27. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kedves kavicsok,
kérünk mindenkit, hogy a gyorsabb és félreértések elkerülésére okot adó karanténból szabadulás és bekerülés, emlékezés érdekében levében vagy a témában tüntessétek fel a neveket, amennyiben több karakterről van szó. (Leírásban is szerepel.)
Navigátorok
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Dustin Axel Westwood összes hozzászólása (98 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Le
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. március 24. 13:53 Ugrás a poszthoz

Eszterházy Diána
kinézet | Lunari

Új tanév, új fejezet, úgy néz ki, mindezt már Európában. Nem különösebben éreztem feszültséget vagy izgalmat, kifejezetten csak várakozó voltam, ahogy a minisztérium leveleit olvasgattam az elsődleges teendőkről még a szünetben. A tanárnővel, akit váltok, már találkoztam, bár ismertem már őt, szakmai téren nem ártott felvilágosítani mi és hogyan áll. Az új tanoncok - persze a régiek mellé - már hozzám kerültek, éppen ezért is volt mára találkozóm lebeszélve.
A tegnapi napom elég hosszúra sikerült, mert az egyik mágikus erdőben jártam a két ifjú elemi lényért, akik a lányok társai lesznek a tanuláshoz, a nehezebb dolgom a lunarival volt, aki még az éjjel mókásnak vélte a jégcsapjait a falba lövöldözni, ezzel addig zajongva, még fel nem keltem hozzá. Érezte, hogy nem én leszek a gazdája, nem is viselkedett túl kedélyesen. Most is morog rám, de csak egy sóhajjal megingattam a fejem, ahogy benyitottam a terembe, pár perc késéssel. Ennyi igazán belefér.
- Helló. Diána, igaz? - kérdeztem egyből a lányt, tagadhatatlanul érzékeltetve az akcentusom, ha akartam, ha nem. Alapvetően az egyik gyűrűm használom fordítónak, de régen beszéltem a nyelvet, egyszerűen évekig nem volt rá nagy szükségem. - Dustin vagyok, én fogok segíteni a gyakorlati óráidon - nyújtottam kezet neki, ahogy közelebb értem. A terme még nekem is új volt, egy pillanatra körül is néztem, csak aztán vissza a lányra.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. április 6. 23:43 Ugrás a poszthoz

Eszterházy Diána
kinézet | Lunari

Nem igazán zavartattam magam a késés miatt, szerintem még sosem volt diákom, akivel nem teljesen hivatalos keretek között találkoztam és panaszkodott volna. Alapvetően a figyelmemmel eléggé jól kompenzálom ezt mindig és a lehető legtöbbet ki lehet hozni bárkiből a megfelelő motiválással. Ez mondjuk a négylábúra a lábam alatt nem volt túlságosan igaz, de csak egy mély levegő után megvakartam a tarkóm, és hagytam, hogy menjen a teremben egyelőre amerre lát. Ő helyette szaglászva bámult a sárga hajú lányra egyelőre.
- Örülök, Dia - húzódott széles mosolyra a szám, nem ez volt az első és az utolsó alkalom sem valószínűleg, hogy ezt hallom. Mert az angol egy igen udvarias nyelv, csupán ezért. Természetesen. Nem különösebben volt lehetőségem még itt utánanézni senkinek, így a lányról is összesen annyi információm volt, hogy az ereje nem olyan régen ébredt fel, hogy milyen balesete volt és, hogy aeromágus. Eddig nem csak az elemről tudtam ilyen esetben elmondani, hogy mennyire könnyedek és szabadok.
- Ő egy lunari - kezdtem bele, ahogy a lépcső legfelső fokára ereszkedve leültem a lábaim elnyújtva lefelé, a kezeim meg az ölembe ejtve. - A társad lesz a tanulásban és a későbbiekben a fejlődésedben és az utadon az elemeddel. Még nincs neve, így hívószava sem, ezt tőled fogja először hallani, elég okos, így hamar érteni fog ebből, de makacs egy lény is - néztem az állatra, aztán vissza Diára. Igazság szerint egyelőre több infót és kérést kapott, mint sokan képesek rendszerezni, szóval vártam, hátha ő maga veti fel a kérdéseit. Nekem lennének, voltak is annak idején, mindennel kapcsolatban.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. április 9. 15:15 Ugrás a poszthoz

Mezősi Nyeste Veronika
kinézet

Azt mondják az évindulásra, hogy könnyű és egyszerű, ám sok dologgal nem számolnak, így én se. Valahogy még kerestem a beosztást és az embereket, hogy összehangoljam ezt, máskülönbenők se haladnak és semmire nem is jutunk. Az egyik kislány, relatív persze, de határozottan fiatal még, megkeresett, hogy jönne órára, pedig a héten még nem terveztem senkit zargatni ezekkel, ennek ellenére jeleztem neki, hogy persze. Nehéz ilyenkor eldönteni, hogy valaki siet valahova, vagy tényleg érdeklődő, de amíg nem tudok többet nyilván igyekszem nem ítélkezni.
A szokásaimmal ellentétben korábban érkeztem és a terembe menve körül is jártam a víz eleműeknek fenntartott részt. Azzal tisztában vagyok, hogy a tanonclány kettővel is bír, ettől még a hely tökéletes kell legyen a főelemét nézve. A megbeszélt idő után pár perccel sétáltam csak az ajtó irányába, hogy kinyitva azt a kishölgyre mosolyogjak, majd a megfutamodott férfiszármazékok után nézzek, elfojtva a röhögést.
- Gyere be - tártam ki az ajtót, aztán ha ez megtörtén, akkor be is csuktam mögötte. - Dustin vagyok, ha jól sejtem te pedig a dimágus leányzó - folytattam a mondókám, de a neve kapcsán meg voltam lőve, és ennek nem csak a rozsdásodott magyarom volt az oka, bár nem segített, hanem a pocsék névmemóriám is.
- Mesélnél róla, hogyan is állsz még beérünk? - indultam meg a víz felé, ahogy a szemem sarkából a navinést figyeltem.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. május 9. 10:15 Ugrás a poszthoz

Eszterházy Diána
kinézet | Lunari

Úgy nézett ki elsőre nem akart se a lunari megfutamodni, se a lány sikítófrászt kapni. Hallottam azért már nehezebb esetekről, volt egyszer egy durván állatvédő fiú, aki mellettem kezdett még tanulni, ő azért nem volt hajlandó az állattal törődni, merthogy fogságban van így. Az istenért nem lehetett neki megmagyarázni, hogy ha elhanyagolja, miután az állat kapcsolatba lépett vele, azzal teszi taccsra. Eszméletlen hülyék néhányan.
- Ez így szokott lenni, a kötelező, de marha fölösleges lépésekkel - mert ami azt illeti, gyakorlatilag, ha kapnának egy tanonci személyit, azt elég lenne egyszer megcsináltatni és a számukkal minden más a minisztériumi emberekre maradna, nem pedig a diák lenne ugráltatva. De ugye túl egyszerű… - Az érdekel, hogy sok szabadidődet veszi-e el? Lehet. Ez tőled függ főleg. Szükséged van az elméletre a gyakorlathoz, de a heti egy órát beválthatod, szóval, ha gyakorlunk hétfőn délután, azon a héten a rendes, évfolyamod szerinti órádra nem kell bejönnöd, ha nem akarsz - vontam vállat. Igazából én nem erőltettem senkit, ha az van ott, akit érdekel, mindenkinek könnyebb. Meg így maga osztja be az idejét és lehetőségeit. Ha inkább otthon olvas 15 percet a gyakorlás előtt, nekem pont annyira tökéletes.
- Azon leszünk, hogy tudatosan legyél képes irányítani, de ez nem zárja ki. Ez az elem benned él, kapcsolatban van a rendes varázserőddel, az érzelmeiddel és képes beleérezni a helyzeteidbe, bármilyen furán is hangzik. Ha megint veszélybe kerülsz és nem tudsz magadról, elájulsz vagy sokkban vagy, újra felléphet, mint védő kar, amit nem te mozgatsz - fejtettem ki hol az állatra, hol a lányra pillantva, a végére még egészen meg is mosolyogtam a dolgot. Nem sűrűn hallom úgy ezt, mint kitörést, de azt hiszem ez a felfogásom sajátja.
- Persze szabályok is vannak, amik fontosak lesznek - hoztam elő a legkevésbé kellemes pontot, vagyis általában itt üt ki a fintor és a nemtetszés. De valamit valamiért.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 7. 21:38 Ugrás a poszthoz

Denis A. Brightmore - 2018.06.07. 17:35
Maja Bojarska - 2018.06.07. 17:00
Turupturupturup... így döcögne be a Majaaaa*_*
Szernyusztok.


Majaaaaaa Love

Sziasztok Grin



 :L Love Love Love  (Vedd úgy hogy ezt Maja küldte X"D)
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 7. 21:45 Ugrás a poszthoz

Neki is van napszemüvege, mit izélsz  Rolleyes Mi a helyzet Dencike? :3
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 9. 22:47 Ugrás a poszthoz

Emerald Stone
kinézet | szombat délután

A hetem túl sűrű volt ahhoz, hogy normálisan körülnézzek a kisházban, mi az, amit megint elkevertem a francba. Festék, ecset vagy vászon nincs? Mi van a megfelelő szikével vagy éppen törlőanyaggal? Higító? Szórópisztoly? Ragasztó? Szegélyragany? Annyi mindenen gondolkodtam, hogy a kellékes boltban vagy egy órát toporogtam minden félét összeszedve, amit éppen szükségesnek találtam. alapvetően egy bevált helyen vásárolok, leginkább azért, mert édesanyámhoz közel esik, így oda is be szoktam ugrani, de most ennyi időm és energiám nem volt. Ma, festés közben jöttem rá, mik is hiányoznak igazán, az ihleten kívül, bár ez utóbbi valami felpislákolást mutatott, amin el is kellett vigyorodjak magamban, ugyanis kivételesen nem a hydromágiával kísérleteztem, vagy éppen skicceket hagytam félbe. Napokkal ezelőtt kezdett valami kibontakozni, de sosem készült el semmi percek alatt, pláne nem olyan, amire büszke voltam. Jó régen öltem ilyen lelkesen ebbe az időmet, tanítás és bemutatóórák ide vagy oda. Az inkább szól a technikákról, a háttérről és a nézetekről, az múzsa nélkül se veszik ki az emberből.
Mire minden megvolt és a hatalmas papírtasakkal az ölemben nekiindultam kettőt dörgött és le is szakadt az ég. Összepréselve az ajkaim morrantam fel aztán csak kifújva a bent szakadt levegőt elindultam a boltok kiugrói alatt, majd ahogy az utcára kiértem a zacskó tetejét begyűrve lépdeltem az esőben. Bármikor segítek magamon, nem voltam különösebb félelemben a víztől vagy az elázástól, de egyre kellemetlenebb volt, ahogy a hajam a homlokomra ragadt, így nem is figyelve ki mellett vagy ki mellett nem, de hirtelen váltással álltam be az egyik üzlet ponyvája alá, és lassan elkezdtem az erőmmel kivonni a vizet a hajamból, majd a felsőmből.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 11. 23:56 Ugrás a poszthoz

Emerald Stone
kinézet | szombat délután

Alapvetően meg sem állva gyalogoltam volna haza, de a frissen vásárolt holmiim felének nem tesz jót a víz, semennyire, hiába tudom makulátlanul kivonni belőle a vizet, vannak anyagok és vásznak, amikkel nem kísérleteznék, mert túl kényesek erre. A zárt üzlet ablakának párkányára tettem a vásárolt kellékeim, aztán ráztam párat a hajamon, mielőtt a kabátom megrángatva lassan végigtúrtam volna a tincseimen. A vízcseppek sorjázni kezdtek a tarkómon keresztül lefelé, és lassan egyre könnyebb lett a hajam. A pólómból is kifolyattam a vizet, az már csak enyhén volt nedves, ám ekkor telibe borította valaki a lábaimat. El is kaptam onnan, így a bolt falát sikerült szörppel, vagy mivel beszínezni, én kimaradtam a buliból. Aztán még végig kellett néznem azt is, ahogy a nő teljesen összeomlik.
- Minden oké? - érdeklődtem meg, bár igazából gondolom nem, elég látványosan nincs a helyzet magaslatán, ahogy a lucsokban térdel, és a menthetetlen liszt után is kapkod. Nem értettem teljesen a dolgot. Közelebb léptem, de egyelőre kivártam, vannak ezek az én mindent megoldok egyedül nők, akinek, ha megpróbálsz segíteni hímsoviniszta f*sz vagy, ha meg nem teszed, akkor is. Szóval nem játszottam az életemmel, inkább csak a dörgésre felfigyelve leguggoltam és a szatyor egyben maradt mivoltát egyben felemeltem elé.
- Az eső nem mindenkivel barátságos, de nincs ám ebben semmi rossz - közöltem szórakozottan, ahogy pár cseppet engedtem a tenyerembe hullani.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 12. 23:57 Ugrás a poszthoz

Emerald Stone
kinézet | szombat délután

Nem volt túl lelkes vagy éppen meggyőző a nő válasza, de abban se voltam biztos, hogy a mögöttes tartalomba bele kéne másznom. Igazság szerint néha akaratomon kívül mászok az emberek privát szférájába, nem fizikailag, inkább a szavaimmal, úgy, hogy észre sem veszem.
- Ez inkább egy nemnek hangzik - állapítottam meg végül, amíg állva néztem le rá, agonizálva azon, hogy milyen nő lehet. Már persze nem abban az értelemben, ennyire már kinőttem a tinikorból, csak a hozzáállása. Nem mindegy az ember kit szólít le vagy kinek segít. De végül erőt vettem magamon, hogy a szétszakadt szatyrot egyben felemeljem a még épebb dolgaival. Nem igazán néztem bele, hogy mi van nála, inkább a barna haj tulajára néztem.
- Négy évszak, aurorok, bürokrácia, élet? - érdeklődtem meg egészen elvigyorodva az orrom alatt, mert bár én eléggé békében eléltem, ismertem mindegyiknek a hátrányát. Volt aminek jobban is, mint szerettem volna. Ami engem illet a külső tényezők, amikkel nem tudok mit kezdeni tudnak csak megingatni a nyugalmamból. Az meg sosem jó. Közben le is lestem a ruhámra ingatva a fejem.
- Semmi vészes, amit ne oldanék meg - nyugtattam meg, hogy megoldom én magam is. Nagyfiú vagyok, a gatyáim is magam mosom meg minden, nem egy kis cipőpucolásba szakadnék bele. Meg az eső amúgy is teszi a dolgát. Végül ő is behúzódott az esőről. - Legalább nagyobb bevásárlás volt?
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 13. 22:17 Ugrás a poszthoz

Denis A. Brightmore - 2018.06.13. 21:15
Kelevitz Maja Nerella - 2018.06.13. 20:44
Még hogy én vagyok a fura, mikor ő mindig csak áll és bámészkodik.  Tongue


Azt mondtam, hogy a lányok furák Rolleyes Nem konkrétan te, nem is ismerlek Cheesy


És ahogy egyre többet megélsz, öcsi, úgy lesznek _egyre furábbak_.  Rolleyes
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 16. 00:53 Ugrás a poszthoz

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Hála az égnek, lassan, de biztosan a nap elér arra a szakaszára, amivel már tudok is mit kezdeni. Szeretek elemizni, szeretem az óráim, de járnak bizonyos plusz kötelezettségek, amiket ki nem állhatok. Mikor meg kell mozdulni és rendbe vágni magam, mert a titkárnő megint közli, hogy felnőhetnék vagy a hivatalnok megkérdezi, hogy ezzel a cuccal a gyerekeknél vágódok-e be. Nem mellesleg éppen csak le nem pedofilozott pár hónapja, de ezt inkább jegeljük. Emelje fel a kezét, aki utál dolgozni a hivatalnokokkal, az enyém éppen az égre mutat, és most a másikat is, aki mindemellett a mai napot magára szánta volna. Szintén zenész. Az egyik idős hölgy furcsán nézett fel rám, éppen ezért kedélyesen integettem neki le és köszöntem jó előre, miután kikerültem őt és a vonszolt szatyrát. Nagyon szépen tudok rájuk mosolyogni, ők meg ezt értékelik, legyen meg az örömük, ha már nekem ma nem jött össze. Megtettem a szükséges vizitet a mindenhol, leadtam a tanoncok havi jelentését, tulajdonképpen a napra fel is szabadultam, de jelenleg semmihez nem volt még igazán hangulatom, szegényes volt mostanában az ihletem is, így otthon minden félbemaradva várt a csodára. Most meg helyette éppen körül sem nézve jártam körbe a kutat, mielőtt elterebélyesedtem volna egy padon. Hiba volt.
Nem kellett több olyan fél percnél, hogy kiszúrjak valakit, akiből csak némi lábat meg egy zacskót láttam, de ez elég volt - az biztos, hogy nő. Az állam dörzsölve néztem egy darabig oldalról, mire inkább kihasználva a hely adta előnyöket, kicsit toltam a vízsugáron, így a pár kósza csepp helyett, egész kis permet lepte el őt én meg vigyorogva dőltem ültő helyemből jobbra, hogy jobban lássam az eredményt és kicsit sem pofátlanul kivegyek egy epret a zacskójából. Nem szokásom alapvetően random nőket csesztetni, de valahogy olyan érzésem volt, ez nem valami véletlen ismeretlen.
És ahogy egyre többet láttam belőle, mert már engedték a nap sugarai... Ha.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 16. 00:56 Ugrás a poszthoz

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Az, hogy zavartassam magam, nem igazán tartozott a szótáram azon kötetébe, amit használok is. Valahol biztos szerepelt, olyan 14 éves koromig még élek is a gyanúperrel, hogy meg is esett velem, ettől még elmúlt. Inkább ki se mondjuk, annak már hány éve. Ellenben, most is ugyan azzal a lelkesedéssel tudtam az emberekhez közelíteni, azt hiszem ezért is nem orrolt meg rám soha, senki a faluban, az idős nénik is inkább mosolyogtak rám üvöltözés helyett, elég jól kijövök az emberekkel. Igen, azokkal is, akiknek nem a bevált heló, rég láttalakkal köszönök, mint most sem.
- Tudom - jegyeztem meg vidáman, végig se hagyva mondani elsőre a kis szövegét, de már egész széles vigyor ült az arcomra, mikor végül mégis befejezte a mondókáját. Kérdés nélkül csúsztam közelebb a padon, éppen csak neki nem ütközve, aztán megtámaszkodtam mögöttünk a támlán félig, a másik kezem meg a térdemen nyugtattam, miután eltüntettem azt a lopott epret. Aztán rám nézett, én meg csak vigyorogtam rá vissza, hogy iiigen, tessék, várom a folytatást. Egyrészt, nem fut össze az ember egy utolsó utáni faluban régi ismerősökkel, másrészt már korábban is feltűnt, hogy nem az a minden emberre érdeklődő és könnyen oldódó típus csak úgy.
- Nem, éppen elég volt az az egy. Az epren meg a napfényen túl, mit keresel az isten háta mögött? Itt nincs kit vezetni... meg mit látni.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 16. 01:14 Ugrás a poszthoz

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Nehezen ment, hogy ne vigyorogja még jobban az arcra, amit éppen produkált. Nem voltam benne biztos, hogy ez nekem lett tervezve, de inkább aranyos volt, mint bármilyen szempontból hatásos. Bólintottam párat a visszakérdezéseire, aztán lazán eltártam a karjaim, hogy bizony. Ennyi. Nem is zavartattam magam a közelebb-jövetellel sem.
- Drágább, mint epret lopni - emelgettem meg a szemöldökeim, mielőtt a padon elkényelmesedve a fejem is hátravetettem, a lábaim meg szétdobtam, így figyeltem csak oldalra a lányra, mikor az éppen beszélni kezdett. Változott, azt hiszem nem tegnap volt már, hogy utoljára láttam, de vannak dolgok, amiket megjegyez az ember és meg is ismer, nagyon is jól.
- Meg kell hagyni, elég jól tart - mértem végig, mielőtt a kérdésére csak nevetve ingattam volna a fejem, majd látványosan körbenéztem. - Azt hittem ennél nagyobb dolgok vonzanak. Hazudni? Mégis miben?
Már egészen érdekelt, mit is várt volna, ami szerinte igencsak távol áll tőlem, éppen ezért vissza is hajoltam az alkarjaimmal a lábaimon megtámaszkodva. Közben meg is lepett, amit hallottam.
- Itt dolgozol? Már az utcában? - kérdeztem kissé meglepődve, ami azt illeti, elképzelésem sem volt, mi lett belőle mostanra. Az elmúlt éveim nekem sem szóltak másról, mint a keresésről meg leginkább saját magamról, de most ezért aztán senki nem hibáztathat.
- Hm… furcsa dolgok szoktak történni a közelemben… de azt hittem, ezt már tudod - hajoltam kicsit közelebb, de azért még tartva távolságot, mielőtt visszakézből kapok egy macskakarmolást. Most igazán nem hiányzott.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 16. 01:27 Ugrás a poszthoz

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

- Most sincsenek, amúgy is, még abból is eléltem, most meg úgy az akkorinak a háromszorosát keresem - számolgattam fejben, de nem voltam biztos az összegekben. Az egyszer eléggé biztos, hogy most háromszor annyi a melóm, és akkor se voltam eleresztve, ahhoz képest, amikbe itt be lehet fektetni, jól kerestem. De ezt nem lehet összehasonlítani az otthoni viszonyokkal. Rá néztem, de közben hol a kezére, hol az ölében nyugvó gyümölcsre vándorolt a tekintetem, néha akaratlanul is teljesen elterelődik, pedig nem szándékos. Nem tudtam komolyan venni, egyszerűen lehet berögzülésnek venni, pedig nem vagyok ennyire a megszokások híve, sőt, ami azt illeti nagyban kerülöm őket egy jó ideje.
- Már megijedtem, hogy anyád fénnyel élőnek nevelt - grimaszoltam egy kört, mielőtt hátravetve a fejem az eget néztem volna kissé hunyorogva. A napszemüveg ma elmaradt, pedig kicsit sem ártott volna. Lustán fordítottam vissza a fejem, mielőtt sikerült volna felröhögnöm, bár próbáltam köhögésnek álcázni az öklöm a szám elé nevelve. - Ezt az olyan elkeseredett nők szokták mindenre kifogásnak használni, akiknek már csak ez maradt - néztem rá sokatmondóan és egy kicsit talán választ is vártam a fel nem tett kérdésre. Érdekelt mi van vele, ez nem vicc volt, de kissé megütköztem a munka részén a dolgának.
- Mit csinálsz te ott? - vontam össze a szemöldökeim, aztán nagyot sóhajtva ingattam a fejem, ahogy a lábaimon támaszkodtam. A helló túl egyszerű lett volna, egy köszönés semmitmondóbb annál is, ha csak ide ülök.
- Milyen hivatalosak lettünk hirtelen. Hát... Helló, Cel - vigyorogtam rá, még talán egészen úgy is sikerült mint elég sok évvel ezelőtt, elsőre. Már majdnem déjà vu.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 16. 01:34 Ugrás a poszthoz

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Időkitöltő. Csupán ennyi volt ez az egész, mert senkit nem érdekelt és fontos se volt a szempontunkból, de érezhető volt, hogy valahogy nem haladnánk nélküle semerre. Nem mintha így igen.
- Nocsak, pedig azt hittem a legfőbb célja valami ilyesmi - mosolyogtam gúnyosan a kút felé, ahogy kicsit megingattam a fejem. Nyilván nem a fényevésre célzok, de a nő sok dolog lett számomra, csak túl pozitív nem. Vannak emberek, akiknek ha az orruk elé tolod, hogy ki vagy vagy éppen milyen, az is kevés. Nyilván ezzel akkor sem tehettem volna nála semmit, ha akarok, pedig nincs hosszú listám azokról, akikkel nem jövök ki, vagy éppen nem kedvelnek.
Tudtam, hogy néz, különösebben meg sem lepett talán, én is ezt tettem egy darabig vele, mikor csak úgy idevágódtam, csak vele ellentétben kicsit túl elégedetten vigyorogtam felé fordulva, még elkapva a félrenézése pillanatát is. Aranyos volt ezzel, még mindig. Hiába telt el közel nyolc-kilenc év, nekem nem mondja senki, hogy annyira nagy változáson ment volna át.
- Olyan gyakran? - emelkedett meg a szemöldököm egy pillanatra, ahogy a kút vizébe bámultam. Az adott esőfüggöny lassabban hullt alá éppen, majd visszaállt a normálisra, nem mintha közöm lenne hozzá, nekem semmihez.
Azt hiszem az okostojás sztárkviddicses, aki éppen repülni tanítja az embereket, mikor pár napja a mi a helyzet kérdésre a semmi különöset válaszolta vigyorogva, nem gondolta át. Vagy de.
- Egyetem? Woah, hogy megnőtt valaki. Szereted, mármint úgy igazán? - Nem tudtam hogy állok a dologgal, igazából előbb néztem ki belőle valami olyat, amivel mindig újat kereshet magának, vagy akár azt, hogy körülutazza a világot még az előtt, hogy bármit kezd magával. Édesek voltak már akkor is a vágyai. Aztán eltártam a kezeim majd a tenyereim mutattam felé megadóan, én aztán nem csináltam semmit. Aztán viszont igencsak rosszalló pillantást kapott, mielőtt egy nagyobbat sóhajtva visszadőltem volna mellé a fejem felé fordítva.
- Nem - a válasz egyszerű volt és tömör, nem olyan, amit bármire adni szoktam, meg is dörzsöltem a tarkóm mielőtt megvontam a vállam. De azért pár pillanat után sikerült még a jelzőt meghálálván megint az aurája felé dőlnöm mosolyogva. - De még lehet fogok.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 16. 01:40 Ugrás a poszthoz

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Egyszerre lepett meg és nem a dolog az anyja kapcsán. A nőt nem tartottam kifejezetten eszesnek, meg leginkább normálisnak se a szó szoros értelmében, de a véleményemet hosszabban inkább megtartottam mindig magamnak. Nem igen vannak olyan emberek, akikkel rossz lenne a viszonyom, nem szoktam okot adni arra, hogy utáljanak vagy elítéljenek, de van, aki anélkül megteszi, hogy kinyitnám a szám. Már majdnem sajnálom, de nem tudom.
- Nem kell kiszínezni, de ha neked ettől jobb - sóhajtottam fel. Nekem ez is jó, igazából csendben is maradhatnék, de azt hiszem mindketten tudjuk, hogy az nem fog megtörténni. - Próbáltad? Hm… Senkivel? - kénytelen voltam a kezem a szám felé emelni, mintha csak vakaróznék, de csak nem illet volna telibe vigyorognom a témát.
Voltak dolgok, amiket szerettem, meg persze olyanok is, amiket nem az életem során, de az, ahogy még akkor sem tudott úgy rám nézni, hogy utána ne érezze furcsán magát, miután már nálam lakott, nem az utóbbi kategóriába tartozott. Talán szándékosan is felejtettem végül rajta a szemeim, de kicsit magammal is kellett volna mit kezdjek, mert nem volt valami felüdülően könnyen a reakcióm, de én úgy éreztem ez normális, mert miért ne lehetnék ilyen? Persze ezzel többen vitatkoznának, mint akik nem, ellenben érdekelt. Valahogy nem csak a jelen, hanem úgy tényleg, minden, az, mik, vagy éppen kik próbálták formálni, vagy megváltoztatni. Amire leginkább semmi szükség nem lett volna soha. Úgy volt mestermű. Az éjjeli nevetéssel, a ránccal az orrán, mikor nem tetszett neki valami, vagy éppen azzal a zavarral, ami most is lassan kiütközött rajta.
- Később sikerül, annak is eljön az ideje, ügyes vagy, babydoll, látod hova eljutottál - néztem felé, most nem méregetve vagy éppen azon dolgozva, hogy zavarban legyen, egyszerűen a tekintetét, a szemeit, a haját figyeltem, de csak nem bírta ki, én meg kénytelen voltam megróni, ami hatásosabb is volt, mint emlékeztem, mennyire szokott.
- Hm? Szeretnél valamit? - nyúltam finoman az álla alá, hogy felém fordítsam a fejét, amit éppen igyekezet kicsit se az irányomba, pláne, ahogy közben le kellett pillantanom a kezére, a kezeinkre. Meg is mosolyogtam a dolgot.
- Talán befejezek egy képet, ami elég régen vár már rá… meglátom még addig. Nem volt túl sok szabadidőm - ami nem igaz teljesen, de tény, hogy egy ideje inkább a meló volt és nem az, ami olyan életszagú.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 16. 01:50 Ugrás a poszthoz

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Nem tetszett különösebben, amit hallottam, és ez független volt attól, hogy ő mit tett vagy sem. Mindennek hangzott, csak jónak nem a kellemetlen és a fájdalmas szó, meg is szaladt a magasba a szemöldököm a végére, alább is hagyott a vigyorom, úgy néztem felé, még az a tekintet, amivel talán próbált csúnyán nézni rám se ingatott most ki egy mosolyig.
- Kellemetlen és fájdalmas? Bántottak? - Mióta itt ülünk, talán először volt minden kisebb odaszúrás vagy piszkálódás mentes a kérdésem, akkor is, ha eddig se szépítettem túl az érdeklődésem, ez meg már nem csak az volt. Fogalmam sincs miért vagy milyen alapon, de tudnom kellett, nem túl sok jó kavargott bennem, mikor belegondoltam, miken mehetett át. Egy részéről tudomásom is volt, pont elég volt, hogy aggódjak, de ez azért még egy kicsit másabb.
Nem lehet valakire azt mondani, hogy ő a múlt, főleg akkor, ha éppen a jelenedben melletted ül, meg akkor sem, ha… Láttam rajta, hogy befeszült, de egyszerűen képtelen voltam ezen segíteni, mintha nem értenék hozzá, pedig elég jól emlékeztem mindenre, ami erre orvosság. Túl jól is. Az állát tartó kezem hüvelykujja óvatosan csúszott az arcára, végig is simítottam rajta egész kis mosollyal a szájam szélén, ami csak a zavartságát látva szélesedett ki. El tudtam volna ezt még nézegetni.
- Pedig elég egyszerű - nyúltam végül az arcától elhúzva a kezem az övé után, hogy felém húzzam kicsit el is fordítva. Láttam, feltűnt, de csak most húztam végig az ujjam a tetováláson. Túl ismerős volt, sőt, pontosan azok a vonalak voltak, amiket többször nem rajzoltam, nem ez volt amúgy sem a fő tevékenységem, de meg kell vallani, jól sikerült.
- Ez nem egészen így megy. Nem fogom magam és terem előttem egy kész mű - ingattam meg a fejem egy nagyobb sóhajjal, de valahogy semmi kedvem nem volt beszélni a felbukkanó válságaimról. Illetve inkább arról, hogy túl sok ideje, inkább az ihlet jött ritka hullámban. - Nincs - jelentettem ki egyszerűen, majd a kezem elnyújtva mögötte néztem rá némán pillanatokig, mielőtt a fejemmel felé intettem volna.
- Gyere ide… - Át akartam karolni, akkor is, ha fogalmam sem volt már, hogy tehetném, tudtam, hogy a keze sem véletlen járt az enyém mellett, pontosan azt láttam, amit régebben is. Ismertem azt a nem értemet, jobban is, mint illene.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 16. 01:59 Ugrás a poszthoz

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

- Helyes - leginkább az egész, de tegyünk úgy, mintha az elejére érteném. Nem hiszem amúgy sem, hogy bárkinek jót tesz valami inkompetens idióta, aki arra nem képes, normálisan közelítsen meg egy nőt. Nem kételkedem abban, sok ilyen van, és ő is valószínűleg fogott ki ilyet. - És mennyire sikerült kitapasztalni ezeket az élményeket? - Mondjuk magát a gondolatot nem szívleltem, hogy volt más, akadt valami új, hogy a próbálkozások egy idő után sikerrel szoktak járni. Az elképzelés sem tett boldoggá.
- Nem is az eszed kell ehhez feltétlenül - néztem le rá kissé oldalra biccentve a fejem. Nem volt ő buta, pontosan tudta, ha akar valamit éppen, mi lenne az, én egyszerűen hallani akartam éppen mivel és hogyan is áll. Általánosan változó volt az, hogy mekkora türelemmel bírtam tevékenységek vagy emberek felett, az esetében meg még inkább. Most, ha kellett volna, igen sokáig ülök itt, hogy halljam bizony mi is lenne az, amiért ott járt a keze az enyémnél, a feje még közelebb billent a kezemhez, vagy amiért olyan szépen mosolyogva tudott úgy megszólítani, ahogy. Egyik sem volt oktalan. Mint a kezén díszelgő ábra.
- A csak szeretemből nem lesz ilyen maradandó emlék - jegyeztem meg derűsen, talán kicsit jobban is a kelleténél. Nem biztos, hogy ha ez korábban történik támogatom, vagy éppen megengedem, ha már pontosak akarunk lenni. De mosom kezeim… be kell vallani így eléggé imponált a dolog. Csak az ajkamra harapva sóhajtottam egyet, mielőtt újra kerestem volna a tekintetét.
- Segíteni? - nevettem fel kicsit, aztán csak ingatva a fejem néztem előre. Már segített, azt hiszem. Ahogy a kezem elnyújtottam mögötte nem hezitáltam, pedig lehet illett volna a fejem biccentését jobban átgondolni, aztán mikor a kezeit megemelte már ott ült az a pofátlanul elégedett vigyor az arcomon, a tenyerem a hátára simult és úgy cirógattam meg. A fejem az övére billentettem egy pillanatig talán, ahogy egész közelről éreztem az illatát.
- Nem megyek sehova most. Ráérek - simítottam végig a haján párszor, aztán csak sóhajtva a pólója oldalába markoltam kissé, majd lassan elkezdtem a nedvességet kivonni belőle, ezzel újra szárazzá téve. - Csak még előbb ez… Mióta vagy itt, babydoll? - És én erről miért nem tudtam?
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 16. 02:15 Ugrás a poszthoz

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Nyilván a volt egy meg a nem volt más két külön fogalom, ezzel mindketten tisztában voltunk, de be kellett látnom, hogy leginkább semmi közöm hozzá. Akkor sem, ha az ér a nyakamon lüktetni tudott volna a szám pedig kicsit sem kellemes grimaszba futni. De hallgattam, nem túl sok jogom vagy lehetőségem van az egészbe belekötni, bármennyire is szeretnék. Mert úgy, ahogy van ez egy oltári nagy baromság volt, bárki is támogatta vagy hajtotta ebbe. A fejem leejtve néztem a sajt ölembe pár pillanatig, aztán már csak a hisztikezdeményszerű valamire kaptam fel a fejem, amire egyből össze is szaladtak a ráncok a homlokomon és igencsak felháborodva néztem rá.
- Jobban is, mint gondolnád. De befejeznéd a duzzogást… ne nekem kelljen a kezeid szétfűzni - néztem a karjaira, majd vissza rá. Nem szerettem soha, mikor ehhez folyamodott, egyrészt nem is ment neki jól, másfelől nem volt oka ilyenre. Sóhajtottam egyet, hogy aztán meg is ingassam a fejem.
- Nincs egy rossz szavam se… ez… a te saját életed, én csak érdeklődtem - zártam le inkább az egészet, bár nem volt túlságosan a számra álló, hogy nem szólnék bele, mondjuk ezt ki se mondtam, mert úgysem bírnám megállni. Meg, mint látszik nem is akarom. Pláne ahogy előtérbe került az a tetoválás, a mondatára aztán pont úgy néztem, mint az első alkalommal mikor csak poénból, de feldobta, hogy ő is akar majd egy tetoválást. Elég határozott nemet kapott, mint sok más apróságra is, ami nem volt neki való és anélkül is a lehető legjobb volt neki.
- Anyád nem ment tőle a falnak? Nem zavar - igazából eléggé tetszett, de ezt a részét megtartottam magamnak, nem adom alá a lovat ebben továbbra sem. Még mindig nem hiszem, hogy akár ez, akár más neki való lenne, és nem is biztos, hogy tényleg mindenben jó felé sikerült őt billentenem. Hobbik, kedvelések… - De ezt nem lehet ám lemosni, mint az elsőt, amit én festettem rád.
Sok dologra hajlandó voltam vele, amire mással nem, nem stílusban, hangnemben vagy akaratban, inkább tettekben, egész mást hozott ki belőlem és szerettem olyan lenni. A macsó szón azonban felnevettem és elhúztam a kezem az arcától.
- De nem tudsz ennél többet, cicám - vontam meg a vállam kicsit, egyelőre ebben a pillanatban én sem tudtam, hogy az, hogy itt van miben vagy mennyit segít, vagy ha marad, miben tenné. De nem is akartam, ezek nem olyan opciók voltak, amikkel dobálóznék. Egyszer már nem rajtunk múlóan erről leszoktattak. Ahogy átkaroltam az egész egyszerre volt ismerős és ismeretlen. Valami más volt, talán feszültek voltunk, de közben nem változott, ugyan olyan szépen illet a karjaim közé, ahogy a másikat is köré fonva egy kicsit jobban megszorítottam, majd csókot nyomtam a feje búbjára.
- Érdekes. Csak meglepődtem, itt vagyok már egy ideje - és az elmúlt négy hétben Bojarskiba se egyszer futottam bele. Az érintésre lefelé néztem rá, amennyire lehetett, aztán csak tovább előre a kútra. Fogalmam sem volt mennyire normális és járunk ezzel jó úton újra, de csak boldog voltam, hogy így találkoztam vele. Egészben volt, még Ő volt, ezek után is. Még kicsit mindig az enyém.
- Nem szeretnél egy sütit? Eszméletlen a meggyes pitéjük - intettem a fejemmel a tér egy távolabbi része felé, ahol a cukrászda is van. Nem akartam még hazamenni.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 16. 02:21 Ugrás a poszthoz

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

- Hé, semmi baj, kitten, ne csináld már ezt - fújtam nagyot, ahogy a kezei után nyúltam és vissza is toltam őket az öle felé az emelgetés helyett. Eszem ágában sem volt őt bántani ezzel, leginkább nem megsérteni, rettenetesen éreztem magamban a kíváncsiságot, és többet is akartam tudni, mint amire jogom van vagy lenne kérdezni, és a végén ő kért bocsánatot. Nem a helyzet lepett meg, egyszerűen megtanultam magam észrevenni, régebben is idő volt, de mellette azért eléggé odafigyeltem, hogy lehetőleg semmit ne b*sszak el teljesen. A gimiben megesett már.
- Három hét? A bátyádnak legalább stílusa van - vigyorodtam el, és a helyzet az, nem csak ezen. Eléggé előttem volt annak a nőnek minden szava, mikor fogta Celt és kirángatta a lakásomból. Bőröndöstől, táskástól, cserepes bambuszostól. Ha akkor is három hétig inkább nem vesz róla tudomást, mindenkinek jobbat tett volna. Lehet már egész más lett volna a képlet, ha rajtam múlt volna csupán, egészen biztos, de ez már sosem derül ki.
- De, mondom, nem viccelek, tudod jól. Nem szeretném, ha megbánnál bármit, amihez… nos, közöm volt - mondtam ki, kicsit talán határozatlanabbul a végén, mint általában bármit szoktam. Közben csak bólintottam párat a kérdésére, előfordult, hogy terveztem, az is, hogy ismerősnél besegítettem ideiglenes tetkókba, vagy éppen pár rendesbe. Ettől még nem volt se hivatás, se olyan, amivel hosszabb távon foglalkoztam. Jól megvoltam a tanítással.
- Talán igen - válaszoltam kicsit sem egyértelműen neki, ahogy a hátán simítottam párszor óvatosan végig, mielőtt közelebb húzva öleltem volna magamhoz egy csókot is nyomva a hajába. Igyekeztem magam rendezni, nem úgy indítottam, ahogy talán kellett volna, éreztem, hogy ingunk, de így ahogy a lehelete a bőröm mardosta, az érintése a nyakamon, majd az a puszi, hát nem segített a felborzolt idegeimen. Nyeltem is egy nagyobbat, mielőtt lazítottam volna a fogásán kissé hátra is dőlve, hogy rá tudjak nézni.
- Akkor veszünk neked egy sütit. Gyerünk királylány, nem hozza ide magát - tártam el a karjaim, mert bizony, ha így maradunk… az nem feltétlenül rossz, de haladni nem fogunk vele semerre.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 16. 02:24 Ugrás a poszthoz

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Kezdett bennem megfogalmazódni a gondolat, hogy jobban jártam volna egy, de rég láttalak, mi újság beszélgetéssel, mint ezzel az egésszel. Hogy megbántam-e? Nem. Ettől még közel sem tartottam jónak már a saját szemszögemből se. Mikor a kezeit az ölébe toltam csak összepréselve a szám meredtem inkább a kút felé. Azt hiszem nem csak azért volt, hogy mást lássak, a víz tette. Az elemem nem csak stabillá teendő részem, hanem ez fordítva is működik. Megnyugtat, segít, tovább lendít. Azt hiszem ezért is kezdtem bele a tanításba miután ő kisétált az életemből már egyszer.
- Továbbra is elég érdekes - mondtam talán némi éllel a hangomban, de inkább magam elé, mintsem neki szegezve mindezt. Annak ellenére, hogy a nem kedveltem igen gyenge kifejezés az anyjára, nem éreztem már azt a késztetést, hogy bármilyen véleményt fogalmazzak. Azt hiszem kicsit le is mondtam egyszer már arról, hogy megpróbálkozzam vele. Szerettem volna visszakapni azokat a hónapokat, amiket akkor birtokoltam. Éltem, élhettem, éltetett. Aztán minden megváltozott. Most pedig, csak nézek felé és nem látom, nincsenek válaszaim a saját kérdéseimre.
- Milyen nagylány lett valaki. Ezt pedig felejtsd is ebben a formában el, ha szeretnéd, bármikor, de vedd inkább szívességnek - vontam meg a vállam, nem akartam belemenni. Az egészet szerettem volna meg sem hallani, de már készen volt. Ugyan olyan félmosollyal pillantottam rá, de belül közel sem ezt éreztem. Nem értettem, hogy tudja még mindig ezeket előhozni belőlem. Talán sosem múlt el.
- De, határozottan igen, de ez majd csak később derül ki - közöltem derűsen, mielőtt még magamhoz vontam volna. A kedélyeim borzolásában elég tapasztalt volt, de egy időben túlságosan élveztem ezt ahhoz, hogy leszoktassam bármiről. Most pedig? Azt hiszem megszívtam.
Felkeltem, igazán komótosan, majd a pólómon rántva egyet mellé léptem. A haja alá csúsztatva a kezem eltűrtem a maradékot is az arca oldalától, szinte véletlennek mondható mozdulattal közben végighúzva a mutatóujjam a haja tövétől az egész hátán a gerince vonalán, majd a fenekére fogva tessékeltem rajta egy kicsit széles vigyorral.
- Nem tudom akarok-e én olyat valaha, szóval sokat ülnél itt velem - nem mintha az zavarna, de helyette csak a zsebembe csúsztattam a kezeim és elindultam.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 16. 02:28 Ugrás a poszthoz

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Nehéz volt úgy tenni, mintha kicsit sem tudott volna kizökkenteni abból, amiben alapvetően élek. Pedig ha van ember, akinek egy mozdulatára, hangfoszlányára vagy érintésére teljesen kiesve a békémből reagálok, akkor az ő. Az anyját nem is venném már ide, az a nő egyszerűen lehetetlenül buta és értetlen, nem beszélve róla, hogy ő jobban tudja címen mekkora károkat képes okozni. Bele sem akarok gondolni, mi van, ha ez máshogy, más körülményekkel történik. Azt hiszem a nőnek addig jó, még messzire kerüljük egymást.
- Szóval van nyugdíjastorna, bridzs és zene. Majdnem olyan mint az átlag uszodák otthon - gondolkodtam el az arcomon széles vigyorral, de végül nevettem is vele. Ami azt illeti talán eltúloztam. Egyszerűen nem tudom, nem is tudhatom miben és mennyit változott. Ő az a babydoll maradt-e, aki ha csak rám nézett, elérte a mosolyt és a kedvem.is felvillanyozta. Az, akiről tudtam, hogy hozzám tartozik, aki boldog volt velem és körülöttem. Persze sok idő telt el, túl sok is. Sajnáltam, de egy darabig talán élt is bennem az anyjának minden szava arról, hogy mellettem nem elég jó neki, hogy másra van szüksége.
- Csak olyanok vannak, édesem, amiket már jól ismersz - vontam vállat egykedvűen, mert bár mondhattam volna bármit, tényt közöltem. Valóban nem sok fogalmam volt milyen, ha valaki csak a jelenlétével túltol engem az adott válságon, ebben valahogy... az egyetlen volt.
- Igazán nem tartanálak fel, várnak a jóganagyik, a fiúk, a fesztiválok... - soroltam, mintha jelentéktelen lenne az egész, ahogy hagytam a karjaimból kihajolni és felkelni. Én is követtem, de ha őszinte akarok lenni, a felpiszkáláson túl csak érezni akartam.még pár pillanatig, hogy tényleg ott van. Egy időben sokszor képzeltem.el, mennyit változhat vagy mi lehet vele. Most pedig itt állt.
- Elvagyok. Van rosszabb nap, van jobb, változó - néztem rá, még valami mosolyszerűt is magamra erőltettem, aztán a kezem kivéve a zsebemből az övé után nyúltam. - De valami mindig hiányzik.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 16. 02:31 Ugrás a poszthoz

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Láttam, hogy nagyon szórakoztatja a dolog, de eléggé komolyan is gondoltam azt, amit mondtam. Tényleg ez volt a délutáni menete a mamiknak néhány fürdőhelyen, de ki vagyok én, hogy ebben gátoljam őket? Vagy hogy bármiben. Nem jártam le, mert nem vonzott a vegyszeres víz és az, amit ott tömeg címen láttam.
- És ez máig nem is változott - ingattam a fejem is mellé, hogy nem, én bizony még mindig nem járok ilyen helyekre. A házamnál van egy kisebb medence, ha vágynék rá, de ha emberek közé is mennék, azt normális helyen tenném, kihagyva a víziaerobikot és a fitnesstréninget. De még ennek ellenére is igen vicces volt elképzelni, ahogy ő belekerül ebbe a forgatagba.
- Majdnem mind - jegyeztem meg egyszerre vidáman és kissé keserűen. Sosem tagadtam, hogy mennyire élveztem azt az időszakot, ami róla szólt az életemben, de a vége, hát az nem vitt jó irányba, viszont tudtam, hogy őt sem. Szar volt, mondjuk ki, tudni, hogy neki is az, látni, ha valaki egészen véletlenül mesélt is róla, mi is van vele. Én ettől még önző voltam és kétségekben is. Magamra gondoltam csak, majd leginkább arra, hogy igaza lehetett annak, aki ezt így akarta intézni. Ő majd élhet, én meg foglalkozom a magam dolgával. Most meg itt álltam mellette, és el sem tudom mondani mennyire hiányzott az, ami most megint megvolt.
- Mit is, babydoll? - búgtam a kérdést közel hajolva a füléhez, de még éppen sikerült magam türtőztetni bármi mástól. A hátán végigcsúszott a kezem, majd a fenekén is, mire ártatlanul szívtam be az alsó ajkam, hogy aztán el is induljak. Ami nem stimmelt valahogy. Felszisszentem a csapásra, de csak nevetve indultam inkább el a cukrászda felé.
- Elfogyott a kacsás sebtapasz - néztem rá pont azzal a nézéssel, amit általában akkor kapott, mikor butaságokat beszélt, én meg már nem toleráltam túl jól. Megvolt a maga esze, de néha ezt remekül rejtegette. Közben finoman a kezére szorítottam, csak hogy tartsam, hogy tudjam, az ott van az enyémben, ő meg, hogy itt vagyok. Régen ez annyira jól és természetesen ment, most pedig… nem igazán tudtam mit kezdeni az egésszel, pláne a kérdés hallatán.
- Most arra próbálsz választ kapni, hogy van-e új illatos radír-szolgáltatóm? - fordítottam felé a fejem egyre szélesebb vigyorral az ajkaimon. Nem tehetek róla, csak tetszett, ahogy még mindig van, amin tud feszengeni mellettem. - Nem, nem vár senki.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 16. 02:39 Ugrás a poszthoz

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Néha igen visszás tudtam lenni, szó szerint a víz a részem volt, mégis megvoltak a korlátok, amiken belül éltem, és amin túl iszonyodni tudtam dolgoktól. A vegyszeres, kényszeres, embertömeges medencék nyilván nem a szeretem, de jó kategóriába csúszott. Ettől nyilván eleget jártam Amerika tavait, sőt, mióta itt vagy, Európában is szétnéztem. Talán most a legközelebbi célom a Plitvicei-tavak lennének, de egy ideje nem gondolkodtam kimozduláson. Meg voltam rekedve magamban is, és amíg az alkotás nem az igazi, addig más sem lesz.
- Meg fogom harapni - közöltem rezzenéstelenül, ahogy minden szónál éreztem, a puha ujjait az ajkamon. Persze nem ment sokáig, hogy ne vigyorodjak el, annyira nem volt meglepő, számolhattam volna vele, mégsem tettem, valahogy annyira régen volt, egészen kicsit csalódott is lettem volna azt hiszem, ha ez nem jön elő belőle. A mozdulatai, a szavak, a zavartsága néha vagy éppen a visszaszólások. Szerettem, hogy ennyire él.
- Mindig, mindenben, ez nem is volt kérdéses - vágtam gondolkodó fejet pár pillanatig, mintha ez erre szorulna, de elég stabil tény volt. Nem mondtam ki, és azt hiszem oka volt ennek, hogy nem az illatos radír lenne a hiány oka. Igazából. ha közvetlenül nem is, de közvetve akár így is lehet mondani. Kellett pár év, mire úgy, ahogy normalizáltam magam, újra festettem, de egész más indíttatásokat és érzelmeket, mint addig. Aztán beütött valami, mikor egyszer Lewy üzent valami szarságról. És megint a semmi, ez pedig éppen elég kitartó. Szerettem a ragacsait, a radírjait, a csillámos filceket és azt is, ahogy rá kellett morognom, ha színezőnek nézte a skicceket. De nem tudtam haragudni. Én megálmodtam, ő meg színeket tett bele. Életet. Ez talán hiányzik. Talán a talánnál jobban. A gondolatból a finom érintés zökkentett ki, de nem néztem a kezeinkre, csak léptem tovább a cukrászda felé.
- Nem kell, kitten, tudnék venni, de nem - vontam vállat, aztán kicsit közelebb húztam a kezével együtt. Jó alibi volt a majdnem belegyalogoló kisfiú a kutyával, de igazából marhára kezdett zavarni, hogy itt van, de mégsem eléggé.
- Nem azért mosolygok mert vicces. Édes vagy ilyenkor, tudod? - néztem rá, a nevetésén meg kénytelen voltam tovább vigyorogni magam elé. A visszakérdését viszont nem egészen értettem. - Nem rosszabb egyedül, mint velük. Tudod, kínos, kellemetlen, rövid… - főleg nekik, de ezt már nem tettem hozzá. Őt idéztem, de nem tudtam mit mondhatnék? Nem akartam hazudni, de nem voltam biztos benne, hogy a teljes történettel túl jót tennék. Mert van az is, nincs olyan, aki úgy várna haza, ahogy én azt egyszer megszoktam, megszerettem, és akartam.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 16. 02:41 Ugrás a poszthoz

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Szerettem a kis mentőakcióját a rossz hírek hallása ellen, régebben is szeretett ilyenkor csendre bírni, nem mondom, hogy mindig díjazva is volt ez, de kénytelen voltam most igazat adni abban, hogy enélkül sokkal jobban megvagyunk. Van, amivel amúgy sem tehetünk már semmit, ha akarnánk se. De azt elérte most is, hogy a homlokom ráncolva emelkedjenek meg a szemöldökeim, aztán finoman a fogaimmal az ujjaira kaptam, de el is engedtem. Nagy a szám, pontosan ez a helyzet velem.
- Ilyenektől jóideje nem félek - ingattam meg a fejem összepréselve az ajkaim, hogy ne üljön ki az a bizonyos vigyor rá. Talán kicsit jobban is élveztem ezt a viszontlátást, mint azt illett volna, de nem tudtam még eldönteni, ez így mennyire helyes.
- Érdekelt, mit szeretnél - néztem le aztán felnevetve magam elé, úgy tettem, mintha a keze szorítása, vagy ez az egész olyan egyszerű és hétköznapi lenne, de nem volt ez és szerintem ezt mindketten tudtuk. Sosem voltam izgulós, tenyérizzadós vagy éppen zavarbajövős, mégis megesett, hogy valamivel nem tudtam mit kezdeni. Talán ez ütközött ki akkor is, mikor közelebb húztam magamhoz.
- Nem, tényleg nem - ingattam is meg a fejem. Nem volt szándékomban illatos radírt vagy éppen kacsás tapaszt venni magamnak. Egyrészt minek? Másrészt meg azt hiszem bele se gondoltam eddig igazán. Persze, néha eszembe jutott, ez is, más is, rengeteg dolog van a fejemben, rendszerezetlenül, pont, mint otthon a kisházban. Van helye mindennek, de semmit nem találni.
- Nem, de itt vagy.
Felmerült bennem sokszor, hogy neki élni kellett még, nekem meg a dolgommal törődni, mert, ha nem az anyja, lehet jön más, azt hiszem ezzel sikerült úgy, ahogy elengednem az egészet. Most pedig szembesülhetek vele, mennyit hazudtam magamnak. Erre azt hiszem nem számítottam.
- Annyit nem ért egyik sem, hogy törjem magam. Mikor lett ez beárazva? Nincs szükség rá, Cel - mondtam neki rá is nézve, mielőtt beléptünk volna a cukrászdába. Szükségtelen volt rajtam aggódni, nyilván, ha annyira nem itt akarnék lenni, nem is lennék. Pontosan tudja, hogy milyen könnyen és percek alatt tudok távozni helyekről, amik nem kötnek le. Amik nem érdekelnek. Amikkel nem akarok törődni. Ez nem ilyen eset volt.


Utoljára módosította:Dustin Axel Westwood, 2018. június 16. 02:49
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 16. 02:48 Ugrás a poszthoz

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Édes volt, ahogy próbált úgy tenni mintha mérges, vagy hova tovább ne menjek, egyenesen haragudna bármiért. Azt hiszem korábban sem tudott meghatni, persze volt, hogy hagytam neki sikerélményt, mert utána sokkal elégedettebben nézett rám és szebben csillogott a szeme is. Ettől még azt élveztem, ha boldog, nem pedig mikor durcáskodik, bár annak is megvan a maga bája. Csak megingattam a fejem véve egy nagyobb levegőt, azt hiszem nem pontosan ugyan azt gondoljuk mai napig az élet veszélyeiről. Beleeshetnék egy késbe is bármelyik reggel, mégsem aggódok miatta, pont nem ez lenne a következő a listámon.
- Várom a post-it listákat, mint régen kaptam a falamra - néztem rá, ahogy egyre szélesebb lett az arcomon az a bizonyos mosoly, aztán ahogy közeledett a kissrác én is visszakomolyodva húztam őt közelebb még a radír témáját boncolgatva vele. Lazán megvontam a vállam, sosem éreztem előtte szükségét, aztán valahogy megszokottá vált. Ott volt, az illatáról eszembe jutott, a tényről meg csak beugrottak képek. Jó érzés volt, valami kellemes bizsergéssel járt az egész. Aztán elmúlt. Olyan voltam, mint mikor apám elvette annak idején a dolgaimat, hogy az nem való hozzám. Csak drasztikusabban.
- Más - javítottam ki inkább. Nem éreztem úgy, hogy a fura néha igen pejoratív értelme megállná itt a helyét. Szokatlan, váratlan, leginkább kissé esetlen az egész szituáció. De semmi esetre sem rossz. Legalábbis ezt mertem remélni. - Okos kislány vagy - villantottam rá a fogsorom, mielőtt még a tömeg elé járulva beléptünk volna. Ugyan elengedtem a kezét, de valahogy nem hittem, hogy ez sokáig így lenne, egyszerűen még élt bennem, amit az anyja a fejemhez vágott. Azóta is, és elgondolkodtató volt.
A cukrászdában követtem őt a pult felé, mai engem illet, semmi nem vonzott, de amikor elkezdett vacillálni, jobban megnéztem, mit is hozott fel, aztán csak forgatva a szemem a pultos lányra néztem.
- Legyen mindkettő, meg abból a triplacsokisból is hozzon - zártam rövidre, majd a keze után nyúlva megfogtam azt és egy szélső, kicsit forgalomból kieső asztal felé irányítottam magam előtt, hogy aztán ha leült, én is ezt tegyem aztán néztem őt egy darabig. - Hiányzol.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 16. 02:51 Ugrás a poszthoz

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

A tekintetem akaratlanul is a lábaira siklott, majd vissza a szemeihez és széles vigyorral kellett tudomásul vegyem, azóta se nőtt semmit. Pont olyan helytakarékosan aranyos volt még mindig. Bár azért külön kör lett volna biztosan, ha valaki rá hívja a hatóságokat, mert éppen mászik ki vagy be az ablakomon. Nem mintha ez megeshetne a bűbájok miatt, de akkor is. Valószínűleg, ha sikerül neki, van valami kiskapu… vagy kihagytam valamit.
- Én azért úgy emlékszem, hogy elég gyorsan tudsz sprintelni - billentettem kissé oldalra a fejem, ahogy elgondolkodtam. Eléggé elemében volt például, mikor egy napot elutaztam egyedül, és mikor leszállt a gépem, szó szerint a nyakamba vágtatott a reptéren. Imádtam, mennyire örült és hogy csillogtak a szemei, egészen bizarr volt, hogy ugyan így tekintett a színes fürdővízre, meg néha egy-egy színezőre is. De ettől még…
- Nézőpont kérdése, mint minden - vontam vállat érdektelenül, pedig nem voltam az. Túl sok energiát és szimpátiát igényelt volna minden embernek elmagyarázni, miért vélekednek sokszor hibásan egy-egy helyzetről, neki pedig azt hiszem túl sokszor is tartottam már illemórát művészeti körökről. Nem is szándékosan mindig.
Hagytam belépni, még a nyelvemre is kellett harapjak, de nem szóltam semmit arra, hogy megint kimondta, és megint úgy, mintha tényleg gúny lenne, pedig pontosan tudtam, mennyire nem az a szájából, bármennyiszer került is elő.
- Az lepett volna meg, ha tudod - tettem helyre a problémáját a reakciómmal, majd fel is nevettem méregetve őt. - Nem hiszem, azokon több a szőr, meglepő módon még nálad is kisebbek, arról pedig ne is beszéljünk, hogy a süti nem megy a hasadra, ha nincs oka.
Minekután megint túlzásba vittem talán az okítást, inkább rendeltem és eltessékeltem őt egy asztalhoz, ahol nem is tudom miért, de őt nézve csak kint volt ez az egész.
- Reméltem - mert tényleg nem akartam. Se azt, hogy fájjon neki, se azt, hogy rossz érzései legyenek vagy a boldogsága útjába álljon bármi. Nekem azt hiszem ebbe az anyja gyalogolt bele, de ki voltam én, hogy bármit tegyek? Nem mintha bármi jogom lett volna. - Igen? És… milyen gyakran is?
Lehet piszkálódtam, de tényleg érdekelt, sőt, ami azt illeti egyre jobban. Ettől még észrevettem magam, azt hiszem már annak az ölelésnek a végén is, hogy talán addig van és ne tovább, a béke érdekében.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 16. 02:53 Ugrás a poszthoz

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

- És most mi a prioritási sorrend? Előbb az eprek, aztán a kölykök, akiket tanítasz? - pillantottam rá, nem is igazán célozva vagy várva semmit. Tudtam, szerettem, sőt, egyenesen imádtam azt a sorrendet, amit régebben élt, a lelkesedése jobban letarolt, mint ő maga, szerencsénkre elég stabil tudok lenni, bár esett meg velünk is baleset.
- Tényleg? Nem is emlékszem - gondolkodtam el látványosan, mintha elő sem fordulhatott volna szerintem ilyen, holott ami azt illeti, pontosan tudtam. Mikor, mikről jött elő bennem a szó talán kissé okító jelleggel. Néha észre sem vettem, csak mondott valamit én pedig megmagyaráztam a miérteket. Mondhatnám, hogy szakmai ártalom, hogy mindenhez van valami háttér sztorim, de már a suliban is ilyen voltam. Sokan utáltak is, de ez kit érdekelt? A lényeg kedvelt. Nagyon is.
- Nem én mondtam - néztem rá, mert bizony nem hangzott el ez az én számból. Csupán rávilágítottam, hogy ilyen is tud lenni. Amit nem mellesleg eléggé tudtam élni, viszont ezt megtartottam magamnak, mint azt a rétegzett csokikrémes pohárdesszertet, amire ráböktem. Ha tömör is, úgyis tudom, hogy bele fog mászni, nekem nem mondja senki, hogy ez változott volna. - Eléggé, tartottam egyet. Egy évig. De aztán elvitte az öcsém a gyerekének.
Nem szoktam reklámozni az ilyeneket, de anyám se meg a testvérem se hitték, hogy minden oké. Szóval próbáltak a nyakamba varrni növényt és állatot is, azért hálás voltam, hogy embereket csak az öcsém, ő is mértékkel és észrevette magát egy idő után. Egy látványos grimaszra és egy aura is rájátszottam közben, pedig egyáltalán nem fájt, csak kellemetlen volt, de valahol még jól is esett. Érdekelte, ebből is tudtam, hogy mit mondok.
- Jobb úgy, nem? Könnyebb - vontam vállat lazán, próbáltam könnyedén feszegetni az egészet, valahogy semmi nem volt kimondva, de minden ott volt. Arról nem beszélve, hogy kicsit felelősnek is éreztem magam. Nem voltam már tizenéves, igenis akár utána is mehettem volna. De nem tettem, miután az anyja a fejemhez vágta, hogy nem teszek jót senkinek, én is jobbnak láttam hagyni. Utólag elég szar ötletnek tűnik, s csak jobban felhúz, mióta szóba került, hogy inkább próbálkozott másokkal. - Szóval csak ha eszedbe jutok, de kérdezzem inkább a mikor nemet? - könyököltem fel az asztalra az állam a tenyerembe ékelve úgy mosolyogtam rá, még bólogattam is kicsit a kérdésére.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 16. 15:14 Ugrás a poszthoz

Emerald Stone
kinézet | szombat délután

Egész aprót biccentettem a köszönetére, de nem volt rá szükség, egyébként se nagy erénye az embereknek. Se előzékenynek, se udvariasnak, se éppen tiszteletteljesnek lenni. No, aztán nem én leszek, aki bárkire az első követ veti, mikor alkotok, nekem sincs külvilág. Persze ettől még értékeltem a köszönetét még el is mosolyodtam, ahogy biztonságba helyeztem a maradék szatyrot. Az enyémben volt egy plusz, mert eleve utáltam, hogy ennyi nejlont adnak valamihez, ami elfér a sima papírtasakban, így azt kihúzva a cuccaimból a nő felé nyújtottam fél kézzel még támasztva a cuccát, ami azért bármikor szétdőlhetett volna.
- Az azért szerencse, szerintem ők a legkellemetlenebbek, már persze az élet vonala után - értettem vele egyet félig-meddig. Engem se az évszakok, se az aurorok és éppen az élet se sújtott, mondjuk ha azt vesszük a bürokráciáig az lökött el, így elég elgondolkodtató. A múltat meg csak nem szeretem ide keverni. Mindenki kapott már nagy jobb horgot tőle, biztos vagyok benne, hogy senki nem különb a másiknál, de ha nem megyek tovább, most vélhetően sehol nem járnék. Vagy nem ebben az országban, amiért nem tudom édesanyámnak hálás kéne-e legyek vagy sem, de ez majd eldönti a későbbiekben még magát.
- Ha történt is volna valami, nem a világ vége. Megesik a legjobb helyeken is - vontam vállat még egy pillanatra, nem akartam én különösebben nehezményezni semmit, ha azt gondolná se. Hánytak már le szórakozóhelyen, öntöttek le megnyitókon és stúdióban is, a festék, meg bizonyos italok rosszabbak, mint némi liszt vagy szörp, ez egészen biztos. Meg ott van az unokahúgom... ismerem milyen egy baleset tud még az ember ruháival történni.
- Itt dolgozik valahol a faluban? Ennyire rosszul fizetnek? - Nyílt vagyok, ez elég egyértelmű, nem is szeretem a köntörfalazó kérdéseket, meg érdekelnek is az emberek. Nem vagyok itt annyira régen, hogy tudjam, milyenek a viszonyok, de ez nem lenne túl fényes hír. Mondjuk nekem nincs okom panaszra de én szerencsés vagyok, két helyről kapom a fizetésem és a hobbimmal is keresek. Elvagyok vele.
Dustin Axel Westwood
Tanár, Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos



RPG hsz: 143
Összes hsz: 273
Írta: 2018. június 16. 16:10 Ugrás a poszthoz

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Nem gondoltam komolyan, és azt hiszem a kis fennakadásából is elég egyértelmű lett, hogy talán még ő is érzi a határt, ennek ellenére szerettem mérgesen is, ahogy a furcsa ráncoktól inkább vicces volt az arca. Nem illet rá, hozzá. Nem volt elég kisimult és olyan ártatlanul kedves. Mint amúgy. A sorrenden azért fel kellett nevetnem, pedig semmi meglepő nem volt, ha kicsit jobban átgondoltam az egészet.
- Igen? Biztos nagyon szép kis állatkák - jegyeztem meg így vakon is, mert nem hittem, hogy a kezeiből valaha olyan munka látna napvilágot, ami nem volt elég jó. Fogalmam sincs, erre mellettem edződött-e meg így, vagy mindig ilyen volt, csak nekem tűnt fel későn, ettől még ez a helyzet.
A szemei forgatására igen csúnyán tudtam rá nézni, nem szerettem tőle a szarkazmus közeli felszólalásokat. Egyrészt, nem csináltam direkt, másfelől meg ez nem kislányoknak való példa volt, bárkitől is tanulta el. Még előttem volt, mikor elsőre találkoztunk mennyire bátortalanul alakult részéről a beszélgetés az első pár mondatig, most meg itt vagyunk. Nézek rá, és gyönyörű, változott, de még mindig nem tudom azt mondani, hogy felnőtt lenne. Nem is igazán szeretném, ha elhagyná azt, ami őt olyan különlegessé, kissé creepyn, de teszi.
- Csak hét, az első évben kitöltöttem előbb Cesaron majd Jimen. Ki és mikor volt kéznél - közöltem könnyedén, mintha annyira rám vallott volna, hogy a legközelebbi barátaimon élem ki a feszültséget. Nem, mindig alkottam, még ha nem is szerettem a negatívumokból ihletetteket. Ott azonban nem ment, sok dolgot csináltam, de egyik se volt köthető semmi produktívhoz. - Nem, de rendesen forgáccsá rágta az egyik festményem egy darabját… nem illettünk össze.
Be kellett látnom, hogy egyedül nem is annyira érdekelt szerencsétlen. Néha elmentem mellette és megpiszkálgattam él-e még, kapott enni meg inni és ebben kimerült. Nem volt olyan jó sorsa, mint Bambinak. Akkor egészen máshogy láttam az életet azt hiszem. Rosszkor jött a szőrgombóc.
- A hiányába? Nem hiszem, ők életben tartották az elmúlt négy évben, koros egy jószág - gondolkodtam el a számokon pár pillanatig. Bár elég jól szoktam mindenre emlékezni, szerettem csak úgy biztosan még magamban is pontot tenni a dolgok végére. Volt, aminek sosem sikerült, ilyen az én formám.
Nem tett boldoggá, amit hallottam, sőt, kifejezetten feszülten ültem le a pulttól eltávolodva és hallgattam a válaszát az egészre. Nem a helyzet vagy ő feszítette az idegeim, hanem ami ezután jött. Nem tudja milyen a könnyebb. Én reméltem is meg nem is, hogy túllép és boldog lesz. Egyrészt nem hiszem, hogy most itt akarnék lenni, ha így lenne, másfelől meg nem kívánnám neki, hogy ne ez történjen. Egyszerűen nem tudnám kezelni egyiket se. Láthatóan most igen, közben meg belül már listát vezetek lassan apróságokról, amiket észre se kéne vennem. Csak egy régi ismerős vagyok, nem?
- Itt, nem is nagyon megyek sehova - emeltem fel a szemöldököm is, ahogy rá néztem, aztán a pincérre, amíg megköszöntem kihozott adagokat. Megvártam még elmegy, csak utána dőltem kicsit hátra a támlának elkényelmesedve elégedetten.
- Ez valahogy nem hozott kétségeket bennem - néztem rá hamis vigyorral, ahogy inkább a számra haraptam belülről, hogy visszafogjam magam. - Azért csak óvatosan, nem viselném jól, ha a halálba hoztalak volna.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Dustin Axel Westwood összes hozzászólása (98 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Fel