Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Tényleg jóképű. Nem hittem el, amikor a szerkesztőségben azt mondták, most viszont, hogy már vagy húsz perce bámulom a meglehetősen édes és piszkosul drága koktélom fölött, azt hiszem, a lányoknak igazuk volt. Kollégákkal, vagy üzlettársakkal beszélget, még innen messziről, a félreeső asztal biztonságából is látom az arcán, hogy azok a férfiak, akikkel a pultnál cseveg, nem tartoznak a baráti társaságába. Biztos vagyok benne, hogy az a mosoly, amellyel egy-egy gondolatukat nyugtázza, nem őszinte. Ahhoz túl hivatalos, túlságosan is jól komponált. Művi és mesterkélt. De az igazság az, hogy még így is megkapó.
A szemeimet le sem veszem róla, egyedül csak akkor nézek el másfelé, ha felém fordul, de másodperceken belül ismét rá pillantok. Koktéllal a kezemben dőlök hátra, megigazítom a szoknyámat, és újra ráemelem a tekintetem. Elmosolyodok, bele a csokoládészemekbe, majd lesütöm kék íriszeimet, és belelapozok az előttem fekvő divatmagazinba.
Akár oda is mehetnék hozzá, meghívhatnám egy italra, és elmondhatnám neki, miért vagyok itt, mégsem állok fel és indulok el felé. Az egyszerűbb út helyett mint általában, úgy most is inkább a bonyolultabbat választom, és a farsangi kollekcióról a színes, ámde illatmintamentes parfümkínálathoz lapozok.
Azután, ahogy felcsendül egy idegen dallam és a hely atmoszférája megváltozik, ismét felpillantok rá, és beleszürcsölve a hideg koktélba, újra elmosolyodok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Adrian

A két ujjam között tartott illatos zsebkendőt finoman dörzsölgetem, míg a széken hátradőlve, a könyvtár hatalmas ablakán meredek az ég felé. Olyan kék, olyan más, mint eddig volt. A vizsgaidőszakban észre sem vettem, mikor hagyta el szürkeségét. A tél lassan odébbáll, helyét átveszi a tavasz, megérkeznek az első dalos pacsirták, kirügyeznek a fák, az emberek szerelmesek lesznek, én pedig...
Kiszáradt torokkal fordulok el az ablaktól, hirtelen úgy érzem, a fény bántja a szemem. De hisz ez képtelenség! Elnyíló ajkakkal pillantok le az összegyűrt zsebkendőre, majd eldobva azt, az asztalon fekvő, még érintetlen papírkötegre vezetem kék íriszeimet.
A cikkem még sehol, a határidő viszont már itt liheg a nyakamban. Jonathan baglyai lassan többet időznek nálam, mint gazdájuknál, és szerencsétlenségemre már a kastélyban is összefutottunk. Nem mondott semmit, de a pillantásába bele volt vésve: siess. Jonathan sötét tekintetét magam előtt látva nyúlok a tollamért, szabad ujjaimmal sóhajtva szántok szőke tincseim közé.
Az e havi számban én kaptam a lelkisegély-szolgálatot, amivel életemben először nem tudok mit kezdeni. A szerkesztőségben tornyosuló levelektől libabőrödzöm, és nem azért, mert untatnak. Azért, mert átérzek minden egyes sort. Merlin rágja meg... Mégis hova lett a mindenkinek megmondom a véleményemet és különben sem érdekelnek mások érzései Adél?!
Ez nem vicces. Nagyon, nagyon nem az.
A fejemet finnyás elégedetlenséggel ingatva fújom ki a bent rekedt levegőt. A szék halkan megreccsen, ahogy ismét hátradőlök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Adrian

Mereven figyelem az üres, fakó papírlapot, ujjaim között mozdulatlan áll a toll. Aztán oldalra döntöm a fejem, szemöldökeimet összébb húzom, homlokomat ráncolom, az ajkaimmal pedig pont úgy csücsörítek, mint azok a lányok szoktak, akikkel nem állok szóba. Vagy ha mégis, akkor a történtek után ők nem hajlandóak többet velem beszélgetésbe elegyedni. Szabad ujjaimmal a nyakam felé nyúlok, óvatosan megvakarom világos bőrömet, majd gyászosan felsóhajtva a pergamen fölé görnyedek, hogy annak jobb felső sarkába lejegyezzem a mai dátumot. Csupán egy pillanatig, de valóban elhiszem, hogy ennek jelentősége van, hogy ezután megihletődöm, és egyszeriben képessé válok megválaszolni a legintimebb, legromantikusabb kérdéseket is, amikhez amúgy semmi közöm sem volna. Kiráz a hideg. Ez nekem túl sok. Még akkor is, ha egyébként kíváncsi, sokak szerint minden lében két kanál alkat vagyok, akinek merlini adottsága, hogy mindig a legrosszabbkor legyen a legjobb helyen.
Nyelvem hegyével éppen ajkam jobb szélén szántok végig, mikor a gerincem mentén végigfut a hideg. A sejtelmes, kellemetlen érzés befészkeli magát az agyam egy hátsó szegletébe, mire azonnal felpillantok, és az ujjaim között billegő toll fölött átnézek az asztal túloldalára. A tekintetem találkozik Adrianéval. A testem pillanatnyi habozás nélkül reagál; nyelvemet lassan visszahúzom, a bal szemöldököm ívesen feljebb húzódik, kékjeimben pedig válaszra intő kérdés csillan.
Perverz disznó - villan az első halk gondolat, amit Jonathan visszatérő arca követ. A cikkleadási határidő miatt érzett aggodalom újra megtölti a szívem, viharosan kavargó gondolataim között a legtöbbször a diákok leveleivel találkozni. Aztán, a legvégén, valahonnan, ki tudja honnan, a lelkem mely sötét bugyrából, a nihilli semmiből felbukkan ő is.
Szemeimet, mint akit valami susmuson kaptak, hirtelen sütöm le, és elvörösödött orcákkal nyúlok a pergamen széleihez, hogy azok sarkait gyürkészve szívjam be a könyvtár mindig dohos levegőjét. A sötét szempár csak egy kósza másodpercre tűnt fel, ez mégis elegendő volt ahhoz, hogy megbabonázzon.
Kész, ennyi volt, vége a napomnak, vége az életemnek. Érzem. Meghalok. Itt és most. Adrian szeme láttára. Áh.
A fejemet kínlódva-csóválva teszem le a hűvös pergamenre, és nagyokat szuszogva, az életemről is lemondva kezdem figyelni a könyvtár vastag tölgyajtaját.
Mibe keveredtél, Adél? Hogy jutsz ki ebből? Ez... tilos. Tiltott gyümölcs, érted?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Adrian

A szemben ülő nevetésére ismét felpillantok, és a közöttünk húzódó asztal fölött, összeszaladó szemöldökeim alól hunyorgok át rá. Nem értem, hogy mi olyan mulatságos számára, ami miatt még az öklébe is bele kell harapnia, de kérdezés helyett inkább vonásaimmal üzenek. Ajkaim leheletnyire távolodnak egymástól, fejemet a másik oldalra billentem, tekintetemet le sem veszem róla. A toll lassan megáll a mozdulatban, és bár a csend próbál megtelepedni közöttünk, harsogó gondolataim, és az energia, ami még így is, ebben a speciális környezetben, majd' mozdulatlanul ülve is bennem tombol, nem hagy utat neki.
Tekintetem az övét kutatja, gondolataim közben lelassulnak, legtöbbjét elveszítem, mintha soha nem is aggódtam volna az öregedő Van Gogh miatt, mintha nem kellene vizsga után elszaladnom a közértbe vajért, mintha soha nem ismertem volna meg őt.
A szívem máris a torkomban kalapál. Lelki szemeim elé ismét beúszik a fekete szempár, a karakteres orrnyereg és az érinthetetlen ajkak, amelyekre saját magamon túlnőve vágyom. Amelyek afféle tehetetlenséggel töltenek el, amik miatt egyszerre veszek meg és leszek alázatos.
Adél! - sikít fel egy ismerős hang, mire hátradőlök a széken, és fejemet a plafon felé emelve hűs levegőért kapok. A tarkóm bizsereg, olyan érzésem van, mintha valaki figyelne, mintha valaki átlátna rajtam, akár egy olcsó szitán. Érzem, hogy ég az arcom, hogy ég a fülem, hogy...
Óvatosan leteszem a tollat, és reszkető, nyirkos kezeimet lassan lehúzva az asztalról, merev combjaimra teszem. Halk sóhaj. Lehunyom a szemem.
Jonathan, képtelen vagyok rá, nem tudom befejezni a cikket, hiszen még a bevezetőhöz sincs ötletem! Valami, valami... valami baj van velem. Nagyot nyelek, leszegem a fejem. Ő elhomályosodik, hogy az övéi helyett ismét a főszerkesztő szigorú szemeivel találjam szemben magam.
Aztán felpillantok, alulról, sejtetvén-kérdőn, de legfőképpen kíváncsian, hogy Adrian vajon engem néz-e, és ha igen, vajon mit akar?
Mit szeretnél, Adrian? Mi az, amit nem mondasz ki?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Adrian

Habár elnézést kér, az arcán szétterülő vigyor inkább szemtelenségről árulkodik, mintsem őszinte megbánásról. Egyébként sem teljesen világos, hogy miért bökte ki; a bámulásért, nevetésért vagy az idétlen viselkedésért. Mondjuk nagy jelentősége nincs, meg különben is, hogy őszinte legyek, már annak örülnöm kellene, hogy a szótára egyáltalán tartalmaz bocsánatkérést. Adrian jó fiú, könnyű kedvelni. Az emberek szeretik. Én is kedvelem.
Alig láthatóan - a számszegletében elnéző kis mosollyal - csóválom meg a fejem, gondolataim között most éppen ő tűnik fel. Látom őt a nagyteremben, amint rámosolyog Emilyre, látom őt az Eridon toronyba vezető lépcsőn, amint kezemben a könyveimmel felfelé rohanok, és a következő pillanatban összeütközik a vállunk. Látom őt a barátaival röhögni, este a prefektusi címerére vetni egy futó, kósza pillantást, és látom, ahogy utána sután körbenéz a klubhelyiségben. Nyugodj meg, Adrian, csak én láttam. Senki sincs itt rajtunk kívül.
Az emlékképek hol gyorsabban, hol egészen lassan követik egymást, a szemeim közben az arcán időznek. Ő valaki, akit ismerek, akinek a mozdulatai bennem élnek, amelyeket bármikor előhívhatok, aki hús-vér, aki itt van velem, mégsem tudok róla semmit. Ő felület volt, az, és talán mindig az is marad.
Eszembe jut, hogy Adrian még gyerek. A gondolataim megtelnek hasonló és épp ellentétes jelzőkkel, a szavak, mint fiatal, éretlen, hogy koraérett vagyok, hogy másra vágyom újra pumpálni kezdik a vérem. Az ereim duzzadnak, a szívem máris siet. Érett férfi képe dereng fel. Egy szempár, egy mosoly, egy hang, amely a nevemen szólít. Ismerem, mind ismerjük.
Az előttem fekvő pergamenre pillantok, combomon pihenő kezeim rászorítanak a nadrágromra. Hosszú körmeim végigkarcolják az anyagot, majd az arcom elé emelem őket, hogy egy rövid időre elbújhassak a világ elől. A tenyereim takarják lehunyt szemeim, az orrom és a szám, meleg leheletem végigszánt nyirkos bőrömön. Most sötét van, most nem lát senki.
Ha tudnám, hogy valaki lát... hogy valaki most is, így is, hogy valaki mindent lát... de csak azt tudom, hogy nincs elég erőm legyőzni saját magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Adrian

Először csak a résnyire nyitott ujjaim között pillantok át Adrianre, azonban később, mikor már leengedtem a kezeimet, és a tollat ismét felvettem, leplezetlenül kezdem figyelni őt.
Valami más lett. Megváltozott. Nemcsak az arca és a vonásai, nemcsak a mozdulatai, hanem az őt körbejáró energiák is.
Hm. Elmosolyodom, úgy, mint aki épp most döbbent rá valami fontosra. Mint aki ezekben a pillanatokban fedett fel egy sejtelmes titkot, és aki most jött rá arra, hogy két ember mennyire is hasonlíthat egymásra - a vágyaik tárgyától és az eszményektől függetlenül.
Kiszélesedő mosollyal sütöm le én is a szemem, és a tollam hegyét a pergamen jobb felső sarkába lejegyzett dátum mellé érintem. Nem vagyok zavarban, a melegség, ami a mellem tájékán erősödik, boldogságszerű. Árnyalatnyi habozás után aztán gömbölyded vonalkákat kezdek húzni, de a toll időközben úgy kiszáradt, hogy nem akar fogni. Ennek ellenére újra meg újra lerajzolom, a tollhegy követi a már ismert utat. A görbe kis szívecske, amit kanyarítottam, láthatatlan marad, mégis, sokkal mélyebben válik eggyé a papírral, mintha tintát használtam volna.
Ismét felnézek. Adrian sietve satírozza a lapját. Lassan pislogva figyelem őt, az arcomról semmit sem lehet leolvasni. Gondolataim kiüresedtek, a tér egyszerre nőtt meg és csökkent le.
Aztán megreccsen alattam a szék, ahogy kitolom magam alól, és az asztal szélén támaszkodva felállok. Nem nézek a fiúra, nem nézek másfele sem. Ujjaim súrolják az asztal lapját, ahogy elindulok felé.
- Adrian - szólítom meg, mikor a hozzá legközelebb eső széken helyet foglalok és keresztbe teszem a lábaim. Jobbommal felkönyöklök a fára, kezeimet finoman összefűzöm. Nem siettetem, türelmesen várok a válaszára, legyen az bármiféle, hangos vagy hangtalan. Megvárom, hogy rám emelje a tekintetét, hogy lássam, tudni akarja, miért jöttem közelebb hozzá. - Tudod, mi jár a fejemben?
Nem játszom vele. Egyébként sem tudok semmit a legilimentori tanulmányairól. Ez csupán egy szófordulat, valami, amit sokszor megkérdezek Fannitól is. Ő persze általában tudja a választ, de az más, hiszen mi hatéves korunk óta ismerjük egymást. A hangom nyugodt, a szemeim mosolyognak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Adrian

Először a szemeim nyílnak nagyra és a világos szemöldököm íve húzódik magasabbra, ahogy a mosolygó ajkakról a fiú tekintetére vezetem a pillantásomat. Aztán, egy lélegzetvétellel később nevetni kezdek, a könyvtár szentségéhez méltatlan hangerővel, őszintén, látszólag mit sem törődve azokkal a sorstársakkal, akik néhány asztallal odébb homlokráncolva pillantanak felénk. Még a fejemet is hátrébb hajtom kicsit, és így, felemelt állal nézek el a feszült társaság felé. A vállaim rázkódnak, a szám elnyílik, és míg nekik szentelek pár rövidke másodpercet, arra gondolok, hogy eddig miért nem tudtam arról, hogy Adriannek ilyen jó humora van? Igaz, alig ismerem.
Széles mosollyal fordulok vissza felé, és összeszorított ajkakkal, mintegy megadva magam neki, finoman biccentek néhányat.
- Egy elfogadható Felagundtól... - ismétlem meg halkan a tippet, és franciakulcsra zárt kezeimet szabadon engedve, balommal Adrian összefirkált papírja felé nyúlok, és az egyik sarkát két ujjam közé véve kezdem morzsolgatni. Mindig ezt csinálom, egyszerű rossz szokás. A satírról Adrianre emelem a tekintetem. - Az alighanem csodaszámba menne, de jövő héten kiderül, és utána elmondom, léteznek-e vagy sem. Csodák.
Léteznek. Habár soha nem beszélek Istenről, hitről és nem e világi megtapasztalásokról, és az is igaz, hogy mikor utoljára szóba került a gondolatok ereje, ahelyett, hogy kiveséztük volna a témát, inkább rávettem Fannit a lakás kitakarítására. De tudom, hogy léteznek. Mert, ha nem így van, akkor... elvesztem. Közel s távol. A sötét szempár ismét beékeli magát a gondolataim közé, de most nem engedek neki. Nyelek egyet, de mielőtt újra megszólalnék, köhintek és beszívom kiszáradt ajkaimat.
- Arra gondoltam, hogy hány olyan háztársunk van, akikkel nap, mint nap találkozunk, akikkel együtt ebédelünk a nagyteremben vagy közösen megyünk órára, és persze beszélgetünk közben, de... valahogy mégsem tudunk róluk semmi jelentőségteljeset. Úgy értem, ami igazán ők lennének. Az igazán fontos dolgokat - mondom, és bár a gondolat elején még hadarok, az utolsó szavakhoz érve már egészen lassan kerekítem a hangokat. A hangszínem is változik, az ereje gyengül, halkabbá és törékenyebbé válik.
Az ujjaim között felforrósodik a lap sarka, tekintetem rásütöm, újabbat nyelek. Fogalmam sincs arról, hogy Adrian mit vesz ki a szavaimból, hogy jelent-e neki bármit, amit mondtam. De a szempár ott van, előttem feketéllik, engem néz és mosolyog. A szívem úgy dobog, mintha csak most ébredt volna rá, mit jelent az élet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Nem hasonlóságra értem. *vakargatja a fejét* Nem is tudom pontosan mire gondolok. Van az álmodó és karaktere között valamiféle szoros kötelék, amit, ha személy szerint én elveszítek, képtelen vagyok vele tovább játszani.

Alex, én sem érzem elég jónak a karaktereim/hszeim soha, egyszer sem. De hát... mégis itt vagyok már néhány éve. Ez már csak ilyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

FancsiValahol Pesten egy délután

Oldalra húzott szájjal vetek egy pillantást az elém tartott pólóra, majd egy "ezt már számtalanszor megbeszéltük" pillantással és a hozzá illő fancsali arccal nézek fel Fannira.
- Ez a stílus már harmadikos korunk óta tiltólistán van - emlékeztetem, és míg tovább keresgélek a felakasztott ingek másik oldalán, elnyomok egy feltörni készülő sóhajt. Azóta sem tudtam kiverni a fejemből a tegnap este történteket; leginkább azt, hogy megtudtam, Anna épp valahol Egyiptomban tengődik, Nikolai meg olyanokat mond a távollétében, hogy...
- Fanni! - egyetlen rutinos mozdulattal tolom két irányba a vállfákon ólomsúlyként lógó férfi felsőket, így pont szembe kerülve a barnával, kérdő tekintettel pislogok rá. - Kezdek szétesni. Most Mr. Néhanapjánfelbukkanok úrnak keresünk valamit, amit meg sem érdemel, vagy miattad vagyunk a férfi osztályon?
Egyelőre nem akarom hangosan is kimondani, hogy bár oké, tegyük fel, hogy nem tartom lehetetlennek, de gondolkozzunk reálisan: valószínűleg nem itt fogjuk megtalálni álmai randiszerkóját. Persze, ami késik, nem múlik, hamarosan úgy is ki fogom bökni. Addig viszont meg se rezzenő vonásokkal, tökéletes pókerarccal figyelem a másikat azzal a ronda kék pólóval, amit még apám se venne fel.
- Ajj, Fanni, tedd már azt le! - szólok rá suttogva kiabálva, és gyorsan átnyúlok a pólóért az ingek között, hogy minél előbb megszabaduljak tőle. Az anyagát érintve még a hideg is kiráz. - Az kéne még, hogy ezt hordd...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

FancsiValahol Pesten egy délután

- Nem elég régóta - javítom ki csendesen, de az az elnéző, kedves mosoly, amivel egyedül Fannira tudok nézni, ezúttal sem bírja ki, csak előbukkan a szám szegletében.
- Gyere, menjünk át a női ruhákhoz - intek állammal az üzlet másik felébe, és közben úgy teszek, mint aki még véletlenül sem hallotta a művésznő utolsó megjegyzését. Közel másfél évtizede ismerjük egymást, így az, hogy bevallja, tavaly még felvette a dédmamája buggyos naciját, nem olyasmi, amiről ne tudnék. Lassan egyébként sem marad semmi, amivel meg tudna lepni, hacsak... hacsak nem Noelről van szó. Azt a dolgot ugyanis képtelen vagyok értelmezni, mintha két össze nem illő puzzle darabot próbálnék egymásba gyömöszölni, mindhiába. És mivel ma még nem firtattam, éppen itt az ideje, hogy rácsapjak a témára.
- Én nem akarom, hogy elcsaljon sárkányeleségnek - kezdem halkan, ahogy kiérek a sor végére, és a melleim alatt tüntetőleg összefűzött karokkal bevárom őt is. A hangom lehet, hogy kicsit dacos, de az biztos, hogy szánt szándékkal csupán minimális hisztit csepegtettem bele. Tényleg. Becsszó. - Figyeld meg, hogy ez lesz. Elmész, aztán soha többé nem veszel ecsetet a kezedbe, nem festesz, nem fényképezel, nem esel fel a saját lábadban, egyszóval nem Fanniskodsz tovább, mert... mert egycsapásra Sárkányné leszel egy csomó sárkányfiókával.
Ráadásul, felteszem, nélkülem fog valamelyik térképről is lelógó rezervátumba költözni, hogy egy szép napon valami bazi nagy, irgalmatlanul büdös jószág gyomrában találja magát. Mondjuk, ehhez a jövőképhez nem is lett volna olyan rossz választás az az előző, ronda kék póló.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

FancsiValahol Pesten egy délután

A kezemet tüntetőleg csak akkor engedem le, mikor Fanni Tóni bácsiról kezd beszélni, és nagypapája említésére a szívem összefacsarodik. Az érzés futólag átrajzolja vonásaimat; szemöldökeim megrándulnak, egymáshoz tapadó ajkaim lefelé görbülnek. Ahelyett, hogy válaszolnék elfordítom arcomat, és hagyom, hogy előreomló világos tincseim eltakarják a hirtelen jött, mardosó lelkiismeretfurdalásomat. Érzem, hogy túl messzire mentem, és nem szabadott volna felhoznom a festészetet. De hát, ha egyszer annyira féltem őt!
- Hiszen tudod, hogy soha nem fogod őt elveszíteni – motyogom az orrom alatt elvörösödve, míg a ceruzaszoknyák között bogarászok. Szeretnék egy újat, púderszínűt vagy krémeset, puha pamutanyagból, a hátulján cipzárral. Azután felnézek, és a felmutatott blúzra elmosolyodom. Tóni bácsi azóta is közöttünk, már-már velünk él, és ezt pontosan tudván inkább úgy döntök, hogy ezennel, itt és most átevezek egy könnyedebb témára. Ha Fancsi szeretné, úgyis folytatja, és akkor legfeljebb beülünk az egyik próbafülkébe, és kisírjuk magunkat. Kiszélesedő, fényes mosollyal szólalok meg. – Sokkal jobb! És ebből a fazonból már jöhet a kék árnyalat is.
Bal alkaromon egyre csak gyűlnek a szoknyák, rövidebbek és hosszabbak egyaránt, de akármilyen elhivatottan is szöszmötölök velük, csak nem hagy nyugodni a gondolat, hogy Fannin kívül egy másik barátnőmet is el fogom veszíteni. Bár, ha jobban belegondolok, lehet, hogy Annát már hetekkel ezelőtt elnyelte a sivatag, a szoknyák másik felén álló barátnőmet meg csak ezután fogja valami hétfejű szörnyeteg. Kivagyok ettől. Meg magamtól. Hogy a viharba lehetek ilyen figyelmetlen és nemtörődöm? Rám eddig ez egyáltalán nem volt jellemző! Precíz voltam, pontos, összpontosítani képes, a környezetével figyelmes és törődő fiatal nő. Most meg? Fanni szerelmi élete túlságosan is bezavart. Haj, a manóba is.
- Anna Egyiptomban van – kezdek bele váratlanul, miután a kikívánkozó gondolathalmot hiába próbálom visszanyelni, és továbbra is csak türelmetlenül tologatni a vállfákat jobbra-balra. Panaszosan felsóhajtva hagyok abba mindent, és két kézzel feltámaszkodva a ruhatartó állványra, feldúltan nézek át Fannira. – Összevesztek valamin Niko-val, és elment. És ezt onnan tudtam meg, hogy tegnap lementem Niko új csárdájába, hogy odaadjam neki a legutolsó lesifotó adagot, hogy ha végez, vigye már haza Annának, legyen szíves. Erre közölte, hogy Anna Egyiptomban van, ő meg nem beszél vele.
Oldalra pillantva fújom ki magam, számat egy ideig ide-oda húzogatom, majd szinte felkiáltok, ahogy mérgesen folytatom.
- És! - nagyra nyíló szemekkel viszem fel a hangsúlyt, ahogy a tetőponthoz érek. - Azt mondja, menjek el vele fürdőzni! Fürdőzni! Mikor a felesége a barátnőm. És ő meg úgy néz rám, tudod... Mekkora szemét! Én nem is értem.
Mi tagadás, eléggé kivagyok. Persze régóta tudom már, hogy a férfiak mind bunkó parasztok, és sajnos tenni sem lehet ellene semmit, csak örülni, hogy nőnek születtünk. Milyen igazságtalan ez...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

FancsiValahol Pesten egy délután

Látom és érzem is, hogy nincs teljesen itt. Alkarjaimmal a vállfákat tartó rúdra támaszkodom, és arcomat jobb karomra fektetve, szelíd, várakozó tekintettel nézek fel Fannira. Szerencsére én nem tudom, milyen elveszíteni egy szerettet, aki ennyire fontos és ilyen közel áll, hiszen apai nagyapám születésem előtt meghalt, az anyai meg hála Merlinnek! még mindig azzal tölti a kívülálló szemnek nyugodalmas és több, mint tökéletes napjait, hogy követi szegény Kocsonya minden lépését; ellenőrzi az ételeket, a szőlőkacsokat, a gyomot és mindent, amihez az öreg házimanónak köze lehet. Mamikám ilyenkor nem szól semmit, csak a fejét csóválja és alkalomadtán anyának panaszkodik.
Habár vérszerinti családtagot nem temettem, Fanni mellett én is át- és megéltem a veszteséget. Akkor döbbenve csak rá igazán, mit is jelent a tiszta, igazi barátság. Ha neki fáj, nekem is fáj. Ha ő boldog, én is az vagyok. Csak... ne menjen el sárkányeleségnek abban a nagy boldogságban.
- Ott - emelem fel a fejem, és a vállfákat hátrahagyva kapom fel az eddig összeválogatott darabokat, és sétálok át velük Fanni oldalára. - Arra gondoltam, hogy meglátogatom.
Abba persze egy pillanatig sem gondoltam bele, mikor a nagy utazást kitaláltam, hogy egyébként szorgalmi időszak van kötelező óralátogatással és olyan tanárokkal, mint Felagund professzor, aki még akkor is elvárja a jelenlétet, mikor az ember lánya éppen nyomorultul feküdne az ágyában, és szépen csendben, a macskáiba kapaszkodva, cicaszőrben lehelné ki a lelkét.
- Ha kérdezik, majd azt mondom, elkaptam valami csúnya, modernkori bubópestist - adok magyarázatot a kezemben fekvő szoknyáknak, aztán elkerekedő szemekkel pillantok fel Fannira. - Hidd el, hogy komolyan gondolta! Ez az egészben a legrosszabb. Ha én igent mondok, ki tudja mi lett volna az estéből... szent szalamandra!
Undorító. Blah. Még a hideg is végigfut a testemen, és egy pillanatra le kell hunynom a szemem, hogy elkergessem a kéretlen képzelgéseket arról a bizonyos - szerencsére - soha meg nem történt estéről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő