Krisztina

Csak néhány napja voltam a városban, hogy meglátogassam a nagyszüleimet, és az unokahúgomat, aki színésznőként próbálgatta szárnyait Budapest szívében. A leányzó olyannyira tehetséges volt, hogy az egyik ismert színház egyik főszerepére is felkérték, amire kiemelt meghívást kaptam, és egy kikötést is, miszerint mindenképp ott kell lennem, mert ha nem jelennék meg az előadáson, akkor örökre megharagszik rám. Emiatt szükségem volt egy öltönyre, ezért is jártam már másfél órája Budapest utcáit, de a tüdőm már porzott, és szükségem volt arra, hogy magamba döntsek egy nagy pohár citromos vizet, meg egy jó erős kávét.
Az utca mentén el is terült egy viszonylag jó minőségű feketét áruló bolt, ami azért nem tűnt felső kategóriásnak, amit már ne tudnék kifizetni az aurori fizetésemből.
A forró italt elvitelre kértem, mellé egy zacskóba croissant is vettem, és ezzel akartam tovább indulni, hogy a közelben elhelyezkedő plázát megcélozva, végre megtaláljam magamnak a legmegfelelőbb öltönyt. Azonban, ahogy elindultam, hirtelen éktelen dudálásra kaptam fel a fejemet, fékcsikorgásra, s láttam , ahogy egy nő elterül a járda szegély szélén, miközben egy taxis villámgyorsan tova hajt.
- Fenébe - Nem törődve a kávéval, és a péksüteménnyel, a közeli kuka tetején hagyva a frissen vásárolt terméket, sietve ugrottam oda a lányhoz és leguggoltam mellé.
- Jól vagy, mi fáj? - Aggodalmasan vettem szemügyre testhelyzetét, és óvatosan helyeztem stabil oldalfekvésbe, míg nem tudtam eldönteni, hogy mennyire lehet súlyos a helyzete. A többi ember jellemzően csak a száját tátotta, többen el is sétáltak mellette, de egyik sem vette volna elő a telefonját, hogy mentőt hívjon. Nálam meg nem volt olyan készülék, varázsolni pedig nem varázsolhattam.
- Merlinre, remélem jól van - Suttogtam magam elé,miközben próbáltam elkapni a fiatal nő pillantását.

Krisztina

- Mi?- mintha nem hallottam volna tisztán, úgy idéztem vissza magamban a fiatal szőke válaszát, mire még a szemöldökeim is összeakadtak egy pillanatra. Aztán végre látva, hogy mozog és nyöszörög, már tudtam hogy van még benne életerő, és talán nem is olyan nagy a baj, mint ahogyan azt gondoltam.
Néhány hajtincset is félresöpörtem az arcából, ahogy közelebb hajoltam, és vizslattam vonásait, keresve tekintetét.
- Szeretnék is - váratlanul ért a nő megjegyzése, de egyúttal mosolyt is csalt az arcomra, és már én is nyugodtabban kezelhettem a helyzetet, látva, hogy nincs nagy baj.
- Gyere, felsegítelek - mondtam, miközben a kezemet nyújtottam felé, és ha engedte, akkor ülő helyzetbe segítettem őt.
- Nincs mit, de nem hagynálak magadra, vérzik a fejed. Nem szédülsz?- Csak most vettem észre a sérülését, emiatt azonnal zsebkendő után kutattam, és a homlokához szorítottam azt.
- Kezed, lábad? Járni tudsz? Mert kocsim ugyan nincs, de szívesen hazakísérlek, vagy akár kórházba, ha úgy érzed. Nos?- Igazából magam sem tudtam eldönteni azt, hogy a nő mennyire van jó vagy épp rossz állapotban. Nem voltam orvos, de nem nagyon akartam magára hagyni ilyen állapotban.

Krisztina

-Kávéra mi? Fogadjunk, hogy direkt ugrottál a taxinak - Nevetve csóváltam meg a fejem, miközben segítettem rajta.
- Aha, én is úgy látom - jegyeztem meg egy könnyed mosollyal, miután alaposabbra is szemügyre vettem a fiatal nőt, akit az első néhány percben a pánik miatt nem tudtam megnézni magamnak. Ez azonban utólag nem maradt el, és ami azt illeti, tényleg egyben volt.
- És én is jól vagyok - tettem hozzá, mikor éppen a fejemet tapogatta. Azt hiszem, sikerült egy igazán jó humorú lányba futnom, ami pozitív volt, hisz szívesebben hallgattam a poénokat, mint a hisztérikus viselkedést. Nem, mintha nem segítettem volna akkor, ha mondjuk egy zokogó vagy riadt nő hevert volna az úttesten, de így rajtam is kevesebb volt a feszültség.
- Szegény sál - Sóhajtva figyeltem, ahogyan a kötött anyaggal igyekezett eltüntetni a sérülés nyomait, miután a zsebkendő már használhatatlanná vált, és nem tudtam őt újabb darabokkal elhalmozni.
- Még szép - szemtelen mosollyal néztem rá, szimpatikusnak tűnt az, hogy ennyire nyugodtan kezelte a baleset utáni pillanatokat. Ennek ellenére jobbnak láttam, ha még mellette maradok.
- Van egy ajánlatom, hazakísérlek, mert úgy sem tudnék nyugodt lenni, ha nem tudom, hogy szédelegsz-e még az úton, veszélyeztetve a többi taxist. Aztán cserébe te főzhetsz nekem egy kávét, mivel...- Hát igen, amíg a kis mentőakció tartott, addig a kukára helyezett kávémat, és a croissantokat egy szemfüles csöves markolta fel, aki már csak a távolból intett felénk.
- Szóval jössz nekem egy kávéval - közben segítettem a talpra állásban, magam is leporoltam a térdeimet, majd a karomat nyújtottam, ha szédülne a hölgy.

Dorián

Krisztina

- De, határozottan menő volt. Igaz, én már csak azt láttam, ahogy földet érsz, mint egy szárnya szegett hattyú - Elmosolyodva idéztem vissza a pillanatot, ami azért közel sem tűnt ennyire veszélytelennek. Az a taxis nagyon gyorsan hajtott, és pofátlanul hagyta figyelmen kívül a járda felé tartó lányt.
- Ugyan, emiatt ne aggódj, hozzászoktam már a vérhez, nem szoktam ettől rosszul lenni. Meg amúgy is, láttam már rosszabbat - A mosolyom azért elhalványult, mert eszembe jutottak nagyon is súlyos esetek, melyekben nyomoznom kellett. Nem egy véres incidenst láttam már, sőt, horrorfilmekbe illő áldozattal is volt már dolgom. Ezt azonban nem akartam az ismeretlen hölgy orrára kötni, így inkább elhallgattam.
- Nem, dehogy, a sál helyében nem - kérdésére ismét elmosolyodtam, szerencsére elég jókedvűnek tűnt ez a fiatal nő ahhoz, hogy elterelje a gondolataimat a hirtelen előbukkanó múltról.
- Van hát, és igen - Tovább mosolyogtam, végül belé karoltam, hogy úgy segítsem, ha szédülne és úgy indultam el vele, ott hagyva a járdaszegélyt.
- Ez jó ötlet, üljünk akkor be abba a kávézóba, remélem itt laksz a környéken-mosolyogva pillantottam rá, és jobb kezemet felé nyújtottam.
- Egyébként Demyan Golitsyn, téged hogy hívnak?

Dorián

Kifelé sétálva éppen csak egy pillanat erejéig vettem szemügyre Líviát, aki nőiességével egyébként is kellemes felüdülést nyújtott a sok öltönyös férfi között. Végül célom felé vezettem tekintetem, és meg sem álltam a nálam fél fejjel magasabb alakig.
- Dorián...áh persze, ne haragudjon, hogy elsőre nem ismertem fel, csak az elmúlt időszakban elég sok zűr van itt nálunk. Nyakunkon a belső ellenőrzés, onnan is érkeznek napi szinten új arcok, aztán a nyomozói részlegen is megoszlunk, szóval néha nehéz minden új belépőt szemmel tartani.- Ellágyult mosollyal húztam vissza a kezemet, amint a pasas megemlítette, hogy a taktikaiaktól érkezett. Most már rémlett az, hogy korábban valaki jelezte az érkezését.
- Igen, tudom és ami azt illeti, már én is szeretném, ha végre lenne eredmény, de...beszéljünk inkább egy nyugodtabb helyen - Nem szívesen társalogtam efféle dolgokról a nagyterem közepén, ezért inkább kezemmel az irodám felé mutattam.
- Kérem kövessen, kávét, vizet? - Séta közben érdeklődtem, és ha kért a vendég, akkor az arra kijelölt helyről töltöttem neki egy bögrével.
- Ő itt a kollégám, Monori Barnabás, Barna ő itt Sárközi Dorián a taktikaiktól-belépve azonnal bemutattam egymásnak a két férfit, a kollégám illedelmesen kezet nyújtott, de már el is köszönt, hisz éppen dolga akadt, így sietve hagyta el az irodát.
- Kérem foglaljon helyet Dorián, mondja, miben segíthetem a taktikaiakat azon felül, hogy elmondhatom, folyamatban van a nyomozás? - Nem kedveltem, ha ellenőrizgették vagy sürgették a munkámat, de nem akartam vádolni a velem szemben lévő férfit, hisz ő is csak a munkáját végezte. Ettől függetlenül nagyon is érdekelt, hogy mit akarhat a taktikai csoport.

Kriszta

-Vénnek tűnök? – Szemöldökömet felvonva kérdeztem vissza, és talán még egy mosolyt is megeresztettem közben. Úgy tűnt, hogy a fiatal hölgynek még sincs szüksége támasztékra, ezért ezt tiszteletben tartva, elengedtem karom fogságából.
-Azért, ha baromira szédülnél , szólj, mert nem szívesen nézném végig, hogy újra elhasalsz – Nem akartam erőltetni a segítséget, de azt sem akartam, hogy baja legyen, így azért a közelében maradtam, ha mégis csak igényelni a karomat.
-Én nem, te ajánlottad ezt a lehetőséget – Nevetve csóváltam meg a fejem, egyre humorosabbnak tűnt ez a lány, csak épp azt nem tudtam eldönteni, hogy vajon ez zsigerből jön, vagy ezzel próbál kompenzálni valamit? Mindenesetre tetszett a lazasága és a nyíltsága, nem tűnt egy szívbajos nőnek.
-Egyezzünk meg egyszer se-ben, amúgy itt van a közelben egy jó kis pékség, egész pontosan ott – Rámutattam arra az épületre, ahol a korábbi kávémat szereztem, és ha a lány nem ellenezte, akkor meg is indultam annak az irányába, odafigyelve persze a hölgyre, ha netán szédelegne.
-Egyébként elég jól bírod, azt kell, hogy mondjam. Más nők már orvosért kiáltottak volna, hogy kiélvezzék a szakszerű gondoskodást. És hogy mindezek után te kávét kívánsz, még nagyobb adrenalin löketet… -Csak mosolyogva csóváltam meg a fejemet, majd érdeklődve hallgattam a hölgyemény terveit.
-Igen, van jogsim, mondjuk ritkán vezetek – Hogy is magyaráztam volna el, hogy a napjaim nyolcvan százalékát varázsvilágban töltöm, a maradék húszban pedig nem mindig ülhetek az unokahúgom autójának volánja mögé. Ennek ellenére tudtam vezetni, és nem okozott volna gondot, hogy eljuttassak egy négykerekű masinát A pontból a B pontba.
-Kriszta…illik hozzád. Gyere, itt tudunk vásárolni. Milyen kávét kérsz, eszpresszó, hosszú, capucchino? – A kávéshophoz érve, előhalásztam a pénztárcámat, hogy a kiadó ablakon keresztül megvásároljam a forró italokat, még mielőtt elindulnánk.
-És hová siettél Kriszta, hogy nem vetted észre azt a hatalmas sárga taxit? – Kicsit cukkolni próbáltam, valójában az érdekelt, hogy mivel foglalkozhat egy ilyen csinos hölgy.

Eleonore Santos

Az elmúlt időszakban nem sűrűn jártam Budapesten, a munkám ugyanis máshová kötött, de amikor akadt egy kis szabadidőm, szívesen látogattam a fővárost, hogy kicsit kiélvezzem annak szépségeit, és adottságait. Ezek közül leginkább a ruházati boltokat emeltem ki, s bár nem voltam soha divatbolond, jól tudtam, hogy jó minőségű és normális holmikat leginkább a fővárosban találok majd. Körbe is jártam néhány üzletet, sikerült beszereznem néhány alsógatyát, pár pólót, egy terepszínű nadrágot, és még egy remek bakancsot is, ami a munkához elengedhetetlen volt és hasznosan védte a lábamat, ha terepre kellett mennem. Már épp végeztem a vásárlással, gondoltam, hogy a közeli hamburgerezőnél eszek egy extra szendvicset, és éppen a kínálatot nézegettem, amikor váratlanul megszólított egy elég csinos nő, aki ráadásul nagyon ismerősnek tűnt, de az első pillanatban még nem ugrott be, hogy ki lehet ő.
- Látod, ez egy nagyon jó kérdés, de azt hiszem, hogy igen, találkoztunk már tavaly egy esküvőn! Ivan és Dorina esküvőjén, és ha nem tévedek, akkor még táncoltunk is egyet - elmosolyodtam látva a fiatal nőt, majd a kezemet nyújtottam felé.
- Demyan, ha nem rémlene a név. Erre felé laksz, vagy csak véletlenül sétáltál éppen ebben az utcában? - rámosolyogtam és egy pillanat alatt szemrevételeztem a ruházatát. Igazán csinos volt.

Eleonore

Beszélgetés közben eszembe jutott az esküvő, és Ellie arca is bevillant előttem, ahogy nevetve roptuk a táncot a legjobb slágerekre. Igazán jókedvűnek tűnt, hála az alkoholnak, s mivel én is jócskán fogyasztottam, csak a barátnőinek köszönhetően nem történt köztünk más. Ezen egy pillanatra elmosolyodtam, majd visszapillantottam az ismerősre.
- Az sem itt van. Ami azt illeti igen, éppen enni készültem. Meghívhatlak? - ha beleegyezett, akkor előre sétáltam és ajtót nyitottam neki, majd a pincér segítségével asztalt is kaptunk.
- És hogy érezted magad a lagziban? Nem igazán beszélgettünk akkor - jegyeztem meg egy mosollyal, miközben odasétált hozzánk a pincér.
- Jó napot kívánok, mit hozhatok Önöknek? -