Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Túl hosszú nap volt, túlságosan sok megoldatlan probléma és túl kevés nyílt kommunikáció. Lassan hozzászokhatnék; éveket készültem erre a pályára és Párizsban már éppen elég időt töltöttem mágusjogi tanácsadóként, hogy a pesti minisztérium rendszere se okozzon meglepetést.
Pontban öt órakor szinte kiesett a toll a kezemből, a kabátomat felkaptam a fogasról és mindössze az orrom alól vetettem oda egy köszönést a kollégámnak, akivel egy irodában dolgozom. Nem mondhatnám, hogy különösebben kellemes figura volt, most is úgy lesett fel rám, mintha lelöktem volna a papírhalmot az íróasztala széléről -vélhetőleg ez volt az egyetlen dolog, amivel igazán komoly lelki törést okozhattam volna neki.
Gyorsan szedtem a lábaimat a pub felé, miközben egy levakarhatatlan mosoly csücsült az arcomon. A levelet csak tegnap este küldtem el Jamie-nek, nem hagytam neki túl sok lehetőséget, hogy kifogást keressen -kit érdekel, ha éppen órád van, Leroux? Visszatértem. Nem gondolnám, hogy esetleg megfordult volna a fejében a gondolat, hogy lemondja, már ha ő is annyira hiányolta a társaságomat, ahogyan én az övét. És ebben megingathatatlanul biztos voltam, nyilván túl régóta ismerjük már egymást mi ketten.
Belöktem magam előtt a pub ajtaját és egy röpke pillanatig megtorpantam az ajtóban, hogy felmérjem a zsúfoltnak tűnő helyiséget. Ezt a pillanatot használta ki Jamie, akit azonnal kiszúrtam, miközben egy egyetemista csoporton a szó legszorosabb értelmében átverekedte magát. Harminckét fogas mosolyt villantottam és szorosan magamhoz öleltem őt.
- Jimi, ne gyűrd össze az ingemet! - Felnevettem, ahogy elhúzódtam tőle és tetőtől talpig végigmértem. Képtelen voltam elhinni, hogy végre ismét itt vagyunk. - Megszokhattad volna már, hogy mindig a nyomodban járok.
A cambridge-i kitérőnk nem alakult a legjobban, ez persze többnyire a Charlie-val történteknek volt betudható. A hosszú évek sok nehézséget tartogatnak magukban.
A kérdés hallatán csak egy féloldalas mosolyt villantottam és enyhén felvontam a szemöldökömet. Hirtelen megint tizenhét évesnek éreztem magamat és valamiféle megmagyarázhatatlan örömmel konstatáltam, hogy Jamie itt van testközelben.
- Jelenleg a minisztérium börtönében élek, Jamie - mutattam rá a nyilvánvalóra, de azonnal vissza is dobtam a labdát, miközben elindultam mellette. - De mintha te már egy ideje itt élnél.
Az asztalhoz érve kissé félrebiccentettem a fejemet és a könyökömmel oldalba böktem a legjobb barátomat, csak a mihez tartás végett. Lassan fordultam felé, majd tekintetem ismét az asztalra vándorolt.
- Mióta vársz rám? Beköltöztél közben?
Logikus kérdés volt, tekintetbe véve a papírhalmot, ami az asztalunk mondhatni hatalmas részét beterítette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az utóbbi néhány nap a szó legszorosabb értelmében maga volt a pokoljárás. Az ügyfelek csak özönlöttek, hirtelenjében mindenki jogi segítségre vágyott és mintha minden egyes ügy, amin csak dolgoztam az utóbbi időszakban most hullott volna darabjaira. Túl sokan beszéltek egyszerre, tolakodtak és végeredményben mindig arra jutottunk, hogy az egész az én hibám.
Ezen tények teljes tudatában baktattam be és közöltem, hogy a szombati napomon sajnos nem leszek elérhető a fővárosban -csak, hogy megvillanthassak egy farkasmosolyt, miközben emlékeztetem őket, hogy nagyobb szükségük van nekik rám, mint nekem rájuk.
Gödöllőre véletlenül keveredtem, ide hívott az utolsó ügyem és, mivel nem éreztem magamban affinitást, hogy visszautazzak Budapestre egy valamire való hely keresésére indultam. Róttam a sötétbe boruló utcákat és szorosabbra húztam magamon a fekete szövetkabátomat, majd kezeimet a zsebembe rejtettem.
Akaratlanul is Jamie jutott az eszembe és a legutóbbi találkozásunk. Mérhetetlen volt a hiányérzet, az az űr, amit maga mögött hagyott, mikor Magyarországra költözött és szinte teljesen biztos voltam benne, hogy soha többé nem fogjuk látni egymást. Budapest nem szerepelt az úti céljaim között, szerettem volna Charlie közelében maradni, ha esetleg valamiért szüksége lenne rám. Anno borzasztóan összetört és, ha akkor nem vagyok mellette, hogy egyben tartsam, talán sokkal rosszabbul végződött volna ez az egész, mint amennyire borzalmas jelenleg volt.
A Red & Black Club neonvillogója szinte kiszúrta a szememet, ezért nem is mérlegeltem sokáig a helyzetet. Odabent az édes félhomályban rendeltem egy whiskyt. Duplán, jéggel, majd a sarokasztalnál foglaltam helyet, nem messze az ajtótól és csak figyeltem a terepet. Az asztalok szépen lassan zsúfolásig megteltek, ahogyan egy nagyobb csapat érkezett, de az én barnáim megakadtak a szőke, hullámos fürtök tulajdonosán. Úgy tűnt, egyáltalán nem áll szándékában vegyülni a kétségbeesetten flörtölő tömeggel és ez a felfedezés mosolygásra késztetett.
Felemelkedtem és jobbról kissé mögé lépve szólaltam meg.
- Nem lesz ez gyors egy kicsit? - Biccentettem a fejemmel a kezében tartott üres pohár felé egy féloldalas mosoly kíséretében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

A meghívó néhány nappal korábban érkezett csak meg és azzal a lendülettel, hogy letettem az asztalomra el is keveredett valahová a papírjaim közé. Nem emlékeztem sem az időpontra, sem pedig a kiállítás pontos témájára, amíg ma reggel meg nem állított az egyik kollégám a folyosón, hogy emlékeztessen, ma nekem találkozóm lesz a Művelődési Házban az egyik ügyfelünkkel. Nem repkedtem az örömtől, nyilvánvaló okokból. Amikor egy ügyfél nyilvános találkozót kér az sohasem jelenthet jót.
Bősz szájhúzogatással ugyan, de konstatáltam, hogy már nem lesz időm hazamenni munka után és ugyanebben a sötétkék ingben leszek kénytelen végigülni a kis találkánkat.
Nem sokkal hat óra után értem be a kiállításra és egyik képtől a másikig haladva mértem fel a terepet és próbáltam megtalálni a férfit, akinek komoly problémái akadtak a törvénnyel. Mint mindannyiuknak természetesen. Ez a művelet körülbelül két percen belül teljesítettnek minősült, mert a szőke férfi mellém lépett és anélkül, hogy felém pillantott volna ecsetelni kezdte a problémáját, nem éppen megfelelő hangnemben és még csak véletlenül sem megfelelő stílusban.
Kihúztam magamat, miközben emlékeztettem rá, hogy nyilvánvalóan hibát követett el, amikor azt feltételezte, hogy a sikkasztás tulajdonképpen nem minősül bűnnek, ha egy akkora multicég vezetője az illető, mint ő. Tévedett, ezt ő is tudta és ettől csak frusztráltabbá vált. Nyilván. Általában itt kezdődik a fenyegetőzés, ahogyan arra számítottam is. Egy jeges mosollyal az arcomon figyeltem csak, ahogy a kelleténél nyilvánvalóan hangosabban emlékeztet rá, mit is tehet ő, ha elbukjuk ezt az ügyet. Néhányan felénk pillogtak, mások pedig elhúzódtak a képtől, aminél mi ketten éppen álltunk. Fogalmam sincsen, mit ábrázolt. Csak kihúztam magamat és egészen halkan, a fogaim között szűrve buktak ki belőlem a szavak.
- Ugye tisztában van vele, hogy kit fenyeget?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem is olyan régen még minden annyira másnak tűnt. Charlotte, Jamie és én elválaszthatatlan hármas voltunk, úgy tűnt ez sohasem érhet véget. Az a fajta triumvirátus voltunk mi, akik egy külső szemlélő számára talán örök érvényűnek tűnhettek -elvégre ennél közelebb talán nem is állhattunk volna egymáshoz. Mióta megérkeztem folyton a legjobb barátomon és a húgomon kattogott az agyam. Vajon miért alakult végül úgy, ahogyan? Vajon minek kellett volna másképp történnie? Voltak előjelei? Újra és újra felteszem a kérdéseket, mert Charlie is napi huszonnégy órában kattogott ezen végtelennek tűnő ideig. Ma már jobb, de nyilvánvaló, hogy mi hárman már sohasem leszünk ugyanazok, akik egykor voltunk. Legalábbis abban a formában már nem.
Jamie és én már egy teljesen másik történet vagyunk, egészen fiatal korunk óta ismerjük egymást, együtt nőttünk fel, vállvetve meneteltünk előre és ő volt az egyetlen, aki ki merte mondani, mit is gondol arról, hogy az apámat akarom követni a pályáján. A legtöbb ember csak kedves mosollyal bólintott és elismerésre méltónak tartotta, hogy a szüleimnek sikerült a megfelelő útra terelnie, de ő nem -ő a barátom, nem fog nekem hazudni, ahogyan én is képtelen lennék neki.
Egy féloldalas mosoly telepedett az arcomra és lassan megcsóváltam a fejemet.
- Ahogy Te is nekem, Leroux - szorítottam meg jobbommal a  vállát. - Ahogy Te is nekem.
Amikor az élet elsodort minket egymás mellől, az teljesen természetesnek tűnt. Akkortájt Charlotte-ra kellett koncentrálnom, a pályám egyengetésére és egy pillanatnyi időm sem maradt, hogy Jamie miatt aggódjak. Később persze, amikor a helyzet egy cseppet rendeződni látszott emiatt komoly bűntudatom volt.
Felmértem az asztalt és egy pillanat alatt realizáltam, hogy a legjobb barátom semmiben sem változott az elmúlt időszakban. Jamie már csak Jamie marad, a helyszín és az időpont szinte teljesen mindegy.
- Te vagy a legmegfelelőbb személy, hogy ezt a káoszt kézben tartsd.
 - mutattam rá a nyilvánvalóra egy mosoly kíséretében, miközben a maradék papírt segítettem összerendezni.
Leroux élt-halt a munkájáért, nála lelkiismeretesebb személyt valószínűleg rettentően nehezen találtam volna a környezetemben és én éppen ezért voltam rá hihetetlenül büszke. A munkája az élete, nem csak azért, mert szívesen teszi és hihetetlenül jó benne, hanem mert teljesen más szemmel nézi az embereket, mint például én. Jamie hajlamos hinni benne, hogy mindenkinek jár egy esély, ezt én már nem hiszem, de természetesen nekem szinte egész álló nap csak rossz tapasztalataim vannak -nehéz ügyfelek, bonyolult megbízások.
A lakásra vonatkozó kérdésre először csak felsóhajtottam és végigfuttattam a tekintetemet a pubot megtöltő tömegen, így én is elkaptam a felénk induló pincérnő tekintetét. Jamie felé fordultam és egy halvány mosollyal rábólintottam a ki nem mondott kérdésre, majd miután leadta a rendelést válaszoltam.
- Folyamatban van a dolog, azt gondoltam sokkal egyszerűbb lesz Pesten lakást találni, de nyilvánvalóan tévedtem. Egyelőre van egy jó kis albérletem, közel a Minisztériumhoz.
A pincérnő kihozta az italainkat, én pedig Jamie felé tartottam a nedűt tartalmazó üvegpoharat, hogy összekoccinthassuk őket. Amikor ez megtörtént ittam egy kortyot, majd ajkaimat farkasmosolyra húzva tettem fel a bennem motoszkáló kérdést.
- Te már elég ideje laksz itt, megrohamoztak már a nők?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A szőkeség egyértelműen nem élvezte túlzottan a fennálló helyzetet, ezt már azelőtt sikerült leszűrnöm, hogy egyáltalán megszólalt volna. Egyértelműen nem ez volt a természetes közege és valószínűleg pont azért hívta fel magára a figyelmemet, mert annyira nem illett ide. Olyannyira másképpen viselkedett, mint a többi sikongató és ostobán magát felkínáló nő, hogy ha akartam volna sem tudom figyelmen kívül hagyni a jelenlétét.
Elmosolyodtam a válaszára és ittam egy kortyot a saját borostyán nedűmből, mielőtt válaszoltam volna.Tekintetem az általa megnevezett tömegen lebegett és egy sóhaj hagyta el az ajkaimat. Sohasem értettem, miért szükséges ennyire nyíltan kimutatni, mit is várnak a férfiaktól. Egy röpke pillanatra hiányozni kezdett a francia nők természetes eleganciája és titokzatossága.
- Egyet kell, hogy értsek veled - bólintottam egy aprót és elszakadtam a viháncoló társaságtól, hogy elkaphassam a mellettem álló nő tekintetét. - Meghívhatlak esetleg egy italra? - érdeklődtem aprócska mosollyal, de úgy éreztem pontosabban kell kifejeznem magamat. - Természetesen mindenféle hátsószándék nélkül.
Elfogadtam a felém nyújtott kezet és végig igyekeztem fogva tartani az íriszeit. A zenén és a tömeg csacsogásán át is tisztán hallottam a hangját és éreztem a parfüm illatát körülötte, bár nem tudtam beazonosítani mi is a márkája, de határozottan karakteres illatnak tetszett.
- Damien, roppant módon örülök a találkozásnak, kisasszony! - még egy féloldalas mosollyal is megtoldottam a mondandómat. - Ó, így már világos miért voltál annyira ismerős... az anonim alkoholistáknál találkoztunk.
Tudtam, hogy csak viccel, természetesen. Szimpatikus volt a közvetlensége, mégsem tűnt úgy, hogy kétségbeesetten vágyik a figyelemre, vagy legalább egy férfire, aki ma este elszórakoztatja.
Ha a nevem nem lett volna elég árulkodó, ott volt az akcentusom, amitől ennyire rövid idő alatt nem sikerült megszabadulnom, de valószínűleg soha nem is fogok tudni.
- Franciaországból, szűkebben Párizsból - beleittam a poharamba, majd felvont szemöldökkel fordultam felé. - Mondd csak, miért vagy itt, ha ennyire nem élvezed?
Érdeklődve vezettem végig rajta a tekintetemet és komolyan kíváncsi voltam a válaszára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

A vita kezdett elmérgesedni, ennek pedig nem csak én voltam tudatában, hanem a körülöttünk lézengő embertömeg is. Ennek nem örültem, elvégre, mint a Minisztérium alkalmazottja és, mint tanácsadó sem engedhettem meg magamnak, hogy a nevemhez bármiféle botrány fűződjön és esetlegesen rossz híremet keltsék. Az első és talán legfontosabb dolog, amit az apámtól megtanultam az volt, hogy a külsőségek mozgatják ezt az egész nyomorult világot.
Ha más körülmények között találkoztunk volna bizonyára nem hagyom idáig fajulni a helyzetet, most azonban nem emelhettem fel a hangomat és tulajdonképpen nem állhattam ki magamért olyan formában, ami esetlegesen pletykára ad alapot. Sarokba lettem szorítva és a partnerem ezzel tökéletesen tisztában volt. Az én ostobaságomnak tudható be, hogy nem voltam kellőképpen előrelátó. Már éppen válasszal feleltem volna a következő fenyegetésre, amikor a barna lány, akárcsak egy jól irányzott forgószél mellém perdült és mintha ezer éve ismernénk már egymást. Egy röpke pillanatra értetlenség futott át az arcomon, de sikerült azelőtt rendeznem a vonásaimat és magamban felmérnem a helyzetet, hogy partnerem visszafordult volna felém.
- Sajnálom, hogy késtem, akadt még egy kis elintéznivalóm - pillantottam vissza a férfire és még egy aprócska mosollyal is sikerült megtoldanom a mondanivalómat. A nő felé mozdultam és a karomat tartottam felé. - A kisasszonynak igaza van, mennünk kell. Ezt a beszélgetést pedig odabent, az irodámban folytatjuk.
Nem akadtam esélyt adni rá, hogy reagáljon, ezért a barnát elvezettem a terem egy távolabbi pontja felé. A terepet pásztáztam, nehogy esetleg valamivel meglepjen a faképnél hagyott ügyfél, de azért az ajkaimra telepedett egy féloldalas mosolyt.
- Nagyon köszönöm, valószínűleg nagyon jót tett a karrieremnek - ki tudja, hogyan végződött volna, ha a hölgyemény nincsen jelen. A szőke férfi után hangosan csattant az ajtó, én pedig végre megálltam és újdonsült partnerem felé fordultam. - Damien Delacroix, nagyon örülök! - nyújtottam neki kezet. - Esetleg megköszönhetném valahogyan?
Őszintén hálás voltam, amiért közbelépett, ez nem volt éppen elvárható részéről és tulajdonképpen még azt sem értettem, miért tette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Egyáltalán nem értettelek félre - biztosítottam a kisasszonyt egy görbület kíséretében.
A helyzet valóban nem fest túl jól, a hely tömve van kétségbeesett, pocakos férfiakkal és magamutogató nőkkel. Kriszta helyében valószínűleg én sem lettem volna túl boldog. Őszintén szólva nem vagyok oda az ilyen jellegű helyekért, az elmúlt napok után azonban szükségem volt egy kis kikapcsolódásra, még akkor is, ha nem egészen arra számítottam, amit végül kaptam.
Megvillantottam egy félmosolyt, ahogy kiejtette a nevemet, majd szándékát abszolút nem leplezve végigfuttatta rajtam a tekintetét. Valamit valamiért alapon én is hasonlóan reagáltam, barnáim bejárták a szőkeség minden egyes négyzetcentiméterét és igyekeztem minél inkább az agyamba vésni a képet. Értékeltem a humorát, de viszonylag hamar túllendültem rajta, mert sokkal inkább felkeltette a figyelmemet az, ami ezek után hagyta el az ajkait.
- A nyelvünket? Miért is?
Nem mondom, hogy nem futott át az agyamon az a bizonyos gondolat, minden esetre igyekeztem elhessegetni, hogy a velem szemben álló nő ne vehesse észre a változást. Az ajkaimon továbbra is ott csücsült egy mosoly és érdeklődve fúrtam íriszeimet az övéibe. Ha a kedves barátom most távolról figyelt volna bizonyára egy halvány mosollyal konstatálja, hogy Damien visszakozni kezdett, de ez egy külső szemlélő számára abszolút nem feltűnő változás volt.
Kihúztam magamat, ismét ittam egy kortyot és a többieket kezdtem figyelni, ahogy Kriszta beszélni kezdett. Az álláspontja érthető volt, én sem szívesen töltöttem volna az estémet ezzel a társasággal, sőt valójában munkatársakkal sem, de ez természetesen csak az én álláspontom.
- Nagyon szívesen hazaviszlek, ha esetleg nem éreznéd jól magad - ajánlottam fel gondolkodás nélkül a lehetőséget, miközben visszafordultam felé. - Bármit, amit a kisasszony szívesen fogyasztana.
Megvillantottam egy féloldalas mosolyt és felé nyújtottam a karomat, hogyha esetleg elfogadta, akkor együtt léptünk a pulthoz. Intettem a felszolgálónak, aki egy bólintással jelezte, hogy máris jön, majd visszafordultam a nő felé, aki láthatóan egyre rosszabbul érezte magát a kollégái viselkedése miatt. Úgy tettem, mintha nem vettem volna észre és egy önkéntelen mozdulattal a füle mögé simítottam egy szőke tincset.
- Mit szeretnél inni? - Tettem fel a nyilvánvaló kérdést. A háta mögé pillantottam a minket figyelő társaira és felnevettem. - Ne érezd rosszul magad miattuk. Őszintén nem éri meg.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Újabb nap, újabb utazás. Kezdtem magamat a Minisztérium kifutófiújának érezni, de erről egyelőre nem tettem említést. Románia minden esetre nem volt annyira messze, hogy komolyabb problémának érezzem a feladatot, ezért egyszerűen csak beültem a kocsimba és elindultam a Sárkányrezervátum felé. Nem véletlenül választottam ezt az utazási formát, így volt időm átgondolni, pontosan mit is akarok mondani a legújabb – legalábbis számomra mindenképpen új – delikvensnek. Az odabent elmondottak alapján Noel kifejezetten nehéz esetnek tűnt, voltak már korábban is problémái, viszonylag hosszúra nyúló látogatást tehetett a Balatoni Javító- és Nevelőintézetben, ennek pedig egyszerű oka volt. A képessége. Nem mondhatnám, hogy kifejezetten sok pyromágussal találkoztam volna életem során, de azt azért tudtam, hogy nem tanácsos felbosszantani őket.
Az utasításaim egyértelműek voltak, én pedig nem terveztem eltérni tőlük, abból mindig csak komolyabb nehézségek adódtak. Ombozi Noelre valakinek oda kellett figyelnie, tekintve, hogy az utóbbi időben igencsak szélsőségesnek tűnt a viselkedése, én pedig voltam olyan szerencsés, hogy rosszkor keveredtem rossz helyre, így hát megnyertem magamnak eme becses feladatot. Sohasem kellett még megfigyelnem senkit, legalábbis nem úgy, hogy az illető is tudott róla. Nem voltam kifejezetten felvigyázó típus, könnyedén megoldottam ugyan mások problémáit, de valamiért nem fűlött a fogam hozzá, hogy bébiszitterkedjek egy felnőtt férfi mellett.
Délután kettőt mutatott a digitális óra, amikor kiszálltam az autóból a Rezervátumnál és mély sóhaj kíséretében megigazítottam az öltönyömet, hogy legalább úgy tűnjön, mintha hivatalos közeg lennék, tekintve, hogy az elmúlt néhány órában teljesen összegyűrődtem az ülésben. Az első szembejövőtől eligazítást kértem és miután elmondtam ki és mi vagyok már nem nagyon akartak velem cseverészni, ellenben azonnal elvezettek az aktuális ügyfelemhez.  
Lassú, óvatos léptekkel közelítettem meg Noelt – legalábbis a személyleírás alapján ő volt –, akinek egyelőre csak a profilját láthattam, félig háttal állt nekem. Nem akartam rögtön lerohanni, nem az én stílusom volt a fenyegetőzés és a támadás. Helyette megálltam tőle néhány lépésre, összefűztem a karjaimat a mellkasom előtt és felmértem őt. Az arcán szinte semmiféle érzelmet sem sikerült felfedeznem, miközben bizonyára a munkáját végezte. Mozdulatai pontosak és határozottak voltak, tudatosnak tűnt. Mindez éles kontrasztban állt mindazzal az információval, amit kaptam róla. Végigmértem, majd aprót rázva a fejemen megköszörültem a torkomat, hogy felhívjam magamra a figyelmét. Egyelőre nem akartam elevenen megsülni.
- Ombozi Noel, igaz? – tettem felé egy újabb lépést, amennyiben felém fordult. - Damien Delacroix, a Minisztériumból küldtek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az irodám kezdett szűkössé és fullasztóvá válni, az utóbbi napokban egyre kevésbé voltam képes a papírmunkára koncentrálni és úgy tenni, mintha száz százalékban ott lettem volna fejben. A munka elborított és törvényszerűen másra sem vágytam, mint hogy kiszakadhassak onnan, vagy egyszerűen csak a falat figyeljem, mert az annyira lenyűgöző. Ennek ellenére pontosan érkeztem és általában utolsóként távoztam, mert bármennyire is szerettem volna leereszteni egy kicsit maximalista voltam.
Néhány órával ezelőtt kaptam csupán a telefont, hogy egy ügyfelem találkozni kíván velem, mert bizonyos jogi problémái adódtak, de ha van rá lehetőség mindezt ne az irodámban bonyolítsuk. Később persze már értettem, hogy a nyolc fős társaság nehézkesen fért volna el odabent. Két legyet ütöttem egy csapásra –kiszabadulhattam a munkahelyemről és egy pohár whiskyvel az ujjaim között dolgozhattam tovább.
Nem kedveltem különösebben ezeket az embereket, de nyilvánvalóan elég befolyásosak voltak hozzá, hogy muszáj legyen jelen lennem és csevegnem velük ameddig csak igényt tartanak rá. A figyelmem el-elkalandozott és így találkozott össze a tekintetem első alkalommal a szőkével, aki tőlem csupán néhány asztalnyira foglalt helyet, előtte egy magazin és olyan gyorsan kapta el rólam a tekintetét, mintha az élete múlna rajta. A helyzet mosolygásra késztetett. Udvariasan nevettem, amikor a többiek is, de már régen nem rájuk figyeltem; a kisasszony sokkal inkább lekötötte a figyelmemet.
A poharam felett követtem a mozdulatait, ahogy lapozott egyet az újságban, ahogy fellesett a szempillái alól egy röpke pillanatra és, ahogy ismét felém nézett. Fogalmam sem volt róla, mikor kezdte el ezt, azt sem láttam, amikor belépett, de bizonyára már jó ideje itt lehetett, legalábbis a koktélja igencsak fogyóban volt.
Elkaptam a tekintetét, amikor ismét felém nézett és felvontam a szemöldökömet, mielőtt esélye lett volna elfordulni tőlem. Megköszörültem a torkomat, majd a társaságtól elnézést kérve a pulthoz léptem és szinte várakoznom sem kellett a tömeg ellenére.
- Még egy whiskyt szeretnék és egy koktélt a hölgynek – intettem a fejemmel a megfelelő irányba, hogy a pultos srác is értse, kire gondolok.
Hátamat a pultnak vetve vártam, hogy elkészüljenek az italok, közben szándékosan nem fordultam ismét a nő felé, aki első ránézésre lényegesen fiatalabbnak tűnt nálam, de persze tévedhettem is. Az ügyfeleim asztalától nevetés szállt felém, senki sem igényelte a társaságomat.
A két pohár idő közben megérkezett, én pedig magamhoz ragadva őket indultam meg a kisasszony asztala felé, remélve, hogy nem landol majd a fekete zakómon a cukros és ragacsos ital. Kikerültem egy kisebb csoportosulást és a szőkével szemben álltam meg.
- Egy italt?
Felé nyújtottam a koktélt és féloldalas mosolyt villantottam rá.