28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Aki még szeretné zárni évnyitós játékát, november 17-én éjjelig van rá lehetősége! (utána a téma pihenni tér a jövő tanévig)
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Daisy Blue Berry összes RPG hozzászólása (61 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Le
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2017. szeptember 8. 05:21 Ugrás a poszthoz



Nagyjából húsz perce kétségbeesetten kiabálom minden irányba T-rex nevét, de még egy árva hápogást sem hallottam, sem odakint, sem a kastély falai között. Lebiggyesztett ajkakkal, a sok kapott prospektust a táskámba gyűrtem, majd felvettem a hátizsákom és elindultam kifelé. Ez a nyílt nap dolog eddig nem volt a legkedvencebb elfoglaltságom, hogy őszinte legyek, az a szag és azok az idős... múmiák nem igazán diákvonzóak. Mintha azt mondták volna, az a tanár az épülettel együtt alakult át. Tök jó, és mivé? Egy romhalmazzá? Mindegy is. Bizarr módon kirázott a hideg az ügyintézőtől is, pedig én vagyok az utolsó, akinél ez elő szokott fordulni, lehet csak az iskola teszi. Nem is tudom mire gondoltam, lehet el kéne ereszteni már tényleg, ide a szülői nyomással, vagy oda.
Felsóhajtva léptem ki az ajtón, hogy a kapu felé induljak, de továbbra sem adtam fel a keresést, hiszen én bizony a lábam nem teszem ki azon a nagy vasbizergán a kacsám nélkül. A póráz a kezemben fityegett, miközben törpejárással közlekedtem előre, hol hápogva, hol szólongatva a kis drágámat a nevén. Ekkor hallottam meg azt a köszönést is. A fejem arra fordítottam, a copfom nagyot lendült a túloldalra én meg bután néztem a sárga öltönyös alakra, és nem a ruhája miatt.
- Te miért állsz ott? - Azonban mire felegyenesedek, és esetleg választ kaphatnék, már mondom is tovább. - Nem láttad T-rexet? Úgy ekkora, fél egyedül, szépen énekel, van két topogója, meg kettő felül, ami ilyen kis csökött, de ha lesz több borítása, szép lesz.
A leírásom szerintem nagyon pontos volt, főleg, hogy a felkarjaim magam mellé szorítva el is mutogattam a kis szárnyait. Bár lehet azt kihagytam a dologból, hogy sárga és mondja, hogy háp, de az miért lenne fontos? Attól még nem kerül elő egyből!
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2017. szeptember 8. 17:12 Ugrás a poszthoz



Bár nem az ősz a kedvenc évszakom, kifejezetten kellemes volt ma az idő és fel is ötlött bennem, hogy a faluba menet a kis tavacskát is megnézzük T-rex életemmel. De ugye ehhez két dolog is kellene, tudni, hol az a tó, meg azt, hol van a kacsám. Kicsit borúsan láttam a jövőm így egyedül, magányosan. Végre volt valaki, aki elől nem akartam elszaladni hosszabb idő után se, mert nem volt rossz ember vagy unalmas, erre nem meglépett? Nagyon nem leszek boldog, ha csak bújócskázik velem, és közben jót nevet. Szoktunk, de általában ő a hunyó, mert én nem akarok, mondjuk elgondolkodtató tényleg elszámol-e százig. Vajon tud egy kacsa számolni? Biztos, T-rex tökre okos.
Mivel a szólongatásom nem ért célba és a figyelmem is átirányult az idegen srácra, kicsit meg is torpantam guggolva. Aztán mikor válaszokat hallottam, aminek semmi értelme nem volt csak felvont szemöldökkel sétáltam a kapuhoz, mondva a magamét a kicsikémről.
- A T-rexem. Dehogy, ne mondj ilyeneket! Teljesen jól van, még csak nemrég pottyant le az utolsó tojáshéj a popójáról, ne temesd! Még csak kis pihés, fiatal, előtte az egész élet.
Nem nagyon értettem a problémáját, nekem túl egyértelmű volt, hogy a kicsikém él és virul, meg az is, hogy egy kacsa, de éreztem, hogy neki mintha nem.
- Ahj, te mindig ilyen lassú vagy? - kérdezte elég furán bambulva szembe a ládás fiúval. - Keresem a kisállatom, még beszéltem a fura tanárokkal, meglépett. Pedig haza kéne mennünk. De te, miért bántod a kaput? Ártott ő neked? Szegény vas lelke… Miért nem jössz be?
Nem igazán értettem azt se, miért rossz irányba húzza folyamatosan, mikor a másikba nyílik, azt sem, miért van csukva, mikor jöttem, akkor nyitva volt. Illetve olyan volt, mint a bevásárlóközpontban az a vicces, ami elé odalépdelsz, majd vissza, majd oda és vissza. Jó, hazafelé ezzel is akartam csinálni, de lehet elromlott. Ide nem kéne kihívni egy karbantartót? Van olyan itt? A régi iskolámban volt, egyszer úgy megolajozta a fáklyás folyosón az egyik ajtót, hogy belobbant az egész és leégett a szemöldöke. Vicces volt.
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2017. szeptember 9. 01:08 Ugrás a poszthoz



Nem igazán voltam már túl lelkes és a reményeim is kezdtek elveszni, mert hiába beszélt valaki a közelben, az bizony nem a keresésem tárgya volt. Pillanatnyilag fogalmam sem volt hogyan is legyen tovább, és a legszomorúbb az volt, hogy hiába kérdeztem és magyaráztam el a dolgot, tudtam, hogy biztos nem látta, mert akkor már hazajött volna a kacsácskám. Nem mert megijed, biztos nem fél a csini, sárga öltönyös fiúktól, még megy is hozzá a szín, hanem mert akkor már engem is látott volna.
- Csoda? Igen, egy igazi csoda, de még nagyon kis baba - jegyezte meg el is mutogatva a kezeivel, hogy éppen mekkora. Fura volt így a kapu két oldalán beszélgetni, mikor szimplán elég lett volna a másik kilincsrészbe kapaszkodnia és maga felé kitárnia az idegennek. Akit feltűnően bámult tovább, még csak nem is zavartatta magát, de azért egy szomorkás mosolyra futotta. - Az előbb mondtam, vagyis, mindegy, gondolom a kapu belebeszélt és nem hallottad. És igen, mindennek van lelke, nem tudtad? - pislogtam rá kérdően, aztán bólintottam is párat, hogy de, én aztán szívesen, csak nem értem a problémát, még, de biztos van. Lehet nehéz a ládája, mondjuk, ha ő nem bírta el, akkor én sem fogom. A tőle távolabbi kapuajtó fogókájába kapaszkodtam, aztán magam felé húzva nyikorogva elnyílt a rácsos ajtó, majd ennek ritmusára a másik is megadta magát. Medzsiiiik.
- De…de…most nyílt ki - kicsit leszúrva és sértve éreztem magam, de aztán lévén már elég nagylány vagyok, mellé sétáltam, persze látványosan mögé, mellé és oldalra lesegettem, de közben gyanús sárga foltot láttam meg a ládája mögött. - Te itteni diák vagy? Vagy most engedtem be egy szökött rabot? Mondjuk én nem járok ide, akkor most foszd ki őket, bár hagyj valamit nekem is, kérlek.
Közben elindultam kikerülve őt nagy bambulással, majd a csomagja mellé guggolva megtaláltam a szökdösősömet. A pórázt a nyakán lévő hámhoz kattintottam és felegyenesedtem hatalmas örömteli vigyorral az arcomon.
- Nem mondtad, hogy te rejtegeted T-rexet!
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2017. szeptember 10. 19:58 Ugrás a poszthoz



A megjegyzésre, miszerint T-rex nagyon pici kicsit felhúztam az orromat, mert hát milyen megjegyzés ez. Még jó hogy nincs itt és nem hallja, most biztos elkeseredne. Különben is, a társai között egész magasnak számít már, meg kis ügyes, felegyenesedve topogó, vagyis pontosabban futó. Azért nem egy Usain Bolt, de gyakoroljuk együtt, mikor kergetem, ő meg próbál megszökni leginkább.
- Mi az, hogy nagyon pici? Pont jó. Talán lenézed a kicsi méreteket? - érdeklődtem most már egész kíváncsian, még a karjaim is összefontam magam előtt. Ezután persze kifejtettem az elméletem a kapu lelkéről és hogy talán nem kéne így beszélni vele, persze ezt nem is tettem rossz szándékkal. Viszont a visszakérdésére nagyon kellett nevetnem. A kezeim a számhoz kaptam, aztán a mutatóujjammal jeleztem, hogy egy kis időt kérek, mert most nem fogok tudni beszélni.
- Lehet, hogy sír, csak másnak panaszkodik. Erre nem gondoltam még én sem...
Ahogy az ajtóba kapaszkodva kinyitottam azt egy picit értetlenül meredtem a fiúra, mert se nem vagyok nagyobb, se nem erősebb, meg még itteni se, aztán mégis sikerült. De elengedtem a dolgot elég hamar. A mestertanonc kifejezés már ismerősen csengett, ilyesmiről beszéltem én is odabent nem olyan régen, de valahogy a döntés még nem szülte meg a fejemben magát.
- Ó, biztos nagyon menő. Én maximum a harisnyám húzhatom a fejemre. Az viszont nagyon helyes… a lopkodás rossz - azonnal helyesbítettem is, mert ugye azt én sem szoktam. Kölcsön venni, azt igen, elég sűrűn, és általában vissza is adom a dolgokat csak kell egy kis idő hozzá. Mások ezt is gyakran eltulajdonításnak veszik, szomorú. - Egyébként a nevem…
Én esküszöm be akartam mutatkozni, de a kis sárga életem elődugta a fejét a belebegő láda mögül én meg rástartoltam mielőtt megint elcsászkál, a fejét simizgetve kicsit leszidtam, mire meghallottam azt a felkiáltást. El is felejtettem, hol hagytam abba.
- Shhhh. Nem, nem egy kacsa, ő itt T-rex. Mi a baj? Ennyire kócos vagyok hátulról? Vagy van valami folt a hátsómon?
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2017. szeptember 11. 21:02 Ugrás a poszthoz


# kinézet #

Kicsit hűvösebb van már így sötétedés után, főleg a tó környékén, de gondoltam én mindenre. Belebújtam egy melegebb pulcsiba és úgy indultam el a közeli tóhoz, ha már Bogolyfalván ragadtam erre a pár napra. Nem egészen úgy terveztem az iskolanézegetősdit, ahogy az eddig sikerült, de azért nem mondhatnám, hogy bánom. Bár, ami azt illeti T-rex most büntiben van, nincs sima séta, csak pórázon keresztül. Bizony.
Nincs kedvem idegen fiúk bőröndjei mögül kihalászni őt, rosszul viselkedett, mindketten tudjuk. De nem volt szívem megvonni tőle a lehetőséget az úszkálás kapcsán, éppen ezért nagy sóhajjal cipeltem a hónom alatt az óriási, felfújt fánkot. A pálcám lekicsinyítve valamennyit éppen elfért a pulcsim belső, cipzáros zsebében, másra pedig nem is volt szükségünk. Ő totyogott, én lépegettem, aztán én is totyogtam, és igyekeztem nem rántani a pórázán, mikor megnőtt köztünk a különbség a víz közelébe érve. Ő már próbált volna beszánkázni, én még nagyban vízhatlanítottam a ruhám, mielőtt a popsim a fánkra téve egy vízcsóvát idézve a pálcámmal a vízre toltam magam, el sem eresztve a pórázt. A pálcám a balomba fogtam, fényt idéztem, és mint egy zseblámpát tartva magam elé figyeltem, ahogy a kacsácskám lubickolt.
- Vigyázz magadra, édibogyó. Nincs kedvem kimenteni téged, ha belefordulsz. Vigyázol, ugye? - Lehet buggyantnak néznének, ha itt bárki éppen látna, de hát ki jár még itt ilyenkor? Lehet másnak is van ki vágyó kacsája, ó, az tökre menő lenne. Barátkozós!
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2017. szeptember 12. 12:43 Ugrás a poszthoz


# kinézet #

A világ egyik legnagyobb találmánya a hét vége előtti szabadnap, pláne, ha az a szombat és vasárnap is szünet. Na, ez a csoda ma rám is rám lelt, így az imádatos péntek leginkább félig semmittevéssel telt. Én zártam hajnalban, aztán hazaestem és gyakorlatilag azon nyomban el is aludtam. Valamikor dél körül sikerült magamhoz térni elsőre, aztán egy zuhany, kávés és nikotin hatására életre keltem. Rossz szokás, tudom, de csak megtörténik az emberrel, ha éjjel-nappal egy bárban van, ahol ez veszi körül, stresszel és még csak nem is értékelik valami sokra. Pedig én mindent megteszek ami azt illeti. Most viszont ezen ébredő bűntudat rávett, hogy mozduljak ki kicsit, séta vagy körülnézés se ártana, hiszen mióta az országban vagyok pár vendéglátó helyen kívül, ami konkurencia, a miniatűr lakáson és a hivatalon kívül semmit nem láttam. Hát uccu neki.
Kicsit szeles, de kellemes meleg még ez a szeptember, süt a nap és még a bárányfelhők is előkúsztak, így én is vidáman szeltem a zöldövezetes ösvényt, immáron távol a várostól. Mire kikeveredtem ide se volt kalandmentes utam. Belefutottam egy spanyol - vagy portugál, nem igazán értettem minden szavukat - csoportba, akik egy csengőt kötöttek nagy boldogan a csuklómra. Mégis elhagytak, hö.  Ott csilingelt, miközben átszeltem a külkerületet és hála a közlekedés csodáinak a közeli erdősség turistaösvényére is ráleltem. Amiről persze elég hamar lekeveredtem, ki ha nem én módon.
Sokkal jobban érzem magam ebben, mint a betonforgatagban, pedig az gyakorlatilag az otthonom. Azt kicsit sajnálom, hogy T-rex ma otthon lebzsel egyedül, de ilyen a kacsák sorsa, akik szobafogságra vannak ítélve, mert rosszak voltak. A kezem folyamatosan jár, ahogy elsétálok pár gesztenyefa mellett felkapkodtam párat a földről. Sűrűsödnek a fák, és bizony a legszebbek is felbukkannak egyre mélyebbre érve az erdőben.
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2017. szeptember 29. 18:40 Ugrás a poszthoz



- Elüti? T-rexet? Nem, nem, nem, nem, nem… - ráztam a fejem hevesen tiltakozva. Ilyen rémségeket kigondolni sem szabad, nem még kimondani! Teljes kétségbeeséssel játszódtak le a fejemben csúnya forgatókönyvek kacsavadászokról, kacsatepertős különlegességet készítő szakácsokról, farkasokról és rókákról, amint eszeveszetten kergetik az én kisállatom. Milyen torz, korcs világban élünk, ahol megtörténhet ez? Ám szerencsére a tragédiáról hamar elterelődött a figyelmem.
Ha minden beszélni tudna, ami körülöttünk van, sok embernek nem lenne se titka, se magánélete, se még ép házassága. Ebben olyan kilencvenkilenc százalékig vagyok biztos, de az az egy százalék csak azokra vonatkozik, akik tojni szoktak magasról a problémákra. Nekik is tudnának még kavarni a kis berendezések. Vicces sztorikat tudhat szerintem a bár mosdókagylója is, majd egyszer megkérdezem egy hosszú este után, hátha velem is szóba áll! Szeretem az izgi sztorikat.
- Hát, engem érdekelne pár bútordarab miket tud, tuti vannak hatalmas sztorijaik. Gondolj csak bele, előttük senki nem figyel magára igazán - elgondolkodva simiztem a pofim, de aztán csak rájöttem, hogy ehelyett tényleg meg kéne találnom a kis sárga totyogóm. Szóval egy gondterhes sóhajjal nézelődtem a kapunyitás után, meg be is akartam mutatkozni, mire meglett a rosszaság. De úgy meredt ránk a fiú, hogy én is kénytelen voltam őt jól visszabámulni, meg még elég buta fejet is vágni. Már tényleg azt hittem rágóba ültem, de az egész fenekemre ugye nincs rálátásom, gyárilag lehetetlen tükör nélkül.
- Ő T-rex, az elcsoszogott rosszaság. Köszönj szépen a csini inges fiúnak - mondtam, közben a kis szárnya alá nyúltam, mert tudtam, hogy egy ponton igen ingerelhető rá, hogy megemelgesse, mintha integetne. Sikerült is én meg elégedetten vigyorodtam el. - Örül, hogy megismerhet. Meg én is, ja igen. Daisy Blue Berry. Már a nevem. De te rendesen lesápadtál, minden oké? Ugye nem fogsz hányni? Egyszer… mindegy is.
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2017. október 10. 01:45 Ugrás a poszthoz



A nagy gondolkodás közepén valahogy elkerültem attól a ténytől, hogy miként is értem el oda, hogy a komód majd elmeséli ki szokta belőle kilopni az aprót. Mondjuk tutira hasznos dolog lenne, de miért is merült ez fel? Nem is olyan lényeges már. Leginkább azért sem, mert ahogy nézem a szokott módon - mert más is tette már ezt velem - igencsak furácskán reagált a sárga zakós fiúka.
- Talán egy kicsit - de érdekes is. Ezt a véget már csak magamban tettem hozzá és inkább T-rex további kutatásába fordítottam át a fölös energiáim, ami kamatozott is elég hamar. Még jó, hogy nem a svájci frank alapú hitel jár így. Oh, wait. Mindegy is, ezeket rábízom az okosokra, főleg, mert egy megkönnyebbült sóhaj és vigyor kíséretében ráleltem a kicsikémre, akit már úgy hiányoltam.
- Ő a kis társam, T-rex - mutattam be újra, mert olyan volt, mint aki nem fogta fel a dolgot. A kérdését pedig el is engedtem, hát mit számít milyen állat? Ha kecske lenne és én Némónak hívnám azzal is bajuk lenne az embereknek? Diszkriminálják az állatokat. Mert nagyon kreatív a macskákat Cirminek hívni. Minden másodikat. Közben megsimiztem eleresztve a szárnyast a pelyhecskéin át, aki erre elégedetten nyomta a fejét a tenyeremhez.
- Nem - ráztam meg a fejem - miért tenné? Nem is tud harapni rendesen.
Persze azt nem kötöttem a fiú orrára, hogy csipkedni szereti a rosszfiúkat és rosszlányokat. De azok megérdemlik, Tim meg nem tűnt olyannak, akit T-rex bántana, sőt, a ládájánál bujdokolt, biztos szimpatikus volt neki vagy hasonló.
- Biztos rendben leszel? Van nálam egy csoki, kéred? Lehet a vércukrod… - billentettem oldalra a fejem, ahogy megemelkedtem már a kis nyakörves kacsával a karjaim között. Ő a pulcsimnak simulva mintha sípolt volna egyet, aztán csak a madzagom piszkálásával foglalkozott.
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2017. október 11. 22:33 Ugrás a poszthoz



Én esküszöm próbáltam követni a fiút, de elég hamar elvesztem, és nem, nem a bútorok hibája. Igazából kicsit T-rex is lekötött, mert elég erősen lökögette a csőrével a vádlim, hogy akkor, ha már bizerálom a szárnyait, igazán fel is vehetném, vagy elengedhetném. Nyilván a másodikról ma már nem álmodozhat, rosszaság volt és meglépett itt nekem az infarktust hozva rám. Még rendesen a bácsival se tudtam megbeszélni a dolgokat a beiratkozásról.
- Nem láttam még soha, hogy harapna - rántottam meg a vállam, aztán kicsit a földet bámulva elfojtottam egy vigyort. Nem értettem, ha itt tolladzik, miért a harapásból következik a kacsálansága. Mondjuk amilyen sokat van velem, meg tárgyal az albérleti szomszéd néni papagájaival, simán lehet, hogy ő már igazából az. Érteném miért próbál repülni futás közben. Tudjátok, így tárogatja a kacsóit, aztán nem történik semmi, csak furán előre billen a feje és azt hiszed fejre esik.
- Biztosan? Azért vigyázz, nem vicces, ha az ember ilyen rémülten remeg. Egyszer láttam valakit összecsuklani, mint egy harmonika - döntöttem meg a fejem fintorogva. A pubokban fura dolgok történnek. - Ó, és az a másik nagy ajtó, a kastélyba, na az se befelé, hanem kifelé nyílik - jutott eszembe ezt megosztani vele, lévén ez a bejárat is eléggé meg akarta tréfálni, amit nem is értek. A mondata végén csak felnevettem kicsit, közben T-rexet simizve tettem pár lépést a ládája felé, aztán néztem rá lefelé, ahogy matatott. Igazából talán kicsit túl kíváncsi voltam, szóval mikor észrevehette volna, inkább elnéztem a zöldes bokrok felé.
- Eszem, vagy nem úgy nézek ki? De köszönöm szépen, nem kérek, van még otthon két barackos fánkom, amik csak rám várnak. Ha gondolod egyszer hozok neked is, naaagyon jók. A lakás alatt van egy minipékség ott csinálják, és minden reggel arra az illatra kelünk, igaz T-rex?
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2017. október 13. 20:35 Ugrás a poszthoz



Nem különösen zavartattuk magunkat T-rex pajtimmal, ugyanis ahogy a kezeim közé került, úgy tett, mint aki a világ legjobb kiskacsája. Odabújt, a tollacskás testével melegítette a mellkasom és a világ legnagyobb nyugalmával billegette a pulcsim madzagját a csőrével. Láttam, hogy nagyon figyel a fiú, illetve leginkább a kiskedvencem, éppen ezért én csak járattam a kékjeim közöttük egy darabig, aztán érkezett a kérdés, mire megpöcköltem a mini bilétát, amin a neve van és az én elérhetőségem.
- Amiért egy cicán vagy egy kutyán is. Ha elkószál, megtaláljanak engem. Hiányozna, ha eltűnne. Meg csinos is - magyaráztam meg. Bár, ha neki nincs senkije, akit így tart, nehéz lenne. A bácsikám még a kedvenc pipájára is rávésette a címét, ha elhagyná, mindenképpen küldjék azt egy bagollyal vissza neki. Sokra tartotta.
Közben a csoki ugyan nem lelt gazdára, de úgy tűnt orvosolja ő a maga problémáját, így én csendesen araszoltam csak közelebb leselkedve kicsit, mert miért ne? A mondatra nagyon bután meredtem rá. De elengedtem a dolgot, én már arra se emlékeztem, hogy mit is mondtam fél perccel ezelőtt. Valahogy így szoktam néha a topogósom is szem elől veszíteni.
- Igen, ha mész befelé, húzni kell, ha jössz ki, akkor meg tolni - bólintottam helyeslően. Felmatricázhatták volna, egy ekkora helynek csak van arra a kis ragacsra pénze, nem? Azért ilyenkor elgondolkodom, hogy nem-e lenne jobb, ha csak megint keresnék egy új melós helyet valamelyik országban, ahol kicsit otthonosabban tudok mozogni. Magyarország fura, és nem olyan módon, mint néha én, hanem egyszerűen nehéz belejönni az itt létbe.
- Az, nagyon. Nem ettél még? Uh, az nem járja, na majd kitalálom hogyan és veszek neked, megéri megkóstolni. - Nem tudtam, hogy az-e a rajongásom oka, hogy ez volt a legolcsóbb dolog mikor ide keveredtem, én meg folyton éhes vagyok, vagy tényleg ilyen jó, de az utóbbit vallottam. A halvány mosolyom kiszélesedett, ahogy teli szájjal beszélt, amúgy elég aranyos volt.
- Biztosan. Ezért jó, ha mindig van édesség az embernél. Most már rendben vagy azért?
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2017. október 16. 20:06 Ugrás a poszthoz



Értetlenebbül álltam a dolog előtt, mint szerettem volna és nem ez volt az első. Bár leginkább kinevettek, vagy inkább az ép elmém kritizálták annak kapcsán, hogy tojáskora óta velem van ez a kis édike. Ennyit érdeklődni se szoktak vele kapcsolatban, ami valahol érdekes is volt most számomra ezért nem is kérdezgettem annyiszor vissza, mit is akar ezekkel. Közben megráztam a fejem, majd vigyorogva simiztem a tollasom, ahogy elgondolkodtam a válaszomon.
- Elsőre vagyunk itt, csak körülnézett gondolom. Nem annyira van egyedül, általában a közelben vagyok én is - főleg mióta egy néni azt mondta, hogy finom ebédet főzne belőle. A hideg is kirázott akkor. Rettenetes miket nem mondanak az idős hölgyek. Bár azt is mondta, hogy öltözhetnék csinosabban, meg a hajam nem kéne kenegetni színekkel, és hogy meg fog ölni a nikotin. Egyik gondját sem értettem igazán. Ellenben Timével és az ajtóéval. Szépen megmagyaráztam azért, mert nem akarhattam, hogy megint elakadjon.
- Ezt én sem tudom, de bent még szerintem fűtés sincs - mondtam kicsit csalódottan. Bár még nincs olyan igazán hideg így az év kezdete előtt, de egy ilyen nagy helyen megérezni. A svédeknél azért nem ragadtak le mindenben a középkornál hála az égnek, talán ezért is nyitom ekkorára a szám ebben.
- Ugyan, nem ezen volt a hangsúly, meg nem tudom olyan messzire mész-e innen - néztem végig rajta és a dolgain csendesen. Nem nagyon tudtam megállapítani így, hogy inkább az a megülős, vagy a menős alkat. Azt hinné az ember, hogy annyit lógok a bárokban munka miatt, felismerem már az embereket első látásra és ki is. Nem mindenkit, és nem is mindenben. - Az nagyon helyes, nem tűnik ideálisnak itt meghalni meg a vércukor dolog sem…
Ha választhatnék halálnemet, vagy az evésbe halnék - sajnos kedélyes buliállapotban ez még meg is történhet, van olyan, aki akkor nem fal? -, vagy valami izgibe. Legalább az legyen maradandó, ha én nem alkottam olyat. Közben pár szárított kukoricaszemért nyúltam a zsebemben lévő zacsiba, amiket felcsipegetett a tenyeremből T-rex.
- Cake? Őőő, höh? Jaa, kék, mint a szemem. Igen. Látod - nyitottam nagyra őket, hogy aztán vigyorogva újabb kukoricaszemekért kutassak a tollasnak.
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2017. október 22. 13:03 Ugrás a poszthoz



- Láttam már érdekesebbet - jegyeztem meg gyorsan, de aztán csak megvontam a vállam. - A mestertanonci szakokról és a beiratkozásról érdeklődtem, gondolkodom a továbbtanuláson… valamerre. És nem, de olyat se, hogy lehet. Én elintéztem a kis úton a füstölést, ami a kapuig jött a falutól.
Nem igazán emlékszem olyan alkalomra, mikor ilyen dolgokról csak úgy beszéltem valakivel. Mióta befejeztem az alapozó iskolát, szerintem otthon nem nagy kedvvel, de lemondtak róla, hogy bármi értelmeset keresek egyszer magamnak. Tudják, hogy a jég hátán is kihúzom valahogy. Takarítottam én már Disneylandben is, mindig akad valami, amivel meg lehet keresni a pénzt. Ettől még talán egy kicsit az elmúlt évek kavargása után most talán T-rex társaságában keresnék valami újat. A fotográfia amúgy is elég vonzó, a vendéglátás meg adná magát, kvázi beleszülettem.
- Fooogalmam sincs. De hideg volt odabent, és mások is egy csomó ruhában voltak - billentettem értetlenül oldalra a fejem. Nem a ruházkodásukkal volt a gondom, bár láttam már olyat, hogy így se, inkább a mennyiség. Ijesztő. Oké, hogy régi, és eléggé szeles, de akkor is. Bár magyarázná, miért nincs a TOP iskolák között. Ez is. Inkább figyelgettem mosolyogva a sütizést, ahogy a tollast pesztráltam.
- A fővárosban, közlekedéstől függ, mennyire - mondtam végül, el is gondolkodva, mi számít messzinek. Nekem reggel, mikor fel kell kelni az 5 perces út is egy örökkévalóság a bárba. Pedig az a reggel inkább dél körül van, és én nyitok olyankor. - Engem is ez nyugtat, bár állítólag az nem jelent semmit rám eshet holnap egy meteor vagy valami.
Nem láttam negatívnak a jövőt, de sokszor mondták, hogy csoda, hogy még nem vertek agyon, nyilván csak erre gondolhattak, hogy a sors. Mi más? Nem hinném, hogy akkora gond lenne velem… rövidtávon.
- Ó, ja, igen. Az. Blue vagyok. Te meg Tim - tisztáztam a nyilvánvalót elfojtva a nevetést, ennyire azt hiszem még nem rossz a memóriám, megjegyeztem ám. Közben érzékeltem, hogy elég sokat időztem már itt, lassan mennünk kéne a puhikával a dolgunkra, szóval hátráltam pár lépést a ládikótól.
- Nekünk szerintem ideje mennünk, de azért remélem rendben leszel, TimTim - mosolyogtam rá, hogy aztán T-rexhez forduljak, rápattintsam a pórázra a pici kapcsot majd a földre tegyem magam mellé, hogy visszatotyoghassunk a faluba. Lassan fordultam el és indultam meg, de aztán megtorpanva még hátra néztem.
- Sok szerencsét a kapukkal - vigyorodtam el, aztán csak motyogtam a tollas felé séta közben.
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2017. október 28. 16:56 Ugrás a poszthoz


# kinézet # hétvégén

Nem voltam az a nagyon költekezős lány soha, ami nem azért fordulhatott elő, mert ne akarnék, hanem mert nem igazán vet fel a pénz. Mióta eljöttem otthonról azt a támogatást skippelhetem, a saját keresetem pedig mióta a suliba járok nem tölti újra a megtakarításokból kiesőt. Az iskola nem olcsó mulatság, ahogy az ember hobbija és szórakozásigénye se. Most azonban egészen boldogan és vidáman szánkáztam be a kellékes boltba. Nem olyan régen az egyik fotósorozatomat megvette valami újság, állítólag fontos embereket sikerült lencsevégre kapnom, én ezzel annyira nem voltam tisztában, mert nem szándékos volt, nem is figyeltem annyira. De lényeg a lényeg, szükségem van a képelőhíváshoz a megfelelő folyadékokra és papírra, amit itt bizonyosan megtalálok. Illetve nem titkolt célom szénceruzát beszerezni, mert bizony a művészetes órákon hiába szakosodtam, nem csak a fényképekkel kell villogni.
A szoknyám szélét gyűrögettem, ahogy a buksimban számolgattam miből és mennyire lenne szükségem, mikor a bolt másik felére tévedt a tekintetem egy lánykára. Nem volt nagy itt a forgalom, másrészt ismerősnek is tűnt, talán nem is csak óráról de a házból is. Mindenesetre egyelőre magamhoz vettem két csomaggal a szükségesekből, majd a ceruzákhoz indultam, mikor a lányt a kis baleset érte. Nem vagyok nagyon kárörvendő, de annak tűnhettem, ahogy elvigyorodtam hirtelen, aztán az csak mosolyba csúszott, ahogy odalépdelve a kezem nyújtottam neki, hogy felsegítsem.
- Mondták már nekem, hogy olyat mutatok, beájulsz, de nem hittem, hogy erre egy polc is képes… - próbáltam kevésbé kínossá tenni a helyzetet mindkettőnknek, miközben, ha megfogta a kezem, felhúztam őt.
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2017. október 28. 18:09 Ugrás a poszthoz


# kinézet # random péntek

Jóval hűvösebb ősz van, mint azt bárki várná, ezért is kaptam fel a kabátom is, na meg egy sapit, mikor elindultam otthonról. Sötétedés után már amúgy is olyan gyorsan hűl a levegő, meg még egy kis szél is volt, borzongató. Ennek ellenére kicsit kipirosodott arccal és nagy mosollyal léptem be a budapesti bárba, ahova Jennel beszéltük meg a találkozónkat. A kabátom, zsebében a sapimmal a fogasra került én pedig a pulthoz ültem rendelve egy kört, még a barna lány betipeg az ajtón szintén.
Nem különösebben éreztem magam soha rosszul egyedül sem, ugyanis többször jártam így el, aztán út közben csapódtak hozzám. Szeretek ismerkedni, ilyen ez. Most is próbált velem egy srác szóba elegyedni, de szerencsétlen már világt nem tudta, szóval adtam neki tüzet, aztán arrébb támolygott a kijárat felé dohányozni. Én is a zsebemben turkáltam a cigarettatartó után, ám ekkor mintha ismerős alakot láttam volna érkezni, így hagyva a francba a poharainkért nyúltam közelebb húzva, majd mosolyogva fogadtam őt az italokkal.
- Azt hittem ide sem találsz. Na, mire szeretnél inni?
Inkább viccesen, mint kérdőn tekintettem rá, a hangomból is érezni lehetett, hogy nincs mögötte semmi komoly piszkálódás, inkább csak olyan kis megszokás volt ez. Nem is tudom mióta nem volt barátom, akivel kettőnél több alkalommal találkoztam. Jennel meg mióta a suliba kerültem szobatársak vagyunk, valahogy ennek azt hiszem így kellett lennie.
- Mi a helyzet feléd, Jen?
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2017. október 30. 22:13 Ugrás a poszthoz


# kinézet # random péntek

Őszintén szólva a pubba való betérés pillanatától ült rajtam némi kétség, hogy talán lehetne valami B tervem is az estére, ha esetleg magamra maradok. Mondjuk az még sosem fordult elő, mármint persze, ültettek már fel, de elég hamar akadt valaki, akivel el lehet szórakozni az időt, sőt, a legtöbbször olyan ember, aki több rosszba vitt, mint addig életemben. Valamelyik ilyen alkalommal szokhattam rá a füstölésre is, de ki tartja számon? Egyszerűen élek, mindenki másnak is ezt kellene tenni, mert így csak elvesztegetik az idejüket. Néha úgy érzem a négy fal csak közre akar zárni, de az is lehet, hogy csak a folyamatos mehetnékem csipkedi a hátsóm, hogy szedd a lábaid kisanyám. Mindenesetre én feldobtam a kiruccanás ötletét, Jen pedig cuki volt és egész könnyedén csatlakozott az elképzeléshez. Örültem valahol, hogy pont vele kerültem össze a suliban, voltak már nagyon rossz szobatársaim, de vele úgy érzem megvan az a közös hang már, amire szükség van. Ettől talán a bátor piszkálódásom is indulásként.
- Bele lehet szokni, - legyintettem - az első két napomon nekem is sikerült itt elkeveredni, de aztán meglett a menet - mondtam vállat rántva, majd emeltem is fel a poharat picit ráfogva a száján ficegő citromocskára mielőtt útnak indul a padlóra. Onnan azért öt másodperc ide vagy oda még nem vagyok elég jól, hogy felegyem. Bólintva koccintottam a poharam az övének, nekem megfelelt az ok, aztán két elég nagy korttyal köszöntöttem magam meg az italt gyorsan.
- Igen? Nocsak. Egy házat? Hát, nem aprózza el, jó nagy méretű bűntudata lehet. Ez olyasmi mint a pasiknál ha hoznak mondjuk 40 szál virágot? - érdeklődöm, és azt hiszem lerí rólam, hogy nem a normális fajtákkal sodort eddig össze az élet. Ami azt illeti nem 40, szerintem még egy szálat se kaptam soha, nem mintha reklamáltam volna. A piát általában állták, egyszer az egyik meg a szülinapom is majdnem eltalálta, csak 5 napot késett és romlott volt a csoki. A szándék a fontos, nem?
- Én elfogadnám. Már a házat a helyedben - de én csóró vagyok a többséghez képest, én egy négy falból álló viskót is elfogadnék, ha elég olcsó lenne. Néha elég nagy paradoxon vagyok kívül meg belül összevetve.
- Hát, azt hiszem nem szolgálhatok túl zaftos dolgokkal. Nálunk csak áll a bál otthon mindig, milyen rossz kislány vagyok, pedig T-rex szerint sem vagyok - rázom a fejem vehemensen, ahogy a kacsám tekintete elém kúszik. Na, ő legalább támogat. - De tudom, hogy dobhatlak fel. Le se kapd azt a kabátot. Levegőzzünk egyet a kövi kör előtt - vigyorogtam rá, ahogy a magam holmiiért keltem fel és sétáltam a fogashoz.
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2017. október 31. 16:12 Ugrás a poszthoz


# kinézet # hétvégén # és Min Jong

Ne kifejezetten vagyok kedves az esetek többségében, ez nem azért van, mert nem érdekelnek az emberek, hanem mert fenntartásokkal kezelem őket. Azonban a szerencsétlenül járt lány nem igen érdemelte, hogy a többiekkel kacarásszak csak úgy rajta. Persze, megmosolyogtam a dolgot, de inkább segítettem neki, ha már így alakult. Az egyik kezemben közben előhívópapírt szorongattam, két csomagot is, ami egyelőre azt hiszem elég lesz, majd a tekintetem végig járt a lánykán, a pólóján el is mosolyodtam, tök aranyos volt és mindenképpen elég jószándékról árulkodott.
- Ú, akkor még tuti nem jártál pesti kellékes boltban, na, attól én is dobnék egy hátast - jegyeztem meg vigyorogva, ahogy visszahúztam a segítő kezem, mikor ő már a lábain biztosnak tűnt. Nem igazán szokásom az emberek fölött ítélkezni vagy éppen csak ítélni, az első benyomásokon is gyakran túllépek, így igazából csak figyeltem a barna hajú lányt, majd nagy egyetértéssel bólintottam.
- Teljesen megértem, rengeteg dolog van, amit így azonnal elvinnék, de azt hiszem nem egészen az én életemre szabták még így se - ingattam kicsit a fejem körül nézve, mert bár nem kellett lehidalni az áraktól, nyilván semmi sincs ingyen. Gondoltam én. De mielőtt reagálhattam volna egy „én is”-nél többet, közeledett hozzánk az eladó, aki el is vonta a figyelmem sebtében.
- Ó, ez komoly? Ez tök jól hangzik - pillogtam pár pillanatig, mert nem nagyon hallottam még ilyenről, persze egészen megörültem, annyira, hogy el is felejtettem megérdeklődni, merre találok szénceruzákat, mert azt akartam éppen keresni. Aztán csak az eladó és a művészetis lányka között időztem kis ideig, mielőtt, ha alkalmam volt, megint csicseregni kezdtem a szaktársamnak, vagy olyasmimnek.
- Festőnek készülsz vagy csak művészetek minden mennyiségben?
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2017. november 22. 15:53 Ugrás a poszthoz


# kinézet # délután

Levegőre vágytam. Mióta a kastélyban lakunk T-rex-szel, az élet minden, csak nem egyszerű. Szobatársak, akarva vagy akaratlanul cseverésző háztársak, kotnyeles évfolyamtársak, fura szaktársak. Érdekesek mind, nem mondom, hogy nem, de nikotin és egy kis gondolkodás nélkül nehéz túlélni köztük, ezért is kerültem minél távolabba zsivajtól és a zárt falaktól. Hozzászoktam az elmúlt pár évben, hogy akkor és oda megyek, ahova akarok, hogy a falak csak támaszok, nem akadályok. Most mégis kicsit fura az egész, már az alapképzésem alatt se voltam annyira oda a végén a túl sok ripacsért, ebbe a suliba is jutott sajna elég. Vettem egy nagy levegőt, mielőtt kevésbé drámaian, mint a sóhajom a Vadőrlak hátuljánál lévő lépcsőre ültem volna. Kicsit turkáltam a táskámban, vigyázva a fényképezőgépemre és a törékenyebb dolgokra benne, mire meglett a kis fém tartó meg az öngyújtóm. Kivettem egy fehér rudacskát, a szűrő alatt elpattintottam a mentolos golyócskát, majd meggyújtottam minden gond nélkül. Az első füstfelhővel együtt szállt ki belőlem a görcs, marha idegesítő, hogy idáig ki kell totyogni az embernek ezért, és itt sem biztos, hogy kellene. Én megpróbáltam szabálykövető lenni, esküszöm, ettől még vannak balesetek, de itt legalább senki nem piszkál érte. Nem mintha a feszültség csak ebből adódna.
A tekintetem a távolabbi fára siklott, amihez a pórázt erősítettem, elég hosszan meghagyva. Az állatvédők most biztos nem lennének rám túl büszkék, de nem ismerik T-rexet. Egyszer lássa meg a menekülési utat és órákig nem látom. Egyszer majd csak azt veszem észre, hogy tojások kerültek a szekrényembe aztán nagycsaládos lett. Na, ilyet nem játszunk, túl fiatal vagyok nagymamának. Összehúztam magamon a széldzsekim, ahogy kuporogtam dúdolgatva. Annak ellenére, mennyire elhanyagolt néhány pontja itt az erdő kezdetének, elég szép hely.
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2017. november 22. 22:56 Ugrás a poszthoz


# kinézet # délután

Már majdnem hogy idilli kép állt össze előttem, ahogy egészen a fák és bokrok sűrűjébe feledkeztem, amik hiába tűntek lassan egész kopárnak, a színeik magával ragadták az embert. T-rex jókisfiú módjára a csőrével egy bokor tövében kopogott, így rá sem lehetett panaszom. Nagyot szívtam a bal kezemben pihenő szálba, majd a lábaim előre nyújtóztatva szorítottam magamhoz a kabátom, ahogy felfelé kifújtam az óvatosan oszló füstöt. Lehet a természetnek lenne ehhez pár szava, de mivel nincs és néma gyereknek anyja se érti a szavát, én csak csücsültem ott kényelmesen élvezve a szabad levegőt és helyet. Azt hiszem másodjára jártam itt, de se akkor, se most nem igazán néztem körül, egyenest érkeztem ehhez a lépcsőhöz és az erdőre néző kilátásához. Nem nagyon volt itt zajos, így egy darabig nem is gyanakodtam, a zörejeket betudtam a totyogó mozgásainak, akkor is, ha nem volt túl közel, nem igazán éreztem magam életveszélyben. Ez egy iskola mellett van, csak nem ugrik rám holmi óriáscsiga a nukleáris nyálával. Tévedtem. Na, nem a nyálkás lényben, ő tényleg nem jött, hanem abban, hogy a zajolást a kis drágám okozná. A lábamba akadó láb volt a legárulkodóbb, de éppen annyira bambultam, hogy csak tized másodpercekkel előtte vettem észre, így elhúzni volt csak valamennyire időm, sok másra nem. Szerencsétlent telibe fújtam füsttel, mikor előre dőlni készült a megbotláskor.
- Én? Én, iiigen, te meg a sárga inges. Várj, ne segíts - emeltem fel a jobbom szívva egy utolsó előttit a kis csikkbe, majd ráncolva a homlokom vigyorodtam el. - Timtim.
A megállapításom bizonyosan helytálló, bár inkább arcra és külsőre, mintsem nevekre szoktam emlékezni, szakmai ártalom. Bárkiről megmondom, hogy mit rendelt nálam, ha dolgoztam, vagy milyen ruhában volt, de nevek, eh, az nem igazán az én asztalom.
- T-rex ki van kötve ott, nem messze, integess - mutattam a kicsike felé boldogan, majd az utolsó után elnyomtam a csikket, és igen környezettudatosan egy papírdobozba tettem a táskámba, majd kidobom a kukába később. A kérdésére elsőre csak nemtörődöm módon legyintettem, hogy hát semmi lényegeset, de aztán végül feleltem is felfelé nézve rá. Eddig is feltűnt, hogy nem túl alacsony, de innen ülve most tényleg úgy éreztem magam, mint valami katica egy teherautó alatt. Semmi sértés, csak fura volt. - Levegőzünk, szép ez a hely, bár kicsit olyan rendetlen. Azt hittem elsüllyedünk abba a levélkupacba… és te?
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2017. november 28. 15:39 Ugrás a poszthoz


# kinézet #

Amennyire csak lehetett a figyelmem elvesztettem, amúgy sem vagyok az a nagyon paranoiás, még olyan nem esik meg velem, így a csengő ritmusára lépegettem a fák között, amik színesedtek már sorra. A barna, a vörös, és a sárgák számos árnyalatait húzták éppen fel, és egészen meghozták a kedvem hozzá, hogy a felvételi munkámban kapjon egy kis szeletet a tájképkészítés is. Az ősz kellően kompozicionált és színes ahhoz, hogy könnyen kihozzam belőle a maximumot. Azt már tudom, hogy portrénak T-Rex lesz az alanya, ő fog engem bejuttatni a vendéglátós szak mellé a fotográfiára is, érzem én meg remélem. Leginkább azt teszem.
Teljesen a gondolataimba merültem, ahogy pár ágat megtaposva reccsent alattam a talaj, de ennek köszönhetően először ki se szúrtam, hogy nem feltétlenül lehetek egyedül. Azt gondoltam én csapom az avar kavargó zaját, a talpam környékén koccannak a kövek, ám amikor lepillantottam elgondolkodtam, hogy közel sem olyan biztos el. Nagyjából ekkor hallottam meg egy hangot és sétáltam közelebb egy terebélyes bokorcsokorhoz, ami takarta a hang forrását. Elhajtogattam pár ágat, mikor megláttam a szalámit simogató lányt, közben a kezemen lévő csengő a lifegéstől csak egyre inkább szórta a hangját.
- Őőőő, rendben vagy? - érdeklődtem meg méregetve a lányt és a szalámiját, mielőtt még hátra léptem volna egyet, hogy ha magától ki tud jönni, legyen helye. - Ha nem volt, öt biztosan, addig meg még ér - vigyorodtam el, mire eszméltem, mi is volt az utolsó dolog, amit mondhatott és hallottam is. Bár kétlem, hogy nekem szólt, én is szoktam magammal beszélgetni, hát most na.
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2017. december 9. 12:43 Ugrás a poszthoz


# kinézet # randomság

Azt hiszem ha tömegiszonyom lenne, már felkötöttem volna magam hátul a rajtárban, de a kötelem már hozta a kötelét, ha körülnéztünk, hogy mi is a kinti felhozatal. Én nyitottam ma délben, szóval nem öt perce élem a napot és ez asszem meg is látszik. Meló előtt fotózni voltam egy újságnak, mert azért csak nem jön rosszul egy kis gyakorlat némi extra juttatásért, így ebédelni nem volt időm, szóval így hét-nyolc felé éreztem, hogy nagyon érik a szünetem, meg is ejtettem, hála az égnek, volt más a helyemre addig. Kiugrottam a két utcával arrébb lévő Mennyországba, amit itt csak gyrososnak hívnak egy nagyobb adagért, majd visszatipegtem az öltözőbe, félsiker.
Éppen, mikor letettem a kis csomagom és a pulcsimból bontottam magam ki ülve toppant be Ervin és nem tudtam nem elvigyorodva rázni a fejem. Igazából lassan nem magyarázza meg nekem senki, hogy ezt egyes nők - vagy férfiak no offense - azért csinálják, hogy megbizonyosodjanak mondjuk Ervin adottságairól.
- Teljesen be vannak kattanva. Láttad a hátsó kettesnél a szakállas csáveszt? Megfogta a seggem, arra volt kapacitása, meg az extra whiskeyre, de még a borravalómból is kér vissza, mert idézem „bocsi, szivi, nincs apróm, félből adj vissza”. Nem tudom ilyenkor mit élnek át, komolyan - panaszolom el, mert hát pontosan értem mi itt a baj, az emberek csesznek magasról rá, hogy a kiszolgálóval mi a szitu. Bah, de kell a lóvé, szavam nem lehet. Lassan kibontogattam a kajám, jólesett ülni kicsit könnyebb volt így, miközben Ervin öltözgetett. Felé pillantottam a kérdésre aztán bólogattam, mert ja, megvagyok, lesz ez még rosszabb az ünnepekben.
- És te? Nem érzed még a felmondás szelét? Tomi elmegy, holnap jön utoljára, nem csodálom, de azért… - vontam egyet a vállamon, majd felé tartottam a műanyagot, amin a krumplik voltak, majd előtúrtam a lényegest is arrébb csúszva a kopott kanapén. - Kérsz? Ez a legjobb a környéken.
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2017. december 9. 15:30 Ugrás a poszthoz


# kinézet # délután

Mondanám, hogy jobb időre számítottam ma, de akkor hazudnék. Lassan vége az ősznek, csoda, hogy a hó nem köszönt még be, hogy helóka, itt vagyok. Nem ismertem mondjuk eléggé ennek az országnak a dolgait, de abban biztos voltam, ez így lesz, meg olvastam is. Lassan gomolygott előttem a hidegebb idő és a cigaretta okozta párás füstfelhőcske, ahogy egész nyugis volt itt minden. Már addig, amíg majdnem rám nem zakózott a srác. Idő kérdése volt, hogy felderengjen a neve, mert azért figyeltem, hogy ezekkel se maradozzak el, de azért nem mindenkié ragad bent a fejemben, véges a kapacitás.
- Kacsa? Mármint T-rex? Ami azt illeti, inkább kecske, csak törpenövésű - közöltem teljesen magabiztosan, ahogy meredtem a sárgás pacára, amint távolodott érdekességeket keresve az ellenkező irányban. Az előbbi kijelentésemhez meg szent meggyőződésem volt, amit nem is hagytam homályban. Múlt hétvégén meló után házibuli volt a pub fölött, benéztem kicsit, hát jött ő is, ott - halottam mekegni… én már nem hiszem el neki, hogy csak egy totyogós.
Meg kell hagyni, hogy hiába méregetem a kicsikét, nem sok értelmét látom néhány dolognak, ellenben azt sem értem, miért ilyen furcsa Tim. De legalább abban egyetértünk, hogy erre a helyre ráférne egy renoválás.
- Iiigen nem csodálom, kupis - bólintottam párat, ahogy kisebb pakolászás után bezártam a táskám és felkeltem. Megigazgattam a sapim meg leporoltam a fenekem, mielőtt jobban szemügyre vettem volna… azt a fújószívó valamit.
- És ez… használ majd a helynek? - kérdeztem kétkedően kicsit. Közben persze nem tudtam túllépni a korábbiakon teljesen. Ez a kacsa dolog szerencsétlennél eléggé beakadt, már legutóbb is éreztem, én meg elég indiszkrét vagyok. - Különben, miért fontos ez a kacsa-dolog?
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2017. december 13. 17:18 Ugrás a poszthoz


# kinézet # délután

Az abszurd dolgokat valahogy mindig éltem, olykor mondták, hogy el vagyok varázsolva, de ennek nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget. Más dolgok foglalkoztatnak, másban vagyok kiemelkedő és egészen máshonnan nézem a világot. Sokszor csak a fényképezőgépen át. Pont ezért lehet az is, hogy amit  a két szememmel láttam, lehet nem túl tiszta pillanatban, úgy égett az elmémbe, mint másnak élete filmjének főklisés jelenete. A kérdésre viszont csak felvonta a szemöldököm, aztán picit elhajolva néztem a srác mögé, hogy jobban megnézzem T-rexet.
- Kicsi és mekeg. Meeekmeeek - imitáltam neki a hangot rá meredve szinte szemrebbenés nélkül. Én tökre komolyan gondoltam, bár ez normális embereknél igen vicces lehetett volna. Szerettem T-rexet kacsaként, dínóként, kecskeként, meg néha zenegépként is, mikor éppen a Despacitot hápogta nekem. Közben az újabb megerősítés kérésére csak bólintottam nagyokat, bár előfordulhat, hogy csak hápogni akart, miközben megakadt a kukorica a torkocskájában és a hápból előbb máp majd mep majd mek lett. Lehetséges ez is.
Miközben nagyban méregettem a kis totyogót, azt is jobban megnéztem, milyen rendetlenül heverő egy terület ez. Nem csak a levelek, de a felhalmozódott ágak, kavicsok, elszáradt termések is olyanok voltak, amik nem festettek valami jól.
- Áhhá, hát, ha azt mondod, egy próbát biztos megér - rántottam meg a vállam, hiszen akár igaza is lehet. Nem volt még közöm ilyen fúvószívó akármihez, azt sem igazán értettem, hátul minek lóg belőle a zsinór, de bizonyosan oka volt. Lehet azzal lehet húzni? Fene tudja. Ahogy azt is, mi ez a nagy kacsa-izgalom most már másodjára a fiúnál. Próbáltam én rájönni, azt hitem elsőre a vércukra miatt volt más a kacsácskámmal, de most se kevésbé tette ezt.
- Te… - mondtam, mintha kisegíteném, én se voltam mindig ász, főleg, ha más nyelven kell motyorognom, de azt hiszem itt nem ez lehetett a gond. Mikor közelebb jött kicsit zavartan piszkáltam a cipőmmel a földet, hiszen csak ketten voltunk, ki hallaná, ha olyan nagy titok? Idáig még T-rex se hall el.
- Figyelnek? Többen? De… ezt nem egészen értem azt hiszem. Félsz tőlük? De hát nem bántanak! Vagyis, gondolom mind csak nem, nem találkoztam még a világon az összessel, de engem egy se csípharapkóstolt meg - magyaráztam neki, aztán látva, hogy nem túl bizalomgerjesztően nézelődik kicsit oldalra döntve a fejem gondolkodtam el, aztán a vállára emelve a kezét simogattam meg, vagy ütögettem, nem igazán tudom a mozdulatot, általában nem tapogatom random az embereket.
- Nyugi, mi ketten vagyunk, ha lennének itt ilyen bajosak, úgyis elijednek.
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2018. január 2. 01:41 Ugrás a poszthoz


# kinézet # december 25.

A karácsony mindig egy kicsit nehéz ügy az embereknek, én sem vagyok sok dolognál türelmes vagy éppen kedves, amit sokszor megkaptam már a családban. Azt hiszem ez lehet a fő oka annak is, hogy az elmúlt két karácsonyból egyetlen egyszer utaztam haza, akkor is azért, mert éppen ki is rúgtak és volt rá időm. Nem igazán kedveltem a helyzetet, mikor otthon a feje tetején áll minden, leginkább arra felkészülve, hogy a távoli, sosem látott rokonokat vendégül lássuk, majd úgy váljunk el egymástól a szeretet ünnepén, hogy mindenki utál mindenkit. Egyszerűen valahogy a családom hozzáállása lassan, de biztosan próbálta nekem kinyírni az ünnep otthon élhető szellemét. Nem vágytam rá idén, arról nem beszélve, hogy egészen jól éreztem magam itt, T-rex is boldog volt, így végül mondhatni hoztunk egy közös, mindkettőnknek jó döntést és a két ünnep között nem leszünk csak a kastélyban, mert Pesten dolgozom.
Reggel már teljesítettem a kis navinés akcióm, amikor a kacsás mézikalácsokat és a szaloncukrokat felkapva leszaladtam a faluba az egyik tanárunk házához, ahol utóbbiból unikornist ragasztottam a bejárati ajtóra, előbbiből meg egy ajándékos dobozban hagytam a küszöbön. Mondhatni túl is teljesítettem, aztán pedig igyekeztem vissza a rétre. A táskámban hevert pár kisebb, de fényes dísz fekete és sárga színekben, mert bizony készültem. Timtimmel megbeszéltük, hogy az egyik kis fát feldíszítené, de nem egyedül, én pedig szívesen csinálom, szóval felszedtem a kis topogómat, aki az ölemben utazott velem, majd a fiúval együtt megkerestük a leendő karácsonyfánkat.
- Nem igazán megyek pár éve - vontam vállat, ahogy a táskámban kutakodva kivettem pár felemás színű masnit, majd az ágak végeire kezdtem kötözni. - Te haza szoktál máskor?
A fa mellett guggolva nézegettem, hogy mit is lehetne vele kezdeni még T-rex a tenyerem körül toporgott a lábam takarásában. Már korábban észrevettem, hogy Tim nem annyira kedvelte meg, így inkább abban maradtunk a kicsivel, hogy nem hagyom eltotyogni.
- Hoztam ilyen körbetekerős izét is, nem tudom a nevét - húztam ki a táskából a fénylő szálakból álló girlandot lassan.
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2018. január 16. 16:44 Ugrás a poszthoz


# kinézet # december 25.

Néha megesik velem, hogy elfelejtem mikorra is ígértem magam, de most összekaptam az időérzékem amennyire lehetett, így meg sem várattuk Timtimet T-rex-szel. Ahhoz képest milyen furcsára sikeredett az első találkozásunk - nem mintha azóta kevésbé lenne olyan bármelyik -, én mosolygósan hallgattam, mikor mesélt, sőt, sokszor rá is kontráztam egy-egy dologra, főleg mikor a karácsonyi kaják szóba kerültek. Egy időszakot töltöttem a németeknél is, így volt étel, ami kicsit sem volt ismeretlen. Az italok után azok ragadnak meg bennem leginkább, nem tudom csak szakmai ártalom-e.
Lassna meglett a fácska én pedig masnikat kezdtem az ágak végére kötözni, még az alján megjelentek Timtim által a gömbök. Pillogtam az ülő fiúra, néha meg a tollasomra, minden oké-e mindenkivel, mióta elmesélte a kis aggodalmát, azért figyeltem. Nem szeretek kellemetlenséget okozni senkinek.
- A családos karácsonyok mindig furák… mármint legtöbbször arra jó, rájöjjek ki és mennyire nem szeret, vagy éppen utál. Mindenki feszült, meg amúgy se érdekel senkit - vontam meg a vállam. Szomorú, de ez a szeretet ünnepe. Én magát a vele járó hercehurcit tényleg szerettem, de nem jelenti azt, hogy a családommal akarnám tölteni. Elvoltak, ha kellett beszéltünk, de ennyi, jó így távolról.
- Nem hiszem, kicsit remegősebb most mondjuk. Van ilyen pokróca, amiben aludni is szokott. Ha kell neki kicsipkedi a táskámból úgyis - néztem le, láttam, hogy ki is lóg belőle a vége, így tényleg eléri, ha szüksége lenne rá. Ennyi ész szorult totyiba.
- Őőőő, iiigen, az lesz. Nem a Sikló, az a levegőben van, az utolsó… Boa! Szoktunk pattogatott kukoricát felfűzni régen, nekem is volt, de T-rex megeszegette egyik éjjel… - mondtam még el is kuncogva magam, hogy aztán a fiúra nézzek. - Igen? Még a végén modell karriert kezdhetsz, ő is itt tanul?
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2018. január 16. 17:14 Ugrás a poszthoz


# kinézet # délután

Egyszer megnézi a kecskémet? Szerintem elég bután meredtem rá, és közel sem a furi gépe miatt. Azt igazából elengedtem eléggé hamar, márhogy a gondolkodást ezen. Kivártam, még ő meséli el, mik is vele a tervei. Az mondjuk elég jó dolognak tűnt, hogy Leon… vagy Tim, de ilyen elhívatott abban, hogy mit is akar éppen csinálni. Én ehhez sokszor lustának érzem magam, nem a világ legjobb tulajdonsága. Bár az se, hogy valaki ilyen rendezetlenül és elhagyatottan éljen a világban, elég rosszul festett a környék, legalább összegereblyézhette volna, aki itt lakik, de mondjuk mióta ide járok, sosem láttam senkit kijönni.
Lehet ez is csak egy olyan ház, ami belül igazából üres, esetleg tele van, de csak lommal. Egészen kíváncsi lettem már még el is pillantottam az ajtó felé, de aztán inkább a fiúra figyeltem. A kacsás aggodalmai elég bajos dolognak hangoztak, de nem néztem én rossz szemmel rá ezért.
- Úgy hangzik, mintha a KGB kacsákkal hallgatná le az embert - meredtem rá bután, a történelmi ismereteim ugyan néha elkalandozok és felszínesek ezek, ezt viszont eléggé így láttam éppen. Még bólintottam is magamnak a meglátásomra, amit lehet úgy vett az ő mondandójára teszem, de nem is számított. Próbáltam valami kedves gesztust elkövetni, de eléggé esetlenül tartottam a kezem a vállán. Amúgy is magas volt, hiába álltam én még a lépcsőn. Azért megsimogattama  vállát, mielőtt visszahúztam volna a kezem és a sárga dzseki zsebébe nem csúsztattam.
- Ühm… legyek az őrszem? Hát az azt hiszem menni fog - mondtam neki kicsit forogva a kezeim a zsebeimben lóbálva, aztán leugrottam arról a lépcsőfokról és követtem őt az útján, bár kicsit megvakartam a sapimon át a buksim, mi is történik pontosan, de hát ez tök belefér. Az mondjuk fura se volt, amit csinál, csak ezzel a porszívófújóval nem tudtam mit kezdeni. Hogy került ez itt hozzá?
- Amúgy ilyet csináltál már máskor is?
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2018. január 19. 17:02 Ugrás a poszthoz


# kinézet # randomság

Elég határozott bólintásokkal értek egyet, mert hát az ilyen gilisztáknak tényleg a föld alatt kellett volna maradnia, nem pedig elém gyalogolni, és a kérem, légy szíves vagy lehetne-e szavak hiányában parancsolni, mintha nem felszolgáló, hanem egyéni cseléd lennék. Gyökerek. Eléggé fel tudnak húzni az a helyzet, már megszoktam az évek alatt, de néha van az a telítettségi szint, mikor muszáj kiadjam, talán ezt is élte meg most Ervin, akin láttam, hogy szintén nincs extrán értékelve, vagy az inge nem volt.
- Igen, beszéltük már, de a főnök szerint még mindig nagyobb a kiesés, mint a békés haszon akkor, így csak… nyelünk - vontam meg a vállam, ezt ismertük mindketten, én pedig csak az ingére pillantottam újra, aztán megfordultam. - Ha gondolod van egy majdnem ugyan olyan ing a mellettem lévő szekrénybe, tiszta, de már két hete nem szólt senki, hogy az övé lenne.
Igyekszem ott segíteni, ahol tudok, leginkább a sorstársaknak. Tudom, hogy Ervin is tanul és mellette gürizik, ezt jól érzem én is, hogy senkinek sem leányálom. Itt közel se csak a ruhák cseréje vagy a bunkóság az egyetlen, mi dolgozunk, mások meg nem veszik sokba, de ez nem helyi sajátosság, bármelyik országban, ahol dolgoztam láttam. Ez az emberi természet.
- Tényleg? Ő is? Ez meglepett azért… Persze, elég vészes, de lehet én vagyok mazochista, de azért élvezem is, más esetben jól megvagyok vele… meg a pénz se rossz - jegyeztem meg végül. Azt hiszem ezért is lett ilyen magas a tűrőképességem, legalább a fizetésünkből nem farag le senki, ha  jattal úgy is bánnak, ahogy. Közben elénk húztam, félig az ő lábára is téve a kaját, jól jön az mindenkinek, a krumplitól meg már tudtam, hogy jól meg leszünk mi ezzel, el is mosolyodtam.
- Uh, a bürokrácia útvesztői… azt hiszem engem arra nem tudnának rávenni. És nem, azt hiszem néha kicsit érzem, hogy kell a szünet, de jól megvagyok itt. Érdekel is az egész… mármint már pár éve fontolgatom, hogy ha lenne elég pénzem, szeretnék egy saját helyet… mármint tudod, csak boszorkáknak és varázslóknak, különleges koktélokkal… ilyesmik. De ehhez egyelőre most még tanulom a dolgokat a Bagolykőn.
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2018. január 19. 18:48 Ugrás a poszthoz


# kinézet # december 25.

Otthon is sokszor csináltam én a fa dekorálását, bár egy ideje már műfenyőnk van, sőt, nem is igazán emlékszem igazira, talán így barátibb is volt. Ennek ellenére ugyan úgy megvolt otthon a fenyő, a mézeskalács és a sütés illata, ami keveredve kiadta azt, amit mások az ünnepnek mondanak. Egy-két gömb még az otthoni készletemből volt, mikor először elköltöztem volt egy picike, cserepes fám az albérletbe, azon lógtak. De azt végül kiültettem a társasház elé a kiskertbe mikor tovább álltam más országba.
- Pláne, ha a neved sem tudják… vagy rosszul. Voltam én már Diana és Blanka is. Ahh. Azt hiszem értem, nem is tudom miért erőlteti mégis mindenki - ráztam meg a fejem kicsit, aztán csak az utolsó masni is a helyére került abban a magasságban, így le is guggoltam lassan, figyelve, hogy T-rex ne érezze magát kisszéknek.
- Ajándékba kapta tőlem, még ilyen kis tojásban volt, mikor őt kaptam, aztán amikor kibújt vettem neki szülinapi ajándékot. Szürke és van egy hímzett kicsi dínó a sarkában, és jó puha - mondtam, aztán a táskám arrébb rángattam Timtim és közém, majd a takaró szélébe kaptam és kihúztam rá, hogy megmutassam. Ekkor lépdelt oda a babám is, hogy a csőrével rákapjon a lelógó szélre és lehúzza magához a fűbe, aztán rá is telepedet. - Gondolom szereti, ha nem tetszett volna neki, kap másikat…
Sokak szerint elkényeztetem a kacsám, igazság szerint csak gyakorlom rajta az egész barátkozós, szeretemes dolgot, nem sok pozitív visszajelzésem volt korábban. Inkább a gömbökért nyúltam, amik nálam voltak és kiegészítettem a fiú pakolgatását egy-egy feketével, majd egy-egy sárgával is. Elvigyorodva figyeltem rá a habkarikás résznél, biztos mókás lehet idegen fáról leenni, én csak a szaloncukrokat dézsmáltam meg a legtöbbször, meg a cukorpálcákat.
- Nem lesz, ami világítson rajta, hogy látják így sötétben milyen szép? És kellene csúcsdísz… - billentettem meg a fejem méregetve a növényt, de nem jöttem rá, mit lehetne. Na nem mintha ez sokat tett volna a dolgokhoz egyelőre, végül csak Timre figyeltem felé nézve.
- Biztos ő is nagyon szereti, már, ha így beszélt így komolyabban róla. Hogy érted, hogy nem vagy fotogén? Ugye tudod, hogy ilyen nem létezik, ezt csak pár rossz kép miatt valaki egyszer elsütötte, és bumm, jó kifogás lesz. Ha nem szép a kép, akkor rossz a fotós - bólogattam is magamnak, hogy bizony én jól egyet is értek ezzel, aztán még törpejárásban arrébb mentem kicsit megnézni, mindenhova jutott-e gömb.
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2018. január 20. 22:58 Ugrás a poszthoz


# kinézet # december 25.

A karácsonyi emlékek nem azok közé tartoztak, amiken olyan sokat merengenék a legtöbbször, és nem azért, mert ne lennének jó emlékeim is, bárkinek akadnak olyanok, egyszerűen nem különösebben érdekelt. Ez persze nem igaz maradéktalanul, néha érdekelt volna, de akkor meg a negatív ugrott be főleg, ez meg aztán kinek jó? Nekem semmiképpen. Anyával rendszeresen öltük egymást, apát nem is érdekelte, nem állt oda, hogy vége legyen. Hagyjuk is a többieket.
- Buksi meghívókat eszik? - pillantottam rá felvont szemöldökkel, leginkább érdeklődve. Kicsit elvesztettem a fonalat, de az is lehet, hogy meg se volt. Lehet már említette, de még nem igen találkoztam a kiskedvencével. Ha az, egyelőre illékony talaj volt ez bármilyen gondolatomnak, szóval inkább elmeséltem a takaró sztoriját.
- Igen, örülök neki, hogy jól érzi magát, ezt legalább jól csináltam, ő nem szokott panaszkodni rám - mondtam mosolyogva, hogy aztán lassan feldolgozzam az infókat. Nem T-rex, hanem a növény kapcsán. A mini topogósom gyakorlatilag kísérleti kecske. Senki nem hitte, hogy eddig is életben tudok bármit tartani, pedig de! Meg azt sem, hogy nem akarom majd lecserélni esetleg. Rosszmájúak. - Cserép? Áh, szóval növény… nem szeret boldog lenni? Rosszul érzi magát?
Ugyan elég kérdezgetős voltam, a kezem sem tétlenkedett. A gömbökkel bíbelődtem már, amik elég szépen kitűntek a zöld ágak között, azt hiszem pont nagyon csinos ez a két szín együtt. Nem mintha annyira erre hajtottam volna, talán a fotózáskor a fényképezőgép másik oldalán szokott csak igazán ilyen érdekelni, mondjuk akkor eléggé.
- Uhm, akár, nem tudom, szerintem én csak gömböket, masnikat, egy kicsit megdézsmált kukoricafüzért, meg a kígyós tekerőset hoztam - néztem a táskámra, amiből a boa úgyis kifelé lógott, aztán vissza Timre. - Igen, mintha az még lenne…
Két gömb feltétele után elgondolkodtam, de végül inkább arra figyeltem, mit mesél a másik fotós lányról, majd úgy a saját képeiről, amire csak csóváltam a fejem hevesen.
- Egy kép nem csak akkor lehet szép, ha mosolyognak vagy boldogok rajta az emberek vagy állatok - pillogtam felé, kicsit komolyabban, de aztán ahogy folytatta csak elvigyorodtam. - Csak tudom, hidd el nekem, szerintem lehet rólad, én is csináltam már... különben rólam sem sikerül minden képe, ez bárkivel megesik. De ez kedves, márhogy szépnek gondolsz...
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2018. február 10. 20:13 Ugrás a poszthoz

Navinés móka - február 8. délután

Nagyjából annyi kedvem volt ma felkelni, mint egy halálos betegnek végighallgatni mi az a bizonyos végdátum. Semmi. Görcsben állt a gyomrom és még mindig lázas voltam. A korcsolyázós kalandot még csak túléltem, de úgy néz ki a hét elején elhúzódó fotózást a Duna partján kevésbé. Még mindig rázott a hideg, folyik az orrom, fáj a torkom, és úgy köhögök, mint egy tüdőbeteg öt éves. Éppen a kanapén ücsörögtem a kandallóval szemben, amikor eljutott hozzám a házban futó verseny és a feladatok. Teljesen biztos volt, hogy én ki nem teszem a kastélyból a lábaimat, így egyet ki is lőttem. Bár biztos vicces lehet elégedni egy mondjuk… igen, tudom kinek az alakját adnám neki, nem fontos, szalmabábut. Nagyot szusszantam, ahogy olvastam tovább. A hamu kérdéses volt, ahhoz is meg kell mozdulni sajnos, eléggé meh volt ez az egész. A jelmezes meg… nem, nincs  az a pénz, hogy a nyuszis onesiemből kipattanjak bármi másért. A fejembe húztam a kapucnis füleket, megigazítottam a cipzárom, majd a pléddel magam körül fogtam azt a megbűvölt tárgyat és egy fél órás művelet után két marékkal benne elindultam kifelé.
Hangos csoszogással adtam a portrék és az emberek tudtára, mennyire nem akarok én itt keringeni, de aztán erőt vettem magamon. Az egyik lépcsőházon át áttipegtem a legközelebbi folyosóra, amit ismertem, majd fogtam, és jól felöntöttem a hamuval az utat egy részen, eleget szerencsétlenkedtem vele, mert nem akartam magamra borítani, fogni kellett a plédem is. Miért nincsen még vagy két kezem? Bruh. Nagyot tüsszentettem, a hamu meg szállt jobbra és balra a folyosón, így hessegetve hátráltam el az edénnyel a kezemben. Aztán elindultam vissza. A maradékből jutott a lépcsőházba is, meg még pár pontra, ahova a lelkem elvitt. Végül visszatopogtam a klubhelyiségbe.
Daisy Blue Berry
Független boszorkány, Végzett Diák


¤ kacsás lány ¤
RPG hsz: 89
Összes hsz: 253
Írta: 2018. február 11. 00:18 Ugrás a poszthoz


# kinézet # december 25.

Nehezemre esett elképzelni bármit, ami előszeretettel és jókedvből meghívókat fogyaszt, vagy csak úgy, esti nasinak. Azt sem hiszem, hogy ilyennek túl sokan örülnének, de ugye ízlések és pofonok, ilyen ez. Ha mondjuk T-rex rászokna, hogy megeszi a számláim, vagy éppen a fizetési papírjaim, biztosan elég mérges lennék, menne is neki menten a bünti, pedig azt egyikünk se szereti.
- Megesett már, igen. Nem nagyon szoktak egyetérteni azzal, ahogy viselkedek - vontam vállat, mintha teljesen lényegtelen és normális lenne, nem igazán volt az egyébként. De én sem vagyok, ez meg köztudott. Sosem reklamáltam különösebben, elfogadtam, hogy szar barátnak tartanak, mert nem bírok hosszan maradni egy-egy helyen, és szerintük mert tovább állok, cserben is hagyom őket. A fiúkat meg engedjük is el ezzel a lendülettel, ott még nem láttam a fényt az alagút végén, valahogy egyik próba se volt az igazi. - Nem, de majd szívesen megismerem.
Képtelen voltam nem felnevetni a szitun, meg azon is, amit mondott róla. Érdekes lehet ez a lázadozó Buksi. Bár biztos oka van rá, ha ilyen lelkesen teszi, nem? Kamaszodik vajon? Olyat tudhat? Életem újabb rejtélyes és megválaszolatlanul maradó kérdése ez. Inkább dekoráltam a fát, akasztgattam, ami még a kezembe akadt, és figyeltem, hogyan is alakul ez a kis közös fácska. Egyébként elég karácsonyi hangulatot hozott, hiába múlt el szenteste, én még éreztem a dolgot. Az, hogy nem járok haza, nem jelenti, hogy az ünnepet utálom. Én csak a családi hisztit.
- Milyen zokni? Világít? Tényleg? Milyen színű? - érdeklődtem lelkesen, szerintem tök meglepően. Gondolom az emberek nem így reagálnak, ha ennyi idősen szóba kerül köztük egy ilyen ruhadarab. De ez engem kicsit sem érdekelt.
- Igen, párat - mondtam neki, ahogy rá pillantottam elmosolyodva, aztán a körbetekerős, boa szerű dolgot kezdtem szétrázogatni, hogy fel lehessen tekerni. Lehet ezt előbb kellett volna? Vagy jó most?
- Gene…tika? - vontam össze a szemöldököm egy pillanatra, aztán csak megráztam a fejem. - Nézőpont kérdése, kinek és mi a szép. Szerintem T-rex is az, az egyik suliba, ahova korábban akartam felvételizni közölték, hogy azok a képek rondák, amiket róla csináltam, és nem egy „ilyet” kéne fotóznom - mutogattam a nyuszifüleket a megfelelő szónál, aztán egy sóhaj után pillantottam a plédes kicsire. Én imádom őt.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Daisy Blue Berry összes RPG hozzászólása (61 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Fel