28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Aki még szeretné zárni évnyitós játékát, november 17-én éjjelig van rá lehetősége! (utána a téma pihenni tér a jövő tanévig)
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Emily Dorothea Fisher összes RPG hozzászólása (105 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Le
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. szeptember 3. 12:30 Ugrás a poszthoz

Adrian  Love
Kinézetem

Kezd hűvösödni. Ma már fel kellett húznom egy pulóvert is, egy olyan jó meleg, kötött fajtát. Szeretem az őszt. Azt a nyugis, hűvösebb fajtáját, amikor az ember még nem vacog, de már nem is gondolkozik azon, hogy bikiniben szaladgálna. Én mondjuk amúgy sem gondolkozom bikiniben, de hát akkor is. Szóval az új cipőmhöz, amit imádok, szeretek és nem hagyok el sosem, felhúztam a hozzá illő pulcsimat. Majd a konyhán szereztem száraz kenyeret és loptam egy kevés magot, amit amúgy az ételbe szoktak tenni a manók. Vettem még magamhoz a termoszomba kakaót, meg egy nagy sajtosrudat, ami a reggelinél is nagyon finom volt. Aztán még egy sajtos rudat, mert biztosra megyek. Vajon más diákok is elveszik azt, amit meg akarnak enni, de mondjuk a reggelinél nem tették meg? Valószínűleg. Nem zavart annyira a dolog, hogy foglalkozzak is vele.
Helyette felpakoltam magamra a táskámat, átöleltem a termoszkámat, és már suhanok is a faház felé.
Gyakran járok ki ide, ez a második otthonom ebben az időben, így bárki, aki csak szeretne, megtalálhat. Felmászom a lépcsőn, körbenézek, hogy van-e itt valaki, és amikor meggyőződőm, hogy nincs, elégedetten elmosolyodok. Lepakolva a cuccaimat, a kenyeret egy szélvédett helyen elkezdem összemorzsolni, mert tudom, hogy a madarak nemsokára jönnek. Belekeverek egy keveset a magokból, és egy kis műanyag edénykébe vizet is rakok ki. Amikor ezzel készen vagyok, előveszem a sajtosrudjaimat, meg a kakaómat, és a magammal hozott könyvet, A két Lottit is. Most tartok ott, amikor a lányok elbúcsúznak egymástól, és elindulnak megismerni a szüleiket. A lábam lóg a semmibe, a hídon ülök, és lóbálom őket, miközben egyre több csivitelő hang érkezik a közelembe.
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. szeptember 3. 20:29 Ugrás a poszthoz

Adrian

Nem vettem észre, hogy itt van, vagy lehet, hogy de, csak annyira részévé vált már az életemnek, hogy nem is veszem észre, amikor itt van, csak azt, amikor hiányzik. A hangjára nem kapok frászt, helyette arcomra kiül a cicamosoly. amit mindig megjelenik, ha olyan ember szól hozzám, akit nagyon szeretek. És Adrian egy azok közül, akiket nagyon szeretek. Elolvasom a mondat végét, belehelyezem a könyvjelzőmet - mert a szamárfül barbárság -, majd barna fürtömet, mely eddig takarta előle az arcomat, hátratűröm, és felpillantok rá.
- Búú.
Mindig érzem, ahogy Adrian közelében melegebb lesz a bőröm, tudom, hogy el is pirulok. Tudom, hogy ez azért van, mert a testem így reagál a fiúkra, az olyan fiúkra, akikkel nem együtt nőttem fel. Colera nem reagál így, még szerencse. Mondjuk az nagyon zavar, hogy nem tudok vele mit csinálni. Nem tudom befolyásolni. De nem feltűnő, nem zavaró. Adri simán hiheti azt, hogy mindig ilyen vagyok. Mert általában tényleg ilyen vagyok. Felhúzom a lábaimat, átölelem őket, miután felé fordulok teljes testtel. A buksimat ráhajtom a térdemre.
- Nyertél?
Ismerem a sérüléseit, tudom, hogy mi miért van. Nem annyira rossz a helyzet, mint például a legutóbb. Remélem, hogy nyert, de nagyon féltem is. Határozottan szeretem őt, gondoskodni akarok róla, és biztonságba akarom tudni. A nadrágomat piszkálom, amíg a válaszát várom, majd az oda lógó hajammal kezdek el játszani.
- Mutathatok valamit?
A kérdés csak udvariaskodás, mert egyébként már a táskámat is odahúztam, és kivettem belőle egy hosszúkás dobozt, rajta a faluban lévő pálcamester címerével.
- Pár napja megkaptam az engedélyt, hogy pálcamágiát alkalmazzak. Persze különórákra kell majd járnom, de lassan menni fog, élet a varázserőm. Szerettem volna, ha Cole eljön velem, vártam rá, de végül nem jött. Szertinted haragszik rám valamiért?
Eddig csak gondolkoztam ezen, de most úgy érzem, hogy meg kell kérdeznem, és kihez máshoz fordulhatnék, ha nem hozzá?
Utoljára módosította:Emily Dorothea Fisher, 2017. szeptember 3. 20:29
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. szeptember 3. 21:28 Ugrás a poszthoz

Adrian

Értem, amit mond, és miközben magyaráz, bólogatok is. Ilyen vagyok én. A tanórákon is, mindig bólogatok, mint azok a kutyák a műszerfalon. Gyerekként nekem is volt olyan kutyám, de aztán Valery letépte a fejét. Akkor azt mondták, véletlen volt, és én el is hittem. De most már tudom, hogy nem így volt. Azt akarta, hogy fájjon, és fájt is. Elég hosszan.
- Örülök, hogy több pontod volt. Egyszer szívesen elmennék megnézni, hogy milyen ügyes vagy, de tudom, hogy amikor ott van valaki a tömegben, akit ismerünk, akkor az már nem megy úgy, és nem akarom, hogy kevesebb pontod legyen.
Mert én is mindig tudom, hogy ha ott van valaki, akit kedvelek, vagy fontos nekem, akkor sokkal rosszabbul teljesítek. Ez pedig neki fontos, és tudom, hogy amilyen ügyetlen vagyok, túl hangosan kiabálnék, vagy odaszaladnék a másikhoz, hogy ne bántsa, azzal pedig szintén neki okoznék kellemetlenséget, és még az is lehet, hogy engem is megvernének. Rossz belegondolni, hogy mi lenne akkor, ha mondjuk megütnék a hasamat. Most már csak viszket, régen találkoztam Valeryvel. Mondjuk ennek örülök, mert így Cole meg Rosie biztonságban van.
- Veled sem beszélget? Lehet, hogy valami nagyon nagy baj van?
Nagyon féltem Cole-t, mindig is féltettem, és kész voltam bármit megtenni azért, hogy jól legyen, hogy ne essen baja. Most viszont úgy érzem, hogy elárult. Egész életemben erre vágytam, és amikor végre ott volt a lehetőség, hogy átélje velem életem ezen fontos napját, akkor nem volt sehol. Pedig vártam rá, már majdnem bezárt a bolt, mire odaértem. Mr. Donovan kedvességén múlt csak a dolog.
- Nem szabad semmi ilyesmit csinálnom. De ha majd megtanultam az Avist, akkor te leszel az első, akinek megmutatom. Szerintem az a legszebb az elsőéves varázslatok közül.
Visszazárom a dobozt, és el is rejtem a pálcát a táskámba, nehogy valami baja legyen. Nagyon féltem, és valószínűleg összetörne a lelkem, ha valami baja lenne.
- Rosszul érzem magam Cole miatt.
Lebiggyesztem az ajkaimat, majd a következő pillanatban, mielőtt még elsírnám magam, átváltozik az arcom. Az anyámmal és Valeryvel töltött idő varázsa. Inkább felemelem a termoszt, és felé nyújtom egy bájos mosoly kíséretében.
- Kérsz kakaót?
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. szeptember 9. 17:35 Ugrás a poszthoz

Valery
Az első alkalom...
Így festek

Sóhajtok egyet, ahogy elhagyom a pszichológusi irodát. Zója néni mint mindig, most is rendes volt velem. Az elején többször kellett járnom, ma már kevésbé, ami nem rossz, de nem jelenti azt, hogy nem szeretek itt lenni. Mindig kapok irtó finom pogácsát, és kakaót. Kezdetben, amikor idekerültem, arról beszélgettünk, hogy mennyire visel meg a tény, hogy bennem nincs nagyon mágia, most meg arról, hogy mennyire az, hogy éledezik. Mert bizony, éledezik, sőt már van saját pálcám is. Ez azért nagy szó szerintem.
Elsétálok a tanári szoba ajtaja mellett is, a folyosó külső felére érek, már látom a fényt, ami a bejárati csarnokból árad. Ott mindig fényesebbek a fáklyák, mint máshol. Nem is értem, miért. A táskám az ablakpárkányra pakolva keresem elő a határidőnaplómat, amit egy színes lapokból álló füzetből alakítottam ki, úgy, hogy fekete tollal rajzoltam bele képeket és osztottam be a lapokat az év napjainak megfelelően. Mindenféle érdekességet is írtam a napokhoz, vagy csak üzenetet hagytam a jövőbeli énemnek, hogy jó ember maradjon. A füzetet a táskám mellé teszem, már csak a tollamat kellene megtalálnom. Szinte a táska legalján matatok már, amikor végre megvan. Diadalittasan emelem ki az egyszerű, kék tollat, aminek olyan szép vékony a hegye, hogy öröm vele írni.
Az ablak előtt elsuhan egy bagoly, kipillantok rá. Szánom őt, hiszen odakint folyamatosan villámlik és szakad az eső, dübörög az ég. Olyan, mintha sosem akarna elállni. Már vége a tanévnek, lassan a vizsgaidőszaknak is. Élveznünk kellene a meleget, D-vitaminnal kellene túltöltődnünk. Helyette azonban csak a hideg, tizenpár fokot érezhetjük magunkénak, és a tényt, hogy mindenki nyomottabb. Szomorú. Kinyitom a mai napnál a füzetet, majd előrelapozok a jövőhéthez, és beírom a feladatomat szerdára. Mindig kapok házit, és szerdáig be akarom fejezni.
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. szeptember 9. 18:10 Ugrás a poszthoz

Valery
Anno.
Kinézetem

A rúzsból nem elég egy réteg. Nem lesz olyan, mint a lányoknak az újságban. Felkenek még egyet, majd még és még. A végén viszont úgy nézek ki, mint egy vámpír, aki nem kiszívta, hanem szó szerint kirágta az áldozata nyaki ütőerét. Egy kis kenőccsel és papírzsebkendővel letörlöm, kiszáradt számra pedig vastagon viszem fel a szőlőzsírt. Málnás. Imádom. Kicsit megmozgatom, a végén cuppogok kettőt, majd félreteszem az amúgy már gyalázatosan kinéző rúzst. Anyám dobta ki ezeket, én viszont elkértem, hogy gyakoroljak. Szép akarok lenni. Olyan, mint Rosie. Fel akarok érni hozzá. Bár nem vagyok vörös hajú, de anya szerint még nincs minden veszve. A szempilláimat már kikentem a spirállal, abból is három réteget használtam, így az amúgy se rövid pilláim most úgy néznek ki a szemem körül. mintha tényleg valami baba lennék, mint a babáim gyerekkoromból (egy éve még babáztam, de most már tizenhárom vagyok), melyeknek olyan csukódós szemük volt.
Egy másik rúzst veszek magamhoz, ennek narancsosabb kicsit a színe, ezt már nem négy, csak három rétegben kenem fel A látvány pedig magáért beszél, tökéletesen teltté válnak az ajkaim, már értem, hogy miért hasznos a szájceruza, és hogy mennyire sok mindent változtat a szempillaspirál. A kezembe veszem a szemceruzát, de elég félelmetesnek hangzik, hogy a szemem külső széléhez érintsem és ott, minden veszély nélkül, tökéletes vonalat húzzak, amit aztán a végén lévő izével elsatírozok. Fogalmam sincs, hogy azt hogyan kellene, de nem merem megkérdezni. Nem akarom, hogy bárki tudja, hogy ezekkel játszom, mert tudom, hogy kinevetnének. Ki akar itt szép lenni, amikor ott van Rosie? Ő olyan tökéletesen vékony, és szép. Leteszem a ceruzát inkább, és nézem magam a tükörben. Elképzelem, ahogy a fiú aki ott dolgozik a boltban, rám néz, és azt mondja: "Milli, te gyönyörű vagy. Leszel a barátnőm?" Én pedig boldogan mondok igent.
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. szeptember 9. 19:58 Ugrás a poszthoz

Valery
Az első alkalom...

Fogalmam sincs, hogy miért, de megáll a kezem, még mielőtt az utolsó szót leírhattam volna. Miért? Fogalmam sincs. Nem értem, mi történik velem. Olyan érzésem van, mintha figyelnének. Felpillantok, ahogy a villám kettészeli az eget, és már megértem, mit érzek. Egy szempár. Csak egy villanás, de felismerem. Valery. Nem, ki van zárva. Nem lehet ő. Esélytelen. Mit keresne itt? Ösztönösen a hasamra teszem a kezem, hirtelen ezernyi tűként hasít belém a fájdalom. Lepillantok a füzetbe, fohászkodom, hogy csak tévedjek. A következő villámnál azonban muszáj ismét felnéznem. Nincs ott, semmi sincs ott.
A torkom kiszáradt, riadtan nyalom meg az ajkaimat, remélve, hogy nem hasad fel a kiszáradt bőr. Olyan gyorsan rakom el a füzetet, meg a többi kivett dolgot, hogy nem is nézem, ahogy a kedvenc tollam ottmarad, elárvultan. Gyorsan a hátamra veszem a táskát, sietve lépek el a folyosó kijárata felé, rá se pillantva a helyre, ahol az előbb tisztán kivehetően láttam megvillanni Valery szemét.
Amikor leléptünk tőlük, sokszor gondoltam rá, hogy milyen lehet abban a nagy házban. Ő, az anyánk és a húgunk, a három vörös asszony. A többiek egy hatalmas csodaként élték meg a költözést, én nem tudtam eldönteni, hogy örülök-e, vagy sem. Annak igen, hogy Cole nyugodtabb lesz, de nem voltam benne biztos, hogy ez nekem is segít. De nem mertem elmondani. Nem mertem beszélni arról, hogy engem mi köt Valeryhez. Nem gondoltam rá, és most se, mégis megjelent, mint valami kísértet. Ahogy kilépek, nekiütközöm egy kapucnis alaknak, biztos az esőre készül kimenni.
- Ne haragudj!
Mennék tovább, de ahogy nekimentem a hajam beleakadt a cipzárjába. Ez nevetséges! Rántok rajta egyet, érzem, hogy több is kitépődik a fejbőrömből, de ez most mellékes. Felemelem a kezem, védekezőn, majd lépek hármad hátrafelé, aztán megfordulva eliszkolok a lépcsők irányába.
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. szeptember 17. 09:21 Ugrás a poszthoz

Adrian

- Sosem gondolkoztál rajta, hogy színész légy? „Nem akarod látni az embert, aki vagyok.” Ez nagyon drámai volt, Oszit neked.
Persze nem akarom bántani, csak azt sem akarom, hogy azt higgye, megsértett azzal, hogy nem vinne el egy ilyen verekedésre. Ha tudná, mi mindent éltem át, ha tudná, hogy mit rejtegetek a nagyméretű pulcsik és indokolatlanul hosszú pólók alatt, akkor tudná, hogy nem ijednék meg attól sem, ami ott történik. De nem akarom, hogy tudja, nem akarom, hogy bárki tudja. Mert akkor sajnálnának, pedig én büszkén viselem őket, mert megtanítottak elég sok mindenre az életből. És büszke vagyok azért is, mert ennek ellenére képes vagyok mosolyogni, és hinni a szép dolgokban.
- Az a felhő olyan, mint egy occamy, nézd! Még a szárnyai is tökéletesen látszanak.
Ismerem az emberek testi reakcióit, sokat olvastam róluk még ott, amikor az anyámmal laktunk, sokszor tudtam, hogy mi játszódik le a testvéreimben, hogy mi a szüleimben, de ahogy Cole, úgy én is kitaszított voltam, ő a fattyú, én meg a barna. Körülbelül mind a kettő halálos bűnnek számít ám, főleg, ha megnézzük Rosie gyönyörű, kecses és ijesztően vékony alakját, légies járását, vagy Valery gyönyörű ajkait, hajzuhatagát, csábító pillantását. Én a barna kislányka, akiről meg nem mondanák, hogy idősebb, mint ValVal, pedig csak voltam, mint egy jelentéktelen kis pötty. Áldás ilyesminek lenni Fisheréknél. Viszont nem nagyon szeretném tovább boncolgatni a Colton-ügyet, mert látom, hogy mennyire fáj neki, és utálok fájdalmat okozni. Egyetlen kérdéssel pedig fel lehet tépni egy egész ütlegelős este sebeit.
- Sosem teszek könnyű fogadalmakat.
Na jó, ez nem teljesen igaz, maradjunk annyiban, hogy igyekszem minden ígéretemet megjegyezni és maximálisan betartani, de néha annyira el van vonva a figyelmem, hogy egyszerűen képtelen vagyok rá, hogy mindent, de mindent betartsak. Van, ami sosem derül ki, és van, ami igen. Ami kiderül, az eléggé lelki szenvedéses bír lenni, pont ezért próbálkozom azzal, hogy ne ígérjek sokat, és azt, amit megígérek, képes legyek megtartani. Ahogy felém fordul, engedve, hogy megöleljem, élek is a lehetőséggel. Nem foglalkozom vele, hogy lehet, csupa morzsa vagyok. Olyan jó és megnyugtató biztonságba tudni magam, és ez nem csak akkor eshet meg, ha teljesen elszeparálva a világtól ülök egyedül, hanem akkor is, amikor egy barát karjai átölelnek.
- Remélem, hogy így lesz, és azt is, hogy te is boldog leszel, Adrian. Megérdemled.
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. szeptember 17. 11:42 Ugrás a poszthoz

Valery

- Val…!
A neve további része azért nem jön ki a torkomon, mert annyira megijedek attól, hogy megjelenik mögöttem, majd lecsapja a rúzsomat az asztalra, hogy egyszerűen bennakad a neve folytatása. Ez a ház ijesztő nagyon, a benne élők is ijesztőek. Még apa is ijesztő, mindenki ijesztő. Ha a tükörbe nézek, saját magamat is ijesztőnek látom. Ijeszt az, ahogy ez a kisgyerek képes manipulálni és félelemben tartani. Tudom, hogy ha kinyitom a szám, ő is kinyitja a száját, és én nem érek fel hozzá, sem Rosiehoz. Ha ők ellenem vallanak, én vagyok a bűnös. Ha én ellenük, akkor is én vagyok a bűnös. Ördögi kör.
- Rendben van.
Mindig félek attól, amikor így fogja meg a kezem. Nem tudom definiálni az „így” pontos jelentését, de van benne valami ijesztő. Tudom, hogy az út végén nem lesz az a kellemes érzés, ami az előbb volt a tükörben, ahogy elképzeltem, hogy egy fiú a barátnőjének akar engem. Bárcsak akarna. De én nem vagyok olyan értékes, mint a többiek. Ezt pedig többször ki is fejtette már Monica is. Engedelmesen felkelek, azzal se foglalkozom, hogy a szám még mindig rúzsos, vagy hogy a kelleténél több szempillaspirál lehúzza a szempilláimat, sőt egy kicsi még a bal szemhéjamra is tapadt. Nem feltűnő, csak, ha nagyon néz valaki, amikor csukva van a szemem.
A rántásra engedelmesen gyorsítok, nem akarom, hogy nekem támadjon, mert lassú vagyok. Én nem vagyok Rosie, aki képes repülni a levegőben, az én lépéseim sokkal tompább, fiúsabb lépések. Pedig szeretnék én is olyan tökéletes járást, olyan szép, ívelt lépteket, de azt mondják, én nem érdemlem meg. Valery megérdemli, én viszont nem vagyok elég jó. Igazából fogalmam sincs, hogy mit tettem, amiért nem lehetek olyan, mint ők. A célnál engedelmesen leguggolok én is, és az utasításra engedelmesen behunyom a szememet. Még csak nem is lesek, így amikor engedi a kinyitást, kevés választ el attól, hogy felsikítsak. Nézem a meggyalázott kis tetemet, a halott madárkát, amit már meg is környékezett egy légy.
- Te csináltad?
Kérdezem inkább, nyugalmat erőltetve a hangomba, még egy mosolyt is kierőszakolva magamból. Bár nem látom kívülről az összképet, de úgy vélem, elég büszke lehetek magamra. A kismadárról viszont nem fordítom el a tekintetem, igyekszem jól az eszembe vésni, hiszen ez egy bizonyíték, arra, hogy ha nem engedelmeskedem, bármikor végezhetem én is így.
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. szeptember 25. 20:47 Ugrás a poszthoz

Kiállításmegnyitó

Így öltöztettek fel
Itt meg a cipőmet is látod

Elég furcsán érzem magam. Amikor kiderült ez az egész, már tudtam, hogy mit akarok felvenni. Van egy bézs színű ruhám, amin apró rózsaszín szirmú virágok vannak, kis piros és sárga középpel, zöld levéllel. A minta olyan apró, hogy csak egész közelről lehet felismerni, mi is az. Úgy gondoltam, hogy a hajam befonom, és a tarkómnál szoros kontyba húzom. Aztán ennyi. Ám, ahogy nekiálltam készülődni, a szobatársaim nekiálltak faggatni. Randira megyek? Nevettem. Nem hitték el, kérdezték, hogy ki a fiú. Zavarba jöttem, így inkább elmondtam, hogy hova készülök.
Mire észbe kaptam a szempilla pöndörítő nyúzta a pilláimat, és a sokadik árnyalatú rúzst erőszakolták le az ajkaimról nedves törlőkendővel. A hajam egy laza, de hatalmas fészekként terült szét végül a fejemen, ami szép volt, természetes, és illet hozzám. A szememet kihúzták, a pilláim embertelenül nagyok és íveltek voltak. A bőröm színe természetes, de kissé eltérő volt az alaptól. Az ajkaimra egy elég természetes szín került fel, pedig be kell vallanom, a tűzpiros sokkal izgalmasabbnak hatott, és sokkal jobban felkeltette a figyelmemet. De nem volt szabad, bőven túlzás volt már így is, a cipő meg a ruha. Én nem ilyen vagyok. A lány, aki gördeszkázik, széles szárú farmerba jár és vicces feliratú pólókban, most itt áll egy ruhában. Egy olyan ruhában, ami azt ordítja: Az ott a feneked. Furcsa érzés, ahogy íve van a derekamnak és a csípőmnek. Nézem magam a tükörben, és nem akarom elhinni, amit látok. Mintha lány lennék. A gondolat pedig ijesztő.
Ahogy a cipőben való járás is, ám mintha erre teremtettek volna. Nem arra, hogy ennyi látsszon a lábamból, de maga a tény, hogy szép vagyok, és nőies, egy olyan új oldalt kezd el felpiszkálni, valamit ami eddig szunnyadt. Igénylem a dicséretet. Az illat amit rám fújnak vanília és cseresznye édes keveréke, a táska indokolatlanul kicsi. Így engednek útnak. Élvezzem a mai estét.
A bejárat előtt sóhajtok egyet. Nem akarom, hogy velem foglalkozzanak, és ha nem hagyom magam, akkor most egy lennék a tömeggel. De ez a ruha nem engedi, hogy beolvadjak. Állok kint, és nézek befelé, és fogalmam sincs, hogy be akarok-e menni. Cole miatt, és csak is miatta mégis belépek a két idős úr mögött. Megvárom, amíg elveszik az italukat, nézem, hogy tartják a poharat, de még így is ügyetlenül érek hozzá, amikor a pincér felém nyújtja. A ruhához kapott fekete stólát úgy ejtem a vállamra, hogy szinte teljesen elfedje a ruhát hátulról. Én sem ismerem meg magam, talán más sem fog.
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. október 8. 11:15 Ugrás a poszthoz



Fisherék együtt vacsoráznak. A hangulat meg nagyon felfokozott. Kérem szépen, engem lőjenek le. Ahhhgggrr.
Valahogy így tudnám leírni a mostani jelenetet, a légkört és mindent. Mármint mi egy család vagyunk az oké, de nem kell törvényszerűen egyformán pocsékul éreznünk magunkat azért, mert együtt vacsorázunk. Lehetnénk mi vidám tesók, mint Lepsényiék, akik mindig képesek mosolyogni, de nem, mi kuszákok vagyunk, még ha nem is létezik ilyen szó.
Először is itt van Rosie, akinek a nemevéses véznaságát mindannyian aggódva figyeljük, és hiába próbálunk neki szép szavakkal irányt mutatni, akkor sem hagyja. Komolyan már szinte bűntudatom van, ahogy a tányéromra még egy adag sültkrumplit halmozok, de mentségemre legyen szólva, nem csak az én kezem matat a krumplik között. Sosem volt jó a viszonyunk, és mégis, szeretnék segíteni.
- Versenyezzünk Rózsi, te tudsz több sültkrumplit megenni, vagy én? Ha nyersz, akkor egy hétig a rabszolgád leszek, ha vesztesz, akkor meg egy hétig úgy kell hordanod a hajad, ahogy én akarom.  
Kedvesen mosolygok rá, őszintén szeretném, ha nem lenne tragédia a közeljövőben a családban. Igazság szerint félek tőle, hogy nem a megfelelő módon reagálnék rá. Meg most nem kell az, hogy bárki is a kelleténél jobban megzuhanjon közülünk, így is elég ingoványos ez az egész talaj.
- Elfelezel velem egy husit?
Kérdezem a mellettem ülő Adrikát, a sültkrumplitolvajt. Megjegyezném, hogy ha így folytatja hájas disznó lesz, de hát egyrészt ez nem igaz, másrészt meg nem akarom Rosie érfelvágását megtámogatni. Ha már Adrian, hát akkor vegyük számba őt is, meg az én hülye szívemet, ami olyan bután kattog, amikor leül mellém. El is szoktam pirulni, így amióta ide járok, mindig kiengedve hordom a hajam, ami mögé el tudok bújni, hogy ne lássa a zavaromat. Persze csak egy percig vagyok így, aztán elmúlik, de mentségemre legyen szólva, más fiúk közelében is ez van, csak ott a szívem nem lesz zavarodott. Aztán meg itt van Cole és a feszültség, ami kettőnk között van. Egyrészt Adri miatt, bár azt ki nem mondanám senkinek, másrészt mert eltávolodott tőlem, ami nagyon rossz érzés, és nem tudom, hogy mit tehetnék, amivel helyre billenthetném az egyensúlyt kettőnk között. Kedves vagyok vele, és ő is kedves velem, de ez valami más.
- Képzeljétek! Nagyon furcsa dolog történt velem. A könyvtárban ültem, próbáltam megjegyezni a nagy mágusháborúk dátumait, és egyszer csak valaki adott egy puszit az arcomra, és utána a számra is akart, én meg annyira megijedtem, hogy leütöttem a könyvvel. Szegény fiú, összetévesztett a barátnőjével és felhasadt a szemöldöke is. Tiszta vér lett minden, és fizetnem kellett tizenöt sarlót, amiért rongáltam. Tiszta ciki volt.
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. október 15. 17:43 Ugrás a poszthoz

Kiállításmegnyitó
Mr. Black


Feszélyezve érzem magam itt. Senki sem foglalkozik velem, azt tudom, sőt, mi több, azon túl, hogy elég élénk színű a ruhám, nagyon jól beleillek az itteni világba. Csakhogy, ez nem az én világom. Én is egy vagyok az útját kereső kamaszoknak, mégis, tudom, hogy ez nem az. Nem akarom, hogy az legyen. Én nem ilyen vagyok. Azért is vettem hozzá fel ezt a nagy lepelszerű sálat, hogy el tudjam takarni magam benne annyira, amennyire kell. Nézem a bátyámat, nézem Minit, a lányt, aki olyan közel áll hozzá, nézem a képeket, mindent nézek, aztán hirtelen már csak Adriant látom magam előtt, ahogy átölel. Az illata nyugtató, finom, mégis, érzem, ahogy a szívem egy pillanatra megáll, majd gyorsított tempóban próbálja bepótolni az elvesztegetett dobbanást. Csak ne hallja meg, csak ennyiért fohászkodom, amíg tart.
Az ölelés rövid, mégis, zavarba ejtően hosszúnak érződik, elpillantok arra, amerre Adrian is, látom Colet, de mint csak egy kívülálló, egy harmadik fél. Lehunyom a tekintetem, nem akarok zavarni a szemkontaktusban, és nem is pillantok fel addig, amíg hozzám nem szól.
- Meztelenül mégsem jöhettem, nem vagyok a kiállítás része.
Emelem meg egy csöppet a szemöldökömet, mert valljuk be, meglepett a hangneme, viszont ennek ellenére követem ki, kicsit jobban megszorítva a kezét, nehogy elszakadjunk a tömegben. Nem érzem helyesnek a távozást, mégis megkönnyebbülök, amikor a hűvös levegő megérinti az arcomat.
- Köszönöm.
Bent nem volt rá idő, de int megköszönöm a zakót, kezeimmel össze is húzom magamon, nehogy a hideg beférkőzhessen az anyag alá, nem akarom úgy visszaadni neki, hogy belül hideg. Remélem az se tántorítja majd el a visszavételétől, hogy a parfümöm illata rajta van. Édes, szamócás, vaníliás illat, nagyon szeretem, bájos. Talán kicsit lányosnak gondolná az ember valakihez, aki íjjal rohangászik.
- Az Eridon szégyenei vagyunk. A két tömegundoros.
Elnevetem magam a kijelentésre, mert valóban, elég szerencsétlenek vagyunk, hogy a leghangosabb házba járunk, a legnyitottabb emberek közé, és mégsem szeretjük az ilyen puccparádét. Kicsit tartok tőle, hogy baj, amiért kijöttünk. Nem akarok kellemetlenséget okozni, de ugyanakkor örülök annak is, hogy nem vagyunk bent.
- Szerintem nem, elég nagy a fenekem. Azért is vettem hozzá ezt a sálat.
Megfordulva felemelem a sálat is, meg a zakót is, úgy, hogy lássa, mennyire nagyon hozzá tapad a ruha a popómhoz, és hogy mennyire kiadja a tényleges méretét. Kicsit olyan vagyok így, mintha nem is lenne rajtam ruha, mert konkrétan szerintem mindenem látszik. Ez biztos máson, mondjuk Rosie-n vagy Valery-n jól áll, én azonban nem vagyok olyan szép és kívánatos, mint ők, csak egy lány, akit belebújtattak a ruhákba. Leeresztve a textildarabokat viszont tényleg helyet foglalok, még a lábam is fáj a cipőben picit.
- Nem, nekem nem való a szép holmi, én csak olyan mondvacsinált Fisher vagyok. A szobatársaim csináltak belőlem lányt. De holnap visszaváltozom tökké. Szomorú történet.
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. október 16. 19:52 Ugrás a poszthoz



- Jaj, abban nincs móka, ha ígéred, versenyezz velem, Rosie, győzz le. Bizonyítsd be, hogy jobb vagy nálam. Képzeld csak el, egy hétig a csicskád leszek. Tudod, mennyi mindent tehetsz velem egy hét alatt? Te választod ki a ruháimat, a napirendemet. Egy hét alatt milliószor küldhetsz büntetőmunkára, hát nem izgalmas?
A végére már olyan lelkesen beszélek, mintha nem ételt próbálnék belé diktálni, hanem valami hihetetlenül kedvező, luxusnyaralásra próbálnám rávenni. Valami olyanról beszélek neki, amit nagyon akarok, és ez igaz is. Nagyon akarom, hogy egyen, de nem mondhatom ki ezt így, mert akkor kiszalad a világból. Összeszedem hát helyette az összes eridonos tulajdonságomat, és igyekszem olyan lelkesen beszélni neki az étkezésről, mint levitás az extra háziról. Azt akarom, hogy jól legyen, hogy igazán jól legyen. Csillogó szemekkel, és kipirult arccal pillantok rá, aztán Adrianra, és végül a megszólaló Coltonra.
Van valami változás, árnyalatnyi, bánat talán, ami átszalad az arcomon. Egy csapatban ülünk, de már nem azok vagyunk egymásnak, akik egykor voltunk. Utálom magam ezért, és utálom őt is ezért. Eljöttünk, magunk mögött hagyva egy beteg életet, egy olyan helyet, ami csak mérgezett mindenkit, annak reményében, hogy új életet kezdhetünk. Hogy boldogok lehetünk. Lehet, hogy Valery és Monica nélkül mi sem passzolunk? Hogy igazából sosem volt közöttünk olyan irigylésre méltó kapcsolat? Nem karom elhinni, hogy ez igaz volna. Mégis, így érzek most. Az ajándékra is csak egy futó pillantást vetek, és inkább visszafordulok a hús felé, amit szemmértékkel is mértanian tökéletesen felezek el. A tányéromat közelebb tolom Cole tányérjához, hogy válasszon csak nyugodtan, majd ha elvette a maga részét, visszahúzom. Ilyenkor jön a nagy dráma, hogy már nem is éhes az ember, meg elment az étvágya, de nálam ez nem annyira igaz, levágok egy falatot, és némi krumplival betömöm a pofimba. Itt mindenki diétázik, meg sanyargatja magát, bennem meg nincs annyi tisztesség, hogy velük tartsak a gyászos buliban. Én szeretek enni, és nem érdekel, ha ez látszik is. A szerelmi életem, mert, hát az is lett menet közben, pedig olyan elcseszerintgetett, hogy az már művészet, így nem is hiszem, hogy nagyon törődnöm kéne az alakommal, az öltözködésemmel, vagy bármivel. Ez is mutatja, hogy nem vagyok igazán odaillő, nem vagyok Fisher.
A gondolat lesütött szemmel is megmosolyogtat, de mivel a vidám történet sem váltott ki különösebben reakciót, nem hiszem, hogy a keserű megtenné, meg amíg sem akarok ezzel senkit sem zaklatni. Itt mindenki azt hiszi, hogy nekem nem lehet bajom, és talán jól is van ez így. Magamat meggyőzve bólintok egy aprót, a gondolati síkon megjelenik a „szívás” szó, és még mindig halvány mosollyal az arcomon felpillantok.
Ekkor látom meg őt. A hasamon található összes sebhely egyszerre szakad fel, persze nem szó szerint, csak átvitt értelemben. A hirtelen belém hasító fájdalomra összehúzom magam, balommal átkarolom a hasam, és mint gyermekként, most is azt mantrázom legbelül, hogy „nincs itt, nincs itt, nincs itt.” Kívül azonban egészen mást mondok, halkan, hogy talán senki se hallja, nem is lényeges. „Én megmondtam.” Ostobának néztek, amikor néhány hete többször is azt éreztem, Valery itt van, hogy láttam őt a folyosón, futó jelenség volt a hétköznapi szürkeségben. Éreztem a tekintetét, éreztem a leheletét, de nem láttam őt, nem láttam, és ez zavart a leginkább. Most, ahogy megáll az asztalunknál, szabad jobbommal egy pillanatra megérintem Adriant, ám ugyanabban a pillanatban el is kapom onnan a kezem. Nem akarok hozzá érni, és most már nem csak Cole, de Valery jelenlétében sem. Nem akarom, hogy bántsa őt, nem akarom, hogy Val észrevegyen valamit. A jobbomat inkább magam mellé ejtem, és igyekszem olyan erősen a tenyerembe vájni a körmöm, hogy a fájdalom csak ott legyen jelen, hogy ki tudjak egyenesedni, hogy az arcomból kiszaladt vér ne sápasszon.
A kettősség. A félelem és a vágy, ami az érkező lényével kapcsolatban megjelenik. Megszólítja Cole-t, és igazából ez az, ami kell, a vészjelzés, hogy bánthatja őt feledtet velem minden mást. A testem megfeszül, ahogy hozzá szól, és épp csak a tekintetemben tükröződik a rettegéssel kevert düh, amikor felém fordul. Aztán megdöbbenek, és eltűnik a düh, az ijedtség azonban megmarad. Komolyan gondolja, lelkes, lelkesebb, mint én az előbb, hogy evésre bírjam Rosiet. Ő ezt az egészet még mindig komolyan gondolja, és veszélyes játékot űz. Rengeteg sebem van tőle, a jó része azért, mert Cole-t védtem. Önként szaladtam a pengékbe, mert tudtam, hogy ha boldoggá teszem Valeryt, elvonom a figyelmét. Ahogy a bátyám megemelkedik, úgy pattanok fel én is, sietve megkerülöm az asztalt, és nem foglalkozva azzal, hogy a hirtelen feltámadt agresszió milyen veszélyekkel járhat a testi épségemre, húzom félre Valeryt, és lépek a helyébe, és lábujjhegyre állva fogom a fiú arcát a tenyereim közé.
- Cole. Kérlek.
Csendesen, nyugodtan beszélek hozzá, a közelünkben tartózkodók közül még senki sem hallotta ezt a hangszínt. Gyerekként mindig ezzel csitítottam, úgy, hogy tudtam, ha tudná, Valery mit tett velem, megölné. Kellett valami, amivel megnyugtatom, elterelem a figyelmét. Stimuláltam őt a hangommal, a tekintetemmel, és próbálom ezt tenni most is, még ha veszélyesen érzékeny is közöttünk minden. Igyekszem kialakítani vele egy szemkontaktust, olyat, ami megnyugtatja, mert pontosan tudom, hogy mindenki minket néz, és nem akarom, hogy Valery felbukkanása Cole vesztét okozza.
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. október 22. 12:01 Ugrás a poszthoz

Adrian

Az ölelése olyan jól esik, hogy arra szavak sincsenek. Egy idő után az én bolondos szívem is egészen megnyugszik, ami kifejezetten jó, mert komolyan mondom, kezdek teljesen becsavarodni attól, hogy ilyen hülyén viselkedik. Biztonságban érzem magam, tökéletes biztonságban. Komolyan mondom, az se zavarna most, ha az anyám, vagy Valery felbukkanna. De ők nem jönnek, nem lesznek többé részei az életemnek. Biztonságban vagyok. Főleg ilyenkor.
- Sokszor képezeltem magunknak is más életet. Éltünk kastélyban, és nevettünk. Rosie egészséges volt. Olyan szép, amikor mosolyog, mint egy hercegnő, egy sztár, egy díva. Tényleg gyönyörű. Szerintem ha rendbe jön, akkor majd alig lehet leszedni róla a fiúkat.
Kicsit el is mosolyodom a gondolatra. Cole, bár nem beszél velem, de ha nem látja, hogy látom, látom, hogy boldog. A szemein látszik. Talán csak az nem tetszik neki, hogy most már nekem is van pálcám. Lehet, hogy azt hiszi, erősödöm, hogy innentől nincs szükségem rá, de ez nem igaz. Ő a bátyám, a hozzám legközelebb álló ember, mindig szükségem lesz rá. Ő az, aki örökké a szívemben fog élni, és akire egy nap, remélem, én is úgy tudok majd vigyázni, ahogy ő vigyázott rám egész eddigi életemben. Eddig csak Valeryvel szemben tudtam védeni valamennyire, de úgy érzem, hogy amit ő tett velem, az sokkal több.
- Nem hiszem, hogy ettől félned kéne, Adrian. Én nem vagyok lányos lány, nem kellek a fiúknak.
Nem kellek neked sem. Persze ezt a gondolatot nem mondom ki hangosan, csak magamban nyugtázom a tényt, hogy nem kellek neki. Sokszor elmondom, az agyam tudja, a szívem viszont úgy hülye, ahogy van. Nem érti meg, hogy én nem vagyok olyan, akit ő szerelmesen tudna szeretni. Pedig nagyon boldog lennék, ha így lenne. Lehunyom a szemem egy kicsit, kiélvezem a pillanatot. Nem lenne szabad másnak hinnem, mint ami, és nagyon igyekszem reálisan kezelni a történetet. Ez nem az, ez nem az.
- Kezd hűvös lenni, talán be kéne mennünk.
Teszem hozzá végül csendesen. Tudom, hogy most el kell szakadnom tőle, mert most még megmaradhat ábrándnak. Ha tovább tartana, csak fájdalom lenne.
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. október 30. 18:41 Ugrás a poszthoz

Olívia
Vadőrlak és környéke
Kinézetem

Egyik gyakori időtöltésem, hogy lemegyek a vadőrlakhoz, ahol Olive néni a legendás lényeket, akiket bemutat nekünk, karámokban tartja. Jó helyük van ott, vidámak, és nagy területük van, én pedig szívesen foglalkozom velük. Sokan persze megijednek a karám szótól, egyszer egy lány még tiltakozni is akart, meg mindenféle összejöveteleket szervezett az állatok jogaiért. Szép kezdeményezés volt, de igazából ő úgy akarta, hogy sosem járt itt. Elég furcsa úgy valami ellen menni, hogy nem is ismered azt a valamit. De ő tudja, én kedvesen szóltam neki, hogy felesleges, de csak a rendszer kutyájának hívott. Ami furcsa volt szintén. Szerintem csak lázadni akart valamiért, mindegy, hogy miért.
Itt vagyok most is, lent a lényeknél, már nem is tudom, milyen régóta, de nem szokott zavarni. Hoztam magammal enni, inni, egy plédet, meg egy nagy leplet, amivel takarni tudom magam, ha éppen fázok. Egyelőre azonban az unikornisbabákat és az anyukájukat etetem. Ők az egyik kedvenceim, de mindegyik állatot szeretem valamiért. Három babuka született most, pedig az apjuk nem volt jó állapotban. Azt mondta Olive néni, hogy fél, elpusztulnak mind. Aztán az apukát elszállították a bajor erdőkbe, ott van, aki tud segíteni. A kicsiket megvizsgálták, és azt mondták, kitartó munkával segíthetnek rajtuk. Tényleg segítettek is, én is segítettem, és most ezért is rohangálnak olyan szorgosan körülöttem, ismernek.  
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. október 30. 18:59 Ugrás a poszthoz

Olívia

- Várj, ne kapkodj.
Intem türelemre a kis kölyköt, aki feszt ki akarja venni a kezemből a nekik szánt zöldségmixet, amit a konyhán adtak. Főként répa van benne meg saláta. Állítólag nem szeretik, de gyakorlatban meg úgy eszik, mintha muszáj volna. Szép mondhatom. Végül sikerül végre kibontanom a gyerekzárat - elég nagy kihívás tud ám lenni - a dobozon, és kicsit lejjebb eresztve, erősen fogva a műanyagot, hagyom, hogy egymással párharcot vívva találjanak maguknak benne kedvükre valót.
A kezem már fárad, amikor a nevemet hallva felpillantok. A maradékot kirázva a földre gyorsan összepattintom a dobozt, majd a fülem mögé tűrve a hajam pillantok fel az érkező lányra. Össze volt fogva a hajam, mert nagyon hosszú, és csak zavarna engem is az evésben is meg a létezésben is, de a legnagyobb unikornis baba szétrágta, és örüljünk neki, hogy csak a hajgumimat, furcsa lenne, ha a hajamat is megrágta volna, és mondjuk a közepén hiányozna egy nagy folt. De ellenőriztem már, és minden a legnagyobb rendben.
- Szia Olívia!
Intek neki, és kedves mosollyal az arcomon közelebb sétálok hozzá. A picike unikornis hűségesen kocog utánam. Az elejétől fogva inkább velem van, ha itt vagyok, mint a testvéreivel, akik esznek addig, amíg oda nem érek a lányhoz, de aztán inkább elkezdenek egymással játszani.
- Igen, unikornisok. Nem láttál még unikornist?
Kérdezem felülve a határukat ötvöző fa kerítés tetejére. Szokták mondani, hogy ne csináljak ilyet, mert megsérülök, de hát ugyan már, nem vagyok én olyan, akit üvegburában kell tartani.
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. október 30. 19:38 Ugrás a poszthoz

Olívia

Elnevetem magam, amikor az őszinte megdöbbenést látom Olívián. Nem azért, mert ő esetleg nem tudta, és kinevetem, hanem mert annyira aranyos ez a reakció. A mágus és mugli gyerekeknek is azt tanítják, hogy van az unikornis meg a pegazus, mind a kettő fehér csodaló, de szarvuk van, de szárnya csak a pegazusnak. Ez sok információ egy kiskölyöknek egyszerre, de a lényeget megjegyzik: Fehér a színe.
- Mert még kicsik.
Adom meg a választ, ami számomra kézenfekvő, de nyilván annak nem, aki mondjuk azon is csodálkozik, hogy arany színű popók szaladgálnak most itt. Mert ez a helyzet, ugyanis a két távolabbi egyed most a popsiját mutatja csak nekünk.
- Hamarosan arany helyett ezüst színűek lesznek, majd fehérek.
Mondjuk ez így nagyon rasszistán hangzik, nem tudom miért, de hirtelen olyan furán érzem magam egy pillanatra, mert így színek alapján csoportosítom őket. Pedig ez az igazság, a színük az életkori sajátosságuk. Kicsit fészkelődöm a tökéletes pont megtalálására törekedve a fa kerítésen, majd lepillantva elnevetem magam. A kicsi sunyiban elkezdte rágni a nadrágom, de nem igazán zavar, mindent helyre lehet hozni mágiával, kivéve a megtört szíveket meg a trollt bájitaltanból.
- Eredetileg nem, de ez is egy olyan dolog, amit varázslás helyett csináltam. Van engedélyem.
Amire be kell vallanom, nagyon büszke vagyok, elvégre ez nagy dolog ám itt.
- Ne aggódj, ők elég barátságosak, mert mindig is voltak emberek a közelükben, de amúgy sokszor emberkerülők. Csak akkor közelednek, ha tiszteled őket. Engedd, hogy megszagolja a kezed.
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. október 30. 20:29 Ugrás a poszthoz

Olívia

- De, erdőben laknak, nem tudom, hogy hogyan tudják elrejteni magukat. Ezen még nem is gondolkoztam.
De nagyon érdekes, valljuk be. Tényleg, hogyan rejted el a kicsinyedet, akinek először arany, aztán ezüst színűek. Nem lehet éppen könnyű feladat. Szegény mamájuk, eddig bele sem gondoltam, hogy milyen lehet a mamájuk mindennapja. Ráadául az orvvadászok vadásszák az unikornisokat, mert minden részük értékes. A vérük gyógyító erejű,  bár az ár, amit érte fizetni kell, az súlyos, a szőrük mágikus mag pálcákba, a szarvuk bájitalok alapja. Hallottam már olyat, hogy a húsukat ették. Ezeknek a szép állatoknak, olyan szomorú. De most már érdekel a válasz, szóval fel is jegyeztem magamnak, hogy legközelebb kérdezzem meg Olive nénit.
- Próbáljuk ki, de csak lassan mozogj, és szerintem csak hozzá menj közel, mert ő barátságos, a többiek eléggé félénkek, meg művésziek.
Még mindig a popójukat mutatják, a művészet jut eszembe. Kicsit olyanok így, mintha Cole egyik festményén szerepelnének. A bátyám elég rendesen tehetséges, még ha mostanában nincs is jó viszonyunk, ez tagadhatatlan. Az utóbbi időben, főleg mióta felbukkant Valery is, úgy érzem, hogy az ingatag családi kapcsolatunk kezd széthúzni.
- Mivel ugye nem nagyon volt lehetőségem, meg képességem varázsolni, de jó volt az átlagom, ezért lehettek különleges hobbijaim. Az íjászkodás, a csellózás, oké, sokan tanulnak itt zenét, meg az, hogy kijöhetek ide, és segíthetem Olive néni munkáját. Persze nem mindenben, de ilyesmiben igen. A veszélyes lényekhez nem szabad odamennem.
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. október 30. 21:10 Ugrás a poszthoz

Olívia
 
Felnevetek arra, amit mond. Valóban, célszerű lenne olyan helyen tartani a kicsiket, ahol éppen nem tűnek fel senkinek. Olyan könnyű lenne ellopni is őket. Ha megbíznak benned, csak elsétálsz velük. Értékes a szőrük, a vérük, a szarvuk. Állítólag van ország, ahol a húsuk és a csontjuk is.
- Van két példány, de szerintem ők most bementek az erdőbe.
Elmutatok arra, amerre sejtem, hogy lehetnek, de azt nem tanácsolom, hogy kövessük őket. Egyszer eltévedtem bent, és hát nem olyan vidám hely az. A mai napig hallom a patadobogást, és szerintem ha nem jár arra egy felnőtt, akkor nekem kampec lett volna.
- Hogy érzed magad a suliban?  
Kérdezem azzal párhuzamosan, hogy ő rákérdez a művészi szóra. Elmosolyodok, és végül úgy érzem, hogy erre jobb, ha most válaszolok, elvégre az én kérdésem később is aktuális lesz.
- A bátyámnak van egy kiállítása, festő. Nagyon érdekes képei vannak. Engem kicsit zavarba hoznak, mert elég intim képek is vannak benne, fiúkról. Én meg még nem... érted.
Egy kicsit zavarba is jövök, mert ezt nem sok embernek sem mondtam el. Furcsak a gondolat, hogy itt már nagykorúnak számítok, de még csak meg sem csókoltak sosem. Ráadásul most tetszik egy fiú, aki történetesen a bátyámmal kavar. Az életem kegyetlen azt hiszem. És akkor még ott van Valery felbukkanása is, aminek a felemlegetésére ösztönösen a hasamhoz nyúlok egy pillanatra. Sosem lesz senkim, talán jobb is, ha Adrian felé húz a szívem, az esélytelenek nyugalmával szemlélem akkor a világot legalább.
- Szakképesítés? Nem, olyanom nincs. De gondolkoztam rajta, hogy akár gondozó lehetnék, te mi lennél, ha nagy lennél?
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. november 4. 23:03 Ugrás a poszthoz

Olívia

- Ők elég rosszul vannak besorolva. Pontosabban szerintem nincs rájuk jó érték, mint a kentaurokra. Rájuk például azt mondják, hogy „majdnem” emberi értelemmel rendelkeznek. Pedig ők elég okosak, szerintem inkább mi rendelkezünk „majdnem” kentauri értelemmel. Csak hát elég vadak, meh patájuk van, és ettől egyből máshogyabban tekintenek rájuk.
A majdnemeknél mind a két alkalommal a levegőbe is macskakörmözök, hogy érzékeltessem a komolyságát a fokmértéknek. Ha valaki, én tudom milyen másabbnak lenni a többieknél, milyen, ha szinte már lesajnálóan néznek rád. Csóri Emily, nincs se varázsereje, se nem szép, se nem vörös hajú, se nem nádszál karcsú, és nem is tud még táncolni sem, festeni sem. Nem úgy, mint Rosie, vagy Cole. Eddig legalább Valery nem volt itt, őt nem vették be a sorba, de majd most jöhet az is, hogy nem annyira látványos és nem annyira határozott, mint Valery. Az egész családom szívás, ha a magam szemszögéből nézem. Persze amúgy is hibbantnak tűnik mindenki a másik szemében, szóval ez még dob a nagy családi összetartozáson. Mindig, amikor rájuk gondolok, elhúzom a számat, pedig nem illendő ilyet csinálni. Cole mostanában mindig gonosz velem, Rosienak pedig muszáj segítenem, még ha nem is állunk egymáshoz közel. ValVal meg, na ő egy külön fejezet számomra.
- Itt kint meg van szabva, hogy meddig jöhetnek, ugye ezért van a kerítés, bent azonban egy idő után véget ér, ott teljesen szabadok. Pont ezért nem célszerű az erdőben mászkálni. Ott annyi minden történhet az emberrel. Állítólag tűnt már el ott diák. Persze erre nincs bizonyíték, az iskola szerint csak elköltöztek, és ezért máshol fejezi be a tanulmányait a srác, de mások meg azt mesélték, hogy hősködni próbált, ezért bement oda éjszakai bátorságpróbára. Két nap múlva megtalálták a fülét, mást nem.
Mondjuk ez szerintem egy kicsit bizarr, meg miért hagyná meg valaki az egyik fülét. Gondolom egy telefül volt, vagy egy megkövesedett halloweeni süti, de semmi esetre sem hiszem, hogy pont egy emberi fül lett volna. Ha a sok pletyka igaz volna, már réges rég bezárták volna a sulit.
- A suliban még én is el szoktam tévedni.
Nevetem el magam, ez azért egy jobb téma. Mondjuk a fül sem rossz, de én biztos nem mennék el ilyen bátorságpróbára. Még elsőben hallottam ebéd közben, amikor mellettem ülve beszélgettek róla. Krisz volt a srác, ha jól emlékszem.
- Nem volt még fiúm. Még csak nem is csókolóztam. Elég gázosnak érzem a helyzetet. Felnőtt vagyok papíron, de még senki sem akart megcsókolni, vagy a barátnőjének. Persze a nővérem és a húgom mellett nem is nagyon akarna senki engem választani, de jó lett volna, ha valaki legalább megpróbál romantikusan gondolni rám.
Mondjuk eddig én sem gondoltam romantikusan senkire. Akire meg most mégis, arra meg nem szabad, úgyhogy huss, már el is kergetem a gondolataim közül a problémát.
- Csillagász is lehetsz, vagy jós, vannak olyanok is. Aurorok, ők a kemény fiúk, olyanok, mint a rendőrök meg a kommandósok. Aztán vannak itt is újságírók, meg gyógyítók, akik ugye az orvosok, pszichológusok, tanárok, gyógynövényesek és bájitalosok, boltosok, cukrászok és szakácsok meg festők, akik megbűvölik az ételt meg a képeket. Meg nem tudom. A mugli szakmák varázslatosan.
Az alapjaik megegyeznek, csak nálunk van némi plusz mágia a történetben, de nem annyira rossz az. Elpillantok az unikorniskölyök felé, amelyik most éppen az erdőből kibukkanó anyja felé siet.
- Azt hiszem világutazó lennék, felfedeznék új fajokat, meg írnék a varázslófalukról. Ilyen útikalauzokat. Hova érdemes menni, meg hova nem.
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. november 22. 18:07 Ugrás a poszthoz

Mr. Wolf
Kinézetem

Ma egészen kellemes napunk volt. Azt hiszem az időjárás teljesen megbolondult. Sokan el is dobták a télikabátot, és pulcsiban nyomultak egész nap. Megvallom, én magam is így tettem, igen rövid idő alatt. Az első órákban persze nem nagyon akartam hinni neki, de később, ahogy melegedett, úgy hagytam el én is mindent. Sokkal könnyebb volt például legendás lények gondozásán a földön csúszni - mászni pulcsiban. Persze ezzel együtt az is megtörtént, hogy már szerdára elfogyott az összes egyenruhám. De talán ma kapok majd tiszta ruhát, épp csak addig mentem be a szobámba vacsora előtt, amíg leraktam a táskámat, és helyette felvettem a fényképezőgépemet. Ki akartam élvezni a mai nap minden gyönyörűségét. Mondjuk, azt hiszem, egy kabát kellett volna, de ilyen messze az Eridon toronytól, már biztos, hogy nem fordulok vissza. Maximum megfázok, és akkor tüsszögni fogok, és akkor kizavarnak bűbájtanról, és akkor alhatok egy kicsit még. Vagy önként elmegyek a gyengélkedőre, és megpróbálom rávenni az ott tartózkodó emberkét, hogy én nagyon beteg vagyok, így engedje meg, hogy ott maradjak egy kicsit.
Rápillantok az órámra, az ebéd még arrébb van, így odamegyek, ahol naplementekor a leginkább lennem kell, az erkélyre. Ott a mágiának köszönhetően, még most is  csodálatos zöld minden növény, és olyan romantikus, hogy csak na. Ráadásul a vöröses nap fényében gyönyörűen vannak megfestve a vonalak, az erezetek, így muszáj néhány képet lőnöm róluk. Ilyenkor teljesen elmerülök, kikapcsolok, és úgy érzem, hogy minden tökéletesen rendben van körülöttem.
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. november 22. 19:55 Ugrás a poszthoz

Mr. Wolf

Valószínű, hogy nem akar megijeszteni, de mégis, már azzal, hogy rám köszön, eléri azt, hogy sikítsak egyet, és kis híján eldobjam a méregdrága fotómasinát, amit az egyik nagyon gazdag háztársam "kacat" névvel illetett, és ki akart dobni. Képes lett volna egy vagy száz galleont érő szuperúj gépet kidobni. Még szerencse, hogy ott voltam, és megakadályoztam. Igaz, hogy ezért cserébe le kellett mondanom arról a húg galleonról, amit havi ellátmányként kaptam, de hát kit érdekel, nagyon megérte.
Szerencse, hogy a pántja a nyakamba van akasztva, így ahelyett, hogy ripityára törne, csak a mellkasomnak csapódik. A súlya miatt nyögök egy aprót, de többnyire azért rendben vagyok. Nem rossz a lelkiismeretem, félek. Félek attól, hogy egy ilyen helyen Valeryvel találom szembe magam, félek, hogy az első igazi dolgot, amit a sajátomnak érezhetek, vagyis ezt a gépet, elveszi, és a szemem láttára zúzza porrá, épp, mint eddig mindent, amiről azt hittem az enyém. Fogalmam sincs, hogy mit keres itt, vagyis van néhány rémelméletem, de igazán nem tudom. Viszont félek, félek attól, hogy miért van itt, és mit akar elérni a jelenlétével. De ez a szegény srác nem tehet róla. Zavartan a fülem mögé tűröm a hajam, és egy kicsit szégyellősen pillantok fel rá. Fiúból van, én meg kamaszlányból.
- Szia. Ne haragudj, hogy nem vettelek észre, nem akarlak zavarni, de olyan szép volt, nem hagyhattam ki.
Miközben beszélek hozzá, kezembe veszem megint a gépet, és gyorsan visszakeresem azt, ami már most a kedvencemmé vált. A levélre fókuszáltam, amin volt egy csepp, amin megcsillant a vörösessárga nap egyik utolsó sugara. Most már körülöttünk is lassan kezdenek a mágikus gömbök fényessé válni. Beesteledett.
- Nézd, ez az.
Mutatom meg neki a képet, észrevétlenül lekucorodva a másik székre. Amíg a képet nézi, addig az asztal alsó részéből két pokrócot húzok elő. Az egyikkel betakarom magam, mert kezdek fázni, a másikat neki vettem elő, ha kellene.
- A többit is megnézheted, nincs benne semmi intim vagy ilyen dolog.
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. november 26. 17:49 Ugrás a poszthoz

Mr. Wolf

- Szeretem ezt a helyet. Az egyik kedvencem.
Jelentem ki határozottan, mert az a nagy igazság, hogy valóban így is van. Ez a hely csodálatos, főleg így naplementekor, meg napfelkeltekor, de olyat csak nyáron fotóztam, meg tavasszal, amikor az első óráimról késtem, és sokszor a reggelit meg ki is hagytam – persze emiatt korgott is a gyomrom rendesen -, mert a természet ébredésével együtt ébredtek a virágok is, és én sosem akartam lemaradni róla, ahogy az alvásból hirtelen ragyogás lesz. A tavalyi értesítőim, amiket apa olyan nagy nyugalommal írt alá, mind erről szóltak, én meg jöttem a nagy védekezéssel: „Ne nézz így rám, nincs pálcám.” Eddig jó volt ez védekezésnek, de most valami mást kell majd kitalálnom, mert már van pálcám. Ami azt illeti, most is, ahelyett, hogy itt fotózok, varázsolnom kellene, gyakorolni a másodéves bűbájokat, de olyan nagyon elfáraszt a sok mágiahasználat, hogy folyton aludnom kell tőle. Nem értem, miért hiszik, hogy az év végére majd elérem az évfolyamtársaim szintjét. Szerintem ki van zárva.
- Ha jó helyet keresel, mondjuk, mert el akarsz csábítani egy lányt… vagy fiút…
Az utóbbit gyorsan teszem hozzá, mert nem tudhatom, hogy kit szeret, de nem is akarom megbántani azzal, hogy ha mondjuk, szeret egy Károlyt, akkor Karolinának tekintem a beszélgetésben. Nagyon sokan így tesznek, és ez nem szép dolog. Szóval, hogy lássa, nekem ez teljesen pálya, gyorsan kiegészítem a mondat első felét egy plusz opcióval.
- … akkor mindenképpen ide hozd. Vagy a fénylő lelkek udvarára, bár ott nagyon sok pár jön össze, és elég rossz a statisztikája a helynek, mert a legtöbben szakítanak is. Vagy a vízeséshez, az is nagyon szép. Ilyenkor télen meg a karácsonyi vásár nagyon jó helyszín.
Fogalmam sincs, hogy honnan jött nekem ez a romantikázás a beszélgetésbe, főleg mivel én nem csinálok ilyesmit, és még eddig nagyon az ingert sem éreztem rá. Vagyis de, párszor, Adrian közelében, de ők annyira nagyon össze vannak nőve Cole-lal, hogy bah, nincs az a pénz, hogy ez valaha is kiderüljön. Persze, mondhatná más, hogy miért nem, hiszen nincsenek együtt, de az megint más, ha nem vállalják fel, én tudom, hogy együtt vannak. Szóval nem érdekel, valószínűleg én leszek a lány, aki mókusra vadászik az erdőben, miközben a lábán nő a szőr. Csak természetesen.
- Egyáltalán nem.
Nincs rajta semmi olyan, én nem fotózok olyasmit, amit a legtöbb lány szokott tenni. Se a cicimről nem talál benne képet, sem arról, ahogy csücsörítve idézek, mondjuk Coelhot. Talál viszont sok tájképet, mágikus állatokról szólót, meg olyan pillanatokat, amiket másokról örökítettem meg a tudtuk nélkül. Mosolyokat, érintéseket. De mivel nem terveztem ezekkel teleplakátolni a környéket, így nekik se mondtam meg, mert akkor tuti kitöröltetnék velem.
- Meg van bűvölve, mert különben nem is működne itt. Szomorú, de a mágia és az elem nem barátok.
Pedig lehet jobb lett volna, mert nagyon drága volt megcsináltatni, az összes spórolt pénzem ugrott, és egy fél évet olyan cipőben jártam, ami már nagyon szűk volt rám, a zoknimról nem is beszélve, de megérte, mert azóta van értelme az életemnek.  
- Van, hogy minden nap, de hetente legalább háromszor találok valami érdekeset. Te is művészkedsz valamit?
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. november 26. 19:56 Ugrás a poszthoz

Olívia

- Állítólag, de nem tudom, én még nem láttam őket.
Mondjuk nem is nagyon szeretnék, azt mondják, hogy nagyon durvák az emberrel, hogy nem kérdeznek, először bántanak, mert, hogy ők olyan vad és harcos nép. Legalábbis az évnyitón mindig elmondják, hogy ne mászkáljunk egyedül az erdőben. Mindig legyen velünk egy felnőtt, aki tudja, hogy mi a helyes irány. Pedig azt hallottam, hogy van bent, egy kis völgyecske, ahova mindig besüt a nap meg a hold és gyönyörű, mert a szentjánosbogarak is mindig ott köröznek, és az ember ott igazán kikapcsolhat. De hogyan kapcsolhatnék én ki, ha mondjuk Magnus professzor is ott van, és nézi, hogy mit csinálok? Mondjuk én meg leginkább Magnus professzort nézném, mert valljuk meg, ő az egyike a legdögösebb tanárainknak. Naná, hogy nem tanít, pedig ha tanítanak, valószínűleg már nem lenne nyálam.  
- Van pár furcsa haláleset a suli történelmében. A nagy része unalmas, ilyen krónika. Ki lett az iskolaelső, meg a végzősök bálkirálya, érkező meg távozó tanárok. De beszámolnak pár halálról is. Például régen a könyvtár máshogy helyezkedett el, kétszintes volt. Egy fiút megszállt valami kísértet vagy mi, teljesen megőrült, és kiugrott a könyvtár felső szintjén az egyik ablakból, és akkor még nem volt esésfékező bűbáj, miatta bűvölték el a kastélyt, hogy ne legyen több ilyen öngyilkosság. Egy fiúra egy bulin egy troll lépett rá, de akkor nem itt voltak a kastélyban, hanem egy tóvidéken vagy hol voltak, ilyen táborszerűen.
Ha lett volna bennem a szikrányinál több mágia, akkor ezeket nem tudnám, de mivel nem volt eddig, ezért akkor, amikor más bűbájtanon lobbantotta lángra a társa haját, én poros könyvekből gyűjtöttem össze az éppen feladott extra mágiatörténet vagy önismeret feladataimhoz a válaszokat. Azért tudok ennyire sok mindent az iskoláról is.
- Vannak, de nem igazán tudom. Volt egy srác, aki tetszett, de ő a bátyámat kedveli.
A tetszett nem volt éppen határozott, még mindig tetszik, de nem lenne szabad, hogy tetsszen. Ez nagyon egy bonyolult helyzet.
- Kérlek, ezt ne mondd el senkinek!
Annyira könnyű kitalálni, ha látja őket együtt az ember, és nem akarok összeveszni Adriannal. Ő az egyik első ember, aki rendes volt velem. Most így is félek, hogy Valery valahogy elveszi tőlem. Félek, hogy ValVal megtudja, hogy tetszik, és akkor ki fog játszani minket egymás ellen. Adrian is és Cole is örökre megharagszik rám, és ha nem is bántanának, de azzal, hogy nem beszélnek velem is megkeserítenék az életemet.
- Nem, engem nem csúfolnak deszkának, de sokan próbálnak fogdosni, meg pár fiú szerint bolond vagyok, meg fattyú. Azért nincs rendes varázserőm, és azért nem vörös a hajam, mint a testvéreimnek. Talán tényleg elcseréltek a kórházban.
Nem lenne rossz, persze jó sem, mert az azt jelentené, hogy Cole sem a testvérem, de viszont akkor elmondhatnám másoknak, hogy mit tett velem Valery, megmutathatnám a hajam, és az okot, hogy miért járok bő pulcsikban, hogy miért nem fogok olyan lány lenni, aki bármit felhúzhat.
- Te is szép vagy, és még simán lehet nagy cicid, lehet nagyobb lesz, mint az enyém. Olyan nagy, hogy repülhetsz vele.
Persze tudom, hogy a lányok, akiknek nagy cicijük van, olyan igazán nagy, azok nem repülnek, hanem a hátukat fájlalják, de szeretném, ha nevetne, és nem szomorítanám el.
- Olyan mint a rendőr meg a kommandós. Attól függ, hogy hol dolgozik. Van nyomozó, aki ugye nyomoz, meg kommandós, aki a gonoszokkal harcol, van olyan, aki nyomokat olvas, és az irodából próbálja összerakni, mint a profilozók, hogy mi történt. Vannak iktatósok, olyanok, akik engedélyekkel foglalkoznak, meg mondjuk felügyelik a mágikus közlekedést. Sokféle van. A házvezetőm például harctéri volt, aztán megsérült, a házvezetőhelyettesem különleges munkát végez, de nem tudom mit, rá egy furcsa szót használnak, hallhatatlan, de nem igazán értem, hogy miért ezt, én szoktam hallani. Aztán a Rellon házvezetői is aurorok, a helyettes, Dwayne bácsi együtt dolgozott Sárki apuval, Magnus bácsi pedig végrehajtó, de az lehet ugyanaz, mint Dwayne bácsi, nem tudom, a portrék ezt nem tudták megmondani.
Látom a szomorkás pillantását, így egy kicsit lehajtom a fejem a következő kérdésem előtt, de végül csak megkérdezem.
- Peter szomorú volt, hogy eljöttél?
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2017. december 30. 23:00 Ugrás a poszthoz

Timci

- Mindenkinek van kedvenc helye. Neked is van, csak még lehet, hogy nem fixáltad le a hellyel, hogy van köztetek egy ilyen kötelék.
Én többnyire az összeset szeretem, de persze ez mellékes, ez olyan, amin már én magam sem csodálkozom, ha magamról van szó. Elég kevés dolgot nem szeretek, de amit nem, azt is elfogadom, és bármilyen hihetetlen, de például Valery még csak nem is súrolja ezt a kategóriát, szóval képzelhetitek, hogy mennyire kevés dolog van ott lent. Oké, gyakorlatilag semmit sem tudok még oda sorolni, de ezt meg be nem vallanám, mert még a végén bolondnak néznek.
- Mindenképpen el kell menned mind a kettőbe. Komolyan. Az egyik nagyon izgalmas, a másik meg meseromantikus és gyönyörű. Tudom, tudom, a fiúk nem nagyon értékelik az ilyesmit, de nem kell bevallanod, hogy neked is ez a gondolatod, nyugodtan macsóskodhatsz tovább, mert tudom, hogy azt szeretitek csinálni.
Oké, nem minden fiú, ezt is tudom, de azért a fiúk többsége, és igazából ha van lehetőségük, akkor például a kocka srácok is próbálnak macsók lenni. Az valami hihetetlenül aranyos. Bátran adom át neki a gépet, imádom a kicsikémet, de nem féltem, nem tudom, miért nem. Én ösztönösen meg szoktam bízni mindenkiben, pedig azt mondják, ez nem célszerű.
- Korábban nekem sem, régebben egy nagy és nehéz felhúzós gépem volt, de olyan gyönyörű részleteket is kiemelt, hogy hihetetlen. De a muglik is fejlődnek, ma már szinte minden digitális, így ha nem a varázsvilágban vagyok, akkor is fontos, hogy olyan gépem legyen, amit tudok használni.
Egy kicsit sokat beszélek, de ha valamiről tudok, meg valami érdekel, akkor nagyon sokat tudok sajnos, és ő kérdez, én meg jó gyerekként szépen megválaszolom.
- Van pár előhívott képem, de nem igazán mutattam eddig senkinek. A bátyám tehetséges festő, nem akarom, hogy azt gondolják, utánozni próbálom, mert nem. Csak szeretem csinálni. Majd talán ha saját otthonom lesz. Vagy a barátaimnak ajándékba.
Megvonom kicsit a vállam, mert igazából még nem gondolkoztam ezen. Csak fotózgatok, megörökítem a pillanatot. Viszont elég már belőlem, tényleg, figyelmesen hallgatom őt.
- Milyen zenét játszol? Van bandád? Vagy tervezed, hogy lesz?
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2018. január 14. 14:47 Ugrás a poszthoz

ValVal
Kinézet

Most, hogy szinte minden időmet a bűbájok gyakorlásával töltöm, ami még mindig gyatrán, vagy inkább egyáltalán sehogy nem megy, a tanulmányi átlagom leromlott. Még a téliszünet előtt adtak a kezembe egy levelet, hogy adjam oda apának. A levélben pedig leírták, szépen világosan, hogy a legtöbb tárgyamból troll vagy hitvány minősítést kapok félévkor, ha nem szedem össze magam. Holnap egy csomó javítódogám lesz, így a hétre száműztem a pálcát az ágyam alá, a dobozába, és csak a könyveim és beadandóim fölött gubbasztottam. Leginkább azért, mert szégyelltem magam az átlagomért, főleg mivel nincsen semmi látványos eredménye a bűbájok gyakorlásának, másrészt mert ahelyett, hogy apának adtam volna a levelet, elégettem. Így ha tényleg mindenből megbukok, akkor elég nagy veszekedés lesz otthon.
A mágiatörténet könyv utolsó fejezete előtt sóhajtva szusszanok egyet, mert annyi adatot kijegyzeteltem, hogy egyszerűen már készen áll az agyam a felrobbanáshoz. Fogalmam sincs, hogy ez hogyan lesz meg, de muszáj lesz megtanulnom, nem akarok szégyent hozni apára.
Kyle-ra gondolok, arra, hogy milyen gonddal készíti a pálcáit, és hogy valamilyen szinten őt is cserben hagytam, hiszen a tökéletes pálcám, ami ott és akkor melegséget csempészett belém, most ott hevet az ágyam alatt. Nem ezt érdemli. Ő is csalódni fog bennem, mert béna vagyok.
Lehunyom a szemem, kicsit végiggondolom a legújabbkor bűbájosainak első hullámát, mielőtt a szemeimet megdörzsölve visszahajolnék a papírok fölé. Jöjjenek az 1950 utániak.
Utoljára módosította:Emily Dorothea Fisher, 2018. január 14. 14:47
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2018. január 14. 15:28 Ugrás a poszthoz

ValVal

Éppen A. S. Shafiq munkásságát tanulmányozom, amikor hirtelen, a semmiből, ott terem mellettem Valery. Az írónő munkássága nagyon lefoglalhatott, hiszen egészen addig nem tűnt fel a húgom, amíg el nem kapta a karomat.
- Mit...?
A kérdés a torkomra fagy, ahogy a korábbi pénzérme a bőrömbe vájódik. Érzem, ahogy a hideg végigfut a hátamon, az érintésétől, és a hideg érme tolakodó megnyilvánulásától. Nem akarom. Nem akarom, hogy itt legyen, hogy hozzám szóljon, hogy bármilyen közöm is legyen hozzá. Szívem szerint minden kapcsolatot megszakítanék a múlttal, és azt hittem, azzal, hogy ide jöttünk meg is történt ez az elválás. Valery felbukkanása azonban világos üzenet, bárhol is vagyok, ő megtalál. Az ujjaim ökölbe feszülnek, de nem rántom el, sejtem, hogy egész mélyen benne van már, ha megmozdítom, még a végén megvág.
- Mondd, neked semmi sem elég?
Kérdezem végül nyugalmat erőltetve a hangomba, ami őszintén hatalmas teljesítmény, kiváltképp, hogy a torkomban dobog a szívem, és megint ott van az az érzés, amit gyűlölök. Azt akarom, hogy megtegye, érezni akarom, ahogy a húsomba vág. Nem szabad, nem kellene ezt gondolnom, és mégis, alig várom, hogy az első, hirtelen jött fájdalom átjárjon. De nem szabad. Nem normális ez az érzés, és nem akarom, hogy ezt érezze.
- Nincs itt az anyád Valery, nincs hatalmad felettem. Most pedig, ha megbocsátasz, tanulni próbálnék.
Nem hiszem, hogy segítene a dolgon az, hogy nincs itt a nő, aki életet adott nekünk. Valery megúszhatta a dolgokat, de féket sosem kapott, élvezi, ha valaki megriad, és megtesz neki bármit. Én ezt nem akarom megadni neki, még akkor sem, ha tudom, hogy ő az egyetlen, aki megadhat nekem valamit, amire vágyok.
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2018. január 14. 16:13 Ugrás a poszthoz

ValVal

- Miattam?
Valószínűleg szomorú lenne, ha látná azt, amiért úgy öltözködöm, mint egy százhúsz kilós fiú. Valószínűleg. Adrian gondolom majd elmondja neki, fogalmam sincs. Más miatt nem hiszem, hogy szomorú lenne. Esetleg azért ha eltűnnék, de csak addig, amíg meg nem tudná, hogy bele vagyok esve a srácba, akit ő is szeret. Ha ezt megtudná, úgy vélem, megkönnyebbülne. Nem kellene az arcomat néznie, miközben lopott pillantást vált vele. Elgondolkodok ezen, és csak Valery nevetése ránt vissza a valóságba. Hiába mondja, amit mond, akkor sincs hatalma felettem. Engem nincs, aki megvéd, én magam vagyok. A testvéreim ostobának néztek, amikor azt mondtam, láttam, hogy Valery itt van, és most, amikor kiderült, hogy tényleg, olyan mintha az összes köddé vált volna. Családi összetartás. Nevetséges.
- Pedig ez az igazság.
Rántom el a kezem, és ezzel a mozdulattal a bőrömön is egy nyílás keletkezik, alóla pedig kibuggyan, és meglepően bő patakban indul neki a vér. A benttartott levegőt hosszan engedem ki, miközben megnyalom az ajkaimat, a kezemet pedig az ölembe ejtem, inkább a pulcsim, mint a könyvtári könyv nyelje el a vérem.
- Miért lenne rá szüksége? Van a táskájában egy üveggel.
Nem biztos, hogy most is van, de a múltkor láttam. Lehet, hogy már annyira jól megvannak együtt, hogy ugyanolyat használnak, nem tudom. Igyekszem kerülni a témát, elég rendesen.
- Nem fogok neked lopni a barátaimtól.
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2018. március 24. 20:37 Ugrás a poszthoz

Olívia
Amikor ő kviddicsezett.
Kinézetem

Eléggé csúnya eset esett meg ezen a kviddics meccsen. Én meg kimentem, és jól végignéztem, szóval az a minimum, hogy most itt vagyok. Olívia elég csúnyán megszenvedte ezt a történetet, így szerettem volna itt lenni, amikor felébred, legyen az bármikor. Mivel sokan voltak itt, Will azt mondta, a saját döntésem, hogy alszok-e a kényelmetlen széken. Végül valahogy itt ragadtam, és tényleg aludtam kicsit azon a széken, ami olyan kényelmetlen. Valóban az, a nyakam érzem, hogy teljesen beállt. Egy órát, talán kettőt töltöttem hülye pózban, de ez is elég volt. Azóta meg olvasok, és igyekszem nem zavarni a pihenőket. Egész jól meg, a könyvem felénél járok, amikor Olívia felébred, és megszólal. Elmosolyodom, megnézem az oldalszámot, majd felkelve átülök az ágy szélére.
- Szia, kviddicseztél. Kemény gyerek vagy.
Válaszolom neki mosolyogva, megsimítva a karját. Nem beszélek hangosan, de mivel közel vagyok hozzá, értheti, amit mondok. Mivel a sebesültek között még mindig van olyan, aki alszik, ezért igyekszem nem zavarni az embereket.
- Hogy érzed magad? Szóljak Willnek?
Nem tudom, hogy mit kellene tennem, lehet azonnal hozzá kéne mennem. Mondott valamit, de most nem vagyok benne biztos, hogy azt, hogy menjek hozzá, vagy, hogy azt, hogy csak akkor, ha Olívia is, vagy az, aki éppen felkel, kéri. Kicsit felügyelő lettem, míg ő a jelentéseket írta. Büszke vagyok rá, hogy ilyet rám bíztak.
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2018. május 17. 20:08 Ugrás a poszthoz

Cole&Adrian
A műhelyben
Kinézet

Hogy a sok pusziból mi lett. Hogy van-e közös mibenlétünk. Hogy véletlenül vagy direkt van az, ha egy ütemre lépünk. A gondolatot, és magát a verset nem tudom, hogy hányadszor mondom el az ide vezető úton. A gyomrom kavarog, rosszul vagyok, és félek. Gyűlölöm magam, gyűlölöm, hogy a helyzet létre jöhetett, és gyűlölöm azt is, hogy megteszem azt, amit Valery parancsol. Meg kell tennem, azért, hogy Adrian ne sérüljön, azért, hogy Cole és Adrian között minden rendben legyen. Meg kell tennem.
Emlékszem, Varró Danira valamikor egy éve bukkantam rá, és amikor ma összeestem is az ő könyvét, a Bögre azúrt fogtam, és állítólag olyan görcsösen szorítottam magamhoz, hogy elvenni se lehetett. Nincsenek emlékeim a napomról, csak érzések és az érintések emléke él bennem. Emlékszem, hogy nem fájt semmim, pedig az esés esetlen volt, a bal szemöldököm felrepedt, emlékszem a vér melegségére, emlékszem, hogy a házvezetőm nagy és erős kezei átölelnek, ahogy felemelnek, és hogy olyan óvón tesznek le, ahogy engem szülő még soha. Nem hittem volna, hogy ez az egyszerű gesztus egy olyan pontot nyom meg a lelkemben, aminek a létezéséről sem tudok. Emlékszem, hogy ébredés után Will megsimogatta a hajam, és azt mondta, délután már nem fogok érezni semmit, és hogy olyan könnyedén nyalom majd a fagyit a főtéren, mintha ez meg sem történt volna.
Nem akartam mást, csak átaludni a mai napot. Nem akartam semmit, és nem gondoltam semmire, amikor átváltoztatástan után krétát loptam, csak arra, hogy nem akarom megtenni. Nem foglalkoztam semmivel, olyan mohón habzsoltam be, mintha mindenre megoldás lenne. Semmire sem volt megoldás. Semmire. Hiszen akkor nem lennék itt. Mégis, olyan ruhában, amit előírtak nekem állok Cole műhelyében, és nézek szembe a szekrénnyel, melynek hamarosan átmeneti lakójává válok. Sietnem kell, gyorsan helyet kell kialakítanom magamnak, és úgy elhelyezkedni, és visszazárni az ajtót, hogy ne legyen feltűnő az ittlétem. A kulcsokkal, a táskámmal együtt beülök, és a már kissé foszló, szintén lopott láthatatlanná tévő köpenyt magamra terítve várok a végítéletre. Gyűlölöm, hogy létezek, de csak Cole lebeg most a szemem előtt.
Utoljára módosította:Emily Dorothea Fisher, 2018. május 17. 20:14
Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie | Nagyon szőke
RPG hsz: 230
Összes hsz: 545
Írta: 2018. május 17. 21:24 Ugrás a poszthoz

Cole&Adrian
A műhelyben

Ültem szekrényekben, de ez a mostani helyzet még kényelmetlenebb volt, mint korábban. Amikor például el kellett lopnom ezt a foszladozó rejteket, mely nyilván nem fog megmenteni, ha esetleg kinyitják a szekrényt – nyilván a frász fogja őket kergetni a két lábfejtől, de nagyjából ennyi -, akkor is oda kényszerültem. Fogalmam sem volt róla, hogy ezért kell. Csodálkoztam is, hogy miért egy ennyire elhasznált darabot érez fontosnak Valery, de már tudom, nem magát ment, hanem engem akar nem csak a kémkedés, hanem a rettegés tényével is megkoronázni. Rajtam kell lennie, és én fel is húzom, mert félek, hogy mi van, ha lát engem, mi van, ha most is vesz, és felhasználja ellenem? Undorodom az egésztől.
Ahogy Cole nevetését meghallom, a gyomrom ugrik egyet, érzem, ahogy a vér kifut az arcomból.
El akarok innen menni, nem akarok itt lenni, inkább odaállok eléjük, és bevallok mindent. Elmondom, hogy mi a helyzet. Ez volna a helyes, ezt kellene tennem. De mégsem mozdulok. Érzem azt az ólomsúlyt, ami az egész testemre rárakódik, ahogy a testvérem benyit a helyiségbe. Megmerevedik minden porcikám, mintha sóbálvány átkot mondtak volna ki rám. Az ajkaimat összeszorítom, lélegezni sem merek, csak magamban fohászkodom, hogy menjenek el, hogy ne tudjak utánuk menni, hogy veszítsem el őket, és hogy legyen bátorságom elmondani, hogy mit tettem, hogy mit érzek, és hogy ha kell, könyörögjek a bátyámnak, hogy bocsásson meg. Miért nem elég bűn az állandó viaskodás önmagammal? Miért nem elég az, hogy gyűlölöm az érzelmeimet, és hogy nem tudom nem szeretni Adriant? Miért kell ezt végignéznem?
Próbálok nem gondolni semmire. Próbálom nem azt gondolni, hogy nem helyes, hogy itt vagyok, inkább azt, hogy nem vagyok itt. Nem létezem. Nem létezem. Nem létezem. Nem akarok létezni. Nem akarok levegőt venni, nem akarok sírni, nem akarok gondolkozni. Nem akarom ezt látni. Nem akarok semmit, csak azt, hogy elmenjenek innen.
~ Ne legyetek itt, kérlek, csak ne. ~
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Emily Dorothea Fisher összes RPG hozzászólása (105 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Fel