36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Valery Madelaine Fisher összes RPG hozzászólása (18 darab)

Oldalak: [1] Le
Valery Madelaine Fisher
INAKTÍV


†antichrist†
RPG hsz: 20
Összes hsz: 68
Írta: 2017. augusztus 19. 13:33 Ugrás a poszthoz


Nagyon is tudatosan esett éppen erre a helyre a választása. Ha még mindig olyanok, mint régen - és ugyan miért is változnának a jó irányba -, akkor Allan még mindig figyel magára, érzékeny a súlyára, Rosie pedig igyekszik továbbra is szebb lenni. Vékonyabb lenni. Miért jönne pont ez a két ember egy olyan helyre, ami tele van szénhidrátokkal, cukorral, liszttel, tápértékkel? Amire ha csak ránézel, hizlal? Az esélye, hogy idő előtt, pont egy cukrászdában összefut bármelyik testvérével is, minimális. Egyedül Emily az, aki miatt aggódhatna, de hát miért is tenné meg? Az a korcs mindig is valami fura élvezetet mutatott felé, nem beszélt róla, róluk, még Alannek sem - tudja, hogy ha megtette volna, akkor a bátyja már rég megfojtotta volna az első pocsolyában. Ha Emily meglátná, nem mondaná el nekik - mert Emily kedveli őt. Vagy legalábbis azt, amit csinál vele.
Kis szeletet szel le a desszertes kanálkával a sütiből, amit rendelt, mielőtt belekortyolna a kávéjába. Nem szereti egyiket sem különösebben, ahogy másból sincs kedvence - kivéve Allan, ismét. Valery tekintetében a legidősebb testvére egészen sok téren elsőbbséget élvezhet, bármivel szemben. Látszólag nem figyel a környezetére, ahogy vékony, fehér ujjaival az ő ízlésének túl édes kávét kavargatja, és néha-néha szel a süteményből, pedig valójában nagyon is rá van hangolódva a körülötte lévőkre. Megfigyel, mások apró mozgásait, reakcióit egy-egy viccre vagy hírre, és bár nem hallja a beszélgetéseket magát, nem jutnak el hozzá a hangok, mégis tudja, hogy mit hova raktározzon. Mindezt pedig úgy, hogy ebből mások semmit ne vegyenek észre. Volt ideje hibátlanra csiszolni ezt a képességét.
Valery Madelaine Fisher
INAKTÍV


†antichrist†
RPG hsz: 20
Összes hsz: 68
Írta: 2017. augusztus 19. 14:46 Ugrás a poszthoz


Annak ellenére, hogy az elméje leginkább egy rendetlen szobához hasonlítható, amiben semminek nincs különösebben helye, ahogy esik, úgy puffan telepednek meg az ingerek, mégis tudja mikor, mit, és honnan húzzon elő. Amikor Franciska megjelenik a terepen, őt is észrevétlenül raktározza el, mintha csak személyiségeket, különleges jegyeket venne el másoktól, és amikor kedve tartja, felhasználja őket. Egy adott sablont követ akkor is, amikor a szőke lány leül a szomszédos asztalhoz. Párszor felé pillant, arcára lassan ülnek ki a tanácstalanság és újdonság vonásai, mintha lassú víz mosná fel őket. Nem hirtelen, nem szembe tűnően, lassan, fokozatosan, hogy úgy tűnjön, mintha mindig is ott lettek volna. Néha a szőke lány felé pillant, de rövidesen el is kapja róla tekintetét. Halkan megköszörüli a torkát, majd, mintha csak erőt venne magán, az eridonos lány felé fordítja fejét, s egy félszeg, sovány mosoly kíséretében megfogja a csuprát és a kistányért, s átül vele szembe. Tökéletes mását mutatja az idegen környezetbe csöppent, megszeppent idegennek, aki nem ismer senkit és semmit, igazán esendő látványt nyújt.
- Ne haragudj - tört magyarral szólal meg, egy süket is érezné rajta az angol akcentust. Bár az anyanyelvén kifejezetten szépen szólal meg, olyankor kellemes hallgatni, most a szavak keményen, kelletlenül verődnek vissza. Rendkívül szegényes a szókincse, amit az utóbbi hónapokban próbált felszedni, de nem is akarja különösebben megtanulni a nyelvet. Bár ő nem gondolja át, nem tudja megfogni a gesztus lényegét, ösztönösen szólal meg így - azt a hatást kelti, mintha megpróbálna beilleszkedni, mintha törné magát, hogy befogadják egy új társadalomba. - Ide jársz? - a kérdést már angolul teszi fel, sokkal folyékonyabban. Egy bocsánatkérő mosolyt is megejt, amiért nem tudja a magyarul folytatni a beszélgetést, mintha tényleg sajnálná, hogy nem ismeri a nyelvet, és még fordítókészüléket sem szerzett magának.
Valery Madelaine Fisher
INAKTÍV


†antichrist†
RPG hsz: 20
Összes hsz: 68
Írta: 2017. szeptember 9. 17:26 Ugrás a poszthoz


A tizenkét éves kislány undorodva törli bele kezét az őt körülvevő fűbe, ezzel megszabadulva a bőrére tapadt, még meleg létől - ami máshoz tartozik, és amit nem lenne szép elvennie tőle. Bár nem fogalmazódott meg benne még egyszer sem ez a gondolat, néha felüti fejét a kétség, hogy talán nem kellene. Majd, amilyen hamar jön ez az érzés, annál gyorsabban el is múlik. Nem csak, hogy még egyszer sem büntették meg emiatt, még csak nem is látta Monica, hogy ilyeneket csinálna. Ameddig pedig nem tud róla, addig meg sem történt, nem? Ő van annyira okos, hogy gondosan eltüntesse a bizonyítékokat, ami pedig a testvéreit illeti, tudja, hogy ezek nélkül a bizonyítékok nélkül nem hinne nekik a kutya sem. Talán Rosie miatt kellene aggódnia valamennyit, de a nővérét soha nem érdekelte annyira, hogy elárulhassa. Így hát, mondhatni teljesen biztonságos terepen mozog - ameddig vigyáz. Kíváncsian billenti oldalra fejét, még előre is hajol ültében. Vékony ujjaival tűri füle mögé előre hulló tincseit, az ember el sem tudná képzelni, mennyi kincsre lelhet, ha van türelme megvárni, amíg a vörös folyadék ki nem folyik. Ő mondjuk nem kifejezetten egy türelmes alak, de lévén egy elég kis testről van most szó, nem is kellett annyit ücsörögnie mellette. A következő ötlet szinte villámcsapásként éri. Hirtelen kapja fel a fejét, óvatosan tolja be újonnan szerzett drágaságát a bokor takarásába. Védeni kell, még a rá nem méltó, hozzá nem értő szemektől is. Mert nem értik meg. Tudja, hogy sem Monica, sem George, sem Allan nem értik meg őt, még Rosie sem. Senki nem érti meg őt, még Emily sem, fiatalabbik nővére mégis a kedvesség jeleit mutatja felé. Néha. Egyre kevesebbszer ugyan, de van, hogy megtörténik. Éppen ezért neki szeretné megmutatni a művét. Még a vöröslő végű botot is elfelejti letenni, olyan elánnal kezd el szaladni a ház felé. Megtehetné, hogy elkezdi Emily nevét kiabálni közben, de nem teszi meg. Leginkább, mert akkor más is hallaná, észrevenné, tudna róla, ő pedig nem akar beavatni senki mást.
Valery Madelaine Fisher
INAKTÍV


†antichrist†
RPG hsz: 20
Összes hsz: 68
Írta: 2017. szeptember 9. 18:41 Ugrás a poszthoz


Hogy ő máris mennyire utálja ezt a helyet. Utálja az embereket, utálja az iskolát, és még egy tanórát sem töltött el itt, utálja a tanárokat is. Még az időjárást is rettentően gyűlöli. Nem mintha amúgy nem utálna mindent és mindenkit. Amióta betette erre a helyre a lábát, csak a rossz történik vele. A minap is nekiment az a szerencsétlen padlásszörny, és még ő jött ki belőle rosszul. Még tőle vettek el valamit, amihez egyáltalán nem volt joguk. A testvérei csak a balszerencsét hozzák rá, pedig még csak nem is tudják, hogy itt van. Egyelőre. Sötéten elmosolyodik a gondolatra, már látja maga előtt Allan először meghökkent, majd rémületbe futó arcát, és látja Rosiet, aki már rég lecsúszott a trónról, amin elképzeli magát. A nővére alatt már nincs semmi stabil, ami megtartaná, nincs ott Monica, hogy megóvja mindentől. Mindezek közepében pedig ott lesz ő, a gyönyörű káosszal, amit kavar. Már-már körültekintés nélkül kanyarodna be az egyik folyosóra, de a kép elég gyorsan kúszik be a látómezejére ahhoz, hogy azzal a lendülettel vissza is lépjen, hátát a falnak nyomva. Nem látott annyit, hogy biztos legyen magában, viszont a sejtései vannak annyira erősek, hogy kétszer, sőt, háromszor is meggondolja, mit fog tenni most. Át kell mennie azon a folyosón. Eltévedni nem szeretne, és az idejét sem feleslegesen pazarolni, ezért nincs más választása, mint átgyalogolni. Viszont, ha ez a lány az, akinek gondolja, akkor mégsem gyalogolhat át, mert Emy nem vak. Hacsak ki nem verték a szemét a hülye nyilai azóta. Ember el nem tudja képzelni, hogy ennek mennyire is örülne. Lehunyja egy pillanatra szemeit, belélegez, majd lassan ki. Lehúzza hajgumiját a csuklójáról, majd halkan arrébb lépve, el a fordulótól kontyba szedi gyönyörű tincseit, hogy azok még véletlenül se árulják el, és még kapucnit is húz rájuk, ezzel elrejtendő őket.
Valery Madelaine Fisher
INAKTÍV


†antichrist†
RPG hsz: 20
Összes hsz: 68
Írta: 2017. szeptember 10. 12:44 Ugrás a poszthoz


Emy annyira roppant idegesítő amikor ennyire akar hasonlítani Rosiera. Pedig igazán rájöhetne már, hogy a hajával startból elvesztette Moni kegyeit, a fejére kéne kennie a hülye rúzsait. Valery megforgatja szemeit, ahogy megáll testvére mögött, bosszúsan pislog rá pár másodpercig, megvárja, hogy felkenje magára azt a vackot, és csak utána indul meg felé. Szó nélkül veszi ki nővére kezéből a valamit, amit épp tart, és szépen, ellentmondást nem tűrő mozdulattal teszi le az asztalra.
- Szeretnék mutatni neked valamit - egy pillanatra előre hajol, hogy megfogja a barna hajú lány kezét, kedvesen felmosolyog rá, olyannyira kedvesen, ahogy csak tud. Egy kicsit még meg is szorítja Emily kezét, hogy jelezze, erre ismét nem létezik nemleges válasz, majd szabad baljának mutatóujját lassan szájához emeli, hogy hallgasson. Már a testvére hallgasson. Tompa fény csillan a barna szemekben, mintha izgatottság járná át. Igazán büszke arra, amit tett, amit alkotott, és úgy érzi, valaki másnak is látnia kell, hogy teljes lehessen. Nem mondja el neki, hogy ez titok, ahogy azt sem, hogy Allannek, de még Monicanak sem szólhat róla. Tudja, hogy nem fog. Ha megtenné, Valery úgyis erősebb ütőkártyával rendelkezik, ha megerőlteti magát, még többel is, mint kellene. Emily számára puszta túlélés a némaság, amibe temeti ezeket a kicsi titkokat.
- Gyere, erre - szinte már futva lép ki a Fisher ház ajtaján, és pár, erőszakosabb rángatás után sikerül testvérét is erre a tempóra fognia. A bokor előtt leguggol, húzza magával Emilyt is.
- Csukd be a szemed, és amikor szólok, nyisd ki - szélesen elvigyorodik, igazán izgatott, kíváncsi, hogy fog erre reagálni a másik. Ha a barna hajú lány követi az utasítását, csak utána húzza elő a levelek rejtekében pihenő kis testet. - Most.
Valery Madelaine Fisher
INAKTÍV


†antichrist†
RPG hsz: 20
Összes hsz: 68
Írta: 2017. október 13. 20:23 Ugrás a poszthoz


Sok mindent hallott. Érdekes dolgokat, olyanokat, amiket még az anyjának sem mondott el, mert egyszerűen túl értékesek ahhoz, hogy átadja őket. Lépteinek magabiztos, egyenletes koppanásait verik vissza a falak, mosolyogva köszön pár diáknak, akik kihagyják a vacsorát. Hosszú, vörös hajából előrehúz pár tincset, mielőtt belépne a nagyterem ajtaján, az iskola talárjában, ami büszkén hirdeti a házát. Nem kifejezetten látványos a belépője, nem tárja ki a nagyterem ajtóit, nem áll meg bennük, csupán arra a pár pillanatra, amíg kiszúrja testvéreit. Együtt esznek. Hogy ez mennyire édes, meghatónak is lehetne nevezni, ha birtokában lenne ilyen érzéseknek. Ennek hiányában viszont csupán egy sötét, apó mosolyt csal arcára a látvány, ami szinte azonnal el is tűnik. Kihúzza magát, kecsesen mozog az asztalok között, majd, amint eléri a célt, nemes egyszerűséggel arrébb tol egy diákot, aki épp elfoglalja a helyet, amit kinézett magának.
- Allan - hatalmas mosolyra húzódnak ajkai, ahogy szeretett bátyja felé fordul először. Nem meglepő, hogy a többieket figyelembe sem veszi egészen addig, amíg féltestvére rá nem pillant. Oldalra billentve fejét ölti fel legkedvesebb kifejezését, ahogy visszanéz rá. - Te hiányoztál a legjobban, édesem - oldalra fordítja fejét, a következő kiszemelt irányába. - Emily - cinkos kacsintás, mint aki tud valami olyat a lányról, amit senki más nem. Nem téved sokat, sőt, talán ez az egyik legőszintébb megnyilvánulása. - El sem tudod képzelni, mennyire hiányzott, hogy újra együtt legyünk - hirtelen megtelnek szemei lelkesedéssel, egész arca felvesz egy izgatott pírt, mintha már igazán várná, hogy bepótolják, amit eddig elhanyagoltak.
- Oh, Rosie, drágám - másodpercek töredéke alatt veszi át a hangja és az egész mimikája felett az uralmat az undor, mikor nővérére pillant. Látványosan méri végig, mint aki nem hiszi el, mit lát, majd tekintete lassan az előtte levő tányérra vándorol. - El sem hiszem, hogy pont benned kellett ekkorát csalódnom - finnyásan felhúzza orrát, lekicsinylően megrázza fejét. - Ha így folytatod, örökké ez a kövér disznó maradsz, de - megrántja vállát, miközben ismét Allan felé fordul. Finoman az asztalra fekteti kezeit, lábait keresztbe teszi a támla alatt. - ez nem az én dolgom - vált csevegőre a hangja, ahogy már nem is kíván több figyelmet fordítani a vörös hajú lányra.
Valery Madelaine Fisher
INAKTÍV


†antichrist†
RPG hsz: 20
Összes hsz: 68
Írta: 2017. november 5. 18:24 Ugrás a poszthoz


Mindent figyel, még akkor is, ha tekintetét épp bátyjára szegezi. Észreveszi, hogy a számára ismeretlen, ám egyáltalán nem érdektelen tag is így tesz, viszont nem avatkozik közbe. Felírja Allan pillanatnyi elgyengülését, azt, ahogy fájdalmasan összegörnyed, egészen apró, önelégült mosoly bújik meg szája szegletében. Még mindig hatással van rá, ennyi év távlatából is meg tudja félemlíteni a puszta jelenlétével. Szegény, szegény kicsi Colton. Most nincs itt George, hogy megvédje, sem pedig Monica, aki annak ellenére, hogy rendszeresen elverte a fiút, mégis köré vont egy vékony védőburkot. Nincs itt senki, aki mögé elbújhatna. Emily mocorgása is szemet szúr neki, ami tovább táplálja az ereiben csorgó tüzet. Félreérthetetlenül járatja végig rajta tekintetét, kutatva a változásokat, felfalva a rezdüléseket. Ragadozóként viselkedik, ott támad, ahol tudja, hogy vér serken, utoljára hagyja a leggyengébbet, leválasztja. Rosiet. Csak rá kell nézni. Nincs benne tartás, nincs benne semmi, ami erőre vallana. Tudatosan mondja azt, amit, tisztában van a szavai súlyával, azzal, hogy mit jelentenek, azzal, hogy mit vonnak maguk után. Hát nem ez a legszebb az egészben? Szándékosan felemészteni valakit, tudva, hogy minden a te lelkeden szárad. Ösztönösen hátrál egy lépést a felemelkedő Coltontól, érdeklődve fordítja felé fejét, halványan oldalra is billenti, mintha egy új állatfajt méregetne.
- Oh, nocsak - hajszálnyi meglepettség hallatszik ki szavaiból, szinte el is száll, ahogy kimondja. Kifejezetten tetszik neki ez az új viselkedésfajta a bátyjától, eddig még csak nem is látott tőle ilyet. Tekintete finoman követi a megjelenő Emily mozgását, ahogy befúrja magát kettőjük közé. Oh, milyen bátor tett. Kiszélesedik mosolya, szétnyúlik az arcán, ahogy ujjait először éppen hogy a hajába akasztja, végig húzza őket rajta, kényesen figyelve arra, hogy ne húzza meg őket.
- Akkor is ennyire bátor lennél, ha tudnák? - a vékony, fehér végtagok megállnak a tincsek végén, hozzáérnek a lány derekához, éppen csak figyelmeztetés értékűen. A nővére már egyáltalán nem lepi meg. Mindig is Allan kiskutyáját látta benne, a vihácsoló, ám a legkevésbé sem veszélyesnek tekinthető csivavát, esetleg tacskót, akibe úgy rúghatsz bele, ahogy nem szégyellsz. Úgyis neked ugrik majd, és úgyis ő jár rosszul. A vörös hajú lánynál is pont azt érte el, amit el szeretett volna. Ugyan nem reagál rá, látja, hallja, azzal pedig, hogy nem figyel, azt az üzenetet közli vele, hogy nem fontos eléggé. Erőtlen, elenyésző légyzümmögés az újság csattanása előtt.
- Újra a testvéreimmel lenni, mi mást szeretnék? - hirtelen vált csevegő hangnembe, talán még fülsértőnek is lehetne nevezni a színt, amit megüt. Válaszát a felé magasodó Coltonnak intézi, végig igyekszik elkapni a tekintetét, míg sajátjába mímelt vidámság játszik.
Valery Madelaine Fisher
INAKTÍV


†antichrist†
RPG hsz: 20
Összes hsz: 68
Írta: 2018. január 14. 15:06 Ugrás a poszthoz


Allan fenyegetése megijesztette - ugyan nem tartósan, de addig biztosan, amíg meg nem szabadul az égett pulóverrel járó terhektől. Arra már rájött, hogy nem tudja megjavítani. Ha nem lenne olyan nyeszlett a varázsereje, mint amilyen, akkor sem lenne képes rá, hogy reparáljon egy melegítőpulóvert. Így, ultimate megoldásként, csináltat egyet, ami, ha szerencsés, ugyanúgy fog kinézni, és Allan észre sem fogja venni a változást. Emilyre csak azért van szüksége, hogy megszerezze Adrian szagát. Tudja, hogy a lány szoros kapcsolatban áll vele, ha mást nem, hát azért, ahogy viselkedett vele a megjelenése estéjén. Egy elsőstől érdeklődte meg, nem túl kedvesen ugyan, de hatékonyan, hol tartózkodik éppen nővére.
Előzőleg kihegyezett a szobája falán egy sarlót, amikor az idegesítő szobatársai nem voltak bent. Szúróeszközt nem hozhat be, ezt hamar tudtára adták, amikor megfosztották a tőrétől - azt viszont senki nem mondta, hogy nem járkálhat pénzérmékkel a zsebében. Csendben nyit be a könyvtár ajtaján, nem szándékozik nagy zajt csapni most sem. Halk léptekkel közelíti meg testvérét, majd egy széket a lány mellé húzva ül le. Jobb keze mutató- és középsőujja közé fogja a kis érmét, miközben bal kezével az asztalhoz szegezi Emily karját, tenyérrel felfele, míg jobbjával feltűri a pulóver ujját.
- Elmondom, mire van szükségem, és te meg fogod nekem szerezni, most - visszafojtott, halk hangon beszél, miközben az eridonos bőrének nyomja a pénz kihegyezett végét. - Te sem akarhatod, hogy meglássák rajtad őket.
 
Valery Madelaine Fisher
INAKTÍV


†antichrist†
RPG hsz: 20
Összes hsz: 68
Írta: 2018. január 14. 15:55 Ugrás a poszthoz


Meg sem hallja Emily kérdéseit. Ahogy a hirtelen jött bátorságát bizonyító mondatot sem. Meggyőződése, hogy Allannel ellentétben, Emily tényleg csak beszél. Erről árulkodik a jelenlegi helyzet is. Szorítása megfeszül a lány csuklóján, ahogy áthullámzik rajta az első adag düh. Nem azért jött, hogy ez a korcs kérdezgessen tőle, hanem azért, hogy elmondja mi kell neki, Emily pedig, szófogadó kiskutyaként el is hozza neki.
- Allanról van szó - összeszűkülnek szemei, ahogy kimondja a legutálatosabb nevet az egész világon. - Szeretnéd, ha miattad lenne szomorú, Emily? Azt szeretnéd, hogy miattad legyen baja? - oldalra billenti fejét, hogy jobban rálásson testvére arcára. Ez amolyan aduászként szolgált mindig is. Ez a buta fruska bármikor, bármit képes volt elviselni, vagy megtenni azért, hogy Valery ne árthasson Coltonnak, miért is változhatott volna ez? Semmi nem lett más, éppen csak az idő járt el felettük.
- Nincs? - vonja fel szemöldökét, ahogy ismét rászorít a kezére. - Nincs hatalmam? - jóízűen nevet fel, ahogy megrázza a fejét. - Nem Emily, most ugyanúgy viselkedsz velem szemben, de most nem ezért vagyok itt - vonja meg vállát. Még. Most még nem ezért van itt, de már hiányzik neki, és tudja, hogy a lánynak is hiányzik. Próbálhatja letagadni, eltakarni, titokban tartani, de ez semmit sem változtat azon, hogy élvezte. - Meg kell szerezned nekem Allan pasijának a parfümjét. Nem nekem kell. Neki. Érted?
Valery Madelaine Fisher
INAKTÍV


†antichrist†
RPG hsz: 20
Összes hsz: 68
Írta: 2018. január 15. 15:52 Ugrás a poszthoz


- Én megkértelek szépen, hogy hozz el nekem valamit, te mégsem teszed meg. Ki más miatt, hmm? - jogosan vetődik fel a kérdés, hogy Valery életnézetével nincs-e valami probléma? De, van. Az előbbi kérdése több ponton is hibádzik. Először is, egy épeszű ember a kérlek szépen szavakat használja testi fenyítés helyett, másrészt pedig, ő intézte el a pulóver kiégését, így pedig, minden az ő hibájának ítélendő. Ezt viszont soha nem fogja beismerni, próbálkozzunk akárhogy is, úgyhogy lapozzunk is.
Valery lát, és megjegyez dolgokat. Így pontosan emlékszik, hogyan néz Allan a problémás harmadikra, és hogyan néz Emily, ugyanerre az emberre. Roppant hasonlóan. Azt is tudja, hogyan néz Adrian rájuk. Roppant különbözően. Mindezt összevetve, levonja a következtetést, miszerint, amíg Allan jogosan szerelmes az eridonosba, addig a nővérének lányegesen kevésbé szabad ezt megtenni. Bár nem érti magát az érzés mélyebb vonalait (ahogy az összes többiét sem, a düh és kedvtelés alapbeállításokon kívül), képes az azonosítására. És arra is képes rájönni, hogy Ems nem akarja, hogy ezt a bátyjuk megtudja, ha egyáltalán még nem vette tudomásul. Amit nehezen hisz el, Allan újabban elég ellenszenvesen néz a lányra, ha Adrian a közelben van.
Emberek. Hogyan képesek elbírni ennyi érzéssel, és miért jó ez nekik? Sosem fog választ kapni erre a kérdésre.
- Nem kell ellopnod! - csattan fel hirtelen jött dühtől, majd megrázza a fejét. - Nem kell ellopnod - teszi hozzá szinte azonnal, lényegesen nyugodtabb hangszínben. - Utána visszaviheted, vagy azt csinálhatsz vele, amit akarsz. Nekem csak pár percig kell, amíg befújom vele Allan ruháját. Látod? Nem akarok rosszat csinálni - lepillant Emily kezére, miközben egészen halványan elmosolyodik.
- Ha megteszed ezt nekem, ha megteszed, akkor megadhatom őket neked, Ems.
Valery Madelaine Fisher
INAKTÍV


†antichrist†
RPG hsz: 20
Összes hsz: 68
Írta: 2018. március 22. 18:18 Ugrás a poszthoz


Az igazán lényeges érzelmek híján, amik az élni akarásért és az önfenntartásért felelnek, Valerynek soha nem volt nehezére kárt okoznia magában, vagy olyan dolgokban, amik cserébe kárt okozhatnak neki, legyenek azok emberek vagy állatok. Amennyiben pedig elvesznek tőle valamit, a magához képest egész erős akaraterejével egyenesen boldogságot okoz neki.
Valery sokáig próbálta visszafojtani a feltörő haragot, ami akkor kerítette hatalmába, amikor elvették tőle a tőrét. Azt a tőrt, amit ugyan ő maga is lopott, a sok kár, amit okozott vele, a nem létező szívéhez növesztette a tárgyat. Hamar rá kellett jönnie, hogy nem szerezheti vissza. Sokat kutatott Riley iránt, és hamar rá kellett jönnie, hogy a férfi jól képzett pszichológus, egyenlő olyan ember, akit a saját érdekében jobb elkerülnie, amennyiben nem akar lelepleződni. Ő pedig nem akar. Az iskolai késeken ülő bűbájra hamar rájött, már akkor, amikor megfogalmazódott a fejében a gondolat. Egy ideig egy érmét élesített a falon, de az nem volt elég effektív, és amúgy is hamar elkopott. Így nem maradt más választása, mint a gyengélkedőről ellopni valamit, ahova azonban először be kellett juttassa magát. Ha pedig valamiben, hát kreativitásban soha nem szenvedett kárt, mindenki más, főleg a testvérei nyomorúságára. Az előbb említett érmével kaparta addig az alkarja bőrét, amíg az ki nem vérzett, és a konkrét, egyenes vágások hiányában szinte teljesen biztos abban, hogy senki nem fog szándékosságra gyanakodni. Így áll most itt, két fehér ágy között, jobb karját szorongatva, a kétségbeesés és fájdalom tökéletes imitációjával arcán, és egész, enyhén remegő testén.
Valery Madelaine Fisher
INAKTÍV


†antichrist†
RPG hsz: 20
Összes hsz: 68
Írta: 2018. március 22. 19:56 Ugrás a poszthoz


Mióta nincs az anyja közelében, kénytelen volt legalább annyira túltenni általános ember-, mint alsórendű faj, undorán, annyira, hogy a saját érdekében hajlandó legyen elviselni az érintéseiket. Amikor William hozzá nyúl, akkor is csak éppen annyira rándul meg jobbja, amennyire belefér az ijedt, kislányos fájdalomba.
- Va... mh - szerepébe illően, megszeppenve, vékonyka hangon kezd bele nevébe, majd újra megrázza a fejét, és szusszan is, hogy megerőltesse magát, elméletben persze. - Valery - vörös szempillái alól pillog fel a férfira, aki azonnal a megmentésére sietett, ahogy az várható volt. Ismét összerezzen, ahogy Will a sebhez ér, kicsit fészkelődik is, miközben a karját tartó kezet figyeli, majd, a következő kérdésre, újra csak megrázza a fejét. Meg kell vallani, szereti, sőt imádja, amikor valaki úgy viszonyul hozzá, ahogy ő szeretné, hogy viszonyuljanak. Az mindig azt jelenti, hogy tökéletesen párosítja össze az emberi mimikákat és reakciókat, egy új, hihető palástban. Művészet.
- A bátyám.. Véletlenül - továbbra is nehézkesen motyog, lehajtott fejjel, ahogy másik, ép kezével a füle mögé tűri a haját. Coltonnal soha nem is volt más kapcsolatuk. Az óta a bizonyos este óta, amikor a bátyja hazajött a kórházból, és észrevehetően csak jobban neheztelt rá az ajándéka miatt, amivel őszintén kárpótolni akarta, már nem akar neki ajándékokat adni. Legalábbis nem a jó fajtából. Így pedig minden egyes alkalmon kapva kap, hogy árthasson neki, akár mások, ismeretlenek szemében is.
Utoljára módosította:Valery Madelaine Fisher, 2018. március 22. 19:57
Valery Madelaine Fisher
INAKTÍV


†antichrist†
RPG hsz: 20
Összes hsz: 68
Írta: 2018. március 22. 20:53 Ugrás a poszthoz


- Igen, igen - aprókat bólogat, miközben megint Will arcára pillant, majd megint le. - Hozzá akartam menni először, de aztán nem akartam, hogy azt higgye miatt van - kicsit elmélázva folytatja. Az igazság az, hogy tudja, Adrian már túl sokat hallott és látott belőle, róla ahhoz, hogy bármit is elhiggyen neki. Így, bár talán biztosabb lenne az éles tárgyak élessége az ő házából, soha nem jutna be oda. - Tudod, most lesz itt végzős, meg ott van neki az egyetem is.. Kedves, de tudom, hogy milyen kimerítő neki - a mi kis kedves Valerynk, aki már szinte annyira törődik más érzéseivel, mint a nővére, Emily. Ahogy mondogatja, fel sem ütné a fejét a gondolat, hogy onnan tud ilyeneket? Mégiscsak a bátyja barátja, vagy valami olyasmi, és aki kicsit is ismeri a fiút tudja, hogy nem csak az iskolában létezik.
Tekintetével végig követi a fiú mozgását, ahogy a szekrényhez sétál, majd, ahogy rendezgeti a dolgokat, és elővesz egy ollót is, ami, ugyan nem a szike, de máris több mint a semmi. Valery egy érméből is képes volt veszélyes tárgyat készíteni, hát egy ollóval mit kezdene. A gondolatai ellenére, amikor Will megfordul, továbbra is a nagyra nyílt, barna szemekkel találja szembe magát.
- Rendben - bólogat, de azért kicsit felszisszen, és apró keze is megrezzen a másik biztos tartása alatt. Nem annyira, hogy bármiben is megzavarja, éppen csak, ahogy az elvárt.
- Majd megfújkálom magam - halkan nevetgél a gyerekes viccre, ami, mintha csak ő fejében lenne annyira vicces ebben a helyzetben. A valóság az, hogy Valery fejében semmi nem vicces, minden vagy fehér, vagy fekete, vagy jó, vagy rossz. Nincsenek olyan átmenetek, hogy vicces. De az emberek csinálnak ilyet, és úgy véli, most beleillik a képbe, amit kialakít magától.
- Nem tudom... Cole nem bántana még egyszer, biztos - annyira nem is biztos az - de ha nem zavarok tényleg, akkor.. - szégyenlősen elhallgat, még a szemeit is lesüti, mert ez mégis mekkora kérés már a vörös hajú, harmadikos kislánytól. Hatalmas. Borzalmasan nagy.
Valery Madelaine Fisher
INAKTÍV


†antichrist†
RPG hsz: 20
Összes hsz: 68
Írta: 2018. március 31. 13:05 Ugrás a poszthoz


- Igen, nagyon remélem is, hogy sikerülni fog neki - őszintén szólva; tényleg, de ez ne tévesszen meg senkit, most sem a jóindulat vezérli kicsi, sötét szívét. Pontosan tudja, hogy a bátyját, és a bátyja ki nem mondott pasiját nagyon sokáig csak az iskola tartotta össze, és most, hogy Cole kiballag, el fog kerülni innen, Adrian itt marad egyedül egy évig, majd, ahogy a madarak csicsergik, Amerikában akarja folytatni. Ami rengeteg távolság, és mindenki tudja, mi minden távkapcsolat vége - neki pedig mi sem jelent nagyobb boldogságot, mint látni másokat, ahogy szomorkodnak. Kedves lány, kedves testvér.
- Jaj, nem félek - kicsit zavartan nevetgélve rázza meg a fejét, vöröses tincsei pedig ennek hatására boldogan hullámoznak. - Csak meglepett, kicsit - megvonogatva éppen szabad vállát hajtja is oldalra fejét, ahogy hol a fiút, hol pedig a sebet nézi. Tulajdonképp már az sem váltott ki különösebb hatást belőle, amikor okozta magának, így ezek az apró mozdulatok is mind csak a kis színjátékába tartoznak. Nem ma kezdte.
- Nagyon szépen köszönöm, tényleg - hálás mosollyal az arcán néz Willre, amikor magyarázni kezd a szerényekről, meg ágyakról, salátákról. Valójában, ha tényleg képes lenne ilyen érzésekre, valóban hálás lenne neki - amiért így adja neki a lehetőségeket, ennél konkrétabb már csak akkor lehetne, ha a kezébe nyomna egy szikét, mondván, tessék, itt van, vidd csak el. Lecsúszva az ágyról, amin eddig ült, fogadja el a takarót és a párnát, majd elindul az ágy felé is, amit az előbb mutattak.
Bebújva várja meg, amíg Will eltűnik az irodában. Vár. Először csak a hűtött szekrényig sétál el, majd vissza, egy biztos terepen kísérletezik, amit felajánlottak neki, és egészen biztosan nem történhet belőle baj. Majd a salátás tálat visszaviszi, majd megint visszasétál halkan az ágyig, amíg a férfi megszokja a mozgását, a jelenlétét, hogy felfedezi a terepet. Csak ez után kezd el a szekrény irányába pislogni, de nem veti rá magát egyből - van még ideje kidolgozni a kis tervét.
Valery Madelaine Fisher
INAKTÍV


†antichrist†
RPG hsz: 20
Összes hsz: 68
Írta: 2018. április 8. 16:44 Ugrás a poszthoz


Hihetetlen boldogság tölti el a hirtelen beköszöntő, szinte már nyárias melegre - ami őt lepné meg a legjobban, ha tudna a saját érzéseivel, érzeteivel foglalkozni. Tudni való, amíg a másoktól eltanult mozdulatokat tudja kritizálni, és úgy alakítani, hogy hozzá illően adja elő őket, addig, amíg valójában belőle fakad, legyen az bármennyire kevés, képtelen elemezni, vagy úgy egyáltalán, észrevenni. De nem is ez most a lényeg. Az erkély egyik székén dől hátra éppen, kényelmesen, mégis nőiesen, ahogy lábait felrakja a korlátra, s leteszi a szívószállal ellátott limonádét az asztalra. Vörös haját összefogta, így csak a babaszálakat kell kisöpörnie vékony ujjaival az arcából, amiket egy kósza, és minden bizonnyal tudatlan, rosszindulatú szellő pakolt oda. Haloványan, elégedetten el is mosolyodik, ahogy lehunyja szemeit egy napszemüveg alatt. Igen, elégedett. Magával, az idővel, a teljesítményével, amiért a többi lány utálja őt az edzéseken, és amiért olyan ügyesen képes volt elültetni a bogarat Adrian fülében. Mert sikerült neki, minden sikerül, amit csak akar, és ez egy extra lapáttal is rárak az önbizalmára.
Egy piros, magasított derekú nadrágban van egyébként, nem azért, mert bármit is rejtegetnie kellene a hasán, hanem azért, mert ettől hosszabbnak tűnnek a lábai, és egy hozzá illő topban, meg természetesen szandában, ha már ennyire beütött a napsütés. Az átlagosnál sokkal sápadtabb, fehér bőre szinte visszaveri a napfényt, ahogy ennyi helyen láttatni engedi magát. Talárja a mellette levő széken, szépen összehajtva és lerakva, most úgysincs rá szüksége.
Utoljára módosította:Valery Madelaine Fisher, 2018. április 8. 16:46
Valery Madelaine Fisher
INAKTÍV


†antichrist†
RPG hsz: 20
Összes hsz: 68
Írta: 2018. április 8. 17:54 Ugrás a poszthoz


Nem különösebben erőlteti meg magát a zajokra, amik pontosan két ember érkezését jelzik. Ijesztő gyorsasággal kalkulálja ezt ki, egy pszichopata pontosságával. Talán nem is áll tőle olyan messzire ez a hasonlat. A közeledő léptekre, és az érkező menetszelére viszont már kinyitja szemeit, és meg is emelkednek íves szemöldökei, ahogy a festett piros hajú fiú beszélni kezd. Magában megjegyzi, hogy nincs ebben semmi rossz, mindenki szeretne vörös lenni, és igenis díjazandó, hogy ezt fel is vállalják, sőt, tesznek is az ügy érdekében, legyenek kicsik vagy nagyok, akármilyen fiatalok. Nem különösebben zavarja Bence tekintete sem. Szereti a figyelmet, az édes fürdőzést benne, hisz ezért öltözött így, hogy megmutathassa magát, hogy megnézzék, hogy vágyjanak rá.
- Helló - halovány mosoly jelenik meg az arcán, illik a személyiséghez, amit kitalált magának, és eljátszik, hogy más ne jöjjön rá, milyen is ő valójában. A kedves mosolya mögött megállapítja, hogy Bence mennyire nem imponál neki a kisfiús kinézetével, ahogy épp nagyon lazán támaszkodik, és a napszemüveg sötét, fényt nem átengedő lencséje mögött megenged magának egy unott, egészen érdektelen pillantást, hogy végignéz rajta. Úgysem látja. Az arca többi része, a teste pedig úgyis épp ellenkezően viselkedik, a tartása, a mimikája nyitottságot, barátságosságot mutat az apró mozdulatokban, amik nem is látványosak, csak a hiányukat veszi észre az ember.
- Dolgod velem? - jóízűen nevet fel, még a tenyereit is összecsapja, olyan lányosan, elbűvölően, szinte csengve, senki nem is gondolná, hogy nincs mögötte semmi szín, semmi valódi, ami belőle jönne.
- Milyen dolgod lenne velem?
Valery Madelaine Fisher
INAKTÍV


†antichrist†
RPG hsz: 20
Összes hsz: 68
Írta: 2018. április 20. 19:54 Ugrás a poszthoz


Igazán szórakoztatja Bence viselkedése, sőt, a saját, kitorzult módján még aranyosnak is találja, bár az már kérdéses, hogy ez a másik félnek a javára van-e. Szerintem mindenkinek a legjobb az, ha Valery sem így, sem úgy nem veszi észre, addig van békében a kis élete, de ha már megtörtént a baj, hát jobb igyekezni, minél hamarabb lerázni. Vékony ujjaival kecsesen tolja fel napszemüvegét a hajába, így Bence szembesülhet a mögötte rejlő mogyoróbarna szemekkel. Ugyan nem túl sötétek, sőt, egészen természetes árnyalatúak, a sápadt bőr által visszavert erős napsütésnek köszönhetően talán nem annyira észrevehető a kontraszt íriszei és a fekete pupilla között. Ajaj Bence, egy újabb rossz ómen, ideje lenne kereket oldani, és inkább keresni egy másik lányt, akit megcsókolhatsz. Valery is ezen a véleményen van, bár ő még nem tudja, hogy mik a fiú indíttatásai. Azt viszont tisztán éri, hogy ez a szőke kisgyerek itt előtte nem egészen biztos a dolgában, ő pedig sosem szerette az ilyen határozatlan, kis tesze-tosza alakokat. Ennek ellenére türelmes arcvonásokkal nézi végig a szenvedését, egészen addig, amíg Bence el nem kezd nyúlni az arca felé. Akkor már villan valami bajt sejtető a szemében, mint a macskáknak, mielőtt jól beléd karmolnának, amiért olyat teszel, ami nem tetszik nekik. Valery azonban annyira lesokkolódik a ténytől, hogy valaki megcsókolta, hogy elfelejt karmolni. A legtöbb antiszociálisnak diagnosztizált fiatallal ellentétben benne mindig is túl nagy volt az emberi lények iránti undor, hogy szexuális életbe kezdjen, így hát még soha nem is ért össze a szája senkiével, hiszen ez volt a második legundorítóbb dolog, amit csak el tudott képzelni. Pár futó pillanatig leesett állal néz vissza a fiúra, mint aki el sem hisz, honnan merített a másik ekkora bátorságot. Az az igazság, hogy még mindig nem tudja mit reagáljon, azon kívül, hogy gyorsan becsukja a száját.
- Ez elég... konkrét volt.
Valery Madelaine Fisher
INAKTÍV


†antichrist†
RPG hsz: 20
Összes hsz: 68
Írta: 2018. május 22. 14:20 Ugrás a poszthoz


Kevés helyzet tudja ennyire meglepni Valeryt, és ez most pont abba a kategóriába esik bele, amit még nem nagyon figyelt meg igazi, hús-vér embereknél, így hát nem is tudja hirtelen, miként reagáljon. De szerencsére egészen hamar átkapcsol a gépezet, és nem csak ül az eset előtt, mintha egy robot lenne, aminek épp leégett a processzora. Ahogy észreveszi, hogy a fiú mögé pillant, ő maga is hátra fordítja fejét, hogy megnézze, mi lehet érdekesebb az ajtóban, mint ő. Nem illeti túl sok figyelemmel az ott álló lányt ugyan, csupán egy, roppant rá jellemző hűvös pillantással, miután visszafordulna az eridonoshoz.
- Mmmhm - bólint Bence szintén szűkszavú válaszára, mielőtt még a fiú megtoldaná azt. Erre egyelőre nagyon nincs más, amit mondhatna, ugyan maga sem tudja, milyen érzéseket vált ki belőle az újabb elmefuttatás. Leginkább semmit, bár tény, nem igazán sajnálná, ha a másik ugyan olyan gyorsan eltűnne, mint ahogy felbukkant. Nincs ebben semmi személyes, Valery minden embert egyenértékűen utál. Viszont ha valaki egyenesen felajánlja magát, hogy megtesz neki valamit ezért cserébe, sosem vetette meg. Oldalra billenti fejét. Ugyan most még fogalma sincs, mire foghatná be Bencét, de nem tűnik ő olyan fiúnak, akit nem lehetne rávenni valamire egy kis ferdítéssel. Főleg, hogy most már kimondottan tartozik neki.
- Hmmmm, még meggondolom - egy fokkal jókedélyűbb mosoly ül ki arcára, ahogy kinyújtja jobbját. - Valery vagyok. Csak, hogy tudd, kit csókoltál meg - és, hogy tudja, kit kell majd keresnie, mert Valery biztos benne, hogy fogja még keresni.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Valery Madelaine Fisher összes RPG hozzászólása (18 darab)

Oldalak: [1] Fel