29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ohridszki-Füst Álmos összes RPG hozzászólása (48 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2017. június 19. 20:10 Ugrás a poszthoz

Ráhel

- Hülyeség - morogja a határozott léptekkel haladó nővére után. Pillanatokkal később már csak cipősarkának kopogása marad Zenkő után, ő pedig ott ücsörög a ládáján egymaga. Félhangosan szitkozódva rúg bele egy kőbe, aminek mindössze annyi a bűne, hogy éppen ott volt, ahol. Felpattan a bakancs orrára, aztán hangosan koccan egy másik kőnek, és gurul még pár métert. Végül egy utolsót pattanva tűnik el egy fűcsomó tövében. Idegesen szusszanva fogja meg a láda fogantyúját végre, amikor már nővére után a kopogás hangja is elhalt, és ránt egyet a ládán. Tulajdonképpen egyszerűbb lenne, ha csak a levegőbe emelné a megfelelő bűbájjal, de abban meg mi lenne az élvezet? A lányt észre sem veszi, miközben nagyot lendít a ládán még térdével is rásegítve kicsit, hogy aztán az hangosan ér földet recsegve-ropogva, azzal a lehetőséggel kecsegtetve, hogy mindjárt szétesik, ha a gazdája továbbra is ilyen kíméletesen bánik vele. Abbahagyja az erre irányuló kísérletet és végignéz a lányon.
- Nem - érkezik a tömör válasz egy fél pillanattal később, és annyi agresszivitást tuszkol abba a három hangba, hogy csak úgy tocsog benne a válasz. Felér egy útmutatással melegebb éghajlatú helyek felé, de legalább egy gebedj meg is lehetne. Vállán ránt egyet, aztán zsebéből előhalászva a pálcáját levegőbe emeli a ládát. Köszöni, boldogul.
- Nyilván - válaszolja, a csomagjára pillantva. - Te meg őskövület vagy. Minő meglepetés - folytatja továbbra is éppen olyan bunkón és kelletlenül, mint ahogy nekifogott, csak éppen már néhány lépést is tesz a kapu felé, félhangosan mormogva orra alá, ám mindebből csak annyit érteni, hogy Zenkő. A hangsúly alapján azonban éppen nem dicséri a nővérét.
- Nem vagyok kíváncsi az iskola történetére, se semmi hasonlóra. Ohridszki-Füst. Pipáld ki a nevem a kis listádon. Cső, Barbie - köszön el, kezét megemelve egy laza intésre, aztán elindul előre.
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2017. július 8. 12:48 Ugrás a poszthoz

Ráhel

Szemöldökét összevonva ráncolja a homlokát, rosszallóan méregetve a szőkét. Még a száját is elhúzza, ahogy kissé megrázza a fejét, majd egy kelletlen szusszanás hagyja el a száját. Mindegy. Kár az energiát is pazarolni az egészre, láthatóan eldöntötte a lány, hogy mosolyogni fog és kedves lesz.
- Te mindig ilyen idegesítő vagy? - kérdezi. Arca újra kifejezéstelen, amikor megszólal, csak szemében tükrözik némi fáradt, unott akármi, mintha csak azt kérdezné, "ez most komoly"? Mint akire rászórtak valami cuki bűbájt, ő meg még ezt a szót sem kedveli, nemhogy azokat a dolgokat, amiket ezzel a jelzővel illetni szokás. Undorról árulkodó grimaszba torzul a szája, ám ez éppen olyan hirtelen tűnik el, mint ahogyan megjelent az arcán, átadva helyét újra az életunt ábrázatnak.
- Ki nem sz*rja le? - teszi fel az újabb kérdést megvonva a vállát. Ha eltéved, hát legalább nem lesz olyan unalmas az egész iskolai séta, amihez az égvilágon semmi kedve. Felsője kapucnijához emeli a kezét, hogy aztán azt homlokába tolja, mintegy közölve a lánnyal, hogy le is kophatna nyugodtan. Kár, hogy biztos benne, szöszi ezt nem fogja érteni, de legalábbis nem akarja érteni. Hülye lányok.
- Ez valami kényszeres cucc nálad, hogy ennyit beszélsz? Fordulj gyógyítóhoz, b***** - közli. Hangszíne nem árulkodik semmiféle különösebb érzelemről, akárcsak az arca. Maga elé bámul a kapura, nem tudja, miért ácsorog még mindig ott, hallgatva a továbbra is vígan csacsogó lányt. Meg kell, hogy büntesse? Mi van? Azt hiszi, ettől most hirtelen remegni kezd a térde ijedtében és mégiscsak segítséget kér? Olyan kelletlen, pengeéles mosolyt villant rá, hogy bárki megijedne ettől, ha egy sikátorban találkozik vele sötétedés után.
- Büntess meg, ahh... ez minden vágyam. Hadd súroljam fel a folyosót fogkefével. Nyenyenyenye. Gebedjél meg, hallod. - Határtalanul kedves. Ha kicsit több beleéléssel mondaná, amit éppen közöl, talán még szórakoztató is lenne, viszont ilyesmire nem veszi a fáradtságot. Ismét megemeli a bőröndöt, kíméletlenül rángatva maga után szerencsétlent. Nem Barbie, hanem Ráhel? He? Két lépést tesz, és újfent megáll, hogy a lányra nézzen.
- Streeler - jelenti ki szinte már elégedetten. Remek becenév lesz ez a lánynak.  
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2017. július 12. 22:23 Ugrás a poszthoz



A seprűjét legalább megkapta. A pálya szélén ácsorogva szinte már kedvesen simogatja meg a járgány nyelét. Abszurdnak tűnő jelenség, de legalábbis mesébe illő, ahogy a napnyugta szolgáltatta, romantikusnak mondható háttérrel egy seprű felé mutat olyasféle szeretetet, amit emberek iránt érezni is képtelen az eddig látottak alapján. Repülni viszont mégiscsak szeret. A repülőalkalmatosságot is szereti, amelyet a kezében tart. Mégiscsak egy nagyon is új Meteorról van szó, amit egyenesen Szentpétervárról rendelt. Megnézi közelről, alaposan végigvizsgálja, ez még akkor rögzölt be, amikor napi szinten volt kviddicsedzése. Most is gondolkodik rajta, hogy jelentkezzen a rellonosokhoz, állítólag jó a csapat. Csak azért vacillál, merthát mégiscsak sok embert jelent egy kviddicscsapat, akikkel legalább meg kell ismerkednie, ha összebarátkoznia feltétlen nem is. Még jó, hogy amúgy a fogó egy egész önálló poszt. Alszik rá egyet. Vagy inkább nem alszik, de végiggondolja. Most azonban további filozofálás helyett felül a seprűre, hogy aztán levegőbe is emelkedjen. Meredeken irányítja felfele a seprű nyelét, amíg úgy nem ítéli, elég magasan van már ahhoz, hogy jól érezze magát. Elnyújtott, felszabadult üvöltéssel húzza egyenesbe a seprűjét, majd ráhajolva teljes sebességre igyekszik kapcsolni. Élvezi ezt, éppen annyira, akárcsak a veszélyes manővereket, nem sokkal később ugyanis már zuhanórepülésbe vált, hogy az utolsó pillanatban kapja fel seprűje orrát, majd vigyorogva húz el az arra tébláboló szerencsétlen mellett, rákiáltva közben. - Bú.
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2017. július 14. 11:56 Ugrás a poszthoz



Ehh. Egy pillanatra csodálkozás ül ki az arcára – noha ezt a másik aligha láthatja, hiszen már röppen is tova mellette –, mert a srác egész jól bírhatja a meglepetéseket. Ahelyett, hogy nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetné, amiért ilyen otrombán igyekszik elijeszteni, ismerkedési kísérletről végtére is szó sincs, inkább megdícséri a mutatványt. Azt mondja, baró. Mi van? Ez most valami őskövület rellonos lenne, akit semmi nem zökkent ki a nyugalmából? Vagy netán egy beszívott navinés, akinek éppen minden mindegy, arra is csak rácsodálkozna legfeljebb bambán eltátott szájjal, ha az apokalpiszis lovasai száguldanának el mellette? Ráhelnek soha nem áll be a szája, és valami oknál fogva még a sértéseket sem veszi magára, mintha azt is bóknak venné, hogy streelernek nevezi szemtől szembe, viszont amíg csacsog, addig is megtud mindenfélét az itteni emberekről, ha akarja, ha nem. A sztereotípiákat például egész gyorsan sikerült beazonosítania, és ha már azok jutottak eszébe, végtére is a vakmerő fajta eridonos is lehet. Lényegtelen. A dícséret nem simogatja meg a máját, ki se húzza magát, hirtelen csodálkozása pedig gyorsan el is tűnik. Csak az állítja meg, hogy a másik továbbra is kiabál utána. Taníthatná. What the... Hirtelen fordul meg a seprűvel hajtűkanyart írva le, így pillanatokon belül szembetalálja magát a már repülő sráccal. Lelassít, sőt le is fékez, mielőtt belecsapódna, így kis ideig csak lebeg a levegőben. Végigméri, aztán megvonja a vállát.
- Össze akarod törni magad? Inkább keress mást, Pumukli - válaszolja pár pillanattal később, aztán száját röpke, már-már elégedett színezetű vigyorra húzza, és seprűjére hajolva a fiú alatt húz el egyenesen a pálya másik végét szemelve ki célul.
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2017. augusztus 3. 09:47 Ugrás a poszthoz



Bunkó. Ezzel pontosan tisztában van, de hát egyszerűen nincs szüksége mások társaságára. Mi a fenének lenne? Hogy dicsérgessék minden mozdulatát? Vagy megkérdezzék, hogy aludt, amikor nem igazán szeret aludni, néha nem is mer (bár ezt magának is nehezen vallja be), vagy mit álmodott, amikor pontosan látszanak rajta a nyomai? Ez nem hiányzik az életéből. Régen még leszállt, folytatott normális beszélgetéseket, nem beszélt úgy, hogy egy kocsis kismiska mellette, de ez már mind a múlt. Azóta történt egy s más, elromlott néhány dolog, és már semmi nem lesz olyan, mint volt. Ennek fájdalmasan tudatában van. Azok az idők már időnyerővel sem térnek vissza, pedig megpróbálta. Milyen dühös is volt az apja, amikor rájött, hogy ellopta az irodájából a varázstárgyat, hogy belepiszkáljon a múltba. Mondani sem kell, hogy nem járt sikerrel, csak generált egy csúnya vitát, ami senkinek nem tett jót. Zenkő még azt hiszi optimistán, de inkább naívan, hogy mindezt meg lehet szokni, hogy attól jobb lesz, hogy körbe-körbe rohangál az országban érdekes témák után szimatolva, mint valami vadászkopó, vagy attól, hogy őt arra kényszeríti, legyen rendes diák. Hát nem az. Pukkadjon meg az összes ilyen elképzelésével együtt. Azaz ideális az lenne, ha végre megértené, hogy ez nem lesz jobb. Vöröske viszont éppen olyan kitartónak tűnik elsőre, mint a nővére. Itt követi, annak ellenére, hogy szándékosan majdnem elsodorta abban a reményben, hátha elijeszti. Annak ellenére is, hogy máris gúnynevet adott neki, meg se kérdezve, hogy is hívják. Tanulni akar tőle, azt mondja. Kiabálja, de ez már csak részletkérdés. Idefent másként nehéz érthetően kommunikálni. Pumukli viszont akar kommunikálni és meg is teszi a nyomában száguldva. Szinte levegőt sem véve szorítja össze ajkait vékony vonalba, és seprűjére hajolva még inkább begyorsít, agyában pedig úgy pörögnek a gondolatok, mint egy számítógép képernyőjén a sorok, amiket többnyire senki sem olvas el egy kétségbeesett újraindítás előtt. Végül megáll és leereszkedik. Ha olyan, mint Zenkő, hát úgy fogja kezelni, mint a nővérét. Vele már kitapasztalta, hogyan élhető az élet, hiszen rákényszerült, vagy nem láthatja Lucifert sem, és így tovább. Zenkő azért okos, ezt elismeri.
- Na figyelj, Pumukli. Durmstrangban játszottam, de itt nem vagyok csapattag. Ha komolyan tanulni szeretnél, nem csak az agyamra menni, akkor kössünk üzletet - szólal meg, amint lepattan a seprűről. Balját zsebre dugja, jobbjával a járgány nyelét szorongatja, féloldalasan leengedve maga mellett azt. - Szóval... Ohridszki-Füst Álmos - mutatkozik be, nem fáradva azzal, hogy emellé netán kezet is rázzon, csak zsebéből kihúzva a kezét a homlokához emeli azt, olyan mozdulatot téve, mintha egy nem létező kalapot emelne meg. Az arcára kúszó mosoly nem éppen megnyugtató.
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2017. október 8. 19:44 Ugrás a poszthoz



Nehéz eldönteni, hogy Álmos-e a boldogabb, vagy Lucifer, akinek a nyomában éppen lohol kezében az agár pórázát lóbálva, merthogy az eb szabadon van éppen. Minek ide szájkosár meg hasonlók? Igazi szelíd jószág, aki a légynek sem árt, csak azoknak esetleg, akik hőn szeretett gazdáját bántanák valami oknál fogva. Kissé azért már liheg, mert hiába van amúgy a kviddicsnek hála jó kondiban, lassan már egy félmaratonnak is beillene a távolság, amit a kutyája mögött szaladva megtett, de azért az eb is fáradni látszik. Mégiscsak körbeszaladták fél Pestseholsét, ahol most éppen csak a szórakozás kedvéért tartózkodik. Budanekeresdet már túl jól ismeri, ideje volt váltani, felfedezni kicsit a másik mágusnegyedet is. Hogy éppen hogyan sikerült a piros lámpás negyedbe keveredni, meg mikor, főleg anélkül, hogy észrevette volna, azt nem tudja, de nem is zavarja különösebben. Eddig azért szólították meg, hogy "hééé, a kutya, vigyázz már rá, te kis taknyos", most meg legfeljebb azért, hogy nem akar-e egy kicsit ismerkedni, ha már lelassítva felcsatolja végre a pórázt Lucifer nyakörvére, megsimogatva a fejét is, hogy aztán zsebre dugott kézzel sétáljon vele tovább. Az eddigi kérdések után, amiből hármat is kapott, ha nem négyet, csak éppen nem érdekelte a lehetőség, a német felkiáltás kissé meglepi. Kartoffeln? Mi a szösz? Hiszen ez még mindig ugyanaz az utca.
- Jobb ajánlat, mint az eddigiek, de kösz, nem - szólal meg pillanatnyi döbbent csendet követően. Ha jól sakkozza éppen, akkor a Kartoffeln, az krumpli, hiszen szinte teljesen úgy hangzik, mint a román, de ez most esetleg valami új szleng lenne, hogy ha netán auror jár erre ellenőrzés céljával?
- Ez az új szöveg amúgy vagy mi? - kérdez vissza végül, megfordulva, hogy lássa is a lány arcát, mielőtt még tovább indulna.
 
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2017. október 29. 19:57 Ugrás a poszthoz



Lucifer a neve ellenére túlságosan is barátságos eb, ami azt illeti. Csak akkor válik igazi fenevaddá, ha valaki kezet emel rá, de egyébként hajlamos bárkinek hagyni, hogy megsimogassa, ha az illető megfelelő módon közeledik hozzá, sőt gyakorta barátkozik is össze mindenféle emberekkel. A szomszéddal is sikerült már neki példának okáért, meg a kutyájával is, úgy jár át lassan, mintha csak hazajárna. Most is leragad a lánnyal, aki engedi, hogy megszaglássza a kezét. Eleinte ugyan kissé bizalmatlan, alaposan körbeszaglássza, de aztán engedi megsimogatni magát, barátságosan még vakkant is, mire a gazdája meg lemondóan sóhajt egy nagyot.
- Na remek. Ez kellett csak már, te szőrcsomó - dünnyögi és a kezeit csuklóig rejtve el a nadrágja zsebeiben visszasétál, hiába érte volna be a maga részéről akár válasz nélkül is.
- Lucifernek hívják. Borzoj - közli röviden, velősen, hogy mit is kell tudni a kutyáról. - Hat éves, kan - folytatja még az információk rövid, tömör sorát, mielőtt elhallgatna, hogy szemét forgatva ácsorogjon el a kutya meg a lány kettőse mellett lábait egymás elé téve keresztbe. Már csak a fütyörészés hiányozna a teljes képhez, de arra egyelőre nem áll szándékában rázendíteni.
- Hát ami azt illeti, nem úgy nézel ki. Ahhoz jóval rövidebb ruhákat szokás felvenni, asszem... - válaszolja végignézve a lányon, megvonva a vállát.
- Azé' áruld már el, miért pont krumpli. Ennyi erővel egy zsák hagyma is lehetne vagy cékla, vagy mittudomén - fejtegeti. Száját húzva pillant aztán a kutyára, aki láthatóan továbbra is élvezi a simogatást. Esélytelen, hogy mondjuk öt percen belül rá is un. Ismeri már ennyire.
- Lucifeeer - szól rá azért próbálkozásképpen, hátha mégis hallgatna rá az eb, de hiába, semmi hatása a szónak. - Eh... jesszus... ha Budanekeresden laksz, csatlakozz. Megúszod, hogy leszólítsanak, én meg hazajutok hajnal előtt, mert különben itt rostokolhatunk addig. Mindenkit kedvel, aki megsimogatja - mondja kelletlenül szusszanva, de azért még megsimogatja a kutya fejét. Akármennyit is morog, szereti őt, és ez a mozdulatából is látszik.
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. április 14. 22:57 Ugrás a poszthoz



Annyira megszokta már az állandó fáradtságot, hogy szinte már nem is emlékszik arra, milyen kipihentnek lenni. Fogalma sincs, mikor aludt ehhez eleget utoljára, tekintve, hogy az álmait kerülni igyekszik, ha pedig az mégsem sikerül, akkor előbb-utóbb úgyis felébred, méghozzá cseppet sem pihenten. Kezét zsebre dugva olyan komótosan sétál a folyosón, mintha az egész világ ura ő lenne ebben a pillanatban és fel sem merülne a lehetősége, hogy esetleg belefuthat egy álmatlan prefektusba vagy tanárba. Még a pletykás portrék előtt sem hajlandó osonni, csak úgy tesz, mint aki észre sem veszi őket. Azt hihetné az ember, hogy éppen alva jár, vagy valami olyasmi, ahogy leragadni igyekvő szemhéjakkal baktat előre a vakvilágba. Lilla lépteit követi tulajdonképpen, amíg csak el nem jutnak a pincéből egészen a könyvtárig.
- Sokat olvasol álmokról? - kérdezi, amint becsukja maguk mögött a helyiség ajtaját, egy pillanatra még neki is támaszkodik, majd nagyot ásít és nyújtózik egyet. Éberebb ettől sem lesz, a tagjainak azonban mégis jólesik a mozdulat.
- Tulajdonképpen miért érdekelnek annyira? - tesz fel újabb kérdést. Tenyerét végighúzza rövid haján, aztán ismét zsebébe mélyeszti a kezeit, amíg el nem jutnak a megfelelő polcig.
- Te is pszochológiára készülsz netán vagy mi? - dünnyög megállva a könyvek sora előtt, majd előhúzza a pálcáját, hogy lumost idézzen vele, elolvasva aztán a könyvek gerincén álló címeket a mágikus fény segítségével. - Állítólag közük van a tudatalattihoz, de ha ez igaz, akkor az nagyon borzalmas zuga lehet az agyamnak. Szóval... nocsak, álmoskönyv. - Leveszi a kötetet, majd fellapozza az sz betűnél. - Nincs is benne szörny. Nemáár. Te találtál már valamit?
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. április 18. 00:49 Ugrás a poszthoz



Az embert nem érdeklik csak úgy önmagukért az álmok, ez a véleménye az eddigi tapasztalatai alapján. Vagy valamit kutatnak azok, akikkel eddig találkozott, például pszichológusok vagy egyszerűen álomfejtésből akarnak roppant naívan megélni, vagy valami fura van az álmaikban, amitől szabadulni szeretnének, vagy ha szabadulni nem is, de legalább megérteni akarják, miért van valami úgy, ahogy. Még a Herzbergben találkozott valakivel, akit azért érdekelt az egész, mert volt egy fura visszatérő álma egy piros lufiról. Sajnos vagy sem, nem bírta egészen komolyan venni, úgyhogy nem sikerült megtudni, jutott-e valamire az az illető aztán ezzel kapcsolatban. Az első kérdésére Lilla fel sem figyel, csak a második hallatán csapja össze hirtelen az éppen kezében tartott könyvet és ad választ.
- Aha - dünnyögi. Már mindent ért. Ez esetben az álom ihletforrás, azazhogy eszköz, tehát Lillát sem önmagukért érdeklik. A további információ is csupán ezt a meglátását támasztja alá, de azért száját elhúzva pillant a lányra.
- Szar ügy - állapítja meg velősen a rémálmokat illetően. Ha valaki, hát ő aztán teljes joggal mondhatja, úgy érzi, és különben is. A rémálom az valami borzalom. Ezt úgy is tudhatja bárki, hogy nem él együtt vele. Levesz egy kötetet a polcról, de egyelőre csak a borítóját nézi meg, ujját végighúzza a gerincén, majd csak azután csapja fel tartalomjegyzéknél, majd találomra lapoz tovább.
- Nézd csak, itt... honnan tudhatjuk, hogy álmodunk... - mutatja, amint megakad a szeme ezen a mondaton éppenséggel az egyik oldal alján. Az újabb kérdés hallatán felpillant, majd gondolatban utánaszámol, mikor is halt meg az anyja. Nem sokkal azután jelentek meg a szörnyek. Ujjait is mozdítja, ahogy az éveket számlálja, de csak hangtalanul teszi egyelőre.
- Öt éve - böki ki végül. - Előtte is voltak kék foltjaim, ha leestem álmomban valahonnan, de a szörnyek öt éve jelentek meg először, és el ne mondd senkinek, de néha attól tartok, hogy egyszer ide is követni fognak és itt lesznek akkor is, ha ébren vagyok. Néha mondjuk már nem vagyok biztos benne, hogy épp álmodok-e vagy ébren vagyok. De nézd már, ez lehet, hogy hasznos - tér vissza az iménti témához, a lány orra elé tartva a könyvet.
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. május 6. 14:49 Ugrás a poszthoz



Szemernyi időre döbbenten nézi a mosolyt a lány arcán, ahogy az szélesedni kezd, mielőtt még visszaszelídülne egy haloványabb változattá. Kissé összeszűkül a szeme, két szemöldöke között pedig ráncot rajzol ez a pillanatnyi meglepettség és értetlenség, mielőtt még egy vállvonással elengedné az egészet. Nem egyszerű eset a lány sem. Más mostanra már hosszas magyarázkodásnál tartana, vagy éppen arról kapna kioktatást, hogy így aztán nem illik beszélni, pedig hát mi mást lehet erre mondani? Kezdje el sajnálni, szánakozzon rajta, aggódjon, hogy jaj te jó ég, hát ez micsoda dolog már, és ugyan különben is... ez nem ő. Ő pontosan tudja, milyen a rémálmokkal együtt élni, és éppen ezért sincs értelme többnek eme lakonikus megállapításnál szerény véleménye szerint. Inkább vissza is tér a tartalomjegyzék böngészéséhez, hiszen az fontosabb, mint ezen a kérdésen lamentálni, és egész megkönnyebbülten szusszan fel, amikor a lány a tudtára adja, hogy ez az a könyv. Fordítja kicsit a könyvet, hogy mindketten rálássanak, és bizonyára a fáradtság tehet róla, hogy miközben megoldást igyekeznek találni, nagyon is őszintén válaszol a kérdésre, olyan mértékben nyílva meg, mint évek óta senkinek, még a nővérének sem. Szinte már el is felejtette, hogyan kell őszintének lenni, és kimondani, mi nyomasztja, egy pillanatra még meg is retten tőle, hogy micsoda komoly titkot adott ezzel a lány kezébe, de végtére is úgyis ismeri már az álmait. Ott járt bennük, csak még azt nem tudja, hogyan került oda és miért.
- Kösz - mormogja vállait kissé behúzva azért, és már vissza is térne a könyvhöz, ám még eszébe jut, hogy ha már itt tartanak, miért is ne kérdezhetne. Neki megvannak a szörnyei, és Lilla látta is őket, de azt nem tudja, hogy őt mi is tartja rettegésben, ha az álmok földjén jár.
- Te miket szoktál álmodni? - kérdez rá végül, csak ezt követően futja át a valóságtesztekről szóló részt. Hümmögve olvasgat. Érdekes.
- Az egyetlen bajom, hogy ehhez álmodni is kell - jelenti ki hatalmas sóhajjal. - És ha te is benne leszel... szóval ahhoz, hogy ott legyél, azt hiszem, éjszaka kellene aludnom, nem valamikor óra közben, amikor már nem tudom nyitva tartani a szemem.
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. május 22. 22:20 Ugrás a poszthoz



Valószerűtlenül könnyen jönnek a szájára a szavak, szinte már álomszerűnek is mondhatná, ha emlékezne még arra, milyen is egy kellemes, ködös álom, ahol minden a helyén van, talán jobban is a kelleténél, és nem menekül éppen valami elől egy félelemmel és rettegéssel átitatott szürke köztes világban. Csakhogy nem emlékszik már ilyen álmokra, évek óta nem volt hozzájuk szerencséje, így mindössze hihetetlennek képes titulálni az egész pillanatot, amelyben gondolkodás nélkül enged betekintést a lánynak lelke mélyére. Nem szokása felfedni a félelmeit, de általában még azt sem, hogy ismer még érzéseket, nem csupán valami szoborszerű merevségbe dermedt szemlélője a világban zajló eseményeknek mindenféle reakció híján. Dehogy. Csak éppen jó mélyre száműzi magában mindezt, és ezzel egyidejűleg az embereket is távol tartani igyekszik magától. Minél kevesebb az esélye, hogy közelebb kerül hozzá bárki is, annál biztosabb, hogy nem kell újra átélnie mindazt, mint amikor évekkel ezelőtt elveszítette az anyját. Hirtelen megretten a tudattól, hogy Lillának most mégis felfedett valamit az igazán emberi valójából, és különben is, a lány részese az álmainak. Különösen ijesztőnek tetszik a lehetőség, hogy esetleg ismételten szembesülhet mindazzal a kellemetlen, égető, fájó, maró kavalkádjával az érzéseknek, ami akkor, évekkel ezelőtt zúdult rá teljes hirtelenséggel, ilyenné formálva őt szép lassan, hát igyekszik inkább a könyvre terelni a figyelmét és megoldást találni a jelen helyzetre. Akkor talán Lilla is kikerül az álmaiból, nem kell már tartania tőle, hogy esetleg éppen ő okozná a vesztét, mert ki tudja, mire képesek az álmai, amiről még nem tud, meg egyáltalán mire képes ő. Csakhogy akarja-e, hogy ez teljes mértékben megszűnjön? Mégiscsak megkönnyebbülést hozott az, hogy elmondta mitől is fél hosszú ideje, bármennyire is nem szeretné bevallani. Hülyeség, dönti el végül, határozottan utasítva rendre saját magát, kényszerítve szinte, hogy a sorokra figyeljen a könyv lapjain. Minden más mellékes csupán, fölösleges időpocsékolás foglalkozni tehát vele.
- Akkor miért a barátod? - kérdez vissza kurtán, meglehetősen értetlenül, mégis valahogy ítéletnek hangzik szájából a kérdés. Miért? Az ilyen nem barát. Ott van a ki nem mondott gondolat a szavak mögött. Ez inkább mumus.
- Nemt'om. Megpróbálom - közli megvonva a vállát. Tulajdonképpen nem is nagyon látja, mi más választása lenne, leginkább csak igyekszik visszabújni a kis burkába, de nem éppen sok sikerrel. Meglazult az egész konstrukció, legalábbis ami a lányt illeti. Hatalmasat sóhajt, és ez a sóhaj már inkább holmi halálhörgésre is emlékeztetheti az embert, ahogy enyhén gurgulázó hanggal társulva szakad fel a torkából, majd megdörzsöli az orrnyergét, aztán Lillára pillant.
- Remélem, mert most csak az jut eszembe, hogy mi van, ha egyszer tényleg bántanak téged is a lények. Fogalmam sincs, mire lehetnek még képesek az álmaim - dünnyögi tudomásul véve, hogy kár már megpróbálni is tovább játszani az önként választott szerepet, hiszen itt ezen a ponton nem tud már hiteles lenni. Vállat von csak úgy magának, aztán a könyvet becsukva leül a földre hátát a polcnak vetve. - Miért segítesz nekem?
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. május 23. 21:38 Ugrás a poszthoz



- Mhm - dünnyögi megtartva magának minden elcsépelt okosságot ezzel kapcsolatban. Lilla nagylány már, csak el tudja dönteni, hogy akitől fél, az aligha a barátja, és különben sincs ehhez neki annál több köze, hogy most valami hihetetlenül furcsa, már-már szürreális pillanat eredményeként megosztottak egymással néhány apró, eddig még feltehetőleg soha ki nem mondott részletet. Legalábbis az ő részéről határozottan pozitív, hogy senki más nincs a megosztott kis titok birtokában. Csakhogy ez úgyis a múlté lesz, amint megoldódott ez az egész álom-mizéria, mert szinte biztos benne, hogy azzal majd úgyis kikerül a lány is álmaiból. Mindenképp reméli. Nincs szüksége arra, hogy mások testi vagy lelki épségét kelljen felügyelnie, nehogy éppen az álmai miatt essen bántódásuk, különösen, hogy azzal még ő maga is megégetheti magát. Náh, ez hiányzik a legkevésbé. Megoldás kell, lehetőleg minél hamarabb, mielőtt még túlságosan megkedvelné és közel engedné a lányt például, további titkokat fedve fel, mert annak sose lesz jó vége. Soha. Koncentrál is a könyvre egy ideig, ám valahogy nem sikerül kellőképpen figyelnie. Bizonyára csak a fáradtság az oka, az az állandó kimerültség, ami miatt kihívás, hogy olyan legyen, mint bármelyik normális ember. De végtére is, sose volt ő amúgy se az. Mindegy is.
- Csak azt ne mondd, hogy majd megszelídíted a démonaimat, jó? Az annyira elcsépelt lenne, mint valami zs kategóriás amerikai film - szólal meg jobb kezét félig felemelve, mutatóujját enyhén behajlítva tartva el a többi ujjától, mintha figyelmeztetni akarná a lányt, hogy vegye csak komolyan ezt a kijelentést, csak valahogy mégis fölöslegesnek érezné a mozdulatot vagy túl fáradt lenne a teljes kivitelezéshez. Hamar le is engedi a kezét, engedve, hogy elvegye tőle Lilla a könyvet, hunyorogva igyekezve behatárolni a sziluettjét a sötétben.
- Neked rám? Haha... - horkan fel. - Hát esetleg megkergethetem én a változatosság kedvéért a barátodat egy folyosón - közli némi szarkazmussal, hiszen ötlete sincs, mi másban tudna segíteni. Meg különben is. Ez kicsit olyan horoszkópba illő okosságnak hangzik számára, de ezt inkább nem mondja ki, csak egyszerűen lenyeli. Hihetőbb, hogy valami fura bolygóegyüttállás, vagy még inkább a birtokon szabadon áramló túlzott mértékű tette lehetővé az egészet, de akármi is a magyarázat, ebben már ketten vannak. Feltápászkodik lassan.
- Menjünk, mielőtt valaki rajtakap. Még egy hónapot ki kell bírnom anélkül, hogy kirúgnának - dünnyögi végül, aztán a lovagiasság látszatát is mellőzve zsebre dugja a kezeit ahelyett, hogy felsegítené esetleg a lányt, éppen csak bevárja, és a nyomában baktatva kisétál a könyvtárból, vissza a sokkalta biztonságosabb alagsori hálókörletbe.
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. május 23. 22:21 Ugrás a poszthoz

Lilla


- A pizsamádon kérődzött egy padlásszörny? Vagy inkább egy jeti volt a tettes - teszi fel köszönés helyett a kérdést, amint belép a szobába. Ismeri már a járást, ide s tova legalább fél éve alszik már itt időnként. Mint kiderült, három utcányival lakik odébb a nővére, akinek a lakásán az ideje nagy részét tölteni szokta, amikor épp nem az iskolában intéz valamit, úgyhogy csak átsétál, mellőzve, hogy fél szóval is elmondja Zenkőnek hová megy és miért. Kezeit nadrágja zsebeibe mélyesztve ácsorog még egy pillanatig az ajtóban, szája sarkában éppen csak észrevehető mosollyal, míg az lassan csukódik be mögötte - megadta neki még hozzá az imént a kellő lendületet -, aztán hátizsákját a földre engedi, és előbb a jobb lábán lévő bakancs sarkára lép rá a bal lábával, hogy némi erőlködés árán lehúzhassa anélkül, hogy rátenné a kezét, majd ugyanezt a műveletet fordítva is megismétli.
- Most mondanám, hogy kipróbálom a direkt vasalásra fejlesztett bűbájomat, de tegnap sikerült úgy kikeményíteni is egyúttal vele az egyetlen fehér ingemet, hogy letörtem a gallérját - közli megemelve a vállát kissé, rövid időre elhúzva a száját, aztán a fekete bőrkabátjától is megszabadul, hogy az egyik szék karfájára helyezze. Süthet hét ágra a nap, vagy eshet a hó, lehet negyven fok pluszban is, mínuszban is, anélkül sose teszi ki a lábát a házból, már csak azért sem, mert remekbe szabott kis hőszabályzó bűbáj van rajta. Tesz pár lépést a lány felé, és közelebb is hajol hozzá, mint aki puszit akar adni üdvözlésként, ezt mégis mellőzi, csak az arcát érinti az övéhez egy másodpercre.
- Cső - köszön végül, már amennyiben ez annak minősíthető, a következő pillanatban pedig már a térdénél szakadt fekete farmertől is megszabadul, hogy aztán a táskából előszedett kockás pizsamanadrágot húzza magára helyette. Valamikor akkor kezdte el hordani, amikor Lilla is a pizsama mellett döntött. Alkalmazkodott. Talán egyfajta elhatárolódás is volt, de ezekbe inkább azóta sem gondol bele, csak abban biztos, hogy egyébként az elmúlt két hétben hiányzott a lány neki. Megszokta. Kicsit túlságosan is. Kényelmes az, ha ott van a közelében, szinte már jó, ez viszont még mindig ijesztő is.
- Hiányoltad már, hogy velem menekülhess, mi? - kérdezi, amint ledobja magát az ágyra, úgy húzva fel maga elé a lábait, egy tornász ügyességével hajlítva, hogy a lótuszülést egy jógi sem kifogásolhatná. - Egy hete elkaptak amúgy. Egy labirintusban voltam, ami folyton változott. Azóta is szivárványszínű a fél oldalam.
Utoljára módosította:Ohridszki-Füst Álmos, 2018. május 23. 22:21
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. május 23. 23:52 Ugrás a poszthoz

Lilla


- Letört gallérral már aligha - jegyzi meg egy eléggé nemtörődöm vállvonás kíséretében. Nem mintha egyébként nagyon hordta volna, csak a tanévnyitókor erőltette magára, mert még mindig kisebb érvágásnak tűnt, mint a dísztalárt felvenni arra a tíz percre, amíg elhangzik az igazgatói beszéd - öt percig bírta különben, aztán lelépett -, a tanévzáróra viszont biztosan nem vesz már másik inget. Jó lesz valamelyik kevésbé elnyűtt pólója is, ha egyáltalán tiszteletét teszi az egész rendezvényen. Leerőlteti a lábáról a bakancsot közben anélkül, hogy egy ujjal is hozzányúlna, majd végre rendesen üdvözli is a lányt. Van ebben a pár mozdulatban még számára is valami megnyugtató, hiába tagadta nagyon sokáig kitartóan. Már nem emlékszik, mikor is szokott rá erre, melyik egzakt pontján annak a közel egy évnek, amióta belecsöppent a lány is az álmaiba, de lassan éppen olyan természetes lett, mint az, hogy időnként együtt alszanak. Csakis az álmok miatt. Kizárólag. Noha, meg kell hagyni, ha nagy ritkán belegondol, nem tudja eldönteni, hogy nincs-e annak is legalább egy sóhajnyi pozitív hatása a rémálmaira, hogy ott van a közelében a lány, hiszen egyedül még mindig akad alkalom, amikor nem boldogul velük. Pedig már ismeri a technikákat, mint a tenyerét, mégis becsapják néha az álmai, amilyen ádáz teremtményei az elméjének. Maga elé pislog, amíg a lány öltözik, nem érez rá késztetést, hogy megbámulja, hogyan cseréli a gyűrött pizsamára a farmert például, inkább megfogalmazni igyekszik addig is magában, mit is meséljen el abból a rémes álomból. Végül úgy dönt, nem részletezi túl, csak nagy vonalakban foglalja össze az egészet.
- Naaa... lassan a testtel, kiváncsifáncsi - dől kicsit hátrébb, amikor a lány nagy lendülettel terem mellette, hogy megtapogassa az oldalát, de azért a következő pillanatban önként húzza fel a pólóját félig kibújva belőle, hogy megmutassa a bőrét tarkító színes foltot. Múlóban van már, de még látni, hogy szép kis esés kellett hozzá.
- Zenkő már elkezdte feszegetni a kérdést, hogy nem akarok-e comingoutolni vagy valami, ahányszor lelépek szó nélkül éjszakára. A szüleid nem fognak kiselőadást tartani méhecskékről meg virágokról? Vagy az már megvolt? - kérdezi nehezen tartva vissza a nevetését egy hosszú percig, de aztán csak kitör belőle. Elvégre mi mást lehetne gondolni erről, ha egyszer azt nem igazán osztják meg senkivel, hogy tulajdonképpen álmokat igyekeznek irányítani. Annyira abszurd, hogy amúgy is ki hinné el? Ő meg sem próbálja elmagyarázni még a nővérének sem, pedig ő meg tud is arról, milyen különösek tudnak lenni az álmai.
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. május 26. 17:19 Ugrás a poszthoz

Lilla


- Majd csak megtalálom a megfelelőt. Vagy nem. Annyira nem fáj a szívem azért az ingért - válaszolja ismét csak a vállát vonogatva. Ezen nem múlik semmi, különben sem szeret ingbe bújni, roppant kényelmetlen viselet, na meg gyűrődik, könnyen koszolódik, főleg ha fehér, szóval csak a baj van vele. A póló néha ugyan elszakadnak, elnyúlnak, de legalább kevés gond van velük és még jól is érzi bennük magát, és ha bárki szemét is szúrja a dolog, az megtarthatja a véleményét magának.
Percekkel később aztán már az ágyon ülnek, ő pedig első pillanatban reflexből húzódik el, amint Lilla megpróbálja megnézni, hogyan is néz ki az oldala. Szó sincs róla, hogy félne megmutatni, zavarba jönne tőle, hogy a lány látja, leginkább csak túlságosan megszokta az évek alatt, hogy ezeket elrejtse mások elől vagy éppen úgy viselje, mintha egy eldurvult ökölharcban szerzett trófeák lennének, Lilla viszont tudja már, hiszen a saját szemével látta, hogy mindez annak köszönhető, hogy áldozata az álmainak. Nem gondol magára ugyan áldozatként, de mégis nehezen viseli, ha netán aggodalmasan vizslatják, ahogy Zenkő is szokta, amikor meglátja egy újabb monoklival, aztán olyan anyáskodva igyekszik megtapogatni az arcát és hetven kérdése van, de már a hangjából is tudni, hogy szomorú és szeretné, ha ez jobb lenne, de azt is tudja, hogy nem sokat tehet érte, és ez pontosan egyike azoknak a terheknek, amiket elviselhetetlenül nehéznek érez. Nem akarja bántani a nővérét, ahogy Lillát sem, de közben meg attól is óvakodni próbál, hogy aztán egyszer ki ne csússzon úgy a talaj alóla megint, mint amikor közölték vele, hogy az anyja meghalt. Azt nem engedheti meg magának, ennek pedig ára van. Mindig is volt. Pár másodperccel később azért mégis megmutatja az oldalát, amint rájön, hogy ez meg most Lillának nem biztos, hogy éppenséggel jólesett. Nem kell hozzá nagy empátia, hogy tudja, és ugyan nehezére esik kicsit, de hadd lássa. Nem lesz belőle világvége. Pont olyan lehetetlenül nehéz vele is lassan ez a távolságtartósdi, mint Zenkővel. Kénytelen legalább magának elismerni lassan, hogy fontos neki. Persze csakis a szó szerint közös álmaik miatt.
- Mhm - válaszolja, aztán a sajnálom hallatán megrebben a szeme, ha még állta is azt előtte, hogy milyen közel volt hozzá a lány, hogy az elszíneződött bőrfelülethez érjen. Szinte már érezte is, mielőtt elhúzta volna a kezét ujjai ökölbe szorítva. Maga sem tudja eldönteni, hogy most akarta-e legalább kicsit, hogy ha már olyan közel volt, végigsimítson rajta, hátha eltűnik nyomtalanul az egész véraláfutás, de a józan esze tudja, hogy nem lenne így. Szája sarkát balra húzva, szemöldökét megemelve egy pillanatra enyhén megrázza a fejét. Nem kell. Ugyan.
- Amíg kviddicseztem, volt rosszabb is - közli, mintha semmiség lenne, megrántja a vállát is hozzá, és inkább témát vált.
- Már azt hittem, a méhecskéket. Na és mit mondtál nekik? Én lettem a legjobb meleg barát a leltárban?  - kérdezi és még el is vigyorodik most ezen a feltételezésen, mielőtt nagyot ásítva dőlne el az ágyon teljesen váratlanul. - Ehh. Fáradt vagyok. Egész nap azok után az undok kis eridonosok után takarítottam, miután mézeskalács meg cukorvilágot csináltak a társalgóból - morogja a hátára fordulva. Nem volt kellemes eltakarítani utánuk és csak reméli, hogy nem kell a hammelni patkányfogó segítsége is még utólag. Persze elaludni annyira mégsem könnyű, még pislog a mennyezetre, néha pedig a lányra sandít. Vajon milyen álom vár ma rá vele?
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. május 26. 20:59 Ugrás a poszthoz

Lilla


- Nem, de attól se lesz jobb, ha aggódsz - válaszolja kissé behúzva a nyakát. Ebből a kérdésből nem akar vitát esetleg, egyszerűen csak szükségét érzi kijelenteni, hogy nincs erre szükség. Ha sikerül valahogy megtalálni a módját, hogy legyűrje álmában a szörnyeket, akkor majd jobb lesz, addig meg elég csak tudomásul venni, hogy még mindig ez van. Ő is ezt teszi. Tényként elraktározza, hogy ezen még dolgozni kell, attól csak rosszabb lenne, ha rágódna. Szerencsére az újabb téma egész jó figyelemelterelésnek bizonyul. Majdnem el is neveti magát a lány válaszát hallva, de végül csak egy nevetős szusszanás meg egy horkanás meglehetősen egyedi egyvelege jön össze a vigyor mellé.  
- Ami a kontyokat illeti, különösen profi vagyok. Csak rám kell nézni... - közli végighúzva a tenyerét nem túl hosszú haján, ha már van éppen. Közel két hónapja volt már, hogy utoljára kopaszra nyíratta, talán lassan ideje lesz ismét egy látogatásnak a borbélynál.
- Nem állítom, hogy nem volt benne pár navinés keze is. Nem olvastam névsort, csak az egyik lányról biztosan tudom, hogy eridonos. Többször kaptam már rajta, és szerinte remek szórakozás összefesteni a falat a folyosón, ugrálóvárat csinálni az erkélyen, elárasztani a fürdőt, csak én nem élvezem annyira - válaszolja. Van néhány ilyen notórius bajkeverő a kastélyban, akikkel időnként meggyűlik a baja, aztán meg rendesen megdolgozhat azért, hogy mindent helyreállítson. A végén még meggondolja, hogy inkább tovább tanul, csak ne kelljen ezekkel foglalkoznia huzamosabb ideig, vagy valaki pórul fog járni. Egyelőre azonban tartja magát ahhoz, hogy nem az intézményes keretek között folytatott oktatásra van szüksége az életben való boldoguláshoz.
- Nem lenne rossz - dünnyögi még, de ezzel be is fejezi a beszélgetést. Eddig egyetlen ritka alkalommal tényleg nem álmodott semmit, viszont már annak is örülni tud, ha Lilla felbukkan az álmaiban, mert olyankor egyre kevesebb alkalommal ébred zúzódásokkal. Azok az álmai, amelyekben a lány is jelen van, szinte már érdemesek lennének a jó melléknévre is, már persze az ő viszonyítási alapjához mérten. De akkor is. Nem olyan rémesek. Az oldalára fordul, aztán újra a hátára, mocorog még, mielőtt elaludna, semmi esetre sem húzódva közelebb a lányhoz, noha ez még nem jelenti, hogy álmában nem fog. Megesett már, hogy arra ébredt, úgy szorongatja Lillát, mint ötéves az alvós plüssét. Lassan azonban sikerül elaludnia, és már kezdődhet is a kaland. Sötét világ ez, amely mintha megrekedt volna a napnyugta és az este közötti rövid, szürkébe boruló átmeneti időszakban. Sehol a nap, de még a hold sem, és legfőképpen sehol egy szín. Néha Lillát színesben szokta álmodni egyébként, de most még őt is a szürke millió árnyalatában látja, ahogy mellette áll és a kezét fogja. Különös, ahogy ujjaik összekulcsolódnak, és noha egy réten állnak éppen, a maga kecses mozdulataival tesz is néhány lépést, húzva őt is magával. Hol vannak a lények? Körbepillant, de nem lát egyelőre egyetlen dementorszerű teremtményt sem, csak az iskolát a távolban, az erdőt körülöttük. Az erdőt, ami hirtelen életre kel. Ágaikat a fák úgy nyújtogatják, mintha a karjaik lennének, és közelebb kúsznak lassan, mintha körül akarnák venni őket, fogságba ejteni, de az ösvény még szabad.
- Fuss - kiabálná, de nem jön ki hang a torkán, csak holmi suttogás, ahogy tátog, hát inkább elindul, rángatva őt magával. Sosem bocsátaná meg magának, ha a lánynak baja esne.
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. május 26. 23:53 Ugrás a poszthoz

Lilla


- Amennyiben hasonlót szeretnél az enyémhez, azt bármikor szívesen - válaszolja még mindig kamaszos, pimasz mosollyal a szája szegletében. Ez bizony megoldható könnyedén, a kontyot ilyen lazán már mégsem vállalná be. Különben is, amilyen szép haja a lánynak van, kár lenne érte, ezt azonban hangosan már nem hajlandó kijelenteni semmilyen körülmények között sem.
- Jahm - mormogja még, mielőtt eldünnyögne egy "jó éjt" is, hogy aztán még egy ideig mocorogva próbáljon elaludni, mielőtt tényleg sikerülne is, és belecsöppenne egy máris kellemetlennek ígérkező álomba. Még jó, hogy nincs benne egyedül. Vagy éppen ez lenne a baj? Nem akarja, hogy a lány is megsérüljön esetleg miatta. Alkalom volt már rá, noha ő sose ébredt még zúzódásokkal, de mi van, ha egyszer valamitől megváltoznak a feltételek. Annak a legkevésbé sincs tudatában, hogy közben nyugtalanul mocorogva húzódik közelebb öntudatlanul is a lányhoz, átölelve, mert öntudatlanul is az a gondolat motoszkál benne, hogy csak baja ne essen. Álmában pedig menteni próbálja, átjutni igyekszik vele mielőbb az ösvényen, tartva tőle, hogy az is összezárul előbb vagy utóbb, elnyeli az életre kelt erdő, akár a rétet. Azt már nem is látja, ahogy válla fölött futólag hátrapillant. Egyre gyorsabban szalad, mégis az az érzése, mintha lassított felvétel lenne az egész, ahogy menekülni próbál, és az erdő már nem is egyszerűen erdő, hanem maga a sötétség, ami mindent elnyel és felemészt. Most nincsenek őt üldöző lények egyelőre, hanem az egész tömény, sűrű, alaktalan sötétség kúszik a nyomában, hogy elnyelje a lánnyal együtt. Nem akarja elengedni a kezét. Nem akarja, hogy bármi is történjen itt vele. Nem fényes páncélú lovag, soha nem is volt, még az illemtan órákat is sorban ellógta, de ez kicsit sem jelenti, hogy nem lehet neki valaki annyira fontos, hogy meg akarja menteni a saját elméje szülte szörnyektől. Egyre közelebb kerül hozzájuk ez a valami, ami ott terjeng a levegőben, betöltve a teret, akár a köd, hiába szalad, húzva maga után Lillát is, az ösvény pedig végtelennek tetszik. Csak nem kerülnek közelebb a kastélyhoz, és a levegője is elfogy lassan, kapkod utána kifulladva, pálcája után kotorászva, amit ráadásul nem talál.
- Megpróbálom feltartani, te pedig menekülj - javasolja, de hangján hallani, hogy nem igazán tűr most ellentmondást. Nehezére esik közben elengedni a lány kezét, mégis megteszi, és egy pillanatig ignorálva a közelgő veszélyt a füle mögé tűri a haját és puszit nyom az arcára. - Fuss.
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. május 27. 13:16 Ugrás a poszthoz

Lilla


Megpróbálja rávenni a lányt, hogy meneküljön. El is köszön tőle, azzal a szándékkal, hogy ő majd marad, és addig is, amíg ő szembenéz a sötétséggel, a lánynak éppen elég ideje lesz elszaladni. Végtére is ez az ő álma, őt akarja ez a monstrum, nem Lillát. Különben máskor ilyenkorra már realizálni szokta, hogy álmodik, meglehetősen sokat gyakorolták ezt a lánnyal, most azonban mindez elmarad, hiába van ott mellette. Az álom ebben a pillanatban nagyon is valóság számára, és egyre elkeseredettebben néz a lányra, aki csak nem hajlandó menekülni, miközben mindjárt eléri őket az a sűrű, gomolygó valami, ami mindent felemészt maga körül.
- Menj már, szépen kérlek. Ne kelljen könyörögnöm, Lilla. Nem akarom, hogy bajod essen - igyekszik meggyőzni valahogyan, hogy mégis megmozduljon, de csak nem akar ez összejönni. A lány marad, és ismét a kezét fogja, ami valahogy egyszerre ejti kétségbe - hogy mégis mi fog most vele történni, mert erről aztán halvány fogalma sincs -, és ad okot valami meglepő, különös örömfélére is, amiért minden kérés és utasítás ellenére nem hagyta egyedül. Viszont éppen abban a pillanatban, amikor végül feladja a próbálkozást és inkább összekulcsolja az ujjaikat ismét, hogy ha már ez van, ketten nézzenek szembe azzal a nagyon is közelgő valamivel, megpillantja a lányt a fák között is. A gyűrött pizsamanadrágot viseli, meg a szürke felsőt, amiben ébren is volt. Álmodik. Most már biztosan tudja, hogy álmodik, ahogy eszébe jut, hogy milyen nap is van, aztán az is, hogy tulajdonképpen ő most ott alszik a lány mellett a budanekeresdi lakásban, és fel is ébred, amint az is tudatosul benne, hogy most éppen rajtakapta a lány tulajdonképpen, hiszen aki mellette áll, akinek a kezét fogja, az az elméje teremtménye és nem az igazi Lilla. Körülveszi a sötétség még álmában, elnyeli, mert az álmot irányítani most nem sikerült, de nyomban fel is pattan a szemhéja. Légzése is árulkodóan rendszertelenné válik. A lányt öleli, amire volt már példa nem is egyszer, és Lilla is belesimul ebbe az ölelésbe, most mégis nagyon zavarban érzi magát hirtelen ettől is, nem csak az álomtól, amely elárulta, hogy igenis fontos lett neki az együtt töltött idő alatt és már nem mondhatja azt, hogy csakis azért, mert belelát az álmaiba. Behunyja a szemét, reménykedve benne, hogy talán ő még alszik, még nem ébredt fel, és akkor nem kell megmagyaráznia, mi is volt ez az egész álom, és még inkább pontosan mi is van mögötte.  
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. május 27. 21:52 Ugrás a poszthoz

Lilla


Kényszeríteni próbálja magát, hogy nyugodtabban, rendszeresebben vegye a levegőt, de nem sikerül megzaboláznia a légzését. A mellkasa is elszorul kissé, ahogy a szíve hevesebben dobban, mintha csak összezavarodott volna hirtelenjében, pedig olyan jól ment az, hogy ütemesen működjön, noha meg sem közelíti a lány nagyon gyors és hangos, legfőképpen pedig árulkodó szívverését, amely még az ő mellkasában is visszhangot ver. Talán csak erre próbált rezonálni a sajátja hirtelenjében. Egy egész kicsit közelebb húzza magához még ösztönösen, mielőtt rádöbbenne, hogy mit is tesz, majd a felismerés beletörődő halvány mosolyt rajzol szája sarkába - bár ezt a sötétben úgyis aligha látni - és kinyitja a szemét. Fölösleges tovább játszania, hogy alszik, hiszen mindketten tisztában vannak már vele, hogy a másik ébren van. Nyert ugyan még ezzel pár pillanatot, hogy ne kelljen elengednie őt, hogy még mélyen beszívhassa az illatát, amely már így is megragadt az orrában, és emlékezetébe vésse, milyen érzés is, ahogy az ölelésébe simul, de most már abbahagyja a színlelésre tett próbálkozást. Amúgy sem volt túlságosan sikeres. Aprót szusszan, egy fél pillanatig még figyeli a lány körvonalait a sötétben, aztán már egy határozottabb, hallhatóbb sóhajjal engedi el és fordul a hátára megköszörülve a torkát. Jobb tenyerét a homlokára simítja, megdörzsöli azt, majd végigsimít a haján és végül fejét kissé megemelve tarkója mögé csúsztatja a karját. Szeme sarkából így kicsit jobban látja Lillát most, hogy már kezd hozzászokni a szeme a jelen fényviszonyokhoz.
- Khm... - kezdi újabb torokköszörüléssel, aztán újra elhallgat szája szélét rágva. Mégis mit mondhatna. Olyan egyértelmű volt szerinte az álmából, hogy mennyire sokat jelent neki, hogy vonzódik hozzá, annyira, hogy még áldozatokat is képes hozni érte, hogy le sem tagadhatja. Tulajdonképpen ezért sem nagyon igyekezett utóbb túlságosan gyakran jönni, hiszen előfordult már, hogy álmodott a lánnyal úgy, hogy ténylegesen nem volt benne az álmában. Nem ez az első alkalom. Előfordult már az is, hogy ébren kalandoztak el a gondolatai felé, mielőtt még észbe kapott volna, csak erről éppen nem nagyon akart beszélni, mert mi van, ha netán túl közel kerül aztán hozzá a lány, annyira, hogy már nem fogja tudni elengedni, annyira, hogy az már félelmetes lesz, és veszélyes is, mert nem is fogja akarni elengedni. Most viszont már rajtakapta Lilla. Zavarban is érzi magát ettől, feszeng.
- Ez... ez kínos - nyögi ki végül megtörve a csendet, noha még mindig fogalma sincs arról, hogy mit is mondjon. Felé fordul inkább, mocorog még kicsit az időt húzva, aztán tekintetét lesütve szólal meg, természetesen egy vállvonással tetézve az egészet, mintha nem lenne annyira jelentőségteljes az egész, mint amennyire pontosan az. - Mit mondhatnék? Elég fontos lettél nekem...
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. május 27. 23:16 Ugrás a poszthoz

Lilla


Nem megy ez könnyen. Cseppet sem egyszerű megfogalmaznia és kimondania, mi is jár a fejében, hiszen még magának is alig vallotta be. Az azért segít valamelyest, hogy a lány megrázza a fejét, ezt a heves mozdulatsort nehéz lenne nem észrevenni, hiszen a körvonalait nagyon is látja már, és ettől kicsit meg is könnyebbül. Az a benyomása támad, hogy nem csak ő van ebben benne nyakig. Kár, hogy sosem figyel e tekintetben semmilyen apróságra, amely mások részéről egyértelmű jele lehet annak, hogyan is viszonyulnak hozzá, hiszen a legtöbbször nem foglalkozik ezzel, sőt úgy általában senkivel sem. Annyival egyszerűbb tud lenni az élet mindenféle viszonyok és kapcsolatok nélkül, kevésbé félelmetes és jóval kevesebb veszteséggel, megrázkódtatással meg hasonló gyötrelemmel jár. Erre viszont nem volt felkészülve és ráadásul tehetetlen is volt ellene, hiszen ha az időd jelentős részét egy emberrel töltöd, nem nehéz megismerni és megkedvelni, hát még ha az álmaidba is betekintése van. Pontosan tudja, hogy Lilla olyat lát belőle, amit senki más nem, és valahogy ez olyan elemi szinten kapcsolta össze őket, ahol szinte már lehetetlen volt kivédeni, hogy fontos is legyen neki. Csak hát ezt meg akarta tartani magának, mi több, még magának is tagadta többé-kevésbé sikeresen, hogy bármit is érez, egészen mostanig.
- Akkor...? - kérdez vissza végig sem gondolva, akarja-e tudni a választ, de gyorsan el is felejti azt is, hogy kérdezett, amikor megérzi a lány ujjait a kezén. Nem húzza el a karját, engedelmesen kulcsolja az ujjait az övéi közé, majd nagyra nyílik a szeme, amikor Lilla az arcához húzza a kezét. Szabad tenyerére támaszkodva igyekszik felülni az ágyon, még ha nem is ígérkezik teljesen egyszerű műveletnek, de pár pillanaton belül összehozza, maga alá húzva a lábait, hogy aztán másik kezét is a lány arcára simítsa.
- Lilla... - szólal meg. Rég érezte magát ennyire esetlennek és védtelennek, sebezhetőnek, mint ebben a pillanatban, most sehol sincs a maga kis tornya, amiben olyan kényelmesen elrejthet mindent, amit érez, vagy gondol, noha a sötét legalább jótékonyan veszi körül. Már az is valami. Nagy levegőt vesz, igyekezve nyugalmat erőltetni magára, de nem nagyon megy ez ma, majd előre hajol, közelebb a lányhoz. Már majdnem összeér az orruk, annyira közel van hozzá, amikor még egy végtelennek tetsző pillanatra megáll, de aztán csak nem gondolja meg magát, még előbbre hajol és futó csókot nyom a lány ajkaira, már ha ez csóknak nevezhető, ahogy tőle meglepően gyengéden ér hozzá pár másodpercre, hogy aztán el is húzódjon. - Jó ha tudod, elég béna vagyok ebben.
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. május 28. 22:12 Ugrás a poszthoz

Lilla


Megfordul a fejében, hogy most kellene sarkon fordulni, fogni a táskáját, összeszedni a kabátját meg a bakancsát és így pizsamában kisétálni a vakvilágba, hátra se nézve többet, de tudja, hogy nem tudná megtenni. Pedig hatalmas kockázatot vállal most ezzel, hogy marad. Félelmetes számára újra sebezhetővé válni, elfogadni, hogy egyszer pont úgy kiszakadhat az életéből Lilla is végleg, miután elemi része lesz, mint az anyja, és akkor mi lesz. Mégis tudja azt is valahol az egész mögött, hogy nem gondolkozhat így egy egész életen keresztül, nem kerülhet mindent, ami a veszteség lehetőségét is magában hordozza, mert az nem is igazán élet, csak utánzata annak. Hazudhatja magának makacsul, hogy az is jó, hogy beletemetkezik a kísérleteibe és megpróbál boldogulni egyedül, elutasítva minden segítséget és mindenkit, aki közeledni próbálna, de mindig is tudni fogja, hogy ez csupán önámítás. Különben is, akarja ezt. Maradni is akar, mert még ha nem is érzi, hogy kifejezetten szüksége lenne rá - tudja, hogy ha akar, enélkül is megvan -, de vágyik a lány közelségére. Hiszen arról álmodik, hogy mellette van, hogy fogja a kezét és nem tágít mellőle, akkor sem, ha kéri, ha könyörög, és hiába tagadná most már előtte is, hiszen Lilla látta. Talán ezért is marad. Nem kell már bátorság hozzá, hogy szembenézzen önmagával és megfogalmazva, mit is gondol meg érez, szavakba öntse azt. Az álma őszintébb volt minden szónál, amit csak mondhatna. Nem is nagyon erőlteti hát néhány sikertelennek is mondható próbálkozásnál tovább, hogy beszéljen, inkább csak holmi mentegetőzés gyanánt közli csak, hogy ez neki a legkevésbé sem erőssége, bárki bármit is hisz. Sosem volt az az ember, aki kihasználná, hogy az elérhetetlensége miatt utána ácsingózó lányok mennyire könnyű prédának bizonyulhatnak. Nem is érdekelték őt, így nem is volt alkalma tapasztalatot szerezni e téren. Még szerencse, hogy olybá tűnik, Lillával teljesen más a helyzet, nem csak a magabiztosságával nincs gond, de még gyakorlata is van e téren. Ehhez képest ő még tapogatózik, enyhén bizonytalanul követi a lányt, aki hátát az ágytámlának támasztja, addig is megszakítva a csókot, amíg helyezkedik, de elmondható az is, hogy egyre inkább ráérez. Sőt már egész határozottan húzódik közelebb, kezére támaszkodva, megcsókolva Lillát, ott folytatva, ahol éppen abbahagyták, és ha a szavak embere lenne, akár még azt is elmondaná, hogy most ébred csak rá, ebben a pillanatban, mennyire is vágyott már erre, és ez alatt nem csupán a csók értendő, hanem minden, a ki nem mondott szavak, a köztük létező érzések, minden, ami észrevétlenül nőtte ki magát ezzé az egésszé.
- Azt hiszem, a legjobb meleg barát szerepe már nem játszik - közli végül egy röpke pillanatra szakadva el tőle, hogy levegőt vegyen, homlokát addig is a lányénak támasztva, ilyetén módon fogalmazva meg, hogy ha már eddig jutottak, akkor újraértékelhetik a kapcsolatuk kereteit. Szóhoz jutni azonban nem igazán hagyja Lillát, mert ismét megcsókolja, mintha bepótolni szeretné azt a kihagyott pár hetet, vagy éppen hónapot, amióta ez valahol mélyen érik benne, csak éppen makacsul letagadta.
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. május 29. 22:49 Ugrás a poszthoz

Lilla


Különös érzés számára ez az egész, és talán leginkább az a különleges benne, hogy olyan mindennapi. Nevethetnéke támad, ha eszébe jut, hogy mások a gyomrukban repkedő lepkékről beszéltek - ki az a hülye, aki lepkéket zabál, hogy tudja, milyen érzés az -, mindent felperzselő vágyat és hasonló, szerinte fellengzős metaforákat vagy akármit, amiből semmit sem tapasztal a maga részéről. Megszokta Lillát, biztos benne, hogy innen kezdődött ez az egész helyzet. Megszokta, megismerte és észrevétlenül az élete része lett olyan mértékben, hogy hiányoznának a közös pillanatok, az együtt alvás, az álmai, amelyek Lillával nem is olyan szörnyűek, egymás ugratása, az aggódás a másikért, és ha ezeket végiggondolja, tudja, hogy már most kisebb világvége lenne elveszíteni őt. Furcsa, de élhetőbbé tette a mindennapjait. Neki köszönhető, hogy rendesen alszik már huzamosabb ideje, ahogy az is, hogy nem csak dühöt érez az egész világgal szemben, amely összeesküdött ellene minden bizonnyal, hogy elvegye a számára legfontosabb embert. Most pont ez a világ adott helyette egy másikat. Észre sem veszi, hogy szája sarkában mindvégig halvány mosoly bujkál, már amikor éppen nem az foglalja le, hogy a lányt csókolja, és ez most nem az a mosolya, aminek a láttán mindenki azt kívánja, bár lenne szoborszerűen kifejezéstelen az arca, úgy kevesebb okot adna később rémálmokra. Ez most inkább egy olyan mosoly, amiről ő maga is azt hitte, hogy a múltban maradt az emlékekkel, és amely azt jelenti, hogy nagyon is maradni akar. Átfut az agyán, hogy ez ugye nem valami álom ismét, amely aztán rosszra fordul, de ahogy Lillára pillant, tudja, hogy tényleg nem csak az agya játszik vele ismét. Alkarjára támaszkodva húzódik közelebb a lányhoz, belefojtva a szót, amíg csak Lilla úgy nem dönt, a maradék józan eszétől is megfosztja. Felmordul válaszul, ösztönből, de aztán rájön, hogy pont annyira nem tudja, hogyan tovább, mint az oroszlán, amelyet szabadon engednek a szavannán, miután még világra is egy állatkertben jött. Mégis az minden vágya, amikor a lány a pólójába kapaszkodik, hogy lekerüljön róla. Hirtelen nem is tudja, mikor kezdtek el ragaszkodni a pizsamához, hiszen eleinte nem egyszer aludt egy szál alsóban a lány mellett. Most soknak is érzi, úgyhogy végül ő szabadul meg tőle kihúzva magát arra a fél pillanatra, hogy aztán ott folytassák, ahol abbahagyták. Lehet, hogy mégiscsak kellett volna az a beszélgetés a virágokról meg a méhecskékről.
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. június 2. 22:17 Ugrás a poszthoz

Lilla


Madarak csivitelnek valahol távol, hallja őket, de ettől még igazán tudna pihenni csukott szemmel, valami alváshoz közeli állapotban. Sokkal inkább attól ébred fel úgy igazán, hogy Lilla kimászik a takaró alól. Úgy dönt, nem nyitja ki a szemét még, türelmesen végigvárja, amíg lány a matracon egyensúlyozva becsukja az ablakot, hátha aztán ismét visszabújik még mellé a takaró alá, de ez elmarad. Pedig embertelenül korán van még, állapítja meg gondolatban magának, amint résnyire nyitja a szemét, hogy aztán újra becsukja. Nyújtózkodva fordul az oldalára, majd kezét előre nyújtva a lány csípőjére simítja a tenyerét.
- Minden rendben? - kérdezi meglehetősen álomittas hangon annak ellenére, hogy tulajdonképpen nem igazán aludt. Nagy levegőt vesz, majd megdörzsöli a szemét abban a reményben, hogy attól talán csak éberebb lesz, és alkarjára támaszkodva néz végig a lányon egy elnyújtott hümmögés kíséretében, mintha legalábbis annyira sokat ivott volna például az este, hogy ne emlékezzen rá, mi is történt pontosan. Pedig emlékszik, nála legfeljebb annyi kérdéses, hogy mennyit álmodott belőle és mennyi volt valóság.
- Szóval... mi most... mi... voltak már érdekes álmaim, de ez nem az volt, ugye? Nem mintha nem lennél azoknak is része, de egy szörnyetegre se figyeltem fel az elmúlt... öööö... egy órában vagy kettőben - magyarázkodik, mintha még mindig egy olyan álomban lenne félig, amelyet nem igazán irányít. Normál esetben mostanra már magára öltötte volna azt a maszkot, aminek köszönhetően nem sokat lehet tudni róla, még a közelébe kerülni is képtelenség tulajdonképpen olyankor, de most mindegy. Így is, úgy is tudja már a lány.
- Maradj még... - kéri végül, megfogva a lány kezét. Úgy érzi, ettől valahogy helyreállni látszik kicsit a világa, és bármennyire is fél attól, hogy így ismét kiteszi magát egy komoly veszteség lehetőségének, tényleg nem akarja elengedni Lillát. Végtére is most is elég komoly veszteség lenne, ami azt illeti.
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. június 4. 23:48 Ugrás a poszthoz

Lilla


- Ugyan - jegyzi meg önmagához teljesen hűen rövidre fogva, egy kurta vállvonással. Amúgy sem aludt igazán, mondhatni csak közel járt hozzá, valahol az alvás és az ébrenlét mezsgyéjén egyensúlyozott néhány percig, de az már múlt idő. Belegondolva különben is évekig billegett ezen a határon, néha nem is tudva, mikor is van ébren és mikor álmodik, talán már csak ennek a tapasztalatnak a birtokában lenni is elég ahhoz, hogy most is megkérdőjelezze, hogy az elmúlt pár óra minden történése valós volt-e vagy csak a képzelete szüleménye, na meg a soha ki nem mondott, de láthatóan az utóbbi időben egyre inkább természetesebbé váló vágyaié. Már csak ezért is van miről beszélniük, márpedig azt ébren egyszerűbb. Igaz, hogy az álmait nem szokása elfelejteni - nehéz is lenne, amennyire nyomasztó a többségük úgy általában, még akkor is, ha nem marad esetleg nyomuk -, és Lilla is részük, de mégiscsak, ezt most jó lenne nem az álmokra hagyni. A lány azért hamar felmutatja a perdöntő bizonyítékot, miszerint nagyon is úgy tűnik, hogy egyáltalán nem álmodták az egészet. Észre sem veszi, hogy egy pillanatig elfelejtette kifújni a levegőt, önkéntelenül is visszatartotta, amíg válaszra várt, most pedig megkönnyebbült sóhajra hajaz a szusszanás, ahogyan kiengedi tüdejéből végre.
- Azt jobb ha nem, szóval... nem álmodtam... tunk. De ennek örülök - dünnyögi nehezen érthetően, félig inkább maga elé mormogva az orra alatt, semmint a lánynak, habár ő is hallhatja. Nem annyira titok. Különben is biztos benne, hogy kellőképpen tudtára adta, hogy nincs kicsit sem ellenére ez az új helyzet, sőt. Panaszra az égvilágon semmi oka. Már csak azzal kell valamit kezdenie, hogy ne munkáljon benne az örök paranoia, hogy mi van, ha a következő percben már volt Lilla, nincs Lilla. Ez azonban nem ennek a pillanatnak a gondja, hanem egy jövőbelié, most ugyanis az minden problémája, hogy miért is van olyan messze a másik, amikor még igazán pihenhetnének, vagy legalábbis tehetnének úgy, vagy valami. Ez az első ilyen reggele, de valahogy így érzi jónak. Kell az még. Máskülönben nem is kérné, ha nem érezné úgy, hogy ettől valahogy kerek marad a világ. Át is öleli őt, amikor visszamászik mellé, majd fél pillanatig meglepetten pislog, mire leesik neki, hogy arról a régi véraláfutásról beszél a lány. Már majdnem azt hitte, hogy most is beszerzett egy újabbat, ami még nem tűnt fel, de hiába néz végig magán, nem lát újabbat.
- Az már régi, csak az első reggel éreztem, de amúgy meg is lehet ám szokni. Tudom, hogy aligha akarod ezt hallani, de volt már sokkal rosszabb is - válaszolja, majd nyom egy puszit Lilla tincsei közé, remélve kicsit, hogy félreteszik ezt a kérdést.
- Nem a te hibád, hogy egyedül nem megy olyan jól ez a tudatos álmodás - teszi még hozzá. Biztos, ami biztos. Ő nem lát bele a lány gondolataiba, de nem szeretné, ha ilyesmi még csak eszébe is jutna.
- Már így is... százszor jobb, mint egy évvel ezelőtt. Különben, ha már kérdezed, de, mint a farkas. Fel tudnék falni egy fél lovat, azt hiszem - válaszolja, ám egyelőre még nem mozdul. Még egy fél percig marad, mert jó ez így valahogy, mielőtt még úgy döntene, hogy elengedi a lányt és magára húzza a ruháit, amiket annyira fölöslegesnek ítélt korábban, hogy a földön végezték.
- Szóval mit is eszünk? Most szólok, hogy salátára továbbra se vagyok vevő. A legelés nem az én műfajom.
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. június 6. 23:31 Ugrás a poszthoz

Lilla


- Jókat kérdezel - válaszolja egy pillanatra megkísérelve, hogy ismét felöltse a maga kis megszokott álarcát, de aztán mintha csak túl fáradt lenne ebben a pillanatban még hozzá, lemond róla. Mi értelme is van tulajdonképpen? Tagadja, amit már elárult az imént félig-meddig? És különben is, igazán nem titok már ez a titok, amit még magának sem igazán volt hajlandó bevallani sokáig, hogy érez valamit. Ezen a ponton ez már a napnál is világosabb, semmi szükség rá, hogy megőrizgessen magának részleteket, amelyekről úgyis legalább sejtése van már Lillának is, hiszen nem hülye. Szemét forgatva számolja össze gondolatban, hányszor is fordult már vele elő ilyesféle álom, hangtalanul mozog hozzá az ajka is, aztán a már-már természetes velejárójának tekinthető kurta vállvonás közepette megszólal.
- Kétszer - vallja be, majd nevetős szusszanással rázza meg a fejét az újabb kérdést hallva, és tenyerével végigsimít a lány hátán. - Nem tudom. Az túl egyszerű lenne... és különben is, úgy nézek én ki, mint aki bárányokkal és unikornisokkal álmodik? - kérdezi az orrát ráncolva, miközben megnevezi ezeket a mesébe illően békés és az ő imidzséhez semmiképpen sem illő állatokat.
- Igazából... még kerítésen átugráló bárányokkal is gyerekként álmodtam utoljára, amikor kelletlen kényszerűen addig számoltam őket, hogy elaludjak, hogy álmomba is követték. Aztán meg persze, amennyire emlékszek, én is átugrottam a kerítésen utánuk, csak elszámoltam, így orra érkeztem és monoklival ébredtem. Tessék, még abban is képes voltam megsérülni - meséli már egészen kedélyesen, miközben a lányt öleli. Ebben a pillanatban még ez is annyira természetesnek tűnik hirtelen, hogy egymásba szőtt káromkodások és morgás helyett ilyet mesél, és még reméli is, hogy azért ez inkább megmosolyogtatja a lányt, semmint aggódásra bírja. Így is tudja, hogy aggódik eleget miatta, meglehet, hogy többet is, mint kellene, hiszen ezek az álmok csak zúzódásokat okoznak. Jó lenne, ha azt sem tennék, de még mindig jobb, mint ha esetleg töréseket is át tudna hozni például. Nem is válaszol inkább arra a kurta válaszra, csak egy puszit nyom a lány homlokára, elfojtva közben a késztetést, hogy sóhajtson esetleg egyet. Neki volt ideje megszokni ezt az egészet, és bár sosem volt erőssége az optimizmus, inkább reálisan szereti a dolgokat, alkalmanként némi pesszimista árnyalással, úgy van vele, hogy sokkal jobb már most is, mint ahol esélyesen egyedül tartana. Akárminek is köszönhető, hogy Lilla belecsöppent az álmaiba, hihetetlenül sokat segített neki.
- Annyira béna voltam, hogy csak az alvást? - kérdezi meg aztán pimasz vigyort villantva a lányra, noha érti, mit is szeretne mondani éppen, még ha kicsit bele-bele is zavarodik azokba a mondatokba. Gonosz módon egészen jól szórakozik azért ezen a szenvedős magyarázkodáson, miközben magára húzza a ruháit. Elgondolkodik aztán a felsoroltakat hallva, mielőtt megszólalna egy ásítást követően, nyújtózkodás közepette.
- A péksüti jó lesz, meg egy fél liter kávé... intravénásan.  
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. június 12. 00:17 Ugrás a poszthoz

Lilla


- Mondtam én egy szóval is, hogy nem? - kérdezi meg teljesen komoly arcot vágva, kissé megemelve a szemöldökét, amint megemlíti a lány, hogy a lényegre is válaszolhatna. Tulajdonképpen arra is válaszolt, úgy véli, hiszen hallgatás beleegyezés, vagy mi a szösz, de ha már szóba kerül, akkor ezúttal is kérdéssel teszi meg. Megvonja aztán a vállát is.
- Különben is csak azért nem ragaszkodtam utóbb hozzá, mert többször álmodtam veled akkor is, amikor nem voltál ott, de most, hogy már tudod... nem sok értelme lenne - közli maga elé pislogva, száját kissé elcsavarva balra, de aztán halvány mosollyal jelenik meg a szája szegletében, ahogy felpillant és ismét kurtán vállat von. Nem tehet róla. Ez van, és most, hogy már lebukott, tényleg nincs értelme mentegetőznie vagy magyarázkodnia sem. Még a lány után pislog fél percig akkor is, amikor Lilla már sehol sincs, mert reggelit vadászik (habár ez a szó szoros értelmében inkább gyűjtögetésnek minősül antropológiai értelemben, ez azonban teljességgel mellékes a lényeg szempontjából), majd addig is, amíg visszatér, elücsörög az ágyon elgondolkodva a történteken. Még emésztenie kell kicsit, habár most már legalább felfogta, hogy tényleg nem csupán egy újabb álom volt az egész. Na persze az az öt perc nem elég hosszas filozofálgatásra, ami amúgy sem éppen a kedvenc elfoglaltsága, csak most jólesik kicsit még elnyúlva az ágyon elmerengeni ezen, mondhatnánk álmodozni, csak hát neki ez a szó nem feltétlen pozitív töltetű, ami valószínűleg érthető is. Feltápászkodik, amint Lilla visszatér, nem kell kétszer mondani neki, és úgy lép bele a bakancsaiba, hogy nem köti be a fűzőt, hagyja csak úgy lógni. Át csak nem esik rajta, ha meg mégis, akkor így járt. Követi a lányt a kerten át a nagy ismeretlenbe, merthogy itt még sosem járt, hiába jár amúgy ide meglehetősen hosszú ideje, még mindig csak a lány szobáját ismeri, azt viszont lassan úgy, mint a tenyerét. Kicsit olyan, mintha hazajárna, annyira megszokta igazából. Körbenéz hát éppen ezért, hogy mégiscsak lássa, merre is haladnak pontosan, mielőtt még megállna felmérni a kilátást a lépcsőn felérve, a gerendákon is túl (ahol a kurtafarkú malac éppen nem túr, de túrhatna igazából).
- Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még üveges szemekkel aludtak a boltok, s lomhán söpörtek a vad kővidék felvert porában a vicék, mint álmos dsinnek, rosszkedvű koboldok. Ez most pont olyan... - szólal meg pár pillanatnyi csend után, ezúttal minden szarkazmustól mentesen. Inkább rácsodálkozik erre a kilátásra, ami valahogy pont olyan, mint a versben, amit mellékesen nagyon szeret. Meg úgy általában Tóth Árpád roppantul melankolikus verseit, amit talán senki még csak nem is feltételezne róla egyetlen pillanatra sem. Meglehet, még azt is nehéz elhinni, hogy egyáltalán olvasni tud, pedig megy az neki.
- Fogjuk rá. Azért kösz - mondja nemsokára a lány felé fordulva, és leül ő is végre. - Sokszor jársz ki ide?
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. június 28. 22:16 Ugrás a poszthoz

Lilla


Lilla lassan lopta be magát az álmaiba. Igaz, hogy hirtelen, teljességgel váratlanul és minden bejelentés nélkül csöppent bele először, saját és Álmos akarata ellenére egyaránt. Mai napig nem is tudja, hogyan és miért történt, hogy hirtelen túl vékony lett a határ álom és valóság között, könnyűszerrel átléphető. Ami lassan történt, az az a folyamat volt, amelynek során Lilla úgy lett része az álmainak, hogy ténylegesen már nem volt mégsem részese, hanem csak az ő agya teremtette újra álmaiban. Ez fokozatosan történt, szinte alig vette észre persze, leginkább pedig tagadni igyekezett és elnyomni még akkor is, amikor már végképp tudatában volt annak, hogy ez amolyan kivetülése a legmélyebb, sokáig még önmaga elől is titkolt vágyainak és érzéseinek. Megkönnyebbüléssel tölti el utólag már a gondolat is, hogy minden igyekezete ellenére fény derült a titkára és most tulajdonképpen holmi, szinte már szürreális boldogságféle érzés tölti el, amely tőle szokatlan módon mosolygásra készteti példának okáért. Szinte biztos benne, hogy ha most valaki látná, aki amúgy morcos, antiszociális énjével volt szerencsés csupán találkozni, azt hinné, hogy biztos valami bájital vagy bűbáj hatása alatt áll. Mindebből persze csak azt fogalmazza meg, hogy tagadni már nem látja értelmét, hogy álmodik a lánnyal, ennél többet már jó eséllyel csak tudatmódosító szer hatása alatt ha mondana, hiszen még ez is jóval több, mint amennyit általában beszél.
- Tóth... Árpád - jegyzi meg, két részletben, amint rádöbben a vezetéknév közlését követő pillanatban, hogy ez bizony nem egy olyan, mint a Petőfi vagy Kosztolányi, akik valahogy híresebbre, ismertebbre sikerültek, mint ez a szerencsétlen, túlságosan hétköznapi és széles körben használt Tóth. Hozzá is teszi a keresztnevet is így hát, miközben még mindig a kilátást bámulja. Igazán kellemes látvány és pont olyan, mint a versben. Mindjárt jön az az ominózus lila nyakkendő is, biztos benne.
- Aha - dünnyögi a válasz hallatán. Ezt mondjuk meg is tudja érteni. Neki is van ilyen, például az erdő, ahová szívesen megy ki, ha már teljes mértékben elege van mindenből és mindenkiből a kastélyban. Nem is ritkán, ami azt illeti. Az eridon és a navine diákjai sűrűn eszik az idegeit, de még a levita is, illetve némelyik tanárnak sem kell a szomszédba menni ötletért, mivel kergetheti őrületbe.
- Jó étvágyat - közli aztán ő is, tekintetét a lányon felejtve, közben pedig vakon nyúl bele némi tapogatózást követően a tasakba, amiben a péksüti van. Bízik annyira Lillában, hogy tudja, biztosan sós az, amit hozott, hiszen az édeset legfeljebb ritka alkalmakkor jut eszébe választani, akkor is elvétve. Valahogy nem különösebben szokott rá vágyni. Most is inkább a sós gondolata vonzza, szinte már az ízét is elképzeli, amikor az első harapás után megérzi a nyelvén szétáradó édes ízt. Nyel egyet, majd fintorra húzódik önkéntelen is a szája. Az már túlzás lenne, hogy esetleg fújolni vagy köpködni kezdjen tőle, hiszen annyira nem vészes, de mégis belepillant a tasakba, a kezében lévő sütit is megszemléli, majd megállapodik a tekintete Lillán.
- Ez most... sósnak kellene lennie. Te szórakozol velem? - kérdezi. Most inkább kíváncsi erre, mintsem haragudna. Lillára különben sem igazán tudna, úgy érzi. - Vagy ez valami nagyon fura süti, hogy a virslinek vaníliaíze van... meg... ez cseresznye és vanília? Uhh, nem rajongok azért ezért az ízvilágért. Hogy csináltad?
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. július 8. 23:32 Ugrás a poszthoz

Lilla


- Málna... - ismétli meg a szót, aztán újra beleharap a péksütibe, ízlelgetve, hogy ez mégis milyen ízű is most. Hümmög is mellé, mintha ez így együttesen némi bólogatással és szemforgatással, illetve enyhe homlokráncolással együtt elősegítené, hogy biztosabban állapítsa meg, milyen ízt is érez.
- Jó... valóban. Inkább málna... biztos belerozsdásodott a nyelvem a sok sósba - válaszolja, amint lenyelte azt az alaposan megrágott falatot. Egyelőre nem harap bele újra a süteménybe, inkább leteszi a papírtasakra - semmi esetre sem vissza a többi, még érintetlen sütemény közé -, és tenyerére támaszkodva emeli meg magát ültében, hogy bal lábát megemelve maga alá is húzza azt. Valami hihetetlennek tetsző a kép, ahogy egy pillanatig csak tenyerén támaszkodva tartja magát a levegőben, el se hinné az ember, hogy nem töri ketté egy erősebb szél is, nemhogy a saját testsúlyát elbírja csak így, minden látszólagos erőfeszítés nélkül, de bármennyire is nem látszik rajta, rengeteg időt képes az edzőteremben tölteni. Tegyük hozzá, a tornagépeket és súlyokat nem portalanítani szokta, hanem használni, még mielőtt bárki is azt hinné, hogy ez is csupán egy tétel a gondnoki teendők listáján, nem több. Szeret sportolni, kviddicsezni éppen úgy, vagy csak repülni, mint súlyokat emelgetni és nyújtani. Vagy szaladni, az éjszaka közepén, amikor még mindenki alszik, de lassan már hajnalodik, ő meg láthatja az egész birtokot teljes pompájában, emberektől mentesen. Talán most majd néha Lillát is meginvitálhatja ezekre a korai körökre a kastély körül vagy akár itt, Nekeresden, csatlakozzon, ha van kedve.
- Hát te nyertél. De azért továbbra is maradnék a sósnál, ha lehet - közli. Illúzió. Emlékszik rá, hogy Lilla mesélte már, miket is tanul, csak éppen sosem tapasztalta még saját magán, eddig, mit is jelent ez tulajdonképpen. Most azonban elkönyveli magának, hogy ez a lány még sokra viszi, ha ilyen dolgokat tud.
- Kösz - feleli, és óvatosan harap bele a süteménybe végre harmadjára is, szeme sarkából fel-felpillantva a lányra, annak a jeleit keresve, hogy számítson-e újabb tréfára, vagy már nem kell ilyentől tartania. Szája sarkába mosoly kúszik, amikor elégedetten tudatosítja, hogy ez bizony már nem édes íz a nyelvén. El is nyammog rajta, még nagyban rágja, miközben már az újabb kérdés készteti gondolkodóra.
- Hát... - dünnyögi még rágás közben, majd nagyot nyel, megtörölve a száját, lesöpörve az esetleges morzsákat. - Szóval az úgy van, hogy ma el kell mennem a Kins&Kensbe, mert meg kellett javíttatnom a társalgóban a gramofont, az délre lesz kész, előtte meg új fáklyákat kellene beszereznem a folyosókra. Jaj és megígértem a könyvtárosnak, hogy ha már úgyis a faluban leszek, átveszem az új tankönyveket a könyvesboltban és felviszem. De... este? - kérdezi nem mondva ki a teljes kérdést, szerinte a lényeg úgyis ott a hangsúlyában. - Vagy ha ráérsz és van kedved, csatlakozhatsz könyveket röptetni. Egy egész évfolyamnak rendeltek új bájitaltan könyveket.  
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. július 10. 22:55 Ugrás a poszthoz

Lilla


A gondnoki munkakör - merthogy ez szakmának a legnagyobb jóindulattal is alig nevezhető - egyik számára nagyon is kellemesnek mondható velejárója, hogy még azokra a helyekre is van kulcsa, ahová talán az igazgatónak sincs. Mindenhová bejut, hiszen az ő dolga a karbantartás is, mi több, a munkaköri leírásában - amelyet elejétől a végéig elolvasott egyébként, apró betűs résszel együtt - ez a fő feladatköre, és nem a diákok után történő szaladgálás vagy az ékes káromkodás, amikor meglátja, mit műveltek már megint egyik vagy másik teremben a berendezéssel. Ennek eredményeként tulajdonképpen neki egyes egyedül még a tanári szobákhoz is van hozzáférése, noha oda azért be nem teszi a lábát, hacsak nem kérik szépen, legalább fél nappal előre, hogy Merlin szakállára, nézze már meg a pislákoló fáklyákat vagy legyen szíves beengedni és felügyelni a kártevőirtókat, amíg ki nem pusztítják az utolsó bundimunt is. Mi másért is lenne akkora kulcscsomója, hogy legalább másfél kilót nyomhat és néha direkt hurcolja a kezében, zörgetve, mert már messziről hallatszik az egymáshoz csapódó fém zaja és elijesztheti vele az útjába tévedő diákokat. Jelen pillanatban azonban csupán azért van a kezében az említett kulcscsomó, mert az egyik kopott, oxidálódó rézkulcsot éppen annak az ajtónak a zárjába illeszti, amelyet behúzott maguk mögött, amint Lillát követve kilépett rajta. Nyikorog az ajtó, csikorog benne a kulcs is, miközben nagyot ránt a kilincsen maga felé húzva előbb, aztán kicsit fölfele is megrántja, mielőtt nagyot kattanna a zár, ahogy végre valahára elfordul a kulcs.
- Na ezt is rendbe kell hoznom - közli még egy utolsó pillantást vetve az ajtóra, majd Lillára emeli a tekintetét, egyetlen szempillantásnyi ideig elidőzik az arcán, aztán végighordozza rajta tetőtől talpig, majd pedig vissza. A szája szögletében megbújó mosolyt újabban le se lehet törölni az arcáról, arról nem is beszélve, hogy mindenki nagy meglepetésére az utóbbi időben lelkesen fütyörészni szokott a folyosón alig fordítva figyelmet olyan dolgokra, amiknek láttán eddig legalább fél órán keresztül szidott Hencidától Bonchidáig mindent és mindenkit.
- Hoppá. Pókháló van a hajadban... - állapítja meg, és közelebb lép, hogy kihúzza Lilla hajából az említett pókhálót. - Még le kell mennem a pincébe, majdnem elfelejtettem, hogy állítólag megrongált valaki egy portrét, szóval meg kellene néznem, mi igaz belőle. Van kedved csatlakozni? - kérdezi olyan hangsúllyal, hogy szinte már várja is az ember, hogy kacsint-kacsint.
Ohridszki-Füst Álmos
INAKTÍV


álomjáró
RPG hsz: 74
Összes hsz: 93
Írta: 2018. július 16. 21:47 Ugrás a poszthoz

Lilla


Felméri, hol van szükség bármilyen karbantartási munkálatra, még mielőtt túl késő lenne a javításhoz és teljes generálnak néznének elébe. Azt aligha díjazná a gazdasági igazgató vagy éppen az igazgató, tekintve, hogy mekkora csillagászati összegekbe tud itt kerülni bármi, ha kicserélni kell mindenestől. Tessék, azt is megállapította az imént - több portré is tanúsíthatja, akárcsak Lilla -, hogy bizony ezt az ajtót is rendbe kell hoznia, még mielőtt egyszer csak lehetetlenné válik kinyitni anélkül, hogy be kellene rúgnia egy félóriásnak. Lilla csak segít ebben az egész helyzetfelmérésben, hiszen négy szem többet lát, mint kettő, ezt senki sem vitathatja. A portré állapotának megvizsgálásához is jól jöhet a szakértelme, amit éppen megemlít, ami nagyszerű, mert győzködni sem kell, hogy szegődjön mellé a felfedező körút egy újabb szakaszára még.
- Sejtettem én - állapítja meg sokat sejtetően emelve meg a bal szemöldökét és mosolyát is megvillantja, szabad jobb keze pedig megtalálja a helyét Lilla csípőjén - a másikat csak azért nem simítja oda, mert ott csörög még mindig a kezében a kulcs, amire a pincében is szükség lesz, addig pedig távol tartja a túlságosan kíváncsi diákokat -, úgy húzza picit közelebb, hogy még egy röpke csókot kiköveteljen magának. Erre aztán senkinek sem lehet egy szava sem, szerény véleménye szerint legalábbis. Kulturáltan kezelik a kapcsolatukat, nem sértenek meg semmiféle szabályt sem, ami pedig a pletykás portrékat illeti, ők engedékenyen megígérték, hogy nem terjesztenek semmit sem róluk, különben még elfelejti megnézni őket, ha valami történne velük. Remek dolog ám az iskola gondnokának lenni.
- Ismerek egy rövidebb utat arra. Jártál már a tavaszi napkeltés kép mögötti folyosón? Mert ha még nem, most megmutathatom - ajánlja nagylelkűen körbepillantva, hogy merre is van most az arra, de az említett kép itt is van, mindössze öt méternyire tőlük. Kezét még mindig Lilla derekán felejtve tereli abba az irányba, hogy aztán közösen feltérképezzék ezt a nem túl ismert szakaszát is az iskolai folyosóknak.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ohridszki-Füst Álmos összes RPG hozzászólása (48 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel