27. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lora Fontaine összes RPG hozzászólása (99 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Le
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. március 28. 19:38 Ugrás a poszthoz

Lora kicsit fáradtan érkezett meg az iskola kapujához, a hosszú utazás, a szüleitől való búcsúzkodás egyaránt megviselték pszichéjét. A változás, az új dolgokhoz való alkalmazkodás, még nem mentek a lánynak zökkenőmentesen. Mit is várunk egy 14 évestől? Még szerencse, hogy a nevét és születési adatait nem felejtette el a nagy izgalom hevében. Nem sokat hallott még erről a mágustanodáról, bár a szülei valami olyasmit rebesgettek, hogy itt majd jó helye lesz és könnyedén be fog tudni illeszkedni. Eleve rendkívül fogékony volt a varázslatok iránt, úgyhogy reméljük nem lesz gondja a továbbiakban. A természete viszont rendkívül viharos, hol nagyon vidám, hol pedig nagyon szomorú, akárcsak az égbolt fölöttünk. Kipirult arccal és visszafojtott lélegzettel állt a kapu mellett, próbálta megőrizni mindazt a csodálatos látványt, amit a szemével fölfogott az előtte elterülő tájból.
~ Vajon mi lesz a továbbiakban velem? Meg fogom találni a klubhelyiségemet? ~ - kérdezgette magától kétségbeesetten s közben súlyos táskája terhei egyre nyomasztóbbá váltak számára.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. március 28. 21:30
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Bolondos órák
Írta: 2017. április 5. 22:58
Ugrás a poszthoz

//Ha már szálazás nincs, név van//

Juhász Ramóna Zita

Lora már napok óta nem tudott aludni, ugyanis minden egyes éjszaka, ugyanaz a hideg borzongás vett erőt rajta. Az egészben csupán az volt a rendkívüli, hogy ezt egyáltalán nem tudta összekötni sem az egyensúly zavarával, sem a bizonytalan személyiségével. Érezte, hogy most valami nagyon nincsen rendben, ez teljesen más, mint kínzó fizikai tünet, amikből jócskán kijutott most neki. Gondolataiba mélyedve bandukolt a kastély folyosóin, s végül egy elhagyatott terem ajtajánál kötött ki. Lábai megtorpanva mondták fel a szolgálatot, szinte erőszakosan kiabálták felé: Hé meg kell állnod! Nem bírjuk tovább... nem fogunk tovább vinni.
Lora biztosan meghallotta ezeket a mondatokat, ugyanis szerencséjükre egyhamar leparkolt. Egy másik lány tartotta fel,aki miatt még sokáig nem mozdult a felvett testtartásból.
Szia! - habogta a lány felé kicsit zavartan, hiszen eléggé homályosan látta, mintha valami lepel fedte volna el.
Mi a fene? Már megint mi történik velem? Nem hiszem el.... ez vajon újabb kör lesz a gyengélkedőn? - bosszúsan sóhajtott egyet, majd elkezdte kutatni, hogy vajon honnan jöhet ez a jelenség. Csak remélni tudta, hogy a lány nem érti félre, amiket produkál, egyáltalán nem neki szólt ez a rideg magatartás.
- Ne haragudj, de nagyon rossz mostanában a memóriám. Hogy is hívnak? - kérdezte. Rémes memóriával rendelkezett, egyszerűen képtelen volt megjegyezni dolgokat. Az összefüggő szövegek, pedig mint az őszi szelek, csak átmenetileg voltak jelen a szürkeállományában. Habár újra felhergelte magát, már nem volt kedve felesleges érzelmeket erőltetni magába, ezért csak annyit mondott magának: Lora, engedd el, nyugodj meg, senki sem tökéletes - ekkor felnézett, megrázta magát és elmosolyodott. Visszatért belé a pozitív életszemlélete. Bármi is a furcsa tünetek okozója, ő bizony fel fogja kutatni és ki fogja deríteni, hogy mi lehet.
Beszélgethetünk - reagált rögtön a lány kérdésére.
Nem lesz már órám - vigyorgott elégedetten, hiszen végtelenül utált tanulni és minden egyes nap után annyira elfáradt, hogy zuhanyzás nélkül fordult bele baldachinos ágyába.
Neked lesz még órád? Mit tervezel az elkövetkező napokra? - érdeklődött, s közben elővette szokásos sárgarépa adagját. Csöndesen rágicsálni kezdett, egészen megfeledkezett arról, hogy meg kellene kínálni a mellette álldogálót is a rejtett eledelből.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. április 7. 22:55
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Bolondos órák
Írta: 2017. április 7. 22:47
Ugrás a poszthoz

Juhász Ramóna Zita

A minden tökély elég konszolidált megfogalmazása a borzalmasan érzem magam érzésnek.
Lora kedvesnek találta a pátyolgatást, valljuk be, jólesett a lelkének, hogy valaki végre vele van elfoglalva és nem a sötét varázslatok kivédésével. Egész órán haldokolt, de úgy látszik, nem elég látványosan, az Eridonos kolléga, hála Merlinnek semmit nem érzékelt ebből.
Nincsen semmi baj, csak a képzeleted játszik veled - furcsa hőhullámok vonultak át a lányon és nem, nem azért, mert valami mediterrán térségben nevelkedett. Ez csak úgy pluszban hozzájárult az általános rosszullétekhez és a gyanús érintésekhez, amiket már napok óta magán viselt, mint hétköznapi ruhadarabokat.
- Ja, hogy te vagy a Ramóna - a tőle telhető leglelkesebben reagált, de Rami egyből levághatta, hogy lila gőze sincs, mit beszél. Már épp nyújtotta volna a kezét, egy örvendek tolmácsolásával, de aztán beugrott neki, hogy tényleg többször is találkoztak már, így jobbnak látta visszadugni megzavarodott végtagjait a zsebébe. A felismerés következtében pedig el is vörösödött, paradicsom vörös feje az égiek ajándékaként világított a kishölgyre.
Nem vagyok rosszul állítólag, már többször jártam a gyengélkedőn, nem tudják hová tenni a betegeskedésemet - való igaz, mindig elkerekedett szemmel néztek rá, ugyanis hiába vizsgálgatták, ő bizony makkegészségesnek bizonyult. Az biztos, hogy Lora számára a kastély elfekvő részlege, már egyáltalán nem volt ismeretlen terep.
 Tanár úr? Nananana... hogy lássa milyen gyenge vagyok? Nem, nem! - fordult meg Lora fejében és gyorsan közbe is vágott:
- Nem kell szólni a tanár úrnak, nincsen semmi baj, jól vagyok - az utolsó szavaira azért nyelt egyet, mert nem teljesen voltak igazak, de nem nőhetett meg az orra, mint Pinocchiónak. Biztatóan rá is kacsintott a lányra, hogy nyugodjon meg, ha itt fog meghalni sem hajlandó pont egy tanár előtt....
És te, te jól vagy? Jól érzed magad? Milyen itt a kastélyban? Hogy tetszik az Eridon? Sikerült barátokat szerezned? - Lora a már jól bevált módszert alkalmazta, hogy elterelje a figyelmet magáról és a kínlódásairól, rengeteg kérdést tett fel a lánynak, hogy ne vele és a tüneteivel foglalkozzon, válaszolja meg őket.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. április 7. 22:54
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Bolondos órák
Írta: 2017. április 7. 23:43
Ugrás a poszthoz

Juhász Ramóna Zita

Nem szoktam rágörcsölni ezekre a barátkozós témákra - füllentette, de azért tisztában volt vele, hogy elsősként nagyon is szeretett volna viszonylag hosszú és tartós baráti kötelékeket kialakítani. De ki ne akart volna ilyen kapcsolatokat ennyi idős korában? Jobb, mint egész nap egyedül egy tanoda falain belül Casper-szindrómába lézengeni. Madleine, ígyis elég hervasztó volt a múltkor, és a viselkedése minősíthetetlennek bizonyult. Ahogy mindez eszébe jutott, kiült az arcára egyfajta rémület. Én nem leszek Madleine 2 - ezt már akkor elhatározta, amikor, az a dühös pukkancs, alig akarta észrevenni. Elsős vagyok, de nem lábtörlő - mélylélektani nyomokat hagyott benne ez az incidens, valószínű sokáig neheztel majd a büszke festményre.
Unikornis? - kérdezett vissza őszinte megdöbbenéssel. Még nem nagyon hallottam ilyesmiről - őszintén szólva Lorának még a szobájába sem sikerült beköltöznie, nemhogy beszélgessen Navinés háztársakkal a hagyományaikról meg legendás állataikról. Az üvegcsés kaland, a rellonos évnyitó jócskán elterelték a figyelmét arról, hogy érdeklődjön mi és hogy folyik a házukban. Még ha alkoholról lett volna szó, vajsörről vagy valami mézédes borról, de semmi ilyesmi...
- És nálatok hogyan viselkedik a klubhelyiség portréja? A miénk rendkívül hóbortos - kezdett hozzá Lora, és töviről-hegyire elmondta a lánynak, mi történt vele a múltkor. Testi tüneteiről legalább így elterelődött a figyelme, s ahogy beszélt, egyre inkább kezdett helyre jönni a pulzusa. Már-már úgy belelovalta magát a történetbe, hogy hangja egyre erőteljesebbé vált.
- Ezt nem szabad megengednie magának egy portrénak, bármit őrizzen is - csapta a mondanivalójáhóz dühösen és szikrákat szórtak szemei.
- Te mit tudsz ehhez hozzáfűzni? - kérdezte a lánytól, és újra visszatért tekintetébe valamilyen barátságos jelleg, amit az előzőekben nem igazán lehetett elmondani róla.
- Kérsz sárgarépát? Mindig akad nálam jó néhány - és előráncigált a zsebéből egy jó adag sárgarépa-köteget.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. április 7. 23:51
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Bolondos órák
Írta: 2017. április 8. 14:57
Ugrás a poszthoz

Juhász Ramóna Zita

- Szerintem itt minden szitu para. Normálisan még a pálcámat se tudom megfogni, nemhogy varázslatokat csináljak vele. Nemcsak neked szokott ám kigyulladni a ruhád - kacsintott együttérzően a lányra. Nincs mit tenni, az elsősök élete már csak ilyen. Könnyedén kerülnek kényelmetlen helyzetekbe, s hogy azokat, hogyan oldják meg, rajtuk áll. Szerencsére Lora még senkivel sem került annyira ellenséges viszonyba, hogy egy életre megutálják egymást, habár az üvegcsés kalandja miatt, igazán megkorholhatta volna egy prefektus. Ahogy a lány szavait hallgatta, önmagára ismert bennük. Már régóta fontolgatta, hogy beszerez magának egy kisállatot, nagyon vágyott egy szőrgombóc földöntúli szeretetére.
- Igen, már egy ideje gondolkodom azon, hogy szerzek magamnak egy kis kedvencet, de még nem tudom, hogy milyen legyen. Menyét vagy bagoly vagy kiscica, örök talány - merengően nézett a távolba, s még mindig az az érzése volt, mintha árgus szemekkel figyelnék. Nem értette, miért történik vele mindez, s hogy a mellette álldogáló kishölgy, miért nem tapasztal hasonlóakat magán.
 Biztos, neki is megvannak a saját maga problémái - hessegette el gondolatait, hisz mindenki küzd démonokkal, de az ő kis sátánfajzatai igen nagy teret engedtek most már maguknak. Ahogy a terem előtt ácsorogtak, egyre telt az idő, a kastélyban élő festmények lassan hálóköntösüket öltötték magukra. Lora illedelmesen elnyomta ásításait, épp egy olyan emberrel állt szemben, aki elég megbízhatónak és barátságosnak bizonyult.
Jó alanya lehetne egy szuper barátság kezdetének - suhant végig szürkeállományán és kedvesen mosolygott Ramira.  
- Nem fogok a prefektusoknak szólni, nem nagyon ismerem őket, s igyekszem megtartani ezt a viszonyt - szabadkozott, s  ahogy jobban átgondolta a helyzetet, lehet csak azért volt vele ilyen Madleine, mert elsős és még egyáltalán nem is ismeri. A kis újoncokat nehéz ám elfogadni, befogadni a sok butaságukat, ügyetlenségüket.
 Hátha javul a helyzet, majd talpraesettebb leszek - így optimistán szemlélve, talán nem is volt annyira borzasztó ez a szituáció, Lorának be kellett látnia.
Köszönöm szépen - nyúlt hálásan a felkínált gyümölcsért. Lora kedvencei között szerepelt az alma, sárgarépa és az összes ilyen biosnack, amiből alkalma adódott  elcsenni pár falatot.
- És hol hagytad a kiscicát? - kérdezte érdeklődve, miközben egy jókorát harapott a zamatos almába. Jólesett most neki ez a bűnbeesés.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. április 8. 15:00
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Bűnhődés
Írta: 2017. április 11. 21:13
Ugrás a poszthoz

Egy hosszú, szőke hajú lány baktat igen keserves hangulatban a könyvtár felé.
Most, talán az a legkisebb gondja - a rendkívül sok között- hogy még sosem járt itt. A leginkább, az nyomasztja, hogy hogyan fogja megoldani a Tóth Lola által kiszabott büntető feladatot.
A betűbarlang rengeteg titkos részleggel, felavatatlan zuggal csalogatja a kíváncsi diákokat a könyvek birodalmába. Lehet, Lora is szívesen töltené itt az idejét, ha nem egy hálátlan büntetés megoldásán kellene fáradoznia. Ez most azonban, nem az a nap és nem az az éjjel, mikor azt nézik, neki mi a jó. Egy eridonos prefektus már rendelkezett a szabadidejéről, s ő mint elsős, ugyan mit tehetne? Jobbnak látta behúzni fülét-farkát és engedni a hatalom erejének.
Az őszinteség mindig a legjobb út - ezzel már akkor tisztában volt, mikor elkezdett hazudozni az idős kollegának.
Szerencsére hamar belátta, hogy jobb lesz, ha igazat prédikál, így nem kapott olyan súlyos büntetést. A könyvektől megrészegülve szédeleg, érzései furcsa gombócot képeznek torkában. Még mindig olyan, mintha figyelnék, de már nem akarja megvitatni senkivel. Egyedül maradt súlyos, nyomasztó titkával, ráadásul meg is büntették.
Nagyszerű - állapítja meg magában, s erőtlenül sántikál oda a könyvtár felügyelőjéhez. Szorgalmi időszak van, a diákok nem nagyon zajonganak, Lorának mégis kapóra jön, hogy ül a teremben valaki. Köszörül egyet torkán, és lábujjhegyre állva megérinti a csengőt. Hatalmas könyvkupacok mögül jelenik meg hosszabb idő elteltével egy idős, szemüveges férfi.
Jó estét kívánok - szólítja meg udvariasan, és fürkésző tekintete megállapodik  az idős férfiú nyugodt, mélybarna szembogaraiban.
Merre találom a művészeti részleget? - kérdezi hangjában különös érdeklődéssel, bár jelen pillanatban a pokolba kívánná az összes olyan alkotót, aki valaha valamit is létrehozott.
Balra, a folyosó végén - érkezik a kimért válasz.
Se köszönés, se semmi... biztos unja az ilyen elsős kis libákat - Lora erre a megállapításra jut, majd határozott léptekkel követi az előbb elhangzott utasításokat. Pár perccel később meg is találja a művészeti szekciót.
Áhhá, tehát itt vagytok drágaságok - mosolyodik el, és nekilát feladatának. Keserves órák eredményeként, teljesen kimerülve hagyja el a könyvtárat. Úgy érzi, megfizette az éjszakai kóborlás árát, örülhet az eridonos prefektus.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. április 11. 21:32
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Egy megkésett levél
Írta: 2017. április 21. 20:33
Ugrás a poszthoz

Mióta a kastélyba érkeztem, teljesen felpörögtek az események. Rengeteg élménnyel, vicces eseménnyel lettem gazdagabb, nem mellesleg pedig prédájául választott egy kísértet is. Olyan gyorsan telt az idő, hogy egészen megfeledkeztem az otthoniakról, csak nagy ritkán jutottak az eszembe. Tegnap este azonban, a kezembe akadt egy újság, egy családi katasztrófával a címlapján. Ezek láttán pedig minden feltört belőlem, amit Nizzából hoztam. Sűrű könnycseppek tengere lepte el arcomat, és még aznap este pennát ragadtam és írni kezdtem. Mindenről beszámoltam a szüleimnek: a házról, amibe beosztottak és az újdonsült barátaimról is. A levelemben azért sort kerítettem arra is, hogy felőlük érdeklődjek. Nagyon aggódtam az anyagi problémáink miatt, amik lehet azóta sem oldódtak meg, mióta eljöttem otthonról. Engem és a testvéremet csak nagy erőfeszítések árán sikerült beiskoláztatniuk, s emlékszem, hogy abban a hónapban már többször is jártak nálunk értékesítők, hogy elárverezzék egyes tárgyainkat. Siralmas volt a helyzetünk, de a szüleim minden nap reménykedtek abban, hogy egyszer jobbra fordulhat a sorsunk. Valószínű, tőlük örökölhettem azt a tulajdonságomat, hogy a nehéz helyzetekben is próbálom pozitívan szemlélni az eseményeket. Szörnyen éreztem magam, hogy eddig meg se akartam osztani velük, hogy mi mindennek a részese lehetek itt. Már kiskoromtól kezdve felügyelték az életemet, s most valahogy sikerült teljesen kizárni őket a történéseimből. Ennek a szériának azonban tegnap este vetettem véget, remegő kézzel tettem rá a viaszt a kis fehér boríték tetejére. Most pedig sebes léptekkel kerengtem a bagolyházban, kétségbeesett tekintettel kerestem Bobót, hófehér baglyocskámat.  
- Bobó? Merre vagy? - kérdezgettem, mire előröppent hófehér tisztaságával egy eldugott zugocskából.
- Már azt hittem, teljesen eltűntél - susogtam felé, hiszen nem túl megszokott, hogy a varázslók a baglyaikkal beszélgessenek.
- Lesz némi feladatod, ezt el kell vinned Nizzába - adtam ki az utasítást és szomorúan tekintettem utána, hogy ő mennyi olyan tájat járhat be, amit én valószínű soha nem fogok.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. április 24. 00:31
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. április 29. 22:50 Ugrás a poszthoz

A kastély északi szárnyában már jártam, akkor a bagolyházat kerestem fel, küldtem egy levelet az otthoniaknak. Ahogy a folyosón végighaladtam egy másik nagy tölgyfa ajtót is láttam, de nem mertem benyitni. Kis újoncként sok mindentől féltem, ez a hely közéjük tartozott.
Úristen, úristen.. vajon mi lehet odabent? - gondolataimat egyre ostromolták a rútabbnál-rútabb képzetek. Minden erőm elszállt, mikor átléptem a küszöböt, de nagy meglepetésemre kellemes zene és gyertyafény fogadott. Valószínű, a hely, a legutóbbi érzéseimet hozta elő, ugyanis nemrég volt egyfajta szerelmi kalandom a réten. A szívemben  furcsa érzések uralkodtak, a pillangókat egy jó tál spagettivel se lehetett volna kiszedni a gyomromból. A fotelek melletti polcok megteltek szerelmes könyvekkel, s az asztalon is termett néhány szív alakú mágikus édesség.
Merlin kérlek segíts, nem akarok találkozni senkivel - s egyre örömtelenebb ábrázat tuszkolta fel magát az arcomra. Hiába a szív alakú édességek, hiába a szerelem és éjjeli zene egyáltalán nem éreztem jól magam. Legszívesebben letagadtam volna az eseményeket.
Ami történt, megtörtént - sóhajtottam és jó nagy levegőt préseltem a tüdőmbe. Lehet, hogy a szervezetem működött, de én nem funkcionáltam túl zökkenőmentesen.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. április 29. 23:00
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. május 5. 20:13 Ugrás a poszthoz

Flóra

Még sohasem jártam a Pillangó-varázs Teaházban, de már untam a kastély falain belül - így nem sokáig húztam az időt - mivel eléggé esősre állt a felhők karimája, gyors léptékkel indultam el Bogolyfalva felé. Egészen új látkép tárult szemeim elé, ilyen sok vendéglátós helyet, az utóbbi időben nem nagyon volt alkalmam összesűrítve megcsodálni. Már éreztem egy finom forró csokoládé ízeit a számban, mikor Aladár mérges morgásba kezdett mellettem.
Mi a baj drágám? Nem tetszik valami? - kérdeztem tőle és könnyed mozdulattal előhúztam a pálcámat talárom zsebéből. Hiába, sohasem lehet elég óvatos az ember. A muglik mindenféle sokkolókat tartanak maguknál, én meg a varázslatok előidézéséhez alkalmas pálcámat. Később kiderült Aladár idegeskedésének oka, már messziről kiszúrta azokat az embereket, akik valami lángosfélét falatoztak, jó távolra tőlünk egy pavilon árnyékában.
Jaj Aladár, ne viccelj már, neked is jut majd valami finom falat. Veszek neked - suttogtam vigasztalásképp felé, habár falánksága miatt nem egyszer kerültem kellemetlen helyzetbe. Olyankor igyekeztem felvenni legszebb macskástekinteteim egyikét, és sűrű bocsánatkérések közepette kiengesztelni mindazokat, akiket kiszemelt magának. Bogolyfalván rengeteg étterem volt és finom étel, ezért csak reménykedni tudtam, hogy nem fog kényelmetlen szituációkat teremteni nekem. Persze, most is úgy csinált, mint aki a légynek sem tudna ártani. A lehető legkedvesebb ábrázatát öltötte magára, és bizalomteljes tekintettel nyaldosta a kezeimet.
Ahha.. na nem! Ismerlek, tudom, hogy akarsz valamit - számonkérően ripakodtam reá, de még mindig az árva kis angyal képében mászkált előttem. Persze, azért engem sem lehetett palira venni.
Ilyen romantikus idillben haladtunk végig a szűk kis utcácskákon, míg meg nem érkeztünk arra a helyre, amit már lelki szemeimmel sokszor felkerestem. Ez volt a híres Pillangóvarázs-Teaház.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. május 7. 00:51
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. május 9. 23:46 Ugrás a poszthoz

Juhász Ramóna Zita

A kedves szavak hallatán minden kínzó tünetem elmúlt. Már nem éreztem, hogy figyelnének és a paráim is köddé váltak, a szőke lány kitűnő pszichológusként funkcionált mellettem. Ezeket gondolva el is mosolyodtam, úgy nézhettem ki, mint egy vigyorgó tejbetök. A ráncok jókora fodorrá növekedtek az arcomon, de nem akadályoztak meg abban, hogy beszédre emelhessem ajkaim:
- A gyakorlás nagyon jól hangzik - természetesen beleegyeztem a felajánlásba, mindenkinek jól jön egy kis okítás, pláne, ha nem akkor kapja, mikor már megbukott az adott tárgyból. Jobb megelőzni a bajt, mint korrigálni, amit elrontottunk. Magam is ezeket a nézeteket vallottam. Rami nagyon édesen szónokolt a cicákról, biztos előkelő helyet foglaltak el a szívében. Amikor elszégyellte magát a bájitaltanos kudarc miatt, baráti jelleggel veregettem meg a vállait. Átéreztem a fájdalmat, hisz én is megéltem már pár nyomasztó emléket a mágustanoda falain belül. Túl kellett lépnem rajtuk, és meg voltam győződve, hogy ő is túl fog, csak kell még némi idő, hogy megszokja, mi és hogyan történik itt.
- Én sem félek tőlük, csak valahogy úgy érzem, nem azonos szinten mozgunk - vontam meg a vállaim, habár nem akartam ilyen nyíltan kifejteni a véleményemet, ajkamra erőszakolták magukat a szavak. Néha beszédesebb voltam, mint amilyen akartam lenni. Rejtett képesség, de nagyon árulkodó.
- Aladárt sem kell félteni -  reagáltam azonnal az elhangzottakra, kínos szituációk tömkelege jutott az eszembe. Az egyik nemrég történt. Aladár ismét úgy csinált, mint aki éhes, és elhitette mindenkivel hogy már egy hete nem adtam neki kaját. Mondanom sem kell, egy tarisznya párizsis zsömlével tértünk vissza a hálókörletembe. A szobatársaim csak szaglásztak, de én tudtam, hogy ez Aladár bűne. Még néha most is magamon érzem a jókora darab felvágott illatát.
- De van kedvem, ha nem mondod, akkor valószínű, én hozom szóba - olyan volt, mintha a gondolataimban olvasott volna. Teljesen ledöbbentem.
- És mit szeretnél csinálni a faluban? Jólesne egy vajsör, ugye? - suttogtam alig hallhatóan és nevetve rákacsintottam.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. május 10. 12:23
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. május 12. 23:28 Ugrás a poszthoz

Juhász Ramóna Zita

Ahogy meghallottam Rami válaszát, átfuttattam agyamon a heti rendszerező programot. A tevékenységeim nagy részét tulajdonképpen két funkcionális elem hatotta át: az evés és az alvás, így könnyedén be tudtam ékelni közéjük egy kirándulást Bogolyfalvára. A szöszi bokszolgatása aranyosan hatott, nem gondoltam volna, hogy ekkora lesz az öröme.
- Akkor legyen úgy, ahogy szeretnéd – könnyedén elfogadtam a felajánlást, lelkesen bólogattam. Nem volt erőm más időpontot megjelölni meg igazából nem is tudtam. A gondolataim messze jártak - távol a beszélgetés fonalától -  sikerült elkallódniuk két cukrászsütemény között. Az édességek mindig a gyengéim közé tartoztak. Aki nálam jobban szerethette őket az Aladár.....vagy Laura lehetett? Ebben a pillanatban nem is tudtam eldönteni. Semmi gond, szerencsére senki nem vont felelősségre emiatt.
Prefektusok… hát igen, másfajta világ – nagyot sóhajtottam a kis piros mondataira, nem is sejthette, hogy már az első héten, hogy megbüntettek engem. Ahogy belegondoltam, némi dühöt is éreztem. Nem csináltam semmit, csak ki akartam nyomozni, miért szédülök és miért érzem furcsán magam. Rosszkor voltam rossz helyen, ahogy a muglik mondják. Zavarodottan vakartam meg a fejemet és a hajamba túrtam. Nem akartam továbbecsetelni ezt a témát.  Ő sem erőltette, ezért válasz nélkül egy centivel lejjebb süppedtem a talajba. Láthatatlanná is válhattam volna, csak épp a termetem nem engedte meg a jókora méretcsökkenést.
- Aladár a kutyusom – javítottam ki a lánykát. Érdekes lett volna cicaként, habár én minden szőrös jószágot szeretek, nem lenne szívem egyiket se kitagadni az ágyamból.  Aladár, viharos időszakokban csak mellettem tud megnyugodni. Olyankor befurakodik a hálóköntösömbe és csöndesen mély álomba merül, még a nyálát is csorgatja. Néha el is mosolyodik, látni, hogy szép álmai vannak, legalábbis én meg voltam győződve erről, mindig, amikor a kis huncut pofikáját vizslattam.
- Ne butáskodj, a vajsör tök finom – vágtam a  szöszke szavaiba, olyan tüntetésféleképpen, de ha nem, hát nem, semmit nem fogok erőltetni. Azt viszont én is sejtettem, hogy nem szolgálnának ki nekünk ilyet, ezért is suttogtam olyan erőtlenül. Mindegy, azért lehetőségünk még jócskán akad a faluban, hogy vehessünk magunknak valami olyasmit, ami egyből feldobja a kedvünket. Akár csokibékát, ahogy Rami is emlegette.
- Voltál már Bogolyfalván? Tudod, hol keressük ezeket? – érdeklődve fordultam feléje. Mivel én még csak egyszer voltam ott, gőzöm sem volt róla, hogy hol kellene ezeket a dolgokat beszereznünk. Reméltem, hogy ő sokkal jártasabb a témában.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. május 16. 13:54
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. május 21. 01:02 Ugrás a poszthoz

Rami <3 Smiley

Hogy mit céloznék be elsőnek? Arra rengeteg választ tudtam volna adni. Először is nagyon szeretem a gumicukrot, aztán a csokit, a jégkrémek se tudnának megromlani mellettem, és a sárgarépa, örök kedvenc marad, amíg csak élek. Az előbb említett finomságok közül, a narancssárga zöldség, habár kakukktojás, nekem a legfinomabb eledel. Nyúlnak is születhettem volna, ezt már sokan mondták, de nem tudtam haragudni rájuk. Egyrészt igazuk volt, másrészt kedveltem is a kis tapsifüleseket. Ráhel olyan nyugodtan pihent az ölemben, hogy ódákat lehetett volna zengeni róla. Kis rózsaszín orra és gyönyörű hófehér bundája messzire sugározta a cukiságot, szerintem akkor mindenki elolvadt a helyiségben, mikor szembekerült vele. Én is szétfolytam, azt meg kell vallani.
- Könyvek, na nem. Utálom azokat a nyomtatott papírokat, pont elég, amit itt a kastélyban kapunk - hát igen. Utáltam olvasni és tanulni is, de mivel megígértem az otthoniaknak, hogy a tudásomhoz mérten fogom alakítani a jegyeimet, így néhány szorgalmit bevállaltam a tanév során. Meg jó volt az is, hogy a házamnak pontokat szerezhettem velük, hasznosabbnak éreztem, mint durmolni a szobámban.
Rami nem tudhatta, hogy Aladár egy kutyus, ezért egyáltalán nem nehezteltem. Ahogy mentegetőzött, csak egy halvány mosoly futott az arcomra, eszem ágában sem volt összeráncolni a homlokomat. Egyébként is, az sokkal több izom összehangolt munkáját igényelte.
- Boston terrier, azt hiszem - próbáltam nagyon koncentrálni, felidézni az összes kutyafajtát, amit eddig megismertem, majd kiválasztani a megfelelő kategóriát. Nem egyszerű feladat az biztos, de ahogy kinyögtem a választ, meg is nyugodtam. Hála Merlinnek, tudom, hogy Aladár milyen fajta kutyus. Netán ha beteg lenne, vagy valami, és meg kellene nevezni, akkor tudnék ebben segíteni az orvosoknak. Azért néhány izzadságcsepp megjelent a homlokomon, megijedtem kicsit. Jó lett volna, ezt az izgalmat néhány vajsörrel enyhíteni, de érezhető volt, hogy Rami tart mindenféle kihágástól, így továbbra is tartózkodónak kellett maradnom.
- Nem fogunk vajsörözni, nyugalom - el akartam űzni a félelmeit. Az enyémeket nem kellett hajkurászni, hiszen én minden különösebb érzelem nélkül kikértem volna magunknak, akkor is, ha megvádolnak, nem vagyok nagykorú.
- Az jó dolog, hisz még én is csak átutazóban voltam ott. Jó csapat vagyunk mi itt ketten - kacsintottam rá és felnevettem. A sorstársamat és bajtársamat is felfedeztem benne.
- Na, de most mennem kell. Kezdődik az órám. Velem tartasz? - reménykedve pillantottam feléje, hátha van kedve gyógynövénytanozni. Nekem nem volt más választásom.


Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. május 22. 15:38
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. május 26. 21:52 Ugrás a poszthoz

Ainsley

Meg kellett sétáltatni az új taláromat.
Tegnap szembesültem a hatalmas csomaggal és oda voltam az izgatottságtól, hogy vajon mi lehet benne, ki küldhette, meg hogy én ilyen hatalmas pakkot, ah, még sosem kaptam itt. Ismerkedtem a csomag anyagával, kinézetével, illatával. Olykor eltettem a sarokba, aztán meg újra elővettem, úgy éreztem, nem bírom tovább, azonnal fel kell bontanom. Zavartságomnak köszönhetően, nem sikerült elolvasnom a cikormányos betűket, melyek elárulták volna, ennek a titokzatos küldeménynek bizony édesanyám a feladója.
A szobatársaimat is kérdezgettem, vajon honnan jöhetett a csomag, de ők csak megvetően néztek rám és összenevettek a hátam mögött. Nem igazán tetszett nekik ez a különös lelkesedés, meg irigyek is voltak, mert még sosem várta őket ilyen hatalmas volumenű dobozka az ágyukon. Na mindegy, az én kedvemet nem tudták elrontani, rendkívül örültem s tudatában voltam annak is, hogy ez az ajándék sok munkába és fáradtságba kerülhetett a szüleimnek, valószínű napokat tölthettek el miatta a szántóföldeken.
Megfogadtam, hogy nagyon vigyázni fogok az új szerzeményre és csak különleges alkalmakkor veszem majd fel. Ez a mai nap is egy ilyen ünnepnek bizonyult a számomra, az első körút a csodás felöltőmben. Nem is érezhettem volna jobban magam, szinte röpködve sétálgattam a folyosókon. Mintha hatalmas betűkkel karcolták volna a taláromra, új vagyok, tessék engem megdicsérni. Persze, a százas mosoly sem hiányozhatott az arcomról, a napsütés hozzám képest elbújhatott volna. Csodás gondolataim közepette, pillantottam meg egy lányt, aki éppen könyvet olvasott. Ismerős volt nekem, már többször összefutottunk a kastélyban, de még sohasem volt alkalmam megszólítani. Köszörültem egyet a torkomon és közelebb léptem hozzá:
- Szia! Van itt még hely nekem is? - mosolyogva pillantottam felé, hátha meglágyul a szíve az irányomban.
- Mi jót olvasol? - érdeklődtem, hiszen láttam, hogy egy méretes könyv lapul a kezében. Én utáltam a könyveket, de szívesen megkérdeztem másoktól, mit olvasnak.
- Ja -  itt mélyen a talárom zsebébe nyúltam, mintha valami tágító bűbájjal ellátott hatalmas tarisznyában kutatnék.
- Ez a levél, azt hiszem, a tiéd - nyújtottam felé, egy dőlt betűs írással ellátott, kék borítékban elhelyezett kis levelet. Együtt volt óránk és láttam, hogy otthagyta, a padban, aminél ült. Úgy véltem, fontos lehet neki, s mivelhogy összetalálkoztunk, s nem szándékoztam magamnál tartani, örömmel nyomtam a kezébe.



Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. május 26. 21:58
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. május 26. 22:57 Ugrás a poszthoz

Ainsley

Kicsit meglepődtem, hogy a lány, emlékszik a nevemre. Csak remélni tudtam, hogy nem az Edictumban olvasottak alapján azonosított be engem. Egy ideig örültem, a hirtelen jött hírnévnek, és sok kérdésnek, amit a trollos kalanddal kapcsolatban tettek fel nekem, de aztán az egész kezdett nagyon kimerítővé és nyomasztóvá válni a számomra. Ha már valaki úgy kezdte a mondatait, hogy olvastam egy újságban a történetedet, és szeretném, ha kicsit bővebben kifejtenéd a tapasztalataidat, kikerekedtek a szemeim, és gondolatban elküldtem valami nagyon meleg éghajlatú, rendkívül pusztító kontinensre.
De  most nyugodt maradtam, s miután elhessegettem a fárasztó és felidegesítő gondolatmeneteket, válaszra kerekítettem ajkaim:
- Igen, Lora vagyok, már párszor találkoztunk - világítottam a téma kicsit kellemesebb oldalára, sugallva a lány felé, hogy ne kérdezősködjön semmiről, amit egy bizonyos lapban olvashatott, különben ki fogja vívni az ellenszenvemet. Érdeklődve hallgattam, ahogy áradozott a könyvekről, habár én egyáltalán nem voltam otthon ebben a világban. Sőt, legszívesebben elaludni szerettem a hosszabb terjedelmű műveken.
- Nem, én nem szeretem a könyveket - hangzott a kiábrándító válasz. Lehet, ezzel nem nyertem meg, mint barátomat, de nem akartam senkinek sem hízelegni. Vagy elfogadnak olyannak, amilyen vagyok, vagy nem. Ez van, ezt kell szeretni.
- De úgy látom, te nagyon szívesen tanulmányozod őket - jegyeztem meg mosolyogva, hiszen azért felnéztem rá. A műveltség kulcsait tartotta a kezeiben. Ráadásul sokkal jobb időtöltés volt, mint durmolni a szobájában, azt be kell vallani.
- Sajnálom, hogy csak levélben tartod velük a kapcsolatot - az együttérzés kiült az arcomra. Tudtam, milyen az, ha egy időre meg kell válni a szüleinktől. Nagyon nehéz volt nekem is, ezeket az érzéseket, élményeket feldolgozni.
- Örülhetsz, hogy nem egy rellonos találta meg, ők nem lettek volna ilyen kedvesek - eddigi tapasztalataim alapján ezt kellet mondanom. Leginkább kicikizték és megvetették az embereket, semmi jóindulat nem fért meg bennük, az biztos.
- Nincsen semmi dolgom, a szokásos köröket tettem meg a kastély falain belül - virítani szerettem volna az új taláromban, na de mégsem közölhettem ezt és így az újdonsült barátommal.
- És te, hogyhogy pont a banya portréja mellett találtál kényelmes ülőhelyre? Vigyázni kell vele, nagyon kíváncsi. Látod a méretes füleit? Most is hallgatózik - sejtelmesen suttogtam, mire valószínű rájöhetett, hogy róla van szó és elszégyellve magát, megbújt egy másik képrámában.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. május 26. 23:08
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. május 26. 23:53 Ugrás a poszthoz

Ainsley

- Ó, én már nagyon sokszor eltévedtem itt. A rellonosok meg általában még rátettek egy lapáttal, hogy minél sikeresebb legyen a katyvasz  - ezt már kicsit savanyúbb ábrázattal tettem hozzá. Hiába kérdezgettem őket, esetlen palimadárnak néztek és rendszerint eltereltek egy teljesen másik irányba. Ennek köszönhetően olykor már annyira elvesztem a kastélyban, hogy a prefektusoknak kellett a hálókörletem felé terelgetniük, olyan fél 10 tájékában, mivel akkor találtak rám, kétségbeesetten és halálra ijedve. Az elsősök már csak ilyenek. A rossz téri orientációm sem segített az egyre elmélyülő problémán, már az oviban is felcseréltem a jobb és bal irányokat. Az óvónők ezt azzal díjazták, hogy rápakoltak egy-egy kék és piros karkötőt  a kezeimre. Itt azonban feltűnő lett volna ilyesmiket magamon viselve járkálnom. Úgyhogy úgy döntettem, elhagyom ezeket a segítő szokásokat és magamra hagyatkozom, meg a megérzéseimre.
Jót derültem azon, hogy a lány óvodáskora óta olvas, hiszen éppen ekkor kötöttem össze ezt az iránytévesztésemmel. Bár olvasással én is többre mentem volna, az igaz. Olyan megbocsátó jelleggel simultak ki a ráncok az arcomon, most mit tehettem volna? Én ilyen vagyok, így kell szeretni. Ainsley valahogy nem akart mesélni a szüleiről, s nekem is sikerült felfognom, hogy nem biztos, hogy ezt a témát firtatnom kellene, ezért csak beletörődően hümmögtem a szavaira.
- Így igaz, sok barátod lesz és teljesen hozzá fogsz szokni mindenhez - nem alaptalanul mondtam ezeket, nekem is lettek barátaim és egyre otthonosabban mozogtam a kastély falain belül. Habár a gyengélkedőt sokat látogattam, de mit lehet tenni egy olyan emberrel, aki folyton betegségekben szenved? Meg kell gyógyítani. Az ápolók pedig folyton ezen is ügyködtek, semmi okom nem volt a panaszra.
- Kényelmes ez a fotel, az igaz - helyeseltem és magam alá gyűrtem a lábaimat, törökülésbe helyezkedve a lány mellett. Éreztem, ahogy egyre jobban erőt vesz rajtam a fáradtság és teljesen elmacskásodnak a végtagjaim. A hangyák most mind belemásztak a lábamba, és hasogatóan rá is zendítettek, nehogy tétlenül bírjak maradni. Úgy néztem ki, mint akinek csipkedik a fenekét. A lány lehet meg is lepődött ezen, de mielőtt szólásra emelte volna ajkait, már megnyugtattam:
- Nincsen semmi baj, csak kicsit elzsibbadtam. Semmi mágia, hókuszpókusz - vigyorogtam sejtelmesen, de a légynek se tudtam volna ártani.
- Szeretek írni, könyveket, verseket - ő volt az első, akinek meséltem erről a különleges hobbimról. Az emberek nagy részének inkább az alvási szokásaimról áradoztam, de ha már ennyire belemerültünk a beszélgetés fonalába, gondoltam, jobb, ha meg tud rólam egész releváns dolgokat is. Meg aztán ő is elég beszédesnek bizonyult, így kísérletezgettem.
- És te, te szereted a verseket? - kérdeztem érdeklődve, hisz én rendkívül szerettem/szeretem őket meg az irodalmat is. Szabad teret hagytam neki, hogy kibontakozhasson, előttem nem kellett, hogy véka alá rejtse véleményét.
- Igen, lehet, hogy most elbújt, de pillanatok múlva vissza is térhet, nagyon furfangos - jót derültem, ahogy elpirosodva távozott a rámából a vénséges hölgyemény, de biztos voltam abban is, hogy vissza fog térni. Nélküle nem telhet el beszélgetés, sem jókora intervallum a kastélyban.

Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. május 26. 23:57
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. május 27. 00:43 Ugrás a poszthoz

Ainsley

- Én sem látom értelmét a veszekedésnek, rendszerint beletörődően tévedek el a rellonosok szavára, még sohasem korholtam meg őket értük -  nem sokszor álltam ki magamért, az igaz, csak céltalanul bolyongtam, reménykedve abban, hogy valaki, mint kavicsok között egy gyémántot, felfedez. Ez az esetek többségében meg is történt, tehát a gondolatmenetem végül bebizonyosodott, aminek rendkívül örültem. Ahogy hallgattam a lány további szavait, helyeslően bólogattam, hisz én is hasonlóan gondolkodtam, sok pontban egyeztünk.
- Nekem sincsenek ellenségeim itt......ja,  de - zavarodottan a hajamba túrtam, mintha elő tudnám venni az emlékeket agyam raktárából - azt hiszem, mégis van egy, egy eridonos leányzó, Fanni a neve. Lehet, ismered, furcsa haja van és meg akarja ölni az embert - ahogy eszembe jutottak az erőszakos képsorok, hát elment minden kedvem az élettől. Nem szerettem, ha valaki azzal akart mások előtt feltűnni, hogy micsoda muszklijai vannak, s hogy hogyan tudja velük megverni az embert. Nem találtam szimpatikusnak, azt a napot, amit Fanni társaságában tölthettem. Nagyon féltem. Az eridonos meg nem, hisz eridonos volt, ez már csak így megy.
- Nincsenek barátságos rellonosok és eridonosok sem
- erről szentül meg voltam győződve, egy magyar mennydörgő se tudott volna kibillenteni az álláspontomból. Valószínű, Ainsley is megérthette, felesleges az ellenkezéssel bajlódnia. Jónak találtam, hogy kedveli a nagy társaságokat, én viszont nem szerettem/szeretem, meghúzódtam általában egy sötétebb sarokban. Csak olyan embereknek nyíltam meg, akiket szimpatikusnak ítéltem meg, láttam valami érdeklődést a tekintetükben az irányomban.
- Én sosem voltam társasági, valahogy a művészet, az írás, kicsit remeteségre szólítja a magamfajtát - feleltem egykedvűen. Nem feltétlenül volt hálás mindig ez a szerep, de sokszor jól jött, hogy nem akartam középpontban lenni, így nem kellett mindent centrálisan elszenvednem. Másrészt megfigyelőként, sok okosságot le tudtam szűrni az emberek reakcióiból, jelleméből. Fel tudtam mérni, mit és hogyan csinálhatok.
- Úgy látom, mind a ketten alaposan elmacskásodtunk - felnevettem, ahogy ugrálgattunk a kényelmes kanapé mellett. Mások azt hihették, hogy csak azért járunk ide, hogy ezeket a mozdulatokat megtehessük. Ja, pont nem, de lényegtelen.
- Biztos, nem voltak olyan szörnyűek, el kell indulni valahonnan - kacsintottam biztatóan a mellettem helyet foglaló hölgyeményre. Az én verseim sem voltak magassásrétű irományok, de aztán egyre jobban kezdtek kiforrani. Csak a lelkesedésnek nem szabad megszűnnie, én ezt vallottam. Felragyogó arccal hallgattam, ahogy mesélt az irodalommal kapcsolatos élményeiről, tapasztalatairól.
- Én is tök így vagyok ezekkel a dolgokkal - szinte magamra ismertem benne. Teljesen le voltam döbbenve.
- Versek? Mindenféle témában, attól függ, milyen érzések kerítenek hatalmukba - igazat prédikáltam, hol szerelemről, hol fájdalomról, hol a halálról írtam. Nem volt kifejezett érdeklődési köröm.
- Miért te milyen verseket írtál? Regényekkel nem próbálkoztál? -  közben beékeltem kérdéseket is, önző dolog lett volna folyton csak magamról beszélni, ígyis néha már elszégyelltem magam. Intorvertált révén, viszont sikerült nagyon jól megnyílnom ennek a lánynak, s ez nagyban az ő munkájának volt köszönhető.
- Halló, dr. Bubó, Bubó - harsogtam viccesen, amikor ismét megjelent a vénséges hölgyemény. Mind a ketten szakadtunk a nevetéstől. Épp egy mugli meséből idéztem, nem tudom, hogy mennyire vették ezt a festmények. Lehet, azt hitték, kínai nyelven folytatok párbeszédet az újdonsült barátommal.
- Drazsét? - vettem elő a taláromból egy jól kiválasztott pillanatban egy egész doboz finomságot, a festmények felé is nyújtottam, de ők felháborodott arccal néztek rám. Ha nem, hát nem. Nem erőszak az édesség.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. május 27. 01:11
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. május 27. 14:12 Ugrás a poszthoz

Ainsley

- Én már nem szeretnék senkivel sem harcra kelni, múltkor is majdnem felgyújtottak. Nincs kedvem az értelmetlen, felesleges körökhöz, amik után rosszabb esetben még meg is büntetnek. Nem kell, hogy a házamtól pontokat vonjanak le, azért mert mások nem tudnak uralkodni magukon,  és nem tanultak jó modort - határozott véleményem volt, főleg az eridonos eset után, majdnem ott haltunk meg, egyáltalán nem volt biztos, hogy élve távozunk onnan.
- Az lehet, hogy te kedvesnek tartasz, de ő talált bennem kivetnivalót, s a stílusából adódóan, nem is nagyon titkolta az ellenszenvét - titkolta? Á, dehogy. Azonnal a torkomnak esett és megpróbált elpusztítani, mint egy utolsó férget. Az mindegy volt, hogy én, hogy érzem magam, hogy bármelyik pillanatbán hányhatok, vagy a gyengélkedőn köthetek ki. Egyedül az motiválta, hogy leokádtam, s ez micsoda sértés az ő irányába. Nem tudta feldolgozni az esetet, az biztos, de nekem is sok álmatlan éjszakát okozott a tapasztalatlan varázserő-használatával. Aladár is egyre többször remegett a félelemtől, meg voltam győződve róla, hogy ez nem fog egyhamar elmúlni nála. A kastélyon belül azonban nem találtam, olyan állatorvost, aki enyhíteni tudná a tüneteit, simogatással pedig hiába próbáltam, nem javítottam a helyzeten.
- Nem tudsz valahol a közelben egy állatorvost? Szerintem Aladárnak valamilyen különleges betegsége van, meg kellene vizsgálni - hát igen. A pont, amikor a legféltettebb kincsemet hoztam szóba, Aladárt. Képes lettem volna érte mindenre. De ő is értem, ezt már sokszor bebizonyította. Esténként mindig vele aludtam, egyenletes légzése rögtön álomba szenderített. Reggelente meg az ugatására és nyalakodására ébredtem, egyszóval nélkülözhetetlen volt a számomra, az életem velejárója. Olyanok voltunk, mint borsó meg a héja.
- Én is jobban tudok alkotni, ha egyedül vagyok. Olyankor jobban jönnek a gondolatok, mélyebben élem meg az érzéseket – bólogattam a lány szavaira, de az sem zavart, hogy ő társaságban is el tudja érni ezeket az állapotokat. Mindenki a kedve szerint tegyen, s akkor lehetőleg sok boldog ember lesz a világban, ezt vallottam.
- Nekem is prezentálhatod az alkotásaidat, ha akarod – ajánlottam magam a figyelmébe. Láttam rajta, hogy szereti, ha dicsérő szavakkal illetik, másrészt kíváncsi is voltam a műveire. Ez már csak így megy művészék között.
- Szívesen megmutatom őket, habár most odafent pihennek a szobámban – csak úgy képletesen elnéztem fentre, mintha ezzel mindent megoldanék és lehozhatnám a verseket, de nem ilyen egyszerű ez a dolog persze. Igényel némi mozgást és energiát, ami most épp távozni készült a testemből. Hallgatni szívesebben hallgattam Ainsleyt, mintsem megmozduljak.
Halál? Elég komoly téma – enyhe aggódás ült ki az arcomra. Tudtam, hogy az írók saját tapasztalataikat vetik papírlapra, tehát ezzel a témával kapcsolatban úgy látszik, neki is túl sok van. Ez megijesztett.  Hideg borzongás futott át a hátamon, visszagondoltam az otthonomra, eszembe jutott a nizzai tűzvész és akaratlanul is elszomorodtam. Persze próbáltam úgy csinálni, mint akinek semmi baja sincs. Az más kérdés, hogy ez, hogy jött le Ainsleynek.
- Semmi gond, azért vettem elő, hogy együnk belőle – kiszedegettem néhány piros színű drazsét, reménykedve abban, hogy nem hányás ízűek lesznek. Eleget áldoztam az utóbbi időben a természetnek, s most nem kívántam magamra hozni egy ilyen rosszullét hullámot.
- Én sem próbálkoztam regényírással, túl nagy falat lenne nekem – habár már felvetettem a gondolatot, valahogy mindig legyűrtem magamban.
- Mit csinálsz hétvégén? – tettem fel a költői kérdést, válaszra várva, farkasszemet nézve az egyik portréval, aki kikukucskált egy mellettem lévő rámából. Olyan szia, én is itt vagyok jelleggel. Kicsit nevetségesnek is találtam.
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. május 27. 19:57 Ugrás a poszthoz

Ainsley

Hogy mi történt? Kicsit összeráncoltam a homlokom.
 Arra elég hosszú és terjengős választ lehetne adni.

Nem tudtam elfelejteni azt a napot, Fanni szerencsére gondoskodott róla. A kezeimbe temettem arcomat, majd nagy lélegzetet véve, azon töprengve, vajon mi lehet releváns információ a lány számára, belekezdtem az ügy elmesélésébe:
- Mindenekelőtt érdemes arról tudnod, hogy  jelenleg a Navine és Eridon között zajlik egy játék, a neve: Rablókaland. Az egész lényege az, hogy minél több tárgyat szerezzünk meg, ami a másik ház tulajdonában van. Ezeket az akciókat, meg lehet akadályozni, s az én esetemben is ez történt. Egy bonbont  választottam ki magamnak, de Fanni, az eridonos leányzó, nyakon csípett és meg akart leckéztetni miatta. A dolog bukéja abban rejlett, hogy a csokoládét, úgy bűvölték meg, hogy folyton hányingerem támadt, amikor a közelébe kerültem. Fanni meg arra kényszerített, hogy vegyem elő. Én megéreztem a molekulákat és telibe hánytam Fannit. Onnantól az események, mint egy lavina, elindultak. A kis pirossal közelharcba kerültünk, megjelent a HVH is, fel akartak gyújtani, meg meg is akart verni... szóval az a lényeg, hogy teljesen kiakadt a lány - egykedvűen néztem magam elé. Megvizsgáltam a taláromat, meg az egész testemet, de hála Merlinnek egyben voltam, csak a hátamon állt fel a szőr a történtek megvitatása közben. Lehet Ainsley is nagyot nézett, miért sikerült elhányni magam, de nem tehettem róla, rossz szaga volt a csokinak. Bűzlött. Most hogy túlestem a horrormesémen, egy kicsit talán meg is könnyebbültem. Valamivel lelkesebben reagáltam az elhangzottakra:
- Tényleg? Az nagyon jó lenne, Aladár tuti örülne egy lelkiismeretes dokinak - rendkívül tetszett, amit mondott, lelki szemeimmel már elképzeltem Aladár hálatelt kis pofikáját, meg ahogy nyaldossa a kezeimet. Nem tudott volna ő a légynek sem ártani, meg nem eszik állatorvosokat sem, úgyhogy reménykedtem benne,hogy a közeljövőben sor kerül a kis randevújukra.
- A társaság is jól fog jönni - persze, hogy beleegyeztem, még én is a barátszerzési szakaszokban voltam, miért utasítottam volna el, egy ilyen nagyszerű ajánlatot? Vajsörözni is jobb ketten, mint egyedül.
- Majd elhozod a kis műveidet, ezt nem fogod megúszni - vágtam a szavaiba és összedörzsöltem a kezeimet. Imádtam nem hagyni menekülni az áldozatokat. Ha valamit megígértek nekem, akkor azt tűzön-vízen be kellett teljesíteniük, azoknak, akik elkötelezték magukat. Ez alól Ainsley sem volt kivétel.
- Benne vagyok az alkotói estben. De ha már többen vagyunk, ilyen kis művészlelkek a kastélyban, akkor azt is el tudom képzelni, hogy szervezünk egy ilyen kulturális estét.. lesz ott ének, tánc, vers, festészet, egyszóval minden. Talán ilyen ki mit tud jelleggel? Szuper lenne - egyre több és több ötletem támadt, alig hagytam Ainsleyt szóhoz jutni. Tessék, introvertált révén kezdjenek el velem beszélgetni és majd nem mozdulhatnak mellőlem, azok, akik ilyenekre vetemednek.
- Nálam mindig lapul egy kis édesség - a taláromban még jócskán akadt pár csokibéka, meg valami pillangóízű rágógumi is, amire nagy betűkkel rá volt írva, vigyázzunk, könnyen elszárnyalhatunk tőle. Ezt ki is raktam középre, hátha kipróbáljuk, mert egyedül nem mertem, az tény. Ainsley viszont elég vállalkozó szellemű egyednek tűnt, s titkon reméltem, hogy nem vonja meg magától ezt a finomságot.
- A novellák is jól hangzanak - bíztatóan mosolyogtam rá, hiszen nagyon szerettem/szeretem az irodalmat, s a fülemnek kedves információk terjengtek a levegőben.
- Nekem sincsen konkrét tervem, ezért is hoztam szóba, gondoltam, ötletelhetnénk közösen - a tanácstalanságot mindig úgy kell megoldani, hogy megkérdezünk valaki másat, ő hogyan vélekedik. Én is ezt a taktikát választottam.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. május 27. 20:04
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. május 28. 12:21 Ugrás a poszthoz

Ainsley

- Nincsen semmi gond, már valahogy túltettem rajta magam – igazságtalannak éreztem azt, ami történt, de hát ki lenne kíváncsi egy elsős véleményére? Senki.
- Elrontotta a játékélményt, megrémisztette Aladárt, engem pedig majdnem felgyújtott – dühös voltam, mélységes utálatot éreztem az Eridon iránt. A láthatatlan szakadék, ami a két ház között húzódott, egyre tátongóbbá vált, nem lehetett áthidalni semmivel.  Egy idő után, azért sikerült lenyugodnom, a jó társaság miatt sem tehettem meg azt, hogy puffogok, mint valami dühös szárnyas (pulyka). Kisebb vidámságot erőltetve az arcomra, fészkelődtem a fotelben, ami ugyan kényelmesnek tűnt, de egyre jobban szurkálta a hátsófelemet.
Ki tudja, lehet, beleköltöztek valakik? Az igaz, hogy nem terveztem bolhairtást, de ha meg kell tenni, hát meg kell tenni, nincs mese. Kíváncsian fürkésztem Ainsley arcát, hátha ő is tapasztal valami furcsát, ott hátul, vagy esetleg máshol a végtagjaiban.
- Boston terrier – válaszoltam meg a lány kérdését büszke mosollyal az arcomon. Igen, tudom, hogy milyen fajtájú a kutyám és imádom őt.  Ez az állapot azonban csak pillanatnyi volt, ugyanis a beszélgetés további felében nagyon elkezdtem vakarózni és furcsa kiütések is megjelentek rajtam. Árulkodtak arról, hogy bizony ebben a kanapéban megbújtak valakik, csak azt nem tudtam, hogy kik.
- Ha mindet el akarod olvasni, akkor az maratoni táv lesz. Több időbe fog kerülni, mint egy Anna Karenina – hoztam fel példaként a mugli művet, amit még siheder koromban volt alkalmam megszemlélni az unokanővérem hosszabb terjedelmű regényei között. Nagyon poros kötet volt, valószínű, nem akarta a kezébe venni senki.  Egészen elárvult ott a polcon.  Felderült az arcom és sugárzott akár a nap, amikor a lány lelkes szavait hallgattam, hiszen azonosultam velük:
- Nagyon szuper, támogatom – vadul bólogattam, akár egy mugli műszerfalon elhelyezkedő ugyanazt a ritmust visszaadó kiskutyus. Szomorúan konstatáltam, hogy nem akarja elvenni azt a pillangóízű rágógumit, pedig belülről emésztett a fene, hogy megkóstoljuk és megnézzük, mi történik velünk az elfogyasztása után.
- Nézd, ezek nagyon finom rágógumik. Tudom, hogy a sütiket jobban szereted, de feltétlen ki kell próbálnunk őket – mutattam a középen elhelyezkedő finomságokra.  Szinte könyörögtek nekünk, hogy tömjük be őket és aztán valami furcsa pillangó alakban szálldossunk a kastélyban sokak örömére.
- Igen, majd egyszer kinézhetnénk Bogolyfalvára – könnyedén belementem a lány ötleteibe, sosincs gond az olyan emberekkel, akik szeretik a sütiket meg az irodalmat.
- Novellákat nem nagyon olvasok, de a te novelláidat szívesen – kedves mosoly ült ki az arcomra, ha barátokat szerez az ember, sosem ráncolja össze a homlokát. Ez valahogy nálam is így működött.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. május 28. 13:11
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. június 28. 15:56 Ugrás a poszthoz

Ainsley

- Kérlek, ne legyél ilyen kishitű, biztosan jók a novelláid, én még egyet sem olvastam belőlük - csak az igazat mondtam. Az őszinteség nem állt távol tőlem, igazából összetartoztunk, mint borsó meg a héja. Közben fokozódni látszott a helyzet, a bolhák egyre nagyobb támadásba lendültek, mi pedig jókora kiütésekkel magunkon, úgy festhettünk, mint a százegy kiskutyák.
- Szerinted mióta próbálnak likvidálni bennünket? - tettem fel a kérdést, amit úgy hittem, meg fog tudni válaszolni, habár jómagam se tudtam rá a feleletet. Legrosszabb esetben, elmegyünk a gyengélkedőre és valami könnyed varázslattal megszabadítanak bennünket a kellemetlen foltoktól.
- Azért ne ess kétségbe, biztosan van ír a problémánkra - még gyorsan közbeékeltem, mielőtt végképp kitörne a pánik. Én is hajlamos vagyok arra, hogy túldramatizáljak dolgokat, magamból kiindulva pedig jobb a bajt megelőzni mintsem a kialakult kataszrófa-helyzetet orvosolni.
- Mindenképp kellene alakítanunk egy ilyen kört, vagy szerveznünk egy ilyen versenyt. Szerintem sok jelentkező lenne rá - lelkesen bólogattam a lány mondataira, bármikor megszólalt, olyan volt, mintha saját magamat hallgattam volna. Ez nagyon imponált nekem, zene volt a füleimnek.
- A rágók... hát... próbáljuk ki - noszogattam és felé nyújtottam egy sárga színűt, én meg elvettem egy pirosat. Lassan gyömöszöltem a számba, féltem, hogy mi lesz a következmény, ugyanakkor vágytam arra, hogy valami különös, megmagyarázhatatlan dolog történjen velünk.
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Keresek valamit
Írta: 2017. július 4. 21:26
Ugrás a poszthoz

Rothman Anton

Bogolyfalva Fő utczája sajnos nem vezet el Rómába, de jelen pillanatban nem zavart, ugyanis nem is oda akartam eljutni. Sokkal másabb szándék vezérelt engem. Ha rá akarunk világítani a dolgok mélyére, akkor tulajdonképpen a humánusabb énem akart felülkerekedni, azon a hétköznapi nézeten, miszerint szerelmi bájital létrehozásával, nem lehet elcsábítani másokat. Tegnap kaptam egy levelet a húgomtól, teljesen kétségbeesve ír arról, hogy mennyire tanácstalan egy bizonyos üggyel kapcsolatban. Már-már elkapott a szívinfarktus, ahogy a dőlt betűs írásba mélyedtem, hisz ezeknél a soroknál kicsit összeszűkültek a szemeim, és nem engedték láttatni a sürgönyben foglaltakat. Azt hittem, hogy Flori a drágalátos barátaival csent el valamit a közeli boltból, - ugyanis hajlamosak az ilyesmire - de Merlinnek hála nem, valami sokkal mágikusabb és sziruptól ragadó szösszenetről kellett olvasnom: a szerelemről. A picikémet is, mint jó tizenévest elérte Cupidó nyila, és nem is kicsit, telibe találta harmat-gyönge szívét. Ezt az ifjúkori kételyekben vergődő leányt, nem hagyhattam cserben. Úgy véltem, mint idősebb testvér, küldetésem az, hogy megoldást és támaszt nyújtsak neki kilátástalan helyzetében. Eddig nem igazán kötötték le a figyelmemet a bájitaltan órák, de miután elért ez az üzenet, mint egy vérszomjas fenevad vártam őket, áhítattal néztem a tanárra, s mint jó limonádét egy forró nyári napon, fogyasztottam a szavakat.
Talán ez vezethetett el odáig, hogy egyik alkalommal az óra után, kettesben maradtam Felagund professzorral, és feltettem neki egy-két kérdést ebben a témában. Puhatolóztam. Vajon milyen mellékhatásai leszek a főzetnek, meddig fog tartani, el lehet-e egyáltalán érni vele, azt az állapotot, amit akarunk. Kedvező és fülemet lágyan simogató szavakat hallhattam, egyetlen bökkenő volt csupán, hiányzott egy nagyon különleges szer, amit nem lehetett olyan könnyedén megkaparintani. Ezért sétálgattam Bogolyfalva utcáin, hogy szert tehessek a drágaságra. Lehetőleg órákon belül, mert nem volt kedvem sokáig itt lenni Aladár társasága nélkül.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. július 5. 22:04
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Félek a bolháktól?
Írta: 2017. július 5. 14:17
Ugrás a poszthoz

Ainsley

Nem fog megváltozni a véleményem
- fejem rosszalló ingatásába kezdtem, pláne, hogy már jó előre ilyen siralmasnak állította be a novelláit. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy Ainsley rossz történeteket írna, nem úgy tűnt a beszédéből, mint aki primitív szintű gondolkodással tengetné mindennapjait. Megfelelőnek találtam a képességeit és fantáziáját ahhoz, hogy csodás műveket hozzon létre és osszon meg a nyilvánossággal. Csak sejtelmesen mosolyogtam felé, - képzeteimet nem osztottam meg vele - lusta voltam beszélni is. Úgy véltem, tanuljon meg olvasni a gondolataimban.
- Már nekem is nagyon fájnak a csípések, tényleg muszáj leszünk elmenni a gyengélkedőre - erre a mondatra nagyot nyeltem, mintha valami almadarabka rekedt volna a garatomban, pedig nem volt ott semmi, ezt a kíváncsiskodó festmények is tanúsíthatták volna. Ahogy elkezdtünk a bolhákról beszélni, a rámákban fellelhető személyek is kisebbfajta pánikot kaptak, ugyanis sorra tűntek el és kezdtek megjelenni a kastély más pontjain. Nem értettem a történések okát, tanácstalanul meredtem magam elé, olyan feltevések jártak a kobakomban, hogy esetleg már velük is történhetett ilyen incidens? Egy bolhatámadás áldozatául eshettek ők is?
Mielőtt megoldottam volna magamban a rejtélyes jelenségek okát, Ainsleybe karoltam, és támogatva megtettük az első lépéseket a gyengélkedő felé. Útközben azért nem bírtam csendben maradni, pár kérdést még muszáj volt intéznem felé:
- Szerinted el tudják tüntetni őket? Mennyi időt fogunk ott tölteni? - habár nem akartam túlpörögni a témát, természetesen sikerült. Ezerféle kétely járta át a szürkeállományomat és vinnyogva az ajkamba haraptam. Aladár is így szokott, amikor leszakad az ég és éktelen dörgésbe kezd. A félelem valahogy erőt vett rajtam és nem akart semmilyen irányba mozdulni.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. július 5. 23:10
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. július 11. 23:51 Ugrás a poszthoz

Rothman Anton
már nem nélkülözök.


Talán szőke és fruska is voltam, meglehet, de céltalan aligha. Gondolataimba mélyedve bandukoltam a macskaköves utczákon, amikor egy furcsa alakkal találtam szembe magam. Még sohasem láttam, ezért alaposan szemügyre vettem a fizimiskáját, illetve mindenét, amiből olvasni lehetett. Ahogy láttam ő is jócskán méregetett, sőt mi több, kiszemelt magának engem. A kíváncsiságunk hasonló szinteket érhetett el, mikor sikerült ráébrednünk arra tényre, hogy nem tudunk olvasni egymás gondolataiban. Micsoda felismerés, akár Nobel-díjat is kaphattunk volna érte, de azt már elhappolták előlünk - jó pár évtizeddel ezelőtt a muglik -  így könnyed csevegésre adtuk/adtam a fejemet:
- Ó, én csak.... - aztán a szájamhoz kaptam, mintha hányingerem lenne, pedig pusztán az nem jött ki belőlem, hogy keresek egy igen ritka növényt, ahhoz a szerelmi bájitalhoz, ami a húgomnak kell. Hát ennél természetesebb és logikusabb dolgot, miért is ne mondanánk el a nagyérdeműnek? Valószínű, minden édesapám korú férfit érdekelhet ez a téma, és szívesen segít is egy ilyen lötty előállításában, persze. Ennyire naiv azért nem vagyok, ezért is kezdtem el vakarózni, mintha a szavak, amiket ki akarok mondani, kiütésként nőttek volna a karomra meg a lábaimra egyaránt. Már-már szétdörzsöltem a mondatokat a testemen, de még mindig nem bírtam kitalálni egy észszerű magyarázatot.
- Aladárnak elfogyott a kutyakajája és nagyon szerelmes, szóval sok tápot kell vennem neki - Aladárnak elfogyott a kutyakajája és nagyon szerelmes és sok tápot kell vennem neki???? Ezt komolyan gondoltad, Lora? - magam is hűledezni kezdtem a tényen, hogy milyen hülye válaszokat tudok adni egyszerű kérdésekre, de lányos zavaromban a tekintetem a macskakövekre korlátozódott.
Ha bolondnak hisz, hát tegye, teljesen igazat fogok adni neki. Nem vagyok százas, ez a mondataimból is leszűrhető.
- És Ön mit keres itt? Miért bolyong ezeken a bosszantó utcákon? - hogy leplezzem idegességemet, elkezdtem faggatózni, hátha belemegy a játékba és szépen elkezd majd csevegni magáról. Aztán majd később kieszelem, hogy mit is tegyek és hová irányítsam a beszélgetésünk fonalát. Közben pedig próbáltam valamilyen értelmes, normális tinédzser fejet vágni, egy olyan ember ábrázatát magamra ölteni, aki nem szerelmi bájitalok megfőzésére törekszik, márha ez nagy szégyellős momentumaimban egyáltalán kivitelezhető feladatnak bizonyulhatott.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. július 11. 23:54
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. július 12. 15:20 Ugrás a poszthoz

Melissa Von

Sétálás. Hány lépést tettem már meg a kastély falain belül, hol jókedvvel, hol szomorúan, de mégis bandukolva a kívánt cél felé. Rosszul éreztem magam, hányni tudtam volna a tömegtől és a kíváncsi elsősöktől, akik úgy nyüzsögtek a kastélyban, mint apró, kis hangyák eső előtt. Depressziós állapotaimat az is fokozta, hogy mankóval a kezemben kellett kijutnom az erkélyre, így leginkább egy kis bicebócára hasonlíthattam. Útközben pedig egy sietős kisdiák, majdnem fel is borított engem, ami nagyon felháborított. Már-már a pálcámhoz kaptam, amikor sikerült elszámolnom tízig és megnyugodva mégiscsak egy békés megoldáshoz folyamodtam: beletörődtem a saját sorsomba, s úgy haladtam tovább a sötét folyosókon.
Minden olyan kiábrándító volt. A festmények is úgy méricskéltek, mintha édesanyám vizslató tekinteteit éreztem volna magamon.
Mi van ezekkel? Nem láttak még embert? Vagy sohasem sérültek meg? - bosszúsan felsóhajtottam és rosszallóan csóváltam meg a fejemet.
Itt sohasem lehet megnyugodni? - senkivel és semmivel nem volt kedvem találkozni, alig vártam, hogy kiérjek a fényre. Ahogy kijutottam, teljesen megnyugodtam, a napfény és a friss levegő pozitívan hatottak rám. Behunytam a szemem és elképzeltem, hogy újra otthon vagyok és Florival beszélgetek. Annyira hiányzott. El is határoztam, hogyha megunom az üldögélést, fogom magam és írok egy levelet neki. Beszámolok arról, hogy hogy megy itt a sorom és mennyi minden történt velem. Izgatottan kukucskáltam ki a napszemüvegem mögül, s magamban arra kérleltem minden varázslényt, hogy csak most ne kerüljön senki az aurámba...
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. július 12. 22:34
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. július 12. 17:50 Ugrás a poszthoz

Melissa Von

Én megértem, hogy süt a nap és hunyorogni kell a fénytől, de akkor hordjon napszemüveget, vagy 'tudomisén', műtesse meg a szemeit, vagy csak egyszerűen nyissa ki őket - akkorát sóhajtottam, hogy az egész mágustanoda beleremegett. Azt már megszoktam, hogy van egy félig rokkant lábam, de hogy legyen egy másik is? Na persze, hogyisne.
Merlin szakállára, hát komolyan nem látta meg, hogy amúgyis fogyatékos vagyok? Most szédültem ki a gyengélkedőről.... milyen kevés esze van ennek a rellonos diákságnak -  szép meccseket játszottam le magamban, épp megfosztottam a kedves tekintetű hölgyet gyönyörű hajkoronájától (persze csak képzeletben), és a bocsira egyszerűen az égbe szöktek a szemöldökeim:
- Ne haragudj, de te ezt komolyan gondoltad? Nem virít le rólam, hogy veszettül szükségem van a lábaimra? - közben vadul köszörültem a torkomat is, mintegy prezentálva azt, hogy készen állok arra, hogy bármelyik pillanatban elharapjam az övét. Idegességemben meg is szédültem, kibillentem az egyensúlyomból, úgy kellett megtámaszkodnom a fekete korlátokban. Olyan szinten kiborultam, hogy én már nem finomkodtam, előkaptam a pálcámat és szinte önkívületi állapotban kiáltottam felé:
- Tarantallegra - ha eddig nem volt kedve táncolni, hát mindjárt támad és ha gondolja teremtek hozzá zenét is. Csak még néhányszor lépjen rá a lábamra és megtanulhatja, milyen egy navinés magyar mennydörgő. Ha ennyire ki akarta hozni belőlem a rellonost, tessék, itt van, kóstolgassa csak bátran. Egyelőre jól szórakoztam, ahogy a lány mindenféle táncnemet gyakorolt előttem, hol pukedlizett, hol salsázott.... bőven jutott rá ideje, ugyanis nem akartam leállítani, még nem. Hátha elropja a lábát és ő is lesántul, nem tudhatjuk...
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. július 12. 18:02
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. július 12. 18:44 Ugrás a poszthoz

Én szeretlek, te csöndes gyilkos!  Rolleyes Melissa Von

Szólásra emeltem volna ajkaim, de ahogy formáltan a szavakat, úgy éreztem, valamiért nem fordul a nyelvem. Persze, hallottam elsüvíteni a pofixot a levegőben, de a fene se gondolta volna, hogy akkor most jól megnémít ez a zöld pojáca. Paprikás hangulatomat csak továbbfokozta a lány ügyeskedése. Észből azonban nekem se osztottak keveset, hamar írt találtam az égető problémára. A nyakamban lógott egy amulett, amiben volt némi tündérpor, még édesanyám küldte ínséges időkre. Hát elérkeztek azok az idők, és én alkalmasnak láttam a helyzetet arra, hogy egy picikét felhasználjak belőle. A tündérpor hamar rendbe hozta a hirtelen jött képességcsökkenést, és újra régi pompájában csilingelhetett a hangom. A nyelvem is megeredt, a zöldike nem túl nagy örömére. Persze, csupa virágnyelven tolmácsoltam a káromkodásaimat felé, nehogy bántódása essék:
- Azt hitted, jól elnémítasz, ugye? Hát pont nem sikerült - csípőre tettem a kezeimet, és védekező pozíciót vettem fel, de előtte azonban megelőztem, hogy újabb támadást intézhessem felém:
- Capitulatus - sajnos nem sikerült túl jól a varázslat, csak erőtlenül megremegett a pálcám, de sebaj, tudtam még pár bűbájt. Nem is haboztam, próbálkoztam másképp:
- Locomotor Mortis - furakodott keresztül a levegő atomjain. A rellonos nem rophatta tovább, mert megszüntettem az átkom. Meg, ha azt nézzük, teljesen kedves is vagyok, megakadályoztam, hogy esetleg letáncoljon az erkélyről és valami kárt tegyen magában. Annyira lebilincselő volt ez a momentum, hogy ennek örömére le is ültem egy kényelmes fotelbe, majd ha baja lesz, úgyis szól, én nem elnémítottam, csupán korlátoztam a mozgásban... a kettő eléggé távol esik egymástól.
- Valami baj van? Valahogy nem túl őszinte a mosolyod... beszélj csak, ha úgy tartja kedved - halvány megelégedés ült ki az arcomra, percek alatt sikerült elintéznem a dolgokat, elfáradni se volt időm.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. július 12. 18:59
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Szép álmokat!
Írta: 2017. július 12. 19:54
Ugrás a poszthoz

Melissa Von

- Szép ez a lelkesedés a létezésem megszüntetésére - kicsit könnybe is lábadtak a szemeim, már-már meghatódtam, röpködtek az átkok felém, amiket, mint egy alázatos Navinés szótlanul el-eltűrögettem, de egy idő után, meg lehet ezt unni, s mi tagadás én is meguntam. Még mindig volt nálam egy tucat tündérpor, és nem is állt szándékomban mindet erre a lányra elvesztegetni, dehát annyira akarta, hogy használjak belőle, hogy én lettem volna az a csúnya leányka, aki megtagadja tőle? Nem, naná, hogy nem. Részesüljön csak mindazokban, amikben én is részesülhettem általa. Próbáljuk csak ki, mit tesz egy ilyen tüzes boszorkánnyal ez a szer...
A helyzetben csupán annyi bökkenő volt, hogy a legutolsó átok tényleg eltalált, elkezdtem furcsa hangokat hallani, olyanokat, hogy hívd ide Aladárt, meg tépd ki ennek a lánynak a haját, szabadítsd meg a nyelvétől. Tartott ez egy bizonytalan ideig, de valahogy mindig felülkerekedtem a gonosz hangokon. Olyan erős volt a személyiségem, meg alapjában véve olyan érzékenynek bizonyultam minden szagra is, hogy nagyon hamar sikerült visszatérnem a valóságba. Melissát olyan negatív aura és illatkombináció lengte körbe, hogy egy rossz szaglású kisállatka is messziről felismerte volna. Pechjére. Nem tudom miért, de valahogy ma nekem kedveztek a csillagok, még pár percig törtem a fejemet, aztán szépen lassan újra kinyitottam az amulettet:
- Egy kis szépségpor, gondolom, elég hiú vagy, ez az öltözeteden is látszik - és szép lassan a szemébe fújtam a tündérséget, minek hatására megszűnt a védőbűbája és hosszú, pihentető álomba merült. Szerintem egész jó döntés volt, biztos elfáradt a számára megerőltető gondolkodásban, jobb is, ha kipiheni magát, gyűjtögesse az erejét másra. Majd megoldom, hogyan vigyem fel a rellonos hálókörletbe, csak bízza rám a dolgokat, neki egyetlen feladata van: megálmodni a megálmodhatatlant.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. július 12. 19:54
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. július 12. 21:08 Ugrás a poszthoz

Melissa Von

A gyengélkedő és egy szebb jövő felé Smiley

Ami azt illeti, a célomat elértem, Melissa fáradtan esett össze. Ha eddig aggódott amiatt, hogy folyton járt a lába, most elrebeghetne egy-két imát azért, hogy felébressze valaki. A szőke herceg, netán, ha a realitás mezejére bocsátkoznánk a gyengélkedő. Rokkant lábam és Melissa egyedül maradtunk ebben a földöntúli harcban. Nagyot sóhajtottam, azért nem lesz könnyű elszállítani a gyengélkedőig, hiába volt szépen öltözve, a súlya az megmaradt a régiben. De kellemetlen...
Megcsóváltam a fejem, talán több munkát csináltam magamnak, mint kellett volna?
Ekkor hirtelen megszólalt: Ezt még megkeserülöd!
- Ugyan drágám, mit? A tündérpor szerintem az emlékeidet is elveszi, csak az marad majd meg, hogy milyen jófej voltam, hogy segítettem rajtad és gyönge kezeimmel elhurcoltalak a gyengélkedőig - fájdalmai enyhítésére megsimogattam a kobakját. Akár egy superman jelmezt is felölthettem volna, szinte ragyogtam az erkélyen a jóindulattól és a lemenő nap sugaraitól. Na jó, azért nem, tisztában voltam én a gyarló tulajdonságaimmal. Kívülről szép, fényes alma, de belülről egészen rothadó. Na sebaj, ezt csak én tudtam és senki más, ami rendkívül imponált ebben a pillanatban.
- Segítség, segítség - kiabáltam, mint valami reményvesztett lélek és bolyongtam a folyosókon. Végre valaki észrevett bennünket és segített eljutni a kívánt helyre. Persze, mindent máshogy adtam elő, hogy megsebesültünk mindketten és, hogy valaki álomátkot szórt Melissa fejére. A magyarázkodás nagy mestere voltam, sok mindenki tanulhatott volna tőlem. Miután az események lezajlottak, és végre elhagyhattam a gyengélkedőt, a klubhelyiségem felé vettem az irányt, a supermanek is elfáradnak, hiába a flower-power.
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Én csak...
Írta: 2017. július 13. 14:21
Ugrás a poszthoz

Krushnic Dimitri, akit nem ismerek, de ki tudja... Rolleyes

Szerelem.
Ki ne ismerné ezt az érzést? Pillangók a gyomorban, gyötrődéssel megtelt létezés, hány álmatlan éjszaka. Tervezgetés, hogy hogyan és miként érjen bennünket a pillanat. Mert el fog jönni, ebben biztos voltam és nem ülhettem tétlenül, nem vagyok én Fiona, egy műanyag nyílászárókkal tarkított, elhagyatott kastélyban. És a hercegem...igaz, a hercegem, nem akarta átélni ezt az érzést, úgy igazán (legalábbis ahogy gondoltam), de én szívesen áldoztam a szerelem oltárán, azért is járkáltam itt, épp az esti vacsoránkhoz készülődtem. Zöldségeket és gyümölcsöket vásároltam.
Semmi aggodalom, már rég kinyomoztam, hogy miket szeret, hónapok óta összeköttetésben voltam néhány házimanóval, akik megfigyelték a drágámat. Szigorúan diszkréten, hogy ne érzékeljen semmit, nem akartam korlátozni a szabadságában.
Ugye nem vett észre semmit???! - ez most kételyeket ébresztett bennem, egy pillanatra a kosár is megremegett a kezemben, de sebaj, a főztömmel majd úgyis leveszem a lábáról, remélhetőleg.
Egyelőre inkognitóban sétálgattam és csendesen figyeltem az eseményeket. Volt nálam egy nagy kosár, szóval, még ha történne is valami, talán el tudom takarni  magam vele, úgyis annyi mindent pakoltam bele, hogy szinte roskadozott a sok finomságtól. Nem is volt kérdés, hogy kivel akartam ezeket elfogyasztani: csakis vele, Dimitri, te vagy az én mindenem, mindig te voltál, csak sose tudtam ezeket elmondani....
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. július 13. 15:51
Lora Fontaine
KARANTÉN


bóbita
RPG hsz: 203
Összes hsz: 2063
Írta: 2017. július 13. 17:26 Ugrás a poszthoz

Dimitri  Love

Egyetlen dolgot elfelejtettem, így hanyatt-homlok rohantam vissza az árusokhoz, közben nagyokat dobbant a szívem, nem egy átlagos estére készültem, mindennek tökéletesnek kellett lennie. Ahogy haladtam a sorok között, küszködve a saját gátlásaimmal és szerénységemmel, pillantottam meg őt. A szemeim azonnal szívecskékké formálódtak, úgy olvadoztam, mint valami vanília fagylalt, egy forró nyári napon. Bár égtem volna az ő testére, hiszen férfias vonalai most igazán karakteressé varázsolták, s ahogy ott állt a napfényben, a gyümölcsöket kóstolgatva, húsos ajkai úgy vibráltak, akár neoncsövek a sötét éjszakában.
Merlinkém segíts, menten elájulok, hogy került ide ez a görög isten? - nagyot sóhajtottam, a szívem alig fért meg a mellkasomban. Igazgattam egy csöppet a ruhámon, ha a nagyérdemű elé kerülök, hát mégse valami kócos kis siheder lányként mutatkozzam, próbáltam menteni a menthetőt. Úgy nézhettem ki, mint egy pályát tévesztett agyonsminkelt tinédzser, de jelen pillanatban ez sem érdekelt. Mindent az imádottamért, úgyis együtt leszünk örökre. Legalábbis én erről szentül meg voltam győződve.? S hogy Ő mit gondolt? Hát biztosan nem ezeket, de semmi probléma, majd csak alakítgatjuk ezt a szerelmesdit. Csak lépjünk már szintet, szinte azonnal akartam őt. Furcsa érzés volt, de tényleg.
Egyszerűen minden összejött, egyre közelebb kerültem hozzá, már hallottam ahogy beszélgetnek, azzal a hölggyel, akitől a szükségeseket kikérte, de aztán elfáradva leült egy padra és fagyit kezdett nyalni.....hmmm érdekes képek jelentek meg a gondolataimban, de szerencsére nem látott a fejembe, különben lehetséges, hogy pillanatokon belül elhagyjuk a piacot, és azonnal egymásnak esünk. De ne szaladjunk ennyire előre...
még előtte beszélgetnem kellett valakivel, valamiről. Én ugyanis nem fáradtam a padokhoz, hanem egy öreg bácsi standjánál állomásoztam, osztrigákat értékesített.
- Jó napot, Paul - köszöntem rá ismerősen, ő is mosolyogva üdvözölt engem. Eddig sínen vagyunk, semmi ellenérzés, csak egy szép napszőke, ártatlan leányka.
- Szépek ezek az osztrigák - dicsértem meg a kínálatát, hátha sikerül a kegyeibe férkőzni.
- Szeretnék is belőlük jó sokat, tudja, nem egy átlagos estére készülök ma - suttogtam diszkréten és rá is kacsintottam, jelezve felé, hogy ő is próbáljon meg ilyen rugalmasan viselkedni, és ne hozzon kellemetlen helyzetekbe, ha lehet. De ő pont nem így gondolta, ordibálni kezdett velem, teljesen megrémültem.
- Kishölgy, maga még csak tizenéves, miért akar ennyi vágyfokozót? - és bosszúsan el is kezdett hadonászni a kezeivel, azt hittem, hogy a nagy gesztikulálásban véletlenül megüt.
- Fogja már be a száját, hát nem lehet ezt diszkréten kezelni? Van pénzem, és meg is tudom vásárolni, magának meg nem mindegy, hogy... de szerintem magának mindegy, ígyis olyan öreg, azt se tudja, mit beszél - mondtam és kifizetve az osztrigákat sértődötten továbbálltam, elkezdtem menetelni az álmaim felé. Határozott szándékomban állt Dimitrivel beszélgetni, mégha ő nem is akarta. Beszélgetni? Ez elég konszolidált megfogalmazás.
Utoljára módosította:Lora Fontaine, 2017. július 13. 23:05
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lora Fontaine összes RPG hozzászólása (99 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Fel