Zoltán

Mi okom lett volna le menni a rétre? Mert egy rejtély akartam megoldani. A saját életem kis bonyodalmait, amik a nagy világi dolgokhoz képest semmik, de mégis most nagyon is foglalkoztattak. Elindultam a rétre nálam volt kedvenc táskám vagy inkább nevezném tarisznynak, amit nővéreim örököltem meg, ők ezzel járták végig a sulijaikat, szóval több iskola logója lett felvarrva rá. Egy fajta jelkép volt számomra ez, ösztönzött hogy befogom fejezni az iskolát valamikor.
A tarisznyában sok minden volt, kedvenc sálam, üres pergamenek, tinta, toll, egy üveg víz és sok apróság ami egy női táskában megtalálható, a cukorkától kezdve a köröm reszelőig minden. A tarisznyában sok minden volt, kedvenc sálam, üres pergamenek, tinta, toll, egy üveg víz és sok apróság ami egy női táskában megtalálható, a cukorkától kezdve a köröm reszelőig minden.
Egy nagyot sóhajtottam, mikor kiléptem a kastélyból a fűre. Lecsuktam szemeimet és mély levegőt vettem. Nem lesz semmibaj. Itt is jól érzem magam majd. Mi okom lenne félni? Semmi. Apu jól van és a többiek is jól vannak.
Ezzel áltattam magam. Szép idő volt, a rét meg nyugalmasnak tűnt. Elindultam míg egy fiúba nem botlottam. Nem szó szerint csak elméletben. A fűben ült. Mint, ahogy a mondóka is szól nyuszi ül a fűben fűben szundikálva... ez a kép jelent meg, mikor megláttam a fiút, aki a szendvicsét ette. Ma alig ettem valamit és ahogy rápillantottam az étkére éhes lettem. Mint nem adtam volna egy tojásos sonkás szendvicsért.

Zoltán

Meglátott. Fogadni mertem volna, hogy rájött, hogy a szendvicsét bámulom. Gondosan elcsomagolta, ami megmaradt táplálékából. Én, pedig szerencsétlenül közelebb léptem hozzá. Egy kicsit távolabb helyezkedtem el nem akartam most tolakodó lenni, bár ha én kezdeményeztem volna talán annak tartott volna.
Felállt felém magasodott a fiú. Kedvesen bemutatkozott vagy inkább számomra nagyon furcsán. Kérdések jött tele volt kérdésekkel, amire én se tudtam igazán a választ, mert hogy kivel hozta őt össze a sors? még magam sem tudtam rá a választ.
Egy-két pillanatig csak a fiú mosolyát néztem és megnémultam, ahogy a torkát megköszörülte felébersztett a némaságomból.
- Öhm.- hangos és béna gondolkodási időhúzáshoz folyamodtam, hogy összeszedjem a válaszokat.- Szia, igen az vagyok. Új vagyok.- Nem ilyen szoktam lenni én jobb vagyok.
-Röviden. Reményesy Elinor Zita vagyok szintén Levitás vagyok itt. Hát gondolom nekem is fel kellene ajánlanom valami becenevet, ahogy szólíthat. Szeretem, ha Linor, Elzi Lizinek szólítanak, de ha semelyik se felel meg akkor Szólíthatsz Elinornak is. - apró mosoly jelent meg az arcomon. - Én nem hiszek a véletlenekben minden okkal történik. - teszem hozzá halkan. Néha annyira szeretném, ha véletlenül senki se törne rá apám életére, de ez nehéz lenne megvalósítani és nem létezik olyan varázslat, ami törvényes keretek közt mindent megoldana.
Most itt vagyok és ide járok iskolába, ezt kell szeretnem. Ezt kell elfogadnom, és azt, hogy családom többi része valahol a világ másik táján van. Most mindenkinek változott a helyzete a családomban nekem is.  A történtek miatt én is változtam.

Zoltán

A fiú igen kedvesen és nyájasan, meginvitál a hogy osztozkodunk a pokrócon. Én pedig egy igenlő bólintással. Csatlakozok hozzá. A tarisznyámat először leteszem majd le ülök mellé.  A szendvicseivel kínál meg a fiú
- Óh köszönöm nem kérek. - Utasítom el, először, de ahogy kínálja mégis veszek belőle és egyébként is éhes is voltam - Na jó, veszek egyet belőle. Egy kis pikniken éreztem magam, már csak a húgom Fanni hiányzott, akivel a kertben mindig kis uzsonnákat rendeztünk magunknak. Elkezdem a szendvicset majszolni. A kérdések nem lepnek meg, hisz mindenki temérdek kérdést tesz fel az újnak. Lenyelem a falatot ami a számban volt ép és
- Nagy családom van, sok testvérem van. Három báty, kettő nővér, kettő húgom és kettő öcsém van. - egy kis hatásszünetet tartok, mert ilyenkor mindenki elszörnyülködik -már jártam más varázsló iskolákba. Ilvermornyban kezdtem majd a Roxfortban kerültem és most itt vagyok. Nem vagyok egy rossz diák sosem rúgtak ki vagy tanácsoltak el. - füllentek neki, mert éppenséggel, azért kellett iskolát váltanom, mert meg fenyegették az igazgatót. -Sokat költöztünk az elmúlt években. Körülbelül ennyit rólam. És rólad mit érdemes tudnom, azon kívül, hogy egy házba vagyunk?- kérdezem meg érdeklődve a fiútól.
 

Zoltán

A kínálkozó lehetőség, hogy vehetek még a szendvicséből kecsegtetően hangzik, de meg elégedek azzal, ami a kezembe van. Mikor elkezd a válaszolni.
- Nagy családdal, izgalmas az élet, nálunk zajlik mindig az élet. Én azt sajnálom, hogy akik a barátaim lettek a volt iskoláimban, ott kellett hagynom őket. - mondom kissé szomorúan. Mikor Zoli elkezd mesélni tovább majszolom a szendvicset. Sosem volt bajom senki származásával még Zoliéval sincs. Kedves fiú így elsőre találkozásra. Voltak mugli származású varázsló ismerőseim. Lenyelem a számba lévő falatot és megszólalok.
- Milyen volt megtapasztalni elsőre a varázslatot és megtudni azt, hogy mágus vagy? - kérdeztem meg érdeklődve, hisz én egy olyan családban nőttem fel, ahol belenőttem a varázslattal teli világban, de a mugli származásúak nem és ez mindig érdekelt, hogy milyen furcsa vagy vicces történetek történtek meg velük, hogy érezték magukat az először a varázslók és boszorkányok között. Hisz egy új világ nyílt meg előttük, mikor a mágus világba betekintés nyertek.