28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Vörös Laura összes hozzászólása (16 darab)

Oldalak: [1] Le
Vörös Laura
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 84
Írta: 2016. december 26. 13:49 Ugrás a poszthoz

Lili

A szünet csak most kezdődött, de már alig várom, hogy hazamehessek. Kicsit eltolódik az ünnep, bár nekem csak pár nappal, szóval egyelőre semmi problémám sincs.
Az ablakban ácsingózva nézem az udvart, a havat, ami remélem, fehér karácsonyt fog okozni, és azon gondolkodom, mennyire fogom teletömni a bendőm mézeskaláccsal, forró csokival, és anya imádott halászlevével. A többi meg nem számít.
El is bambulok, elég rendesen, és arra eszmélek fel, hogy nagyon melegem van, na meg hogy kint épp épül egy jókora hóember, amit valaki egyedül épít. Engem meg kihagy a buliból. Pf. Eh.
Nem kell ám nekem se sok, rohanok öltözni, sapka, sál, kabát, bakancs, kesztyű, mindezt négy körben, mert mindig elfelejtek valamit magamra húzni, így közel 10 perc múlva tudok csak rohanni a szabad levegőre.
Lili szenved szegény szoborral, így rögtön segítek.A hatalmas gombóc másik oldalára sietek, és együtt próbálom vele emelni, felette vagy mellette kikukucskálva, és vigyorogva.
- Sok kicsi sokra megy.
Picik vagyunk, kicsit talán erőtlenebbek is, mint egy nagy, iskolás "felnőtt", és nekünk össze kell tartani. Na meg pont neki ne segítenék? Ugyan...
Remélem, együtt emeljük rá az utolsó testrészt, összeütöm a két kezem, lepaskolom a kesztyűmről a havat, és máris kezdhetjük a díszítést. Orr, szemek, száj, sál, gombok, minden, ami kell. Önállósítani magam viszont nélküle nem akarom, mégiscsak az ő kútfőjéből származik a mostani program.
Vörös Laura
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 84
Írta: 2017. január 4. 23:21 Ugrás a poszthoz

Vigyorgok a hókupac mögül, immáron a kész golyóhalmaz másik oldaláról, és lihegek, mintha most futottam volna le egy teljes kört a suli körül. Kipirult orca, csillogó szemek, izgatottság. Így jó. Az első hó...
Felveszem a répát és feldobálom a fejre, középre, és néhány követ is túrok, hogy szép, mosolygós szájat, meg nagy szemeket is tudjak neki adni, hogy kis híján megszólaljon.
- A-a. Nem hiszem. Inkább táncolok és zenélek, de ez nem lehet újdonság.
Sosem vonzott a seprű, bár repülni majd szeretnék megtanulni. Izgalmas lehet szelni a levegőt, és olyan szabadnak lenni, mint a madár. Fordulok, perdülök néhányat, a kezeimet úgy legyezve, mintha a repülő szárnyai lennének, és futok két kört a művünk mellett.
- Még sosem gondoltam ebbe bele. Mindegyik jó lesz. Nagyok között leszünk, aztán mi is nagyok leszünk egyszer, mellettük, és akkor ránk fogják azt mondani majd, hogy "Húú, nézzétek, ott vannak a nagyok. Olyan akarok lenni, mint ők...".
Megvonom a vállam, vigyorgok továbbra is, majd jöhet a lábas. Kicsit ferdén, a feje búbjára. Olyan kis elegáns azzal a sállal.
Nekiállok Lilivel kezet, meg lábat gyártani, bár inkább hasonlítanak hatalmas hurkákra, semmint végtagokra, ezeket viszont könnyebb a helyükre igazítani.
- Mit gondolsz, ha megkérnénk valamelyik felnőttet, hogy csináljon bele életet, segítene nekünk?
Teszem fel még izgatottabban a kérdést, majd Lili mellé állok, és vele csodálom azt a remekművet, amit megalkottunk alig egy fél óra-óra leforgása alatt.
Vörös Laura
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 84
Írta: 2017. január 15. 22:27 Ugrás a poszthoz

Lili

- Lóbáld meg a hajad, és megmondom. Olyan nőcisen.
Biztatom, anélkül úgysem mondom meg neki, hogy mennyire megy neki a színészet. De az, amikor a mugli tévében is meglendítik a hajukat a nénik, és azt mutatják, mennyire egyenes és szögegyenes a hajuk minden szála, abból úgyis megmondom neki, legalábbis azt mondom, ami az én véleményem.
A hóember lassan épül, lassan a végéhez közeledünk, és a nagyokon gondolkodunk, mert 13 éves fejjel ők még a nagyok. A felnőttek.
- Már az is jó lesz, ha elsősök leszünk. Gondolj bele. Akik itt maradnak, nekik már nagyok leszünk.
Fel is csillannak a szemeim, és nevetek, mintha muszáj volna, nekem már csak így megy.
A remekművünk pedig most már teljesen készen van, így már csak keresni kell valakit, aki életre kelti. És aki megvicceli Botit.
- Evana néni vagy Kirill bácsi tuti segíteni. Vagy ha Lilith jön, akkor ő segítene nekünk szerintem.
Kinyitom a tenyerem, amire éppen akkor hullik le egy hópehely. Megint havazni fog.
Vigyorgok, nem is figyelek semmi másra, hanem annyira megvizsgálom azt a csodát, hogy minden egyes részlete a fejembe vésődik.
- Nézd, de gyönyörű. Még egy jó dolog, amit csak úgy kapunk.
A szám a fülemig él, a kezem viszont Lili felé nyitom, megmutatva neki is, hogy mennyire szépséges kis csoda, amit ott tartok, és ha megnézi, vagy ha nem, megpróbálom megreptetni egy kicsit. Nem sokra, csak pár centire a tenyerem fölé, hogy ne olvadjon el a kesztyűmön.
- Szerinted csinálnak nekünk havazást, és hópihéket, ha megkérjük őket? Akár Kirillt vagy Evana-t, vagy igazából mindegy. Nekem még nem megy. Csak véletlenül, de most túlságosan akarom, szóval úgysem fog menni.
Reménykedve nézek Lilire, ha neki megy, annál jobb, nem kell segítséget kérni, de ha neki sem sikerül, akkor biztos, hogy kelleni fog a segítő kéz. És pálca...
Vörös Laura
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 84
Írta: 2017. január 22. 00:21 Ugrás a poszthoz

én is ugyanabban a cipőben járok, mint Lili Smiley
Vörös Laura
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 84
Írta: 2017. február 17. 13:43 Ugrás a poszthoz

Lili

Nem hosszú a bemutató, de annál izgalmasabb. Csak nevetek, amíg Lili produkálja magát, és olyannyira magával ragad, hogy azt hiszem, innentől még jobb lesz a kedvem. Sőt! Nem is csak jobb, de kirobbanóan tökéletes a mai délutánhoz.
- Tökéletes. Azt hiszem, bármelyik színdarabban szívesen látnak téged, miután kicsit beletanulsz.
A havas ötletet nem csak kitalálom, máris rohanok, hogy megvalósítsák nekünk, így két perccel később már a pihéket nézhetjük, amik a fejünk fölül esik, hogy a sapkánk és sálunk is ékként viseljék a különböző darabokat.
- Akkor olyanok, mint mi vagyunk. Nincs két egyforma ember sem. Szeretek kint lenni. A színek, és minden más is olyannyira vonz a természetben, hogy jujj. Ott vannak az állatok is, amik ott élnek, és igen. Hát... Szóval, azt hiszem igazad van. Olyan varázslatos.
Minden harmónikus, vagy ha nem, akkor előbb utóbb az lesz. Ott van a nagyon meleg nyár, aztán a hűvösebb ősz, a hideg tél, a kellemes, langyos tavasz, és ismét a nyár. Amit a tél elvesz, azt a nyár újra megadja. Imádom.
Lilivel együtt nézem az eget, miközben elgondolkodom a szavain.
- Hát, felnőtt.
Ránézek, és megint nevetnem kell. Ennél gagyibb válasz nem is lehetett volna a kérdésére. De azért kicsit komolyra fordítva (hehe, jó vicc) a szót...
- Apával szeretnék majd együtt dolgozni. De előtte még nagyon sokat kell tanulnom, hogy mellette lehessek.
Az állatkert a mindenem, minden nap hiányzik, a szüleimmel együtt. Itt is jó, de velük a legjobb. Mindegy, hogy hol vagyunk. De azért a kert lakói is hiányoznak, nagyon sok időt töltöttem velük, és nem tudom, mikor látom őket újra.
Mire feleszmélek, Lili kidőlt, és kalimpál a hóban a lábával, meg a kezével, nekem pedig nem kell több, fogom magam, és nekiállok hógolyót gyúrni, hogy hozzávághassam. Csak a dereka köré, elvégre nem lenne szép, ha az arcán csattanna, erre pedig megint nevetnem kell, szóval a melankólia, ami a honvággyal párosult, kicsit alábbhagy. Nem múlik el, de kicsit eltereli a hideg és a formálódó angyal a figyelmem.
- Lili. Én félek.
Mondom egyszer, hirtelen a semmiből, mert kezd bennem körvonalazódni, hogy nemsokára itt hagyom ezt a helyet, és fent leszek. Fent a nagyok között. Izgulok, és nagyon várom, de nem akarok megint váltani, és új környezetbe kerülni. Most jó itt nekem. És ez az arcomra is kiül. Fuccs a jó kedvnek.
Vörös Laura
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 84
Írta: 2017. március 19. 10:42 Ugrás a poszthoz

A darab említésére már indul is a jól ismert dallam a fülemben, az elmémben, mert az tényleg álomszép. A mesét nagyon szeretem belőle, bármelyik változatról legyen szó.
- Majd ha felnősz, és egy színpadon leszel vele, megnézlek.
Mondom vigyorogva, mielőtt újra a suli lenne a téma...
- És ha ugyanazokat az órákat vesszük fel? Vagy legalábbis sokat közülük?
Legalább lenne egy pont az órán, ami fix lenne. És tök jó lenne, mert lenne segítségem. Meg én is tudnék segíteni neki. Tiszta haszon.
A Bendés megjegyzésén megint csak vigyorogni tudok, mint a tejbetök, és a jó kedvem még nem hagy alább. Olyan minden jóban és rosszban együtt ez az egész. Bár szobatársak lehet, hogy nem leszünk, sőt, elég valószínűnek tűnik, de majd kiderül. Ettől is, megy egyébként is kezd kicsit szorongós érzés lenni a lelkem mélyén, ami fel is tör, amit csak a kimondott szavak tudnak egy cseppet enyhíteni. Na meg Lili vallomása és ígérete, ami a legjobbkor jön.
- Ha rút banya leszel, akkor is ott leszek melletted. Én is ígérem.
Kicsit jobb lesz a kedvem, így a hópelyhek megint átveszik az uralmat a gondolataim felett. Mindegyik más. Most mondta Lili. És igaza van. Ilyenekbe nem is gondoltam még bele, egészen eddig, de milyen jó már.
Visszakanyarodom a mesékhez, és halkan nekiállok énekelni.
- Hol volt, hol nem volt...
Az előbbi dallam cseng, persze csak ő hallhatja, és várom, hogy folytassa, ha nem, akkor majd én, vagy együtt.
- ... régi nóta száll...
Felnézek rá, és megnyugszom. Nem leszek sem egyedül, sem magányosan, se elhagyva.
- A szünetben van kedved eljönni hozzánk? Tudnék neked mutatni egy csomó érdekes állatot, mindegyiket a saját élőhelyén. Kis kaland a suli előtt. Az utolsó felhőtlen napjaink. Mit szólsz?
Én mindenképp megyek haza, és ha már úgy van, miért ne. Anyáék úgysem ismernek senkit innen, csak a tanárokat, vagyis közülük is maximum egyet-kettőt, így ők is megnyugodhatnak végre, hogy nem leszek én olyan elszigetelt, mint amennyire gondolják.
- Persze csak ha nincs más programod. A családdal töltött időbe én sem szeretnék belerondítani, és elrángatni.
Vörös Laura
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 84
Írta: 2017. március 19. 19:13 Ugrás a poszthoz

Az utolsó napjaimat töltöm e falak közt, mert nemsokára már a nagy iskolába fogok járni, és ez elszomorít. Lilivel is már beszélgettünk erről, hogy félek, akkor is, ha ott lesz mellettem, és támogatjuk majd egymást.
A folyosókat járom, végig a bal és jobb szárnyon, az ebédlőn, a szobánkon, a termeken, és minden más helyiségen, titokban még Thomas bácsi irodájában is, ahol visszafogtam magam és nem nyúltam hozzá semmihez sem.
Most viszont, hogy mindent megnéztem, kezdek megnyugodni, és egyre izgatottabbá válni. Kinőttem ezt a helyet, a többiek hirtelen már csak kicsik nekem, de ugyanúgy szeretem őket. A tanítóinkat, a társainkat, és minden mást is.
Hiányozni fognak, de el fogom tudni engedni. Nem úgy, mint ő. Aki ott áll az egyik ajtónál, és éppen benyitott rajta. Amikor becsukja, elég meghökkenten, és kicsit félve vonom kérdőre.
- Hát te?
Nem ismerem őt, és bár nem tűnik veszélyesnek, azért kicsit szorongok tőle. Talán kellene szólnom egy felnőttnek, ő jobban tudja, mit kell csinálni. De mivel nem tűnik nálam sokkal idősebbnek, talán érdemes lenne előbb kideríteni, mit akar.
- Eltévedtél? Vagy keresel valakit?
Kérdem tőle kicsit bátrabban, de még mindig félve ám, mert nem teremtettek engem olyan kemény fából, mint ahogy gondolnám. És ez csak most derül ki?!
Vörös Laura
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 84
Írta: 2017. április 24. 14:25 Ugrás a poszthoz

Lili

Sokat jövök ide mostanság, bár csak egy hónapja vagyok itt, fent, a nagy iskolában. Olyan más, mint amit elképzeltem, de nem rossz értelemben. A kapu olyan víválasztó nekem. Egyszer kint, aztán a következő pillanatban meg minden időm szinte bent töltöm.
Két bokor között keresem a helyem, ahova mindig leülök, most éppen a kis füzetemmel, és a vadonatúj pennámmal. Már a harmadikat használom, mióta itt vagyok, és erre anya nem tud mást mondani, csak hogy egy stréber kis nyunó vagyok. Neki a nyunyó a szeme fénye másik kifejezésére, akire büszke lehet, úgyhogy tessék ne félreérteni senkinek sem... Hátha tudná anya, hogy ennek fele nem is igaz, mert inkább rajzolgatok az írószerrel, semmint jegyzetelek. Olyan jó a fogása, és tetszik, és ezért nyüstölöm nap, mint nap, de ezt is meg fogom unni, ez egyértelmű.
Most viszont még eszem ágában sincs, úgyhogy nekiállok vázlatokat készíteni a kapuról, amit lassan úgy ismerek, mint a tenyeremet. Azt is észrevenném, ha egy növény kb. akár egy levelet is hozna, mert annyit jövök erre. Egyszerűen imádom ezt a helyet. Nagy változások, nagy helyek, és a kettő összeforr. Ez a kapu jelenleg az a hely, ami megváltoztatta újra az életem, és most kivételesen csak jó irányba.
Vörös Laura
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 84
Írta: 2017. április 28. 19:37 Ugrás a poszthoz

Csak maradok magamnak a kis füzetemmel együtt, amíg fel nem riadok, és bele nem húzok egy hatalmas nagy fekete vonalat a lapokközé, ami vagy hat oldalt is végigszánt, és felkarcolja, és összetépi a papírt.
- Lili!
Mondom kissé dühösen, de inkább megdöbbenve, amiből ha akarja leszűrheti, hogy most miatta rontottam el a kis rajzocskámat, amit persze szinte rögtön megbocsájtok neki, amikor kis híján arra számítok, hogy a nyakamba ugrik, de ezt, szerencsére nem teszi, így pacsi neki képzeletben. Nagyon izgatott, nagyon feltüzelt, csak tudnám, mire.
El is gondolkodok rajta, hogy mi lehet, amit mondani akar, bár nekem is van ezernyi mesélnivalóm. Az órák, meg a szobám, meg a társaim, meg a helyem, hogy lett a helyem, és még sok-sok minden más. De előbb ő jön, mert már veszi is elő, amit mutatni akar.
Egy kártya, amin nem tudom, mit kéne látnom, legalábbis lsőre, mert nekem is vna olyanom, minden adatommal együtt, ha véletlenül eltévednék, akkor könnyebben meg tudjam mondani, hogy ki vagyok, honnan cseppentem pont oda, és hova kell hazavinni engem.
Szinte rögtön visszaadom neki, hogy a rá jellemző "mindenféleszínes" kis szütyőjébe visszategye, én inkább tőle akarom hallani, mi a nagy újság, ami miatt az én művem tönkrement.
- Mondjad mááár!
Ripakodok rá, mert még mindig csendben ül, és húzza az én kis fiatal, de ilyenkor vénségig öregedő idegeimet, amiknek köszönhetően mind az adrenalin, mind az izgalom elönti a bensőm. Bár az megnyugtat, hogy valószínűleg jó dolog, különben nem lenne olyan lilisen tejbetök vigyora.
Vörös Laura
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 84
Írta: 2017. április 30. 20:46 Ugrás a poszthoz

Úgy néz ki, nem elég, ha csa nyaggatom azzal, hogy mondja már, de nem tudom kimondani, mi van, mert én is túlságosan izgatott lettem, mert látom rajta, hogy ő is az. Csak várok, a szívem a torkomban dobog, mint amikor arra a döntésre vártam otthon, hogy jöhetek-e ide kisiskolába vagy sem. Amikor pedig igen mondtak, úgy éreztem, mint amikor a fellegekben járok.
Először nem is tudok mit szólni, pont, mint akkor, csak a szám lesz akkor, hogy egy egész fagyi beleférne, tölcsérestül együtt, és kell néhány másodperc, mire rájövök, hogy mit mondott, amitől pedig úgy elerednek a könnyeim, hogy csak na.
- Akkor ez azt jelenti, hogy te nem mész velük, és itt maradsz velem.
Nem mintha mondta volna, hogy lehet, hogy költözik, ami miatt haragszom most rá, de a vége jó, mert itt marad, és nem kell egyedül kiállnom a sok jót és rosszat, hanem itt lesz velem, hogy megosszuk egymás közt mindezt. Olyan... jó...
Minden jel nélül ugrok szinte fel térdelő helyzetbe, hogy a következőben sikongatások kíséretében, persze csakis az örömtől, a nyakában landoljak, és olyan erősen szorítsam meg, hogy csak na. Remélem, azért az utolsó szusz nem jön ki belőle mindeközben, de akkor is, hát...
- Akkor most már minden rendben lesz.
Mondom halkan, amennyire csak lehet, mert egy perc alatt pergett le előttem mindaz, ami vele történt ezalatt a jó sok nap alatt. Borzalmas. De tényleg.
A rajzom most már nem is annyira fontos, mint eddig volt, úgyhogy csak legyintek rá, miután elengedtem, és én is térdeplőülök. Igen, ezt így megfogalmazva, hogy térdeplőülök. Mintha büntetésben lennék, amiatt, mert nem vettem észre rögtön, amit kell.
- Semmi. A híred fontosabb, és jobb, mint a rajzom, meg a kis füzeteském.
 Abból még van sok, belőle viszont csak egy.

Vigyorgok, és máris elöntenek a kérdések, amiket szépen, egyben szeretnék az orra alá tolni, de azért én nem vagyok ilyen. Így csak sorbateszem őket, és úgy buknak ki belőlem.
- Merre laktok most? Milyen a szobád? Hogyhogy hozzájuk mentél? Én miért nem tudtam róla? Kik a testvéreid, akik mostantól a testvéreid? Mi történt eddig? És a legfőbb kérdésem, hogy miért nem szóltál eddig, küldtél baglyot,
 hogy hahó, mesélned kell?

Sok-sok dolog kavarog most bennem, amire pedig ezt megválaszolja, máris jönnek majd az újabb és újabb mondataim, de először csak ennyi.
- Örülök neked.
Szorítom meg még egyszer, hogy a lapockája belesajdul, de hogy beszélni tudjon, elengedem mégiscsak. De csak erre, és csak emiatt, hogy álljon neki mesélni, mert ha nem, akkor hozok egy harapofogót.
Vörös Laura
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 84
Írta: 2017. június 23. 16:11 Ugrás a poszthoz

Rami

Nyugalomra egyáltalán nincs szükségem, csak egy csendes helyre, ahol tudok kicsit elmélkedni. A szobámban nyüzsi van, semmi egyéb, magamra meg nincs úgy egy cseppnyi hangulatom sem. Hiányzik Lili, annak ellenére, hogy találkozom vele nap, mint nap, de nem beszélgetünk. Ő is el van, én meg egy kicsit beszorulva a négy fal közé, amin most változtatok, szóval felkerekedem, és indulok is kifele onnan.
Egy csomó olyan hely van még a kastélyban, ahol nem jártam, hát épp itt az ideje felfedezni, hogy mit lehet még csinálni a tanuláson, a tavacskában fürdésen, és minden egyében kívül, úgyhogy a célom egyelőre ismeretlen, csak vándorlok.
Egyik terem a másik után, a társalgó, a nagyterem, a csarnok, a tanári, a torony, de egyik sem nyeri most el a tetszésem, pedig sok helyen nincs egy lélek sem.
- Szia.
Ahogy benyitottam az egyik szobába, tudtam, hogy nekem ez fog kelleni. Bár nem lettem így egyedül, azért hátha nem fog kidobni innen. Még látásból ismertem is, valamelyik óráról vagy a folyosóról vagy nem is tudom, de nem volt teljesen ismeretlen. A neve viszont nem rémlett. Abban sosem voltam jó.
Beléptem, nem kérdeztem, leülhetek-e, de a gondolataim már így is cikáztak az agyam egyik falától a másikig, És ahol elfoglaltam a helyem, körülöttem minden felvette azt a színt, ami a legjobban esett a szememnek. Mindenhol halvány kék és zöld árnyalatok, néhol világos naranccsal, rózsaszínnel. Tökéletes...
Vörös Laura
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 84
Írta: 2017. június 24. 17:23 Ugrás a poszthoz

Nagyon jól összefoglalja a helyzetet, és azt, amit én is gondolok, csak nekem nincs elég merszem, hogy ezt közöljem vele. Mondjuk nem is értem, miért, mert ezek szerint nem én vagyok az egyetlen, akinek a névmemóriája úgy pocsék, ahogy van, na meg egyszerre szereztünk elsősként, az első héten már új ismerősöket, akiknek a neve néha egybefolyik.
Rami, merthogy így hívják, mintha megérezné, amire meg akartam kérni, és már darálja is a nevét. A fülemig érő mosoly mindent kifejez, nem beszélve a nagy, mély levegőről, amit lassan, olyan megnyugvóan fújok ki a számon keresztül, hogy a vállaim olyanok, mintha ezer mérföldet süllyednének.
- Csokit nem, de ha lenne nálad egy pohár limonádé, annak nagyon örülnék, de gondolom nincs, úgyhogy mindegy is, megleszek, köszönöm.
A szám jár, mintha muszáj lenne neki, és nekem kellene róla tennem, hogy szerezzek magamnak üdítőt, akármennyi időt is fogok itt eltölteni. Még a nevemre is rájön, kérdeznem sem kell, de jól van ez így, azt az icipici tényt leszámítva, hogy megint csak saját magamat tudom azoknak az oldalán tudni, akik nem könnyen tanulnak neveket, már ami a társaikat illeti, merthogy a tananyag szinte rögtön megragad.
- Te pedig piros, ha igazam van.
Vigyorgok rá, mert ez azon kívül, hogy elég általános jellemzés, plusz mindig van rajtam valami kék, azért nem nehéz kitalálni, főleg, ha az ember lánya mindenhez, amihez hozzákezd, lelkiismeretesen, és eredménnyel elvégzi.
- Nem tudod, mi van Lilivel?
Kicsit váratlan a kérdésem, ami rá irányul, de istenemre mondom, ha tőle nem, hát mástól facsarok ki információt róla. Mostanában nem ír, nem válaszol, semmi ilyesmi, és igen. Hiányzik. Nagyon. Ha pedig ennek enyhítésében esetleg Rami tud segíteni, akkor hozzá fordulok, persze csak valami szívességért cserébe...
Vörös Laura
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 84
Írta: 2017. július 1. 13:05 Ugrás a poszthoz

- Nem olyan fontos, tényleg. Jól elvagyok.
Nem is értem, miért csinál belőle ekkora ügyet, de hát az ő dolg, nem az enyém. A kártyák mondjuk jól lefoglalják a kapacitását, de ami rosszabb, hogy nem tudom, mit is kellene keresnem.
- Milyen kártyákat gyűjtesz? Mit kell keresni?
Ha mást nem, akkor ott vagyok én plusz két kéznek, ami ilyenkor nagyon sokat jelenthet. Meg egyébként is szeretek mindenkinek segíteni, ha van rá lehetőségem, és mivel a szabadidőm jelenleg az egész napra eltart, így bátran merek bármit vállalni, ami nem jár sok trutyival, tehát nem mocsárban vagy hasonló hlyen kell keresgélni, a többi meg megoldható.
- Nem vágta taccsra semmi sem. Csak el akartam kicsit vonulni a nyüzsi elől, mert olyan voltam már, mint egy bevásárlótáska, amit telepakoltak cuccal, és mindjárt leszakad a füle. Ki kellett ürítenem egy kicsit, és pont megfelel rá ez a hely.
Nem fecsérlek erre több szót, nem is kell, inkább Lilin gondolkodom, mert nagyon régen nem talákoztam vele, talán utoljára az évnyitó után, amikor kimentünk a kapuba, és annyi minden elújságolnivalója volt. Minden nap eszembe jut, lassan minden órában is, mert hiányzik. De az, hogy csak nekem egyértelmű, hogy kire is gondolok, kicsit kizökkent. Ez jó.
- Révay. Vagy ahogy ezelőtt ismerhetted névről Esterházy. Ő ül mellettem szinte minden közös óránkon, de igen, az átváltoztatástant ő nem vette fel, úgyhogy nagyon esélyes, hogy ott a tiéd a bal oldalam.
Bár emlékezni nem emlékszem pontosan, mert sosem a társaim kötik le a figyelmem, hanem a tananyag. Szeretek tanulni, és azátváltoztatástan pont olyan tárgy, amire az állatokkal a későbbiekben szükségem lesz, úgyhogy jó, ha odafigyelek, akárcsak bűbájtanon, LLG-n, és még néhány tárgyon.
- Nem eszek csokit. Nem szeretem az ízét sem. A mostaniak olyan borzalmasak. Ha csokiszerű, akkor inkább kakaót iszom, esetleg nagyon ritkán, évente egyszer-kétszer eszem két falat csokit, de csak azt, amit anya csinál otthon. A bátyám gyűjti őket, demostanában nem igen gyarapodott a készlete, mert mindig rssz fát tesz a tűzre. Úgy 4-5 éve folyamatosan.
Rakom hozzá, mintha természetes lenne, mint a levegővétel, és érzem, hogy ez már túl sok is így egyszerre, amit kiadok magamból, úgyhogy a számon ezután cipzár, egy szót sem szólok feleslegesen.
El is tart egy ideig, amíg a köztünk lévő csend megtörik, és a csoda az, hogy mindezt én töröm meg. Furcsa egy dolog, de igaz.
- Rami. Megvan neked a két héttel ezelőtti átváltoztatástan óra vázlata? Más dolgok foglaltak le aznap délelőtt, és nem igen tudtam odafigyelni, de a színváltoztató igék kimaradt félig a jegyzeteimből. Léééégyszi!
Nézek fel rá bociszemekkel, és nagyon remélem, hogy neki megvan. Lili nem jár velem oda, mással meg nem igen beszélek, és bár eddig Ramival sem, most, ezután a két mondat után azt hiszem, talán segítene.
Vörös Laura
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 84
Írta: 2017. augusztus 28. 08:13 Ugrás a poszthoz

hát ez is elkezdődik... nem tudom, kinél mikor, nálunk most Cheesy

boldog tárgyfelvételt! és sose hagyjon el bennünket a remény XD

https://www.youtube.com/watch?v=7Ld1QDWRsYw
Vörös Laura
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 84
Írta: 2017. október 19. 11:42 Ugrás a poszthoz

Sok idő utn megint sikerül egy kis időt szorítanom arra, hogy Lilivel találkozzak, ami már nagyon hiányzik. Nem tudo sok midnenről, ami történt, és ez zavar, mert még mindig ő ismer a legjobban az itteniek közül.
Talán ezért van az, hogy, bár a faluban az édességzabálás lesz a terítéken, én mégis teli szájjal indulok el lefele a faluba, valószínűleg azért, mert éppen ebéd után járunk. Hűvös is van, szél is van, úgyhogy vékony kabát és sál a kötelező tartozék.
 - Franciska olyan izé. Ha csak orrot kell fújnom, már azért gyilkos szemmel néz rám. Tildát jobb szerettem, és bánom, hogy már csak néha-néha hallok róla. Mert amúgy meg itt, a falak közt simán elkerülöm.
A szó végén viszont megcsap az édes ilat, és a nyál is összfut a számban, úgyhogy alig bírom megvárni, amíg Lili, a kis udvarias is belép, hogy végre helyet foglaljunk, és csak zabáljuk a kalóriákat.
 - Én kérek szépen egy mangós lepényt, egy marék bűvös bizserét, és jöhet mellé egy kancsó jéghideg sütőtöklé.
És igen, ezt mind magamba fogom tornázni a mai délután folyamán, úgyhogy tessék csak rám nagy szemeket mereszteni, akkor is így lesz.
Csak ezután nézek fel Lilire, hogy leadtam a kis rendelésemet, és megvárom, amíg ő is megteszi ugyanezt. Ha pedig újra már csak a kettőnk füle közt maradnak a dolgok, válaszolok is neki.
 - Inkább keresek egy csomó normális csokit, mint kísérletezzek. Mint látod, az édességből jelenleg bármi jöhet, és ebbe a csoki is beletartozik. Úgyhogy mehetünk. De előtte, délelőtt és a délután egy részében el kell jönnöd velem a faluba. Anyáék jönnek fel hozzám, most rajtuk a sor, és elvileg elmegyünk valahová, de azt még nem tudom hová. Ha pedig visszaértünk, megyünk, és ismét csokit fogunk tömni magunkba. Na?
Nem akarom egyik programot se lemondani, és tudom, hogy az ünnepek közeledtével, amitől kiráz már a hideg, hogy októbernek még csak a közepe van, de már minden díszben és zenében úszik, szóval a közeledtével mindenkire rá jön az öt perc. És tudom, hogy anya nagyon szeret vásárolgatni, és emellett elég lelkes a karácsonyt illetően, úgyhogy ez neki beletelik 1-2 hónapba, mire tökéletesre készít elő mindent, részben apa segítségével, aki ugye az I-re felteszi a pontot. Talán ezért is van az, hogy addig nem is igen találkozom velük, úgyhogy ezt az utolsó alkalmat szeretném kihasználni, de csak ha Lilinek nem gond. Őt ritkábban látom kb, mint anyáékat, pedig ő azért legrosszabb esetben is pár száz méterre van tőlem...
Vörös Laura
INAKTÍV



RPG hsz: 14
Összes hsz: 84
Írta: 2017. november 5. 11:29 Ugrás a poszthoz

Néma csendben ülök és hallgatom végig a mostani könyvtárosok és segédeik munkájáról szóló jellemzést, és be kell valljam, egyre jobban hiányzik a régi.
 - Hiányzik Tilda.
Vonom le a következtetést, és többet erről nem is tudok mondani, azonban van valami, amiről nagyon is sokat tudnék mesélni. Vagyis egyelőre terveket, de az most bőven elég. Nem is értem, hogy miért jelent neki is ekkora dilemmát, bár tudom, hogy nem azért, mert rosszat akar.
 - Igazából jó lenne, ha eljönnél velünk. Még most, karácsony előtt úgy gondoltuk, hogy elmegyünk egyet valahova, és tényleg örülnék, ha csatlakoznál. Nem lesz ellened semmi kifogásuk. Úgyis mindig arra panaszkodnak, hogy kezdek bezárkózni ide, mert jól érzem magam. És hát igazuk van. De veled még mindig fele annyit sem találkozok, mint velük, úgyhogy őőőő, igen, gyere.
Nem tudom, hogy magamban tartsam-e a terveinket, amikről tudok, vagy elmondjam, így inkább csak nekilátok behabzsolni a rengeteg kaját, amit most tesz le elénk a pincér lányka, néhány perccel később viszont nagyon is tudom, hogy úgysem tudom magamban tartani ezt az egészet.
 - Bécsbe készültünk. Az ottani állatkertbe, a kastélyba, és a parkba. Amíg nincs hideg, addig jó körülnézni. Tudtad, hogy az állatkertnek, meg a pálmaháznak van mágikus része is? Az, amit mi megláthatunk, közel kétszer akkora, mint amit egy szimpla ember látni képes. Naaa, gyereee!
Lelkesedem fel, és most, hogy ezt sem kell már magamban tartani, könnyebb a helyzet.
 - Csak egy délelőttről van szó. Utána pedig mehetünk, és kutathatunk csokikat. Lenne egy szép napunk, és tuti, nem untakoznánk. Naaaaaaaaa...
A szemeim kitágulnak, a pupilláim kétszer akkorák lesznek, mert izgatott vagyok, most ezen áll vagy bukik a tervem, hiszen mindegyikükkel szeretnék időt tölteni, de ami fontosabb, minőségi időt... Már csak remélem, hogy a kezdeti ellentmondása megszűnik ezzel kapcsolatban.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Vörös Laura összes hozzászólása (16 darab)

Oldalak: [1] Fel