A vonat egyre csak közeledik az állomáshoz. Az állomáshoz, ahol Dorka új iskolája van. Mikor a levelét megkapta meglepődött ugyan, és eleinte nem is igazán akarta elhinni, azt hitte, hogy valami vicc, de egy idő után világossá vált számára, hogy ez igaz. Végre megmagyarázódott az a sok furcsaság, ami vele történt. Örült annak, hogy végre elszakadhatott a muglik világától. Egy teljesen új élet vár rá.
 Ahogy egyre közelebb ér a vonat az állomáshoz, Dorka úgy kezd el készülődni a leszálláshoz. Három nehéz csomag van nála - és egy gitártok -, és fogalma sincs, hogy mégis hogyan fogja őket elvinni a sulihoz, vagy hogy hogyan fog leszállni a vonatról. Majd csak megoldja valahogy, gondolja magában.
 Szerencséjére senkivel nem kellett osztoznia a kúpén. Azt kellett volna még! Hallgatni a másik felesleges locsogását..
 Dorka a vonat leghátuljában foglalt helyet, mert arra számított, hogy oda kevesen mennek el. Jól döntött, senki nem zavarta út közben.
 Dorka egész úton olvasott, ez jól volt, és most itt az ideje annak, hogy meginduljon kifele. A hátára kapja a gitártokot. A három nagy és nehéz táskáját valahogy egymásra pakolja, mintha csak várat építene, és kinyitja a kúpéja ajtaját, majd megindul kifele. Kint néhányan állnak, és mikor megáll a vonat mindenki kifele tolong. Dorka úgy dönt megvárja, míg mindenki kiballag, úgyse siet sehová. Mégis sikerül az utolsó pillanatban kiszállnia. A táskáit gyorsan lerakja a peronra, majd ő is lelép. A vonat pont akkor indul el visszafele, mikor ő leszáll, és a nagy sietségben megtántorodik, a gitártok súlya is hátrahúzza.. Csak azt érzi, hogy hátra fele zuhan..

Abban a pár másodpercben, amíg zuhan nem gondol igazán semmire. Ami mégis csak meglepő, hisz az ilyen pillanatokban szokott az emberben lejátszódni az egész élete. Dorka ekkor egyedül csak arra gondol, hogy igen, csak ő lehet ilyen szerencsétlen, hogy már az első nap képes így járni. Bárcsak jobb lenne az egyensúly érzéke!
 Aztán érzi, hogy valami nem hagyja esni. Egy srác karja. A fiú visszahúzza a peronra. Ahogy újra biztonságban érzi magát egy pillanatra lehunyja a szemét, és átgondolja, ami vele történt. Szóval, sikerült már az első nap valamilyen  balesetet szenvednie. Végül is csak majdnem balesetről van szó, a fiú megmentette. Még is elönti a méreg. Hogy képes ilyen béna lenni?! Már az első napon magára vonja az emberek figyelmét?! Nem lett volna egyszerűbb mindenkit fellökni, és elsőként leszállni arról a nyamvadt vonatról?! Dehogynem, ezerszer jobban járt volna. Kinyitja a szemét és ránéz a srácra. Azt tanácsolja, hogy legyen óvatosabb. Dorka bólint.
 - Köszönöm - mondja. Ekkor jut ideje csak körbenézni. A látvány őszintén leveszi a lábáról. A méreg helyét felváltja a boldogság. Igen, végre új életet kezdhet. Végre nem fogják kicsúfolni azért, mert furcsa. Ebben az iskolában mindenki olyan, mint ő - mindenki tud varázsolni. Végre nem fogja magát kívül állónak érezni magát. Végre nem lesz nap, mint nap sírógörcse azért, mert mindenki utálja. És bár egy idő után teljesen hidegen hagyta már, hogy mindenki röhög rajta és szekálja, ugyanúgy rossz érzés tölti el, amikor arra gondol, hogy mennyit szekálták néha. Most komolyan?! Kérdi magában. Tényleg erre kell gondolnod, mikor örülnöd kéne?! Szóval megpróbálja pozitívabban látni a világot. És arra gondolni, hogy igen itt az új élete. Már benne van és nincs kiszállás!
 Eztán belegondol mégis, hogyan fogja a cuccát bevinni a kastélyba. A fiúra néz. Ő csak tud valami varázsigét vagy valamit, amivel betudja vinni az iskolába a bőröndjeit. Vagy éppen le kéne valahova adnia őket? Na, ez egy jó kérdés. Csak megkérdi a sráctól.. Na, de hogy szólítsa meg? Megpróbál valamit..
 - Öhm.. - Gratulálok, nagyon találékony vagy, Dorka, csak így tovább. - Te is a Bagolykőbe jársz, ugye? Nem tudod, hogy hova kéne vinnem a bőröndjeimet?
 Úgy dönt, hogy újra egy kisebb tornyot épít a bőröndjeiből, aztán a cipekedést csak megoldja valahogy. A 'hová' kérdés most talán fontosabb.

Ahogy arra számítani lehetett Dorka nem éppen a legjobb abban, hogy normálisan tudja kifejezni magát. A fiú válasza, bár kérdés volt, inkább hat rá kijelentésként. Nem baj, fő, hogy megy a kommunikáció, gondolja magában. Furcsán hathat, hogy Dorka folyton magát szapulja, de aki nem igazán szokott másokkal beszélgetni attól mit várunk? Az arcán most is ugyanaz a furcsán semmilyen arckifejezés ül, mint általában. Az évek során megtanult mindenre semleges arcot vágni, és bár az előbb még ijedt volt, most már újra magára öntötte a megszokott arcát.
 A fiú elveszi a táska-tornyát, és rögtön utána szólna, hogy nem kell, de a srác már elindult. Követi, hiszen ő az egyetlen, akivel eddig szóba állt és magát ismerve nem igazán fog mindenkivel beszélni, aki szembe jön vele az utcán. Szedi a lábát, hogy beérje a srácot.
 Közben még mindig lenyűgözi a látvány. Teljesen oda van a környékért. Na, és a kastély.. Az új iskolája. Remény tölti el és egy furcsa melegség a lelkében. A már sokszor emlegetett új élet vár rá. Egy másik élet. A régiben egyedüli támasza a két bátyja volt, akikhez bármikor fordulhatott.. Apropó a két bátyja.. Majd mindenképpen írnia kell nekik. Miután beköltözködött és elkezdte a tanulmányait, biztos szán rá időt, hogy írjon nekik. Furcsa, csak nem rég jött el otthonról máris mennyire hiányzik neki a két testvére. Nem gondolta volna, hogy ennyire hiányolni fogja a hülyeségeiket... Bár belegondolva ebben semmi furcsaság nincsen, hiszen csak ők voltak képesek mosolyt csalni teljesen összetört húguk arcára. Arra gondol, hogy hogyan kezdték tanítgatni az első gitárján, majd, hogy hogyan segítettek neki legyőzni a sötétségtől való félelmét.. És, hogy hogyan vigasztalták. Bár sokat hülyéskedtek , ők voltak azok, akik mindig megértették őt.. Nagyon fontosak számára.
 És most itt sétál. Egy tök idegen fiú cipeli a bőröndjeit. Ez valahogy zavarja. Nincs hozzászokva, hogy helyette cipekedjen. Legszívesebben átvenné tőle a cuccait, de ahhoz megint meg kéne szólalnia, amire nem biztos, hogy képes lenne.. Mármint megszólalni talán, de arra, hogy valami normálisan mondjon kevés esélyt lát. Amúgy sem szeret fölöslegesen fecsegni. Nem igazán tud másnak semmit sem mondani..
 Meglepő módon várja az iskolát, pedig itt is tanulnia kell majd. Kíváncsi arra, hogy mégis milyenek lesznek itt az óránk. Biztos érdekesek. Megtanul majd varázsolni. Erre gondolva megint boldogabb lesz.. Egy új dolog. Talán a sok tanulás közben nem lesz ideje ennyi mindent éreznie, mert már kezdi zavarni, hogy közel húsz perc alatt vagy tíz érzelem futott át rajta.