36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Révay A. Valentin összes RPG hozzászólása (57 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2016. szeptember 26. 22:41 Ugrás a poszthoz


Moszkva, Nagyszínház

Letelepedésről volt szó, meg arról, hogy végre nem fogok ide-oda ingázni mindenféle helyek között. Legalábbis ezt mondtam Francinak, ami szerintem leginkább rá vonatkozott, hiszen nekem nem volt egy valódi opció az, hogy sokáig egy helyben maradok. Sem a karrierem, sem pedig a jellemem miatt, azt meg mégsem akarhatta, hogy teljesen megőrüljek.
Mert hogy ennek a jeleit kezdtem felfedezni magamon, közvetlenül 24 órával azután, hogy én hivatalosan otthonülős apuka lettem. A ház csillogott, ha nem számítjuk a szanaszét elhagyott csikkeket, amikért Veszna majd lefejez, jogosan. Egyelőre megszöktem a haragja elől, méghozzá nem is adtam alább Oroszországnál. Nem azért persze, mert ez volt a legkézenfekvőbb hely a szökésre, hanem mert már rég le volt egyeztetve, hogy közreműködök egy előadássorozat erejéig a Nagyszínházban. Újabb kimerítő ingázássorozat előtt álltam, ez pedig valami furcsa módon elégedettséggel töltött el.
Ahogy a bejárat felé igyekeztem, a számban még mindig a cigi lógott, közben az órámra sandítottam, hogy aztán idegesen horkanjak fel.
- Oh, a rohadt életbe! - Sikerült megint késésben lennem a tervezetthez képest, szóval csak lepöccintettem a hamut, majd az egyik portás kezébe nyomtam, aki persze lefagyott rögtön. - Jaj mit néz, csak fogja meg! Ezt is! - dobtam vissza még a lépcsőről a kabátomat, ami a fejére zuhant, majd út közben átgomboltam az ingem és a hajamba túrtam, hogy kicsit rendbe tegyem.
- Megjöttem, megjöttem, itt vagyok! - rontottam be végül a magam elegáns módján. Szerintem már kezdték megszokni. Bár ha nem, az sem az én gondom...
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2016. szeptember 27. 00:51 Ugrás a poszthoz



Azon kívül, hogy hajlamos vagyok a dezertálásra más államokba, egész eddig szerintem nagyon jól teljesítem a letelepedett apa szerepét. Franciskával három hét alatt legalább kétszer találkoztam, ezt pedig személyes sikernek könyveltem el.
Félreértés ne essék, ma sem tartózkodtam otthon. Ahhoz ez túlságosan is szép, mozgalmas és nyár-végi nap volt. Bár újabban szinte bármire rá tudom fogni, hogy miért is kell elhagynom a házat, meg úgy a falut is. A mágikus közlekedés sokkal gyorsabb, akár otthon is maradhattam volna és elindulhattam volna a fellépés előtt tíz perccel. Ez viszont azzal járt volna együtt, hogy egyedül készülök fel és nem látok más produkciókat sem. Akkor mit fogok majd este kritizálni?
Tehát ebből az elgondolásból voltam már reggel a fellépés helyszínén, ahol ezüst köpenyben és csillogós fekete cuccban közlekedtem jobbra s balra, mert ugye miféle úr vagyok én?
Én természetesen a program remélhetőleg legforgalmasabb részére kaptam időpontot, mikor fel is kepesztettem a maskarámban a színpadra, az éljenzés meg ki is tört. Oberon valószínűtlenül népszerű karakter volt, szinte már nonszensz módon. Mivel nekem már nincs többé Titániám, hát kénytelen voltam előadni a Vesztettemet. Ez van, ha Titánia elkapja az influenzát. Manapság már az előadóművészek sem olyan megbízhatóak, mint régen. A kedvencem az egész fellépésben a "Nyílj dühös ég", meg az arcfestés. Azt képes lettem volna a magam komolyságával még a hétköznapokra is felfesteni. Sajnos megtörtént eset.
De ez most egy nem teljes estés darab volt, így elveszni sem volt időm a szellemkirályban. Tapsvihar közepette, lobogó köpennyel suhantam a szegényes színpad lépcsőjéhez, hogy a magam kecsességével és eleganciájával elvegyüljek... De persze ez lehetetlen volt, mert alighogy a folyosóra léptem, szinte gyomron vágott a felismerés, hogy én nem Oberon vagyok. Bár mint utóbb kiderült, nem is a felismerés volt, csak egy szőke kislány, néptáncos öltözékben. Gondolom a számukra folyt a rendezkedés a színpadon, ami gyors díszletbontással és rengeteg szitkozódással járt.
- Azért jobban is odafigyelhetnél. Veszélyes ám csak így kóricálni, kis hölgy - közöltem egy árnyalatnyival talán sötétebb hangon, mint ahogy azt elképzeltem. Az orosz akcentust nem is említve. Kevesebb időt kellene Moszkvában töltenem, nincsenek rám jó hatással. Csak megráztam a fejemet enyhén, majd a folyosó világos falára fókuszáltam, hogy összekaparásszam a gondolataim, ebben pedig a körülöttem morajló embertömeg nem igen segített.
- Néptánc? - egyszerű, lényegre törő kérdés volt, miközben az állammal az imént elhagyott emelvény felé böktem, de legalább kommunikációnak fogható fel. Egy árnyalatnyival magyarosabb is volt. Más esetben ezért még meg is dicsérném magam. Most csak ki akartam menni innen és kicsit füstölögni. Remények, szép ábrándok... Még várt a színpad egy ízben.
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2016. szeptember 27. 14:34 Ugrás a poszthoz



Alighogy ideértem, már rám is szóltak a bagó miatt, azért is nyomtam a portás kezébe a még égő cigarettámat. Neki nem lesz belőle baja, nekem meg nem szabadott bevinnem, mert letépte volna a fejem a "tanárom". Kissé testes néni, aki különböző hülye hangok kiadására kényszerített minden alkalommal, mikor találkoztunk. Mint a "Lilla lalla, Lila lila ló." Méltó ez egy felnőtt emberhez, aki már 40 éves? Naná, hogy nem. Lila ló. Lila. Azt hiszem, hogy zárlatot kaptam.
Halkan dünnyögve léptem fel a színpadra és bejelentettem, hogy megérkeztem, erre magammal rántottam valakit, aki aztán a földre is esett.
Ezzel legalább annyit sikerült elérnie, hogy lenézzek rá, majd enyhén oldalra biccentsem a fejemet és enyhén felvonjam az egyik szépen ívelt szemöldökömet.
- Eléggé, főleg, hogy képtelenek rá, hogy körülnézzenek! És még rám mondják, hogy figyelmetlen - tártam szét a karomat tanácstalanul, majd visszaejtettem magam mellé, jelezve, hogy nem vagyok hajlandó ezen tovább drámázni. Pedig mennyire jól ment!
Közben a szőke nő - cske - visszaült a székbe, én meg csak a szememet forgattam. Nem is értem, mit kell ezeknek folyton kelteni a cirkuszt. Közben a bokáját kezdte masszírozni, mire grimaszoltam egy kicsit. A színházi balesetek a legrosszabbak.
- Tény, de másokkal is megesik. Megmaradsz? - nehezen vettem rá magamat, hogy megkérdezzem, minden oké-e, de azért meglepően gördülékeny orosszal informálódtam. Csak nem történt nagyobb gond...
- Gondolom a darabban szerepelsz te is... - ééés már jött is döngő léptekkel Amelia. Te jó ég, mindjárt vernyoghatom, hogy "lágyan dallamos", miközben azért akar megkövezni, mert el mertem szívni egy szál cigit.
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2016. szeptember 27. 20:29 Ugrás a poszthoz



Azt hiszem, hogy a stílusom és a megnyilvánulásaim nem nyerték el a hölgy szimpátiáját én pedig ezt nagyon tudtam... öö... igazából talán elhanyagolni, mert az ilyesmi már egy jó ideje nem érintett meg, pláne nem olyan lányoktól, akik kb annyi idősek, mint Veszna. Van a bűntudat kvótám, de annak a 95%-át a lányomnak tartogatom, a maradék öt meg már január másodikán el szokott fogyni, így teljesen tiszta lelkiismerettel vagyok képes gyerekek fagyijának megevésére, csoki elrejtésére, beltéri dohányzásra és mások lelkébe taposásra.
De mivel kivételes napok és a műsoraim presztízsét kevésbé szeretem rombolni, hát kénytelen-kelletlen rákérdeztem, most akkor mi van vele, erre közölte, hogy ő egy túlélő. Ezzel részemről le is zárta az ügyet.
Aztán fura módon kezet nyújtott nekem, amire csak összepréseltem az ajkaim és összevontam a két szemöldököm, hogy "te lányom, ez most mi akar lenni?". Mert hogy ugye nem fogunk kezet senkivel ülve... de aztán hát egye fene kezet fogtam vele, mert én olyan fenemód nagylelkű vagyok ám!
- Révay Valentin - mutatkoztam be szintén, mert így is úgyis kiderült volna a nevem előbb vagy utóbb. Így meg legalább volt rá indokom, hogy kimondjam és büszke legyek magamra.
Közben a csaj magára nézett és közölte, hogy ő balerina, én meg most először végigmértem és hát be kell lássam, tényleg eléggé úgy nézett ki. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet esetleg egy rossz imitátor! PF!
- Ja, hát így már mindjárt más... Nem méregetem a korodbeli lányokat - legalábbis nem sokszor és nem feltűnően. Persze neki ezt nem kellett tudnia, megint csak elsodródtunk az eredeti tárgytól, ami elég sokszor megesik.
Aztán jött életem Tonna-Donnája, hogy megalázzon és elvegye az emberi méltóságom, mert megcsipkedte az arcomat, majd közölte, hogy "Mária, máááááária Márta." A kezembe temettem az arcomat és így legalább csak a tenyerembe dünnyögtem. 40 vagyok, 40! Éppen elég ideje dolgozom a szakmában, hogy be tudjak hangolni egyedül... de neeeem...
- Ez durva volt. Később még lesz miről beszélnünk  -néztem szúrósan a lányra, de azért egy félmosolyt elejtettem, hogy tudja, nem fogom letépni a fejét... aztán el lettem cibálva beénekelni és a következő fél órában nem is léphettem le. Sajnos. Aztán viszont annál gyorsabban dobbantottam a helyszínről, minél gyorsabban vissza az emberek közé. Ez a nő szabályosan ijesztő.
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2016. szeptember 28. 00:13 Ugrás a poszthoz



Érdekesen alakult ez a mai nap, ha úgy vesszük. Még nem kaptam idegösszeomlást, sem pedig dührohamot, pedig valahogy semmi nem úgy akart összejönni, ahogyan azt eredetileg terveztem. Először a partnerem lebetegedik, vissza kell mennem Moszkvába és még az orosz akcentussal is küzdhettem. Nem annyira jó poén ez a soklakiság, mint amennyire annak látszik.
Egy dolog van, ami ezen segít, az pedig a színpad. No, nem fizikai valójában, hanem az, amit jelent, amit képvisel, amivé engem tesz. Abban a percben, hogy ott állok fenn, semmi más nem számít, minden egyes pillanatba belehalok egy kicsit. Mindezek ellenére - vagy talán pont ezért - nekem megéri.
Oberon elhagyta a színpadot és próbáltam kicsit felengedni, kikepeszteni a karakterből, hogy ne is maradjak benne, mikor a lány nekem jött. Gondolom nem direkt, bár manapság ki tudja...
Hiába a kissé nyersebb hozzáállásom, ő nem rettent meg, nem futott el, sőt, még úgy különösebben megszeppentnek sem tűnt, ezért én felvontam a szemöldököm. Mi a szösz?
- Adott alap, sok munka, amit aztán leamortizáltam a magam módján. Nem akarsz te így énekelni - nevettem el magam rekedtesen, a szavaim azonban teljesen komolyan csengtek. Mindennek megvan a maga ára, én pedig folyamatosan fizettem az enyémet, nap nap után. Talán kicsit örültem is a lelkem mélyén, hogy a lányom lassan felnőtt nő és nincs már szüksége rám. Pár pillanatra összeszorítottam a szemem, hogy visszarángassam magam a gondolataim közül és inkább a faltörőkossá avanzsált lányra figyeljek.
A pörgésre vonatkozó megjegyzését figyelmen kívül hagytam, majd halkan hümmögve pillantottam a színpad felé.
- Az attól függ. Ez azzal jár, hogy köteles vagyok jó véleménnyel lenni? Mert akkor attól tartok, nem tehetem - jegyeztem meg halkan, majd visszanéztem a szőkeségre. Kicsit olyan volt... ahj. - Amennyiben nem, akkor nem bánom, akár meg is nézhetem. Úgysem mehetek messzire, még visszatérésem van.
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2016. szeptember 28. 01:29 Ugrás a poszthoz



Rögtönzött közönségtalálkozóvá változott a cigiszünetem... gyönyörűek. Ha a lányka nem lett volna ennyire fiatal, szőke és lány és rajongó, elküldtem volna a francba, hogy legalább hagyjon már levegőhöz jutni, hiszen épp hogy csak leért a lábam a színpadról, már le is rohant. Szó szerint! Nem szokásom fizikai kontaktusba lépni az emberekkel, valahogy nem rajongok érte különösebben. Ezen nem is igen akartam már változtatni.
- Nem tudhatod, milyen, ha sosem próbáltad. Persze nem vagyok az apád, hogy ebbe beleszóljak. Hála az égnek - még csak az hiányzott volna, hogy még egy gyereknek legyek förtelmes apai példája, szerintem elég volt Veszna korai éveit tönkretennem. De lássuk be, szeretetből tettem!
A véleményt illetően szabad kezet kaptam, ezt pedig csak egy bólintással nyugtáztam. Igazából nem mintha lett volna beleszólása, de így sokkal inkább érezhette úgy, hogy ő adott nekem erre felhatalmazást, nem pedig én döntöttem úgy, hogy ízekre szedem a műsorukat.
- Oh, az tart csak itt, hogy még jelenésem van odafent. Akár meg is nézhetlek - mutattam a színpadra végül, hogy aztán elvonuljak az útból, mikor bejelentették őket. Nem hiányzik, hogy felbőszült tizenévesek rontsanak keresztül rajtam. Épp elég volt így is megmentenem magam, egy terjedelmes mozdulattal rántottam ki a köpenyemet egy kiskölyök lába alól, aki hanyatt is vágódott ennek hatására.
- Hogy nem bírsz odafigyelni, taknyos... - sziszegtem, ő pedig összerezzenve takarodott fel a színpadra. A lépcső közelében maradva figyeltem a szemem előtt kibontakozó jelenetet. A felkészítő "tanáruk" büszkén dagadó mellkassal foglalt helyet mellettem, én meg csak pilláztam nagyokat.
- Miféle felvezetés ez? Most... most ez egy történet? Komolyan? Ki mondta, hogy ez így jó lesz? De nem... ne magyarázza meg nekem, egy történetet azt nem lehet így elkezdeni! - próbálta menteni a menthetőt, hiszen a csoport jól táncolt, de a dolog mint színdarab csúfosan elbukott. Számomra már menthetetlen volt, de erről nem a résztvevők tehettek. Miután nem volt hajlandó beletörődni a kudarcába, a nő nekem pampogott, én meg csak leintettem. Bölcs, aki bölcsen enged... Én inkább az öltöző felé vettem az irányt, hogy ismét átöltözzek, gyorsan lekaparva hőn szeretett krikszkrakszaimat az ábrázatomról. Nem elszerencsétlenkedtem az időt? Jóformán futhattam is vissza a színpadra, hallva a nevemet, azonban a lépcsőn már lassan sétáltam fel, hátrasimítva a hajam. Már indult is a zene. Én voltam a zárószám a színi részről, hát uraltam a színpadot, úgy, ahogyan csak én tudtam, a teljes lelkem kiadva.
... De az, hogy hirtelen, egy csoda hogy terem, nincs a nagykönyvben.
A számot pedig egy hanyag meghajlással zártam, hogy el is hagyjam a színpadot anélkül, hogy visszapillantanék.
Utoljára módosította:Révay A. Valentin, 2016. szeptember 28. 01:46
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2016. szeptember 28. 02:15 Ugrás a poszthoz



Kellemesen melengette a belsőmet az az érzés, hogy egy magát okosnak és színészetben jártasnak tartó hölggyel éreztettem: Közel sem annyira tökéletes, mint amennyire annak tartja magát. Az már biztos, hogy pokolra jutok, de legalább sok lesz majd az ismerős. Valamiért a kölkök is jól szórakoztak rajta, de már sem energiám, sem időm nem volt rá, hogy kiderítsem, mi olyan mulatságos.
Alighogy lezajlott a fellépésem utolsó másodperce is, lesétáltam a színpadról és mély levegőket véve akasztottam le a nyakamból a keresztet. Nem voltam valami hű de nagy hívő, Colloredo ide vagy oda...
Szóval visszasétáltam az öltözők felé, ahol a nagy zsivajra csak megtorpantam. Természetesen a szőke kislány csapata volt. Hogy a kis véleménynyilvánításom a hasznukra vált? Nocsak, ilyen sem esett még meg velem...
- Csak a tisztánlátás kedvéért: a történet katasztrofálisan rossz volt, ha minimális jóindulatot érzel irántam, többet nem viszitek ezt színpadra! Legalábbis megpróbálod lebeszélni őket. A tánccal nem volt gond, én nem lennék rá képes... - nevettem el magam kicsit kínosan, hiszen nem szerettem belátni, hogy valamiben rémes vagyok. - De a történetet soha többet.
Fény derült a kis alattomos tervre, amely azt irányozta, hogy a nő felmondjon, én pedig közreműködtem benne. Legalább valakinek tönkretettem a mai napját, szóval egy képzeletbeli vállon veregetéssel megjutalmaztam magamat. Nem kellett csalódnom. Emberek lézengtek a környéken, én meg úgy döntöttem, kit is érdekel, jó leszek így, én már nem öltözök sehova... A csizma úgyis a sajátom volt. Van, amit úgy kell a kezeim közül kifeszegetni a kellékesnek. Általában nem is sikerült neki.
- Nos, gondolom most azt kéne mondanom, hogy szorítok, de még mindig nem látom értelmét ennek a mondatnak. Én megtettem, ami tőlem tellett - vettem elő a dobozkát a zsebemből és a cigit már az ajkaim közé is biggyesztettem, alig várva, hogy végre el is szívhassam.
- Én lassan... - az ajtó felé mutogattam, mert nem volt kedvem hajolgatni a bagóért, ha kiesik a számból. Szerintem így is elég kommunikatív voltam.
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2016. október 4. 21:24 Ugrás a poszthoz



Valahogy még mindig furcsa volt egy hölggyel karöltve sétálgatni. Nem mintha a feleségeim óta nem lettek volna futó kalandjaim, csak az valahogy mégis más volt, a legtöbbjüket nem vállaltam fel a nyilvánosság előtt. Ebbe rendszerint bele is szoktak nyugodni, mert hát előre szóltam: elveszíthet, ha megpróbál korlátozni. így jóformán a maga ura voltam akkor is, ha éppen volt valakim. Erre tessék, itt sétálok romantikusan egy nővel, aki itt lakik, nem messze dolgozik. Bónusz feltét: én is errefelé lakom.
Mióta átadtam a virágot, valahogy más volt körülötte, kissé olyan volt, mint... na pont olyan. Nem volt szokatlan a számomra ez az érzés, a lányom negyedvéla, de azért kicsit megmosolyogtatott a gondolat.
Nem kellett folyamatosan valami olyasmiről fecsegnünk, ami egyikünket sem érdekelte különösebben, ezért pedig hálás voltam neki, sosem volt erősségem a bájcsevegés. Mindig kiült az arcomra az a bizonyos idegbeteg mosoly.
A tópartra érvén ő lovaglóülésben ült le, így velem szemben helyezkedett el. Én valahogy nem preferáltam az így való ülést, talán Maxim Winter szerepe volt rám ennyire rossz hatással. Enyhén oldalra fordulva, a lábam keresztbe vetve a másikon kényelmesedtem el kicsit. Fürkészve figyeltem az arcát. Érdekelt, vajon boldog-e, hogy érzi magát, mit gondol most. De ezek voltak azok a szavak, amiket sosem ejtettem ki számon.
- Időt. Abból sosincs annyi, amennyit szeretnék... Azt hiszem nem tudnék most olyat mondani, amire vágyom és kézzelfogható lenne. Elég önző vagyok ahhoz, hogy ha valamit szeretnék, azt meg is szerezzem. Bár szerintem az már feltűnt - a mutatóujjammal szórakozottan elpöccintettem egy hajtincset az arcából, majd lágyan rámosolyogtam. Gyönyörű szemei voltak, valahogy az egész nő megragadta a figyelmemet. Bár már nem tudom, mikor és hogyan.
- Miért, te mire vágysz most? - fordultam felé, az egyik lábam így a másik alá került, de legalább teljesen vele szemben ültem. - Mit szeretnél a legjobban?
Azt hiszem, magamhoz képest meglepően hevesen reagáltam, nem szokta ennyire beleélni magam a dolgokba. Talán jobb lett volna, ha visszatérek a kicsit hűvösebb, tartózkodóbb önmagamhoz, de most ez nem volt olyan egyszerű.
Utoljára módosította:Révay A. Valentin, 2016. október 9. 22:34
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2016. október 9. 22:51 Ugrás a poszthoz



Kicsit túlságosan is megnyíltam, de az is lehet, hogy máshoz képest nem eléggé. A lelkem mélyén mindig élt bennem a sejtés, hogy Artemisia nem mindig fogja megérteni a dolgaimat, azonban ez nem csak rá volt igaz. Ő még próbálta tolerálni és elnézni a makacsságomat, azt hogy szinte alig töltök vele időt. Vagyis közel sem annyit, mint más tette volna az én helyemben. Nekem ez így volt természetes, még ha néha nehezemre is esett.
A válaszára szomorkás félmosoly kúszott az arcomra, hogy aztán megrázzam a fejemet, a kezemet a térdére helyezve óvatosan. Soha nem vártam volna el tőle, hogy ő oldja meg a problémáimat, meg tudtam állni a saját lábamon.
- Tudom, nem is ezért mondtam... Egyszerűen válaszoltam arra, hogy mire is vágyom. Mindenki azt szeretné, amije nincs. Számomra ez az idő azokkal, akik fontosak a számomra. Konkrétabb dolgot kéne mondanom? Szeretném, ha nem látnám azt az elkeseredett pillantást a szemedben, valahányszor elmerengsz! - Sóhajtottam fel, hogy aztán elkapjam a pillantásomat más felé. Kissé már túlságosan is kiadtam magamat, szinte rosszul éreztem magam amiatt, hogy ez kicsúszott. Eredetileg nem akartam, hogy ez az egész jelentsen számomra bármit is. Nem miatta, csak nem vágytam egy újabb nőre, aki pokollá teszi az életemet.
Fogalmam sem volt, mit mondhatnék az utóbbi szavaira, szóval csak elvettem a kezem a térdéről és finoman a két kezem közé fogtam az övét. Ritka érzés volt, de segíteni akartam neki és kissé nyomasztott, hogy nem tudok.
- Ha bármiben... szóval... hozzám fordulhatsz, remélem tudod.
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2016. október 10. 00:56 Ugrás a poszthoz



Mondhatjuk, hogy nem rajongtam túlságosan a vizsgaelőadásokért, meg a művészeti sulisokért, néha egyszerűen csak idegbajt kaptam a pofátlan kis taknyosoktól, a Marie Antoinette premierjén pálcát fogtam a Herbertet játszó színészre. Pedig én próbáltam türelmes lenni, de ha valami fel tud idegesíteni, az a professzionalizmus teljes hiánya. Ma, mikor a délután beestem, összefutottam pár ázott firkásszal és volt egy megérzésem, hogy ismét Aquamenti asszonysággal sodorta őket össze a sors. Hát ragyogó...
Igazából nem sok időm volt velük törődni, mert a hangosítást teszteltük, volt, hogy a bűbájjal akadtak gondok és olyankor az egész sokkal hangosabb volt a kelleténél... Közben be kellett ülnöm a sminkeshez is, meg a fodrászhoz, aki elpanaszolta, hogy megint hosszú a hajam és mennyivel jobban szereti a karaktert rövid hajjal, mire kedvesen rámosolyogtam.
- Fogja be a száját és csinálja, amiért fizetik - simítottam meg az arcát gyengéden, ezzel sikerült is ráhoznom a frászt, hogy aztán a zöld ruházatomban csendesen üldögélve dúdolgathassam Verona betétdalát.
Immáron teljes harci díszben indultam a színpad mellett várakozó stábhoz, akik éppen a saját kis kicsinyes tinédzser gondjaikkal voltak elfoglalva. Csak hangosan felhorkantam és látványosan egyikről a másikra néztem
- Van valakinél perec? Szükségem lenne rá! - fontam össze a karomat a mellkasom előtt, aztán csak megráztam a fejemet. Nonszensz, nem értek még meg a közönség előtti fellépésre, kölykök még csupán mind.
Miss Vizeslány megkérdezte tőlem, hogyan nem idegeskedek előadások előtt, mire ránéztem a szemöldököm felvonva.
- Egyszerű. Én nem eljátszok egy szerepet, a szerep én vagyok - jegyeztem meg a szemem forgatva, majd Mercutiora néztem. Azért velük jó volt a színpadon együtt dolgozni, szerettem elhajolni, mikor csókot dobott a Veronai jelenetben.
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2016. október 13. 01:16 Ugrás a poszthoz



Talán máskor jobban figyelhetnék arra, mit is mondok, kinek és miért, milyen körülmények között. Akkor nem érezném azt a kínos, enyhén maró érzést a torkomban, amit most is. Mindig ezt érzem, mikor túl sokat árulok el, vagy éppen érzelmes gesztust teszek, ami nem vall rám. Most is ilyesmi volt, de annyira nem bántam, mint az esetek nagy részében. Kétségtelen volt a lojalitása felém, legalábbis nagyon reméltem, hogy nem adna ki a firkászoknak, ha egyszer valami folytán ennek vége szakadna.
- Igen, jó volna. Néha kicsit túl sok időt töltök a merengő mellett, szerintem ez már krónikus. Aztán persze mindig ráébredek, hogy ez nem illik hozzám, felkelek és ismét megyek a dolgomra. Ami azt illeti... reménykedtem benne, valami furcsa módon, hogy tényleg jól érzed magad... És igen, tudom. Számítok is rád - simítottam meg az arcát lágyan, aztán csak elkaptam a pillantásomat más felé, hogy kicsit rendezzem a gondolataimat. Alapvetően barátságos környék volt, olyan kis csendes, meg békés. Nem ragaszkodtam ezekhez, de néha muszáj volt lelassulnom, nem pörögni és gyújtani egyik szálról a másikra, nem belehalni a szerepeimbe. Ahhoz pedig bizony kellett a megfelelő idő és hely, hogy ezeket elhagyjam egy kicsit.
- Hm... Na, nem bánom... Részemről rendben van, ha szeretnéd. Tényleg kezd hideg lenni... De ha akarod, akár étterembe is mehetünk, nem feltétlenül kell neked melózni vele. Végeredményben rád bízom, ne rajtam múljon - azon esetek egyike volt, mikor kiadtam a kezemből a döntést. Nem szerettem a tömeget, de arra sem akartam kötelezni, hogy miattam ugráljon egy sort, szóval megadtam neki a választás lehetőségét. Közben kibogoztam az összegabalyodott lábaimat, felkeltem és a zakómból kibújva a vállára terítettem. Oh, de édes tudok lenni néha napján! Szinte már fájdalmasan jó parti vagyok.
- Nos? Akkor mehetünk? - nyújtottam felé a kezem várakozón.
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2016. október 30. 21:38 Ugrás a poszthoz



Mert ő nem szereti Rómeót! Paff neki, ez olyan, mintha én komolyan szerelmes lennék Boriba... Na persze, ennyire azért ne feszegessük a törvényesség határait. Egész egyszerűen jó színész voltam, azért mégsem lehet eltekinteni attól, hogy hóbortos vagyok, önfejű és úgy nem mellesleg 40 éves. Mégis szívem-lelkem beleadtam Tybalt szerepébe, mert nekem ez így volt természetes. Ha nem színészkedném, szerintem többszörös személyiséghasadásom lenne. Nem tudom, melyikkel jártam jobban.
- Ezt úgy mondod, mintha kifogás lenne - néztem rá "Én ezt nem veszem be" arckifejezéssel, hogy aztán még egy rántással helyre igazítsam a kabátomat, aztán felsiessek a verekedés jelenethez. Többnyire csupán színlelt volt... Többnyire. Aztán egyszer elszakadt a cérna és pont az előadás előtt sikerült összekapnom az egyik statisztával. Azt hiszem nem kell ecsetelnem, hogy nem lettem megdicsérve. Most azonban minden ment, takkra pontosan és a verekedés is csupán addig tartott, míg Verona hercege fel nem kiáltott. Ő volt az egyetlen személy, aki előtt ténylegesen alázatos meghajlást mutattam be. Aztán a Verona betétdal jó része alatt kiemelt helyen ácsorogtunk fent az emelvényen a két eszelőssel.
Aztán jött Júliáék első jelenete, mi pedig mint a szélvész lerohantunk a színpadról. Vagyis ők, én csak hosszú lépésekkel átszeltem a teret a lépcsőig, hogy aztán lebaktassak. Fel kellett készüljek Júlia fogadására. Szóval kis kitérő után ismét változott a helyszín és amint Bori lejött, voltam kedves egy nagy darab perecet az arcába pöccinteni.
- Van még ezen mit csiszolni. Aztán csak óvatosan a nőfalóval... - néztem rá oldalra biccentve a fejemet, majd a vállára tettem a kezem és eltoltam az öltözőig.
- Húzzál öltözni, Julis, mert lecsúszod a duettet Verona legjobb partijával... - a hangomon is hallani lehetett, mennyire irtóztam Rómeótól. Wáh... Gyakran én is énekeltem, eltúlzott gesztusokkal, szerencse, hogy itt nem működött a hangosítás...
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2016. október 31. 01:22 Ugrás a poszthoz



A kérdésére persze felvettem a rosszalló arckifejezésemet, mert egyáltalán nem tartottam jó ötletnek emberek megfojtását. Mármint, voltak kivételek, mint például az összes férfi, aki valaha arra gondolt, hogy a lányom közelébe merészkedjen, vagy így fog dönteni. Nem, azokat tényleg sokkal könnyebb lenne elásnom a kertben, még virágföldre sem kellene költenem.
- Amennyiben továbbra is együtt akartok dolgozni, akkor nem hiszem, hogy ez egy jó ötlet. Amúgy sem próbáltad még, nem is biztos, hogy menne - néztem rá rosszalló pillantással. Mert hát vannak, akiknek az ilyesmiben már nagyobb gyakorlata van és most nem akarok ujjal mutogatni, khm, khm, khm. Aztán utána volt egy kisebb fennakadás, Rómeó pedig meglehetősen szenvelegve adta elő a [I]Miért fáj?-t, ez meg elég gyanús volt. Aztán a bál alatt még inkább kiült az arcára, hogy valami nem okés, na nem mintha nekem lett volna rá időm az epilepsziás rohamom közepette, hogy őt tanulmányozzam. Aztán jött az Ez a kéz utolér, ami közben megszorongattam az egyik csajszi nyakát. Igazából határozottan szerettem ezt a számot, mert én álltam a középpontban. És ugye milyen igaz is, hogy A vágyott nő ha másra vár, Egy sebzett szív az bosszút áll.
A srác nem is bírta ki a teljes első felvonást, szóval a Ha Ha ha alatt voltam szíves meglátogatni Borit, persze csak miután végzett az átöltözéssel, meg én is.
- Mégis mi a jó francot műveltél? - kérdeztem a lehető leghalkabban, hogy ne kavarjam még nagyobb slamasztikába, míg nem vagyok biztos a dologban. Azonban elég hamar jött érte a sminkes, így csak egy villámló pillantást vetettem rá.
Az esküvő jelenet alatt szokás szerint kis késéssel becsusszantam a párocskák közé egymagam és a nyakláncomba voltan látványosan szerelmes. Aztán eljött a szünet ideje, amikor is ezeknél újra kitört a háború. Komolyan, rosszabb a helyzet, mint Veronában...
Aztán mire elmélázhattam volna, élő pajzsnak használtak és még a perecem is elvették, amit amúgy szándékoztam megenni. Rómeó meg volt oly édes, hogy megindult felém, mire a kabátom ujjából elő rántottam a pálcámat és vészjósló pillantást vetettem rá. Amúgy is utáltam, ha ezek a mitugrász kölykök az aurámban tobzódtak.
- Nagyon nem ajánlom... lépj hátra kettőt! - le sem vettem róla a tekintetem, majd intettem Borinak, hogy húzzon az öltöző felé. - Hozzád még lesz egy-két keresetlen szavad...
Hogy melyiküknek szólt, azt hagytam, hadd döntsék el maguk.
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2016. október 31. 01:48 Ugrás a poszthoz



Azt hiszem, kicsit többször mutatkozom nálam sokkal fiatalabb lányok társaságában, mint amennyit az ügynököm javasolt volna. Dehát most mit tegyek, ha ezt hozta az élet, akkor ezt kell elfogadni. Szirával elég jól el szoktunk röhögni a próbákon, meg a szünetekben, szóval mikor szóba jött a wellness, igazából nem különösebben kérettem magamat. Sőt, még esetleg azt is felajánlottam, hogy karoljon belém. De csak mert úriember vagyok - jó vicc -, és mert éppen furcsa hangulatom volt.
- Ezt úgy mondtad, mintha azt gondolnád, hogy majd szót fogadok! - jegyeztem meg vádlón, majd a kártyám a zsebembe nyomtam és a kezét elengedve csak azért is felsétáltam a lépcsőfordulóig. Csak e törpe-revolúció után voltam hajlandó csatlakozni hozzájuk, azaz először átvedlettem a törölközőmbe. Rettenetesen néztem ki, mikor lófarokba volt kötve a hajam, azt azonban még inkább utáltam, mikor az arcomra tapadt, szóval kénytelen voltam mégis összegumizni.
- Hm... Álmodj csak. Legfeljebb akkor, ha csak Magyarországot számoljuk... Akkor is erősen kételkedek benne - jegyeztem meg a fejemet hátradöntve csukott szemmel, majd mély levegő után ránéztem.
- Szerintem ma határozottan jók voltunk...
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2016. október 31. 02:01 Ugrás a poszthoz



Asszem, hogy a kissrác lef.sta tőlem a bokáját. Még lehet, hogy elnézést kéne kérnem a kosztümöstől ezért, de csak ha biztos vagyok az ez utóbb történt incidensben. Lehet, hogy csak képletesen történt meg. Annyi előnyöm egészen biztosan született az egészből, hogy már nem akarta beszennyezni a mocskos kis mancsával az aurámat, szépen lelépett. Azaz elvitték kórházba, mert elvileg rosszabbul lett, de ez már nem az én problémám volt, így nem is törődtem vele.
Még nekem is kentek egy kis púdert a fejemre, illetve próbáltak valamit kezdeni a rakoncátlan hajtincseimmel, mire a csaj kezére vágtam.
- Ez a kéz utolér! - néztem rá figyelmeztetően, még talán egy egészen kicsit vicsorítva is, majd felkeltem a székemből és indultam is ki a folyosóra, hogy kicsit még kinyújtóztassam a tagjaimat a második felvonás előtt.  Aztán megérkezett Julcsika, aki rögtön elkezdte ecsetelni, hogy jaj ő nem így gondolta, én meg csak nagy szemekkel néztem rá. Aztán körbenéztem, mint aki nem akarja, hogy mások is meghallják a dolgot, hogy körülményesen lejjebb hajoljak és intsek, hogy hajoljon közelebb.
- Elárulhatok egy titkot? ...Nem érdekel. - közöltem enyhén magasabb hangon az átlagnál, de suttogva, mert ugyebár ezt senki nem tudhatta rajta kívül. Aztán felegyenesedtem és megvontam a vállamat. Az ő problémájuk volt, ameddig Rómeó beugrója ki nem esik, és nem nekem kell beállnom helyette, addig én teljesen boldog vagyok a helyzetemmel.
- Fogalmam sincs, de remélem tudod, hogy ez volt az első és utolsó alkalom, hogy élő pajzsként használtál - néztem rá kissé apásan, az a "világos?" arccal. Közben a háttérben felhangzott a Jogod nem volt előszele, a kis beszélgetés, amit valamilyen furcsa módon szerettem. Szóval csak sóhajtva néztem a lányra, majd megráztam a fejemet.
- Igyekezz nem elszúrni, oké? Nincs több perecem.
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2016. október 31. 02:34 Ugrás a poszthoz



Hát, mintha még sírt is volna, de nem voltam biztos benne, és hát mindenkinek jobb volt így, ha én nem veszek tudomást női nemű lények érzelmeiről. Leginkább ignorálni szerettem őket. Aztán megkínált pereccel, én meg elhúztam a számat és elgondolkoztam kicsit, hogy most elfogadjam-e.
- Ha nem akarsz engem is eltenni láb alól, legyen. Nem szeretem a beugrómat, egy tehetségtelen kis senki. Legutóbb mikor az R&J turnus alatt beteg voltam, két szerelmes dal ideje alatt hánytam a színfalak között... - csak hogy rávilágítsak az elkötelezettségemre, kiemeltem ezt a kis sztorit. Nem mondhatnám, hogy örültek nekem, de nem nagyon zavartattam magamat. A shownak folytatódnia kell.
- Hova? Orvoshoz? Gondolom de, mivel az emberek oda kerülnek, ha betegek... - próbáltam elmagyarázni, mintha egy öt évessel beszélgetnék. Hogy mennyire nehéz eset a mai fiatalság... Legalább abban szót fogadott, hogy igyekezzen ne elszúrni, de aztán nekem menni is kellett, mert hát, Belém égett! Mármint nem ez az egész, hanem... áh, mindegy, csak belém égett. Aztán le is jöhettem, ezen kívül már csak meghalnom kellett, ami már piskóta volt. Szerettem kiterülni a színpadon, olyan jól tudtam csinálni...
Alig hogy meghaltak, már ment is ismét a hisztéria, mire mindkettőnek elkaptam a tarkóját, aztán onnan a vállukra csúszott a kezem. Kettejük közt álltam, édes mosollyal.
- Ha tovább cirkuszoltok, és nem jöttök a színpadra széles mosollyal, mindkettőtöket berúglak a zenekari árokba egészen véletlenül a tapsrend alatt... - jegyeztem meg aranyosan mosolyogva magam elé, majd megveregettem a kis hölgy vállát és odabaktattam a helyemre.
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2016. november 10. 12:56 Ugrás a poszthoz


És Norbi, a bajkeverő
Tybalt

Persze nem így gondola ő sem a mai dolgok alakulását, de nem is igen érdekelt, mert a tervek nem számítanak. Inkább csak az, hogy mi is lett a végeredményük. Aztán csak csórtam egy kicsit a perecből, mert én nem voltam allergiás semmire és hát elég vonzó péksüti volt.
- Nem tudom, manapság már nem bízhat az ember senkiben... - jegyeztem meg, de aztán megint kitört a háború, én meg úgy döntöttem, hogy nem is érdekel tovább. Ha elszúrják az előadást úgyis mindkettő "véletlenül" a zenekari árokban végzi majd, ha rajtam múlik. Az én presztízsemet ne rontsa le senki, pláne ne ilyen kis taknyosok.
Aztán a tapsrendet követően csattant a pofon, én meg csak fogtam a fejemet és felsóhajtottam. jegyzet önmagam számára: Soha. SOHA ne fogadj el többet Művészetis vizsgaelőadásra felkínált posztot. Soha.
- Úgy kérlek, hogy összeszeded a maradék méltóságodat a padlóról és színészhez méltóan viselkedsz - jegyeztem meg halkan, de aztán mentem is, hogy a vodkás vízzel felfrissített első jelmezemet visszakaparintsam. A zöld inges kombó annyira nem volt a szívem csücske, mint a bálos cuccom, de azért elég jól elvoltam ezzel is. Legalább ebben nem haltam meg.
Viszont a második halálom után beütött a krach. Én láttam, hogy Rómeó ott valamit baromkodik a fiolákkal, na de ki gondolta volna, hogy ebből majd probléma lesz? Mert hogy nem én, az biztos. Igazából csak reménykedtem, naiv módon, hogy végre kicsit békén hagyják egymást. Hiba volt...?
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2016. november 13. 15:05 Ugrás a poszthoz


És Norbi, a bajkeverő
Tybalt

Persze a kajás megjegyzésen a kisasszony felhúzta az orrát, de én ezen nem igen háborgattam magam. Lazán megvontam a vállamat közömbös arccal, miközben a perecet a számba tömtem. Bár nem tudom mennyire lehet teli szájjal pókerarcot vágni. Én minden esetre megpróbálkoztam vele.
Közben újabb csata tört ki, de én nem kívántam a szemtanújává válni, hát felkerekedtem és szépen elbattyogtam az öltözőig, ahol át is vedlettem a friss illatú, jól kinéző zöld ingemben. Oh, micsoda halál mentes csoda. Ezek után sikerült a fiolás incidenst megcsodálnom...
A második előadás totál botrányba fulladt, Júlia nem ébredt fel, Rómeó elbújt valahol a színfalak mögött, a dajka őrjöngött, a rendező ezen az estén szinte a teljes beugró gárdát mozgósította, míg mi Mercutioval egy nem létező jelenetet játszottunk el. Fent ültünk egy leeresztett gerendán, majdnem a díszletek teteje felé, miközben figyeltük Veronát és megbeszéltük a dolgokat.
- Én mondom neked, Montague kutyák... nem lesz ennek jó vége. Hajnalra valaki itt fog ülni mellettünk
- Sajnos egyet kell veled értenem, Macskakirály... ha ez így megy tovább, valaki megbotlik és fűbe harap! - érkezett a Shakespeare által sosem papírra vetett válasz. Végül is én határozottan élveztem a plusz játékidőt, amit kaptunk, míg igyekeztek rendet tenni a gárdában. Aztán mikor visszakerültem a talajra, összecsaptam a két tenyerem.
- Ooooooo Rómeóóóóóó - a hangom magasabb volt, mint általában és dallamos, tehát jött az alap reakció: mindenki, aki ismerte ezt a fajta viselkedésemet, már igyekezett is eltűnni az útból, meg rögtönzött útmutatást adott, hogy merre is keressem a ficsúrt. Már éppen slisszolt volna el, de elkaptam a grabancát - és itt most nem a ruhájára kell gondolni - és a rendező felé vonszoltam, miközben ő hevesen jajgatott. Azért az nem túlságosan jó érzés, ha összemarkolják a bőrt meg az izmokat a nyakadon és annál fogva vonszolnak. Csak ez engem nem érdekelt, maga kereste a bajt.
- Rendező úr, attól tartok, a hozzá fűzött remények ellenére Palatkai úr még nem érett meg arra, hogy a színház főállású színésze legyen. Javaslom a képzésének előröl kezdését - közöltem, a rendező pedig szégyenkezve, de egyet értett velem. Megsemmisítő pillantást vetettem a kölyökre, majd indultam megnézni, hogy mi is van Julcsával. Még egy ilyen este és visszaadom ezt a színházat, köszönöm szépen.
Kb fél óra telt még el, mire magához tért.
- Hát... sok minden - közöltem a pulzusát ellenőrizve, majd megvontam a vállamat. Persze a dajka egyből elkezdett beszámolni. A lepcses szájú mindenét, hogy Capuletné még nem adta be neki a felmondását...
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2016. november 13. 15:18 Ugrás a poszthoz



Attól tartok, Szira kissé dramakingnek tart, amiért nem adtam be a derekamat. Mondjuk egyáltalán nem érdekelt, hogy mit gondol a viselkedésemről, hiszen az apja lehetnék és ugyan már nekem ő ne mondja meg, mi az illendő. Mindezektől függetlenül egészen jól tudtunk együttműködni, mert ne kezdett el rögtön hisztériázni, mikor közöltem az észrevételeimet. Ez nem volt mindenkire igaz a színházban.
Közben mind a ketten a hajproblémákkal küzdöttünk meg, mert a szauna sok mindenre jó, de nem mondhatni, hogy egy mesterfodrász. Semmi kedvem nem volt ma úgy kinézni, mint egy loncsos uszkárnak.
- Pf! "Akik méltóak rá". Már-már megjegyezném, hogy mintha kissé túl arrogáns lennél, de szerintem ahhoz, hogy ezt kijelenthessem, a munkatársainknak is lenne egy-két szava. "Valentin, te csak meg se szólalj! Az dobja rá az első követ..." - vékonyítottam el a hangom, utánozva az egyik színésznőt. Kb korombeli volt, kissé testesebb darab, az egyik ismertebb szerepe a dajka volt. Az agyamra tudott menni, egyszer megmondtam neki, hogy ne szólaljon meg többet a közelemben, mert ólmot öntök a saját fülembe...
- Jaj, elő se hozd, szerintem lassan érdemes lenne egy új után nézni, a tartalék cuccomban léptem fel, mert a másik szereposztásét hozta be az öltözőbe. Vagy zavarodott, vagy szimplán hülye... - sóhajtottam fel, miközben megtöröltem a homlokomat egy kicsit. A kérdésére kissé felszaladt a szemöldököm. Nem várt témaváltás. Az ilyesféle szociális interakciók nekem szokatlanok.
- Jól, ha minden igaz, szereti az új sulit. Nem tudom megérteni, hogy bírja ki egész nap emberek között... de hát ez az ő döntése, én ebbe nem szólok bele. A második válásomkor elhangzott mondatot idézem anyámtól. "Én ebbe nem szólok bele, a család hírnevén nem esett folt, úgy b.ssza el az életét, ahogy akarja"
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2016. december 30. 04:20 Ugrás a poszthoz


Nálam, kinézet

Ezektől az ünnepek közt zajló előadásoktól az ember rendesen ki tud készülni. Este tizenegy után végeztünk csak az előadással és őszintén, egy élőhalottra emlékeztető képem volt a tükörben. Talán azért, mert szellemet játszok a darabban, ez egészen kétséges dolog.
Míg a moszkvaiak furcsálltál, hogy jelmezben szeretek hazamenni, a pestiek már feldolgozták azt az elvemet, hogy ha azelőtt veszem le a jelmezt, hogy kiesnék - khm, kúsznék, a körmömmel kaparva a földet minden egyes centinél -  a szerepből, az olyan lenne, mintha megnyúznám magam és rossz hatással van a lelkivilágomra. Szóval nagy nehezen sikerült éppen hazakeverednem és terpeszkedtem a díványomon, mint aki jól végezte dolgát, mikor Buborék, a törpeagár veszett ugatásba kezdett.
Azonnal felpattant a szemem, majdnem leforráztam magam a forró frissítővel, és már talpon is voltam a konyha felé, ahonnét a zaj érkezett.
Mert hogy bizony, már én is hallottam, miután a karamell bundájú négylábú volt kedves elhallgatni. Persze, úgy érezte, szükséges, hogy más módon tegye hasznossá magát, ami azzal járt, hogy kis híján hasra estem benne. Veszett csörömpöléssel vágtam le a csészealjat a pultra, hogy aztán körbepillantsak.
Mielőtt kiszúrhattam volna a veszély forrását, a házőrzőm már azonosította és veszélyesnek minősítette a szőrcsomót, aki éppen egy narancsos teasüteménynek esett neki. Bizton állíthatom, hogy nehezményeztem ezt a megmozdulást a részéről.  
Mikor felé nyúltam, veszett fújásba kezdett, a gerince mentén felborzolva a szőrt és felém karmolt a levegőben. A válaszom erre a pálcarántás volt, ám ekkor három koppanás hallatszott az ajtó felől. Heves szitkozódásba kezdtem, majd felszabtam az ajtót, hogy lepillantsak a lányra.
- Gyorsan mondd! - A hangom meglepően magas és sürgető volt a várthoz képest, miközben a jobb kezemmel hevesen inzisztáltam, hogy bökje már ki végre.
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. január 4. 22:02 Ugrás a poszthoz



Napok óta nyomorultul éreztem magamat és ezen még az újév sem segített. Szóval amint sikerült ma letudnom a próbát Pesten, haza is jöttem, még egy kicsit előbb is jöttem el, mint ahogy szoktam. Nem bírtam aludni napok óta, a koncentrációm egyenértékű volt a nullával és mégis olyan kimerült voltam. Annyira kavarogtak bennem az érzések, hogy felborult bennem szinte minden, amiről azt hittem, hogy sosem fog változni. Egyetlen pont volt csupán: Franci. Gondoltam úgyis órákon van, de inkább megvárom otthon, semmint, hogy megint elszalasszam valahogy. Tényleg nem voltam jól, három nappal ezelőtt átmenet nélkül szívtam a cigarettákat, aztán már hangom sem volt rendesen, köhögtem, hát felhagytam vele, egyik pillanatról a másikra. Most viszont úgy remegett a kezem, hogy gyakorlatilag inni is csak félig töltött pohárból tudtam.
Tehát rövid matatás után sikerült bejutnom a lakásba, az első dolgom pedig az volt, hogy feltettem egy kanna vizet, teának, majd leváltottam az ingemet, ami a próbán volt rajtam. Ekkor hallottam lépéseket a lépcső felől és amint az utolsó három fok reccsenését hallottam, arra fordultam.
- Szia, prücsök - mosolyodtam el halványan, miközben a hátamat a falnak döntöttem. Fogalmam sincs, mikor járt el felettem annyira az idő, hogy Vesznából kész nő lett, de kétségkívül megtörtént. Bár igyekszem nem mindig úgy kezelni, mint egy kislányt, mikor már kész nő, most nem volt erőm rá, hát átöleltem szorosan és a hajába fúrtam az arcom kissé.
- Hiányoztál, Franci... - mosolyodtam el halványan, majd csókot nyomtam a feje búbjára és őt figyeltem aggódva. Ismerem, mint a tenyeremet, pontosan tudtam, hogy ahogyan nálam sincs minden rendben, úgy nála is gondok vannak.
Rám nézett azokkal az őzike szemeivel, amiknek egyszerűen nem tudok nemet mondani, szóval csak megcirógattam az arcát finoman.
- Nem bánom... de fél órán belül indulunk, vagy nem megyünk sehova! - erőltettem mosolyt az arcomra a kedvéért, hogy aztán mikor felrohant a lépcsőn, csináljak magamnak egy teát. Én útra kész voltam, hisz alig léptem be az ajtón, és ismét indulni készültem.
S valószínűleg utólagos karácsonyi csoda, de fél óra múlva már itt ültünk a cukrászdában, míg az én kis csillagom felsorolta a fél étlapot, hogy ő ezt meg azt szeretné. Még csak az arcom sem rezdült, néha régen is töménytelen mennyiségű cukrot tudott elfogyasztani.
- Nekem egy Vörös Bársony torta lesz és egy tea, fekete. - Ha most kávét kértem volna, ahhoz egyből kellett volna egy cigi, azután meg még egy és még egy. Nem lenne megállás, csak csúsznék le a lejtőn, míg ugyanott nem találom magam, nyakig a kátrányban. Ezzel részemről vége is volt a rendelésnek, s csak az én hercegnőm figyeltem töprengve.
- Minden rendben, csillagom? - kérdeztem az arcát fürkészve. A kezem a térdemen nyugtattam, egyszerűen nem hiányzott, hogy most még miattam is aggódjon.
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. január 5. 00:54 Ugrás a poszthoz



Újabban meglepően sok időt töltöttem Bogolyfalván magamhoz képest, hiszen Moszkvában épp szünet volt. Azaz, engem nem hívtak be, a lányom miatt. Tehát már napok óta csak egy-két órára hagytam el a házat, akkor is csak próbára mentem a helyi, vagy a pesti színházba és igyekeztem minél kevesebb feltűnést kelteni.
Miért? Egyértelmű. Volt egy bizonyos személy, akivel egyelőre nagyon nem akaródzott összefutnom, annak ellenére sem, hogy hiányoltam. Sok mindent le kellett tisztáznom magamban és az, ha találkozom vele, nem segített volna ebben.
Ma viszont muszáj volt kimozdulnom a házból, nem bírtam már az olvasásra koncentrálni és amúgy is állt a füst a nappaliban, szóval szellőztetnem kellett, mielőtt Franci idegbajt kap.
Addig is úgy döntöttem, hogy igazán kéne már főzni is valamit, ne mindig szerencsétlen csillagomra maradjon az egész! Szóval minden különösebb átgondolás nélkül magamra kaptam a kabátomat és kivonultam a piac irányába. Pár dolgot megvettem a közértben, hogy ne kelljen kóvályognom, de mivel alapvetően utálok otthon ülni, csak betévedtem egy kicsit a piacra is.
Éppen szemügyre vettem magamnak egy adag instant sötétségport, mikor egy csíkos táska igyekezett megszabadítani a veséimtől. Persze azonnal arra fordultam.
- Már elnézést! - a hanglejtésemből egyértelmű volt, hogy egy cseppet sem bocsánatkérés miatt perdültem meg a tengelyem körül.
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. január 5. 01:33 Ugrás a poszthoz


Nálam, kinézet


Biztos vagyok benne, hogy a legjobb szomszéd-díja szavazáson csak azért lenne esélyem, mert az esetek nagy többségében nem létezem, mint olyan. Na, de mikor igen, akkor hangos vagyok és borzalmas látvány, szóval erről ennyit, nem lesz trófeám. A lányka is tanúsíthatja, hogy nem öltöttem kellően kellemes ábrázatot, mielőtt felszabtam volna az ajtót. Miután nem jutott szóhoz, a fejem kissé előre biccentve, pislogás nélkül meredtem rá, ismét téve egy körző mozdulatot a kézfejemmel, jelezvén igényemet a gördülékenyebb társalgásra.
- Tökéletesen! - ismételten sivítás szerű válasz, lassan tényleg nem ártana már kikúsznom a szellemeskedésből, mert így sok mindenre viszem, de semminek nem lesz majd pozitív végkifejlete. - Őszintén remélem, nem azért kopogtattál az éééééjszaka közepén, hogy a fizikai és mentális állapotomról érdeklődj!
Nekem nem volt gondom a látogatókkal - mily kegyes hazugság, Valentin -, de mindennek megvan a maga ideje, a bájcsevegésé fölött pedig már eljárt az óra mutatója. A kérése hallatán oldalra biccentettem a fejemet, ismét semmi pislogás, sőt, talán még levegőt sem vettem. Most viszont teleszívtam a tüdőmet, szinte már túlcsordulásig, hogy aztán egy íves karmozdulattal invitáljam beljebb.
- Na jó, nem bánom, gyere be, mielőtt a karmos jószágod az összes süteményt felemészti! - fújtam ki az összes levegőt egy másodperc alatt, sarkon fordulva, s utamat ismét befelé irányítottam. - Kellemes új évet neked is.
Mondandómat apró bólogatásokkal toldottam meg, mintegy nyomatékosítva az imént elhangzottakat. A lányka szabadkozni kezdett, mire csak legyintettem neki, hogy hagyja el, nincs értelme olyasmi miatt esküdözni, ami biztosan ne történik meg. Ha tolvaj lenne, nem kopogott volna és a macskáját sem kéri, csupán bejelentette volna igényét a jószágra, majd berobban a nappalimba, mint egy üstökös.
- Igen, ezt már jó előre sejtettem. Ott a szőrcsomó! - mutattam a konyha felé, miközben felkaptam a látogatótól teljes extázisba eső, hiperaktív Buborékot. - Hitvány eb, szállj magadba! Nincs puszi!
Ezekkel a szavakkal igyekeztem rendre nevelni az olasz négylábúmat, aki pár pillanatig szinte grimaszolva tekintett rám, megint pár pillanatig reszketett, majd ismételten az arcom nyalogatására tett kísérletet. Beszélhetek én neki!
Utoljára módosította:Révay A. Valentin, 2017. január 5. 01:39
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. január 6. 00:12 Ugrás a poszthoz



Értetlen arcot színleltem, mikor megkérdezte, hogy min gondolkozom. Ha másban nem is, legalább ebben még otthon voltam és úgy éreztem, minden a helyén van. Pár pillanatig kibámultam az ablakon, majd enyhén megvontam a vállamat, jelezvén, hogy magam sem vagyok benne biztos.
- Nem tudom... Rajtad. Rajtunk. Azon, hogy minden rendben megy-e. Aggódom - köszörültem meg a torkomat kicsit, mivel a hangom még most sem volt az igazi, de már sokkal inkább hasonlított. Mármint, a régire, még a dohányzás előttről.
Meg kell hagyni, Franci nem kímélte az önbizalmamat, hiszen megjegyezte, hogy pocsékul festek, erre pedig egyetlen válaszom egy apró biccentés volt.
- Tudok róla - nyeltem nagyot, miközben egy mosoly árnyékát varázsoltam a vonásaimra. Tény és való, hogy voltak már időszakaim, mikor sokkal jobban néztem ki, mint ahogyan most. Jobban belegondolva, szinte csak ilyen időszakaim voltak.
Minden szavát figyelmesen hallgattam, miközben elmesélte nekem, hogy mennyire szeret itt és mennyire megrémíti őt ez az egész mégis. Meg tudtam érteni, hiszen én magam is tanácstalan voltam a helyzetet illetően... Nem pont a lakhatást illetően. Furcsa volt ismét érezni, de nem bántam volna... ha nem rémít halálra az egész.
Míg ő maga a süteménye kipukkasztásával foglalatoskodott, én a teám elkészítésén fáradoztam, de odáig jutottam, hogy a cukromat jóformán tasakostól áztattam be, hogy ne változtassam cukorsivataggá az asztalt. Reménytelen volt ez az egész és szánalmas, ami csak még bosszantóbbá tette számomra a helyzetet.
Viszont Veszna pár pillanatig ismét gyerek volt és ez akaratlanul is mosolyt csalt az arcomra.
- Ez kétségtelenül egyéni rekord volt - biccentettem elismerően, hogy aztán a könyököm az asztalon támasztva, két kézzel fogva a bögrét, a teámba kortyoljak. Pont ilyen leszek, öregen és hülyén, ha az a nap bekövetkezik. Veszna feltételezésén viszont csak megráztam a fejemet, hogy jelezzem, a feltevés is nonszensz.
- Én mindig itt leszek neked, kicsim, nem számít, hogy mennyire vagyunk távol egymástól. Egy leveledbe kerül csak, te is tudod... - biccentettem kicsit oldalra a fejemet, a szőkeségben gyönyörködve pár pillanatig. Soha nem lettem volna képes rá, hogy cserben hagyjam Francit. Ő azonban felkezdte, hogy miről is van szó, mire a teám kevergetése hirtelen nagyon fontos elfoglaltság lett.
- Semmi fontos. Munka, szerepek, szívügyek. Csak a szokásos - gyakorlatilag elhadartam a mondandómat, hogy az az egy szó ne tarthasson számot a kitüntető figyelmére. Mert hogy az ilyesmi tőlem sok minden volt, de nem szokványos. - Sikerült belerázódni a tanév tempójába? Mintha azt mondtad volna, kicsit gyors neked...
Alattomos csel volt a részemről, de kénytelen voltam megpróbálni terelni a témát.
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. január 8. 22:36 Ugrás a poszthoz



Az utóbbi napokban meglehetősen eltértem a szokásos rutinomtól, ami elég látványosan sikeredett. Először is: szabadságot vettem ki a színházi nyíltnap után. Az igazgató természetesen azonnal aggódó leveleket küldött Vesznának, sőt, a legjobb tudomásom szerint Alexnak is, amiben arról érdeklődtek, hogy minden rendben van-e mert szarul néztem ki az utóbbi napokban és amúgy is én sose csinálok ilyet!
Az éjszakámat nem töltöttem otthon, az egyik rajongóm szobájában ébredtem, hajnali hatkor, amit gyors öltözés, majd hangtalan távozás követett. Hiába gondoltam, ez sem változtatott a lelkiállapotomon, ugyanúgy stagnált egy mínusz tizenhat körüli értéken.
Tegnap be kellett mennem a suliba, hogy elkérjem Vesznát az aznapi órákról, némi közös program tervezése miatt. Ekkor sikerült összefutnom a szintén Eridonos lánnyal, aki azt kérdezte tőlem, hol intézheti a beiratkozást. Még mindig az elvonási tüneteimmel nyüglődtem és igyekeztem nem a saját bajaimra koncentrálni, szóval nagy kegyesen elkísértem.
És tessék, ma itt álltam a belső udvaron, hogy ismét találkozzak a lánnyal. Nem számított erre, kedves közönségünk, right? Még a ruhám is egészen hétköznapi volt: fekete póló, fekete farmer és sportcipő, szintén ugyanilyen "színű" garbóval. Míg a lányt nem láttam, a vén varázsló szobrát figyeltem.
Utoljára módosította:Révay A. Valentin, 2017. január 10. 01:11
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. január 9. 00:03 Ugrás a poszthoz



Már éppen eljutottam volna odáig, hogy egye kutya, úgysem érdekel senkit és csak egy szál!... mikor lépéseket hallottam és fel is adtam az ismételt dohányzásról szóló álmaim, a kezemet fixírozva, próbálva leállítani a remegést. Kevés sikerrel, szóval zsebre vágtam inkább, mély levegőket véve.
Végül meghallottam a lány hangját, szóval a tagjaim ellazítottam, majd nyújtózkodtam egy kicsit és felé fordultam. Ő meglehetősen feszültnek és stresszesnek tűnt, talán izgult a mai találka miatt. Az ilyesmi elő szokott fordulni, ha rólam van szó.
- Semmi gond, megesik. Jegyezd meg: ha jó színész akarsz lenni, légy magabiztos. Nem kell folyton bocsánatot kérned, az vagy, aki vagy - közöltem, mintha ez teljesen egyértelmű lenne és minden ember eszerint élne. Egyértelmű volt, hogy nem mindenki képes a negatív kritikák semmibevételére.
- Igazából érdekelne, hogy volt-e már bármilyen tapasztalatod a színjátszással - húztam ki magam enyhén oldalra biccentve a fejemet. Igazából nem voltam oda a tanításért, jobban szerettem alig egy vagy két emberrel foglalkozni, de a lánynak most adtam egy lehetőséget. Csakis rajta múlott, hogy kihasználja-e majd, vagy nincs meg benne a szikra és az elszántság, ami szükséges.
- Amúgy a sulinak van színjátszó szakköre is. Ardai Kolost érdemes keresni miatta - említettem meg a Rellonos fiút.
Utoljára módosította:Révay A. Valentin, 2017. január 10. 01:12
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. január 10. 01:39 Ugrás a poszthoz



A lány megjegyezte, hogy igyekszik megjegyezni a tippet, mire röviden biccentettem. Nem az én érdekem volt az egész, hiszen ő akart színjátszást tanulni. Csak tanácsnak szántam a dolgot.
Ő közben válaszolt a kérdésemre és kifejtette, hogy bizony nem igazán színészkedett, de szerepelt már megemlékezésen. Pár pillanatig bámultam a "távolba", csupán egyet-kettőt pislogva, majd aprókat bólintottam végül, hogy értem a dolgot. Én az ő korában már az iskolai darabokban is igen jól teljesítettem, volt, akinek nyakába varrhatták a "rosszfiú" szerepét. Persze, ez még azelőtt volt, hogy a hamukuszma fel akarta volna égetni a Roxfortot.
- Az is több, mint a semmi. Legalább az biztos, hogy nem fogja kidobni a taccsot a lámpaláztól. Ugye...? - néztem a végén bizonytalanul a lányra. Mert ugye ez egyáltalán nem evidens, könnyedén megejtheti a sors azt a goromba fintort, hogy csak a színpadon állva nem érzi magát egy rakás szerencsétlenségnek.  
- Rellonos. Ha mást nem, támadja meg egy bagollyal... Na, nem szó szerint! - Kaptam fel mind a két kezem egy időben a mellkasom elé, mintha fizikailag próbálnám meggátolni a tett elkövetésében. Sokszor mondták, hogy jobban kéne figyelnem arra, hogyan fogalmazok, de mit tehetnék? Ami kint van, azt már nem tudom meg nem történtté formálni.
- Sokan azt mondják, hogy egy szerephez fontos a lelki egyensúly. A meditációt szokták javasolni ennek elérése érdekében - akár azt is mondhatjuk, hogy ezzel tippet adtam a lánynak. Szintén rajta állt, megfogadja-e, illetve szükséges-e az ő lelkének mindez.
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. január 10. 20:40 Ugrás a poszthoz



Ez a piac dolog annyira mégsem volt jó ötlet. Nem azért, mert már pakoltak el az árusok, meg nem is azért, mert nem dolgoztam, hanem mert ahogy szemügyre vettem egy adag instant sötétségport, valaki úgy döntött, fizikai kontaktusba lép velem. Azaz, inkább úgy, hogy most megszabadít a veséimtől egy csíkos bevásárlótáska segítségével és még bocsánatot sem kér. Ez persze kiprovokálta belőlem azt, hogy sarkon fordulva cinikus megjegyzést tegyek a lánynak.
Ő azonban nem vette az adást, ahelyett, hogy bocsánatot kért volna, kiült az arcára az értetlenség és elég meghökkentő kijelentést tett.
Egy pillanatig meredtem rá, majd a szokásosnál egy oktávval magasabb hangon kérdőre vontam:
- Hogy mi van?!
Általánosságban nem fogalmaztam volna ilyen pongyolán, hanem rejtetten küldtem volna el a jó meleg Afrikába, de ezúttal sokkhatásként ért a nő tapintatlansága.
Már-már hagytam volna az egészet, mikor a kijelentése megtorpanásra késztetett és az értetlenség jótékony köde pilledt az agytekervényeimre. Ez az áldásos állapot azonban pár másodperc után tova libbent és egyből fel is szökött az agyvizem az egekbe. Odáig jutott a mondókája közepén, hogy "itt és most", addigra már pálcát szegeztem a nőre, miközben mély levegőket véve igyekeztem lehiggadni: kevés sikerrel.
- Mondanám, hogy nézzen magába, de attól tartok, teljes a sötét - jegyeztem meg epésen, majd lendítettem is a kezem, hogy szétátkozzam.
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. január 10. 21:16 Ugrás a poszthoz

Kira, majd Zója


Hiába is akartam végre kiönteni a lelkecském, hogy megszabaduljak az összes felgyülemlett feszültségtől - főleg attól, amit ez a csíkos táskás luvnya generált -, mert bár éppen átokra emeltem a pálcám, a sors közbeszólt.
Merlin szakállára esküszöm, hogy előbb vagy utóbb engem ezek a nyomokban vélát és földimogyorót tartalmazó hölgyek visznek majd a sírba. Mert hogy a nevemet rikkantva szökkent a képbe iskolánk nagyra becsült pszichomókusa, hogy megmentse a rettenetes piaci nőszemélyt a haragomtól.
Azonban első pillanatra még megfontoltam, hogy a kezem megdermedjen-e a mozdulatban, vagy esetleg megkockáztassam, hogy kiütöm a drága rokont. Végül jött az az ismerős érzés, majdhogynem rajongás, ami éreztette, hogy a lábaihoz borulva kéne imádjam, csak semmi átkozódás.
Csalódottan ejtettem vissza a pálcás kezemet az oldalam mellé, hogy aztán a nőre nézzek mély sóhajjal, majd gyilkos pillantással a csíkos táskásra. Szerencséje volt, isteni szerencséje.
- Zója... fejezd be a hősködést! Menjünk inkább innen - préseltem össze az ajkaimat, hogy aztán a földre pillantsak, majd zsebre vágjam a remegő kezem, a pálcát visszabiggyesztve a zakóm belső zsebébe, annak eredeti helyére.
Azután én mindenképpen hátat fordítottam a fura szerzetnek, megszereztem az időközben szabadlábra helyezett bevásárlásomat és igyekeztem ellenállni a kényszernek, hogy visszafordulva addig vonszoljam a hölgyet a főutcán míg meg nem válogatja a szavait.
- Mit keres itt, kisasszony? - kérdeztem végül kelletlenül Zójától.
Utoljára módosította:Révay A. Valentin, 2017. január 10. 21:16
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. január 11. 18:12 Ugrás a poszthoz



Én persze szemmel tartottam a lányt, hogy hogyan reagál, mihez mit szól. Én tényleg csak olyanokat voltam hajlandó emberszámba venni, akik tényleg komolyan gondolták a színészkedést. Valahogy a divat-hóbortokat sosem toleráltam túl jól.
- Nos, legalább egy gonddal kevesebb - biccentettem elégedetten. Ez a válasz egészen meggyőző volt, de mégsem szántam el magam első nap.
Azért a madaras megjegyzés után már egészen fesztelennek tűnik, ami jó. Én röviden biccentettem, majd hátradőltem, a hátam támlának döntöttem.
- Először is helyezkedj el kényelmesen. Attól függően, hol vagy és mennyi időd van, feküdj, vagy ülj le kényelmesen! - nyugtattam a tenyereim az egyik térdemen, aztán a jobb kezemmel tettem egy invitáló mozdulatot, hogy üljön le mellém, ha ki szeretné próbálni.
Ez után mély levegőt vettem és lassan kifújtam. Nekem mondhatni, már volt egy "kis" gyakorlatom, igaz ez csupán pár éve volt a rutinom része. Hat vagy hét? Talán.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Révay A. Valentin összes RPG hozzászólása (57 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel