Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Alig pár órája még édesanyám volt a karjaim közt, egymásnak ígérgettük, hogy minden rendben lesz. Nos, ezt tervezem betartani, eleget szenvedtünk már a miatt a féreg miatt. Az ösztöndíjamnak köszönhetően, immáron a Bagolykőben folytathattam a tanulmányaimat, hogy egy pöpec zsernyák.... akarom mondani auror legyek. Ne nevezz lovagnak, mert nem vagyok, a céljaimat sem a Szentlélek sugallta nekem, csak a bosszú s a harag.
 Nemrégiben szálltam le a vonatról, ami elhozott ide, Budapestről. Igazából fogalmam sem volt, hogy merre lehetett a kastély, az oké, hogy ott volt valahol a távolban meg ilyenek, de... na értitek. Pár falubéli segítségével elvergődtem a csomagjaimmal a iskola kapujáig, ahol pár pillanat erejéig megálltam, s a kovácsolt vaskaput bámultam. Elgondolkodtam azon, mekkora meló is lehetett tulajdonképpen összedobni egy ekkora bemenetet. Én tuti nem csináltam volna meg.
  Amíg ott merengtem az élet nagy kérdésein, valaki mellém hopponált. Először nem láttam ki volt az, a csomagjai miatt. Rögtön megfordult a fejemben, hogy lehet nem csak én jöttem későnyáron, és nem csak én leszek új diák. Ám amikor megláttam, hogy egy nőstény ücsörgött a bőröndkupac alatt, azonnal fintorogni kezdtem, és még csak a felsegítés gondolatát is elhessegettem. Még csak hozzá se akartam érni. Nem épp úgy tűnt, hogy észrevett volna, amikor felkiáltott. Gondoltam válaszolok neki, hogy lássa én is ott álltam.
- Ügyes vagy. - Mindezt gúnyosan, enyhe tapssal fűszerezve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Bejött a taps és a megszólítás, észrevett.
 A lány máris azt kezdte ecsetelni, hogy ő honnét jött meg ilyenek. Nem kérdeztem, nem is igazán izgatott az élete. Én csak be akartam menni az épületbe. Inkább nem szóltam semmit, jobbnak láttam, ha visszafogom magamat. Elfordítottam a fejem, amikor leporolta magát. Tovább bámultam a vaskaput, amit az imént is műveltem.
- Ja, egy félórája. Egyébként passzolom, talán fél öt, talán nem. – Nyeglén megvontam meg a vállaim. Követtem a példáját, s az én bőröndöm is a levegőbe emelkedett, így sokkal egyszerűbb volt a közlekedés, mintha húztam volna magam után a cuccaim. Amint megérkeztünk, előre léptem, majd a kapura helyezvén a kezem belöktem, hogy az kinyíljon. Rögtön beléptem rajta, az udvariasság messze állt tőlem, előre mentem. Miután átléptem a kapun, nem löktem vissza, azért ennyire én sem voltam tahó. Amint átért, belöktem jobb kézzel a nyílászárót, ami hangosan koccant a stabilan álló oldalával.
- Szóval ez a Bagolykő. - végig mértem a kastélyt - Nem hittem volna, hogy ekkora. - Merengve méregettem az épületet, ami előttem terült el nem is olyan messze. Már csak annyi volt a dolgom, hogy lerázzam ezt a nőstényt, és megtaláljam az első tanárt vagy háztársamat. Bárki is legyen az.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

A kezeimet zsebre vágtam, s úgy lépdeltem befelé laza léptekkel, miközben a csomagjaim követtek engem. A fejemben már az járt, hogy tudnék a leghamarabb eljutni a házam klubhelyiségéig. De nekem már az is elég lett volna, ha egy tanárral vagy háztársammal találkozok és eligazít.
 Ahogy megpillantottam az épületet, akaratlanul is megcsodáltam. Amit balszerencsémre hallott is a lány. Remek, már megint rákezd regélni. Csendesen végighallgattam, szúrósabbnál szúrósabb pillantásokat vetve rá, hogy állítson magán és befejezze a dumálást. Mondanom sem kell, hogy nem igazán jött be. De... hogy értette azt, hogy „nőtt az épület”?
 Amikor kérdezett, biccentéssel, bólintással vagy egyéb artikulálással válaszoltam. Szándékosan nem mondtam semmit, ha nem volt muszáj. Ginofóbia átka, ráadásul rajtam elég rosszul nyilvánult meg. Ha nem lenne ilyen fóbiám, talán nagyobb szoknyapecér lennék, mint Don Quijote. De hát ez van, ilyen az élet, bocs.
- Rellonos vagyok. - Majd szemeimmel követtem a mutató ujját, egyenesen a torony felé. - Jó magasan van. - Jegyeztem meg monotonon, fapofával.
- Én... szerintem megkeresem a Rellont. …Bárhol is legyen. - Tanácstalanul a tarkómat kezdtem vakargatni, azon merengve, hogy ugyan merre is mehetnék. Biztos volt vagy huszonnyolcszáz millió folyosó a kastélyon belül, de nekem az, az egy kellett, ami elvezet majd engem a Rellonba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Hogy leesett-e a megjegyzése? De le ám, viszont csak a szememet forgattam unottan, nem érdekelt, hogy rosszkedvűnek tartott. Belül reménykedtem abban, hogy hamar le fog cuppanni rólam és mehessek a dolgomra. Aztán mégis elgondolkodtam azon, hogy valóban jó iskolába jöttem-e át. Pincerendszer... Nem akarok patkányok közt élni. - gondoltam magamban. Végül sikerült elérni tíz perc alatt a főbejáratot. Igazából, nekem ötpercnyi sétának tűnt az egész, de a levitással kicsit elhúzódott, no meg a csomagokkal. Amint beléptünk rengeteg folyosó tárult a szemeim elé, hirtelen azt sem tudtam, hogy merre nézzek, nem hogy merre induljak. Hallatszott a hangomon, hogy igencsak elbizonytalanodtam a Rellon felkeresése végett. Az oké, hogy pince, de egy deka lefelé vezető lépcsősort nem láttam, így jó lesz…
Nem adtam a nőstény tippjére, ha ő is csak tippelt, az tuti nem igaz, vagy csapdába akart csalni.... De miért tenné? Mindegy! Viszont a másik felvetése, miszerint próbáljuk meg a nagyteremben megkeresni a kalauzomat, már tetszett.
- Rendben, tudod merre van? - Ez volt a legszörnyűbb része a dolognak, rá kellett támaszkodnom egy nőstényördögre, mert állítása szerint visszatért ide. Tehát tudta nagyjából mi, merre volt. Remek, tovább kell hallgatnom az örömködését.
Megvártam, amíg esetleg válaszolt és megindult a célunk irányába. Utána pedig követni kezdtem és a folyosók falait kezdtem méregetni, hátha látok valamiféle térképet kiakasztva a falon vagy valami hasonlót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Szeretem a bájitaltant, bár attól még a szőr is feláll a hátamon, hogy én legyek a tanár kedvence. Egyértelmű, hogy tanulok, mert minél biztosabbá akarom tenni magam előtt az utat, hogy aurorrá válhassak. Úgyhogy nem rettenek el sosem egy kis tanulnivaló láttán, őszintén.... minek? Nem harap az, nem is értem, mitől tart tőle a legtöbb velem egykorú. Eltökéltségem már kiskoromban látszódott, amikor komplett terveket eszeltem ki, hogy kerüljem el a mostohanővéreimet anélkül, hogy észrevegyenek és még csokit is tudjak lopni. Igazi, ravasz kis kópé voltam.
Na de térjünk vissza. Szóval rám lettek bízva, hogy az órán használt iskolai üstök és lombikok. Azt a feladatot kaptam, hogy vigyem vissza ezeket a szertárba, ami amúgy nem is lett volna gond, ha nem terveztem volna el, hogy én bizony elmegyek iszogatni a pubba Warddal a tanítás után, megünnepelni, hogy mostantól én fogom boldogítani. Biztos jól megleszünk, főleg, ha nem idegesítjük egymást feleslegesen. Bár nem tűnt eddig idegesítőnek a fickó.
Amint beléptem a szertárba, a lombikokat lepakoltam az asztalra, fogalmam sem volt, hogy hol az istenben volt a helyük, az üstöket pedig szintén melléjük dobáltam. Azoknak sem tudtam a helyüket, nem is voltak felcímkézve a polcok, legalább is én nem láttam. Már épp fordultam vissza, amikor hallottam, hogy kattant a zár.
- Mi a szar...? - fordultam meg, arcomon pedig keveredett a meglepettség a haraggal együtt.  Nem tudom, hogy melyik eszes zárt be engem, de esküszöm, hogy felrúgom a csillagos égig. Hogy lehetett valaki olyan süket, hogy ne hallotta volna az üveglombikok összekoccanását és az üstök csapódását... Természetesen a pálcámat a terembe hagytam, rábízva az egyik srácra a többi cuccommal együtt.
- Akkor legyen áramszünet, amikor a szívedet műtik, te szemét! - dörmögtem magamban, majd az ajtóhoz lépve megrángattam a kilincset. Ezt tényleg bezárták, ráadásul nem is akárhogy. Remek. Azon kezdtem gondolkodni, hogy kirúgom az ajtót. Aztán elgondolkodtam és sajnos a nyílászáró befele nyílt, így cseszhettem a hiper-mega-szuper rugdosódást.
Gondolkodnom kellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Amikor a zár kattanása megütötte a fülemet, szörnyű előérzetem támadt. Először próbáltam azzal nyugtatni magamat, hogy csak én őrültem meg és csak beképzeltem a hangokat. Így nem is tulajdonítottam nagy figyelmet a zárra. Észre sem vettem az ott gubbasztó Ildát. Túlságosan csendbe volt és valószínűleg bele is olvadt a környezetébe. Vagy valami. Mindenesetre én a saját dolgommal voltam elfoglalva.
Amikor az ajtóhoz léptem és realizálnom kellett magamban azt a szörnyű tényt, hogy ténylegesen bezártak a szertárba, először nem tudtam eldönteni, hogy elátkozzam-e az a hígagyút, vagy kirúgjam a fogait, miután kikeveredek innét. Végül csak rángatni kezdtem a kilincset és szitkozódtam az orrom alatt. Az is megfordult a fejemben, hogy kézzel kiásom magamat onnét, ha egy órán belül nem érkezik segítség. Jobb ötlet hirtelen nem fogalmazódott meg a fejemben. Duzzogva még az ajtóba is belerúgtam, de az olyan rohadtul poros volt, hogy a rúgás után a fele retek szinte belepett engem is és krákogni kezdtem. Egyre jobban élveztem.
Hosszú másodpercekig tartó legyezések után felnéztem s ismét rángatni kezdtem azt az istenverte kilincset. Tuti, hogy csak velem akart kitolni a sors. De miért? Már éppen meg akartam emelni a lábamat, hogy ismét belerúgjak az ajtóba, amivel sajnos sokra nem fogok menni. Főleg, hogy befelé nyílik az a gyász. Viszont, mielőtt rongálhattam volna az iskola tulajdonát, egy hang ütötte meg a fülem. Egy női hang. Na neeeeeeee, nem nem nem nem nem nem. Az nem lehet. Letettem szépen a lábamat és megfordultam, az arcomon semmilyen érzelem nem látszott, csak hátra néztem fapofával.
- Úgy nézek ki, mint akinek van kulcsa ehhez a szarhoz? - azért beteljesítve a tervemet, belerúgtam még egyet az ajtóba. A nőstény bemutatkozott nekem, asszem már láttam is párszor, mert sokszor volt közös óránk, de nem igazán foglalkoztam vele vagy a többi nősténnyel.
- Én meg Húzzál Vissza A Fenébe vagyok! - mordultam rá a kelleténél is agresszívebben. Már csak ez hiányzott nekem, hogy egy nőstényördöggel legyek összezárva kitudja hány nyomorúságos órán keresztül. Azt hittem, hogy meg fogok addig bolondulni. Ki kellett találnom valamit. Az asztalok felé vettem az irányt és a fiókokban kezdtem keresgélni, hátha találok valami pótkulcs szerűséget, esetleg pótkulcsot.
- Nőstény, van nálad pálca? - lehettem volna kedvesebb is, de az nem az én stílusom volt. Ráadásul ebben a helyzetben tuti nem lenne senki kedves. Zakkant az olyan, aki örül ennek a csapdába esésnek...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

  Ez volt aztán a jó buli, igaz a tegnap reggelem nem volt túl kellemes, hiszen még most sem tudom felfogni, hogy a retekbe került oda az a két nőstény az ágyamba. Mindegy is, már vége. Igaz, ma reggel azért óvatosan körülnéztem ébredés után, nehogy rábukkanjak valamelyikre ismét a szobába... Rájuk uszítottam volna Wardot. Csizmazia meg már nem zavart, nem érdekeltem, ő se engem. Tökéletes kapcsolat két ember között.
  Még ma is a tegnapi sokkot próbáltam kipihenni, nem akartam a pincében penészedni a többiekkel, én levegőre vágytam, persze nem akartam kimenni a faluba egyelőre. Elsődleges célom a társalgó volt, hátha összefutok valakivel a házból és henceghetek neki a buliról, hogy milyen kár volt, hogy kihagyta, és bla-bla-bla. Nyilván el fog ájulni, mert… kihagyta, de hát így jár az, akit nem ismerek vagy mert gyökérnek tartom.
  Amint beléptem a szobába, nevéhez képest kihalt volt, alig voltak ott beszélgető diákok... talán öten-hatan ha voltak. Levágódtam hát lazán a kanapé közepén, mint azokban a hülye amcsi filmekben, amik gimisekről szólnak. Mit tudom én, milyen a besorolásuk... vígjáték? Tudja a franc. Szóval ott fetrengtem, vártam s csak egy vagy maximum két ember jött oda, hogy megköszönjék a bulit. Huh, nem gondoltam, hogy akarnak majd ismétlést. Na majd évkezdéskor, ha visszajöttem Norvégiából. Szerencsére gyűjtöttem egy kis pénzt, hogy azt anyának oda tudjam adni és remélem, egyszer lesz annyim, hogy kihozzam Oslo egyik hajléktalan szállójáról ide, Magyarországra.
  Már szemeimet is lecsuktam, hogy pihentessem őket, amikor egy ismeretlen nőstényhang ütötte meg a fülem elég közelről. Nem foglalkoztam volna vele normál esetben, de EZ hozzám beszélt. Ez rohadtul kimondta a nevemet. Próbáltam nem kimutatni semmiféle érzelmet, ezért fapofával, félszemmel rápillantottam. Amint rápillantottam, megállapítottam, hogy igen közel volt hozzám, mi a szar?
- Húzzál odébb, benne vagy az aurámban – fintorogva dörmögtem oda neki, s nem foglalkozva többet vele visszahajtottam a fejemet. Reménykedtem, hogy lesz annyira értelmes és felfogja az emberi nyelvet. Hiszen csak egy nőstény.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Ha ló lettem volna akkor, tökre csak a fülemet mozgattam volna, tudjátok, amikor elhessegeti a legyet. Na, pont annyira érdekelt a kínja, hogy nézzek rá. Minek? Elég nőstényt láttam már, ugyan olyan mind, mint a többi csak a hajuk más. Meg egyik nagyobb, a másik kisebb. Nagy cucc. Szóval nem foglalkozva vele, próbáltam ismét pihenni egy picit, csak egy naaagyon picit. Aztán megint megszólalt. Nem igaz, hogy nem bírja befogni a lepcses száját? Komolyan azon gondolkodtam, hogy lefizetek egy elsőst, hogy lehúzza a zokniját és betömje vele a csaj száját, mert már kezdett felidegesíteni. Nem elég, hogy azt hitte barátok voltunk, de még követelőzött is. Mit képzelt magáról?
 Végül idegesen pattantak ki a szemeim és ránéztem. Egyenesen bele a szemeibe, egy gúnyos vigyort magamra erőltettem s reagáltam rá:
- Tééényleg? Csak háromszor? Legközelebb igyekszem egész hétre odaküldeni, hah! - a végére egy savanyú félkacaj is elhangzott a számból és itt úgy éreztem pontot is tettem a végére. Ezzel reméltem, hogy elijesztem magamtól és végre békén hagy. Azért a biztonság kedvéért még jobban a másik szélre húzódtam, jó volt ez így. Aztán jött végre az áldás és talán egy-két percre el is alhattam, mire valami robbanásszerűt hallottam kintről, de mire felkelhettem volna egy test csapódott hozzám vagy esett rám. Mindenesetre Rebeka volt az.
 Hirtelen köpni-nyelni sem tudtam, csak elkerekedett szemekkel néztem a mininőstényre, ahogy a karjaim között volt és... ha ő fel is nézett én lelöktem magamról majd úgy felpattantam -körülbelül két méterrel arrébb tőle-, mint annak a rendje. A hideg rázott, undort éreztem és... úristen, hozzám ért, a karjaim között volt. FÚJ. Azonnal mehetnékem támadt. Nem köszöntem neki, tulajdonképpen jobban el voltam foglalva a saját nyomorommal, mint az övével. Sarkon fordulva kisprinteltem az ajtón, egy megvető pillantással ajándékozva a két kormos arcú gólyát, majd tovább haladtam, hogy visszamenjek a pincénkbe és a szobámba. Soha többet nem próbálok a Rellonon kívül pihenni, csak a nőstények potyognak az égből, ahh...