Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Magában beszélő lány

Normális esetben a kviddicspálya lelátóinak a közelébe se mennék, de a kastélyban elcsíptem egy beszélgetést, miszerint ma nem tartanak edzést a pályán, ezért errefelé vettem az irányt én, és a hónom alatt hurcolt 849 oldalas horror könyvem. Már régóta meg akartam nézni a híres neves kviddicspályát, na meg amúgy is kerestem egy helyet, ahol egyedül lehetek, így két legyet üthetek egy csapásra. Útközben lapozgatom a könyvet és keresem, hol is tartok jelenleg. Sohasem használok könyvjelzőt, szerintem azt azok használják, akik nem is figyelnek annyira az olvasmányra, így pedig rá vagyok kényszerítve, hogy odafigyeljek mindenre, hogy tudjam, hol hagytam abba legutóbb. Amikor megtalálom - 312. oldal - odateszem az ujjamat és ott is tartom, míg a pályához nem érek.
A pálya hatalmas, teljesen olyan, mint amilyennek elképzeltem, így nem is pocsékolom nézelődésre az időmet, hanem a pálya kellős közepére sétálok, leülök a földre és neki állok olvasni. Egy idő után annyira belemerülök, hogy észre sem veszem a lányt, csak akkor, amikor hallom a hangját. Kicsit összerezzenek, bár nem hinném, hogy a lány lenne az oka, inkább a könyv. Viszont, ami felkelti a figyelmemet az az, hogy bár a lány egyedül van, mégis beszél valakihez. Azt látom, hogy nem hozzám beszél, engem észre sem vesz, így hát körülnézek, de sehol sem látok egy lelket sem kettőnkön kívül. Mi a fene? Gondolom. Egy kis idő kell hozzá, míg felfogom, hogy ez a csajszi magában beszél. Biztos bolond egy kicsit, és ezzel a gondolattal meg is próbálom kizárni a külvilágot, hogy elmerülhessek a könyvemben. Viszont nem bírom sokáig, eléggé idegesítő, ezért odakiáltok.
- Hé, bolond! Nem zavar, hogy én itt olvasnék? - kérdezem és közben felmutatom neki a könyvet, hogy lássa, miről is beszélek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A dilis lány

Nem tehetek róla, de kitör belőlem a röhögés. Egyrészt azért, mert látom ezen az ártatlan kislányon, hogy mindjárt elsírja magát, amiért beszóltam neki, másrészt pedig még mindig többes számban beszél, pedig rajtunk kívül tényleg nincs más a pályán. Még körül is nézek újra és újra, de senkit nem látok. Csak ezt a lányt, két seprűvel a kezében.
- Nahát! Te igazán bátor lehetsz, ha egy fenékkel akarsz megülni két seprűt. Vagy talán a láthatatlan barátodnak hoztad? Nem veszélyes neked a kviddics? Talán még a végén azt képzeled egy meccs közben, hogy eltalált egy gurkó és csak úgy lezuhansz a magasból. - gúnyolódok vele még mindig nevetve.
Mivel elég zűrös éjszakám volt megint, ami azt jelenti, hogy visítozva ébredtem, így nagyon nincs kedvem valami flepnishez, aki másodmagával akar játszani, miközben totál egyedül van. Én csak olvasni jöttem ide, egyedül akarok lenni, semmi mást. Nem akarok ezzel a lánnyal balhézni sem, de ha most azonnal nem hagy békén, megteszem. Kezdek kijönni a béketűrésemből, úgy érzem, ami se nekem, se ennek a lánynak nem lesz jó.
- Figyelj, felőlem játszadozz csak, vagy menj és bőgd ki magad előtte, de én előbb voltam itt, mint te, és nem megyek innen sehova, míg a kedvem úgy nem tartja. Akár tetszik ez neked, akár nem. - beszéd közben felállok, hogy még ijesztőbb legyek és végre tényleg békén hagyjon ez a lány. - De, ha csak egy hajam szála is meggörbül, miközben te játszol, mert nekem jössz vagy ledobsz egy kvaffal, utána megnézheted magad. - fenyegetem.
Visszaülök a földre, újra kezembe veszem a könyvemet és úgy teszek, mintha senki sem állna előttem. Kissé furdal a lelkiismeret, amiért így rátámadtam valakire, akit egyáltalán nem ismerek, de megvan a saját problémám és semmi másra nem vágyok csak egy kis egyedüllétre, vagy alvásra, amit azért itt nem tehetek meg, de a teafűből, amit anya küldött, abból még van egy kicsi, szóval ma éjjel biztosan kialszom magamat. De addig is, olvasni jöttem ide, így olvasni is fogok és már csak azért sem megyek el innen. Előbb itt voltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Bogi

Oké, megeshet, hogy egy kissé szőrős szívű voltam ezzel a lánnyal. Vagy talán nem is szőrős szívű, inkább tapintatlan és bunkó. Azt mondja, valami Briginek hozta a másik seprűt, majd motyog még valamit és visszamegy a labdákhoz. Próbálok inkább nem is foglalkozni vele, tovább olvasok inkább, de egy idő után felüti a fejét a lelkiismeretem. Így nincs mit tenni. Egy nagy sóhaj kíséretében becsukom a könyvemet, feltápászkodok a földről és elindulok a lány felé.
- Hé! - szólok oda neki, aztán eszembe jut, hogy jobb lenne kedvesebb hangot megütnöm. - Vagyis, várj egy pillanatot!
Megállok a lánnyal szemben és mélyen a szemébe nézek, amitől még inkább egy kis féregnek érzem magamat, mert mást sem látok, csak szomorúságot.
- Ne haragudj, kérlek! Nekem is megvannak a magam problémái, amitől eléggé szúrós vagyok ma. Azért a pályára jöttem olvasni, mert a kastélyban hallottam, hogy ma nincs edzés, és itt még nem jártam. Gondoltam akkor idejövök. Szó, mind száz, elnézést kérek a viselkedésemért, viszont még mindig nem értem, kicsoda Brigi. Ha szeretnéd mesélhetsz róla.
Amióta az iskolában vagyok, még egy emberrel sem barátkoztam össze ennyire, mint amennyire most ennek a lánynak felajánlottam. Kissé olyan, mint én. Én is ilyen holdkóros szoktam lenni a rémálmaim után. Ezt persze nem mondom el neki, még nem, hiszen nem is rólam van szó, na meg nem is ismerjük egymást. Ja, és lehet, hogy a holdkóros jelzőre megsértődne. A bocsánat kérés után viszont csendben maradok és figyelem a leányzó reakcióját. Várom, hogy elküldjön melegebb éghajlatra, a másik opció pedig az lenne, hogy a vállamra borulva bőgi ki magát. Talán ez a Brigi egy gyerekkori képzeletbeli barátja, vagy lehet, hogy létező lány, csak én nem látom, mindenesetre eléggé szégyellem magamat, amiatt, ahogy viselkedtem. Szóval most várok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nikolai

Nem gondoltam volna, hogy ennek a remeknek ígérkező estének ilyen csúnya vége lesz. Habár annyira sokkos állapotban vagyok, hogy egyelőre még nem is tudom hova tenni a történteket. A kocsmában is egyik pillanatról a másikra egy apróbb tömegverekedésre eszméltem fel, ahol egy szinte vadidegen srác megvédett engem a többi bunkótól. Majd kizavarták őt az épületből én pedig felkaptam a kabátomat, néhány illetlen szóval illettem a bent lévőket, és utána rohantam.
Az utcán viszont az előbbi lovagból egy dühöngő őrült lesz, aki kukákat borít fel, de én mégis követem őt. Végül egy sikátorban sikerül utolérnem. Egy pillanatig csak bámulom őt, nem tudom, mit mondhatnék neki, hiszen én is ugyan olyan dühös vagyok, mint ő. Semmit nem ártottam a bent lévőknek, ők mégis provokálni kezdtek engem, és ez, ez a fiú a segítségemre sietett.
- Köszönöm! - emellett a kezdés mellett döntök, mert tényleg hálás vagyok neki. Odabent senki nem mozdította meg még csak a kisujját sem értem, de ő igen.
A kabátom még mindig a kezemben van, magamra terítem, mert elkezdenek vacogni a fogaim. Nem vagyok biztos benne, hogy a hideg miatt, inkább az idegességtől, a rémülettől.
- A nevem egyébként Piper. - mutatkozom be az idegen fiúnak, akinek az arca attól kezdve ismerős volt, hogy beléptem a kocsmába, és odanyújtom neki remegő jobbomat. - Tényleg nagyon hálás vagyok a segítségedért!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nikolai

Nem igazán vagyok az a fajta, aki elájul csak azért, mert egy srác kedves vele, de amit Nikolai tett értem, az azért nem mindennapi, és emellett nem lehet szó nélkül elmenni. Viszont a viselkedése az irányomba egy kissé zavarba hoz. Ahogy rám néz, még a kezemet is megfogja, pedig totál idegenek vagyunk egymás számára. Zavarba ejt, de imponál is ez a fajta kedvesség, így nem rántom el a kezemet az övéből, hanem engedek neki. Ettől pedig érzem, ahogy elönti a vér az arcomat, de talán a sötét sikátorban a fiú nem szúrja ki.
- Igazából kerestem valakit, azért mentem be a csárdába. - válaszolok a kérdésére. - Nem volt ott az illető, ezért gondoltam lehúzok egy pohár sört, vagy valamit, de mielőtt még eljutottam volna a pultig, máris rám szállt az a néhány bunkó.
Abba inkább nem akarok belegondolni, hogy akit eredetileg kerestem, az nem volt jelen a megbeszélt időpontban. Ettől egy kissé elszomorodom, de el is hessegetem a gondolatot, pláne, hogy most egy sokkal jobb társaságra tettem szert Nikolai képében.
- Nem is értem egyébként azt a néhány srácot. Még csak hozzájuk sem szóltam, szimplán elsétáltam mellettük, ők pedig elkezdtek gusztustalanul viselkedni velem. Hihetetlen, hogy mit tesz az alkohol az emberrel. - panaszkodom.
Miközben beszélek hozzá, ő tovább cigizik, és látom, hogy minden egyes slukkal nyugodtabb és nyugodtabb lesz. Még sohasem cigiztem, de most valahogy vonzani kezd a dolog.
- Kérhetnék egy szívást a cigidből? Vagy nem tudom, hogyan kell mondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nikolai

- Nem, még sosem dohányoztam. - elpirulok, bár nem tudom, miért, erre én büszke vagyok. - Viszont most kivételt teszek, és igen, inkább kérnék egy szálat. - fogadom el a felajánlást.
Tény, hogy még életemben nem nyúltam cigarettához, nem is terveztem soha. Minek károsítanám a tüdőmet? Egyszer úgyis meghalunk, nem akarok rátenni egy lapáttal, hogy minél előbb itt legyen a vég. A legelrettentőbb példa számomra apa egyik jó barátja, akinek olyan ráncos a bőre, mintha 80 éves lenne, pedig a szüleimmel egyidős. Viszont látva, ahogy Nikolai két szívás után megnyugszik, felkelti az érdeklődésemet. Pláne, mert elhangzott a kérdés, miszerint pasira vártam-e. Egy pillanatra úgy érzem, mintha egy jéghideg kéz szorongatná a belső szerveimet. Elkezdek újra reszketni.
- Igen, pasira vártam. - vallom be kelletlenül. - Nem régen ismertem meg, ő mondta, hogy itt találkozzunk, de, amint az ábra mutatja, felültetett.
Kicsit többről szólt a séma, minthogy nem régen ismertem meg. Nem vagyok az a fajta, aki közel enged magához bárkit is, de Vele kivételt tettem, és meg is égettem magamat. És nem most először. Legszívesebben felöntöttem volna a garatra bánatomba, de helyette csak még több csalódás és sérelem ért. Habár Nikolai valamennyire kárpótol ezért.
- És te? Mármint ne érts félre, köszönöm újfent, amiért kiálltál értem, de akár el is fordulhattál volna ugyan úgy, mint a többiek. Na meg akkora hévvel vetetted bele magadat a bunyóba, hogy úgy láttam, esetleg valami más is van a dologban, nem csak az én védelmem. - próbálom valami másra terelni a szót, mert nem akarok Rá gondolni. Közben pedig abban reménykedem, hogy nem tapintottam érzékeny területre a fiúnál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Andrej

Kettő teáskanálnyi levendulavirágot áztass be egy csésze forró vízbe, takard le valamivel és hagyd állni vagy negyed órán át. Aztán, ha letelt az idő, szűrd le és készen is van. Lefekvés előtt készítsd el, és akkor is idd meg, hogy tudj aludni. Ha esetleg nem ízlik, akkor tegyél hozzá egy kis mézet, aranyom.
- Fúj, utálom a mézet - makogom magam elé, miközben anya levelét olvasom.
Ez a felhasználási mód alvászavar ellen van. Anya nem tud a rémálmaimról,
legalábbis remélem, nem akarnám még ezzel is idegesíteni, de szerencsére leírta még azoknak a teáknak a receptjét is, amik például migrén és megfázás ellen vannak, úgyhogy nem is aggódom tovább. Egy kisebb zsáknyi virágot is küldött nekem ajándékba a levél mellé, tudja, mennyire imádom. Habár jobban örülnék, ha most otthon lehetnék Tihanyban kint az egyik levendula földön, de jól esik a gesztus. Egy szálat magammal hoztam ide, a szökőkúthoz, és azt szagolgatom. Az illatáról mindig a nyugalom, a békesség jut eszembe. Egy hely, ahol kikapcsolhatom az agyamat, ahová menekülhetek a rémálmaim elől, a pocsék szüleim elől. Sokszor a húgomat is elvittem oda, habár akkor abból mindig fogócska vagy bújócska lett, ő nem annyira értékeli ennek a csodás növénynek a szépségét.
Olyan csodálatos idő van ma, gondoltam lejövök egy kicsit süttetni a hasamat, de rengetegen vannak idekint, átfut az agyamon, hogy talán vissza kéne mennem. Elég morcos hangulatban vagyok, de végül erőt veszek magamon és kint maradok. A kút szélén ülök, az arcomat a nap felé fordítom, a szemeim csukva, közben pedig az orrom alá tartom azt az egy szál levendulát, amit csak gyorsan kikaptam a többi közül. Megpróbálom kizárni a hangokat körülöttem, így olyan, mintha otthon lennék. Honvágyam támad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Andrej

Gondolatban nagyon messze járok a kastélytól, egészen hazáig mentem, bejárom a kedvenc helyeimet. Mélázásomból egy fiú hangja szakít ki, bosszúsan nézek fel a hang irányába. A fény egy pillanatig bántja a szememet, majd miután hozzá szoktam konstatálom, nem ismerem a fiút. Dühöm ellenére próbálok kedves lenni az ismeretlenhez, hiszen nem akart ő rosszat, csak egy kis segítség kell neki. Különben is mostanában sokszor megkaptam, hogy eléggé bunkón viselkedek másokkal. Hogy ezt elkerüljem, elszámolok háromig, míg megnyugszom és úgy válaszolok.
- Gyere, ülj le - mutatok a magam mellett lévő üres helyre, nem bírok ebben az erős fényben sokáig felfelé nézni. - Annyira nem vagyok jártas a gyógynövénytanban, szerintem a tanárodat kellene kérdezned a többi növényről, de ez itt - mutatom fel a levendulámat - a sajátom. Tihanyban élek és ott hatalmas levendula földek vannak. Az anyukám tudja, hogy imádom az illatát, és több felhasználási módját is ismerem, ezért küldött egy zsákkal. Ha szeretnéd, adok belőle szívesen.
Úgy érzem, sikerült elérnem a kedvességi szintem csúcsát, hiszen nem csak elviselem a fiút, de még le is ültetem magam mellé, és adok neki a levenduláimból. Sajnos elég irigy természet vagyok, de most erőt veszek magamon. Persze, csak ha kér.
- Egyébként mire kell neked ennyi növény? Beadandót írtok, vagy ez egy hobbid esetleg? Szívesen megismernék több gyógynövényt is, ha esetleg mesélnél nekem néhányról, azt örömmel venném.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Andrej

Nocsak, mennyire lelkes! Gondolom az idegen fiúról és a viselkedése elbűvöl. Régen nem láttam már ilyet, hogy valaki ennyire szenvedélyesen beszélne egy bizonyos dologról. Mosolyogva hallgatom a srácot, nagyon aranyos, ahogy egyre gyorsabban és gyorsabban magyaráz és kérdez. Na meg látszik rajta, hogy egy kicsit zavarban is van, ez pedig végképp elvarázsol engem, most már inkább vigyorogva, mintsem csak mosolyogva figyelek rá.
- Nem, nem hallottam még ilyen fáról, de nagyon érdekesen hangzik - megjegyzésem teljesen őszinte, még akkor is, ha engem nem igazán hoz lázba a gyógynövénytan, mint őt, de ezt nem akarom elárulni neki. Még megsérteném őt, különben is szívesen tanulok új dolgokat. - Mesélhetnél még róla, én sajnos egyedül a levendulákhoz és a csalánhoz értek, a varázslatos növényekről dunsztom sincs - ennyit azért elárulok neki, legalább érezheti, hogy a tudásvágy megvan bennem.
- Engem nagyon sok minden érdekel, de talán egyik sem köthető annyira az iskolához. Nagyon szeretek zongorázni és sokak szerint nagyon ügyes is vagyok, szóval szívesen lennék zenész, de dalt szerezni még nem próbáltam, nem is tudom, hogy vajon képes lennék e rá, szóval fogalmam sincs, mennyire tudnék bármit is kezdeni a jövőmben, ha csak a zongorára alapozok. - De furcsa, ezt az infót csak nagyon kevesen tudják rólam, neki sem feltétlenül akartam elmondani, de olyan könnyen jöttek a szavak a számra, és jól esett elmondani ezt valakinek.
- Ó, egyébként a nevem Piper Brown - nyújtom felé barátságosan a jobbomat és várom, hogy elfogadja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Andrej

Nem is tudom, mit kellene válaszolnom a "művész vagyok-e" kérdésre. Valójában nem, nem vagyok az. Nem érdekel a rajz, a festészet, és igazából más hangszer sem. Szép a hegedű hangja például, de érdekelni sosem érdekelt, sem úgy, hogy hallgassam, úgy pedig végképp nem, hogy játszani is megtanuljak rajta. Csak a zongora. A zongora az a hangszer, ami elvarázsol, megnyugtat, menedéket ad. Ha boldog vagyok, a zongorán keresztül ki tudom ezt fejezni. Viszont, ha dühös, csalódott, szomorú vagyok, akkor is ott van nekem a hangszer.
- Valójában nem, nem vagyok egy művész típus, csak a zongorát szeretem. Viszont bolondulásig bele vagyok zúgva, úgyhogy én inkább zongora lélek vagyok - nevetek. - Az anyukám nagyon sok hangszeren játszik, de nekem mindig csak zongorázott, mert amikor kisbaba voltam sokszor azzal altatott el - mesélem.
Mosolyogva emlékszem vissza azokra az időkre, amikor először elkezdett anya tanítani engem. Emlékszem, milyen nehezen indultam, sokszor fel akartam adni, csak a szüleim nem engedték. Talán ez az egyetlen dolog, amiért hálás lehetek nekik.
- A dédapám angol származású volt, édesanyám apukája. Viszont a nagymamám holland, úgyhogy így félig ez is, félig az is vagyok. Viszont az édesapám magyar. Szóval csak a nevem, ami angolos, inkább hollandnak és magyarnak vallom magamat. És a nevemet azért az anyai oldalról hoztam el, mert a szüleim ragaszkodtak a keresztnevemhez és apukám vezetékneve nem igazán illett volna hozzá. - Végül is, azt hiszem, így már két dolog miatt lehetek hálás nekik.
- Az anyanyelvem magyar, - magyarázok tovább - de hollandul is nagyon jól beszélek, tekintve, hogy nagyon sokat járunk külföldre a rokonokhoz, meg anya és apa barátaihoz. Sőt, a legjobb barátom is holland származású, úgyhogy már csak miatta is beszélnem kell a nyelvet, bár ő nagyjából beszél magyarul is, csak rettenetesen viccesen.
Ahogy Michael eszembe jut elfog a honvágy, a szomorúság. Bagolyban ugyan tartjuk a kapcsolatot, de idejét nem tudom, mikor találkoztunk utoljára.
- Na és te honnan származol? És a növényeken kívül van még valami, amit ilyen szenvedéllyel szeretsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Andrej

- Anyukám főhangszere, ahogy ő mondja, a hegedű. Ezen kívül játszik még zongorán, fuvolázik, amiből jön, hogy furulyázni is tud, és még régebben dobolt is, de azt ma már nem gyakorolja - adok választ a fiúnak.
Anya azt mesélte, hogy a dob volt az ő nagy szerelme fiatal korában, amikor minden a fiúk körül forgott a számára. Imponálni akart apának, ezért megtanult dobolni, és láss csodát, apa észre is vette őt. Régi sztorik alapján anya fékezhetetlen tini volt, azóta pedig elég sok minden történt vele, hogy ne a laza fajta szülő legyen, hanem annál sokkal rosszabb. Pedig, ha anya most lenne fiatal, akkor biztos nagyon jóban lennénk. Vagy épp a hasonlóságaink miatt utálnánk egymást.
A gondolattól mosolyogni támad kedvem, ezért a fiúnak is eleresztek egy mosolyt. Most látom csak, mennyire aranyos arca van neki, mennyire barátságos. Ez egy pillanatra eltereli a figyelmemet az eredeti témától, de Andrej arcáról inkább elkapom a tekintetemet és újra felveszem a fonalat.
- Hollandiát csak ajánlani tudom, gyönyörű hely! Ha segítség kell, csak szólj nekem - biztatom őt, hiszen tényleg egy gyönyörű hely, ráadásul az emberek is nagyon kedvesek.
- Azért a te családi köröd sem piskóta - nevetek, miután beszámol ő is a saját gyökereiről. - Szerintem minél színesebb egy család, minél többféle kultúra keveredik, annál jobb.
- A muglik engem sosem érdekeltek igazán - vallom be. - Szerintem nagyon viccesek, esetlenek, kicsit hasonlítanak számomra az újszülött őzikékre. Mármint ne érts félre, nem tartom magunkat felsőbb rendűnek, csak egy muglit sem ismerek, idegenek a számomra. Habár a kultúrájuk, a szokásaik kifejezetten érdekelnek, de nem is tudom, hogyan járhatnék még jobban utána. Téged miért érdekelnek ennyire?