36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Tóth Alexandra összes RPG hozzászólása (16 darab)

Oldalak: [1] Le
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 15. 15:38 Ugrás a poszthoz



Nagyon szeretett volna már édességet enni. Hiába rángatta Kíra karját, hiába ugrált Gábor mellkasán, semmit nem használt. Az édesanyjuk dolgozott egész nap és beletemetkezett az írásba, jól tudja, hogy ilyenkor nem tanácsos zavarni. Így esett a rémeset, hogy senki nem akarta elkísérni Alexát a cukrászdába.
Úgyhogy kénytelen volt összeszednie magát és nagylánynak lenni. Nem mintha gondja lenne ezzel, amúgy is nagyon szereti, ha már nem képzelik kis pisisnek. Már tizenkettő éves! El sem hiszi, hogy már túl van a tízen, meg, hogy milyen gyorsan öregszik. Abba gondol, ha Angliában élne, már egy éve a Roxfortba járhatna, és akkor már tényleg, komoly kis boszorkaként gondolnának rá. De ehelyett ő még kis előkészítős, harmadikos. Senki nem veszi komolyan és még véletlen sem feltételezik róla, hogy felnőtt, nagylány.
Hát most bebizonyítja! Bizony, összeszedi az összes bátorságát, felöltözik csinos ruhákba, sokáig igazgatja a haját és tűnődik rajta, hogyan állna a legszebben. Nincs mit tenni, nagyon szeret csinos kiscsaj lenni, ad a megjelenésére. Még a mosolyát is elkezdi próbálgatni a tükörben, de ebből az lesz, hogy végül vigyorog, majd ott grimaszolgat perceken át.
Utána pedig megvalósítja a nagy tervet, ami egyszerűbben megy, mint gondolná. Feláll a kanapéról, felveszi a cipőjét, kilép az ajtón. Becsukja maga mögött. És semmi, elmarad a nagy extázis, olyan, mintha csak sétálni készülne. Csak éppen visz magával egy keveset a zsebpénzéből.
A cukrászdába érve, egyből lelkesen szalad a pulthoz és az üvegre tapadva nézegeti az édességeket. Mindegyik nagyon csábítónak tűnik, de ő természetesen a kedvencét keresi. És keresi, keresi, keresi... de sehol sincs.
- Néni, csókolom, elnézést! - hívja fel magára az eladó figyelmét egy bájos mosollyal és némi integetéssel társítva. Sok dolgot lehet mondani rá, de azt nem, hogy nem bájos és jól nevelt kislány.
- Nem találom az epres minyont, nem tetszik tudni, merre van? - kérdezi, őszinte érdeklődéssel és némi kétségbeeséssel az arcán.
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 15. 16:06 Ugrás a poszthoz


A mai nap második sétáját ejti meg Bátorral. Mivel már lassan megy le a nap, a legtöbb bolt bezárt, a Fő utcza pedig elcsendesedett. Egy-két lézengő alakot látni csak, na meg persze Alexát és a kicsi kutyusát, ahogy a macskaköveken baktatnak lelkesen. Tudja, hogy nem lenne muszáj Bátort ennyit sétáltatni, mert az udvaron mozoghat, elvégezheti a dolgát, de mindig arra gondol, hogy ő sem érezné jól magát. Nem akarja, hogy egy bizonyos területre be legyen zárva és abban a monoton élettérben kelljen élnie a mindennapjait. Igyekszik Bogolyfalván belül is gyakran új helyekre vinni. Új ingerek, érdekes szimatok, érdekes emberek, a kis pomerániai törpespicc pedig nagyon is örül a helyzetnek.
Főleg akkor, amikor ilyen kevesen vannak a környéken. Ugyanis tudja mi következik, izgatottan kaparja Alexa cipőjét kis karmaival. Gazdája pedig jóízűen felnevet, lehajol, hogy a kutyahámról lecsatolja a pórázt és hagyja, hogy a kutyus szaladgáljon kicsit, amerre szeretne. Ügyesen megtanította, sosem megy messzebb tőle, nem bánt sem más állatokat, sem embereket. Mindig szemmel tartja Alexát és tulajdonképpen még fél is attól, hogy szem elől veszíti.
A kis kutyus lelkesen, peckesen sétál a gazdája mellett, néha előreszalad valami roppant érdekes, ám emberek számára láthatatlan dolgot megszimatolni. Az abszolút kedvence, amikor hirtelen feltámad a szél és egy nyári szellő borzolja össze vattaszerű bundáját.
Egy pillanat alatt tűnik el Bátor Alexa perifériájáról. Először még csak fel sem tűnik neki, de aztán értetlenül néz, merre lehet. Egy férfi lába mellett állapodott meg, felemelte a hátsó lábát és úgy döntött... nos, könnyít magán a kicsi.
- Nem, nem szabad, Bátor! - szól rá Alexa, ahogy visszafordul és elindul a kutyus felé. Természetesen már késő, az úriember lába meg lett jelölve, mától Bátor territóriuma. A kiskutya pedig rázza a farkát, lelkesen vakkantgat a gazdájára, mintha dicséretre várna. Hiszen nem pisilt a kanapéra! Akkor szokták bántani, ha a kanapéra pisil. Most meg itt kint, erre a furcsán illatos lámpaoszlopra pisilt, és ezért jót kellett csinálnia. Szerinte egyenesen megérdemli a szeretgetést.
- Ajj, Bátor... - nyavalyog kicsit, ahogy elkapja a kutyust és azzal a lendülettel az ölébe veszi. Aztán összeszedi a bátorságát, ajkait pedig egy pillanatra beszívja.
- Elnézést, bácsi, nagyon sajnálom, fogalmam sincs, miért csinálta, sose csinált még ilyet, de ne tessék bántani!
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 15. 16:34 Ugrás a poszthoz



- Ó, rendicsek! Nem akartalak ám öregíteni, csak sosem tudom eldönteni, kivel kell tegedőznöm és magázódnom, így inkább mindenkivel magázódok, mert akkor nem lövök annyira mellé - magyarázza a gondjait a megszólítással mosolyogva, na meg persze egy bocsánatkérő pillantással fűszerezve. Tényleg nagyon gondot jelent neki, mert udvarias akar lenni, de közben mindenki azt mondja, hogy gyakran túl közvetlen. És például édesanyja barátnőit is egyből letegezte és közvetlenül kezelte őket, és ezért kapott is a fejére. Úgyhogy most már abszolút elmosódott számára az a határvonal, honnan illik és honnan kötelező magázni a másikat, főleg egy ilyen kis... elnézést. Nagylány esetében.
- Én amúgy Tóth Alexandra Vanda vagyok, de csak Alexának szoktak hívni - mutatkozik be ő is, tipikusan, mint a kisgyerekek. Mintha éppen egy betanult verset idézne fel, olyan koncentrációval mondja a nevét, na meg azt is, hogyan szokták szólítani. El se tudnátok hinni, milyen kreatívak szoktak lenni az emberek, ha az Alexandra becézéséről van szó.
- Elfogyott? - kérdez vissza hitetlenkedve. Gyermek lévén az érzései egyből kiülnek az arcára, bár az ő korában már kissé kéne kontrollálnia az érzéseit, ebben sosem volt igazán jó. Ami a szívén, az a száján... és persze az arcán. A totális kétségbeesés és a mély szomorúság keveréke.
- Jajj ne, csak holnap? Hát, de... de akkor hiába volt az egész... - állapítja meg egy sóhaj kíséretében, ahogy lefelé görbülnek az ajkai. Mintha ma semmi sem jönne neki össze. Még a kiszökés sem volt izgalmas, de nem elég, hogy nem volt olyan, amilyennek képzelte, még totálisan értelmetlen is volt, ugyanis, most itt áll epres minyon nélkül. De azért figyel Lilithre, akinek valószínűleg feltűnt a helyzet reménytelensége és próbálja menteni a sütizést - egészen eredményesen.
- Szeretem ám az epres dolgokat nagyon, meg amik jó édesek is, van valami, ami olyasmi, mint a minyon? - kérdezi, és már látszik is rajta, hogy visszatért belé a lelkesedés. Miközben magyaráz, kezeit a pultra támasztja, állát pedig a kezeire, úgy pillog Lilithre érdeklődően. Természetesen, ezzel az eddiginél is jobban összemaszatolva az üveget.
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 15. 16:52 Ugrás a poszthoz



Visszafojtott lélegzettel várja, mit szól majd a "bácsi", mennyire lesz mérges, és látszik az arcán, hogy a legrosszabbra készül. Amikor pedig Adrian csak annyit mond, hogy amúgy még csak tizenkilenc éves, akkor az előző feszültség egy jóleső nevetés formájában távozik belőle.
- Fúha! És, mondd csak, te akkor fekszel le, amikor akarsz? - kérdezi egyből, ami az eszébe jut. Valószínűleg az a dolog, amit legjobban vár a nagylány-létben. Hogy végre, addig maradhasson fent, ameddig akar. Persze, szereti a betakargatást és a jó éjt puszit, főleg, ha az apukája is bejön. De annnnyira igazságtalan, hogy Kírára és Gáborra már nem vonatkozik a takarodó. Pedig ők is ugyanúgy iskolába járnak reggelente! Úgyhogy, ha fent maradnak, ők is kialvatlanok, nem csak Alexa, úgyhogy ez abszolút értelmetlenné teszi a kivételezést. Pedig ezer százalékig biztos benne, hogy a nagyok éjszaka csinálják a legmókásabb dolgokat, hogy direkt kihagyhassák belőle.
- Tényleg, nagyon sajnálom a cipőd, majd kárpótollak valamivel, ígérem - mosolyog rá bájosan Adrianre, miközben kicsit megölelgeti a kutyusát. Bár arról még fogalma sincs, hogy mi lesz pontosan ez a kárpótlás, de biztos benne, hogy majd kitörpöl valamit. Meg amúgy fogalma sincs, hogyan fogja megint megkeresni Adriant, de ő ilyen apróságokra nem ad. Ha valamit jóvá kell tenni, akkor az jóvá is lesz téve, előbb-utóbb.
- Nincs ám még olyan késő, sötétedésre otthon szoktam lenni. És amúgy sem vagyok egyedül - mutatja meg az ölében lihegő, nézelődő kutyuskát, és ahogy rápillant, abban a pillanatban arcon is nyalja a kis... elnézést, nagylányt. Amitől ő kénytelen nevetni egy kicsit, megsimogatja a kutyust, lerakja a földre, de ezúttal beakasztja a hámba a pórázt, hogy ne mászkálhasson el egyedül semerre.
- Látod, milyen harcias kutyus, lepisil bármilyen gyanús alakot - vigyorodik el, mert őszintén szólva tetszik neki a saját vicce és tök jót mulat rajta. Aztán hirtelen eszébe jut valami, hogy már itt beszélget tíz perce és mégis milyen faragatlan volt. A homlokára is csap a nagy felismerésben, de elég hamar megbánja a mozdulat hevességét.
- El is felejtettem bemutatkozni, Alexa vagyok, vagyis Tóth Alexandra Vanda! - nyújtja ki a kezét Adrian felé, széles mosollyal az arcán, irreális lelkesedéssel. Hát kezet lehet fogni! Mint a nagyok!
- Ő pedig Bátor, a kutyusom - pillant le a kis állatra, aki hozzá van szokva, hogy ilyenkor nem zavarja a gazdáját és közben nyugodtan leült mellé, és éppen hátsó lábával vakarássza az egyik fülét.
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 15. 18:09 Ugrás a poszthoz


- Hát az nagyon menő! És mit szoktál éjszaka csinálni? - vágja rá az első kérdést, ami eszébe jut. Igen, meglehetne már a magához való esze, hogy ne kérdezzen ilyesmiket idegenektől az első adandó alkalommal. De ahogy említettem, az önmoderálás ilyen szempontból sosem volt az erőssége. Aztán csak csodálkozva figyeli, ahogy Adrian előveszi a pálcáját, és egy mozdulattal tisztítja meg a cipőjét. Egy pillanatra még picit nyitva is marad a szája. Még nem ismer sok varázslatot, és azok is főleg a hétköznapokban használatos apróságok... és gyakran félresikerülnek. De már eldöntötte, hogy ő lesz az egyik legerősebb boszorkány a világon, ha nagy lesz és mindenki őt fogja csodálni.
- Ízi? Mire gondolsz? Te tudod milyen íze van a kutyapisinek? - kérdezi őszinte érdeklődéssel és nagy szemekkel pislog Adrianre. Igaz, hogy próbálkozott már a nyelvtanulással többször is, nem nagyon megy neki. Úgy is mondhatnánk, ez az egyik gyengepontja. A szót valószínűleg ismeri is, de magyar szövegkörnyezetben egy anyanyelvűtől biztosan nem fogja felismerni.
- Neeem, csak vicceltem - nevet végül Adrianre, mert nagyon aranyosnak tartja, ahogy komolyan vette és egyből el is szégyellte magát. - Ha gyanús alak lennél, már réééégen megharapta volna a bokád.
Bár most, hogy jobban belegondol és végigpillant Adrianen... nem, nincs benne semmi gyanús. Egy srác, aki edzeni volt, és picit leizzadt és valószínűleg már indul is haza lassan. Illetve, indulna, ha nem a kis dumagéppel kellene leállnia barátkozni. Alexa egyik legjobb tulajdonsága, hogy perceken belül képes elvarázsolni az embereket és elérni, hogy jóban legyenek vele.
- Édrijen, nahát, furcsa neved van. Mondjuk nagyon sok embernek furcsa neve van itt a faluban - vonja meg a vállát, mert nem is olyan furcsa. Főleg, hogy ott van Kirill bácsi is az előkészítőből, akinek szép, magyar neve van és mégis olyan furcsa, furcsább, mint az Édrijen.
Aztán amikor Adrian felteszi a kérdést, furcsán pillant rá. Látszik rajta, hogy elgondolkozik, és némileg meg is világosodik a kérdés nyomán. Ő nem tervezett leszólítani senkit, de kénytelen volt, mert hát Bátor összepisilte. Sokkal nagyobb udvariatlanság lett volna nem bocsánatot kérni.
- Nem nagyon féltenek, mert Bogolyfalva mégsem egy nagyváros és szinte mindenki ismer mindenkit. Fogadjunk, hogy te is itt laksz valamelyik utcában!
Utoljára módosította:Tóth Alexandra, 2016. augusztus 15. 18:09
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 15. 19:22 Ugrás a poszthoz



- Ó - állapítja meg tömören, őszinte csalódottsággal az arcán. - Akkor ez nem is olyan izgi, mint gondoltam - rázza a fejét és sóhajt egyet. Mert hát, rajzolni meg aludni ugyanúgy lehet napközben is. De akkor miért kell neki minden este időben lefeküdni, ha semmi különleges titok nem történik utána? Érdekes kérdés, és emiatt sosem fogja teljesen megérteni a túlságosan aggodalmaskodó felnőtteket.
- Everett bácsi is szokott néha össze-vissza beszélni, de hát én nem értem ezeket a zagyvaságokat. - Ahogy kimondja, el is érkezik a pont, amikor elkezd gesztikulálni, hogy megmutassa, a zagyvaság milyen nagyon kusza is, legalább annyira, mint a mozgása. De így már egy picit könnyebben leesik neki, hogy miért beszél Édrijen ilyen furcsán. Hát persze, fel se tűnt neki, hogy nem magyar az anyanyelve. Az előkészítőben is annyi akcentushoz, kétnyelvű gyerekhez, más nemzetiségű tanárokhoz van szokva, hogy már fel sem tűnt neki. Ő gond nélkül nyomja a rizsát bárkinek, magyarul. De ha nincs meg a közös nyelv, akkor bizony meg van lőve.
- De azért szép neved van, Adrian, megjegyeztelek ám! - biztatja a másikat, egy nagy vigyorral az arcán, hogy véletlen se keseredjen el a furcsaság miatt. A furcsa jó, nem olyan, mint a többieké, egyedi. Bár neki minden egyedi, ami nem Tóth, Nagy, Szabó, Kovács vagy Horváth. Szerinte a magyar vezetéknevek olyan fantáziátlanok, túl sok embert hívnak hasonlóan. Ő is konfekciónevet kapott, egy kicsit kevésbé hagyományos keresztnévvel.
- Értem, akkor ezért nem ismersz még itt mindenkit. Vagy anyukád nem szokott összeülni a barátaival és pletykálkodni? Olyan jó hallgatni őket, olyan mókás sztorikat mesélnek - lelkendezik, és nem, nem kell levegőt vennie mondandója közben. Képes az egészet ledarálni egyben, és még csak nem is hadar, érthető, amit mond. Ő tipikusan az a kedves kislány, akivel bármikor, bármiről el lehet beszélgetni órák hosszat... akár akarod, akár nem.
De aztán Adrian felteszi a következő kérdést, Alexa pedig picit elgondolkozik, hogy jön ez ide most. És igen, leesik neki a célzás, mert egészen jó a szociális érzéke. Úgyhogy picit a szája elé rakja kezeit és el is pirul.
- Ne haragudj, itt jártatom a szám és feltartalak, meg még én is elkések otthonról, igazad van - sóhajtja, mert ő annyira belemelegedett a nagy beszélgetésbe, és ilyenkor elfelejt az ilyesmiken gondolkozni. Na meg persze lassan már Bátor is unja magát és hisztizni kezd, próbálja húzogatni Alexa kezét.
- Örülök, hogy találkoztunk, Adrian! - mosolyog rá, és elköszönésképpen még egy meglepetés ölelést is ad neki. Nem tehet róla, tényleg nem tudja még, hogy nem ölelgetünk meg bárkit, csak azért, mert kedves volt velünk. De legalább nem húzza hosszúra és kínosra, csak egy gyors kis ölelés neki.
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 15. 19:59 Ugrás a poszthoz


Az a bizonyos hét van a hónapban, amikor az édesanyjának fix elfoglaltsága van: méghozzá az, hogy megjelenjen a helyi könyvklub gyűlésén. Ez pedig azt jelenti, hogy csak elkísérni tudja a játszótérre és ott hagyni, a szomszéd gyerekekkel. Egy napon, minden hónapban az édesapja feladata volna, hogy eljöjjön érte négykor és elkísérje haza. Pont jól jön ki a menetrend és el tudja intézni úgy a munkáját - elméletben.
Gyakorlatban lassan már fél öt, és a legtöbb gyerekért már régen jöttek, hogy hazakísérjék őket, kivéve Alexát. Persze, ki tudna menni, nincs bezárva, de ő várja az apukáját a bejáratnál, egészen sokáig. Aztán egy morcos sóhaj közepette úgy dönt, ezzel nem megy semmire, ezért elmegy inkább játszani. Lecsúszik párszor a csúszdán, de azt hamar megunja egyedül. Még az sem elég jó móka, hogy próbál visszafelé mászni rajta, mert abba is beleun, főleg, mert sikerül feljutni a tetejére. Úgyhogy lecsúszik ismét és körbenéz a játszótéren, mihez lenne még kedve, amit egyedül tud csinálni. A mászókán is szórakozik kicsit és játszik, de most valahogy az sem köti le annyira. Igazából semmi sem köti le kifejezetten, és folyamatosan, percenként a játszótér bejárata felé pillantgat. Nem is tudja, miért teszi, mert minden hónapban ez van. Sosem jut eszébe az édesapjának, hogy most éppen Alexát kéne kísérgetnie, egyszerűen csak sok a munkája, feledékeny. Valószínűleg a gyerekek több megértéssel fordulnak eziránt, mint az édesanyjuk, úgyhogy Alexa mindig úgy intézi, hogy időben hazaérjen valahogy. Vagy reménykedik, hogy az egyik testvérének eszébe jut, hogy hiányzik és velük megy haza később. Vagy egyedül gyorsan hazasurran, hogy az anyukája ne tudja meg. Most is inkább arra vár, hátha még jön valaki, ha nem, akkor legkésőbb ötkor el kell indulnia, hogy ne tűnjön fel, hogy hiányzik.
Végül pedig úgy dönt, hogy a lengőhídon játszik egy kicsit, úgyhogy feláll rá, de nem kapaszkodik meg rendesen és kicsit túllengeti a játékot. Egészen addig, amíg egy sikkantás kíséretében el nem esik és arccal előre éri a talajt. Az egyetlen mázlija, hogy a mágustársadalom gondolt hasonló esetekre, így szinte az egész játszótér talaja puhítóbűbájokkal védett. Nem kellemes ráérkezni, de így legalább nem szerez tartós sérüléseket.
- Áúcs... - állapítja meg, miközben próbál felkászálódni, és letörölgetni a port az arcáról. És akkor végleg elszomorodik, mert ez az aprócska esés remek ürügy, hogy picit eltörjön nála a mécses és pár csendes könnycseppet megengedjen magának.
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 15. 21:28 Ugrás a poszthoz


Nem olyan pityergős kislány alapvetően, mármint, most sem azért sír tulajdonképpen, mert elesett. Sokkal inkább azért, mert minden hónapban úgy reménykedik benne, hogy másképp lesz és ezúttal nem kell majd itt rostokolnia, egyedül, hanem jönnek érte. De mindig csalódnia kell, és inkább egyedül intézkedni.
Meglepődik, amikor valaki hozzászól, értetlenül pillog először Alízra, mintha most látna életében először embert. Most már nem csak a port, de a könnyeket is igyekszik törölgetni, pólója szélével.
- Igen, egy kicsit béna voltam, meg nem figyeltem, úgyhogy elestem, de amúgy minden rendben - foglalja össze a történteket, miközben minden ellenére próbál legalább valami mosolyt erőltetni az arcára. Próbálja meggyőzni a másik lánykát és saját magát is, hogy ez nem olyan vészes, még csak fel sem horzsolta a bőrét. De nem is a sérüléssel van itt a gond, sokkal inkább az elkeseredettséggel.
- Ó... köszönöm szépen - veszi el a felajánlott zsebkendőt Evelintől és nagy levegőt vesz, hogy kifújhassa az orrát és megtörölgethesse kicsit a szemeit. Megköszörüli a torkát is, mert olyan rekedtes volt a hangja, amikor nekikezdett a mondandójának. Végül felhúzza a lábait és átkarolja térdeit. Egy kicsit bámulja maga előtt a földet és próbálja összeszedni magát. Egészen hamar megy neki, legalább olyan gyorsan, mint a kiakadás is.
- Amúgy Alexa vagyok, és ide járok az előkészítőbe. Nem láthattalak már ott? - kérdezi végül, mert ahogy jobban megnézi a lányka arcát, mintha egy kicsit ismerős lenne neki.
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 16. 00:19 Ugrás a poszthoz


- Őszintén szólva, nem is vagyok annyira boldog - válaszolja, szomorkás mosollyal, miközben kézfejével azért még egyet töröl az arcán. Kicsit ki is pirosodott, félig az eséstől, félig pedig a sírástól és a nagy törölgetéstől. Amilyen gyorsan jöttek neki az indulatok, olyan gyorsan el is reppentek. Ebben persze bőven része van Alíznak is, mert ha egyedül kellett volna itt ücsörögnie tovább, akkor csak még nehezebben viselte volna. Amúgy sem szeret társaság nélkül maradni, még egy fél órácskára sem, nem is nagyon tud magával mit kezdeni.
- Szia Evelin, örülök, hogy találkoztunk - válaszolja egyből, amikor meghallja a lány nevét. Mellé azt a szokásos, széles, bájos mosolyát villantja, amivel a legtöbb embert el tudja varázsolni. Kezdem elhinni, hogy Alexát nem lehet nem szeretni. Már csak azért sem, mert még akkor is, amikor szomorú, igyekszik másokkal kedves és illedelmes lenni, mint egy jó kislány. Na meg persze, nem is olyan nehéz jó kedvre deríteni, ahogy a példa mutatja.
- Tényleg elég furi a neve, de szerintem azért, mert olyan, mintha nem is lenne rendes iskola... - hümmögve gondolkozik el a témával kapcsolatban. Pedig igenis rendes az iskola, van egy csomó külön programjuk meg osztályok, meg tanterv, meg minden. Bár ő maga nincs az iskolában sem egyszerű helyzetben, már két testvére is kijárta az előkészítőt, A-tól Z-ig, így mindenki csak arról ismeri, hogy ő a legkisebbik Tóth gyerkőc.
- És igen, a hajam világít a falu túloldaláról is - fejezi be a lány gondolatát, legalábbis azzal, amit ő gondol. Sokszor mondják már, hogy nem könnyű elmenni a látványa mellett. A legtöbb embert megbotránkoztatja a természetes, hullámos, vörös hajkorona. Na meg persze sok gyerek gúnyolódik is rajta miatta. De Alexának a haja a kedvenc része és nagyon szeret vele foglalkozni.
- Ó, ezek szerint te vagy az a lány, aki év közben jött? - kérdezi, miközben őszinte lelkesedéssel és csodálattal bámul Evelinre, mintha legalább valami popsztár lenne. - És mégis, hogy kötöttél ki itt nálunk?
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 22. 12:35 Ugrás a poszthoz


Alexa ma különösen fel van dobva, több okból is. Egyrészt, imádja a kirándulás gondolatát is és már napok óta csak erről beszél. Az egész családját idegesíti vele, szinte non-stop, kivéve, amikor alszik. Mert hát már háromszor bepakolt, de aztán kipakolt, mert nem volt mit csinálnia, aztán rájött, hogy megint be kell pakolnia a cuccait. Első próbálkozásra túl sok cuccot hozott, nem fért el a táskájában, az édesanyja pedig határozottan kijelentette, hogy ennyi ruhát és egyéb feleslegesnek titulált dolgot nem fog elvinni magával a kirándulásra. Ez pedig hihetetlen drámát szült, hiszen nem tudta, hogy a kedvenc, kacsás karúszóját, vagy az úszógumiját hagyja itthon. Végül, hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy egyik sem nagylányos, ezért inkább az óriási, felfújható Snoopy-ját pakolta be. Természetesen az anyja még egyszer átnézte a csomagokat és kicsit csökkentett még a méretén, hogy Alexa is képes legyen kezelni, ha véletlen úgy alakulna.
A másik masszív örömforrás pedig nem más, mint az, hogy az édesapjával jöhetett ma ide, dolgozni. Nagyon szereti, amikor elviszi magával valahova, de legtöbbször nincs ideje figyelni rá munka közben. Most viszont olyan, mintha ő hozná iskolába, és végig csacsog is neki az úton, meg lelkesen fogja a kezét, mint egy jó kislány. Persze, amikor a többiek közelébe ér, gyorsan el is veszi a kezét, hogy ne égjen be a többiek előtt. Pedig ő nagyon szeret ám az apukájával sétálni, de azért azt sem szeretné, ha kinevetnék.
Egyből köszön a barátainak, ahogy megkérdezik és lelkes csevegésbe kezd az egyik osztálytársával. Amint az édesapja már látóhatáron kívülre kerül, elő is szedi a nasikat a hátizsákjából, amiket az édesanyja csomagolt, mert nem is igazi a kirándulás, ha nem édességet reggelizik az ember lánya.
Figyelmetlenül bontja ki kedvenc édességét, a csokibékát, mert éppen bele van merülve a beszélgetésbe. A kis furfangos reggeli pedig meg is szökik, egy nagy ugrással a nem messze ácsorgó fiú vállán köt ki.
- Úristen, Camil, kapd el, ott van, kapd el! - szalad egyből utána, és nem tudja pontosan eldönteni, hogy kétségbeessen, vagy nevessen, úgyhogy a kettő furcsa keveréke tükröződik az arcán. Egyrészt vicces, milyen béna volt, másrészt viszont a csokiról van szó.
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 23. 15:21 Ugrás a poszthoz


Camil, Ádám, Adrian


Pedig ő csak egy ártatlan kis csokibékát próbált megenni. Erre felforgatja itt az egész tömeget, és ez annyira jellemző Alexára. Mindig csak jót akar, de valahogy egy nagy kavalkád lesz belőle.
- Na jó, aki elkapja, azé lesz! - nevetve mondja, miközben utoléri Camilt és mindketten Ádám felé tartanak. El se hiszi, hogy a kis állat mennyire fürge és mennyire élni akar. Mondjuk nem egy nagy élet ez, egy sereg gyerek között menekülni, maximum a sínekre tudná vetni magát, de akkor meg még rosszabb vége lenne. A kecske és a káposzta is szomorú volna. De egyelőre még az üldözés élményét is élvezi.
Látja, ahogy Ádámra ugrik a béka, ő pedig kevésbé élvezi. Eldobja helyből az innivalóját és a szendvicsét is. Összekeni a táskáját, nadrágját, és még csak a békát se kapja el. Ennél sokkal kétségbeejtőbb tény Alexa számára, hogy még el is sírja magát, amitől őszinte meglepettséggel pillant felé és előrehajol, hogy egy szintben legyen az ücsörgő fiúval.
- Hé, figyu, nincs semmi baj ám! Nézd csak, az ovisok mindjárt el is kapják már - próbálja egyből vigasztalni a másikat, mosolyogva mutat a békára. De aztán követi Ádám tekintetét a zsemle és üdítő maradékára. Kérdőn és kissé kétségbeesetten pillant Camilra, majd kiegyenesedik és körbenéz az emberek között.
Akkor szúrja ki az ott ácsorgó, telefonját nyomkodó Adriant. Egyből eszébe jut, milyen ügyesen és gyorsan tisztította meg a cipőjét, hát ő az embere! Egyből oda is trappol hozzá.
- Adrian, gyere, segítened kell, rád van szükség! - foglalja össze a történetet és már el is kapja a fiú egyik kezét és rángatja magával Ádámhoz és reggelijének maradékához.
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 23. 18:21 Ugrás a poszthoz



- Nem? Pedig szerintem az, mert olyan érdekesek az órák, meg sok-sok kreatív dolgot csinálunk. Otthon meghalnék az unalomtól - neveti el magát, mert tudja, hogy kevés gyerek ilyen lelkes az iskolát illetőleg. Hiába, ő mindig is nagyon aktív kisgyerek volt és otthon is gyakran nagyon nehéz bírni a tempóját. Pont erre való az előkészítő, tanul is valamit, van egy csomó kreatív foglalkozás és legalább leköti kicsit az energiáit. Valószínűleg, ha az édesanyjának egész nap vigyáznia kellene rá, nem lenne vele mindig ilyen végtelenül kedves és türelmes. Noha remek nő, neki is megvannak a maga határai.
- De egy csomó előnye is van, mondjuk, ha nem leszek már ilyen alacsony, nem veszek majd el a tömegben - nevetgél ismét, mert igen, ő ennek is képes a jó oldalát látni. Igen kevés dolog van, amit nem tud pozitívan felfogni. Noha a haja miatt eléggé más, mint a többi gyerek, és főleg kisebb korában sokat bántották miatta, sosem utálta vagy vágatta le. A többiek véleményétől függetlenül nagyon is szereti a vörös tincseket és foglalkozik is velük sokat.
- Az iskola nem csak arra van ám, hogy megtanuld a tudományokat meg a fizikát! - magyarázza Evelinnek lelkesen, és látszik rajta, hogy őszintén így gondolja. Sőt, beszéd közben még egy kicsit közelebb is hajol a másik lányhoz. - Hanem arra is, hogy csomó barátot szerezz, meg szép emlékeket, amikre emlékezhetsz majd, ha nagy leszel!
Befejezi a magyarázatot és határozottan bólint is egyet. Biztos benne, hogy jó dolog otthon tanulni, de biztos benne, hogy Evelin könyvei nem helyettesítik az előkészítőt. A szüneteket, a bandázást, a közös játékokat, a csoportfeladatokat, a kirándulásokat. Ő örül, hogy egészen kicsi kora óta emberek között lehet, változatos társaságban.
- Én? Mindig is itt laktam, meg már ide jártam oviba is, úgyhogy az én történetemben semmi érdekes sincs - legyint egyet, majd mosolyogva Evelinre pillant. - Mesélj inkább te, hol éltél eddig, milyen volt ott? Várod már az iskolát? - árasztja el kérdéseivel a lánykát, mindenféle gondolkozás vagy szégyenérzet nélkül.
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 26. 16:52 Ugrás a poszthoz


- Jönnek, már itt vannak közel! - kiabál fel a faházba, olyan hangosan, ahogyan csak tud. Közben pedig szalad a bizonyos fa felé, ahol hős játszótársa várja, odafent. Ő a felderítő, mér harci festés is csak az arcain. Nem mintha az segítene fénylő vörös haján, de hála istennek ellenség sincs, csak képzeletben. Egy kötelet kötött fel Alexa apukája az egyik korláthoz, hogy ne csak a lépcsőn lehessen fel-le járni. Valószínűleg az édesanyja hátán felállt volna a szőr, ha látja ezt, de amit nem tud, az nem fáj neki.
- Védd az ablakokat, csukd a kapukat, itt vannak! - kiabálja, miközben felugrik a kötélre, gyorsan, fürgén mászik felfelé. Ahogy felér, megkapaszkodik a korlátban és felhúzza magát a faház külső részére. Szuszog egy kicsit, mert azért ennyi mozgástól picit megfáradt, így a térdeire támaszkodik kicsit, tekintetével a fiút keresi.
- Rengetegen vannak, hol vannak a fegyverek? - kérdezi, éles hangon, mintha tényleg vészhelyzet lenne. Bár a nagy fegyvereket pár félig üres vízipisztoly, illetve törlőkendő- és vécépapírgurigákból tákolt csodás géppuskák alkotják. Az arzenál nagy, a muníció képzeletbeli, tehát kifogyhatatlan. A kapukat becsukja, vagyis felhúzza a mászókötelet, egy kartondobozt rak a lépcső feljáratához. A képzeletbeli sereg közeleg, de neki olyan valós, hogy már szinte tényleg izgul, hogy mi lesz velük, meg tudják-e védeni, csodásan átrendezett várukat.
Ugyanis, amióta felfedezték, minden csütörtökön a faház csak az övék, nem is engednek ide idegeneket. Alexa még vécépapírral is képes dobálózni, hogy távol tartsa a valósabb betolakodókat. És természetesen, egy egész napot el tud tölteni itt, csupán a képzeletét használva, fára mászva. Esténként nagyokat beszélgetve, a zseblámpánál árnyékbábokat formálva kezükkel.
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. október 24. 19:48 Ugrás a poszthoz


Idén nyáron végre sikerült megtanulnia görkorizni, ugyanis kapott egyet a nagymamájától, amikor meglátogatta őket. Alapból a látogatásnak is nagyon örült, de az ajándéknak még inkább. Az egész augusztust azzal töltötte, hogy próbálgassa szárnyait, na meg persze óriásiakat esett. Persze az anyukája a lelkére kötötte, hogy mindig viseljen bukósisakot, könyök- és térdvédőt, de minél magabiztosabb lett benne, annál gyakrabban felejtette el felvenni őket. Mostanra már nagyon magabiztosan görkorizik mindenfelé védőfelszerelés nélkül. Főleg, ahogy hűvösebbek az idők, már elkél egy kis kabát, így nincsenek is csupaszon a végtagjai, szóval tulajdonképpen nincs is mitől félnie.
Pont ezért, kihasználja, hogy egy kifejezetten kellemes őszi nap a mai. A Nap sugarai ugyan gyengébbek, és nem melegítenek annyira, de legalább nem igazán fúj a szél, és nincs is olyan hűvös. Egy vastagabb pulcsi azért elkél, meg az anyukája a fejére parancsolta a sapkát is. Természetesen, ahogy kilépett az ajtón, levette, és a kis hátizsákjába gyömöszölte. Aztán fel is kapta a görkorikat, és eleinte csak az utcában rallizott velük, fel-le. Igazából csak ez van megengedve neki, az utcában mindenki ismeri a családot, meg amúgy is, ha anyuka ki akart kukkantani, akkor látja, hogy a kicsi lánya megvan, csak itt játszik az utcában. Ennek ellenére, egy óra alatt nagyon is megunta a fel-le görkorizást, ugyanabban az utcában, lassan már három hónapja.
Úgyhogy bátorkodik kicsit elkalandozni a szomszédos utcákba, sőt, még egészen a Fő utczáig. Míg nincs sötét, nem kell bemennie. Az anyukája úgyis el van foglalva mostanság a könyvével, és szereti, ha picit békén hagyják. Egyre kevesebbet foglalkozik vele, de Alexát ez nem zavarja, mert legalább van kis szabadsága, meg amúgy sem szokott már hisztizni, amikor nem figyelnek rá eleget. Kezd leszokni róla, lassan már azt is elfelejti, hogy milyen kis akarnok volt egy éve, és hogy mennyire magának akarta a szülei figyelmét.
Most sokkal nagyobb gondja az, hogy éppen igen nagy sebességgel érkezik meg a Fő utcza felé. Arra már nem számít, hogy a hirtelen terepváltás fájdalmas lesz, ugyanis a macskaköveken kezd el rázkódni, a fogai pedig ritmusosan koccannak össze. Abba még annyira se gondolt bele, hogy a csúszós, kissé nedves köveken megállni görkorival szinte lehetetlenség, anélkül, hogy ő maga is felnyalná a talajt. Még csak azt sem tudja irányítani, pontosan merre menjen, kezeivel a levegőben kalimpál mindenfelé, hogy megtartsa legalább az egyensúlyát.
- Vigyá-hááázz! - kiáltja, a macskakövek rázkódásától remegő hangon, ahogy egy ártatlan járókelő az útjába kerül. Nagyon-nagyon nem szeretne vele most bowlingosat játszani, már lassult ugyan, de megállni sem tud, kikerülni se tudja, abban reménykedik csak, hogy ha a lányt kikerüli, akkor a következő padka legalább megfogja és véget vet szenvedéseinek.
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. október 28. 23:08 Ugrás a poszthoz


Nemsokára jön egy kis szünet, hiszen jönnek az ünnepek, az előkészítő diákjai pedig egész héten, teljes mellbedobással a halloweeni előkészületekbe vetették magukat. Alexa azóta a közösség egyik jellegzetes alakja, amióta felvételt nyert ide. Egészen kicsi kora óta ide jár, ismer már itt szinte mindenkit. Tipikusan az a diák, aki sokat tesz az iskoláért a működését segíti. Na meg persze, kicsi kora óta mindig jelentkezik, mindenféle szakkörre, külön elfoglaltságra, versenyekre jár. Élsportoló, jó tanuló, kedves és bájos. Segédkezik a tanárainak, az összes elfoglaltságban részt vesz, így a halloweeni előkészületekben is. Negyedikes, végzős lévén a héten megtanultak gyertyákat reptetni, illetve tökfaragó varázslatokat is megpróbáltak elsajátítani, hogy az ügyesebb diákok már ilyen trükkökkel kápráztathassák el otthon a családot. Persze, nem mindenkinek sikerült elsajátítani, ő azonban egészen ügyes boszorkány-palántának tűnik, legalábbis eddig eredményei alapján.
Most is éppen, a délutáni, beöltözős parti előkészületeivel van elfoglalva, amíg lyukasórája van, és a többiek éppen okosodnak, ő addig nem a többiekkel lógatja a lábát. Hanem sokkal inkább, nagy dobozban viszi a csokicsótányokat, amik majd egy fontos feladat részei lesznek, már annak, aki elég bátor megenni a rovarokat. Hallja is, ahogy ütemesen a doboz falának kopognak, zizegnek, próbálnak repkedni, kijutni, ő viszont gyorsan viszi őket, mert fél, hogy valami történik a dobozzal. Na abból lenne csak az igazi katasztrófa! Hogy bíznának rá legközelebb fontos feladatot?
Éppen ezen gondolkozik, amikor nemes egyszerűséggel csúszik meg a tornacipője, a tantermek folyosóján. Valószínűleg némi kiöntött almalevet felejtett el valaki feltakarítani, Alexa pedig megcsúszik, elejti a dobozt. A papírdoboz az illesztésnél kicsit megszakad, a lyukon máris beáramlik a fény, a csokicsótányok pedig kiáramlanak belőle, legalább 15-20 darab, mielőtt a vöröske még ki nem egyenesítené a dobozt és el nem zárná a rést.
- Jaj, jaj - nyöszörgi, amikor megnézi, mi történ a folyosóval, nyel egy nagyot. - Ajaj, ajaj - folytatja a siránkozást, miközben egy kis cellux segítségével lezárja a lyukat, mielőtt még több kiszökne, aztán pedig kétségbeesetten kezdi rágni a körmeit, miközben azon gondolkozik, hogyan fogdossa őket össze. Eszébe jut, hogy nála van még az uzsis zacskója, úgyhogy jobb híján, azt veszi elő. Nem is törődik a lehorzsolt térdével, hanem már ugrik is fel, hogy a zacskóval próbálja őket elkapdosni, befogni, kétségbeesetten. Helyre kell hoznia, amit eltolt, mindenképpen!
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. december 17. 19:04 Ugrás a poszthoz


Nem próbál meg úgy tenni, mintha minden rendben lenne, ahhoz túlságosan gyermeki még. Nem figyel arra, mit mond ki, mivel bánthat meg másokat, csak őszinte, ahogy egész életében is volt. Emiatt a leginkább egyértelmű, hogy ő viseli a legkevésbé jól a káoszos helyzetet, a bizonytalanságot. Fogalma sincs, mi lesz most, hogyan mennek tovább a dolgok, de nem is ezt próbálja kitalálni. Azon jár az agya egész nap, hogyan lehetne minden a régi.
Hogyan hozhatná rendbe azt, amit elrontott. Hiszen egyértelműen az ő hibája az egész, nem hülye ő, csak gyerek. Folyamatosan ő volt a pont, ahol a szálak összeértek, ahol a szikrák kipattantak és kirobbant a veszekedés. Még akkor is, ha sokszor igyekezett tenni ez ellen, úgy gondolja, csinálhatta volna ügyesebben. Veszekedhetett volna kevesebbet a testvéreivel, hogy kevesebbszer védjék meg őt a szülei, ezzel újabb konfliktusokat generálva. Bánthatta volna őket kevesebbet, lehetett volna jobb gyerek, tanulhatott volna még egy icipicit jobban. Annyi mindent tehetett volna, mindegyiktől azt reméli, hogy elkerülhette volna ezt az egészet.
Mindenki azt mondogatja, hogy nem az ő hibája, ne érezze rosszul magát. De amikor visszakérdez, hogy akkor kié, arra már senkinek nincs válasza. Amikor azt kérdezi, miért, miért kell ezt csinálni, arra sincs válasz. Csend. Zavart pillantások. Magyarázkodás. Mind lassan mászik be a bőre alá, és csak erősíti a bűntudatát, a bizonytalanságait, és egyszerűen eluralkodnak rajta az érzések.
Hihetetlenül hiányzik neki az anyukája. Hogy minden reggel, amikor felkel, ott legyen, csináljon neki reggelit, lássa a mosolyát, kapjon egy ölelést és egy puszit, mielőtt még iskolába indul. Hiányzik neki Csongi, és az összes többi barátja, aki elment az iskolába. Nem szereti már az előkészítőt, pedig idáig rajongott érte, most viszont híre ment a történteknek és ott is mindenki hímestojásként bánik vele. Próbálnak tapintatosak lenni, ezzel még inkább azt éreztetve benne, hogy most igenis világvége van. Armageddon, pusztulás - és ez csakis az ő hibája, senki másé.
Annak ellenére, hogy több időt tölt most otthon, mint már nagyon régóta, iszonyú magányos. Emberek veszik körül, a családja, akiket szeret, akkor mégis hogy lehet magányos? Semmi értelme, mégis így van. És mindenki próbálja felvidítani, ettől pedig csak még rosszabb lesz. Ahogy az is, hogy az apja ugyanúgy dolgozik tovább, ignorálja a helyzetet, a világot, hátha akkor nem kell megküzdenie vele.
Ma kaptak pénzt tőle, hogy menjenek el a Pillangóvarázsba, foglalt asztalt, majd ő is kiugrik, és négyesben esznek. Mert meg kell tartani a csodás, idilli család illúzióját, legalábbis erre igyekszik. Gábornak nem volt hangulata ehhez, úgyhogy Lolával kettesben érkezik meg, csendesen battyog oda az asztalhoz, és ül le. Kicsinek érzi magát a székhez képest - mindig is kisebb volt, mint a társai, aprócska lány. De ennyire kicsinek és jelentéktelennek sosem érezte még magát a világban.
Ahogy telnek a percek, egyre idegesebben kapargatja a szék szélét.
- Szerinted eljön? - kérdezi Lolát egy idő után, tétován. - Lehet rendelnünk kellene, nem?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Tóth Alexandra összes RPG hozzászólása (16 darab)

Oldalak: [1] Fel