Barabás Dália Vanda
Sunglasses

Soha-soha-soha többet nem utazom busszal! Ez volt eddigi életem legrosszabb döntése, és erre már az indulást követő első tíz percben sikerült rájönnöm. Úgy gondoltam, hogy okos dolog megspórolni egy kis pénzt azzal, hogy Párizsból a kényelmes, tágas, légkondival ellátott vonat (vagy ne adj Isten repülőgép) helyett busszal jövök Magyarországra. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de tényleg belegondolhattam volna, hogy a 40 fokban talán ideálisabb lenne a költségesebb utazási formát választani.
Sebaj, most már ezt is tudom, és legközelebb tapasztaltabban fogok dönteni, de a lényeg az, hogy végre megérkeztem Bagolyfalvára. Hogy őszinte legyek, fogalmam se volt, hogy merre kéne indulnom a vasútállomásról, de szerencsére találtam egy segítőkész idős hölgyet, aki kedvesen elvezetett a falu határáig, onanntól meg már magamtól is eltaláltam a kastélyhoz.
Ahogy beléptem a kapun, eltöltött egy kellemes, nyugodt érzés. Végre a helyemen vagyok, és egy jó ideig nem is kell elmennem innen. Már nagyon elegem lett a folytonos utazgatásból, és bizonytalanságból. Persze, jó a a spontanaitás, a levegőváltozás szintén, viszont van egy pont, amin túl ez már nem elég. Olykor mindenkinek szüksége van arra, hogy megálljon egy pillanatra, megpihenjen, és végiggondolja, hogy merre tovább. Nekem most érkezett el ez a pillanat, nagyjából 5 év felfordulás után. Na de erről majd később...
Miután megcsodáltam az épületet, újabb lendületet vettem, de ez nem tartott sokáig, ugyanis a bejárat előtt egy győnyőrű rét terült el, telis-tele árnyékos helyekkel, amiknek most képtelen voltam ellenállni. Így ledobtam a sporttáskámat az egyik fa tövébe, mellé állítottam a gitáromat, majd feltoltam a napszemüveget a fejem tetejére, és egy lezser mozdulattal lehuppantam a földre.
Rögtön jobb! Mivel nem láttam, hogy bárki lenne itt rajtam kívül, gondtalanul ásítottam egyet, majd ledőltem a fűbe és vigyorogva néztem ki a fejemből, élvezve, hogy végre hűsölhetek egy kicsit.

Dália
Sunglasses

Egy pillanat alatt a mennyországban éreztem magam, ahogy ledőltem a puha fűbe, és hagytam, hogy úrrá legyen rajtam a fáradtság. Pont annyira volt hosszú ez az út, hogy még ébren tudjak maradni, de már ne legyen elég energiám odafigyelni a viselkedésemre. Ilyenkor hajlamos vagyok iszonyatos őrültségeket csinálni, de leginkább mondani, és ezt a barátaim általában ki is szokták használni.
Az egyetlen dolog, amit sajnálok abban, hogy idejöttem az az, hogy őket nem hozhattam magammal. A legjobb haverom, Anthony hosszú hónapokig győzködött, hogy hagyjam a fenébe az egészet, ne jöjjek el, úgyse lesz jobb attól, ha egy pár száz kilométerrel arrébb költözök. De igazából mind a ketten nagyon jól tudtuk, hogy ezt ő se gondolja komolyan, sőt az utazásom előtt el is mondta, hogy valójában nagyon is támogatja a döntésemet, csak hiányozni fog neki a sok hülyeségem.
Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ezek után a bandánkkal. Remélem, hogy együtt maradnak, és nem hagynak fel a zenéléssel, mert mindegyikőjük túlságosan tehetséges ahhoz, hogy ilyen könnyen feladja. Én minden esetre próbáltam őket meggyőzni arról, hogy hamar fognak találni helyettem valakit, és talán egy kicsit más lesz, de attól még ez nem jelenti azt, hogy lehetetlen újrakezdeni. Amúgy is gondolkoztunk rajta, hogy kellene egy váltás, mert már kezdtük megunni azt a stílust, amivel egészen mostanáig foglalkoztunk. Így most legalább ez is megoldódhat...
A gondolataimból egy ismeretlen hang rángatott vissza a valóságba. Gyorsan felültem, majd észrevettem, hogy egy lány ül le mellém. Fogalmam sincs, hogy honnan kerülhetett ide, de valószínűleg már előttem itt volt, ha azt állítja, hogy megijesztettem.
- Hát, most te is engem, úgyhogy kvittek vagyunk.- Mosolyogva néztem vissza rá, majd elfogadtam a felém nyújtott kezet, és megráztam.
- Nagyon örülök Dália! Én pedig Mathias.-
Kicsit meglepett, hogy ilyen könnyedén megszólított, de titkon nagyon örültem neki, hiszen ki gondolta volna, hogy már az első napon akad társaságom.
- Pedig már réges-régóta ide járok! Hogyhogy nem láttál? Én tisztán emlékszem rád! Sőt... talán még egyszer váltottunk is néhány szót. -
Huncut mosollyal a szám sarkában várom a másik reakcióját. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet ez a lány, és ezt nem is tudnám érdekesebben kideríteni, mint így...

Dália
Sunglasses

Már épp kezdtem elmerülni az emlékeimben, amikor a lány hangja magamhoz térített. Első ránézésre nagyon szimpatikusnak tűnt, és felkeltette az érdeklődésemet a bátorságával, főleg azért, mert nem a nyomulós fajtának tűnt, aki mindenkit megszólít, aki él és mozog, csak hogy felhívja magára a figyelmet. Ez a lány inkább a kedves, barátságos típusba tartozhat, aki tele van jó szándékkal, és különösebb megfontolás nélkül, spontán képes közeledni az emberekhez. Persze az is lehetséges, hogy teljesen félreértelmezem a jeleket, de eddig úgy tapasztaltam, hogy elég jól megy az emberismeret és bőven van is gyakorlatom benne.
Otthon gyakran teszteltem az engem körülvevőket, hogy értelmezzem és kielemezzem a szokásaikat, reakcióikat, feltérképezzem a személyiségüket. Ezt mindig nagyon érdekes elfoglaltságnak találtam, mert minden ember teljesen más. Igaz, ez elég közhelyesen hangzik, de mégis így van, és ezért érdemes időt szentelni arra, hogy jobban odafigyeljünk mindenkire akivel találkozunk.
- Igen, bár nekem azért nagyobb szégyen, hogy megijesztettél. Mégis csak fiúból vagyok... De mentségemre szóljon, hogy már nagyon el vagyok fáradva, és ilyenkor kevésbé észlelem a körülöttem lévő dolgokat. -
Örültem, hogy Dália partner volt a viccelődésben. Velem sajnos nem nagyon lehet másképp kibírni, mert előszeretettel szoktam szivatni az ismerőseimet, akik ha ezt nem tolerálják, akkor elég kínosak tudnak lenni ezek a szituációk.
- Igazán? Jól meggondoltad? - Felvont szemöldökkel fürkészem a lányt, mint aki azt várja, hogy még agyaljon egy kicsit a dolgon, de sajnos nem bírom sokáig és elnevetem magam.
- Ne haragudj! Tényleg nem találkoztunk még! Most érkeztem Magyarországra, és ezelőtt sosem jártam itt! Őszintén szólva, csak kíváncsi voltam a reakciódra, de nagyon tetszik, hogy ilyen magabiztos vagy! Meg aztán remélem, hogy ha találkoztunk volna, akkor nem felejtenél el. - A mondat végén rákacsintok Dáliára, majd újra elvigyorodom.
- Egyébként, te régóta vagy itt? Jól ismered a helyet? -

Czettner L. Maja

Még csak második napja vagyok itt, de mégis mintha hónapok teltek volna el az érkezésem óta. Bagolykőben nincs megállás, folyamatosan pörögnek az események, újabb és újabb élményekkel, emberekkel találkozom, ami teljes mértékig kizárja a lehetőségét, hogy akár egy percre is unatkoznom kelljen. Természetesen ennek végtelenül örülök, ugyanis úgy gondolom, hogy nincs is annál rosszabb, mint amikor az embernek nincs mit tennie, és órákon keresztül csak a plafont bámulja.
A mai napot a kastély felfedezésével töltöttem, majd estefelé visszamentem a házunkba, ahol hatalmas sürgés-forgás fogadott. A fiúk öltönyben, a lányok koktélruhákban szaladgáltak föl-le, egymás nevét kiabálva. Óvatosan beslisszantam, majd megkérdeztem az egyik nyugodtabbnak tűnő srácot, hogy mi folyik itt. Elmondta, hogy ma este tartják a végzősök bálját a Nagyteremben, és mindenki oda készül. Nem vaciláltam sokat, hosszú léptekkel felszaladtam a lépcsőn, előkerestem a táskámból az öltönyömet, kicsit megigazgattam, majd egy gyors zuhanyzás és fésülködés után már készen is álltam életem első igazi báljára.
Ahogy elindultam a többiek után, picit elbizonytalanodtam, hogy vajon biztos jó ötlet-e partner nélkül, hívatlanul beállítani oda, de hamar elhesegettem a negatív gondolatokat, és megegyeztem magammal, hogy majd feltűnésmentesen elvegyülök a tömegben.
Néhány perc múlva meg is érkeztünk a Nyugati szárnyba. Ahogy felértünk az emeletre, csodálatos látvány fogadott. A Nagyterem ajtaját egy alacsony kerítés helyettesítette, ami mögött egy mesebeli park állt. A fű milliméter pontossággal volt lenyírva, az asztalok pedig mintha lebegtek volna. Néhány pillanatig tátott szájjal bámultam a termet, ami most egyáltalán nem hasonlított korábbi önmagára.
Ámuldozva indultam el utat törve magamnak a tömérdek diák között. Ahogy haladtam belefé a teremben, egyre sűrűbben álltak az emberek, így elhatároztam, hogy keresek magamnak egy helyet, ahonnét viszonylag jól láthatom majd a táncot, de azért nem is vagyok útban.
Hirtelen mozdulattal jobbra fordultam, de picit nagy volt a lendület, így véletlenül meglöktem az előttem álló kék ruhás lányt.
- Jaj bocsánat, bocsánat, bocsánat! Ne haragudj! Ugye nem ütöttelek meg nagyon? -
Félszegen pislogtam a nálam egy fejjel alacsonyabb hölgyre, remélve, hogy nem képel fel egy másodpercen belül.

Czettner L. Maja

Csoda, hogy van olyan diák a kastélyban, aki még nem érkezett meg a Nagyterembe a végzős bálra, ugyanis ennél gyönyörűbb látványt nem gyakran lát az ember. Engem is teljesen magával ragadott a sok varázslat és bűbáj, amelyek a lehető legtermészetesebben hatottak ebben az egyáltalán nem megszokott környezetben. Az biztos, hogy nincsenek híján kreativitásban a bál szervezői, és a mágiához is igen jól értenek.
Amint kicsodálkoztam magam, elkezdtem beljebb araszolni a teremben, hogy találjak magamnak egy viszonylag kényelmes, de mégse olyan zsúfolt helyet, ahonnan megnézhetem a táncot. Igaz, még nem voltam bálon, de a lányok mindig annyit meséltek ezekről az eseményekről, hogy pontosan tisztában voltam vele, hogy mire számíthatok. Elegáns úriemberek, csinos hölgyek, végtelen udvariasság és persze az elmaradhatatlan tánc. Úgy gondolom ezek a legfőbb jellemzői az eféle mulatságoknak. Azzal a különbséggel, hogy itt mindez egy magasabb és káprázatosabb szinten történik.
Ahogy kitaláltam a tökéletes tervet a fejemben, hogy hogyan és hova kéne elhelyezkednem, már meg is történt az első baki. Szegény lányt véletlenül oldalba löktem, majd alig győztem tőle bocsánatot kérni.
- Ugyan... Te teljesen jó helyen álltál, én akartam túl gyorsan irányt változtatni. Úgy gondoltam kicsit arrébb megyek, mert innen nem sokat lehet látni, vagy ha igen, akkor is agyon nyomnának a többiek.-
Az utolsó mondatot már nem tudom miért tettem hozzá, de ez gyakran előfordul velem. Néha csak úgy, mindenféle különösebb szándék nélkül közlök dolgokat emberekkel. Lehet, hogy ez őket teljesen hidegen hagyja, de azért én mégis elmondom, hátha a másik is talál benne számára érdekes információt.
A következő pillanatban, legnagyobb meglepetésemre a lány nem arcon vág, hanem felém nyújtja a kezét és kedvesen bemutatkozik. Na erre igazán nem számítottam!
- Ó.. Szia Maja! Nagyon örülök! Mathias vagyok, és most kicsit megleptél... Neked semmi okod nincs bocsánatot kérni. Sokkal inkább arra számítottam, hogy egy ügyes pörgőrúgással megszabadítasz a fejemtől, vagy esetleg csodálatos nyelvünk legszebb szavait kiválogatva elküldesz melegebb éghajlatra...-
A mondat végére apró mosoly jelenik meg a szám sarkában, majd udvariasan megfogom a felém nyújtott kezet, és olyan igazi bálosan a számhoz érintem. Azt hiszem így szokták csinálni a romantikus regények főhősei is.

Antoinette Myra Blackburn

  
Gyönyörű, napsütéses délután a mai, olyan ami már legalább egy hete nem volt. Folyton csak esett, vagy tombolt a hőség, de egyik se volt az a pont megfelelően kellemes időjárás, mint ma. Ezért is indultam el a faluba, hogy kihasználjam a természet nyújtotta lehetőségeket, és egy kicsit felfedezzem a kastélyon kívüli világot is. A sétám során rengeteg furcsa alakkal találkoztam, de mind közül a legérdekesebb egy 80-90 év körüli bácsika volt, aki az út szélén álldogált, vállán egy kardigánnal, a nyaka köré pedig hosszú sálat tekert. Egyetlen pontot figyelt az út másik oldalán, majd egyszer csak köpött egyet. Majd miután nem volt sikeres a találat, újra és újra megpróbálta. Egyáltalán nem tudtam mire vélni a dolgot, és már majdnem ott tartottam, hogy odamegyek hozzá és megkérdezem, hogy ez mégis mire jó, de végül meggondoltam magam, mert úgy tűnt, hogy ő most túlságosan el van merülve a tevékenységében ahhoz, hogy én megzavarhassam.
Az út további része különösebb szokatlanság nélkül telt, így értem el a falu határáig. Mivel nem siettem sehova, úgy döntöttem, hogy lemegyek egy kicsit a partra, úgyis mondták, hogy egyszer érdemes megnézni, mert lenyűgöző látván. Bár itt mi nem az?!
A tavacska körül béke és nyugalom várt. A kastéllyal és a faluval ellentétben itt teljes csöndbe borult a táj, amit csak egy-egy béka vízbe loccsanása tört meg. Magam se gondoltam, hogy így lesz, de most kifejezetten jól esett ez a harmónia. Azért mégis elég fárasztó tud lenni az állandó pörgés, és az embernek néha szüksége van arra, hogy megnyugodjon és egyedül legyen egy kicsit.
Lassú léptekkel sétáltam le a partra, hogy ott leüljek egy naposabb részre, és élvezzem az engem körülvevő békességet. Már majdnem le is hunytam a szemem, amikor egyszer csak észrevettem egy lányt nem messze tőlem, közvetlenül a vízparton ücsörögni. Be kell vallanom, hogy most egyáltalán nem volt kedvem ismerkedni, ezért inkább meg se szólaltam, csak visszafeküdtem a fűbe, és vártam, hogy elbóbiskoljak.

Dália
Sunglasses


A lány hamar felkeltette az érdeklődésemet határozottságával, és bár pont erre ment ki a játék, egy kicsit meg is lepett, hogy ellenfelemre találtam.
Örültem, hogy már az első napomon sikerült összefutni valakivel, ráadásul teljesen véletlenül, és még szimpatikusnak is tűnik. Az igaz, hogy kicsit kínosan jött ki, hogy megijedtem tőle, de az ilyesmin hamar túl lehet lépni, főleg ha van más, ami elterelje az ember figyelmét.
- Köszönöm, ez igazán rendes tőled. Majd valahogy meghálálom. -
A felmérésem egyáltalán nem várt, de annál kedvezőbb eredménnyel zárult, ugyanis Dália egy pillanatra se bizonytalanodott el. Olyan határozottan állt ki az igaza mellett, mint nagyon kevesen.
Mosolyogva néztem rá, majd bevallottam, hogy tényleg csak meg akartam szívatni, és valóban nem találkozhattunk korábban.
- Na akkor kíváncsi leszek, hogy ezek után ha később találkozunk, akkor fel fogsz-e ismerni. Bár ha ilyen biztosan állítod, hogy jó az arcmemóriád, akkor nem kételkedem. -
Mint kiderült, Dália sincs itt túl régóta, így nem is nagyon tudott mit mesélni az iskoláról.
-Eddig nem vonzott, hogy felfedezd? Vagy miért vártál hónapokat vele?-
Kíváncsi voltam, hogy vajon mi lehetett az oka annak, hogy már néhány hónapja itt van, mégis csak mostanában kezdte el körbejárni ezt a hatalmas épületet. Én biztos nem bírnám ki addig, de lehet, hogy neki volt valami különleges elfoglaltsága az első időszakban, ami miatt ki kellett hagyni ezt az élményt.
- Hát... Mivel ezen a réten és rajtad kívül még konkrétan semmit nem láttam a kastélyból, ezért nagyon! Biztos, hogy nagyon új lesz nekem ez a világ, mivel senki se volt a környezetemben, akinek bármi köze lenne a mágiához. Emiatt kicsit izgulok is, hogy nagyon ki fogok lógni a sorból és nehéz lesz beilleszkedni. Nem tudom... Te mit gondolsz? Pontosabban, veled hogy volt? Varázsló családból származol? -
Hirtelen nagyon megeredt a nyelvem, és csak remélni tudom, hogy ezzel nem ijesztem el a lányt. Muszáj beszélgetnem valakivel, ugyanis már napok óta egyedül vagyok és ennyi idő alatt rengeteg gondolat felgyűlt bennem, amit egyszer muszáj kiadni valamilyen formában. Most az első dózisnak Dália lett az áldozata.

Dália
Sunglasses

- Rendben, de nem tudod miről mondasz le. Nagyon jó vagyok a hálálkodásban! - Mosolyogva pislogok a lányra, majd elégedetten nyugtázom, hogy ezen is túl vagyunk. Lehet, hogy talán egy kicsit túl sok időt fordítottam erre az ijesztgetős problémára, ahelyett, hogy fel se hoztam volna és akkor nincs is miért magyarázkodni. Mindegy, most már nem tudom visszatekerni az idő kerekét, és legalább az elején letudtuk az első kellemetlen helyzetet.
Dália tényleg egyre szimpatikusabb, és külön jól esik, hogy ilyen figyelmes velem. Nem is tudom hogy lehetett ekkora szerencsém, hogy az első napon találkozok egy ilyen lánnyal. Kedves, aranyos és mellesleg nagyon csinos is, de ez utóbbit igyekszem figyelmen kívül hagyni, mert nem szeretném már most elrontani.
- Micsoda merész kérés! Hisz alig ismerlek, és máris bízzak benned? Na jó... Csak aztán nehogy csalódnom kelljen. - Kisfiús mosollyal figyelem, ahogy Dália magabiztosan áll ki az igaza mellet, és igyekszik engem is meggyőzni, hogy márpedig neki tökéletes a memóriája, és tuti, hogy engem se felejtene el.
- Na azért! Őszintén, két lehetőség jutott eszembe: az egyik, hogy annyira zárkózott voltál, hogy ki se dugtad az orrod a szobádból, a másik pedig, hogy valami komolyabb gond vagy feladat töltötte ki az idődet. De örülök, hogy igazából egyik se! És... ha már itt tartunk, és esetleg lesz kedved, akkor valamikor elmehetnénk felfedezni egy-két helyet. Nem lenne nehéz dolgod velem, ugyanis bárhova vihetnél, minden új lenne. - Kíváncsian várom, hogy vajon mit fog mondani az ajánlatomra, mert lehet, hogy ő egyáltalán nem kedvelt meg annyira, mint én őt, és esze ágában sincs bárhova is eljönni velem. Azért egy próbát megér!
- Tudod... Nehéz viszonyítani, amikor még csak ennyit láttam. De... nekem nem nagyon kellene több.-
Az utolsó mondatnál kicsit elcsuklik a hangom, mert beszéd közben jövök rá, hogy ezt talán nem kellett volna. De remélhetőleg nem fogja se félreérteni, se túlértelmezni, mert akkor nagy bajban vagyok. Zavaromban kicsit elkezdek mocorogni, majd felhúzom a lábam, és törökülésbe helyezkedek, szembe Dáliával.
- Ez megnyugtató! Igazából emiatt aggódtam a leginkább. Fogalmam se volt, hogy itt hogy állnak a dolgokhoz, csak hallottam, hogy egy-két helyen lenézik azokat, akik nem aranyvérűek.-
Hálás pillantással jutalmaztam a bíztató szavait, és még halványan el is mosolyodtam. Tényleg ez volt a legnagyobb félelmem, és most jól esik, hogy ez a teher lehullik a vállamról.
- Akkor már biztos rengeteg mindent tudsz! Nem szeretnél mesélni kicsit erről a világról? Úgy nagyjából tisztában vagyok a dolgokkal, de rengeteg olyan része van, amit nem teljesen értek. Például... Te tudod, hogy pontosan mi az a kviddics? Meg... Hogy tud valaki átváltozni egy állattá? Vagy... Van ennek a világnak egy vezetője, vagy valami hasonló? -

Alex&Benedek&Arabella

Már több, mint egy hete megérkeztem a kastélyba, és azóta alig volt nyugodt pillanatom. Tömegével érkeztek az új emberek, ismerősök, barátok és élmények, és én ezt élveztem! Nagyon is! Az elmúlt időszak nem éppen úgy alakult, ahogy azt szerettem volna, ezért most úgy éreztem magam, mintha a paradicsomba érkeztem volna. Itt nem voltak olyan problémáim, mint korábban, nem kellett minden nap megküzdeni valamivel vagy valakivel, és ami a legfontosabb, hogy biztonságban érezhettem magam.
Mindez a hangulatomon is meglátszott, ugyanis alig tudtam abbahagyni a vigyorgást. Néha már úgy éreztem, hogy teljesen hülyének néznek a körülöttem lévők, de még ez sem tudta elrontani a kedvemet.
A mai napon is vidáman indultam el a hálókörletünkből, hogy egy kicsit megmozgassam a tagjaimat, és körülnézzek a kastélyban. Mivel az esők után végre újra kisütött a nap, a diákok inkább a falakon kívül hesszeltek. Én is gondoltam rá, hogy kinézek a rétre, de végül meggondoltam magam és inkább az Északi szárny felé vettem az irányt.
Felbaktattam a lépcsőn, majd a toronyba érve kiválasztottam a legszimpatikusabb ajtót, és beléptem rajta. Egy számomra eddig ismeretlen termeben találtam magam, ahol már többen ücsörögtek körben a kanapékon. A fal ahogy beléptem mintha megváltoztatta volna a színét, és most halvány narancsárga és piros árnyalataiban tündökölt.
Nem akartam senkit megzavarni, de már csak az egyik kanapén maradt üres hely. Egy fiú és egy lány ült ott, és látszólag nagyon örültek egymás társaságának. A srácot mintha már láttam volna korábban, talán navinés, de a lány teljesen ismeretlen volt. Odasétáltam hozzájuk, majd mosolyogva megszólítottam őket.
- Sziasztok! Bocsi, nem zavar, ha ideülök mellétek? Nem igazán van máshol hely, és még senkit nem ismerek innen. Egyébként Mathias vagyok! -