Choi Min Jong

Miután a nagy körültekintésben annyira elámult, hogy - szinte fától az erdőt szinten - észre sem vette az ott időző fiatalembert, egészen, míg ő meg nem közelítette.
Természetesen hirtelen meglepetésére elkezdett kapkodni, mire az addig gondosan és többször megigazított süveg le is csúszott a fejéről.
Miután egyszerre kellett volna kezetnyújtania, és a kastély hatalmas köveiről felvennie süvegét megintcsak megzavarodott, nem tudva hogy melyiket teljesítse először.

Végül komoly megfontolás után inkább kezetnyújtott először, bár szemöldökét kissé összevonta, hisz ilyen névvel nem találkozott még, bár igyekezett ezt rejteni, amennyire tudta.

- Üdvözletem! - kezdte az otthon már többször begyakorolt bemutatkozását - Werbőcy István vagyok és a Levita házba tartozom ! - folytatta büszkén - 13. generációs felmenőim között volt mágus ! - tette hozzá, nem is kivagyiságból, de mint sok generáción keresztüli mugli leszármazottak gyermekeként úgy érezte, muszáj ezt is hozzátennie, hogy igazolja a Bagolykőbe való bekerülését.
Bár ez volt a legtöbbször elpróbált pár mondat, amit életében elmondott, a végén mégis megbicsaklott kissé a hangja, ezért - mint fiataloknál szokás - kompenzálásként hozzátette

- Én leszek egy legnagyobb mágus Magyarországon !

miután rájött hogy mit is mondott gyorsan el is pirult és inkább a kissé kopottas, de csillogóra tisztított cipőjének az orrát kezdte nézni, illetve hogy milyen bénának tűnik a cipőfűzőin kötött csomó.

- Ne haragudjon, kissé zavarban vagyok még. - dünnyögte végül az orra alatt, arra számítva hogy már úgyis elásta magát a frissen bemutatkozott új ismerőse előtt.

Choi Min Jong

Miután az újonnan megismert háztársa felvette helyette a süvegét, csak méginkább zavarba jött, ezért gyorsan kikapta a kezéből, majd inkább talárjának zsebébe rejtette, hogy utána majd egy tükör előtt megint abba a tökéletes pozícióba állítsa, mint korábban volt, hogy egy óvatlan pillanatban megint le tudja ejteni.
- Köszönöm kedvességét... azaz kedvességedet - javítja magát gyorsan - csak tudja... azaz tudod, azt hittem hogy a prefektusokkal nem szabad csak úgy tiszteletlenül beszélni - csúszik ki a szája közül, miközben a tekintete megpihen a háztársának jelvényein.

Végül mikor elszakad szeme onnan, a homokórákra irányul.
- Hogyhogy a Navine vezet? Azt hittem a Levita a legokosabb ház. - mondja őszintén meglepődve, mintha egy levegőben úszó tehenet látna a fizika törvényeit meghazudtolva - mágia nélkül persze.

Miután hallja, hogy Min Jong felajánlja neki a körbevezetés lehetőségét, mosoly ül ki az addig kissé értetlen arcára, és a megkönnyebbüléstől 1,5-2 centivel maasabb lesz.
- Azt nagyon megköszönném, hosszú volt az út, és a vasút sem tipikus elsőosztályú. - fejezi be arcán kissé fanyar mosollyal.

Choi Min Jong

A fiatal elsőéves kérdőn néz a nevető prefektusra, majd a házáról idézet sorokat hallva kissé elfintorodik mikor kisebb ellentmondást vél felfedezni a leírásban, de gyorsan visszarendezi az ábrázatát.
- Ez úgyis csak amolyan ... útmutató. Nem szentírás. Úgysem ez határozza meg az ember minőségét - nyugtázza magában.

- Azt se higgyem el, amit a tanáraink mondanak? - kérdezi őszinte naivitással - Hát akkor kiben lehet itt bízni ?

A pontversenyt hallva István egy pillanatra elgondolkozik. Mint mindenkiben, benne is ott lakozott a versenyszellem, hogy bebizonyítsa, hogy igenis ő, ők a legjobbak, de még nem döntötte el mekkora jelentősséget fordítson a versengésnek ilyen megnyilvánulására. Biztos ami biztos felteszi azért a kérdést.

- Te mint már tapasztalt mágus, hogy látod, mi a leghatékonyabb módja a pontszerzésnek? - néz a baseball sapkás prefektusára, majd ahogy visszakalandozik tekintete a homokórákra, bátortalanul még hozzá teszi - Van még egyáltalán esélyünk?

Min Jong ajánlatára hálás arckifejezéssel folytatja, kizökkenve a pontversenyen való töprengésből.
- Ha megmutatnád a hálót, azt nagyon megköszönném - közben akaratlanul is rápillant nehéz, és a hosszú út eredményeképpen kissé poros bőröndjére, melytől már nagyon szívesen megszabadulna - utána pedig kíváncsi lennék a Nagyteremre és az udvarra is. Már persze ha nem jelent ez neked gondot. - egészíti ki mondandóját, mikor látja hogy az udvar említésénél mintha elveszítette volna egy pillanat erejéig Min Jongot.

Choi Min Jong

- Vajon vagyok-e elég bölcs, hogy eldöntsem hogy elhihetem-e ezt a megállapítását? - ráncolja homlokát, miközben ezen a - látszatnál sokkal összetettebb - kérdésen gondolkozik, majd végül igazat ad társának.

Ahogy a pontversenyre, és az annak megnyerésében betöltött szerepére terelődik a szó, tekintete rövid ideig a távolba mered, ahogy elképzeli, hogy háztársaival együtt ünnepelnek a nyereség után, és sorra veregetik meg a többiek a vállát, "ezaz, nélküled nem sikerült volna" jellegű mondatok kíséretében. Ey félmosoly ül ki az arcára, mire visszatér gondolatvilágból, mely jelzi, hogy az udvarias és kissé távolságtartó magatartás mögött egy magabiztos, ambíciókkal teli személyiség lapul.

- Ha rajtam múlik akkor nem lesz gondunk - mondja végül, majd rákacsint a levitás prefektusra. Ez utóbbi tettét meg is bánja rögtön, de ami megtörtént már megtörtént úgyhogy inkább nyel egyet és igyekszik leplezni pillanatnyi zavarodottságát.

- Ha már itt a pontoknál járunk, ha jól értem, akkor elég fakultatív módon áll össze egy-egy tanonc órarendje. Te milyen irányultságú vagy? - tereli gyorsan tovább a szót - Mi leszel ha nagy leszel?

Miközben az idősebb diák után indul, kissé ügyetlenül a nehéz cókmókkal megrakodva, kíváncsian kérdezi:

- Na és, mondd csak, milyen itt az étek? Muglimenza, vagy ehető szint?

Choi Min Jong

István meghökkenve nézi, ahogy Min Jong átveszi tőle bőröndjét. A mindennapokban persze ezt nem hagyná a büszkesége, azonban most a kimerültség okán még hálás is érte.

- Köszönöm kedvességed - motyogja orra alatt, majd megindul Min Jong és a bőröndje után - Az én szememben nem nagyképűség. Szerintem elég tág fogalom a művészet és a művészi lét. Én még legalábbis nem hallottam művészetség megállapító bizottságról. Úgy gondolom ez sokkal inkább az illető életérzésétől függ, mintsem objektíven megállapítható szempontoktól.

Mire mindezt végigmondja, rájön hogy kissé elragadtatta magát, és túlságosan belemerült a rá jellemző hangos eszmefuttatások egyikébe, ami miatt kissé megint zavarban érzi magát.
A boltot meghallva azonban elkerekedik a szeme

- Tényleg? - kérdezi izgatottan - Saját boltod? Mivel kereskedsz? Ha sikerül beilleszkedni az iskola körülményei közé, és bármilyen segítségre szükséged lenne, szívesen besegítenék. A sepregetéstől sem leszek ám rosszul !

Az arcára az izgatottság miatt kiült mosoly még határozottabb lesz, ahogy közelednek a szfinx portréjához.

- Ha arról lenne szó, nekem a számtan az egyik nagy erősségem. Ketten csak összerakjuk a helyes választ! - fejezi be mondandóját, kíváncsian várva a klubhelységbe kerülést.

Choi Min Jong

- Hogyha úgy érzed hogy ezzel tudod leginkább kifejezni magad, akkor nyugodtan - mondja mosolyogva, hisz egyrészt elismerték amit mondott, másrészt ezt sosem akarta magának goblin módra megtartani - ha bárki ezzel vitába szeretne szállni, küldd csak hozzám nyugodtan, egy korsó ásványvíz - itt kissé elgondolkozik - vagy nem tudom a mágusvilágban mit szoktak fogyasztani, de bármikor kész vagyok, lehet előrébb jutunk mint előtte egyedülállóként voltunk.

A bolttal kapcsolatos engedélyeket meghallva, kissé elül a lelkesedése, bár ez inkább tudható be a realitás egyik pofonjának - melytől István hajlamos elrugaszkodni - mint személyes sértődésnek.

- Megértem egyébként, többnyire a gyakornoki munkákat a mágia el tudja intézni - mondja jól érthetően, bár kissé csalódottan - Csak tudod mindig érdekelt a máguspszichológia! Hogy mi mozgatja meg a mai modern varázslót! És úgy gondoltam hogy egyesített erőinkkel még jobban ki tudjuk elégíteni a vásárlóid igényeit. De igazad van, elsőévesként még inkább a mágia rejtelmeinek elsajátítására összpontosítsak.

Ahogy a hatalmas festmény elé érnek, és Min Jong indítványozza bejutásukat, kíváncsian várja a már beharangozott rejtvényt.
Mikor az a festmény szájából elhangzik - ami számára, mint muglivilágból jött újoncnak még mindig meglepetést jelent - talárjának egyik zsebéből előkap egy láthatóan sokat használt jegyzetfüzetet, és a hozzá tartozó hasonlóképpen kinéző pennát, majd egy gyors skiccet felrajzolva magabiztosan mondja a választ a kérdésre.

- A király felesége NYILVÁN nem alszik! - jelenti ki végül büszkén, prefektusára bizakodóan tekintve.