LiliSzabad hétvége révén elindult a faluba, és valahogy a tavacskánál kötött ki. Furcsa volt, hogy az ilyen természetközeli helyeknél kötött ki mindig. Tudni illik, hogy imádja a természetet, és bármennyi időt el tud azzal időzni, hogy ilyesfajta helyeket néz egy csomó ideig.
Szétnézett, és a szemével keresett egy üres helyet. Ugyan voltak rajta kívül mások is, de nem akarta őket megzavarni. Nyugodtan piknikezhetnek tovább, attól, hogy ő ott van. Titkon reménykedett is benne, hogy senki se hívja őt a saját társaságához, mert most nem volt kedve az emberekhez. Jó, talán max egy-két személyhez, de nem szerette a tömeget. Szerencsére talált is egy nagyobb üres foltot, közel a vízhez, így oda ült le, és elkezdte bámulni a víztükröt.
Kicsivel később egy kislány csatlakozott hozzá. Leült mellé, majd be is mutatkozott.
- Szia! - köszöntem én is neki, de egy kicsit meglepődtem.
- Szép neved van. Én Nádja vagyok. - Be kell vallani, nem a világ legjobb neve, mert sehogy sem lehet becézni.
- Elsőéves vagyok, és Rellonos. Te gondolom előkészítős vagy. - Bár, ez szinte nyilvánvaló volt, hogy előkészítős, mert fiatalabb nála, azaz nem iskolás, és még sok egykorú gyerek van a környéken, de azért sosem árt biztosra menni.
