29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Tanizawa Daisuke összes RPG hozzászólása (18 darab)

Oldalak: [1] Le
Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2016. május 21. 22:10 Ugrás a poszthoz

Farkas Kamilla

Felzaklatottan érkeztem a társalgóba. A Szoffal történt vitánknak nem volt alapja a meglátásaim szerint, megint túlreagálja a dolgokat. Az édesapja foglalkozni szeretne vele, amit engednie kéne, ha már az anyja nem tesz semmit, az egészsége érdekében. Nem értem miért utasítja vissza a segítséget, pedig csak a javát akarjuk. Nem értem a nőket, de ez már régóta így van, nem most fog változni.
A mai nap folytatása csak akkor lehet jobb számomra, ha nem szól hozzám senki. Ezek után ténylegesen el akarom kerülni a többi hozzám hasonló élőlényt, csak az állatokat fogom megtűrni magam mellett. Talán nem a társalgó a legmegfelelőbb hely, de nem figyeltem merre megyek, így itt kötöttem ki. Szerencsére nincsenek itt sokan, akik mégis, azoknak van saját társaságuk, és nem foglalkoznak velem. A rellonosoknak nem közkedvelt helye ez, egy darab zöld sem ül itt, aki esetleg ismerhetne. Leginkább nálam fiatalabbak vannak a helyiségben, akik nem ismerhetnek, annyira nem vagyok népszerű személy. Megvannak az előnyei, ha nem szeretsz emberek közé menni, és inkább a klubhelyiségben, vagy a szobádban ücsörögsz. Sajnos van, aki nem akarja, hogy egyedül legyek, és őt Kamillának hívják. Jól ismerem, sokszor letámadott már azelőtt is, aminek nem mindig örültem, de mit lehet tenni, valaki már csak ilyen. Felpillantottam rá, és úgy válaszoltam:
- Hát te meg, hogy kerülsz ide? - kérdezem nagy szemekkel, kissé idegesen. Nem neki szól, de tudhatná, hogy utálom az ilyesmit. Csak a húgomnak megengedett, hogy letámadjon. Lerázom magamról, majd összecsukom a könyvet, amit a kezemben pihent eddig. Nem fogom ma ezt elolvasni, főleg, ha még vagy ötvenen támadnak le, hogy mi a bajom, vagy nem tudom még mivel. Írjam a homlokomra, hogy egy kis magányra vágyom?

Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2016. június 15. 23:30 Ugrás a poszthoz

Mai

Nem tudunk egymásra haragudni Szofival, ez most is kiderült, miután elvette a kajámat, amit magamnak csináltam és csodálkozott, hogy leöntöttem egy nagy pohár hideg vízzel. Nekünk ilyen a kapcsolatunk, kívülről talán nem tűnik barátinak, mégis testvérekként szeretjük egymást. A kajacsata után valamelyik barátnőjével kellett találkoznia, ha jól emlékszem a szőkét emlegette, de nem hagyta, hogy én is menjek, ez valami csajos dolog lesz. Pedig aranyos a lány, majdnem olyan jóban vagyok vele, mint a rellonos társammal.
A nap további részét egyedül tervezem tölteni, a húgom éppen nincs a suli területén, megbetegedett és a nagyi ragaszkodott hozzá, hogy a gyógyulásáig náluk legyen. Ahogy az idős nőt ismerem, pár nap múlva újra mellettem lehet, idegesíthet a dolgaival, ugrálhat a nyakamba, amit ki nem állhatok. Ezerszer elmondtam neki, hogy hagyja abba, de soha nem hallgat a szép szóra, a csúnyákat pedig nem vetettem be, a húgomról van szó. Néha azt kívánom, bárcsak öcsém lenne, akivel tudnék verekedni. Akár tanulhatnék is ezen a szép nyári napon, de a napsütésben kinek van ahhoz ereje? Mert nekem nincs! Inkább kint töltöm az időmet, egy jó olvasmány társaságában. Egy hónapja próbálom kiolvasni a könyvet, de valami, legtöbbször valaki megzavar benne. Ilyenkor szoktam gorombán reagálni az emberek kérdéseire, egyéb reakcióira, és még én vagyok a paraszt, mert nincs kedvem velük társalogni. Leülök az egyik padra, majd a könyv oldalaira figyelek.

***

Már két órája olvashatok, mikor felnézek és megpillantok egy általam jól ismert személyt. Elhúzom a számat, már itt sem lehet nyugtom tőle. Talán nem vett észre és megy a saját dolgára, ahelyett, hogy velem kezdene társalogni. Ilyenkor bezzeg nincs itt a szőke, akivel szájkaratét vívhatnának.

Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2016. június 18. 22:43 Ugrás a poszthoz

Rachel
tanévkezdés

Újabb év kezdődik számomra is, immáron végzősen. Nem tudom mit várjak ettől az évtől, eddig is rengeteg minden történt velem itt, köztük jobb és rosszabb dolgok. Az előbbiből több volt, de azért a büntetéseket sem úsztuk meg Szofival. Most, hogy itt vannak a felügyelők meg kéne húznunk magunkat, de ez a mi esetünkben lehetetlen, mondhatni forr a vérünk, hogy takarodó után szökjünk ki. Már kisgyerekként is ilyenek voltunk, édesapám sokat fegyelmezett bennünket, jobban mondva próbált volna, de édesanyám mindig lenyugtatta. Sokszor magunkkal vittük a húgomat is, aki szintén tele volt karcolásokkal, sebesülésekkel. Annyira felnőttünk, hogy jobban vigyázzunk magunkra, de ezt leszámítva ugyanolyan elevenek vagyunk, mint anno.
Sorával sétálok a bejárat felé, hogy hivatalosan is megkezdhessük az évünket, bár ő csak másodikosként. A szünetet most otthon töltöttük, legközelebb karácsonykor látjuk újra a szüleinket, addig a nagyiékhoz megyünk a szünetek alkalmával. Évekkel ezelőtt volt a kérésük, hogy költözzünk hozzájuk az iskola idejére, és járjunk ide, aminek hála több időt tölthetünk velük és még egy nyelvet megtanulhatunk. A húgom megpillantotta az egyik barátnőjét, vagy kijét, a táskáját a kezembe nyomta és szalad a lány felé, nekem pedig odakiáltotta, hogy vigyem fel a szobájába. Nem tiltakoztam ellene, a testvéremről van szó, aki így nem nekem ecseteli milyen jó volt az új film, amiben Masataka Kubota játszott és milyen helyes meg észveszejtő volt benne. Nem értem a nőket, hogy tudnak ennyit áradozni egy színészről, akit személyesen még nem is ismernek, csak a filmvásznon látták. A női logika egy érthetetlen dolog. Miközben baktatok fel a kastélyban egy két ismerőst megpillantok, akiknek elmormogok egy sziát.
Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2016. június 18. 23:25 Ugrás a poszthoz

Rachel
tanévkezdés

Utamat nem tudom folytatni, ugyanis az egyik fiatalabb lány megállít, méghozzá egy számomra furcsa mondattal. Felvont szemöldökkel pillantok oldalra a lányra. Ötödévesként, hogy kaphatnék én mentort, mikor azok az újaknak segítenek.
-Szerintem összekeversz valakivel, vagy elírtak valamit - bár a nevem tényleg Dai, lehet, másik ugyanilyen nevű rácot keres. Európában és Amerikában gyakran keverik össze az ázsiaiakat, akkor is, ha külön országból jöttek a személyek. A másik eshetőség, hogy adminisztrációs hiba történt, és a vezetőség elszúrt valamit, aminek most én fogom meginni a levét. Újra be kell járnom az egész kastélyt egy olyan lánnyal, akit eddig csak látásból ismerek? Ez kizárt, akkor inkább visszautazok a nagyiékhoz és egy héttel meghosszabbítom a szünetem. Félreértés ne essék, nem a csajszival van bajom, inkább a tudattal, hogy nem mehetek el kajálni, miközben a szemeim kiesnek a helyükről, mert a konyhába tilos lenne bemennünk. - Meg kell, hallgassam, amit egyszer már elmondtak, vagy letudhatjuk a dolgot azzal, ha azt mondod elmondtad és mind a ketten mehetünk a dolgunkra? - érdeklődöm. Tényleg semmi kedvem hozzá, ennyit nem beszéltek hozzám életemben, mint amennyi most rám vár. Esetleg a lány jó pontot szerezhet nálam, ha rögtön a kajáldába megyünk, ahol csinálhatok magamnak egy hatalmas szendvicset. Teli hassal és szomjat oltva szívesebben hallgatom meg a kötelező formulákat. Talán hívhatom a szőke háztársamat, aki éppen a szőke eridonossal lóg, és akkor elhülyéskedhetjük az egészet, ezzel jobbá téve a saját és Rachel napját is. Biztos nem lenne ellenére, főleg, ha ismeri a lányokat.
- Meddig tartana a körbevezetés, vagy micsoda? - érdeklődöm, hogy azért ne legyek teljesen bunkó. Ha elkezdek vele az lenni, meglehet, ő is ugyanolyan lesz velem és az egyikőnknek sem lenne jó, egymás idegeire mennénk. Ezt biztos ő sem akarja.

Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2016. június 20. 13:36 Ugrás a poszthoz



Még egy pillantást vetettem a lányra, mielőtt a könyvet kezdtem volna bámulni. Talán elmegy, és nem kell vele beszélgetésbe elegyednem. Sajnos nem így lett, ő lépkedett hozzám közelebb és kezdte a beszélgetést. Ő sem kedvel minket, ahogy mi sem őt, akkor meg minek kell társalogni? Ez a történet két, három évvel ezelőtt kezdődhetett, mikor szócsatába elegyedett Szofival. Természetesen a szőke pártját fogtam, és az sem tetszett, hogy a lány aurornak készül. Tudja, mennyire utálom azt a szakmát, mégis előszeretettel emlegeti a jelenlétemben. Unottan pillantok fel rá, és egy ugyanolyan mosolyt küldök felé.
- Nem, egyáltalán nem - válaszolok egyszerűen. Talán nem ezt várta, de, remélhetőleg, ha nem foglalkozok vele előbb elviszi innen a csinos fenekét. Semmi kedvem az emberekkel való kommunikáláshoz, ehhez a nőszemélyhez meg még inkább nincs. Zárjuk rövidre a dolgot és keressen más embert, akinek elmesélheti a fél életét. Engem nem is érdekel és kedvem sincs meghallgatni. Keressen más balekot erre a feladatra, elég nekem Szofi, Sora, Gwen és Lanetta történeteit hallgatnom. Több magamfajta alakkal kéne barátkoznom, bár nem tudom mennyi ilyen ember lakik az iskolában, esetleg a környékén.
Még egyszer felpillantok rá, úgy tűnik, tényleg nem akar lekopni és velem szeretné tölteni az idejét. Meg tudom érteni, az én társaságom maga a merő nyugalom és magány, főleg, ha nem jönnek ide hozzám az emberek. Legutóbb Kamilla ugrált a nyakamba, azt se tűrtem szó nélkül. Rá kéne tetováltatnom a homlokomra a Hagyj békén! szöveget, abból remélhetőleg megértenék mit akarok. - Ott fogsz állni egész nap és azt nézni, hogy olvasok? Érdekes program - szólok hozzá, de inkább a könyv lapjaival foglalkozom. Ahogy ismerem nem fog eltűnni, akkor legalább a válasz után maradjunk csöndben és ne szóljunk egymáshoz. Ha befogja a csipogóját, lehet nem olyan idegesítő, mint mikor ki van nyitva. Lapozok egy újabbat, ami a könyv utolsó fél oldala. Fel sem tűn, hogy befejeztem, reggel még sokkal többnek tűnt. Pár perccel később összecsukom a tárgyat és felnézek az égre. Újabb olvasmány kerülhet a polcra, amit többet nem veszek a kezeim közé.
Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2016. június 20. 14:11 Ugrás a poszthoz



Nem szeretek vitatkozni Szofival, bár inkább ez legyen és tudjuk le hamar a nézeteltérésinket, mintsem duzzogjon hetekig. Volt már erre példa, én pedig nem kockáztatok még egyszer, meg akkor kinek szívnám a vérét, ha nem neki?
Könyvvel a kezemben vonulok be a társalgóba, de nem nézem hova tartok. Inkább csak megyek a fejem után és majd kilyukadok valahol. Ismerem már annyira a kastélyt, hogy ebből ne legyen baj. De nincs időm az olvasmányra koncentrálni, mert megérkezik az egyik háztársam, szó szerint berobbanva az életembe, nekem legalábbis úgy tűnik.
- Nem vagyok depressziós - mondom csak úgy mellékesen. Inkább mérgesnek mondanám magam, de szomorúnak semmiképp sem. Nem ez a legfontosabb pontja a leendő beszélgetésünknek, de jobb tisztázni a dolgokat, nehogy valami félreértés történjen belőle, ami gyakran előfordul. - Összevesztem egy ismerősömmel - válaszolom röviden és felvont szemöldökkel pillantok a másikra, miután helyet foglalt mellettem. Komolyan most az én társaságom az egyetlen, ahol eltöltheti az idejét, vagy már mindenki elküldte a fenébe, csak én vagyok ilyen kedves vele. Sóhajtok egyet, és várom, hogy mit mond erre. Mert, ha már megkérdezte csak elmondja a véleményét, vagy valami.
- És hiányoztam? - mosolyodok el a nap folyamán először. Az ilyesmit ki kell érdemelni, nem osztogatom mindenkinek. Még kedvesnek hinnének.- És mit csináltál eddig? - ez is arról árulkodik, hogy kezd jó napom lenni. Bal lábbal keltem ki az ágyból, de talán Kamillának sikerül felvidítania. Emellett, ha már idejött hozzám bármennyire is bunkó voltam eddig, próbálok beszélgetést kezdeményezni. Otthon megígértem anyának, hogy többet leszek emberek között és próbálok kedvesebb lenni velük, én pedig nem szegem meg a szavamat. Ha egy kicsit nyitok feléjük, egy szemernyit, abból nem lehet baj. Ha rossznak ítélem meg a társaságot, akkor meg elhúzom a csíkot és vissza se nézek. Ezt is meg lehet tenni, senki nem kötelez semmire.
Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2016. június 20. 19:46 Ugrás a poszthoz



Szóval tényleg összekevertek valakivel, és a csaj nem hiszi el, hogy engem már egyszer körbevezettek. Talán nem jó a szeme, hiszen egyértelműen idősebb vagyok nála, centikkel fölé magasodom, de inkább nem vitatkozom vele. A nőkkel nem jó vitatkozni, ellenük soha nem lehet nyerni. Ahogy most ezt az egészet sem úszhatom meg. Tarkót vakarva, elhúzom a számat és pillantok a lányra.
- Legalább legyen holnap, most fáradt vagyok és mennék aludni - ásítok egyet, ezzel is jelezve, hogy nem hazudok. Az utazás lefárasztott, és nem csak a vonatútra gondolok, hanem a repülőre is. Egész nap ülni a fenekeden és nem csinálni semmit, jobban kifáraszt, mint hinnétek.
Közben választ kapok a kérdésemre, miszerint most is ugyanolyan sokáig fog tartani ez az egész, mint anno. Nem hiszem el, hogy nem lehet hagyni, kibontakozni az újakat. Néhányszor eltévednének, azzal nem lenne gond, majd, ha kérik, utána kapnak mentorokat. Szerintem ez tök jó ötlet, bár ott fent biztos nem pártolnák a nézeteimet.
- Mi lenne, ha egy vasárnap délután lenne az egész. Te is ráérsz, én is, és nem leszek fáradt - ajánlom fel a lánynak, hátha ez így megfelel neki. Ha elfogadja, akkor majd megpróbálom kihúzni magam valahogy, hátha sikerül, de talán nem leszek vele bunkó, elutasító, és vele töltöm a délutánomat. Ha jobban megismerem, esetleg barátok, vagy valami olyasmik is lehetnénk.
- Nem veled van a baj, inkább az időponttal - válaszolom őszintén. Tényleg nincs vele bajom, inkább az egész emberiség nincs az ínyemre, de rá személy szerint nem haragszom. Nem is lenne miért, aranyos lány, ahogy eddig megismertem, csak túlpörgi a dolgokat, ahogy a legtöbb nőnemű a közelemben. Minden második ember ilyen, akit ismerek, nem lenne szükségem még egyre. Közben elindulok a kastélyba, remélve, hogy követ engem és így lebeszélhetjük a részleteket.

Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2016. július 19. 16:51 Ugrás a poszthoz


Megjelenés

Sosem voltak ínyemre a bálok, akár apám szervezte őket, akár nem. Nem volt a stílusom az öltöny és a nyakkendő, inkább a laza darabokat szerettem. Mégis, ez a végzős évem, amikor kötelező a tánc, amihez szintén nincs sok kedvem. A tánctudásommal nincs baj, inkább az embertömeget nem kedvelem, akik ilyenkor minket bámulnak. Ezekben a napokban a csajok másról sem tudnak beszélni, csak a mai estéről, és ez felettébb irritáló tud lenni, főleg, ha már századjára mennek oda hozzád, hogy ki lesz a párod. Először arra gondoltam Sorát viszem magammal, akkor nem kell foglalkozzak a többi nőneművel, de a húgom kijelentette, hogy ő most nem megy, mert a barátnőivel pizsipartit tartanak, szóval ez az opció ki lett lőve, és egyedi módon hívtam meg valakit. Írtam egy cetlit, amin az volt a felirat, hogy „Eljössz velem a bálba? Ott találkozunk.” nevet nem írtam, legyen számára is titok kivel találkozik, ahogy nekem is. Így mind a kettőnknek meglepetés lesz a találkozó. Persze, ha nem jön el, vagy már van párja, akkor megfogok egy lányt és vele fogom letáncolni, amit kell, majd lelépek és ennyi volt. A másik nemnek ilyenkor (is) sokáig tart a készülődés, amit nem értek, de mindegy nem ez a lényeg. Én pikk-pakk elkészültem, nem csináltam semmi feltűnőbbet a kinézetemmel, csak egy öltönyt kaptam fel, majd elindultam a nagyteremhez. Na, most kiderül, kivel fogom eltölteni az estémet, vagy kivel nem. Többen is befelé indulnak, nekik azonban van párjuk, míg meg nem látok egy lánykát magában, és bár háttal áll nekem, felismerem. Mosolygok egyet, majd elindulok felé és a vállaira teszem a kezeimet.
- Szóval te lennél az, aki megkapta a levelet. Ekkora véletlent – vakarom meg a tarkóm, miközben a válaszára várok. Talán tévedek és mégse ő az én partnerem, lehet, várakozik valakire. Megpillantom az ujján a gyűrűt, amit még régebben kapott tőlem a baglya miatt és ez biztosítja bennem, hogy hozzám jött, nem várakozik másra.

Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2016. augusztus 23. 12:10 Ugrás a poszthoz



Fáradtan sétálok a kékek háza felé és egyedül is. Furcsálltam, sőt még most is furcsállom, hogy a lányok nem akartak velem jönni, de ezen nem akadtam fent. Az egyetlen bajom ezzel a nappal, hogy lépni alig tudok a tegnap éjszakai meló után, Zalánnak meg pont most kell találkoznia. Nem tudom, mi lehet olyan sürgős, ezért is jövök el. A kíváncsiság nagyúr nálam is, aminek sikerült legyőznie a fáradtságot, főleg, ha a barátaimról van szó, mindazonáltal nem sietem el a dolgokat. Késni nem fogok, de a lehető leglassabb tempóval megyek a Levita felé, simán mondhatnák rám, hogy lajhár vagyok.
Mikor megérkezem, feltűnik a nyúzott arca, valamint az idegessége is, amit nem tudok hová tenni. Így még nem láttam a srácot, általában unott képpel szokott lézengeni a folyosón. Valami nincs rendben vele és érdekelt mi az, de nem most, jelen pillanatban az ágyammal szerettem volna találkozni és aludni. Ez az érzés kezdett csökkenni a köszönését hallva. Egy pillanatra felvontam a szemöldököm, hogy mi ütött belé, mert nem így szokott fogadni, de mindegy.
- Helló – én maradok a megszokott köszönési formánál. Aztán jött a kérdés, amire ismét nem tudtam mit kellett volna, reagáljak. Nem az én gondjaimról kéne beszélgessünk, inkább az övéiről, ha már idehívott. Kezd furcsa lenni ez a találkozás, nem értem mit szeretne kihozni belőle. Valami gondja van, amit nem fog szívesen megosztani velem, mert hasonló személyiség, mint én, azonban magamat ismerve, ha már idehívott nem ússza meg egy semmivel. Ha kell, megverem a prefektust, persze nem keményen, nem akarom kirúgatni magam, csak annyira, hogy kinyögje a problémáit. Meglehet, nem lenne elég erőm hozzá, de egy próbát megérne.
- Az én helyzetemet hagyjuk, inkább mond mi a te gondod – az enyémek most nem fontosak, azokat meg tudom oldani egyedül is, esetleg Szof segít majd, de ő is inkább Sorának nyújtja a vállát, tekintve, hogy mind a ketten nők, viszont mellettem is mindig ott van. Érdeklődve és kíváncsian nézek rá, nem akarom harapófogóval kiszedni belőle a szavakat.
Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2016. augusztus 23. 13:06 Ugrás a poszthoz



Furcsán keződött ez az egész beszélgetés Zalán feléről. A viselkedése és a köszöne is erősítette bennem ezt az érzést, amit még nem akartam szóvá tenni, majd később biztos elmondja, ha már iderángatott.  A mondatomra egy igen érdekes választ adott, ami engem is érdekel, úgy tűnik, van vele és valakivel valami. Ez a valaki, csak én lehetek, tekintve, hogy nem más áll előtte, vagy velem akarja megbeszélni a gondjait, azonban ezt rögtön kizártam, Zalán nem olyan. Erre nem válaszoltam semmit, inkább hagytam, hogy tovább beszéljen, nagyon kíváncsi vagyok mit fog mondani. A kérdésére bólintottam egyet, teljesen él bennem az a pillanat és nem hiszem, hogy hamar el fogom felejteni. A következő magyarázata teljes mértékben lehetetlen. Mi az, hogy mi testvérek vagyunk? Soráról tudok, ő az egyetlen vérszerintem, mostoharokonom nincs, ahogy féltestvérem se. Ez nem lehet így.
- Biztos Szofi tett valamit a piámba és most hülyeségeket álmodok – hangomból kiveheti, hogy kell, még idő mire megszokom a helyzetet, de kinek ne lenne? Komolyan, most van egy féltestvérem? Ez megmagyarázná apám veslkedését az utóbbi időben, viszont anya erről tud egyáltalán? És mit szólt hozzá? Arcomra is kiül a képtelenség de, hogy mit érzek belül? Hát az kifejezhetetlen. Hirtelenjében magam mellé kapok egy srácot, aki eddig a haverom volt, most meg közli, hogy a testvérem. Valaki ébresszen fel.
- De te nem koreai felmenőkkel rendelkezel? – kérdezem értetlen arccal. Megpróbálok nyugodt maradni, vagy valami ahhoz hasonló, de nem megy az olyan könnyen, ez teljesen váratlanul ért. Sora tud már róla, vagy mondta már valakinek? Már megértem az ideges viselkedést és a köszönést, de még nem vagyok képes megemészteni. Zalán és én testvérek vagyunk. WTF?!

Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2016. augusztus 23. 23:17 Ugrás a poszthoz



Benne volt a zsigereimben, hogy ez nem egy egyszerű találkozó lesz és megéri elmenni, bármennyire is álmos vagyok és nincs kedvem hozzá. A jó szívem és a kedvességem megint határtalan, mert nem teljesen a kíváncsiságom csalt ide, hanem, hogy a haverom írt és a barátaim mindig számíthatnak rám. A szavai is ezt bizonyították, mikor kiejtette, hogy testvérek vagyunk. Egy percig szólni sem tudtam, mi a franc, mi testvérek? Ez nem lehet, otthon biztos elárulták volna nekünk, vagy nekem biztosan. Nem értem anya miért nem szólt róla, tudja, hogy velem bármit megbeszélhet. És mikor történt ez az egész? Alig van köztünk három év, de akkor is. Ilyen idős koromban igazán megtudhattam volna ezt. Magam is furcsállom, hogy így elfogadom a tényeket, de több okom is van rá. Az első, hogy miért hazudna nekem, meg nem is szokott olyat csinálni, és értelme sem lenne, a második meg így átgondolva azóta a találkozás óta, édesapám nagyon furcsa. Akkor a lehető legijesztőbb, legidegesebb és legmeglepődöttebb tekintettel méregette Zalánt, utána pedig hetekig hozzám se szólt, baglyot sem küldött még az aurorsággal sem kínzott annyit, mint azelőtt. Édesanyám tudott a dolgokról, olyanokat mondott, hogy nehéz a munkája, és mostanában többet kell bent tartózkodnia, de eddig nem volt ezzel baja, örömmel maradt túlórázni. Az első mondatom azt mutathatta, hogy nem hiszek neki, és Szofit is belekeverem a dologba, mert kinézem belőle az ilyesmit, nem egyszer történt meg, de jelen pillanatban, nem gondolom komolyan.
- Van egy öcsém is - nem feltétlenül hozzá intéztem szavaim, inkább magamban gondolkoztam, meglehet nem is hallotta azokat, bár ezt kétlem. Rengeteg idő kell, hogy ezt fel tudjam dolgozni, neki is szüksége van erre, mégis ekörül forog most az agyam. A szavak beágyazták magukat az elmémbe, de ennél többet most nem tudok vele kezdeni.
A következő kérdést is én intéztem felé, ekkora már teljesen tudatosultak bennem a szavai, ezért kérdeztem a koreai vérvonalára. A nyugodt és halk válasz helyett egy ideges és rémült érkezett, amit ebben a helyzetben, elfogadtam, nem mintha mást tehettem volna ellene. Én is hasonlóképpen reagáltam volna rá, ebben biztos vagyok, még rosszabb is lennék a helyében. Ha rosszul érint valami, akár törni, zúzni is tudok, azonban ez ritka alkalom.
- Küldök egy baglyot apámnak, hogy jöjjön ide, mert ezt személyesen kell megbeszélni, ha nem, akkor megoldjuk, hogy odajussunk. Aztán, szerintem beszélned kell anyukáddal is, nekem meg szépen közölni kell a húgommal, ha még nem tud róla - még nem szoktam hozzá, hogy közös az apánk és a húgunk is, ezért említem őket enyémekként. Idő kell ezekhez a dolgokhoz, nem megy egyik pillanatról a másikra, ezt ő is megértheti. Aztán jött egy olyan lehetőség, hogy bebizonyítsa nekem az igazát, mire én bólintok egyet, ezzel jelezve, hogy okés. Nem akadály számomra, így teljes képet kapok, és megbizonyosodom, hogy nem egy kandi kamera forgatásán vagyunk.
- Tud még erről valaki? - remélem nem említette ezt sok embernek, főleg nem azoknak, akikkel közelebbi viszonyban állok, nekik én szeretném elmondani.
Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2016. november 22. 20:51 Ugrás a poszthoz



Két napja elküldtem azt a baglyot, és legszívesebben abban a pillanatban találkoztam volna az öcsémmel. Eddig nem viselkedtem megfelelő testvérként, tekintve, hogy leléptem és egy szót sem szóltam neki, ahogy senkinek sem. Nem kérem, hogy értsék meg a helyzetem, viszont változtatni sem tudok rajta, így muszáj nekik is elfogadniuk. Nem jókedvemből hagytam itt őket, de nem folytathattam azt, ami otthont ment, így pontot tettem a dolgok végére, legalábbis részemről lezártnak tekintem, mindazonáltal fogok még beszélni a szüleimmel, ha akarják, meg, mert apával kell is Zalán miatt. Nem említettem őt nekik, kihagytam, hogy ő az egyik indokom az országban maradásra, holott ő az egyik legnyomósabb a három közül. Szofival megbeszéltem a dolgokat, valamennyire sikerült megbékítenem, de még tepernem kell a szőkénél, az öcsivel most akarok beszélni amennyiben hagyja, Lanettát pedig meglepem még egy gyűrűvel. Kész gyűjteménye lesz annak a lánynak, minden szituációnál azt kap tőlem, mintha ennyire jól állnék anyagilag. Még egy személlyel kell, majd beszéljek, de róla tudom, hogy nem haragszik már, ebből a szempontból őt szeretem a legjobban, mert nem haragtartó, de nem kérdezem meg miért, lehet olyan választ kapnék, ami nem tetszene.
Idegesen lépkedek a megírt hely felé, nem írtam meg előre mit fogok mondani, szóval érthető miért vagyok feszült és tűröm meg nehezebben az embereket ezen a csodás őszi napon. Általában nem szólok másokhoz, vagy csak nagyon indokolt esetben, de most nem tudtam megállni, hogy ne szóljak vissza a tagnak, aki mellém akart ülni a tömegközlekedésen, holott ezer másik hely volt még. Ha azt hitte velem barátkozni tud, akkor félreismert. Jöhettem volna mágikus úton is, de azokat az elmúlt időszakban annyira megutáltam, hogy inkább így járok. Van időm gondolkodni is, van min, hiszen amíg nem voltam itt sok dolog változott. Szerencsére Sora nem szerzett tudomást erről az egészről, nem tudom, hogy tudná feldolgozni apánk félrelépést és a plusz egy bátyót, akit kapna. Nem Zalánnal van baj, azonban hatalmas változás mind az ő életében, mind a miénkben. Az utam során döntöttem el, hogy szeretnék az ő testvére is lenni, legalább olyan mértékben, mint a húgomé, és ez eddig nem sikerült, ezért változásokra van szükség. Én teszem meg az első lépést, ami azt jelenti lesz képem odaállni elé és megkérdezni, amit ő tett pár hónapja. Ezek után tudunk még testvérekként gondolni egymásra? Ha a válasz részéről nem lenne, megérteném, én rontottam el mindent, de az ereinkben folyó véren nem tudunk változtatni, személy szerint én nem is akarok. Remélem, megbocsájt minden hülyeségemért, mert nincs kedvem pincsikutyát játszani, de, ha kell, megteszem, mivel róla van szó. Furcsa egy helyzet, mindig azt hittem Szofim kívül nem lesz ilyen személy az életemben és hopp, ez gyökeresen megváltozott. Milyen kiszámíthatatlan az élet. Zsebre dugott kezekkel, fejemen a fejhallgatómmal és rajta a kapucnimmal járom a főváros utcáit, hogy elérjek a megfelelő utcába. Itt már tényleg nem szeretném, hogy hozzám szóljanak, időzített bomba vagyok szó szerint, amíg a megfelelő ember meg nem talál. Szeretném, hogy itt legyen és elmagyarázhassak neki mindent, és meglepjem valamivel, ami nem is kifejezetten ajándék, vagy nem tudom nevezhetem-e annak, azt majd ő eldönti. Nézem az embereket, de eddig még nem veszem észre se távol, se közel.

Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2016. november 24. 21:58 Ugrás a poszthoz



Nem tudom, mire számíthatok a beszélgetést illetően. Nem lepne meg, ha Zalánnal is összevesznék, a szüleimmel már megtörtént, ahogy Szofival is, születési sorrendben ő a következő, tekintve, hogy Lanettával még nem találkoztam, de nem, nincsenek erre hajlamaim, remélhetőleg szépen meg tudjuk beszélni a dolgokat, amiket elrontottam. Megtehettem volna, hogy írok neki, de az akkori dolgok teljesen kiverték a fejemből a baglyok, illetve a mugli lehetőségek bármelyikét is, inkább arra koncentráltam, hogy a lehető legszebben mondjam ki gondolataimat, érzéseimet, ami nem jött össze. Apával olyannyira összebalhéztunk, hogy nem hajlandó szóba állni velem, nem képes, vagyis nem akarja megérteni az érveimet, amik elég erősek, még az öcsém nélkül is. Mostanában nem csak Zalánként gondolok rá, sokszor jut eszembe méghozzá öcsémként. Szeretném, ha ez később is így lenne, örülnék, ha ezek után tudnánk igazi testvérekként tekinteni a másikra, és a fellegekben szállnék, ha megbocsájtana nekem. Tényleg mindent elszúrtam akaratomon kívül, ezt próbálom rendbe hozni jelen helyzetben. Miatta vagyok most a fővárosban, nem szeretem az ilyen nyüzsgő utcákat, de most képes vagyok áldozatokat hozni, nem mintha ez akkora lenne.
A lehető leggyorsabban akartam vele összefutni, beszélgetni, viszont azt is megértettem volna, ha nem akar látni, beszélni velem, esetleg leszarja már az egész kapcsolatunkat. Eddig sem kötött össze semmi, a vérünkön kívül nem változtatna sok minden, csak már barátok sem lennénk. A levél tömör, valamint lényegre törő volt, tekintve, hogy nem vagyok a szavak embere, jobban szeretem kifejezni cselekedetekkel az érzéseimet, gondolataimat, amik most kevesek lesznek. Össze kell szedjem magam, verbális is tudatnom kell Zalánnal, hogy itt vagyok, mostantól mindenben számíthat rám. Nem akarok rögtön nyakba borulós, testvéri kapcsolatot, a Levitában is mondtam, hogy azt úgy nem lehet, szépen lassan, és lépcsőzetesen kell felépíteni, ahogy minden mást. Lehet, elküld a melegebb éghajlatok egyikére, és már ezt sem akarja. Én mindent megteszek, hogy megbékítsem, remélem, sikerrel járok.
Megadtam a helyet és az időt, amerre én is tartok jelenleg. Nem szeretem a város zajait hallani, a többi ember értelmes, vagy épp értelmet beszédét, így evidens a fülhallgató a fejemen. Tömegközlekedésen is gyakran van a fejemen, emiatt nem hallom meg, ha valaki szeretne leülni mellém, aztán, ha felnézek rá, mérges arccal bunkónak titulál, gondolom én. Ez soha nem zavart, most sem hat meg az ilyesmi, nyugodtan tegye ezt, nem ismer. Hamarabb érek oda, mint az öcsi, meglehet el sem jön, amit simán megértenék. Fordított esetben neheztelnék rá, szóba se akarnék állni vele, mégsem tud azon a tényen változtatni, hogy egy vér folyik az ereinkben. Érdekes, mi? Az előbb azon gondolkoztam, hogy ennyi év után a vér, mit sem számít, most mégis ebbe a kis „semmiségbe” kapaszkodom. Fel kell, találjam azt a gépet, ami kivetíti az emberek érzéseit és nem kell szóban megnyilvánulniuk, mert az senkinek sem lesz jó. Aztán megpillantom a fülhallgatós fejét, amin magamban hatalmasat mosolygok. Most is megnyilvánul a testvériségünk, ő sem igazán szereti az emberek társaságát, kevés barátja van, azokkal jó a viszonya és ennyi, pont, ahogy nálam is. Soha nem bántam ezt, ilyen vagyok és kész.
- Szia – nem a megszokott csá-t köszönöm neki, ebből is látszanak a komolyan szándékaim, lehet, elijesztem vele őt is. Soránál nem így lesz, ha most össze is veszünk, mind a kettőnknek oda kell állnia elé, együtt mondjuk ki az igazságot. Vajon a másik húga tud már valamit?
 Sóhajtok egyet, ahogy leveszem én is a zenelejátszó eszközt, és kikapcsolom, majd a nyakamba akasztom. Tényleg nem vagyok a szavak embere, és még a gondolataimat sem tudtam összeszedni, szóval most váratok magamra, pedig tudom, hogy ez egy idegtépő pillanat számára is, meg számomra is. Erőt veszek magamon és a tekintetét keresem, mégse mondhatom a földet bámulva.
- Bocs, hogy itt hagytalak és nem írtam, viszont a szülőkkel való veszekedés következtében elfelejtettem minden mást. Nem magyarázkodni akarok, csak jó, ha tudod. És nem említettem semmit nekik rólad, szóval nem azon ment a vita. Szemét voltam, amiért leléptem meg minden, de a szavamat betartom – bólintok még egyet a végére érve. Tényleg sajnálom az egészet, ezt abból is láthatja, hogy ennyi minden jött ki a számon egyszerre. Nem szoktam rengeteget, de még csak sokat sem beszélni, ezért is kaptam meg régen az antiszociális jelzőt, ami szintén nem érdekel. Viszont jelenleg az öcsémről van szó, akivel tényleg szemét módon viselkedtem, és ezt nagyon restellem. Ha lehetne, visszafordítanám az időt és újonnan csinálnék mindent, de nem lehet, hacsak nem török be a minisztériumba egy időnyerőért. Zalánért lehet, megtenném. Még nem akarom odaadni a jegyeket, amiket nemrég vettem, lehet, megvesztegetésnek venné, nem ajándéknak. Ezzel is szeretném jóvátenni, amit elrontottam. Ha én azt mondom elviszem Japánba, hogy beszéljen az apánkkal, akkor az úgy is lesz.
Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2016. december 21. 19:08 Ugrás a poszthoz



Köszönetet mondhatok az égieknek és Zalánnak is, amiért még akarja látni a képemet. Teljes mértékben megérteném, ha ezek után közömbös lenne irántam, szemét voltam vele, ezt elismerem. Írhattam volna neki, ahogy a többieknek is, azonban abban a pillanatban nem akartam senkivel sem foglalkozni, magamra akartam koncentrálni, ami olyan jól sikerült, hogy apáék részéről magamra maradtam, avagy nem érdekli többet, mit kezdek magammal. Nem akarja megérteni az érveimet, miért szeretnék itt maradni, holott a legfontosabbat még nem hallotta, vagyis az öcsémről nem ejthettem szót ígéretemhez híven. Szeretem Lanettát, de a vele való szakítást előbb túlélem, mintha a testvéremet veszíteném el, akkor is, ha alig pár hónapja tudok a testvéri viszonyunkról. Előtte is haverok voltunk, ez megalapozta a kapcsolatunkat, főleg, ha szeretne még látni, és nem csak a folyosón, hanem a családjában is.
Keresett engem bagolyban, amire tegnap válaszoltam, találkozót kérve tőle. Lehet, azzal büntet, hogy nem válaszol, lehet, el sem jön, ez tökéletes bosszú lenne, és egyértelmű jelzés. Reménykedem benne, hogy csak „elfelejtett” levelet írni, ahogy én is neki, húzni akarja az agyam, fordított esetben én is ezt tenném. Olyan helyet választok, ahol sok ember van, ez részemről idióta ötlet, ő sem szereti az effajta társaságot, én sem, de, ha szeretne velem beszélni, akár be is ülhetünk valahova, és itt nem feltétlen egy kocsmára gondolok, bármi lehet, amit ő szeretne. Fejhallgatómat akkor veszem le a fejemről, mikor meglátom, köszönés után rögtön magyarázkodásba kezdek. Mindent elmondok, ami velem történt, mondjuk ez a rövidebbik verzió, viszont most ez is elég. Egy mosolyt küldök felé szavait hallva, nem láthatja, belül mégis repesek az örömtől, amiért megbocsát és nem haragszik. Persze, nem tetszik a szomorúságra vonatkozó rész, nem tudok visszamenni és megváltoztatni mindent, talán nem is tenném, mindennek így kell alakulnia, ahogy most van.
- Többet nem fogok lelépni, vagy viszlek magammal és beszélhetsz a faterral, bár lehet, nélkülem kell ezt megtenned – húzom el a számat, ahogy kimondom gondolatomat. Nem tudom mennyire haragszik rám az öreg, most nem állnék elő, bármennyire is szeretem. Az apámról van szó, ezen sem tudok változtatni. – Mi történt? – Hangomban hallhatja az aggodalmat, bűntudatom van miatta, hiszen, itt lett volna a helyem, nem hátha akkor képes vagyok megakadályozni. Nem hiszek abban, hogy a sorsunk előre meg van írva, szerintem mindenen tudunk változtatni, én is képes lettem volna, ha akarom. Hogy szúrhattam el ennyire a dolgokat? Következő mondatainál lehajtom a fejem, nem akarok tudomást venni erről, túlságosan is bánt a dolog. Nem mondta, hogy az én hibám, mégis érzem ezt. Nem ismerem a nálam idősebb srácot, annyit tudok róla amennyit az öcsém (igen, az öcsém, nem Zalán, vagy haver) elmondott, azonban a beszélgetéseinkben alig esett szó a srácról, az apjáról panaszkodott, ha csinált ilyet.
- Sajnálom, nem akartam, hogy ilyen történjen. Ugye komolyabb nem lett a dologból? – most még nagyobb bűntudat motoszkál bennem, nem akartam, hogy így legyen, megnehezítem Zalán helyzetét az én problémáimmal. Nem kéne, keverjem a családi ügyekkel, de könyörgöm, most már a srác is a családom része. Ennél nehezebb nem lehetne, mégse bánom, szereztem egy fiútestvért, akit mindig is akartam, Sorával ugyanis nem lehet verekedni még viccből sem.
Bólintok az ötletére, és követem a hely felé, én nem ismerem ki Budapestet, nem járok ide gyakran, ha mégis, akkor általában lehajtott fejjel közlekedem, tudomást sem véve a körülöttem rohanó világról. Az emberek többsége szalad, alig veszi észre a maga körüli életet, így én a lassabb tempót preferálom, szeretek magamban elmélkedni a dolgokról.
- Az anyákra mindig lehet számítani, a legnagyobb bajban is szaladnak segíteni, örülök, hogy megbeszélted vele a dolgokat. Gondolom örült, hogy nem rögtön apához mentél, lehet ő is beszélne vele, bár ebben nem vagyok biztos és lehet nem is jó ötlet – ezzel vezetem be a saját sztorimat, avagy a távolmaradásom okát. Joga van tudni róla, nem fosztom meg ettől, meg lehet, újabb bosszúságot eredményezne köztünk, ami sem neki, sem nekem nem lenne jó, szükségünk sincs a felesleges vitákra. Mind a kettőnknek megvannak a problémái, a titkolózás nagyobbakat szülne. Miért ilyen nehéz az élet? Miért kellett apának és Zalán édesanyjának találkoznia, és arra az egy éjszakára odaadniuk magukat egymásnak? Megnehezítik a saját, és a mi életünket, holott fater még nem is tudja, hogy tudok a Lepsényi ivadékról. Sóhajtok egy hatalmasat, mikor elérjük a helyet. Jó, én itt is szívesen mondom, legalább kevesebben hallják, bár nem hiszem, hogy az embereket az én családi helyzetem érdekelné, mindenkinek megvan a saját problémája, viszont az én problémám, az Zaláné is. Ez így bonyolultan hangzik, de higgyétek el, az is. Leveszem a meleg kabátom, amit a pulóver követ, idebent forróság van, még a pólómban is melegem van, szóval amennyire csak tudok, levetkőzöm. Mielőtt megszólalhatnék, felteszi a kérdéseit, amit vártam, ez elkerülhetetlen volt az este folyamán, nem is szerettem volna terelni, ha nem most kérdez rá, akkor megtette volna, máskor teszi meg. Közben megérkezik a pincérnő, mi meg rendelünk valamit, én legalábbis így teszek, a másik az Zalán dolga.
- Ja, apánk megint azzal nyaggat, de nem is ez a lényeg. Azt szeretné, ha visszamennék Japánba, és ott lennék auror. Nem akarja megérteni az érveimet Magyarország mellett, de a legfontosabbat még nem tudtam neki megemlíteni, mert megkértél rá. Ha azt mondaná, maradhatok itt, akkor akár még aurornak is elmennék, de nem megyek oda vissza – hangom elkeseredett, tényleg nem tudom, mit tegyek, elmúltam tizenhét éves, hivatalosan is felnőttnek számítok, azonban apám szava sokat számít. Ez az első alkalom, hogy közösnek neveztem a fatert, eddig még nem csináltam ilyet, csak Zalán, ebből is látszik, neki előbb sikerült feldolgoznia a dolgot. Mostantól nem csak Sora és az én apámról beszélünk, a Lepsényi gyerek is ugyanannyira a fia, mint én. Felmerül bennem a gondolat, hogy felvehetné a nevét és lehetne ő is Tanizawa, ám ebbe még korai belegondolni, ne siessünk ennyire előre, mindennek megvan a maga ideje és lehet, ő nem is szeretné. Szavaimból leszűrheti, hogy nem csak haverságot szeretnék, ezt a mondatomat ne tessék félreérteni, szeretném testvéremként elfogadni, ha még engedi. Veszek még egy mély sóhajt, ahogy a szemébe nézek. Ez most nem lesz könnyű.
- Tudom, hogy rossz testvér voltam, és elküldhetsz melegebb éghajlatokra, de, ha szeretnéd, megpróbálhatjuk ezt a testvéri dolgot, feltéve, ha kíváncsi vagy még a képemre, vagy egyszerűen bemutatlak apának és onnantól a ti dolgotok – az utóbbi nagyon fájna, mégiscsak az öcsémről van szó, akit itt hagytam egyedül, és miattam összeveszett az apjával. Ha édesanyám ezt megtudja akkora bűntudatot kelt majd bennem, amilyet még nem éreztem, a legrosszabb az lesz, hogy igaza van. kíváncsi vagyok a srác válaszáram reakciójára, lehet váratlanul érte a dolog, de ismer, nem szeretem kerülgetni a forró kását, rögtön a dolgok közepébe csapok. Ha nem akar közelebbi testvéri kapcsolatot, nem strapálom magam tovább. Ha engem nem akar látni, attól apámmal még lehet jó a kapcsolata, ami szúrná a szememet, ebben most biztos vagyok, mindazonáltal nem tehetnék ellene semmit, az ő kapcsolatukba nem rondíthatok bele, annyira nem vagyok rossz rellonos, ilyen eszközökhöz soha nem vetemednék. Én rontottam el, viselem a következményeit. A nagyobb feladat meg mind a kettőnkre vár, be kell mutassuk, agymást a testvéreinknek, nekem muszáj, mert Sora az ő húga is lesz, és a lány mennyire fog neki örülni, hogy még egy ilyen helyes bátyja van. Szokott nekem mesélni Zalánról, de, ha megtudja a testvéri kapcsolatot ki fog ugrani a bőréből, remélem örömében.

Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2017. január 8. 13:42 Ugrás a poszthoz



Tanulnom kéne, de mindenhol túl sok a zaj, és a nemkívánatos személy, főleg egy helyet. Nincs kedvem senkihez, vagyis beszélgetni nem szeretnék, mégis megtalálnak az emberek az idióta kérdéseikkel. Az előbb egy rellonos kislány jött oda hozzám, hogy merre találja a Levitát, én viszont nem mondtam semmit, még a végén megkérne, hogy mutassam is meg neki. Akár az öcsémet is meglátogathatnám, beszélgethetnék vele, azonban fogalmam sincs, merre van, lehet Gwennel tengeti az idejét, vagy másik testvéreivel, majd holnap írok neki baglyot, akkor úgyis vasárnap lesz. Még nem szóltunk Sorának, nemsokára muszáj lesz, megejteni azt a beszélgetés, mindazonáltal lehet, a másik húga sem tud a fejleményekről. Nem akarja ő sem elsietni ezt, lassan kell beadagolni nekik a hírt. Össze kell üljünk beszélni, bár akkor nem erről a témáról beszélnék vele.
Szorongatom a könyvet egyik kezembe, miközben lehajtott fejjel lépdelek előre. Nem akarok senkivel találkozni, azt sem figyelem merre megyek, amerre a lábam visz. Egyik terembe érve hallok egy női hangot, amire egy pillanatra felfigyelek, aztán rájövök, hogy nem nekem szól, egy kínait keres a lányka. Olyan nemzetiséget még nem láttam a suli falai között, leginkább japánok és koreaiak vannak jelen, meg oroszok is, ami Ázsiához tartozik, meg egy tajvani kék is van, látásból ismerem. A vagy valami olyasmire mégis felkapom tekintetem, sóhajtok egyet, ahogy általában ilyenkor. Nem érdekel, hogy nem tudja a nemzetiségemet, általában így vannak a magyar, és más nemzetiségű emberek. Nem lenne nehéz, ha kicsit odafigyelnének, de mindegy, hagyjuk ezt.
- Csi? Komolyan? Legalább a nevét tudhatnád annak, akit keresel, aki nem én vagyok – válaszolom a navinésnek, akit láttam a kajánál, meg máshol is, azonban a nevét nem tudom, annyira nem érdeklődtem utána. Elveszem a füzetet, érdeklődő pillantással nézem a tulajdonos nevét, összehúzom szemöldökömet.
- Ilyen ronda írást még nem láttam, nem tudom elolvasni az írást, bocsi – nem tudom, miért kérek bocsánatot, nem is akartam segíteni neki. Szegény lánynak nehéz dolga lesz, amíg nem találja meg a megfelelő személyt, addig nem jön rá ki ír így, ha én nem, más sem fogja tudni elolvasni. Sóhajtok egyet, ahogy az arcára nézek és kedvesen egy kérdést intézek felé.
- Segítsek meglelni a megfelelő személyt? – nem értem magam, miért kell ez? Mindegy, már nem vonom vissza.

Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2017. január 14. 23:05 Ugrás a poszthoz



Sóhajtva fordulok hátra, hogy bevárjam a lányt, aki lohol utánam. Nem tudom, mit akarhat, és miért csinálok ilyet, nincs kedvem az emberekhez, mégis megállok. Talán érdekel miért kiabálja mindenki előtt egy ismeretlen, ázsiainak szánt nevet. Megbizonyosodom róla, hogy nekem szólt, avagy én lennék az a bizonyos Chi. Összehúzott szemöldökkel pillantok le rá, majd válaszolok kérdésére.
- Daisuke vagyok, és nem én vagyok, mert nem úgy neveztek el a szüleim. De látom te is kevered az ázsiaiakat, ahogy az Európaiak többsége – újabb sóhaj hagyja el ajkaimat, nem értem mi ebben olyan nehéz, vagy a többi ember, akik felismerik a különbségeket, ők túl különlegesek és nem átlagosak, ez is megeshet. Gwennek olyan egyszerűen megy, Szofi sem erőlteti meg magát, Lanetta sem kevert össze eddig senkivel, akkor nem lehet olyan nehéz. Mindegy, nem gondolkozom ezen, még a végén felhúzom magam.
Szája lefelé görbül, mire engem elfog az emberség. Néha tudok kedves lenni, ez azon egyik pillanata lesz, mikor egy idegennek segítek, nem barátnak. Kiveszem kezéből a füzetet, és magam elé tartva próbálom elolvasni az írást, viszont ez nagy problémát okoz, olyan ronda. Nem mondom, hogy fiú írta, lányok is tudnak így írni, azonban több mint valószínű.
- Ezért nem szabad odaadni a füzeted olyannak, akit nem ismersz jobban – mondom a lánynak, miközben belelapozok, hátha van benne árulkodó jel. Nem találok ilyesmit, ezért visszaadom neki a papírból készült tárgyat, és felajánlom segítségemet. Ma nagyon jó kedvemben lehetek, nem gyakran teszek ilyet, szóval becsülje meg a lányka, máskor nem biztos, hogy lesz ilyen.
- A Rellonban nem ismerek mást, aki lehetne, a Levitában kell lennie, ahol van több ismerősöm is, ha akarod, megkérdezhetek egyet, kettőt, hogy tud-e valamit
– nem tudok ennél többet tenni érte, Zalánnak kommunikálok ezzel kapcsolatban, neki biztos lesz ötlete ki ez a titokzatos Chi, és nem, most nem jut eszembe a kékek prefektusa, akinek hasonlóan hangzik a neve, az túl egyszerű lenne. Elindulok a szfinxek klubhelyisége felé, remélve, hogy követ, ha nem, nekem az is jó, megyek a saját dolgomra.

Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2017. április 7. 20:17 Ugrás a poszthoz



A mai nap nem csináltam semmi hasznosat, legalábbis olyat nem, amit apám annak tartana. Kezd idegesítő lenni a költözéssel kapcsolatban, nem tudja megérteni, hogy nekem jó itt, és biztos nem fogok hazamenni. A leveleit sem mindig olvasom el, esetleg, ha anya, vagy a másik nagyiék írnak nekem, nekik szívesen válaszolok, hisz nem traktálnak ilyesmikkel. Kaptam egy, két rivallót is, amiket nem mások előtt nyitottam ki, inkább visszavonultam oda, ahová a lányok csoportosan járnak a fiúkkal ellentétben: a wc-be. Sóhajtva hallgattam végig a kiabáló üzeneteket, amik az ő hangján akár ijesztőek is lehettek volna, ha nem ismerem jól a személyt, aki küldte, így inkább a másik fülkében lévő srác ijedt meg, nem is kicsit. Hülyének nézhetett, de nem érdekel, semmi köze ehhez. A baráti körömből többen sem akarják, hogy elmenjek, legtöbbet Szofitól, Zalántól és Gwentől hallgatom. Nyugtatom őket, egy tapodtat sem fogok tenni innen, ahogy az aurori pálya sem vonz, bármennyire is szeretné a szőke, ha vele tanulnék. Nem való az nekem. Mindenkivel kibékültem, elmagyaráztam, hogy miért hagytam itt az országot olyan hosszú időre, a legtöbben meg is értették, aki nem, azt nem tekintem igazi barátnak. Azóta Zalánnal is javult a kapcsolatom, ha így folytatjuk, tudunk egymásra igazi testvérként tekinteni, bár ahogy sejtem, olyan mély kapcsolatunk nem lesz, mint amilyen neki van Ricsivel. Örülnék, ha ez nem így lenne, és bennem is olyan szinten megbízna, ahogyan az idősebb srácban, de megértem, ha nem alakul olyan mély kapcsolat közöttünk, mégiscsak eddig külön éltünk, alig pár hónapja vagyunk testvérek. Ha jól sejtem, Veronika és Sora nem szereztek tudomást a családi afférról. Az utóbbi esetében szeretnék ott lenni, a kislány (francokat az, csak számomra) lelke még gyermeki, lehetséges, hogy teljesen összetörne a tudattól. nem könnyű megtudni egy ilyen hírt, nekem is nehezemre esett elfogadni apám félrelépését, de higgadtan átgondolva, örülök. Lett egy féltetestvérem, és kiderült, hogy a fater múltja sem makulátlan, mint ahogy régen mesélték nekem. „Üssek rá”, „Légy olyan amilyen ő is”, stb... igen? Legyek olyan, mint ő? Kiváló auror, de mégiscsak megcsalta a feleségét, anyának ez nagyon fájhatott akkoriban, mégis megbocsájtott neki. Tisztelem mindkettejüket, azonban ez sok mindent elárul. Édes fa... Istenem, mi lesz még itt?
Nincs nálam óra, mégis tudom, hogy takarodó után mászkálok kint, hisze senki nincs erre, világosság sincs, mert tombol az éjszaka. Mára nem terveztem semmit az alváson kívül, Karácsonyig nem hiszem, hogy megyek bulizni, vagy valami, maximum, ha valaki elhív. Őszintén, fogalmam sincs, mit keresek ilyenkor kint. A vacsora rég befejeződött, mégis a konyhából jövök, pontosabban egy konyhából. Az eridonosnak süthetnékje volt, az öcsém nem volt megfelelő személy a kóstolásra, ezért kellettem neki én. Megnyaltam mind a tíz ujjamat miután megettem a süteményt, amit készített. Van egy sejtésem kinek lesz meglepetés, de azért adhatott volna még pár szeletet. Teli hassal baktatok a folyosón, már csak az ágyamhoz kell elérjek, mikor beszédre leszek figyelmes. Pont arra tart az utam, de nem zavartatatom magam, mestertanonc vagyok, akit nem büntethetnek meg kései sétálgatás okán. Zsebre dugott kézzel közeledem, leszarom kik vitatkoznak, vagy csinálnak bármit, már csak aludni akarok. Meghallom Zalán hangját, és rögtön megváltozik a véleményem. Nem szeretnék rájuk törni, ezért, ha figyelmesek észrevehetnek, ami a fiatalabbik részéről megtörténik. Egy pillantást vetek a másik személyre, egyből levágom, kivel van. Ricsi. Miként kéne most érezzek? Soha nem találkoztam a legidősebb Lepsényivel, annyit tudok róla, amennyit az öcsénk elmondott. Furcsa belegondolni, hogy közös a testvérünk, azonban nekünk nem folyik ugyanaz a vér az ereinkbe. Hallottam más szájából is Ricsi nevét, viszont nem ugrik be kijéből. Fontos történés volt, fontos emberrel, de bármennyire is gondolkozom, nem jut eszembe. Mindig ismertem a rossz memória hátrányait, viszont ennyire nem kéne annak lennie.
- Szia…sztok! – köszönök először az öcsinek, majd picit később a másik testvérnek is. Ricsi hallott rólam? Biztos nem beszélt rólam Zalán, vagy beavatta a történtekbe és mindent elmondott, a lelépésemet is. megérteném, ha a srácot védve nekem esne és megverne, amiért itt hagytam és miattam verekedtek, meg minden egyéb. Megérdemelném, tudom.

Tanizawa Daisuke
INAKTÍV


Nagy Chiii
RPG hsz: 48
Összes hsz: 385
Írta: 2017. április 22. 20:45 Ugrás a poszthoz



Hallom, hogy nem vagyok egyedül, mások lépkednek a másik folyosón. Nem zavartatom magam, ha nem kötnek belém, én sem pazarlok rájuk szavakat. De az elképzeléseim megdőlnek. Az öcsémet pillantom meg a nálunk idősebb srác társaságában. Fogalmam sincs, Ricsi mennyit tud erről az egészről, pontosabban, hogy én vagyok a másik testvér. Soha nem beszéltem a koreaival azelőtt, hallásból tudhatunk egy, két dolgot a másikról, annyira amennyit Zalán elmesélt. Sajnáltam mikor összevesztek, és aggódtam is az öcsi miatt, azonban a másik tag iránt nem tudok ekkora érzelmeket kifejezni, hisz nem is láttuk még egymást. Korainak tartom ezt az egészet, még, ha véletlen, akkor is. a fiatalabbra pillantok, látom az ijedt kifejezését. Nem szeretnék a terhükre lenni, ahogy látom most csend van közöttük, és béke. Ez az az egyensúly, amire nekem is szükségem lenne az üggyel kapcsolatban, viszont addig nem kapom meg, amíg Zalán és az apánk nem találkozik. Azt hiszem, egyikőnk sem készült fel arra, de húzni sem szeretném, annál rosszabb lesz. Nem miattam, de én sem vagyok képes tovább hazudni otthon, édesanyám ezt nem érdemli meg, ahogy a faterral is szeretek őszinte lenni. Bármilyen is a viszonyunk most, a nevelést nem lehet kinőni egyik napról a másikra. Ahogy a két srácra nézek, elfog a bánat. Belerondítottam a családi életükbe, ha nem haverkodott volna vele Zalán, talán nem is állna fent ez a helyzet. bűntudatom van minden miatt, amit képtelen vagy megemészteni. Köszönésem halk, szomorúsággal teli. Nem szeretném elrontani az idillikus pillanatot, a kibékülés örömét. Eddig is szemét voltam, amiért miattam veszekedtek, ha nem hagyom itt szegény srácot, semmi nem így alakult volna. Legszívesebben szemen köpném magam, mindent elrontottam, ami fontos az életben. Sok emberrel megbeszéltem, a levitással sincs másképp, mégis kárpótolni szeretném, amiért nem voltam, vagyok jó testvér számára. Lanettával nem tudtam megmenteni a kapcsolatunkat, ezért még jobban fogok harcolni.
Köszönésükre felkapom a fejem, és ezzel egy igen fontos momentumot kapok el. Látom, ahogy Zalán Ricsire néz, bármennyire is rideg tud lenni a srác, a testvérével képtelen ezt megtenni. Csak reménykedni tudok benne, hogy egyszer rám is így fog nézni, védelmezően, tele szeretettel. Belül elmolyosodom ezen, most kéne lelépjek, nem elrontani a pillanatot. Meg is fordul a fejemben, szóra nyitnám a számat, mikor az idősebbik levitás felém nyújtja a kezét. Kérdőn nézek rá, ilyen gesztust nem vártam tőle. a szemeibe pillantok, ha tudná ki áll előtte, lehet nem így tenne. Kételkedem magamban, ez ritkán esik meg, az előttem álló kettőnek mégis sikerül. Törjem össze mindkettejüket, vagy legyek bunkó. Az utóbbit választanám, ha nem lenne bennem a dolog, hogy később még akár találkozhatok is vele. Egyikőnk számára sem lenne megfelelő, ha haragban lennénk, Zalánnak okoznánk a legnagyobb fájdalmat a marakodással. Bár elmosolyodni nem tudok, lendítem a mancsomat a másikéhoz. Nevemet nem kell mondanom, a bemutatás már megtörtént, amiből azt szűrtem le, hogy a másik nem ismer teljesen, maximum Zalán haveri szintjén. Ez tökéletesen megfelelne számomra, ha a kék nem folytatná a beszédet. Kezem megdermed, még mielőtt kezet foghatnék, hallgatni tudom a szavait. Bár a kékhez intézi szavait, fontosak az én szempontomból is. nagy levegőt veszek, ahogy kimondja apánk nevét, innentől nincs visszaút. A Lepsényi nem képes rám nézni, kezét is elhúzza. Hazudjak, hogy ennél jobb reakcióra számítottam? Nem fogok, nem lenne értelme. Figyelem mindkettejük reakcióit, főleg Zalán az, aki érdekel. Nem tudok szóhoz jutni, nem is nekem kell. Ebben a szituációban nem én vagyok az áldozat, inkább egy olyan ember, aki mindent elront. Ha nem lenne ez az egész, ha a szüleink nem kavartak volna egymással két évtizede, akár mindkettejük haverja is lehetnék. Ha Ricsivel történni fog valaki, testileg, akár lelkileg az az én lelkemen is száradni fog, apámén főleg. Távolabb lépek egyet tőlük, viszont most már nem készülök a távozásra. Érdekes, ugye? Nem szoktam elmenekülni a problémák elől, magam vívom meg a gondjaimat, akkor is, ha azok túl nagyok nekem. Kéne valamit mondjak? Ebben a helyzetben nekem kéne kezdeményezőnek lennem? Sóhajtok egyet, gondolataim kuszák a szavakhoz. Mindkettejüket figyelem, egy pillanatról nem szeretnék lemaradni, nehogy végzetes legyen. Ha kiabálni fognak velem, csapkodni, vagy verekedni, nem állok ellent, teljes mértékben meg fogom érdemelni, amit kapok. Nem sajnáltatom magam, inkább támaszt próbálok Zalánnak nyújtani ebben a kemény időszakban. Ugyanúgy szeretem a srácot, mint Sorát, bármiben számíthat rám ezentúl. Lehunyom szemeimet, legszívesebben az ágyamban lennék, és az igazak álmát aludnám. Biztos vagyok benne, hogy ma nem fogok pihenni, hisz a gondolatok nem fognak hagyni, ha mégis sikerül lehunynom szemeimet, akkor a rémálmok fognak gyötörni. Rövid időn belül meg kéne oldanunk a fenálló problémát, egyikőjüknek sem szeretnék fájdalmat okozni. Ha úgy adódik, és nekik is boldogabb, engem soha az életben nem fognak többé látni, sem Zalán, sem Ricsi. Nagyon szomorú lennék ebben az esetben, hisz most szereztem egy öcsköst, akivel egy másik világot ismerhetek meg, vele nem olyan dolgokat kéne csináljak, mint egy húgival, viszont az ő boldogságukért cserébe lemondanék erről. Belerondítottam a családi életükbe, muszáj lesz jóvá tegyem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum - Tanizawa Daisuke összes RPG hozzászólása (18 darab)

Oldalak: [1] Fel