Az,hogy felvették talán a legnagyszerűbb dolod ami eddigi élete során történt vele. Sajnos a sok kellemes élmény mellet kénytelen megtapasztalni az olyan kellemetlenségeket is mint az eltévedés,az unalom és persze a bezártság. Így hát úgy dönt kimegy egy kicsit hátha akkor helyre rázódik. Bizonytalan léptekkel indul meg  kijárat felé. Eddig még sosem járt kint ilyen későn és fogalma sincs,mire számítson. Szerencsére alig pár lépés után kellemes csalódás éri. A levegő már kezd lehűlni,de korántsem hideg. Mondhatni frissítő. A nap pedig már készül eltűnni a horizonton varázslatos fényekbe burkolva a tájat,és ehez a csodához még pálca sem kell. Talán egész éjjel ott maradna ha nem vesz észre valamit. Illetve valakit. Legnagyobb megdöbbenésére egy másik lány fut a tisztáson körbe-körbe. Gondolkodás nélkül utánaindul s kisvártatva be is éri az idegent.           -Szia!-köszön rá vidáman mintha csak régi ismerőst látna.

Egyre nehezebben veszi a levegőt és érezi,hogy már nem bírja sokáig. Szerencsére a lány végre megállt így ki tudta fújni magát.                 -Nem dehogy!-rázta meg a fejét ösztönösen-csak kijöttem egy kicsit. Próbálja megmagyarázni azt a számára is érthetetlen helyzetet miszerint napnyugtakor kint futkos a réten egy idegen után. Persze mindennek van értelme csak meg kell találni. Vagy valami ilyesmi.

Zoé

 -Köszi-veszi el a lány kezéből az egyik üveget és azonnal belekortyól.    
 -Én meg Paulina-mosolyóg rá az idegenre. Sajnos nem igazán szokott hozzá a sporthoz így rendszerint pár méter után kifullad. Miután sikerült valamennyire összeszednije magát bele is fog a magyarázatába.
 -Tudod én csak kíváncsi voltam-simítja ki a szognyáját.
 -Nem sokan futnak itt ráadásul ilyen későn Tulajdonképpen senki se szokott napnyugtakór kint tartózkódni jegyzi meg magában.

Letelepszik a lány mellé és csendben hallgatja a mondandóját. Úgy tűnik tévedet az éjszakai kijárással kapcsolatban,dehát jó pap is holtig tanul. A saját hibáin való rágodás helyet inkább kiváncsian fürkészi a másik arcát. Lehet,hogy csak képzelődik,de mintha szomorúságot látna rajta. Erre a gondolatra szinte azonnal összeszorul a torka.
 -Jó lehetet akkor-szólal meg végül   -A sport nem igazán az én világom-ingatja a fejét szényenkezve. Sajnos nem túl jó a fizikai állóképessége és akkor még finoman fogalmazott.

A bájitaltan talán a legnehezebb tantárgy amivel eddig találkozott. Pontosan ezért van most szüksége némi anyag gyűjtésre,arra pedig mi is lehetne jobb hely egy könyvtárnál. Szerencsére sikerült hamar megtalálnia,és már kezdődhet is a kutatás. A polcok közöt boklászva egyszer csak észrevesz egy másik lányt.
 -Szia-köszön neki vidáman majd ismét a könyvek felé fordul. A következő polcon meg is akad a szeme egy érdekesnek látszó köteten. "Bájitalok kezdőknek" hírdeti a felirat.

Érdeklődve fellapozza az újonan talált művet és letelepedik vele az egyik asztalhoz. Az első kötet a tárgyal kapcsolatban amit végre megért ez pedig határozottan jó jelnek számít főleg ha sikerül memorizálnia.
 Rögtön az elején megakad a szeme egy érdekesnek tűnő bekezdésen. Különféle gyógyító hatású bájitalok szerepelnek benne. Izgatottan olvassa végig a részt,bármennyire nehéznek találja a bájitaltant ez még az ő figyelmét is felkeltette."Kéne csinálni egy adaggal"morfondírozik magában majd a lány felé fordult
 -Mit olvasól-érdeklődik miközben lesöpör egy szöszt a szoknyájáról.

Szofia Elena Csehnkova

 A falut elhagyva egyszer csak egy hatalmas csillogó tóra bukkant. Fogalma sem volt róla,hogy van bármiféle természetes (vagy akár mesterséges) víz az iskola közelében pedig onnan szinte hihetetlennek tűnt,hogy nem vette észre korábban.      Óvatosan végigsétált a stégen majd belelógatta a lábát a vízbe. Azt kellemesen felmelengette a déli napfény ami most keskeny aranyhidat festet a tóra. Megbabonázva szemlélte a napkorong mutatványát,ez volt az eddigi legcsodálatosabb dolog amit ebben az évben látot.

Somoskői Alíz Evelin

 - Akkor a tiéd biztos izgalmasabb - állapítja meg,bár ezt csak feltételezni tudja ráadásul a lány arckifejezése sem árul el túl sok információt. Viszont amilyen elmélyülten olvasta elég nagy az esély rá,hogy mégiscsak tetszik neki. A gondolat önkéntelen mosolyt csal Paulina arcára.( Mármint az,hogy a másik talált egy jó könyvet.)
 - Én meg a Bájitalok Kezdőknek-et - teszi hozzá hiszen neki is válaszolnia kell a kérdésre. Ekorra már megfogant benne egy igen magvas gondolatt,ami az idegen nevével vagyis egészen pontosan annak ismeretlenségével áll kapcsolatban. Na nem mintha az ismeretlen valami szent akármi lenne amit csak körülírni lehet,de ha kimondod a nevét a számíts a korai halálra. Ez a fenyegetés persze ma senkit sem ijesztene meg pedig a régi időkben mindenképpen megvalósult az ígéret vagy a sértet szellem vagy a törzs személyében. Habár jobban belegondolva sokkal könnyebb betartani a szabályt ha fogalmad sincs mit nem szabad kimondani.
 Az ősmagyar hagyományokból viszonylag hamar visszatér a valóságba,igaz az utobbi is legalább olyan varázslatosnak bizonyult ˙( nem a beszélgetés hanem maga a Bagolykő ) végül úgy dönt előbb ő mutatkozik be  ha már eszébe jutott.
 - Egyébként Paulina vagyok - néz fel a kötetből s természtesen alaposan megnézi a lányt. Barna hullámos haja és kedvesnek látszó arca kifejezetten szimpatikus benyomást kelt. Szokták mondani,hogya testbeszéd és a mimika sok mindent elárul habár eddig  csak udvariasságot meg némi érdeklődést sikerült kiolvasnia a másikból. Habár valószínűleg nincs mitől tartania.

Somoskői Alíz Evelin

 Evelin kijelentésére csak egy bolintással felel. Persze,hogy fontos a bájitalok helyes használata különben elég nagy slamasztikát lehet csinálni. Igaz ő még egyet sem próbált ki(majd fog) így csupán az elbeszélésekben bízhat.
 A következő kérdésre viszont már felkapja a fejét. Mondjuk ez érthető hiszen mindenki szívesen gondol az otthonára.
 - Debrecenből - mosolyodik el egy pillanatra amikor eszébejut a város. Az elején nagyon nehéz volt megszoknia a hegyeket elvégre egész életében az Alföldön lakott.
 Azért ő is kíváncsi lett a másik származására szóval rákérdez:
 - Na és te - fürkészi a lányt mintha kitudná olvasni a tekintetéből. Természetesen nem sikerült tehát más megoldás híján jobbnak látta megvárni a választ.

Sosem hitte volna hogy ennyi gyaloglás szükséges egy levél feladásához. Pedig,de! Főleg mert a bagolyház majdnem a legfelső toronyban van (na jó ez erős túlzás,de azért sokat kell lépcsőzni odáig). Úgy tíz percnyi séta után egy tágas helyiségbe ért melyet teljesen betöltöt az a tipikus semmivel össze nem téveszthető állat szag. Előhózta a gondosan összehajtott pergament és elindult keresni egy baglyot.

Alig érkezezik meg a helyszínre,máris magával ragadja az a bizonyos fesztiváli hangulat. Na nem mintha olyan bulizós fajta lenne,de hát az ilyesmit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Sajnos nem sok ideje marad a nézelődésre ha még a mai nap folyamán meg akarja találni a futókat. Rohamtempóban átvág a sátorok között s hamarosan eléri a színpadokat. Persze ez korántsem olyan egyszerű figyelembe véve a tömeget hiszen az ilyesfajta rendezvények sok embert megmozgatnak,ráadásul vannak akik nem kifejezetten szelíd módszerekkel próbálnak előbbre jutni. Így eshetett,hogy negyed órán belül harmadszor is a kiindulópontnál találja magát és futhat neki újra. Végül mégis sikerül át jutnia,onnantól viszont fogalma sincs merre menjen tovább szóval marad a jól bevált kérdezősködés.

- Hát, elég ramatyul állok velük - húzza el a száját - de a bizalom elixírje jól hangzik.  
 Már ha el tudná készíteni, de eddig az elméleti részét sem értette, szóval inkább bele se mer gondolni mi lesz, ha üst elé kerül. Remélhetőleg csak a terem robban fel és nem az egész iskola.
 A saját Bájitaltan tudásán (illetve annak hiányosságain) morfondírozva észre sem veszi, hogy közben feltettek neki egy másik kérdést.
 - Sokfélét - ocsúdik fel a gondolataiból - főleg történelmi témájút. Tényleg, a varázsvilágban is vannak ilyenek?
 Igaz ami igaz, az események vagy az évszámok sosem maradtak meg benne huzamosabb ideig, de mindig lenyűgözte az akkori emberek gondolkodásmódja. Na nem mintha a maiaké olyan rossz lenne, csak hát nincs két egyforma kor és érdemes tanulni az elődeinktől.

Somoskői Alíz Evelin

A kislány magában elmosolyodik, ahogy elképzeli milyen lehet ezt az általa ismert történelemmel párhuzamos múltat. Hiba vagy sem, minden esetre egy percig sem gondolja,hogy ezek teljesen külön zajlottak hiszen ha valakik hosszú ideig élnek egymás mellett a szálak előbb vagy utóbb összefutnak. Főleg ha az egyik fél tud a másikról (és egy ideig az utóbbi is).

Sajnos ez a fajta "ismeretség" nem vezetett jóra. Paulina majdnem összerándult amikor eszébe jutott a középkor. Ha nem tanul róla annak idején talán eszébe se jut,hogy a félelem és az előítélet egyszer ilyen méreteket ölthet.
 - Hát talán az újkor - gondolkozik el egy pillanatra.

Somoskői Alíz Evelin

Szülei említése akaratlan mosolyt csal a kislány arcára.
 - Apukám színházi darabokat ír, anyukám  meg színész - néz a másikra miközben ujjaival végigsimít a lapon. - Persze csak kisebb előadásokban - teszi hozzá gyorsan. Kevesen tudnak róla, de a világhírű művek mellet gyakran előadnak kisebb darabokat is. Főleg a a rogyadozó alig ismert intézményekben. Paulina jól ismerte azt az épületet hiszen számtalanszor megfordult már benne. Nem volt valami impozáns, de a faburkolat, no meg az arany mintázat amely körbeölelte az oszlopokat mindig melegséget árasztott. Ehhez a hangulathoz pedig jócskán hozzájárult a hatalmas kandalló a az előcsarnokban. Kétség kívül a színház legszebb terme a maga barátságos módján. Az igazi mestermű  azonban a plafonon látszódott. A freskó (aminek senki sem tudta az eredetét) két legendás lovat ábrázolt. Az első teljesen fekete volt, sörénye helyén pedig jégcsapok lógtak mintha megfagyott volna. Sötét szemei, külleme és büszke tartása hűvös tartózkodást és kegyetlenséget árasztott ugyan akkor  elképesztő intelligenciát s rátermettségét is. Vele szembe társán egyáltalán nem látszódtak ezek a tulajdonságok. A finom ecsetvonások amelyek az állat testét kiadták egy bölcs, szeretetteljes lényről árulkodtak. Nem volt olyan tiszteletet parancsoló mint a másik viszont az alak minden részletét átjárta a fény. Ragyogó fehér szőre szinte világított a festet égbolton ahogy aranyszínben pompázó sörénye és farka is. Igazából az arany nem is igazán jó kifejezés a színükre hiszen a fémek királya általában sárgás árnyalatú, egy idő után pedig megfakul. Ehhez a képhez  viszont úgy tűnt az ablakon beszűrődő napsugarakat használta fel a művész.