Zafira
Épp sétálgattam az első köreimet a kastély körül, mikor egy lágy dallamot hallottam. Gitárszó, és halovány ének felcsendülő szava. Alig ha hallottam mostanában a goa zenén kívül mást, szóval felüdülést jelentett.
Egy oszlop mögött bújtam meg és onnan figyeltem, ahogy egy lány játszott a hangszeren, akit persze nem ismertem még akkor. Sose ismerek semmit, csak sodródom vele. Ősi hippi hozzáállásomat is bizonyítja, hogy mindenféle akadály nélkül vertem tábort a dallamoktól nem messze, és továbbra is szemfülesen figyeltem. Majd olvasni is kezdtem, hagytam kibontakozni. Az alapvető varázslatokat tekintettem át, amiről otthon már tanulhattam is a szülőktől. Valamiféle csodás, és felüdítő érzés, amikor képes vagy előre készülni. Pont ezt használtam ki. Egy lapra felírtam valamit, nagy betűkkel, a lapot egy lótuszvirággá hajtogattam, majd a lebegtető bűbáj varázsos lökésével, a virágot a lányhoz lebegtettem úgy, hogy ő csak akkor vegye észre, ha a feje mellett van már. Ha kinyitja, azt láthatja rajta; "Elég jó vagy.". Plusz ezt a kijelentésemet egy mosolygós arccal is megtoldottam a papíron.