36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Allan Colton Fisher összes hozzászólása (151 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Le
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. április 6. 23:21 Ugrás a poszthoz

Ruarc L. Mornien


Egy árnyék lép ki az iskolából. Talán semmi dolga sincsen - a szabadba érve körülnéz, s kezeit zsebre vágja; a sötét lassan beteríti alakját, az égre húzódik, s a kékkel elegyedve szürkét alkot. A sziluett keze felemelkedik, s hosszú, göndör hajába túr, mikor ismét balra tekint.
Pár pillanat erejéig mozdulatlanság ül az árnyra, majd lassan megmoccan, s lába felemelkedik - egyik a másik után, lépkedni kezd, maga mögött hagyva a fölé tornyosuló kastélyt, s menet közben felhúzza kék kapucniját. Talán semmi dolga sincsen. A maga halk lépteivel, feltűnés nélkül halad, s lassan a rétre ér. A fűszálak mintha meg sem éreznék jelenlétét; nem hajolnak el félve léptei elől, csupán cipője alatt lapulnak le... mikor már késő.
Az árnyék - nevezzük Allannek - ismét körbetekint, mintha keresne valamit. Már a rét közepén jár, s barna szemeit (melyek a félhomályban épphogy csak látszanak) végigfuttatja a fákon, talán alakok után kutatva, talán csak lustán szemlélődve.
Hirtelen változtat irányt, nem várt módon kanyarodik le az erdő széle felé, miközben a kis vadőrlakon is végignéz, méregeti, mintha csak célja lenne vele... aztán tekintete elkalandozik, egy kicsit jobbra tart, mintha csak egyenesen az erdő felé igyekezne.
A fák közé lép, s rögtön leül az egyik legszélső törzs tövébe. Jobbra tekint, majd pulcsija zsebébe mélyeszti kezeit.
Az évnyitón voltak hívatlan vendégek is - pár minisztériumi felügyelő, akik arra voltak hivatottak, hogy megkeserítsék mindenki életét. Colton, bár nem volt szokása különösképpen foglalkozni a körülötte történő eseményekkel, nem volt boldog a hivatali szervek megjelenésétől. Arca emiatt sem tükrözött túl sok érzelmet érkezte óta - talán pár biccentésen kívül alig kommunikált a külvilággal. Elvégre, hol érdekli őt a külvilág.
Pár perc etelik el, amíg ő csak tétlenül ül, távol a vadőrlak ablakából a fűre vetődő fénycsóvától. S mikor megbizonyosodott róla, hogy valóban nem jár senki a közelben, zsebeiből előhúz egy doboz cigarettát, melyből alig hiányzik pár szál, s egy öngyújtót. Kattanás hatol az éjszaka csendjébe, s nem sokkal később már ég a rúd vége, Allan pedig mérgező füstöt fújt ki, majd elrejti az égő pontot a kíváncsiskodók szeme elől.
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. április 9. 16:32 Ugrás a poszthoz

Ruarc L. Mornien


Szeme követi a füstöt, mely alaktalanul kavarog fölötte, a fák ágait szürke fátyolként takarva előle. A csend vészterhesen ül köré, s eleven takaróként zárja el a külvilágtól; most senki sem látja, ő sem lát senkit. Nyel egyet, aztán ismét a füstre ugrik a tekintete, elcsigázottan mozognak szemgolyói, íriszei apró, fölösleges mozdulatokat tesznek, ahogy kutatják a kinti világot - ami már nem mögöttük van.
Zörgést hall, hát kelletlenül oldalra fordítja a fejét; keze, melynek ujjai közt ott van a cigaretta, a térdéről a törzse mellé hanyatlik, az égő rudat ismét eltakarja a növényzet. Allan figyelme egy szinte rikítóan fehér hajra terelődik, egy alakra, aki nincs túl messze tőle, de kifejezetten közel sem. Megállt. Eddig rohant.
Mintha egy képet látna, szemügyre veszi a fehér árnyékot. Hosszú, nagy és lógó ruhák, s ő észrevétlenül előredől, hogy szemeit meresztve jobban lásson. Finom, az esti szélben megrezzenő hófehér hajszálak, melyeket mintha felhőkből szőttek volna - könnyű és törékeny, talán az Éjszaka lányainak ujjai érintették s gondozták. Mintha sorsok darabkái lennének; mindegyik más, s mégis egy egésszé összeálló, sok élet töredékeként alkot védelmet egy elmeközpont köré. Megcsillan rajta a holdfény. Jövevény, ez a legjobb szó, ami illik rá - nézi a Jövevényt, végigméri. Alig látszik belőle valami.
Liheg, ezt is látja. A mellkasa emelkedése és süllyedése alig-alig észrevehető a sok réteg miatt, de mégis; valami látható belőle. Mintha egy tünemény lenne, s mégis lélegzik - él. Ez valaki. Egy élő alak, akiben ugyanúgy megannyi világ és történet húzódik.
Már nem csicseregnek a madarak. Az esti erdő visszhangjai vetülnek ki a földre, elárasztva mindent; alattomosan szivárognak, s lassan hívnak magukhoz minden idetévedőt.
Allan felszisszen. A cigaretta hamuja a karjára esett, s apró sebet ejtett a bőrén. Pulcsija ujját letűrve emeli tekintetét ismét a fehér hajszálakra és az alakra. Mintha egy festményt látna, mely kilépett az őt bezáró keretek közül; teste már kikopott, az ecsetvonalak lassan belevesznek a homályba, eltűnnek. Mintha egy régi kéz utolsó hagyatékaként vált volna ki a vászonból, s mégis olyan vékony maradt - mint egy papírlap.
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. április 16. 17:18 Ugrás a poszthoz

Ardai Kolos és Scarlett Conroy


Semmi nyoma annak, hogy kicsattanó hangulatban lennék - valójában az a helyzet, hogy nem is vagyok. Tulajdonképpen ez a hely egy darab érzést nem vált ki belőlem; az sem, hogy mennyire más a Rellon, mint a Hugrabug volt odahaza Angliában, az órák sem, és az emberek sem nagyon. És én sem érdeklem őket kifejezetten. De még ez sem vált ki belőlem semmit, pedig normál esetben örülnék neki. Már persze, ha nálam van normál eset.
Igazság szerint nincsenek nagy igényeim, annyi lenne a kérésem, hogy hadd szívjak el egy szál cigit, de mivel ez nem lehetséges, kénytelen vagyok lejönni vacsorázni.
Szóval egy egyszerű fehér atlétában elslattyogok a nagyteremig, és mindenféle figyelő szempártól mentesen ülök le a zöldek asztalához, miközben előveszem a telefonom - ez már többek figyelmét felkelti, de az az igazság, hogy ezt is lesz**om. Megnyitom a messengert, írok a húgomnak, aztán a tányérom mellé rakom a telefont, mikor megjelennek az ételek előttünk.
Egészen kevés kaját szedek magamnak, gyakorlatilag kerülöm a húst, meg mindenféle ilyesmit, szóval valami saláta, meg ilyen nyúltáp-dolgok vannak a tányéromon, mikor végre eljutok odáig, hogy felemeljem az evőeszközeimet, és ráérősen lapátolni kezdjem magamba szegényes vacsorámat.
Figyelmemet azonban felkelti valami (ezért valami díj jár amúgy, srácok) - két háztársam vitája egy darab rántott húsról. Ámulattal adózom ennek a két embernek, ugyanis én egy ilyen hülyeségbe nem tudnék ennyi energiát belefektetni, mint ők. Amúgy ennyi figyelmet fordítok összesen erre a beszélgetésre, egészen addig, amíg a vita tárgya egyenesen a salátában landol, egy jó adag fehér szószt az arcomba küldve. Nem, nem értitek - gyakorlatilag a fél arcom úszik a fehér cuccban, de még a hajamba is jutott.
Miután kinyitom a szemem, egy pár pillanatig még a tányéromat nézem, aztán arra a kettőre tekintek, teljesen semleges arccal, majd egy sóhajtás kíséretében fordulok vissza a robbanás helyszíne felé, hogy a villámra szúrjam a darab rántott húst, és megegyem.
- Kösz. - mondom nekik címezve, aztán fogok egy szalvétát, és nagyjából letörlöm a mocskot az arcomról.
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. április 16. 19:26 Ugrás a poszthoz

Szelniczky Mínea


Vállára vetett seprűvel sétál, a talárt most is mellőzi, helyette valami mugli edzős cuccban lépked ráérősen a pálya felé. Tekintete úgyszintén lassan méri végig a környezetét - az ember el se hinné, hogy ez a srác egyáltalán meg szokott mozdulni.
A pályára belépve felnéz, belehunyorog a napba, majd beletúr a hajába, miután leveszi válláról a seprűt, és egyszerűen lerakja a földre. Kissé fitymáló arckifejezéssel néz körbe: meleg van, konstatálja. Végül futni kezd, aztán nyújt; mielőtt azonban ráülne a járműre, kinyitja a ládát, amit lecipelt az idefelé vezető úton, és szabadjára engedi a cikeszt.
Vár pár pillanatot, amíg a labda teljesen eltűnik a szeme elől, aztán csapot-papot otthagyva reppen fel. Szinte lomhán lebeg, majd ugyanígy kezd körözni a pályán, hol feljebb, hol lejjebb - ha sokáig nézzük őt, láthatjuk, hogy olyan, mintha egyetlen köbcentit sem akarna érintetlenül hagyni a levegőben. Változatos utakat tesz meg emelkedve és süllyedve, mintha útját egyáltalán nem tervezné meg előre, s csak hirtelen jött ötletek vezérelnék, holott Cole ennél alaposabb.
Az első aranyfoltot nagyjából tíz perccel később látja meg; ő éppen valahol a pálya közepénél lehet, elég magasan, a cikesz pedig elég mélyen, a félpálya közepén van. Colton habozás nélkül bukik le, mintha egy pillanatig sem félne attól, hogy amennyiben a cikesz nem mozdul el, simán ütközik a talajjal és kitöri a nyakát. Nem. Ő ezzel nem törődik. (Valahogy amúgy is mindig megússza.)
A labda irányt vált, felfelé száll, ő pedig úgyszintén habozás nélkül rántja fel a seprűt, noha még ez a mozdulat is olyan hanyagnak tűnik, mintha egyébként nem is erőlködne. Pedig természetesen nem ez az igazság. Ő csupán minimális energiabefektetéssel dolgozik - a manírokat és felesleges mozdulatokat kerüli, irányított, pontos, mégsem feszes.
Előre nyúl, de nem kapja el; a cikesz ismét lefelé lavíroz, de mielőtt emberünk bármit csinálhatna, a labda eltűnik a szeme elől.
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2016. április 16. 19:27
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. április 17. 22:02 Ugrás a poszthoz

Ruarc L. Mornien


Az arckifejezését nem látja, de ez a jelenség, ami szinte lebeg a dombon, még gondolatait is csendre inti. Mintha egy ecset hirtelen húzna be egy vonást egy gondosan sötétre festett vászonra. Szinte látja is maga előtt, ahogy ez megtörténik; majdnem hallja az eszköz sercegését, s kezében egy pillanatra megérzi a fanyelet.
Az idő, ha eddig meg is fagyott, hirtelen indul neki, mikor az alak megmozdul, kitárt karokkal kezd rohanni lefelé, Cole pedig (oda sem nézve) nyomja el cigarettáját. A hófehér kezeket nézi, az egyre közeledő arcot.
Egy pillanat alatt áll fel, de a két kéz, a fej és a nyak még nem ért az erdő széléhez. Cole még a sötétben áll, ruhái nem rikítanak ki a fák közül. Aztán kilép onnan, talán egy kicsit önző, mert meg akarja zavarni ezt a különös embert az önfeledtségben, mert egyszerűen tudni akarja, hogy ez csak egy vízió-e, vagy tényleg létezik. Az esti homályban, ahogy a Hold húzódik az égen, olyan valószerűtlennek tűnik az alak...
És ha csak a képzelete szüleménye is lenne; tudni akarja, hogyan viselkedik.
Tehát kilép a fényre. Kezeit már zsebre vágta, így sétál a fiúval szemben, aztán tétován áll meg.
- Hé! - mondja, vagy inkább kiáltja kifejezéstelen arccal (hiszen a fiú még mindig nincs túl közel), de ekkor még tulajdonképpen nem döntötte el, mit is szeretne mondani. Tudja, hogy semmi köze sincsen hozzá, hova rohan, miért, vagy hogy ki ő egyáltalán, mégis foglalkoztatja a kérdés; annyi minden mellett haladt el idáig, annyira nem érdekelte itt semmi, ez a jelenség most mégis megfogta. Különlegesnek tűnik neki.
- Hová mész? - kérdi végül, mert megállapítja, hogy ebben az időpontban, sötétedés után reális megkérdezni, hogy mégis merre tart. Igaz, Colet általában nem érdekli, ha valaki este be akar merészkedni mindenféle veszélyes lényekkel teli helyre, de ezt az emberek nem tudják, ez pedig előnyére válhat néha.
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. május 1. 19:41 Ugrás a poszthoz

Ardai Kolos és Scarlett Conroy


Az egyik lány angolul káromkodik, ráemelem a tekintetem, majd elveszem tőle a szalvétát, miközben bólintok egyet. Az arcomról letörlöm a mocskot, aztán a hajamba nyúlok, és azt is nagyjából megpróbálom megtisztítani, több-kevesebb sikerrel. Körülöttem páran röhögnek, aztán én is elmosolyodok. A lány bocsánatot kér, a srác meg megköszöni, szóval visszanézek rájuk, és megvonom a vállam.
- Ja, nincs mit - válaszolom érezhetően brit akcentussal - és nem baj. - mondom, miközben az ujjammal szedek le még egy kis fehér szószt a szám széléről. - Amúgy is fürödni készültem.
Egyébként annyira nem rázott meg az eset, hogy a továbbiakban ezzel foglalkozzak, szóval rászúrok a villámra egy darab salátát, miközben a lány ismét hozzám szól, én pedig ráemelem a tekintetem, és félig teli szájjal válaszolok.
- Aha.
Nem, amúgy nem azért válaszolok ennyire röviden, mert barátságtalan akarnék lenni, egyszerűen csak kevésbé bízom a magyartudásomban. Igaz, rég tanulom, de mégis...
Lenyelem a falatot, közben pedig a telefonomra pillantok, ami felvillant. "Nem hiszem, hogy annyira...", írta Emy, én viszont nem oldom fel a képernyőt, hanem ismét a villámra szúrok egy kis nyúltápot, hogy aztán nézzem a másik kettőt, akik évődnek egymással. És még mindig erre a hús-nem hús témára vannak ráakadva, hihetetlen.
- Diétázom. - válaszolom a húsakrobatás srácnak. - Meghatározott étrendem van, és vacsorára általában nem ehetek húst.
Amit egyébként kifejezetten sajnálok, mert imádom a húst. Alapvetően. Imádok enni. De hát... ha nem lehet, nem lehet, most mit tudok csinálni.
- De amúgy... te még sosem ettél húst, hogy így molesztálnak vele? - kérdem a srácot, ugyanis kizártnak tűnik nekem, hogy valaki úgy legyen ilyen tapadós ezzel a témával, hogy tudja, hogy a másik a hús ízének teljes tudatában utasítja el azt.
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Esküszöm, hogy rosszban sántikálok
Írta: 2016. május 1. 22:06
Ugrás a poszthoz

Adrian Ivanorovics Black
23 óra, vasárnap, maszkban


Hát, amikor megláttam a hirdetést a faliújságon, eleinte nagyot néztem. Mármint, ki az, aki direktben menne a felügyelők ellen, és ezt még ki is hirdeti, de aztán rájöttem, hogy valószínűleg ez nem tipikus papír. Szóval elmentem megnézni a dolgot a tanterembe, és láss csodát, ott volt egy csomó levakarhatatlan festék. És ragasztó. Szétszedhetetlen ragasztó, magifix. És mind tudjuk, hogy én amúgy is sokszor járom az utcákat és fújom tele a falakat.
Haha. Persze, azért ezt a szép épületet nem akartam megrongálni, mert az építészetet amúgy értékelem, és csak a ronda épületeket díszítem fel... De pár összeeszkábált lap, ami így együtt egészen nagy... szóval az nem árt sokat. És ha már van témám rajzolni, azért már megéri. De ha nem látják mások, akkor egy karikatúra nem is feltétlen ér semmit. Szóval...
Az már más kérdés, hogy Adrian rám nyitott egyszer rajzolás közben, és most is segédkezik a ragasztásnál. Bár még van pár vonal, amit be kell majd húznom, és a felismerhetetlenségig torzított aláírást sem raktam rá.
Azt a maszkot vettem fel, amit minden graffitizés alkalmával szoktam a városban. Commedia dell'arte. Arlecchino maszkja, kevésbé eszes, naiv szolga. Bár szerintem ezt itt nem sokan tudják.
Csendet intek Adriannak, mivel ezen a folyosón van a felügyelők irodája. Azt, hogy hova rohanunk, ha elkapnak, még nem beszéltük meg, de minden bizonnyal - két irányba, lehetőleg nem levéve a maszkunkat. A hónom alatt az összetekert, szinte plafontól földig érő plakát pihent, a folyosó elején pedig meg is álltam, szemem az iroda ajtajára függesztve.
- Itt jó lesz. - tátogok angolul. Azt már megbeszéltük, hogy nem érdemes varázslatokkal próbálkozni a folyosón, mert ezer százalék, hogy tudni fogják. Bár az is sanszos, hogy esetleg minket érzékelni fognak. Na mindegy, egy próbát megér.
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2016. május 1. 22:17
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. május 2. 18:37 Ugrás a poszthoz

Adrian Ivanorovics B.
let's do it do it;


Én nem fogom fel túl drámaian a dolgokat. Idejöttünk, van egy rajzom, amit kirakunk a falra, hát ennyi történik, nem kell ezt túlgondolni. Elég sokszor csináltam már ahhoz, hogy ne izguljak túlságosan, talán csak a környezet újdonsága miatt lehet bennem egy leheletnyi feszültség.
Adrian annál inkább stresszesebb, ránézek, és bár nem vagyok jó az érzelmek leolvasásában, azért elvittem már pár embert graffitizni, és a legtöbben valahogy így néztek ki. Szóval elvigyorodom.
- Félsz, mi? - kérdem, aztán visszafordulok a laphoz, és a lehető leghangtalanabbul tekerem le a gurigáról, majd óvatosan a falhoz támasztom, közben körülnézek, nem jön senki, egy hangot sem hallani.
- Gyere. - intek neki, mert a fal elég magas, két kéz nem elég ahhoz, hogy fogjam is a rajzot, és oda is ragasszam.
Egyébként a múlt alkalom óta egy kis kiegészítést tettem a rajzon - az alak alá egy felirat került, pont úgy, mint ahogy mindenki máshoz is, aki készülőben volt. Egyik este agymenésem volt, igazából ennyi. Kamatoztattam a szegényes magyartudásom.
Látom, hogy tátog, úgyhogy felé fordulok, intek neki valahogy, hogy ismételje meg, aztán megint vigyorgok.
- Nem lehet több tíz percnél, ha gyorsan ragasztasz. - fordítom el a tekintetem, hallgatva, hogy jön-e valaki, de megint senki. Valószínűleg beleásták magukat az aktatúrásba vagy az alvásba, és a legkevésbé sem érdekli őket ez az egész. Igazán leléphetnének.
- Megvagy már? - kérdem, miközben felnézek, és elengedem az egyik felső sarkot, annak reményében, hogy odaragadt. Mert ha az egyszer odaragadt...
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2016. május 2. 18:39
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. május 6. 18:29 Ugrás a poszthoz

Ruarc L. Mornien
There is a song
You're trembling to its tune
At the request of the moon;


Nem számít semmire - egyszerűen megszólal, nem gondolkodik el előtte különösképpen. A jelenés elbukik előtte. Látja guruló alakját, kezeket, fejet, ahogy a kissé sáros földhöz érnek, s csak figyeli, majd tesz egy tétova lépést, mielőtt a fiú megérkezne elé.
Ekkor pedig fájdalomsikoly hasít bele a levegőbe. Colton összerezzen, s kezei törzse elé rándulnak, mintha attól tartana, valami közeledik felé. Morgást hall, lenéz, egyértelműen a fiú felől jön. A fehér, világító bőrről vörös rikít, Allan pupillái pedig hangyányit kitágulnak.
Lehajolna, de a morgás erősödik, hát mégse teszi; de kétség sem fér hozzá, hogy meglepődött, és egyáltalán nem érti, hogy mi a fene történik. Az égre pillant, s félholddal találkozik a tekintete.
Tudja, hogy amit legszívesebben csinálna ebben a helyzetben, jobbjára semmi eredményre sem vezetne, sőt, kegyetlenség is lenne, úgyhogy inkább más opciót keres, igaz, ő az emberekhez a legkevésbé sem ért. Megköszörüli a torkát, mielőtt megszólal.
- Nem akarlak bántani. - mondja halkan (már amennyire érdes hangján ez lehetséges volt), mert már nem kell hangosan beszélnie, hiszen az illető itt van a lábai előtt. - Felsegítenélek.
Ő egyáltalán nem az a fajta, aki arról érdeklődne, hogy mi is történt tulajdonképpen az előbb. Inkább csak kifejezetten lassan közelít, apránként hajol le, bár egy kissé hátrébb lép - éppen annyira, hogy mikor letérdel a földre, meglegyen köztük egy bizonyos távolság, de esetleg segíteni is tudjon, ha úgy alakul.
Szólnia kéne valakinek, ez jut eszébe, s az órájára pillant. Normál esetben lenne még fél órája, hogy visszaérjen a pincébe. Mindegy, ez mellékes információ, inkább ismét lassan nyúl a fiú felé, figyelve, hogy mennyire morog az illető (morog... ezt azért nehéz egy kissé megértenie), s ha a hang vadállati minőségbe emelkedik, azaz "leharapom a karod" szinten van, talán csak akkor húzza vissza a kezét.
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. május 6. 19:40 Ugrás a poszthoz

Adrian Ivanorovics Black


Nem hogy nyugodt vagyok, de iszonyatosan élvezem. Igaz, hogy a folyosón teljes csend honol, s mikor Adrian dünnyög, csak úgy mellékesen pillantok rá figyelmeztetésképp, hogy nem ártana a halkabb beszéd, de végül is nekem mindegy, hogy hogyan beszél, mert az egészben azt várom a legjobban, amikor megjelennek. Mert egy percig sem gondolom egyébként, hogy azon a folyosón, ahol a minisztériumi iroda van, nem fognak kijönni a felügyelők, ha bármit is meghallanak a folyosón - már ha épp ott vannak, ugye.
- Majd megszokod - fűzöm hozzá, miközben még mindig vigyorgok, körülnézek. Már megbeszéltük a dolgokat előzetesen, gyakorlatilag A-B-C tervünk is van, és reménykedünk, hogy nem kell másra számítanunk, mint amiről már mi is beszéltünk. De végül is, abban van az izgalom, ha változik a terv, és improvizálni kell, igaz?
A magifix a zsebemből kerül elő, mindezt nehéz kiviteleznem a bal kezemmel, ugyanis abban egy kis vödörnyi kék festék van. Nagyon vigyázok, hogy ne csörrenjen meg a fémdoboz, s valóban nem is ad hangot, ahogy kiszedem a ragasztót és átnyújtom Adriannek.
Várok, amíg az exmardekáros végez, aztán átlavírozok a másik oldalára, és nagyon lassan kifeszítem a plakátot (mert nem lenne jó, ha a papírzörgésre felfigyelnének), hogy a másik szélét is be tudja ragasztózni. Intek a fejemmel, bár valószínűleg rájött, mi a teendő. Egész gyorsan haladunk.
Amikor ismét tátog nekem, elvigyorodom, de mosolyom olyan széles lesz, hogy ilyet ritkán látni. Azt nem akarom kimondani, hogy minden bizonnyal látni fogja.
- Hát ja, poén lenne... - mondom még mindig ugyanazzal az arckifejezéssel. Hú, de élvezném. Istenem, de nagyot röhögnék.
Miközben elérhetővé teszem az utat Adriannek, ergo kicsit arrébb mozdítom a kezem. Halkan hallatszoik a kis nesz, így megkövülök, s körülnézek, de nem látom, hogy jönnének, szóval ismét intek.
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. május 6. 20:22 Ugrás a poszthoz

Adrian Ivanorovics Black


Annyira felnevetnék egyébként, de természetesen ilyet nem teszek, mert beltér meg minden, és sikerült a legveszélyesebb helyet választanunk a vandálkodásra, szóval uralkodom magamon. De akkor is vigyorgok Adrian válaszára.
- Én ugyan semmit. Csak szerintem esélyes, hogy megjelennek - tátogok, de Adrian most már nem szállhat ki, úgyhogy tök mindegy.
Tetszik, hogy a munkára koncentrál, meg egy kicsit tart ettől az egésztől, bár ez több hibára is lehetőséget ad, de ezzel nem igazán tudok mit kezdeni. Szóval figyelem, ahogy ragaszt, és bólintok egyet, mikor végez, nyugtázván, hogy nem ragadt hozzá a falhoz. Az igazán nagy szívás lenne neki. Mert az elvem, amit már tisztáztam is vele: "egyedül futok, de egyedül is vallok". Ennyi az egész. Mindenki a saját biztonságáról gondoskodik, de ha olyan van, nem köp, ez az alapszabályom. Aztán meglátjuk, Adrian mennyire tartja be, de végtére is az sem zavar, ha beköp, már voltam bent párszor ilyesmiért Angliában a mugli rendőrörsön, mondjuk akkor is elég kevésszer tudták rám bizonyítani, hacsak nem kaptak el még a helyszínen. De mondjuk abból a kisvárosból gyakorlatilag, ahonnan jöttem, kétlem, hogy elküldték volna ide az adatokat, bár az se izgatna különösebben.
Hoppá, véletlen egy kis zajt csapok. Mindegy, ez benne van a pakliban, a lap csörgése ellen nem tudunk mit tenni, mert hülyék leszünk bűbájt szórni itt bármire, amikor ezeknek szenzoraik vannak.
Adrian felvetésére bólintok, még mindig ugyanazzal a lemoshatatlan görbülettel.
- Abba benne vagyok. - mondom, miközben lehajolok, bal kezemben még mindig a kék festékkel, amit gyakorlatilag egy pillanatra sem engedek el. A csuklómra rakom a vékony fémpántot, miközben kifeszítem az egyik alsó sarkot, s most nem csapok zajt vele. Ekkor állammal az ő festékesbödönjére bökök, jelzésül, hogy ne rúgjon bele még véletlenül se.
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. május 6. 21:12 Ugrás a poszthoz

Adrian Ivanorovics Black
és... ?


Amúgy én nem ragaszkodom feltétlenül a tervekhez, de Adriannek ezt már nem említem, mert azért nem rossz egyik sem, de szinte biztos vagyok benne, hogy keresztül fogják húzni a számításainkat, és meglepnek majd minket, ha esetleg jönnek. Csoda, hogy eddig megúsztuk, asszem'.
Félig trágár, "f" betűs szóval fejezem ki, hogy örülök Aiden üzemanyagának, aztán megint körbenézek, hátha jönnek, de semmi. Tiszta csend honol a folyosón, mi sem zajongunk, minden léptünkre vigyázunk. Eddig király a buli.
Aztán kész lesz, megvan a cucc, és egy enyhe csodálkozáshullám fut végig rajtam, hogy nézd már, ez egészen simán ment. Körbenézek megint, aztán hátralépek, és megszemlélem a dolgot. Ja, füstöt rakhattam volna rá, de most már késő bánat, meg van jó pár hely, ahol szebben kidolgozhattam volna, de végül is jó lesz, a célnak megfelel. Így nézegetem egy kicsit, pedig tudom, hogy menni kéne már, de szeretek időzni előtte. Valószínűleg nem lesz túl hálás a múzsám, hogy ezt kiraktam a falra, és lehet, hogy nem lesz alkalmam többet látni, mert annyira megtetszik neki, hogy leveszi, és hazaviszi a hálószobája falára. Szóval most kell jól megnézni.
Adrian elismerésére vállat vonok, de ez nem a nagyképű, inkább a "hát, ha te mondod" fajta.
- Ja, még valami kell. - mondom, miközben kibontom a kék festéket, belemártom az ujjam, és odafirkantom a felismerhetetlen aláírást a jobb alsó sarokba. Csak hogy teljes legyen a kép.
Ekkor pedig a falnak támasztom a kezem, mert elképzelésem szerint méltó búcsút veszek a dologtól, miközben ujjamat fekete pólóm belsejébe törlöm. Na, itt van az, hogy a fém festékesdoboz hatalmasat csattan a falon, és a cucc majdnem ráömlik a remekműre, ezért jócskán meg kell fognom a bödönt, sőt, ügyeskednem kell, egyensúlyoznom a falnál, hogy ne boruljon ki a festék. Mert erre még szükségünk lehet.
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. május 6. 22:17 Ugrás a poszthoz

Adrian I. Black és a Múzsám
won't you follow me into the jungle?


Megtörténik a baj, egy pillanatra azért az én ereimben is megfagy a vér. Amatőr hiba, de hát bármikor előfordulhat, korábban is volt már ilyen. Nem nagy cucc, túl lehet élni, de ez a pillanat benne a legsokkolóbb - amikor rájössz, hogy biztos lebuktál.
Mielőtt bármit is csinálhatnék, megjelenik a folyosón az a bizonyos... Maga a Múzsám, istenadta szerencse! És odapillantok, pont látom az arcát, az enyémen pedig ismételten mosolyszerű dolog jelenik meg, ami esélyes módon hamarosan vigyorba vált. Ezért a reakcióért abszolút megérte. Meg amúgy is... Hát... azért a lassan kialakuló mosolyért, ami megjelenik az arcomon (mert a maszk alatt pont látszik az ajkam)... Mert igen. Az egészben ez a kedvenc részem. Igaz, nem tudom, hogy a rellonos mellettem hogy van ezzel, de sejthető, hogy ő nem igazán ért egyet.
Kőhalmi beszél egy keveset, kezem meg se mozdul, csak nézek felé, de testem még nem feszül meg. Közelebb ér, egyre közelebb, s enyhén Adrian felé fordítom a fejem, hogy lássak is belőle valamit a maszk ellenére - ekkor pedig ő is rám néz, és...
Lendülnek a festékek, Kőhalmi pedig egyszerre pompázik kékben és rózsaszínben, az arcába kapja. Azért remélem, becsukja a szemét.
Adrenalin árad szét a testemben, lenézek, s elkerülöm a festéket a földön, miközben kilövök - rohanok egyenesen Kőhalmi felé, s jobb oldalról igyekszem megkerülni őt. Ha ez a művelet sikeres volt, és Kőhalmi nem kap oldalra, akkor pedig a keleti szárny felé veszem az utamat, Adriannal vagy Adrian nélkül... meglátjuk...
De ha minden jól megy, akkor hamarosan már a Kívánságok termében leszünk.
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2016. május 6. 22:19
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. május 6. 23:09 Ugrás a poszthoz

Rángó Bajtársam és a Múzsám


Egy pillanatra pedig egészen úgy láttam, hogy jó helyre ment, de sajnos elrontottuk a dolgot. Pedig elég szép elképzelés volt, asszem', de a színek érdekes, absztrakt módon terülhettek el Kőhalmin, bár ezt nem igazán látom, hiszen sprintelek - bele egy kézbe.
Nem, valóban nem kellemes, ahogy érzem az ütődést, s meg is szédülök tőle, gyakorlatilag visszapattanok a kezéről a föld irányába. S amíg én azzal vagyok elfoglalva, hogy visszanyerjem az eszméletem ebből a sokkoló találkozásból, varázsigét hallok, de mivel nem érzek semmit a hirtelen jött sokkon kívül, talán megnyugodok egy pillanatra.
Addigra térek magamhoz, mikor a Mr. elveszi a pálcámat, amit egyébként dunsztom sincs, miért hoztam magammal, mert használni elég nehézkesen tudom. Szóval egy fadarabbal több vagy kevesebb, már nem oszt nem szoroz, bár elég drága, meg minden.
Amikor a férfi megszólal, már így nagyjából magamhoz térek, noha a helye azért még fáj, főleg, hogy a maszk elég rendesen belenyomódott az arcomba, leginkább a szemem környékén. Igaz, így az ütés sem volt közvetlen, de ez már csak jó.
Tekintetem Adrianra emelem, aki össze-vissza ráng a padlón. Hát, ez szomorú. De ahogy mondtam, a menekülés és a vallás is egyéni nálam, és ezt Adrian is tudja, hát csak nem lesz teljesen kiakadva, ha netán sikerül meglógnom. Kicsit feltápászkodok, karommal támasztom magam.
Mikor megszólal a Mr. Nagyobbafüstje, megint ránézek, pillantásom találkozik a mosolyával, de ez nem nagyon szegi kedvem, mert akár ütés, akár nem, az adrenalin megállás nélkül termelődik a testemben.
Egy pillanatot sem habozok, miután Kőhalmi száját elhagyta az utolsó szó, kezemre terhelek majd a lábaimra, s gyakorlatilag megpróbálok kifordulni mellette, még nem súrolva a falat a hátammal. S ha ez sikerül, akkor eszeveszetten rohanok, mindeközben megpróbálva szlalomozni afféle láthatatlan akadályok körül - ez pedig nem lenne nehéz, hiszen az ütés megtette a hatását, s lehetek én akármilyen fürge, gondolhatok bármit, de az első pár lépést akkor is furcsán tenném meg, ha nem ez lenne a szándékom.
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. június 3. 14:18 Ugrás a poszthoz

Ardai Kolos és Scarlett Conroy
elnézést a kései válaszért


Évődnek, én pedig csak figyelem őket javarészt, miközben folytatom békés és csendes legelésemet. A telefonom ismét pittyeg a rellonos lány válasza alatt, csak egy pillanatra nézek rá: "Tudtad, hogy szét foglak...", olvastam, talán egy röpke mosoly is szétterjedt az arcomon. Emily már megint agresszív. "Agresszív."
- Á, értem. - reagálom le mély intellektussal telt szavakkal, miközben a srácra nézek. Ja, tényleg furcsa, hogy otthon családilag vegák voltak, de hát most istenem. Ez ilyen.
Aztán a fiú a telefonomra bők, én meg elvigyorodok. Mugli ketyerék, igen, a Mardekár, pardon, Rellon asztalánál nem csodálkozom, hogy nem tudják, mi is ez.
- Telefonnak hívják. Mugli kütyü, amivel egy kódot beütve hallhatod bárki hangját, és tudtok beszélgetni, meg írni egymásnak. Olyan, mintha összeraknál egy baglyot és egy mirrobilt, csak gyorsabb. - fejezem be mélyenszántó ismertetésemet a mobiltelefon funkcióiról, valószínűleg több nyelvtani hibával, most már érezhetően brit akcentussal.
Miután ez megtörténik, a srác egyértelműsíti, hogy fogyókúrán vagyok, szóval bólintok. Én mindig.
- Hívhatod annak is. - mondom, bár asszem' ez nem a megfelelő megfogalmazás, mert úgy jön le, mintha anorexiás lennék. Ez szinten tartó étrend. De igazából baromira mindegy.
Ők pedig ismét tovább évődnek a hús-dolgon, én meg bőszen eszem a kajámat, miközben fél füllel és szemmel figyelek rájuk, félig pedig válaszolok Emily fenyegetőzésére. Aztán, miután látom az egyik üzenetét, körülnézek, majd gyorsan visszaírok neki, és ismét lezárom a telefonom, felpillantva a rögtönzött társaságomra.
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. június 3. 14:51 Ugrás a poszthoz

Szelineczky Mínea


A társaságot már akkor észrevettem, mikor futva elhaladtam a Rellonos lelátó előtt, de nem igazán zavartatom magam. Láttak már kviddicsezni, nem vagyok szégyenlős, és nem zavarjuk egymást, akkor meg kit érdekel?
Felrepülök, a cikesz feltűnik, ismét nem sok energiát fektetve bele kezdem el üldözni, bár inkább mondható követésnek, mint harcnak - csak semmi izgalom, legalábbis ez látszik kívülről. De persze azért csinálom, mert valami adrenalint ad, és az olyan embereknek, mint én, ez kell.
A labda lefelé irányul, így én is alábukom, nyújtom is a kezemet, de mire felhúzom a seprűt, hogy ismét megpróbáljam elkapni, eltűnik szem elől. Nem lepődtem meg.
Magam alatt viszont észreveszem a lányt, aki házit írt az előbb, vagy mit tudjam én, mit csinált. Persze, voltam már meccsen, mármint házkupán itt, de az arcokat amúgy is lusta vagyok megjegyezni, meg elég magasan vannak ahhoz, hogy ne lássam. Mindenesetre mintha már láttam volna az illetőt a KH-ban.
Ő meg csak úgy kienged egy gurkót. Elmosolyodok, sőt, elvigyorodok, amint meglátom, hogy a vaslabda fölöttem van, én pedig gyakorlatilag pontosan felé tartok. Rádobok egy kicsit a sebességre, de nem gyorsulok túl hevesen. Hello, my dear, we met a long time ago.
Az iron lady pedig észrevesz, amint egy magasságba kerülök vele. Gyakorlatilag megkerülöm, és mellette megyek el, de így is követni kezd - nem lassulok le, de egy épeszű ember ennél sokkal gyorsabban menne, ha egy húsz-huszonöt kilós vasgolyó a nyomába ered. Én viszont játéknak fogom fel.
- Do you wanna play? - kiáltok oda a lánynak, amint közelebb érek hozzá, mert hogy felé veszem az irányt. Vigyorom ekkorra már lehervadt, arcom még mindig érdektelen maszkba van merevedve, ahogy a lányra pillantok.
Amolyan "well, let's play" mozdulattal húzom fel a seprűt a lány előtt csupán pár méterre - van nála ütő, csak meg tudja magát védeni. Én pedig felfelé repülök, még csak hátra sem pillantok, hogy a vas a továbbiakban felém fog-e tartani egy kiadós pofon miatt.
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2016. június 3. 15:01
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. június 3. 16:16 Ugrás a poszthoz

Szelineczky Mínea


Sejtem azért, hogy a vaslady több lehet 25 kilónál, de nemtom', ti hogy vagytok vele, nekem még nem volt időm leméregetni. Mindenesetre a nyomomba szegődik, én pedig nem izgatom magam feleslegesen ezen. A lány felé tartok, a kérdésemre nem válaszol, de nem is várom el. Már a szemében láthatnám, hogy belemegy a játékba, ha lenne időm megállni és tanulmányozni, de nincs, és nem is igénylem. Egyszerűen hagyom, hogy arcon csókolja a gurkó.
Persze, az ütő nála van, így a puszi a fát éri, nem az arcot. Feljebb megyek, egy futó pillantást vetek az idő közben seprűre szállt lányra, aki egyértelműen a kis barátnőm felé száguld.
Én mindig is terelő akartam lenni. Aztán a csapatkapitányom köz- és önveszélyesnek ítélte meg, amit a poszton csináltam, úgyhogy át lettem rakva hajtónak - de ismerem a kis taktikákat, hogy milyen, amikor megnyúl az izmod, felkészülve az ütésre. Pontosan látom azt a pillanatot is, amikor a lány karja kinyújtózik, hogy aztán ütést mérjen a gurkóra.
A gurkó pedig közeledik felém, így hát elindulok vele szembe. Gyakorlatilag homlokegyenest a vas felé fordulva repülök, talán egy kicsit lassítok, de nem túl nagy mértékben; csak úgy kényelmesen. De mivel lassabb vagyok, a mozdulataim is pontosabbak lesznek. Az adrenalin ekkor már teszi a dolgát odabent, de mégsem vigyorgok úgy, mint egy eszelős őrült - ez kicsit más, mint amikor a rendőrök majdnem elkapnak, az izgalom itt sokkal nagyobb, így az arcomra sem tud kiülni.
A gurkó egyre inkább közeledik felém, és amikor már csak öt másodperc választana el az ütközésről, a seprű nyelét hirtelen lefelé tolom - szinte szögmérővel lehetne számolni a kilencven fokot a talaj és a seprű közt (ezt érthetjük úgy, hogy épp hogy megúsztam a frontális ütközést). A gurkó pedig nem tud ilyen gyorsan lefelé manőverezni, már csak akkor sem, ha a súlyát nézzük - gyakorlatilag neki teljesen ellentétes irányt adtam meg, amit csak kifarolva tud behozni. Én viszont addigra már balra tolom ki a seprűmet, a lánynak hátat fordítva. Manővereim még mindig hanyagnak tűnhetnek, figyelmes szemlélő számára viszont látható, hogy egészen precízek. Pont, mint a festményeim.
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. június 3. 19:44 Ugrás a poszthoz

Ruarc L. Mornien


Lassan mozdul, nyugodtan. Bár fogalma sincs az emberi érzelmekről, főleg nem másokéról, valahol mélyen talán tudja, hogy a nyugalom lehet a legcélravezetőbb lelkiállapot - igaz, ő mindig nyugodt. Szinte halálos nyugalom, sokszor érdektelenség lengi körbe. Ennek a nyugalomnak, az érdeklődésnek és az érdektelenségnek, a szépségnek a furcsa elegye keveredik most benne, ahogy lehajol, s hallja, hogy a morgás lassan elül.
Kapucnija lecsúszik a fejéről, így nézi az ismeretlen alakot; földön fekvő, vérző alakja rikít a sötétben.
Nem mond semmit, Colton pedig nem kifejezetten beszédes fajta. Ahogy a fiú felnéz rá, látja, hogy tekintete a semmibe réved, szemei furcsák, már amennyire a sötétben látja. És mégis, talán elég közel van ahhoz, hogy lássa a sötét szempárt; fénytelen. Talán csak az este miatt.
Furcsa. Mintha az alak érinthetetlen lenne - Allan valahol nem hiszi, hogy ezt a furcsa jelenést érinteni lehet, hogy a bőre bőrrel fog találkozni. Kezét mégis kinyújtja, lassan, de biztosan mozdulva. Pont, mint amikor a húgát segítette fel régebben, amikor kicsi volt. Lassan. Biztonságosan.
És mégis megérzi a másikat a tenyere alatt. Nem riad vissza; hozzáér, de nem túl erősen. Megfordítja őt, hogy mellkasa az ég felé nézzen, hogy utána majd könnyebb legyen felülnie; aztán fölé lép, ezt is lassan teszi, és kezét nyújtja az idegen felé.
- Come on. - dörmögi halkan, valamiért úgy gondolja, jobb, ha az anyanyelvén szólal meg, bár ezen igazán nem csodálkozhatunk, hiszen gyakran beszél angolul. Tenyere felfelé fordul, mindkettő a fiú előtt van, rá bízva a döntést. Allan tudta, hogy ha egy kicsit is erősebben érne hozzá a fehér alakhoz, összeporladna a kezei közt, mint egy halott lepke váza - vigyázni kell rá.
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. június 18. 19:22 Ugrás a poszthoz

Szelineczky M.


A gurkót sikerül kikerülnöm, nem is ered utánam - a föld fölött jóval húzom balra a seprűm, és meghallom a lány kiáltását, hiszen most nincsen hangzavar a páholyokban és a szél sem fúj. Izzadtság csorog mindenemből, a hajamból legfőképpen, meg kell törölnöm a (szintén izzadt) alkarommal a szemem, hogy lássak egyáltalán valamit. Nem szoktam hozzá ehhez a klímához, az angliai valahogy jobban fekszik.
Nem is tudja, hogy mennyire a gyenge pontomra tapintott. Anno a Hugrabugban Alison választás elé került; vagy legyilkolom a saját csapatunkat is terelőként, vagy nem tudom megvédeni magamat a vasak ellen, ő pedig az utóbbit választotta. Egy terelő folyamatosan kísért, szerencsétlen Frank agyérgörcsöt kapott a folyamatos, kiszámíthatatlan mozgásomtól, de egy ilyennek hiába próbálom meg elmondani vagy lerajzolni, mikor merre fogok menni - egyrészt ezt nem lehet kiszámítani, mert bármilyen helyzet adódhat, amikor el kell mozdulnom, másrészt neki nem volt akkora térlátása és precizitása, mint nekem. Ez van.
Szal' a csaj rátapintott a gyenge pontomra, az egyszerre két dologra figyelésre; egyébként amikor megszólalt, akkor ugrott be, hogy ő nem más, mint a Rellon csapatkapitánya, Mínea. Szoktam hallani meg látni a csapatot vacsoránál, elég feltűnőek...
- Te pedig fordíthatnád a kvaffra az energiáid... - kiáltom vissza, annak tudatában, hogy ő egyébként hajtó.
Well-well... rendben van, oké. Tekintetemet elfordítom a lányról, és szabályosan megdobban a szívem, mikor rögtön leszúrom a szárnyast, egy magasságban velem a karikáknál. Nagyjából félpálya körül lehetek, vagy inkább épp hogy azon a térfélen, amelyiken a cikesz van.
Megtehetném, hogy egészen lassan elindulok, hiszen Míneának talán nem is tűnt fel a cikesz, és akkor talán még nem küldi rám a gurkót, de lássuk be, hogy ez eléggé szemét dolog lenne. Nem mintha nem sz**nék rá magasról, de mégis, most nincs kedvem g***skedni.
Legyen. Rástartolok. Most, hogy van tétje, kevésbé vagyok lomha, igaz, ha lenne itt egy másik fogó, teljesen máshogy viselkednék. Előredőlök, ebben a pillanatban pedig megszűnik körülöttem a külvilág, és csak a cikeszt látom magam előtt. Mondjuk valahol tudom, hogy ez hatalmas hiba, mert Mínea pontosan erre várt, de sajnos nem tudok tenni ellene; Alison nem volt a leghatékonyabb edző, nem nagyon tudtunk erre rágyúrni, ilyen az élet.
Kezemet már előre is nyújtom, hátha a kezembe akad a szárnyas: gyakorlatilag azt is elfelejtem, hogy van valaki rajtam kívül a pályán...
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. június 25. 02:13 Ugrás a poszthoz

Ruarc L. Mornien


Különös érzés lengi körbe, mikor az előtte lévőre néz. Neki nem jók a megérzései azzal kapcsolatban, hogy mások mit érezhetnek - ő inkább hangulatokat sejt meg, színeket. A fiúról itt előtte a mélyzöld jut eszébe, a sötét erdő színe, ahová menekülni szokás; biztos csak azért, mert ezt tette ő is... s talán mind a ketten. Az érdektelenség feszítő burka miatt menekülhetett ide Colton, talán remélte is, hogy lesz itt valaki, pont úgy, mint a Roxfortos évei alatt az a bizonyos illető, aki olyan nagy hatással volt rá. És talált itt valakit.
Előrenyújtja mindkét kezét, de nem egy határozott érintéssel találkozik. A fiú fehér ujjai a bőrén játszanak, ettől talán kissé feszült lesz, de erősebb benne a meglepettség és a csodálkozás. Halványan eszébe is jut egy emlék egy másik illetőről - a Loottal való utolsó találkozásának emléke, mikor kezet fogtak. Annál érdekesebb kézfogása sosem volt azelőtt. Hisz a fiú is ugyanígy, lassan húzta el a kezét, közben a szemébe nézett, próbálván elfelejteni, honnan is ismerik egymást.
Enyhén megrázta a fejét, addigra a fiú végzett is a mozdulattal. A sötétzöld immár feketébe váltott, valamiért arany porfesték vegyült hozzá. Füstös, ködös és furcsa. Colton keze ebben a pillanatban talán kissé meg is remeg.
Már húzná fel, s egyidejűleg feltenné a kérdést hogy "miért morogtál?", amikor is a másik megszólal. Szemei nagyobbra nyílnak, úgy pillant előre a sötétbe. Mivel állna szemben? Mire képes ez a fiú? A szinte csontvázszerű lény előtte képes érzékelni a képzettársításait? Mintha a pillangó berepült volna a fülén keresztül a fejéig, s megállapodott volna az agyán, mintha lábait a szöveteken pihentetné, s tökéletesen elférne a koponyájában, annak ellenére, hogy nem egy kis méretű lepkéről beszélünk.
- Hogyan...? - kérdezi halkan, miközben segít felállni a másiknak, és felhúzza a földről. Vagy csak ráhibázott volna? Lehet, hogy... csak véletlenszerűen mondott valamit? Biztosan nem.
Mégis, miközben szinte gépiesen húzza fel a másikat, egy pillanatra egy vérző szárnyú pillangó képe úszik a lelki szemei elé.
- Te... - eléggé hülyének érzi magát. Aprót sóhajt, legszívesebben ismét rágyújtana, pedig az imént nyomta el a cigarettáját. - Te tudtad, mire gondolok? - kérdi meg végül, hiszen miért is jegyezne meg valaki csak így egy dolgot a pillangók szárnyáról? Igaz, Allan eddigre már ismét rájön arra, hogy amennyiben nem is igaz ez a feltételezés, akkor sem kell arra számítania, hogy idiótának nézik, hiszen ebben a világban gyakorlatilag bármi előfordulhat.
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. július 13. 18:48 Ugrás a poszthoz

Törött szárnyú pillangó


Amint felhúzta, meghallja a másik hangját. S ahogy az lenni szokott - ha úgy érzed, hogy valaki hallja a gondolataid, rögtön eszedbe jutnak a rejtegetett emlékeid, a titkaid, azok a dolgok, melyeket sosem adnál ki a külvilág számára. Így van ezzel Colton is; egy fekete férfi idéződik lelki szemei elé, amint közelít hozzá.
Automatikusan hátralép, mintha csak az emléktől védené magát. Eddig a távolba révedt, s most újra kell fókuszálnia, hogy bemérje a fehér jelenséget maga előtt, aki idő közben rátalált egy fára, s annak támaszkodik. Ereiben szétárad múltjának hangulata. Hideg, esős, szeles és hangos. Szinte érzi bőrén azokat az érintéseket, melyeket minden erővel el kéne felejtenie. Ijedtséget érez. Érezne? Meglepetten ismeri fel a görcsöt a hasában, mely' pulzálva löki tovább a vérét.
Hát érez. A lelke, ezen belül érzelmei valamiért mindig ugyanúgy manifesztálódott lelki szemei előtt - egy vastag, tömör, fémes falként, melyek mögött halvány érzetek húzódnak meg. Egy ajtó is van ezen a fémkockán, mely sosem tárul ki önszántából - s most a réseken mintha kifolyt volna valami, ezek a túláradó érzések. Nem csak érzések, nem is érzetek - érzelmek.
Ismét hátrébb lép. Joe alakja erősen körvonalazódik előtte.
Ajka elnyílik, majd megfordul, s elindul a kastély felé.
- Visszatalálsz - mondja még utoljára, majd gyorslépésben gyalogol fel a robosztus épülethez. Szenvtelen arccal néz előre, miközben szinte menetel, megannyi gondolat húzódik most meg a fejében. Szinte rögtön csillapodnak az érzelmei, ahogy egyre távolabb ér a furcsa jelenségtől. Hallja a fű neszét a talpa alatt, figyeli az egyre inkább növekvő iskolát, a tornyokat, melyek ablakai néhol világítanak. Mintha csak az angliai otthonát nézné. Sötét fátyol ereszkedik mindenre, ami körülveszi, mikor belép a bejárati csarnokba.
Egy ideig talán most semmi sem lesz szép.
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. július 15. 23:09 Ugrás a poszthoz

Járási Samu - aka "az ott lilában"
öltöny, meg minden;


Végzősök bálja? Az a helyzet, hogy a világ összes pénzét megadnám alapesetben azért, hogy senki se lásson táncolni, de mivel nem tangabugyiban kell Hattyúk tavát lejteni, úgy voltam vele hogy oké, miért ne. De persze ezt is a magam módján akarom csinálni. Na nem azért, mert herótot kapnék tőle, ha mondjuk egy lányt kéne vinnem a bálba, hanem mert a hobbim a polgárpukkasztás.
De nem is jöttem volna el, ha nem találtam volna megfelelő társaságot magam mellé. Samu pedig asszem' megfelelő, már a szónak abban az értelmében, hogy az első találkozásunk után megbizonyosodtam róla, hogy - egyrészt nem normális, másrészt pedig hasonló az érdeklődési köre, mint nekem. Nem, itt nem a kisállatokra gondolok. És nem is arra, amire ti. Inkább arra, hogy ő is mindig józan. Pont, mint én, ugye.
Ezen a bálon mutatom meg először, hogy egészen kulturáltan is ki tudok nézni. Nem a szokásos öltözetben jöttem, mert bál, meg minden, ja, felhúztam az öltönyöm. Sőt. Kifésültem a hajam. Tehát durva erőfeszítéseket tettem, hogy konszolidáltan és szigorúan feltűnésmentesen tudjak érkezni a bálra. Igaz, a hajam három másodperc alatt állt vissza göndörbe hajmosás után, és Samu... Samu egy lila öltönyt húzott. Amikor meglátom, felvonom a szemöldököm, aztán csak elröhögöm magam. Igen, rég tudjuk, hogy Samu nem normális.
Azt tudtuk, hogy a bál a négy elem jegyében fog eltelni - ide most képzeljetek el egy képet négy darab Duracell elemről -, de amikor belépünk, egyelőre még szigorúan fizikai kontakt nélkül, azért elcsodálkozok, majd egy fintort ejtek meg. Mondja meg nekem valaki, hogy ezt ki csinálta, legyetek olyan kedvesek. Isten volt a díszlettervező? Vagy ki tojta ide a világ természeti csodáit?
Samu képzettársítására ismét egy röhögésfoszlánnyal adózok. Ha nem beszéltem volna már vele, megnézném a pupilláit, hogy a szokásos módon józan-e, de mivel tudom, hogy neki nem kell a szomszédhoz mennie egy kis hülyeségért, csak megvonom a vállam.
- Pedig a költségvetésből tuti telt volna rá. - Eskü, én nem tudom, ki finanszírozza az iskolát, vagy mi van, de ez biztos, hogy nem két forint volt. Eladják a diákokat a feketepiacon, vagy mi? - De asszem' megsejtették, hogy te alapból Milka fangirlös cuccban fogsz jönni.
Körbefuttatom tekintetem a termen, és én nem a tavon akadok le - már meg se lepődök, ez a Bagolykő -, hanem azon, hogy úszik a táncparkett. Nem vágom, Samu milyen vízberántásról hadovál, de egyelőre nem azzal vagyok elfoglalva.
- Szerinted eltörött a vízvezeték, vagy komolyan gondolták, hogy vízben tocsogva fogunk keringőzni? - kérdezem, megállva az egyik falhoz közel. Oké, annyira nem vagyok mugli, hogy ne vágjam le, hogy van benne valami trükk, de az, hogy nem leszünk vizesek, nem egyenlő azzal, hogy a lábak alatt nem fog ide-oda spriccelni a víz. Nem mintha aggódnék a tánc esztétikai minőségén, mert igazából teszek rá, csak egyszerűen nem értem.
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. július 16. 16:27 Ugrás a poszthoz

Járási Samu - aka "az ott lilában"
öltöny, meg minden;


Ahogy beljebb megyünk a terembe, meglátok pár kviddicsest és ismerőst, oda is intek nekik. Ők pedig valszeg' eléggé meglepődnek a párválasztásomon, de erre már nem figyelek oda, inkább Sámuelre pillantok magam mellett, miközben - helyette is - beletúrok göndör hajamba, ami a szemem elé lóg, gyakorlatilag kicenzúrázva a termet. Ami egyébként egy giccsparádé, szerintem.
- Legközelebb nem velem jössz - válaszolom vigyorogva. Samu jó arc, bírom, de ha választanom kell, hogy valaki mással megyek a következőre, vagy a tőgyekkel felszerelt szőkére, talán az előbbit választom. Mert hogy belőle kinézem, hogy megcsinálja. Igaz, az sem biztos, hogy több ilyen rendezvényen tiszteletemet teszem.
Szteppelni. Egyre inkább kételkedek benne, hogy Samu tudja, hogy keringőznünk kell majd, bár már közöltem vele a tervet, és bele is egyezett. Vagy csak valami random képzettársítás ez is, nemtom'. De azért jó lenne, ha nem égnénk be teljesen a tánccal.
- Romcsi lenne - fűzöm hozzá, miközben elcsípem Samu sokat sejtető vigyorát. Ezt a szót nemrég hallottam egy levitás lánytól, hogy romcsi, és rájöttem, minek a becézett alakja ez. És annyira bugyután és idiótán hangzik, hogy muszáj használnom. - De a keringő is elég lesz, szerintem. A történetet anélkül is tovább vihetjük, hogy szteppelnénk. - Mert bár fingom sincs, mi volt a sztorija a mashupnak, de partnerem arckifejezéséből nem nehéz kitalálni. Már ha arra gondolt, amire én. De valószínűleg inkább valami elmés ökörségre.
Tekintetem az asztalokra kúszik, ami tele van koleszterindús, hizlaló kajákkal. Jaj, remek.
- Ehetünk - mondom, miközben elindulok az asztalok felé, bár az fix, hogy én ezekből nem fogok még csak megkóstolni sem semmit, mert utána járhatok plusz edzésekre, és a francnak sincs kedve hozzá.
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. augusztus 14. 14:32 Ugrás a poszthoz

Járási Samu - a tánc és a többi
öltöny, meg minden;


Samu nem lep meg, egy csöppet sem. Nem, ő asszem' mindig ilyen, habár ilyen józanon talán még sosem láttam, de neki semmi sem kell, hogy hozza a formáját. Kevés az ilyen ember, például én sem ez a fajta vagyok, de a másik jelenléte talán felspannol egy kicsit - éppen annyira, hogy ne haljak meg az unalomtól, és hogy úgy gondoljam, volt értelme belépni erre az agyoncicomázott bálra. Szerintem a kastély megnyerte a lottót. Vagy biztosan a Mirákulumtól kapják a pénzt, mert van itt egy csomó artista meg franc tudja. Meg világhírű kviddicsjátékosok, meg mit tudom én. Érted, én, mint mezei diák, tökre nem lógok ki a sorból, még azzal sem, hogy néha kicsit olyan, mintha pszichopata lennék.
- Kénytelen leszel - mondom, mert megnézném a rellonos bagázs arcát, amikor meglátják az eridonost a klubhelyiségben szerenádozni. Na az megérne egy misét, asszem'. Sz**rá röhögném magam.
Oda is megyünk a sütispulthoz, pontosabban a kalóriabombákhoz, amikből én, köszönöm szépen, nem kérek. Samu viszont nem szégyelli pakolni a kaját a tányérjára, és őszintén szólva már azon is meglepődök, hogy nem rögtön a szájába tolja a cukrot, hanem először szépen kiválogatja az étkeit, és csak utána lát neki a szisztematikus pusztításnak.
Nem igazán tudom, komolyan vehetem-e a szavait, mindenesetre különösebb empátiát akkor sem ébresztene bennem, ha igaz lenne. Ezért szoktam eljátszani a nagy sajnálkozást ilyenkor, most viszont úgy vagyok vele, inkább kihagyom ezt a lehetőséget.
- Én sem ehettem sokat otthon, szal'... - mondom, de véletlenül sem teszem hozzá, hogy "átérzem", vagy ilyesmi, mert kit áltassak vele?
És akkor jön az, hogy végzősök tánca. Haha. Jeromos már nyújtja is a kezét, és szerintem én ebben a pillanatban mondok le arról, hogy majd én vezessem őt a táncparketten. Habár a koreográfiát már begyakoroltuk a próbákon, meg minden, azért... na mindegy, oké, tudom, hogy úgyis én leszek a lány.
- Persze, uram - nyújtom a kezem, majd hagyom, hogy Samu felvezessen a parkettre, aztán megpörgessen. Istenem. Önkéntelenül is elröhögöm magam, de aztán igazán komoly, kenetteljes arcot vágok, és hagyom, hogy remélhetőleg a koreográfia szerint vezessen a másik, eközben pedig rájövök, hogy a lila öltöny miatt valószínűleg igencsak feltűnő jelenségek lehetünk. Na nem mintha ez lett volna a cél...
Alapvetően elég jól érzem magam a tánc alatt, mármint iszonyatosan vicces, de csak akkor kezdek el röhögni, miután az eridonos már levezetett a parkettről.
- Király volt. Vagyis bocs... köszönöm a táncot - nyilvánítom ki, miközben pukedlizéshez hasonló mozdulatot teszek. Zseniális.
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. október 6. 20:35 Ugrás a poszthoz

Adrian Ivanorovics Black - 2016.10.06. 20:27
Nikolai Weißling - 2016.10.06. 20:12
*simogatja a buksiját*


Ahw szerelmem Love


A szerelmed... Rolleyes Vigyázz Niko... Adrian valószínűleg be fog aludni... *beslisszant, és már itt sincs*
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. november 24. 20:46 Ugrás a poszthoz

Ethan R. Saint-Venant


A péntek estéim sosem unalmasak, mert ha valami okból véletlen nem is lenne programom, csinálok magamnak. Ilyen egyszerű. Így hát ezen a péntek estén is kénytelen leszek kimozdulni az ágyamból, amin egész nap hemperegtem gyakorlatilag. Lassan nem ártana dolgoznom valami kiállításanyagon, mert szép és jó, hogy meztelen pasikat rajzolok, de asszem' a legtöbb embert ez nem érdekli. Hát, nem tudják, mit hagynak ki.
Persze, nyilván inspiráció nélkül az ember lóf***hoz nem kezd, ilyenkor indulok el sétálgatni az üres folyosókra, vagy le a faluba (bár ebből mindig csak a fent említett témában születnek képek, szomorú). Úgyhogy nagy nehezen ráveszem magam, hogy megmozduljak, innentől már könnyebb amúgy - a szokásos festőszett megy a hátizsákba, aztán indulás, és majd lesz valami.
Többnyire csak rovom a folyosókat, nézegetem a nulla művészeti értékkel bíró portrékat (mert igen, utálom a portrékat, semmi izgalmas nincs bennük), és lustán kifújom a füstöt. Jaj, nem lenne szabad dohányoznom. De kár.
Az egyik alsóbb folyosón járok éppen, amikor észreveszem, hogy az egyik portré engem bámul. Mármint, szabályosan - egy rendkívül ízléstelenül megfestett, vörös hajú nő csak meredten néz engem, úgyhogy megállok, és visszabámulok.
- He? - kérdezem illedelmesen, mire a nő csak arrogánsan lesüti a szemét.
- Te vagy a festő gyerek - mondja, én meg felvonom a szemöldököm.
- Ja.
Amióta ezen a folyosón akcióztam Adriannal, pár festmény tisztábban van vele, hogy tudok rajzolni, bár mondjuk úgy, nem mindegyik örül neki. Valamiért ezek az idióták potenciális veszélyforrást látnak bennem, csak tudnám, miért.
Aztán a nő magyarázni kezd, én meg lesz*rom, és indulnék is tovább, de ez az idióta követ. Úgyhogy fogom magam, és visszamegyek az eredeti hátteréhez.
- Ez a szerencsenapod, banya - közlöm hanyagul, s mire pislogna, valami csoda folytán sikerül bezárnom a keretébe. - Ma megújulsz, tuti örülsz majd neki.
Azzal előásom az ecsetem, s hamarosan már viszem is fel az új színt. Elegem van az igénytelen képekből. Amúgy is festeni indultam, nem?
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. november 26. 22:26 Ugrás a poszthoz

Ethan R. Saint-Venant


A hang irányába fordulok - hirtelen fel sem ismerem, ugyanis elmerültem a fejemben -, s az, hogy Ethant pillantom meg, a lehető legjobb és legkevésbé kedvező fordulat. Azért kedvezőtlen, mert már most sejtem, hogy ismét a kevésbé nyilvános képgyűjteményem fog bővülni ezután a találkozás után, másrészt pedig mert felcsillan a remény, hogy értelmes dolgokkal fogok tudni foglalkozni ezen az éjszakán.
- Ugyan már, nézz rá, dilettáns munka. - Intek a hölgy felé, aki szemlátomást iszonyatosan felháborodik, de azért még mindig meg van rettenve, úgyhogy nem ébreszti fel a többi portrét. Hála a jó istennek.
A csuklóm viszont csapdába került (mint a múltkor... haha), úgyhogy sajnos nem tudok nekilátni a munkának. Ezt most megúszta a némber, na mindegy.
- Elhiheted, én is örülnék, ha lenne ihletem hozzá - sóhajtok rezignáltan. Tulajdonképp nincs sz*rabb dolog számomra, mint az ihlethiány; ennél borzalmasabb dolgot kb. elképzelni nem tudok. Ez az elmém megfeneklése, a gondolatstopp. Az ihlethiány azt jelenti, hogy ismét belesüllyedtem a teljes érzelemmentességbe, így nincs is mit lefestenem.
- Szegény te - nézek rá, ugyanazzal a visszafogottsággal, mint amivel a pubban köszöntöttük egymást. - Kellemetlen lehet, hogy lázadozó művészeket kell büntetned esténként. Bár lehet, hogy a kreativitásod miatt ez tartalmas szórakozás számodra.
Közben zsebre is vágom az ecsetet, úgy néz ki, azt ma nem használhatom. Igencsak szomorú tény ez.
- Ha nem járőrözni vagy, akkor hogyhogy ilyenkor erre jársz? - kérdem, s a kezemet is zsebre vágom közben. Micsoda balszerencsés véletlen, ugye, hogy Ethan pont erre járt. Fáj a pici szívem.
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. november 27. 00:09 Ugrás a poszthoz

Ethan R. Saint-Venant


- Eh - csak ennyit mondok. Igen, a legtöbb festmény gondolom nem viseli jól a kritikát. Még szerencse, hogy az enyéim nem mozognak, különben asszem' a legtöbb harakirit hajtana végre depressziójában, amennyit oltom őket, meg magamat.
Ethan érintése, hát, meglep, ez viszont nem látszik az arcomon; az enyhe "terelő" érintés (domináns kviddicsposzt, értitek... visszautalás), amikor a derekamra csúszik, egyszerűen oldalra döntöm a fejem, amolyan "ó, Ethan, ne már"-pillantással fűszerezve. Tény, nem hittem volna ezt róla. Hogy csak így... terelgeti az embert, értitek. A végén még megilletődök, haha.
- Bedobsz majd egy párduc elé. Persze, nem akarok ötleteket adni... - Csupán egy ártatlan megjegyzés, ugye. Képtelen ötlet, hogy szétszedjen egy párduc, nem? Milyen balga ötletek! - Nyilván ez csak akkor lehetséges, ha véletlenül találsz egy párducot a közelben.
Tekintetem egészen szolidan és mérhetetlenül finoman (tehát, csak Coleosan) veszi szemügyre Ethan inge színét, és csak és kizárólag azt. Festői elemzés, ugye.
El is indulunk végül, lassú tempóban haladunk, miközben a rellonos továbbfűzi a beszélgetést, apró félmosoly jelenik meg a szám szélén.
- Egy olyan kiállításanyagot próbálok összehozni, amiben nem anatómiai szempontú férfiábrázolásokat mutatok be. Ebben is tudnál segíteni? - Pillantásom ráemelem, szememben valami fény csillan; biztosan félek a büntetéstől, ugye.
- Mondjuk nem annyira ragaszkodom ahhoz, hogy elvessem ezt a tematikát. Talán egy nagyon kicsit szomorú lennék, de... azért ezt lehet orvosolni. - Szegény szomorú festőművész. Röhögnöm kell.
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2016. november 27. 00:33
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. november 29. 21:44 Ugrás a poszthoz

Ethan R. Saint-Venant


Nehéz a festők élete. Ezek az unalmas, unalmas péntek esték, ejj... sajnálatos, hogy e éjszakát a büntetésem lerovásával leszek kénytelen tölteni. És pont Ethan Saint-Venant, aki kétségtelenül valami irtózatosan megerőltető, izzasztó büntetőmunkát fog kiötölni, ő talált rám. Borzalom.
Tehát a prefektus oldalán indulok el ki tudja merre (valószínűleg a büntetőmunka színhelyére - mondjuk a faluba, esetleg), miközben folytatjuk a szóváltásunkat. Fel kell nevetnem.
- A globális felmelegedés előcsalja a nagymacskákat a legszokatlanabb helyekről is, azt hiszem. Igaz, Magyarországon így is páratlan példány a párduc... - "-od"... Szinte ki is csúszik a számon, de persze visszafogom magam, kultúrember módjára.
- Nos, úgy néz ki, te talán tapasztaltabb vagy ebben, mint én, Ethan. - Enyhén felvonom a szemöldököm, talán még egy apró mosoly is játszik az arcomon (amivel persze a borzalmas büntetőmunkától való félelmem igyekszem palástolni).
Végül persze a képekre terelődik a szó - meglepően jó átterelőtémának bizonyul ez egyébként -, Ethan lemondó mondatára pedig egy "dühöset" csapok a levegőbe. Hát, a fenébe, ma nem jártam sikerrel ebben a kiállítás-témában. Macska rúgja.
Elgondolkodva emelem meg a tekintetem, mérlegelve magamban az ajánlatot - mindezt nyilvánvalóan túljátszva, persze -, hogy akkor most hogy is legyen. Adjam fel szegényes művészi kis terveim ma éjszakára, és halasszam el az alkotást későbbre? Dilemmák, dilemmák.
- Na jó, talán ez esetben kivételt teszek - nézek rá végül - és könnyek közt elgyászolom a ma este meg nem festett képeim. Bár...
A szememben talán tényleg ihlet csillan, talán kissé elgondolkozva nézek Ethanre.
- ...bár talán nem feltétlenül kell veszteséget elszenvednie az alkotó énemnek. - Fejezem be végül a mondatot, ismét egy apró mosollyal megtoldva.
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2016. november 29. 23:44 Ugrás a poszthoz

Ethan R. Saint-Venant


Apró, de annál sokat sejtetőbb mosoly szökik az arcomra Ethan kérdésére. Kissé felemelem az állam, úgy viszonozom a pillantását.
- Hát, így is mondhatjuk. - Sőt, tulajdonképpen pontosan ez a helyzet, de talán az előbbi (tőlem egyébként szokatlan) bókom asszem' már épp eleget sejtetett, sőt, a hangsúlyom is elárulja a választ; persze, nyilván a kreativitásáról van szó a büntetőmunkát illetően. Ugyan, volt valaki, aki másra gondolt?
- Sőt, kellő felügyelet mellett nagymértékű lehet a tapasztalatszerzésből származó mentális kielégülés. - Egy pár pillanatig még képes vagyok teljesen komoly arcot vágni, hiszen bólogatva mondtam ezt a mondatot, de aztán majdnem elvigyorodok - de csak majdnem. Ennél szebben szerintem még sosem foglaltam szavakba az ilyesmi üzeneteim - hogy milyen szép dolog a másiktól tanulni, ugyebár...
Aztán felszalad a szemöldököm, ahogy Ethanre pillantok, ugyanis meglepő mértékben lojális a házirendhez, hogy előkészít a büntetőmunkára egy olyan szabályszegő diákot, mint én. Mindenesetre látni az enyhe meglepettséget az arcomon, amit egy pillanat múlva felvált a viszonzott vigyor.
- Milyen rendes prefektus vagy, Ethan! Köszönöm, hogy felkészítesz rá - egy halk nevetést is hallatok, amiben benne van az is, hogy érzem a helyzet komolyságát, de egy adag... hát, megilletődöttség is van a hangomban, meglep ugyanis, hogy a másik ilyen nyíltan fogalmaz nyilvános helyen (a borzalmas magatartásomat illető szankciókkal kapcsolatban oc). A helyzetet 'kellemetlenségét' fokozza, hogy a férfi tekintete egy pillanatra sem vándorol el az arcomról - meglepettségemben hallgatok el, miközben eszembe jut, hogy utoljára mikor viselkedtem így.
- Muszáj. Nem mindig van lehetőség a vászonhasználatra, sajnos. - Az utolsó szócskánál már Ethan kezére terelődik a tekintetem, ahogy varázsol.
Tulajdonképpen a férfi ennél jobban nem is tudott volna meglepni. Ahogy keze a derekamra csúszik, arcomon ismét csak a pillanatnyi meglepettség látszik (és szerencse, hogy amúgy sem túl kifejezőek a mimikáim), ahogy rá pillantok és megtorpanok. Hát, ezzel a helyzettel nehéz hirtelen mit kezdeni. Alapból az ilyen nem lep meg, de azért, érted, ez mégis más.
- Hát, most megleptél - mondom ki a nyilvánvalót - de végül is, örülök neki.
Néha elgondolkozom azon, hogy normális vagyok-e - aztán, amikor rájövök, hogy ezen tök felesleges gondolkodnom (úgysem), abba is hagyom. Talán az az egyetlen szerencsém, hogy az arcom nem olyan kifejező, nem közvetíti hűen a dolgaimat, mert ha így lenne, baromi hülyén néznék most ki. Jó, gondolom így is szórakoztató...
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2016. november 29. 23:45
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Allan Colton Fisher összes hozzászólása (151 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Fel