Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Hosszú ujjait könyvek gerincén húzva végig rúnákat keres, a szemének kedves írásjelek azonban másfél polc átnézése után sem kívánnak felbukkanni. Sóhajjal nyugtázza, hogy újabb latin betűs kötetbe botlik. Megáll azért és fejét kissé oldalra döntve igyekszik elolvasni, mi is áll a sötétkék borítón szürke betűkkel. Kissé szokatlanul csengnek ajkán az elsuttogott szavak, elsőre nem is érti őket teljesen. Másodjára újraolvasva sikerül csak rájönni, hogy pusztán magyar könyvvel van dolga, és ajkait lebiggyesztve kissé veszi tudomásul, hogy a Mágikus tevékenység lenyomozása címet viselő alkotás nem lesz a mai olvasmánya. Át is sétál a szomszédos polcig, közben pedig futólag az asztal felé pillant hosszú tincsei mögül, hogy ott van-e még a pergamenköteg és a díszes fekete toll, amit magával hozott. Különleges ajándék volt, még anyjától kapta, amikor befejezte a tanulmányait. Nem önműködő, még csak a tintatartaléka sem végtelen, láthatatlanul sem ír, vagy nincs aranyból a hegye, bár egyetlen aranyszínű csík végighúzódik hegyétől a csúcsáig, legfőképpen azonban mégis érzelmi értékes van. Sajnálná, ha nélküle maradna, az új hellyel szemben pedig még bizalmatlan kissé. A polc felé visszafordulva ezen is módszeresen halad végig, minden egyes könyvet végignézve. Halvány mosoly jelenik meg szája szegletében a harmadik könyvnél, amikor ráébred, hogy az ereklyékről szól. A negyedik könyvet aztán le is veszi, körbeforgatja, majd elmosolyodik és lassú, nyugodt, de ruganyos léptekkel sétál el az asztalig. Olyan csendben mozog, hogy nem is hallani, aztán még a széknek is óvatosan nyúl a támlája alá, hangtalanul emeli meg, hogy helye legyen, majd helyet foglal. Leteszi a könyvet, felnyitja a borítót, óvatosan forgat a tartalomjegyzékhez, mintha attól tartana, hogy a könyv feljajdul, ha hevesebben lapozza fel, aztán a sorokat ujja hegyével követve megállapodik egy számára érdekes fejezetnél. Mágikus hírében álló koronaékszerek. A jelzett oldalnál nyitja ki a könyvet, és egy pergamendarabot lehajt, keze ügyébe helyezi a tollat, és az asztalra könyökölve nekilát olvasni.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A walesi uralkodók koronája II. Llewelyn cilmeri vereségét követően I. Edwárd királyhoz került. A zöld drágakövekkel ékesített egyszerű, vörösesen csillogó, feltehetőleg... Majdhogynem elégedett félmosolyra húzódik a szája a mondat olvasása közben. Ugyan nem kifejezetten érdekli Wales történelme, az ereklyék közé sorolódó ékszerek azonban annál inkább, márpedig ez a könyv többről is beszámol. Ezt érdemesnek tűnik lejegyeznie. Nyúl is a tolla után, azt azonban éppen egy kéz emeli el az orra előtt.
- Heeej - szólal meg kissé feldúltan. Ez már mégiscsak pimaszság, hiszen itt ül és mégis lenyúlnák? Az az aranyszínű festék nem ér olyan sokat, hogy érdemes legyen, neki viszont annál komolyabb a toll érzelmi értéke. Utána is kap, de most veszi csak észre, hogy egy lány ül vele szemben. Mikor került ide egyáltalán? Fel sem tűnt neki, hogy van még itt valaki más is ilyen kora délelőtt. 
- Jag vilja se - szólal meg jelentősen halkabban, bár még mindig hasonlóan feldúltan, bármennyire is szeretné palástolni ezt az érzést. A mondat közepén jön csak rá, hogy tulajdonképpen nem is magyarul beszél. Vesz egy mély levegőt, kifújja és előre nyújtja a kezét tenyérrel felfele. 
- Azaz szeretném elkérni, ha lehet. Mármint az enyém, és örülnék, ha visszakapnám. Nagyon fontos nekem, sokat jelent, vagyis, hogy nem ér sokat, csak érzelmileg jelent sokat. Kérem szépen vissza - gabalyodik bele lassan saját mondataiba, miközben igyekszik kimagyarázni, mit is szeretne. Közben úgy cikázik körbe a tekintete, mintha valamit nagyon keresne. Többször is visszatéved a lány arcára, de sosem állapodik meg, inkább időzik hosszasan a tollon, bámulja azt, mintha attól hamarabb visszakapná esetleg. 
- De azért, ha visszaadnád, csak most kellene feljegyezni valamit, akkor használhatod nyugodtan, csak igazán szólhatnál, hogy szükséged van rá, vagy itt az nem szokás? De túl sokat is beszélek, azt hiszem. Mindegy. Visszakaphatnám? - kérdezi végül egy fél perccel később, ami már így is örökkévalóságnak tűnt számára.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Még furcsa számára ez a négy házra való beosztás az eddigi tapasztalataihoz mérten, hiszen a skandináv rendszer más, ez a piros meg arany kombináció viszont határozottan jobban tetszik neki, mint az otthoni lila. Természetesen a dísztalárja azért a régi, pontosabban a legutóbbi példány van meg még, amit az apja választott. Amilyen ritkán kell viselnie és amennyire nem szeret vásárolni, még nem cserélte le, de azért még az a rajzolt kis Merlin-figura is megirigyelhetné. A talár alapszíne egy kék és lila között fellelhető színárnyalat, amit nem tudna megnevezni, de már elgondolkodott rajta, hogy talán ez lehet a hupilila. Ez még nem minden azonban, ugyanis az öltözék itt-ott apró kis csillagocskákkal van díszítve, amiket ha nagyon alaposan megnéz az ember, akkor ki lehet rajzolni belőlük csillagképeket. Az egyetlen gond a koncepcióval, hogy ezek a csillagok nem ám apró fénylő pontok, hanem gyerekrajzra is beillő ötágú, aranyszínű csillagok. Amikor előveszi a ládából, elnézegeti hosszú percekig azon a gondolaton rágódva, hogy talán jobban járna, ha egyszerűen csak a fehér ingben meg a farmerban sétálna le, amit visel, netán köthet nyakkendőt, de lemond róla végül. Úgy nevelték, hogy a dísztalár a legillőbb viselet varázslótól ilyen alkalomra. Nagy sóhajjal veszi fel, hiszen tulajdonképpen nevetséges, még akkor is, ha azért kapta, mert a Siare házszíne a lila és mert állítólag családja izlandi ága valami jóstehetségű akármicsoda, szóval a csillagok erre utalnak. Csodás. Viszont attól még ez az egyetlen dísztalárja, hát ebben megy. Az úgysem újdonság, hogy netán kiröhögik, legalább valaki jól is szórakozik. A lépcsőn lesétálva aztán egészen újdonsült háztársba botlik, aki máris az iránt érdeklődik, hogy vele tarthat-e.
- Szia. Javisst, vagyis... úgy értem, perszeee - nyújtja el a szó végét, miközben próbál értelmesen kinyögni egyetlen igent. Nem ártana kinőnie, hogy ilyen szerencsétlen tud lenni, de attól még nagyon nevetségesnek érzi magát. Idegesen veszi a levegőt majd fújja ki, és mosolya valahogy inkább emlékeztet vicsorgásra, szerencsére gyorsan el is tűnik.
- Aranyos. A tied? Hogy hívják? - kérdezi inkább a puffskeinre mutatva, abban reménykedve, hogy akkor nem égeti magát tovább a szokásos fölösleges és értelmetlen köreivel. Erről is el lehet beszélgetni, amíg elérik a Nagytermet, aztán pedig már helyet foglalva nem is tudja, mi kerülhet szóba egyáltalán? Az evőeszközök? Ajjaj, találnia kellene addig valami témát, ha netán Loise mellé ülne, mert aranyos, meg semmi baja vele, csak ő nem tudja, mit is mondjon, nem neki, úgy általában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A letűnt korokból származó, feltehetőleg mágikus erővel felruházott, vagy esetleg elátkozott walesi koronaékszernek várnia kell, amíg papírra vet róla bármit is, a tollának ugyanis hűlt helye. Szerencsére nem is kerül messzire, csak a vele szemközt ülő lány kezébe, ellenben ezt talán még annál is furcsább és neveletlenebb cselekedetnek véli, mint ha valaki szó nélkül zsebre tette volna és aztán tovább áll. Merész, valamint ostoba ötlet éppen egy olyan ember tulajdonát emelni el, aki veled szemben ül. Ha pedig csak azért venné kölcsön, hogy használja, akkor sem a jólneveltségről árulkodik, hiszen arra van a szája, hogy szóljon. Oda is adná szívesen, nem mintha tudna nemet mondani, már amennyiben egyáltalán sikerül érthetően megszólalnia, a jelen helyzet viszont merőben felháborítja. Hablatyolása nem valami meggyőző sajnos, ezt ő is tudja magáról, pedig de jó lenne igazán erélyesen fellépni. A gondolat fényében ki is húzza a vállait, miközben kezét még mindig a lány felé tartja, és kitartóan pislog felé egészen addig, amíg az meg nem szólal svédül válaszul, és közli, hogy el akarta lopni. Mi van? Meglepetten pislog.
- Miért? - szalad ki száján ezúttal magyarul a kérdés. Néha észre sem veszi, melyik nyelvet beszéli előbb és melyiken kellene történetesen reagálnia. A beiratkozásnál is annyira koncentrálnia kellett, hogy ne kavarodjon össze folyton és véletlen se váltson teljesen gondatlanul egyikről a másikra az egész ügyintézés közepette, hogy azt hitte már soha nem ér véget. Úgy véli, csak beleszokik azért tizenkilenc év után, hogy itt most már tényleges anyanyelvét használja, ne az országét, ahol felnőtt. Ezen tovább gondolkozni azonban nem is hagyják, mert a lány mosolya szavai tükrében összezavaró. Ő sem lenne jó viselkedéselemző, még szerencse, hogy az ereklyék egészen más kategória.
- Nem vicces. Az a toll... az nagyon sokat jelent nekem - közli máris, amint egy pillanattal később összeállt a kép, hogy éppen szórakoznak vele. Hurrá, és ő még azt hitte, ettől már szabadult Haralddal együtt. Na jó, nem hagyja magát ilyen könnyen. Kifújja a visszatartott levegőt, majd egy kissé még láthatóan erőltetett mosolyra húzza a száját, és bólint válaszul a kérdésre.
- Ceruzám van, ha az is jó lesz. Vagyis gondolom, jó lesz, jegyzetelni, de használhatod a tollat is, csak aztán szeretném visszakapni - közli végül, közben pedig baljával felkönyökölve tenyerébe támasztja állát, jobbjával maga elé húzza a könyvet, hogy folytassa, ahol abbahagyta, de ekkor a lány bemutatkozik. Szemöldökét megemelve pillant fel előrecsúszó hajtincsei között, egy egészen kicsit meglepődve. A sorrend elég fordított, ha ismerkedni óhajt a másik.
- Ragnar - mondja ki a nevét, legalábbis a fontosabbik felét, és közben kezét tarkójára csúsztatva hajol még előrébb, fejét alkarján nyugtatva, és azon szurkol a másikat figyelve, hogy véletlen se legyen Ragnarök vagy valami hasonlóan idióta becenév ebből az elkövetkező öt percben. Jobban járt volna, ha az Eriket mondja.
- Meg Erik is - böki is ki nyomban, ahogy megszületik a gondolata a fejében.
- Ragnar Erik Magnusson, egész pontosan, bár a Magnusson nem családnév, csak apám izlandi és ott azt jelzi, hogy az ő fia vagyok - magyarázza végül, aztán visszafordul a könyv felé. Pff, ez a beszélgetés nem lesz semmi.
- Neked mi a teljes... szabad tudni a teljes neved? - fogalmazza meg újabb kérdését a könyvet bámulva, csak futólag pillant fel, megnézni, hogy itt van-e még a lány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Egyre biztosabb benne, hogy új dísztalárt kellett volna vennie, csak hát még azzal is nyúzni az anyját, miután már így is eléggé megviselte a válás és a hazaköltözés, nem beszélve arról, hogy tényleg utál vásárolni, úgy tűnt otthon, hogy ez még ráér. Otthon, mármint Svédországban annyira nem volt vészes, tekintve, hogy állítólag valami őrült divat volt az ilyesmi abban az évben, amikor kapta, mert valami menő talártervező megihletődött egy mugli rajzolt figurából, de jelen pillanatra már egyrészt esélyesen kiment a divatból, másrészt pedig itt nem is biztos, hogy hallottak a Søren Krijksvegenről és svéd berkekben nagy népszerűségnek örvendő talárjairól. Egyszóval nevetségesnek érzi magát, de a lépcső alján már késő visszafordulni és le se tudná cserélni másikra, pedig illik dísztalárban megjelenni. Elvégre mégiscsak nagy múltú máguscsaládok sarjaként - legalábbis izlandi ágról ez biztosan állítható - belenevelték alaposan az illemet. Túl fogja élni. Valahogy. Loise rá is kérdez, amire válaszul bólint olyan erőltetett mosollyal, mint aki az éves kötelező családi fényképhez pózol éppen.
- Apám választása, merthogy az előző iskolámban lila volt a ház színe, ahová tartoztam, és a művészet meg a futurológia a fő szakiránya, szóval szerinte ez nagyon passzolt. Azt hiszem, szereznem kellene egy újat - válaszolja hosszasan kifejtve, hogyan történt, hogy eme talár cseppet sem büszke tulajdonosa lehet, holott a kérdésre egy igen is elég lett volna válasznak.
- Gulliga, de nagyon... vagyis... úgy értem, aranyos. Szabadon tartod? - kérdez inkább, mert már így is megint hülyén érzi magát, hogy nem tud normálisan csak magyarul beszélni. Még jó, hogy ez is feltűnt, mielőtt arra eszmél megint, hogy csak értetlenül bámulnak rá, hogy mégis mit mond. Leérve körülnéz ő is, de nem tud mit fűzni a díszítéshez. Egyelőre nem zavarja ez a sok zöld-ezüst, ami logikusan a rellonhoz tartozhat, de azért bólogat Loise-nak.
- Hogy tetszik? - kérdez vissza aztán helyet foglalva a lány mellett, amolyan időhúzásként, amíg normálisan mondatot fogalmaz gondolatban. Túlgondolná? Nem kizárt.
- Szép... szép nagy, meg tetszik az Eridon és annyira szép az a piros meg arany kombináció. A régi lilát nagyon nem bírtam, nem is tudom, miért, pedig nem volt rossz, csak olyan fura volt. De itt teljesen más, a négy házat még szoknom kell, meg amire megismerek minden folyosót, de azért jó helynek tűnik - osztja meg az első benyomását hirtelenjében, majd még egy kérdésre is rávenné magát, ha nem kezdene az igazgatóhelyettes beszélni. Végighallgatja illedelmesen a beszédet, bár a felmerülő témák egyre kíváncsibbá teszik.
- Ezt most nem teljesen értem. Miért van szükség felügyelőkre, mi történt? - érdeklődik egész halkan a lányhoz intézve kérdését, hogy ne zavarja meg beszédet, de akkor is ijesztően hangzik, amit hall, muszáj megkérdeznie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Azt mondjuk nem csodálom. Nem nagyon szereti egy állat sem a bezártságot, meg a kicsik a törődést is igénylik, csak nem mindegyiknek jó az se, ha kiengedik, mármint most nem rá értem, csak úgy általában. Ő úgyis aligha fog bántani valakit, és nagyon aranyos - ezt már mintha mondta volna, de ismét kezd belezavarodni a saját mondanivalójába, mint ahogy általában minden alkalommal, ha nem a félszavas válaszolgatás mellett dönt. Inkább ujjait kezdi hajlítgatni ennek eredményeként jobbra, balra, amíg még roppannak is, közben pedig kitartóan figyeli, hogyan fehéredik ki bőre, ahol a csontra feszül, majd nyeri vissza a színét. Megint ezeregy gondolat kavarog a fejében, és legszívesebben keresne egy repedést és elbújna, ha tehetné. A sajnálatos incidensek említése mozdítja csak ki végül ebből, noha Loise szavait addig is hallotta, sőt, bólogatott is. Kérdezni azonban csak most kérdez, abbahagyva ujjai csavargatását. Meglepetten hallgatja aztán a választ. Vérfarkas, meg izé? Neki erről senki nem szólt egy szót sem. Igaz, ha belegondol, ez nem is olyasmi, amit szokás az ismertetőkbe beleírni. Kevés diákot vonzana be, ha az is szerepelne az iskola leírásában, hogy izgalomra vágyóknak ajánlhatunk vérfarkas járta erdőt. Őt semmiképpen nem győzné meg arról, hogy határozottan itt a helye. A séták említésére futólag elmosolyodik, mert ő is szereti ám azokat, de ha ilyen bajok vannak a kastély falain kívül, akkor majd inkább a folyosón mászkál. Ugyan az éjszakai séta neki nem éppen szimpatikus, inkább napkelte után szeret kószálni, amikor már nincs sötét, de hát ez egyéni preferencia kérdése.
- Nem úgy emlékszem. Igaz, prefektus voltam, és elég szabadon járkáltam, de egyébként csak annyira volt szigorú, mint bármelyik másik iskola. Volt pár bajkeverő, de az mindig akad mindenhol - válaszolja, és most talán még tovább is mondaná, csak az igazgató folytatja a beszédét, hát inkább nem kotyog bele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Csupán egy csendes helyet keres, ahol nyugodtan rajzolgathat. Ezt a szobát úgy két napja fedezte fel. Tökéletesek a fényviszonyok, nem túl élénkek a színek, még a zene is kellemes, így teljesen természetesnek tűnik, hogy most is ide térjen be. Kincseit - egy agyonhasznált rajzfüzetet, egy vastag könyvet és néhány ceruzát meg egy pennát - mellkasához szorítva siet fel a lépcsőn, arcán félmosollyal, abban a reményben, hogy itt legalább egyedül lehet és nem akar senki belenézni a munkáiba. A társalgóban már azon volt, hogy menten elátkozza azt a roppant kedves iskolatársat, aki állandóan bele akart nézni a rajzaiba. Megkönnyebbülten fújja ki a levegőt, amikor eléri az ajtót, ami mögött a szoba rejtőzik, majd be is nyit, becsukja az ajtót, aztán meg is bánja nyomban, hogy azzal a lendülettel, amivel belépett, nem fordult vissza azonnal a folyosóra. Az egész szoba rózsaszín. Odin fél szemére, hát ki bírja ki ezt az intenzív színt anélkül, hogy ki akarna ugrani az ablakon? A válasz természetesen ott van az orra előtt, pontosabban ott ül és a körmét reszelgeti. Igaz, neki ez attól kezdve, hogy egy lánnyal találta szembe magát, igazán jelentéktelen részlet már. Tulajdonát szorosabban szorítja kicsit és megpróbál szavakat találni, hogy illedelmes legyen, végtére is arra nevelték.
- Öhm... szia - köszön, és kiszemeli közben az ablakhoz legközelebb eső ülőalkalmatosságok egyikét.
- Zavarna, ha rajzolnék... ott, az ablak mellett? - mutat a kiszemelt helyre. Valahogy túléli ezt a sok rózsaszínt, és talán a lányt amúgy is kellőképpen lefoglalja, amit éppen nagyon művel, hogy ne akarjon mindenáron belenézni a munkáiba. Meg aztán, ha belenéz is, nem olyannak tűnik, mint akire rájön a röhögőgörcs, hogy mi a fenéért rajzol ékszereket. Már csak azt kell túlélnie, hogy ne mondjon hülyeségeket nagyon, ha a másik hozzászól. Már persze, amennyiben nem zavar. Addig is, amíg választ kap, álldogál ott türelmesen egyik lábáról a másikra helyezve a testsúlyát, mert attól majd valami is jobb lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Amióta itt tanul, rájött, hogy ebben az iskolában legalább kétszer annyi lány van, mint fiú, ha nem háromszor annyi, márpedig az extra szívás az a dologban, hogy folyton belebotlik egy-kettőbe. Sőt, az még hagyján, mert a folyosón mégsem lehet elkerülni őket, nemhogy órán, de a többség még ismerkedni is akar, ilyenkor pedig agyában felcseng egy elkeseredett és hangon "miért". Nem boldogítja a tudat, hogy lehetősége lenne szétidegeskedni magát, miközben megpróbál nem összevissza beszélni, nem sok sikerrel. Azt se érti másrészt, hogy a fenébe lett ennyire béna, mert még ő is annak érzi. Kezdi befészkelni magát agyába a gondolat, hogy van rosszabb a sötétségnél, amitől teljesen ismeretlen helyen még pánikrohamot is képes kapni, és az a valami nem más, mint ha még ahhoz a bizonyos félelmetes sötéthez a lányokat is hozzávesszük. Na mindegy, itt legalább világos van, csak túléli. Félszegen ácsorog addig is az ajtó közelében, amíg a lány felé fordul leintve az önműködő reszelőt. Jézi? Értetlenül pillogtat a szóra, mert ezt se érti, de inkább nem kérdez vissza. Biztos olyasmi, mint amikor ő valami tipikusan skandinávról hadovál.
- Bocsánat, én nem... nem akartam - nyögi ki inkább válaszul a rosszalló kijelentésre, még ha mosoly is társul hozzá. Egész összezavarónak érzi a lányt éppenséggel, de semmi baj. Majd most nagyon bátor lesz, mint ahogy azt egy eridonoshoz illik, és igenis marad. Csak nem eszik meg. Az elhatározásból aztán mégiscsak egy nem túl határozott kérdés születik, feltehetőleg azt a benyomást keltve - hozzátesszük, meglehetősen jogos, ha valaki észrevételezi a dolgot -, hogy ő inkább félénk, semmint bátor. Nem is érti, mit látnak benne, hiszen állítólag ebből adódóan az aurája se valami nagyon vonzó, hogy karizmáról ne is beszéljünk, mert azzal nem is említhetőek egy napon. Még szerinte sem.
- Ühm... akkor én most... - jelenti ki az ablak felé mutatva, és még egy lépést is tesz, de a lány természetesen másként gondolja, akármit is gondol éppen. Kifújja a bent tartott levegőt, vállát előre görbítve kicsit, és még mindig ölelgeti a könyv, füzet és ceruzák hármasát, mintha legalább a plüssmackó lenne, ami aztán megharcol a hétfejűvel. Oké, kézfogás. Ebbe még senki nem halt bele. Bár ki tudja, talán a Borgiákkal kezet fogni mégse volt életbiztosítás, de a kósza gondolat úgy tűnik el a többi között, mint ahogy jött, és máris lefoglalja a szorongás.
- Ö, Mimi, oké...és izé... Ragnar... vagy Erik. Mármint Ragnar Erik, de lehet választani - szedi össze magát bemutatkozás címszó alatt, remélve, hogy az izét nem vette úgy a lány, mint egyet a választható opciók közül, mert saját megítélése szerint úgy is hangozhatott elsőre. Legszívesebben homlokon csapná magát, vagy még inkább verné kicsit fejét a falba, hátha attól kevésbé lesz olyan szánalmas mint amilyennek magát érzi, de az meg hogy nézne már ki.
- Szép a hajad - állapítja meg végül, amint megpróbál kipréselni magából valami értelmeset, de a másik opció meg mégiscsak az lett volna, hogy "tudtad, hogy a rózsaszín egyike a kevés színnek, amit Homérosz megemlít az Odüsszeiában?".

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Igazán zavarban van, azt se tudja, mit is mondjon. Kezdetnek kissé akadozva kér bocsánatot, de azért jól nevelt aranyvérű módjára igenis megteszi, ha már egyszer megzavarta a másikat, még ha szerinte a körömreszelés azért nem igényel kifejezetten sok koncentrálást. Hangosan ezt azonban már nem jegyezné meg, hiszen a végén még megsértené vele a másikat, hogy leminősíti itt a fontos elfoglaltságot, amire éppen a lány az idejét szánta. Közben megszülető elhatározása ellenére, hogy bátor lesz, mégsem sikerül sokkal összeszedettebben a bemutatkozása sem. Eredményképpen aztán elkezd arca is kipirulni, egyelőre rózsaszínes árnyalatig jutva, de ha Mimi sokáig kínozza, akkor lehet az még olyan vörös is, mint az Eridon címerében használt árnyalat. Ebben legalább biztosan beillik a pirosakhoz, már ha ez is kritérium a ház megválasztása esetén. Elmosolyodik inkább a választást hallva. Itt valamiért mindenki az Eriket választja, noha ő a Ragnarhoz szokott még Svédországban, csak hát éppen nem a legkönnyebb kiejteni, ha az ember nincsen szokva ahhoz az orrhanghoz a közepén. Sebaj, majd megszokja a középső nevét is, abból mégse lesz se Ragacs, se Ragu, se semmi hasonlóan csodálatos becenév. Nem szereti ilyen vonatkozásban a magyar nyelv adta kreatív lehetőségeket, de tenni se tud ellene, inkább csak a dolgait szorongatja tovább, és kiböki az első eszébe jutó normális gondolatot. A válaszon meglepődik kissé, egy pillanatig elkerekedő szemmel pislogva a lányra, de végtére is miért ne tudna a másik a hajvégápolás titkairól, hiszen most állapította meg róla, hogy szép a haja. Tényleg szép Mimi haja, és Erikünk gyomrában a trappoló sróforrú valahogy elkezd megnyugodni, mert lehet, hogy a lánynak mindene a szépségápolás meg a divat - alaposabb ránézés után inkább biztos, hogy az a mindene -, de ez azt is jelenti, hogy vajmi kevés az esélye, hogy itt és most körbe fogja röhögni őt azért, hogy igenis vannak elképzelései ezt illetően is.
- Argánolaj - vágja is rá azonnal a választ, felcsillanó szemekkel. Ilyen hosszú hajjal mégiscsak alap, hogy figyel arra is, hogy ne flangáljon töredezett hajvégekkel. Az annyira ronda. Le is ül aztán a legközelebbi ülőalkalmatosságra egyelőre, ha már ez a téma kerül terítékre. Erről mégse fog marhaságokat beszélni.
- Vagyis általában argánolajjal szoktam, de a méz is sokat tud segíteni rajta. Te mivel ápolod? Tényleg nagyon szép a hajad - ismétli el még egyszer iménti megállapítását, mert azért ez a hajvégápolási titokcsere valami olyasmi, amire egy egész barátságot is lehetne alapozni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

A könyvek láttán öröm szökik tekintetébe, miközben megáll a polcok között. Haja barnának tetszik kissé összetapadva az esőtől, ami elkapta az utcán és ide űzte. Meg se nézte, hová nyit be az üzletek közül, amik az utcán egymás mellett sorakoznak, csak a legközelebb eső ajtót választotta, és most jön rá, hogy mennyire jól választott. Mielőtt közelebb menne bármelyik polchoz is, azért egy pálcaintés mellett elmormolt varázslattal megszárítja a haját, akárcsak vállban kissé átázott sötétkék pulóverét. Bár némi ellenérzéssel használja még mindig ezt a mágikus erős összpontosító fura fadarabot, de azt ő is elismeri, hogy rúnákkal ez sokkal tovább tartani annál a fél pillanatnál, amíg elmormolja a megtanult szócskát és felidézi a hozzá tartozó mozdulatot. Amint nem jelent veszélyt a könyvekre, elrakja a pálcát, hátratűri hosszú tincseit és belép a polcok labirintusába. Egy ilyen helyen igazán szívesen eltéved, bár egyébként a tájékozódással nem igazán vannak gondjai. Meglepően vizuális alkat és remek megfigyelő, ami a részleteket illeti, csak a bizonytalanságán kellene valamit változtatni valamerre, leginkább arra, hogy csökkentse valami módon, végtére is nincs is igazán oka rá, hogy házában megbújó csigát játsszon. Most sem kerüli el a figyelmét semmi érdekes. Tekintete megakad minden érdekesebbnek tűnő köteten, néhány szebb példányhoz még óvatosan hozzá is ér ujjait úgy húzva végig gerincükön, mintha élőlények lennének. Kék íriszeibe boldogság aztán akkor költözik váratlanul, amikor két polccal odébb, éppen az orra előtt felfedez egy meglehetősen szürke és kopott kötet oldalán néhány rúnát. Erre aligha számított, de kézbe is veszi a könyvet, amit ismerős írásjelek tarkítanak, és egy óvatos mozdulattal nyitja fel a borítóját, miután körbeforgatta. Régi lehet. Olyannak tűnik, mint aminek a lapjait már csak valami megmagyarázhatatlan erő tartja össze, a köztük kialakult ragaszkodás, ha létezik olyan, vagy nem is tudja. Bármilyen óvatos is azonban, a kötet gerince megadja magát a tenyerében és a legelső pár lap szét is csúszik. Ahogy ösztönösen kap utána, még pár lap hull ki a borító alól szabadulva és kel szárnyra, hogy aztán lába előtt érjen földet. Ijedten pislog a lapokra, majd körbe, aztán le is térdel nyomban a földre, hogy elkezdje összeszedegetni a széthullott lapokat és sorban rakja egymás után őket vissza a helyükre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Talán elkönyvelhetné kisebb csodának is, hogy bár feltehetőleg bizonyos érdeklődési köreik nagyon nem egyeznek, ez azért mégiscsak határozottan közösnek tűnik. Mégiscsak olyan széles mosolyt villant rá a lány egyetlen szó hatására, na meg szépet, hogy fogkrémet is lehetne reklámozni vele. Előítéletes lenni mondjuk nem akar, de van az a megérzése - márpedig egy Hækdaelir mindig hallgat a megérzéseire, ezt belenevelték izlandi rokonai -, hogy a könyvek terén legfeljebb az ékszerekről szólók érdekelnék a másikat, azokból is azon becses tulajdonai, amelyeknek a lapjai tele vannak képekkel és nem a mágikus ékszerek készítésének és hatásainak egészen tudományos taglalásai. Természetesen, ettől érheti még meglepetés, nem ez lenne az első alkalom, végtére is ő még csak nem is jóstehetség, csupán erősen bizonytalan megérzésekre tud hagyatkozni. Megjósolhatja reggelente esetleg, hogy ma vagy fog esni, vagy nem. Ettől persze teljes lelki nyugalommal mond jóslatot bárkinek, noha időnként ezzel is csak rontani szokta felmenői hírnevét, végtére is melyik jósnak szokása ötven százalékos tévedési aránnyal dolgozni. Még jó, hogy olyankor azért igyekszik annyira ködösen fogalmazni, amennyire csak bír, abban a reményben, hogy hiszékeny alanyai talán belelátnak valamit mégis az elhangzottakba. Ebben a percben azonban nagyon is precíz, ami a megfogalmazást illeti, szépségápolásról mégse beszélünk úgy, hogy hát esetleg, talán, hogyha, de lehet, hogy mégis... vagy mégse. Nem, ez nagyon is pontos megfogalmazásokat igényel és lényegre törőt, mert nincs azon mit ködösíteni, hogy a hajvégápolásra az argánolaj tökéletes megoldás. Ráadásul a témától még a zavara is elkezd megszűnni, hiszen erről pontosan tudja, hogy nem fog zagyválni, úgyhogy még a görcsös görnyedésre való hajlama is elkezd megszűnni és mindjárt látni lehet, milyen szép magasra nőtt tulajdonképpen.
- Hát... ennyi hajjal elég ronda lenne a töredezett hajvég. Valahogy nézzen már ki - piszkálja meg hosszú szőke tincsei egyikét némileg büszkén is, hogy igen, ő aztán gondol még erre is, hiába mondják, hogy a hímnemű egyedek milyen hanyagok tudnak lenni. Érdeklődve hallgatja aztán a lány válaszát, hümmög is rá elgondolkodva kicsit, mielőtt megszólalna.
- Azt hiszem, hallottam valamit róla, de beérem a természetes alapanyagokkal. A nagynénémnek tök jó receptjei vannak mindenre - válaszolja széles mosollyal. Nem is csoda, hogy ő Krisztina kedvence, hiszen olyan jól el lehet beszélgetni vele is ilyen témákról, hogy csak na. Meg se tudja fogalmazni rendesen, hogy azért mennyire örül, hogy most a nagynénje gyakorlatilag egy kőhajításnyira lakik, nem néhány országgal odébb. Közben lassan még a dolgait is a térdére helyezi, nem érzi szükségét már annak, hogy védekezőn szorongassa, aztán meg éppen a kérdést megelőzően kezdi piszkálni a könyv borítóját, mielőtt még felütné azt. Na, mindjárt kiderül, hogy vajon az ékszerek is befutó téma-e, mert mégiscsak azokkal foglalkozik főprofilban, hátha valakinek mesélni is tudna róluk.
- Ékszereket rajzolok. Tervezek, egész pontosan. Majd szeretnék mágikus ékszereket készíteni a jövőben, ha sikerül, bár ereklyekutatás után lehet, hogy még Pécsen is el kellene végezni hozzá képzést vagy legalább keresni egy ékszerészt, aki felvesz tanoncnak, amíg kitanulom a szakmát - válaszolja egész lelkesen lapozgatva közben a könyvben, ami tele van szebbnél szebb ékszerek képeivel és rajzaival. Mágikus ereklyék gyűjteménye teljes leírással, de ez már csak mellékes információ, főleg, hogy menten a lány orra elé tartja a könyvet egy egész sor képpel.
- Nézd, de szépek - teszi hozzá aztán máris széles mosollyal. - Na és te mit tanulsz? Művészetek? - érdeklődik is azért, hogy ne legyen olyan egyoldalú ez az egész beszélgetés, mégsem sajátíthatja ki magának a szólás jogát, nem lenne szép.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Egyetlen óvatlan mozdulat, és máris úgy hullanak a földre a lapok, kicsit még ringatózva a levegőben, mielőtt földet érnének, mint megsárgult falevelek egy csendes őszi délután. Ha nem szorítaná össze az ijedtség a mellkasát, némi bűntudattal vegyítve, hogy milyen meggondolatlanul nyitotta fel a könyv borítóját, sietve, hogy ismerős írásjeleket lásson szeme, egy kis darabkát hiányzó otthonából, akkor talán még élvezné is a látványt. Landolva aztán elnyúlnak a földön a lapok, beterítve a szőnyeg egy részét írással tarkított takaróként, ő pedig már térdel is az egész közepén, igyekezve összeszedni mindegyiket, hogy visszarakosgassa őket helyükre. Nem jó ez így összevissza. Túlságosan nagy a káosz. A rúnákhoz rend kell, mert az rendszer, valami olyan, ahol az ember megszokja, hogy nem lehet minden ott, ahol szeretné, csakis a helyén, hogy működjön a bűbáj és ne legyen belőle átok. Hajszál választja el egyiket a másiktól. Elég egy rossz helyre felírt rúna, egy rosszul választott sorrend, egy elmosódó vonal vagy tévesen írt írásjel. Homlokát ráncolva igyekszik sorba rendezni hát a lapokat. Vonásairól lassan leolvad az ijedtség, csupán tekintetében marad szikrányi, valahol mélyen kicsit tart tőle, hogy valaki még felbukkanhat, hogy távozásra szólítsa fel, pedig szeretne maradni. Már most, ezzel a könyvvel kicsit szívébe lopta magát ez a kis csodaország itt a polclabirintussal, nehezére esne kisétálni. Kissé sietős mozdulatokkal forgatja, rakosgatja hát a papírokat egymás után, alsó ajkát beharapva figyelmesen bogarászik oldalszámokat, vagy éppen utolsó meg első sorokban összeillő szavakat, ha szám nincs egyik-másik lap alján. A szavakat először fel sem fogja, csupán azt, hogy kellemes a hang fülének, valamivel mélyebb régiót képviselve, mint az övé, és van benne valami különös vibrálás. Valami... valami, amit nem tudna meghatározni, de amitől gondolkodás nélkül adja fel a mondat értelmezését és fordítja oldalra fejét, felnézve a másikra kissé hunyorogva. Mit is felejtett ki? A felé nyújtott papírra téved a tekintete, és egy egészen szikrányit zavarba is jön hirtelen, hogy valamiért nem tűnt fel elsőre.
- Köszönöm - veszi át, kissé feszengve húzva mosolyra a száját ettől a tudattól, hogy őt tényleg ennyire megzavarta egy hang, és már fordul is vissza a kezében tartott lapokhoz, hogy megnézze, hová illik köztük ez. Hogy két kérdést is kap aztán, az valahogy csak még inkább megzavarja. Beszélgetni szeretne a másik, vagy csak kötelező érdeklődés, ha már hozzászólt?
- Mondhatjuk. Előbb ismertem őket, mint a latin betűket - válaszolja meglepően kevés töprengést követően, és nem firtatja, hogy ez minek tudható be.
- Ragnar Magnusson - fordul hirtelen ismét a másik felé, kezét nyújtva, bár fogalma sincs, hogy vajon a másik marad-e még, vagy tényleg csak valami társalgási normát alapul véve kérdezett érdeklődést mutatva, aztán tovább is állt. - Téged is érdekelnek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Felkelti figyelmét a hang, hát gazdája felé fordul, elszakadva értékesnek vélt olvasmányától. Tekintete végigsiklik a másik vonásain, képet alkotva a hang tulajdonosáról, majd megállapodik a papíron, amit felé tart a fiú. Szemöldökét összeráncolja aztán a saját gondolatán, visszafordulva a lapok fölé. Talán mégsem jó ez a szó igazán. Srác. Férfi. Nem tudja, hogyan kellene neveznie. Ott kavarognak agyában a szavak, egyik a másik elé kúszva állandóan, valami jó érvvel, hogy miért választhatná azt. Csakhogy mindig akad egy szemernyi kételye is, amitől aztán meginog és nem jut döntésre. A kérdés nem szakítja ki a szavak közül, csupán annyira elég, hogy belekapaszkodva levegőhöz jusson hirtelen, mielőtt ismét visszamerülne a válasz keresésébe.  
- Svédországból - válaszolja a kérdésre, bámulva a lapot, igyekezve találni rajta bármilyen kis töredéket, ami segít megtalálni a helyét a többi között, lévén, hogy oldalszámnak nyoma sincs. Gondolatai közben még mindig ugyanúgy örvénylenek, igyekezve visszahúzni őt mélyükre, a káoszba, ahonnan a szorongás is fakad, az a furcsa érzés, aminél kellemetlenebbnek már csak a félelmet éli meg. Félszeg mosolyt erőltet arcára, miután hirtelen döntés eredményeként - csak, hogy véletlen se gondolja meg magát -, bemutatkozik, sőt, még kérdez is. Társalogni nem rossz dolog, nem is árt, és tulajdonképpen a szokványos, illemre épülő indokai mögött, ha alaposan átgondolja, talán még azt is megtalálná, hogy egy ilyen hangot hallani sem rossz dolog. Valahogy zene füleinek. Szép lehet, ha énekel. A neve pedig számára egészen különlegesen cseng, olyan egyedien, bár elképzelhetőnek tartja, hogy éppen olyan lehet a másiknak az övé is zengő betűivel, sajátos dallamával. Ugyan tudja, hogy messze nem olyan méltó birtokosa, inkább csak bitorlója neveinek, amik nagyságot hordoznak magukban, mégis szereti őket.  
- Kár - sóhajtja lemondóan a válasz hallatán. Ezek szerint ez nem lesz téma, pedig mennyire szeret a rúnákról társalogni. Olyan az, mint egy korty levegő ebben a sok másfajta mágiában, amihez nem szokott hozzá úgy igazán még mindig. - Gyógyításról szól - válaszol, ha már a könyv tartalma iránt érdeklődik a másik. - Ha a rúnák unalmasak, akkor mi érdekel? - kérdezi aztán, talán egy leheletnyi számonkéréssel a hangjában. Nehezére esik elhinni, hogy a rúnákat lehet unni, márpedig az, hogy a másik azt mondja, aludt az órákon, erre utal számára.