36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ardai Tánya összes RPG hozzászólása (138 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Le
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. március 28. 17:17 Ugrás a poszthoz



Odakint verőfényesen sütött a nap, ehhez képest az épületben kellemes hűvös uralkodott. A kezem teljesen libabőrös lett, ahogy beléptem. Félig a hirtelen hőmérséklet-változás miatt, félig pedig az izgatottságtól. Már alig vártam ezt a pillanatot, évek óta küzdöttem érte. Szemem körbejárt minden egyes kis zugot, és próbáltam minél többet magamba szívni belőle. Az illatokat, a színeket, mindent. Nem akartam egy pillanatról sem lemaradni.
Ránéztem Kolosra, aki szintén a terepet mérte fel. Más nem láthatta, de én igen, hogy nagyon is örült annak, hogy eljöttünk.
- Tudod jól, hogy mit fogok tenni. Mindent. - mondtam, és arcomra bugyuta mosoly ült ki. Alsó ajkamat beharaptam az izgatottságtól. - Már most érzem, hogy imádni fogok itt lakni. - néztem újra körül már kevésbé mohón. A bagoly, amit a kalitkában hoztam, hirtelen felvijjogott, mire odakaptam a fejem. - Neki is tetszik a hely - léptem oda, és ujjamat bedugva a nyíláson simogattam meg az állat fejét. - Sajnálom, hogy Szaffit nem hozhattad el, tudom mennyire szereted azt a dögöt - nézett testvérére a lány.
Felegyenesedtem, és sóhajtottam egyet. Azt mondták, hogy itt fog ránk várni valaki, de én nem láttam senkit. Lehet, hogy elfelejtette, én pedig túl izgatott voltam hozzá, hogy megvárjam.
- Mond csak, te tudod merre vannak a klubházak? - kérdeztem - Csak mert gondolom oda kéne mennünk. - jegyeztem meg vállt vonva. Közben az is átfutott az agyamban, hogy lehet, hogy az a valaki azért nem jött el, mert azt gondolta, hogy Tányáéknak nem kell segítség, hiszen kiskoruk óta járnak ide, hogy levizsgázzanak. Csakhogy az az évi egy-két alkalom a tanteremig és vissza, nem volt elegendő tudás semmihez.
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. március 28. 18:02 Ugrás a poszthoz



Az öcsém rögtön elkezdte a macskáját védeni, pedig én nem rossznak szántam a dolgot. Nekem szinte minden állat dög volt. Legalábbis minden, ami négy lábon járt.
- Ez egy hóbagoly, és igazán értelmes. - keltem a védelmére az állatnak. Aztán az agyamban már egész kis terveket kezdtem szőni, hogy merre indulhatnánk el, hogy merre lehetnek a klubhelyiségek, vagy arról, hogy hogyan lopom be magam a szobatársaim szívébe, már ha lesznek.
- Úgy hallottam, hogy a rellonosoké valamerre a pincében, vagy legalábbis a mínusz egyedik szinten van - jelentettem ki, de igazából tudtam, hogy lefelé nincsenek megszámozva az emeletek. Még ezt az információt akkor szerezte, amikor egyszer itt járt. Minden itt jártáról jegyzetet készített, hogy ha valaha ide kerülne, akkor legyen egy-két információmorzsa, amivel rendelkezik. Ezeket a feljegyzéseket pedig mindig elolvasta azután, hogy az anyjával a tanulásról vitáztak, és alulmaradt. Ez pedig gyakran előfordult.
- Fogalmam sincs Colos... - sóhajtottam, és ahogy kiáramlott a levegő a számon, az arcom előtt himbálódzó tincset magasba emelte, hogy aztán újra alászálljon. Hirtelen a madár csapkodni kezdett a szárnyával, mire eléggé megijedtem, és a lehető legtávolabb toltam magamtól az állatot. Lehet, hogy az előbb a védelmére keltem, de az nem jelenti, hogy rendesen ismerem is a fehérséget. Még csak most kaptam a szüleimtől, hogy legyen mivel hazaüzennünk.
- Én inkább arra szavazok, hogy keressük meg a klubhelyiségeket magunktól. Akkor legalább már rögtön az iskolát is fel tudjuk fedezni. - mosolyogtam testvéremre, és csak a beleegyezésére vártam. Nem számítottam valami kitörő "Ez az! Menjünk!" felkiáltásra. Nekem elég lett volna Kolostól egy hanyag vállvonogatás, és egy apró biccentés, vagy egy "Felőlem". Tőle pont ennyi, amennyi elvárható, sőt, talán még izgatottnak is lehetne mondani ilyenkor.
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
BűbájTANterem
Írta: 2016. április 28. 21:03
Ugrás a poszthoz



Az utolsó óra után leültem egy padra egy kicsit nyugodtan elücsörögni. Nem zavart volna, ha más is leült volna, de nem így történt. És pont ez az oka annak, hogy elkezdtem gondolkodni. Igen, jól olvassátok, gondolkodóba estem. És a megvilágosodás pillanatában rájöttem, hogy otthagytam az egyik könyvem a bűbájtan tanteremben.
Nyögve indultam neki a vissza vezető útnak. Kellett nekem Gyógynövénytanra tanulnom más órán. Ha nem tettem volna, akkor nem maradt volna a padban. És akkor élvezhetném a szünetet. De nem így volt.
Visszaértem, és rögtön ahhoz a padhoz battyogtam, ahol ültem. Leguggoltam, és benéztem, de ott bizony nem volt semmi. Ezt végigjátszottam az összes fából készült tárggyal, de a könyvem nem volt ott. Az arcom grimaszba fordult a gondolatra, hogy talán a tanár meglátta, és elvitte. Ha pedig elmegyek érte, akkor lehordják a fejem.
De megláttam az egyik pad alatt a tárgyat, és rögtön felcsillant a szemem, mintha csak a napsütésnek örülnék - annak pedig nagyon tudok. Leültem a székre, és azon elfekve próbáltam elérni a papír alapú dolgot. Jól kinyújtóztam, és végre a karomban tudhattam a könyvet. Elégedetten fektettem a hasamra, és úgy döntöttem egy kicsit ebben a furcsa, kitekert pózban maradok. Amúgy sem látna meg senki, ha bejönne, és bármily eszeveszett, kényelmes volt az az elhelyezkedés.
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. május 4. 13:20 Ugrás a poszthoz



Ott fekve a székeken egyszer csak lépteket hallottam meg. Először azt gondoltam, hogy biztos csak valaki benézett, aztán el is megy, amikor látja, hogy nincs bent senki, de nem így történt. Egy lány hangját hallottam meg, aki egy varázslatot próbálgatott.
Felküzdöttem magam ülő pozícióba, és úgy néztem a szőke lányra. Épen a tollröptetést próbálta, de nem igazán akart sikerülni neki. Hát úgy gondoltam, hogy segítek neki.
- Ne mond ilyen gyorsan. Lehet, hogy te nem érted, de a szavaknak értelme van. Mond ki őket úgy, hogy ez érthető legyen a pálcád számára is, és a toll számára is. - adtam a tanácsot, bár lehet ezzel kicsit ráijesztettem a lányra. Ő valószínűleg úgy gondolta, hogy a teremben nincs senki, és én egyszer csak ott termettem, mintha oda hoppanáltam volna. Felálltam, és a kislány közelébe mentem, hogy onnan nézzem a próbálkozásait. Pontosan úgy, ahogy régen apa csinálta velem. Mindig ott volt velem, és addig gyakoroltatta, amíg nem sikerült, vagy amíg nem látta rajtam, hogy már nem fog sikerülni. És én még igazán nem is döntöttem el, de a lelkem már tudta, hogy én is ugyanígy megfogom próbálni segíteni a szőke kislányt, aki betévedt a terembe, amikor én is ott voltam.
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. június 7. 20:33 Ugrás a poszthoz



Miután végigjártam szinte az egész falut, a hasam egy óriásit kordult, amit valószínűleg minden körülöttem ülő hallott. Ezért úgy gondoltam, hogy keresek valami helyet, ahol némi ételt is lelek.
Talán még egyszer minimum körbejártam a falucskát, mire találtam egy kis falatozót, ahova betérhettem. A pultnál megvettem az ételemet, és utána leültem az egyik asztalhoz. Már éppen hozzáfogtam volna az evéshez, amikor rájöttem, hogy innivalót viszont nem vettem. Visszamentem hát oda, ahol kérni lehet, és választottam valami gyümölcslevet. A műanyag poharamat jól teli öntötték, én pedig túl hevesen fordultam meg, és nem körbetekintően. És sajnos egyenesen nekimentem valakinek, aki mögöttem állt a sorban. Az összes lé szinte a felsőjére borult, a pohár pedig a meglepetéstől kicsúszott a kezemből, és a földre hullott. A szám elé kaptam a kezem, és csak a foltot néztem.
- Annyira sajnálom! - mondtam, és először néztem a lány arcára. Valahogy ismerősnek tűnt, de sajnos nem tudtam egyenlőre hova tenni.
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. június 20. 15:19 Ugrás a poszthoz


~ Óvónénit játszva ~

Egyre jobban mehetnékem volt már. Pár hónapja már az iskolában voltunk, és ilyen sok időt egy helyen csak télen szoktunk tölteni. Éppen ezért le akartam magam foglalni, hogy ne érezzem a késztetést. Így kerültem az előkészítőbe, sőt ezért haladtam most egyenesen egy kis csapat felé, akik a color run-ra indultak, és nem csak a már ott lévő srácra, de rám is voltak bízva. Néha igazán elgondolkodtam rajta, hogy miért vállalok be ilyeneket.
Mikor megláttam a kisembereket, amint Kirill körül állva figyelnek, rögtön minden a helyére került. Ott KELLETT lennem. Üdvözöltem őket, és már mentünk is a kandalló felé, hogy elkezdődjön a móka. A fiú ment mindig legelöl, én pedig leghátul. Megbeszélés nélkül tudtuk, hogy ez így lesz jó. És igazság szerint egy kicsit kínosan éreztem magam az alvajárkálós estém után.
Végre odaértünk, és láttam, ahogy a sok kicsi elkerekedett szemekkel néz körbe. Igazság szerint én is ezt tettem volna valószínűleg, ha nem én lettem volna az, akinek példát kell mutatnia. Azért a szemem sarkából körbekémleltem a helyet amennyire csak tudtam, persze feltűnés nélkül. Aztán Kirill szólalt meg, és én is úgy odafigyeltem rá, mintha csak kisdiák lennék. Hiszen ebben a kismonológban voltak azok a dolgok is, amik rám vonatkoztak. És természetesen a vattacukor említésekor elsőként tettem fel a kezem. És amikor láttam, hogy a fiú is ezt teszi, elmosolyodtam. Ezek szerint nem én vagyok az egyetlen gyereklelkű. Aztán figyelmem a kisfiúra terelődött aki egy kérdést tett fel. Ha jól emlékeztem, ő volt az, aki elsős létére is inkább velünk tartott.
- Térkép? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel, és segélykérően Kirillre néztem. Túlságosan új voltam még ahhoz, hogy ilyen részleteket tudjak. Ráadásul én csak segítő vagyok.
A kérdés megválaszolása után az aprónépet a vattacukros standhoz kísértem, ahol mindenki rögtön elkezdett válogatni, és kérni az árustól, én pedig nevetve figyeltem a jelenetet.
Utoljára módosította:Ardai Tánya, 2016. június 20. 15:19
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. június 20. 16:53 Ugrás a poszthoz



Szörnyű dolognak éreztem, amikor teljesen véletlenül ráborítottam a soron következőre az italomat, és csak tehetetlenül néztem, ahogy a narancssárga folt egyre nagyobb lesz, ahogy az anyag magába szívja a folyadékot. Rögtön bocsánatot kértem a lánytól, féltem hogy megharagszik rám. Találkoztam olyan emberekkel az iskolában, akik ezért lehordták volna a fejemet, de ő csak arrébb húzott, hogy a mögöttünk állok ne hőbörögjenek.
Amikor a lány kecses mozdulattokkal eltüntette a felsőjéről a foltot, én csak néztem. Az első gondolatom az volt, hogy a lány muglik előtt varázsolt. De rájöttem, hogy ez valószínűleg nem így van, ugyanis egyetlen döbbent pillantás sem láttam magunk körül.
- Persze, bár azért remélem nem lesz legközelebb ilyen. - mondtam még mindig bűntudatosan, és egy kézrázással leráztam a kezemre is ráfolyt ragadós lét, és a másik felé nyújtottam. - Tánya vagyok. Ardai Tánya. - mutatkoztam be, és reméltem, hogy a másik nem ismert fel, mert elég vészes lenne, hogy ő ismer én pedig itt bemutatkozom neki mint valami szenilis h*lye.
Egy percig csak egymást bámultuk, aztán feljött bennem egy ötlet. - Nem ülsz oda hozzám? - kérdeztem rá. Igazság szerint tényleg jól jött volna egy kis társaság. Kolossal mindig mindenhová együtt jártunk, és most igazán hiányzott a társasága. - Persze csak akkor, ha rád nem vár senki, és nincs más dolgod. - kezdtem el szabadkozni. Tényleg úgy éreztem, hogy lassan be kéne fognom, mert ahogy ott össze-vissza hebegtem körülbelül egy ötéves szerencsétlenségével vetekedtem.
Elindultam az asztalom felé, és reménykedtem benne, hogy a másik követ engem.
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. július 4. 20:58 Ugrás a poszthoz



Miután az ismerősnek tűnő lány eltüntette a foltot a pólójáról, már egy fokkal nyugodtabban mutatkoztam be neki, hogy azért mégse tűnjek teljesen bunkónak. Rettentő mód sajnáltam, hogy a lánynak újra be kell állnia a sorba csak miattam. Követtem hát, és elszántan végigakartam vele várni míg sorra kerül, de ő elküldött, hogy nyugodtan üljek csak le. Arcomon kétkedést lehetett felfedezni, ugyanis Heléna még a fejével is intett, hogy biztos legyek a dolgomba. Otthagytam hát az új ismerőst, és az asztalomhoz mentem. Attól féltem, hogy ezzel egy örök életre magamra haragítottam, és csak azért küldött el, hogy az első adandó alkalommal le is léphessen. De amikor leültem, félve arra néztem amerre otthagytam a lányt, és még mindig ott állt a sorára várva. Szám mosolyra húzódott, és a fejemben újra és újra elismételtem a nevét. Olyan hátborzongatóan ismerős volt. Merengésemből a lány hangja zökkentette ki, aki húsos salátájával együtt tért vissza. Olyan furcsa volt látni, hogy az itteni emberek megeszik a többi állatot. Ennyi erővel akár kannibálok is lehetnének...
- Igen, itt tanulok. Nem rég kezdtem. - mosolyogtam a lányra, és amikor kijelentette, hogy számára én is ismerős vagyok, annak megörültem. És volt is egy sejtésem, hogy hol találkoztunk már.
- Mond csak...te vagy a családod nem vettetek valamikor gyógyfüveket? Mert a családommal eddig mindig vándoroltunk, és varázslócsaládoknak adott anyukám főzeteket és hasonlókat. Nem lehet, hogy ott találkoztunk? Valamelyik faluban? - kérdeztem rá kíméletlenül, csak az elején kertelve kicsit. Végülis már így is bolondnak tűnhettem a mutatványom után, ez már nem lehet sokkal rosszabb...
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. július 31. 21:05 Ugrás a poszthoz



Kinézet

Bál. Ez az egyik legcsodálatosabb dolog az életben. Sosem vettem ilyenen részt, és most eszem ágában sem volt kihagyni. A délelőtt folyamán Bogolyfalván végigjártam az összes butikot hogy megtaláljam a tökéletes ruhát, ami persze illett a követelményekhez. Egy tűzpiros ruha mellett döntöttem, bár senki nem volt ott hogy biztosítson afelől, hogy igazán jól áll.
A vásárlás annyira lefárasztott, hogy aztán délután ledőltem egy kicsit aludni. Biztos voltam benne, hogy még az előtt felkelek, hogy készülődnöm kellett, de ez nem így volt. Kapkodva vettem fel a selyemanyagot magamra, miközben ide-oda rohangáltam a szobában sminkért, fésűért és ezekhez hasonló tárgyakért. Az arcfesték felvitele még félórát igényelt tőlem, mert nem szoktam hozzá, hogy felteszem, azt sem tudtam hogy kéne nekiállni. Na jó, és nem teljesen igaz. De akkor is minimum hússzor le kellett szedne a felét mert elkentem vagy valami hasonló. Aztán jött a hajam, amit egy újabb akadályként értelmeztem, de végül sikerült elkészülnöm, és amikor belenéztem a tükörbe, elégedetten néztem meg magam. Felhúztam fekete magassarkúm, és már indultam is a terem felé. Jó sokat késtem, de úgy éreztem megéri, és reméltem, hogy ezzel a partnerem is így van.
Sajnos fogalmam sem volt hogy néz ki a fiú, viszont a terem előtt egyetlen egyedül ácsorgó fiút vettem csak észre, ezért egy nagy mosoly kíséretében mentem oda hozzá magabiztosan, és megérintettem a karját, hogy felhívjam magamra a figyelmet.
- Szia! Zoli vagy ugye? - kérdeztem rá a biztonság kedvéért. Sha nem lehet tudni.
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. augusztus 10. 12:08 Ugrás a poszthoz



- Eridonos vagyok - mosolyogtam rá az újdonsült barátnőmre. Legalábbis nagyon reméltem, hogy annak tartja magát. Elég kínos szituációk alakulhatnak ki az ilyen esetekben. Az egyik teljesen ráakaszkodik a másikra, míg az csak le szeretné rázni, vagy akár a kétszínűsködés is felütheti fejét. Valahogy egyik lehetőség sem tetszett. Inkább mondják a szemembe, ha nem tetszik nekik valami rajtam. Lehet hogy visszavágok és nem hagyom magam, de még ez is jobb mint az utóbbiak.
Szinte biztos vagyok benne, hogy a lányt valamelyik utunk során ismertük meg. Lehet hogy nem emlékszik rám onnan, és én sem tisztán, de mivel anyu az egyik leghíresebb főzetkészítő és eladó, így biztos voltam benne. Szinte.
Kissé undorodva néztem, ahogy bekapja és jól megrágcsálja a húst és lenyeli. A nagyteremben történő étkezések során már hellyel-közzel sikerült megszoknom a mellettem ülők húsimádatát, de amikor kettesben étkeztem valakivel, még mindig grimaszba fordul az arcom. Inkább az én szép növénnyi eredetű ételemre szegeztem a pillantásomat. Egyedül a kérdés volt az, ami kiszakíthatott a merengésemből.
- A suli? Jó. Sőt király. Tudod régóta szerettem volna már iskolába járni. Nem azt mondom, hogy nem imádtam az apukámmal tanulni, de így társaságban mindig sokkal jobbak a dolgok. - mosolyogtam rá. Fogalmam sem volt róla, hogy most milyen témát hozzak fel. Valami viccet mondjak? De annak itt valahogy semmi keresnivalója nem volt.
- Te milyen viszonyban vagy a szüleiddel? - na jah. Ezazz Tánya. Feltetted életed eddigi legrémesebb kérdését. Ha így haladsz soha nem lesznek barátaid.
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. augusztus 22. 22:51 Ugrás a poszthoz

Gyülekező

Amikor jelentkeztem, hogy óvó néni legyek az előkészítőben, azt komolyan is gondoltam. Minden adandó alkalommal szinte elsőnek jelentkezem kísérőnek vagy felügyelőnek, vagy bárminek. Imádtam a gyerekeket, ezért sem volt kétséges a mostani kiránduláson való részvételem sem. Az iskola igazgatójával megbeszéltük, hogy én mint a kastély lakója lehozom a vasútállomásra azokat az elsősöket, akik olyan kalandvágyóak, hogy velünk tartanak.
Előző este mindegyikőjükhöz ellátogattam, hogy megnézzem minden rendben megy-e, nem kell-e nekik valami segítség, de többnyire maguktól boldogultak már. Végül is a szülők általában teljesen egyedül elküldik a gyereket, akiknek a társaik vagy maximum a tanárok tudnak segítséget nyújtani. De ebben az időszakban már megtanulnak saját maguk kicsit önállósodni. Pontosan ez a megfontolás vezetett ahhoz, hogy azt mondjam nekik, hogy nem szedem fel őket egyesével, nem teszek még egy ilyen szép kis túrát, hanem mindenki aki jönni akar, az háromnegyedre már a bejárat előtt legyen. A lelkükre kötöttem, hogy ha bizony nincsenek ott pontosan 45-re, akkor itt hagyjuk őket, és kimaradnak a buliból.
Én már tíz perccel a megbeszélt idő előtt ott lebzseltem egyetlen nagyobbacska táskával. A tágítóbűbájt pontosan ezért imádtam. Fel-alá sétálgattam, és persze mindegyik érkező kicsit mosolyogva fogadtam. Végül sikerült az elindulás, és a legmegbízhatóbb kis elsőst előre küldtem hogy vezessen, míg én hátulról figyeltem az összes gyereket, akik között volt aki magába fordulva csak az utat nézte, míg olyan is előfordult, aki megállás nélkül csak beszélt.
Kicsit megkönnyebbültem, amikor minden galiba nélkül megérkeztünk a vasútállomáshoz, és megpillantottam a kis előkészítősöket, amint egy csokibékát próbálnak elkapni. Egy kis féltékenységet is éreztem legbelül, ugyanis én kiskorom óta iskolába akartam járni, de nem engedtek és ebből a sok mókából kimaradtam.
Odasétáltam az igazgatóhoz. - Mi meglennénk - mosolyogtam elnézve a kisebb tumultust.
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. október 3. 10:15 Ugrás a poszthoz


Budanekeresd - szünet

Az eső az ablakokon dobolt egyenletesen, szinte már-már altatóan. És talán el is aludtam volna, ha az ég nem dörgött volna percenként, mint egy winchester a medvevadászaton. Átfordultam a jobb oldalamra, és inkább az ablakon kezdtem el kibámulni. Néztem, ahogy a vízcseppek versenyeznek a hideg üvegen, aztán hirtelen kinti mozgásra lettem figyelmes. Ráfókuszáltam a sötét foltra, amit a kertben láttam, és felfedeztem benne apát, amint sötétkék köntösében gyors léptekkel szeli át a lakókocsi és a nagyszülők háza közötti távolságot.
Felültem, és lemásztam az ágyamról. Felvettem drapp színű köpenyem és papucsom. Kinéztem az ajtómon, de az egész házban sötétség uralkodott. A falat tapogatva értem el a szüleim szobájához, és benéztem, hogy megbizonyosodjam róla, hogy jól láttam, és nem csak az agyam viccelt meg. Addigra szemem már egészen hozzászokott a sötétséghez, így láttam, hogy az ágy fel van túrva és nincs benne senki. Se apa, se anya. Zaklatottan fordultam ki a szobából, és vettem irányomat az öcsém szobája felé.  Ő aludt, mintha a világon béke lenne, és semmi baj.
Odamentem, és a vállát kezdtem rázogatni. - Colos, ébredj! - suttogtam a csöndbe. Olyan érzést keltett, mint mikor valaki elüvölti magát egy hangversenyen. Oda nem illő hang, és mindenkit összezavar.
- Kelj fel, valami nincs rendben - ébresztgettem testvérem.
Utoljára módosította:Ardai Tánya, 2016. október 3. 12:25
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. október 3. 11:10 Ugrás a poszthoz


Budanekeresd - szünet

Testvérem nem sokkal később fel is ébredt kérlelésemre, habár először nem igazán akaródzott. A vihar csak egyre intenzívebb lett odakint, és ezzel párhuzamosan én egyre idegesebb lettem. Egy villám bevilágította a szobát, így már láttam, hogy Colos rám koncentrál.
- Valami történt. Anyáék nincsenek az ágyukban. Láttam, ahogy apa a házba siet. Gondolod, hogy ez... - elhallgattam, mert kimondani sem mertem a rossz sejtéseimet, nehogy igazak legyenek. Aztán egy gondolat járt csak a fejembe. Hogy ki kell derítenem, hogy mi történt, vagy a gondolataim az őrületbe fognak kergetni.
- Gyere, menjünk - tápászkodtam fel az ágy széléről, és vissza sem néztem, csak egyenesen az ajtóhoz siettem. Szinte biztosra vettem, hogy öcsém követni fog, hiszen ő is pont attól félhetett, amitől én.
Kinyitottam a bejárati ajtót, és a hideg levegő az arcomba csapott. Annyival könnyebb lett volna visszamenni az ágyba, és hagyni, hogy az álmok elvigyék magukkal a rettegést, de nem tehettem. Nem magam miatt.
Kiléptem az esőbe. Köntösömet még inkább összehúztam magam előtt, hogy ezzel védekezzek a hideg ellen. Minél több lépést tettem, annál inkább éreztem, hogy szobapapucsom egyre vizesebb lesz, de nem zavartattam magam miatta. Beálltam a terasz alá. Oda is beesett az eső. Minden csupa víz volt, így a lehető leggyorsabban a hátsó ajtóhoz mentem, és kinyitottam. Bent égett a lámpa, és három pár szem kapta oda a fejét ahol álltam, de én ezt nem nagyon láttam, mert a hirtelen világos szinte megvakított.
- Mi történt? - néztem körbe főleg apa szemeit keresve.
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. október 3. 12:39 Ugrás a poszthoz


Budanekeresd - szünet

Az egész olyan hihetetlennek tűnt. A szülők félve néztek össze, a nagyanyja a kanapén zokogott. Valami nagyon nem stimmelt. Kolosra néztem, de az ő arcán is csak az értetlenkedés tükröződött. Ő volt az, aki először észrevette a különbséget. A hiányt.
Idegesen jártattam a szemem egyik pontról a másikra, miközben a nagypapa nyomait kerestem. Az arcokon is átsiklott a tekintetem. Gyötrődtek, de úgy tűnt nem akaródzik nekik elmondani. Beléptem, és egyenesen a nagyszüleim szobájába siettem, reménykedve, hogy Márk papa ott fekszik, és semmit sem tud arról, hogy mi folyik odakint. De csalódnom kellett, amikor benéztem. Körbekémleltem a ház többi szobáját is, közben pedig éreztem, ahogy a kétségbeesés egyre inkább elhatalmasodik rajtam.
Végül visszamentem oda, ahol a szülők voltak. Ők továbbra is csak a kanapékon ültek. - Szóltatok már az auroroknak? - kérdeztem, de hangom nagyon távolian csengett. Remegő kézzel a pálcámért nyúltam, amikor egy másik kéz megállított a mozdulatban. Felnéztem, és anya fáradt, ráncos arcát pillantottam meg.
- Már értesítettük őket. Azt mondták egyelőre nem tehetünk semmit - próbált nyugalmat csempészni a hangjába, de érződött az elkeseredettsége.
- Nem fogok ölbe tett kézzel várni - ingatta a fejét. Már indult is az ajtó felé, csak egy pillanatra állt meg közben. Csak azért, hogy ránézzen Kolosra.
Utoljára módosította:Ardai Tánya, 2016. október 3. 12:43
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. október 4. 20:44 Ugrás a poszthoz


Budanekeresd - szünet

Rögtön kifutottunk, és amikor kimentünk a kapun én pár lépést jobbra tettem hátrafelé, mert nem akartam szem elől veszíteni Kolost. Tudtam, hogy ez most számára még nehezebb, nem kellett hogy valami őrültséget tegyen.
Mögém mutatott, mire éles fordulatot vettem. Vizes hajam az arcomba csapott, de pár lépéssel lemaradva már követtem is az öcsém. Először fel sem ismertem. Csapzott haja az arcába lógott, a tekintete pedig kissé űzött volt. De megnyugvást fedeztem fel az arcizmaiban, amikor meglátta Kolost, és ezért én is lazítottam egy kicsit. Talán csak alvajáró, és most ébredt fel.
- Hál' Istennek Kende! Fogalmam sincs hol vagyunk. Nem tudom mit ittunk, de durván kiüthetett. - mosolygott a nagyapánk, mintha csak egy átlagos napon viccekkel ütnénk el az időt. De amikor hallottam, hogy nem ismeri fel Kolost, úgy éreztem, mintha valami eltört volna bennem. Valószínűleg benne is. Odamentem, hát mellé, és egyenesen nagyapa szemébe néztem.
- Inkább gyere be nagyapa! Így mind meg fogunk fázni. - próbáltam az eszére hatni, és éreztem, ahogy a könnyek égetni kezdik a szemem.
- Ne röhögtess már S! Lehet hogy idősebb vagyok nálad, de nem vagyok a nagyszülőd! - viccelődött tovább. A kezem a szám elé kaptam, mert éreztem, hogy mindjárt kiszakad belőlem a sírás, de nem akartam neki engedni. Elkaptam a tekintetem az arcáról, és az utat kezdtem pásztázni. Valahogy muszáj volt megnyugodnom, de ez akkor nem ment volna, ha folyamatosan az arcát nézem.
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. október 5. 21:21 Ugrás a poszthoz


Budanekeresd - szünet

Követtem Kolost, aki a nagyapát támogatta. Folyamatosan remegő ajkamat harapdáltam. Nem akartam gyengének tűnni. Nem engedhettem meg magamnak.
Aggódva figyeltem a jelenetet, ahogy Kolos reménykedve néz a nagyapjára, míg ő a fiú arcát fürkészi.
- Te nem Kende vagy... - tágult ki a szeme a meglepetéstől. A riadalom az arcán is tükröződött, és ki akarta rántani a kezét Kolos szorításából. Meg kellett valahogy akadályoznom, nem mehetett újra el. És nem is törhette össze Kolos szívét. Nem így, és nem most.
- Nem, ő tényleg nem Kende. De ismered. - közöltem az öreggel tárgyilagosan, bár hangom a végére elfúlt. Nem tudtam tovább erős maradni. Kibuggyantak a könnyeim, és sebesen végigszántották az arcomat. - Ismerd fel! - könyörögtem neki, közben egyenesen a szemébe néztem. De csak zavarodottságot láttam benne. Újra Kolosra nézett. Másodpercekig nem történt semmi, én meg úgy éreztem, mintha már egy órája az esőn állnánk.
- Kolos? Mi történt? - hallottam meg hangját, melyre már sokkal jobban ráismertem. Megkönnyebbülten engedtem ki az eddig bent tartott levegőt.
- Inkább csak... - elakadt a szavam. Mintha egy gombóc lett volna benne, ezért nyeltem egyet. - ...menjünk be a házba. Majd ott megbeszélünk mindent. - mondtam, és egy mosolyt küldtem a nagyapa felé bátorításképpen.
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2016. november 4. 11:30 Ugrás a poszthoz



Elég rossz volt odahaza a helyzet. A nagypapám egyre rosszabbul volt, így amikor megjött a meghívó, egyértelművé vált, hogy nem tud egyik szülőm sem elmenni rá. Valami régi vevőről volt szó, és nem is értettem annyira, hogy anya miért akarja rám sózni az egészet. Mármint értem én, hogy fent kell tartania a kapcsolatot az emberekkel, hogy legyenek vevői, főleg most, hogy még faluról-falura sem tudnak menni, de attól még lett volna fontosabb dolgom is.
Most egyszerűen ott ültem egy széken, hallgattam a zenekart és egy üveg pezsgőt szorongattam a fogadalmak óta. Egyszerűen nem volt kedvem ahhoz a kesernyés ízű léhez. Az egész esküvő olyan elcseszettnek tűnt innen nézve.
Aztán egyszer csak lehuppant mellém egy körülbelül egy idősnek kinéző fiú.
- Lehet. Itt már annyi ismeretlen ember csinált úgy, mintha ismerne... - sóhajtottam. A pár rokonai is úgy tettek, mintha milyen jól ismernének, és mindenkivel természetesen el kellett illedelmesen beszélgetnem. Úgy tűnik potenciális célpont lettem. Még a korombelieknek is. Legalábbis ezt hittem. De amikor a srác a buli hangulatára utalgatott, akkor felkeltette az érdeklődésemet.
Olyan hevesen tettem le a teli poharat az asztalra, hogy az egyik irányba kilöttyent, és egy foltot hagyott maga után a terítőn, de nem foglalkoztam vele. Rögtön felpattantam, és a zenekarhoz léptem, és megkértem őket, hogy játszanak valami...pörgősebbet. Az utóbbi néhány szám ugyanis eléggé úgy hangzott mintha a jelenlévőket inkább akarnák elaltatni. Bár az is lehet, hogy ezek a belső érzelmeim voltak csak.
Visszasétáltam a fiúhoz, és rámosolyogtam. - Nos? Táncolunk? - tudtam, hogy ezt a fiú szokta megkérdezni, de ez már a 21.század. Itt mindent szabad.
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2017. január 8. 19:09 Ugrás a poszthoz

Lars
Bornholm szigete

Imádtam, hogy végre megint volt valaki, akivel elmehettem túrázni. Annyira hiányzott már a mozgás amióta a Bagolykő falai között voltam, nem is gondoltam volna. Sosem voltunk egy helyen, így nem értettem a bezártság fogalmát. Ráadásul sosem voltunk szigorú szabályokhoz kötve se tanulásügyileg, se másképp.
De pár hét múltán már a környéket is kezdtem unni. Megismertem már alakjukról a fákat, és színükről a réteket. Éppen ezért hoztam fel újdonsült túratársamnak, hogy menjünk el valamerre messzire, amikor megmondta, hogy tud hoppanálni. Én magam még sosem csináltam, de úgy hittem, nem lehet sokkal másabb, mint hopp-porral utazni.
Már péntek este teljes lázban égtem, és bepakolás után még küldtem is egy baglyot Kolosnak, hogy ne aggódjon ha véletlenül nem talál. Ugyanis reménykedtem benne, hogy legalább a hétvégét ott töltjük a szigeten.
Lars már ott várt rám, amikor megérkeztem a megbeszélt helyre. Kicsit idegesen vártam a hoppanálást, de amint megtörtént rögtön megnyugodtam. Egyáltalán nem volt vészes. És persze a pulzusom helyreállításában az is segítséget nyújtott, amit magam előtt láttam. A kékes fehéres megfagyott víz tökéletes harmóniában volt a hófödte parttal.  Még a csípős szél sem tudott megállítani abban, hogy ne kerekedjen el a szemem, próbálva mindent a tudatomba vésni. Hirtelen egészen elevennek éreztem magam. A vállamat nyomó súly, amit a suli és a családi helyzet okozott, feloldódott. Elmosolyodtam. Először a tájra, majd Tobira is.
- Ez gyönyörű! - mondtam ki hangosan, amit gondoltam. Legszívesebben örökre ott maradtam volna, de a hideg ebben megállított. Kicsit közelebb lépkedtem a jéghez.
- Mit gondolsz, rá lehet menni? - kérdeztem meg a szakértőt, továbbra is haladva az úti célom felé. Persze menet közben ledobtam a táskámat, hogy ha mégsem olyan biztos az a páncél, akkor ne ázzon el mindenem. Ráadásul egy váltásruhám is volt benne, nem bíztam semmit a véletlenre.  Óvatosan tettem rá a jég szélére a cipőm talpát. Egy kicsit próbálgattam, hogy elbírja-e a terhelést, szóval egészen akrobatikus módon hol egyik, hol másik lábamra helyeztem a testsúlyom.
- Biztonságosnak tűnik... - jegyeztem meg Larsnak is.


***

Utoljára módosította:Ardai Tánya, 2017. január 8. 19:19
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2017. január 15. 19:42 Ugrás a poszthoz

Lars
Bornholm szigete

Teljesen átitatott az energia, amint megérkeztünk Dániába. Olyan érzésem volt, mintha mindig is az lett volna a sorsom, hogy útnak eredjek, más országba is. De végül is a véremben volt, ha mondhatjuk úgy.
Egy ideig csúszkáltam a jegen, majd amikor úgy éreztem ezt is eléggé megtapasztaltam anélkül, hogy ráestem volna a farokcsontomra, vissza blattyogtam Tobihoz, és még mindig mosolyogva néztem rá.
- Rendben főnök, mutasd az utat! - mondtam, hogy biztos legyen benne, hogy eléggé kijátszottam magam, és nem fogok lemaradni minden második lépésnél. Elvégre, nem vagyok már öt éves...
Nekivágtunk az útnak. A cipőnk minden egyes lépésnél besüppedt a puha hóba, melynek felszíne fagyos volt a hidegtől.
- Honnan ismered ezt a helyet? Már mint gondolom egyszer már töltöttél itt huzamosabb időt, hogy tudtunk hoppanálni - magyaráztam, és a hozzá tartozó mutogatásban az sem zavart meg, hogy a táskám pántjait tartogattam. A mozdulat már csak amolyan reflex volt, amire nem is figyeltem fel, úgy koncentráltam arra, hogy ne bukjak orra és közben még társalogjak is. Beszéd közben fehér pára bukott ki a számon, színével pedig harmonikusságot tükrözve a környezettel. És pontosan így is éreztem magam. Mintha mindig is oda tartoztam volna. Bár hajam színével jobban beilleszkedtem volna a svédekhez, azt meg kell vallani.
- Mond csak, tulajdonképpen milyen ez a hely, ahová tartunk? - kérdeztem, ugyanis semmit nem tudtam arról, hogy merre megyünk. Teljesen rábíztam magam Larsra, és a tudatlanság most nem is zavart. Ha véletlenül - vagy akár direkt, bár azt nem néztem volna ki belőle - itt hagyna, akkor is feltalálnám magam. Ebben biztos voltam. Ez volt szinte az egyetlen dolog, amit igazán megtanultam a gyerekkori évek alatt. Alkalmazkodni.

***

Utoljára módosította:Ardai Tánya, 2017. január 15. 20:13
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2017. február 12. 18:44 Ugrás a poszthoz



Az előkészítő bejáratán kilépve metsző szél fújta szét a hajam a szélkerék minden irányába. Fent álltam a lépcső tetején, és csak néztem a hajszálaim között az utat. Szemem már ráállt a szokásos menetre, de a lábaim ellentmondtak neki, és elmentek az ellenkező irányba. Untam már, hogy mindig ugyanarra megyek. És ma este még csak készülnöm sem kell, mert amíg a gyerekek feladatokat oldtak meg, addig mindennel elkészültem. És még energiám is maradt, akár még egy táncszakkört is letartottam volna még a törpéknek.
Olyan házak mellett mentem el, amiket még nem is láttam, vagy ha igen, akkor is olyan régen, hogy talán igaz sem volt. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy még mindig van, amit fel kell fedeznem ezen a helyen, és jól döntöttem, hogy még nem jelentkeztem át sehová. Bár valószínűleg nem is tudtam volna itt hagyni Colost.
Egyszer csak egy játszóteret pillantottam meg. Elég nagy volt, és a hideg miatt egy gyerek sem ólálkodott a közelében. Felnéztem az égre, és konstatáltam, hogy igaz, hogy a nap már lemenőben van, de még van időm mielőtt teljesen besötétedne. Odamentem, és táskámat a homokba ledobva beleültem az egyik hintába. Cipőmmel egy ideig ide-oda taszigáltam a lábam alatt a szemcséket, végül feltoltam magam, és elengedtem. Élveztem, ahogy a gravitációval kacérkodom, ahogy hol engedek a vonzásának, hol ellene cselekszem, és kilebbenek előre-hátra. Egyre jobban, míg már elérem a maximumot, és akkor...kilebbentettem a lábamat oldalra, és a hinta össze-vissza kezdett menni. Forogtam, pörögtem, közben pedig hol eltávolodtam, hol pedig közelebb értem a földhöz. Kislányos sikkantás hagyta el a számat, aminek a vége már átment önfeledt nevetésbe. Olyan régen csináltam ilyet utoljára, hogy szinte már az idejét sem tudtam.
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2017. február 15. 17:21 Ugrás a poszthoz



A nagy össze-vissza pörgésben hirtelen csak azt vettem észre, hogy egy sötét alak közelít felém. Az vérnyomásom rekordidő alatt ment fel 120-ra. De amikor tüzetesebben megnéztem, láttam, hogy csak egy férfi jön. Semmi gonosz lény, vagy mumus. Egyszerűen csak leült velem szembe, és ő is elkezdett hintázni. Elfordítottam a fejem, és úgy néztem, mint egy kutyus aki nem ért semmit. Végül csak megvontam a vállam, és lendületbe hoztam magam alatt a hintát.
Felmentem megint a legmagasabbra, és ahogy lefelé kezdtem el "zuhanni", egy fájdalma összeütközés áldozata lettem a velem szemben ülővel. Hát igen, a hintákat nem felnőttekre szabták, akik egymással szemben ülnek le.
- Bocsánat - mondtam, amint újra össze-vissza pörögtem a hintával. Beharaptam az alsó ajkam, de most nem azért mert zavarban lettem volna, hanem hogy visszaszorítsam a kitörni készülő nevetést, amit a szituáció okozott. Elég furcsán is kijöhet, hogy én itt így nevetek, míg a másik talán meg is sértődött a véletlen esemény miatt. Bár aki beül a játszótérre amikor már megy le a nap, az nem hiszem, hogy pont egy ilyen miatt fog patáliát csapni.
A lábammal fékeztem , és harmadik-negyedik próbálkozásra már meg is tudtam teljesen állni.
- Remélem nem fájt, vagy valami - mosolyogtam, mert annyira nem ment az a "magamban tartás" dolog. Sosem volt önuralmam, az már egyszer biztos.
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2017. február 15. 17:48 Ugrás a poszthoz

Lars
Bornholm szigete

Amint elindultunk, már csak a gyaloglás maradt az egyetlen mókám, így szokásomhoz híven rögtön elkezdtem valamiről beszélni. Ezt így éreztem helyén valónak.
Lars válaszára én is elmosolyodtam, de amikor láttam, hogy arcát eltorzítja a szomorúság a következő percre, úgy éreztem, mintha valami olyan dolgot tudtam volna meg, ami egyáltalán nem tartozik rám. Elkaptam a fejem, és a tájat kezdtem el helyette vizsgálni. Elvarázsolt a sok hó, ami belepte az egész környéket. Olyan...nyugodt volt. És tiszta. Mintha én is megszabadultam volna minden fájdalmamtól és aggodalmamtól.  Hirtelen már Kolos és a nagypapi sem járt a fejemben. És azt akartam, hogy Tobi is így érezzen. Ezért tereltem a témát, és egy újabb kérdést tettem fel. Reméltem, hogy nem veszi nagyon észre, hiszen előtte volt egy kis szünet a beszélgetésünkben, ami idő alatt akár el is felejthette az emlékeket, ám a hálás pillantás amit kaptam, mindent elárult.
Hallgattam a históriát Odinról, szinte már láttam magam előtt, ahogy megtörténik. Olyan volt, mint régen amikor apa lefekvés előtt mesélt nekünk. Író lévén nagyon értett hozzá, hogyan nyűgözzön le. Főleg engem. Elég volt egy kalanddal vagy utazással kapcsolatos megjegyzés, és engem már meg is vett.
- Hogy érted, hogy a középkorban jár? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel. Reméltem nem arra utalgat, hogy nincsen angol WC. Mert igazából bármi mással elbírtam volna, csak azzal az egyel nem. A csatornázás egy olyan dolog, amit szinte létszükségletűnek neveznék. Elmosolyodtam a gondolatra. Még én is tisztában voltam vele, hogy túlreagálom az esetet.
Hirtelen megmozdult alattam a talaj, és besüppedtem a hóba. De úgy a fél lábam. És nem akart moccanni. Felnevettem.
- Segíts, beszorultam - nyújtottam a kezem a fiú felé. Magamban pedig csak azt mondogattam, hogy ez is csak velem fordulhat elő.

***

Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2017. február 25. 22:11 Ugrás a poszthoz



Mikor tisztáztuk, hogy felnőtt lévén csak úgy hintázgatunk és ez mennyire nem normális, egyszer összemosolyogtunk, és feltette a nagy kérdést. Nem nem hívott el randizni, és rögtön a kezemet sem kérte meg. De ez volt az a pillanat, ahol rádöbbentem, hogy a férfi nem is azért ül abban a hintában, hogy csak úgy levezesse a stresszt, hanem mert így próbált kapcsolatot létesíteni. Bár azt mondjuk nem értem, hogy miért pont velem, miközben láthatóan én vagyok a földkerekség legőrültebb embere.
- Persze, netán...keresel valami pontos címet? - kérdeztem rá. Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy milyen a férfi büszkeség. Van egy öcsém. A férfiak nem szeretik kimutatni, hogy nem urai a helyzetnek. Azt meg pláne rühellik, ha segítséget is kell kérniük. Ezért kellett óvatosan puhatolódznom.
Körbenéztem, és megpillantottam a motort nem sokkal arrébb. Valószínűleg a forgolódástól kerülte el eddig a figyelmemet.
- Az a tiéd? Nagyon menő - húztam mosolyra a számat. A szüleim sose merték megengedni, hogy egy ilyenen utazzak, pedig mindig is nagy vágyam volt. De persze nem az lesz az első dolgom, hogy Ennek az ismeretlen mögé felkéredzkedek.
- Amúgy Tánya vagyok.
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2017. március 16. 10:53 Ugrás a poszthoz

Lars
Bornholm szigete


Éppen azon elmélkedtem gyaloglás közben, hogy Tobi vajon hogy is értette azt a tűzcsiholós elmaradt civilizáció kijelentését. Az első fontos kérdés az volt, hogy ha vendégszeretőek, akkor nem akarnak-e feláldozni valami állatot nekünk, ha meg nem vendégszeretőek, akkor  vajon bajban vagyunk-e egy ilyesfajta rituálé miatt. Talán mégsem volt a legjobb ötlet egy ilyen túrára jönni. De valahogy minden lépésben apu esti meséit és nagyapa történeteit éreztem. Közelebb voltak hozzám, mint ahogy az utóbbi két évben éreztem. Kezemet a mellkasomhoz kaptam, ahol még a vastag kabát alatt is éreztem az iránytű tűjének forgolódását hogy a hazavezető utat mutassa. Elmosolyodtam. Sosem vagyok egyedül.
És ekkor puff...belesüllyedtem a hóba. Olyan hirtelen ért, hogy még felsikkantani sem volt időm vagy bármilyen reakcióra. Amikor már félig beterített a hó, akkor megkértem drága utastársamat, hogy mentsen ki, mert még csak megmoccanni sem akar a lábam.
Elkaptam a felém nyújtott kezét, és magamban imádkoztam, hogy ne kerüljünk mind a ketten a hó alá. Elkezdett húzni, de a hó erősen tartott. Kissé meglepődtem és a lábam felé néztem. Egy tapodtat sem moccant. Mintha beton lenne. Még erősebben szorítottam meg Tobit, és minden izmom megfeszítettem hogy könnyebb legyek és talán a hó is elengedjen.
A hó a lábam környékén elkezdett olvadni, és a víz beszivárogni a ruhám anyagába. A hideg is rögtön sokkal közelebbinek tűnt.
- Kezd fagyos lenni a helyzet odalent - mosolyogtam a fiúra, mintha minden rendben lenne, és csak megpróbálom elviccelni a szituációt. Hiszem nem jöhettem pánikba. Az lett volna a legrosszabb amit tehetek.


***
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2017. március 16. 12:03 Ugrás a poszthoz



A kocsma hát persze. Talán az volt a leghíresebb hely Bogolyfalván.
- Ha szeretnéd, meg tudom mutatni merre találod - mosolyogtam rá. Bíztam benne, hogy nem azért beszélget velem, hogy elraboljon vagy valami hasonló. Mert anyukám biztos elmondana most mindennek mert segíteni akarok. Bár igazából már jó régen vitáztunk már.
- Nagyon szép - néztem elbűvölve. Aztán rádöbbentem, hogy még be sem mutatkoztam. Bár ez az etikett szerint a férfi dolga, én azért gondoltam nem bízom a véletlenre. A férfi amúgy is eléggé elvarázsoltnak tűnt.
A kinyújtott kéz felé ugyanolyan módon jutottal el, mint a férfi. Bár elég nehéz volt megtartanom magam úgy, azért kezet fogtunk. Szinte rögtön utána elengedtem magam, és hagytam hogy a hintával együtt kilengjek.
- Tulajdonképpen miért jöttél? - próbáltam valami kérdést feltenni, ami továbbra is fenntartja a beszélgetést. Nem szerettem volna olyan dologba belekérdezni, ami nem is tartozik rám, de azért a kíváncsiságom erősebb volt mint bármi más.
- És közben felőlem el is indulhatunk... - tettem hozzá, mert hát nem két utcányira volt a kocsma. Volt az három is.
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2017. április 8. 22:59 Ugrás a poszthoz

Lars
Bornholm szigete


Próbáltam elviccelni a szituációt, hátha az segít a másiknak. De nem így tűnt. Ő is eléggé aggódott értem. És én persze nem csak magam miatt aggódtam. Ha túl közel jön, talán ő is besüpped. Ha már lehet választani, akkor már inkább csak egyikünk fagyjon halálra. De ez biztos nem történhet meg.
Tisztázta, hogy mi az ötlete, és pedig egyetértően dünnyögtem és bólintottam. Aztán megragadtam a felén nyújtott karját, csak a biztonság kedvéért. Amint elkezdte az olvasztást, már a lábamnál érezhető szorítás is engedett.
- Azt hiszem már jó lesz - szólaltam meg rekedtes hangon. Kicsit féltem, be kellett vallanom. Sosem találkoztam még akkora adag hóval, ami foglyul tudott ejteni. De bíztam Tobiban. Az utolsó nagy húzás előtt mindkét kezemmel megragadtam az övét, és rámosolyogtam, hogy bizalmat adjak neki, mert úgy láttam neki nincs elég. Aztán húzott.
Elsőre éppen hogy csak megmozdult a lábam, de én már annak is nagyon örültem. Aztán ahogy egyre jobban próbálkozott, annál jobban jött kifelé. Egy kicsit kellemetlen volt, de ennyit igazán kibírhattam a szabadulásom érdekében.
Egy utolsó rántással pedig már kint is voltam. Mind a ketten elterültünk a lyuk mellett a fehér havon. A lábamon a nadrág magába szívta a vizet, és sötétlő foltként jelezte, hogy melyik rész az, amelyik szerencsétlenebbül úszta meg a történetet.
- Köszönöm! - mosolyogtam a társamra, ezzel is azt üzenve, hogy nem is volt olyan vészes. Bár az igazat megvallva, ő végezte a munka nagyobbik részét.
Táskámból előkotortam a pálcámat, és szárítkozni kezdtem.


***
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2017. május 11. 17:04 Ugrás a poszthoz

Kirill


Éppen csak egy pillanatra néztem félre, hogy megnézzem az egyik kislány karját, mert elesett. Erre amikor visszafordul hiányérzetem lesz. Rögtön feltűnik, hogy hiányzik valaki, hiszen nincsenek olyan sokan a csoportban. Gyorsan szóltam a másik teremben lévő tanárnak, hogy vigyázzon a gyerekekre, és már indultam is a kisfiú keresésére.
Először az iskola területén kerestem. Mindenhol. Még a mosdókba is benéztem, hátha. Láttam, hogy a táskáját és a kabátját ott hagyta, reméltem, hogy akkor nem ment túl messzire. Fél óra keresgélés után viszont már tudtam, hogy nem lesz meg. A kezem remegett, azt sem tudtam, hogy mihez kezdjek. Soha nem fordult még velem elő ilyen. Visszamentem a terembe, és írtam egy levelet Kirillnek, hiszen mégiscsak ő az apja, és tudnia kell róla. Az írásom szaggatott és alig kiolvashatóra sikeredett a sietség és a bennem tomboló félelem miatt. Megírtam neki, hogy jöjjön a Fő utczára, és én addig körbenézek a környéken. Elküldtem a bagollyal, és már indultam is.
Mint az őrült rohangáltam egyik utcáról a másikra, hátha meglátom valahol. Nem tudtam elképzelni, hogy ez hogyan történhetett meg. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy vajon mit csináltam rosszul, mert abban biztos voltam, hogy én rontottam el. Talán nem figyeltem rá eléggé.
Egy idő múlva odaértem a találkozóhelyre, de Kirillnek még csak a nyomát sem láttam. Bementem a boltba, és megkérdeztem, hátha látták arra, de persze nemleges választ kaptam. Senki nem figyel fel egy tíz év körüli fiúra.
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2017. május 12. 10:01 Ugrás a poszthoz

Kirill

Kétségbeesetten futottam még pár kört, de senki nem tudott semmit. Ekkor láttam meg, az éppen érkező Kirillt. Rögtön odasiettem hozzá. Sokkal nyugodtabbnak és összeszedettebbnek nézett ki, mint ahogy én éreztem magam.
- Nem tudom, én csak egy pillanatra fordultam el - kezdtem rögtön magyarázkodni, aztán egy mély levegőt vettem, hogy kicsit lenyugodjak. - Senki nem látta, megkérdeztem. A suliban is már körbenéztem sehol sincs. A táskáját meg a kabátját is otthagyta az előkészítőben - soroltam el gyorsan azokat a dolgokat, amiket tudok. Nem volt nehéz, ugyanis nem volt sok belőle.
- Nincs valami kedvenc helye a faluban, vagy valaki akihez mehetett? - kérdeztem a férfitól. Reménykedtem benne, hogy a gyerek valami ismerős helyre ment, és nem kopogott be csak úgy valami teljesen idegenhez. Vagy az is lehet, hogy elrabolták. De erre még csak gondolni sem akartam.
- Valamelyikünknek el kéne menni hozzátok, hátha hazasétált - kezdeményeztem az ötletet. Nagyon mást úgysem tudtunk csinálni, mint esztelenül futkározni mint a tyúkok. Az volt a legésszerűbb, hogy átnézzük az utcákat amelyek közel voltak. Egy-két házba pedig be is csöngetünk. Vagy valami hasonló.
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2017. május 14. 11:02 Ugrás a poszthoz

Alexa
Kinézet

Alig hogy visszaértem Bogolyfalvára, máris meghívást kaptam egy kis esti bulizásra. Természetesen azonnal igent mondtam, mert mostanság keveset látom az ittenieket. Ha pedig véletlenül ide csöppenek, akkor vagy az előkészítőben ragadok vagy órán vagyok. A legrosszabb, hogy még Colossal is keveset találkozom.
Na de ez az este nem fog erről szólni. Gyorsan felkaptam magamra a kezembe eső cuccaim közül egyet, és már indultam is a lányhoz szobájához, ahonnan együtt sétáltunk le a faluba.
Ahogy kinyitottuk az ajtót, megcsapott az állott sör és a meleg levegő keveréke. Tipikus csárdai szag.
- Persze, mit kérsz? - kérdeztem a lányt. Számomra nem volt gond, hogy még csak 17 éves, hiszen én is voltam annyi. Na persze akkor még csak a civilizációba se nagyon tartoztam, nemhogy eljárjak inni. De tudtam hogy mennek a dolgok. Ha pedig megártana a lánynak, majd hazatámogatom. A folyosókon úgysem lesz gond, mert prefektus vagyok. Ráadásul utolsó éves. Csak a HV-k mernének velem kötekedni.
- Oké - mosolyogtam rá, és máris a pulthoz verekedtem magam. A rendelés egészen könnyen ment, mert egy egészen flörtölős kedvében lévő srác volt a csapos. Én voltam tehát az első, akinek kiadta az italokat. Ezért pedig egy széles mosollyal jutalmaztam.
A poharakkal a kezemben mentem oda az asztalunkhoz, amit Alexa lefoglalt nekünk. - Elég nagy tömeg van... - jegyeztem meg.
- Szóval...milyen zenekar is fog zenélni ma este? - Az eredeti tervben az volt, hogy valami zenét fogunk hallgatni. Gondoltam miattuk van ennyi ember itt.
Ardai Tánya
INAKTÍV


Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
Írta: 2017. május 14. 11:10 Ugrás a poszthoz

Kirill

Egészen megnyugszom Kirill jelenlététől, és attól, hogy nem rontott nekem az első pillanatban. Így is eléggé ostoroztam magamat, nem kellett, hogy még ő is rátegyen egy lapáttal.
Felsorolta a helyeket, én pedig bólogattam, hogy jelezzem, hogy értettem. Aztán a terv is gyorsan megszületett. - Rendben! - egyeztem bele, és már indultam is el a közelben lévő vasút felé.
Éppen állt bent egy vonat, indulásra készen. Gyorsan megállítottam, és megkértem a kalauzt, hogy segítsen átnézni a fülkéket. Egészen segítőkész volt, szinte rögtön beleegyezett. De ez sem segített, a fiú nem volt sehol.
Megköszöntem a segítséget, és leszálltam a járműről. Futottam még pár kört a peronnál és az épületen belül. Idegesen a hajamba túrtam, ahogy még utoljára átnéztem a helyet. Sehol.
Elindultam a tó felé. Reméltem, hogy Kirill sikerrel járt, és a kisfiú mindössze csak önállósította magát, és hazasétált. Amíg meg nem jött a férfi, még leszólítottam pár járókelőt, hátha tudják, hogy merre van a fiú, esetleg látták valamerre, de semmi. Mintha a föld nyelte volna el.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Ardai Tánya összes RPG hozzászólása (138 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Fel