Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Az asztal fájdalmas nyikorgással nyög fel a ráhelyezett kötet súlya alatt, remekül tükrözve Ruben hangulatát, akinek szintén kedve lenne nyöszörögni az óravázlatok gondolatától, melyek megírását tűzte ki célul az unalmas vasárnap délutánra. Annak ellenére, hogy nyilván szereti a tárgyát, nehezebb volt ezt olyan formába és tartalomba ölteni, ami egyrészt korosztálynak megfelelő, másrészt fenntartja az érdeklődést, de kellően tudományos és nehéz is, mint azt előzetesen bármikor gondolta volna. (Ez pedig nem mellesleg némi részvétet ébreszt benne egykori tanárai iránt, akiket olyan hevesen tudott utálni, mikor arra kötelezték, hogy az összes neurológiai rendellenességet biflázza be latin névvel együtt. Bár, jobban belegondolva...nem, még mindig utálja őket.) A tény pedig, hogy ő sem elégedik meg a tökéletesnél kevesebbel, még tovább árnyalja egyébként sem könnyű dolgát, no meg addig halogatott és húzta a száját a felmerülő ötletei kapcsán, hogy most itt áll alig néhány nappal évkezdés előtt, tulajdonképpen tananyag nélkül.
A tanári ezúttal üres, csak egy gyöngybagoly várja gazdáját türelmesen bóbiskolva az egyik szék karfáján; a többség valószínűleg kihasználja a szünet utolsó napjait, vagy talán ügyesebben gazdálkodnak az idejükkel, mint Ruben, akire bár nem jellemző, hogy ennyire az utolsó pillanatra hagyja a dolgokat, mivel még nem próbálta ki magát tanárként korábban, kicsit elszámította magát.
Ebben lesz segítségére a Pszichiátriai rendellenességek diagnosztikai kézikönyve; úgy tippeli, ha valami olyan anyaggal kezd, amit egyébként is szeret, könnyebben belejön majd a többibe is.
A terv jól működik - az előtte lévő pergamenlap viszonylag gyorsan megtelik az átlag halandó számára olvashatatlan vonalakkal és hurkokkal, s mikor már elég idő eltelik, feláll kicsit kinyújtóztatni tagjait. Fog egy bögre kávét, miközben szépen lassan körbejárja a termet - ezt nem tette meg, mikor elfoglalta azt asztalát, úgyhogy kihasználja az alkalmat, hogy tájékozódjon, mi merre van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Alapvetően nem volt örömteli döntés, amikor elhatározta, a kastélyban fog lakni és nem vesz magának lakást a faluban - egyelőre, legalábbis -, azonban most, hogy a tanári ablakából ismerkedik a birtokkal, meg kell hagynia, hogy legalább a kilátás festői, ha más pozitívumot nehezére is esik kiemelni, elvégre már nem egyetemista, hogy lázba hozza a bentlakásos iskola gondolata.  
Az ajtónyitást érzékelve a hang felé fordul, kíváncsian várva, hogy melyik újdonsült kollégát vetette erre a tenniakarás, majd meglepetten ráncolja a homlokát, ahogy szinte azonnal felismeri a belépőt, még annak ellenére is, hogy teljesen más környezetben és más kontextusban szoktak találkozni.
Ruben nem hívja fel magára a figyelmet, türelmesen várja, hogy a másik elrendezze a dolgait, némán szemlélve mozdulatait. Némiképp másnak látja a férfi, mint ahogy emlékszik rá - kevésbé kimért, illetve tartása és mozdulatai is rugalmasabbak, de ez érthető is, elvégre többnyire a tárgyalások alkalmával találkoztak, az pedig megkövetelt egyfajta szerepszemélyiséget mindkettejüktől. Igaz, Ruben esetében ez kevésbé szembetűnő; tanárként is igyekszik kellően bizalomgerjesztőnek és nyitottnak tűnni, bármi is legyen az aktuális valóság.
- A Rubent használom többnyire - javítja ki elnéző mosollyal; nem bánja, és egyébként a Barnabásra is hallgat, mégsem szeretné azért, ha trenddé válna. Ő is tesz néhány lépést a másik felé, már csak udvariasságból is, elfogadva a felajánlott kezet, magában megjegyezve, hogy nem a jogász az egyetlen, aki nem számított erre a fordulatra.
- Levente, igaz? Huh, kicsi a világ. - Nem igyekszik titkolni meglepettségét, elvégre nem számított rá, hogy ismerősökre bukkan az iskolában, és főleg nem ilyen hamar, de alapvetően kellemes számára ez a fordulat, elvégre Leventével könnyű jól kijönni.
- Nem is tudtam, hogy tanítasz. Azt meg főleg nem, hogy itt - jegyzi meg. - Nem fiatalok egy kicsit a diákok a joghoz? - vonja fel a szemöldökét őszinte érdeklődéssel, elvégre így már tud tantárgyat párosítani az archoz és fordítva - már a hét elején vette a fáradságot, hogy átnézze, mit lehet tudni a kollégákról és a tárgyakról, úgyhogy most nem nehéz kitalálnia, melyik tárgy passzol a férfihez.
- Úgy tűnik, lassan minden fronton együtt fogunk dolgozni - közli derűsen, hiszen ahogy korábban is Levente oldalán volt szakértő, amikor munkája Magyarországra hívta, az újonnan kapott ügy - ami most már tényleg az utolsó lesz - kapcsán is erre számított.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Némi köhögés közepette lép ki az ispotály hopp-hálózatra kötött kandallójából a világos, fertőtlenítőszagtól bűzlő helyiségbe, majd némi nézelődés után megtalálja a pult mögött üldögélő boszorkát, akivel jövetele okait kell megosztania.
- Mihael Gérard Saint-Venant-hoz jöttem a neurológiai részlegre, előre bejelentett látogatóként - közli, elé tolva az igazolványát, mire a nő néhány másodperces pergamenlapozgatás után megajándékozza egy speciális beléptetőkártyával, amivel beengedik a zártosztályra is.
Megköszöni, majd gyors léptekkel maga mögött hagyja az előteret, s nekiindul, hogy megkeresse Mihael szobáját. Ha már ide juttatta, a minimum, hogy kárörvend rajta egy kicsit.
Gyakorlottan fordul be a megfelelő kanyarokban, s pillanatok alatt megleli a megfelelő szobát, ismerősként üdvözölve az ápolókat. Hármat koppant az ajtón - mindenre felkészülve, Mihael tuti, hogy nem fogja üres kézzel fogadni -, széles mosollyal üdvözölve az ágyon döglő rellonost.
- Szép napot, Mihael. Hoztam egy kis szuvenírt - köszönti vidáman, mellkasára hajítva az összetűzött iratokat, ugyanazok másolatát, amelyeket az előző találkozás végén adott a fiúnak.
Széket tol a srác ágya mellé, majd leül rá, s kényelmesen hátradől. Tekintete végigfut a berendezésen, megvizsgálva az anatómiakönyveket és a regényeket, s végül megállapodik Mihael arcán.
- Szólhatok, hogy adjanak egyszínű hálóruhát. Úgy emlékszem, azokat preferálja - élcelődik gátlástalanul a fiú nyomorult helyzetén, visszaidézve az első beszélgetésük alkalmával elhangzottakat. Nem sajnálja, cseppet sem - annyi lett volna a fiú feladata, hogy az irodájába dugja a képét egy tizenöt perces beszélgetésre, s ha már ez derogált neki, ne várjon részvétet Rubentől.
Arról nem is beszélve, hogy a tanár szólt előre, milyen következményekkel fog járni a lógás.
- Nem szoktam üres fenyegetőzésekkel élni, mint azt maga is láthatja - jegyzi meg. - A nyomkövető bűbájt is megkapta, mivel nem tartotta be az egyezségünk feltételeit; nem tudom, említették-e, amikor elvégezték a varázslatot - teszi még hozzá, ugyanis ez is benne volt a pakliban, s ha Ruben jól értesült, egy auror már elvégezte a bűbájt a nap folyamán. A megbízója nem volt elragadtatva tőle, hogy Ruben ezt elmulasztotta az első beszélgetés alkalmával, de mikor szépen lassan - hogy, hogy nem - a feleségére terelődött a szó, és nagy egyetértésben megvitatták, hogy milyen vérlázító, hogy mennyit költ, és a gyereknevelés egy kész rémálom, és ez az egész aurori munka olyan sokat kivesz az emberből, ráadásul senkiben nem lehet megbízni, még a kollégákban sem, pedig ebben a szakmában ez elengedhetetlen volna, de milyen jó, hogy ők legalább így megértik egymást, és igazából Ruben talán nem is csinálta rosszul, hogy tett egy ilyen bizalmi lépést a fiú felé...szóval kedélyes vállveregetések és egy fiktív jövőbeni kávézás ígéretével váltak el.
Azt senki nem vetheti Ruben szemére, hogy ne tudna hatni a körülötte lévő emberekre - valamilyen módon legalábbis.
Mihael esetében ez a mód talán kicsit agresszívebb, mint az átlagnál, a férfi azonban tisztában van vele, hogy nála nem sokra menne jól megválogatott szavakkal és a beszélgetés ügyes csavargatásával; neki a póráz kell a vezetéshez, nem a mézesmadzag.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Igaza volt, már ami a kedves fogadtatást illeti - ahogy kinyitja az ajtót, egy papucs orvtámadásától kell megvédenie magát, de szerencsére sikerül arrébb lépnie, mielőtt a lábbeli képen törölné, s az ártalmatlanul hullik így a padlóra. Mihael szúrós pillantásaitól kísérve kerül beljebb a helyiségbe, hallgatva az epés választ.
- Hogy milyen emberek nem léteznek...bezárni egy ilyen jóravaló, kedves, ártalmatlan fiút? Görbüljek meg, ha értem - csóválja a fejét nagy sóhajtások közepette. Nem csak Mihael ért a szarkazmushoz.
- Egyébként sem a "dilisek" között van, nem a pszichiátriára utaltam be, hanem a neurológiára, lévén az emlékezete a probléma, és oda került, ahol amúgy is töltené az idejét, ha nem tesznek magával kivételt. A pszichiátria a következő lépcsőfok lesz, de ott ne számítson rá, hogy ilyen kellemes egyágyas szobát kap. - Csak úgy mellékesen jegyzi meg mindezt, nem fenyegetőzik - nem szokása az ilyesmi, puszta tényeket közöl és előre vetíti, hogy Mihael mire számíthat viselkedése függvényében.
Nem sok jóra, ha tartja a tendenciát, amit elkezdett.
A fiú szűkszavú, sokkal kevesebbet beszél, mint előzőleg; Ruben feltételezi, hogy nem akar még többet elárulni magáról, épp csak azt felejti el, hogy a kommunikáció hiánya is egyfajta kommunikáció; mindenből lehet következtetéseket levonni. A tanár azonban nem erőlteti a csevegést, csak némán figyel, megadva a szükséges teret a rellonos számára; még tekintetét is elfordítja pár pillanat elteltével, s helyette inkább az ablakon keresztül látható parkot kémleli, hallgatva az ispotály haloványan beszűrődő zajait.
Úgy tűnik azonban, valamennyire Mihael is belátja, hogy ez a helyzet nem lesz túl kedvező számára hosszútávon, úgyhogy a pergamenlapokért nyúl végre, s Ruben ismét felé fordul, majd átnyújtja a kért íróeszközt. Legnagyobb megelégedésére a srác nem fallikus szimbólumokat rajzol a hivatali papírokra - Ruben nem lepődne meg ezen sem -, hanem tényleg nekiáll kitölteni. Talán nem is lesz olyan nehéz dolguk, mint amire számított?
- Mikor áll készen arra, hogy kooperáljon a feltételekkel? - teszi fel a kérdést, pillantását Mihael arcán nyugtatva annak ellenére is, hogy a rellonos nem nézett rá. Nem készül egyébként feleslegesen sokáig az ispotályban tartani a fiút - az ápolóknak nem kellenek a plusz problémák, amiket okoz, és egyébként is biztos lenne pályázó a helyére.
- Biztos benne, hogy vissza akar állni kviddicsezni? Nem hiányzik, hogy még egy fejsérülés is rontsa az állapotát - jegyzi meg. Nehéz eldönteni a mimikájából, vajon komolyan gondolja-e a mondatot, vagy csak viccel, de az tény, hogy sosem volt a csapatsportok lelkes támogatója, a kviddics pedig többnyire csak untatja a mai napig is.
- A szabályokra emlékezett egyébként? Vagy újratanulta őket? - kíváncsiskodik, bár messzemenő következtetéseket ebből nem lehet levonni, egyszerűen csak érdekli.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Mihael

- Ugyanmár. Még erkölcsi bizonyítványom is van - mosolyodik el ártatlanul, és valóban rendelkezik ilyen papírral, bár a kérdőív kitöltésekor erősen kellett uralkodnia a kitörni készülő röhögésen, annyira nevetséges volt a szöveg és a helyzet.
Nem mintha egyébként intellektusból nem lehetne az egészet megugrani.
 - Miért, ha csak dühkezelési gondjai lennének, hagynunk kellene, hogy randalírozzon a kastélyban? - vonja fel a szemöldökét, nem igazán érti a gondolatmenetet. - A lényeg mindenesetre az, hogy nem most kezdődtek a problémák a viselkedésével, ha gondolja, nagyon szívesen rendelkezésére bocsátom a fegyelmi problémáiról vezetett iskolai aktát. S mivel alapjáraton sem lehetett túl megbízhatónak nevezni ilyen téren, nem annyira meglepő, hogy intézkedéseket tesznek azért, hogy megelőzzék az előrelátható problémákat. Főleg, hogy most már okot is adott rá azzal, hogy még az előre megbeszélt ülésre sem jött el - vázolja a helyzetet a fiúnak ismét. Még ha nem is fogja belátni, hogy a lépés szükséges, arra a szintre talán eljut, hogy elfogadja.
- Azt viszont tartsa észben, hogy nem fogok futkosni maga után, ez egy egyszeri alkalom volt - figyelmezteti, nem kifejezetten elutasítóan, de kellő távolságtartással. Mihaelnek be kell látnia, hogy neki kell tenni a saját gyógyulásáért és érdekeiért, nem másoknak. Nem mintha olyan nagy teher lenne Ruben számára elmenni a kandallójáig - amely össze van kötve mind az ispotállyal, mind néhány fegyelmi intézménnyel és bírósági épülettel folyó ügyei miatt -, de nem szereti kiszolgálni mások igényeit, ha az számára nem jár semmi plusszal.
Látja, hogy a fiú rajzol - nagyon naivnak és félig vaknak kellene lennie ahhoz, hogy ezeket a kézmozdulatokat írásnak gondolja -, de nem zavartatja magát különösebben, mert ír is. Neki annyi elég, a többit pedig lepasszolhatja Mácsainak diagnosztikai céllal, elvégre ha Mihaelt valaki külön kérné rá, biztos nem kezdene firkálni.
- Nagyon borzalmasan béna nem lehet. Nem töltötte volna vele az idejét, ha úgy lenne - vonja meg a vállát. Nem kell hozzá túl komoly lélekelemzés, hogy ezt átlássa, ezért is közli a fiúval és nem tartja meg magának.
Közben elkészül a műalkotás, s egy meglehetősen elégedett Mihael nyújtja át a papírköteget.
- Köszönöm - veszi át a pakkot, tekintetével végigzongorázva az üresen hagyott helyeken, majd az apró képregényt is megszemléli. - Óh. Az emlékeivel együtt tizenöt évnyi értelmet is vesztett? Őszinte részvétem - élcelődik, visszafogva magát, hogy ne vonjon le messzemenő következtetéseket egyetlen hiperagresszív rajzból, s inkább más irányba tereli figyelmét. Van mire.
- Újratanulta a kviddiccsel járó összes agyament szabályt, de azt nem, hogy mi az anyja neve, vagy hol született? - ráncolja a homlokát, ahogy a fejében összeáll a kép. - Ennyit még én is tudok magáról, pedig higgye el, nem azzal foglalkozok üres perceimben, hogy a személyi adatait ismételgetem - jegyzi meg, s ezzel a lendülettel pótolja is a hiányzó pontokat. Eddig meggyőződése volt, hogy Mihael - legyen akármilyen frusztráló a viselkedése az emberek túlnyomó többségének - őszintén próbálkozik a javulással, az viszont, hogy ezt az apró lépést sem teszi meg, másról árulkodik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Már iskolás korában sem volt odáig az évnyitóktól; noha a tömeg nem igazán zavarja, az unalmas beszédek és a különböző érdemek vég nélküli sorolása kellemetlenül álmosító napirendi pont. Mégis meglátogatja a nagytermet a kitűzött időpontban, s nemcsak azért, mert mint új tanár, ez igazán elvárható tőle; inkább az motiválja, hogy közelebbről is vethessen egy pillantást leendő kollégáira, és úgy összességében a diákságra. Le lehet már abból is vonni jó pár következtetést, hogy nagy átlagban milyen benyomásokat kelt egy tömeg, s talán ez ad majd egy-két támpontot a kezdetekhez.
A kezdés előtti egy-két percben érkezik meg, magabiztosan találva meg a helyét Artemisia Rubya, gemmológia és mineralopathológia tanárnő mellett - nem, nem az isteni sugallatnak, vagy a prófétai belátásnak köszönhetően ilyen okos, nemes egyszerűséggel utánanézett az ilyesminek, hiszen már több mint egy hete a faluban tartózkodott, tehát volt ideje rá.
- Jó estét - mosolyodik el udvariasan, helyet foglalva a nő balján. Egyelőre nem kezdeményez beszélgetést, de igazából nincs is rá lehetőség, az évnyitó beszéd ugyanis szinte azonnal kezdetét veszi. Fél füllel hallgatja a híreket azokról a bizonyos felügyelőkről; őt nem érinti túlzottan a helyzet, elvégre nem volt jelen annál a "néhány sajnálatos incidensnél", a szabályzatot nem kell újratanulnia, az pedig nem zavarja különösebben, ha beleszólnak a munkájába, mert a minisztérium egyébként is állandóan azt teszi.
 - Sajnálatos incidensek? Nem tudja véletlenül, miféle incidensekről lehet szó? - pillant Rubyára, akinek biztos vannak információi, hiszen már egy jó ideje itt tanít. Arckifejezése halovány érdeklődést és kíváncsiságot tükröz, de igazából nem akarja mélyen beleártani magát az iskola belső ügyeibe; inkább csak valami viszonylag kényelmes, csendes munkahelyre vágyik, amihez az első lépés mindig az, hogy ne vonódjon be túlzottan a részletekbe. Mindenesetre elég rugalmas ember, bízik benne, hogy a legtöbb rendelet és szabály nem fogja nagyon megkeseríteni a mindennapjait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Mihael

Mihael beszédes arckifejezése láttán csak elvigyorodik, de nem szól; pedig egyébként igazán semmi baj a moráljaival. Vannak - ez pedig sokkal több, mint amit Mihael elmondhat magáról, nemde?
És elérkezett. Elérkezett a pillanat. A pillanat, melyre mindannyian - vagy legalábbis a kastélylakók nagyon nagy része - vártunk: Mihael Gérard Saint-Venant képtelen megszólalni az őt ért kritikák kereszttüzében.
Nem lehet mondani, hogy Ruben ne élvezné a látványt, ahogy a fiú úgy tátog, mint konyhapadlóra vetett aranyhal, legyen ez bármilyen kicsinyes gondolat.
És akármilyen kellemetlenül is érinti ez a rellonost abban a pillanatban, akármilyen nehéz lenyelni a büszkeséget és a frusztrációt, mikor megteszi, szemmel látható a változás - mintha valaki fizikailag vette volna le róla a negatív érzések súlyát.
- Örömmel hallom - mosolyodik el, bár Mihael ezt nem láthatja, ugyanis nem hajlandó ránézni, de Rubent ez a legkevésbé sem zavarja. Elfordítja a székét, hogy oldalasan üljön a fiú ágya mellett, így ő sem nézi olyan direkt, egyenes módon a rellonost, miközben beszélnek; helyette félig a falon lógó Matisse-képet fixírozza, elvégre még az addiginál is kényelmetlenebb lenne Mihaelnek kerülni valaki pillantását úgy, hogy az ráadásul még nonstop bámul is.
A festmény pedig szép színes. Biztos úgy gondolták a termek dekorációjáért felelős medimágusok, hogy a vidám kompozíció biztosan segíteni fogja a depresszív realitás elfogadásában a neurológiai osztály lakóit.
- Esetleg felhasználhatná az emlékezetvesztést egy lehetőségként arra, hogy ne legyen így a továbbiakban. Most már úgysem emlékszik rá, hogy mi miatt dacolt az iskolai kötelezettségekkel, szóval akár tanulhatna rendesen is. Végtére is kapott egy teljesen új kezdetet, akár ki is használhatja - vonja meg a vállát. Ruben mindig remekül értett ahhoz, hogy a legnegatívabb helyezetekből is kihozza a maximumot, bár tisztában van vele, hogy az ilyen jellegű pozitivitás sokakat idegesít és nem segíti őket, úgyhogy tényleg csak futó felvetés a részéről.
Szinte kézzel foghatóan érzi, hogy megfigyelésével valami kellemetlen, a fiúban is tisztázatlan problémára tenyerelt - ez azonban olyan elefánt, amit nem tud megkerülni, még akkor sem, ha nem terápiát tart, csak megfigyeli Mihaelt. A fiú zárkózottá, nemtörődömmé válik, mintha mi sem volna normálisabb, mint titkolni a halott szülők identitását. Kicsit még meg is sajnálja - olyan elesettnek, zavarodottnak tűnik, ami cseppet sem emlékezteti az arrogáns punkra, aki besétált a hevenyészett irodájába két hete.
- Antoine Lucas és Carla Hester Saint-Venant. És Toulouse-ban született, január 24-én - válaszolja. Ennél persze sokkal többet tud a fiúról - csak azok alapján, amiket az iskolai iratok között talált, már többórás előadást tudna tartani.
- Ennyit mindenképpen jó, ha tud róluk - jegyzi meg, ám nem egészíti ki mindezt a további információkkal, azt a fiúra bízza. Ha nagyon szeretné, ennyi alapján megtalálhatja a többit, s talán még jót is tesz neki, ha van mire fókuszálnia; ha pedig nem érdeklődik eléggé, Ruben nem hajlandó tálcán nyújtani az információkat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem túl régóta helyezkedett el ő sem, amikor újabb tanerő érkezik az asztalhoz, egy meglehetősen fiatal lány, akit nem ismer fel, hiába nézte át a professzorok listáját; valószínűleg ő is idén kezdi a pályafutását itt.
- Persze, foglaljon csak helyet - int a szék felé, de nem kezdeményez beszélgetést addig, amíg az igazgatóhelyettes fontosabb hirdetéseihez nem ér, ami láthatóan feszélyezi a lányt, de még így is elhint egy információmorzsát, amit aztán a másik tanárnő - kollegina, emlékezteti magát - is kiegészít.
Kérdését egy fiatal férfi kissé zajos csatlakozása követi, akit Ruben meglehetősen gyorsan azonosít az eridonos házvezetővel - hajkoronája elég felejthetetlen ahhoz, hogy elég volt egyszer rápillantania a képre és a mellékelt névre, hogy megjegyezze. Tőle kapja a legkimerítőbb választ a kérdésére, és levonhatja a következtetést, hogy az a "néhány" incidens egy egész szép listát alkot.
- Az a meglepő, hogy nem jöttek hamarabb - reagál a beszámolókra röviden, egyelőre nem akar ténylegesen véleményt nyilvánítani. A magyar hivatali szervekkel csak futó konzultációi voltak ezelőtt, és inkább az osztrák minisztérium működését ismerte, de az ilyen események valószínűleg itt is elég ritkán maradnak hosszú távon feltérképezés nélkül.
Miközben az eridonos házvezető válaszol Rubya kérdésére, Ruben a felügyelőkre pillant; nemrég futott be még egy tagjuk, de ha jól számol, valaki még hiányzik, elvégre több név hangzott el, mint ahányan állnak. (És agya valamely szarkasztikus részén felvetődik a kérdés, hogy vajon mindannyian egy minisztériumi ősanyától származnak-e, aki megszállottan kedveli az f-el kezdődő neveket.) Az egyik férfi szimplán unott és kelletlen benyomást kelt, míg a mellette álló merev, kifejezéstelen, az utoljára érkezett pedig egyenesen ingerültnek tűnik - még egész hamar elvesztette a türelmét. Egyedül a nő az, aki a környezetére figyel és nem magával van elfoglalva.
- Ők sincsenek elragadtatva attól, hogy itt kell lenniük, szóval biztos próbálják majd minél hamarabb lezavarni az egészet - teszi hozzá Radúz válaszához, visszafordítva pillantását az asztaltársaihoz; mert bár biztos sokan nehezményezik, hogy az érkezők belenyúlnak a dolgok megszokott menetébe, azért a felügyelőknek sem álomba illő a helyzete - valószínűleg ők se élvezik, hogy az ártatlan diákcsínyek közül kelljen kiszűrniük a tényleges problémákat, főleg, ha komolyabb munkához vannak szokva.
Nos persze ez is kétélű fegyver, mert a gyors és felszínes vizsgálat helyett eredményezhet mondvacsinált indokokat és kierőszakolt problémákat, csak hogy felmutathassanak valamit a főnökeiknek, de ami Rubent illeti, egyelőre hisz a hivatali dolgozó általános lustaságában.
A gond az lesz, ha beüt az általános diákmentalitás és minden apró-cseprő, vagy akár kitalált üggyel a felügyelőkhöz fognak szaladgálni, hogy megkeserítsék mindennapjaikat, ha már ide tolták a képüket - az ilyesmi általában kevéssé segíti egymás békés elviselését.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Elmosolyodik a félig-meddig ígéretet hallva, mert bár valószínűleg be fog ez fuccsolni, azért annyit csak elért, hogy Mihael megpróbálja - ami azt is jelentené, hogy ha a tanulás leköti az energiáit, kevesebb lehetősége van összetűzésbe kerülni másokkal, vagy akár csak unalmában csinálni valami olyasmit, ami megszegi a feltételeket, ez pedig mindenkinek nagyon előnyös lenne.
- Nem kell megígérnie. Sőt, jobban szeretném, ha alapvetően nem ígérgetne, mert abból nem szokott semmi jó kisülni, és persze elég sok múlik a tanárokon minden ilyesminél, szóval nem csak a saját felelőssége. Nekem az is elég, ha megpróbálja produktív dolgokkal lefoglalni az idejét - jegyzi meg, mert végül is ez lenne a cél.
Nem kerüli el a figyelmét a reakció, amit a szülők említése kivált Mihaelből, még úgy is, hogy nem is emlékszik rájuk - azt viszont nem tudja eldönteni egyelőre, hogy magukkal a szülőkkel kapcsolatban merülnek fel benne ezek a kellemetlen érzések, vagy inkább a nem-tudás helyzete az, ami kiváltja belőle.
- Négy hónapja történhetett, a körülmények azonban nem tisztázottak. Az aurorok még folytatják a nyomozást, hogy kiderítsék a pontos okokat, de idegenkezűséget gyanítanak - válaszolja a fiúnak tárgyilagosan, hezitálás, vagy megakadás nélkül.
Meghalt valaki a családban és nem tudja, hogyan adja át szeretteinek? Nyaktól lefelé lebénult, de képtelen megosztani a szomorú hírt? Megcsalta párját, ám nem képes bevallani neki? Válassza Naizer Ruben Barnabást! Szörnyű hírek minőségi átadása 2006 óta.
Egy pillanatig eltöpreng, hogy kinyilvánítja részvétét, de végül úgy ítéli, Mihael számára ez szörnyen semmitmondó volna, még jobban, mint az átadott információ, így inkább nem teszi.
- Eszébe jut valami velük kapcsolatban? - pillant a tekintetét még mindig notóriusan kerülő fiúra. - Nem kell adatszerűnek lennie. Lehet csak egy érzés, akár testileg is, bármi reakció, amit kiváltanak önből. Az ilyesmi általában erősebb, mint az emlékezetvesztés - jegyzi meg. - Akár színt, vagy formát is adhat neki, ha úgy egyszerűbb. Még régebben volt egy páciensem, aki a csalódottságot hideg, szürke kőnek érezte a mellkasában. Ilyesmire gondolok. - Beszél, főleg azért, hogy Mihaelnek ne kelljen; senki nincs, aki képes volna félvállról venni a szülei gyilkosságát, még akkor sem, ha gyűlöli, vagy megveti őket. Nem akarja, hogy csend ereszkedjen közéjük, mert néhány kör után már legfeljebb kényszeredett szóváltás lenne a maximális eredmény, amit elérnének, és ha így válnak el az útjaik, Mihael biztosan nem fog eljönni a következő időpontjukra sem. Bár Ruben nem viseli annyira szívén a rellonos sorsát, hogy esetleges züllése különösebb terhet rójon a lelki békéjére - volt lehetősége megtapasztalni, hogy van, akinek semmi külső hatás nem elég, hogy eltérítse ettől az úttól - , de ha így hagyná a helyzetet, szakmailag felelősnek érezné magát.
Márpedig nem kell sok ülést kihagynia Mihaelnek, hogy lakat alá zárják valami kellemesen világos kórházi szárnyban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az érdekes szóválasztást kissé megmosolyogja, nem hallotta még ezt a furcsa hasonlatot. Azt mindenesetre a hülye is látja, hogy a szőke tanárnőt nagyon is nyugtalanítja a helyzet, pedig valószínűleg nincs oka ennyire szorongani. A minisztérium biztos értesült arról, kik az új tanárok - valószínűsíthetően nem tegnap találták ki, hogy benéznének -, szóval ha nem kifogásolták a fiatal kollegina jelenlétét akkor, valószínűleg nem is fogják, hacsak nem csinál valami nagyobbfajta ökörséget.
A házkupa átadása és a távozó tanárok neveinek sorolása nem annyira köti le, gondolatban kicsit el is kalandozik - őszintén szólva azon töpreng, hogy az irodája berendezésekor milyen fából készüljenek a bútorok, bár ha valaki megkérdezné, valószínűleg nem vallaná be, hogy ilyen unalmasan hétköznapi, s nem állandóan azon forog az agya, hogy a teremben jelenlévők minden apró titkát kifürkéssze mindössze a pohártartási szokásaikból kiindulva, mint ahogyan azt a többség általában hiszi. Az új tanárok nevének és tárgyainak sorolásakor viszont már odafigyel, s igyekszik minél többet emlékezetébe vésni; azt például megtanulja, hogy a mellette ülő tanárnőt hogy hívják, és hogy sárkánytant fog tanítani. Amikor ő jön, a többi újonchoz hasonlóan felemelkedik kicsit székéről, hogy egy bólintással köszöntse a diákokat, bár nem hinné, hogy bárki megjegyezi, már csak az alapzajból is ítélve. De így van ez rendjén, az volna a furcsa, ha a tanulók feszült figyelemmel csüngenének az igazgatóhelyettes szavain.
Rubya gyors visszavonulót fúj, kihasználva a beszédben beálló rövid szünetet, s nem egy diák irigykedve pillant rá, ahogy feláll és elindul az ajtó felé.
- Jobbulást - teszi hozzá ő is Radúz féltő szavait követően, akire valahogy annak ellenére is a keresztnevén gondol, hogy egyrészt ez Rubennek nem szokása, másrészt nem kifejezetten udvarias, de a fiatal házvezető kisugárzása egyszerűen csak nem üzeni felé, hogy "Kafka professzor úr".
- Reményeim szerint, legalábbis - biccent a szűkszavú kérdésre, mondandóját apró mosollyal kísérve. Kicsit tart tőle, hogy tantárgyát vagy érdektelenség fogja övezni, vagy ő nem fog tudni felérni az elvárásokig - még soha nem tanított ezelőtt, úgyhogy nem tudja, hogyan fog teljesíteni ebben az egészen új pozícióban. Mindenesetre valamennyire biztató, hogy mivel tantárgya nem kötelező, valószínűleg csak olyanok fogják felvenni, akiket foglalkoztat a téma.
- ...aztán lehet átmegy a dolog beutalók írogatásába és találgatásba, hogy vajon a harmadunokatestvér nárcisztikus-e, vagy csak egoista - vonja meg a vállát, elvégre mindig vannak hipochonderek és fűben-fűban diagnózist látó diákok, a kérdés csak az, az egyes osztályokban milyen lesz az összfelhozatal.
Persze megteheti, hogy ezeknek nem ad teret az órán és inkább ragaszkodik az előadási formulához, de szíve szerint nem tenné, s nemcsak azért, mert kevésbé lesz kézzelfogható, amit tanít, hanem mert ennyire azért nem szereti hallgatni önmagát.
Okkal választott olyan szakmát, aminek majd' minden lehetséges formája hallgatást igényel.
- Eddig azt hittem, melodimágiát nem tanítanak iskolai formában - reflektál ő is Radúz tárgyára, elvégre Ruben bőven kijárta már az alapiskolát, amikor először hallott egyáltalán erről a szokatlan mágiaágról, azt pedig biztosra vette, hogy a legtöbb varázsló, vagy boszorka nem is tudja, mi az. Igaz, az osztrák oktatás sok tekintetben eltért a magyartól, elképzelhetőnek tartja tehát, hogy ez is csak egy ilyen sajátosság.
- Igaz, amennyire én tudtam eddig, sárkánytan sem nagyon létezik külön tárgyként máshol, legfeljebb rezervátumokban - teszi még hozzá, Vivienre is pillantva, bár amikor tájékozódott az iskola tantervéről úgy egy fél éve, ezzel legalább találkozott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A fiú sokáig küzd a gondolatai szavakba öntésével, amit végül Ruben azzal tölt, hogy vagy Mihael arcát kutatja valamiféle reakció után, vagy a kórterem berendezésén pihenteti pillantását. A rájuk ereszkedő csend terhes, mégsem kényelmetlenül feszengést keltő; inkább a felkészülés és a várakozás némasága, erőgyűjtés az első lépések előtt.
S Mihael végül csak elindul, ha lassan is.
- Rögtön egy személyre asszociál? Nem valami van a mellkasán, hanem valaki térdel rajta, s szánt szándékkal próbál ártalmat okozni magának - reflektál a fiú szavaira, viszonozva a pillantását. Ez a mondat már azért is érdekes, mert Mihaelben csak maga az erős, szörnyen kellemetlen nyomás merül fel érzésként, az ezt körítő szavak már beékelt magyarázatként szolgálnak, legyenek tudatosak vagy sem.
- Az emlékei nincsenek olyan nyomtalanul eltörölve, mint ahogyan azt eddig hitte - jelenti ki. Erre már korábban is gyanakodott, hiszen az emberi emlékezet működésének tanulásával töltött fájdalmas órákról megmaradt tudásának ellentmondana az eshetőség, hogy minden eltűnjön. Ahhoz pedig, hogy a fiú ilyen természetességgel feltételezze az ártó szándékot másokról, egy életút keserű tapasztalatai kellenek. Valahol megvannak ezek a tapasztalatok, ha eredményük még most is ennyire kézzel fogható.
- Ezt észben tartom majd a további találkozóink megszervezésekor - jegyzi meg derűs hangnemben, némiképp enyhébb vizekre terelve a beszélgetést, hiszen alapvetően nem célja, hogy minden kényelmetlen érzést kihúzzon Mihaelből.
A reggeliről nem is beszélve.
Hagyja, hogy a beszélgetés kicsit kilépjen abból a mederből, amerre elindult; mélyebb vizekre eveztek, mint amire egyébként előzetesen számított, és Ruben nem is teljesen biztos benne, hogy a Mihaellel való jelenlegi kapcsolatuk elbírna-e még több őszinteséget. Igaz, hogy a képletes sebtapaszt érdemes egy rántással letépni, de az is, hogy ha ezt túl korán teszik meg, eredményként csak minden tiszta vér lesz megint.
- Nem is kell erőltetni; elég lesz akkor foglalkoznia velük, amikor már úgy érzi, készen áll rá - bólint egyetértően, bár tulajdonképpen inkább arra gondol, hogy elég lesz hozzányúlnia az emlékekhez, ha már rájön, soha nem lesz rá készen, mégis megpróbálná. Valahol örül egyébként, hogy mindez Mácsai feladata lesz, és nem az övé: Ruben személyisége nem teszi őt kifejezetten alkalmassá arra, hogy együttérzően támogatva kísérgesse végig a problémás kamaszokat traumájuk szörnyű állomásain. Ehhez nem elég...érzékeny.
- Azt hiszem, eleget kínoztam mára - jegyzi meg, vetve egy féloldalas pillantást a fiúra, akin még mindig szemmel látható, hogy szívesebben ugróiskolázna aknamezőn, minthogy akár bottal megpöckölje az érzéseinek az okát. - Úgyhogy ne is piszkáljuk tovább ezeket a dolgokat, inkább arról beszéljünk, mihez fog kezdeni, amikor visszamegy az iskolába. Mit tervez az esetleges óralátogatások és a kviddicsezés mellett? - teszi fel azt a kérdést, ami inkább tartozik már a munkaköréhez, elvégre nagyban attól függ, Mihael mennyire válik majd kezes báránnyá, hogy mennyire van leterhelve mentálisan és fizikailag. Ha eléggé lefárad és lefoglalják a napi teendők, nagyban csökken az esélye, hogy állapotának mások is kárát látják.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Mivel alapvetően is koránkelő típus, nem jelent különösebb megerőltetést számára, hogy vasárnap reggel a birtok határán várja a faluba kívánkozó diákságot. El tudná képzelni máshogy is ezt a napot, de mivel a kísérő kollegina, Vivien nem antipatikus a számára és nem voltak korábbról konkrét tervei, nem bánja különösebben, hogy beosztották bébicsőszködni. Egyébként is eléggé elkerülhetetlen volt a dolog, persze, hogy nem az idősebb professzorokra fogják rásózni ezt a kellemetlen plusz feladatot.
Már lézengett néhány ásítozó, de lelkes elsős a terepen, amikor Ruben megérkezett, s szép lassan a többiek is befutottak, köztük a rózsaszín hajával akár diáknak is beillő Viviennel. A férfinek meg kell állnia a késztetést, hogy megérdeklődje, őt is kísérni kell-e a faluba, de úgy döntött, egyelőre még nem ismerik egymást eléggé ahhoz, hogy csipkelődjön.
Egy gyors névsorolvasást követően el is indulnak, egy kevéssé megnevelt csürhe benyomását keltve - mivel Ruben rangján alulinak érezte, hogy tizenéveseket kérjen meg a párban vonulásra, a diákok úgy közlekednek, ahogy nekik éppen tetszik, s ez természetesen nem katonásan rendezett sorokban történik.
- Biztos lesznek, akik szeretnék majd illően üdvözölni a vendégeket, inkább csak reméljük, hogy erre nem most akarnak majd sort keríteni - vonja meg a vállát. Még nem ismeri eléggé a diákokat ahhoz, hogy megmondja, vannak-e bajkeverők a csoportban, akiket kísérnek, de talán még nem volt elég idejük arra, hogy kitalálják, milyen fogadtatást éreznek a felügyelőkhöz illőnek.
Kicsit megmosolyogja az elhangzott hasonlatot, egészen érdekes, hogy Viviennek pont ez jutott eszébe, a tény viszont, hogy ez az egész roppantul gyerekes, vitathatatlan.
- Merem remélni, hogy a vécét egyedül is meg fogják találni - jegyzi meg válaszként, még mindig somolyogva.
Szép lassan megérkeznek a faluba, ahol rövidesen megtalálják a központot is. Nem kiabál, épp csak egy kicsit kell felemelnie a hangját, hogy a sor végén is hallhassák, mikor gyorsan elsorolja a rá bízott instrukciókat
- Oké, lehet menni, és itt találkozunk délben, a... - pillantásával gyorsan egy tábla után kutat - ...kreatívan elnevezett Fő utczán. Ne menjenek sikátorokba és ne vásároljanak, vagy fogyasszanak alkoholt. Az indokolatlan pálcahasználat szintén tilos. Amennyire tudnak, érkezzenek pontosan! - adja ki az utasítást. Persze biztos benne, hogy lesznek, akik képtelenek tartani az időkeretet és késni fognak, de azért valahol remélte, hogy a felügyelők jelenléte vagy elég riadalmat okozott ahhoz, hogy ne nagyon érezzenek kedvet ilyen aprósággal kihúzni a gyufát, vagy arra készteti őket, hogy valami nagyobb port kavaró kihágással akarják felhívni magukra a figyelmet.
Amikor a diákok már szétszéledtek és elindultak a maguk dolgai után, Ruben újdonsült bébicsősz kolleginája felé fordul, hogy megbeszéljék, ők mivel töltsék el a fennmaradó órákat, elvégre attól még, hogy a feladatuk kellemetlen és felesleges, nem muszáj szenvedniük közben.
- Neked vannak terveid mára? - érdeklődik, ő maga ugyanis nem nagyon gondolt ilyesmire előzetesen, de van nála egy könyv, úgyhogy bármikor kellemesen eltöltheti az idejét egy kávézóban, s még ha meg is unja olvasmányát, még mindig dolgozhat a következő publikációján...noha egyik tevékenységhez sem érez olyan leküzdhetetlen lelkesedést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Rubent már kölyökkorában sem nagyon lehetett volna megvádolni azzal, hogy túl sok időt töltene a természetben - többnyire azért, mert olyannyira panelgyerek volt, hogy a legnagyobb elérhető közelségben lévő zöld terület a szomszéd srác pincében nevelt füveskertje volt, de egyébként sem vonzotta túlzottan a bogárhad, vagy a fára mászás. Felnőttként persze "aktív kikapcsolódás" címén elvétve elment kirándulni, de most se igazán vitte túlzásba, s ezeket az alkalmakat a kutyája általában sokkal jobban élvezte, mint ő maga. (Igaz, a kutyák a fürdetésen kívül mindent képesek jobban élvezni, mint kétlábú társaik, úgyhogy ez nem biztos, hogy bármilyen tekintetben mérvadó gondolat volt.)
Azt mindenesetre még ő is belátta, hogy mikor már lassan két hónapja az iskolában tartózkodik, ahol konkrétan a lábai előtt hever egy többek által festői szépségűnek emlegetett birtok, illene egy kicsit jobban megismernie, mint amit a reggeli futások alkalmával látott belőle. (Amit nem mellesleg valósszerűbb volna "hajnalinak" titulálni - mivel igencsak tekintélyromboló a diákság előtt izzadni, Bogolyfalváig pedig még nem érkezett el a felrúnázott kondigépek csodája, kénytelen olyan időpontot kiválasztani, amikor minél kevesebben lehetnek szemtanúi a műveletnek.)
Jókedvűen baktat fel a lankás hegyoldalon - már a tény, hogy van egy kis szabadideje, amit a minisztériumi megbízásokkal és kórházi munkával töltött években nem igazán tapasztalt, megalapozza kellemes hangulatát, az pedig, hogy még az eső sem zúdul a nyakába, kész csodának minősül.
Maga sem tudná megmondani, mióta bolyongott, mikor megérkezett az iskolai birtok határát jelző kapuhoz - nem igazán figyelt, merre megy, elvégre ahhoz azért elég jól tájékozódik, hogy belátható időn belül csak képes legyen visszakeveredni a kastélyhoz, és ha teljesen őszinte akar lenni, egy kicsit még szeret is eltévedni. Persze most, hogy már megérkezett a kapuhoz, ez kissé tárgytalanná vált, s mintegy jelzésként is veszi, hogy ideje volna elindulni visszafelé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Épp olyan fontos kérdésekre keresi a választ gondolatban, minthogy a holnapi óráin feleletválasztós, vagy kifejtős dolgozatot írasson - lévén semmi kedve nincs most tanítani, ez tűnik a legjobb módszernek arra, hogy nemcsak elkerülje a dolgot, de még úgy is tegyen, mintha csinálna valamit láblógatáson kívül -, mikor felhangzik a kiáltás.
Általában, ha az emberek egyedül vannak a sötétben, az erdő közelében, ráadásul olyan közegben, ahol még nem érzik otthon magukat, és egészen idáig azt hitték, teljesen egyedül vannak, ez az esemény felér egy kisebb szívrohammal, s mivel Ruben az átlagosnál is átlagosabb személy, ez esetében sincs másként. Lélekjelenlétéből épp csak annyira futja, hogy ne ugorjon fel látványosan...és hogy ne slisszoljon ki a kastély kapuján és hoppanáljon valahová igen messzire, mikor meglátja a fejvesztve felé rohanó sötét alakot.
Imádkozzunk, hogy nem egy egykori kliense készül derékba törni kezdődő karrierjét azzal az aprósággal, hogy orvul leszámol az életével hálából.
- Khm...igen? - szól vissza az ismeretlennek, kissé megemelve hangját, bár mint kiderül teljesen feleslegesen, mert a fiú - most már ezt is megállapíthatja - pillanatokon belül odaér a közelébe. Közelebbébe. Méééég közelebbébe.
Ruben ösztönösen lépne hátra, de nemigen teheti, a srác ugyanis úgy csimpaszkodik belé, mintha legalább élete múlna rajta, hogy minél jobban összeráncolja a tanár ingét, s hangjában páni félelemmel hadar valamit, ami akár kérdés is lehetne.
Eskü több itt a klinikai eset, mint a pszichiátriai osztályon, ahol ezelőtt megfordult.
- A...háló? - kérdez vissza, kissé összevonva szemöldökét. Sehogy se tudta értelemmel felruházni a hallott szavakat. - Hát, nem ígérem, hogy a levitán kívül bármelyik körletet megtalálom elsőre, de segíthetek keresni - ajánlja fel, lévén nehezen tudja elhinni, hogy a fiú pókhálók után kutatna ilyen nagy elánnal, de így se igazán értelmes a kérdés.
Gyengéd erőszakkal igyekszik lefejtegetni magáról a srác ujjait - magyarán le éppen nem töri, de elég erősen kifejezésre adja, hogy bizony jobb, ha máshol találnak maguknak kapaszkodót, nem az ő ingében -, miközben igyekszik kitalálni, hogy honnan kerítsen elő valakit, aki esetleg tényleg útba is tudná őket igazítani. Mert még ha a srác valami egészen másfajta hálókról beszél is, Rubennek meggyőződése, hogy jelenlegi elmeállapotában - vagy általában is? - jót tenne neki egy kis pihenés.