Ikrek
Ma délelőtt nagyon unatkozott, hát gondolta, elmegy valahova a faluban, hisz hétvége van, és nem kell semmit sem csinálnia, és oda mehet, ahova akar. Természetesen, az iskola, a falu és az ország határain belül.
Az egész napját a faluban nézelődéssel töltötte, úgyhogy, már értette, hogy miért a falu végén jár. A temetőhöz érkezett, vagyis, csak a kerítéshez, amit átlépve bejuthat. Gondolkozott, hogy bemenjen-e, vagy várjon, esetleg visszajöjjön. Ahogy erről gondolkodott, léptekett hallott. Rögtön megpördült a tengelye körül, és megpillantotta kedvenc unokatesóit - a többi mellett.
- Sziasztok!- Ugrott a nyakukba, amin látszólag nagyon meglepődtek, de akkor is élvezte az egészet, mert szereti, ha az emberek furán néznek rá.

Ikrek

Lassan, de felfogta, hogy miket mondtak az ikrek, majd egy kicsit hátrébb lépett, hogy megtarthassák a normális emberi távolságot.
- Nagyon hiányoztatok! Már féltem, hogy nem vesznek fel titeket!- Bár, aggodalma majdnem fölösleges volt, mert, hát ugye, náluk mindenki varázsló volt a családban, mégis jobb tudni, hogy "ki mi".
- Hát, hogy hogy kerülök ide, az eléggé hosszú történet, de röviden annyi, hogy felvettek! Meg, persze elindultam sétálni, és körülnézni.
Annyira örült, hogy találkoztak, hogy szómenést kapott. Mint mindig.
- Én Eridonos vagyok. És ti? - kicsit elhúzta a száját, mert nem volt benne biztos, hogy egy házba kerültek. Azt se tudta, hogy mióta vannak az iskolában.

Ikrek

Nagyon meglepődött a hirtelen kérdésen, de azért, ráébredt, hogy újonc, ezért belekezdett mondandójába.
- A temetőben? Nem, még nem voltam, de sokat hallottam róla.
Nagyon kíváncsi volt, hogy vajon most min jár az agya. Nem volt erőssége a legimencia, úgyhogy jobb, ha hagyja.
-Bemenjünk?- Kérdezte félénken, ami tőle nem volt megszokatt, mert alapjáraton egy nagyszájú gyerek volt, aki sosem félt semmitől sem.

Somoskői Alíz
A mai napja eddig nagyon jól telt, és boldogan szökkdécselt a kastély falai között. Igaz, már nem kislány volt, de erre a gyerekes szokására mindig visszaszokott, mert ugyan megpróbált letenni e szokásáról, sosem sikerült. Pedig, ha foggal-körömmel próbálkozott volna, akkor sem lett volna hatása az erőlködésnek.
Ahogy, így szökkdécselt, és gondolatai csapongtak össze-vissza, látta, hogy a bejárati csarnokba került, ahol egy lány ácsorgott.
Hosszú, szőke haja a vállára omlott, és zöldes szeme csillogott hozzá. Hogy mi miatt, azt nem lehetett tudni, hisz' nem tanult, és nem is tanul okklumenciát, hogy ezt kiderítse. Valószínűleg izgatott volt, mert mindenki izgatott az első napján, de mégis. Jó dolog lehetne más fejével gondolkodni. Főleg, ha vizsgáztatják, akkor lenne a leghasznosabb. Mert, remélhetőleg valaki tudja a választ, és így ő is tudni fogja, mert úgy egyszerű lenne.
Végül, sikerült megállítania valahol a gondolatait, és köszönnie a lánynak.
- Szia! Új vagy? Gondolom igen. Az én teljes nevem Fazekas Lili Róza, de szólíts nyugodtan Lilinek, vagy Lilnek.- Ömlött belőle a szó, majd megállt egy kicsit, hogy a másik lány is szóhoz jusson.

Somoskői Alíz

Illedelmesen megvárta, hogy a lány végigmondja, amit szeretne, majd újra kinyitotta azt a kis csapot, amiből a szavak folytak ki.
- Amúgy Eridonos vagyok, másodéves.- Látszólag nem akarta abbahagyni a beszédet, és volt egy olyan érzése neki is, hogy még egy darabig beszèlni fog.
- Olyan jó újnak lenni. Vagy, hogy mondjam? Szóval gondolom érted. Ismersz innen valakit? Esetleg testvéred jár ide? Ténleg, van testvéred? Nekem van egy ikrem, csak ő fiú, Navinés. Meg van egy nővèrem, csak ő kvibli, a hugom -mert az is van- Róla nem derült ki, de szerintem ő is boszi.- Ezen egy kicsit elgondolkodott, hogy mégis, ez, hogy hangzott, de nem vonta vissza. Majd, észrevette a lány kezében a könyvet.
- Ó, mi jót olvasol? Megzavartalak?- Tette fel a kérdéseket, és szerinte az utóbbira az a válasz, hogy igen, mivel még nem derült ki, csak csöndbe maradt, és várt.

Somoskői Alíz

Amíg levegőt vett, megvárta, hogy elmondja a lány, és közben magában szidta, hogy ilyen jellemmel lett megáldva. Mindig is sokat beszélt, amit bátyja nem győzött a tudtára adni, amit most meg is értett. Igazából sajnálta a lányt, hogy úgy lerohanta, mert mégis csak új, de a válaszon meglepődött. Azt hitte, hogy egyke, vagy ilyesmi, hogy ilyen csöndes. Nem hitte volna.
- Várj csak...- Itt egy kicsit elgondolkozott a név hallatán, mert biztosra vette, hogy ő is benne van a névsorban- bár, ez nyilvánvaló volt- és végül eszébe jutott, hogy hol is láthatta.
- A testvéred Rellonos, és másodikos? Ugye?- Igen, ami azt illeti, minden évben megnézi a névsort, és így nagyjából tudja, hogy ki hogy- illetve hol- van.
- Szívesen segítenék, de szmélyesen nem ismerem, úgy, hogy, sajnos nem tudok ebben segíteni. Meg amúgy sem tudnék semmit sem tenni, mert ő ugye Rellonos, én meg pont nem.- Jó, ez így lehet, hogy viccesen hangzott, de így volt.
- Te szereted az állatokat? Én nagyon! Van egy lovam, meg két macskám, meg lehet, hogy kapok egy kiskutyát, ha elvégzem a sulit, ami ugye nem most lesz.

Beka

Az egész napja jól telt eddig - már, amit nem alvással töltött. Későn kelt, dél előtt kilenckor, ami tőle nagyon szokatlan volt, mert még hétvégén is hatkor kelt.
Szabad hétvége lévén lesétált a többiekkel a faluba, majd a tó felé vette az irányt. Mert meg szerette volna nézni a tavat. Furcsa, de szereti a tavakat. Valaki olvasni, rajzolni, énekelni szeret, de ő a tavakat szereti bámulni. Igen, ebben is különbözött a többiektől, mert még senkitől se hallotta, hogy szeretné a tavakat nézegetni.
A tóhoz érve megállapította, hogy napos, meleg idő van. Nem kánikula, csak sima meleg, amit a nyári szellő kellemessé varázsolt. A tó víztükre visszaverte a nap fényét, így már majdnem vakító volt.
Jobban körül nézett, mert mindig minden apró részletre figyelt. Igen, talán ezért volt jó rajzoló, de ki tudja.
Megpillantott egy lányt, neki is, hosszú, vörös haja volt, és nagyjából egyidős volt vele, de magasabb volt, mint ő.
- Szia!- Köszönt rá a lányra.

Nora & Kaelyn
Vizsgaidőszak van, ami egyenlő annyival, hogy alig alszok valamit, és magolok. Hiába tanulok egész évben, mint, ahogy anyuék írták is, hogy tanuljak, egyeltalán nem megy, csak, így egyszerre tudom megtanulni az egészet. Már órák hossza óta magoltam, úgyhogy gondoltam sétálok egyett. Egy szépen megmunkált faajtóhoz érkeztem, és benyitottam. A fal színe, ha jól láttam, zöldről, megváltozott barnára. Valószínűleg a piros miatt lett barna a fal. Bent, már két lány ült, az egyik, a kanapén feküdt, őt ismertem, elsőéves Eridonos, és egy horvátországi nyaralásunk alkalmával találkoztam vele először, majd, mivel nagyon jóba lettünk, minden évben, azonban az utolsó pár évben már nem. A másik lányt, aki láthatóan tanult, nem ismertem.
- Sziasztok!- ültem le melléjük, rossz szokásomhoz híven, kérdezés nélkül.

Nora & Kaelyn
Leültem a lányok mellé, majd Leo leesett a kanapéról, és megkérdezte, hogy hol van, mire a másik lány, kicsit gorombán válaszolt neki, ezért eljutott kis agyamig az ötlet, hogy talán nem örül neki, hogy itt vagyunk, és zavarjuk.
- A Lélek szobában vagy. De, valószínűleg tudtad, hogy hova jössz. Nem?- néztem rá kérdőn, majd a válaszát már nem vártam meg, hanem az ismeretlen lányhoz fordultam.
- Én Lili vagyok. Neked mi a neved? Ténleg, ismeritek egymást?- a végén felváltva néztem őket, ugyanis én voltam középen.
És, már megint sokat beszéltem.- állapítottam meg magamban. Mindig ez van, ha valaki olyannal találkozok, akit ismerek, és már rég találkoztunk, illetve az olyan emberekkel is eljátszottam ezt, akit még nem ismertem. Azaz, szinte mindenkinél, úgy, mint legutóbb.

Nora & Kaelyn
Miután elkezdtük bámulni az ismeretlen lányt, megszólalt, és feltett néhány kérdést.
- Én Lili vagyok. Már az előbb is mondtam. Ő pedig Leonóra. Nekem csak Nora.- itt kérdőn néztem az imént említett lányra, hogy őt most hogyan kell szólítani.
- Én Eridonos vagyok, másodéves.
- Ó, de jó, hogy örülsz, hogy nem hagyunk tanulni!- váltottam a lány stólusára, de valamiért meg is bántam. Nem jó dolog egy olyan emberrel kötekedni, akit nem ismersz.

Nora & Kaelyn
- Oké.- bólintottam a lány válaszára, majd ismét Norához fordultam.
- De jó, hogy te is Eridonos vagy!- örültem meg a lány válaszára. Olyan régen beszéltem vele. És, már majdnem el is felejtettem. Pontosabban, nem úgy, mint mondjuk egy kevésbé jó könyvet, amit elolvasása után nem túl sokáig tudom a címét, és, ha egyszer a kezembe akad, akkor nem rémlik belőle semmi, hanem úgymond elfelejtettem a vele töltött időket. Azt a sok viccelòdést, meg amikor éjszaka kiszöktünk a tengerhez úszni. Mind elfeljtődött, és most hirtelen az összes újra itt van a fejemben. Még az is, amikor telerajzoltuk a nyaralónk falát krétával. Természetesen e zseniális ötlet az én fejemből pattant ki, és természetesen engem okoltak azzal, hogy belerángatom a kisebbet a rosszaságaimba. Ami, természetesen nem igaz, de erről még egy darabig győzködhettem volna a szüleimet. Úgyszint arról is, hogy a szüleid nem lepődnének meg, ha egy tollas szállítná a leveleket a lányuknak.

Nora & Kaelyn
Nora feltett pár kérdést, és a végére alig tudtam követni, ami nálam ritka dolognak számított, mert az én túlpörgöttségemmel általában mindenre tudtam figyelni.
- Bájitaltan? Annyira nem értem az egész tananyagot!- kezdtem volna monológomat, de aztán úgy döntöttem, hogy megkímélem az ismeretlent.
- De, nyílván neked könnyebben megy!- legyintetem egyet a kezemmel, majd Leóhoz fordultam.
- Még LLG, Mágiatörténet, meg Önismeret.- sorolom a kezemen a vizsgákat, majd a végén bólintok, hogy ténleg csak ennyi van.
- Neked?- kérdeztem tőle.

Nora & Kaelyn

Miután elhengzott Nora kérdése, Kaelyn kiviharzott a szobából. Én megszeppenve ücsörögtem tovább a helyemen, majd egy idő után megszólaltam.
- Hát, neked is szia!- ez volt a legértelmesebb mondat, amit ki tudtam nyögni.
- Nem megyünk mi is?- néztem Norára, majd a választ meg sem várva felálltam.

(Köszönöm a játékot!)