Vadmacska

Vadmacska

A lépések felé tekintve kiszúrtam valamiféle árnyat, amit nemsokára egy lámpa fényének köszönhetően nem kellett elkönyvelnem ennyinek. Valamiféle nő volt, nem nagyon akartam még ezt se biztosra venni mert a mai férfinak titulált nyápicok háromnegyede is eléggé elüt a régebbi férfiideáltól. Nem is nagyon foglalkoztam vele elvégre nekem aztán semmi közöm hozzá és ha békében marad nem is lesz. A csikket a földre dobtam és éppen eltapostam volna felállva mikor a másik itt tartózkodó személy valamiféle káromkodást produkált. Felvontam a szemöldököm és ennyivel le is tudtam a reá irányuló figyelmemet és eltapostam felkelve a csikket. Megigazítottam magamon a kabátom és zsebre vágtam a kezem, hogyha a másik mégis csak tervezne valamit. Nem voltam barátságosnak mondható a lehető legkevésbé sem zsebre vágott kézzel, de nem igazán érdekelt. Nem éppen az volt a specialitásom hogy jópofizzak bárkinek. A csaj a fejét nekinyomta közben a szökőkút peremének, én meg úgy döntöttem jobb ha elhúzok mielőtt valami drámának vagy monológnak leszek a hallgatósága és köszönöm, de inkább kihagynám. Nem mintha nem érdekelne valakinek a baja, de nem éppen egy full ismeretlené. Elindultam és még az orrom alatt elhordtam a mai fiatalságot mindennek. Még alig esett le a tojáshéj a nemesebbik felükről, de máris hatszáz problémájuk van és ilyen meg olyan bajuk...

Vadmacska

A leányzó, mivel a hangja szerencsére megadta a választ a kérdésemre, viszont a beszólása olyan hidegen hagyott, mint az a tény, hogy éppenséggel felhúztam szegény szerencsétlen hatezer problémával rendelkező nőt. Megálltam és felé fordultam, de a tekintetem nem tükrözött semmit. Nem volt sem harag, sem pedig valamiféle szánakozó, sajnálkozó a tekintetem, csak olyan mint mindig, semmitmondó. Nem is szólaltam meg rögtön, inkább vártam egy kicsit hátha még szeretne valamit benyögni, de végül csak a csend maradt közöttünk, már ha nem veszem figyelembe az alapzajokat. Nem húzott fel amit mondott, inkább csak annyit ért el vele, hogy rá kezdtem figyelni. Régebben még a sulis éveim elejénél rendesen helyben hagytam volna, de azóta tanultam némi fegyelmet is. Végeredményben csak szólásra nyitottam a számat és igyekeztem érthetően, lassan és teljesen higgadtan magyarázni neki ami nem volt nehéz.
- Azt hiszem el kell ismernem, hogy van vér a pucádban. - jegyeztem meg. - De csak ennyi és semmi több. Azzal ha jártatod a szádat nem jutsz sehova, szóval kapard fel magad onnan és csinálj valami értelmeset. Mondjuk húzz haza, elvégre ott van a helyed. - mondtam és ennyivel le is tudtam a beszélgetésünket az én részemről. Nem igazán akartam hozzászólni, de most már mindegy. Reméltem ennyivel le is tudtuk a dolgot és mindenki mehet szépen a saját dolgára. Amúgy meg ha nem akarja mások rosszalló megjegyzéseit hallgatni mit keres itt? Azt hitte nem járnak élő és lélegző emberek egy térre? Akkor elég nagyot bakizott az is biztos...

Vadmacska

Vadmacska

Vadmacska

A reakciója az arcomon megjelenő grimasz láttán szórakoztatóbb volt mint ezen a napon bármi, mégsem mutattam jelét ennek. Ráhagytam amit mondott újfent és inkább rákérdeztem honnan ismeri a bátyámat mire elkezdett valami vakrandiról hablatyolni. Felvontam a szemöldökömet, mivel totál értetlenül álltam a helyzet előtt, de hamarosan rájöttem, hogy sikerült bekajálnom amit mondott.
- Mindig is tudtam hogy Kyle egyszer csak rászánja magát a nőzésre, de... hagyjuk, ez nem olyan téma amit veled szeretnék megosztani. A tanár dolog az oké. - gondolkoztam el egy pillanatra, de aztán újra megszólaltam. - Szóval téged is magával ragadott a faaprítás és az egyéb ezzel járó macera. - mondtam és valamiféle mosolyt produkáltam, de nem neki, csak tetszett hogy Kyle ilyen sokra vitte, na meg hogy oktat. Barangoltunk az utcákon, mígnem rákérdeztem melyik típusba tartozik. A válasza egy vigyort csalt a képemre, de szinte csak átsuhant rajta.
- Szóval micimackó... - mondtam sejtelmesen, de persze a Csárda felé vettem az irányt. Még válaszoltam neki azzal kapcsolatban hogy itt fogok egy ideig tanyázni, mire motyogott maga elé és csak azért hallottam, mert figyeltem rá.
- Szinte sajnálom hogy ide toltam a képem. - sóhajtottam fel és kinyitottam előtte az ajtót, majd ha bement besétáltam utána a pultig felmérve közben a környezetemet. Sikerült kiszúrnom egy olyan szabad asztalt amitől a környezetemet szemmel tudom tartani, így arra biccentettem a fejemmel, hogy ha rendeltünk üljünk le oda.

Vadmacska

Nem vettem úgy hogy járna vele Kyle, de talán félreérthetően beszéltem, mivel azt hitte full komolyan vettem amit mondott. Megtudhattam hogy éppen pasiundora van és még azt is, hogy nem az esete kyle, amiből nem meglepően következtethettem rá hogy én sem. Nem igazán foglalkoztatott a dolog, nem voltam nőfaló vagy ilyesmi és csak azért hívtam meg magammal, mert bírtam a stílusát. Volt mersze megmondani a magáét. Rátértünk a micimackós dologra amiből azt következtette ki, hogy én a hamupipőkét bírom.
- A Hamupipőke nem az én mesém, inkább az igazi Piroska és a Farkas, nem az amelyiket a kölyköknek mesélik. Bla bla a vadász megmentette őket, unalmas. Mondjuk az eredeti Hamupipőkében az egyik mostohatestvér levágja a lábujjait, míg a másik a sarkát, de lebuknak és amikor elveszi hamupipőkét a herceg a galambok kivájják a két mostohatestvér szemét. Na azt a típusút elviselem. Visszatérve a mesékre, kedveltem őket, habár az igaziakat amelyek nem védik a szegény gyerekek elméletileg ártatlan lelkivilágát. - magyaráztam és beengedtem, majd a pulthoz érve láttam a mozdulatot ami a fejem felé közelített, de nem kaptam el a kezét, habár éreztem rá késztetést hogy megállítsam. Nem bírtam ha fogdosnak...
- Láz? Nagyon régen voltam utoljára lázas, már nem is emlékszem rá mikor. - vontam meg a vállam és ráhagytam hadd nevessen azon amit mondott. Mikor kikaptuk az italokat az asztalhoz sétáltunk és leültem vele szemben. Egy ideig nem szólaltam meg, de aztán csak sikerült valamiféle témát felhoznom, amit tulajdonképpen jogosan is tettem, elvégre ő tudja a nevem, de én nem tudtam az övét.
- Most hogy így leültünk elmondhatnád a nevedet. - intettem felé és ittam a sörömből. Jó ideje nem vettem magamhoz sem ételt sem italt, szóval jó érzéssel töltött el hogy leerőszakolok valamit a torkomon.

Vadmacska

Már érdemes volt dumálnom valamennyit a mesékről, mert ebből megtudhattam, hogy van egy testvére.
- Le merném fogadni, hogy az ikertestvér, de tutira kétpetéjűek vagytok. - érveltem, majd elvigyorodtam. - Ami meg a szociopata jelzőt illeti szerintem jó fej lehet a srác. Tanulhatnál tőle, habár te sem szenvedsz hiányt pár dologban. - fejeztem be a monológot és inkább másfelé tereltem a beszélgetés témáját, pontosabban ő azzal, hogy azt magyarázta lázas vagyok. Király, a csaj még önmagát is képes ironizálni.
- Szóval önmagadban is szeretsz kárt tenni? Érdekes.. - ennyivel le is tudtam a dolgot és nemsokára leültünk az asztalhoz kettecskén én meg rákérdeztem a nevére. Mivel sejtettem hogy nem éppen magyar a csaj, így nem lepett meg amikor közölte hogy ő aztán nem helybéli.
- Áh, én is Mardekáros voltam de nem ismerlek, mondjuk lehet köztünk pár év szóval valószínűleg ez az oka...  - mondom nemes egyszerűséggel és újra a sörömért nyúlok. Nem nagyon volt mit mondanom ebben a helyzetben, szóval inkább a sörömre koncentráltam, illetve a környezetemre. Nem azért mert annyira érdekes a hely, inkább a társaság keltette fel az érdeklődésemet, habár nem túlzottan. Egy ideig csend telepedett közénk már ha ő nem kérdezett, vagy éppenséggel mondott valamit. Visszanéztem Gracere, majd elmosolyodtam.
- Gondolom unod a társaságom és alig várod, hogy lehúzd azt az italt és leléphess. - dőltem hátra a székben, de a mosoly nem tűnt el a képemről. - Nem lepne meg, nem vagyok túlzottan jó társaság. - közlöm mint valami tényt.

Vadmacska

Megint elkezdett szapulni, ami újfent nem tudott meghatni. Talán efféle lesz a társalgás további menete is, de ki tudja. Lehet csak azért nem veszem fel mert már egyszerűen nem érdekel mit mondanak rólam.
- Nem szívesen lógnék a testvéreddel. Ami pedig a társaságot illeti teljesen félreértettél. A lehető legkevésbé sem zavar a társaságod. - válaszolom ezt a szavaira. A kviddicsnél kelti fel újra az érdeklődésemet, úgyhogy rögtön meg is szólalok amint befejezi a mondatát.
- Az alkatodból nem sejtettem volna hogy kviddicsezel. Viszont a stílusod, illetve a makacsságod szerint minimum terelőnek tippellek. - mondom és elgondolkozom. - A három nap az király. Én a suliban csak párszor kerültem a gyógyító elé mert igyekeztem nem összetörni magam, de ha megesett is inkább szenvedtem volna évekig, mint azokat az undorító cuccokat nyeljem le amiket belém tuszkoltak. - fintorodtam el a gondolatmenet végén és inkább próbáltam más vizekre terelni a beszélgetést. Az hogy régen mardekáros volt nem lepett meg, ellenben az aki onnan a levitába kerül eléggé nagy változáson mehetett keresztül, hiszen ha jól tudom az olyan akár a hollóhát. Nem érdekelt túlzottan az itteni suli, de amiket az itteni rokonoktól hallottam az alapján tudtam erre következtetni. Egy ideig csendben maradtunk, így sikerült egy kissé összeszednem és megreguláznom a gondolataimat illetve az érzelmeimet. Mikor felhoztam neki a társaságommal kapcsolatos gondolataimat rögtön úgy vettem hogy felkapta a vizet, ami egyrészt volt szórakoztató, másrészt pedig eléggé zavaró, habár a nevetése miatt inkább tűnt ténynek, de jobbnak véltem megmagyarázni a dolgot.
- Figyelj, nem úgy értettem hogy húzz el. - sóhajtottam mivel nem túlzottan repestem az örömtől hogy el kell magyarázzam. - Bírom a képedet szóval ne vedd úgy hogy most el lettél zavarva vagy ilyesmi. Ami az én képemet illeti te már közölted a lényeget szóval ne firtassuk ezt, csupán egy megjegyzés volt. Általában tíz percnél többet nem bír senki sem elviselni belőlem. - jegyeztem meg és figyelemmel kísértem ahogy ő is hátradől majd a plafont kezdi vizslatni amiben én nem találtam semmi érdekeset, de sejtettem hogy a gondolatai nem éppen a plafonon lévő apró kis folton járnak. Meg is szólalt nemsokára én meg vállat vonva sóhajtottam fel újra.
- Nézz érzelgős f*sznak de akarom látni azt a szerencsétlent. Sok éve nem láttam és valahogy nem elég ha csak a tükröt fixírozom. Oké, hogy tök úgy néz ki mint én, de itt ki is merültek a hasonlóságaink. - ezzel én is a plafont kezdtem vizslatni. - Amúgy ha már itt tartunk. Te miért jöttél ide? Elég messze vagy Angliától...

Vadmacska

A kajálással kapcsolatban bólogattam helyeslően.
- Tényleg olyan van mint az a csontsovány macska a sikátorban. - mondom habár nem bunkóság volt a részemről, csupán szimpla ténymegállapítás. Figyeltem a következő mondatára is amiben persze megkaptam, hogy egy irritáló szobor vagyok amivel sikerült egy újabb mosolyt csalni a képemre.
- Nem vagyok túl jó szobornak mivel mióta megismertelek többször is sikerült megmosolyogtatnod. Ami azt nézve hogy jó ideje nem sok embernek ment egészen szép arány. - mondom afféle dicséretként, habár őszintén szólva nem annak szántam. Valamiért elkezdtem érdeklődni aziránt, hogy miért került ide, amire nemsokára meg is kapom a választ azzal, hogy szóba került a bátyám és az ő tesója. Olykor a testvérek tökre jó beszédtémák. Kölyökként gyakran tudtam arra érvelni, hogy minden rosszat ő csinált. Milyen mázlista az aki a fiatalabbnak születik...
- Szóval felgyújtottad a tanárt. Szuper vagy! Kár hogy nem voltunk évfolyamtársak.. bírtad volna amiket csináltam. - kacsintok rá és egy rosszfiús vigyor jelenik meg a képemen. - Én sem voltam egy angyal a suliban, de ez még azelőtt lehetett hogy oda jártál. Az utolsó évek felé benőtt a fejem lágya amikor rájöttem, hogy ész is kell ahhoz amit csinálni szeretnék. Aztán leléptem a suliba, onnan meg ide-oda küldtek szóval jó ideje eltűntem a családom életéből én is. - magyarázom neki, habár nem igazán tudom hova tenni, hogy mikor lettünk ilyen közlékenyek egymással, de most már mindegy. Legalább beszélgetünk és viszonylag elszórakoztatjuk egymást. Figyeltem ahogy megtörli a pulcsijába a száját, illetve hogy elfogyott a sör is.
- Kérsz még? - érdeklődtem, mivel nem akartam feleslegesen kérni még neki, de ha akart természetesen intettem a pultosnak hogy kérünk még. Egyrészt bírtam hogy érti mire célzok azzal, hogy miért is akarok találkozni a testvéremmel, másrészt még mindig eléggé ködös volt a tény, hogy miért is csinálom én ezt. Tulajdonképpen amúgy is összefutnánk ha itt maradok egy ideig a faluban elvégre nem akkora hogy könnyen elvesszek benne.
- Jó ember vagy te Grace... - mondom neki és én is lehúzom a sörömet. - A tesód is tutira ezen a véleményen van, na meg sokan mások. Már ha nem az első öt percben borítanak ki. - mondom szarkasztikusan habár nem azért mert gúnyolódni akarok vele, inkább magamra értem. Az ajánlata azonban meglepett, mivel nem ismert azért olyan sok ideje, hogy ilyenekkel dobálózhasson.
- Hát tudod azt hiszem el tudnék bánni egy pszichopata emberrel, de köszönöm az ajánlatot, viszont úgy hiszem nem kellene elfogadjam. Biztosan zavarná a lakótársad vagy valakit hogy ott nyomorog valami szerencsétlen punk fickó nálad. Már ha nem kevernek össze a hasonmásommal. Az talán még nagyobb gond lenne a részedről elvégre nála tanulsz. - mondom és elgondolkozva meredek rá egy kicsit. - Amúgy sem vagyok túlzottan jó alvó, szóval kibírom ébren is ezt a pár órát, de tényleg kösz az ajánlatodat. Elvégre nem ismersz igazán és honnan vehetnéd, hogy nem vagyok valami őrült, vagy nem akarok valamit tőled. - vonom meg a vállam.

Vadmacs az általam anorexiásnak vélt cicalány

Megkaptam hogy béna vagyok a csajozásban, még ha az ellentétét mondta is mire vállat vontam.
- Inkább legyek őszinte mint egy nyálcsorgató f*szkalap aki be akar lesni minden csaj ruhája alá. - mondom nemes egyszerűséggel és pont láthattam ahogy a nagy nevetgélés után a szája elé kapja a kezét amiből kitaktikázhattam hogy vagy nem szeret nevetni, vagy pedig nem szokása. A következő témánk elég érdekes volt, már ha valakit érdekel az efféle csínyekről szóló téma. Engem érdekelt, szóval mikor kijelentette hogy szuper valamiféle nevetéshez hasonlót produkáltam.
- Még hogy én vagyok egoista! - mondom csak úgy, majd a mondata másik részén töröm a fejem. - Nem tűnsz selejtnek csak alultápláltnak és alváshiányosnak. - mondom és ez is a véleményem. Mivel kért még intettem a csaposnak hogy kérünk még egy kört, majd ránéztem. - Majd ha fagy... akkor fizeted te a sörödet amikor piros hó esik és befagy a pokol. - vágtam rá rosszalló tekintettel. Azért még is csak félig meddig angol is vagyok és tanultam valamiféle úriemberhez méltó viselkedést is. Elvégre csak nem hagyom hogy ő fizessen ha én hívtam meg? Nincs semmiféle gyereknap... - Még mielőtt vitatkoznál leszögezem hogy meg se próbáld kitaktikázni, vagy ellenérvekkel bombázni. Ezzel kapcsolatban nem fogok engedni. - mondom határozottan és ezzel le is zártnak tekintettem ezt a témát. Még hogy ó fizet? Na ne nevettessenek már.. nincs április elseje tudtommal. Nem volt semmi gond ezután míg ki nem jelentettem, hogy ő egy jó ember. Ettől úgy kiakadt mintha azt mondtam volna hogy nőtt egy harmadik szeme az orra felé. Még az az elszörnyedt fej is rátett a hatására annak amit mondott, de sikerült megúsznom egyetlen hang nélkül az egészet, szóval nem nevettem ki szerencsétlent ok nélkül. Mondjuk nem tehettem róla, elvégre az a reakció amivel válaszolt a szavaimra nevetséges volt. Persze nem bírtam ezután megállni, hogy szóba ne hozzam a punkos szövegét mire nevetett egy sort, majd egy hatalmas egoista beszólással kommentálta azt és még mosolygott is, habár ez már inkább állt közelebb ahhoz a Gracehez aki ebben a nőben lakhatott, mintsem az akit eddig mutatott. Valaki valamit nagyon elb*szhatott nála az már feltűnt, de volt bennem annyi udvariasság, hogy nem érdeklődtem erről. Elvégre mi okom lett volna rá, semmi. Elmagyarázta, hogy az anyja dekkol nála és hogy egy szar szülő mert nem ő vigyáz a kölykeire. Nem hittem volna hogy vannak gyerekei, így nem tudtam megállni, hogy ne vonjam fel kérdőn a szemeim, de szavak nem hagyták el az ajkamat, mivel időm sem volt rá az azután elhangzott mondata miatt. Sikerült megnevettetnie, de úgy igazán, szóval kellett egy kis idő hogy összeszedjem magam.
- Hát tudod az a macska nagy benyomással volt rám. Bírom az állatokat meg a kölyköket. - vontam meg a vállam, még mindig mosollyal a képemen. - Ami az őrültséget illeti az nálam már inkább meghatározó dolog. Nem ismerek egyetlen normális épeszű embert sem... És most bizonygatod hogy te sem vagy az. - mondom kis híján újra nevetve, de aztán megköszörültem a torkom és sikerült lehiggadnom teljesen. A piát is megkaptuk közben, úgyhogy magamhoz vettem a sajátomat és őt néztem.
- Akkor ha nem nagy gond elfogadom a kanapés ajánlatot, de nekem a föld is megfelel. - mondom neki és az italomba kortyolok.

Vadmacs

Hát igen, tényleg volt benne valami, elvégre nem voltam az a típus aki enyeleg egy csajnak hogy ilyen meg olyan szép. Nevettem egy jót azon amit mondott, de csak azért nem nevettem tovább, mert sikerült leküzdenem a késztetést, na meg mert érdekelt mit mond.
- Nem is te mondod, hanem sokan mások. Az alvással nekem is vannak gondjaim, de a kajálást nem nagyon vágom. Hány naponta eszel? Öt? - érdeklődtem kissé piszkálódva, de persze csak mértékkel, elvégre ki vagyok én hogy ezen kötözködjek. A fizetéses dolgot persze nem akarta annyiban hagyni és tényleg elég ütős állítása volt.
- Nem, ez tényleg nem egy randi és oké, legyen. Kifizetheted nekem. - mondtam, de persze azt nem tettem hozzá hogy mikor. Szépen felejtse is el, de ha ez sem jön be lazán fogom és veszek neki valamit csak hogy visszaadjam amit a kezembe nyomott. Elvégre azt csak nem akarja majd kifizetni... legalábbis remélem. A beszélgetés kezdett terelődni egy teljesen más irányba és mi is kezdtünk oldódni egy kicsit, sőt talán jobban is mint azt elterveztem az elején, elvégre nem volt szokásom nevetőgörcsöket kapni. Mikor rendeztem az arcvonásaim sikerült egy újabb mondattal a padlóra küldenie.
- Szóval egy póló, ne dumáljak és minden oké... - elgondolkozott fejet vágva meredtem rá. - Oké, megjegyzem ha valaha is csajozni szeretnék. Mondjuk az sohanapján lesz mert lássuk be... Nem vagyok egy Adonisz. - vigyorogtam rá – A legtöbb nő ráadásul egy hárpia, komolyan még egy kutyát is hamarabb vennék feleségül mint valami őrült macát. A cipők, a ruhák a smink és a többi f**ság nekem kicsit sok. Oké, vannak kivételek is, de nem könnyű velem. - mondtam és a gondolattól is kirázott a hideg. Na meg ott volt ugyebár a melóm és az kilőtte a lehetőségét annak, hogy valakit én olyan nagyon közel engedjek magamhoz. Milyen élete lenne csórinak. Lehúztam az italomat gyorsan, ám majdnem sikerült félrenyelnem amikor kijelentette, hogy zaklatni óhajt. Csak az volt a szerencsém hogy már épp lenyeltem az utolsó kortyot.
- Szóval zaklatni... - mondom, pedig már kijelentette hogy ne vegyem komolyan. Csak egy mosoly jelent meg a képemen, de nem fojtattam a gondolatmenetet. Megvártam míg megissza az italát, majd odasétáltam a csaposhoz a két pohárral és odaadtam az ital árát, hogy aztán visszatérve hozzá megszólaljak.
- Akkor Vadmacska - döntöttem el hogy így fogom hívni, ha már egyszer egy sikátorbeli macskához hasonlítottam. - Mehetünk?

Gwen

A falu határát róttam elgondolkozva. Leléptem körülbelül három órája Kyle otthonából, majd onnan egyenesen a csárdába sétáltam információt szerezni és hallgatózni. Hamarosan azonban meguntam, így leléptem, hogy aztán a falutól eltávolodva sétáljak egy nagyot és kitisztíthassam az elmém. Nem  nagyon ismertem ki magam még ebben a faluban, de azért pár helyet már úgy megjegyeztem, hogy még bekötött szemmel is odatalálhattam volna bármikor. Most a stég volt az uticélom, így arra tartottam ráérősen, elvégre ki az isten járkálna arra ilyen későn. Önkéntelenül egy sóhaj hagyta el az ajkaimat és megengedtem magamnak egy grimaszt. Nagyon utáltam ha nem volt mit csinálnom, de mostanság nem sok dolgom volt, leszámítva azt, hogy meglátogassam Grace otthonát és segítsek neki átmenni az egyik tantárgyából. Meglepő módon sikerült a fejébe vernem amire szükség volt ehhez, így sikerült átmennie. Azóta nem nagyon találkoztam vele sem, habár erről sem ő, sem pedig én nem tehettem, csak nem úgy hozta a helyzet. Hamarosan már a stégen ácsorogtam és a vizet bámultam. Kicsit jól jött a magány, na meg amúgy sem voltam társasági lény, sőt. Egyenesen gyűlöltem ha valaki képes volt órákig feltartani az ostobaságaival teljesen értelmetlenül. Két dolog foglalkoztatott most. Kapjak valami munkát, illetve az, hogy hogyan jussak a végére ennek az egész  helyzetnek. Most azonban teljesen értelmetlenül ácsorgok egyedül és pszintén szólva halálra untam a fejem... Ahogy ez végigfutott a gondolataim között hangokra lettem figyelmes. Egy ág reccsenése, halk lélegzetvételek. Egyértelm volt, hogy már nem vagyok egyedül. A pálcámért nyúltam lassan és vártam, hogy megérkezzen. Akár ellenség, akár barát engem nem érdekelt... Amíg nem bizonyosodom meg róla, hogy nem ártó szándékkal jött, addig biztosan a kezem ügyében marad a pálca.

Pamina

Olyan dél körül járhatott az idő, mikor kisétáltam az ikertestvérem üzletéből. Na nem azért mert meguntam a képét, csak szimplán úgy döntöttem megszabadítom szerencsétlent magamtól egy időre. Elhívhattam volna ebédelni, de meg sem próbálkoztam vele, hiszem Mr. Nagymenő vagyok és pálcakészítőnek valószínűleg éppenséggel a barátnőjével lehet dolga és őszintén semmi kedvem nem volt hozzá, hogy utánuk kémkedjek. Legalábbis most. Érdekelt ki volt az a hős, aki megpuhította az én amúgy is puha testvérem szívét. Végigsiettem az utcán, majd az étterem felé vettem az irányt, hogy még elkerüljem a tömeget akiknek éppen ekkor támad kedvük beözönleni oda. Beérve rögtön a legszélső asztalhoz ültem, így sikerült pont rálátást kapnom mindenre. Meglepő módon nem voltunk sokan benn, csak valami diák lehetett tőlem nem messze, aki egy teát rendelt magának. A kiszolgáló ezután látva, hogy elhelyezkedtem odasétált hozzám. Rendeltem magamnak egy kávét, aztán megkérdeztem mennyi idő míg elkészítenek valamit a számomra. Viszonylag remek időt mondott amit reméltem be is tartanak majd, így belementem hogy rendeljek valamit. A srác lelépett, így egyedül maradhattam a gondolataimmal. Tulajdonképpen meglátogathattam volna rozsdást, de lehet kirakott volna a ház elé mint a macskát szokás... Egy apró vigyor jelent meg a képemen és már nem is tűnt olyan rossz ötletnek felkeresnem. Talán majd az ebéd után... Ezzel a gondolattal pont megérkezett a teám is. Belekortyolva felmértem a környezetem, illetve végre nagyobb figyelemmel adóztam a tőlem nem messze ülő leányzó felé. Elég furcsa, hogy tök egyedül ücsörgött itt. Általában ezek falkában járnak mint a farkasok... vagy a madarak.

Krisztina

Mostanában elég sokat bolyongok, mint valami holdkóros fickó.. Legalábbis úgy éreztem, mivel már megint kint bolyongtam este a faluban. Kezdtem úgy gondolni, hogy jobb lenne néha otthon töltenem a szabad estéimet, de nem. Most is itt kódorgok és eszem ágában sincs hazamenni. Még a gondolata is pocsék volt, hogy korábban essek be az ajtón mint az szükséges, mert nem volt kedvem leállni Kyleval dumálni. Nem vele volt a gond, csak néha rájött az a... Még nevet se tudtam volna adni ennek a helyzetnek, na meg hétvége volt, gondoltam lejön a barátnője és nem akartam az a bizonyos tartó fél lenni a játékban. A dzsekim zsebébe süllyesztettem a kezeim és baktattam a tó felé. A tavacska olyan gyerekes elnevezés. Régen még a tengerparti homokba ásott gödröt is annak hívtuk amibe beleöntöttünk egy kis vizet. Egészen odáig nem zavarta senki a nyugalmamat, csupán az itt-ott megrezzenő bokrok, vagy éppen egy előttem elfutó állat. A tóhoz érve körbenézve megpillantottam valakit, aki ha jól láttam az eget bámulta. Hétvége van.... Olyan kölyök korú lehetett, szóval nem vonzotta különösebben az tekintetem, inkább a tény, hogy teljesen egyedül van itt. Mi van? Már a lovagiasság is kihalt ebben a nyomorúságos világban, hogy szerencsétlen leányzóknak egy társ sem akad? Mély sóhaj kíséretében szólítottam meg az ott lévőt.
- Nem félsz egyedül? - szegezem neki a kérdést semleges hangnemben.

Krisztina

A kérdésemre egy eléggé udvarias választ kaptam, így kissé megemelkedett a szemöldököm. Nocsak... Felé sétáltam és úgy döntöttem nem gyújtok fényt a pálcámmal, elvégre azért nincs olyan sötét.
- Azt, hogy itt van veled valaki és nem vagy teljesen egyedül. - mondtam mikor odaértem hozzá. - Habár nincs senki ahogy kivettem. - tettem hozzá és felmértem a környezetem. A fényviszonyok nem voltak túlzottan hasznosak, de ki tudtam venni, hogy körülbelül egy elsős, vagy talán egy másodikos lánnyal futottam össze.
- Csillaglesés? - tippeltem a pokróc láttán és felnéztem az égre. Elég tiszta volt ahhoz, hogy ki lehessen venni őket és mondhatni tökéletes helyet is talált hozzá. Na nem mintha engem vonzottak volna a csillagok. Szépek meg minden, de amikor felhős az ég valahogy jobb volt a kedvem. A lányra emeltem a tekintetem újra, aztán körbe. Egyedül nem hagyhattam itt, elvégre bármi megtámadhatta volna. Na meg ki tudja mi lenne ha beleesne a vízbe.
- Mi a neved? - érdeklődtem, de azért nem mentem közelebb. Még a végén valami őrültnek néz aki rá pályázik. Nem vagyok szőke meg lovam sincs, hogy valami dilis mesebeli királyfinak tűnjek. A gondolaton majdnem felröhögtem, de végül el sikerült fojtani a késztetést.
- Az enyém Ren. A Minisztériumban dolgozom, auror vagyok. - mondom és így gondolom sikerült megnyugtatnom, hogy nem vagyok valami elmebajos.

Lanetta

Lassan tényleg szellemnek érzem magam a sok éjszakai mászkálástól teljesen egyedül, habár nem volt ez olyan rossz. Szívesebben töltöttem el kint az időt amikor tehettem mint négy fal közé zárva. A céltalan bolyongásomnak is megvolt a maga oka, hiszen az álommanó képtelen volt álmokat szőni nekem. Kiűztem az álmosságot magamból amint kiléptem az éjszakába, és most csak a csend volt az én társam magányos utamon. Kyle valószínűleg már mélyen húzta a lóbőrt odahaza és ez a gondolat kissé megnyugvással töltött el. Annak ellenére, hogy próbáltam szakítani minden családtagommal, talán vele ment a legnehezebben és ha őszinte szeretnék maradni magamhoz... nem is ment. Ikrek vagyunk, így valami elcs*szett módon kötődünk egymáshoz, még ha az egyik fél ezt nem is akarja. Ezen morfondírozva sétáltam el a tér mellett balra, ami mint kiderült a játszótér felé vezetett. A gondolataimban való elmélkedést egy nesz zavarta meg és ez nem a hinta nyikorgása volt, hanem egy apró árny, ami elsuhant előttem. Követtem a tekintetemmel az útját és sikerült kivennem mi is az. Egy róka volt, ami alapjában véve nem meglepő errefelé, habár ez a példány egyedül volt, már ha a hintában ülő személyt nem vettem figyelembe. Közelebb sétáltam az ismeretlenhez, de nem tűnt ellenfélnek a számomra, hiszen újfent egy kölyökkel akadtam össze. Néha el kellett gondolkozzak azon, hogy ebben a faluban főleg kölykök vannak. Mély sóhajjal indultam meg a lány felé.
- Mit keresel kint teljesen egyedül ilyenkor... - szegezem neki a kérdést, nem törődve azzal mennyire megrémiszthetem őt ezzel.

Krisztina

A szavai egyfajta megnyugtatással voltak rám, elvégre nem kell pesztrálnom szerencsétlen lányt. Nem elég nekem a saját melóm?
- Ennek örülök, habár a kérdés adott, hogy miért hagyja bárki, hogy egyes-egymagadban itt ücsörögj. - mondom, majd a csillagokra terelődik a szó, elvégre nem igazán vártam választ erre a mondatra. Arra amit mondott ha akartam se ment volna, hogy kedves és udvarias szavakkal illessem a csillagokat, szóval jobbnak láttam csendben maradni. A csillagok. Miért nem mindjárt időjárás? Bemutatkozott, így megtudhattam, hogy kinek a lánya és ezzel nagyjából sikerült is belőnöm a hovatartozását, pláne mikor megmondta ki az apja. Mivel bemutatkoztam, nem szándékoztam ennek sem túl nagy jelentőséget adni, így hát hagytam a témát veszni. Már majdnem kiélveztem a pillanatnyi csendet kettőnk társalgása közt, mikor azonban olyat kérdezett, hogy önkéntelenül is a homlokomra szaladt a szemöldököm.
- Felügyelő?! Még csak az kellene, hogy gyerekeket pesztráljak naponta és egyengessem az útjukat. - vágtam egy grimaszt. - Nem, ki van zárva. Az én munkaköröm.... egy kissé... bonyolultabb típusú. - mondom, mert nem akartam tudni milyen lenne a reakciója, ha csak simán az arcába vágom hogy likvidátor vagyok.
- Ha attól félsz hogy visszazavarlak, akkor meg kell nyugtassalak. Nem érdekel ki lóg a suliból. A ti korotokban én is ezt csináltam. - vonom meg a vállam könnyedén és a tavat kezdem fürkészni.

Krisztina

A kiscsaj  eléggé felkapta a vizet, habár inkább tűnt gyerekes hisztinek és duzzogásnak a mondata, mintsem az, hogy ő most aztán mérges. Inkább tűnt az apjára mérgesnek mintsem rám, szóval nem volt mitől tartanom, hogy esetleg hallgatnom kell ahogy szid.
- Fogadd el. - vontam meg a vállam. - Gyerek fejjel nehéz lehet megérteni, de miattad csinálja. Oké, hogy hiányzik meg a többi katyvasz, de nem fogja hamarabb hazatolni a képét, csak mert te azt akarod. - mondom, habár nem volt kedvem belefolyni ebbe a dologba, de tapasztalatból beszéltem. Kölyökként még én is duzzogtam mikor az ősök nem értek haza időben vagy ilyesmi, de bele kell szokni. A hiszti meg a többi kicsit sem segít. Azt hiszik segítenek azzal ha kidolgozzák a belüket is, de közben elhanyagolják a kölyköt, aztán mikor hazaérnek még le is szólják mert ők fáradtak. Mivel sikerült kimentenem magam azzal, hogy nem vagyok felügyelő, így megkaptam egy nekem szegezett kérdést, ami már majdnem aranyosan csengett. Emberek láb alól eltevése... muris.
- A második, ha pontosak akarunk lenni. - mondom őszintén és vállat vonok. - Ahogy látom nem bírod az aurorokat. - mérem végig gúnyos pillantás kíséretében, de igazából teljesen hidegen hagy, hogy mit gondol rólam, vagy az aurorokról. Felőlem akár azt is kívánhatná, hogy helyben forduljak fel.
- Ha már így rákérdeztél, most én is kíváncsi lettem. Mi bajod az aurorokkal? - érdeklődöm színtelen hangon és ráemelem a tekintetemet.

Rozsdás

Grace otthona felé vettem az irányt, ahogy azt pár órája elterveztem. Egy kicsit zavart, hogy nem kerestem fel mióta volt az a melóm, de most majd valamiféle bocsánatot kinyögök magamból. Jézus, megbolondítja a pasikat a női nem esküszöm. Nem voltam hülye, hoztam is magammal valamit neki a dzsekim zsebébe rejtve, remélve bírni fogja. Igazából nem voltam biztos benne, hogy bírja az ilyesmit, de ki tudja. Ahogy lekanyarodtam a főútról láttam egy pár félét elhaladni a csárda felé és nem kellett sok, hogy rájöjjek kit látok összeölelkezve valami sráccal. Kíváncsi voltam ki a srác, így utánuk indultam beleveszve a tömegbe. Ugyan a magasságom miatt kiszúrható voltam, de azért még tartogattam pár trükköt a tarsolyomban, ha el kellett tűnjek. A csárdáig sikerült követnem őket, de nem merészkedtem közel és csak jóval utána sétáltam be utánuk. Beérve a pulthoz mentem és kértem egy italt, majd rögtön a megszokott helyemre helyezkedtem, így pontosan láthattam őket. Páran voltak bent, de ilyenkor nem volt valami nagy a forgalom. Az italomba kortyolva igyekeztem őket szemmel tartani, de úgy, hogy ez ne tűnjön fel nekik. Szerencsére azért ehhez konyítottam és nem kellett nagyon aggódnom azért, hogy túl hosszan, vagy túl feltűnően bámulnám őket.

Rozsdás

A megfigyelésem alatt láttam mindent, de hamarosan rá kellett jöjjek, hogy akit eddig megfigyeltem az nem más mint a testvére.  Majdnem hülyén éreztem magam a helyzet miatt, de azért ennyire nem voltam érzelgős típus. Már éppen lehajtottam az utolsó pohár sörömet amikor meghallottam Grace hangját mellőlem. Pedig egészen jól sikerült észrevétlennek maradnom. Még a srác is lelépett…
- Dehogy vesztem el. Ha így lenne most nem ülnék itt. – mondom és intek a pultosnak, hogy töltse újra a poharam. –Szia rozsdás. – mérem végig ma már legalább huszadjára. Volt egy olyan sejtésem, hogy a leányzó jelenleg átkozza a percet hogy észrevett. Na meg azt, hogy nem kerestem fel egy ideje, de őszintén szólva a falu közelében se voltam. Na meg épp hozzá tartottam amikor láttam a testvérével.
- Gondolom nem örültél volna neki, legalábbis remélem. Mármint ha őszinte akarnék lenni, ami általában nem vagyok – mondom és az italba kortyolok amit közben odaadott a pultos. – akkor nem szívesen végeztem volna egy yeti gyomrában. – mondom letéve a poharat és rá emelem a tekintetem. – Haragszol? Tudom hogy egy f*sznak tartasz amiért nem kerestelek fel. – keresem a tekintetét. – Éppen hozzád tartottam amikor kiszúrtalak a sráccal, de közben leesett, hogy ő a testvéred. – biccentek az ajtó felé ahol pár perce kilépett a srác.

Rozsdás

A reakcióján elvigyorodtam.
- Igen, itt. Vagyok ekkora nyomo*ék, hogy ide mertem ülni. – teszek rá egy lapáttal a mondatára, de azért van benne igazság. Hanyagoltam, most megy csak úgy idejöttem és leállok dumálni vele mintha mi se történt volna. Ez az én formám.
- Csak eggyel? – érdeklődőm kíváncsian, de persze azért tudom, hogy ha nem hiányoztam volna neki, akkor nem lenne mérges.  Azért ennyire nem vagyok IQ gyök.  Figyeltem a reakcióit, de nem sok dolgot tudtam kivenni azon kívül, amit most vágott a fejemhez. Csalódás. Szuper, mint mindig csalódást okoztam valakinek. Listát kellene vezetnem azokról, akiktől ezt hallom, vagy mondjuk, kérhetnék egy Galleont. Elég hamar sikerülne egy kisebb vagyont összeszednem.
- Oké figyelj, mert nem szokásom ilyesmit mondani, de igazad van. Csalódott vagy mert voltam olyan hülye és nem figyelmeztettelek téged, hogy egy ideig nem látod azt a h*lye fejem, de nem sok ember van akit érdekel mi van velem. Sőt, jelenleg rajtad kívül talán az ikrem az egyetlen. Nem vagyok jó ezekben az emberi nyavalyákban, mint a kapcsolatok meg a barátkozás. – magyarázom neki, de folytatom. – tudom, hogy épp a hátad közepére sem kívánnád a magyarázkodást, de lehet jobb is lenne ha békén hagynálak. Elvégre csak bajt hoznék a te és a családod fejére is. – ezzel befejezem a monológot és éppen fel készülök állni, ám még hozzám vágja, hogy semmi közöm ahhoz kivel van és mikor.
- Ja, ebben tényleg igazad van. – teszem hozzá megjegyzésképp és a pultra dobom a pia árát. – De azért engem mégis csak érdekelt.

Nadine Rohr
Öltözet

A találkozó, amelyet leszerveztem szimpla mellékes munka volt, nem pontosan az én szakterületemhez köthető, ám szükség volt rá. Nem tudhattam mit is rejt magában az ékszer, noha igazán nem is érdekelt, inkább az, hogy mi köze is volt a célszemélyemhez és arra, hogy miért szorongatta úgy, mintha fontosabb lenne az életénél is. Ez volt az ami igazán felkeltette a tárgy iránt az érdeklődésem, viszont engem nem vonzottak a különleges ékszerek, vázák meg az ehhez hasonló cifraságok. Ezért is kerestem fel Nadine-t, akit az egyik munkatársam ajánlott nekem, mikor rákérdeztem. Megszerveztük a találkozót a csárda falai közé, aminek nagyrészt örültem, elvégre nem szerettem volna házhoz menni feleslegesen. Amennyit kiderítettem Nadineről egész jó benyomást keltett bennem, de csak arra vonatkozóan, hogy tud majd segíteni nekem. A csárda felé sétáltam és figyeltem az embereket az utcán. Teljesen közönséges volt, olyan mintha valaki levetítette volna ezt újra és újra. Emberek sokasága igyekszi A pontból a B pontba, ami a csárdától egészen a házukig bármi lehetett. Szórakozottan néztem, amikor az egyik férfi a kisfiát próbálta elhúzni a kirakatból. Már majdnem mulatságos volt, ahogy próbálkozott az elcsitításával. Megigazítottam magamon a kabátom és tovább indultam. Még volt pár percem a találkozó időpontja előtt, de nem voltam a késés híve, inkább a nyomtalanul való eltűnés volt a specialitásom. A csárda ajtajánál elengedtem a kifelé tartó férfit, aki láthatóan örült, hogy egyáltalán megállt a két tulajdon lábán. Elnyomtam a késztetést, hogy segítsek megismertetni vele a földet és beléptem. A csárdában voltak páran, de történetesen tudtam kit keressek a tekintetemmel. Hamarosan rá is akadtam az egyik asztalnál így hamarosan mellé is értem és a kezemet nyújtottam.
- Szép estét. – mondom, és ha sikerült kezet fognunk lekapom a kabátom és elhelyezkedem vele szemben. – A levelezésből már nagyjából tudhatja miért is kerestem meg önt. – teszek le elé egy kisebb csomagot, amelyben tulajdonképpen az adott ékszer található.

Nadine Rohr
Öltözet

Figyelemmel kísérem őt, ahogy helyet foglal, majd azt, hogyan néz a dobozra. Biccentek a kérdésére, elvégre pontosan azért hoztam el, hogy megnézze és véleményezze nekem, hátha többet mesél neki, mint nekem.
- Nem, nem érintettem meg kézzel. – mondom tényszerűen, elvégre nem vagyok ostoba, hogy csak úgy megfogdossak bármit, amiről azt sem tudom mi és veszélyes-e rám nézve. Rajta tartom a szemem, amíg szemlélődik, látom rajta hogy erősen koncentrál, gondolkozik. Előkap egy könyvet és lapozni kezdi, ám hamarosan újra rám emeli a tekintetét én pedig állom azt.
- Nem igazán, de annyit segíthetek, hogy a tulajdonosa féltette eléggé ahhoz, hogy még az utolsó pillanatban is szorongassa… - felelem komoly tekintettel, igyekezve a választ úgy mondani, hogy csak az ő számára legyen hallható. Ismertem a kocsmát, járnak ide olyan emberek is akik szívesen eltulajdonítanák azt amiről szó vagy, hogy aztán jó összegekért el tudják adni és őszintén szólva nem volt kedvem éjszakai verekedésbe, vagy éppen párbajba keveredni. Körbepillantok a kocsmában, ám egyelőre egyetlen kíváncsi tekintetet sem fedezek fel, aki a mi kis találkánk miatt érdeklődne, de ez nem számít semmit. A szarka is csak akkor csap le, amikor meglátja a csillanását a tárgynak, addig az csupán egy tárgy lesz amit lát… Ezzel a gondolattal visszatekintek az előttem ülőre és kíváncsian figyelem mire jut vele.
- Tulajdonképpen Miss Rohr, ha szeretné akár magával is viheti és otthon rájöhet a titkára. Nem félek attól, hogy eltulajdonítaná. – teszem hozzá a mondatot, ám ő is sejtheti, hogy ha ezzel megpróbálkozna, akkor nem járna jól. Senki sem kívánja, hogy egy auror lihegjen a nyomában, pláne ha az egy likidátor.