Áron
Vágytam egy kis magányra. Csak én, és talán a gitárom. Elindultam tehát felfedezni a kastélyt. Elhaladtam a Nagyterem mellett, benéztem a könyvtárba, majd végül eldöntöttem, hogy az udvaron keresek valami csendes kis helyet. Így akadtam rá erre a kis belső udvar szerűségre. Leültem a szökőkút szélére, és körbenéztem. Teljesen kihalt volt minden, sehol egy ember. Pont ez kellett most nekem. Láttam a sövénykerítést, a tisztás egy részét, és a rúnás oszlopokat. Gyönyörű ez a hely. Nem is értem miért nem jár ide több ember. Felálltam, körbesétáltam, és végül lecsüccsentem a fal mellett lévő padhoz. Gitáromat kihámoztam a tokjából, és elkezdtem sorra venni a kedvenceimet. Mivel tudtam, hogy egyedül vagyok, ezért néha még énekeltem is mellé. Egyébként általában figyelek, hogy ne énekeljek emberek elött, mert ilyenkor általában, lefagyok, elcsuklik a hangom, és egy oktávot ugrik. Nagyon kevés az az ember, aki elött merek énekelni.