36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Szentmihályi Ádám összes RPG hozzászólása (3 darab)

Oldalak: [1] Le
Szentmihályi Ádám
INAKTÍV



RPG hsz: 6
Összes hsz: 61
Írta: 2016. február 28. 22:51 Ugrás a poszthoz

Kamillácska

A hétvégén úgy döntött leugrik egy kicsit a faluba, csak úgy, lazulni. Na nem mintha mostanában nem pihent volna annyit, mint más két év alatt, de ez teljesen lényegtelen. Svédországi tartózkodásuk során ugyan napi rendszerességgel edzet, de más dolga nagyon nem is volt, szóval volt ideje relaxálni is. De a hazaút egy cseppet sem mondható rövidnek, az teljesen kimerített mindenkit. Aztán a hazaérkezés után egyből csaptak egy bulit, ami hát kicsit érdekesen alakult. Jól indult, de történt ez-az, kicsit ellaposodott a történet, aztán inkább úgy döntött, hogy ő köszöni, inkább lelécel. Pedig nagy bulibáró, partyarc meg minden, de most valahogy mégsem volt kedve az egészhez.
Ezért ma inkább úgy döntött kicsit egyedül lesz, vagyis ami azt illeti, emberek között, de mégis egyedül, mivel sem a kastélyban, sem pedig a faluban nem tudna olyan pontot találni, ahol egyedül, nyugton lehetne magában. De, ha már ez a helyzet, akkor a kellemeset, a hasznossal, benéz a barlangfürdőbe. A ma hajnali edzése során kicsit mintha megrándult volna a válla és úgy hallotta, a barlangfürdőben van valami masszázs zubogó, hátha az segít valamit. Bár egy jó kiadós kezekkel történő masszázs biztosan hatásosabb lenne, de mégis kihez mehetne oda, hogy "hé, te! masszírózzá' má' meg! kösz!" Szóval marad a barlangfürdő. A jegypénztárnál nincs nagy sor, gyorsan be is jut a fürdőbe. A férfi öltözőben átcseréli ruháját egy fürdőnadrágra és már indul is befelé. Valóban nem túl nagy a tömeg, ez pedig számára pozitívum. Kicsit félt, hogy majd hatalmas gyerekzsivaj lesz, mint ahogy az ilyen helyeken lenni szokott, de pozitívan csalódott. Egyből megcélozza a medencébe vezető lépcsősort. Kicsit hideg a víz, de ez egy cseppet sem érdekli. Szemével kutatni kezdi a masszázs zubogót, közben pedig egyik-másik kezét benedvesíti és azzal megtapogatja felsőtestét, hogy szoktassa magát a víz hőmérsékletéhez. Egy nagyobb darab idős hölgy sétál el előtte majd megpillantja a szóban forgó zubogót. Nagyobb léptekkel megindul - már amennyire ezt a víz engedi - és egyből beáll a zubogó alá. Fejét kicsit előre dönti és próbál úgy állni, hogy a vízsugár a fájó pontját érje. Először csak még jobban fájlalja, de egy perc után, mintha tényleg masszíroznák a meghúzódott részt. Néha meg forgatja picit a nyakát, próbálgatja, hogy mégis hogyan a legkényelmesebb, mi a leghatásosabb pozíció.
Szentmihályi Ádám
INAKTÍV



RPG hsz: 6
Összes hsz: 61
Írta: 2016. március 21. 21:35 Ugrás a poszthoz

Kamillácska

Kellemesen elmeditál a ráérkező vízsugár alatt, mely jólesően masszírozza fájó vállát. Néha azért kicsit mocorog, hogy ne zsibbadjanak el teljesen tagjai. Olykor-olykor megzavarja egy-két viháncoló hiperaktív kisgyerek, olyankor kicsit morcosabban néz rájuk, akkor pedig jönnek a szülők vagy nagymamák sűrű elnézéseket kérve és odébb tuszkolják a gyerekeket. Félreértés ne essék, nem mindig ilyen mogorva Ádám, de most nem egészen van türelme a kisgyerekekhez, akik folyamatosan - még ha akaratlanul is, de - az arcába csapkodják a vizet. Ő most inkább kicsit relaxálni szeretne. Szemét is becsukja és próbál elmerengeni a gondolataiban. Vagyis inkább próbál nem gondolkodni, próbál agyilag is pihenni egy picit. Ám ezt nem sokáig teheti. Hirtelen, mintha a semmiből, de előbukkan valaki és sikerül is neki pont a legfájóbb ponton rátehénkedni. Válla megrogyik a súlytól, így a rácsimpaszkodó is lecsúszik róla. Te álla..! Dühöng magában, de most igazán. De mikor megpillantja ki is a tettes kicsit lecsillapodik. A lánytól se esett neki jobban ez a tett, de legalább mégsem egy vadidegen vetette rá magát. Vesz egy mély levegőt és próbálja megőrizni a hidegvérét. Nem hisztis típus, egyáltalán nem, de ha egy fájó részt újra sérülés ér, nyilvánvalóan még jobban fog fájni. Ő mindenesetre próbálja ezt rezzenéstelen arccal viselni. Ádám nem az a nyámnyila, nyafogós, síros-pityogós (óvodába nem való) és még ha lenne is rá oka, hogy megtörjön, mindig erős marad. A külvilág felé legalábbis mindig ezt mutatja, mert úgy érzi, hogy ezt kell, hogy mutassa.
- De - mondja végül kurtán. Nem is igazán tudja, hogy mit mondhatna Kamillának. A svédországi bevásárlóközpontos móka óta nem igazán találkoztak. Az utazás során pedig igen ambivalens és felettébb érdekes dolgokat művelt a lány, amit Ádám a mai napig nem tud hova tenni.
Kényelmesen visszaáll a vízsugár alá, hogy az ismételten masszírozza a vállait. - És, hogy vagy? - A kínos csendet nem igazán tudja elviselni. A csendet igen, de ez most nem a kellemes és egyben nyugtató csend, hanem sokkal inkább az késsel is vágható feszült, kínos csend.
Szentmihályi Ádám
INAKTÍV



RPG hsz: 6
Összes hsz: 61
Írta: 2016. május 7. 15:59 Ugrás a poszthoz

Kamillácska

A gyerekzsivajtól így is kissé feszült lett, hát még Kamilla jelenléte... nem igazán javít a helyzeten. Nem is érti mit keres egyáltalán itt a lány. Minek jött ide? Hiszen eddig is kerülte Ádámot, akkor most minek tett kivételt? Különösebben nem érdekli őt, nem áztatja esténként könnyel a párnáját. Egyszerűen csak nem érti, nem tudja megfejteni a lányt. De néha azt gondolja, hogy a lány sem igazán tudja, hogy mit csinál. Olyan szeszélyes. Egyik pillanatban még minden rendben, tök jól elvannak, mint a rendes haverok, a következő pillanatban meg mintha valami megszállta volna Kamillát, úgy tapadt Ádámra. Aztán ahogy visszatértek a svédországi útból a kastélyba, Kamilla nem volt többé a régi, sőt feltűnően kerülte Ádám társaságát. És látszólag ez mind ok nélkül. A srác ezt azért eléggé furcsállta, de nem firtatta a dolgot. Ha nem, hát nem, gondolta és alkalmazkodott az új felálláshoz. Sosem voltak igazán összenőve, teljesen jól megvoltak egymás nélkül is.
Kamilla azonban most rejtélyesen mégis felbukkan, mégis úgy dönt, hogy tesz egy lépést Ádám felé. Esküszöm nem értem én a nőket... Mire fel játsszák a csajok az elérhetetlent, főleg, ha utána ugyanúgy visszajönnek, ráadásul maguktól?!
Az előbbi fájdalmas nyakba ugrást a szőkeség kompenzálná, mégpedig egy jó masszázzsal. Vétek is lenne kihagyni ezt a remek alkalmat. Gyorsan megfordul és kissé a vízbe merül, hogy a lány kényelmesen elérje a vállait. Az első pár pillanatban még jobban fáj neki, mint előtte, de hamar megszokja az érzést és végül már inkább kellemesnek hat az óvatos nyomkodás.
Közben érzi a feszült csendet, amit végül a lány hangja tör meg. - Szintén. - Válaszolja ismét kurtán, mivel továbbra sem tudja, hogy mi mást mondhatna. Egyáltalán szükséges bármit is mondania? Egy darabig némán élvezi a szorgos kis kezeket, végül azonban mégis csak megszólal: - Amúgy, mi járatban erre? - Elsőre úgy hangozhatott ez, mint valami számonkérés valakitől, aki az ő, privát területébe behatolt, de kétszer végiggondolva jogos a kérdés, hiszen Kamilla láthatólag teljesen egyedül van és nem úgy tűnik, mint aki valamely fájó tagját jött volna kinyújtóztatni. Vagyis hát.. végül is, ki tudja?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Szentmihályi Ádám összes RPG hozzászólása (3 darab)

Oldalak: [1] Fel