37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kevin Schönfeld összes hozzászólása (106 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Le
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. március 8. 16:54 Ugrás a poszthoz

Shayleen.
Ez a nap is úgy telt az ifjú Schönfeld számára, mint a többi. Semmit téve kóválygott az iskola falai közt, kereste a társaságot, amire már egy ideje vágyott. Gwen valahol kint kóborolt, így otthon felesleges volt maradnia. Ezért döntött amellett, hogy az iskolában fogja a levegőt rontani, mert hát miért is ne?
Ahogy a folyosókon bóklászott, felidézte azokat a momentumokat, amik itt érték őt, gólyaként. Superman jele úgy villódzott a pólóján, mintha ő maga lett volna az említett szuperhős, bár testalkata valamint külleme elég erősen eltért attól az izomhegytől.  
Kivételesen most nem nyomkodta a mugli játékának elkopott gombjait, helyette a farzsebében pihent. Talán már meg is ölte volna a szörnyet? Vagy megunta azt, a századik végigjátszás után? Ő maga sem tudta, igazából most kivételesen nem is volt kedve azt nyomkodni. Ahogy zakatolt az agya, néhány fontosabb emlékképet látott maga előtt, végül beugrott Ő. Tarkójára font kezekkel megállt egy portré előtt, de nem a festményen lévő hölgyeményt figyelte, helyette gondolkodott s elmerengett. Talán nem is volt annyira feledékeny, mint milyennek hitte magát.
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. március 11. 20:09 Ugrás a poszthoz

Shayleen.
Kevin teljesen elbambult. Nem vallott rá ez a viselkedési mód. Amióta Gwen elment a suliból, azóta ismét egyedül kóválygott a kastély falai közt. A hirtelen jött szabadság jól esett neki, viszont ismét egyedül érezte magát. Kevin talpraesett gyerek volt, nem okozott nagy nehézséget feltalálnia önmagát, bár most inkább egy festményt nézegetett, ahogy az a haját fésülte, s a mögötte lévő ablakon nézelődött kifelé. Biztos nem volt beszélgető partnere, vagy mi.
Már majdnem tátott szájjal nézte a festményt, pislogni is elfelejtett aztán… BUMM, belé ütközött valaki. Rögvest a karambol irányába pillantott. Először csak a lábakat pillantotta meg, aztán felfelé haladt azokkal a kék szemeivel, mire a lány arcán állt meg a tekintete. Először el sem hitte, hogy kivel hozta össze a sors megint.
- S... Shayleen. - Csak a lány nevét bírta kinyögni a meglepettségtől. Belül rendkívül megörült a lánykának. Még mindig ugyan olyan gyönyörű volt, mint amikor megismerte. Igen, Kevin régen nagyon bele volt zúgva az exunikornisba. Ha tehette volna, felkapta volna azt a törékeny testét és megpörgette volna, de tudta ezt nem lehet. Nem akarta összeroppantani.
- De jó újra látni, hogy vagy? - Fogalma sem volt róla, mit is mondjon. Sikerült a lehető legbénább témát feldobnia. Remek.
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. április 4. 22:41 Ugrás a poszthoz

Shayleen.

Akárcsak egy üstökös, úgy robbant be Shayleen ismét Kevin életébe. Az eridonos már nem is tudta, hány éve találkoztak legutoljára, volt az négy, esetleg öt, de három biztosan. Kevin lányos zavarában azt sem tudta, hogy kedd volt-e vagy köd, hirtelen semmi normálisat nem tudott kibökni, egy egyszerű hogy vagyon kívül. Jellemző. Persze mindezt csak az ölelés után, amit a lánytól kapott. Beszippantotta Shay illatát, még mindig ugyanolyan finom volt, mint régen. Kevint elöntötték az emlékek, és azok az érzelmek, amik hajdanán is elkapták, amikor megölelhette megint a levitást. Ám ezek az érzelmek nem voltak olyan erősek, mint anno. Most már úgy tekintet rájuk az eridonos, mint a boldog relikviákra. Semmi komolyat nem gondolt, még ha ott voltak legbelül valahol az érzelmei, amiket igyekezett egy hatalmas faládába elzárni nyolcvanhét lakattal.
- Hát, sok minden történt, például az, hogy összevesztem Gwennel, még az iskolakezdés előtt kisgólyaként és leginkább a szobámba gubbasztottam. Ott töltöttem a mindennapjaimat. - Jobb mancsával megütögette azt a zsebet, amiben ott pihent a játék.
- De... most, hogy kibékültünk, kezdek kilépni a burkomból, és igyekszem nem a gyíkokkal lógni. - kezdett felengedni, eddig tartott nála az idegesség, a zavarodottság.
Kevin azon ritka emberek közé volt sorolható mindig is, akik átláttak az emberek maszkjain. Nem teljesen, ugyan. De látta, ha valami nem volt okés az embereken. Önmaga is empatikus személyiségnek mondta magát.
- Valami baj van? Nagyon csillognak a szemeid, csak nem beteg vagy? - Talán a fiú is látta a lányon, hogy elfojtott könnyeivel vesződött már egy ideje, de nem ezt kérdezte meg először. Ezért inkább óvatos lépésekkel közelítette meg, hátha könnyebb dolga lesz. Legalább tovább csodálhatta Shay arcát.
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. június 1. 20:18 Ugrás a poszthoz

Shayleen.

Hetekkel ezelőtt ismét találkozott Vele. Nem értett semmit, csak azt, hogy ez a hirtelen találkozás elindított valamit, egy folyamatot. Feljöttek benne a gyerekkori emlékek, amikor még pisisként hárman játszottak az udvaron, Shayleen, Gwen és Kevin. Azok az emlékei is eszébe jutottak, amikor gyerekként produkálta magát, csak hogy észrevegye őt a lány. Mókás volt visszagondolni ezekre az emlékekre, Kevin csak egy hülye kisgyerek volt, aki fülig szerelmes volt a szomszédlány unokatestvérébe. Most pedig egy nagy gyerek, aki nem találja a helyét a világban.
Jelenleg azt érezte Kevin, hogy ez a folyamat a szívében indult el. A régi, elnyomott érzelmek lüktetni kezdtek benne, feléledtek. Megint mintha picit belezúgott volna a lányba, aki tabu volt a számára. Fogalma sem volt arról, hogy mit tegyen. Tartott attól, ha elmondja mindezt a levitásnak, az elszakad tőle. Még a gameboy nyomkodásától is elment a kedve, pedig ilyen sosem fordult még elő.
Zsebre vágott kezekkel sétálgatott a kastélyban, úgy érezte megpusztul, ha otthon marad. Ahogy sétálgatott, meg-megállt kinézni az ablakokon, majd az erkélyre keveredett. Mivel üres volt, és nyugodt, úgy gondolta, hogy tökéletes hely lesz a gondolkodásra, és arra, hogy valami megoldást találjon az összes bajára, problémájára. Szemei előtt Shayleen arca lebegett, kezein azt érezte, mintha a puha bőrét tapintaná ismét. Teljesen össze volt zavarodva.
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. június 2. 18:37 Ugrás a poszthoz

Shayleen.

Teljesen el volt veszve a gondolatai közt, ahogy össze volt zavarodva és nem tudta, mit kellene tennie. Több opció is megfordult a fejében, de aztán mindet elvetette, mert az ő logikája szerint nem végződött olyan fényesen.
A korlátra támaszkodva nézett ki a fejéből, ahogyan agyalt. Kívülről úgy tűnt, mintha csak az erkélyre táruló látképet csodálta volna, de nem. Ez más volt.
Fáradttan sóhajtott egyet, lehunyta szemeit, súlypontját a kezeire helyezte át, és a fejét lehajtotta. Olyan volt, mint egy depis, szőrös, óriás bébi. Ácsorgott ott még pár pillanatig, amikor valaki elkapta őt hátulról. Szemei azonnal kipattantak, a fejében ez volt az első gondolat: ÚRISTEN, IDÁIG KÖVETETT A SZELLEM!, az a szellemlány jutott eszébe, aki jó múltkorában úgy ráhozta a frászt, hogy majdnem összecsinálta magát. Gáz.
De az a szoros ölelés nem tartott sokáig, körülbelül addig, amíg helyre nem rázódott a feje. Amikor felpillantott, hirtelen szóhoz sem jutott, maikor meglátta a lányt, aki miatt fájt a feje.
- S... Shay...- ennyit tudott gyorsan kipréselni az ajkai közül. Bár az állapotát látva nem csodálkozom. Szegény srác igen csak szét volt csúszva, a haja bozontosan állt, kitudja mikor látott legutoljára fésűt. Rövid borosta lepte be nyúzott arcát. Úgy nézett ki, mint aki három héten keresztül éjszakás műszakban dolgozott. Végig hallgatta Shayleen csipkelődését, ami mosolyt csalt az arcára, még ha rottyon is volt. Belül boldog volt, hogy ismét láthatta a lányt, szerette vele tölteni az időt, amikor alkalma volt rá, fontos volt a számára.
- Nem gondoltad volna, mi? Tele vagyok meglepetésekkel. - jegyezte meg.
De még milyen meglepetéseket tartogat. Drága Merlin, kérlek, óvd meg ezt a szerencsétlent.
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. július 3. 16:30 Ugrás a poszthoz

Shayleen.
( ne haragudj, de ez a meme annyira az eszembe jutott... :'D )

Az ölelés olyan hirtelen volt számára, és olyan rövid ideig tartott, mint egy villámcsapás. A mennydörgést pedig a fiú dadogása helyettesítette, ami mindig a villámlást követi. Zavarba jött, hirtelen azt sem tudta, hogy mit mondjon. Shayleen nevét sem tudta egyszerre kimondani, csak a felét. Szüksége volt pár pillanatra, mire ismét észhez tért, és vette a poént, amit a levitás az imént sütött el. Magabiztos mosoly húzódott végig borostás arcán, miközben ő is tett egy csípős megjegyzést. Aztán eszébe jutott, hogy mi lenne, ha Shayleen válaszát még tetézné.
- Hogy milyen kis kíváncsi lettél. – A mesélésre értette. Magabiztos mosolya inkább már csak egy huncut, pajkos vigyorrá nőtte ki magát, amíg tartott a hatás. Végül ismét az a búbánatos, szürke hangulatú Kevin-pofa tért vissza, ami napok óta díszítette az eridonos fejét. Viszont egy halvány mosoly ott görbült a szája szélén, hála a lány jelenlétének.
- Honnét tudtad? - Meglepetten visszakérdezett.  Aztán rájött, hogy elég feltűnő lehetett azok számára, akik már ismerték, és tudták, mekkora szószátyár is valójában. Bízott Shayleenben, de nem volt abban biztos, hogy most kellene letámadnia a lányt a szerelmi vallomásával. Úgy gondolta, terel egy kicsit, legalább nem csak a pályán terel, hanem itt is. Haha. Szóvicc.
- Mármint…igen! Nő van a dologban, de nem lényeges. - legyintett egyet – Tényleg semmi komoly. - Remélte, hogy ennyivel le is fogja zárni az egész témát, és ezért megpróbált terelni.
- Csinos vagy ma. - végig mérte a lányt kétszer is, miután eleresztette ezt a bókot. Bár lehet buta ötlet volt a Kevin részéről, főleg, hogy miről próbált terelni.
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. július 7. 12:48 Ugrás a poszthoz

Gwen.
Fürdőnadrág | Július 1.

Meleg volt, olyannyira meleg, hogy még a hűtőben dekkolás sem segített rajta. Most komolyan, mi ez a forróság, ráadásul fel kellett vennie a talárját is, ami amúgy fekete volt, és beszívta a meleget. Pazar. Az órán nem figyelt, csak azon agyalt, hogy élje túl a napot. Izzadva, hazatántorgott. Otthon a cipőit lerúgta lábairól, egy szál gatyára vetkőzve elterült a kanapén, arccal lefelé. Elég látványosan szenvedett a házban, ahol már csak ketten laktak Gwennel, és az állatokkal.
Talán késő estig is ott henyélt volna, ha a szőke nem lép közbe, és nem veti fel az ötletet, hogy menjenek le a tóhoz fürdeni. Kevint mintha puskából lőtték volna ki, ahogy meghallotta a felvetést. Rögtön felrohant a szobájába, ahol magára kapott egy fürdőgatyát és egy halásznadrágot, felsőtestét szabadon hagyta. Két okból: egy, mert marhára meleg volt, kettő, mert egózhatott egy kicsit a kockáival.
A partra érkezvén lerúgta a lábairól a lábujjas papucsát, halásznadrágjától is megszabadult, s követte a szőkét a vízbe.
- Jövök már, ne sürgess! - tudta, hogy azért sietett Gwen előre, hogy megússza Kevin hülyeségét, de amíg nem ment a lány a víz alá, addig Herr Schönfeldnek lesz esélye a terve beváltására.
Lábait egyre gyorsabban szedte, hamar beérte a legjobb barátját, majd felkapta azt a vékony, törékeny testét. Természetesen az akarata ellenére, úgy mókásabb. Ha Gwen ficánkolt volna, Kevint nem zavarta. Ahogy haladt befelé, megérezte, hogy a víz már elég mély. Megfeszítette izmait, végül egy határozott mozdulattal bevágta oda Gwent. Ezzel párhuzamban ő is elmerült a vízben, nehogy a szöszi bosszút állhasson rajta. Amint a felhevült testhez ért a hideg víz, megborzongott, a szemei kigubbadtak.
- Hi...hi...hideg!  - Gyorsan fel is állt, így már csak derékig ért neki. Közben abba az irányba pillantott, ahol a szőkének kellett lennie. Kíváncsi volt a másik reakciójára.
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. július 7. 20:46 Ugrás a poszthoz

Hallo! Grin
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. július 7. 20:48 Ugrás a poszthoz

-eltarolódik Bogi alatt- Szia, Törpe! :3
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. július 7. 20:51 Ugrás a poszthoz

Fájnak a lábaim, most értem haza, egész nap csak mentem. :I
Te? ^^
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. július 7. 21:00 Ugrás a poszthoz

Soóki Zsóka Boglárka - 2016.07.07. 20:55
Én állatkertben voltam. *-*


Szóval családlátogatás volt? Grin  Love
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. július 7. 21:03 Ugrás a poszthoz

De csak utánad, te selyemmajom. Grin
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. július 28. 22:37 Ugrás a poszthoz

Shayleen.

Huncut mosoly terült el az arcán, a lány visszavágására. Sajnos ez a mosoly nem tartott túl sokáig, így hamar visszaesett abba a komor, depis hangulatba, amibe kikullogott az erkélyre.
Egyébként nem tudta, régóta nem látta a lányt. Hiába került közelebb hozzá, hat év alatt nem igazán látta Shayleent, csak néhányszor. Akkor lobbant fel benne valami, de ezt már mondtam.
Ahogy faggatni kezdte őt, majd végig simított a felkarján, Kevin nyelvét elvitte a cica. Összerezzent, és fülig elvörösödött.
- Én.. Én..öhm. - Nyögdécselt. Fogalma sem volt arról, hogy hirtelen mihez kezdjen, egy kiutat látott optimálisnak, azt, ha tereli a témát. Igyekezett lenyugodni, és meg is dicsérte Shayleent. Bár ezt akkor is megtette volna, ha nem kell témát terelnie. Szíve szerint mindig dicsérte volna, mindig, amikor csak tehette volna. Sajnos erre nem volt alkalma olyan gyakran, főleg, hogy most beszélgetett vele ismét, oly sok év után először.
Úgy nézett ki, sikerült terelnie, ezért a mosoly ismét visszakúszott a borostás képére. Végig is mérte Shayt, az alakja még most is megdobogtatta Kevin szívét. Nőiesen kecses volt s törékeny, pont az ideális. A szíve egyre hevesebben vert, ahogy a közelében volt. Nem tudta, hogy mit tegyen, nem tudta, hogy most bevalljon-e mindent, vagy folytassa tovább a játékot. Folytatta.
- Egyre gyönyörűbb leszel. - Jaj, már megint bókolsz. Kevin, találj ki valami eredetibbet! - Még otthon. - Megismételte a lány szavait. Szép volt.
- Figyelj, én... én... - nem bírta tovább elhatározta magát, bár még így is elég ingatag volt a hangja. Bármelyik percben visszavonulhatott volna, de Eridonoshoz hűen nem hátrált meg, ehelyett kihúzta magát s Shayleen szemeibe nézett.
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. augusztus 20. 15:43 Ugrás a poszthoz

Shayleen. - zárás

Gondolkodott. Nem tudta, hogy fejezze ki magát. Tudta, hogy Shay és ő nagyon jó barátok. Félt attól, ha ott elmondja neki, hogy szereti, akkor lehet ez a jó viszony köztük örökre megszakad. Abba pedig belehalna a fiú, úgy érezte, hogy Ő az igazi, bár ez közel sem volt olyan biztos. Igazából Kevin ismét a rózsaszín felhők közt lubickolt, és elvakította a szerelem. Mély levegő, kifúj. Ösztönözni próbálta magát lélekben, hogy meg tudja csinálni. A fejében heves csatát vívott az esze és a szíve, a teste pedig verítékezve állt a levitás lány előtt, mint a cölöp. Makogott, kereste a szavakat, kínjában már dicsérte Shayt, csak, hogy valami értelmeset is ki tudjon mondani. Végül visszatért a makogáshoz. Látta a lány tanácstalan arcát, biztos volt Kevin abban, hogy tényleg így is érzett szíve hölgye. Ide-oda kapkodta a tekintetét az ipse, mintha kiutat keresett volna, vagy valami. Végül megelégelte, nem tudott dönteni.
- Én.... én... megyek, mert még segítenem kell... öhm... segítenem kell Merkovszky tanár úrnak, szia! - Megfutamodott. Olyan gyorsan felhúzta a nyúlcipőt, hogy csak a porfelhőjét hagyta maga után, és a tárcáját, ami kicsúszott a zsebéből, egyenesen Shayleen lábai elé. Észre sem vette Kevin, hogy elhagyott valamit, felhúzta a képzeletbeli szemellenzőt és amilyen gyorsan csak tudott lelépett. Szégyellte magát, bűntudata is volt. Az arca olyan vörös volt, mint az Eridon. Vajon eszébe jut a tárca? Egyszer biztosan.
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. augusztus 31. 16:43 Ugrás a poszthoz

Shayleen.

Kevin gyáva nyúlként megfutamodott Shayleen előtt és elhúzott, ahogy csak tudott. Nem tudta hirtelen feldolgozni a történéseket, hogy mit, hogy kellett volna, vagy, hogy nem kellett volna csinálnia. Berezelt, nem is kicsit. Úgy érezte, hogy időre lesz szüksége, amíg mindent végig gondol és megtalálja az arany középutat. Hatalmas döntés állt az osztrák fiú előtt. Nem tudta eldönteni, hogy az eszére, vagy a szívére hallgasson. Mindkét út tele volt buktatókkal, akadályokkal, viszont teljesen meg volt zavarodva Shayleen után.
Miután otthagyta a lányt, csak arra ment, amerre a lába vitte. Fejben nem is volt ott, csak egy Kevin-test szaladgált az iskola falai közt ide-oda.
Aztán végre megállt, kifújta magát és lazább pózt vett fel. Valamit gyorsan ki kellett találnia, ráadásul szégyellte magát, amiért úgy elhúzott. Rosszabb volt, mint egy lány, chh.
Megszomjazott. A nagy rohanás meghozta a szomjúságot, és igazán jól esett volna neki egy vajsör. Meg lehet egy feles sem ártott volna mellé. Arra gondolt, hogy lemegy a pubba, a faluba. Ott mindent megkaphat, amire vágyik. Rögtön a zsebében kezdett turkálni, s ekkor fagyott meg a vér az ereiben. Elhagyta a tárcáját. De mégis hol? Mikor? Azonnal visszaemlékezett, mikor látta utoljára. Aznap. Tehát még reggel megvolt, illetve dél körül is, mert akkor vágta zsebre a szobájában. Ez azt jelentette, hogy most, a délután folyamán hagyhatta el. Már csak azt kellett megtudnia, hogy hol.
***

Azóta eltelt vagy két hét, a tárcája pedig még mindig nem került elő. Gwent is folyamatosan faggatta, hogy nem-e ő akart kitolni Kevinnel, sőt az Eridont is átkutatta. Hátha, de még mindig nem akadt a barna színű bőrkötéses tárca nyomára. Egyre inkább kezdett lemondani róla, szégyellte is magát, mert Gwentől kellett kölcsönkérnie, amikor költekezni akart. Megfogadta, hogy visszafizeti.
Ismét a tárca keresésére vetemedett, rákérdezett minden vele szembejövővel, s minden kis zugot átnézett, ahol eddig járt. Kezdte lassan feladni, és már azon gondolkodott, hogy csináltathatja újra az igazolványait, és letilthatja a kártyáját, nehogy valaki használja azt.
Utoljára módosította:Kevin Schönfeld, 2016. augusztus 31. 17:00
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. szeptember 6. 17:22 Ugrás a poszthoz

Te kis majom

Már hetek óta a tárcája után koslatott. Bárkit kérdezett tagadta, vagy nem látta. Nagyon gyanús volt már a számára, egy tárca nem tűnhetett el nyomtalanul. Ráadásul Shayleen elé még mindig nem volt pofája állni. Egyszerűen nem, szégyellte magát. Szívesen megkérdezte volna őt is, nem-e látta a tárgyat, de mint mondottam, nem mert oda menni. Valóban találkozott a két fiatal tekintete, nem is egyszer. Volt olyan, hogy a folyosó két végéről egymást nézték csak, Kevin mozdult volna, de aztán visszavonulót fújt, megint csak betojt. Ezért, amikor csak tudta, elkerülte Shayleent és a tekintetét.
Ma megint pénztárcát keresett, ráadásul a fejetlenség folyosójára kavarodott, ami lehet, hogy a sors iróniája, hogy ő ott volt akkor, abban a helyzetben. Óvatosan lépdelt, nehogy megcsússzon valamin, ide-oda nézett, mint egy bamba szamár, ami a legelőt keresett. Meg sem fordult a fejében, hogy egy friss, kalitkából szökött kanári épp rá vadászott. Már csak akkor észlelt fel, amikor a levitás rajra csimpaszkodott, mint egy bébi lajhár a mamáján. Ijedtében elvesztette az egyensúlyát, konkrétan nem figyelt a lányra, inkább azon volt, hogy ne essen hasra. Ide-oda dülöngélt, hogy megtartsa az egyensúlyát, de rálépett valami kipocskolt bájitalra, ami igen csúszós volt és hányásszínű. Nem is kellett több, mert hasra vágódott. Kevin gyakorlatilag kiterült a harminckilós szépség alatt.
- Miiiiih? - Úgy kérdezett vissza, mintha csak a lelkét lehelte volna ki.
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. szeptember 14. 22:18 Ugrás a poszthoz

Cowgirl.

Fogalma sem volt, hogy ugyan mi a fenét kereshetett a tárcája pont OTT, ahol az elmúlt hetekben nem is járt. Úgy volt vele, egy próbát megér. Először csak szemlélő volt, végül megunta és óvatos mozdulatokkal elindult, szemeivel kutatni kezdett. Haha, a balszerencsés folyosó elkezdett éledni, bár az a plusz húsz kilogramm nem a helyhez tartozott, hanem egy olyan hölgyhöz, akiért Kevin szíve fáradhatatlanul dobogott. A szerencsétlen eridonos a hirtelen rácsimpaszkodó súly hatására ide-oda kezdett billegni, nem figyelve a másik mondandójára. Azon volt, hogy megtartsa az egyensúlyát, végül az beadta a kulcsot, s eltaknyolt. Úgy igyekezett kiterülni, hogy ő kerüljön alulra, meg ne üsse magát Shayleen.
Ha minden igaz, nem ütötte meg magát a lány, legalábbis nem látta Kevin, ráadásul érezte, hogy a törékeny testecske hozzá nyomódott a gravitáció hatására. Először csak a lelkét lehelte ki, mire ismét belekezdett a lány.
- Jó maradok, de legalább megfordulhatok a hátamra? Utána visszaülhetsz. Csak nem szeretném beszédközben azt a srácot figyelni, mert olyan, mintha hozzá beszélnék. Közben meg lövésem sincs arról, hogy ő ki a halál. Naaa, Shaaay. - Megrázta a fenekét, amin ült a lány. Persze nem voltak egyedül, mert elsétált mellettük az említett srác igen furcsállva nézte a két fiatalt, akik egy bájital tócsában lébecoltak. Gyorsan odébb is állt, nem akart sokáig ott ácsorogni.
Kevin sóhajtott egyet végig hallgatva a levitást.
- Nézd, ez egy kicsit bonyolult. Nem tettél semmit, nem te vagy a hibás, csak... áh. - Megfejelte a padlót, egyenesen a kék, ragadós trutyiba. Nem tudta, hogy fejezze ki magát. Be akart mindent vallani, de nem tudta, hogy hol kezdje. Már nem menekülhetett tovább, ott és akkor meg kellett tennie.
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. október 19. 11:13 Ugrás a poszthoz

Te kis... Te!

Nagyon jól tudta, hogy bűnös volt, szégyenében a kék trutymóba lógatta az orrát és a homlokát. Egyszer csak megszűnt a nyomás a hátsója tájékáról, felnézett s látta, ahogy Shayleen épp megtisztította magát a titokzatos kék micsodától. Kevin is felkelt, viszont ő nem törődött efféle közhellyel, tiszta ruhák? Ugyan már. Összekócolódott frufruját ujjaival hátrafésülte, ahol eredetileg állnia kellett, ezzel együtt akaratlanul is kékké színezte a frufruját itt-ott. Nem foglalkozott vele, majd otthon lezuhanyozik. Igen, így tervezett hazamenni, de előtte más elintéznivalója volt.
Végighallgatta a lányt, tényleg nagyon restellte, amit tett. Nem akarta, esze ágában sem volt megbántani a lányt. Egyszerűen még mindig szégyellte magát, és most még jobban. Shayleen szemeibe sem mert már nézni. Tényleg nagyon bosszúsnak tűnt, attól tartott, hogy nem fog soha többé megbocsátani neki. Ha így kell történnie, akkor történjen. Tiszta szívéből szerette a lányt, és ezért el kell engednie, ha a másik nem óhajtja látni azt a kék, bájital lepte arcot, ami Kevin fején díszelgett.
Egyszer csak a lány ajkaira terelődött a tekintete, eddig a kulcscsontját vagy a térdeit vizslatta. Aztán bevillant neki valami. Lehet , hogy ezután akkora pofont kap, hogy visszafekszik abba a kék pocsolyába, de ha most nem, akkor talán soha. Erre szüksége van, mielőtt megszakadna vele örökre a kapcsolata. Felszívta magát és határozottan oda lépett a lány elé. Végig a vértől vöröslő, puha ajkakat figyelte, a tekintetét le sem véve róla, csak az utolsó pillanatba emberelte meg magát, hogy a lány szemeibe nézzen.
- Shayleen… én – hebegte, aztán szó nélkül elkapta lágyan a lány tarkóját s magához húzva forrón, szenvedélyesen megcsókolta. Igyekezett minden érzelmét átadni a lánynak, amíg az hagyta, hogy az ajkaik összeérjenek. Ha nem ellenkezett, Kevin másik kezét Shay derekára csúsztatta, hogy ott tartsa magánál. Még mindig nem foglalkozott a kék löttyel, és azzal sem, hogy összekenhette az imént megtisztult Shayleent.
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. november 17. 17:32 Ugrás a poszthoz

.:Bajba jutott leány:.

Nem volt otthon tej, Kevin pedig pudingot akart főzetni Gwennel, imádta a szőke főztjét, ezért is nem erőltette meg magát, ha főzésről volt szó. Szendvicset tudott készíteni, olyan nagy baj már tán nem lehet, igaz?
Úgyhogy este tizenegy óra után fel is kerekedett a fiú, hogy hozzon egy doboz, vagy zacskós tejet az egyik éjjelnappaliból. Viszonylag hamar megtalálta a helyet. Akkora volt, mint egy mugliknál gyakorta használt garázsbolt, viszont belülről sokkal tágasabb volt, hála a tértágítónak. Gyorsan a tejes részlegre is trappolt, kabátját kicsit széjjelebb húzva, hisz odabent fűtöttek, nem volt szüksége addig a forró, fojtó sálra, amit a nyakába aggatott a szőke lakótársa. Volt vagy négy féle tej, hirtelen nem jutott eszébe, hogy Gwen melyiket szokta venni, nem is látta a különbséget köztük. Szóval végül letojta, mert tej-tej. Biztos ugyan olyan az íze mindnek, maximum a neve más. Nagy baj nem lehet, meg egyébként is Kevin fizeti, a lánynak nincs oka haragudnia. Már ha akarna.
Ahogy elindult Kevin a kassza felé, eszébe jutott, hogy elfelejtette megnézni milyen ízű puding volt otthon, szóval azt is vett. Volt a bevásárlókosarába csokis, vaníliás és puncsos is. Igaz, a fiú inkább a csokisra volt rábukva, de gondolt Gwenre és annak kedves párjára, Zalánra. Hátha ők is akarnak enni. Kevin mindenképpen csokisat akart, azt mind magának vette.
Végül elvonult fizetni és összecipzárazta a kabátját, bedobálta a szatyorba a tejet és a pudingporokat majd kilépett az éjjelnappaliból. A hazaúton azon gondolkodott, hogy tejszínhabbal vagy anélkül egye azt a csokis csodát, amit készíteni fog neki a szőkeség. Egyre finomabb és finomabb dolgok jutottak az eszébe, már a nyála is lassan kicsordult, amikor egy női alakot látott berohanni egy sikátorfélébe. Amit nem is furcsállt volna annyira, ha egy fekete árnyszerű figura nem követte volna. Itt már rájött, hogy valami nagyon nem stimmelt.
- Na neeeem, ezt nem engedem - megrázta a fejét, majd a pálcáját elővéve a belső zsebéből, óvatosan a sikátor felé vette az utat. A falhoz simulva a sarkon bekukucskált, s pont látta, ahogy a lányt falhoz szegezte valaki. Nem is kellett több Kevinnek, azon nyomban kilépett a fal mögül, szatyorral a kezében és a pálcáját lendítve, már mondta is:
- Capitulatus! - határozottan ejtette ki az bűbáj nevét, ami hatására a sötét kabátos férfi kezéből a pálca kirepült és a földre esett. Kevinnek sem kellett sok, mert a szatyrát ledobta s a férfihez sietve egy balhoroggal is megajándékozta a bűbáj mellé.
Felháborítónak találta, hogy egy pasas bántalmazzon egy nőt, ráadásul az aurortanoncunk igen jó formában is volt. A fizikuma megirigyelendő volt a kortársai közt is.
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. november 18. 09:36 Ugrás a poszthoz

Jóóóóó reggölt! :3
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. november 18. 09:40 Ugrás a poszthoz

Vallomások?
Nézhetem? Grin
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. november 18. 09:47 Ugrás a poszthoz

Mit valljak be? Cheesy

Jó reggelt! ^^
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. november 18. 09:57 Ugrás a poszthoz

Pizsamában vagyok  Evil
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. november 18. 10:01 Ugrás a poszthoz

Cesare, micsoda bűnözők vagyunk....  Grin

A pizsim? Neeeeem. A titkom viszont nagyon. Rolleyes
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. november 18. 10:06 Ugrás a poszthoz

.:A megmentett leány:.

Közbe kellett avatkoznia, úgy érezte, ha nem teszi, akkor szörnyű következmények lehetnek a későbbiekben. Persze nem csak ez vezérelte, hanem az is, mert egy lány volt az áldozat. Természetesen, ha pasas lett volna, akkor is segít, de a hölgyek Kevin szívéhez közelebb álltak. Azonnal lefegyverző bűbájt olvasott az ipsére, majd neki is rohant. Ha megfontoltabb lett volna, egy stuporral is megajándékozhatta volna a támadót, de nem. Kevinben súlyosan élt a szupermen-szindróma és inkább puszta kézzel akarta legyűrni az alakot. Arra viszont nem számított, hogy lesz beleszólása az ellenfelének is. Hiszen Kevin balhorgát nem kerülte ki, ám nem sokáig tartott ott sem a meglepettség. Viszonylag hamar összeszedte magát és mivel a pálcája túl messze volt, szintén Kevinnek rontott, dulakodni kezdtek. Az eridonos azt a gyomrost nem tudta kivédeni, mert megzavarta a férfi tekintete. Azonnal a gyomrára kapott köhögve, rettenetesen fájt neki, még így is, hogy befeszítette a hasizmait a fájdalom tompítása érdekében. Megpróbált felegyenesedni, nem hagyhatta, hogy ez a szemét bántsa az egyelőre ismeretlen lányt, hisz nem látta az arcát Kev'.
Felegyenesedett, kezét a hasa elől letette, nem tudta, hol a pálcája, nem is érdekelte helyette ismét a férfinak rontott. Megint be akart neki húzni egyet, sőt meg is tette, az viszont nem ütött vissza. Közben Ilda átka életbe lépett és a férfi, amíg Kevinre figyelt védtelen volt a lánnyal szemben. Kővé vált.
Az eridonos köpött egyet a földre, és az orrát egyszer megszívta. Ez valamiféle pasi szokás, mert sok értelmét sosem láttam...
- Kutya bajom. De Te nem sérültél meg? - Közelebb lépett a lányhoz, akinek a holdfényében kezdett körvonalazódni az arca s ekkor jött a nagy felismerés.
- Ilda a rellonból? - kérdezett rá, hiszen ismerte, osztálytársak voltak.
- Gyere, menjünk innen, amíg nem mozdul. Szólnom kell egy tanárnak erről - Hajolgatni kezdett, hogy összeszedje megviselt pálcáját és a szatyrába dobhassa bele, ami ott hevert párméterrel arrébb a földön.
- Mit keresel kint vadászszezon idején?
Utoljára módosította:Kevin Schönfeld, 2016. november 18. 10:11
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. november 18. 10:09 Ugrás a poszthoz

Cesare Alfonso Belmonte - 2016.11.18. 10:05
Csoda, hogy még nem kaptak el... Grin

Csak 8 szem között vagyunk, fő a bizalom, mondjad Kevin. Cheesy

Én felkeltem, de vissza kellett feküdjek. Sad


CSAK XDDDDDDDDDDD

A titkom az, hogy túl jóképű vagyok....  Lips Sealed Rolleyes
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. november 18. 10:10 Ugrás a poszthoz

Nem vagyok izgi? Shocked
Most elszomorodtam Sad
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. november 18. 10:13 Ugrás a poszthoz

Anne Rolleyes  Love
Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. november 18. 10:22 Ugrás a poszthoz

Götze Ilda - 2016.11.18. 10:14
Cesare tessék összeszedned magad  Cheesy

Kevin... XD

Most miééért?XDD

Kevin Schönfeld
INAKTÍV


Invincible
RPG hsz: 65
Összes hsz: 253
Írta: 2016. november 18. 12:32 Ugrás a poszthoz

De kihaltunk. Grin
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kevin Schönfeld összes hozzászólása (106 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Fel