Helena

Lepakolja utazóládáját minden tartozékával együtt a kijelölt szobában és hangosan korgó gyomrára hallgatva indul neki a kastélynak. Ő most éhes, neki kaja kell. Mindegy honnan és kitől, de valamit kell ennie, különben agresszív lesz és azt senki nem akarná. Főként ő nem, mert még nincs huszonnégy órája, hogy kiengedték a javítóból.
Zsebre dugott kézzel, fülében fülhallgatóval közlekedik. Felrúnázott zenelejátszóján rég nem hallott számok csendülnek fel, maxra hangosítva. Határozott léptekkel, a folyosókat megfigyelve halad addig, míg összetalálkozik valakivel. Csak egy kérdésbe kerül és elirányítják a konyháig azon alapozva, hogy a nagyteremben lenne az evészet, de már lekésett róla.
Pár perc bóklászás után találja meg a helyiséget. Bátran nyit be, fülében még mindig hangosan dübörög a zene. Nem lepődik meg a társaságon, meg a manókon sem, akik még az ajtóbecsukás előtt a lábai előtt teremnek és egy lépéssel sem engedik beljebb. Kihúzza füléből a dugót, szemöldökét összevonja.
- Étlap van?
Nem gondolja komolyan, az egyik manó mégis felsipít és a szja elé kapja a kezét, mintha az lenne a világ legnagyobb gondja, hogy nincs étlap.
- No hozzatok elém bármit amivel jól lakok - fejével az egyik - kit érdekel melyik ajtó felé bök.
- Heló - meg kell erőltetnie magát, de azért a lánynak is odalök valami köszönést. Megvárja, hogy szabad utat kapjon és az asztalnál ledobja magát az egyik székre. - Hogy hívnak?

Helena

Válasz nélkül hagyja a lányt. Először is azért, mert nem érti mire ez a felhajtás, semmi rosszat nem szólt, másodsorban pedig, mivel ismeri a köszönömöt és használja is. Majd akkor amikor megkapja amit kért.
Addig azonban leül az asztalhoz, ahol kicsit odébb tolja a táskát, aminek amúgy nem ott lenne a helye, de nem zavarja, hisz a tányéra el fog férni előtte. A többi pedig nem érdekli.
Ha már egy helyen vannak, megpróbál jól indítani, köszönéssel meg ismerkedéssel. Nem garantálja, hogy meg is jegyzi a nevét, de bólint. Előre dől, karjait az asztal lapjára helyezi és összekulcsolja ujjait. Nézi a lány ténykedését.
- Nikolai.
Nem figyeli, milyen fejet vág vagy milyet sem. Csak a kezét bögrével. Arra viszont, hogy új-e furcsán néz fel rá. Néhány másodpercig némán nézi, visszakérdezne, hogy viccel-e.
- Mindenkit láttál már aki ide jár?
Nem érti, mire fel kérdeznek ilyet az emberek. Jár az iskolába vagy hatszáz diák és mindenki mindenkit ismer?
- Amúgy ja. Ma jöttem. Svájcból.
Nem köteles elmondani, hogy nem a Herzbergből küldték ide, hanem két évet javítóban töltött. Szeretné azt az oldalát mutatni, ami jó...amit olyan profin tud mutatni.
- Mit iszol? Nekem is csinálnál?

Helena

Értetlensége látszott az arcán. Megfogalmazódott benne a kérdés, hogy miért kell ahhoz újnak lenni, hogy valakinek megkérdezze a nevét, de inkább nem akar belemenni felesleges szócséplésbe. Nem túl beszédes, éppen csak a minimálisra képes. Fáradt is, az a nagy harci helyzet.
- Helena, a Rellonból - emeli ki a Rellont és felszalad a szemöldöke. Tudomásul veszi, de nem volt rá kíváncsi. Bemutatkozik inkább ő is ha már így alakult és azt is elmondja, honnan érkezett.
Ez a csaj már az első kérdéseivel egy troll nagyságával vetekedő kérdőjelet vert Niko fejébe, hát még azzal, ahogy folytatta.
- Félig magyar vagyok - adja meg az államtitkot, amit féltve őrzött tizennyolc éven át. Arra már nem akar válaszolni, hogy van-e Svájcban mágussuli és ha van, mi a frászt keres ebben. - Többet nem kötök az orrodra. Hamar megöregszel.
Még a kicsit jobban megismert személyeknek sem számol be élete minden pontjáról, annak meg aztán főleg nem fog akit ismer nagyjából tíz perce.
Ezért amíg várja a kajáját, kér a lánytól egy kávét, mert lusta ő magának elkészíteni, még ha csak egy gombot is kell megnyomni.
- Tök jó - mormolja az orra alatt. Lefelé dönti a fejét is, a táskához közelebb eső kezével pedig birizgálni kezdi annak cipzárját valamiféle kiegészítő cselekvésként. - Öö az mi, amúgy? - mintha észbe kapna, rákérdez, hogy mi ez a másik hely ahova eljár. Nem érdekli, nem is fog megmaradni a fejében, de be kell vágódni.

Babóca

Egész nyugis délutánra érkezik a csárda újdonsült vezető helyettese. Főnökcsere és egyéb ideiglenes ügyletek miatt lett kinevezve, ami olyan szintű elégedettséggel töltötte el, hogy napok óta látszik rajta ez a jókedv és pozitív kisugárzás.
Belépést követően rákacsint és mosolyog a bejárathoz legközelebb ülő lányok fekete hajú tagjára és oda is köszön, majd megy hátra, hogy pulóverét levetve felkösse a fehérített, szépen vasalt kötényét derekára. Hosszú perceket tölt még hátul, intézi a megrendeléseket és a fizetéssel kapcsolatos papírokat. Egyelőre csak tanulja a vezetést, jegyzetei vannak arra, mit és hogyan kell csinálni, de a rendelés leadása egyáltalán nem nehéz. Többször is belemártja pennáját a tintába mielőtt írni kezdene. A tőle telhető legformásabb betűket veti papírra, hogy olvasható és kivehető legyen minden, ezzel azt akarja elkerülni, ami néhányszor már megesett; hogy hoztak három üveg lángnyelv whiskey helyett három élő csirkét, más esetben olcsó palackozott vajsört.
Fütyörészve bukkan fel a pult mögött. Fél füllel hallgatja a vendégeket, ám mielőtt beszállna a kiszolgálásba, feltekeri a zenegép hangerejét. Nem túlzottan, éppen csak annyira, hogy a vendéglátó részen mindenhol hallható legyen.
A mosogató peremének támaszkodik, és végignéz a vendégeken. Keresi a jelzést, akihez mehet rendelést felvenni, vagy fizetne, de helyette egy kislányt pillant meg. Vörös hajzuhataga és szeplős arca nem hétköznapi, nem lehet összekeverni más lányokéval. A Navinés lány.
Ellöki magát a pulttól, és kitölt egy pohár almalevet. Azt az egy szem poharat tálcán tartva lépdel a lány asztalához és széles mosollyal néz le rá.
- Hozhatok valamit, hölgyem? Magamon kívül, persze.

Babóca

Ha bőrdzseki lenne a sárkányhercegen és némi tánccal meg ugrálással, esetleg magas hangok kipréselésével a torkán közeledne a Navinés lány felé, egészen olyan lenne a szituáció, mintha egy klisés mugli filmből vágtak volna csak ki egy jelenetet. Hol is lehetne romantikusabb az első, szemtől szemben, közelről történő pillantás ha nem egy csárdában.
- Almalevet hoztam, az nem jó kezdetnek? - összevonja szemöldökét kérdezés közben.
Képzeletbeli listájára felírja, hogy előbb kérdezz, aztán itasd, majd levágja magát a lánnyal szemben álló székre. A tálcát melyen megutaztatta a poharat ujjai között forgatja, majd úgy helyezkedik, hogy az jobbjával eltűnjön az asztal alatt. Előre dől, megtámaszkodik az asztalon és hosszas gondolkodásba kezd.
- Nekem a hortobágyi húsos palacsinta a kedvencem. Ettél már? Vagy vegetáriánus vagy? - ajánlatát követően észrevétlenül nagyot nyel, ő maga is megéhezett kedvenc ételét említve.
Sajnálatos, hogy nem képes magára főzni. Otthon a manók, a kastélyban a manók, meg még a csárdában is ezek a lények látják el, és próbálja Emmát rávenni, hogy gyakorolja a krumplipucolást mielőtt még ott lenne, hogy tényleg szüksége van a húgára ahhoz, hogy telhetetlen férfigyomrát elhallgattassa.

Barabás Dália Vanda

A pumpálj, pumpálj jeligére hallgatva bulizott végig egy koncertet így a délelőtt folyamán. Pihenésképp, az iskolától teljesen elszakadva látogatott el a rendezvényre és bele is vetette magát rendesen a fesztiválozásba.
Fehér pólója immár a szivárvány összes színében pompázik, mert bár a futást kihagyta, a színpad közelében is dobálták a porokat ezerrel. Igazából egyedül érkezett, de ez nem garantálta, hogy így is tölti az egész hétvégét. Sőt, már az első pillanatban átkarolt két ismeretlen, de csinos csajszit, akiket vitt magával - és ők nem ellenkeztek.
Hiába a korai időpont, bizony űzte azt a bizonyos szomjúságot rendesen, pénzt nem sajnálva. Egyszer élünk alapon úgy gondolta, most megtehet bármit és talán már Balázs sincs a nyomában, vagy ha mégis, a tömegben már rég elvesztette.
Az aktuális koncert után kis szünetet tartva sétál el a helyszínről, ott hagyva a két kis szőkét. Csápolásra használt karja elfáradt, vállát mozgatva, néha kissé ferdén lépve sétálgat a bódék között a csendes övezet, azaz a sátorhely felé. Ahogy belép, bántani kezdi fülét az a csend, ami ott uralkodik, de ez nem akadályozza meg abban, hogy elsétáljon a helye felé. Egy egyszemélyes helyet kapott és előre figyelmeztették, hogy lesznek szomszédai. Csak azt nem mondták, hogy olyan csinos kislányok is lesznek a szomszédságban, mint az a szőke, akitől nem messze éppen ezekben a pillanatokban torpan meg.
- Heeelló életem szivárványa - köszönti végigmérve a hölgyeményt.
Azon gondolkodik, vajon látta-e már korábban, esetleg tudja-e a nevét, de nem, semmi nem ugrik be vele kapcsolatban. Csak azt látja, hogy szép és tiszta festékes.

Barabás Dália Vanda

Van neki a szőke, Szofi... Na, ő az a lány, akivel nem tudná meghatározni a kapcsolatukat, de azt legalább már érzi, hogy jó köztük az összhang és van is valami kimondatlan kettejük között. Az első pillanattól mintha egymásra lennének hangolva, azóta pedig már az is eszébe jutott, hogy ha lesz egy hosszabb szabad hétvégéje, akkor elviszi nyaralni a lányt.
Ennek ellenére örömmel méri végig az összes shortban flangáló nőneműt, különös figyelmet fordítva a szivárványnak titulált, sátorból kilógó hölgyeményre.
- Üüühhmmm nekem a szivárvány jobban tetszik. Bocs - mondja ki lazán ami a nyelve hegyén van.
Megvonja vállát és elvigyorodik, hunyorogva nézi meg tüzetesebben őszivárványságát.
- Nem? Talán én vagyok a színvak? - éles meglepettséggel a hangjában kérdez egyből vissza, s le is néz a ruhájára, karjaira - melyek neki elég színesnek tűnnek a festéktől.
- Nikolai vagyok, de hívhatsz Nikonak, vagy színvaknak, ahogy tetszik.
Napszemüvegét letolja az orrára mielőtt leülne mellé. Épp csak néhány centi van a két sátor között, így még azt is simán el tudja követni, hogy benyúljon a saját helyének kis ajtaján és egyből mellette kikutassa táskáját, amibe tiszta trikókat gyömöszölt. Nos igen, ő és a pakolás az két külön fogalom, de Emma nem volt éppen kéznél, hogy segítsen neki és nem is szólt a húgának arról, hogy elmegy bulizni egy egész hétvégére.
- Te figyelj, gyere strandolni.
Hirtelen ötlettől vezérelve tornássza magát fel a térdeire és várakozva pillant a szomszédnőre. Útközben látta, hogy a sátorhelytől körülbelül két percre van a part, ahol van óriáscsúszda is.

Világ legszebb nője
a csaj nem tartozék

Izgatottan ácsorog a bejárat előtt a többi lenyalt hajú, csajozási szándékkal érkezett srác mellett. Pár szót vált is néhányukkal mielőtt még hátat fordítana a csarnoknak.
Befelé fordul, lábával az alacsony kerítést tapossa. Kezeit zsebre dugja és kintről nézi azt a furcsa új világot ami a szeme elé tárul. Jobban szereti a normális nagytermet, ahol a finom, kedvenc ételeit szolgálják fel, mint ezt a dzsumbujt. Elképzelni se tudja, milyen lehet rálépni a vízre, kicsit fél is tőle, hogy bátran ráteszi a lábát, az meg hoppá, elnyeli, mint piton a kisnyulat. Nem hozott vízálló szerelést...
Közben látja, hogy vannak bátrak akik rá mernek menni a befelé vezető útra és láss csodát, nem esnek bele, még csak vizesek se lesznek. Fél szemöldökét felvonja, értetlenül néz hol a lábakra, hol a vízre.
Kis idő elteltével, lelkesedéséből jócskán elhagyva fordul újra vissza, hátha végre megpillantja kedvesét. Ez az első bálja, nem csoda, hogy izgul és nm szeretne elrontani semmit.

Világ legszebb nője
a csaj nem tartozék

Szokásától eltérően nem nézi meg a lányokat, sem a pasikat, hiába mosolyog egy-két partner nélkül érkező úgy rá. Tudjátok, olyan tipikusan, huncut csillanással a szemükben. Ő még csak észre sem veszi ezt a jelenséget, pedig nem egy lány pirult már el ahogy tekintete átsiklott rajtuk.
Csak egy valaki érdekli, és az a valaki már meg is érkezett. Niko szája elnyílik, majd realizálva, hogy az ő barátnőjét látja, félmosoly ül ki arcára. Kihúzza magát, aztán finoman jobbjába húzza a lány kezét.
- Te vagy a leggyönyörűbb ezen a bálon. Meg a világon - méri végig, hangjában valami szokatlan selymesség játszik.
Közelebb húzza magához, és ő is lép egyet felé, majd mikor Szofi a nyakát öleli át, az ő kezei a derekára csúsznak. Szemébe néz, és egy nagyon gyors, játékos puszit nyom a lány formás ajkára.
- Mehetünk, hölgyem?
Elereszti, és kérdőn néz rá miközben kinyújtja felé jobbját, hogy ha szeretne, karoljon belé. Ha elég volt kedvesének az ácsorgás, ő bizony nem habozik, beljebb viszi, egyenesen oldalra, az asztalok felé.
- Kaja!

Niko elveszett a kaják között, azért csak most...
Bálozunk
Szofival

Egy ideje Szofi az, aki képes teljesen kizökkenteni a valóságból, és képes elkalauzolni abba a világba, ahol nincs semmi probléma, semmi családi viszály, még hazugságok sem. Csak ők ketten, akik tesznek másokra, mert egymáséi és övék az egész mindenség.
Kicsit túl csöpögős mindez, de tény, hogy Nikolai és a párkapcsolat egészen távol álltak egymástól. Szofia az első barátnője, legalábbis nagyon úgy tűnik. Kimondatlanul alakultak köztük a dolgok, csak sodródtak az árral.
- Eltettem láb alól - mondja, miközben elvigyorodik.
A szokásos üdvözlési körök után egyből a terembe viszi szépséges párját, aki mellett büszkén feszít. Ő maga is ki van csípve, mert hát bál, muszáj, és a szőke végzős mellett egyébként se jelenhetne meg máshogy.
- Kiismertél. Ha tele a hasam, boldogabb vagyok. Melletted mondjuk az se olyan szükséges... - bólint, és próbál bókolni, utóbbit döntse el mindenki maga, hogy mennyire sikeres udvarlási szöveg.
Sok fiúval és lánnyal ellentétben ő nem izgul, a rettegés nem önti el azért, mert végzős keringőre kell vinnie a terem minden bizonnyal legszebb hölgyét. Az asztalokhoz érve nagyjából mindent megkóstol amit csak talál, le is öblíti egy-egy színes itallal, közben pedig a barátnőjére is igyekszik figyelmet fordítani.

Izabella

Nyúzott arcán nincs a szokásos jókedvű vigyora, csak egy félmosoly a szája sarkában. Látszik az arcán a hosszú műszak, és hogy napok óta szinte semmit nem aludt, mert neki is vizsgaidőszak van. Az év közben történő nem tanulást ilyenkor pótolja. Gyorsan, egyszerre töm a fejébe mindent, de a magolással nem igazán halad előre. Mintha csak részeg lenne, egyet lép fel a lépcsőn, majd kettőt vissza.
Legszívesebben kihagyná, az iskolából is kilépne, de nem teheti meg, mert három alap osztállyal és a nevelőben töltött két évvel a minimálisnál is minimálisabb az esélye arra, hogy valaha az életben normális munkát kapjon és jobb élete lehessen.
Unja már, hogy a csárda koszos szobájában tanyázik és nem bérelhet lakást, holott arra vágyik. Nem arról van szó, hogy ne szeretne a csárdában dolgozni, és vezetni azt szinte felső irányítás nélkül, inkább csak a vizsgaidőszak miatt érzi, hogy percről percre jobban szeretne elmenni.
Úgy bele van feledkezve a munkába, hogy arról is elfeledkezik, hogy a pult mögül néha ő is kilépjen. Mikor felemeli a fejét, meglátja, hogy egy csinos lány egymagában ücsörög. Ez a jelenség nem mondható gyakorinak, de nem lepődik meg rajta. Körbenéz Samu után, aki ott kóvályog az asztalok között és úgy gondolja, felveszi a rendelését, nem kell neki mennie.
Ám mielőtt a férfi eljutott volna a hölgyhöz, visszafordul a teli tálcával. Nikonak nincs ellenére, hogy kezét a kötényébe törölje, majd határozott léptekkel meginduljon a lány felé. Csakhogy eltelik egy perc mire tovább tud menni anélkül, hogy ne állítaná meg valaki, és mire odaér, a szőke melletti székre egy cseppet sem kívánt társaság nemesebbik fele csapódik le. Nikolai mögötte torpan meg, hallja, hogy a férfi kelletlen szavakkal  próbál közeledni a lány felé.
- Haver, illene megkérdezni a hölgyet, hogy kér-e a társaságodból, mielőtt ide hányod az ocsmány stílusod - mondja normál hangon, miközben a férfi vállára rakja a kezét.

Szofi

Halvány büdös lila dunsztja nincs róla, vajon sikerültek-e a vizsgái, vagy sem. Egy cseppet felidegesíti ez a tény, a tudatlanság átka, hisz nem egy hülye gyerek és mostanság minden erejével azon van, hogy valami jobbat produkáljon. Jobbá akar válni, legalábbis ennek a látszatát kelteni. A csárdát tökéletesen vezeti, élvezi a munkát, de nem ott akarja leélni ez egész életét. Szofira is gondol, és sokszor jár a fejében, hogy mi lesz, ha komolyabbra fordul a dolog.
Még mindig nem mondták ki, hogy ők ketten egy pár. Mindenki tudja, hogy ez kettejük között működik és látják, hogy kézen fogva sétálnak, csókolóznak a folyosó eldugottabb részein. Nikolai nem szereti a szerelmi életét kitárni a nagyvilág elé, senkinek semmi közé hozzá, mit kezd magával miután leteszi a kötényt.
Mélyen szippantja be cigarettája füstjét, tüdejében tartja másodpercekig. Az erkélyen ül már vagy negyed órája és csak néz ki a fejéből. Az ébredő falvat figyeli, így korai reggel még ronda ködbe burkolódzik a táj. Szinte semmi mozgást nem észlel, a nyugalom mindent eltölt, a kastélyban is csak azok vannak ébren, akiket büntetőmunkára rendeltek el, vagy munkába igyekeznek a faluba.
Kivételes alkalom, hogy Niko fent tartózkodik. Nincs különösebb oka, csupán ráunt a csárda örökös füstszagára. Fent aludt az éjjel, tegnap még vizsgája volt.
Karikákban fújja ki a füstöt, s az hamar tovaszáll. Ajkai közé veszi a cigarettát amíg felhúzza fekete pulóverén a cipzárt, majd előre dől. Térdén támaszkodik meg, és vár a nagy semmire. Pihen.

Szofi

Néha jó kiszállni a mókuskerékből és az állandó hajtásból egy nyugodtabb helyre menekülni, ahol nem kell részeg embereket kerülgetnie és nem dübörög a fejében még zárás után egy órával is a hangos zene és alapzaj, ami a csárdában mindennapos. Húsz év múlva olyan süket lesz, hogy ha ágyút robbantanak mellette, azt sem fogja észrevenni.
Gondolkodik, aztán csak néz. Ez a kettő keveredik, és persze a cigarettára való koncentrálás, mely mindig megnyugtatja. Most is az ujjai között tartja, tekintetét a végére szegezi. Hallja, hogy valaki érkezik az erkélyre, pár másodperccel később fel is emeli a fejét. Félmosoly kúszik szájára, tagadhatatlanul örül az érkező nőnek. Nem mondhatni, hogy szíve majd' kiugrik a helyéről, vagy ehhez hasonló, de elfogja valami melegség, amit még lány nem váltott ki belőle.
Lassan mozdul, elnyomja a hamutartóban a csikket, majd látványosan emeli mellkasát míg mély levegőt vesz.
- Cigizek. Nem egyértelmű? - szemtelenül teszi hozzá.
- Meg fogsz így fázni, mein Liebling - fejét csóválva jelenti ki ezt, és némi óvás is megbújik a tekintetében.
Helyét elhagyva lép oda Szofihoz. Némi távolságot hagyva kettejük között mögé rakja kezeit, a korláton támaszkodik meg. Még mindig mosolyog. Ő is fázik egy szál pulcsiban, nem csodálná, ha kedvese ezek után tüdőgyulladással feküdne majd.

Szofi

Kérdőn vonja fel szemöldökét és mosolyából egyből csodálkozó tartás lesz. Nem érti a nőket. Vár néhány pillanatot, hátha azalatt sikerül megemésztenie amit imént a lány a fejéhez vágott.
- Csak vicceltem. Vagy nálatok ez mit jelent? - újból eémosolyodik, most már kevésbé őszintén.
Még mindig nehezére esik felfogni a megállapítást, amit egy félmondattal sikerült kiváltania.
Hamar túllép a dolgon, leküzdi a köztük levő távolságot. Épp annyi helye van kettejük között a szöszinek, hogy karjait összefonja, de már majdnem súrolja vele a javítóból szökött mellkasát.
Rosszallóan fúrja tekintetét a másik lélektükrébe. Reggeli csók helyett reggeli szópárbajra hajlanak a dolgok. Inkább lenyeli a szavakat, mielőtt kinyitná a száját, és csak azért sem hagyja annyiban, amit terelni próbálnak.
- Szofia! Nem játék a tüdőgyulladás. Hideg van már ahhoz, hogy az ágyamba való réteg legyen csak rajtad.
Eddig tartott a minimális távolság, ami kettejük közé ékelődött. Nem veszi le a tekintetét róla, de hátrahúzódik, és egy szempillantás alatt farmerja zsebébe csúsztatja a pulóverében tartott cigis dobozt, hogy ezt követően kibújjon belőle és barátnője vállára terítse. Mintha csak az apja lenne, olyan odafigyeléssel igazgatja rajta, hogy a lehető legtöbb részt befedjen az alsó pulcsin felül is.
- Képzeld, gondolkoztam is - beszívja alsó ajkát, úgy bólint.
Nem veszi fel az éles gúnyt, meglepő módon csak szeretettel képes most gondolni rá. Visszahajol, de már nem a korláton támaszkodik meg. Helyette átfogja két karjával Szofia vállát, és magához húzza, arcát a nyakába fúrja.
- Ezeken a sz*r vizsgákon. Meg egy kicsit rajtad - mormolja a puha bőrbe.

Szofi

Nem hisz neki, tökéletes látja, hogy ez csak egy kamuduma, egy olyan fedő, amit ráraknak az odaégett ételre és úgy tesznek, mintha teljesen jó kaját főztek volna. Magából indul ki. Csak jót akar neki, és az se érdekelné, hogyha veszekedni kezdene miatta, ő akkor is ráadja azt a pulóvert, még ha az ép arca is a tét.
- Ne veszekedj velem - mondja ki, mintha csak a fejében olvasna.
Az indító pipás hangulatnak azonban nyoma sincs már attól a pillanattól kezdve, hogy megszűnik köztük a távolság. Finom érintések, amolyan ezer éve házasok vagyunk, de még mindig imádlak hangulatban öleli magához kedvesét. Túl sokat jelent neki ez a hóbortos nőszemély. Ez zavarja, egyébként.
- Erősebb fából vagyok faragva nálad - böki oda.
Fogai kivillannak ajkai alól ahogy szépen lassan elvigyorodik. Nem használja ki, hogy a lány lehajtja a fejét és így könnyedén meg tudná csókolni. Felesleges, hisz az öleléssel is kifejez mindent, amit most érez.
Most először mondja ki, hogy rá gondolt. Vagyis, hogy gondolkodott rajta. Mivel még mindig azon kattog az agya, hogy miért váltja ki Szofia az egész testét végigbizsergető érzést, nem is mond semmit a korrepetálásra. Tudna mit, de túl kora van még a témára téréshez.
Beleszuszog a nyakába, látszik, hogy habozik. Mivel nincs tisztában vele, kínosan érzi magát. Hátrahúzza fejét, kicsit ki is egyenesedik, de továbbra sem engedi ki kezei közül a lenge ruhást.
- Szeretném megmagyarázni, de nem tudom. Én csak... - a távolba mered. Most először veszi le szemeit a másikról. - Tudod belegondoltam, hogy mi van, ha nem sikerültek a vizsgák. Mi van, ha a csárdában kell dolgoznom életem végéig és nem tudom... Nem tudom megadni neked amire vágysz. Halvány lila fingom sincs, mi vagyunk mi, de tudom, hogy szeretem ezt - utal arra, ami köztük van, vagy ami nincs - a távolság.

Szofi

Egy napot beáldozott kettejükre. Erre a napra lefoglalta a csárda legalsó szintjét, a VIp részt, kitakarított néhány felbérelt személy segítségével és vacsorát rendelt. Utóbbit úgy oldotta meg, hogy felment a kastélyba, és a konyhán a manókkal rakatott össze mindenből egy-egy nagyobb adagot.
Vacsorára hívta meg Szofit, mert szinte nulla romantika nem volt még a kapcsolatukban, ezt pedig pótolni akarta. Miközben a gyertyákkal bajlódott, rájött, hogy a húsz éve alatt egyetlen randija se volt. Semmi vacsora, semmi virág, csak ami utána jön.
Túl élete első randiján, fáradtan és feszengve fogja kézen kedvesét, hogy átvigye a hálószobába. Minden vágya, hogy kettesben legyen vele, azzal is teljesen megelégedne, ha most csak összebújnának és elaludnának a finom vacsora után.
- Látod? Olyan, mintha nem is az emeleti szobában laknék - mondja a tarkóját vakarva.
Becsukja maga mögött az ajtót, és kigombolja ingének felső gombját. A nagy estére finoman kiöltözött. Fekete farmerjába betűrte a kék inget, lábára is elegánsabb cipőt húzott. Úgy érzi, mindent megtett azért, hogy jól alakuljon az este, de hiányosnak érzi, vagy Szofi az, aki miatt feszült. Mintha titkolna valamit.

Szofi

- Nem. Tudom - magabiztosan jelenti ki.
Szó sincs túlzott önbizalomról, egyszerűen csak tisztában van a szervezetével. Nem szokott betegeskedni, hiába fázik egy kicsit, meg se fog kottyanni neki az, ha tíz percet áll az erkélyen. Ha mégis, akkor viszont a legjobb ápolónője lesz.
Kettejük megfoghatatlan kapcsolata most nagyon is megfoghatóvá, érthetővé vált. Ők ketten összetartoznak, mintha egymásnak születtek volna. Ahogy Niko védelmezően átöleli, Szofiának mintha pontosan ott lenne a helye, a férfi karjai között.
Mégis nehezen beszél róla. Talán mindaz, amit átélt élete során, a szeretetnek majdnem teljes hiánya befolyásolta ennyire a kapcsolatainak alakulását. Ha szerették volna, most nem a javítóban töltött két év után, lemaradva azon kellene aggódnia, hogy fogja eltartani az asszonyt, ha egyszer esetleg oda jut, hogy sikerül megtartania az egy embert, akit képes szeretni és nőként kezelni.
Vallomásnak mondható nyögdécselését nem képes úgy előadni, hogy ne akadna meg benne. Mint egy töketlen kamasz, rá se néz a nőre, akiről pedig beszél. Minden férfiassága abban mutatkozik meg, ahogy öleli őt.
Fájdalmasan feszülnek meg arcizmai mikor Szofia befejezi a mondandóját. Végre ránéz, arcát a finom érintésbe nyomja.
- Merlinjét te nő! A csárdában lakom! Nincs egy lakásom ahová hazavihetnélek. Nincs...semmim! Nekem csak te vagy és Emma. Azt se tudom, mi mik vagyunk. A pletykák többet tudnak nálam - felcsattanva, hadarva beszél.
Ennyi idő elteltével is ott tartanak, hogy egy büdös szót nem szólt a családjáról, és hogy honnan jött. Szofi csak Svájcról tud, de a javítóról nem, az apáról, aki verte őket és az anyjukról, aki nem is olyan rég felbukkant...semmit. Nem beszél a múltjáról. Mintha nem létezne semmi, csak az első találkozásuk és onnan számítana az idő.
- Ne folytassuk. Mennem kell.

Szofi

Mikor egy férfi odáig van egy nőért, pontosan ezeket a dolgokat valósítja meg a kedvéért. Nikolai pedig teljesen odáig van a lányért, akivel kapcsolatuk lassacskán körvonalazódik, de csiga lassúsággal teljesedik ki.
A vacsora végezetével úgy érzi magát, mint egy jóllakott óvodás. Pocakja is kidudorodik, mintha legalább három hónapos terhes kismama lenne. Kicsit sem törődik vele, még meg is simogatja miközben Szofit hallgatja. Elmosolyodik, majd a cipőjéhez hajol, hogy megszabaduljon a fogságából.
- Szeretnélek egyszer tényleg hazavinni. Nem oda fel. Saját lakásba, ahol ketten vagyunk. Nem értem miért vagy még velem - mintha minden önbizalma elszállna, ha erről a témáról van szó.
Saját magát hergeli azzal, hogy teljesen feleslegesen előhozakodik újra és újra ezzel a témával, az erkélyen egyszer már kifakadt, gyengének mutatta magát, nem akarja újra.
- Egyébként te...te meg rohadt szexi vagy ebben a szerelésben - férfisóhaj hagyja el száját.
Vacsora közben is megakadt a szeme a nőcin, meg a ruha kivágottabb, minibb részein, csakhogy a kaja mindenek előtt áll. Előbb a gyomor, aztán a többi.
- Nem bámultak meg sokan idefelé?

Szofi

Próbálja kizárni az összes olyan tényezőt, ami befolyásolni tudná. Például a szőke reakciója és a próbálkozás, hogy jó irányba terelje gondolatait. Az ő fejében csúnya, sötét gondolatok járnak, melyeken csak nagyon nehezen tudna változtatni. Ezt is csak úgy, ha tesz érte, hogy okkal legyen pozitív, ha kézzel fogható az, amiről jelen esetben csak beszélnek.
- Én vagyok a férfi. Ez az én feladatom, nem a tiéd. Azt akarom, hogy legalább a felét visszaadhassam annak, amit te adtál nekem - nem fejti ki, egyáltalán nem akar a szeretethiányról beszélni és nem most van itt az ideje annak, hogy elmesélje, milyen élete volt azelőtt, hogy a Bagolykőbe került volna. Boldog gyermekkor...na persze.
Szeretné kivonni magát a beszélgetésből. Most van itt annak az ideje, hogy lelépjen, indul is, de az apró kéz visszahúzza. Lenéz a fogjul ejtő ujjakra, megtorpan. Mélyen szívja be a levegőt, és a hideg, csípős hajnali dér egy minimálisan megkönnyíti a helyzetet.
A lány szavaira meglepetten emeli fel a fejét és néz a szemébe. Sosem hallott még ilyet. Senkinek nem volt a legfontosabb, ahogy neki sem volt legfontosabbja - húgán kívül -. Most azonban, ahogy ránéz, ő is ezt látja, és érzi.
- Én nem akarom feladni, Szofi. Minden erőmmel azon vagyok, hogy jó legyen, jobb. Fontos vagy nekem. És kellesz. Melletted boldog vagyok - még mindig csak az érzéseiről beszél, de már tisztábban lát. - Egy pár vagyunk?

Szofi

- Élvezném - vonja meg a vállát, és elvigyorodik.
Nehezen tudja elképzelni, milyen az agresszív Szofi, de eljátszott már a gondolattal, milyen lehet amikor belőle is kitör az állat. Niko már jó ideje nem ütött meg semmit élettelen tárgyakon kívül, és nem biztos, hogy egy számára ennyire fontos személyen szeretné újra kipróbálni, milyen erővel is bír.
Aztán a bókot saját formájába öntötte, formálta, és vette oda egy csavarral a kissé túl rövidbe bújt nőnek. Neki nem baj, egyáltalán, hisz minél kevesebb, annál kevesebbet kell megvarrni, ha netán elszakadna, de azt azért már nehezebben tűri, hogy az ő tulajdonát más is megbámulja.
Így a kérdésre érkező válaszra elkomorul az arca, majd felegyenesedik.
- Mi? - szemei összeszűkülnek.
- Nem értettem jól. Leálltál egy pasival dumálni ebben a ruhában? Na nem. Amíg az én barátnőm vagy, nem nézheti más...ezt - emeli fel jobbját, hogy egy lendítéssel végigmutasson a testén.
Karja visszaesik eredeti helyzetébe, majd ökölbe szorítja. Hosszan bent kell tartania a levegőt, mert különben eldurranna az agya.
- Tudod mit? Egész nyugodtan menj utána. Neki legalább van fedél a feje fölött - durrog tovább.

Szofi

Nem tud uralkodni érzelmein, ez látszik rajta. A rémálma pontosan ez, hogy egyszer majd nem tud uralkodni magán és olyanná válik, mint az apja. Szofi többet érdemel annál, hogy egy olyasvalaki mellett kelljen élnie, aki nem becsüli meg, hiába tesz a nő meg bármit érte.
Kétségbeesett, és menekülni akar, legszívesebben megállítaná a világot és kiszállna, hogy ne kelljen tovább nyűglődnie.
Fejét ingatja a lány szavaira. Semmivel nem fogja meggyőzni arról, hogy megadott eddig is mindent, hisz ő tudja, hogy ennél sokkal többre lenne képes és akarja is, csak fél, hogy nincs elég türelme hozzá, hogy végigcsinálja.
Torkában gombóc keletkezik, áll ott mereven és nézi azt a szőkét, aki jelen pillanatban a legnagyobb támasza és mindennek ellenére vele akar lenni. Nem érti. Tudni akarja, miért, mi az, ami Ő neki, és fordítva.
- Én nem tudom milyen az - mondja ki halkan.
Az egyértelmű válaszra mély lélegzetet igyekszik venni, sikertelenül. Mellkasa csak szúr, és a válasz nem könnyíti meg a helyzetet. Lehunyja szemét, a nő tenyere alá csúsztatja kezeit és felemeli a törékeny, ismeretségük megköttetésekor bekötött kezet először, majd a másikat. Ajkához érinti, lágy csókot lehel a hideg bőrére.
- Küzdök érted.
Szemébe néz, aztán ha Szofi hagyja, derekára csúsztatja kezeit és szorosan magához öleli hosszú, hosszú percekre. A lány segítségével még az is előfordulhat, hogy feladja a csökönyösségét és megkönnyíti a saját, meg mások életét is.

Szofi

Az erkélyen szóba került Nikolai számára néhány igencsak fontos dolog, főleg ami kettejük kapcsolatát illeti. És ebbe beletartozik az, hogy ha már kimondták, hogy egy párt alkotnak, akkor bizony az ő barátnője ne álljon le idegen férfiakkal trécselni a randijuk előtt, amire ő annyit készült, mintha maga Merlin érkezett volna vendégségbe.
- Az egy és ugyanaz! - emeli fel a hangját.
Át se gondolja, mit vág kedvese fejéhez, csak kiszakad belőle a dühös énje, azt pedig szinte képtelenség visszanyomni a helyére. Veszi a mély levegőket, hátha az lecsillapítja, de végül még magának szúr oda egy hatalmas tüskét.
Álla megfeszül fogai összepréselésében, szemében harag tüze gyúl. Követi tekintetével Sofia megmozdulását és a választ csak eközben dolgozza fel. Nem szól semmit, mert csak üvölteni tudna, de a keze lendül, amint a nő olyan távolságba ér, ahonnan könnyedén megfoghatja.
Finomságot mellőzve kapja el a lány csuklóját, könnyedén fonja át ujjaival. Kissé előre dönti fejét miközben tekintetét a lányéba fúrja és közelebb hajol hozzá. Szofinak esélye sincs rá, hogy meneküljön ha már tartja, sőt, a másik kezét is elkapja.
- Nem mész innen sehova - mély, agresszív hangja eddig bujkált a sok hazugság és titok alatt.
Csak az lebeg a szeme előtt, hogy ez a nő feldühítette, és csak az tartja kontrollban, hogy az apja lebeg lelki szemei előtt. Nem akar olyan lenni, sosem bántaná a párját.
- Az enyém vagy!
Csuklóinál fogva rántja oldalra, ahol a falnak löki, és saját testével szorítja oda. A lány karján már látszik Nikolai ujjainak lenyomata, a szorításból eredő fehérség, ezt azonban ő nem veszi észre. Tág pupillái feketén fénylenek, izmai belefeszülnek a szorításba, a tartásba. Mindkét kezével a feje fölött tartja, a falhoz szorítva, és szinte teljesen benne van az arcában.

Szofi

Abban a pillanatban kikapcsol minden ép észt kontrolláló kis érzéke, melyben Szofi túllépi a határait. Lehet, hogy alapból vicces lett volna, de most amilyen lelki állapotban Nikolai van a vizsgák és a lehetetlen jövőkép miatt, kicsit sem sikerült poénosra a helyzet. Nem tudja meghazudtolni önmagát. Agresszív, támadó, az is csoda, hogy egész idáig tartotta magát. Amit Szofi iránt érez, most jelentéktelenné válik. Úgy érzi, elárulta, úgy érzi, hazugság volt minden. Megtört egy nő előtt, engedte, hogy fontos legyen számára, melyet egész életében csak egy személynek engedett; a húgának.
Mélyebben veszi a levegőt, mellkasa magasan emelkedik. Könnyedén keni fel a falra párját, csuklóit béklyóként fonja körbe ujjaival. Érzi a szőke tartását, szavai azonban csak hergelik. Felbőszített bikaként viselkedik és nem lát semmit a saját gondolatain kívül. Bosszút akar állni, feltehetőleg a semmiért.
Szofi szemébe néz, arcizmai belefeszülnek abba, ahogy visszafogja magát. Felvillan a stop tábla lelki szemei előtt, az apja körül forognak gondolatai. Ő nem lehet az apja. Nem bánthat már senkit, különben ugyanolyan lenne...
Ha lehet, még egy fokkal erősebben szorít rá a nő kezére. Ezt azonban nem követi bántalmazás, sokkal inkább olyan szenvedély, melyet még nem élt át. Ajkait a másik ajkaira tapasztja, testével a másik testének simul. A mérhetetlen dühöt vágyak győzik le. Szofira vágyik.

Szofia

Állat módjára viselkedik azzal a nővel, akivel nem is olyan régen még kisgyerekként ácsorgott az erkélyen. A hideg idő, a félelmei és lelkének visszafogott darabkái akkor a gyenge arcát hozták elő. Képes volt a saját hülyesége miatt őrlődni.
Most is hasonló történt, de nem azt váltotta ki belőle, mint ott. Képtelen visszafogni dühét. Talán már az elején el kellett volna mondania a lánynak, hogy javítóba zárták és csak a felszínen javult meg. Belül ugyanaz az állat volt, és ha most Balázs látná, több, mint valószínű, hogy azonnal bezáratná. Csakhogy innen már nem a javítóba kerülne, hisz nagykorú.
Szerencsére egy kicsit észhez tér, lazít a szorításon, és ajkait Szofi ajkaira tapasztja. Szenvedéllyel csókolja, vérében dübörög az adrenalin, mely átjárja egész testét. Feje teteje is belesajdul.
Levegő után kapkodva, szabálytalan légzéssel húzódik el a nőtől. Lassan engedi el a kezeit, melyeken látja ujjainak nyomát. Hátratántorodik, egészen az ágyig lép, ahol leül. Arcát a tenyerébe temeti, kissé beletép sötétbarna hajába. Dühös morgás szakad fel a torkából.
- Gyűlölsz - nem lehet eldönteni, hogy kérdésnek szánja-e, vagy kijelenti, de inkább utóbbinak hat.
Szemében fájdalom látszik ahogy felnéz a szőkére. A szemébe akar nézni. Máshogy nem tudja elmondani, mennyire sajnálja amit tett.
- Szofi...

Adrian

Kis kikapcsolódásra vágyik amikor feldobja a havernak az ötletet, hogy mutassa meg neki Londont. Ő Svájcban meg Németországban nőtt fel, és hiába utaztak az apjukkal kölyökként, semmire nem emlékszik az udvariaskodáson kívül.
Adriant meg a szüleit is a családi kapcsolatok ápolása alkalmával ismerte meg, szóval könnyedén elbeszélget egy tea mellett az elmúlt évekről az anyukával amíg a drága haverja rá nem irányítja figyelmét. Az is igaz, hogy őt is leköti a házaspár szebbik fele, és nem különösebben teper Adrian figyelméért.
Mikor útnak indulnak, azonnal kéményként füstölög cigarettájával. A Szofival történt dolgok után nagyjából dupla annyit dohányzik, mint előtte. Még nem tudta túltenni magát a csárdás eseten.
- Elég tökös lennél hozzá, hogy beleugorj? - kérdezi a Temzéhez érve.
Ő nem ül le, hanem újabb szálra gyújt a vízhez közelebb sétálva. Kérdését nem szánja kihívásnak. Mondják töketlennek, de hogy ő nem kockáztatna tüdőgyulladást meg fertőzést, az hot sicher.
- Ja - bólogat, és elvigyorodik. - Életet mutass nekem, te majom.
Kíváncsian vonja fel fél szemöldökét a szórakoztató bár kifejezésre. Végre sikerül olyannal előhozakodnia a havernak, amit még értékel is az emberünk. Kitárja karajit, eldobja a csikket és részéről indulhat a móka.

Szofi

Hozzá képest Szofi tartja magát, úgy néz ki, kettejük közül ő az erősebb. Míg Niko meggyötörve, a bűntől elsötétült pillantással néz a párjára, a szőkeség tagadja, ami a másik szerint nyilvánvaló. Gyűlölnie kellene. Úgy kéne gyűlölnie, ahogy ő az apját, amiért kezet mert emelni anyjára és húgára. Az nem számít, hogy őrá is, de aki nőt bánt, az gerinctelen féreg a szemében. Erre... Saját szorításának nyomát látja viszont a csuklóin, melyeket bár próbál elrejteni a tulajuk, az ő figyelmét nem kerüli el.
Fáradt morgásba torkollik az a motyogás, amibe belekezd mikor a lány közeledik hozzá. Nagyot nyel, szíve kihagy egy ütemet a mostani finom érintkezésre. Jobb keze remeg, de Szofia hajába fúrja ujjait óvatosan. Szüksége van a kontaktra.
Tekintetét a szemközti fal alig látható repedésére szegezi, míg fejét megtöltik a gondolatok. Minden bizonnyal itt van az ideje annak, hogy beszéljenek olyan dolgokról, amiket már nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Ő anno nem figyelt az asszonykára, mert egyszerűen nem érdekelte semmi, amihez neki nincs köze.
- Nagyon sajnálom, Szofi. Helyetted is gyűlölöm magam. Én... Titokban tartjuk, nem kell a közönség. Amikor ide kerültem, nem Svájcot untam meg. A javítóintézetben töltöttem két évet botrányos magaviselet miatt és itt helyezett el a Minisztérium. A család fekete foltja vagyok apám szerint. Fater alkoholista, és napi szinten vert minket. Engem, anyámat, a húgomat... Ezt nem hagytam egy idő után. Én ellenszegültem, Emmát védtem, azok meg elváltak és tartani kellett a család jó hírét. Javítósként ez k**va nehéz - mély levegőt vesz és nem érdekli, hogy nincs ablak a helyiségben, remegő kézzel húz elő egy szál cigarettát ingzsebéből és gyújt rá.
- Fater mindig mondta, hogy olyan vagyok mint ő, a vért nem tagadhatjuk meg. A suliban menő voltam, bandavezér. Megkaptam mindent meg mindenkit, csak csettinteni kellett. Alkohol, erősebb szerek... Balhéztunk. Sokat. Verekedtünk és nem fogtam vissza az átkokat. Nem tudom, mi tette be a kaput, de egy erősebb átok lehetett... Nem akartam olyan lenni, mint ő! - csattan fel és mélyen letüdőzve a cigaretta füstjét Szofira mered.
- Eddig ment, Emmáért. Ha balhéba keveredek, engem bezárnak, és onnan nem biztos, hogy kijövök, addig ő meg... Hozzá kerül...

Szofi

Rengeteg érzelem uralkodik most emberünkön. Szeretné visszaforgatni az idő kerekét legalább egy fél órával, de ami elmúlt, azon nem lehet segíteni. Csak az lebeg a szeme előtt, hogy egy szemétláda, aki egy fikarcnyit sem érdemli meg azt a csodálatos nőt, aki annak ellenére amit vele tett, most is ott ül, és nem fél az érintkezéstől.
Sötét múltjáról most beszél először. Most érzi úgy, hogy képes szavakká formálni gondolatait, képes bevonni a szőkét abba a káoszba, ami az ő élete címszó alatt fut.
Tömör próbál lenni, minél előbb túl akar esni rajta. Szofi szavait szinte meg se hallja, csak őrlődik és várja a végét, a kiutat. A cigaretta segítség, némiképp megnyugtatja ezerrel kalapáló szívét.
Beszámolója végeztével nem törődik a tisztasággal, a padlóra dobja cigicsikkjét, cipőjével elnyomva azt. Nagyot nyel kedvese szavaira. Annyi férfiasság van még benne, hogy ne hagyja eluralkodni fájó érzelmeit, egy könnycseppet sem enged szemeibe.
- Nem akartalak bántani. Soha nem fog ez többet előfordulni...bízz bennem - sóhajtja remegő hangon.
Jobbjával óvatosan Szofi karja után nyúl. Úgy veszi kezeibe a megszorított végtagot, mintha egy újszülöttet tartani. Gyengéden fedi fel ujjainak nyomát.
- Aludj ma itt. Én felmegyek, és majd találkozunk...valamikor.
Halkan szól, elengedi a lányt. Pár pillanatig a szemébe néz, majd feláll, farzsebéből előveszi a kulcsokat, és az éjjeliszekrényre rakja. Az ajtóhoz sétál, ahonnan már csak egy mondat erejéig fordul vissza.
- Szofi...nagyon fontos vagy nekem.

//Köszönöm! //

Adrian

- Sok a stressz - vonja meg vállait nemes egyszerűséggel.
Ezt a választ adja mindenkinek, aki megérzi azt, ami körbelengi. Könnyedén elfogadják, nem várnak több választ, ő pedig elégedett azzal, ha nem tudja meg kettőnél több ember az undorító tetteit.
- Nincs az a piamennyiség, amivel belekényszerítenél - a gondolatra is összerezzen, hátán végigfut a hideg.
Tudja, hogy nem volt ilyen kérdés, de ő még szavakban se fog ilyennel menőzni. Kinőtte, mondjuk így. Bőven volt alkalma rá, hogy erejét fitogtassa.
Kezd unatkozni. Nem hiába unszolja Adriant, hogy életet mutasson, ne csak a vizet, meg a körülötte romantikázó párokat. Kíváncsian, immár cigaretta nélkül várja, mi az a hely, ahová indulnak.
Kezeit zsebre dugja, apja említésére pedig felhorkant. Nem szól semmit, ugyanis nem akar belegondolni, milyen lenne az apja felbőszült állapotában. Haverja erejében nem kételkedik, de az apját sem kell félteni...
- Haver, azt csiripelik a madarak, hogy összejöttél az exeddel. Nekem meg nem is mesélsz? - vonja kérdőre inkább néhány méter megtétele után.
Csicseregnek a madarak, de fogalma sincs, melyik exére gondoltak amikor tudmására hoztak ezt az információt. Majd így hátulról szépen kiszedi belőle...

Adrian

- Ex. Valamelyik, mit tudom én. Csak ennyit hallottam. Biztos a kis vörös - vonja meg a vállát.
Ezek szerint alaptalan pletyka lehetett, vagy éppen csak látták valamelyik hölgyeménnyel beszélgetni, és egyeseknek ez már kapcsolatnak minősül. Eleinte, amikor Szofival a kapcsolatuk teljesen kimondatlan volt, az emberek már sokkal többet rebesgettek, mint az akár a jelenlegi helyzetre igaz lenne.
- Mondj már valamit. A pasikra buksz már, vagy mi? - kérdőn sandít oldalra, felhúzza fél szemöldökét.
Viccesnek hat a kérdés, de nem lepődne meg az igenlő válaszon sem. Ő maga is érdeklődik mindkét nem iránt, miért ne lehetne a haverja is hasonló őhozzá?
- Szofia állandóan.. Nem viccelek, állandóan menstruál. Nyilván nem, de érted, valami hisztije mindig van.
Szemét forgatja, majd a fejét is megrázza hozzá. Nos a kapcsolatukban nem csak a lánnyal vannak hisztis problémák, Nikolai épp olyan havibajos, mint a szőkeség. Csak ő nem ismeri be.
- Emma nem csípi... Ha összezárnám őket, vagy én halnék meg a végén, vagy ők jönnének kopaszon ki a vesztes csatából...

Szofi

Mostanra a hatvanezredik sóhaj hagyja el ajkait, de mint hűséges társ, követi kedvesét minden egyes bútorcsoport választékának hatalmas dzsungelébe. Most, hogy lassacskán beköltözhetnek az új lakásba, tisztában van vele, hogy Szofinak igaza van, és kellenek azok a bútorok. Bízik benne egyébként, de egy szóval se mondta volna, hogy válassza ki ő egyedül, neki aztán mindegy. Mert nem, kicsit se mindegy, szeretné, ha élete első saját lakása nem női bútorokból lenne összeválogatva.
Hang nélkül imitálja, hogy letépi az összes bőrt a képéről, majd amikor a másik felé fordul, felszalad a szemöldöke. Néhány másodperc erejéig még azon is elgondolkodik, hogy mi a jó élet az az állólámpa...
- Nem, kicsim, még nem gondoltam rá - ingatja meg azt a tököt a nyaka felett, majd felfedezi a mozdulatot, amivel mellkasába sikerül tőrt döfni.
- Direkt szívatsz? Mi lenne, ha először választanánk egy ágyat, és konyhabútort? Vagy mi, egy olyanon akarsz nekem főzni? - mutat jobbjával a lámpák irányába.
Kissé kétségbeesettnek, töketlennek érzi magát ebben a helyzetben. Biztos benne, hogy aki elsuhan mellettük, kineveti, nem pedig együttérez. Soha nem akart papucs lenni, és nem is lenne, ha nem érezné azt a kis ráhúzást a nő részéről.
Tudja ám, Szofi, nem hülye a vőlegényed.