37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Clariette Aye Dante összes RPG hozzászólása (9 darab)

Oldalak: [1] Le
Clariette Aye Dante
INAKTÍV


Bébisárkány*-*
RPG hsz: 13
Összes hsz: 434
Írta: 2015. december 15. 19:50 Ugrás a poszthoz

Lorelai K. Riviera & Jeges Karina


Amilyen hirtelen ideértünk, olyan hirtelen a vizsgálóasztalon termettem. Körülnéztem, amíg a gyógyító hölgy egy kislányhoz ment, majd visszajött hozzánk, leült elém és kérte, hogy meséljem el a történteket.
- Jó napot, a folyosón sétálgattam, majd Karyn egy jégtáblán száguldozva belém ütközött, és elestünk. A kezemre estem, fel is dagadt, és ezért vagyunk most itt. - Azzal leszedtem a kötést és a gyógyító felé nyújtottam, amennyire bírtam.
- A lány próbált segíteni, ezért jeges borogatást tettünk rá, ameddig ideértünk, ez valamennyire segített rajta, de még mindig iszonyúan fáj. - Hála istennek a jég annyira lefagyasztotta a kezem, hogy a szörnyű fájdalmat már elviselhetőnek éreztem. Ahogyan kezdett kihűlni a kezem szúró fájdalom lépett életbe, mely annyira hirtelen jött, hogy egy csendes "Au"-t eresztettem el. - Eddig más fajta fájdalom volt. Amióta már a jég elolvadt, azóta hasogat, és szúr - mondtam, majd leeresztettem a karom az asztalra, mert nem bírtam tovább tartani. Ismét belenyilallt. - Az normális, hogy időnként belenyilall? Mert pokoli érzés. - Összeszorítottam a számat, mert csak hasogatott, és nyilallt. Kezdtem félni, hogy nem-e történt valami iszonyú. A fájdalom ugyanis erről tanúskodott.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. december 28. 20:49
Clariette Aye Dante
INAKTÍV


Bébisárkány*-*
RPG hsz: 13
Összes hsz: 434
Írta: 2015. december 16. 19:07 Ugrás a poszthoz

Lorelai & Karina

A gyógyító finom mozdulatokkal megvizsgálta a duzzanat helyét. Nyugtatóan mosolygott rám, és ez el is érte hatását. Ismét lehűtötte a kezemet, ami igen jól esett. A diagnózisa alapján kificamodott. Éppen magyarázta, hogy mi fog most történni, de engem már akkor az idegesség járt át, mikor kimondta a "helyére fogjuk rakni" mondatot. A mamám jutott eszembe, mikor elesett, és kificamodott a bokája. Akkor még elég kicsi voltam, ezért mentem vele az orvoshoz, boldognak tűnt, egészen addig, míg be nem mentünk a vizsgálóba. Hirtelen lesápadt, és már az ájulás kerülgette, mikor helyére rakta az orvos a bokáját. A mama sikított, ordított, ahogyan csak bírt, és annyira rossz volt ezt látni, hogy nekem is könnybe lábadt a szemem. Azóta félek az orvosoktól. Tudtam, hogy az orvos csak jót akart a maminak, de ezt fájdalommal érte el, és ez nagyon beleégett az emlékezetembe. Mikor visszatértem a visszaemlékezésből, gyógyító bekente a karomat valami hűsítő krémmel, mely az elmondása alapján érzéstelenítő volt. Nagyon féltem, és elkezdett visszaszámolni. Egy... Kettő... Hirtelen éles fájdalom hasított a karomba, de egy pillanat alatt el is illant, és zsibbasztó érzés vette át szerepét.
- Hű, ez annyira nem is volt hosszú, mint amennyire gondoltam - mosolyogtam rá - Köszönöm, hogy ellátott - azzal bekötötte a csuklómat - Kell valamivel kenni, vagy esetleg mennyi időközönként kell cserélni rajta a kötést, vagy meddig kell rajta lennie? Elnézést, hogy sokat kérdezősködöm - nevettem.
Utoljára módosította:Clariette Aye Dante, 2015. december 29. 18:36
Clariette Aye Dante
INAKTÍV


Bébisárkány*-*
RPG hsz: 13
Összes hsz: 434
Írta: 2015. december 20. 18:14 Ugrás a poszthoz

Szigethy Vidor
Ruci

Amikor elhagytuk a Rellont a Nagyterem felé indultunk el Vidorral. Először azt hittem majd egyedül kell végigjönnöm a bálba vezető folyosón, de végül Vidorral jöttem. Amikor először találkoztam vele, egészen elbaltáztam a dolgot, de amikor másodszorra, az az ajándék úgy tűnik elég volt arra, hogy megbocsájtson. A minap megláttam a folyosón és odamentem hozzá, hogy beszélgessünk. Aztán eszembe jutott, hogy megkérdezzem tőle, van-e kísérője a bálra. Egy ideig elbeszélgettünk arról, hogy kinek milyen napja volt, de ennyi volt a témánk, ezért megkérdeztem tőle. Sikeremre még senki nem tartott vele, úgyhogy elfogadta felkérésemet, és emiatt jöttünk együtt. Sajnos még annyira nem ismertem, de reméltem a bálon lesz alkalmam jobban megismerni őt. Amikor kiléptünk az ajtón a lábamat egyből nyomni kezdte a cipő, ami nem csoda, hisz már megvételkor nyomott, de gondoltam csak kibírok benne egy bált. Amikor lenéztem rá, láttam, hogy ott van egy pánt, ami így mostmár látszott, hogy rossz helyen volt. Ez lehetett az, mi nyomott, ezért a fiúba karolva próbáltam megigazítani, sikerrel. Ahogyan mentünk tovább sok elegáns öltözetű párt láttunk békésen sétálni a Nagyterembe. Mosolyogva ránéztem, majd magam elé bámulva töprengtem azon, hogy éppenhogy találkoztunk a fiúval, és mégis hamar jóba lettünk. Csodálkoztam is, mikor beleegyezett abba, hogy együtt jöjjünk a bálra. Ismét egy gyönyörű ruha tulajdonosa sétált el mellettünk. Nagyon szép ruhák suhantak el mellettem. Éppen azon sakkoztam, vajon ki lehet majd a Bálkirály, és ki a Bálkirálynő. Én egy visszafogottabb ruhában jelentem meg, de alkalomhoz illően. Friss rózsaillat csapta meg az orrom. Valaki egy csokrot vitt mellettünk sietve. Ahogyan közeledtünk egyre kellemesebb illatok szálltak a levegőbe. A parfümök, a csokrok, virágok egyszerűen csodálatos illatot varázsoltak a terembe vezető útra. Mosolyogva nézelődtem, hiszen ez az első bálom itt. Minden káprázatos díszletektől volt gazdag. Minden olyan csodálatos. Vajon lesznek olyan végzős diákok, akik sírni fognak? De persze csak örömkönnyek származhatnak a bálról. Vidorra néztem, majd nevettem egyet. Az én nevetésem csak halkan elegyült a sok bálra jövő diák és tanár sustorgása, nevetése között. Izgultam, ugyanis elő fogok adni a többi diákkal együtt a végzősök tiszteletére. Már arról álmodoztam, hogy pár év múlva mi is a végzős táncunkat fogjuk járni, mikor megérkeztünk.
Utoljára módosította:Clariette Aye Dante, 2015. december 22. 10:56
Clariette Aye Dante
INAKTÍV


Bébisárkány*-*
RPG hsz: 13
Összes hsz: 434
Írta: 2015. december 21. 10:41 Ugrás a poszthoz

Szigethy Vidor
Ruci

Amikor beléptünk a bálterembe Vidor egy kérdést tett fel, mi alapján én dönthettem arról, hogy táncoljunk-e, avagy üljünk le enni, inni. Én a második felé hajlottam mert már pokoli éhes voltam. De aztán eszembe jutott a második találkozásunk és az a rossz ízű valami, ezért nevettem egyet, mielőtt közöltem volna a fiúval a döntésemet. - Szerintem először együnk, igyunk, beszélgessünk, ismerjük meg jobban egymást, aztán már jobban fog menni a buli. - nevettem, majd egy asztalhoz tereltem őt. Leültem, majd magam elé tettem egy tányért. Annyira elvarázsolt a látvány, hogy körül kellett néznem, nem bírtam megállni, hogy felálljak és pár percre ott hagyjam Vidort. Egyszerűen vonzott a sok szép díszlet. Egy virágcsokorhoz közelebb mentem, és meg is szagoltam, aztán eszembe jutott, hogy szegény most ott ült az asztalnál teljesen egyedül, úgyhogy visszamentem. - Ne haragudj. - Visszaültem mellé. Elé is tettem egy tányért. - Mit kérsz? - Kérdeztem mosolyogva. Én egy muffint vettem el, nem szoktam sokat enni, a gimnasztika miatt figyelnem kell az alakomra. - Ha megetted még beszélgessünk egy picit, vagy menjünk táncolni? - Mondtam a fiúra hagyva a választási lehetőéget. Igazából nem tűnik túl társasági lénynek, de ki tudja, lehet, hogy igazából imád beszélni. Félek, hogy szóba fog jönni a család, ilyenkor mindig megkönnyezem nem olyan rég elhunyt nagyapám, aki a második édesapa volt számomra. Picit szomorkás arcot öltöttem magamra, de ezt hamar el is hesegettem, amint megláttam egy eléggé érdekesen táncoló párost, majd Vidornak is elújságoltam észrevételemet, és nevettem egyet diszkréten, mert hát nem lehet mindenki jó táncos. Reméltem, hogy nem fogok botladozni tánc közben, de ha a fiú úgy dönt nemsokára megtudjuk, de azért szorítottam, hogy ne döntsön így.
Utoljára módosította:Clariette Aye Dante, 2015. december 22. 10:56
Clariette Aye Dante
INAKTÍV


Bébisárkány*-*
RPG hsz: 13
Összes hsz: 434
Írta: 2015. december 21. 11:07 Ugrás a poszthoz

Karyn és Rachel
Szombat reggel, esős időjárás


A lányokkal az előre megbeszélt módon és időben találkoztunk a kisállatbolt előtt. Amíg viszont vártam rájuk kicsit körbenéztem az utcán. Igaz esett, de nem nagyon zavart, továbbra is esernyő nélkül járkáltam. Elsétáltam egy gyönyörű szobor mellett, majd befordultam egy kicsi utcába, ahonnan a bolt még éppen látható volt. Megláttam egy ajtót, amin fából faragott kopogtató volt. Nagyon megtetszett, ezért jobban szemügyre vettem, amikor hirtelen valaki kinyitotta az ajtót, és dühösen elzavart. - Elnézést, csak nagyon megtetszett - Vajon mi lehetett a lakos baja? Biztos valami rosszul sikerült neki. Ahogy mentem tovább még sok szép dolgot láttam, de már olyan izgatott voltam az új jövevény miatt, hogy visszafordultam a kisállatbolt felé és a szöszit pillantottam meg. - Karinaaaaaaaa! - Kiáltottam a lány felé vágtatva. Az eső miatt a lucskos úton majdnem elcsúsztam, de sikerült korrigálni az egyensúlyom. Mikor odaértem megöleltem és élmeséltem neki miket láttam. A dörmögi néniről, a faragott kopogtatóról, a szoborról és így tovább. - Úgy izgulok! Már meg is van a neve. Ja, és kutya lesz az is biztos. Persze kölyök.- Hadartam csillogó szemekkel. - Neked mi a véleményed a terveimről? Majd ugye megmutathatom a trükköket? - Álmodoztam a kutyáról, amikor megláttam egy ismerős alakot közeledni. Időközben az eső felhagyott szokásával, és enyhe napsütés vette át helyét.
Utoljára módosította:Clariette Aye Dante, 2015. december 22. 11:12
Clariette Aye Dante
INAKTÍV


Bébisárkány*-*
RPG hsz: 13
Összes hsz: 434
Írta: 2015. december 22. 21:34 Ugrás a poszthoz

Bözske

Megint kószálni támadt kedvem és most egy új folyosó felfedezésére indultam, melynek neve a Bibircsókos banya folyosója nevet kapta. Igazából a neve alapján nem túl bíztató, de egész helyes kis hely. Mindenhol, ahol nyitva volt az ajtó, oda bekukkantottam. Itt még toalett ajtaja is ki van cicomázva. Igazán otthonos, és ahogy az ablakon beszökött az enyhe napfény a szobrok és oszlopok félhomályt nyertek. Ahogy sétáltam az én árnyékom is halovány képet öltött. Árnyjátékot játszva ahogyan mentem hátrafelé valami keménybe ütköztem. Hátrafordultam és egy könyv gerince hatolt a lapockáimba.
- Kukucs - húztam arrébb a könyvet és egy arc tárult elém - Hát te? - mosolyogtam a tanoncra. A homlokán és az orrán éktelenkedő piros pattanásokon akadt a szemem.
- Óh, hát emiatt? - szomorú arcot vágtam - De ezt el lehet tüntetni, nemde? - mondtam immár mosolyogva.
Utoljára módosította:Clariette Aye Dante, 2015. december 22. 22:01
Clariette Aye Dante
INAKTÍV


Bébisárkány*-*
RPG hsz: 13
Összes hsz: 434
Írta: 2015. december 23. 10:32 Ugrás a poszthoz

    
Szigethy Vidor

Ahogyan körbenéztem mindenütt elegáns ruhát viselő embereket láttam. Ez az állapot pár másodpercre eszembe juttatta a keresztanyám esküvőjét, mely már nagyon rég volt, de az egész családnak maradandó emléket okozott. Itt volt ugyanis az első veszekedés a családban, mely akkora vitába torkollott, hogy azóta a Danték és a keresztanyám családja összetűzésben élnek és már sajnos a családnevükre sem emlékszem. Pár percig ezen merengtem, majd amint visszatértem azt sem tudtam mit kérdezett a fiú, de valamit a családról.
- Öhh, nem. - válaszoltam neki, miután eszembe jutott mit kérdezett. - A te családod is biztos izgalmas valamilyen téren. - Mosolyogtam erőltetetten remélve, hogy nem veszi észre, hogy valami nincs rendjén. Inkább elkezdtem enni és minden falat után mosolyogtam rá. Most vagy butának néz, vagy túlpörgöttnek. Miután megettem a tányéromra helyezett étket, önkéntelenül is elkezdtem neki mesélni.
- Amikor kisebb voltam volt egy nagy veszekedés a családban. Azóta ketté szakadtunk. - mondtam félmosollyal az arcomon. - Nem nagyon tudom már a család leszakadt részének a családnevét. - ittam egy kortyot majd folytattam - De hogy őszinte legyek nem is nagyon érdekel. - mosolyogtam - Most viszont te jössz - nevettem, majd megláttam mit hozott Vidor a tányérján és kérdően néztem rá. - Ezt te mind meg fogod enni?

Clariette Aye Dante
INAKTÍV


Bébisárkány*-*
RPG hsz: 13
Összes hsz: 434
Írta: 2015. december 25. 18:34 Ugrás a poszthoz

Bözske

Amikor meglátott egyből az arca elé húzta a könyvet. Láthatóan ahogyan a lány meglátta a másik két erre haladót, összerezzent és beszaladt a mosdóba. Amikor utána mentem körülnéztem odabent. A Navinés lerakta a könyvet a vízbe, én erre felkaptam, becsuktam, és egy száraz helyre helyeztem. Utoljára elolvasta a varázsigét, majd belevágott. Mikor meghallottam mi a varázsige gyanakodni kezdtem, hogy ez nem fog sikerülni, de mire figyelmeztettem volna már késő volt. Ránéztem, de a látvány visszataszító volt. Mégtöbb nagy, piros dudor keletkezett az arcán, a meglévőkből pedig gennyes váladék folyt ki. - Úr isten! - mondtam neki kidülledt szemekkel. Miután elhagyta a mondat ajkaimat máris megbántam. Szegény lányra a frászt hozom, de ha kinyitná a szemét biztosan sikítana. - Annyira nem is néz ki rosszul. - mondtam a helyzet rendbehozása érdekében. Csak ki ne nyissa a szemét. Amint a tükörbe néztem és láttam mindkettőnket elkezdtem elemezni a kinézetünket. Az ő haja sötétebb mint az enyém, emiatt jobban ki van hangsúlyozva a pattanása.
Clariette Aye Dante
INAKTÍV


Bébisárkány*-*
RPG hsz: 13
Összes hsz: 434
Írta: 2015. december 29. 21:16 Ugrás a poszthoz

All I Want For Christmas

Miután felkonferáltak minket izgulni kezdtem, és az előttem lévők táncolni kezdtek. Az ő helyükbe képzeltem magam és még idegesebb lettem. Magamat nyugtatgattam éppen, mikor már mi következtünk. Lassan az emelvény felé indultam majd a megbeszélt formációba álltunk. Amint elindult a zene még sóhajtottam egyet és táncba kezdtem. A mozdulataim folyékonyan követték egymást, hisz annyit gyakoroltunk, hogy a könyökömön jött már ki a mozdulatsor. A próbán sokszor mondták, hogy akármi legyen, mosolyogjunk. Így is tettem egészen addig, amíg valaki szemét majdnem kivertem. Ekkor bocsánatot kérve az illetőtől egy halk bocsit eresztettem el, de annyira próbáltam mosolyogni, hogy alig látszódott a közönség felé, úgyhogy ennek örültem. Már a vége felé jártunk a koreográfiának és kezdtem lenyugodni, hogy ezen is túl vagyunk és az általam megvizsgált arcokról azt lehetett leolvasni, hogy tetszett nekik.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Clariette Aye Dante összes RPG hozzászólása (9 darab)

Oldalak: [1] Fel