Orovecz Theodor.

Végre!
Ez volt az első gondolata, ahogy kecsesen leszökkent a vonatról a peronra. Egy hete folyamatosan úton van, és már el se tudja mondani, hogy mennyire unja az egészet. Nem is érti magát, hogy minek kellett pont Magyarországra jönnie. Az igaz, hogy már kisgyermek kora óta elég érősen táplálták benne a hazaszeretetet, de soha nem gondolta volna, hogy valaha is vissza fog még jönni az országba. Legalábbis nem évekre.
Minden esetre most itt van, és ezen egyelőre úgysem tud változtatni, úgyhogy igazából a saját dolgát könnyítené meg azzal, ha megpróbálná egy kicsit élvezni. Így hát szélesen elmosolyodott, megköszönte a a kalauznak, hogy leemelte utána a bőröndjét, majd integetve várta meg amíg a vonat kigördül az állomásról.
Ahogy az utolsó kocsi is eltűnt a messziségbe, Nicole hátat fordított a síneknek, majd nagyot sóhajtva ragadta meg a gurulós bőrönd fülét, és magabiztos léptekkel indult meg a falu irányába. Az volt a szerencséje, hogy már messziről kiszúrta a kastély hatalmas tornyait, így nem kellett azzal szenvednie, hogy különböző térképek bogarászásával próbálja megtalálni az iskoláját.
Amint beért a faluba, hihetetlen látvány fogadta. Az utcákon temérdek ember, férfi és nő, idős és fiatal, mind mosolyogva, vidáman, teljes ünnepi hangulatban. Az üzletek ki voltak világítva, az ereszcsatornákról girlandok lógtak le, a kirakatok pedig különböző karácsonyi csodákkal voltak telepakolva. Az egész hangulat egy pillanat alatt magával ragadta, és teljesen elvarázsolta a lányt. Lelkesen ugrándozott végig az utcákon, és mindent, de tényleg mindent megnézett.
Körülbelül egy fél órájába telt, amíg elért a Főtérig, ahol mesébe illő karácsonyi vásár volt. Az eddig látott csillogás a négyzeten, és vagy hatszor akkora embertömeg.
Nicole imádja a tömeget, ami miatt sokan teljesen zakkantnak tartják, de ez őt egyáltalán nem zavarja. Egyszerűen élvezi, és kész! Tetszik neki, hogy rengeteg féle embert láthat egyszerre, egy időben, és így sokkal jobban meg tudja őket figyelni.
Most azonban a különböző árusok portékái kötötték le a figyelmét, ugyanis rengeteg olyan dolgot látott, amit azelőtt még soha. Voltak ott ételek, italok, de karácsonyi seprűk, üstök, sőt még baglyok is. Szegény madarak biztos nagyon örültek, hogy piros sapkát húztak a fejükre, vagy csillámport szórtak a szárnyukra, de még mindig jobban jártak, mint a szomszéd standnál lévő csokornyakkendős macskák.
A lánynak hatalmas önuralmat kellett gyakorolnia, hogy ne vásárolja fel az összes terméket, ami megtetszett neki. Egy pillanat alatt el tudta volna költeni az összes megtakarított pénzét, de szerencsére észnél volt, ezért csak egy regényt vett magának. Arra úgyis szüksége lesz, mivel semmiféle olvasmányt nem hozott magával otthonról, viszont egy hétnél tovább nem bírja ki könyv nélkül.
Két óra ámulás-bámulás és nyálcsorgatás után Nicole végre megérkezett a kastélyhoz. Belépett a hatalmas kapun, majd fáradtan lecsücsült a böröndjére, és tanácstalanul nézett körbe. Fogalma se volt, hogy a fél tucat lépcső közül melyiken kéne tovább mennie...

Teó

Amikor már egy bő negyed órája tehetetlenül gubbasztott a bőröndje tetején, Nicole elkezdett aggodalmaskodni, hogy mi van, ha ma már senki nem jár erre, vagy egyszerűen rossz helyre jött, esetleg nem is tudnak az érkezéséről. Egyre rémesebb gondolatok futottak át az agyán a várakozás közben. A végére már ott tartott, hogy ez az egész csak egy nagy átverés, aminek ő volt a célpontja, és el akarja őt tenni lábalól a maffia, aminek a vezére még egy múltbéli szerelmi csalódás miatt akar bosszút állni Nicole egész családján.
Szerencséjére nem tudta befejezni az abszurd gondolatmenetet, ugyanis egyszer csak megjelent előtte egy fej (igen... egy fej!). Nicole hátrahőköl a meglepetéstől, majd a hirtelen reakció következtében hatalmas huppanással dőlt el a bőrőnddel együtt.
- Aúcs....- A lány szisszent egyet, majd a földről pillantott fel az alakra.
- Hát szerbusz! Igazán kellemes meglepetés... - Nicole nem volt sértődékeny típus, ezért hamar felpattant padlóról, és széles vigyorral köszöntötte látogatóját. Azért a mondandójában az utolsó "meglepetés" szót egy kicsit erősebben megnyomta, hogy azért mégis éreztesse a másikkal, hogy jobban örült volna egy fokkal szolidabb üdvözlésnek, de ezen a kis jelzésen kívül nem is foglalkozik többet a dologgal.
- Egyébként Nicole vagyok. - mondja, majd a fiú felé nyújtja a kezét. Akkor még nem esett le neki, hogy az alakból eddig mindössze egy fejjel találkozott, így nem biztos, hogy működni fog nála ez a kézrázósdi. Azért a lány mégis kíváncsi a reakcióra, ezért nem húzza vissza a kezét, hanem kitartóan lóbálja a fiú előtt.
- Az igazság az, hogy tényleg nagyon örülök neked. Már ezeeeeer éve itt ülök, de senki nem járt eddig erre, aki megmondhatta volna, hogy merre kéne mennem. Most érkeztem a suliba, és egy kicsit tanácstalan vagyok.... Egyáltalán ez az iskola...? - Az utolsó mondatot kicsit halkabban teszi hozzá az előbbiekhez, ugyanis elég bénán hangozhat, hogy még azt se tudja, hogy egyáltalán jó helyen van-e vagy sem.

Scarlett Conroy

Nicole-nak a mai napon valahogy semmi sem akar összejönni, reggeltől kezdve folyamatosan ügyetlenkedik, és mindent elront. Az egész úgy kezdődött, hogy amikor reggel felébredt, és félkómásan elment zuhanyozni, a rossz csapot nyitotta meg véletlenül, és úgy leforrázta magát, hogy percekig meg se tudott mozdulni a fájdalomtól. Ezek után a fogkefe rossz oldalára nyomta a fogkrémet, így totálisan összekente magát, és kezdhette előről az egészet. Na ezek után már elég kedvetlenül ment le a Nagyterembe, ahol rá kellett jönnie, hogy annyi ideig vacakolt a fürdőben, hogy már rég lekéste a reggelit. Csalódottan battyogott vissza a szobájába, de elfelejtette, hogy nem kötötte be a cipőjét mikor leindult, ezért ügyesen orraesett. De hogy még szebb legyen a dolog, ezt egy csapat végzős fiú előtt tette meg, akik meg se próbálták palástolni, hogy milyen jól szórakoznak a lánykán. Igazi megkönnyebbülésnek érezte, mikor végre visszaért a szobába, és ledőlhetett a kényelmes, és legfőképp biztonságos ágyára. A nagy szomorkodás közben azonban elaludt, és nem tűnt fel neki, hogy az ebédről is ugyanúgy lemaradt, mint a reggeliről. Letörten, a könnyeit visszafojtva ment le a konyhába, ahol a drága kis manók megszánták őt, és nagy örömére kapott egy tányérral a kedvenc ételéből. Miután megette, és ezerszeresen megköszönte a szakácsoknak, úgy döntött, hogy sétál egyet a kastély körül. Talán pont az kell neki, hogy kicsit kiszellőztesse a fejét, és újult erővel folytassa a napot.
Visszaszaladt az Eridonba a kabátjáért meg egy pár meleg kesztyűért, és már indult is lefelé a lépcsőn.
Ahogy kilépett a kapun, megcsapta a hűs szellő és hóillat keveréke, amit már olyan régen érzett. Rögtön jobban érezte magát, és már indult is, hogy kicsit felfedezze a környéket.

Benedek

Leányzónk ezen a fényes délelőttön jókedvűen, és egy cseppet túlpörögve ugrándozott le az Eridonból a Nagyterembe. Már fél órája megállás nélkül korgott a gyomra, de meg kellett várnia a delet, hogy lemehessen ebédelni. Szokásához híven ma is átaludta a reggelit, ami azt jelenti, hogy tegnap este óta nem evett semmit, tehát meg is van a szörnyű éhség oka.
Az igazság az, hogy egy másik oka is volt a lánynak, amiért ennyire sietett az ebédhez. A legutóbbi találkozásuk óta nem látta Benedeket, és azóta már alig bírt magával, annyira izgatottan várta a kis utazásukat. Ezért minden ilyen alkalommal abban reménykedett, hogy hátha ott lesz a srác is a Nagyteremben, és akkor megbeszélhetik a részleteket... Meg.. Amúgy is szívesen beszélgetett volna vele újra, mivel múltkor is jól érezte magát vele, és hamar megtalálták a közös hangot. Bár ezzel a lánynak nem szoktak gondjai lenni, de valahogy Benedekkel még inkább egy húron pendültek, mint általában a korabeli srácokkal.
Tehát ilyen hangulatban ült le az Eridon asztalához. Nem akart nagyon nézelődni, de azért vetett egy pillantást a Navinések felé, majd gyorsan vissza is fordult háztársai felé. A fiút egyelőre nem látta, így hát a másik lényeges dologra koncentrált: az evésre. Az asztal most is tele volt finomságokkal, ahogy mindig. Nicole nagyon szeretette az itteni konyhát, mert szinte bármi közül lehetett választani, változatos volt, és nem utolsó sorban nagyon finom. Most először a meggylevesen akadt meg a szeme, amiből mert is magának egy tányérral, és elégedett mosollyal nekilátott.

Scarlett Conroy

Teljesen más érzés volt kint lenni a szabadban, mint bent punnyadni a szobájában vagy a klubhelyiségben. Itt valahogy sokkal szabadabbnak és gondtalanabbnak érezte magát, mintha bármit megtehetne, és nem korlátoznák őt a magas falak.
Nicole már kicsi korában is sokkal szívesebben játszott a parkban vagy a kertben, mint bent a csillivilli játékok között. Szegény édesanyja biztos mindig nagy dilemmában volt, hogy hagyja-e a drága lányát egyedül kimenni, ahol mindig őrültebbnél őrültebb dolgokat talált ki, vagy inkább menjen vele ő is, annak árán, hogy akkor minden más teendőjével fog elmaradni. A lányka nagy örömére az esetek 90%-ban az első lehetőség érvényesült, tehát szabad volt a játék.
Azóta azért nyilván változott a helyzet, annak ellenére, hogy még mindig nem nőtt be a feje lágya, de legalább most már tudta, hogy hogyan lehet nagyon szuperül eltitkolni ezeket a ballépéseket. Minden esetre, azóta is sokkal szívesebben van a természetben, és erre itt volt is lehetősége.
Néhány perc séta után megpillantott egy ösvényt, ami meg is tetszett neki, tehát elindult abba az irányba. Az ösvény végén egy hatalmas, ovális tisztás volt, aminek a két végén hatalmas oszlopok álltak, tetejükön karikákkal. Még soha nem látott kviddicspályát, de persze felismerte, hogy ez csak is az lehet. Az Erdionban állandóan erről a játékról beszéltek, úgyhogy elkerülhetetlen volt, hogy ő is meghalljon egy-két dolgot.
Első ránézésre üresnek tűnt a pálya, de amikor alaposabban szemügyre vette az oszlopokat, észrevette, hogy valaki ott repdes körülöttük. Érdeklődve figyelte a másikat, majd egy pár perc várakozás után odakiáltott.
- Helló! Nicole vagyok! Te kviddicsezel?-
Nem volt biztos benne, hogy jó ötlet volt megzavarni a seprűn ülő ismeretlent, de most már úgysem tudja visszavonni a megszólítást.

Scar

Nicole-t már egyáltalán nem zavarta se a szél, se a hideg, csak arra tudott gondolni, hogy végre egy kicsit helyrejött a napja. Meglepő módon az elmúlt fél órában még semmi kellemetlenség nem történt vele, bár ezt nem szeretné még elkiabálni.
Legszívesebben ma már vissza se ment volna a balszerencsét hozó helyére, tehát a kastélyba. Igazság szerint ha nyár lenne, akkor még képes is lenne megcsinálni, hogy keres magának egy kényelmesebb fát vagy tisztást, és ott éjszakázik. Persze ez most nem volt reális, de azért álmodozni szabad.
Ahogy odaaért a kviddicspályára, rögtön magával ragadta őt a látvány. Mondták, hogy tényleg hatalmas területről van szó, de valahogy a képzeletében mégiscsak kissebb volt, mint a valóságban. El se tudta képzelni, hogy milyen lehet itt egy mérkőzés, de biztos volt benne, hogy most már egyszer tuti eljön megnézni.
A nagy csodálkozás közepette kiszúrta a magasban röpkedő lányt, akit nagyon merészen meg is szólított. A szőke odafordult hozzá, majd lefele irányította a seprűjét, és leereszkedett Nicole mellé. Közelebbről már látható volt a meze, ami egyértelműen arról tanúskodott, hogy a Rellonosok csapatában játszik. Ezek után Nicole már tényleg elbizonytalanodott, de emellett örült is a találkozásnak. Még soha nem volt szerencséje Rellonossal megismerkedni, és csak a szóbeszédekből tudott róluk véleményt formálni. Ezt pedig ő soha nem szerette, sőt el is ítélte. Mindig is úgy gondolta, hogy előbb meg kell ismerni valakit, mielőtt véleményt alkotnánk róla. Utálta az előítéleteket, és igyekezett kitartóan harcolni ellenük.
- Igazából... Csak láttam, hogy itt repkedsz, és gondoltam megkérdezlek, hogy nem tanítanál-e meg egy-két dologra? Még soha nem kviddicseztem, de annyit hallottam már róla, hogy kedvet kaptam hozzá. De persze megértem, ha inkább a meccsre gyakorolnál... Viszont, ha megtanítasz, akkor segíthetek...-
Nem gondolta, hogy ezt valóban meg fogja kérdezni iskolatársától, de ha már egyszer belekezdett, akkor most már végig is csinálja.

Benedek

A lány már épp nekilátott a levesnek, amikor egyszer csak megjelent valaki mögötte. Felpillantott a tányérjából, és Benedekkel találta szembe magát. Széles vigyor jelent meg az arcán, majd visszaintett a fiúnak.
- Oké, persze! - feleli, majd a fiúra kacsint. Mind a ketten tudják, hogy miről van szó, és ezt a lány nagyon élvezi. Részben ezért is ment bele a dologba, mert biztos volt benne, hogy ez nagyon izgalmas lesz.
A válasza után Benedek közelebb hajol hozzá, és a fülébe suttog. A hirtelen közelségtől Nicole összerendül, de hamar elfelejti a dolgot, mert inkább arra koncentrál, amit a fiú duruzsol neki.
- Jójó, ott leszek! Neked is jó étvágyat! -
Amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen el is tűnik a srác, és egy pillanat múlva már le is ül a Navinések közé, mintha mi sem történt volna. Nicole hirtelen nem tudja, hogy mire számíthat. Benedek nagyon titokzatosnak tűnik, de lehet, hogy ez csak azért van, mert tényleg azt szeretné, hogy még véletlenül se derüljön ki, hogy mire készülnek. Nicole mondjuk nem szokott ennyire izgulós lenni, de természetesen tiszteletben tartja a srác kérését, és igyekszik időben odaérni. Így hát ki is hagyja a desszertet, és feltűnés nélkül kisurran a Nagyteremből. A gond csak az, hogy fogalma sincs, hogy hol lehet az a terem, amiről kalandortársa beszélt. Így hát újra a festmények segítségét kell kérnie. Az egyik lépcsőfordulóban talál is egy szimpatikus kislányt, aki készségesen tájékoztatja őt a terem hollétéről. Kedvesen megköszöni a lánykának, majd gyors léptekkel elindul az imént hallott irányba.

Scar

Nicole izgatottan figyelte, ahogy a lány leereszkedik hozzá, majd feltette neki a nagy kérdést, ami már ideérkezése óta kikívánkozott belőle. Nem volt biztos benne, hogy pozitív válaszra számíthat, ám néhány másodperc gondolkodás után Scar mégis reagált. Mondjuk nem derült ki egyértelműen, hogy mi a válasza, de kezdetnek ez is tökéletes volt.
- Hát egyszer-kétszer... De nem vagyok profi, még csak próbálgattam. - Nicole mosolyogva emlékszik vissza a múlt nyárra, amikor a rokonainál nyaralt Erdélyben, és a nagybátyja, amint megtudta, hogy felvették őt ide, rögtön seprűre ültette. Nagy tetszett neki a dolog, de sajnos nem volt ott elég ideig, hogy igazán jól megtanulhassa.
- Seprűm az van, de még nem hoztam el a suliba. Nem voltam biztos benne, hogy lesz alkalmam repülni... Mondjuk ez elég egyértelmű, hogy nem így van. De már írtam a rokonaimnak, és kb. 1 héten belül meg is fog érezni. Már ha minden jól megy. - A lány szokásához híven elég hosszab válaszolt. Ez ellen nem tudott, de nem is nagyon akart mit tenni, hozzátartozott a személyiségéhez, hogy igen sokat tudott csacsogni.
- Értem... Hát próbáljuk meg...-
Az esés hallatán elfintorodik, de azért nem olyan fából faragták, hogy ennyitől meghátráljon. Nagy levegőt vett, majd megfogta Scar seprűjét. Átvetette rajta a lábát, felpillantott a magasba, és erőteljesen elrugaszkodott a földtől. A seprű óriási sebességgel távolodott el a talajtól, és vele együtt Nicole is. Ez egy picit váratlanul érte, ezért egy pillanatra megingott, de hamar visszatért az egyensúlyba. Egészen a karikák magasságáig repült, majd szembefordult az egyik hármassal, és egy kicsit lassabb tempóban kezdett el feléjük repülni. Nagyon koncentrált, amíg oda nem ért, és át nem repült a bal szélső és középső körgyűrű közti résen. Nagyot sóhajtott, mikor konstatálta, hogy még életben van, és egyelőre a levegőben is. Ment még egy óvatos kört, majd egy kicsit nagyobb koppanással, mint tervezte, de földet ért a szőke mellett.
-Na...? Mennyire volt szörnyű?-

Benedek

Miután megkérdezte a festménytől, Nicole hamar eltalált a Lélek szobába. Nagyjából arra kellett mennie, mint múltkor az alagútba, csak most nem a lefelé vezető lépcsőn, hanem azon, ami a toronyba vitt. Ott még nézelődött egy kicsit, majd megpillantotta az ajtót, amiről a kislány beszélt. Vidáman odasétált, majd benyitott. A szobában kellemes rock zene szólt, a falak pedig kékes színűek voltak. A lány rögtön észrevette Benedeket, aki az egyik sarokban ülve mélyedt valami újságba. Nicole csöndesen becsukta maga mögött az ajtót, majd lábújjhegyen a fiú mögé lépdelt, és egy hirtelen mozdulattal befogta mind a két szemét.
- Búú.... Meglepetéééés! - Nevetgélve bukfencezett át a kanapé háttámláján, majd a haját igazgatva lehuppant a srác mellé.
- Mit olvasol? - kérdezte érdeklődve, miközben megleste az újság címét. A levitások lapja volt, és ezek szerint igen érdekes, már csak azért is, mert Benedek olyan beleéléssel olvasta, hogy észre se vette amikor belépett. Közben a falak szép lassan átváltottak egy pirosas-narancssárgát árnyalatba, és a zene is átváltott egy könnyedebb reggea számra.
- Hűha.. Ez tetszik! Mindig ezt csinálja ez a szoba? -
A lányt teljesen lekötötte a látvány. Úgy érezte, hogy ez a zene és a szín pontosan hozzá illik, mintha őt jelenítenék meg. De hamar elvetette az ötletet, mert hát az nem lenne lehetséges, hogy a szoba hozzá hangolódjon... Vagy mégis? Miféle csoda ez? Minden esetre nagyon jól érezte magát ebben a szín és dalvilágban.
- Na mi újság? Kitaláltál valamit a szupertitkos tervünkkel kapcsolatban? - Maga sem tudja miért, de a második mondat végét már csak suttogva mondta, mintha tényleg valami hatalmas nagy küldetésre készülnének. Legalább úgy érezte magát, mint egy titkosügynök a nagy bevetés előtt.

Scar

Nicole az első pillanattól kezdve nagyon élvezte a repülést, és őszintén hálás volt a lánynak, amiért ilyen hamar a bizalmába fogadta és megengedte neki, hogy az ő saját seprűjét használja.
Az első próbarepülés után Scar elmondta a véleményét, amit Nicole figyelmesen végighallgatott, és néha egy-egy bólintással jelezte, hogy megértette, amit a másik mond.
- Okés! Igazából azon lepődtem meg, hogy milyen gyors a seprűd! Nagyon szuper! Ez milyen márka? -
Tényleg érezhető volt a különbség a sajátja és Scar seprűje között. Ez sokkal hamarabb reagált a mozdulataira, és pontosabban is hajtotta végre azokat. Lehet, hogy elkezd spórolni egy ilyenre, mert hosszútávon biztos megérné.
Miután végighallgatta az utasításokat, újból felpattant a seprűre, de most már kicsit lelkesebben, mint az első alkalommal. Megpróbált azokra figyelni, amiket új ismerőse mondott neki, tehát igyekezett jobban bízni magában, és érezni a seprűt. Igaz, hogy nem sikerült teljesen elnyomni a félelmeit, de legalább már nem lebegett lelki szemei előtt az esés gondolatai. Gyorsabb tempóra váltott, és egy kisebb oldalra billenés kivételével tökéletesen végrehajtotta a kiadott feladatot.
- Hű... Te tényleg értesz ehhez...- mondta, miután ismét földet ért.
- Most sokkal jobban éreztem magam, mint első alkalommal! Köszönöm, hogy kipróbálhattam! Bár gondolom a kviddics egyáltalán nem csak ennyiből áll... Lehet, hogy holnap le is jövök megnézni a meccset! Ki ellen játszotok?-
A lány komolyan beszélt, tényleg egyre jobban érdekelte ez a sport, és ha megtetszik neki, akkor még az is elképzelhető, hogy ő is csatlakozik a saját házának csapatához.

Scar

Nicole percről percre jobban élvezte a repülést, és ezt nem is próbálta tagadni. Széles mosollyal az arcán repkedett jobbról balra, és egyre sikeresebben próbálgatta Scar seprűjét. Nagy bánatára a lány már nem emlékezett a seprű márkájára, így esélytelen volt, hogy találjon egy ugyanilyet. Bár, az elég valószínű, hogy a modern seprűk nagy része már legalább olyan jó mint ez, csak eleget kell hozzá spórolni, és meg kell nézni egy kviddicsüzletben.
A második földetérés után Nicole-ban hatalmas adrenalintömeg gyűlt össze, ezáltal nem bírt nyugton maradni, és folyton egyik lábáról a másikra lépkedett, vagy egy helyben ugrándozott. Mondjuk ez a tevékenység a hideg ellen se volt utolsó, ugyanis fent a magasban még hűvösebb volt, mint odalent.
- Majd idővel talán megtanulom... Minden esetre azt tudom, hogy vannak különböző posztok, és hogy azokba a karikákba kell bedobni a labdát. Ezen kívül nem igazán tiszta a dolog... De nem is ez a lényeg! Te milyen poszton játszol?-
A következő mondat után Nicole elvigyorodik, mert rájön, hogy Scar-nak fogalma sincs arról, hogy ő melyik házba jár. Bár lehet, hogy ha tudta volna, akkor is ugyanez mondja, de ezt utólag sosem lehet biztosra megmondani.
- Ilyen biztos ez a győzelem? Nem jók az Eridonosok? -
Úgy döntött, hogy egyelőre nem árulja el a lánynak, hogy ő is az általa bukottnak ítélt vörösek táborába tartozik. Nem azért, mert szégyellte, sokkal inkább kíváncsiságból. Ő igenis nagyon büszke volt a házára, és pont ezért érdekelte annyira, hogy a számára egyébként szimpatikus Scar mit gondol róluk.
- Persze, szívesen! De neked nem kell gyakorolnod? -

Benedek

Nicole izgatottan lépett be az ajtón, majd egy kis tréfa után gyorsan helyet is foglalt a már ott ücsörgő fiú mellett. Miközben meglesi, hogy a másik mit olvas, feltűnik neki a szoba különlegessége, amit Benedek hamarosan meg is magyaráz. Eleinte nem is akarta elhinni, hogy ez lehetséges, de néhány perc után sikerült meggyőznie magát, hogy tényleg pontosan olyan volt a hangulata, mint ahogy azt a falak mutatták. Hihetetlen, hogy valaki ki tud találni ilyesmit! Neki tuti, hogy soha nem jutott volna eszébe...
- Igen, nagyon! Még sosem láttam ilyet, és nem is tudtam, hogy egyáltalán lehetséges valakinek úgy felismerni az érzéseit, hogy nem is beszél róluk... A kék mit jelentett? Olyan volt amikor bejöttem, szóval nyilván az a te hangulatod...-
Nagyon érdekelte őt, hogy a srácnál mit jelentett a rock zene és kék szín kombináció, és remélte, hogy hamarosan magyarázatot is kap rá.
- Háát a semmiség is valami! Ha pedig ennyire belemerültél, akkor biztos valami érdekes volt...-
Nem igazán értette, hogy Benedek miért nem akart beszélni az újságról... Talán szégyellte, hogy ezt olvassa, vagy egyszerűen érdektelennek találja a dolgot? Minden esetre furcsa volt.
- Jó, a péntek este tökéletes! És akkor hol találkozzunk? Ott az alagútnál? Gondolom az lenne az ideális, mert odáig egyszerűbb, meg kevésbé feltűnő egyedül elmenni.-
A lány már alig várta, hogy ott legyenek, és nagyon is tetszett neki az ötlet, hogy este menjenek, mert így még izgalmasabb a dolog.
- Na jó, és mit hozzak? Gondolom pálca mindenképp kell, de azon kívül? -

Benedek

Nicole örült, hogy végre eljutott a szabába, és nem kell tovább azon izgulnia, hogy mikor tudja levadásznia  srácot az ebédlőben. Most már sínen vannak a dolgok, és ha mindent sikerül megbeszélniük, akkor hamarosan indul is a kis küldetésük.
- Hát.. mondjuk ebben is van valami. Lehet, hogy lenne olyan ember, aki előtt én se nagyon szeretném felfedni az érzéseimet, de általában nem zavar a dolog. Meg amúgy se teljesen egyértelmű, inkább csak hangulatot mutat meg. -
Nicole nagyjából elmondja a véleményét, de azért nem részletezi annyira a dolgot. Azért mégsem szeretne mindent rögtön felfedni a fiú előtt.
- Ahogy érzed... Bár... Na mindegy, nem nyaggatlak ezzel.-
A lánynak elég nehezésre esett elfogadni Benedek válaszát, mert igenis nagyon érdekelte a dolog, de nyilván nem fogja erőltetni, hogy mondja el, ha nem akarja. Az viszont biztos, hogy ezentúl azon lesz, hogy minnél jobban megfigyelje és kiismerje a fiút.
- Engem nem fárasztasz. Ha nem érdekelne, akkor nem kérdeztem volna meg. Szóval nyugodtan elmesélheted, kivéve ha dolgod van, és sietsz...- Nicole nagy szemekkel nézett Benedekre, és várta, hogy elmesélje miről is olvasott. Látta, hogy a srác próbál nagyon udvarias lenni, de ő azért nem volt ennyire feszengő típus. Vele bárkinek, bármiről lehetett beszélni, és soha nem mutatta azt, hogy ne érdekelné a másik fél mondandója. Sőt, kifejezetten örült annak, ha meséltek neki, mert ezt egyfajta bizalomnak érezte.
- Okés! Mindenképp! -
Benedek utolsó mondata után aprócska mosoly jelenik meg a lány szájának sarkában, de ezt sikerült a haja mögé rejtenie, és ugyanolyan nyugalommal válaszol neki.
- Igen, én is örülök, hogy veled mehetek. Tuti, hogy nagyon izgalmas lesz! Legalábbis ha rajtam múlik.-

Scar

Nicole nagyon jól érezte magát, és egyáltalán nem bánta meg a döntését, hogy ebben a hidegben is kimerészkedett az udvarra. Igazából hiányzott is neki, mind a friss levegő, mind a testmozgás. Amióta itt van, még nem tette ki a lábát a kastélyból, és ennek most érezte meg igazán a hátrányait.
- Az a legizgalmasabb! Bár tényleg nem sokat tudok a kviddicsről, de ha játszanék, akkor biztos én is hajtó (mint kiderült) szeretnék lenni! Egyébként mik vannak még? Gondolom nyilván valaki védi a karikákat, de ha jól tudom, akkor van még más is...-
A lány örült, hogy megismerhette Scar-t, mert egy csomó új dolgot tudott neki mondani, ráadásul olyan dolgokat, amik tényleg érdekelték őt, ezen kívül pedig nagyon jófej is volt. Most már legalább vissza tud vágni mindazoknak, akik előítéletesen szidják a Rellont, csak azért mert volt egy-két rossz tapasztalatuk. Sőt, lehet, hogy nem is nekik, hanem az ismerősük ismerősének a tesója mesélte nekik, aki szintén a szobatárásnak a barátnőjének a macskájától hallotta.
- Ó értem! Akkor ez biztos nagy meccs lesz! Ezek szerint a Rellon és az Eridon a legesélyesebbek, vagy ezt azért nem lehet így kimondani? -
Scar egyáltalán nem hurrogta le Nicole házát, szimplán volt benne egy természetes büszkeség és elvárás a saját csapatával szemben. Ezzel nem is volt semmi gond, sőt az lett volna a furcsa, ha nem így van.
- Hú, szuper! Akkor élek is az ajánlattal! És tényleg köszönöm! -
A lány hálásan mosolygott az "edzőjére", majd az előzőeknél sokkal sebesebben és bátrabban rugaszkodott el a földtől. Igyekezett minden pillanatot kiélvezni, amit a levegőben tölthetett, és már az járt a fejében, hogy bárcsak minnél hamarabb megérkezne a saját seprűje, hogy gyakrabban kijárhasson ide repkedni.
Ment egy nagy kört a pálya körül, de azért nem akart visszaélni a másik kedvességével, úgyhogy ezután szépen földet ért mellette, és visszanyújtotta neki a seprűt.
- Nincs még egy ehhez hasonló érzés! -mondta elégedetten. -Remélem máskor is összefutunk még, addigra talán nekem is itt lesz a seprűm, és akkor mást is lehet gyakorolni.-
Kicsit már vacogott, és Scar is mondta, hogy még repülne egyet, úgyhogy úgy érezte, hogy lassan ideje lenne elköszönni, és visszaindulni a kastélyba.
- Háát... Akkor hagylak tovább gyakorolni! Nagyon örültem, hogy megismertelek, és sok szerencsét holnap a meccsen! Nem ígérem, hogy nektek fogok szurkolni, mert azt nem említettem eddig, hogy én is a piroskák közé tartozom, de igyekszem ott lenni, és megnézni titeket! Aztán győzzőn a jobbik! -
Úgy érezte, hogy így a végére tisztességesebb bevallani, hogy ő is Erdidonos, meg igazából amúgy se múlik ezen semmi. Azért reméli, hogy Scar nem haragszik meg, amiért ezt eddig nem mondta, de nem tűnt annak a sértődékeny fajtának.
- További szép napot/estét! És mégegyszer köszi! Szia! - Mosolyogva integetett a lánynak, majd vacogva indult vissza a szobája felé.