28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Aki még szeretné zárni évnyitós játékát, november 17-én éjjelig van rá lehetősége! (utána a téma pihenni tér a jövő tanévig)
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lepsényi Zalán összes hozzászólása (98 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Le
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2015. november 16. 20:45 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

A tegnapi nap túlságosan zsúfolt volt Zalánnak. Nem elég, hogy megérkezett az iskolának nevezett kastélyba, át kellett vennie a könyveit és más iskolaeszközeit, gyorsan meg kellett ismernie az itteni szabályokat, ami még nem sikerült teljesen. Új a hely, új a közösség. Nem ért semmit, hogy mi miért történik. Gyűlöli az ilyen helyzeteket, de nem volt más választása. A szülei döntöttek felette, muszáj itt tanulnia. Zalánnak ettől függetlenül nem sok kedve volt ehhez az egészhez. Még bele kell rázódjon ebbe a világba, a szó szoros értelmében. Ugyanis van annyira balfék, hogy első nap elaludjon. Gratulálok fiam, de komolyan! Bágyadt és álmos szemeit alig nyitotta csak ki, az órát meglátta és ugrott egy nagyot. Lerúgta takaróját és két perc alatt kész állapotba rendezte magát. Hozzátenném, hogy az a "kész állapot" annyit jelentett, hogy lógott rajta a ruha, haja kócos, a talárja pedig még csak a kezében volt. Tudta, hogy mi az első órája, úgy rémlett neki, hogy valami elemi mágia izébizé, az is már negyed órája tarthatott. Csak a termet kellett neki megtalálnia. Kifutott az alvóhelyéről és ment amerre emlékei vitték. Pontosan nem tudta, hogy hol van és hova tart, de ment. Méghozzá elég gyorsan. Az egyik sarkon befordulva meglátott egy nála idősebb nőt közvetlen közel, de sajnos már nem bírt lassítani, érezte, hogy sietségből válla súrolta a másikét.
- Sorry. - Nyögte ki halkan, egy pillanatra összenézett vele és közben lassított tempóján. Inkább az az "letudtam a bocsánatkérést, azt jó' van" típusi flegma szövege volt, mintsem hogy komolyan gondolta volna, de hát ez már megszokott tőle, ahogy sajnos az is, hogy elalszik reggelente. Majd hozzászoknak a tanárok.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2015. november 16. 22:06 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

Drágám, ezt jól megcsináltad! Mondjuk nem meglepő, hogy elaludt, normálisan is csak az utolsó pillanatokban mászik elő az ágyból, bár ez most nem sikerült beidőzítenie. A kínos az egészben csak az, hogy ez az első napja. Mihelyst összekapta magát, kifutott a folyosóra és ment amerre jónak látta. Egy idő után türelme fogytán volt és kezdte belátni, hogy halvány lila dunsztja sincs, hogy merre van észak és dél, vagy éppen a fel és a le. Talán a kezdeti, ám még teljesen ki nem bontakozó dühének eredményeként szaladt bele egy lányba. Mivel mégis csak a másik nemet képviselte az áldozata, ezért megfordult féloldalasan és egy halk, nem túl őszinte angol "bocsit" elnyögött. Ez az incidens kizökkentette teljesen, lelassult. Végigfutott az agyában, hogy talán megkérdezhetné tőle az elemi mágia terem koordinátáit. A gond csak az volt, hogy az elég ciki lenne számára. Végül is mindegy, őt már amúgy is hülyének fogják nézni. Egy mérges fújtatás után megfordult a lány felé.
- Figy', merre van az elemi mágia terem? - Kérdezte Zalán valamennyire határozottan, mintha nem tudná, hogy a vak is látja, hogy szarban van. Arcán kivehetők voltak a mérgelődés jelei, de ezen kívül a szokásos fapofa jellemezte.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2015. november 17. 18:26 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

Talán jobb is, hogy beleszaladt egy lányba, legalább megállt egy pillanatra és felmérhette a helyzetet. Igen, majdnem elsodort valakit, de ez most cseppet sem érdekelte. Zalánnak nem fájt, gondolta a csajnak sem, aki nem kezdett el nyávogni, tehát tényleg nem volt vészes. Még csak az hiányzott volna, hogy egy csitrit fogjon ki ilyen feszült pillanatban. Nem bírta a panaszkodó, hisztiző személyeket, de hála Merlinnek ezt nem lehetett elmondani a feketeségről. Lépett párat menetiránynak megfelelően mikor eldöntötte, hogy megérdeklődi a célhelyszín hollétét. Nem várta meg, hogy meggondolja magát, megfordult és rákérdezett. A lány bizonyára zokon vette a modorát ugyanis ő köszönt az elsősnek, fordítva ez pedig nem történt meg. Zalán szúrós szemekkel válaszolt rá, jelezte neki, hogy nem ér rá ilyen hülyeségekre és hogy nincs játékos kedvében. Érezte, hogy szaporán teltek a másodpercek, talán lassan már be sem éri menni az első órájára. Kezdett hozzászokni a gondolathoz, de végül a lány válaszolt a kérdésére. Hát, mindent megtudott, bár ez csak még jobban kiábrándította. Feleslegesen tett egy nagy kerülőt, elvégre a keleti szárnyból jött, amennyiben ott található a Levita. Arcán újabb fújtatás látszódott, de most jóval visszafogottabban mint az előbb. Kifújta a levegőt, majd elfordult féloldalasan az összefont karú lánytól.
- Köszi. - Mondta ugyanolyan halkan, mint ahogy az első szavát. Lányoknak "köszi", fiúknak csak "kösz". Évek óta ehhez tartja magát Zalán, amennyiben egyáltalán megköszön valamit. Jelen esetben sejtette, hogy már így is feszegeti az illem határait, ezért megköszönte az útbaigazítást. Teljes testtel megfordult és elindult az eredeti irányába. Filózott, hogy bemenjen-e órára, vagy ne erőltesse annyira.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2015. november 30. 09:53 Ugrás a poszthoz

Sipos Olivér

Bárhol voltam, bármerre mentem, mindenhol annak a filmes bulinak a plakátjába ütköztem bele. Tudjátok, amit a Bérczes Rezidenciában tartanak és elvileg ki kell hozzá öltözni. Még a mai órákon és szünetekben is erről vitatkoztak az évfolyamtársaim. Nagyokat röhögtem rajtuk, az eszeveszett ötleteiket és azon, hogy mennyire lelkesek. Persze, mit érdekel ez engem, beleütni az orromat az ők dolgaikba Merlin összes szakálláért sem tettem volna. Nincs közöm hozzá, de egy idő után kezdtek nagyon irritálóak lenni. Inkább csak belesüppedtem a padba, hátradöntöttem a fejem aztán kész. Jó éjszakát! Majd a tanár felkelt, ha gondja van velem.
Amennyire zavart a buli okozta káosz nappal, rájöttem, hogy valójában nekem nagyon is tetszik a dolog. Rengetegen mentek el az előfarsangra, így a kastély gyakorlatilag kiürült. Tökéletes! Hát nem nagyszerű hallgatni a zajtalanságot, azt, hogy senki sem caplat fel és le a lépcsőkön, vagy nevet fel zebra hangon hirtelen? Először azt terveztem, hogy gitározok kicsit, vagy netán nézek egymagam egy jó kis filmet - ha már film nap van. Amennyiben jól emlékszem valahol a kastélyban van egy vetítőterem. Jól hangzott, de inkább elvetettem az ötletet. Az túl macerás lett volna megoldani, meg hát nem sok kedvem volt az aktuális pillanatban feltápászkodni az ágyamról. Annyira kényelmesen elhevertem rajta. Újabb semmittevős percek követték egymás, hol behunytam a szemem, hol pedig a plafont, netán mások ágyát bámultam. A csendet egy koppanás zavarta meg az ablak felől. Felálltam és kinyitottam a már elég rozoga állapotban lévő ablakot. Azonnal besüvített a hideg, havas szél, belekapott pólómba, hajamba és csak tépte azokat. Kellemetlen érzés volt, ám a baglyom elvonta a figyelmem. Kivettem csőréből a levelet és gyorsan visszazártam az ablakot. Lefagyasztom én sec-perc alatt a szobát aztán fagyni fog belül is minden! Leültem az ágyamra, könyökeimet a térdeimre támasztottam és úgy boncoltam a kapott levelet. A szüleimtől jött. Ez az első alkalom, hogy tőlük kapok a megérkezésem óta. Reméltem, hogy az anyám írta és nem az apám. Kibontottam és megláttam a felemás kéziratot. Ezek szerint mindketten üzentek nekem, nagyon jó! A fenti sorok kedvesek és aggódóak voltak, ahogy általában az anyám. Bár igazából nem mondtak sokat, a szokásos "takarózz be kisfiam, nehogy megfázz" és "cseréld minden nap az alsógatyád". Majd erősebb, komolyabb kézírás következett amit apám írt. Rögtön rátért a tanulás fontosságára és arra, hogy ne merjek szégyent hozni rá. Meg a szart! Felment bennem a pumpa, ideges lettem egyik pillanatról a másikra. Felpattantam és elindultam rohamosan le a klubhelyiségbe, miközben téptem egyre kisebb darabokra a levelet. Leértem és egyből bedobtam a kandalló tüzébe az összegyűrt cetliket. Ez a hirtelen felindulás nem annak volt köszönhető, mert valami rosszat írt volna a fater, nagyon is igaza volt, bár a megfogalmazása és a személyisége ismét kiábrándító volt. Gyűlölöm azt az embert, nem akarok vele kapcsolatba lépni semmilyen formában. Nem csak én, a bátyám sem.
Kapkodva és magas pulzussal lépkedtem össze-vissza, tanakodtam, hogy most merre menjek. Valahogy le kéne szoktatnom magam arról, hogy mindig felööömérgesítem magam az apámon. Kitaláltam: elmegyek zabálni. Gyorsan és lendületesen hagytam el a Levitát és ahogy kiléptem annak ajtaján, sötétkék pulcsim kapucniját fejemre borítottam megszokásból. Kezeimet zsebre vágtam és mentem a konyha felé minek hollétét már a kisujjamból rázhattam ki. Az evés jó dolog, na meg az alvás! Megnyugtatnak. Beléptem a konyha ajtaján, de még csak be sem tudtam fókuszálni a helyiséget, egy manó már előttem is termett. Kicsin múlott csak hogy nem mentem át rajta, persze nem szándékosan. Nekem egész szimpik voltak ezek a lények, meg nem tudtam mondani miért. Kitaláltam végre mit akarok enni. - Pizzát! Szalámisat! - Erre a lény sarkon fordult és hozzá látott elkészíteni. Én beljebb mentem és kerestem egy helyet. Akartam hogy lehetőleg az ajtótól legtávolabb legyen, nem számított, hogy a kastély gyakorlatilag kiürült. Legalább a prefektusok sem kaphattak el este-éjjel mászkálásért, remélhetőleg. Teljesen üres volt a hely, ezért ragadt meg a tekintetem egy személyen, aki hozzám hasonlóan egyes egyedül jött zabálni. Újra a tökéletes asztal után kezdtem kutatni, amikor hirtelen ledermedtem. Megálltam és ismét visszanéztem a srácra. Ismerős volt de a fene tudja honnan. Komoly, unott fejjel bámultam rá, az sem zavart, hogyha észrevette ezt. Aztán beugrott. Kezdtem sejteni ki lehet, de a feltételezésem nagyon valószínűtlennek bizonyult. Félretettem antiszociális ösztönömet és közeledtem felé. A fejen lévő kapucni és a zsebre tett kezek még mindig megvoltak. Odasétáltam viszonylag lassan mellé, de nem ültem le hozzá.
- Nem ismerjük mi egymást valahonnan? - Ja, köszönni luxus, megint. A fekete haj és a sötétkék kapucni alól szemeim meredtek le rá, várva a reakcióját és a válaszát.  
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2015. december 1. 20:13 Ugrás a poszthoz

Sipos Olivér

Nem fordult meg a fejemben elmenni arra a partira, de ez csak természettől fogva vezérelt. Semmi bajon sem volt, sőt, aki tőlem kért tanácsot - felettébb érdekes módon - hogy elmenjen-e a bulira, annak ajánlottam is. Miért? Hát így többen mennek el oda, ergo sokkal inkább üres lesz a kastély. Így is lett. Boldog voltam a csendtől ami jócskán eluralkodott a kastély éjjeli zugaiban, ahogy a Levitában is. Ezzel együtt azonban unatkoztam, nem volt ötletem mit csinálni, hát aludtam, vagyis próbáltam amíg egy bagoly nem csapott zajt. Elolvastam a tőle kapott levelet és egyáltalán nem tettszett. Már megint felhúztam magam az apámon, még ha a levél nem is tartalmazott épeszű érveket e lelki állapot kialakulására. Feltehetőleg az emlékek uralkodtak el rajtam, az hogy magam elé képzeltem a faterom. Próbáltam megszabadulni tőle, így amint lehetett elégettem a levelet. Azt az eget, hogy felpattantam a lustaságból! Sejtettem, hogy ha visszafeküdtem volna a helyemre, akkor magamban vérig szidtam volna akár hajnalig is és ehhez rohadtul nem volt kedvem. Minek szitkozódjak? Úgysem fog megváltozni és csak a pulzusom lesz magas. Mindezek miatt határoztam el magam némi tehetetlen fel-alá mászkálás után, hogy elmegyek enni.
Ha volt valami, aminek helyét nagyon jól ismertem, akkor az a konyha volt. A másik pedig talán a klotyó, illetve klotyók. Nagy lendülettel érkeztem meg a kajálóterembe és majdnem eltapostam egy ott szolgáló manót. Véletlen volt! Megijedtem tőle, de úgy tűnt ő is tőlem. Leadtam a rendelésem, pizzát kértem mert az jutott eszembe és mert már rég ettem olyat. Egyszerűen csak megkívántam, nem kell itt túlragozni. Elkezdtem helyet keresni, mikor megpillantottam egy másik srácot. Először nem foglalkoztam vele, de aztán elért az agyamig a látóidegem ingerülete- némi fáziskéséssel - és beugrott hogy talán kit is láthattam. Visszanéztem rá és megszületett a gondolat, miszerint talán még sem ülhetett más a kiszemelt asztalnál, mint a régi osztálytársam és haverom. Odamentem hozzá, egészen pontosan mellé és megszólítottam. Vártam reakciójára, mely az lett, hogy felállt és ökölbe szorított kezekkel rám nézett, mintha csak meg akart volna támadni vagy ölni. Nem értettem a dolgot, hisz elméletileg nem volt oka haragudnia rám. Vagy tán véletlenül nálam maradt az egyik tolla három évvel ezelőttről? Összeráncoltam szemöldököm és kissé elfordítottam fejemet, ezzel próbáltam jelezni neki, hogy nem értem mire megy ki a játék.
- Hé, minden oké? Nyugi má'! - Csillapítottam a magam modorában és kis híja volt, hogy ne lökjem vissza - ezáltal érjek hozzá - a székére ahonnan felállt. Ez azonban nem történt meg, mivel Olivér önmaga ereszkedett vissza. Csak figyeltem régi ismerősömet, egykori barátomat. Megváltozott, megkomolyodott és mintha kissé feszült lett volna. Némi kínos pillanat után válaszolt és örültem, hogy még emlékezett rám úgy hogy még a nevemet is kimondta. Engedtem, hogy kiüljön arcomra egy lágy mosoly, de csak rövid ideig. Hamar eltűnt és Olivér ismét megszólalt, ezúttal egy témával állt elő, mely újra megkongatta bennem az idegtépő harangokat és előhívta az okot, amiért most a konyhában voltam. Tekintetem szúróssá vált, szemeim is összeszűkültek a harag miatt. Nem tudtam, hogy Siposra vagy az apámra lettem hirtelen dühös, valószínűleg az utóbbira. Nyeltem egyet.
- Sajnos egészen jól. - Feleltem érzéketlenül. Tökéletes témára evezett ez a gyerek, legszívesebben azonnal otthagytam volna, de nem. Örültem, hogy ismét összefutottunk és feltehetőleg évfolyamtársak, osztálytárak lehetünk. Ami pedig az apámat illeti, ez a téma maradt meg neki leginkább velem kapcsolatban, sebaj. Megértem, nincs para, béke!
- Elsőéves vagy, mi? Melyik ház? - Volt egy tippem, de inkább nem kérdeztem rá előre. Lehetnék kicsit bőbeszédűbb is, az állítmányokat rendszerint lehagyom, időnként az alanyokat, vagy mindkettőt. Na az aztán a barkóba, haver! Végül is kit érdekel, szerintem így is megértette, hogy arra voltam kíváncsi, melyik házba került itt az iskolában.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2015. december 28. 14:24 Ugrás a poszthoz

Kállay-Frank Luca
- egy átlagos hétvégén


Továbbra sem szerettem a gólyalakot, annyira zsúfolt és mindig valaki beszél. Olyan sosincs, hogy ne tartózkodna bent egy személy se amikor én. Amióta a kastélyban élek, még jobban irtózok a tömegtől. Vasárnap délután eldöntöttem, hogy keresek egy helyet, ahol az ember nyugodtan tud létezni. Mondjuk általában ezt teszem, nem csak vasárnap, nem csak most. Be kéne már fejeznem az elkezdett számomat, így gitárral a kezemben lementem a klubhelyiségbe, ahol azonban öt-hat diák szunyókált a nagy adag ebéd után. Elhagytam a Levita házat. Kényelemre vágytam, ezért jutottam el a lélek szobához. Benyitottam és láttam hogy nem volt senki bent. Ekkora mázlit, de  komolyan! Beslisszoltam, ajtót magam mögött becsuktam, hogy még véletlenül se szúrja ki senki szemét a szoba. Kis meglepetés ért, ugyanis a hely színei megváltoztak, a fehéres falak sötétedni kezdtek, amíg egy sötétszürkés árnyalat ki nem bontakozott. Lestem, hogy ez meg mi a csuda volt, mondjuk tetszett az új kinézet. Lekuporodtam a párnás kanapéra és a kottás papírjaimat az előttem lévő dohányzóasztalra tettem. Bágyadt hangulat uralkodott az iskolában, én is szívesen aludtam volna egyet, de nem volt hozzá kedvem. Már valami máson járt az eszem: a gitárom húrjain. Elkezdtem a pengetést és haladtam a már fejeben meglévő ritmusokon át. Néhány perc után éreztem, hogy valami nem stimmel, nem olyan hangja van, mint kellene. Megálltam és akkor kiderült, hogy nem én voltam az egyetlen hangforrás. A szoba is zenélni kezdett, egészen hasonlóan mint amit én produkáltam. De engem zavart, úgyhogy elővettem a pálcámat és egy varázslattal elnémítottam mindent magam körül. Ezt a varázslatot bátyámtól tanultam, aki rendszeresen alkalmazta rajtam, mikor gitároztam otthon. Micsoda segfej! Most, hogy elhalkult a szoba, folytattam a gitározást.
Rá tíz percre abbahagytam az ismétlést. Eljátszottam vagy hatszor az eddig kész ritmusokat, ideje volt hogy folytassam a művet. Az ihlet percei következtek, próbáltam kihozni valamit, ami jól hangzott. Sajnos nem igazán voltam elégedett magammal, biztos a jóllakottság és a vasárnapi unalom hibája. Kezdtem mérges lenni és ezt a szoba is érzékelte, ugyanis a szürke falak és bézs párnák a vörös mély színét és a feketét öltöztették magukra.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2015. december 28. 23:33 Ugrás a poszthoz

Kállay-Frank Luca
- egy átlagos hétvégén


Nem igazán álltak össze a ritmusok, amiket ott helyben improvizáltam. Nekem nem tetszettek és bár sok témában unott vagyok és hasznavehetetlen, ha zenélésről van szó, akkor a tökéletességre törekedek. Mi lenne velem, ha a tanulásban is ilyen lennék? Apám büszke lenne rám. De nem és magasról teszek rá, hogy mit gondol rólam az apám.
Az elégedetlenségem miatt a szoba is megváltozott, a viszonylag nyugodt helyiség befeketedett és elvörösödött. Nekem így is tetszett. Folytattam a gitározást, eljutottam valameddig. Kezdtem ráérezni és tudattam magammal is, hogy mi az amit akarok, milyen ritmusokra vágyok. Éppen ekkor nyitottak be a szobába, mire én felnéztem a gitáromról és megláttam a lányt. Na szuper, pont most tört rám egy személy. Próbáltam úgy tenni, mintha ott sem lenne, csakhogy ezt a képességet még nem sikerült elsajátítanom. A kezdeti meglepettség után beljebb lépett és odaállt mellém összefont karokkal. Mi ez, valami ellenőrzés? Nyugi van, nincs nálam fű! Néhány másodperc után elegem lett és megálltam a pengetéssel. Nem én szólaltam meg elsőnek. Mi tagadás, tényleg pofátlanság megzavarni, de nem ez volt a kérdése.
- Igen. - Igen, zavarna a csatlakozása. Egyszerűen megmondtam az igazságot, hisz az egyikőnknek sem lett volna jó, ha nem lettem volna őszinte. Azt akarta, hogy játsszak egy másik dalt, mire bepipultam. Idejön és még azt sem tehetem amit akarok? Ezek a nők!
- Bocs, de a saját dallamomat akarom játszani. - Utasítottam el a feltevését. Persze nem volt semmi rossz a kérésében, csak az idő nem volt a megfelelő rá. Megjött az ihletem, nem terveztem most abbahagyni. Ezt megerősítve pengettem néhányat újra, de ismét megálltam, mert a lány bemutatkozott. Még jobban nem kellett volna bunkónak lennem, elvégre semmi bajom sem volt vele, ezért én is bemutatkoztam a magam bőbeszédű stílusában.
- Zalán. - Azzal elkezdtem megint elölről a gyors ritmusú zeneszámot.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2015. december 29. 13:20 Ugrás a poszthoz

Kállay-Frank Luca
- egy átlagos hétvégén


Hát ja, jól megmondta a csaj, őszinte vagyok. Lehet még értékelte is. Aztán úgy kiosztott, hogy csak lestem. Most akkor nekem kéne elnézést kérnem, hogy ő megzavart engem? Sosem értettem meg a nőket és ez a harcias szőkeség elég befolyásolhatatlannak mutatkozott.
- Jól van, nyugi má'. - Ha már megzavart, legalább tegyen úgy, hogy nem létezik és csak csöndben figyeljen. Bár azt is ki nem állhatom, de még mindig normálisabb lenne. Ezúttal azonban nem egy csöndes, könyvmoly levitással találkoztam. Mondjuk a kék szín sem jelent sokat, azon a házon belül is olyan színesek az emberek, még ha a könyvet bújó stréberek is vannak túlnyomó többségben. Zavart a lány stílusa, fontolgattam, hogy rajta is alkalmazom azt a némító varázslatot, ám annyira pattogott itt mellettem, csak még jobban zavarna.
- Mégis mi közöd hozzá? Ha hallgatni akarsz, rendben, tőlem két lépésnyi távolságra lekuporodhatsz, de nem parancsolgass, hogy mit játsszak a saját gitáromon. - Elszabadultak az érzelmek, erősebb hangra váltottam, ami egyébként nem sokszor történik meg velem és ez sem szándékos volt. Némi csend következett, úgy tett, ahogy mondtam, de feltételezem, hogy nem engedelmességből, hanem mert ő le akart ülni és pont oda. Nekem is jobb volt, hogy arrébb ment, mert nem szeretem, ha hozzám közel vannak az emberek. Bemutatkoztunk egymásnak, milyen véletlen, hogy pont a testvérét is így hívják. Nem hatott meg a dolog, inkább folytattam a zenélést. A húrokat figyeltem, de perifériáról feltűnt, hogy tetszett neki. A dúdolása már kissé idegesített, de nem volt vészes, a gitár hangja jóval erősebb volt. Mikor megszólalt, én megálltam. Elhúztam a számat, amolyan "mi van már megint" gondolattal. Egy váza után nyúlt és ölébe helyezve elkezdte utánozni a dobolást. Kezdetben bosszankodtam, de aztán elfogadtam az ötletét. Belenyugodtam, hogy az eredeti elhatározásomat nem fogom tudni megvalósítani, kizártak tűnt, hogy innen kimegy a lány egyhamar és hogy újra egyedül leszek. A dobolás nem volt olyan, mint a régi bandánk dobosáé és nem azért, mert egy vacak váza volt a kezében, mindazonáltal nem volt rossz a hangzása. Hagytam és én is folytattam a gitározást. A zeneszám - amennyi eddig kész volt belőle - végén ismét megálltam.
- Igen. Nem szoktam ilyenekkel viccelni, se hazudni. - Feleltem kérdésére. Már kiskorom óta gitározok, ez a hobbim, miért olyan lehetetlen hogy magamtól is írok egy dalt?
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2015. december 29. 20:21 Ugrás a poszthoz

Kállay-Frank Luca
- egy átlagos hétvégén


- Nagyon úgy tűnik. - Ezen én is gondolkoztam már. Engem is a süveg sorolt be a házba, mint ahogy mindenkit, bár lehet, hogy akkor éppen be volt tépve, vagy random vágta a diákokhoz a házak nevét. Ettől függetlenül engem nem zavar a Levita és az sem, hogy nem oda illek. Legalább nem mindenki olyan, mint a mellettem lévő nőszemély. Akkor lehet eret vágtam volna már. Mondtam neki hogy nem szeretem, ha emberek, ráadásul idegenek az aurámban vannak, amire ismételten csípős válasz érkezett tőle. Nem lepődtem meg, mondjuk szavai elgondolkodtatóak voltak. Én csak azt nem szeretem, hogyha túl közel vannak hozzám, ám van egy ismerősöm, aki egyenesen gyűlöli ha a közelében vannak és hogy megérintik. Ha jól tudom, haptefóbiás. Kissé rosszul esett, hogy ezzel viccelődött Luca, hiszen ez egy komoly fóbia és tényleg vannak, akik ebben szenvednek és az esetek többségében komoly ok váltotta ki bennük. Szerencse, hogy az én esetemben ez nem ilyen vészes, mert akkor jobban a szívembe mart volna. Az érzéseimet lepleztem, bár mivel nem válaszoltam a gúnyolódására, sejthetet valamit.
A zenéléssel valamennyire lecsillapodtunk. Elmondtam neki, hogy amit hallhat, az valóban az én szerzeményem. Kicsit szüneteltettem a pengetést, lábaimat kinyújtottam és jobb karomat is combomon pihentettem, mikor a furcsa név elhangzott. Zétény? Pedig a testvérét is Zalánnak hívják, nem? Aztán következtek az újabb sértések. Nem értettem, hogy mi miatt kaptam ezeket a jóleső megjegyzéseket, hiszen az utóbbi percekben meg sem szólaltam. Megint rosszul estek a szavak, de úgy voltam vele, hogy nem válaszolok rájuk, nem süllyedek le erre a szintre. Nem érdekem tovább fokozni a feszültséget. Közelebb lépett hozzám és megfogta hirtelen a homlokom. Megelőzött, illetve nem számítottam rá, hogy ennyire közvetlen lesz. Hozzámért, amit nem szeretek idegenektől. Reflexszerűen emeltem hozzá közelebb eső kezemet és az alkarommal erősen ellöktem az ő kezét a homlokomtól. Lehettem volna finomabb is a lánnyal, de ez - ahogy már említettem - reflexszerű mozdulat volt. Majdnem kicsúszott a számon, hogy "ne érj hozzám", de végül nem ejtettem ki, a lehet még ezzel is elkezdett volna piszkálni. Nem vagyok lázas és láthatóan pasi vagyok.
- Wáó, gratulálok! Díjat érdemelsz, micsoda felfedezések. - Az, hogy pasi vagyok-e, ennyiből nem mondhatta meg, de ne is evezzünk ilyen vizekre. Az vagyok, megsúgom. Hihetetlen mennyit tud ez a csaj beszélni! Na de, most már nem csak szidni tudott. Jó ötlet volt csendben maradni.
- Nincs semmi bajom, csak te idejöttél és borult minden elképzelésem. Utálom, ha megmondják mit játsszak. Egyébként meg ritkán akadok ki, de neked most sikerült elérned. - Nem állt szándékomban újabb vitát kezdeni és örültem volna ha megkímél még egy hasonló szócsatától.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Zárás
Írta: 2015. december 29. 21:38
Ugrás a poszthoz

Kállay-Frank Luca
- egy átlagos hétvégén


Minden mozdulatomra, minden kijelentésemre volt megjegyzése és gúnyos, sértő szavai. És még én vagyok a hisztis?! Attól még, hogy én nem hangsúlyozom ki, ő legalább olyan borzaszó ilyen téren. A gond csak az, hogy hasonlít kicsit a jellemünk, mindketten makacsak vagyunk és nem sikerül engednünk a másiknak. Bár az elmúlt percekben nem is mondtam semmit és még így is be nem állt a szája. Biztos van oka, de azért kicsit figyelhetne már magára. Ahonnan én jövök, ott az emberek nem tapizzák a másikat. Ilyen családban nőttem fel és ehhez vagyok hozzászokva. Most már megismert legalább.
- Kényes, hisztis... ezeket már mondtad. Esetleg tudsz másról is beszélni? - Már nagyon témát akartam váltani, de Luca tartotta magát ehhez. Sokkal jobb lett volna, ha egy fiú töri rám az ajtót, akkor néhány pofonnal elintéztük volna egymást aztán kész. Azon kezdtem el gondolkodni, hogy hogyan fejezzem be a szám végét. Ilyen hangulatban már elég nehéz. Aztán felállt Luca és hátat fordított nekem. Gyakorlatilag elköszönt tőlem durcásan, aztán elindult kifelé és el is hagyta a szobát. Ismét egyedül és csendben. Próbáltam értelmezni az elmúlt percek történéseit. Ez meg mi a franc volt? Ki volt ez a lány? Mindegy. Megráztam magam és próbáltam koncentrálni a dalra, elvégre azért jöttem ide.


Köszönöm a játékot!
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. március 6. 15:17 Ugrás a poszthoz

Lazriell

Este kilenc körül rájöttem, hogy elég éhes vagyok. Azt hittem, kibírom vacsora nélkül, de magam sem értem, hogy miért gondoltam ezt. Lementem enni a konyhába és rögtön felfaltam az egész szendvicset, amit elém raktak a manók. Pedig nem volt egy kis darab. Lehet ekkortájt kéne kajálni járnom, annyira kevesen tartózkodtak a helyiségben és a folyosókon is. Kifejezetten élveztem! Összeszedtem magam, hogy aztán teli hassal keressem fel az egyik eridonos csajt, akivel beszédem volt. Még úgyis volt kis időm takarodóig és szerencsére nem kellett várnom rá. Megbeszéltünk egy-két dolgot, aztán mindketten mentünk a magunk dolgára. Tanulnom kellett volna, mert ma még ki sem nyitottam a könyvemet. Bár az első két vizsgámra sem készültem sokat és mégis hibátlanok lettek. Pedig nem életcélom, hogy kitűnő legyek. Mivel apám ezt akarja, én csak azért is az ellenkezőjét próbálom tenni.
Sétáltam vissza a klubhelyiség felé. Nem rohantam, mert minek, hisz nem reggel volt, hogy sprintelnem kéne első órára, amiért elaludtam. Ezért is volt fura, hogy nem én mentem neki másnak, hanem éppen ellenkezőleg. Nocsak, hát ezt is megéltem. A cipőm hegyében egy fekete hajú lány botlott meg, mire elkaptam két kézzel a vállainál, nehogy rám dőljön vagy elessen. A könyveit azonban lehetetlen volt megmenteni, azok mind a földre hullottak. Nem szólaltam meg, csak ránéztem arcára, hogy megtudjam, kivel ütköztem. Nem volt ismerős. Miután lehajolt könyveiért, én is követtem, hogy segítsek neki. Mondjuk lazán vállat vonhattam volna az egész felett és elhúzhattam volna, elvégre is nem az én könyveim és nem is az én hibámból ejtette le őket, de nem voltam bunkó kedvemben, ezért segítettem neki. Egymásra pakoltam néhányat, majd felálltam és nyújtottam felé, hogy átadjam őket.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. március 6. 16:17 Ugrás a poszthoz

Lazriell

Legtöbbször én vagyok az, aki belemegy, elsodor, megbotlik, félrelök másokat. Nagyon figyelmetlen tudok lenni, ha sietek. Például egyszer egy mestertanoncot sodortam el, ha jól emlékszem az első napomon, amikor ugyanis elaludtam és késésben voltam első órámról. Jól bemutatkoztam, de legalább nem csalódtak bennem a későbbiekben, mikor folytatódott a késéseim sorozata. De én legalább bemegyek órákra, vannak olyan ismerőseim, akik még be sem ülnek, mondván, hogy nem érdekli őket az anyag.
Ezúttal azonban nem, ismétlem: nem én voltam az, aki elbotlott másban. Egy fekete hajú lány jött nekem és esett is volna el valószínűleg, ha nem kaptam volna el. Nem haragudtam, ellenkezőleg, majdnem nevetni kezdtem, amit végül elfojtottam. Bocsánatot kért, én finoman bólintottam, jelezve, hogy nincs gond, nem fogom feljelenteni, sem átkot bocsátani rá. Nem mert a szemembe nézni, ez fura mert szemeim nem szúrtak. Teljesen közömbös voltam és még segítettem is neki összeszedni a könyveket. Micsoda jó napom volt, lehet a jóllakottságtól. Megköszönte, mire ismét hanyagoltam a válaszadást. Hiába, nem tudom meghazudtolni önmagam. Csendes vagyok, ez ellen nincs mit tenni. Indultam volna tovább, amikor meghallottam kérdését.
- Déli? - Feleltem kérdéssel válaszként. Furcsálltam, hogy nem tudta, hiszen mindjárt vége az idénynek, ekkorra már tisztában szoktak lenni a diákok, hogy mi merre van.
- Eltévedtél? - Na, ez meg miért érdekelt engem? Nem voltam prefektus, hogy navigálnom kéne a diákokat, akkor meg miért foglalkozok másokkal? Már elvetettem a tanulás gondolatát, így sok időm volt, akár még testőrt vagy prefektust is hajlandó voltam játszani. Az egyetlen sürgető tényező az idő volt, mert kevesebb, mint öt perc maradt a legális folyosókon tartózkodásból.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. március 6. 18:16 Ugrás a poszthoz

Lazriell

A lány látszólag azt sem tudta, hogy hol van és hogy mi történik vele. Biztos olvasott, a könyveket elnézve. Én is szeretek olvasni, de nem a folyosón, menet közben. Így ne is csodálkozzon, ha belemegy valakibe. Örülhet, ha nem ütközik falba miután elfogy előle a folyosó. Mit csinálna a muglik világában? Egyből elcsapná az autó. Kérdésére megmondtam, hogy a kastélyrész, ahol éppen tartózkodunk a déli szárny nevet viseli, de ennek hallatán sem mutatkozott magabiztosabbnak, ellenben éppen zavartabbnak. Oké, értem. Ennek a lánynak fogalma sincs, hogy hol a csudában van. Eltévedett, ám nem mondta ki nyíltan, csak a makogásából szűrtem ki.
- Eljutnod. - Fejeztem be helyette a mondatot, mikor már biztos voltam, hogy ő nem fogja. Egy olvasottól azt várná az ember, hogy remek a szókincse. Nem ismertem a lányt, ezért betudtam viselkedését annak, hogy megszeppent a történtektől. Megbotlott egy fiúban, aki még segített is neki összeszedni a könyveit, világos. Lehet tényleg nem kellett volna udvariasnak lennem, akkor tán nem így habozna.
- Jól van, elég. Gyere velem. - Mondtam ezzel, hogy elkísérem a Levitához. Én is pont oda tartottam, de ezt inkább eltitkoltam, hagy gondolja csak azt, hogy micsoda úriember vagyok. Elvégre két úriember létezik: akik tényleg azok és akik annak látszanak. Elindultam az eredeti irányomba tovább. Prefektusnak kéne lennem. Most is navigálom a diáktársamat és késő estéhez közeledve a folyosón tartózkodok. Jegyeim is jók. Hát akkor?
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. március 6. 20:27 Ugrás a poszthoz

Lazriell

Sok könyve volt, biztosan a vizsgákra készült ennyire. Nekem is kellett volna már, de elhatároztam, ha ma már nem fogom elővenni egy tankönyvet vagy jegyzetet sem. Túl fáradt voltam ahhoz és kedvem sem volt hozzá. Amennyire a lány zavarodott állapotban volt, én olyan magabiztosnak tűntem. Vicces volt hallgatni ahogy próbált kinyögni egy értelmes mondatot. Szórakoztató társat találtam a Levitához vezető úton. Még ugyanezen a folyosón jártunk, amikor a sok könyvei mögül kilesett és meglátta, hogy odakint besötétedett. Elvigyorodtam. Neki tényleg fogalma sem volt, hol van és mennyi az idő. Megértem. Én reggelente szoktam ilyen lenni, ezért kések el folyton.
- Zalán. - Bemutatkoztam én is. - Eddig tanultál? - Csak ezt tudtam elképzelni, a könyvek, a szétszórtság mind erről árulkodtak. Talán hullafáradt már és ezért vesztette el az egyensúlyát és az idő- illetve helyérzékét. Remélem nem fog elájulni itt nekem. Egyelőre nem készülök gyógyítónak, nem hiszem hogy sok mindent tudnék kezdeni vele, ha összeesne mellettem.
- Azért siessünk, mindjárt átváltozunk illegális éjszakai mászkálókká. - Ácsi, mióta beszélek én ilyen sokat? Nehéz lett volna futnia a könyvekkel, ezt nem is vártam el tőle, csak azt akartam, hogy kicsit szedjük a lábunkat. Feltételezésem szerint, ha el is múlna az idő, nem kerülnék bajba. Már jártam így és legutóbb sem történt semmi. Én nem paráztam és nem is akartam, hogy Riell bepánikoljon, csak szolidan közöltem vele a tényt.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. március 7. 18:02 Ugrás a poszthoz

Lazriell

Lehet zokon vette, amiért elvigyorogtam. Nem tehettem róla, annyira aranyosnak tűnt, hogy halvány lila gőze sem volt, merre járkált és mikor. És amikor meglátta a kinti sötétséget, nem bírtam visszafogni szám sarkait. Amúgy gondoltam, tanult. Ismételtem végignéztem a kezében magasodó könyveken.
- Hát minden elismerésem. - Ez a lány tényleg baromi szorgalmas, példát kellett volna vennem róla. Ha csak fele ilyen szorgalmas lennék... Az apám bizonyára azt akarja, hogy pontosan olyan legyek, amilyen a mellettem lévő fekete hajú. Na, azt várhatja. Ha ő kéri - és mondjuk nem anyám - akkor már régen eldöntetett, hogy az ellenkezőjét fogom csinálni és nem teszek eleget az önfejű követelőzéseinek. A tanulás azonban mégsem az életünk azon része, amiben a leginkább egymásnak esünk. A pitibb és kevésbé szükséges dolgokon hatalmas veszekedések szoktak lenni köztem és a szemét apám között, akiről lassan tényleg azt feltételezem, hogy nem is a vér szerinti szülőm. Najó, nem éri meg felhúznom magam miatta. A tanulás terén pedig nem kéne ennyire lenéznem magam, tény, hogy én is bújtam a tankönyveimet esténként, ám szerencsére hamar a fejembe másztak az információk, így nem kellett végtelen sok órát rááldoznom a tanulásra.
Figyelmeztettem, hogy pár perc van a megengedett mászkálós időből, de nem gyorsítottam, maradtam az ő gyaloglási tempójánál. A folyosó végén elkanyarodtunk és egy sötétebb szakaszhoz értünk, ahol nem égtek a gyertyák. Engem nem zavart, pupilláim tágsága miatt jól láttam a sötétben. A betegségem persze egyben hátrány is volt ez erős fényben.
- Ühüm. - Én is levitás lennék, bizony. Sokan mondták már, hogy nem vagyok a kékek közé való, az első diák, akivel találkoztam rögtön fejemhez vágta, hogy én márpedig rellonos vagyok. Honnan jött neki, nem vágom. Örültem, hogy a levitába kerültem, itt legalább csendesek az diákok és nyugton maradnak. Ez olyas valakinek, aki utálja a tömeget és a veszekedést, tökéletes. A válaszom után ismét ránéztem arcára. Kicsit szenvedőnek tűnt, ezért gondoltam segítek neki és leveszek róla némi tehert. Hihetetlen, micsoda úriemberré váltam egyik percről a másikra.
- Na, acca'! - Nem vártam meg, hogy erre reagáljon, a kezében lévő könyvtorony tetejéről levettem a háromnegyedét. Számomra nem volt nehéz, elbírtam és még annyira soknak sem találtam, ő pedig végre maga elé tudott nézni anélkül, hogy el kellett volna pillantania a könyvei mellett.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. március 8. 16:06 Ugrás a poszthoz

Lazriell

Riell mintha kicsit megtorpant volna, amikor egy olyan folyosóra fordultunk be, ahol nem volt semmilyen világítás. Lehet a kastély ily módon akarta jelezni a még folyosókon kószáló diákoknak, hogy elmúlt a megengedett hálókörletükön kívüli tartózkodási idő, de nem voltam képben az iskola épületére bocsátott varácslatokkal, csupán ez volt a feltételezésem. Lazriell megtorpanását kihasználtam, hogy átvegyek tőle néhány könyvet, majd mentünk tovább. Időközben a lány kétszer is megbotlott, de szerencsére egyszer sem esett el. Még jó, hiszen ezúttal nem tudtam volna elkapni. Egyrészt mert nem előtte álltam, hanem mellette, másrészt mert az én kezeim is tele voltak könyvvel. Ha elesne, választanom kéne, hogy őt kapjam el, ez esetben a könyvei ismételten a földön végeznék, vagy fordítva. Ám nem kellett döntenem.
A csöndet egy kérdéssel szakította meg. Nem lepődtem meg rajta, jogosan feltételezhette, hogy csíntevésen törtem a fejem, ugyanis egy indok vagy bizonyíték sem volt, ami megcáfolhatta volna. Egyedül voltam a folyosókon, ráadásul még egy könyv vagy egyéb tárgy sem volt nálam, ami utalt volna a közelmúltban folytatott cselekvéseimre.
- Kajáltam. - Válaszoltam nemes egyszerűséggel. Az igazság az, hogy teljesen távol álltak tőlem a kisebb tréfák és csibészségek. Lenéztem azokat, akik ezen tevékenységekben találták meg örömüket. Szerintem szánalmas. Ha már valaki gonoszkodni akar, csinálja rendesen és nagymértékben. Ez nem azt jelenti, hogy szentnek tartom magam és nem is azt, hogy mindjárt előveszek egy gépfegyvert és kinyírom az iskola diákjainak többségét.
Útközben hallani lehetett, ahogy a falakon lógó képek sorra mérgelődni kezdtek, néhányuk még fejünkhöz is vágta, hogy miért nem sietünk jobban vissza a lakrészünkhöz. Nem válaszoltam nekik, de ha így folytatják, lehet beszólok az egyiknek, hogy be lehet fogni.
Utoljára módosította:Lepsényi Zalán, 2016. március 8. 16:10
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. március 8. 18:04 Ugrás a poszthoz

Lazriell


Nem hangzott valami őszintén az, ahogy válaszolt. Pedig én őszinte voltam. Minek hazudtam volna? Különben is, szerintem teljesen normális, hogy egy tini srác késő este is gondol a hasára és elmegy zabálni. De ráhagytam és nem kezdtem el vitatkozni, se alátámasztani az igazam, egyedül csak egy szúrós pillantással jeleztem, hogy igazán hihetne nekem.
Tökre korán volt még, a festmények lehettek volna toleránsabbak velünk, de ehelyett bepipultak amiért felzavartuk őket "mély" álmukból. Lazriell közelebb lépett hozzám. Nem szerettem ha hozzám érnek vagy közel hajolnak idegenek, bár ez még elfogadható volt számomra. Fenyegetőztek meg minden, mikre eleinte csak mosolyogtam, majd zavaróvá váltak. Beköp a házvezetőnknek? Majd kimagyarázom, hogy miért is késtem öt percet. Viszont abban igazuk volt, hogy el kellett már mennünk onnan. Én is szívesebben lettem volna már a szobámban és lapozgattam volna mondjuk magazinokat.
A lány halk nyöszörgésére a kezemben lévő könyveket egyik kezembe helyeztem, míg a másikkal belecsíptem Laz felső ruházatának anyagába, majd húzni kezdtem előre magammal.
- Hagyd őket, inkabb gyere. - Elegem lett a festményekből és nem akartam beszólni nekik, ezért minél hamarabb el akartam hagyni a folyosót.
Utoljára módosította:Lepsényi Zalán, 2016. március 8. 18:07
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. március 9. 16:27 Ugrás a poszthoz

Lazriell

Nagyon csendes és nyugodt ember tudok lenni általában. Ha definiálnom kéne személyiségemet, ezzel kezdeném. Többször volt már, hogy nem vettek észre diáktársaim, mert nem hívom fel magamra a figyelmet. Ez a tanárok esetében sem kivétel, általában mást választanak, ha feleltetni szeretnének valakit, vagy ha egy válaszra, érvre, véleményre kíváncsiak. Sokáig nyugodt tudok maradni, ám van egy határ, amit ha átlépnek, keményen beszólok, talán ütök is. Ebből már rengeteg konfliktusom és balhém adódott. Egyszer törött orral és véres arccal mentem haza, mert összevertek. Jobban mondva összevertük egymást. Bár a festményeknek nem tudtam volna behúzni egyet, a szavak legalább annyira tudnak fájni. Éreztem, hogy közel a határ, ezért gyorsan el akartam hagyni a terepet, hogy megóvhassam magam az igazgatóiba kerüléstől. Sürgetve csíptem bele a lány ruhájába és húzni kezdtem magammal, amíg nem éreztem azt, hogy önmagától is gyorsabban haladt.
Végre kiértünk egy világosabb folyosóra, mondhatni elágazáshoz, ahol több irányba is tudtunk menni. Nekünk jobbra kellett fordulnunk, hogy az ottani lépcsőket megmászva elérjünk a Levitába. Én reflexből befordultam és már léptem néhány lépcsőfokot, amikor észrevettem, hogy Laz nagyon nézett valamit. Én is elnéztem abba az irányba, azaz balra és megláttam egy gyertyát tartó, homályos alakot. Nem tudtam eldönteni, hogy valódi ember, vagy csak valami szellem volt, de ahelyett, hogy lefagytam volna, ráparancsoltam lábaimra, hogy mozduljanak. A legrosszabb, amit tehettünk, hogy egy helyben állunk és ámulunk az alakon, amíg az cselekedni kezd. Lazra néztem, majd szaporán megindultam fel a lépcsőn. Sajnos túl hangosak lehettünk, ugyanis az alak észrevett minket és elindult felénk. Ha nem lennének ezek a könyvek, gyorsabban haladtunk volna, de nem akartam megkérdezni Lazt, hogy feltéten szüksége van-e ezekre, mert azzal csak még nagyobb zajt keltettünk volna. Menekültünk. Hogy mitől, azt pontosan nem tudtam.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. március 11. 08:56 Ugrás a poszthoz

Lazriell

Mire végre elhagytuk a bosszankodó festményeket és elindulhattunk volna a Levitába vezető lépcsőn, egy alakot láttunk meg. Hiába, óvakodni kell a folyosó kereszteződésektől, mert sosem lehet tudni, kivel találkozik az ember. Az alak, mely csupán egy gyertyával volt megvilágítva, elég érdekesnek tűnt, de lehet csak a távolság és a félhomály miatt. Gondoltam, még mielőtt észrevenne, elsuhanhatnánk. Jeleztem is Laznak, hogy menjünk és az ő szájából is hasonló utasítást olvastam ki, amikor összenéztünk. Rohanva elindultunk fel a lépcsőn, csakhogy nagyon is hangosak voltunk, az alak észrevett minket és elindult felénk. Húha, baj volt. Ha prefektus az illető, akkor megyünk tantermet seperni, ha egy a kastély szellemei közül, akkor fogalmam sincs, bár szerintem könnyedén megúsznánk, ha pedig netán egy iskolába nem tartozó független varázsló - amit nem hiszek -, akkor az nagyon ciki.
Én mihamarább a Levitánál akartam lenni, ezért nem is foglalkoztam az ajtóval, ami mellett szinte már elmentem. Nevemet hallva álltam csak meg és néztem hátra a lányra, aki rámutatott az ajtóra. Tekintetem az alakra szegeződött, aki elől pont takarásban voltunk, ám a fény gyorsan közeledett. Nem akartam vitatkozni Lazzal, így követtem őt gyorsan be a szertárba. Becsuktam magam mögött az ajtót, aztán az első dolgom az volt, hogy letegyem azt a sok könyvet amiket eddig cipeltem neki. Nem mertem megszólalni, se másmilyen zajt csapni.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. március 14. 13:39 Ugrás a poszthoz

Lazriell

Miért akkor kerülök ilyen nehéz helyzetbe, amikor nem egyedül vagyok? Egy embernek könnyebb elbújnia és észrevétlennek maradnia, mint kettőnek. Főleg, ha a másiknak több kiló könyve is van. Én azt hittem, hogy még simán felfuthatunk a Levitáig, de Lazriell talált egy eddig számomra nem ismert szertárat és intett, hogy menjünk be oda. Nagyon nem akartam, de a lány elindult és benyitott a helyiségbe és nem akartam magára hagyni, továbbá túl sokat tétováztam, így mentem utána. Magam mögött gyorsan becsuktam az ajtót, ezáltal a kisméretű szertárban vaksötétség lett. Király, mondhatom. Rögtön letettem a könyveket, de észrevettem, hogy épp Laz lábára sikerült. Még mielőtt felálltam volna, arrébb tettem őket, nehogy emiatt csapjunk zajt. Csakhogy, mint utólag kiderült, nem az összes könyvet vettem le róla a sietségem miatt, a könyvtorony néhány alsó darabja a lábán maradt. Felegyenesedtem és a falhoz lapultam, már amennyire tudtam mozogni a kis helyen Laz mellett. Aj, annyira nem bírtam ha valaki közel volt hozzám, de a lányhoz hasonlóan én is inkább befogtam a számat. Jól tettem, hogy nem fakadtam ki, ugyanis az alak közel volt az ajtóhoz, a gyertya fénye erősen bevilágított a kulcslyukon.
Feszült csend. A másodpercek óráknak tűntek, amik alatt nem akartam megmozdulni. A fény végül halványodni kezdett és mintha a Levita felé távolodott volna az a bizonyos alak. Kifújtam a bent tartott lélegzetemet, aztán Lazra néztem. Szemem hozzászokott már a sötéthez, valamint egyébként is jó sötétben látó voltam, így nem okozott gondot kivenni arcát a feketeségből.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. március 15. 11:31 Ugrás a poszthoz

Lazriell

Mindketten a falhoz lapultunk és próbáltunk nem lebukni. Az alak gyertyájának fénye erősödött, majd valószínűleg meg is állhatott az ajtónk előtt, mert a fényerősség is állandósult néhány másodpercig. Abban a pillanatban tényleg azt hittem, hogy lebukunk. Aztán szerencsére a fény is halványodni kezdett, valamint lépteinek hangját is ki lehetett venni a síri csöndből. Tehát egy ember volt az. Szerintem ez rosszabb, mintha szellem lett volna. Prefektus? Tudja a franc, mindenesetre eltávolodott, csak sajnos pont arra, ahová mi is menni akartunk eredetileg.
Fellélegezhettünk, a közvetlen veszély elmúlt. Mocorogni kezdtem, próbáltam kissé eltávolodni a lánytól, mert nagyon kellemetlen volt a közelsége. Nem, semmi bajom nem volt Lazzal, csak alapjáraton nem szerettem, ha bárki - még a saját testvérem is - túl közel jött hozzám. Hol a lányra, hol pedig a földre néztem. Úgy kellett lépnem, hogy ne rúgjam fel a könyveket és azokkal ne csapjak zajt.
- Persze, esetleg addig egy teaparti? - Ki tudta, mikor jön vissza a szfinxtől, addig pedig nem akartam bent raboskodni a kis szertárban. Azonban azzal egyetértettem, hogy még biztosan nem kellene, hogy kilépjünk a helyiségből. Laz közben kilesett a kulcslyukon, én pedig figyeltem, hátha van valami, amit meglát.
- Na? - Kérdeztem suttogva mialatt leültem a földre, a könyvek közé. Egyre rá is ültem. Kivettem a seggem alól és arrébb tettem. A tanulás néha ártani is képes.  
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. március 15. 13:57 Ugrás a poszthoz

Lazriell

A fejemet fogtam. Miért jöttem be vele ide? Ott kellett volna hagynom, akkor már bizonyára rég a szobámban lehettem volna. Olyan kedves tudok lenni időnként. Ezen változtatni kell! Nagyon nyugodt szoktam maradni sokáig, de van egy határ, ahol elpattan a húr. Még nem jött el, de éreztem, hogy közeledik. Mármint a küszöbérték, nem az alak. Utóbbi inkább már távolodott, hála Merlinnek. Most, hogy bejöttem Lazzal ide, egy szertárnak tűnő, eléggé szűkös helyiségbe és közel is kellett lennem hozzá testileg, valamint hozzájött a tény, miszerint még legalább néhány percig bent kell raboskodnunk, kezdtem ideges lenni. Ez meg is mutatkozott, válaszom kissé gúnyosan ironikus volt. Leültem a földre és érdeklődtem, hogy mit láthatott. Felfele ment a prefektus. Szuper, pont arra, amerre nekünk is kellett volna.
- Mi van? Örülhetünk, ha nem zárnak be minket kívülről, Te pedig önként nehezíteni akarod a helyzetünket? Különben is, amilyen lazán egy varázslattal bezárjuk az ajtót, olyan lazán ki is tudják nyitni. - Mondtam talán túl hangosan és gyors tempóban. Oké, most akadtam ki. Ez a csaj még be is akarja zárni az ajtót. Megőrülök! Bele sem akartam gondolni, hogy egy kis szertárban bezárt ajtónál raboskodok egy ismeretlen lánnyal. Próbáltam lenyugodni, közben pedig a hajamba túrtam.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. március 15. 14:43 Ugrás a poszthoz

Lazriell - nem csak kissé ^^

Nem sokszor történt meg velem, hogy nyíltan kifakadtam, de most sikerült. Persze rengetegszer mérgelődtem már magamban, de az egy teljesen már kérdés. Talán csak a fáradtság, vagy a tétlenkedés váltotta ki belőlem. A felemelt hangszintemtől és a gyors tempójú válaszomtól látszólag megijedt Lazriell. Sötét volt, de a szemem már hozzászokott annyira, hogy ezt meglássam. Hajamba túrtam és szerencsére hamar visszatért az eredeti énem. Szegény lány, kicsit sajnáltam. Az igazság valahol kettőnk meglátásai között lehetett. Én túlságosan is elleneztem az ajtó bezárását, pedig az ötlet nem is volt annyira rossz, viszont Laznak pedig azt kellett belátnia, hogy ha valaki ki akarná nyitni az ajtót kívülről, könnyedén megtehette.
Hátradőltem a falnak és lábaimat törökülésbe helyeztem. Most, hogy megint higgadt voltam, semmi rossz mozdulatot nem tettem és nem is hangoskodtam. Lazra bíztam mindent. Beállt a nemtörődöm magatartás, különösen akkor, amikor újabb léptek visszhangoztak. Hát jó, akkor bukjunk le, már nem érdekelt semmi. Ha Lazriell be akarta zárni az ajtót, legyen. Én csendben maradtam és vártam, hogy mi lesz. Az alak elhalad mellettünk, vagy tán benyit?
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. március 15. 16:08 Ugrás a poszthoz

Lazriell

Egészen könnyedén és gyorsan lenyugodtam, ami jól jött, mert legalább egy helyben maradtam és csendben, amikor ismételten léptek zajára lettünk figyelmesek. Hallhatóan fentről közeledett. Dermedten vártuk, hogy mi fog történni, én már kezdtem biztos lenni abban, hogy be fog nyitni az a bizonyos személy és lebukunk. Azonban erre nem került sor, még csak meg sem állt az ajtó előtt, hanem lendületesen ballagott tovább. Megúsztuk, megint. Laz kilesett a kulcslyukon. Nem kérdeztem meg tőle, hogy mit látott, gondoltam a reakciójából majd csak kiderül számomra.
Eltelt közel egy perc, mire történt valami. Unottan ültem továbbra is törökülésben és a türelmemnek hála, nem történt ezalatt semmi baj. Azaz nem fakadtam ki megint. Laz óvatosan kinyitotta az ajtót és kilesett. Halvány fény szűrődött be a résen, de látható volt, hogy nincs a közelben a gyertya gazdája. Összenéztünk és egyre járt az eszünk. Nagyon reméltem, hogy nem gondolta tovább magával cipelni a könyveit, inkább visszajönnék vele reggel értük, csak hagyja már azokat most.
Kiléptünk az ajtón, de előtte még én is felmértem, hogy tényleg tiszta-e a terep, aztán lábujjhegyen elindultam felfelé. Ezúttal nagyon halk voltam, minek köszönhetően fel is értem és már csak pár méter választott el a szfinxtől.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. március 18. 20:28 Ugrás a poszthoz

Hölgyeim

Szerencsére nem kellett sokáig a szűk szertárban raboskodnunk, a kifakadásom után néhány perccel Lazriell ismét kilesett a kulcslyukon, majd ki is nyitotta résnyire az ajtót, hogy valóban megbizonyosodhasson afelől, hogy tiszta a terep. Az túlzás, hogy teljesen üresek lettek volna azok a folyosók, amik számunkra veszélyt jelentettek, azaz amerről valaki megpillanthatott volna minket, de az alak által tartott gyertya fénye távolodni látszott. Intett a lány, hogy szerinte mehettünk, mire megindultam és kiléptem a helyiségből. Magamra vállaltam az első, a vezető szerepét, de csak mert gyorsabb voltam a lánynál - ez már eddig kitudódott - és talán bátrabb is, habár nem láttam bele a fejébe. Csendben suhantam fel a Levitáig, mögöttem a fekete hajúval, aki megfogadta a tanácsomat és a könyvek nagy részét a szertárban hagyta.
Felértünk és megjelentünk a szfinx előtt. A lény is észrevett minket és látszott rajta, hogy hamarosan megszüli a kérdését. Eközben Lazra pillantottam, hogy akar-e ő válaszolni a keresztrejtvényre, elvégre mégis csak ő az, aki több kilónyi könyvet akar megtanulni, tehát okos és szeretheti az eféle agytörőket, de egyértelmű reakciót kaptam tőle, miszerint intézzem csak én. Igaz, eléggé kapkodta a levegőt. A mindenkori csapatkapitány majd tesz ez ellen. A szfinx közben feltette a kérdését, ami ezúttal túl egyszerű volt, hamar rávágtam a választ. Logikus ember voltam, mely e helyzetekben felettébb előnyös tulajdonság.
A válaszom helyes volt, az ajtó kinyílt. Lazra néztem, hogy minden szuper, mehetünk, amikor a válla fölött elnéztem és a lépcsőkön közeledve megláttam Izát. Avagy a csapatkapitány, vagy a prefektust, aki éppen elkapott minket. Nem lehetne az utóbbitól most eltekinteni? Hála istennek nem mérgesen szólalt meg, sokkal inkább ironikusan és viccesen számon kérve, hogy miért nem voltunk edzésen. Na, ezt most zokon vettem. Úgy látszik, nem tűnt fel neki a jelenlétem, levegőnek nézett.
- Kikérem magamnak, én ott voltam. - Mondtam felháborodottan, miközben összekulcsoltam a karjaimat. Igaz, csak két rádobásom ment be amikor a büntetőket gyakoroltuk, de ha figyelembe vesszük, hogy én csak egy idényt játszottam le a csapatban, Iza őrző pedig számtalant, nem is annyira rossz az a ötből kettes találat.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. március 19. 18:16 Ugrás a poszthoz

Hölgyeim

Komolyan mondom, csak én lehetek olyan szerencsétlen balfék, hogy már ki is nyílt előttünk a Levita ház ajtaja és már csak be kellett volna suhannunk, amikor megjelent Iza, az egyik prefektus. Bár ahogy észrevettem, inkább volt csapatkapitányi státuszban, mintsem prefektusiban. Hiányolt minket edzésről, amit furcsálltam, mert tudtommal az összesen ott voltam. Aztán kiderült, hogy mégsem. Mit ne mondjak, kiváló az információközlés. Nem szándékoztam lógni egy edzésről sem és nem is értettem, hogy miért nem jutott el hozzám a hír.
- Hát ez szuper. - Közben összenéztünk Lazzal egy pillanatra. Amúgy nem volt semmi üzenete, avagy jelentősége a tekintetünk találkozásának, de Iza könnyen félreérthette. Mindegy is, a kínos helyzetet a szöszi oldani próbálta, meglepő módon egy átlagos, baráti kérdéssel állt elő. Hagytam, hogy Lazriell válaszoljon csak rá, aztán őt végighallgatva én is feleltem a kérdésre.
- Nem. Az összes eddigi vizsgám kiváló lett. - Mondtam úgy, mint aki nem ismerné a szerénység fogalmát, viszont hangomban érződött az is, hogy már nagyon mentem volna be a szobámba. Már csak egy vizsga várt rám, ez pedig az elemi mágia volt. Nem szerettem a tantárgyat, a legtöbb óráról késtem, de ha még bent is lettem volna időben, akkor is küzdöttem az álmossággal. De majd átlapozgatom a könyvet a vizsga előtt és ha meglesz a minimum, amivel átmegyek, akkor én már boldog ember leszek. Elfordítottam a fejem a szfinx felé és készültem, hogy belépjek az ajtón, amikor az pont előttem becsukódott. Csodás. Érdeklődve néztem a szfinxre, mint aki arra kérné, hogy tegyen fel még egy kérdést, de a légy egyelőre nem szólalt meg. Izába pillantottam ismét.
- Mi lenne, ha ezeket odabent megbeszélnénk? - A lány egy prefektus, neki az a feladata, hogy visszaküldje a kint mászkáló diákokat a hálókörletükbe. Nem tarthat kint egy diákot, aki éppen azt akarná tenni, amit a prefektusának kérnie kéne tőle. Ezt pontosan tudtam, ezért nem is gondoltam, hogy ellenkezne a szőke, de Lazriell is bizonyára a Levitában akarna már lenni.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. április 2. 12:57 Ugrás a poszthoz

Hölgyeim

Eddig nem tartottam magam szerencsétlennek, éppen ellenkezőleg, többnyire mázlistaként jöttem ki a dolgokból. Vagy csak simán talpraesett voltam. Most viszont az utolsó pillanatban sikerült lebuknunk. Ez irtó gáz! A prefektus, alias Izabella azonban nem tűnt mérgesnek, még csak felelősségre sem volt minket az éjszakai mászkálásért. Ezt a magatartását nem tudtam hová rakni, de végül is mindegy. A lánynak sem érdeke, hogy büntetést kapjunk, hiszen akkor előfordulhat, hogy nem tudunk részt venni a kviddicses edzéseken, meg amúgy is, már itt állunk a nyitott ajtónál. Vagyis egy perccel ezelőtt még nyitva állt, de mihelyst rávettem magam, hogy belépjek, becsukódott előttem. Szuper! Türelmetlen lettem, túl sokat voltam emberek között, Lazriellel is be kellett zárkóznom egy szűk helyre, most pedig még egy lánnyal bővülve csakugyan nem tudtam semerre sem menni. Azaz folyosók voltak, de ha nem a Levitába mennék, azt Iza szóvá tenné, a házunkba viszont nem tudtam belépni. Egyik lánnyal sem volt bajom, de alapjáraton sem szeretek sokáig emberek között tartózkodni. Utáltam ezt a helyzetet, egyedül akartam lenni végre. A vizsgaeredményeiről nem akartam többet beszélni, rájuk hagytam, viszont szemmel szuggerálni kezdtem a szfinxet, hogy most már igazán feltehetne még egy kérdést. Helyette azonban a csapatkapitány szólalt meg, megint.
- Igen, mennék a szobámba, engedelmeddel. - Hangom mérges vagy kérő volt, a fene tudja, leginkább mindkettő. Tekintetemet ismét, harmadszorra is a lényre szegeztem, aki végre hajlandó volt feltenni egy újabb találós kérdést. Nem volt nehéz, feltételezem neki is már nagyon elege volt belőlünk és csak arra vágyott, hogy eltűnjünk előle. A válasz helyes volt, az ajtó kinyílt.
- Na, jó éjt! - Ezt már bármilyen negatív hangsúly nélkül mondtam, még feléjük is biccentettem egy halvány mosoly kíséretében. Nem hagytam, hogy újra bezáruljon előttem az ajtó, bementem a Levitába és még egyszer, már a klubhelyiségből hátranéztem, hogy vajon követnek-e. Bejutottam, büntetést már tutira nem kapok.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. április 3. 20:26 Ugrás a poszthoz

Gwen
Aquaworld Resort Budapest || Szünidőben


Általában a diákok alig várják már, hogy hazautazhassanak a családjukhoz és kellemesen eltöltsék a szünidejüket. Nos, ez nálam kicsit máshogy néz ki. Én is nagyon örültem, hogy végre befejeződött a tanév és egy ideig nem kell tanulni, viszont szívesen maradtam volna az iskolában. Itthon mindig csak a veszekedés ment, a köztem és apám között folyó szűnni nem akaró konfliktus teljesen elátkozta a családi légkört. A kajálások, főleg az ebéd kínosan zajlottak volna, ha a húgom és anyám nem igyekeztek volna tenni ellene. A húgom folyamatosan jártatta a száját, talán fogalma sem volt, hogy mennyire utáltam az apám előtt ülni az asztalnál, anyám pedig tudatosan küzdött a kínos csenddel és a feszült hangulattal. Éppen egy ilyen ebéd után üldögéltem a szobámban és olvastam egy könyvet, amit a polcomról vettem le. Talán valamelyik születésnapomra kaphattam, de még nem olvastam el. Harminc oldal után csörtetésre figyeltem fel az ablaknál. Bagoly jött. Mutatóujjamat az aktuális oldalnál hagyva becsuktam a könyvet és az ablakhoz ugrottam, hogy beengedjem Beck-et, az amerikai uhu baglyomat. Szerettem az állatot, hozzám hasonlóan csendes volt, egyáltalán nem idegesített. Sokszor hagytam, hogy a szobámban legyen, hisz elég tiszta, igényes madár volt. Most sem zavartam el, miután elvettem tőle a levelet, felrepült a könyves szekrényem tetejére és onnan figyelt tovább. Meglepő volt, hogy a levél Gwentől jött. Jóban voltam a lánnyal, csak nem vártam, hogy szünetben is gondol rám. Mikor az felolvasta magát – Gwen hangjával –, belelkesültem. „Az aquaworldben várlak.” Egy egészen jó indok, hogy lelépjek itthonról.
Annyira sok idő nem telt el a levél megérkezése óta, talán csak háromnegyed óra. Annyi idő pedig kellett, hogy összedobjam a cuccaimat, az irataimat és a tömegközlekedés is elvett néhány percet az életemből. Alig tudtam otthon tartani a húgomat, nagyon velem akart jönni, de közöltem vele, hogy most nem. Szóval abban a tudatban volt, hogy randim lesz és mindenféle hülye kérdést feltett. Idegesítő nőszemély. Feltételeztem, hogy Gwen már bent várt a medencéknél és nem majd csak utánam érkezik. Könnyedén bejutottam és átöltöztem az egyik kabinban. A cuccomat beraktam az értékmegőrzőbe és csak egy törülközővel a vállamon léptem be a medencék birodalmába. Rohadt nagy volt a hely és nehezen belátható is. Elindultam körbe a medencék mentén szememmel Gwent keresve. Ha a csúszdáknál volt éppen, akkor az szívás. Nem adtam fel. Útközben elmentem egy üres napozóágy mellett, ezért lefoglaltam magamnak, ami abból állt, hogy lehajítottam rá a törülközőmet. Még pár métert haladtam, amikor elértem a jacuzzikhoz, melyeknek pereme magasított volt, azaz nekem pont a hasamnál könyökölhettek az emberek. Halkan mentem oda, mintha csak osontam volna, ám nekem ilyen volt az átlagos járásom. Odamentem Gwen mögé, aki már relaxálva ázott a medencében és finoman a vállaira tettem a kezeimet. Nem szándékoztam megijeszteni, inkább csak közölni vele, hogy megérkeztem, bizony eljöttem.
- Szia! – Köszöntem neki, amikor rájött, hogy a csupasz vállán lévő kezek hozzám tartoznak. – Elég meleg a víz? – Kérdeztem, mintha csak azon gondolkodnék, hogy bemenjek-e mellé, de valójában tudtam a választ, hiszen már sokszor jártam itt.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. április 4. 18:14 Ugrás a poszthoz

Gwen
Aquaworld Resort Budapest || Szünidőben


Gwen levele kiút volt a pokolból. Oké, ez persze túlzás, de nem szerettem otthon tartózkodni és a délutánra még csak programot sem tudtam szervezni magamnak. A lány lehet ráérzett erre. Rögtön nekiálltam összedobálni az aquaworld-höz szükséges cuccaimat. Annyira nem laktunk messze tőle, kétségtelen, hogy sokkal bonyolultabb dolgom lett volna eljutni oda, ha teszem azt, Kelenföldön laknánk. De nem. Körülbelül háromnegyed óra után már a fürdőkomplexum öltözőjében álltam és pakoltam el a nem kellő dolgaimat. Simán pánikba eshettem volna, hiszen nálam – és feltételeztem, hogy Gwennél szintén – nem volt elérhetőség, legyen az muglis eszköz, vagy egyéb. Azonban higgadt maradtam és nem kezdtem el idegeskedni, előbb-utóbb úgyis rátalálunk majd egymásra, gondoltam. Ez szerencsére így is lett, nem sokkal azután, hogy leraktam a törülközőmet egy szabad napágyra, megpillantottam a lányt éppen a bugyogó medencében. Még jó is, hogy nem mentem el mellette lazán, habár képes lettem volna, amilyen vak vagyok ilyenkor. „Nem látom a fától az erdőt.” De Gwent kiszúrtam a tömegből és odamentem mögé. Óvatosan értem csak hozzá vállához, mert nem akartam megijeszteni. Fura, pedig a gyengédség nem az én stílusom.
A köszönés után egy kérdéssel indítottam. Butaság volt a részemről, de tudatosan tettem fel. A lány válaszára csak bólintottam, elvégre nekem sem kedvenceim a meleg vizes medencék. Megvártam amíg Gwen kimászik onnan. Pár év volt közöttünk, mégis én voltam a magasabb, ezt végre pontosan is meg tudtam állapítani, mert ezúttal közel egymás mellett álltunk. Az egészséges (nagyjából) öt centi megvolt köztünk, ami valószínűleg tovább fog nőni az idők során.
- Az a medence? – Böktem jobbra, egy nagy és kellemesen langyos vizű medence felé. Nekem az volt az egyik kedvencem, mert a falánál végig ülőkék voltak, valamint egyes helyekről áramlott a víz, mely hol a nyakunkat masszírozhatta a vízsugár, hol pedig a hátunkat. Továbbá elég nagy volt a tere, vagyis a tömegnyomort is el tudtuk kerülni. Amennyiben Gwen beleegyezett, elindultam vele együtt a közelben lévő lépcső felé. Előtte még levettem a papucsomat, aztán belépegettem a vízbe. Nem ment azonnal, kellett kis idő mire hozzászoktam a hideg (amúgy langyos) vízhez. Bár még mindig jobb helyzetben voltam, mint a szőke, hisz a meleg víz után ezt fokozottan hidegnek érezhette. Mikor meguntam, hogy járva lassú és tehetetlen voltam a köldökig érő vízben, belemerültem nyakig és siklottam pár métert befelé. Majd megálltam, hátrafordultam és megvártam a lányt. Nem kérdeztem, inkább hagytam, hogy menjen amerre akart, én passzívan követtem őt.
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. április 8. 19:15 Ugrás a poszthoz

Gwen
Aquaworld Resort Budapest || Szünidőben


Amint beértem a medencetérbe, a meleg és végletekig párás levegő azonnal megcsapott. Legtöbbször ki nem állhattam az ilyen légkört, az aquaworldben azonban muszáj volt megszoknom, és a meztelen felsőtestem miatt jól is esett, hogy nem hideg. Nem mérgelődtem miatta, csak egy pillanatra jött elő belőlem az undor, de azonnal elfogadtam és arra gondoltam, hogy végre elszabadulhattam otthonról. Ráadásul találkozhattam Gwennel, aki remélhetőleg egyedül jött fürdeni. Szerencsére igen, egy ismerősével sem társalgott a meleg vizes medencében. Odamentem hozzá és elkezdtünk beszélgetni, egyelőre még arról, hogy hol lenne jobb fürdeni, mivel a jakuzzi tele volt. Javasoltam egy másikat, a hely egyik legnagyobb és legkellemesebb medencéjét, mely éppen mellettünk volt. A lány egyetértésével elmentünk a lépcsőig, majd onnan belépkedtünk a medencébe. Én előbb hozzászoktam az egyébként langyos vízhez, hamarabb elmártóztam benne nyakig és úgy figyeltem a libabőrössé váló Gwent. Elmosolyodtam rajta, amikor pár gyerek a közelében játszott és véletlenül lefröcskölték a szőkét, aki feltűnően kiakadt rájuk. Gwennek a legjobban a mosolya áll és ezt majdnem megmondtam neki, hogy lenyugodjon a kölykök után, de végül nem volt bátorságom ilyet kijelenteni. Inkább csendben a medence széléhez úsztam és leültem a lazulás céljára kialakított padkára az angollal körülbelül egyszerre. Felvettem egy kényelmes pózt, ami annyi volt, hogy hátradőltem és könyökeimet a medence szélén pihentettem. Gwen is lazulni kezdett, miközben megemlítette, hogy végre tényleg érzi a szünet lényegét. Kérdésére a vizet kezdtem el bámulni magam előtt és elmélkedtem, hogy most mit kéne mondanom erre. Úgy döntöttem, hogy nyitott leszek a lánnyal, úgyis régóta ismertük egymást és kedveltem is.
- Jobb volt a suliban. - Mondtam némi csend után, hangomban kis szomorúság és diszharmónia csengett. - Otthon nem mennek egyszerűen a dolgok. Ha nem lógok haverokkal, akkor mondhatni egyedül vagyok a szobámban és elfoglalom magam. Semmiben sem más, mint év közben, a kastélyban legalább nincs folytonos veszekedés, amitől állandóan ideges és kiábrándult lennék. - Megeredt a nyelvem, viszont maradtam továbbra is higgadt és halk. Gondoltam, Gwen sem azért jött, hogy a gondjaimat hallgassa, én pedig nem akartam, hogy miattam menjen el a vakációtól a kedve. A lányon kívül azonban kevés embernek beszéltem a gondjaimról, az iskolából pedig még ő az egyetlen. Nekem tökéletes, ha a többiek azt hiszik, a családi hátterem stabil és kiegyensúlyozott. Érdekes, hogy pont Gwennek árultam el a valóságot, mikor a lányt jobban megkedveltem másoknál és éppen azt akartam, hogy ne aggódjon miattam.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lepsényi Zalán összes hozzászólása (98 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Fel