Shayleen
- kórházban -
- otd -

Még alig érkezett meg, csomagja lent pihen a kórház várótermében, és nem úgy néz ki, mint akit érdekel, beengedik - e vagy sem. Egész valója remeg az visszafojtott idegtől, úgy néz ki mint egy kitörni készülő vulkán.
Amikor megkapta a levelet, hogy Shay immáron pengeélen táncol, egyértelmű volt, hogy jön. Akkor is felült volna a gépre, ha a szülei nem engedik meg neki - mert a nővéréről van szó. Aki haldoklik. Mert igen, ez a nyilvánvaló, elszaladt vele a ló, és nem volt itt senki, aki vigyázhatott volna rá.
Az igazat megvallva fogalma sincs, kire haragszik most a leginkább. Az egész világot felrobbantaná, meg van veszve, az oltás pedig ki tudja mikor fog elkészülni, ha meglesz egyáltalán.
Benyit, körülötte megfagy a levegő, a szürkészöld íriszek zavarosak, akárcsak a benne tomboló vihar. Magában szitkozódik, mikor megpillantja a célszemélyt, és ha épp nem tartana attól, hogy Shay esetleg alszik, biztos hangot is adna annak a mocsoknak, ami az agyában lézeng.
Leül az ágy melletti székre, nézi a lányt, szólásra nyitja ajkait, ám hang még nem jön ki torkán. Pontosan tisztában van azzal, hogy jelen helyzetben minden egyes megnyilvánulást minimum tízszer át kell gondoljon, mielőtt cselekszik, minden egyes levegővétel átlendítheti Őt arra a kritikus pontra, ahonnan már tényleg nem lehet visszahozni. Megfeszülnek izmai, mély lélegzetet vesz, körbepillant.
- Na csá. - jelenleg ennyit képes kipréselni úgy, hogy közben uralkodjon is magán. Ujjait végighúzza a csont sovány alkaron, összeugrik a gyomra. Hibás. Ő is ugyan olyan hibás, mint bárki más. Itt kellett volna legyen, hogy visszarángassa, vele kellett volna jönnie, és akkor nem jutott volna idáig.
Mély levegő. Be. Ki. Be. Ki.
Ha feldühítenek, már vesztettél. - ismételgeti magában az edzője szavait, amiknek egészen eddig csupán az arénán belül volt jelentőségük.

*hátára dobja Bencét, és elvonszolja, mert mi ez már*
Viszlát

Nedi
meg Ben
Kész, ennyi, meghaltam, sziasztok XDDDDD

Komolyan, ha valaki használja Annelien kívül, az meghal *^*
Rövid időn belül.

Ne röhögjé', me' odamegyek // //

Én nem tudom, Annét kérdezd T_T

Nyugalom asszony

Ne ölelgesd, te!
Há' nem szereti :O
*ő azért csakazértis elölelgeti*

Hmmmm, hát ha ne lássa senki, akkor ne lássa senki
*elviszi, kész*

Ne szokj hozzá

*rácsap a s*ggére*
na mi kéne má megint?

*kiszedi a pizzát a kezéből, azzal a lendülettel le is vágódik az egyik kanapére*
Valaki ételt emlegetett?

Hát persze drága, csakis  

De
Az egész kéne már neked? :c
*szájlebiggyeszt*

Nézz rám te asszony

Na figyelj ide
A fele a tiéd
a nagyobb másik fele meg az enyém
Jó lesz?

Egy jóóó asszony mindent megbocsáááált

Dehát én nem éheztetlek
*jól a szájába töm egy szeletet*

Shayleen
- kórházban -
- otd -

Újabb szusszanás, a nyakizom megfeszül, az Ádámcsutka megugrik, miközben nyel. Nem akarja így látni. Újra egészségesnek akarja, mint régen, amikor a kicsi volt a kicsi, a nagy meg a nagy, és nem kellett azon aggódni, hogy valaki még idő nap előtt elpatkol a családból. Gyerekes. Fél a felelősségtől, ami itt van a nyakában, ugyanakkor tudja, hogy kell, mindezt úgy, hogy szentimentálisan egy papucs szintjével ér fel. Megrándulnak ajkai, ez valami mosolygásfélének indult, csak valahol félúton befulladt.
A bocsánatkérésre megrázza fejét, nem, most nem erről lesz szó. Ismeri már a lányt, ahogy az egész folyamatot, és ez csak rontana a helyzeten. Hétköznapian kell viselkedni, orbitális marhaságokról beszélni, bármiről, ami nem ez.
- A Magyarok nem adnak ágyat, és ide jöttél pihenni? - gyenge próbálkozás, tiszta hülyeség, mégis kimondja, remélve, hogy elér vele valamit. Akármit.
- Elég morbid helyet találtál. - előre dől, térdére támaszkodik, kezei közé veszi Shay lesoványodott ujjait, kissé elbambulva néz rájuk, majd játszani kezd velük.
- Annyira.. Betegség szag van. - elfintorodik, orrát felhúzza, majd újra a lány arcára emeli tekinteteit.
- Tudom ám, hogy hiányoztam. - széles, - kissé ugyan irritált - vigyor jelenik meg arcán, végre, és tényleg nagyon próbálkozik elterelni önnön maga, és a nővére figyelmét is. Gyerünk, megy ez, máskor annyi értelmetlen sz*rt össze tud hordani, most mégis miért nem megy?

Te idióta...
- illetve mindenki más aki néző -
Attól még, hogy látta a nővérét, nem nyugodott, le, sőt, egyáltalán nem nyugodott le. A csomagjai lent pihennek a Rellonban valahol, ő pedig gyilkos nyugalommal vág át a kastélyon, mintha már ezer éve ismerné a helyet, valaki más utasítását követve.
Benyit, egy pillanatra megtorpan, ameddig megkeresi a zöldek asztalát illetve azt az egyetlen bizonyos személyt, majd ugyan azzal a semmivel arcán indul meg újra. A keze egy kicsit remeg, állkapcsa megfeszül ahogy elhalad a két asztal között, majd megáll a pasi előtt. Nagy belépő lesz ebből, ehhez kétség sem fér. Hálát ad amiért nem kell magyarul megszólalnia, azon biztos gondolkodna vagy fél órát.
- Menjél már arrébb. - itt most az előbb ellökdösött egyénhez szólt, majd mit sem törődve a válaszreakcióval kocogtatja meg a zabagép vállát, s amennyiben az megfordul, egy nyájas, "menjél már vissza az anyádba" mosoly jelenik meg arcán, meglendíti a közben ökölbe szorult kezét, elborult agya becélozza az orrot, és amennyiben Aiden nem reagál elég gyorsan, olyan öklöst lehúz neki, hogy simán lefejeli a tányért annak tartalmával együtt.
Azt kérded, miért? Részben Shay miatt, részben pedig mert valahogy le kell vezesse a feszültséget, a falat ütlegelni meg nem annyira jó, mint mondják.

Te idióta...
- illetve mindenki más aki néző -

Ahogy csattan a bőr, elönti a fölényességérzet, pont mint mikor egy meccsen beviszi az első ütést. A fejelgetésre pedig halk kuncogás fut végig az asztalon, ami el is hal, amint felemelkedik a másik monstrum.
- Mi a f*szér' nem vigyáztál rá?! - igen, ez a káromkodással egy időben hangzik fel, így esélyes, hogy egyikőjük sem érti mit ordibál a másik. Kétség kívül meg van veszve, és ha nem állnának körülbelül egy szinten, hogy legalább ki tudják egyenlíteni egymást egy ideig, biztos addig verné, ameddig lélegezne. Az agya helyén most egy fekete massza található, ami elnyel minden józan gondolatot, vérszemet kapott, csak Aident látja és azt, hogy el kell rendeznie. A válaszra felnevet, akaratlanul, lenézően.
- Mégis mi a jó büdös fenéért tartanék tőled.. - belekezd, befejezni meg nincs ideje, mert épp széttörik valami a fején. Ha most képes lenne gondolkodni, bizonyára hálát adna, amiért volt ideje hozzászokni az ilyesfajta ütéseknek, és nem kezd el szédülni. Valószínűleg felszakadt a bőre, viszont érezni nem érez semmit, figyelmét az ellenség teljes valójára összpontosítja. Nem engedheti, hogy újra elérje, elhajol az ököl elől, törzse lefelé lendül, testsúlyát jobb lábára helyezi, míg másikat behajlítva emeli meg, hogy mikor másodpercekkel később eléri a tökéletes helyzetet, kirúgva küldjön egy érzelmes szeretetcsomagot háztársa felé, aki remélhetőleg még nem fogta fel, hogy az előbb becélzott ütés nem ért célba.

Te idióta...
- Aiden esetleges mozgatása Aiden beleegyezésével történik -
- folytatás -
Lehet, hogy nem így kellett volna, és most nincsenek emiatt kiegyenlítve az esélyek, de ez most nem bíró előtt történik, itt nincs edző, itt nincs aréna. És ez nem megjátszott. Valahogy már akkor sem bírta Aident, az öt - hat éves feje úgy fogta fel, hogy van valaki, aki elveszi előle Shay- t, és tőle csak ne vegyék el. Most pedig hagyta lesüllyedni. Persze önmaga is hibás, jöhetett volna hamarabb is, de ez itt meg végig itt volt, tehetett volna valamit. Bár nem az arcot éri rúgása, vagyis nem a teljes, így sem panaszkodhat, elvégre most az a lényeg, hogy fájdalmat okozzon, hogy levezesse az egészet. Ugyan azzal a lendülettel egyenesedik fel, hogy utána arcra kapja a másik szájnedvét, ami még jobban feldühíti.
Ki a francnak képzeli az magát, hogy csak így köpdössön??
Letörli a pirosas nyálat, miközben tesz egy igen szép megjegyzést a másik jó édes anyjára.
Egyenletesen veszi a levegőt, ez az első, amit megtanulnak. Mindig, minden körülményben egyenletesen venni a levegőt. Az erőkifejtésed az oxigénen múlik, illetve ha zihálsz, tudják, hogy kifáradtál, ha kapkodsz, elvesztél.
- Ne érj hozzám te abortusz szökevény. - hangja megremeg a felgyülemlett idegtől, miközben félrelöki a másik kezét, legalábbis megpróbálkozik vele. Csípi, ha van közönség. Persze, hogy csípi, egész életében így űzte az ipart, hivatalos keretek között, és bár csábítja a tudat, mindenki lássa hogyan teszi helyre ezt a rohadékot... Ráérnek majd nézni a végeredményt. Persze azért megforgatja szemeit, nem adja meg magát. Soha nem adja meg magát.
- Mindig ilyen voltál. Nem bírod elviselni ha látják, hogyan kerekednek feléd. - sziszeg, hogy csak a címzett hallja, még mielőtt szépen kilöknék a terem ajtaján Aiden gurkópofozó kezei.

Te idióta...
meg aki csatlakozik
meg aki nézni akar
- I'd Still kill you -
A szavak lassan kúsznak fel tudatáig, mint mikor eltorlaszolod a víz útját, ám pár csepp még így is átjut. Hosszan lélegzi be a levegőt, az elkövetkező percekben mind a ketten hallgatnak, mint a sír. Majd megérkeznek a bejárathoz, és Adrian minduntalan abban a tudatban él, hogy kimennek, így fel sem tud készülni a gyomorszáját üdvözlő ököl fogadtatására. Egy pillanatra kiszorul tüdejéből az összes levegő, automatikusan emeli mindkét kezét fejéhez védekezésképp, miközben befeszíti hasizmait,  kissé begörnyed. Földre kell küldenie, ehhez kétség sem fér. El kell távolítani Aiden lába alól a talajt, és akkor nyert ügye lesz. Mind a kilencven kilóját bevetve ütközik neki a másik mellkasának ebben a hajlott állapotban, ezzel egy időben rúg bele erőből a másik bokájába, és ha jól kapta el, ennek mindenképp lesz foganatja. Megfordul a saját tengelye körül hogy lendületet vehessen, könyökével ismét az orrot célozza, s amennyiben az előbb alkalmazott rúgás nem használt, most megismétli, ezúttal a másik lábfejen.  
Ki akarja zsigerelni, fájdalmat akar okozni, kiverni az összes fogát, csontot repeszteni, törni,  pusztítani, hogy ne maradjon utána semmi, és abba bele se képes gondolni, hogy Shay mit fog reagálni, amikor ez majd a fülébe jut. Bütykei kifehérednek, ahogy a következő, jól irányzott ütés megindul a másik bordái felé, neki aztán édes mindegy mi történik vele, csak csókolja már meg a gerince azt a jó kemény földet. Bár a koponyája is biztos élvezné azt a találkát, ujjongásában még recsegne is biztos.

Shayleen
- kórházban -
- otd - heal -

Lassan tör rá a pánik, mint egy kígyó. Becsusszan a tudatába, először észre sem veszi, csak mikor már közrefogta agyát az undorító testével. Lábával idegesen dobol a padlón, torkára görcs szorul, ahogy egyenként tapintja ki a csontokat, ujjperceket, mindent. Utána szájához emeli a kézfejet, apró puszit ad a fehér bőrre, rálehel. Nem. Vissza lehet fordítani. Itt még vissza lehet fordítani, vissza kell fordítani. Ha a nővére feladná az egészet, abba bizonyára beleőrülne, így is elég katasztrofális az egész helyzet. Kiszárad a torka, megrázza fejét. Ki akarja mondani, hogy nincs semmi baj, hogy minden rendbe fog jönni, mert már itt van mint régen, megint ketten vannak, ketten a világ ellen, ketten minden ellen, a betegség ellen, az anorexia ellen - viszont képtelen rá. Mert nem akar olyan ígéretet tenni, amit nem biztos, hogy be tud váltani. Utálja ezt az egész tudatot, hogy ebben az egyben annyira tehetetlen, annyira kicsi múlik rajta.
- Te is hiányoztál nekem. - halkan, szakadozva jönnek ki torkán a szavak, gyenge, most annyira rohadtul gyenge. Az, hogy utálja mikor Shay sír nem épp a legjobb kifejezés. Megkínozza nővére minden egyes könnycseppje, szétszedi, hogy utána összerakja és újra szétszedje, mint egy végeláthatatlan ciklus.
- Meg kell gyógyulnod. - akaratlanul mondja ki, ám nem bánja meg. - Kérlek. Szépen kérlek. - lassan már nyöszörög, belső háborút vív önmagával. Szánalmasnak érzi magát amiért így viselkedik, ugyanakkor tudja, hogy ha ezzel meg tudja menteni a lányt, akkor ennek ellenére is csinálná, teljesen mindegy hol és ki előtt és mikor, csak.. Jöjjön helyre.
- Tudom, hogy utálod ezt, de fogalmam sincs mit lehetne még, Shay, én.. Annyira sajnálom. Hogy egyedül voltál. - nem akar így beszélni, mégis megteszi. Elkeseredett, fáradt, kimerült, dühös, a benső fájdalom pedig leírhatatlan. Mert. A nővére. Az Ő nővére. Ő tudja min mentek ketten keresztül eddig.
- Annyira rossz lenne nélküled. Nem akarom nélküled. - beleborzong a gondolatba, hogy ez bekövetkezhet, egész testében megremeg. Ez neki túl sok érzelem így egyszerre, köze nincs az egésznek a józan észhez.
- B*sszameg. - hosszan lélegzi be a levegőt, homlokát a lány ujjainak támasztja, reméli, hogy káromkodással ez az egész levezethető. Téved. Tudja, hogy téved.
- Nem akarom. - kisfiúként nyögi ki újra, szusszan, összeszorítja szemhéjait.

Noel, ha jól tudom, te még bunyózni is jössz   

Az nem kislányok szemeinek való
*megveregeti a fejét*

Dehogynem az vagy
Ez titánok csatája életke :3

Noel, há' de há'

*maga mellé rabolja Bencét, legalább Bencéje legyen már*

Noel, nem leszel egyedül

Shayleen
- kórházban -
- otd - heal -

Ha nem félne, hogy kikergetik, ha nem félne, hogy megijeszti a nővérét, biztos olyat vágna a falba, hogy azt megérezné még a vállában is. Ha a betegség egy megfogható dolog lenne, addig ütné, ameddig molekuláira nem szakad. Elkeseredett, s ez egyre inkább kezd agresszióba fulladni - de nem itt. Nem előtte. Nem úgy, hogy tud róla.
- Ne sajnáld. - megrázza fejét, újra felnéz. - Csak gyere helyre. És minden jó lesz megint. Mint régen. - kényszeresen kapaszkodik a gondolatba, hogy egyszer majd tényleg minden ugyan olyan lesz, bele se akar gondolni abba, hogy ez szinte lehetetlen. Önvédelemből próbálja kiszorítani magából az igazságot, ám az akarva - akaratlanul, minduntalan beférkőzik. A szürkés szemek csak még jobban elszomorodnak az ígéret hallatán. Annyiszor, annyiszor hallotta már ezt. Hogy jobban lesz. Tény és való, egyszer megindult felfelé, de.. Hisz neki, mert hinni akar neki, még akkor is ha ezzel hiú ábrándokba ringatja magát.
- Biztos? - dünnyög, halkan és elveszetten. Itt fekszik a központja, a minden, az egyetlen biztos pont az életében, aki vissza tudta fogni a benne lakozó állatot - és most úgy áll, hogy el fog tűnni. Ez a legkevesebb, hogy elveszettnek érzi magát.
Ugyanekkor kapaszkodik a reménybe, az önnön maga felépített jövőképbe, terveket szövöget, mit fognak csinálni, ha mindennek vége. Ellentétekbe bocsátkozik, fogalma sincs mi is van benne valójában.
- Majd elmegyünk megünnepelni. - fogalmazza meg, és szíve szerint utána tenné, hogy annyit esznek majd, amennyi csak beléjük fér, de tart attól, hogy az ellenkezőjét váltaná ki annak, amit akar.
- Ketten. És kibeszélünk mindenkit, aki szembejön velünk az utcán. És egy csomót fogunk röhögni. Egész nap. Kint. A szabad levegőn. Meg mozgunk. Sokat. Jó lesz? - tompa csillogás jelenik meg szemgolyóban ahogy ezt elterveli, és reméli, hogy Shaynek is tetszik az ötlet.
- Meg majd bemutatsz mindenkinek, aki fontos neked. Vagy mit tudom én. Amit csak szeretnél.

Havasi Bence Milán - 2015.11.14. 00:07


*elrabolja, beszélni kell*

*elolvasta*
*hallotta hírekben*
*mégezis*
B*szki....

Ja amúgy jó reggelt