Tímea

A lány a napokban érkezett az iskolába, hosszú út állt mögötte és az időeltolódás is igencsak megviselte. Egyelőre még nem osztották be külön szobába, így a közös hálóban osztozott több Rellonos diákkal. Sose volt egy jól alvó típus és minden zaj irritálta elalvásnál, így nem igazán tudta magát kipihenni. Csendre vágyott és nyugalomra, de tudta, hogy hozzá kell szokni új környezetéhez, ha jobban akarja érezni magát és könnyebben szeretné áthidalni a nehézségeket. Nemrég érkezett ide, de már most hiányzott a családja, igazából még nem töltött el huzamosabb időt nélkülük és ez az új helyzet nagyon furcsa, szokatlan volt neki, de megszöksz, vagy megszoksz alapon kénytelen volt alkalmazkodni az új szituációhoz. Testvéreivel mindig is jóban volt, a szülei pedig minden helyzetben mellette álltak és támogatták, mondhatni nyugodt családi körülmények között nőtt fel, idilli családi körben. Sok bőröndöt hozott magával az iskolába, rengeteg ruhája volt otthon és a személyes tárgyaitól sem szeretett volna megválni, igaz néhány dolgot így is hátra kellett hagynia, de a fontosabb cuccait mind elhozta. Kicsit izgult az új élethelyzet miatt, ez nagy változás volt az életében, hogy el kellett jönnie otthonról és kiszakadni a megszokott környezetéből, de úgy gondolta, hogy megállja majd a helyét a mágustanodában és sok veszítenivalója úgysincs. Az egyedüli ellensége a magány, hiszen még nem ismert senkit sem az új helyen, néhány arcot megpróbált ugyan memorizálni, akikkel többször összefutott, de mélyebb kapcsolatra nem tett még szert senkivel sem - ami ilyen rövid idő alatt érthető, hiszen még csak néhány napja érkezett meg az intézménybe. Magától nem erőltette az ismerkedést, de persze nem volt ellenére az új kapcsolatok kialakítása. Úgy volt vele, hogy aki normális, rendes hozzá ahhoz ő se tuskó, aki meg bunkó, az amúgy is menthetetlen. A lány már nagyjából berendezkedett a saját területén, de nem pakolt ki mindent, hiszen úgy gondolta, hogy az értékesebb dolgait majd akkor veszi elő a bőröndjeiből, ha saját hálója lesz - az azért mégiscsak biztonságosabb. Nem igazán bízott senkiben sem, hiszen mindig is arra nevelték, hogy tartózkodjon az idegenektől és csak akkor legyen bizalmasabb valakivel, ha már van róla valami fogalma, hogy egyáltalán milyen lehet az illető. Persze, ezt nem lehet rögtön kapásból kikövetkeztetni, de azért mégiscsak ki lehet sakkozni, ha megvannak már a rá utaló jelek, hogy milyen is valójában az illető. A pofára esés kockázata mindig fennáll, de aki nem mer, az nem nyer ugye...
Mivel Rachel nemrég érkezett meg, úgy gondolta, hogy ideje felfedezni a kastélyt és amúgy is szeretett volna sétálni egy kicsit, így elindult felfedező útjára. A lány farmert és egy világoszöld hosszú ujjú felsőt viselt, haját lófarokba fogta, úgy indult neki útjának. Egy kis bolyongás után a bajárati csarnoknál kötött ki, ahol "megpihent" kicsit, hiszen már eleget mászkált és itt még úgysem tartózkodott huzamosabb ideig.

Tímea

Rachel mélyen elmerült gondolataiban, élvezte a csendet és a nyugalmat, amelyben már napok óta nem volt része, így végre valahára elmerülhetett saját kis világában, ám nem sokáig tartott az öröme. Hirtelen megingott kicsit, próbálta lereagálni a történéseket, hiszen nagyon gyorsan történt az egész és nem számított semmi ilyesmire - persze ki az aki erre számít? Ha mindenki felkészülhetne mindenre, sosem történnének apróbb balesetek. Szerencsére a lány elkerülte az esést, csak megingott kicsit, ám annál nagyobb volt a meglepődése, hiszen a váratlan fordulatok mindig meglepik az embert. Az incidens után kellett neki pár másodperc, mire felfogta, hogy mi történt, kicsit mérges volt, de aztán gyorsan magához tért és lereagálta a helyzetet:
- Ez aztán a szívélyes fogadtatás! Mindig ilyen tempóban furikázol fel-alá? - kérdezte szúrós tekintettel a lánytól, aki kis híján fellökte, de amilyen gyorsan jött a haragja, olyan gyorsan el is szállt, mivel látszott a lányon, hogy kétségbe van esve és nagy valószínűséggel nem direkt ment neki.
- Legközelebb légy óvatosabb, egyébként nem láttam errefelé semmiféle állatot. Mikor tűnt el a macskád? - kérdezte a lánytól, akiről igazából semmit sem tudott, most látta életében először. Ahogy végigmérte diáktársát látta, hogy nem abba a házba jár, ahová őt beosztották, viszont ez egyáltalán nem zavarta, hiszen a kis incidensen kívül semmit sem ártott neki, bár az is igaz, hogy egyelőre semmit sem tudott róla.
- Egyébként Rachel vagyok, téged hogy hívnak? - nyújtotta a lány felé a kezét, mert azért az udvariasság még nem veszett ki belőle, egyébként is kíváncsi volt diáktársára, hiszen napok óta alig volt lehetősége kommunikálni másokkal.
Fogalma sem volt róla, hogy a másik hanyadik évfolyamos, de az rögtön feltűnt neki, hogy nem tűnt egy emberevő szörnyetegnek, persze úgy állt hozzá az egész helyzethez, ahogy a mondás is tartja: "Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten." - ehhez tartotta magát mindig, persze volt, mikor olyan hangulatba került, hogy ajánlatosabb volt messziről elkerülnie mindenkinek, de egyébként az emberséges viselkedésre törekedett. Mindenkinek vannak rossz napjai, amikor semmi sem dobja fel és úgy reagál a jó indulatú közeledésre is, hogy abban semmi köszönet sincs. Rachel-nek szerencsére ma nem ilyen napja volt, inkább semleges hangulat lett úrrá rajta, egyáltalán nem volt kötekedős kedvében.

Tímea

- Örvendek. - motyogta Rachel és megpróbált mosolyt erőltetni arcára, habár tudta, hogy ezzel nem járt sikerrel, ugyanis általában nem tudta palástolni érzéseit, viszont ebben a szituációban ez egyáltalán nem zavarta. Nem volt semmi gondja a lánnyal, azt látta rajta, hogy nem egy szószátyár típus, de nem igazán érdekelte, neki se volt mindig hangulata hosszú csevegésekben részt venni, így nem is erőltette, sőt nem is igényelte ezt a társalgási formát. Látta, hogy a lány kétségbe van kissé esve az eltűnt macskája miatt, azért ezt nem hagyhatta szó nélkül.
- Ha gondolod körbenézhetek, hátha megtalálom Szofit...ja bocs, Szaffit, úgyis ráérek most, egyelőre semmilyen egyéb dolgom nincs, ami annyira állatira fontos lenne. Sokat ne várj azért, nem fogom végigpásztázni az egész kastélyt, amúgy sem ismerem még itt ki magam, hiszen nemrég érkeztem meg, talán jobb lenne, ha együtt keresnénk, mert ha eltévedek itt, akkor már nemcsak a macskádat nyilvánítják eltűntnek. ~Persze kit érdekel, ha eltűnök, úgyse ismerek itt senkit, lehet fel se tűnne senkinek, hogy eltévedtem.~
Rachel nem az a típus volt, aki rögtön mások segítségére sietett, de mivel nem volt jobb dolga, így jelen esetben kivételt tett a lánnyal, úgy volt vele, hogy legalább történik valami és addig is elüti valahogy az időt. Nem volt ínyére, hogy egyedül nézzen szét, igazából nem is attól félt, hogy eltéved, hiszen bárki útba igazíthatja, hanem társaságra vágyott. Egyedül is jól elvolt, de az ember társas lény és így, hogy napok óta nem igazán tudott senkivel sem beszélni pozitívan érintette, hogy van kihez szólnia, még akkor is, ha a lány nem olyan beszédes típus.
~ Kár, hogy nincs itt a bátyám, akkor legalább eseménydúsabban telnének a napjaim, nem ölne meg az unalom...~
Rachel jól kijött a testvéreivel, a bátyjával pedig a kisebb viták ellenére mindig is egy hullámhosszon voltak, igazi belevaló srác volt. A húgával is jól kijöttek, de vele többször akadt nézeteltérése és éretlenebb gondolkodású volt, de ugye ez a korának betudva nem meglepő dolog.

Tímea

Rachel észrevette, hogy a nem szószátyár lány hirtelen jó kedvre derült, ezek szerint neki sem volt ellenére egy kis társalgás. Nem tudta, hogy melyik házba jár, nem ismerte a származását, de igazából mindez nem is érdekelte, mert nem akart senkit sem közel engedni magához, elvolt a maga kis világában, ami nem függ össze azzal, hogy ettől függetlenül beszédesebb kedvében volt a kelleténél. Végül is neki is jó kedve volt ahhoz képest, amilyen egyhangúan telt el ez a pár nap az iskola falai között, szóval ráfért már egy kis pozitív élmény.
- Nincs mit, végül is nincs jobb dolgom egyelőre és látom rajtad, hogy nagyon aggódsz az állatodért, úgyhogy miért ne szállnék be a keresésbe? - vonta meg a vállát Rachel, majd megindult a teremben, hátha meglátja a macskát valahol a közelben.
- Az is lehet, hogy itt rejtőzködik valahol, sok helyre el tud bújni, az a sanda gyanúm, hogy vígan húzza valahol a lóbőrt, amíg te halálra izgulnod magad miatta. - mondta nyugodt hangon a lány, persze nem megnyugtatásként ejtette ki ezeket a szavakat a száján, hanem mert valóban úgy gondolta, hogy meglesz a macska és nem kell emiatt túlságosan izgulnia Tímeának. Rachel nem tudta átérezni az aggodalmat, mivel neki csak egy kisebb kígyója volt, ami egy terráriumban lakott, ráadásul a nap nagy részét átaludta, szóval sose szökött még meg onnan.
A lány nem volt túl fitt, keveset aludt az éjjel, mert diáktársai nem akarták kialudni magukat éjszaka és egész éjjel ment a cseverészés és nevetgélés, remélte, hogy ennek hamarosan vége szakad és nemsokára nyugodtan alhat majd egy másik, elszeparált szobában. Otthon nem volt ilyen gondja, mindenkinek külön szobája volt és mivel gazdag családból származott, ezért elég nagy házban laktak, így senki sem zavarta a másikat és mindenkinek megvolt a maga saját kis privát szférája. Büszke volt aranyvérű származására, a mugli dolgok hidegen hagyták, viszont két szenvedélye volt - az íjászat és a póker "varázsló változata". Szabadidejében megtanult íjászkodni, a pókerjáték imádatát pedig az apjától és a bátyjától örökölte, persze ezekben nem vett részt, csak passzív néző volt, de azt tervezte, hogy ezekkel a tevékenységekkel is foglalkozni fog, ha egyszer "felnő". Az apja és a bátyja plusz a baráti körük gyakran összeültek kártyázni, ezt a játékot  mindegyikük szerette. Az anyja mindig is tisztelettudó volt és éles eszű nőszemélyként ismerte mindenki, arra pedig mindig ügyelt, hogy megmaradjon családja jó hírneve, hiszen számos aranyvérű családdal ápoltak szoros kapcsolatot, de nem is volt takargatni valójuk, hiszen származásukhoz méltó életet éltek és mindig is feddhetetlen családi múltjuk volt.
- Látod valahol a macskát? - kérdezte érdeklődést mutatva Rachel, miközben végigpásztázta tekintetével a termet.

Tímea

Úgy látszik, hogy nem akar megoldódni a helyzet, ugyanis "Kacor Királylány" nem akar előjönni rejtekhelyéről, akárhogy is szólongatja a lány, még a macskaeledel sem hozza lázba. ~Jó, hogy nincs négylábú szőrgombócom, így nem kell aggódnom, hogy mi lenne, ha elcsatangolna és sosem térne vissza. A kígyómmal nincs ilyen gondom, elvan a terráriumában és szinte az egész napot átalussza.~ A lány elmerengett rajta, hogy neki nem hiányozna tulajdonképpen semmilyen állat, mert a legtöbbel csak a gond van, bár némelyikük engedelmes és elragadó, de sokat kell velük foglalkozni, szóval egyelőre nem érezte a késztetést erre. Az egyik barátnője távoli ismerősének, ahol életében egyszer járt, színes, egzotikus halai vannak, azokkal semmi gond nincs, csak időnként meg kell etetni őket és nagyon mutatósak, valamint fontos a részleges vízcsere hetente, de nem igénylenek folyamatos törődést. Rachel kedvelte az állatokat, de nem vállalt volna be olyat, ami nagy felelősséget igényel, a kígyójával pedig elvolt, néha kiszedte a terráriumból, de nem töltött sok időt "szabadlábon", mert rövid idő elteltével visszakérezkedett a kuckójába, hogy folytassa hobbiját, az alvást.
A lány kicsit elpilledt, de megpróbált figyelni Tímeára, mert látta rajta, hogy szeretné már megtalálni elveszett kis kedvencét, ami érthető volt. Rachel elgondolkodott, hogy mivel lehetne rálelni az állatra, majd eszébe jutott, hogy a macskák imádnak játszani, ilyenkor vadász üzemmódba kapcsolnak, tehát így előcsalogathatná, bárhol is van. Szétnézett a teremben, majd hirtelen meglátott egy papírlapot a földön heverni, felvette és papírgurigát formált belőle, majd eldobta és a padlón gurította maga előtt folyamatosan, közben figyelte, hogy honnan csap le rá a macska - feltéve, ha előjön, bár ebben szinte biztos volt.

Tímea

Rachel terve bejött, Tímea legnagyobb örömére a macska előbújt rejtekhelyéről, így a lány megnyugodhatott végre. ~Szép állat, nagyon barátságosnak tűnik, de örülök, hogy nekem nincs, sok vele a gond és nem lennék alkalmas erre a feladatra, meghagyom inkább másnak ezt az "örömöt".~ A lány azokat az állatokat részesítette előnyben tartás szempontjából, amelyek kevés törődést igényeltek, egyébként a növényekkel sem tudott bánni, ugyanis az ajándékba kapott virágok általában a halál sorsára jutottak, mivel hajlamos volt elfelejteni, hogy állandó locsolást igényelnek és legtöbbjük kiszáradásban pusztult el. Az anyja szerette a virágokat, az ő esetében ritkán fordult elő, hogy akár csak egy növény is elkorhadt volna, szeretett velük foglalkozni és szívvel-lélekkel gondozta őket.
- Örülök, hogy meglett Szaffi, sejtettem, hogy itt bújt el valahol. - mondta a lánynak teljes meggyőződéssel, bár teljesen nem volt biztos a dolgában, csak reménykedett benne, hogy a macska ebben a helyiségben tartózkodott. Már egyébként sem volt más ötlete arra az esetre, hogy előcsalogassa rejtekhelyéről az állatot, úgyhogy nagy kő esett le a szívéről, hogy végre előkerült és nem kellett tovább keresni.
- Szívesen, egyelőre nem hajtom be rajtad a tartozást, de ha később olyan helyzet adódik, akkor szólni fogok és nem felejtem el, hogy az adósom vagy. - válaszolt Tímeának nyugodt hangon, közben az állatot nézte, aki az ételre áhítozott. A kígyója szerencsére nem volt nagy étkű, ritkán kellett etetni, fele annyi gond volt vele, mint más állattal.
- Ha nem haragszol, most elvonulok aludni, ugyanis eléggé fáradt vagyok, napok óta nem pihentem ki magam, remélhetőleg most sikerülni fog. Örvendtem és máskor tartsd szemmel a macskádat. - felelte búcsúzóul Rachel, majd gyors léptekkel elhagyta a termet és komor arccal sietve elillant a hálókörlet felé.

Köszönöm a játékot!

 

Clarie és Karyn


Rachel aznap esős időre ébredt, viszonylag korán kelt, mert megbeszélte Clarie-vel, akit a napokban ismert meg, hogy elnéznek a faluba, mert a lány szeretne venni egy kis kedvencet magának. A diáktársa is a Rellon házba járt, mogyoróbarna színű szeme és haja volt, valamint tele volt vidámsággal. Ahányszor összefutottak, sugárzott belőle az életöröm, emellett igazi energiabomba volt, és lelkesen állt hozzá a dolgokhoz. Rachel díjazta ezeket a pozitív tulajdonságokat, amennyire megismerte szimpatikus volt neki a lány így első benyomásra és az egyik barátnőjére emlékeztette, aki hasonló egyéniség volt. Még nem járt a faluban, ezért izgatott volt és örült annak, hogy végre kimozdulhat az kastély falai mögül.
~ Csak ne lenne ilyen pocsék az idő, tiszta szívás. Végre egyszer kimozdulok messzebbre, erre elcsesződik az időjárás.~ -zsörtölődött magában a Rellonos, miközben készülődött a nagy kiruccanásra. Hosszú, fekete nadrágot, fekete lapostalpú cipőt és egy fehér alapon fekete pöttyökkel díszített blúzt viselt, hosszú haját pedig lófarokba fogta.
Miután elkészült, felvette középhosszú, fekete szövetkabátját, melyen kapucni is volt és úgy indult neki az útnak, esernyőt nem vitt, mert egyszerűen rühellte. A faluba beérve kissé megázott, de nem vészesen, szerencséjére nem tévedt el út közben, így a megbeszélt időben odaért, a pontosságra amúgy mindig is ügyelt.
Rachel észrevette, hogy Clarie nincs egyedül, ugyanis ott volt egy szőke hajú, kék szemű lány is, akit Rachel még nem ismert.
- Helló Clarie! -köszönt diáktársának, majd odafordult a másikhoz is és bemutatkozott neki:
- Szia, Rachel Octavia Ambernek hívnak, de hívj csak Rachel-nek. -mosolygott az ismeretlen lányra, miközben odanyújtotta a kezét, hogy a kezet fogjon vele, ahogy a bemutatkozásnál illik.
Pár perc múlva végre megenyhült az idő, elállt az eső és kicsit előbújt a nap a felhők mögül, aminek a Rellonos kifejezetten örült.
- Eldöntötted már, hogy milyen állatot veszel? - kérdezte Rachel, miközben Clarie felé fordult és érdeklődően tekintett rá. Szerette az állatokat, így izgatott volt, hogy most lehetősége nyílik többet is megcsodálni, bár magának nem vett volna, mert bőven elég volt neki a kígyója, amellyel jól elvolt. A lány egybéként sem tartott volna olyan kedvencet, ami több gondoskodást igényel, nem szerette a macerát, úgyhogy nem is gondolkodott azon, hogy beszerezzen egy új állatot magának, hiszen még a növények is kipusztultak körülötte, vagy túlöntözés, vagy kiszáradás következtében. Ez volt a szomorú valóság, Rachel kíváncsian várta diáktársa válaszát, közben pedig a másik lányt méregette, és eltűnődött azon, hogy ki lehet ő és egyáltalán milyen jellemvonásokkal bír.

Chloé

Rachel végzett az aznapi teendőivel, elvégezte az elmaradt feladatait, aztán rendet rakott a szobájában, hiszen rend a lelke mindennek. Már az elejétől fogva bevezette ezt a "szertartást", nem hagyta estére az elvégzendő feladatokat, így már késő délutánra kész volt mindennel. Ezt otthon is elvárták tőle, de egyébként is rendszerető típus volt, úgyhogy természetes volt számára, hogy mindig rendet tartson maga körül.
~ Remélem, hogy hamarosan kapok valami hírt a családomról, megígérték, hogy írnak, már eltelt jó pár nap és még semmi, csak egy képeslapot küldtek...~ -bosszankodott magában a lány, hiszen még sosem volt ennyire magára hagyva mint most, a testvérei is mindig mellette voltak, rengeteg időt töltöttek együtt, ez a helyzet pedig idegen volt számára. Pár rokonszenvesebb diákot már megismert az ittléte alatt, Lillával már egész jól összebarátkozott, de a családját ugyebár senki sem pótolhatta, noha tudta, hogy hamarosan jelentkezni fognak, a türelmetlenség kezdett úrrá lenni rajta. Annak ellenére, hogy eleinte kicsit izgult, remekül feltalálta magát és egész jól beilleszkedett a közösségbe, ez pedig nagy megelégedéssel töltötte el.
A Rellonos lány igyekezett megírni a szorgalmi feladatokat, ezen a téren úgy gondolta, hogy sosem árt tovább fejlődni és mindig tanulhat valami újat. Nem volt egy túlbuzgó típus, de ami érdekelte, azt szívesen elsajátította. A húga magolósabb típus volt és valamiféle bizonyítási vágy szállta meg, amely azért nem vált a hátrányára. A bátyja is tanult és művelt volt a maga módján, de ő is abba típusba tartozott, hogy azt tanulta meg könnyebben és jegyezte meg, ami érdekelte.
Rach úgy gondolta, hogy ideje lazítania egy kicsit, ezért ellátogatott a társalgóba, hátha összeismerkedik valakivel, bár azt se bánta volna, ha nem, hiszen jelenleg csupán egy kis kikapcsolódásra vágyott.
Miután elkészült a pakolással Rachel, elindult a társalgó felé. Fekete hosszú ujjú felsőt és farmernadrágot viselt és egy fekete lapos talpú cipőt, ami sportos, de mégis elegáns, őszi balerina jellegű volt. A lány egy kis séta után odaért a társalgóhoz és belépett a helyiségbe, aztán belevetette magát az egyik kényelmes, ezüstös árnyalatú fotelba. Ezután körbenézett, a látvány eléggé elnyerte tetszését, remek kis szoba volt, szép kandallóval és minden berendezésen látszott, hogy az ott levők kényelmét hivatott kiszolgálni.

LLG kirándulás

Rachel izgatott volt az LLG kirándulás miatt, ez volt az első alkalom, hogy testközelből is jobban megismerhesse a sárkányokat, ugyanis idáig nem volt módja rá. Ezért is jelentkezett erre a programra, ráadásul barátnője is részt vett rajta, így nem volt ellenére a dolog, viszont a helyszínen kiderült, hogy külön csoportba kerülnek, ami egy kicsit letörte a lányt, de úgy volt vele, hogy feltalálja magát, majd beszélgetnek utána.
A lány egy világoszöld pulcsit, sötét farmernadrágot és sportcipőt viselt, direkt jól beöltözött, mert fázós volt és így nem kellett attól tartania, hogy szétfagy az út alatt. A helyszínre hop-porral érkezett meg, eléggé kellemetlen volt számára ez a fajta utazási forma, de tudta, hogy célszerű és villámgyors. Jól érezte magát a friss levegőn, egyébként is szeretett kint tartózkodni a természet lágy ölén. A vezetők első blikkre nagyon szimpatikusak voltak a Rellonosnak, a csoporttársai egyelőre semlegesek voltak számára, úgy volt vele, hogy majd megismeri őket, ha sor kerül rá, de ami nem megy, azt nem erőlteti. Egy Évi nevű személy lett a csoportvezetőjük, vele indultak útnak az istállószerű épületegyüttes felé, ahol a sárkányokon kívül egyéb lények ellátását biztosították. Rachel örült a zöld pólónak, gyorsan fel is öltötte magára, mert annak ellenére, hogy azt gondolta, hogy elég melegen öltözött fel, mégis fázott. Egyelőre csendes megfigyelője volt a történteknek, úgy volt a dologgal, hogy útközben majd kérdez, ha valamit nem ért, persze arra természetesen odafigyelt, hogy mit válaszol Évi a csoporttársa által feltett kérdésre. Kíváncsi volt rá, hogy milyen sebesült lények kerülhetnek még hozzájuk a sárkányokon kívül, továbbá az is érdekelte, hogy egyáltalán olyan kiszámíthatatlanabb lények gyógyítását is bevállalják -e, azon az alapon, hogy joguk van élni, amíg nem jelentenek rájuk veszélyt, amelyeket előtte egyáltalán nem vettek számításba, de nem akart felesleges, badar kérdéseket feltenni, így a bölcs hallgatás mellett döntött és érdeklődő tekintettel pásztázta végig az egész helyszínt, beleértve a csoportot is. Rachel könnyen teremtett kapcsolatot bárkivel, de jelenleg nem élt a kezdeményezés jogával, úgy gondolta, hogy jobb, ha előbb megfigyeli a dolgokat és a háttérben marad, aztán, ha eljön az idő, akkor ő is aktívan bekapcsolódik a témába. Jó hangulatban vágott neki ennek a kirándulásnak és kíváncsi volt, hogy milyen feladatokat fog kapni és vajon elég leleményes lesz -e ahhoz, hogy megoldja őket. Minden esetre a legjobbakat remélte és bizakodóan tekintett előre, hiszen mint mindig minden helyzetben, próbálta magából kihozni a legjobbat.

Lilla

Január 1. 22:30

Előzmény: Szabályok, szabályok, szabályok...minek is vannak, ha nem tartjuk be őket, illetve, miért kéne mindig mindent betartani? Unalmas lenne az egész élet, ha semmi izgalmat nem vinne bele az ember, hiszen néha egy kis kalandozás is belefér az életbe. Ezen az alapon indult ez a nap Rachel életében, mert úgy gondolta, hogy barátnőjével takarodó után nem tér nyugovóra, hanem helyette egy kis izgalmat csempész a szürke hétköznapokba. A lány otthon aranyvérűként már kipróbálta párszor a repülés élményét, amely nagyon elnyerte a tetszését, így nem látta okát annak, hogy miért ne nyúlják le Lillával a szertárból a seprűket és szórakozzanak kicsit repülés közben. Tudta, hogy elsősöknek tilos ez a tevékenység és badarságnak tartotta ezt a szabályt, hiszen minden a sárvérűek miatt van, emiatt a megkülönböztetés miatt kerülnek ők hátrányosabb helyzetbe és ha ők nem lennének, minden sokkal egyszerűbben és gördülékenyebben menne. Aranyvérű származása miatt úgy gondolta, hogy nyugodt szívvel használatba veheti az eltulajdonított seprűt és végre kikapcsolódhat kicsit barátnőjével a jól megérdemelt, neki járó módon.

Rach este beágyazott és sietve elkészült, egy fekete hosszú ujjú pulcsit, sötét farmert, fekete kabátot viselt, haját hátrafogta, és egy lapos talpú fekete félcsizmát vett fel. Lillával megbeszélték, hogy fél 11-kor találkoznak a szertáraknál, ahol a seprűket tartják és repkednek kicsit. Miután elhagyta a szobáját a lány azt vette észre, hogy nagyon kihalt minden, ami nem volt furcsa, hiszen takarodó után nem szívesen tartózkodott kinn senki sem, kivéve, aki vagy nagyon vakmerő, vagy nagyon nemtörődöm volt, mivel a lebukás esélye erősen fenn állt, de ez őt egyáltalán nem tántorította el a tervétől. Indulás előtt belenézett még egyszer a szobájában lévő nagy tükörbe:
~ Nyugi Rach, ne stresszelj. Minden a legnagyobb rendben lesz, nem fogsz lebukni, csak számolj el háromig...~
Halk, óvatos léptekkel osont ki a körletéből, majd sietve, de nagy odafigyeléssel átvágott mindenen és máris a szertáraknál találta magát. Izgatottan várta barátnőjét, közben szemfüles maradt, figyelmesen szemlélte a területet, ameddig Lilla meg nem érkezett, mert nem akart lebukni. Szíve hevesen vert, hiszen, egyrészt, mióta az iskolában tartózkodott semmilyen tiltott dolgot nem csinált, másrészt megpróbálta megőrizni hidegvérét és reménykedett benne, hogy tervét véghez tudja vinni és egy kicsit felügyelet nélkül is felhőtlenül szórakozhat újdonsült barátosnéjával. A Rellonos a szertárak előtt állt meg, kissé türelmetlenül, karját összekulcsolva várta társát és minden neszre figyelmesen fülelt.

Lilla


A lány sietős, halk lépteket hallott, miközben figyelmesen fülelt a zajokra, nehogy lebukjon, majd szerencséjére meglátta barátnőjét, amint kicsit késve megérkezik a találkahelyre.
- Ó, örülök, hogy te vagy az, már vártalak! -üdvözölte a másikat, miközben arca mosolyra derült, mert legalább odáig eljutottak, hogy mindketten feltűnés nélkül érkeztek meg a szertárakhoz.
 ~ Nem, nem vagyok paranoiás, de what a f..ck, nagy mákunk van ma. ~
- Semmi gond a késéssel, az a lényeg, hogy ideértél. Basszus, mekkora esély volt rá, hogy így nyitva hagyják  a bejáratot? Pedig már készültem, hogy esetleg meg kell majd buherálni a szerkezetét. -mondta ártatlan arccal és egy kis gúnnyal a hangjában Rachel, közben elvigyorodott és élvezte, hogy ilyen egyszerűen alakulnak a dolgok. A biztonság kedvéért ugyanis elhozott magával egy hullámcsatot is, ha esetleg zárnyitásra kerülne a sor, de szerencséjükre nem kellett ezzel bajlódniuk.
 ~Bárcsak minden ilyen egyszerű lenne... ~
A szertár valóban jóval nagyobb volt, mint amilyennek eredetileg tűnt, úgyhogy tuti biztos, hogy bűbájjal volt ellátva, ami már csak a térbővítés szempontjából is dicséretes volt.
Rach pont azt szerette újdonsült barátnőjében, hogy mindenre nyitott volt és nem hátrált meg semmitől sem, egy ilyen személlyel pedig minden buli. Az otthoni társaságára emlékeztette, akik szintén mindenben benne voltak, amely dolgokról a szüleinek halvány fogalma sem volt - és ez így volt rendjén - legalábbis szerinte... Jó nevelést kapott, viszont a természetében emellett benne volt valamiféle bolondos, lázadós, vakmerő rész is, mely olykor felszínre tört. Rachel-nek egyaránt megvolt a pozitív és negatív oldala, melyet kiválóan összhangba tudott hozni, emellett az ismeretségi körében nagy népszerűségnek örvendett.
- Tökéletes, na csapjunk a lovak közé! Let's go! -vette el Lillától a Rellonos a feléje nyújtott seprűt, majd elindult társát bevárva, hogy végre kipróbálhassák a repülés élményét és kikapcsolódhassanak kicsit.

Chloé

Rach épp elmerült a gondolataiban és élvezte, hogy végre lazíthat egy kicsit, amikor nagy nyugalmából hirtelen nagy zajjal és üvöltéssel betódult egy hölgyemény, társaságában egy kutyával és egy babával. A Rellonos kissé összerezzent, nem számított erre az egészre, de látta, hogy nincs semmi baj, miután az ismeretlen lány köszönt neki és megérdeklődte tőle, hogy nem zavarja -e.
- Szia! Nem zavarsz, lépj csak beljebb! -mondta egy mosoly kíséretében Rachel, miután felállt a fotelból és egy határozott kézfogás kíséretében bemutatkozott:
- Rachel Octavia Amber vagyok, de mindenki csak Rachel-nek, illetve Rach-nek hív. -válaszolt a Rellonos, miközben kihúzta magát és végig a lány szemébe nézett, majd hozzátette:
- Hogy hívnak és honnan van a baba?
Rachel mondandója után nem ült le egyből, megvárta, hogy a lány foglaljon először helyet, hiszen úgy tudta, hogy így illik. Kíváncsi volt, hogy honnan jött a fiatal anyuka és ki volt ő, majd miután végigpásztázta a kutyát, megjegyezte magában, hogy nem néz ki egy veszedelemnek, úgyhogy aggodalomra semmi ok.
Végül is nem bánta, hogy megzavarják nagy nyugalmában, mert mivel a társalgóba látogatott el, számított rá, hogy előbb-utóbb valakivel össze fog majd futni és egyébként sem volt ellenére, hogy új embereket ismerjen meg és ezáltal újabb kapcsolatokra tehessen szert.
Kicsit tolakodónak érezte ugyan, hogy rögtön rákérdezett a babára, de érdekelte a dolog és úgyis szóba került volna hamarosan, hogy hogyan kapcsolódik a szőke lányhoz.
Ahogy végignézett a másikon, az volt az első benyomása, hogy a valószínűleg nagy népszerűségnek örvendő, kellemes megjelenésű szőke ciklon egy határozott személyiség, amivel egyáltalán nem volt baja, hiszen kedvelte az effajta személyeket, mert velük kapcsolatban általában lehetett számítani arra, hogy mit akarnak és nem a köntörfalazás mesterei, tehát nagyjából tiszta vizet öntenek a pohárba, nem azok a teljesen kiszámíthatatlan fajták, mivel határozott elképzelésük van mindenről, melyhez igencsak erősen ragaszkodnak.

Lilla


- Igen, tudod szeretem a kihívásokat. Különben is, ez a beszólás mindent megért, ahogyan az arcodat elnézem! -felelte mosolyogva a lány, hiszen sejtette, hogy barátnője meg fog ezen lepődni, de mindig is szeretett meglepetést okozni másoknak, ráadásul nem volt oda mugli technikákért, de néha eljátszott a gondolattal, hogy vajon mire mehetne velük, ha nem jutna dűlőre a varázslással. Nagyon szánakozott a varázstalanok felett, el nem tudta képzelni, hogy hogyan lehet ilyen módon egyáltalán létezni, de aztán mindig arra gondolt, hogy a származása miatt nincs oka aggodalomra és feleslegesen pocsékolja a gondolkodást ilyen témákra, hiszen ez őt egyáltalán nem érinti és hálás lehet a sorsnak, hogy ilyen nemes család sarjaként jöhetett a világra és erre nagyon büszke volt.
- Szerencsénk van, hogy legalább ez a két seprű nincsen annyira lerongyolódva, rájuk férne valami újítás, nagyon gáz ez így! Az otthoni seprűm, amin gyakorolni szoktam időnként nagyon szuper, tudod újfajta és kiválóan helytáll mindenben, ilyenek kellenének ide is! -mondta komolyan Rach, miközben a pályára vonszolta az ütött-kopott seprűt, melyet Lilla adott neki, de ne legyen telhetetlen az ember, örüljön, hogy egyáltalán tudnak min gyakorolni...
A repülés egész jól ment Rachel-nek, most megmutatkozott a sok gyakorlás eredménye, ráadásul Lilla is ügyes volt ebben, így igazán partnerére talált a lány.
Először ő is lassú mozdulatokkal kezdett neki a repülésnek, úgy volt vele, hogy menet közben majd még jobban belejön, közben pedig máris feléje repült a laszti, melyet barátnője dobott el:
A labda lassan zuhant feléje, ráadásul olyan ívben jött, hogy szinte rögtön kézre állt Rach-nek, így könnyedén elkapta:
- Vigyázz, itt a visszavágó! Dobom! -válaszolta hangosan Lillának, majd egy gyors mozdulattal társa felé irányította a labdát, mely nagy lendülettel repült feléje, eközben pedig a Rellonos össze-vissza cikázott seprűjével, nagyon élvezte a szabadságot és azt is, hogy végre egy kicsit a levegőben lehet. Kíváncsian várta, hogy vajon Lilla elkapja -e a labdát, titokban drukkolt is neki és díjazta, hogy neki is ilyen jól megy a repülés, most már tényleg úgy érezte, hogy nekik tényleg össze kellet találkozniuk és még sok kaland fog várni rájuk az életben.

Chloé

Rach-nek első benyomásra szimpatikus volt a lány, igaz, hogy nem az a szószátyár típus, de őt ez egyáltalán nem zavarta. Úgy sejtette, hogy biztos, hogy nem echte magyar származású, mivel a kinézete sem olyan és az akcentusából is érződik ez, de nem tudta hirtelen eldönteni, hogy honnan érkezhetett, találgatni pedig nem akart, úgyhogy egyenesen rákérdezett erre:
- Honnan érkeztél ide? Én Magyarországon lakom a családommal, de nem innen származom, félig koreai, félig pedig amerikai vagyok.
A Rellonos jobbnak látta, ha ő is elmondja a másiknak a származását, ha már egyszer csak így rákérdezett erre a témára, végtére is ebben semmi kivetnivalót nem talált.
- Milyen házi feladathoz adnak egy nem élő babát? Egyébként nem is nagyon látszik rajta így elsőre, hogy kamu lenne, de látom, hogy mindent ugyanúgy érez és igényel, mint az eredeti. -reagált a baba dologra kicsit meglepődve, mert még sose látott ilyet, de díjazta, hogy Chloé igyekszik megfelelni "gyermeke" elvárásainak és nagyon odafigyel rá, tehát komolyan veszi a feladatot. Rachel nem tartotta hülyeségnek ezt a dolgot, mert így belegondolva legalább mindenki kaphat így egy kis ízelítőt, hogy milyen lehet egy valódi babával az élet.
- Persze, máris hozom! -pattant fel a helyéről, mert közben kényelmesen elhelyezkedett, ha nem lett volna ilyen meggyőző és bociszemekkel néző a másik, akkor is odaadta volna neki a kért eszközöket, mert egy fiatal anyukának mégsem lehet nemet mondani...
A lánynak egyébként esze ágában sem lett volna ok nélkül más táskájában turkálni, de mivel megkérték, így kiszedte a szükséges cuccokat és a szőkeség elé nyújtotta azokat:
- Tessék, itt van!
- Hogy megy egyébként a nevelés? -érdeklődött Rach, mert úgy látta, hogy a lány egész jól elboldogul Benjamin-nal, de azért kíváncsi volt az ő véleményére is, közben tekintete Szaffin ragadt, aki a baba mellett aludt, mintha vigyázott volna rá - jó kutya!
Rachel sejtette, hogy a babához apa is dukál, de egyelőre nem akart rákérdezni, hogy kit osztottak be erre a szerepre, egyrészt túl sok lenne akkor az már Cholé-nak és valószínűleg nem is ismerné a fiút, hiszen főként a korosztályát és csupán néhány felsőbb évest ismert az iskolában.

Lilla


Rachel nem sokáig élvezhette a felhőtlen szórakozást, mert Lilla figyelmeztetése után hirtelen a semmiből előtűnt egy gurkó, mely őt kezdte el bőszen követni.
- Ó, mi a fene történik itt? - sikított a lány, majd minden erejét abba fektette, hogy lerázza magáról a gonosz tárgyat, ami egyáltalán nem volt egyszerű dolog, ráadásul esze ágában sem volt lekopni róla a gurkónak.
A lány végig mozgásban volt seprűjével, egyre csak gyorsított, de a labda csökönyösen követte, akármerre is vette az irányt, közben pedig látta, hogy barátnője feléje tart, de arcáról gyorsan leolvasta, hogy kétségbeesett és tanácstalan.
- Segíts, nem bírom már sokáig ezzel a nyavalyás golyóval, találj ki gyorsan valamit! -ordított oda a másiknak, közben egy hatalmas kanyart vett seprűjével, mielőtt a gurkó telibe találta volna, így épphogy megúszta a kellemetlen balesetet.
- Nem segítesz azzal, ha csak itt vagy, menj a szertárba, hátha van ott valami, ami véget vethet ennek a borzasztó helyzetnek! -kiáltotta Rach immár teljes sebességre kapcsolva, de már kezdett tele lenni a hócipője üldözőjével és alig várta, hogy Lilla előrukkoljon valami okos és hatékony megoldással, valamint annak sem örült volna, ha egy tanár vagy más meglátja őket és pont egy ilyen hülyeség miatt buknának le, ugyanis szerette volna ép bőrrel, titokban megúszni ezt a kellemetlen helyzetet.
~ Csak ússzuk meg ezt az esetet, ígérem, hogy nem fogok egy ideig rosszalkodni, csak ne jöjjön rá senki!~
Rimánkodott magában a Rellonos, jelen esetben egy szabad perce sem volt megállni, megpihenni egy picit sem, mert folyton a nyomában volt a gyorsan haladó gurkó, és úgy érezte, hogy itt már csak a csoda, vagy Lilla leleményessége segíthet a dolgon. Bízott barátnője leleményességében, de azért ott motoszkált benne az a gondolat is, hogy mi lesz, ha valami balul sül el? Aztán gyorsan elhessegette ezt az elgondolást, mert úgy gondolta, hogy ennél rosszabb már úgy sem lehet a helyzet, kivéve, ha lebuknak. Nem volt sok ideje a megoldáson gondolkodni Rach-nek, de hirtelen a szertár ötlött be neki, hogy hátha van ott valami, ami megállíthatja a gurkót, ezért is közölte Lillával, hogy menjen inkább oda, titokban pedig nagyon remélte, hogy pozitívan jönnek ki ebből a katasztrofális helyzetből.

LLG kirándulás

Rachel akaratlanul is választ kapott a kérdésére, hogy egyáltalán befogadnak -e veszélyes lényeket. A Rellonos örült ennek, mert legalább nem kellett így külön rákérdeznie a dologra, de remélte, hogy nem az egyik legveszélyesebb teremtménnyel kell majd foglalkozniuk. Amikor odaértek a helyszínre és meglátta a hippogriffet, kicsit megrökönyödött, mert tartott tőle, már csak a mérete miatt is, bár igazából nem nézett ki emberevőnek, azért a megjelenése hagyott valami erre utaló jelet maga után...
Miután Évi elmesélte a történetét és felsorolta a feladatokat, a lány úgy gondolta, hogy jobb minél előbb túlesni a dolgon, amúgy sem szeretett utoljára hagyni semmit sem, eldöntötte, hogy megteszi az első lépést a lény felé és ő fogja odaadni neki a vízben oldódó port. Miután eljutottak odáig, hogy elkészült az "első fogás", Rachel megmarkolta a tálat és elkezdett a hippogriff felé közeledni.
~ Nyugi Rach, nem fog megenni, nem kaparja ki a szemed, nem nyír ki, minden a legnagyobb rendben lesz...~ -nyugtatta magát a Rellonos, akinek igazából nem volt ínyére, hogy közel kerüljön ehhez a furcsa lényhez, de tudta, hogy el kell végeznie ezt a feladatot és jó esetben nem hagyják, hogy bármi bántódása essen.
A lány erősen megmarkolta a tálat, majd magához szorította, vett egy mély lélegzetet és a nagybestia felé vette az irányt. Ahogy közelebb ért hozzá, egyre hevesebben vert a szíve, de próbált nyugodtnak mutatkozni, már amennyire tudott. Amikor odaért hozzá, nem nézett rá, hanem arra koncentrált, hogy legalább látszólag megőrizze a hidegvérét és közben próbálta elterelni a gondolatait más felé, de az nem igazán jött össze neki. A hippogriff közvetlen közelében erőt vett magán és egy óvatos, lassú mozdulattal lerakta a tálat a lény elé. Gondolatban gyorsan elfutott volna, de erőt vett magán és egy határozott mozdulattal megfordult, majd lassú léptekkel visszasétált a többiekhez. Nagyon örült, hogy egy darabban távozott a fura teremtménytől, majd kíváncsian fürkészte a többieket, érdekelte, hogy milyen eredménnyel fogják teljesíteni a feladatot, ami látszólag könnyű volt, de a hippogriff közelében azért kicsit félelmetes volt számára saját jelenléte, de tudatában volt annak, hogy talán a többiek nem éreznek semmilyen ijedelmet és teljes higgadtsággal fogják megoldani a rájuk kitűzött küldetést. Rachel látta, hogy a tanárnő nagyon elégedett a teljesítményével és azzal is, hogy felül tudott kerekedni félelmein és bátran elvégezte a rá kiszabott feladatot, ezért a pontokon túl Emma egy Várakozáson felüli jegyet ajánlott meg neki, aminek nagyon örült és szívesen el is fogadta ezt az ajándékot.

Lilla


- Még pár kört? Hát remélem, hogy bírni fogom az iramot, menj, majd akkor feléd ereszkedem, amikor odaérsz! -kiáltotta vissza barátnőjének a Rellonos, miközben folyamatos mozgásban volt az őt üldöző gurkó miatt. Annak örült, hogy kipihente magát és remekül ment a koncentráció, továbbá az is örömmel töltötte el a szívét, hogy otthon is repkedett jó párszor, így egész jól belejött ebbe a dologba. Gondolatban sok minden lejátszódott a fejében, jó és rossz kimenet egyaránt, legrosszabb esetben balesetet szenved, vagy meghal, jobb esetben pedig valami fondorlat, vagy csoda folytán ép bőrrel megússza a dolgot. Próbálta biztatni magát, hogy minden rendben lesz, de amikor maga mögé nézett és látta, hogy a gurkó kitartóan követi, akkor mindig lankadt a lelkesedése egy kicsit, de szíve mélyén nem adta fel a dolgot, hogy a végén minden jóra fordul majd. Nem tudta, hogy mi volt barátnője terve, de az megnyugtató volt számára, hogy ő is a szertárt találta lehetséges megoldásnak erre a szörnyű problémára, mert ott tényleg elképzelhető, hogy van valami, ami megállítja ezt az őrült labdát. Olyan volt számára az egész szituáció, mintha ez az üldözés sose akarna véget érni, megpróbált minél tovább kitartani, de azt is jól tudta, hogy az örökkévalóságig nem menekülhet a labda elől. Kicsit úgy érezte, mintha egy horrorfilmben lenne a történet középpontjában, sose gondolta volna, hogy egyszer egy ilyen helyzetbe fog kerülni és tisztában volt azzal is, hogy kizárólag az érezte át igazán ezt a fajta félelmet és tanácstalanságot, aki volt már hasonló szituációban, a külső szemlélők el sem tudják képzelni, hogy min megy ilyenkor keresztül az ember. Rachel gondolataiból felocsúdva tovább manőverezett, hogy minél jobban lehagyja a gurkót és egy kis egérutat nyerhessen, ami egy kis idő után végre sikerült neki. Ahogyan Lilla ajánlotta, addig folytatta a gyors iramú repülést, ameddig társa a szertár bejáratához nem érkezett, majd amikor észrevette, hogy odaért, elkezdett feléje ereszkedni.
- Bármi is legyen az ötleted, nagyon remélem, hogy összejön! - szólt oda neki, majd egyre közeledett a lány felé nyomában a labdával és türelmetlenül várta, hogy mi lesz a következő lépés.

Lilla


Rach már nagyon közel járt barátnőjéhez, ahogy közeledett egyre idegesebb lett, de tudta, hogy valahogy muszáj megőriznie nyugalmát, mert ha totális stresszben van, akkor nagyon a hibalehetőség, ami jelen helyzetben egyáltalán nem elfogadott, hiszen ha a gurkó kerül ki győztesen ebből a hajszából, akkor nagyon csúnya vége lesz a dolognak.
~ Nagyon remélem, hogy Lilla tudja, mit csinál, sőt remélem, hogy már kész terve van és megússzuk ezt az egészet. Higgadtnak kell maradnom mindenképp! ~
A lány bele sem mert gondolni, hogy mi lesz, ha ez a manőver nem sikerül, nagyon bízott benne, hogy egy darabban érnek vissza a körletükbe. El sem tudta képzelni, hogy ki lehetett ilyen szemét, de gyanította, hogy egy hirtelen haragú, forrófejű diák lehetett a tett elkövetője, sőt, az is lehet, hogy nem teljesen beszámítható az illető. Ez már túlment minden szívatáson, totál bekattanhatott az a személy, amikor meglátta őket, de Rachel nem tudta elképzelni, hogy miért...volt még a szertárban seprű, igaz ők lenyúlták a jobbakat, de mindenki így tett volna, ha normálisan akar gyakorolni és egyébként is tilosban jártak, úgyhogy végképp nem értette az egész szituációt. Az biztos, hogy egy antiszociális, rosszindulatú illetővel van dolguk, azt nem tudni, hogy milyen házban jár, bár az tuti, hogy nem Navines, azok nem csinálnak ilyet.
- Ha élve kijutunk innen, akkor esküszöm, hogy kicsinálom az illetőt, aki ezt tette velünk! Örökre emlékezni fog arra a napra, amikor ellátom a baját, aztán nem fog velünk többet packázni, remélem, hogy te is így gondolod és csatlakozol! - közölte Lillával hangosan Rach, miközben már szinte karnyújtásnyira volt tőle, majd egy picit lassított, amikor már teljesen közel ért hozzá és vett egy hirtelen kanyart, majd továbbröppent kicsit távolabb, aztán lehuppant a járművéről. A kanyarban látta, hogy barátnője egy ládát tart a kezében, azt bámulta, miután landolt és a szíve majd kiugrott a helyéről, úgy figyelte az eseményeket, nagyon izgult Lilla testi épségéért és hogy sikerüljön a gurkót "harcképtelenné" tenni. Ahogy a tettesre gondolt ökölbe szorította a kezét, itt helyben kicsinálta volna, nagyon haragudott rá, a harag mellett pedig iszonyatosan aggódott a végkimenetelen és hogy barátnőjének ne essen semmi baja.

Karina


Január 11. 22:39

A Rellonos nagyon kipihente magát, mert délután is ledőlt szundítani egy kicsit, holott ez nem volt szokása, mert általában délután nem tudott elaludni, csak éjszaka, viszont most sikerült neki, mert kellőképpen fáradt volt hozzá.
Annak nem látta értelmét, hogy álmosság nélkül feküdjön le, mert attól csak rosszabb lenne, ha forgolódna egész éjjel, ezért inkább úgy döntött, hogy tesz egy kis sétát, mert legalább addig telik az idő. Úgy gondolta, hogy szétnéz egy kicsit a klubhelyiségben, felvett egy fehér köntös pizsamájára, megfésülte borzas haját, majd kilépett szobájából.
Kinn nagy csönd honolt, egy árva lélek sem járhatott arra, legalábbis a nagy nesztelenségből arra következtetett, hogy teljesen egyedül van, míg az említett helyiséghez nem ért, ott ugyanis ahogyan közeledett a teremhez, meglátott valakit. Egyre hevesebben vert a szíve, mert nem szeretett volna lebukni takarodó után, de mivel a másik személy már nagy valószínűséggel észrevette őt, így bármennyire is szeretett volna, nem oldhatott kereket, kénytelen volt tovább folytatni az útját az ismeretlen alak felé.
Óvatos léptekkel közeledett, gondolatban fontolgatta, hogy milyen kifogást fog találni a tilosban járására, mikor észrevette, hogy egy ismerős lány álldogál a szobában. Mikor már egészen közel ért hozzá, ráismert, mert a faluban már találkozott a szőkével, aminek nagyon örült, szinte madarat lehetett volna fogatni vele, mert nem egy olyan személlyel hozta össze a sors, aki számonkérte volna rajta, hogy mit keres itt az éjszaka közepén.
- Szia Karina, de jó, hogy te vagy az, már azt hittem, hogy egy prefektus tartózkodik itt. Te sem tudsz aludni? -érdeklődött vidáman Rachel, miközben megejtett egy mosolyt a lány felé.
Remélte, hogy diáktársa nem tér még vissza szobájába aludni, mert egyedül rettentően unatkozott volna, most jól esett neki egy kis társaság, főleg azért is, mert a nap nagy részét egyedül töltötte nagy magányában, úgyhogy most feldobódott Karina láttán. Nem ismerte annyira a szőkét, de barátságosnak vélte első találkozásuk után és érdeklődőnek, úgyhogy szívesen tartózkodott a társaságában.

Lilla


Minden olyan gyorsan történt, a lány nem győzte kapkodni a fejét és szíve már majdnem kiugrott a helyéről, annyira izgatott volt, hogy hogyan fog elsülni tiltott kis kalandjuk és ez a veszélyes helyzet. Mikor látta, hogy Lilla megfogja a gurkót és biztonságba helyezi, ahol nem bánthat másokat, nagyon megörült a szerencsés helyzetnek, de mikor észrevette, hogy valami nem stimmel a lány kezével, rögtön odaszaladt hozzá:
- Te jó ég, a kezed! -kiáltotta, mintha maga Lilla nem tudná, hogy mi történt vele, de ijedtében más nem jött ki a torkán, átölelte barátnőjét, miközben büszkeség és együttérzés töltötte el, mert jelenleg ez a két érzelem erősödött fel benne a történtek láttán.
- Nagyon ügyes voltál, vagány csaj vagy és megmentetted az életem! Tartozom neked eggyel, köszönöm! Remélem, hogy hamar rendbe fogsz jönni! Nagyon sajnálom, ami veled történt, és tulajdonképpen én vagyok a hunyó. Ha nincs ez az ötlet, hogy menjünk el repkedni, akkor nem történt volna semmi gond. Nézd, nagyon sajnálom és tényleg jóvá teszem a dolgot majd valamivel, ígérem. -reagált a szituációra Rach, közben megértően nézett barátnőjére és átnyújtott neki egy zsebkendőt, melyet gyorsan előhúzott a zsebéből.
- Tessék! Ha rájövök, hogy ki volt ez a szemét, akkor biztos lehetsz benne, hogy nagyon meg fogja bánni ezt az egészet. -mondta idegesen a lány, közben Lilla kezét vizsgálta, de látta, hogy itt valóban csak a gyengélkedő segíthet. Remélte, hogy nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek gondolja és barátnője hamarosan újra jól fogja érezni magát és legbelül titkon nagyon bízott benne, hogy társa nem fogja megemlíteni a repülést és kitalál valami hihető balesetet, mert ha elmondja, akkor mindketten rosszul járnak, de ezt már nem osztotta meg vele, mert egyrészt bizakodott, hogy ő is így gondolja, másrészt nem szerette volna ezzel terhelni, mert volt ennél nagyobb gondja is jelen pillanatban, amit teljes mértékben megértett.
- Gyere, induljuk el a gyengélkedő felé, elkísérlek! -mondta Lillának, majd elmentek az említett helyre azzal a tudattal, hogy ez az este örökké kettejük titka marad.

/Köszönöm a játékot! /

Karina



Rachel látta, hogy a szőke is nagyon kipihent, akárcsak ő, ennek pedig nagyon örült, mert legalább nem kellett unalmasan, egymagában töltenie az éjszakát, ha már egyszer nem tudott aludni.
- Én sem vagyok álmos, egyáltalán nem jön álom a szememre, úgyhogy inkább kijöttem sétálni egy jót. A szobámban túl unalmas lett volna és már mindenki alszik. -magyarázta Rach, közben tekintetét a lányról a könyvre szegezte, melyet diáktársa eléje tartott:
- Mi a címe? Érdekes legalább? -érdeklődött a lány, közben arra gondolt, hogy nem sok kedve van olvasni, inkább valami izgalmasabbat csinálna, mondjuk szétnézne, ha már egyszer sétálni indult, ebben pedig remélte, hogy csatlakozik hozzá Karina.
- Van kedved sétálni egyet? Itt sem rossz, ne érts félre, de a blökik nem tudom, hogy meddig maradnak nyugodtak, plusz felfedezhetnénk más helyet is, mondjuk ahol még nem jártunk, vagy jártam. Ahogy gondolod, rajtad áll. -nézett végig a szőkén, akit akcentusa ellenére jól megértett, sőt, egész jól elsajátította ezt a nyelvet.
A lány keresztbe tette karjait, csak állt a másik előtt, nem ült le, mert reménykedett benne, hogy pozitív választ kap, ha meg nem, akkor megy tovább egyedül, aztán rosszabb esetben visszajön, ha nem találja fel magát, arra pedig semmi esetre sem gondolt, hogy eltévedne, mert bízott szerencséjében.
- Hm, egyébként van valami beceneved, vagy hogy szereted, ha szólítanak? Én Rachel, vagy Rach, a barátaim is így hívnak, ami nem nagy meglepetés. -mondta kedvesen a másiknak, mert egyrészt nem akart udvariatlan lenni, ha már a szőke ilyen rendes volt vele, másrészt mindenkinek van egy számára kedves és gyűlölt megszólítása - az utóbbit szerette volna messziről elkerülni.
Érdeklődően tekintett végig Karinán és a könyvön, amit tartott, majd türelmesen várta a választ, és bízott benne, hogy vele tart diáktársa az "ismeretlenbe".

Karina


- Valóban igazad lehet, nagyon óvatosnak kell lennünk, minden esetre klassz, hogy velem tartasz! -válaszolta boldogan a Rellonos, mert így nem fog unatkozni a éj hátralévő részében Karyn társaságában.
Becenevek terén a lány kiegyezett a Karinával, illetve a Karyn-nal, a többi megszólítást természetesen nem vállalta magára, mert tuti, hogy nem lenne tőle a másik boldog, ebben a témában pedig nagyon közel állt az igazsághoz.
- Nyugalom, nem fogunk eltévedni, ha meg mégis, majd feltaláljuk magunkat valahogy! -felelte teljes nyugalommal Rachel, miközben kilopóztak a helyiségből és óvatosan, halk léptekkel, feltűnést nem keltve megindult Karinával az oldalán, a Rellonost pedig inkább a kíváncsiság hajtotta, mintsem a lebukástól való félelem.
Jó tíz perc múlva egy rejtélyes jellegű folyosón találták magukat, ide vezette Rach a szőkét, igaz nem ez volt az úti célja, csak épp ide lyukadtak ki, amit egyáltalán nem bánt Rach, mert még sosem járt itt és az újdonság hatása alatt állt.
- Nézd, mennyi kép és páncélos van itt, ráadásul milyen rendezett minden, hihetetlen! -ujjongott a lány, miközben tekintete egy kényelmesnek tűnő kanapéra tévedt, és bár nem volt fáradt, mégis levetődött oda, mert valahogy nem bírt ellenállni a kísértésnek, hogy kipróbálja ezt a komfortos ülőkét.
- Gyere, nagyon király ez a hely! - invitálta maga mellé a szőkét, közben pedig kényelmesen elhelyezkedett az ülőalkalmatosságon és teljesen átjárta a hely rejtélyes varázsa.
Rachel nem is sejtette, hogy a pletykás Bibircsókos banya területén tartózkodnak, mivel egyáltalán nem ismerte ezt a területet és magát a portrét sem, így teljes mértékben annak a tudatában volt, hogy jelenleg csupán ő és Karina tartózkodik ezen az elhagyatott helyen.

Karina

Amint Karina felhívta figyelmét a hiányzó festménylakóra, Rach felnézett maga felé és meglepődve tapasztalta, hogy bizony, egy üres vásznú  képkeret lógott ott nagy magányában.
- Huh, hát nem is tudom....lehet, hogy ő sem tudott aludni és elment csatangolni. -mondta vállát megvonva a Rellonos, miközben tekintetét a szőkére szegezte és látta rajta, hogy eléggé felspannolta ez a rejtélyes eltűnéses eset.
A lány erőt vett magán és felállt a kényelmes ülőalkalmatosságból, majd tekintetét újra a kép hűlt helyére irányította, de nem tudta megfejteni a dolgot, végül is elég sok kép volt itt, bárhová elzarándokolhatott, de az is lehet, hogy szégyenlős és csak úgy elbújt. Sejtelme sem volt róla, hogy kit ábrázolhatott a "valószínűleges portré" hűlt helye, de valahogy érezte, hogy nem egy statikus tájképről van szó.
- Látom, nagyon izgat a dolog, akár játszhatnánk nyomozósdit is az eltűnt képen lévő személy kapcsán. - mondta vigyorogva Rachel, miközben szétnézett és látszólag mindent rendben talált, érdekes módon az összes kép ott volt a helyén és csak erről az egyről hiányzott a főszereplő.
- Na, hol kezdjük? Kit kérdezzünk ki? - toppant oda a lányhoz érdeklődve, miközben két tenyerét összedörzsölte és tette kész, mókás fejet vágott hozzá. Általában visszafogottabban viselkedett, de ez a helyzet most újra előhozta kíváncsi és gyermeki énjét, pláne, hogy Karyn ilyen nagy érdeklődést mutatott ez ügyben.
Rachel ezután odalépett a páncélosokhoz és elkezdte lecibálni az egyik fejéről a sisakját, hogy felvehesse, de annyira hevesen rángatta, mert nem akart lejönni róla, hogy majdnem felborult vele, az utolsó pillanatban billentette vissza szerencsétlen kiszemeltet vissza az egyensúlyába, mielőtt az hangos zörejjel a földön landolt volna.
- Holy shit! Bocsiii!!! -mondta pironkodva a szőkének, miután végre a helyére állította a páncélost és viszonylag csendesen elintézte a dolgot, ő tényleg csak fel akarta próbálni azt a sisakot.

Karina

Rach megkönnyebbült, hogy nem csapott nagyobb zajt miután visszaállította helyére a páncélost, nagy kő esett le a szívéről, de még mekkora! Miután elvégezte a műveletet és kifújta magát válaszolt a szőke kérdésére, hiszen hallotta amit kérdezett, csak épp a sisaklevétellel volt elfoglalva.
- Azt olvastam, hogy egyes portrék olyan képességgel bírnak, hogy több interakcióra is képesek az élőkkel, én úgy tudom, hogyha kedvük tartja, akkor képről képre járhatnak, úgy viselkednek, mint amikor megfestették őket. Ez elég misztikusan hangzik, de minden esetre én biztos nem festetném le magamat, valahogy nekem túl bizarr ez a dolog. -ecsetelte a Rellonos, majd csodálkozva a lányra nézett, nem igazán értette, hogy miért olyan nagy cucc, hogy az imént elejtett egy angol kifejezést.
- Apám amerikai, ott is laktunk egy kisvárosban, ott nőttem fel, úgyhogy mondhatni ez az anyanyelvem. A magyart is elsajátítottam, mert itt élünk már elég régóta, ugyanis apám itt kapott egy jobb álláslehetőséget, úgyhogy alkalmazkodni kellett a helyzethez. -mondta röviden a lány kicsit szomorúan, mert mindig is Fairview-nek tekintette az igazi otthonát, imádott ott élni. Szerencsére nagyon jó nyelvérzékkel áldotta meg a sors, így nem okozott számára különösebb gondot elsajátítani ezt a sokszínű, viszonylag nehéz nyelvet. A koreait csak anyjával használta, de általánosságban az angol nyelv állt a középpontban, amit egyáltalán nem is bánt, mert mindig kedvenc kertvárosa jutott erről az eszébe.
- Tényleg, te hová valósi vagy? -érdeklődött Rachel, miközben újból megpróbálta levenni a kiszemelt sisakot, de most óvatosabban kezdte el rángatni, közben azon gondolkodott, hogy vajon hová tűnhetett a képről a főszereplő, mert látnia kellett volna, ha szomszédol valahol, de egyik képen sem látott semmilyen "rendellenességet", igaz, nem is ismerte ezeket a képeket, így nem is volt benne biztos, hogy nem bújik meg valamelyik szoknyája alatt...
Egyre csak erőlködött, de nem jött le az a gonosz sisak, csak a páncélos forgolódott közben, így inkább abbahagyta a ráncigálást és odasétált a képekhez, mert jobban érdekelte a kép körüli rejtélyes eset.
- Mit gondolsz, hol rejtőzik ez a "walking portrait"? -kérdezte érdeklődő hangnemben Karinától, miközben kíváncsian fürkészte a többi képet és próbált rájönni a dolog nyitjára.

LLG kirándulás

Rachel örült, hogy a tanárnő végig mellette állt a feladata teljesítésénél, legalább úgy érezte, hogy valamennyire biztonságban van, ha rosszra fordulnának a dolgok, de ez szerencsére nem így történt. Az is pozitívum volt számára, hogy valamelyest túllépett a félelmén és ellátta a griffet, ráadásul problémamentesen sikerült véghezvinnie ezt az akciót.
~ Amazeballs! De jó, hogy ilyen simán ment minden, nagy szerencsém volt, hogy nem vette át a félelmemet ez a lény és ép bőrrel megúsztam a dolgot! ~
Miután véghezvitték a küldetést, Évi egy újabb feladattal látta el őket, mégpedig egy unikornis simogatásával, ami már jobban elnyerte a lány tetszését, ugyanis ezeket a lényeket nem tartotta annyira ijesztőnek, mint a hippogriffeket.
Rach nagyon lelkes volt, megnézte, ahogyan a tanárnő odamegy ehhez a csodás teremtményhez, majd megszeretgette, miután az a végtagjához simította a buksiját. Ha a lány érzelgős lett volna, akkor nagyon meghatódott, illetve elérzékenyült volna a történtek láttán.
Miután a tanárnő visszatért hozzájuk, a Rellonos óvatos léptekkel megközelítette Csillagot, egyáltalán nem volt feszült, mert semmilyen ellenérzése nem volt az állattal kapcsolatban, nem félt tőle és nagyon bizakodóan közelítette meg ezt a szituációt, úgyhogy mikor odaért, leguggolt hozzá és teljes nyugalommal szemlélte az unikornist.
Türelmesen megvárta, amíg a lény feléje néz, majd higgadtan előrenyújtotta a kezét, rámosolygott az állatra és nagyon lassú mozdulatsorral megérintette a fejét.
Legnagyobb örömére meg tudta simogatni az állatot, persze nagyon elővigyázatos volt, figyelt minden mozzanatára és most először úgy érezte, hogy teljes harmóniában áll ezzel a szép teremtménnyel.
Miután megsimogatta, szép lassan elvette tőle a kezét és felállt, majd óvatos léptekkel visszament a többiekhez és várta, hogy ők is megtegyék ugyanezt a lépést Csillag felé.

Karina

- Oh, látom egyszerűbb neked, ha átváltok angolra, legyen úgy! -mondta határozottan Rach, neki semmi baja sem volt a magyarral, sőt szerinte aranyosan törte a nyelvet a szőke, de tudta, hogy nyilván mindnekinek a saját anyanyelvén a legkönnyebb társalogni, ezért tekintettel volt a lányra.
Rach immár angol nyelven megismételte az interakció szót és annak jelentését, úgyhogy most már száz százalékosan úgy gondolta, hogy teljes mértékben kielégítette a másik kíváncsiságát.
- Ó, milyen kicsi a világ! Igaz Grönlandon még sosem jártam, de nagyon buli lehet ott élni! Az egyetlen negatívum az, hogy én fázós típus vagyok, de ettől eltekintve jó móka lehet, legalábbis annak, aki megszokta a hideget.
A Rellonos nem volt tisztában a jégvarázslással, még sosem találkozott olyan személlyel a közvetlen környezetében, aki ezzel az adottsággal rendelkezik, de volt róla azért sejtése, hogy mekkora ajándék lehet bizonyos szituációkban ez az adottság, már ha azt takarja, amire gondol.
Látta Karinán, hogy nagyon szeret ott élni, szeretetteljesen mesélt a szülőföldjéről, ez a dolog pedig közös volt bennük, mert ő is imádta a kertvárost, ahol felnőtt és mindig is vissza húzta oda a szíve.
Sajnos a sisakot ketten sem tudták leráncigálni a páncélosról, pedig minden erejüket bevették, de hiába, így jártak.
Rachel követte a szőkét az unszimpatikus boszi felé, de nem jártak jól, amikor megszólalt rikácsoló banyhangján. A lány kétségbeesett, de látta, hogy társa is nagyon tanácstalan volt és egyikük sem akart lebukni.
A Rellonos elrohant a lány mellől és egy fehér lepedővel tért vissza, amelyet a kényelmes és csalogató ülőalkalmatosság mellett talált a földön. Nem értette, hogy hogyan kerülhetett oda, idáig észre sem vette, de nem is érdekelte, mert vészhelyzet volt és a megoldásra koncentrált, nem hagyta, hogy gondoltai összevissza kavarogjanak fejében.
Rach sietve visszatért, és lepedőjével egy nagy lendülettel a banyára célzott, majd gyorsan rádobta. Először nem sikerült becéloznia a képet, de másodszor végre eredményesen letakarta a banyát, majd odafordult a szőkéhez:
- Rajta, csinálj valamit, használd mondjuk a jégvarázsló képességedet, vagy akármit!
A Rellonos nem tudta, hogy mire számíthat, egyelőre sikeresen letakarta a boszit, igaz ezt a trükköt egy könyvben olvasta, ott takarta le valaki a papagáját, amikor megunta a rikácsolását és a madár utána el is hallgatott, majd elaludt. Nem volt biztos benne, hogy ez a portrénál is működőképes dolog, de merte remélni, hogy legalább addig elcsitul a némber, amíg Karyn jéggé fagyasztja, vagy csinál vele valamit, amitől csöndben marad, vagy akár megdermed.

Karina

Másnap


Rach aznap este nehezen tudott elaludni, sokat forgolódott, mert gondolatai folyamatosan az éjjel történtek körül forogtak és nem tudta befolyásolni ezt a folyamatot, így csak pár órát aludt.
Izgalmas éjszaka volt, egyrészt jót mókáztak Karinával, kedvelte a szőkét, mert jól kijöttek és ő is olyan kalandvágyó volt, akárcsak Rach, tehát az éjjel nagyszerűen szórakoztak és még egy sisakot is kapott a lánytól, amit gondosan elrejtett szobájában, úgy gondolta, hogy megőrzi magának emléknek. Másrészt viszont nem hagyta nyugodni az a tudat, hogy mi történt miután elhagyták a helyszínt, és vajon mennyire neheztel rájuk a nagyszájú boszi, valamint felismerné -e őket. Az utóbbinál reménykedett, hogy nem, sokaknak nagyon rossz az arcmemóriája és valamennyire sötét is volt a helyiségben, ráadásul még lepedőt is kapott az arcába, hátha nem fog emlékezni rájuk.
~ Muszáj megnéznem, hogy lett -e valamilyen következménye a tettünknek, Karina úgyis felvetette, hogy találkozzunk ma és menjünk vissza keresgélni a helyszínre. Azt hiszem, hogy élek a lehetőséggel! ~
A Rellonos úgy döntött, hogy nem gondolkodik tovább a dolgon, nincs értelme annak, hogy ezen eméssze magát, úgyhogy megejtett egy baglyot a szőke felé, melyben a következőt írta:

"Kedves Karina!

Nagyon jól éreztem magam tegnap, remekül elszórakoztunk, de nagyon furdal a kíváncsiság, hogy mi történhetett a portréval, miután otthagytuk és egyáltalán lett -e valamilyen következménye a dolgoknak. Egyébként is szívesen visszamennék, hátha találunk még valami érdekeset ott és kíváncsi vagyok az üres képkeret gazdájára is. Ha benne vagy, találkozzunk a klubhelyiségben 13:00-kor, én mindenképp ott leszek és várlak, aztán majd együtt elindulunk a felfedező körútra.
Addig is, minden jót!

Üdv.:

Rachel"

Miután megírta a levelet és elküldte volt még két órája, hogy elinduljon, addig rendet rakott a szobájában és kitakarított, majd elment letusolni, hajat mosni, aztán kényelmes, lazább ruhát vett fel: egy sötét farmert, fekete hosszú ujjú felsőt és vele megegyező tornacipőt húzott, haját kiengedve hagyta és úgy indult el a klubhelyiség felé. Ő ért oda először, a szőke még nem volt ott, de remélte, hogy eljön és együtt mennek vissza a "tett helyszínére".

Karina

A Rellonos nagyon örült, mikor meglátta Karyn-t a megbeszélt helyen a megbeszélt időpontban, egy mosoly kíséretében köszöntötte:
- Helló, örülök, hogy újra eljöttél, legalább megnézzük, hogy mi történt, mióta ott hagytunk csapot-papot.
Elindultak szép lassan a tett helyszínére, közben Rachel illedelmesen válaszolt a szőke kérdésére:
- Tulajdonképpen nem igazán aludtam jól, sokat forgolódtam, tartok ugyanis attól, hogyha a banya felismer minket, akkor bepanaszol a tanároknál. Nagyon remélem, hogy rossz az arcmemóriája, de arra is kíváncsi vagyok, hogy rajta van -e még a lepedő. Ki kellene eszelni valami tervet, nem is tudom, nincs olyan helyiség, ahol el lehetne sikkasztani ezt a rikácsolós portrét? Tudod, ahol nem találnának rá. Mondjuk odáig elvinni sem lenne egyszerű, mert egyfolytában rikácsolna, hacsak be nem tapasztjuk valamivel a száját, de feltűnő lenne úgy is, hogy egy nagy festményt szállítunk valahova és hogy a helyiségben hűlt helye lenne. Van még valami ötleted? Én abban bízom, hogy azért nem volt világos és talán nem ismeri fel az embert.
Rach levegőt sem vett, úgy folytatta izgatottan, egyébként egy hét alatt nem beszélt ennyit egyszerre, de most úgy érezte, hogy jobb, ha minden gondolatát közli a másikkal:
- Továbbá ott van az az üres képkeret, ami nyugtalanít, nem tudom, hogy hová tűnhetett a gazdája...remélem,, hogy nem volt aznap a helyiségben.
~ Bár hová mehetett volna, csak szomszédolt valahol...talán elaludt? Remélem! Oh, awful situation! ~
Amúgy remekül éreztem magam, amíg ez a rikácsoló boszi ki nem nyilvánította a véleményét. -fordult oda Karinához, majd kilépett kicsit, hogy ne maradjon le a lánytól.

Karina


Rachel megnyugodott a lány szavait hallva, hogy szerinte nem ismerheti fel őket a pletykafészek, és lelke mélyén őszintén remélte, hogy Karinának igaza lesz ezzel kapcsolatban.
Keze tényleg jéghideg volt, le sem tagadhatta volna származását, de egyben megnyugtató is volt jelenléte, aminek a kissé kétségbeesett Rellonos nagyon örült.
- Én is remélem, hogy az üres képkeret gazdája még nem tért vissza, nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon hol kóborolhat most és hol töltötte az éjszakát. -a lány elgondolkodott, hogy hová tűnhetett el ilyen nyomtalanul az a portré, valamint gyanította, hogy egészen biztosan abban a helyiségben szomszédol valahol, ahol tegnap éjjel ők is jártak, hiszen ott van a hűlt helye a kényelmes ülőalkalmatosság felett, máshova pedig nem mehetett.
- Gyere, balra megyünk, let's go! -válaszolt újdonsült barátnőjének egy mosoly kíséretében, hiszen idő közben egész jó kedve kerekedett a szőke hatására, mivel nevetgélve mentek végig a folyosón és kezdte elfeledni, ami miatt valóban aggódott.
~ Remélem, hogy megtaláljuk a keret főszereplőjét, hm...vajon rajta van még a lepedő a rikácsoló boszorkányon? ~
Kis idő elteltével odaértek a helyiségbe, ahol éjjel tartózkodtak, a Rellonos meglepően vette tudomásul, hogy a fehér lepel még mindig a banyára van terítve, ezek szerint még senki sem járt előttük a szobában, vagy aki erre járt, az nem merte, illetve akarta levenni róla az anyagot, amin kicsit elcsodálkozott, viszont remélte, hogy az előbbi feltételezése volt helyénvaló.
- Nézd, még mindig rajta van a banyán a lepedő! -mutatott suttogva a portréra vékony ujjaival Rach, miközben Karina felé fordult, majd a kényelmes ülőkére tévedt tekintete és az üresen lógó képkeretet kezdte el vizslatni:
- Micsoda mázli! Még mindig nem tért haza a kép gazdája, vajon merre lehet?
Rach izgatottan fürkészte végig a helyiséget, majd egy cinkos vigyorral a szőkére nézett és várta, hogy mit szól mindehhez a lány.

Karina

Rach rögtön elhallgatott, amint a szőke csendre intette, nagyon ügyelt arra, hogy ne rontson az amúgy sem fényes helyzetükön, de bizakodó is volt egyben, mert Karina megőrizte higgadtságát és bízott benne, hogy jól fognak alakulni a dolgok.
~ Vajon hol lehet a másik főszereplő? Fényt derítünk erre is az tuti! ~
Miközben elmélázott a helyzeten, kicsit felgyorsultak közben a dolgok körülötte, ugyanis barátnője kézbe vette az irányítást, amit jelen pillanatban egyáltalán nem bánt, mert volt benne egy kis feszültség amiatt, hogy hogyan fog végződni a kis kalandjuk.
A Rellonos kíváncsian figyelte az eseményeket, ahogyan Karina lerántja a rikácsoló banyáról a leplet, melynek félig-meddig örült, mert elviselhetetlen hangja volt a némbernek.
~ Basszus, de hangos, remélem, hogy kissé visszavesz magából, mit képzel magáról? Nem irigylem a többi festményt, nehéz lehet elviselni ezt a visító, undok nőszemélyt. Nem is értem, hogy miért örökítette meg magát az utókornak? Tovább akarja borzolni a kedélyeket? Biztos, hogy még nem tette helyre senki, akkor nem lenne ekkora arca. Remélem, hogy nem ismer fel minket, nagy a tét. ~
Barátnője elővette cukimuki énjét és ártatlan kislány módjára, szívből jövő kedvességgel érdeklődött a banya hogyléte felől. Ezen Rach majdnem szétröhögte magát, de még időben kapcsolt, mert tudta, hogy a hahotázással csak magára mérgesítené a gonosz boszit, az pedig végképp nem hiányzott neki, úgyhogy összeszedte magát és jó kislány módjára illedelmesen állt a szőke mellet, ráadásként pedig még egy ártatlan, bájos mosolyt is elejtett a portré felé. Ők aztán tényleg nem tudnak semmiről, éjszaka pedig nagyban aludták az igazak álmát, ááá dehogy jártak ők itt, dehogy takarta le lepedővel a konok némbert, dehogy vitte magával a páncélos sisakját és őrizte meg emlékbe, ők csak két ártatlan, mit sem sejtő lányka, akik ezen a szép délutánon épp erre jártak.
A Rellonos egyelőre jobbnak látta, hogy nem szólal meg, hagyta a banyát kibontakozni és lelke mélyén remélte a legjobbakat, úgyhogy kíváncsian, fürkésző tekintettel figyelte tovább az eseményeket, miközben szorosan odalépett Karina mellé és várta, hogy mi fog történni.