Vér Lanetta


Rég volt már, hogy a kastély falai közt jártam. Hogy miért mondom ezt? Egy ideje megkértem a vezetőséget a diák regisztrációm törlésére, miután elköszöntem a… barátaimtól. Nehéz volt, de meg kellett lépnem néhány személyes ok folytán, és ahhoz, hogy könnyebben szabadulhassak el, elvágtam minden kötelékemet, ami idekötött. Úgy éreztem, ez volt a helyes.
Mostanában jött minden helyre. Nem teljesen, csak a visszatérést illetően. Ugyanabba az évfolyamba, ugyanabba a „szobába” kerültem, s el nem hinné senki, mennyire vicces az akkori személyektől újonnan érkező bagolyküldönceik leveleit olvasni!
Meglepődtek. Meglepődtem. Még sírtam is, de csak halkan, és ha fogóval húznák ki okát, sem vallanám be. Chh, gyengeségnek tartom a sírást, egyenesen undorító. Undorodok magamtól is ilyenkor. Nem értem azt sem, miért sírtam az ismerősök papírjai felett görnyedve? Örültem volna azért, mert ők nekem örültek? Vagy ez áltatás csupán? Önmagamé talán.
Nagy sóhajjal léptem a szabadba, remélve, megszabadulhatok nyomasztó gondolataimtól. Megpróbáltam lecsitítani őket, és inkább a környező növények látványára terelni a figyelmem.
Kint jártam a Fénylő lelkek udvarán.  Ahogy átmentem a boltíven, alacsony sövénykerítések közé fogottan voltak a színes virágok, a látványt alig virágos rózsabokrok tették nagyszerűbbé.
Odamentem egy ilyenhez, megszagoltam, majd elhúztam a számat. Eszembe jutott régebbről egy kibírhatatlan idióta, aki a folytonos pörgésével kergetett őrületbe. Szerintem leütni sem lehetett volna, annyit fecsegett. Az arcára nem emlékeztem, de vinnyogó hangja örökre a fejembe égett. Néha hallottam a fülemben csengeni.
Most is így volt, ezért megcsóválva fejem inkább tovább mentem, remélve, kirázhatom így. Vagy megfeledkezhetek róla újra – rövid időre.
A sétát megunva ledobtam magam egy padra, aztán körbenéztem. 20 percig maradtam e helyzetben, s látva, hogy senki nem jár erre, oldalra dőltem. Később a hátamra fordultam, feltettem kinyújtva a bal lábam, a vele megegyező kezemmel is hasonlóan téve. Végül nagy sóhajtással jobb markolászómmal eltakartam a homlokom. A szemeim jól látszódtak, nem takartam őket. Inkább az eget pásztáztam velük.
Nem féltem a közelben járók hurrogásaitól. Nem érdekeltek. Egy férfinemű felbukkanása sem lepett volna meg. Gátlások nélkül heverésztem halványkék dzsekimben, fekete macskanadrágomban, és kék alacsony sarkú csizmámban, mely egyébként bokáig ért.

Vér Lanetta

Sűrűn jártak odafenn a bárány felhők, néha egy ponton szétváltak, a Nap előbújt. Ilyen volt most is. Száj húzva eltakartam szemeim, és még nagyobbat szippantottam a friss levegőből. El kéne gondolkodnom a könyvek sokoldalú felhasználásáról. Fényellenzőnek remekül jött volna. Minden hasonló alkalommal úgy éreztem, megvakulok. Még ha pár pillanatig is tart, senki sem kedveli, mikor épp semmit nem lát.
De végtére nem ezzel voltam elfoglalva. A gondolataim nagyon szerteágazón cikáztak, mint villámok az égen. Eléggé zavart ezt, nyugtalanított, s kérdések elé állított a lényemmel szemben. Lassan nem értem magam. Úgy jöttem ide, hogy valahogy átvészelem a többiek közt az életet, és inkább fordulok a tanulás, mintsem a barátkozás felé.
Nevettem ez utóbbit, mert nem hittem benne. Talán egy részemmel most is így van. Azonban a másik mintha örülne a visszatérte után kapott leveleknek, amik fogadták. Amik néhány régebben megismert személytől jöttek. Akitől meg nem láttam, annak én írtam.
- Túl sokat agyalsz. Pihenned kéne - szakított félbe egy hang.
- Mennyire igaz, ám képtelen vagyok rá. Olyan, mintha kereszttűzben lennék.
Észhez térve végül próbáltam szertefoszlani a mostanra viharrá forduló gondolatfelhőket. Nehezen ment, legnagyobb tiltakozásaim ellenére egyre erősebben próbálkoztak.
És mikor már úgy éreztem, győzhetek, nedvesnek éreztem az arcomat. Esik?, tettem fel magamban a kérdést, jobb kezemmel bőrömhöz nyúlva.
Rögtön felpillantottam az égre, amibe valami rózsaszín, narancs is beleszövődött. Értetlenül pislogtam, mire ráeszméltem, hogy egy róka áll a hasamon.
Még több idő kellett a gazdája jelenlétének feldolgozásához. Először őszinte meglepettséggel, majd egyre komolyodó képpel bámultam őket. Aztán megállapodtam az állat bámulásában.
- ... Nem probléma - vetettem oda, le nem véve tekintetem róla - Ő még kölyök? - a lány mondatában helyett kapott poénra mit sem reagáltam. De a lényemet meghazudtoló módon el kellett ismernem: tetszett.
Akárcsak az emberke hozzáállása az esethez. ...Mi? Tetszett?! Chh, kezdek megbolondulni. Vigyázhatott volna jobban erre a dögre. Hiába néz bociszemekkel a kis vörös, akit tévesen még narancssárgának nézek.
Oké, én tényleg meggágyultam! - sóhajtottam fel ismét.
- Különben ki vagy? - kérdeztem érdeklődve, olyan hangsúllyal, ami inkább bunkónak hathatott. Nem vagyok a társalgás híve. Nekem a négynél több ember már tömeg, és őket is elkerülöm. Miért?
Általában ha eljutok ide, lezárom annyival, hogy értelmetlennek tartom a diákokkal való társalgást. Sosem tudom igazán mit mondhatnék egy helyzetben, vagy miképp kéne reagálnom.
Azt sem tudom még, miképp rázódom vissza a sulis környezetbe, ugyanis visszatértem előtt heves kerülésbe kezdtem, ami most félbe maradt.
De őszintén.. nem terveztem folytatni.

Vér Lanetta
Zavartan beletúrtam szőke tincseimbe. Észrevettem, hogy sikerült szépen meglepnem a lányt, akinek a nevét sem tudtam. Egyelőre a rókájáról beszélgettünk, akit ember típusban egy lelkes öt éves fiúhoz hasonlítgatott.
Miközben ezt mesélte, végig azt néztem, hogyan próbál a kölyök a fejével nyújtózni, hogy gazdája fogásában meg tudja nyalni őt az álla alatt. Először sikerrel járt, aztán az emberke gyorsan kapcsolt. A látvány halvány mosolyt varázsolt arcomra pillanatok alatt, mely ahogy megjelent, úgy le is lankadt egy percre.
Bizonytalanul méregettem a felém kinyújtott kezet. Most jutott csak el hozzám, hogy én másképp beszélgetek valakivel, mint eddig. Régebben sokkal undokabb voltam. Ha akkor találkozunk, talán egy bizonyos „r” betűs utalást sem lettem volna rest tenni a lányra, ami az utcasarkon serénykedő hölgyeményekre jelző. Talán, mert az enyhébb esetek sűrűbb voltak. És itt az enyhe is annyit tett: nem finomkodva, nyers szavakkal elűzni mindenkit magam mellől. Mert épp úgy láttam jónak. De itt… én ezt nem tudom megtenni.
Lehorgasztott fejjel végül megragadtam a kezet, majd gyengén megszorítottam.
- Sheela Lengrond, Navine-ház, második – mutatkoztam be magam is végül, követve az illemet, és halkan hozzáraktam, hogy 15 éves szamár vagyok. Ezután alaposan végignéztem rajta. Körülbelül velem egy idősnek nézett ki.
- Te.. is annyi vagy? – közelebb léptem felé, miközben pillantásom a rókára csúszott. Jut eszembe, a vele kapcsolatos mesére még semmit nem reagáltam. Na, a fáziskésés viszont remekül megy!
- Mellesleg az előbbi akcióját elnézve… számomra is ötnek tűnik. Bár, az annyi idős fiúkat szerintem simán lekörözi energiában – sóhajtottam fel, hátha ezzel oldom a bennem előtörő kín érzetét. Totál szét vagyok szóródva. Ez így nem lesz jó…

Lucy Elliston

Pipacsvörös arccal, füstölögve robogtam végig az Északi-toronyig vezető folyosókon. Nemrég mindenkinek felhívták a figyelmét arra, hogy felügyelők jöttek a kastélyba.
Hurrá-ááá...., ujjongtam magamban, mert már akkor rosszat sejtettem, mikor megemlítette a vezetőség.
"Látogatásuk ideje alatt szigorított házirend fog érvénybe lépni.
Nagyszerű!, tettem hozzá epésen. És most együtt "örülök" a kastély diákjaival. Az talán jó, hogy a reggeli kijárás kezdete egy órával többre módosult, így elég hatkor kitennem a lábam, majd elindulni a fontosabb helyekre. A többi? Oh, a többit úgy tartom borzalmasnak, ahogy van!
Épp csak kiléptem a szobámból, elindultam utamra, mire odasuhant hozzám egy villanypóznára emlékeztető pasas. Nyúlánk volt, vékony, ráadásul feketében járt, amitől úgy nézett ki, mintha temetésre készülne. Kirázott tőle a hideg, akkor pedig azt hittem tényleg meghalok, mikor megszólalt. Mély, dörgő hangja rögtön tiszteletet parancsolt. Eddig se szóltam vissza egy nálam feljebb állónak, neki sem tettem volna szívesen. Legalábbis ha a józan észre hagyatkozom, amúgy a szívem mást mondott volna.
Elkérte a pálcámat igazoltatásra. Gőgösen előhúztam talárom zsebéből, aztán átnyújtottam neki. Pár perc elteltével - épp elbambultam - az térített vissza, hogy az arcomba tolja a kényes anyagú csodát.
- Kösszönöm - sziszegtem ráemelve tekintetem, miközben kitéptem a kezéből a tulajdonomat. Most jutott több időm végigfutni az arcán. Hátborzongató, zöldes szemei voltak, és horgas orra. Állkapcsa erős, fülei aprók. Végig borostás az álla.
Ahogy elköszöntünk egymástól, s továbbindultam, Mr. Horgas Orrot átkereszteltem Hollóra.
Negyedóra után nem néztem, hova térek be - csak rutinból, mert tudtam, hogy nm egy tanterembe fogok beesni. Belöktem az ajtót, berohantam, aztán rávetettem magam az ottani ülőalkalmatosságok egyikére. A háttérben lágy, lassú zene szólt, a világos színű falak bekékültek. A hely az uralkodó szomorúságomnak kezdett utat engedni. Mintha a hely csak tudta volna: Ettől az egésztől rosszul vagyok. Végignézve mindenki éli az életét, de.. amióta mondták, hogy felügyelők érkeznek, feszültebb lett minden.

Lucy Elliston

Próbáltam hátradőlni, és becsukni a szemem. Nem gondolni semmire. Csak ne gondoljunk semmire., motiváltam magam,gondolván, segít majd relaxálni. Szükségem lett volna rá, miután megviselt a felügyelő látványa. Két évig idejártam azelőtt is, hogy a nagyapámat elvesztettem. Emlékszem arra, milyen voltam akkor. Csökönyös, könnyen felhúztam magam dolgokon. Most meg azon sem tudtam kiigazodni, miért is segítek másoknak annyira nagy hévvel a környezetemben. Eddigi Navinés pályafutásom tenné? Talán azok lettek rám fura hatással, akikkel eddig szóba elegyedtem? Na, azt hiszem ennyit a pihenésről. Sóhajtozva kinyitottam kék szemeimet, s feljebb ültem a díványszerűségen. Eddig nem vettem észre, hogy bárki is lett volna benn rajtam kívül.
A régi énemen gondolkodtam. Aztán arra haladtam, amerre a magamon való elmélkedés előtt haladtam volna: az idő változása felé. Eddig ha voltak is felügyelők, nem botlottam beléjük ilyen hirtelenséggel.
Nagyon meglepett, miképp egy elkapott, hogy igazoltasson. - Ahogy erre gondoltam, megpillantottam valakit a periférikus látásommal. Odafordítottam a fejem, az illető ekkor szólalt meg körülbelül.
- Szia-aa - köszöntem neki zavartan - Perszee! - csaptam össze kezeim. Mély lélegzetet véve magam mellé invitáltam őt.
- Ülj csak le, ha gondolod, és mondd, hogy miben segíthetek - mosolyogtam aztán.

Lucy Elliston

Már meg sem lepődtem a viselkedésemen másokkal szemben. Valahogy kezdtem megérteni, mit jelent az önbizalom és az, hogy nyitok mások felé. Habár nem gyakoroltam mindig szívesen, úgy éreztem, tényleg segítenem kéne a felbukkanó lánynak.
Elmélyülten hallgattam a meséjét, aztán azon gondolkodtam, hogyan válaszolhatnék rá. Percek múltán végül így szóltam:
- Ne csodálkozz nagyon, felügyelők járják ezt a kastélyt, beleértve az udvart is. Mindenki ideges, mert úgy érzik, korlátozták őket a saját szabadságukban, én pedig teljes mértékben őket támogatom - Nem tettem hozzá, hogy alapesetben messze állok diáktársaim véleményétől. Saját nézetet alakítok ki mindenről, mindenkiről. Nem szívesen állok össze mással, és támogatom az ötleteiben. Max. csak akkor, ha hozzám közeli barátról lenne szó.
- Szigorítottak jó pár dolgot a házirendben. Ilyen például, hogy alapból ötkor indulhatnál el arra, amerre akarsz. Ehelyett most egy órát várhatsz pluszban. Vagy másik a "kijárási tilalom", este tíz után nem nagyon szabadna csámborogni. Levitte kilencre a vezetőség. A felügyelőknek pedig állandó hatalma van. Bármikor, bárhol igazoltathatnak, amennyiben nem engedelmeskedsz, büntetőmunkát szabhatnak ki rád, és egyebek. Olyan jogaik vannak, mint amivel tanárokként rendelkezhetnének - Egy szuszra elmagyaráztam neki a lényegesebb dolgokat, amikkel korántsem voltam elégedett. Hiába ideiglenes, ez akkor is szemétség!
Kezdődő duzzogásom folytán a szoba változni kezdett - amit szerintem a lány gondolatai is cifráztak -: a falai elkezdtek színt változtatni. Kékről valami melegebb, élénkebb felé kúszott, viszont fogalmam nem volt, mire kellene számítanom. A zene a háttérben pörgősebbé vált. Talán valami rockszám szólt.

Lucy Elliston

Beletörődőn sóhajtottam.
- Én sem akartam elhinni - folytattam a gondolatvonalat - De nem is tartottam valószínűtlennek. Ami azt illeti, várható volt, hogy egy ekkora létesítményt ellenőrizni fognak majd. Csak senki nem gondolt bele abba, mikor jön ez el, és mivel jár - tőlem szokatlan módon közelebb csúsztam az idegenhez. Szívesebben szólítottam volna a nevén, ám mivel egyikünk sem érezte magát remek hangulatban, úgy döntöttem, ejtem ezt a témát. Helyette finoman a vállára tettem a kezem, miközben felnevettem a leveles példán.
- Nem, szerintem a leveleid foglalkoztatják őket a legkevésbé. A kijárásra vonatkozó szabályra érdemes figyelned, meg arra, ami még a hirdetőfalon lóg! Ott van kifüggesztve az ideiglenes házirend változásokról szóló lapocska, amin fel is tüntették mi változott - magyaráztam, hátha így segíthettem neki valamit. Nem kellett volna egyikünknek sem komoly bebörtönzésre gondolnia. Noha ez nehéznek bizonyult... Elvégre ki ne érezné magát fogolynak ott, ahova idegenek törnek be és lépteikkel rögtön új változásokat keltenek életre?
Ismét sóhajtottam.
- Különben feltűnt, de nem lep meg különösebben. Ez itt egy különleges szoba. Ha jobban megfigyeled - mutattam a falra -, nem csak a zene változott - jegyeztem meg, és percekig csendbe maradtam ezután, hogy átadjam magam a zenének.

Kiva Faraday

Egyetlen egy kívánságom volt, ami úgy tűnt, teljesülni fog. Nem akartam elkiabálni, nehogy aztán szertefoszlottá váljon, mint az álmaim legtöbbje. De most, hogy ott ültem a cukrászda egy asztalánál, hárítva a hozzám érkező eladókat, kijelenthettem, mire vágytam a legjobban: beszélgetni egy elemi mágus tanonccal. Régóta szerettem volna közelebb kerülni hozzájuk. Meg tudni mondjuk, mennyire befolyásolják az érzéseik az elemük működését? Volt vajon olyan valaha is, aki félt a saját erejétől? Ha igen, döntött már úgy valaki, hogy inkább megpróbál érzések nélkül élni?
A legutóbbihoz elég magamra néznem. Sokáig megpróbáltam elgyömöszölni őket magamban, s végül vesztettem! Nem tudom nem-kimutatni őket, ha egyszer vannak... Intenzíven.
Mire észbe kaptam, már röppent is baglyommal a levél, amiben véglegesítettük a találkát. Itt beszéltük meg, és minden perccel úgy éreztem, mintha tűkön ülnék. Egyre szaporább ritmusban vert a szívem. A tüdőmet mintha az óra ketyegésével egyhuzamban préselték volna össze, a levegőt is zihálva vettem. Igyekeztem kényelmesen ülni a széken, az ablakhoz közel, hogy már onnan jól láthassam, ha jönne valaki. Próbáltam nyugalmat erőltetni magamra, nehogy még egy eladó hirdesse a legújabb frissítőit. Az nyugtat meg különben is a legjobban, ha látom jönni... Ácsi! Tudom egyáltalán, hogy néz ki?
Homlokomat ráncolva bámultam magam elé. Átpörgettem minden emlékképem a tanárokról, akiket eddig láttam. Már azt hittem, nem találok semmit sem, mikor beugrott valami. Azt hiszem a suli egyik folyosóján bandukoltam, mikor láttam őt kilépni egy ajtó mögül. Az arcát pont nem láttam, de a hajára emlékszem, meg a magasságára is. Sötétbarna sörényes, és biztosan 165 felett van. Vagyis jóval nagyobb az én 160 centimnél.

Lucy Elliston

Sejtettem, hogy őt is felkavarta a hírük. Én sem tapsoltam a kiírás láttán, akkor meg főleg nem, mikor ma igazoltatott egy. Kényelmetlenül éreztem magam, és elkezdtem azon rágódni, hogy mi van, ha mindegyiknek ilyen nyomasztó az aurája?  Míg magánál tartott, folyton remegett a gyomrom, mintha fel akarna jönni a tartalma. De amikor mehettem, ez  elmúlt, és egekig futó, határtalan boldogság futott át rajtam.
 Kicsit örültem, amiért nem voltam egyedül az érzéssel. Kevésbé láttam elhagyatott zombie-nak magam... Mélyen felsóhajtottam, miközben halványan mosolyogtam.
- Azt hiszem én is - mondtam neki. Kissé megkönnyebbültem. Nem szoktam sokat beszélgetni másokkal. Marha ritkán szóltam régen a háztársaimhoz is, nemhogy azon kívül másokon! Most viszont úgy láttam, kifejezetten jól jött ez a beszélgetés kettőnk közt. Ha csodát nem is művelt, elütötte az időt, s talán kevésbé fogott a el pánik minket a felügyelő szó puszta kiejtésétől...
- Képtelenség, hogy megtegyék. Nem elmeroggyantakból áll a vezetőség! - Megpróbáltam visszagondolni arra, hogy tett -e valaki bármit is, de nem hallottam híreket. Pedig a diákok többsége nagyon szeretett és szokott is pletykálni, vagy ha olyan történik, kifüggesztik a Hirdetőfalra.
- Inkább egy általánosabb dologról lehet szó. Felmérhetik, milyen az iskola vezetősége, a diákok miként érzik itt magukat, vagy mit csinálnak - rántottam vállat - De semmiképp se azért lehetnek itt, mert rosszat tettünk volna.
Ezután pillanatnyi csend következett. A szoba hangulatunkhoz híven változni kezdett. Először csak a zene, majd a szoba színe variálódott át. Bizsergető volt újra átélni ezt, mintha nem is mentem volna el innen. Leszámítva néhány dolgot, köztük a barátaim magasabb osztályba való lépését, jellemük megszilárdulását (ha Gwent néztem, kifejezetten igaznak véltem), és azt, hogy magam is változtam valamennyit. Alapjaimban pedig maradtam a régi.
Mély levegővételekkel próbáltam a jó oldalt megfogni. Próbáltam átadni magam a zenének, amiben bíztam, új barátom is követni fog. Amennyiben csak a csendet hallottam magam körül több, mint 3 percen át, felegyenesedtem, nyújtóztam egyet, miközben a háttérben a zene lelassult - valami jazzfélére -, a szoba viszont sötétzöld maradt.
- Hogy érzed most magad? - kérdeztem érdeklődve.

Kiva Faraday

Gondolataim sűrűjéből visszarántott a hirtelen egy irányba fókuszáló vendégek látványa. Meglepődve pillantottam oda, ahova ők, ekkor vettem észre valakit. Az ismerősnek tűnő barna loboncával. Kissé úgy éreztem magam, mint valami bábu, akit egy székre ültettek, hogy a szemeiben ott pörögjön újra és újra a történések sora. De megszólalni nem tudott volna. Legalábbis én nem tudtam egy hamar.
Végignéztem, amint magabiztosan intett a bolt eladóinak, majd az asztalhoz slattyogott. Egyenesen ahhoz, amelyiknél magam is ültem. Akkorát dobbant a szívem, mintha épp fel akart volna csúszni a torkomba mintegy még inkább belém fojtva a szót.
Vagy 3 percig néztem értetlenül magam elé, mire összeszedtem magam annyira, hogy kinyissam a számat.
- N-nem probléma. Igazán! Hisz érthető, hogy gyerekkel nem könnyű – megpróbáltam viszonozni a mosolyát, de aggódtam kicsit. Mi van, ha inkább fancsali grimasznak tűnt?
A fejembe fúródó kínos gondolatok helyett a felém nyújtott kézre összpontosítottam a figyelmem. Kicsivel több összeszedettséggel megfogtam, és illedelmesen kezet ráztam a hölggyel.
- Sheela Lengrond vagyok, örvendek! – mutatkoztam be az előbbi példát követvén, aztán bólintottam kijelentésére – Valóban nem beszélgettünk még négyszemközt. Ezért remélem, hogy jól fog elsülni és nem jelent majd terhet, ha faggatom erről-arról az elemi mágia kapcsán.
Reméltem, ezúttal már kevésbé látszódtam idegesnek. Igaz, bevallom, menet közben gondoltam ki, majd szedtem össze a mondanivalóm. Mert úgy éreztem, kissé széthullottam. Annak ellenére, hogy egyébként még semmi különös nem történt.
Szóval nyeltem egyet, ezután közelebb húzva a széket hátradőltem. Lazán, szépen kihúzva magam. Elsőnek valami lazával szerettem volna indítani, amibe bőven belefér, hogy közben rendelünk valamit. Már ha ő szeretett volna mostanság bekapni vagy inni valami finomat. Egy olyan cukrászdában ültünk, ahol személy szerint még nem jártam, de úgy tudtam, kifejezetten jókat szoktak adni itt. Ezért a vevők elégedetten szoktak távozni.
- Régóta foglalkozik Elemi mágiával? – érdeklődtem. Úgy hittem ez még nem az a személyes fajta, a ráadott választ pedig bárhogyan lehetett csűrni-csavarni. Indításnak hát tökéletesen megfelelt. Miközben beszéltem, igyekeztem hivatalosnak maradni, bár fogalmam sem volt, egy tanárnak szabadidejében mennyire fontos megőriznie a tekintélyét… Ez pedig abba a kategóriába tartozott, amit – mint kérdést – nem szívesen ejtettem volna meg előtte. Mert szerintem az komoly bunkóság lett volna.

Lucy Elliston
Válaszára csendben bólintottam. Örültem, hogyha máshoz nagyon nem is értettem, feldobhattam kicsit a kedvét. Reméltem, megértettem vele azért, hogy ez a hely nem börtön. A felügyelők miatt nem kell, sőt, nem is szabadott volna úgy gondolni rá! Kicsit magamba is szálltam attól, hogy miért lenne ez az? Tény, nem mindig fenékig tejfel ami itt folyik. De igazán komoly bajok szerencsére ritkán szoktak történni. A diákságtól gyakran a falra mászom, ezért is szeretem egyedül tölteni az időm, vagy néha kis csoportokban. Ennek ellenére szeretek itt élni. Sokkal jobb ez, mint ami otthon ment Izlandon.
Épp ezért csóváltam a fejem a kérdés hallatán.
- Nekem ez kényes téma. Viszont mivel csak a hiányukról kérdeztél, azt kell mondanom, hogy anyámat nem hiányolom, míg apámat igen. Az előbbi szülőm... Nem volt túl jó ember - Néhány erősebb szívdobbanás között a velünk szemben álló falra meredtem. A mondat végeztével megnyaltam a szám szélét, aztán visszatekintettem a lányra. Kíváncsi voltam, mit szól majd ahhoz, amit elmondtam.
- Nem annyira! - nevettem fel csengőn - Persze tudnak komolyak is lenni, de ezt a felüket inkább azoknak mutogatják, akik nyíltan lázadoznak, vagyis túl hangosak, meg ilyesmi. Ők hogy úgy mondjam... sokkal nyitottabbak mindenre, mint valami hétköznapi iskola oktatói. Így ha csak nem reptetsz pókot a tanár nyakába, vagy lobbantod lángra az óravázlatait, nem kapsz semmi rosszat - magyaráztam lelkesen.
- Van olyan tanár, akit esetleg már jól ismersz? Valaki, akit a kedvencednek mondhatsz? - kérdeztem aztán én.

Sky
A visszatérés óta csak a gyásszal foglalkoztam, annak ellenére, hogy tudtam jól: nem kellene, elvégre sem a nagyi, sem én nem tehettünk arról, ami történt. Meg sem állíthattuk volna, mert a legtermeszétesebb formában csapott le nagypapára, öregkori halálként.
Érdekes, hogyha erre gondoltam, mindig sirhatnékom támadt. Viszont az a könyvtáros eset Huszthyval tanulságosnak ígérkezett. Annyira, hogy mióta kiléptem abból a könyvtárból, ösztönösen cipeltem magammal mindenhova A papnő lapját.
Ma egy világos kék, keresztpántos toppon, rövid farmernadrágon és fehér szandálon kívül mást nem viseltem. Ennél könnyebb volt elhelyezni a kártyát az egyik oldalzsebben, míg a másikban némi pénzt cipeltem magammal.
Jó idő, ezért úgy gondoltam, kimozdulok. Eljöttem az ismerős vendéglátó negyedbe, egy cukrászdát célozva meg, ahol úgy tűnt, nincsenek olyan sokan. Ám volt valaki, aki ismerősnek tűnt, ezért odamentem hozzá.
- H-Hali! Szabad ez a he -... - Úgy tűnt, mintha egy rég nem látott ismerős, vagy távolabbi haver lett volna. De az idő csalafintasága, hogy nem ismertem rá teljesen.
- Hú de ismerős vagy nekem! - jegyeztem meg fél hangosan, a kinézett szék mögött ácsorogva. Kényelmesen a támlájába kapaszkodtam, többek közt azért is, hogy a meglepettségtől ne essek hátra.

Sky
Zavartan markoltam a szék támlájaba, míg ő a székre nem mutatott
- Köszönöm.
Azzal helyet foglaltam, közelebb húztam magam az asztalhoz, és nagyot sóhajtottam. Még mindig foglalkoztatott a lány kiléte, mert nagyon is ismerősnek tűnt. De kissé homályossá vált számomra az emléke.
Leintettem egy pincért, hogy rendeljek egy hűs limonádét, amit addig kortyolgattam, míg az előztem ülő meg nem szólalt.
Még jobban meglepődtem, mert mindent tudott rólam. Én pedig róla, miutan bemutatkozott.
- Nem dobom magam hanyatt, bár érdekes, hogy itt látlak viszont - vigyorogtam vissza rá - Hogy-hogy nem láttalak idáig?

Sky
Elmondhattam magamról, hogy már kevésbé voltam ideges, mivel nem mardosott annyira az emlékek homályának bizonytalansága. Teljesen viszont még nem nyugodtam meg, hisz még mindig ott volt, hogy miért tűnt el?
Immáron beugrott annyi, hogy valahol a kastélyban beszélgetni kezdtünk. Zártságom ellenére remekül kijöttünk, és később kerestem is, de nem találtam sehol az épületben. Legalábbis olyan helyeken, ahol biztos elérhettem volna.
Most viszont, miképp beszélt, tisztázódott, hogyha tovább keresem egy-két hétnél, sem találtam volna meg. Hazament. Vajon miért nem gondoltam erre korábban?
- Na! Mondhatom, kalandból ezek szerint jutott bőven neked! - fanyar mosollyal feleltem rá ennyit, és nagyon örültem, mert mi sosem keveredtünk nagy viharokba. Békes volt a falu, meg a kastély is, így aligha kellett hirtelen jött károktól, netán építkezésektől tartanom.
- Azon kívül, hogy eddig egy szót nem hallottam rólad, mondhatjuk, hogy megvagyok! - Nem néztem Skyra. Helyette szórakozottan lökdöstem a jégkockákat a szívószálammal a limonádémban, majd néztem, hogyan úsznak odébb.
- Különben nekem is nehéz időszak ez különben! Leléptem, mint te. Harmadikosnak kéne lennem, de másodikos vagyok... Tudod, elment valaki, aki fontos volt számomra. Úgy jöttem vissza, hogy magamat okoltam, amiért nem tudtam elbúcsúzni tőle.
Keserű sóhajjal zártam mondandóm, majd belekortyoltam a hűs italba. Aztán eszembe jutott, amiről nem beszéltem még.
- Ja, és képzeld! Tanulok ingázni, és csináltam sajátot, hogy tudjak gyakorolgatni. Megmutassam?

Sky
Nem néztem a lány szemeibe. Megbántott azzal, hogy egy papírra vetett "Ne keress, szia!" - val nem dobott meg, aztán a sors fintoraként egy nap vele ülök szemben, miközben a kalandjáról mesél.
Na jó. Azt is megértettem, hogy mint nekem, úgy neki sem volt könnyű. De valószínűleg fordított esetben ő sem mosolygott volna... Vagy igen?
Szúrós tekintettel néztem végül rá, ám csak néhány pillanatig. Majd kicsivel több figyelemmel ajándékoztam meg a blökijét, aki kedvesen a combomra hajtotta a fejét, meg a mancsával támogatott. Halványan rámosolyogtam, megvakargattam a füle tövét, aztán témát váltottam. Magamban forrtam az utólagos bocsánatkérésen, ezt viszont már nem mutattam ki.
Helyette arról fecsegtem, ami számomra érdekesnek tűnt, s Sky-nak talán úgyszint.
- Nem vagy a legjobbkor tájékoztató. Ezek szerint a legfogékonyabb sem, de szerintem egyik sem probléma - vontam vállat, majd előhúztam farmerom zsebéből A papnő mellé begyömöszölt ingát. Úgy terveztem, egyedül ingázom valamilyen parkban, vagy a kastélyban, de ha már itt ültünk ketten, azt gondoltam: Miért ne?
Meglóbáltam a barna lószőr madzagon függő hegyes hegyikristályt, amit fogóval ráerőszakolt rézfoglalat ölelt körül. A foglalat tetején volt egy kis köralakú lyuk, a zsinór oda lett befűzve.
- Eszkábáltam rajta párszor, mire ilyen lett. Viszont nem tudtam úgy használni, ahogy szerettem volna, ezért  nekem is külön kellett gyakorolnom, mire sikerült. Ha gondolod, megnézheted közelebbről. Csak vigyázz rá!
Azzal átnyújtottam az eszközt annyira, hogy megszemlélje. Bár szerintem a tanárúr a könyvtárban nem véletlen tartotta magát távol tőle, nem bántam, ha egy ismerős személy hozzáér. Elvégre ha visszakerül hozzám, van annyi eszem, hogy vissza tudjam hangolni önmagamra. Gyakoroltam. Így ha majd elkezdem használni előtte, az ő energiája nem fogja körülfogni, és befolyásolni a mozgását.

Sky
Szerintem idő kellett, míg valakinél eldőlt, miben jó, a tanulmányait illetően. Nálam azt hiszem, az anyám volt az, aki próbálta átadni a gyógyfüvekről való ismereteit. Persze sosem ment balhé mentesen, aztán annyira elszállt az agya, hogy valóban örültem, mikor a nagyszüleim magukhoz vettek.
A tudásom hiányos maradt, mert aztán megpróbálkoztam itt, önszántamból a gyógynövénytannal. Rémesen ment, szép megjegyzést kaptam az akkori tanártól, szóval részemről hamar meglett a búcsú a tárgytól.
Ellenben a jóslástanban otthon éreztem magam. Magabiztosan bólintottam Sky kérdésére.
- Hogyne! Főleg, hogy ezek szerint már is tudsz valamit, ami alap dolognak számít - vigyorogtam, miközben letettem magam elé az ingát, hogy közelebb húzzam magam az asztalhoz. Bár nem lett volna probléma, na megfogja. No mindegy.
- Neked esetleg van ingád? - kérdeztem érdeklődve.

Sky
- Értem, nem baj! Ez esetben szívesen bemutatózom a sajátommal - mondtam lelkesen, csillogó szemekkel.
Örültem, hogyha legalább most találkozhattam vele, és itt ülhettünk egy szép napon, egyúttal taníthattam egy-két dologra. Persze, elhamarkodni nem akartam. Ahogy túlbuzgónak se szerettem volna tűnni.
- Annyi kérdésem lenne még, hogy meddig jutottatok el a nagyiddal? - kérdeztem érdeklődve.
Nem akartam olyat elismételni, amit esetleg már jól tudott. A hangsúlyt arra fektettem volna, amiben bizonytalanabbnak festett. Ehhez viszont mesélnie kellett arról, amire épp emlékezett, én pedig úgy voltam vele, hogy ezeket alapkövekként használva folytatom tovább a munkát. Ha nem is tanárként, de lelkes diákként...

Sky
Bólintottam, ezzel jelezve tudom, hol tartott. A szimbólumok második évfolyamos anyagnak számítottak. Arra épült, hogy magát a „szimbólum” szót megmagyarázza, és arra vitt, hogy belerázódjunk az utána következő „szimbólumrendszer” jelentésébe, illetve hogy felfedezzük, mennyi szimbólum vesz minket körül, illetve mit jelentenek.
- Elég sokrétű, de nemcsak maga a szó. A tanagyag is, bár nem tudom, az ingázáshoz mennyire fűződik, mert sajnos ebben vagyok a legkevésbé jártas.
Nagyot sóhajtottam, aztán kigondoltam, miképp fogom őt beavatni az ingázásba. Úgy tűnt, valamennyire már benne volt, mert tudta, ha hozzáér az eszközhöz, az átveszi az energiáját.
- Hogy őszinte legyek, ingázni is tanulok még. De ha már itt vagyunk, szívesen tanítanék róla valamit. Abból talán én is tanulhatok egyet, s mást, főleg, ha beszélgetünk róla kicsit, aztán mutatok egy-két dolgot. Onnan lenne a legjobb elindulnunk, hogy tudod –e, a jós számára mi is az inga? – kérdeztem kíváncsian.
Szabadidőmben sokat elmélkedtem rajta. Biztosra ugyan nem mondtam volna, de úgy láttam, nem csupán eszköz. Inkább olyasvala-… ki , mint egy társ. Egy segítő, aki nem tudhatja az adott kérdésre a választ. Vagy tudhat dolgokat, úgy, hogy abból nem oszthat meg sok mindent. Vagy aki elmondhat mindent, amit tud, de ott tartja az orrod előtt a tényt, hogy az információit nem szabad készpénznek venni. Csak egy alapnak, amihez a vezető út többször változhat. Az pedig, hogy erre az útra miképp lelek rá, hogyan járom be, már teljesen tőlem függ. Mert ha úgy nézem, a jövőmet én alakítom, annak ellenére, hogy létezhet egy nálunk sokkalta nagyobb hatalom, ami ezzel a testtel is megajándékozott. Hmm.. milyen érdekes gondolataim támadtak máris!
Annak ellenére, hogy elmélyültem kissé, fél fülem még hegyeztem. Szóval kíváncsian vártam a választ.

Sky
Jóízűn felnevettem, mikor a lány azt firtatta, hogy mit kapott a nagymamájától régen. Engem ő nem nagyon tanított jóslástanra, az eddigieket vagy magam, vagy magam szereztem, de az utóbbiban a tanár úr is közrejátszott.
- Megértem, és bocs. Nem direkt volt! - utaltam ezzel a közbenevetésre, aztán tovább vártam. Csak percek kellettek, aztán válaszolt a feltett kérdésemre. Bólogattam a válaszra, büszkén látva, hogy gondolkodóba ejtettem. Én, aki maga is tanul! Na jó.. azért tanárnak még nem mennék el...
A pincér jelenléte miatt nem szálltam túl magasra. Felnéztem rá, majd Skyra, és kedvesen elmosolyodtam.
- Igen, még egy ilyen erdei gyümölcsös limonádé jól esne! - mutattam a kiürült pohárra, amiben a jég már vízzé olvadt, és elkeveredett a pohár alján megrekedt lilás színű folyadékkal. Igazán szépen fest így! No de mi egy téma elején tartottunk.
Miután a nő elment, visszatekintettem barátnőmre.
- Jó volt a válaszod, egyébként. A Jóslástan tanár szerintem úgy tartja, hogy az inga nem is eszköz. Inkább egy társ. Ezen gondolkodtam néhányszor, és lehet alapja, miután a jós sokszor támaszkodik az általa nyújtott lehetőségekre. De inkább, mint építő alaköveket, használja fel ezeket. Hmm... Azt tudod -e, miképpen kell, vagy lehet, használni egy ingát? - tettem fel következő kérdésem. Arcomat most komolynak igyekeztem mutatni, egyébként ott bujkált szám sarkaiban egy apró mosoly.

Sky
Örültem, hogy nem bántottam meg egy régi barátot a nevetésemmel. Korántsem akartam piszkálni tanulás téren, mert tudtam, ez mindenkinél más. Elmondása alapján annak tűnt, aki gyakorlatból jobbnak bizonyult, míg én azok soraiban álltam, akik elméletben remekeltek. Ezért általában a vizsgákat is jól teljesítettem, habár a minimumnál nem nagyon csináltam meg többet. Mindig volt, amiből szinte vártam, hogy mikor kapom meg a legrosszabb minősítést. Mert hiába, én se lehettem tökéletes. Senki sem az, max. a maga valójában, ahogy van.
- Rendben, örülök – vigyorogtam vissza rá.
Annak is örültem, hogy őt ismerhettem, és ahogy ott ültünk egymással, elgondolkodtam azon, miért nem kerülhettünk egy házba a sulin belül, vagy miért nem születtünk amblokk tesókként? Tökre el tudtam volna őt képzelni mindkét esetben. Illetve a kapcsolatot. Működött volna mindenhogy, mert minden helyzetben jól éreztem magam a társaságába. A korábbi bántottság tovaszállt, a pillanatnyi rossz hangulatával együtt.
- Első sorban fontos a laza testtartás. Rossz ómen, ha a végtagjaid keresztezik egymást, vagy ha a könyököddel támaszkodsz, miközben az ingát a kezedben tartod.
Ehhez mérten váltottam pózt. Szorosan egymáshoz simuló lábaimmal lazábbra vettem a tartást, jobban belesimultam a szék háttámlájába, a kezeimet pedig leeresztettem magam mellé, egy könnyed lélegzetvétel erejéig.
- Szóval – szólaltam meg ezután -, ez például már jó. A végtagjaim lazák, kellemesen érzem magam a bőrömben, és ami még fontos, nem vagyok fáradt. Ha az lennék, már bele se mentem volna a használatába, mert mindez azt jelentené, hogy pihennem kell. Ami vicces lenne, mert árnyékos helyen vagyunk, jó kiszolgálással körülvéve… Na mindegy. A lényeg, hogy felemeled a kezed így. Nem tartod túl szorosan a madzagot, de elég stabilan ahhoz, hogy a kő a végén kilengjen. Na meg ehhez jó hossz is kell, de szerintem ezt idővel megérzi az ember.
Az asztal fölött tartottam a kezem, amiben az inga madzagját is tartottam. Jó 10 centin biztosan lógott a hegyikristály, ami egyelőre nem mozdult sehová. Nem remegtem, szél nem fújt, a könyökömet meg nem tartottam az asztalon.
- Az alapelve az, hogyha felteszel neki egy kérdést, válaszol. Előtte viszont meg kell kérni arra, hogy mutasson egy igent, és egy nemet! Úgyhogy inga, kérlek, mutass egy igent és egy nemet! – félig a lányhoz, félig az eszközhöz beszéltem.
Amint így tettem, a kezem megremegett. Az inga az igennél kilengett tőlem nézve előre, a nemnél pedig az előző irányba.
- Fontos, hogy nem én mozgatom ilyenkor az ingát. Inkább a tudatalattiból feltörő energia. Látod, miképp mozog? – kérdeztem ezután.

Sky
- Na, hát ez az! – kacagtam fel, mielőtt bármi lényegesebbet csináltam volna. Ezután tartottam kiselőadást a helyes testtartásról, kezemben  az inga madzagával.
Miközben az mozgásba lendült, megérkezett a limonádém. Mosolyogva letette elém a pincérnő, én pedig viszonozva a gesztust megköszöntem, de nem méltattam sok figyelemre.  El voltam mélyedve abban, hogy Sky-t a legjobb tudásom szerint segítsem.
- Igen, mert csak így értheted meg válaszát… Tudod, ahogy most itt ülök, kapiskálom csak, hogy ez valóban nem csak egy eszköz. Ugyanúgy kommunikálsz vele, mint egy emberrel, bár míg nálunk egyértelműen tudni mi az igen, és mi a nem, neki ez mást jelent. Ezért ajánlott megkérni, hogy mutassa meg – magyaráztam, miközben az inga visszaállt kiindulási állapotába.
Sky következő kérdésének megválaszolása előtt csendben gondolkodtam. Nekem a megtalálásról egy személyes emlékkép jutott eszembe. Édesapám szerepelt benne, aki kisétált az ajtón, miután az anyám elüldözte maga mellől. Azt a nőt azóta gyűlölöm. Másik szülőm ellenben nagyon szerettem. Épp ezért volt elkeserítő, hogy kerestem volna, csak merre? Miképp?
Ezekből kitörve szólaltam meg csak, mikor úgy éreztem, összeszedtem magam:
- Igen, használhatjuk. Ha a vele kapcsolatos kérdések megválaszolhatóak a korábban említett szavakkal, akkor kideríthetsz dolgokat. Erre viszont nincs maximális garancia, mert mint említetted, az inga csak lehetőségeket ad… Az pedig tőled függ, ezekhez miként állsz hozzá. Vegyük például anyámat. Régen láttam, azóta meg a nagyszüleimmel élek – pontosabban már csak a nagymamámmal, jutott eszembe.
- Fogalmam sincs, hol él most, vagy él –e még. De ha már itt vagyunk, talán sikerül – nagy levegőt vettem. Bent tartottam néhány másodpercig, aztán kifújtam, és az ingára koncentráltam, meg anyámra.
- Mondd csak, él még Ő? – kérdeztem. Az inga pár másodpercig állt, majd kilengett Sky felé, ami számomra az igent jelentette – No és… Hol él?
Második kérdésemre se igent, se nemet nem mondott. Helyette elmozdult egy teljesen más irányba, amivel így szemléltethettem, mi történik, ha rosszul teszem fel a kérdést, aminek a válasza érdekel.
- No, kitalálod, mi volt a hibám?

Sky
Fél szememmel néha Sky-ra pillantottam. Valami megcsillant az ő tekintetében, mintha csak egy kérdést akart volna feltenni, amit egyelőre halogatott. Nem bántam, de jobbnak láttam, ha majd felteszi, mikor ideálisnak tartja az alkalmat rá. Az erőltetéstől viszont tartózkodtam, akárcsak arról, hogy erről az észrevételről szót ejtsek.
- Igen. Ezért kell ügyelni a miképpre, ahogyan a kérdést felteszed! – tereltem vissza gondolataim az ingázás felé – Izlandban él még?
Az inga határozott kilengéssel rám mutatott többször is. Vagyis nem. Ez meglepett, és kissé elbizonytalanított, mert a legkevésbé néztem volna ki belőle azt, hogy képes odébb állni! Főleg, miután a számára legfontosabbakat elüldözte magától.
- Azt hiszem, a barátunk újfent egy lehetőségre. Fogalmam sincs, mennyire igaz, amit „mond”, de szerintem itt a hit is közrejátszik. Tudod, ha erősen hiszel valamiben, képes valósággá válni. A szándék varázsol, és ad ennek testet, vagyis lehetőséget, ami folytán a valami megtörténhet.  De őszinte leszek, ez annyira valósághű gyakorlás a részemről, hogy kissé el is bizonytalanított… Ennek ellenére élmény az, hogy segíthetek neked valahogy!
Lassan leemeltem az ingát, és gondolatban megköszönve neki a segítséget letettem az asztalra. Csillogó tekintettel néztem az előttem ülő lányra.
- Különben van még kérdésed? - kérdeztem, a limonádémért nyúlva.

Sky
A hű jóseszköz/társ helyett most a még teli poharat szorongattam a kezemben. A másikkal a belehelyezett szívószálat fogtam, amivel a hideg hűsítőt szürcsöltem. Jól esett, és elterelte a gondolataimat, amik most nagy cikázásba kezdtek. Anyám jutott eszembe, minden hülyeségével együtt. Igyekeztem félresöpörni, elnyomni, sőt! Már azt vizualizáltam, hogy ez nem több valami rossz kacatnál, amit beletömhettem egy dobozba, majd eltehettem jó messzire... Mélyre. Valamicskét segített, de nagyon nyugodtabb nem lettem tőle.
Tekintetem a kutyára vándorolt ivás közben. Ahogy őt néztem, mintha bennem kisütött volna a Nap, jobb lett a kedvem, és kevésbé éreztem azt, hogy a fejem legszívesebben az asztalba ütögettem volna "míg mondjuk észhez nem térek" alapon.
- Szerintem tündéri! - vigyorodtam el a műsoron, aztán kacagtam. Fél pillanatra visszatért a lelki békém is, utána viszont komolyan ledermedtem.
Ami a szülőket illette, csak példaképp vettem rá magam arra, hogy rájuk - illetve anyámra - kérdezzek, mert így megmutathattam Sky-nak egy alapot, amit körbeteríthettem magyarázattal, és megérthette. Ám ő nagyon is megkomolyodott, bátor tekintettel vizslatott, felvetve olyan kérdést, ami önmagában súlyosnak hatott. Vagy hát... nagy értékűnek, legalábbis úgy tűnt, neki az.
Nekem pedig az első beérkező kérdésnek tűnt, amivel, mint kezdő segítségnyújtó, lehetőséget mutathattam.
- K-Kideríthetjük - nyeltem nagyot, továbbra is a limonádém fogva. Még egyet kortyoltam belőle, majd félretettem, hogy ismét a kezemben fogjam az ingát. Az előbbiek szerint ültem ismét, az asztal fölé lógatva a hegyikristályt.
Mint én Sky-nak, úgy ő is nekem elmondott mindent. Később az apját is körbeírta nekem, már, amennyire emlékezett belőle. Erre a képre koncentrálva kérdeztem az ingát:
- Ez fontosabb lesz, mint az eddigiek, így felelj: jól van a barátnőm apja? - Sky-ra fókuszáltam, majd a mögötte álló férfire, erős termetével, különleges, tekintélyt parancsoló szemeivel... Az inga épp csak remegett az energiától. Majd ahogy teltek a másodpercek, egyre nagyobb ívben lendült ki a lány felé. Mintha csak megerősítené akarta volna őt a hitében, akárcsak engem abban, hogy talán életemben először.. tényleg jól csináltam valamit, és megnyugtattam valakit.

Sky
A csend, amikor beterített, olyan volt, mintha egy térben lebegnék, ahol sebezhetőbbnek éreztem magam, mint eddig bármikor. Az emlékek apró tüskékként rohamoztak meg, és ahogy jöttek, egyre kegyetlenebb látványt nyújtottam. Úgy láttam magam, mint egy sündisznót, aki saját tüskéivel van körbevéve. Mindig. A látvány elkeserített. Az anyám folytonos látványa feldühített. Határozottan felrúgtam a saját békémet, és kis híján a jó hangulatom maradékát is eltemettem ezzel.
Egyedül tényleg Démon kutyus bohóckodása volt az, ami egyből visszarántott, betöltötte az űrt, mint felkelő Nap a sivár mezőt. Ahogy őt néztem, nem gondolva semmire, jobban éreztem magam, aztán már ezer százalékig megbizonyosodtam arról, hogy visszatértem a valóságba. Ahol nem vett körbe semmi rossz, mint ahogy én őrülten hittem.
- Hát, nem egy tollpihe, de ugyanúgy édes - kacagtam tovább, aztán belevágtam a kérdés megválaszolásába. Elég nagy nyomást éreztem a vállaimon, elvégre most komoly helyzetről volt szó.
Én pedig mindent megtettem, amit egy cukrászda teraszán ülve csak meglehetett. Gondoltam a lány apjára, az inga pedig igennel felelt a róla szóló kérdésre.
Ezzel azt hiszem mindketten felsóhajthattunk, ugyanakkor tudtam, hogy itt még nincs vége. Amint ebbe belegondoltam, jött is a következő feladat.
Feltettem hát Sky következő kérdését is. Az inga ismét kilengett, de nem olyan erősen, mint az előzőnél. Azt biztosra vettem, hogy az apja jól van, arra viszont így sem tudtam száz százalékig állítani, hogy "Persze, hamarosan látni fogod őt!"
- Kezdő vagyok még, Sky. Nem veheted minden válaszom készpénzre, habár az elsőnél, mikor az ingatárs erősebben lengett ki, határozottan éreztem is valami jót. Ennél viszont megeshet, hogy tévedek, és nem most látod őt.  Szóval vegyük ezt inkább igen helyett nem tudomnak - sóhajtottam fáradtan.
Lemerítettek az eddigiek, ezért eldöntöttem, hogy itt végeztem. Szépen letettem a hegyikristályt az asztalra, és újra inni kezdtem, annak ellenére, mennyire nem volt egyszerű. Hiszen épp nemrég közöltem azt, amivel nehezen hozakodtam csak elő. De ezerszer jobb, mintha hazugságokba ringattam volna őt...!, gondoltam aztán keserűen.
- Ha nem bánod - feleltem két korty között - Az ingázást mára félretehetnénk. Kicsit kimerültem.

Sky
Lassan fogyogatott a limonádém, s ahogy iszogattam, Sky-t hallgattam, és éreztem, hogy megkönnyebbülök. Olyan volt, mintha egy törékeny mérleg lettem volna, akire nemrég súly került, ami mostanra eltűnt.
- Nincs mit, szívesen tettem - mosolyogtam halványan, fogalmam sincs hanyadjára a mai nap folyamán. Mióta itt vagyok, és elpárolgott a kezdeti csalódottságom, valahogy gyakrabban csinálom ezt! Érdekes is, mert ritka...
A csend ami ezután állt be, szintén könnyebbé vált. Sőt, vidámmá, s csakugyan boldog voltam, mikor a lány felvetett egy újabb találkát.
- Nekem a Barlangfürdő bejövősebb. Menjünk majd odaa! - harsogtam vidáman, majd letettem az üres poharat, és leintettem a pincért, hogy kérjük a számlát. Az alak ruganyos léptekkel távozott, majd rövidesen visszatért egy barátságos árat magában foglaló cetlikével együtt. Megkértem, hogy nyújtsa át, azzal pedig fizettem Sky helyett is, mert valamivel meg akartam még hálálni a mait.
- Mehetünk, de csak akkor, ha nem fekszel az asztalon! - Felálltam, betoltam magam mögött a széket, és zsebre vágtam az ingám - Máskülönben ez lesz a vééége!
Lelkes futásba kezdtem, mire a lány kutyája felkelt, és csaholva követni kezdett. Boldogan ugrált körülöttem, izgatottan nézve hol engem, hol a gazdáját, akivel végül együtt hagyhattam el a cukrászdát, betérve a könyvtárba, ahol aztán kibeszéltük a lelkünk minden baját...

Sky
Van az érzés, mikor az ember úgy érzi, a szívéről hatalmas kő gördül le. Fellélegzik, mert nagy tehertől szabadult meg. Amit én egyelőre nem mondhattam el magamról. Mélyen még mindig bántott a nagyapám elvesztése. Még mindig ott volt bennem annak a nyoma, hogy nem köszönhettem el tőle, mert el nem értem oda időben. Elment, ez pedig jó ideig tüske marad bennem. Ha egy kis problémát képes vagyok hónapokig őrizgetni, akkor ebből évek lesznek. De sokat jelent, hogy beszélhettem erről valakiknek. Köztük volt a jóslástan tanár. Az órája nem csak segített, hanem inspirált. Ízisz pedig a tempómra lassítva vezetett A főpapnő lapján át.
Vele feküdtem le aznap, a cukrászda és könyvtár után, majd vele keltem fel, hogy aznap ismét láthassam Sky-t.
Amint felébredtem, összeszedtem magam és a legközelebbi ablakhoz léptem. Az idő ragyogónak tűnt, ezért ismét toppot és rövid nadrágot vettem fel, amiből immár semmiképp nem hiányozhatott az említett kártyalap, az ingát viszont nem raktam el. Ma a kikapcsolódásé a főszerep!, határoztam el, ahogy egy táskába tuszkoltam a cuccaimat, végül egy gyors reggeli után a hátamra is kaptam, hogy elinduljak a Barlangfürdő felé.
A Nap valóban tündökölt, bár ha esne, sem zavart volna meg, miután zárt helyre terveztük a fürdőzést. Minden perccel egyre jobban vártam a pancsolást, na meg azt, hogy még többet beszélgethessünk.
Néhány perccel később meg is érkeztem, viszont őt nem láttam sehol, bármerre néztem. Szóval leültem a bejárattól nem messze, és vártam.

Sky
Eltelt már vagy tíz perc, de továbbra sem láttam őt. Úgyhogy időtöltés gyanánt előhúztam nadrágzsebemből A főpapnő lapját, és azt nézegettem. Amikor csak a kezemben fogtam, mindig átjárt egyféle különös melegség. Szerintem hülyének tartottak volna, ha hangosan kimondom, hogy szerintem védett is az a lap. Mintha csak egy pajzsot alkotna körülöttem... Olyan kellemes!
Elmosolyodtam. Az érzés után eszembe jutott néhány emlék a könyvtárból. Számomra az most is fergeteges élmény! Végre valakivel megosztottam a legfőbb bajomat. Ez a valaki komolyan megtanított arra, hogyan figyeljek magamra a jövőben.
Nem sokkal később megpillantottam Sky-t a távolban. A nosztalgiázás végeztével eltettem a kártyát, majd barátságosan intettem egyet neki.
- Hali, nem baj - rántottam vállat, elvégre még jó is volt... Árnyékban ücsörögtem ezidáig, és nem zavart senki.
- A lényeg, hogy itt vagy! - feleltem lelkesen, majd táskával együtt felegyenesedtem, megragadtam a csuklóját, s bevonszoltam az ajtón.
- Nem árt keresnünk egy öltözőt, mert én voltam olyan holdkóros idióta, hogy nem vettem át a fürdőruhát... - suttogtam zavartam - Szóval nem lesz gond neked se néhány perc, ugye?

Sky
Miután beléptünk, a recepciót lerendezni gyerekjáték volt. Barátságos áron felkerült a zöld pecsét, majd azzal a lendülettel mentünk is balra, az öltözők és zuhanyzók irányába.
- Igen, itt vannak - szóltam vidáman, aztán ledobtam a kis táskám, amiben nem volt több a pénztárcámnál, a varázspálcámnál (vész esetére), a fürdőruhámnál, egy törcsinél, és A főpapnő lapjánál. Mielőtt ugyanis belefogtam volna az öltözködésbe, inkább kivettem a zsebemből, mélyebb, biztosabb helyre rejtve. Így biztosan nem kél lábad, gondoltam magamban.
A vetkőzés már néhány perc alatt megvolt részemről, akárcsak az, hogy fürdőruhára cseréljem át. Sokat nem kellett vesződnöm vele, egy részes kék darab volt, a mellektől a gyomorig fehér csipkedarabbal.
Egyedül a nyakán található madzagok jelentettek kihívást. Többször összecsomóztam őket, míg füleim szerint Sky a kutyáját kergette.
- Aztán el ne vesszetek! - kiáltottam utánuk. Mire pedig visszaértek, már végeztem is
- Látom meglett a cipő - nevettem barátnőm arcán, majd igyekeztem komollyá dermedni. Persze mellettük ez nem sikerült, és fél percen belül újra nevetésbe kezdtem.
- Különben most jókedvem van, aztán úgy hiszem, a pancsolás is dobni fog rajta - mondtam, s ha ők összeszedték magukat, csak akkor indultam el törcsivel az oldalamon a medencékhez.

Sky
Jókedvűen mosolyogtam Skyra, majd a kezében szorongatott zacskóra pillantottam. Ezután vissza tekintettem rá, szememben a kérdéssel: Valóban nekem hoztad? Édesnek találtam, mert annyira siettem, hogy tényleg nem ettem semmit sem. Úszás előtt percekkel viszont szerintem gondot okozott volna az evés. Úgyhogy átvettem a csomagot, le nem véve szemeimet az arcáról.
- Köszönöm, kedves tőled! Viszont csak a fürdés után kóstolom meg - jelentettem ki, miközben a medencékhez sétáltam.
- Szerintem pancsoljunk, utána lessünk be a szaunába - javasoltam, és ha jó volt így, ledobtam magam is a törcsim, épp az övé mellé, majd rátettem szépen a gondosan becsomagolt ételt.
Aztán belevetettem magam a vízbe, hagyva, hogy a gondjaim messze szálljanak.

Sky
Olykor képtelen voltam eldönteni, hogy ő vajon gondolatolvasó, vagy csak képes volt a szemeimen keresztül mélyre nézni? A kérdésemet elhallgattam, mert nem akartam megmutatni, mennyire hitetlen tudok lenni.
Ő mégis... Néhány perc alatt választ adott rá. Mire csak mosolyogtam egy jót. Hát oké. Aztán megköszöntem amit tett, és kiviharoztam a medencékhez. Egyből arra esett a választásom, amiben kellemesen meg lehetett mártózni, mert elég mély volt hozzá a víz. Amint biztos helyre pakoltam mindenem, egyszerűen beléptem, hagyva, hogy körülöleljen.
Kellemes volt, a gondolataim szinte azonnal csak erre irányultak, s valahol az agyam legtávolabbi zugába száműződött az anyám, aki iránt heves gyűlöletet tápláltam, az apám, aki csak nagyon hiányzott. Nagyapát közelebb éreztem magamhoz még így is, de perpillanat nem bántott a gyásza. Könnyedén úszkáltam vagy negyedórán keresztül, aztán Skyhoz fordultam.
- Hé, nekem bejön ez a meden...-ce.
Már, ha láttam volna. Hova tűnt? Szertenéztem a medence közepénél egy helyben lebegve, de sok mindent így sem láttam, pedig nyújtogattam a nyakam, ahogy tőlem tellett.
Később éreztem, miképp valaki a lábaimhoz ért. A meglepettségtől röviden felsikoltottam, majd ösztönösen levegőt vettem, mert éreztem, hogy víz alá fogok kerülni.
Valami húzott. A talpam kikerült alólam, s ezúttal a víz alatt szemlélődtem tovább. Túl hirtelen jött! Mozdulatlan pislogtam párat, ezután észrevettem a menekülő lányt.
Ezért tényleg elkaplak!, jegyeztem meg magamban, és lendületet véve utánaúsztam.