A Család
Blomqvist gyülekezet, Szalamanton

Egy újabb sikeres előadás. Nem az első a Mirákulum ponyvái között. A taps üteme még a fülemben csengett, amikor a húgaimmal az öltözőbe siettünk levetni az izzadt ruhákat.
Annie egy halom virággal tért vissza az öltözőbe. Mosoly futott át az arcomon, mint általában, ha a testvéremet őszintén boldognak látom.

- Ügyesek, mint mindig. - válaszoltam már a lakókocsiban, megfürödve, tiszta ruhába öltözve.
A hanglejtésem alapján akár meg is vonhattam volna a vállam, de nem tettem. A hangomban egy kissé több magabiztosság csengett az általánosnál, de ami megszokott az megszokott. Mi pedig egy híres cirkusz vagyunk, hoznunk kell a legjobb formánkat.
Durcát színlelve fújtattam egyet Annelie kérésére, de nem mondtam nemet. Bár én is el voltam fáradva, és Cecille nyugtalan neszezését is hallottam kintről - nyilván a vacsoráját kérte -, azért teljesítettem a húgom kérését.
Egy-egy pohár hideg narancslevet nyújtottam a húgaim felé.
- De csak mert annyira szeretlek titeket.
 

A Család
Blomqvist gyülekezet, Szalamanton

- És én nem kaptam semmit? - tettetett komorsággal néztem végig Annie és Karah virágain. Persze nem irigykedtem, büszke voltam a húgaimra.
Lehunyt szemmel kifújtam a levegőt.
- Ne is emlékeztess rá inkább. - legyintettem.
Nem voltam a legszorgalmasabb az idei évben. Féltem, hogy megbukom.
- Majd kipuskázok egy elfogadhatóbb minősítést, ne aggódj Annie.
Igyekeztem megnyugtatni a húgomat, de magam sem voltam biztos a dolgomban.
- Az a helyzet hogy idén nem sok időm volt órán kívül tanulni. Te hogy állsz?- kérdeztem szemöldökráncolva a húgomat.
- És te Karah? Milyen a suli? Hogy állsz a tanulással?
Bár nem vagyok mintapélda, azért a húgaimtól elvártam a szorgalmat. A háttérből állandóan próbáltam egyengetni az útjaikat, még ha észre se vették.

A nyár végi napokban, amikor már csak hol kisüt a nap, hol pedig elbújik, már nem lehet élvezni a pancsolást a falubeli tóban. Napsütésben többeket látni fürödni, ilyen időben pedig csak a bevállalósabbak merészkednek a vízbe, főleg ilyen korai időponton.
Reggel egész korán keltem föl, ugyanis előre megbeszélt programom volt. Valljuk be, ilyen ritkán fordul elő. Most is csak azért tudtam pihenni egy kicsit, mert Annie-nek ilyenkor azt mondom, hogy a tankönyveim fölött görnyedek, és így könnyebb szívvel enged el a cirkuszi próbákról. Ilyet persze ritkán csinálok, mert szívügyem a cirkusz, de egyébként nem is gondolom hogy Annelie beveszi ezeket a kis hazugságaimat. Jobban ismer ő annál.
Szó mi szó, a ma hajnali programom kicsit eltért a többitől. Ugyanis ma egy bagolykövi tanárral indultam a faluba pecázni. Nem is akármilyen tanárral. A húgom apjával törekedtem a kikapcsolódásra, ami mondjuk nem újdonság. Mióta fény derült az igazságra, egész jóban lettünk. Úgy írnám le a kapcsolatunkat, mint egy távolabb álló apa-fia kapcsolat, vagy haverság. Az utóbbit azonban nem igen használhatom egy bagolykövi tanár esetében, szóval maradok az első verziónál. Félreértés ne essék, semmilyen vér szerinti kötődésünk sincs, egyszerűen csak a húgom apja. Ez viszont nem zárja ki azt, hogy mi találkozhassunk, esetleg jóban legyünk, vagy valami kötelék alakuljon ki köztünk.
Hiszen én mégiscsak a lányának a bátyja vagyok.
Próbáltam kibogozni a szálakat és összerakni a fejemben a dolgokat, miközben Ádám mellett sétáltam a tóhoz vezető úton, pecabottal a kezemben.
Nem volt szívügyem soha a pecázás, igazából borzasztóan unalmas tevékenységnek tartom, de néha azért jólesik az ilyesfajta kikapcsolódás is.
- Hallottam jól sikerült a nyílt órád.
Bár nem igazán érdekelt a téma, próbáltam megtörni a csendet.
- Gondolom tetszett nekik Albert furcsa képzelőereje.
Nem volt ismeretlen számomra a tükör lakója, volt már szerencsém találkozni vele és utazgatni a világaiban.
Lassan elértük a stéget. A sokat látogatott pallós emelvényen két ütött-kopott szék állt, valószínűleg két korábbi vendég hagyta ott. Minden esetre jól jött.
Letettem a földre a pecabotot és kinyújtóztam a kezeimet a levegőbe emelve. Épp csak kezdett kivilágosodni, lassan látni lehetett a narancssárga napkorong első sugarait a horizonton.

Rebus

Az éjszakai fürdőzést nem mondanám a legromantikusabb dolognak a világon. Ez olyan pároknak jó móka, mint Rebi és én. Nincsenek lufik a karomra kötve, nincsen virág, nincs gyűrű. Valószínűleg Rebi azt se tudja, hogy hónapfordulónk van, ami nekem teljesen megfelel. Tizennyolc évesen az embernek még nem kell elköteleznie magát. A mi kapcsolatunk egyedi. Nincsenek benne kötöttségek, nem kell félpercenként ránézni a másikra, nem kell egész álló nap együtt lógni. Neki is van élete, és nekem is. És ez így van jól.
Térdig gázolok a vízben, bár a víz hűvös, beljebb megyek míg majdnem egy lépésnyire állok Rebitől.
- Nem kell kétszer mondani. - vigyorodok el, és olyan közel lépek a lányhoz, hogy majdnem egymáshoz érünk.
Az első pillanatban úgy tűnhet, hogy meggondoltam magam, aztán elkapom a lányt a karjánál fogva, és beledöntöm a vízbe egy jól irányzott lökéssel.
Mielőtt a haja a vízbe érhetne, a háta mögé csúsztatom a kezem, megtartva a hátát, így nem esik bele a vízbe. Alig vizesebb mint korábban.
Felhúzom, hogy lábra állhasson, majd elengedem a kezeit.
- Három hónaposak vagyunk. - kezdem komoly képpel, mintha meg akarnám kérni a kezét. Féltérdre ereszkedem, mint a kérők, és elvigyorodom néhány másodperc után.
- Ezért most nagyon vizesek leszünk!
Elkapom a lábát, és a karjaimba veszem Rebit, és elkezdek vele rohanni beljebb, addig, ahol már a mellkasomig ér a víz, még mindig a karjaimban tartva a lányt.

Rebus

- Nem hamarkodtad el ezt egy kicsit? - kérdeztem vészjóslóan vigyorogva - Még valami teljesíthetetlent kérek.
A csillogó szemekbe meredtem, a vigyorból kábult mosoly görbült az arcomra.
Egy vöröses tincsét a szemébe fújta a szél. Akaratlanul is odanyúltam volna, de nem mertem elengedni egyik kezemmel sem.
- Mi van ha azt mondom, hogy egy csók az ára? - mosolyodtam el és elindultam ki vele a part felé.
Ugyan nem volt olyan hideg, vizes testtel még a kis széllökések miatt is lúdbőrözik az ember háta.
Amikor a lábam végre homokba lépett, leeresztettem a karomban tartott Rebit a saját lábaira.
Odaléptem a ledobott ruháim halmához, és kihúztam a halomból a pólómat.
- Vedd fel. Nehogy megfázz. - nyújtottam neki a pólómat.
A mi kapcsolatunk nem olyan volt mint egy átlagos páré akik sülve-főve együtt vannak. Valahogy lazább és barátibb volt.
- Valamikor beváltom még az ígéretedet. De most induljunk el hazafelé, talán  bejutsz még a szobádba úgy, hogy nem kap el valamelyik prefektus.
Átdobtam a karomat Rebi vállán, és megindultam a falu felé, ahonnan jöttünk.

Szerettem, hogy Ádámmal tudtam kötetlenül beszélni, de ez most valahogy nem ment. Nem került szóba semmi, csak az ő munkája és az én vizsgáim. Mintha csak azért beszélgetnénk, mert muszáj lenne. Valami nem stimmelt. Bár lehet hogy csak az idő tette. Jó ideje nem beszéltünk rendesen. Talán ezért ez a zárkózottság.
- Arra sosem tud elég jól felkészülni az ember. - motyogtam magam elé a tavat kémlelve. Úgy éreztem magam, mint egy durcás gyerek, bár fogalmam sincs miért. A Nap már teljes egészében pompázott, a felkelte csodás fényeinek vége szakadt.
- Nem tudom mi lesz a vizsgákkal. Nem igazán volt időm készülni. A cirkuszi tennivalók lekötnek, ezért csak remélni merem, hogy össze tudok hozni valamit. - vontam meg a vállam.
Bár flegmának és nemtörődömnek hatott a vállrándítás, Ádám jobban ismert már annál. Valószínűleg tudta, hogy ideges vagyok a vizsgák miatt és hogy nagyon is érdekel.
- Annie amúgy is lenyakaz, ha megbukom. Nem tudom, hogy sírna-e, vagy nevetne, ha egy évfolyamra kerülnénk.
Úgy éreztem, lassan kezdek feloldódni. Felálltam a székről, és nekikészülődtem, hogy bedobjam a botot a vízbe.
- Nem tudom. Talán megszállottak.

Kath

Sosem szerettem a meglepetéseket. Utáltam, ha valamit utolsóként tudtam meg. És gyűlöltem ha elsőként.

Ma este névtelen üzenetet küldtem a volt barátnőmnek, hogy találkozzunk. Pár nap múlva esküvőt tervezgetett, és jó régóta nem beszéltünk, bár megtartottuk a baráti kapcsolatot magunk között.
Az egész sztoriról annyit kell tudni, hogy sok ideig együtt voltunk, talán több ideig is, mint egy átlag pár. Imádtuk egymást, de egyszerűen rá kellett jönnünk, hogy a barátságnál és a haverságnál többet nem írtak meg nekünk odafent. Úgyhogy szakítottunk, és barátok maradtunk. Egy ideig. Aztán mindketten elcsendesedtünk. Nekem barátnőm lett, neki vőlegénye. És eljött az idő, amikor úgy éreztem, beszélnünk kell. Ezért hívtam el őt a stégre.

Nem próbáltam meglepni. Kath vámpír volt, bőven meghallotta a lépteimet mielőtt odaérkeztem volna a pallókhoz.
Valószínűleg nem számított rám.
Végigsétáltam a stég bejáróján, és megálltam Kath mellett. Ölelésre emeltem a karjaim, mert bár már rég nem voltunk egy pár, ettől azért még nem lépünk át semmiféle határt.
- Jó rég nem beszéltünk. Hallom nemsokára feleség leszel.
Elmosolyodtam. Bár egykor mindennél jobban szerettem volna, ha értem öltözött volna fehérbe, de azok az idők elmúltak. És most már azért örültem, mert megtalálta akivel összeköti az életét.

A víz tükre sima volt, az úszó meg se mozdult.
- Boldogulunk ahogy tudunk. - vontam meg a vállam - Próbálkozom, de nem mindig tudok ennyi felé figyelni.
Elnézve ahogy Ádám a levegővel játszik, eszembe jut mindig mennyire irigyeltem Annie-t azért, mert elemi mágus. Én is mindig irányítani akartam egy elemet.
- Rég nem beszéltünk. Talán ezért. - jegyzem meg a bankáros kijelentésre.
Egy ideig csöndben vagyunk, aztán megszólaltam.
- Bármikor jelentkezhet az elemi erő, vagy már túl késő lenne, hogy nálam valaha is jelentkezzen? - tettem fel a kérdést.
Az úszóm megpöccent, de hamar abbamaradt. Valószínűleg a hal leette a csalit és elúszott. De nem nagyon izgatott a dolog.
- Fogalmam sincs merre megyünk mostanság. Annie tartja a fejében ezeket a dolgokat. Most az Aliz Csodaországban a fő attrakciónk télire.
Felhúztam a szemöldököm.
- Beszélhetünk a csajokról... Tudod hogy Rebi a barátnőm, nem?
Karba tett kézzel hátradőltem a széken, és élveztem, hogy a meleg napsugarak az arcomat érik.

Budanekeresd
okt. 18.
összekaparjuk a hugit

Egy jól eltelt hét, és egy kellemes kocsmázás után ki gondolta volna, hogy október tizennyolcadika lehet egy borzalmas nap is? Kezeket fel. Na. Senki.
Félig-meddig józanul tértünk nyugovóra. Már épp kezdett felkelni a nap, amikor felpattant a szemem. Valami nem stimmelt. Rossz érzésem volt, bár nem tudtam megmondani mit éreztem. De éreztem, azt egyszer biztos. Körülnéztem a lakókocsiban. Miután megláttam Annie üres ágyát, kezdtem aggódni. Mióta szakítottak Noellel, nem volt mindig fényes hangulatában. Történetesen azt is tudom, hogy rengeteget sírt azóta, de mint jó bátyja, nem kérdezősködtem a körülményekről, egyszerűen csak ott voltam, ha kellettem. Ahogy Máté és Sebastien is.
Kiléptem a lakókocsi ajtaján és körbejártam a környékét. Semmi. Annie minta felszívódott volna.
Elindultam Mátéhoz, hogy megnézzem nem ott van-e. Azonban Máténál sem volt. Máté pedig nyugodtan hortyogott az ágyában.
Kezdtem rosszra gondolni. Annie talán elment sétálni a sötétben és eltévedt. Most pedig már farkasok nevelik fel, meg hasonlók.
Máté ágya fölé álltam és megböktem a vállát.
- Máté! Kelj már fel! Annelie eltűnt.
Megböktem még párszor a vállát, hátha hatással lesz rá.

Budanekeresd
okt. 18.
összekaparjuk a hugit

El se hittem, hogy sikerült végre felébresztenem. Láthatólag nem izgult annyira, mint én. Komótosan elővette a doboz cigit a zsebéből és rágyújtott, miközben én a már majdnem a falnak mentem. Hogy tud ilyen nyugodtan viselkedni? Mindenesetre nem hibáztattam. Már kezdtem arra gondolni, hogy csak én reagálom túl a dolgot.
- Az jó ötlet. Ott még nem.
Őszintén szólva eszembe se jutott arra keresni. Lehet, hogy közrejátszott az enyhe tompaság, ami a kocsmázás utáni kialvatlanságomon alapult.
A nyugtalan hangulat miatt nem volt kedvem társalogni, igyekeztem inkább lehűteni a fejemet. Ami azonban az után jött, nem igazán segített saját magam lenyugtatásában.
Először azt érzékeltem, hogy Máté megtorpant és a szájából a földre pottyant a félig elszívott cigaretta. Aztán én is megláttam...
Ott feküdt a saját vérében a földön. Egy hatalmas vörös tócsában. A lábam majdnem gyökeret vetett. A fejem kóvályogni kezdett, apró fekete pöttyök táncoltak a szemem előtt. A lábaim megindultak a vörös kupac felé. Éreztem, hogy pár másodperc alatt leizzadtam mindenütt.
Amikor végre a húgom teste mellé értem, pár centire tőle földre rogytam. A fejem még mindig nem volt tiszta. Láttam a szőke tincseibe száradt vért. Arra gondoltam, hogy mióta lehetett eszméletlenül a földön. Fél órája? Vagy több ideje?
Amint kitisztult a fejem és képes lettem ép ésszel gondolkozni, ellenőriztem a pulzusát a nyakán. A szíve vert, a mellkasa pedig lassan, de emelkedett és süllyedt.
- Máté, gyere már ide! Segítened kell. - A második mondatra elcsuklott a hangom.
- Valószínűleg eltört pár bordája. A fejéből pedig ömlik a vér. Segítség kell.
Lehámoztam magamról a pulcsimat és leszakítottam az egyik ujját. Körbetekertem vele a feje körül a sebet, de az anyag pillanatok alatt átázott.

 

Keringő, Rebusommal
Pingvin(g)ben

Furcsa belegondolnom, hogy annyi év után, idén nekünk szól a zene. A fejemben végigpörgött az itt töltött több mint négy évem.
Torkomban dobogó szívvel nyújtottam a barátnőm felé a kezem, miután Annie felkonferálta a végzősöket, köztük engem is.
Izgultam, a kezem jéghideg volt az izgalomtól. Féltem, hogy elbénázom, vagy rálépek Rebi lábára. Pedig rengeteget próbáltunk, olyannyira, hogy betéve tudtam mindenki helyét, nem csak az enyémet.
Miután elfoglaltuk a helyünket, remegő kezemet karcsú derekára tettem. A másik kezemre pillantva elmosolyodtam. Rebi törékeny keze majdnem elveszett az én kezemben.
- Gyönyörű vagy. - suttogtam.
A zene felcsendült, mi pedig rutinos léptekkel kezdtük el a keringőt.
- Ijesztő belegondolni, hogy mindjárt év vége és mindenki belekezd az új életébe.
Rebi tudta ugyan, hogy Harry a lehetőségeihez híven próbál az iskola falai között maradni, és mestertanonci képzésre jelentkezni, azonban semmi nem volt még biztos.
Harold beszélgetés közben jött rá, mennyire magától jönnek a lépések, és mennyire nem kell odafigyelnie, hogy jól lépjen.

All I want for Christmas
Pingvin(g)ben

Miután vége lett a keringőnek, Rebivel elindultunk a színfalak mögé átöltözni és kifújni magunkat a fellépés előtt. Nekem nem kellett nagyon átöltöznöm, úgy gondoltam maradok az öltönyben, mert miért ne?
Mielőtt színpadra léptünk volna, ismét eluralkodott rajtam a lámpaláz. Hülyeség, de így van. A cirkuszban rengetegszer léptem fel táncos előadásban, de ott légtáncoltam, az jóval könnyebb mint a földön. Nekem. Ott nem kell félni, hogy rálépsz a párod lábára. Ha valamit elrontasz, magadon kívül senki nem veszi észre, maximum ha lepottyansz. De ilyen sosem történt még velem.
Az utóbbi napokban, hetekben egyfolytában próbáltunk, gyakoroltunk. Komolyan többet gyakoroltuk erre a három perces előadásra, mint a cirkuszban az egész estés fellépésekre. Viszont így bizton állíthattam, hogy tudom mit kell csinálnom.
Felcsendült a jól ismert zene. A színpad mögött már fészkelődni kezdtünk hatan, és mire az All I want for Christmas is you mondat elhangzott, fel is röpültünk a színpadra.
A jól betanult mozdulatsor után a három fiú, Norbi, Bence és én letérdeltünk, amíg a lányok egyedül táncoltak.
Tánc közben rájöttem milyen hülyeség volt öltönyben maradni. Ahogy kimelegedtem, egyre jobban tapadt az anyag a hátamra.
Amint letáncoltuk a páros részünket, lementünk a színpadról és jött a másik három páros, először a három lánnyal, majd a fiúk is megérkeztek.
Egy rövid ideig tartó átvezetés után siettem megint a színpadra. Most a korábban táncoló hat páros, köztük én és Rebi is táncoltunk.
A nagy kapkodás közben majdnem el is taknyoltam, miközben újra lerohantunk a színpadról, hogy az öt piros ruhás lánynak adjunk helyet, köztük a húgomnak is.
Az utolsó pár sort pedig már mind együtt táncoltuk, kifulladva, kipirosodva, leizzadva. De közben mindenki vigyorgott.
Az elején nem akartam részt venni a táncban, de már örültem neki, hogy belerángattak. Nagyon jó buli volt.

Legszebb végzős kishúg

Amint a húgommal az oldalamon beléptem a Nagyterembe, ismerős érzés fogott el. Tavaly ilyenkor én éltem át amit most ő.

A Nagyterem egészen átalakult.
- Hűha. Sok melód volt benne, mi? – fordultam hozzá, viszonozva az ölelését.
Legszívesebben barackot nyomtam volna a fejére ahogy annak idején, de nem lett volna kedvem békítő hadjáratra indulni az összekócolt haja miatt.
Sokat készült, gyakorolt a keringőre, szervezte a bált és hasonlók. Szinte nem láttam egész hónapban.
- Ne aggódj! A múltkori után ne mondd, hogy nem tudsz lenyomni egy keringőt…  - utaltam a karácsonyi fellépésünkre.

Tényleg! Milyen nehezen is vett rá, hogy én is fellépjek… Végül tök jól sült el.

Őszintén szólva jobban féltem attól hogy én lépek a lábára mintsem fordítva, annak ellenére hogy tavaly is táncoltam keringőt.

Legszebb végzős kishúg

Már jó régen tudtuk, hogy én fogok táncolni Annie-vel a végzős bálján, bár azt hittem lepasszol majd miután megint összejött Noellel. De nem tette, és ennek nagyon örültem. Tudom, hogy milyen fontos neki ez a bál, nem csak azért mert ezt is ő szervezte, hanem mert ez a sajátja. És büszkén vonultam fel a keringőhöz vele.
Jól táncoltunk együtt, végül is ez a normális ha két testvér ilyen közel áll egymáshoz, nem? Még akkor is ha az egyik tag botlábú. Jó az talán nem vagyok, de valljuk be a tánc a levegőben jobban megy.
Szerencsére nem hoztunk szégyent a nevünkre.
- Bár tegyük hozzá, jobb szeretem a légtáncot mint ezt. - rogytam le mellé egy másik székre - Na és lepasszoljalak a pasidnak, vagy előbb megkóstolod a bátyáddal azt a híres vakondtúrás tortát, mielőtt lelép? - kacsintottam a húgomra.
Nem terveztem sokáig maradni. Van még néhány elintéznivalóm, többek között kiengedni Gorint vadászni. Mióta eljött a párzási időszak, kicsit nehezebben viseli a kastélybeli életet, így van hogy egész éjszaka elvan valamerre és csak reggel tér vissza.