Lanetta

Mosolyogva sétálgatott az erdő félhomályában, élvezve, hogy a kellemes meleg simogatja a bőrét. Iskolai egyenruháját még nem vette át, ki akarta élvezni, hogy normális ruhát viselhet. Szürke farmernadrágja szorosan simult lábaira, magas szárú szürke cipőjében hangtalanul sétált végig az erdőben. Zöld hosszúujjú pólója kiemelte halvány izmait, így akár erősnek is lehetett volna nézni. Fekete hegedűtokját a hátán átvetve viselte, így haladt végig a lombok árnyékában. Néha megállt, és körbenézett, hátha meglát egy-egy állatot, de még egy kismadarat sem. Így aztán eseménytelen sétáját csak a faház felfedezése szakította meg. A kissé rozoga épület azonnal felkeltette Domi érdeklődését, így egy laza hegedűtok igazítás után nyomban elkezdett felfelé mászni. Fent körbenézve két dolgot vehetett észre, hogy a hely tele van babzsákokkal, és a rajta kívül ott lévő személyt, egy korabeli lányt. Mosolyogva fordult felé, és köszönt rá.
- Szia! Én Cseke Domokos vagyok. És te?

Kicsit körbefordult a faházban, megszemlélve a babzsákokat, és hálózsákokat. Úgy látszik mások is felfedezték a helyet maguknak. És jól is érezhették magukat. Volt néhány szeretlek felirat a falon. Domi kissé elmosolyodik, és vissza fordul a lány felé.
- Te is eridonos vagy? Én is idén kezdtem. És, felfedezted már a kastélyt?
Mondja, miközben a lerakja a hegedűt a babzsákra, és ő maga is lehuppan mellé. Figyeli a szőke ciklont, nézi a mozdulatait, az arcát, a testét, a derekára kötött pulcsit... Majd szeme nyomban visszavándorolt a lány tekintetére, és folytatta kérdéseit.
- Honnan jöttél? Én Pécsről.
Reméli, hogy nem zavarja a lányt a folyamatosan beszéde, ő az első akivel találkozott, nem ártana megismernie a háztársait, főleg, ha azok szép lányok.

Már éppen ugrott volna fel, hogy segítsen a lánynak, ám az már össze is húzta a függönyt, és visszaült vele szemben. Amikor a tájékozódási képességek teljes hiányáról esik szó, kissé felnevet, majd körbemutatva a kis házikóban jelenti be.
- Nekem itt is sikerülne elvesznem.
Eger környékén még nem nagyon járt, így aztán nem tud viszonyítani, kérdezné is, hogy milyen vidék, azonban a téma gyorsan az egyik kedvenc tárgyára terelődik, így csillogó szemekkel kezd magyarázni a hangszerről.
- Igen, nagyon sokat szoktam zenélni. Kiskorom óta hegedülök folyamatosan. Ha szeretnéd játszok is valamit.
Mosolyog, és már cipzározza is ki a tokot, veszi elő a hegedűt, megszorítja a vonó szőrt, és megemeli a hangszert.
- Szóval, mit szeretnél, mi legyen?

Scarlett

Kissé unatkozva sétált a városban. Annyi jót hallott a helyről, hogy gondolta ő maga is megtekinti, így aztán felkapva szokásos cipő, szűk farmer, hosszúujjú kombóját elindult a városnéző túrára. Csak azzal nem számolt, hogy egyedül eléggé elveszetten bolyongott. Azonban egyszercsak zeneszó ütötte meg a fülét, ezt követve pedig egy térre lyukadt ki. "Boglyas tér" olvasta le a feliratot az egyik ház feláról. Szokásos hegedűtok igazítás, majd a vörös felső ujjának feljebb tűrése, és a zeneszó követése következett. Így akadt rá a padon ücsörgő lányra, aki alig lehetett idősebb nála. Eléggé úgy tűnt, hogy a másik a cipőjével van elfoglalva, így aztán csak halkan dúdolta vele a dallamot, majd amint a leány befejezte a dalt, mosolyogva köszöntötte.
- Szia! Nagyon szép volt. Csatlakozhatok esetleg én is? Cseke Domokos.
Nyújtotta kezét a lány felé, majd figyelmesen várta a reakcióját.

Mosolyogva hallgatta a lány szavait, majd amikor rábízta a választást, újfent felcsillant a szeme. Haját hátradobva kelt fel a babzsákból, mert valljuk be, azon ülve nem olyan egyszerű hegedülni. Újfent megemelte a fekete hangszert, és egy lassú, szomorkás dalba kezdett. Énekelni nem mert hozzá, az ő hangja nem olyan tiszta, mint a hegedűé, azonban a lány ismerheti a dalt. "Egy gyönyörű leányról szól, akinek népe az erdőben élt, ő maga pedig minden éjjel a Hold fénye alatt táncolt, az állatokkal, és a csillagokkal. Egy éjjel egy vadász járt arra, aki azon nyomban beleszeretett a lányba és zsákmány nélkül tért haza. Onnantól kezdve napokon keresztül. Mígnem egy a népéből való férfival jelent meg a lány, a vadászt pedig, aki a bokrok közül lesett, mint mindig, olyan féltékenység öntötte el, hogy azon nyomban véget vetett az életüknek, majd magával is végzett." A dallam néhol még vidámnak is tűnhetett, ahol a táncoló leányról van szó, vagy a szerelembeesésről, azonban a vége felé egyre baljóslatúbb, míg végül szomorú melódiába csap át, és hirtelen szakad vége, mint a három szerelmes életének.
- Hát, nekem ez a kedvencem, bár nem túl vidám.
Mondja halkan, egy kis szünet után.
- Persze tudok boldogabb dalokat is játszani, meg feldolgozásokat is, ha szeretnél.

Scarlett

Amikor a lány befejezte a dalt, és igenlő választ adott Domi kérdésére, azon nyomban helyet foglalt mellette, és elkezdte előszedni hangszerét. Rövid hangolás, és próbajáték után, rámosolygott a lányra, és biztató hangon így szólt.
- Örvendek. Hát, komolyzenét, népzenét, meg modern feldolgozásokat is. Mikor mihez van hangulatom. De a komolyzenét annyira nem szeretem, túl kötött.
Persze, van az a hangulat, amikor azt játszik legszívesebben, de a feldolgozások, és a népdalok, amikbe különböző díszítéseket tehetett bele szabadon, persze nem túlcsicsázva a dolgot, sokkal közelebb álltak a szívéhez. Kissé elgondolkodott, a válasz előtt, nem igazán biztos az időpontban. Elég fiatalon kezdett zenélni, így aztán nem sok emléke van a pontos időről.
- Hát, olyan két-három éves lehettem, de nem tudom. Az biztos, hogy hegedűvel a kezemben nőttem fel.
Egy pillantással nyugtázta, hogy a lány kitette a tokot, de nem fűzött hozzá megjegyzést, helyette inkább ő maga is kérdezett párat.
- És te? Mióta zenélsz? És mit szoktál játszani, biztosan találunk valami olyat, amit mind a ketten tudunk, és szeretünk. Csak ne Vivaldit.

Lanetta



A lány nem tévedett, valóban bátorító mosoly suhant át Domi arcán, amikor meghallotta, hogy a másik dudorászik. Szerette, ha van aki énekel a játéka alatt, így nem érezte annyira egyedülinek a dolgot. Amikor pedig elkezdte az utolsó versszakot, akkor Domi szélesen elmosolyodott játék közben. Már amennyire a dalból áradó melankólia engedte ezt neki. Amíg játszott, szinte euforikus érzés kerítette hatalmába, és ez nem szűnt akkor sem, amikor leengedte hangszerét. Mosolyogva tekintett a lányra, és nyugtatta meg.
- Ne aggódj, én kifejezetten örültem neki. Szerintem is. Sőt, szerintem sokkal több szomorú dal van, ami szép, mint a vidámak. Mélyebb érzéseket adnak át.
A következő kérdésen már kicsit elgondolkodik, elég sok dolgot tanult meg, és nem egy előadó van, akinek csak egy-egy dalát ismeri, és jásza, mert az tetszett csak meg neki. Végül a sokból hármat emelt ki, akiknek a dalai közül sokat ismer.
- Hát esetleg a francia előadó, Zaz, dalai, vagy ha magyar talajon maradunk, akkor Qimby, Kispál, vagy Kiscsillag, de az utolsó kettő nagyjából ugyanaz stílusra. Ha gondolod én játszok szívesen, énekelhetsz.
Ajánlja fel mosolyogva a lánynak.

Scarlett


Domi érdeklődve hallgatta a lányt, és nem kerülte el a figyelmét a ragyogás sem, ami szinte áradt a lány mosolyából, ahogyan a zenéről beszélt. Ha annyi idős a lány, mint ő, akkor legalább hét-nyolc éve zenél ő is. Ezek alapján kellemes kis zenebonát fognak csapni itt a téren. Kérdés, hogy zavar-e valakit, ha gyűjtögetnek is érte. Néhányan már most is furcsán néztek rájuk, ahogy elvonultak a pad előtt, bár ezt inkább tudható be annak, hogy nem zenélnek, csak a tok van kint.
- Bármit el lehet játszani, bármin. Hallottam már metálosított Bachot, és népzenésített metált is. Higgy nekem. Én elég sokfélét játszok, így aztán a döntést rád bízom. Ha a dal ismeretlen amit mondasz, akkor úgyis szólni fogok. Vagy extrém esetben egyszerűen csak nem kezdek játszani. De én magam inkább altert játszok. Quimby, Kispál, Kiscsillag, Anna and the Barbies, ha hazaiakról van szó. Külföldit meg jórészt csak franciákat. Zaz-t mondjuk. Szóval a döntés a te kezedben van. Viszont, ha elég vállalkozó szellemű vagy, akkor megpróbálhatunk Vivaldit is.
Mondja tökéletesen komoly arckifejezéssel.

Lana


Csendben hallgatta végig a lány eszmefuttatását, és bólogatott is hozzá, hiszen egyetért vele, majd amikor az ficeregni kezdett, maga is megváltoztatta helyzetét, neki dőlt a falnak, és a hegedűt leengedte a hasa elé, de így is két kézzel fogta. Be kell szereznem egy ilyet. Suhant át agyán a gondolat, majd szállt is tova, amikor Lanetta megemlítette, hogy ismeri Kispálék munkásságát.
- Hát, tulajdonképpen bármelyiket, nyilván nem mindet, de jórészt. Ha mondasz egy kedvencet, akkor meglátjuk, hogy tudom. Vagy ha bízol a döntésemben, akkor Kiscsillag, Légyszíves. Azt például nagyon szeretem.
Mondja, és lepengeti az első pár hangot a kezeiben lévő hangszeren.

Lana


- Ennek örülök. Akkor az jó lesz? Ne aggódj, éneklés közben szerintem eszedbe fog jutni. Ha meg nem, akkor sincs baj, nem koncertet adunk, csak zenélgeünk egyet magunkban.
Mondta, mosolyogva, majd kissé elgondolkodva tette hozzá.
- Én szeretem, hogy ennyi ember van itt. Sosem bírtam sokáig elviselni, ha nem vettek körül emberek. Vagy legalább egy valaki.
Majd fölemelte a hangszert és lágyan játszani kezdett. "Vigyetek el engem is lassúzni srácok, vigyetek el innen, mert nem jön ide más." Hegedűn a dal jóval lágyabb, és a dobok nélkül nem olyan pattogós, de amit lehet, azt a ritmussal visszaadja. De a feldolgozás éppen azért feldolgozás, mert nem pontosan ugyanaz, mint az eredeti.

Scarlett



Nézve a kirakott gitártokot, rájött, hogy bizony alaposan le van égve. Persze drága szülei küldenek neki valamennyit havonta, és egész jól be is szokta osztani, de azért nincs nagyon eleresztve. Amikor a lány Vivaldit emlegeti, elmosolyodik, és kis híján nevetni is kezd.
- Nyugi csak vicceltem. De ha gondolod, holnap is zenélhetünk, és akkor keresek neked kottát. Zaz, Je veux. Az tökéletes. Je veux d'l'amour, d'la joie, de la bonne humeur, C'n'est pas votre argent qui f'ra mon bonheur.
Kezdi dúdolgatni a jól ismert dal refrénjét. Amikor a lány játszani kezd, ő maga is, belekezd a dalba, a két hangszer tökéletesen hangzik együtt, a lány hangja pedig dob rajta még egy kicsit. A franciája valóban nem a legjobb, de egész jól megjegyezte a kiejtést. Domi néha rámosolygott az emberekre, a bedobott pénzeket pedig egy biccentéssel köszönte meg. Amikor a dal utolsó hangjai is elhaltak, akkor mosolyogva tekintett a lányra.
- Ezt máskor is csinálnunk kell.
Jelentette be a tényállást, hisz valóban úgy érezte, kár lenne veszni hagyni ezt, ha ilyen jól hangzik együtt.
- Néhány dalát igen, bár ritkán játszom. De megpróbálhatjuk, ha gondolod.

Scarlett



A dal csodája még mindig átjárta a testét, és nem is volt sok ideje, hogy lenyugodjon az eufóriából, amit a zene okozott neki, hiszen már meg is volt a következő dal. Michael Jackson, Billie Jean. Remek lesz. Mosolyogva emelte fel újra a hegedűt, és kezdett játszani, a gitáros bevezető után, de még az ének előtt beszállva. A dal csodaként száll végig a téren, megdobogtatva az emberek szívét. Domokos már nem is figyelt az emberekre, lehunyt szemmel élvezte amit létrehoztak ketten. Teste együtt mozgott az ütemmel, a zene minden rezdülését átvéve. Amikor ennek a dalnak is vége lett, már úgy érezte, mintha néhány lépéssel a föld felett járna, szinte tömény boldogságként létezett.
- Ez csodálatos volt. Bárcsak mindig itt ülhetnék, és zenélhetnénk.
Sóhajt fel, továbbra is csukott szemmel. Majd kinyitja szemét, és ránéz a lányra.
- Következőnek? Kispál és a borz? Mondjuk Húsrágó hídverő? Vagy legyen inkább Vivaldi?

Lana




Csukott szemekkel, teljesen átadva magát a dalnak élvezte ezt a pár percet, amíg énekeltek, zenéltek. Majd észre sem vette, már át is váltott egy másik dalra, amikor ennek vége lett. Egy vidámabb, másfajta dalra, az Anna and the Barbiestól. "Főzzünk csókból, baracklekvárt, amíg van elég! Amíg a nektár, túl nem csordul, a peremén!" És csak játszott, játszott csukott szemmel, csak a hegedű, és a lány hangjára koncentrálva, teljesen elmerülve a zenében.

Lana


A lány hangja rántotta vissza a valóságba a zene ölelő karjaiból, a föld rideg talajára. Kissé elgondolkodik a kérdésen, igazából nem gondolkozott még vele, hogy mit szeretne kezdeni a zenével a jövőben.
- Köszönöm. Igazából nem nagyon tudom, hogy mi lesz vele, én azért zenélek, mert élvezem, és szeretem csinálni, de nem gondoltam még rá, hogy ebből éljek meg. De szerintem más megélhetést találok majd.
Válaszolt a kérdésre mosolyogva, majd leült a babzsákra, és elrakta a hangszert.
- Nem írtam, bár még nem is próbáltam. Majd talán, ha lesz kinek, akkor írok egyet.
Dőlt  hátra kényelmesen, és valóban elgondolkodott rajta, hogy ha egyszer megtalálja azt az embert, akkor ír neki dalt.
- És te? Játszol valamilyen hangszeren?

Scarlett


A dalok csodája teljesen felemelte a földről, úgy érezte, mintha valahol máshol járt volna, azonban mint minden csodának, egyszer ennek is vége szakadt. Nevezetesen akkor, amikor már kezdett telni az idő, és kezdtek fájni az ujjai a sok hegedüléstől, így aztán örömmel fogadta a javaslatot, hogy menjenek költsék el amit kerestek, ő maga sem szereti sokáig tartogatni a pénzt, így aztán gyakorlott, és gyors mozdulatokkal rakta e a hegedűjét, és vette vállára a hangszert, majd kelt fel. Mosolyogva fordult a lány felé.
- Mit szólnál egy teához? Van valami kellemes teaház a környéken?
Kérdezte, majd ha választ kap, akkor azonnal megindul a lánnyal az oldalán.

L


Mosolyogva figyelte a babzsákfoglaló mutatványt, és közben halkan felkuncogott, hiszen vannak dolgok, amik mindenképpen kihozzák az emberből a nevetést. Amikor a lány alaposan megpaskolgatta, elrendezgette, meg kitudja mit csinált a babzsákkal, és végre elhelyezkedett a vörös textildarabon, akkor válaszol.
- Igazából halvány sejtelmem sincsen, de majdcsak kitalálok valamit. Előttem a suli, és még utána is lehetek mestertanonc, szóval bőven van időm mindenre.
Mondta, minden bizalmát a jövőbe fektetve, miközben tekintetével követte, hogy merre néz a lány. A hálózsákokra pillantva nem gondol semmi jóra, valami szivárványos, vattacukros éjfélig beszélgetős bulikra, meglehetősen biztos benne, hogy itt durvább dolgok folytak. Vagy éppen lágyabbak, ki hogyan szereti. Megrázza egy kicsit fejét, és visszafordul a lány felé.
- Ha megírom akkor talán. Persze ez nagyban függ attól, hogy megírom-e valaha.
Mosolygott, és közebn ő maga is máshogyan helyezkedett a zsákon, hiszen nem lehet folyamatosan ugyanabban a pózban üldögélni, teljesen elzsibbad az ember.
- Ez kár. Pedig szerintem megérte volna valami füldugót beszerezni mellé, vagy ha annyira rossz volt, akkor másik tanárt keresni. De abbahagyni, azt nem. Bár, nekem jó tanárom volt, szóval nem igazán tudom milyen ha a tanár kiállhatatlan.

Lanetta- zárás


A fülemüle érkezése, a morajlás, az elsuhanó állatok, mind olyan gyorsan történt, hogy Domokosnak ideje sem volt felfogni, hogy mi történik, így aztán nem is nagyon tudta követni az eseményeke, csak szorosan kapaszkodott a hegedűtokba, és mire leesett neki, hogy mi az a fehér tollcsomó a lány közelében, addigra a madár már a padlón hevert sóbálványként. Domokos ekkor pattant fel, és egy szó nélkül kapta el a lány karját, majd iramodott meg az ajtó irányába. Gyorsan szedve a lépcsőfokokat hamar lent volt, és komolyan a lány szemébe nézett.
- Te fuss vissza a kastélyba, amilyen gyorsan csak tudsz. Itt leszek mögötted. Mozgás!
Kiáltotta, majd a lány nyomában megindult Bagolykő kastélya felé, a biztonságot nyújtó falakhoz. Azonban futás közben egy kiálló gyökérben megbotlott, és hasra vágódva, terült el a földön. Hegedűje kicsúszott a kezéből, a pálcája szintúgy, és nemsokára mindkettő apró darabokban összetörve állapodott meg az erdő talaján. Az állatok patája senkit nem kímélt. A fiút sem. Paták taposták testét mindenütt, a karjait, a lábát, a törzsét, a nyakát, a fejét. Iszonyatos kínok közepette feküdt a paták alatt. Azonban nem sokáig szenvedett, egy vaddisznó patája hozta el neki a megváltást, olyan helyre ugrott ugyanis, hogy a fiú szervezete végleg feladta tőle. Szeméből lassan tűnt el a fény, ajkain hangtalan kiáltás formálódott, majd teste végleg elernyedt, gyengén, erőtlenül.