28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma! ✴
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kiss Veronika összes hozzászólása (30 darab)

Oldalak: [1] Le
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2015. július 26. 12:54 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

Ismeretlen helyeken bóklásztam. De nem csak a kastély volt ismeretlen, hanem az egész helyzet is. Még hogy én boszorkány vagyok? Tudok varázsolni? Ez az egész annyira furcsa, de legbelül mégis megnyugtató. Mintha az iskola levelével pár, eddig igen nehéz kérdésem, megválaszolódott volna. Talán ezért nem teketóriáztam otthon, hanem rögtön fogtam a sátorfámat, és már utaztam is ide, hogy a velem kapcsolatos, többi, érdekes dologról is kiderüljön az igazság.
Most viszont itt vagyok, de mégsem érzem azt, hogy megvilágosodtam volna. Sőt ellenkezőleg! Annyi újdonság vesz itt körül. Mindenki pálcákkal járkál nagyon bizarr ruhákban, az emberek olyanokról beszélnek, mint a kviddics, a festmények pedig... A festmények beszélnek és mozognak! Én alapvetően egy nyugodt valakinek mondom magamat, de amikor az egyik, hosszú, kanyargó folyosóról áttértem egy másikra, az egyik festett alak úgy megijesztett, hogy azt hittem, ott halok meg rögtön. Rögtön arrébb álltam. Azóta pedig csak járkálgatok.
Ha a helyzetfelismerőképességem nem csal, akkor most a nyugati szárnyban lehetek valahol. De ez nem biztos, mert most szinte egy lélek se jár erre. Az ajtókat nézegetem, és hirtelen megpillantok egy igen hívogató, piros ajtót. A kezemet a kilincsre teszem, pár pillanatig még tanakodom, hogy kinyissam-e, de végül benyitok. Víz van előttem, de rengeteg. Benyújtom a kezem, aztán kihúzom. Ez valóban víz. De miért száraz a kezem? Talán ezen már meg sem kéne lepődnöm, ezen a helyen úgy látszik, ha valami hihetetlennek látszik, akkor az a valóság. Lassan bemerészkedek, levegőt is kapok, ezért kinyitom a szemem. Mintha csak egy tengerről szóló természetfilmet látnék otthon! Körbefordulok, és megpillantok egy zongorát. Már nem lepődöm meg, ez itt Bagolykő. Itt bármi megtörténhet.
Utoljára módosította:Kiss Veronika , 2015. július 27. 17:22
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2015. július 26. 14:44 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

Nagyon érdekes úgy a vízben lenni, hogy meg sem érzed. Már többször búvárkodtam, amikor a családommal Horvátországban nyaraltunk, és ezért tudom, hogy az mennyire más érzés. Ott minden nagyon bonyolult, hiszen már magát a ruhát is rendkívül nehéz fölvenni, valamint viselni. Itt viszont könnyedén lépkedhetek, és nem történik semmi baj. Felemelő érzés! Ez az egész terem megnyugtat, ugyanis olyan, mint én most. A valóság és a képzelet határán mozog. Pár nappal ezelőtt még a sima, átlagos életemet éltem, iskolába jártam, matekot tanultam, moziba jártam. Most pedig egy vízzel teli teremben állok, később pedig olyasmiről fogok tanulni, mint a repülés vagy a bájitalok.
Nemsokára úgy érzem, hogy közelebb mehetek a zongorához, ezért így is teszek, majd az ujjaimmal finoman végigsimítok a hangszeren, és közben jut arra is időm, hogy jobban végigmérjem. Nagyon szépnek, jól kidolgozottnak találom.
~Talán játszhatnék is rajta - gondolom.
Ekkor azonban egy kis víz sodródik felém, már amennyire itt ezt megteheti, hiszen bizonyára varázslat okozza ezt az egész csodálatos dolgot ebben a helyiségben. Odafordulok, és egy lányt pillantok meg. Elmosolyodom, egyrészt, mert üdvözölni szeretném, és nem tudom, hogy lehet-e itt beszélni, másrészt eszembe jut, hogy annyira elmélyedtem a gondolataimban, hogy észre se vettem, hogy megjött. Ezután lenyomom az egyik billentyűt kíváncsian nézve, hogy mit reagál.
Utoljára módosította:Kiss Veronika , 2015. július 31. 10:47
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2015. július 27. 17:14 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

A lenyomás hatására nem a megszokott, hanem egy igen tompa hangocska hallatszódik. Ez azonban nem okoz meglepetést a számomra, kicsit már megszoktam, ami itt történik, ezért bizonyára a szobában található varázslat nem terjed ki arra is, hogy a hang megfelelő legyen. Tehát beszélni sem lehet, akárcsak máshol, normális vizekben, ahol amúgy néha azért vicces tud lenni a társalgás a lemerülés után. Emlékszem kisebb koromban számtalan alkalommal játszottunk egy játékot a különféle strandokon. A lényege az volt, hogy visszaszámlálás után mindenki lemerült a víz alá, és az egyikünk mondott vagy énekelt valamit, már amennyire tudott, és utána pedig a többieknek ki kellett találnia. Mindig nagyon jól szórakoztunk, mikor ezt csináltuk. Érdekes most erre gondolni, most, hogy itt vagyok, és érzem, hogy ez a korszak lezárult, és nem csak azért, mert már nem vagyok 6 éves, hanem azért, mert a testvéreim nem jöhetnek ide, és ezért a hétköznapi dolgaim mostantól nem velük kapcsolatosak lesznek, nem ők fognak majd eszembe jutni, ha ilyesmiről elmélkedek. Vagy mégis? Ki tudja? Igazából mindegy is, meglátom majd, hogy mit hoz a jövő.
A lány, akire rámosolyogtam üdvözlő szándékkal, integet, utána odajön hozzám, és leül a zongora elé. Játszani kezd, és bár furcsa dallam szól, én felismerem a darabot. Nagyon híres, természetesen az én ujjaim is gyakran koptatták már a billentyűket azért, hogy ez a szám felcsendüljön. Most, hogy így belegondolok, nagyon is szeretem. Belemélyülök, behunyom a szemem, és mire ismét feleszmélek, azt veszem észre, hogy egy kis táncot kreáltam társam zongorajátékára. Nem szégyellem el magam, ahogy mások tennék, szerintem, ha valaki élvezi a zenét, abban semmi kivetnivaló nincs. Nem értem meg, amikor mások bolondnak tartják azokat, akik az utcán dudorásznak vagy fütyülnek. Én ezért folytatom a táncomat, és közben mosolygok, átadom magam a Für Elise világának.
Utoljára módosította:Kiss Veronika , 2015. július 27. 17:23
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2015. július 31. 10:46 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

Már egészen belejövök a frissen kitalált táncomba. A lábaim között ritmusra váltok, a kezeimmel pedig olyan koreográfiát eszkábálok, hogy azt bármelyik zenés előadás rendezője megirigyelhetné. Végül azonban a lány befejezi a darabot, ezért én is leállok egy utolsó bravúros mozdulattal. Iskolatársammal találkozik a tekintetünk, ő mosolyog, én meg nevetek egy picit. De hálás is vagyok neki, mert az ő segítségével olyan szabad lehettem erre a kevés időre, mint amennyire már régóta nem lehettem. Bár az eléggé furcsa, hogy egy olyan valakivel osztom meg a belső, elzárt érzéseimet, akivel most találkoztam, és még egy szót sem beszéltünk. Talán a helyzet teszi? Vagy ez az új világ, amibe pár napja belecsöppentem? Vajon itt a Bagolykőben teljesen más jellemem lesz? Remélem, hogy nem a rossz irányba fogok ebből a szempontból haladni.
A társam ezután egy nagyon jól kigondolt activity-be kezd. A vízben a kezeivel zongorán való játékot imitál, ezután pedig rám mutat.
~Szeretnéd, hogy én is mutassak valamit? - kérdezem meg tőle gondolatban. ~Mit szólnál még egy Beethoven-hez? - morfondírozok tovább, és leülök a hangszer elé.
Várok egy szusszantásnyit, utána belekezdek egy olyan műbe, aminek a megtanulása után nagyon büszke voltam magamra, és ezért azóta is mindig nagyon szívesen játszom. Lelkes vagyok ma is, ujjaim éppen ezért könnyedén mozognak, a hangzás persze nem ugyanaz, de ez nem zavar, hiszen így is felismerhető és élvezhető ez a zene. Ebben a helyiségben mindössze ennyi a lényeg. Nem tudok ránézni a másikra, tehát csak bizakodni tudok afelől, hogy elnyerte a tetszését a tudásom. 8 éve találkoztam először az általános iskolában a zongorával, elsős voltam, és akkoriban nem nagyon érdekelt, úgy gondoltam, ez a szüleim legújabb hóbortja, amit majd eldobhatok magamtól, amint egy kicsit nagyobb leszek. Később azonban megtetszett, és mára ugyanúgy hozzátartozik a mindennapjaimhoz, mint például az olvasás.
Utoljára módosította:Kiss Veronika , 2015. július 31. 10:50
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2015. augusztus 16. 13:23 Ugrás a poszthoz

Roxanne Megane Saint-Venant

Most már egészen régen volt, hogy először beléptem a Bagolykő kapuin, és már jól kiismertem magam a kastélyban, de a Bagolyház felé vezető utat valahogy mindig eltévesztettem, talán el van átkozva. Pedig sokszor kellett errefelé járnom, hiszen a szüleim és a testvéreim, varázstalan ember létükre, nagyon viccesnek találták azt, hogy baglyokkal üzengessenek nekem. Mindenfélét küldözgettek, volt, hogy hosszú kézzel írt leveleket, volt, hogy csak pár szavas hülyeségeket, néha képeket, máskor kisebb csekélységeket. Én pedig mindig igyekeztem hasonlóképp válaszolni.
- Ó na végre! - sóhajtok fel, mikor felismerem a Bagolyház felé vezető utat, de rögtön alaposan meg is lepődök, amikor egy nálam pár fejjel magasabb és pár kilóval nehezebb, valószínűleg felsőbb éves, fiú diák landol mellettem úgy, hogy közben engem is felborít.
- Bocsi, nem akartam - veszi rögtön észre magát, de én csak mosolygok, nem igazán történt semmi.
Tovább haladva sok ismerőssel találkozok, akiknek vidáman intek, néhányukkal egy keveset társalgok is, de nem tudom túlzásba vinni, a többség ugyanis siet tanulni, mert ugye vizsgaidőszak van. Én ugye még nem vizsgáztam, de úgy látszik elég nehéz lehet, ha ennyire komolyan veszik. Jobb is majd, ha én is átnézek néhány dolgot, persze a mostani kalandom után.
- Szia Kevin! - köszönök a bagolynak, aki viszonzásul odanyújtja a fejét egy kis cirógatásra.
Elég gyorsan megtaláltuk egymást, pedig gyakorlatilag ebben a percben érkeztem, és ugyebár van egy-két bagoly ezen a helyen, de úgy látszik a családi bagoly nagyon hűséges állat, mert szinte minden alkalommal ez történik. Még emlékszem, hogy milyen érzés volt először belépni az állatkereskedésbe, hogy mennyire meg voltam illetődve, és hiába néztem anyára és apára, az ő arcukon is csak a csodálat tükröződött. Az árus viszont könnyedén kezelte a dolgokat, mintha örök életében mugliknak adott volna el baglyokat, rögtön kérdezte mit szeretnénk, aztán ajánlott egyedeket, utána megvettük Kevint, akivel utána mindenki összebarátkozott, és mára már családtagnak számít, szeretjük mindannyian.
Most a bátyámtól kaptam egy szösszenetet, amelyben leírta, hogy érzi magát Ausztráliában, milyen az új barátnője meg ilyenek. Megmosolygok jó pár részt, és gyorsan kanyaríntok egy választ ugyanebben a témakörben, aztán útjára engedem Kevint. Kicsit forgok vele, nézem, hogy merre megy, és mikor eltűnik észreveszek egy lányt, aki egy neveletlen tollassal néz épp farkas szemet. Jóval idősebbnek ítélem meg magamnál, mégis úgy döntök, hogy megszólítom.
- Üdv! Kiss Veronika vagyok, de csak szólíts Verának, Veronak vagy ahogy szeretnél. Zavarok? - nyújtom a kezem.
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2015. augusztus 18. 13:01 Ugrás a poszthoz

Állia Szipenni

Itt ezen a helyen igen nehéz játszani, de mégis jó érzés, hiszen eddig még nem csináltam ilyet. Ez egy új kihívás, amit egy zenész mindig keres. Nagyon furcsa, hogy hiába nyomom le a billentyűket, ahogy szoktam, mégis csak alig hallható hangok jönnek ki a zongorából. Érdekes, de mégis különleges hangzásúak ezek. Ilyen rövid idő alatt is fontosak lettek a számomra. És, mikor abbahagyom a játékomat, és ránézek a másikra, látom, hogy ő is hasonlóan érez. Én pedig örülök, hogy egy olyasvalakivel találkoztam, mint ő. Mert mi már szavak nélkül is össze tudunk barátkozni, a közös hangszer szeretete ugyanis eltöröl minden akadályt.
A leány aztán hirtelen előveszi a pálcáját. Én feszülten figyelem, kicsit félek is, mert mi van, ha mégsem tetszett neki az, amit előadtam, és most mérgében békává varázsol. Vagy valami ilyesmi. Nem tudom, mit szoktak a boszorkányok meg a varázslók ilyenkor csinálni. Én meg ugye nagyon új vagyok itt. Végül azonban nem varázsol zöld varanggyá, csak egyet bök a pálcával, amelynek hatására a "Fumos" varázsszóra füst jön ki a végéből, azzal pedig ő írni is tud.

"Szép volt."

Ennyi az üzenet. Engem mégis boldogsággal tölt el, mert ki ne örülne annak, ha megdicsérik. Én mondjuk kedves szavakból jó sokat kaptam, amióta az eszemet tudom, de itt a Bagolykőben ez az első alkalom, hogy valaki elismeri a munkámat. Természetesen még nem is nagyon volt erre alkalmuk az itt élőknek. Szívesen válaszolnék a lánynak, de nem ismerem a varázslatot, ezért jobb, ha nem is próbálkozok meg vele, ezért csak mosolygok rá, ezzel remélve, hogy rájön, jólesett, amit írt.
Utoljára módosította:Kiss Veronika , 2015. augusztus 18. 19:48
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2015. szeptember 11. 22:24 Ugrás a poszthoz

Scarlett Conroy

Egyetlen egy dolgot szeretnék most legelőször megtudni, de azt nagyon. Még pedig azt, hogy vajon hol lehetek. Persze az már régen rossz, hogy ilyen kérdésre kell választ találnom, de úgy érzem, hogy ebben a pillanatban nem azon kéne gondolkodnom, hogy mi a jó, és mi nem, mert azzal nem jutok előrébb. Legjobb lesz, ha szépen sorjában visszaemlékezem, hogy mi történt ma.
Korán keltem, és gyorsan elkészültem, úgyhogy eldöntöttem, ma benézek a faluba, mert bár már aránylag hosszú ideje vagyok itt, de mégsem töltöttem ott még sok időt. Mikor már odaértem, nem volt nagyon ötletem, hogy mit csináljak, ezért csak céltalanul sétálgattam, beszélgettem, s nézelődtem. Végigjártam az összes boltot, vettem jó pár hasznos dolgot, és olyat is, amire csak azért voltam hajlandó borsas árat fizetni, mert teljesen lenyűgözött, hogy mennyire érdekes, varázslatos a működése, és ugyebár biztosan nagyon fog majd tetszeni a családomnak, amikor végre hazalátogatok, és a hosszú beszámoló után megmutatom nekik azokat a tárgyakat, amelyek szerintem érdekelhetik őket. A boltok után a lakóházak következtek, amik persze kevésbé voltak mágikusak, de engem mégis ámulatba ejtettek, hisz azért mégsem olyanok voltak, mint azok, mik a mugli világban megszokottak. Talán, ebben viszont már nem vagyok biztos, annyira elmerültem a csodálkozásban, hogy észre sem vettem, hogy közben megváltozott a helyszín, és a pazar bagolyfalvi házak helyett, egy hatalmas, ódon épület előtt álltam meg.
Igen, ez lehet a legvalószínűbb magyarázat arra, hogy ez a cseppet sem bíztató építmény néz velem farkasszemet most, és én, jobb terv nem lévén, csak állom a "tekintetét", és meg sem mozdulok. Túlságosan sokáig ez nem működhet, ezért természetesen úgy 7-8 perc kemény "harc" után érzem, hogy megmozdulnak a lábaim, és utána felfogom, hogy elkezek haladni a bejárat felé, végül pedig látom, hogy belépve mennyivel másabb ez a hely, mint kívülről. Nem, nem abban különbözik, hogy a belső rész, ne lenne lepusztult, hanem abban, hogy a kupolaszerű nappali, a festménymaradványok és a szétszórt tárgyak egy nagyon különleges hangulatot, és ezáltal egy új élményt adnak az embernek. Éppen ezért körbesétálok, és rájövök, hogy nem is olyan rossz, hogy eltévedtem.
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2015. szeptember 18. 17:21 Ugrás a poszthoz

Scarlett Conroy

Először vagyok ilyen félelmetes helyen, mivel régebben, ha tehettem messze elkerültem az ilyesfajta házakat, épületeket, sőt mi több, még a gondolattól is, hogy esetleg én egy kísértetházba be tegyem a lábam, viszolygott mindenem. Pedig az osztálytársaim előszeretettel mentek a volt iskolám régi, ezer éve elhagyatott épületébe, hogy egy kis izgalom legyen az életükben. Engem is hívtak, de én mindig kitaláltam egy-egy jó indokot, hogy "sajnos" most azért vagy ezért nem érek rá.
Sokáig lépdelek a szobákban, és jó pár tárgyat alaposan megnézek. A legtöbbje nem túl érdekes, mert azok csak egyszerű, valószínűleg a Bagolykőből hozott üstök, könyvek, tollak egyebek, de van néhány egészen meghökkentő érdekesség. Vegyük például azt a hatalmas vázát, amit rögtön akkor pillantottam meg, mikor beléptem a jobb oldali terembe. Ez egy fehér színű műalkotás, ami körülbelül akkora mint én, de nem egyszer, hanem legalább kétszer.
Később hirtelen lépések zajára leszek figyelmes, amelyek egyre hangosabbak és egyre közelibbek lesznek, éppen ezért elindulok a bejárat felé, de aztán megtorpanok, mert eszembe jut, hogy ez amúgy egy olyan hely, ahol nem biztos, hogy a környék legkedvesebb és legjobb alakjai fordulnak meg. Ezért  pálcámat elő véve elbújok, és erőteljes figyelemmel vizslatom a hatalmas kaput, amelyen keresztül én is bementem egy negyedórával ezelőtt. A látogató azonban nem ott érkezik, hanem a mellettem lévő ablakon keresztül.
- Szia.. - köszönök, mikor felismerem, hogy egy szőke hajú leányzó landol mellettem. - Te hogyhogy itt? Meg ööö... ki vagy?
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2015. szeptember 20. 09:23 Ugrás a poszthoz

Scarlett Conroy

Kissé én is megijedek, mikor a szőke leányzó egy halk sikoly kíséretében visszaugrik az ablakhoz. Persze jobban belegondolva egy ilyen helyen, lehet, hogy nem lett volna rossz, hogy nem beszéddel jelzem, hogy itt vagyok, hisz mégis csak egy sötét, régi, misztikus kísértetházról beszélünk, amiről egészen biztosan sok-sok pletyka kering mind a faluban, mind az iskolában, és én csak azért nem hallhattam róla eddig, mert még nem vagyok olyan régóta tagja a Bagolykő Mágustanodának.
- Kiss Veronika vagyok, de szólíts Verának vagy Veronak - mutatkozok be, és közen belül azon tépelődök, hogy egy embernek, hogy változhat a hangulata, beszédstílusa ilyen rövid idő alatt ennyire sokat. - Most én is hasonló cipőben járok mint te, mert nem tudom, hogy hogy kerültem ide, ráadásul úgy, hogy nem szoktam olyan helyekre, mint ez, járogatni.
De komolyan ez a Scar tényleg nagyon fura. Először rámförmed, hogy mit keresek itt, aztán azt hangoztatja, hogy ő itt az idősebb, ezek után, mikor már azt várom, hogy még mérgesebben szóljon hozzám, gyorsan bocsánatot kér, és bemutatkozik, s miután én válaszolok, fogja magát, és elindul. Ez, hogy is mondjam, elég sértő a számomra, mert azért mégis csak, ha már találkoztunk, beszélgethetnénk egy keveset, nem? Ezért úgy döntök, hogy utánamegyek, és bármit is fog csinálni, mindenképpen én is vele tartok.
- Ugye nem baj, ha csatlakozok? - kérdezem azért meg a biztonság kedvéért. - A tárgyakat nézed? Nagyon érdekesek.
El sem hiszem, hogy én vagyok az, aki itt kezdeményezi a társalgást. Pár hónappal ezelőtt el se hittem volna, hogy majd efféle dolgot is fogok csinálni, de valahogy amióta idekerültem, állandóan ez van. Többet beszélek, keresem a többiek társaságát, sokszor nyugtalankodok, és még sportolok is. Ez utóbbi a leghihetlenebb.
Utoljára módosította:Kiss Veronika , 2015. szeptember 20. 16:01
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2015. október 8. 20:37 Ugrás a poszthoz

Scarlett Conroy

Ez a lány tényleg furcsa, vagy talán csak nagyon kamasz ezekkel a hirtelen hangulatváltozásokkal, mert most is, miután nagyon kedvesen, és tőlem egészen szokatlanul, hozzászóltam, és megkérdeztem, hogy társulhatok-e, először nagyon hidegen, aztán pedig nem leplezett izgalommal válaszolt.
- Hogy érted, hogy furcsa dolgok? Milyen átok? És persze csatlakoznék - reagálok először.
Átok? Mármint értem, hogy ez a varázslatos világ, és itt bármi megtörténhet, de azt kötve hinném, hogy holmi diákokat össze-vissza átkoznának. Főleg nem házak. Az épületek nem tudnak varázsolni. Vagy igen? Lehet, hogy még nem jártam eleget iskolába, és azért nem tudom. Mindenesetre a leányzó előbbi pár mondata számomra sokkal inkább volt szappanoperába illő, mint félelmetes. És gondolom, ő nem ezt akarta elérni.
- Tudjukki? - kérdezek szinte rögtön vissza. - Mesélsz egy ilyen sztorit. Én sajnos nem ismerek egyet se, de nagyon érdekelne.
Néha rossz érzés, hogy mugli családból jöttem, mert sokszor találkozom azzal a helyzettel, hogy alaptörténeteket nem tudok, és ezért kiszorulok egy beszélgetésből, kivéve, ha vagyok olyan ügyes, hogy gyorsan megkérem a többieket, hogy meséljék el. De még olyankor is gyakran érzek úgy, hogy emiatt én nem vagyok egyenlő velük, én nem érek fel hozzájuk, mert hiába mondanak el pár sztorit, mindig lesz még másik, amelyet nem ismerek. No mindegy, ők viszont azt nem fogják soha megismerni, hogy milyen nyomorogni a metrón, menzán állni a sorban vagy kerülgetni a fura alakokat az utcán. Hupsz, ezt talán annyira nem is bánják.
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2015. október 18. 14:23 Ugrás a poszthoz

Sziasztok! Smiley Hogy vagytok?
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2015. december 6. 18:49 Ugrás a poszthoz

Scarlett Conroy

Most már azért beleborzongok abba, hogy egy jó órája itt vagyok ebben a kísértetházban. Nem igazán az én stílusom. Viszont ez a lány úgy látszik otthonosan mozog itt, valamint az efféle kísérteties témákat is elég jól ismeri. Hiszen mégis ki szokott olyasmit mesélni valakinek az első találkozásukkor, hogy majdnem levágta az ujját vagy felgyújtotta magát? Természetesen az ezzel kapcsolatos vélekedésemet nem mondom ki neki hangosan, sőt inkább csak félénken elmosolyodok.
- Most ugye már jól vagy?
Kedves érdeklődés. Ebben ugye jó vagyok, mugli iskolai éveimben elég jól kitanultam ezt, és habár itt a Bagolkyőben azóta már nem kicsit felengedetem, még jópárszor alkalmazom az akkor tanult taktikákat.
- Főhadiszállás? Nem hinném, hogy az iskola közelében lett volna bármi ilyesmi. Hiszen itt azért mégis csak erős varázslók és boszorkányok voltak, vannak, akik bizonyára észrevették volna - kételkedem, mert ugye nem ismerem jól még egyelőre a történelmet, de ilyesmit azért nem hiszek el, de a lány arcát látva gyorsan hozzáteszem. - De persze nem tudhatjuk biztosra. Miféle tárgyakat keresünk?
Körbe is nézek gyorsan, de nem igazán látok semmiféle "halálfalós" cuccot errefelé. Talán, ha beljebb mennénk, akkor titokzatosabb dolgokat is találhatnánk. Erre azonban nem kerül sor, mivel társam hirtelen megáll, vagyis inkább leül.
- Mondd csak, miért érdekel Tudjukki ennyire? - ülök le mellé, megint nem értve ezt a hirtelen hangulatváltozást. Látszik, hogy nem egy házból valók vagyunk, hisz mi navinések sokkal kiegyensúlyozotabbak vagyunk.
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2015. december 23. 22:11 Ugrás a poszthoz

Lillith Holloway

Nem is értem, hogy történt, de úgy érzem, hogy mostanában kissé besűrűsödött az életem. Talán az ünnep közeledte miatt érzek így, de az is lehet, hogy a tanulnivaló lett most egy kicsit több, mint ami kellemes lenne. Meg ugye zavar még az is, hogy a családom egyszerűen nem képes azt belátni, hogy nem bírok azonnal, csettintésre rohanni választ írni. Lehet, hogy ott náluk ez így működik, de itt azért elfoglaltabbak az emberek, főleg én, aki még kviddicsezni is elkezdett. Félreértés ne essék, imádom őket, csak néha egészen lehetetlen dolgokat kérnek. No mindegy. Jó is, hogy most lejöttem egy kicsit enni, az legalább elfeledteti velem, hogy fáradt vagyok.
Amint belépek, rögtön egy tucatnyi manócska fordul az irányomba, és mint a madarak az elejtett morzsadarabot, úgy rohamoznak meg ők engem is, és azon nyomban azt veszem észre, hogy az asztalnál ülök, és temérdek ennivaló hever előttem, és mind olyan, amit vagy nem veszek ismerek, vagy ismerek, de soha nem gondoltam volna, hogy enni fogok. Bár ha jobban belegondolok igazából amióta itt vagyok a Bagolykőn egész sok olyan ételt kóstoltam meg, aminek addig nem tudtam a létezéséről (például mindenféle ugráló csokibékák, egyéb mozgó édességek, drazsék, cukrok), vagy tudtam, csak mi nem engedhettük meg otthon magunknak, lévén, hogy elég sok gyerek van a családban. Meg ilyen dolgok.
Először csak végignézem az ínycsiklandónak tűnő ételrengeteget, aztán tűnődök még egy picit magamban, végül kiválasztok valami ismeretlen, de rendkívül jól kinéző levesfélét, magamhoz húzom, és elkezdem enni. Közben pedig figyelem a bejáratot, hátha betéved még egy magányos diák, aki majd ugyanúgy elámulhat az itteni dolgoktól. Most jut eszembe... Miért nem járok ide gyakrabban?
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2015. december 28. 20:15 Ugrás a poszthoz

Lillith Holloway

Vajon hogyan kell készíteni ezt a levest? Mik a hozzávalók? Annyira finom, de egyszerűen nem tudom ezt az ízt hova tenni. Valami húsleves lehet, azonban azt már nem tudom megállapítani, hogy milyen állatból (vagy egyébből) csinálták, és hogy honnan származhatnak ezek a zöldségek, amiknek a színe a sötétbarnától egészen a világosabb zöld árnyalatokig terjed, és némelyikük egészen édes, nem beszélve arról, hogy az állaguk is egytől-egyig más és más. A tészta is egy érdekes dolog. A színe sárga, ez persze annyira nem meghökkentő, de az íze az már igen. Fogalmam sincs, hogy mihez tudnám hasonlítani, ugyanis soha életemben ilyesmivel még nem találkoztam. Mondjuk nem is csoda. Egy ember, aki a varázstalan világból érkezett, nem ismerhet minden különleges növényt és állatot, de azért merem remélni, hogy mire elvégzem az iskolát, azért majd fel tudom találni magam egy ilyesféle konyhában. Meg talán a manókat is megkérdezhetném, hátha elmondják legalább ennek az ételnek a nevét.
- Ó szia! - köszönök mosolyogva a leányzónak. - Veronika vagyok, és te?
Milyen szép haja van ennek a lánynak. Olyan gyönyörű szőke. Mindig is irigyeltem az olyan embereket, akik ilyen hajkoronával rendelkeznek. Nekem az egész családom sötét barna, és valahogy az iskolában is, vagy csak én vagyok vak, de valahogy gyakoribb a vörös és a barna, mint a szőke, ezért ritkán gyönyörködhetek ilyesmiben. Most viszont úgy látszik még sokáig fortyoghatok magamban, mivel iskolatársam már a kezébe vett egy mogyorókrémes üveget, és falatozni kezdte, szóval nem hinném hogy olyan hamar itt hagyna.
- Szereted? - utalok kedvesen az ennivalóra, de arcomon tisztán látszik az undor, ezért bizonyára rájöhet majd, hogy én viszont nem igazán vagyok oda érte.
Persze ennek is megvan a maga története, és mint sok más, ez is a volt iskolámból való. Ott ugyanis egyszerűen imádták ezt a krémet, és állandó jelleggel ezt adták uzsonnára. A többiek természetesen végig nagyon örültek neki, de én egy idő után már szinte rá sem bírtam nézni, és legvégül pedig annyira megutáltam, hogy egy darabig más édességet sem ettem, mert nem bírtam elviselni.  
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2015. december 29. 12:58 Ugrás a poszthoz

Aaron és a sok-sok vendég, akik majd jönnek

Rengeteg finom sütivel imbolyogva érkezem meg a helyszínre szerencsésen. Az út alatt sikerült mindet épségben szállítani, pedig mikor először megláttam, hogy mennyi készült, nem hittem volna, hogy én ezzel mind elbírok. Azt pedig nem akartam, hogy szegény Aaron rokkanjon meg, ezért fogtam magam, és felemeltem annyit, amennyit csak bírtam (azért bőven maradt még ott), és utána pedig megkezdtem a hosszú túrámat egészen idáig.
Közben természetesen magán a sütésen gondolkoztam. Nagyon jól sikerült. Nem csak azért, mert nagyon ínycsiklandó és sokféle süti készült, hanem azért is, mert közben egy jót beszélgettem azokkal a háztársaimmal, akikkel együtt fáradoztam. Meg amúgy is olyan jó érzés volt, hogy végre egy olyan területen kell megmutatkozni, amiben tényleg jó vagyok, hiszen mióta az eszemet tudom, mindig sütöttem valamit az anyukámmal, valamelyik nagyimmal, vagy valaki mással, aki szintén családtag. Még Márta nénikémmel is volt egy kis ügyem a konyhában, pedig ő aztán igazi antiháziasszony. Persze ez nem is úgy sült el, ahogy azt elterveztem, de végül a házat nem robbantottuk fel, csak egy kicsit megégettük a fadeszkákat, meg hát ugye a sütik elég szép feketék, és ehetetlenek lettek. De mentségemre legyen mondva, én még csak hét éves voltam, és abszolút kezdő szakács, cukrász.
Még egyszer megnézem a sütiket, amik mindenféle színben pompáznak, és tényleg nagyon jó illatot árasztanak, aztán elfordulok oda, ahonnan az embereket várom, és nagyon szépen mosolygok, hogy ezzel is jó benyomást keltsek. Közben persze várom, hogy társam is megérkezzen, mert hát ketten mégis csak jobb.
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2015. december 29. 14:46 Ugrás a poszthoz

LLG kirándulás

Eléggé hihetetlen, hogy most olyan programon veszek majd részt, ami sárkányokról szól, hiszen eddigi életem során ezzel az állattal maximum a szép színes, kisgyerekkori mesekönyvem illusztrációin keresztül találkozhattam. Ezen a kiránduláson viszont igazi, élő példányokat fogok látni, amik biztosan nagyon nagyok, és gondolom erősek, meg veszélyesek. Többet nem igazán tudok róluk, mert még órán sem tanultunk ezekről a lényekről túl sokat. De most hogy itt vagyok, akarva-akaratlanul is meg fogom őket egy kicsit ismerni, és ki tudja, ha nagyon megtetszenek nekem, akkor akár még a Sárkánytan tantárgyat is elkezdem tanulni.
Hopp-porral érkeztünk, és habár azt már kipróbáltam néhányszor, még most is rendkívül rossz érzés volt mind a rövidke út, és a landolás is. Talán ez is olyasmi, amit majd csak sok-sok idő elteltével fogok megszokni annyira, hogy ne akarjak utána rögtön ágyba feküdni a hányingertől. Szerencsére a levegő friss, és üdítő volt, ezért a 10-15 perces séta után már egészen jól éreztem magam, és ezért meg tudtam csodálni a helyszínt, ahol a központ található. Egy hatalmas fa épülethez értünk először, ami tökéletesen illeszkedett a környezetébe. Már aránylag messziről is láthattuk a központi épületet és azt is, hogy a verandán egy nő és egy férfi várakozott, és miután mi is ott álltunk meg, világossá vált, hogy ők velünk fognak foglalkozni. Emma tanárnő szinte azonnal magához vette a szót, bemutatta a két segítőkész és kedvesnek látszó dolgozót, valamint elmondta, hogy hogyan fog zajlani a program. Három csoportba osztott minket. Én Évihez kerültem, de mivel sem őt, sem a csapattársaimat nem ismertem, ezért csak mosolyogtam, és odamentem, ahova tereltek. Végül aztán kialakultak a csoportok, és Évi vezetésével elindultunk mi is, miközben ő magyarázott magáról, a befogadó állomásról, és adott egy zöld egyenpólót.
- Nekem lenne kérdésem - szólalok meg, mikor eljött az erre alkalmas idő. - Milyen más állatokat fogadnak még be ide? És hányféle sárkány él itt?
Ha már itt vagyunk, akkor kérdezzünk, okosodjunk, hiszen nem hiába döntöttünk úgy, hogy eljövünk. Meg aztán azok a kérdések, amiket mi fogalmazunk meg, nagyobb benyomást tehetnek ránk, mint amit általánosságban elmondanak.
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2016. január 6. 21:30 Ugrás a poszthoz

Aaron és Karina

Egy keveset egyedül kellett várakoznom, mivel Aaron úgy látszik annyira nem sietett sütit árulni, mint én. Jobban belegondolva a sütés elején egy kicsit láttam rajta, hogy nem igazán van oda ezért az egészért, de miután mindannyian meggyőztük, azt hittem, hogy ő is ugyanúgy belekapcsolódott az össznépi navinés, családias, hiper-szuper programba. De most, hogy megérkezett, és köszönés nélkül csak lerakta a cuccokat, majd leült, már úgy gondolom, hogy mégsem sikerült belevonnunk őt annyira, hogy megszeresse ezt az egészet. Kicsit neheztelek is rá, mert azért legalább hozzámszólhatott volna, hogy "szia Vera, hogy vagy" vagy valami ilyesmi, mert azért pár órát csak nem ülhetünk itt teljes csendben, mert nem igazán hiszem, hogy olyan sokan jönnek majd erre, hiszen mégis csak nem a legforgalmasabb hely ez a suliban.
- Ó huh, szia! - lepődök meg teljesen, mikor egy lány mégis betoppan. - Vegyél bármilyet!
Nagyon-nagyon mosolygok rá, mert őszintén örülök, hogy itt van velünk. Mielőtt megérkezett, azt hittem, hogy a semmibe csináltunk ezt a sok habos, csokis, gyümölcsös, krémes, kekszes csodát, de úgy látszik mégsem. És ez mi, ha nem csodálatos? Rólam abszolút elmondható, hogy imádok sütni vagy főzni, de amit talán még jobban szeretek, az az, amikor valakinek meg is mutathatom a tudományomat, és egy picit, de tényleg csak egy pindurit eldicsekedhetek, hogy milyen jót sikerült alkotnom.
- Ha az izilik, kóstold meg ezt, meg azt, meg azt a hátsót is!
Mutatok rá először egy barna csokis, aztán egy muffinszerű, legvégül pedig egy többrétegű darabra, és legbelül nagyon nem foglalkozok a prefektussal, sőt most, hogy itt van egy vendég, már reménykedem is, hogy nem csinál semmit, nehogy elijessze, vagy valami annál is rosszabbat csináljon vele.
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2016. január 10. 11:27 Ugrás a poszthoz

LLG kirándulás

Annak örülök, hogy nem kellett sokat sétálni, hanem szinte rögtön odaértünk, ahova kell. Sőt, a kérdésemre is hamar választ kaptam, ezért elmondhatom, hogy itt aztán nagyon rutinosan, gyorsan kezelik a dolgokat, ami igazán lenyűgöző, és egyben megnyugtató is. Évi nagy szakértelemmel meséli, hogy milyen állatok húzzák meg itt magukat kisebb-nagyobb időre, és közben egy karámot is kinyit, amiben gondolom, egy olyan állat lakozik, mint amelyekről épp most beszél nekem. Igyekszem nagyon figyelni, és a felsorolt állatokat beazonosítani, de szerencsére jó pár ismerősen hangzik az órákról, így hát nem kell elszégyellnem magam, hogy nem tudtam értelmezni a lány mondandóját.
- Ó nézzük! - lelkesülök fel. - És persze köszönöm a válaszodat.
Kicsit elpirulok, hogy majdnem elfelejtettem megköszönni, hogy reagált rám, ugyanis arra tanítottak otthon, hogy az a normális, hogyha mindig kifejezzük a hálánkat annak, aki időt szakított ránk. De most túlzottan fellelkesültem, mivel a karám irányából kisebb mozgolódás hallatszott. Most aztán tényleg igazból elkezdődött a program.
Évi int nekünk, hogy jöjjünk közelebb, és miután ez megtörténik, megláthatjuk a hippogriffet, amint ott fekszik. Vezetőnk nyugodtan, de persze óvatosan sétál oda hozzá, és megvárja, amíg az állat megengedi, hogy megvizsgálja a sérült lábát. Ezután elmondja nekünk a feladatot. Meg kell etetünk, aztán oda kell neki adni a vitaminjait, legvégül pedig egy bájitalt kell önteni a sérült lábára. Az egyik lány (talán Rachel) szinte rögtön elindul, és megeteti, ezért én úgy döntök, hogy majd én adom oda a vitaminokat. Biccentek a harmadik társunknak, hogy ez biztosan rendben van-e így, utána pedig megragadom a gyógyszereket, és érdeklődve, de azért lassan megközelítem a bestiát. Lenyűgöz a nagysága, és a varázslatossága, hiszen ez az első alkalom, hogy ilyen teremtményt látok.
- Meg lehet amúgy esetleg simogatni? - érdeklődöm félénken Évitől, miután visszaértem a többiekhez. - Ne haragudj, ha butaságot kérdezek - teszem gyorsan hozzá.
Utoljára módosította:Kiss Veronika , 2016. január 10. 11:28
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2016. január 10. 13:36 Ugrás a poszthoz

Aaron és Karina

Annyi sok süti van itt, és mindegyik teljesen máshogy készült. Volt olyan, aminek csak készíteni kellett egy tésztát, aztán formába rakni, utána pedig csak simán mehetett a sütőbe, de volt olyan is, aminek több rétege is volt, és ezért sokkal nehezebb, és időigényesebb volt megcsinálni. És természetesen a különböző fajták a díszítésükben is különböztek. Azonban úgy gondolom, hogy ezek az édességek mind egytől-egyig nagyon finomak, éppen ezért nem haragudtam meg Karinára, amikor egy aránylag egyszerűen elkészíthető darabot választott ki. És miközben emelte a szájához, már azt vártam, hogy utána elmondja a véleményét. Ekkor azonban elképesztő dolog történt. Aaron ugyanis úgy döntött, hogy rákeni a lány arcára a sütit.
- Miért csináltad ezt? - fordulok a fiúhoz, mikor a döbbenettől magamhoz térek.
A hangomban nem a harag, hanem inkább a szomorúság tükröződik, hiszen így tönkrement egy süti, és a leányzó is biztosan haragosan fog távozni tőlünk. És utána mit mondunk majd Emma néninek? Egy ember jött oda hozzánk, de őt is elüldöztük? Hát ez nem igazán hangzik jól. Éppen ezért, hátha meg tudom menteni a helyzetet, egy szalvétát halászok elő, és már épp odaadnám a rellonosnak, amikor ő úgy dönt, hogy inkább megbosszulja a dolgot, és egy másik habos süteményt nyom a prefektusunk arcába. Ismét egy kicsit megdöbbenek, de aztán rájövök, hogy Aaron abszolút megérdemelte a dolgot, hisz mégis csak ő kekeckedett a vendégünkkel.
- Szép volt - biccentek elismerően a lánynak. - Szalvétát esetleg?
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2016. január 20. 20:29 Ugrás a poszthoz

LLG kirándulás

Elképesztő élmény volt már az is, hogy megközelíthettem egy ilyen állatot. Annyira nagy, tiszteletreméltó, és meseszép. És éppen ezért most döbbenek rá arra igazán, hogy engem mennyire érdekelnek az ilyen legendás lények. Pedig már az iskolai órákat is mindig rendkívül élveztem, és mindig igyekeztem nagyon aktív lenni, hátha úgy még jobban beleáshatom magam ebbe a témába, de az mind eltörpül amellett, amikor az ember szemtől szemben áll az általa annyira csodált élőlények előtt. Nagyon örülök, hogy itt lehetek, és hogy nem voltam olyan ostoba, hogy egy ilyen jó alkalmat veszni hagyjak.
Közben a harmadik leányzó is elindul, Évi pedig, aki amúgy olyan jól bánik velünk, minthogyha az egyik tanár lenne a Bagolykőben, válaszol a kérdésemre, és elmondja, hogy lehetséges a simogatás, csak nagyon vigyázni kell vele. Éppen ezért előremegy, hogy megmutassa nekünk miként kell bánni Csillaggal. Természetesen most is óvatosan, de nyugodtan, illetve gyakorlottan közelíti meg a sebesült bestiát, aztán kinyújtja a kezét, és megvárja, amíg az állat magától hozzásimul a karjához. Ezután a "mindig első" Rachel lépked oda, és miután sikerrel jár, én is úgy döntök, hogy megpróbálkozom. Nagyon lassan teszem meg az első lépést, mert nem szeretném, ha pont miattam lenne baj, de azért annyira sok félelem sincs bennem, mert egyszer már voltam ott bent, jó közel ehhez a mágikus lényhez. Hasonlóan a többiekhez, én is hagyom, hogy Csillag kezdeményezzen, és mikor hozzáér a feje az ujjaimhoz, önkéntelenül is egy picit beleborzongok az érintésébe, hiszen mégis csak ez az első alkalom, hogy ilyesmi történik velem. Egy keveset még átadom magamat az élménynek, utána pedig helyet adok a harmadik társunknak is.

/Engedéllyel írtam később. Smiley/
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2016. április 3. 09:11 Ugrás a poszthoz

Én vagyok, szia Kami Smiley Hogy vagy?
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2016. április 3. 09:23 Ugrás a poszthoz

Remekül Grin Épp azon gondolkodom, hogy valamit kéne már kezdeni az adatlapommal.

Ó, és remélem látod, hogy olyan kariképem van, amit még te vágtál nekem Love
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2016. április 3. 09:31 Ugrás a poszthoz

Beleolvastam Vera előtörijébe, és rájöttem, hogy hű, de hülyén van megfogalmazva. Cheesy Szóval tuti, hogy átírom.

És te mi jót fogsz most csinálni? Smiley
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2016. április 3. 09:39 Ugrás a poszthoz

Milyen sorozatot? Cheesy

Szia Min Jong Smiley
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2016. április 3. 10:36 Ugrás a poszthoz

Lemaradtam. Sad
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2016. április 3. 17:11 Ugrás a poszthoz

Aaron és Karina

El sem tudom képzelni, hogy mégis miképp került Aaron a Navinébe. Mi egy békés, családias ház vagyunk, ahol az emberek mindig kedvesek, segítőkészek egymással. Soha nem szoktuk egymás dolgait tönkretenni, vagy a programjainkon részt vevő diákokat kellemetlen helyzetbe hozni. Erre ez a fiú nem elég, hogy hozzám se szólt, mikor ideért, de még egy szabályos háborút is indított azzal, hogy nem csak Karina, hanem az én arcomba is varázsolt egy-egy sütit. Ez igazán elszomorító és megdöbbentő is egyszerre. De persze nekem is cselekednem kell, hisz lehet, hogy alapvetően békés természet vagyok, de vannak dolgok, amiket már én sem tudok csak úgy elfogadni. Ez pedig egy ilyen eset. Úgyhogy, mikor ismét visszatérek a földre a döbbenetből, hagyom, hogy Karina elhúzzon a bázisunkhoz, miközben nem megfeledkezve a lényegről, megfogok egy tálca süteményt is, hogy legyen mivel támadni.
- Igen van - nyugtatom meg újdonsült társamat. - Viszont ki kéne találni valami haditervet, amivel győzhetünk.
Közös ellenségünk úgy látszik a pálcáját is használja, nem csak össze-vissza támad, ezért mi sem dobálózhatunk csak úgy, hanem ki kell találnunk valamit, amivel elsöprő támadást tudunk indítani a fiú felé.
- Esetleg Mobiliarbussal több sütit is a levegőbe emelhetnénk - suttogom csak a lánynak, miután hirtelen eszembe jut ez a bűbáj. - Neked van valami ötleted esetleg?
Sajnos nem biztos, hogy elegek leszünk ketten, hiszen Aaron idősebb lévén bizonyára több varázslatot ismer, mint mi ketten, akik még csak másodikosok vagyunk. De persze feladni nem fogom egy könnyen.
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2016. augusztus 27. 20:06 Ugrás a poszthoz

Bonifááááááááááác!  Love Love Love Love
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2016. augusztus 27. 20:21 Ugrás a poszthoz

Cornelia R. Knight - 2016.08.27. 20:06
Szerelmes vagyok minden állatba, olyan édesek *_*

Én is! *-*

Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2017. május 1. 23:51 Ugrás a poszthoz

Alíz & Maja
Love love love

Elérkezett az új tanév. Verocs számára ez pedig nem sok jót jelentett, hiszen a tanulás és az ezzel járó házi feladatírás nem igen tartozott a kedvencei közé, mivel már korántsem volt az a visszahúzódó, szorgalmas leányzó, aki a bagolyköves évei elején volt. Akkor persze még nehezen képzelte el bárki is, hogy belőle, a minden sportot utáló lánykából, egyszer majd olyan őrült kviddicses lesz, aki tök simán el is töreti a kezét, ha kell, csak nyerje meg a csapata a meccset. Emellett arra sem gondolt senki ember fia, hogy egyszerre csak valami eltörik majd Verában, és hirtelen megunja a prefektusságot, a rengeteg sok tanulást, sőt ez utóbbit annyira, hogy megbukik, és egy újabb év kell neki ahhoz, hogy összeszedje magát, és ismét jó eredményekkel vizsgázzon. Az pedig végképp mindenkit megdöbbentett, hogy mindezt nem is bánta, mi több még örült is neki, mert így évfolyamtársa lett két nagyon fontos, közeli barátnőjének, Alíznak és Majának.
- Szia - köszöntötte az előbbit, mikor találkoztak, és rögtön viszonozta az ölelését is. Majd, hogy a kis méhecske se maradjon ki a jóból, azonnal megölelte Maját is, amint csak a látóterükbe került.
Úgy látszik, hogy volt prefektus társa mindenben okosabb és felkészültebb volt nála, mert gondolkodás nélkül azonnal válaszolt a "milyen óra lesz?" nevű, diákok által igen jól ismert kérdésre. Ami azért megdöbbentette hősünket, mivel eme tantárgy még magától Verától se állt annyira távol. Habár azért jócskán csökkent a lelkesedése a régi időkhöz képest.
- Bele se néztem abba a háziba! - mosolygott Alízra. Szinte csak ez a szokása maradt meg a régi énjéből. Azaz, hogy mindig, vagyis szinte kivétel nélkül, kedvesen mosolyog mindenkire. Valamint azért továbbra se volt túlzottan nagyszájú, még úgy sem, hogy fejben azért már jó pár nem túl szép gondolatot megengedett magának. Főleg egy kviddics meccsen. - Hát te? - érdeklődött, bár belül azért megesküdött volna arra, hogy a másik rengeteget dolgozott a feladattal, és sikeresen meg is oldotta. - De! Menjünk! - csillant fel a szeme pár perccel később Maja felvetése iránt, hisz tudta, hogy iskolatársa esetében az efféle hátra ülések csakis kizárólag kellemes meglepetéseket tartogattak.
Kiss Veronika
INAKTÍV


Kiscsikó
RPG hsz: 59
Összes hsz: 635
Írta: 2018. január 28. 23:59 Ugrás a poszthoz

Dobai Léda

Lassan vizsgák. Ez a mondat, csak mint apró gondolatfoszlány, nem igazán vidította fel a prefektuskánkat. Mivel úgy döntött (illetve azok után, hogy a sok bukdácsolás után újabb esélyt kapott a Navine vezetőségétől, kicsit érezte is a nyomást), hogy a következő évben inkább eltekintene az évismétlés lehetőségétől, ezen a csodálatos napon azon kapta magát, hogy vágyik a tudásra, úgyhogy sürgősen el kell mennie a könyvtárba, bele kell vetnie magát a betűk végtelen halmazába, és csak úgy szívni magába a végeláthatatlan információáradatot, amit a Bagolykőben megtalálható könyvtár több száz, ezer, na jó ki tudja mennyi könyve egy magafajta diáknak csak adhat. Gondok persze adódtak. Először is például egészen véletlenül, de tényleg véletlenül, nem sikerült azonnal célegyenesben az áhított helyre eljutni, ugyanis a folyosókon egyszerűen megbolondult a világ Veronika körül, és mintha egy közlekedési dugóba csöppent volna, folyton azt kellett, hogy észrevegye, hogy a 89 éves nagymamája is lazán lerázná, ha ezzel a szotyogási tempóval döntene úgy, hogy most akkor egy jó kis nagyi-unoka gyorsasági versenyt megejtenek. De hát mit tehet az ember lánya, ha a diákság nem igazán érzi úgy, hogy esetleg lehetne egy kicsit, csak egy pindurkával az Istenért, sebesebben is haladni a kastély emberekkel túltömött falain belül?! Másodszor pedig habár az elhatározás igencsak megvolt a tudásszerzés iránt, valahogy a fáradság, amely már oly sok jobbra született, tehetséges fiatalt elragadott sorainkból, igencsak eltöltötte a negyedikes leányzót, hiába is próbálta azt mindenki előtt a lehető legjobban titkolni. Hisz ha megtudják, vajon engedni fogják, hogy egyszerre pótoljon, kviddicsezzen és végezze a házvezetőségben betöltött szerepéből adódó hálás és gyakrabban igen hálátlan feladatait?
- Hm - lépett be azért végül a vaskos könyvekkel teli helyiségbe. Körbenézett, és azzal a lendülettel eltöltötte őt a döntésképtelenség sötét, mindent átható érzése. Ajjaj. Mihez is kezdjen? Jó egyáltalán ide jönni tanulni? Nem lenne okosabb, ha esetleg a többiektől vagy akár a tanártól kérne pár tippet, kiindulási pontot? Annyi könyv van itt! Egyáltalán mi a garancia, hogy olyan irományt fog ki, amiből nincs újabb, jobb, vagy olyan, ami a vizsgák, akarom mondani a kedves professzor urak és hölgyek szájízére való?
Kissé bátortalanul lépdelt aztán beljebb, de hamar eltűnt ez a rá igencsak nem jellemző gyávaság, amikor a polcok között megpillantotta háztársát, az elsős Lédát. Nem ismerte igazán, hiszen mégiscsak elsős (azok meg mindig annyian vannak), de jelen pillanatban jobb ötletnek tartotta, hogy megszólítja, minthogy további perceket tölt azzal, hogy kínosan álldogál az ajtó mellett azon morfondírozva, hogy mégis mit kellene most csinálnia pontosan.
- Szia! - termett tehát az újonc mellett felvéve a "prefektus vagyok, illetve überkúljófej" mosolyát.  
Utoljára módosította:Kiss Veronika, 2018. február 11. 16:14
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kiss Veronika összes hozzászólása (30 darab)

Oldalak: [1] Fel