Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nos, ki hitte volna, hogy egy korábban lejátszott póker kő-papír-olló játék győzteseként nem Mihael kerül ki? Áááh, véletlenül se unatkoztak odahaza, mikor épp nem volt jobb dolguk, mint.. nos, igen, játsszanak. Az meg ugye már csak hab a tortán, hogy Roxy sikere miatt iratkoztak be mindketten egy főzőtanfolyamra, mely kifejezetten kezdőknek szól, akik még tán egy palacsintát se tudnának megforgatni a serpenyőben. Ehhez képest már 15 perce masszírozzák a szintfelmérő papírt, melyen nem egy szót kell megkérdeznie az újdonsült feleségnek, ugyanis például lövése sincs arról, hogy mégis mi az a "marharészeket". Valami helyi tájszólás.. A szöszi kezében a toll, tehát a kezdés rajta áll.
- Aha, hogyne. Profi vagyok a disznókat illetően. -
 Hogyan kell disznót ölni.. Rémlik még neki, amikor anno az apja mesélte, hogy az ősidőkben dárdával kergették a malacokat a bozótosban, de azóta már a huszonegyedik századba léptünk, ez már elavult módszernek számít. Nos, gondolkozzunk logikusan. Mivel lehet eltenni egy állatot láb alól anélkül, hogy hangzavarral járna? Le lehetne fújni rovarirtóval, de vélhetően akkor egy doboz vagy flakon vagy spray vagy mi az isten nyavalyája nem lenne elég. Hát akkor.. bele kell csavarni egy szőnyegbe - persze miután spárgával bekötöztük a száját - és egy baseball ütővel a farkára csapni, attól meg sokkot kap, vagy halálra rémül.. Áh! Megvan! El kell gázosítani! A belga lányunk arcán szétterül egy őszinte mosoly, Mihaelre sandít, majd hatalmas büszkén áthúzza az összes felajánlott lehetőséget (mert ugye a papíron A-B-C-D válaszlehetőségek voltak adottak, illetve S=saját verzió), és macskakaparással odafirkantja: először be kell zárni egy légmentes helyre (hol van ilyen?), aztán ne kíméljük: butánt rá, vagy esetleg mustárgáz? Ukrajnából 50%-os kedvezménnyel be tudják szerezni, s még ezt is odaírta. Az eddig mereven maga elé meredő és gondolkodó Mihael most megszólal, mire a lány az Ukrajna szó végét elmaszatolja az összerezzenéstől. Csodálkozva hallgatja végig résnyire szűkült szemekkel a másik elméletét Zámbó Jimmyvel kapcsolatban, noha halvány lila magasröptű gondolata sincs azt illetően, hogy mégis ki ez az énekes/együttes/tánckar/kamarakórus, ami ilyen névre hallgat, hogy Jimmy. Azért kíváncsi lenne, hogy mégis milyen stílust képviselhet, ha már a puszta felhangzása malacot képes ölni. Hagyja, hogy tisztelt önkéntes főzőtanfolyam-társa elhúzza előle a papírt és lejegyezze a saját gondolatát, majd jöhet a következő kérdés.
- Még hogy borral.. -
 Dereng valami neki, hogy hát de pedig az anyja is talán vörösborral csinálta a csirkét.. várjunk, az anyja nem is tudott főzni. Akkor valami TV show-ban láthatta? Valami főzőműsorban? Mindenesetre hevesen bólogat, amikor a papírra kerül a minél töményebb, annál jobb felszólalás. Így is van! Mégis minek nézi ez a kurzus a jelentkezőket, hülyének?! Hát komolyan, felháborító. Még hogy borral a csirkét..
 Marharészletek. Marharészek. Marha. Marhák. Nem ennek van szarv a fején? Vagy tőgye van ott..? Áh, mindegy, hagyjuk ezt Mihaelre, ő bizonyára jobban konyít az efféle.. marhákhoz. Steak. Az akkor ezek szerint marha?.. Bólint egyet, amint papírra kerül ez a felettébb sokatmondó szó, mely mintha pontosan tükrözné a konyhából való felkészültségüket. Marha steak.
 Csirke? Bor? Roxy zavartalanul körbepillant a termen, de mintha csak magukat látná főni a saját levükben. Tényleg, mintha az egész terem, az összes egybegyűlt pontosan ismerné a marhavágás vagy bármilyen állat levágásának fortélyait.. akkor ez azt jelenti, hogy csak ő, vagy tán ők.. eltévesztették a szobaszámot? De hát pedig ez a 420-as szoba, vagy háromszor megnézték, nehogy eltévedjenek és a mosdókban várják a felmérést (meg a sült galambot)..
- Biztos, hogy eltévedtünk. Rossz helyre küldtek minket. Egyáltalán Magyarországon vagyunk? És biztos, hogy Pesten? Ez a papír.. mintha már a profiknak szólna, akik a komoly főzőműsorokba készülnek. Borostával meg mindennel, tudod.. -
 Na.. lássuk a következő kérdést. Miből áll a nokedli? A lány körbeforgatja a szemeit, hátradől a széken, keresztbe teszi a lábait és ezt a kérdést maximálisan odaadja Mihaelnek. Mégis mi a túró az a nokedli? Eszik vagy isszák? Neki a B válasz szimpatikus, ami szerint pudingporból, de a világért sem mondja ki a személyes véleményét.
- Még 15 perc van hátra! - dörmögi egy unott pofájú férfi a katedra mögül, mire a terem egy-egy sarkában hirtelen mozgolódás, pusmogás és neszezés hallatszik. Roxy csak felpillant Mihaelre egy amolyan "na mi van?" kifejezéssel az arcán. Igazán befejezhetné az erősebbik nem képviselője a tesztet.. elvégre bizonyára a többi delikvens is ugyanazt írta a disznóöléshez, mint ők. Propánnal elgázosítani. Zámbó Jimmyt neki. For sure.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A helyzet az, hogy a szőke lányunk, kinek haja pontosan úgy áll, mint valami olcsó pénzért elfuserált mágikus szerrel leöntött bozont, halálosan komolyan gondolta az elgázosítást. Padtársa illedelmesen bevonul az asztal alá, amit egészen addig szó és reakció nélkül tűr, ameddig a faasztal el nem kezd rázkódni, a rajta lévő tollal és papírral együtt. Úgy 10 másodpercig még képes volt pókerarccal ülni, ám mikor az előtte két sorral vesztegelő huszonéves kopasz ficsúr hátrafordult pisszegő mozdulattal, akinek a képe pontosan, mint egy koffeintúladagolásban szenvedő bulldogé, úgy a lányunkból is felszakadt a röhögőgörcs, s pillanatokon belül Mihael mellé mászott az asztal alá. Mint két elvetemült, vigyorgóból szabadult egyén, akik valóban eltévesztették az útirányt. Roxyból még a könny is előbukkant volna, már ha képes lenne a sírás bármilyen formáját elkövetni, de mivel ez nem az ő kenyere, ezért csak visszafogottan röhécselt, karjait a tarkójára támasztva. Legalább egy percbe telt összeszedniük magukat, már csak mivel közben maga elé képzelt egy jól meghízott, rózsaszín malacot, akit lekötöznek, füleire illesztenek egy külön malacoknak specializált fülhallgatót, majd Jimmyt tolnak neki, akárki is az a fazon. Valahogy úgy képzeli el, mint egy tökön rúgott focistát, aki kipréseli magából a kétvonalas D-t. Kétség nélkül halálos fegyverről van szó. Ehhez képest a csirkéhez illő tömény szesz helyett beírt bor, valamint a marharészletek csak valami silány poénnak tűnt.
 Miközben Mihael csöppent sem gúnyosan válaszolt a lányunk ironikus kérdésére, körbeforgatta a szemeit - Missimo..massimo.. - igen, ő tökéletesen képben van azzal, hogy miről beszél a másik és mégis miféle vegyszerekkel dolgozik az a Massimi..maxi.. az az akárkicsoda. A többi kérdést többnyire jól legyűrték (hála a mellette ülő nyelvtudásának), az utolsónál viszont elszakadt a cérna. Úgy tolta az erősebbik nem képviselőjének orra elé a papírt, mintha magát a tüzes kemencét érte volna.. oppá, rossz példa. Akkor mintha valami poshadt, sőt, rohadt almákkal teli zacskóba nyúlt volna. Nokedli. Ó, hogy az a Balatonberényben napvilágot látott, sikoltozásokba öltöztetett, ködmönbe bújtatott rézhasú, nagyfejű, szultán udvarát megjárt, csőszkunyhóban elrejtett, pikkelypáncélt hordó, fafogú, rézfűrésszel megsebzett, bronztérdű, repedtsarkú, büdös szájú, ritka fogú, csempeszobában felnevelt, mocskos, tetves, rabló Mari néni! Már készült volna pakolni a hölgyemény, hogy neki itt volt elege, soha többé nem akar nyerni semmilyen unaloműző játékban Mihaellel szemben, mikor felfigyelt férje rajzolásnak tűnő mozdulataira. Igyekezett úgy tenni, mint akit aztán hidegen hagy társának rajzolási tehetsége, azonban az ez iránti kíváncsisága győzedelmeskedett, a végeredmény pedig magáért beszélt: fehér bőrű lányunk arca pirossá gyűlt, s még a levegő is beszorult a tüdejébe a nevetéstől. Hátradőlt a széken, amin aztán le is csúszott, de félreértés ne essék: tetszett neki az a zsiráf. Meg is mondja majd a másiknak, mihelyst újfent visszanyeri az önuralmát, addig is kicsit sem udvariatlan módon ahelyett, hogy a mögötte ülő emberek papírját elvette volna a stócot neki nyújtó lánytól, inkább odatette a sajátjukat a halmaz tetejére, aztán visszafordult.
- Rosszabb volt, mint egy nehéz napos meló. - Mihael vállára dőlt, és addig fel nem állt innen, amíg a mogorva, pletykákra éhes felügyelőjük fel nem szólította őket (vagy legalábbis az oroszlánhajút) arra, hogy legyen(ek) szíves(ek), és hagyja(ák) el a termet. Akkor, de csakis ekkor, hátára penderítette a fura baglyos hátizsákját, mint aki most megy fesztiválozni, aztán kifelé menet felvette a sarokba állított nagybőgő tokját s a benne lévő tartalmat ezzel együtt, bár az némileg hiányos volt, ugyanis egy részét ma el kellett vinni szervizbe.
- Sör? - intézi a másikhoz a kérdést, mikor már a folyosón haladtak a felettébb muglis lift irányába. Gyorsan még megkérdezte Mihaelt, hogy nem volna-e szíve átküldeni az ő telefonjára is a képet, s a válaszra várva bekapcsolta még a bluethoot funkciót is. Furák ezek a muglik. Marhaszeletkék meg hokedli. Vagy mokedli. Vagy amit akarnak!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Hogy .. hogy mi? Hogy Roxy menjen melegebb éghajlatokra? Csak azért, mert elvert 30 ezer forintot egy magassarkúra? És mindezt olyan éjszakai 11 óra tájt kell közölni? Hát ez pazar. Egyszerűen csak simán pazar. Lányunk agya huzamosabb ideig bírja az ilyet, sőt, jó darabig fel se veszi. De amikor már vagy 10 perce azt kell hallgatnia, hogy minden nő ilyen, és hogy miért is kellett elvennie feleségül.. nos, akkor leányunk agya pillanatokon belül elpattan. Oké, nem az ő hibájuk, hogy most házasok, de az ég szerelmére, egész jól megvannak. Nem? Tehát Roxy egyszerre hátat fordított a delikvensnek, türtőztette magát, aztán mégis csak, egy számára váratlan pillanatban hátrafordult és egy hatalmasat lekevert Mihaelnek. Még sose mérték össze igazából az erejüket, tehát talán épp itt az ideje? Levágta a táskáját és ezzel együtt a méregdrága cipellőjét a fűbe, lehámozta magáról a felsőrészét (mármint ami a topja felett volt kis fekete valami cucc), majd hátrébb lépett egyet. Bátor, vagyis gondolja magáról, és a fizikai fájdalom neki nem ellenség, de mégis.. vélhetően sokat számít neki Mihael. Nem csak arról van itt szó, hogy a férje és egy fedél alatt élnek, de van köztük valami kapocs. Nem, nem, nem szerelem, nem erről van szó, csak valami kapocs. Valami eddig megfoghatatlan, vagy legalábbis Roxy számára. Bizalom? Talán így nevezné, ha nevén kéne hívnia ezt az érzést. Számít a másikra és tudja, hogy ott lesz, amikor valami ostobaságot csinálna. Meggátolja abban, hogy bármi olyanra adja a fejét, amit pillanatokon belül megbánna. Független nőről van szó, nehogy azt higgye bárki, hogy ő aztán mennyire függ a párjától (vagy a férjéről, talán ez pontosabb megfogalmazás), csak életében másodjára bízik valakiben. Akivel várhatóan most fognak nagyon egymásnak menni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

 A pofon, ami elcsattant, nem állt igazság szerint szándékában. Nem, ő valóban nem akarta, hogy ez megtörténjen, de arról már nem ő tehet, hogy percek óta nyúzzák az agyát egy látszólag teljesen értelmetlen vita keretén belül. Valahogy nem találta meg a párhuzamos, vagy a logikai gondolatmenetet aközött, hogy ő cipőt vett, és pazarolja a drága idejüket. Pénzük az van, dögivel, az idejükből pedig Roxy szerint bőven kiférne akár 1-1 nagyobb központ végigmászása, mint a Westend vagy az Árkád. Az is való igaz, hogy eltúlozta ütésének erejét, de most mi lehet ilyenkor tenni? Ez nem az az alkalom, amikor még elnézést is kérnek egymástól, pedig általában meg szokott történni.
- Ó, igen, gyerünk, ez aztán az igazi megoldás mindenre. Tépd csak ki a hajam, tövestől! - torzonborz belgánk még a buksiját is megrázza, hogy még hitelesebbé tegye a szavait, de egy tapodtat sem mozdult (se előre, se hátra).
 Hülye állat? Hülye némber? Minek képzeli magát ez a húgyagyú, hogy ő maga a rég elfeledett egyiptomi főcsászár? Hogy Roxy azért született, hogy az ő kedvébe tegyen újra és újra? A belga általában képes megőrizni a hidegvérét, noha kétségtelen, hogy ebben a párja sokkal jobb, de most már elpattant valami. Lenémberezte Mihael szemtől-szembe? Őt, Roxanne Megane Delac Saint-Venantot? - És még én vagyok a hülye némber, te zakkant vadállat? Miért nem vagy képes elfogadni, hogy nekem jól esett megvenni azt az átokverte cipőt! Te meg elmész kur**zni, nem? Rohadék. - nem biztos, hogy a másik nem vágott a szavába, de akár igen, akár nem, a lány befejezte előbb vagy utóbb a személyes kis prológust, s azt követően nagy hévvel és lendülettel ment oda a másikhoz és csapta meg arcának másik oldalát is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Tehát megvolt a vacsora, volt némi tánc, aztán az este hátralévő részét se töltötték el unalmasan, erre.. erre másnap megpattan a férj. Pazar. A szöszi már maga se tudja, hogy mióta nem járt odahaza a lakás másik tulajdonosa, de köszöni szépen, teljesen jól van. Naphosszat pepecsel a nagybőgőjével, tisztogatja, szeretgeti, jó, hogy nem beszél hozzá. A zenét maximumra kapcsolja és közben üvölt hozzá, korántsem énekes-hanggal (ami azt jelenti, hogy legalább 2 hanggal mindig el van csúszva), és a szomszédok kopogására úgy tesz, mint aki nincs otthon (aha, közben ordít a háttérben a muzsika). Odaégetett már egy palacsintát, most pedig, éjjel fél kettőkor akart készíteni rántottál, amit, akárcsak az előző próbálkozását, szénné sütögette. Ablakot kellett nyitni hozzá, és legyezővel próbálta kiűzni azt az istentelen szagot a konyhából, amivel természetesen levert egy tányért. Véletlenül sem csapkodott, miközben éktelen káromkodások közepette a hálószobába csattog és magára kap valami elviselhető göncöt (mely állítás pontosan egy fehér valami ruhát takar, egy farmerdzsekit meg egy nagyon elegáns fehér zoknit, amit később a bakancsába gyűröget, miután felhúzta azt). Össze kéne pakolni már a lakást. Áh, bőven ráér. A tükörhöz slattyogott, gondolván, hátha valamit tud kezdeni azzal a maszlaggal, ami a feje tetején uralkodik, ám a harmadik próbálkozás után feladta az egészet. Bepakolta a pénzt meg egy pár szükséges dolgot valami kis táskába, aztán szépen csöndben behajtotta maga után az ajtót, bezárta a kismilliónyi rekeszt meg zárat, majd elegánsan levonult a lépcsőn.
 Úgy 20 perccel később már ott csücsült a csárdában, ahol a rendelése nem állt többől, mint egy pohár sör meg egy jó nagy adag sült krumpli. Az előző már ott hűsölt a kezében a dinkának, aki, tekintve, hogy alig voltak már ilyenkor ebben az üzletben, szabadon válogathatott a helyekből. Egy ablak mellé ült. A középső ablak mellé, egy két személyes asztalhoz. Szívesen rágyújtott volna, de ezek a megháborodott magyar szabályok, hogy nem lehet zárt helységben rágyújtani.. Katasztrófa. Így aztán csak itta a sört, ami egy picurka bajszot is odavarázsolt a lány szája fölé, és várta az ételt - meg valami égi jelet, hogy nem kell az éjszakát megint egy üres lakásban töltenie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen príma koncertre rángat el Kinga. Nem mintha valami túl sokat értenék ebből a nyelvből, de a koncert meg a jó buli szavak azok nagy általánosságban eléggé nemzetköziek. Kétségtelenül eleinte tartottam tőle, de amint beléptünk a fedetlen részre és nagy nehezen előre furakodtunk, elkapott engem is a hév. Fehéres-vaj színű pólóm alját egy azték mintás szoknyába bujtattam, a szokványos magassarkú helyett most viszont egy egyszerű vászoncipőt varázsoltam a lábikómra. Amint feljött az együttes, kezdetben nem szenteltem túl nagy figyelmet az énekesnek s biza beletelt vagy fél órámba, mire leesett, hogy honnan olyan ismerősek a vonásai. Kisebb szívroham kíséretében ért el a döbbenet első tünete, ám amint feldolgozásra került ez a hihetetlen információ-tömkeleg, úgy csak még jobban elöntött a felszabadultság-érzet. A koncert végéig ott tomboltunk többnyire az első sorba, habár azért néha-néha elénk nyomultak a magas colos barmok.
 Az egész végére még folyt rólam az izzadság, tiszta víz volt a pólóm (jah, mert ránk is borítottak egy-egy pohár sört), és én így álltam be a sorba, ahol aláírásért lehet kuncsorogni a VIP szektorban. Legalább 20 percbe tellett, mire sorra kerültem és eléggé sanszosnak tűnt, hogy a barátnőm már meglépett valakivel ennyi idő alatt. Az énekeshez kerültem és valamiért az a furcsa izgalom fogott el, ami aztán jócskán megemelte szívem dobbanásainak számát.
- Hey. Uhm.. can I get a signature? - nem hiszem, hogy egyáltalán megismert, bár igazán el lennék ragadtatva, ha ez megtörténne. No persze reálisan erre az esély igencsak csekély, de hát ki tudja. Hátha tettem rá olyan mély benyomást..

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Bátortalan próbálkozás volt részemről, sőt, még a hangom is vagy négy szinttel magasabban csengett, mint úgy általában szokott. A magabiztos megjelenésem helyett tökre mint valami megszeppent kislány, álltam ott Dorian előtt, aki majdnem hogy leginkább ilyen robot módjára írta alá a CD-ket, papírokat, vagy éppen, amit az orra alá toltak. Én a csuklóm tartottam oda neki, jobb híján. Ahogy aztán felnézett rám, így kiszélesedett a mosolyom, s bizonyára feltűnt neki, hogy a korábban felmázolt vörös rúzsomnak már csak halvány maradéka tartott ki a koncert végéig. Mintha zavarban lettem volna, ami nem szokásom. Egyáltalán nem. Furcsálltam saját magam, így aztán kifejezetten zavarban lévő mozdulattal hátrafelé tűrtem az amúgy épp frissen mosott, de csurom vizes hajamat.
- Yeah, Oh My God, you remember! I didn't expect you to see here, darling! But.. - magam mögé pillantottam és bizony, a mögöttem álló lány-tömeg már igencsak toporzékolt, a közvetlen mögöttem álló hölgyemény pedig kifejezetten szúrós szemekkel szuggerált. - I don't want the others to wait.. - oké, most akkor valahogy meg kéne hívni. Tekintve, hogy életemben nem jártam még ezen a környéken.. - Probably you don't have time after all this. Do you? - kínosan topogtam, ahol pedig végigszaladt az alkohols filce a bőrömön, egész bizseregni kezdett. Még a végén tényleg eljön velem valahova! Habár valahogy erősen kétlem, hogy pont erre lenne ideje és engedné el őket a menedzser. De a remény hal meg utoljára, elvégre még fel is ismert, nem? Mosolygok, mint a tejbetök, a biztonság kedvéért pedig még rá is kacsintok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Valahogy ez az apróság kimaradt Kinga szövegéből, amikor az énekesről áradozott egész úton idefelé. Vagy tán csak én nem figyeltem oda eléggé, mert el voltam foglalva azzal, hogy itt kell dekkolnom, egy ilyen országban, ahol se pálmafák, se spanyol nyelv és az angol is csak elvétve. Egy kis önsajnálat. De lépjünk is tovább, a viszontlátás kellemesen gyomorba vágott, főleg így, ilyen koncepcióban..
- Yeah, I got it, I just needed time to realise, which wasn't that easy, you know. - már csak mivel halvány lilám sem volt azt illetően, hogy ő egyáltalán ilyen komolyan űzi ezt az ipart. Az első találkozásunk alkalmával valahogy másra összpontosítottunk mind a ketten, s bizony, álmomban se gondoltam volna, hogy valaha még ebben az életben újra látom.
 Talán a meghívást, vagy annak a felajánlását elsiettem, de az ilyen teljesen hidegen hagy, hogy mit gondolnak rólam, amikor személyesen én magam invitálok el valakit.
 He has to be with his fans. Megforgattam a szemeim még mindig mosolyogva, habár a mozdulatsor közepe felé abba is hagytam, s csak arra figyeltem, ahogy lazán, könnyed, légies mozgással átugrotta az asztalt. A mögöttem lévő lány gyakorlatilag elalélt a boldogságtól, szabályosan hallottam a sóhajt a nyakamba, ám ahelyett, hogy hozzá ugrott volna Dorian, nekem nyújtotta a kezét. Mit ne mondjak, boldogan fogadtam el azt és követtem az ő példáját: fel az asztalra majd a másik oldalon le arról. Némi felhördülés hallatszott a korábbi helyemről, ami a legkevésbé izgatott - ellenben Dorian ölelését kitörő boldogsággal fogadtam. Megsimogattam hozzám hasonlóan átnedvesedett pólóját, lapockáját, picit még a hajába is túrtam, aztán visszaengedtem a rajongóihoz, én pedig a széke mögé osontam, melynek a háttámlájára támaszkodtam. Véletlenül se nézett ki úgy a helyzet, mintha megjött volna a rég nem látott barátnő, tényleg, csak a csók maradt ki. Picit lejjebb húztam a szoknyámat, a pólómat feljebb
- Sweetie.. my family can f*ck themselves. I had to came here..to study.. Imagine. - magasba szökkent szemöldökkel konstatáltam a kissé zakkant csajt, aki a homlokára kérte Dorian kézírását, de nem volt túl sok időnk, máris jött a következő, aki egy könyvet tolt oda. Oscar Wilde - Dorian Gray. Itt muszáj volt elfordulnom, hogy palástoljam a kitörni készülő nevetési rohamomat.
 Egyszer csak megjelent mellettem egy másik tagja az együttesnek. Csöppet sem feltűnően végigmért, aztán karon boxolta Dorian és megtudakolta, hogy máris szerzett-e magának barátnőt.
- Anyway..how long will this take? - kérdeztem a választól teljesen függetlenül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A kezdeti alapsémákon túljutva már egész felszabadulttá vált közöttünk a hangulat. Voltak érdekes emberek, akik igen egyedi módon kértek tőle aláírást, de a személyes kedvencem az a csaj volt, aki felhúzta a szoknyáját, és a szebbik felére akarta mr. énekes személyes kézírását. Na, itt már el kellett bújnom a háta mögött (fejem neki is támasztottam), mert nem bírtam volna vihorászás nélkül, és lám lám, nem is maradt el a kitörő kacaj, mely még a vállaimat is megremegtette. Az iskolámat elfelejtettem neki elmesélni, mert jött a tuskó társa, aki máris az iránt érdeklődött, hogy mégis mily viszony fűz minket egymáshoz. A 30 perces ígéretére bólintottam egyet, majd az órámat 5 percenként csekkolva ellenőriztem azt, de valahogy csak nem akart fogyni a kacskaringós sor, ami mintha a végtelenségbe torkollt volna. Egy idő után megjelent a menedzsere vagy mije, aki kihirdette, hogy ennyi volt mára, legközelebb majd itt és itt lehet folytatni vagy pótolni, sajnálják, de vége a bulinak mára. Vagy legalábbis itt. Nem egy lány nézett rám olyan szemekkel, mint akik egy mokkáskanál vízbe bele tudtak volna fojtani (kétszer is), ezekre pedig csak egy elegáns és bájos vigyort ejtettem. Még elintézett egy-két dolgot Dorian, csapat meg miegymás, addig én az öltözőjük előtt ücsörögtem azon gondolkodva, hogy vajon mi lesz az éjszaka folytatása. Kinga barátnőm hagyott egy üzenetet a mosdóban az egyik ajtón, hogy ne várjam, majd beszélünk később, elvégre talált magának egy kihagyhatatlan partit. A tükörben újrafestettem az elavult rúzsom, megigazgattam a pólóm meg az alatta lévő fehérneműt, megfésültem a hajam, aztán visszaültem a megadott helyemre, keresztbe tett lábakkal. Már vagy hajnali 1 lehetett, mire mindennel végeztek, összepakoltak meg nem tudom és jöhetett a mi kis kétszemélyes kalandunk.
- So.. where are we going? Into the night? - a másfél fejnyi különbség kettőnk között egyáltalán nem zavart, habár úgy átfutott rajtam a gondolat, hogy nem is lett volna olyan butaság magassarkúba bújni. Na mindegy. Kíváncsian pattantam fel és szegődtem mellé, akár velünk tartottak a társai, akár kettesben araszoltunk tovább. Az iskolám nevét még későbbre tartogatom. Valahogy nem akarom elszomorítani magam a gondolattal, hogy bizonyára az ország két másik pontján fogunk tanulni a továbbiakban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nos, ahhoz képest, hogy mennyire haragudtam anyuékra, amiért egy számomra ilyen putri helyre zavartak tanulás címszó alatt, jelenleg nem is olyan elviselhetetlen. Természetesen azért nem is közelít Mexikó egzotikus pálmafáira és kiváló májusi koncertsorozataira, kivált a MásVilág, de lehetne rosszabb is, nem? Elvégre mekkora esély volt arra, hogy itt, az Isten háta mögött találkozunk ismét Doriannal azok után, hogy egy felettébb kellemes estét töltöttünk el egymás társaságában. Fel is merült bennem anno, hogy a társa, akivel rótta a koncerteket, vajon hova tűnt, de épp csak kósza foszlányként suhant át rajtam, annyira nem volt rá kíváncsi. Erre tessék, most itt csodálkozom a tükörbe és el sem akarom hinni a valóságot. Tekintetem szemeim között ide-oda cikázik, közbe idegesen csavargatom a hajam, kétszer leejtem a rúzsom a földre, ami persze le is törik, így a saját kis kezemmel kellett felemelnem a kozmetikai cuccot és feltalálni magam. A fésűm szerencsére nem adta meg magát, ellenben ahogy a csaphoz hajoltam, hogy kicsit oltsam a szomjam, úgy az kispriccelt és telibe kapta a felsőmet. Csodás. Mindegy is, kihúztam magam, egy bátorító mosolyt küldtem saját magam felé a tükörben, aztán heves mozdulatokkal kislattyogtam és megvártam a társam. Kicsit szégyelltem magam, amiért a parfümöt elfelejtettem, no persze ez csak akkor jutott az eszembe, mikor az övé megcsapott. Nem volt túl ismerős, elvégre csak egyszer éreztem, de határozottan kellemes érzéssel töltött el. Karját elfogadtam, noha általában csípőből utasítom el az effajta felajánlást. Nem szoktam élni vele, hisz tudok én menni a saját lábamon is, és a magassarkúkban sem kell egyensúlyozgatnom folyamatosan, mert kitűnően járok bennük. Nem is értem jószerével magamat se, amiért nem köszöntem meg és mondtam, hogy még nincs köszvényem, de biztosan csak zavarban vagyok. Igen. Semmilyen más magyarázat nem lehetséges.
- Oh, maybe.. a pub? Or a public building? - én se vagyok ám normális, hogy hivatali intézetbe akarok betörni és élvezni az éjszakát. Aztán jön a török security meg a sima security meg minden security, és elvisznek minket a börtönbe. Háh, még bilincs se volt rajtam! Nem is rossz ötlet..
- Doesn't matter, I just need to walk a bit. You know, to get hotter..warmer, I mean. - jó, nem vagyok félreérthető, áh, nem látszik, hogy csak tanultam az angolt, véletlenül se. Bár ugye, ami azt illeti, lenne itt valami, ami igencsak felmelegítene, és mindenki gondoljon arra, amire csak akar. Közelebb húzódtam Dorianhoz, ha pedig előtte rám adta a kabátját, akkor kislányos bájjal húztam fel azt magamra és csak eztán ért össze az oldalunk is, nem csak a kezünk.
- Loook! A playground! - kisebbet sikkantottam, egy pillanatig húztam magammal a fiút, de el is engedtem, hátha nem dobja fel annyira, mint engem. A kis azték szoknyám és vélhetően a fiú 1-2 számmal nagyobb kabátja jó párosítás lehetett, én legalábbis kifejezetten élveztem. Rövidre vágott hajam a futás közben csapkodtam a srác dzsekijének vállát, amíg a hintához érkeztem és mintegy nekifutásból megperdültem magam körül, aztán a műanyag részére érve hátra és előre kezdtem magam hajtani.
- If I see a swing, I must to play with it. Sorry. But look, here is another! Or we can sit on the same at the same time! - a dilibogyó Celestét az évek során se voltam képes kiűzni magamból. A szellő, ami az arcomba csapott, mikor előre hajtottam a hintát, egész hátracsapta a hajamat, majd mikor ugyanezt az utat jártam be, csak visszafelé, akkor pedig mind az arcomba tódult. Ilyenkor szélesen elvigyorodtam, hogy szinte megettem a hajam, és boldogan nevettem. Azóta nem voltam ilyen felszabadult, hogy ide kellett költöznöm és valószínűleg a következő 2 hónapban se lesz ilyen jó estém.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nem számolt a hölgy bármilyen társasággal. Eleinte kifejezetten bőszítette maga a gondolat, hogy valaki más gyakorlatilag jóváhagyás nélkül az ő személyes légterébe férkőzik, de amint felpillantott a vajsöre mögül, hogy jobban szemügyre vegye az egyértelműen férfi hang tulajdonosát, gonosz vigyor suhant át az arcán. Az ismeretlent a haja színétől a combjáig felmérte, ameddig látta, s bizony egy adott pontnál kifejezetten elmosolyodott. Lehet mégse lesz unalmas a ma éjszakája? Eszébe se jutott, hogy fehér kis bajuszka virít a szája fölött a sör habjától, de azért végigtörölte a karjával a szóban forgó részt majd kezével az üres székre mutatott, noha a tag már önszántából helyet foglalt. Tetszett a hölgyünknek a merészség, holott nagy általánosságban az ilyet nem igazán tolerálja túl jól. Mielőtt elkezdhettek volna beszélgetni, kihozták a dinka krumpliját, mire a vele szemben ülő fazon szemmel láthatóan vágott egy pofát, de eleresztette a szöszi, helyette inkább beleszürcsölt az italba, csak hogy ne kelljen a pincérhez szólnia.
- Yap. Legalábbis próbálok. A varázskörökhöz például sík hülye vagyok. - elővillantott egy szép mosolyt, mármint hozzá képest szépet, majd egyik kezét (a jobbat) a fiú étlapot tartó kezéhez érintette. - na és te? Ilyenkor hogy kerülsz ilyen helyre? Kirakott otthon az asszony? - hát ha valaki, akkor ő aztán megértette az ilyet. Amikor valami rossz fát tett a tűzre Mihael, olyankor ki szokta pakolni a cókmókját az előszobába, noha ilyet azért elég ritkán tett, elvégre a férje olyankor le se bírta hunyni a szemét. Hogyan toljunk ki a párunkkal lvl over 8000. Megint beleivott a poharában sárgán csillogó italba, bekapott egy pár szem szült burgonyát, aztán érdeklődő tekintetét ismét a másikra függesztette. - jut eszembe. Roxy. - kicsit felállt, bár csak annyira, hogy félig-meddig áthajolhasson az asztalon egy puszi erejéig. Nem az a puszilkodós fajta, ezt bárki megmondhatja, de az átlagosnál jobban tetszett neki a társa.  Dzsekijét mostanra lefejtette magáról, ami így nyugodtan pihent a széke háttámláján, mélyen dekoltált fehér kis ruhája pedig mély belátást engedett a másiknak, már ha az élt a lehetőséggel. Semmi kedve nem volt visszamenni az üres lakásba, amit nem is rejtett véka alá - már ha a pizzát rendelő illetőnk fogta az adást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

 Már napok óta megérkezett hozzá a jó hír, mely alapján egy bagoly fog némi fontos információt hozni s ezzel egyúttal közvetíteni is. Persze az más tészta, hogy a baglyunk néha-néha megállt csipegetni meg iszogatni meg pihengetni, ami miatt jó egy napot fog késni a kedves kis tollas. Roxy magába szitkozódva csattogott az Északi-toronyba, s becsületére legyen mondva, mindössze egyszer tévedt el! Ajka némán megállás nélkül mozgott, ahogy minden létező lelket elküldött a bánatos nyavalyába, és a lépcsőházban csak egy pökhendi alak akart nekimenni. Pontosabban ment is, mire akkorát taszajtott rajta a dinka, hogy a delikvensünk 4 lépcsőfokot felnyalt. A takarítók igazán hálásak lehetnének, hisz a kastély lakói - legalábbis a diáság - saját magától bizonyára nem segítene. Akár rájuk is omolhatna az egész kóceráj, akkor is kényelmesen ücsörögnének a szobáikbab és az lenne a legnagyobb gondjuk, hogy vajon élénk vörös vagy visszafogott rózsaszín.legyen a szájuk a nap folyamán. Katasztrófa.
 Tehát amint lesegítette a másikat a következő lépcsőfordulóig, tovább trappolt felfelé. A baglyok átható, összetéveszthetetlen szaga nagyon gyorsan elérte az érzéketlen Roxy orrát, de mintha csak levendulát érezne, még csak el se fintorodott. Egy sötétszürke rövidnadrág volt rajta és egy narancssárga top, ami bővebb volt, mint a lány - habár nem igazán érdekelte az a mennyiségű hurka a derekán, ami ott volt. Nem egy tonnadonna, de legalább 40-es méretet kell hordania. Szóval megtalálta a baglyot, ami viszont irdatlan terebélyes volt és rajta kívül más egyed el se fért a kapaszkodón. Roxy nyújtotta érte a kezét, mire az a kis sátánfajzat megkapta a hölgy mutatóujját. Mivel egyáltalán nem érezte ezt a fizikai fajdalmat, inkább a madár otromba viselkedése háborította fel. Farkasszemet nézett az ádáz fenevaddal, akinek a lába alatt hevert a levél Mihael Saint-Venantnak címezve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem szokta kifejezetten zavarni a dolog, ha a férje időközönként meglép, de még csak alkalma sem volt megköszönni neki az életmentést. Megszokott dolog, hogy egy-egy napra, akár egy hétre is bedobja a törölközőt Mihael, de ilyenkor legalább egy szárnyast megerszt az oroszlánkirálynőnek, hogy be aggódjon, és hogy mikorra várható az érkezése. De most, már 7. napja semmi. Se levél, se fapapucs, se törölköző, de még csak egy SMS-re sem futtotta. Ami nem gond, mert hát nem lehetnek sülve-főve együtt (meg amúgy nincsenek is), csak megbeszélt dolog náluk, hogy értesítik egymást a kimaradozásokról. Megforult a dinka fejében, hogy itt hagyta a férje egy pomponcsapat kedvéért, ami valóban nem gond (noha meglepte a lányunkat maga a tudat, hogy ő most bizony kifejezetten aggódik Mihaelért. Ez nem normális..), csak na. A miheztartás végett. Meg amúgy is van egy paktumuk, mely alapján az alapvető tájékoztatást azért megadják egymásról. De most se kép, se hang.
 Az első gondolata a pomponcsapat után egy többnapos részegedés volt Daviddel, de ezt is elvette, mert legalább egy józan pillanatában - vagy részegben - megdobta volna valami üzenetfélével a telefonszerűjéréről. De akkor mégis mi lehet? Vonatszerencsétlenség? Hisz tud hoppanálni. Elkapták? Ő ennél jobb, hogy csak úgy hagyja magát.
 Lányunkban a nap folyamán megérett azon gondolat, hogy kicsit utánanéz a dolgoknak a kastélyban is. Felkeres egy-két embert, akiknek bármi fogalma lehet Mihael hollétéről. A vacsorakor pedig, amit kivételesen nem odahaza fogyasztott el, kivétele alkalma nyílt. Egy fekete rövidnadrág fölé Mihael egyik pólóját(KATT) húzta fel, s mihelyst megpillantotta a luvnyát, aki pár nappal korábban fejbe vágta egy terelőbottal, rájött, mi a teendő. Szépen felállt a saját asztaluktól (otthagyva így az ínycsiklandóan csábító vadast), majd a Navine felé vette az irányt. Kamilla mellé érve a mellette lebzselő partnere vállát megkocogtatta és intett neki, hogy húzzon a búsba. Persze nem mozdult, erre kényelmesen befurakodott a padra kettejük közé s Kamilla felé fordult. Arcán nem tükröződött érzelem, inkább tán a kialvatlanság miatti olimpiai karikák a szeme alatt valamint némi őszinte aggódás.
- Hé. - rekedtes hangján érződik a nagy mennyiségben elszívott nikotin és hogy legalább 24 órája nem használta a hangját. - Mihaelt nem láttad mostanában?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nem érti, mi történik a férjével. Mintha teljesen elvették volna az eszét, mintha attól tartana, hogy a 22-es csapdájába esik, vagy hogy két szék közül a pad alá szorul. Hiába próbál segíteni rajta vagy hozzáérni, akár csak megérinteni a karját, hol idegesen elrántja a lány elől, hol vehemensen a szőkére vetődik és a pultig hátráltatva magához szorítja. Nem érti. Mint valaki, akinek tettek egy új, jobb ajánlatot és kétségek között van: a régi, bevált helyett megpróbáljon-e egy újat, ismeretlent. Ismerős érzés a lányunknak, noha nem tudja a férje valódi okát, okait az efféle viselkedésére és indokolatlan dolgaira. Fél, hogy elveszti, noha pontosan tudja, hogy sosem birtokolta. Náluk ez egészen másról szólt, de most.. mintha Mihael rájött volna: más kell neki.
Még tisztán emlékszik a lány, mikor a bizonytalan, akadályokkal teleszórt utat választotta a családja ellenében, ám ezen az úton nem egyedül kellett volna végigmennie. Nem is úgy tervezte. A mai napig nem tudja, miért eresztették el a kezét 4 év után.
Nagyot sóhajtott. 22 óra, Mihael megint nem otthon alszik. Fekete nadrágot húzott lábaira, valami ócska pólót meg egy dzsekit. Odakinn csepereg az eső. Bezárta az ajtót, a kulcsot a zsebébe cipzárazta majd hamarosan az utcákat rótta céltalanul. Teljesen mindegy volt neki, hova megy, csak a lakásban ne kelljen ülnie. Akármennyire próbálta megfejteni Mihael különös viselkedését, mindig ugyanoda lyukadt ki: unalmassá vált. Ezen gondolat megfogalmazódása után pedig mintegy reflexből a legutóbbi kapcsolatára és annak végére gondolt. Sóhajtott. 4 év. Ennyit hajított ki a másik, egy árva szó nélkül. Bakancsa alatt ropogtak a kavicsok és a homok, ahogy a játszótérre betévedt, és bár nem kifejezetten ide akart jönni, ha már itt volt, akkor a hinták felé baktatott. Csöpp-csöpp. Kisebb tócsák gyűltek már össze a földön a mélyebb részeket, különösen a homokozóban, ahol a gyerekek lapáttal meg kanalakkal gödröket ástak. A hintához érve leül, ülepén a fekete anyag pillanatok alatt tiszta víz lesz - amit egyáltalán nem érzékel Roxanne. Bakancsának elejét a földre támasztja s csak így lengeti magát előre-hátra. Nincs benne semmi energia. Sóhajtott még egyet. A sáros homokban megpillantott egy kavicsot és elöntötte a düh, bár csupán egy pillanatra keveredett benne a szomorúság és a harag. Markába kapta ezt a kis dolgot, ami a tenyerében épphogy elfért, majd szép mozdulattal elhajította. Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg.. hát sikerült az egyetlen arra járó embert nyakon csűrnie vele. Csak nézett az illetőre, akit a sötétség és a lámpák félhomályba takartak, mint aki földönkívülivel találkozik életében először. Mégis.. milyen ismerősek a vonásai a lánynak..

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Agyának racionális részlege kisült, mihelyst megfogalmazódott benne a gondolat: ez lehetne akár Ruben is. A fiú riadtan hőkölt vissza, lányunk ezzel egy időben felállt a hintából, majd saját lábaiba gabalyodva a földre esett. Állára pergett alá a víz, ahogy az egyik tartóoszlopnak támaszkodva ismét két lábra egyenesedett, majd az esés következtében elejtett pálcáját magához véve bizonytalan léptekkel a másik tag búvóhelye felé óvatoskodott. Kabátja mentőmellényként nehezedett a mellkasára, szíve szerint levetette volna, de jelenleg épp van jobb elfoglaltsága is.
Az értelmes összefüggésekért kutató része az agyának felmondta a szolgálatot, hatalmas betűkkel jelezte: ERROR. A türelmes, pepecselős részleg is beadta a törölközőt: NO SIGNAL. Megmaradt a puszta emberi léte, nőies gondolkodása, szétszórt, logikátlan következtetései. Képtelen volt felfogni azt az információt, mely azt akarta neki bemesélni, hogy igen, az imént Rubennel sikerült találkoznod. Pazar, a lehető legjobb pillanatot fogta ki erre a sors, komolyan, ennél jobbkor nem is időzíthetett volna.
- Levicorpus! - kissé erőtlenül, de a saját hangszínén mondja ki a varázslatot, melynek hála az előle menekült tagot valami láthatatlan erő a bokájánál fogva a levegőbe emeli. Talán most fény derül a dolog érthetetlenségére, talán most megvilágosodik a lány, bemegy majd a kocsmába és egy jót nevet az egészen. Talán bekopogtat Zétényhez, rég látta már és élvezi a társaságát. Csak ezt az ügyet zárja le.
Aha. Meg ahogy ő azt elképzelte..

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Oké, lányunk másodjára is a földre vetődik, most viszont a meglepettségtől. Mellbevágó élmény volt Rubent viszontlátni, így a szó szoros értelmében hátratántorodott és a nedves, sáros-homokos, enyhén kavicsos járókelő részre letottyant. Fekete nadrágja nem lesz épp a leghálásabb ezért a mozdulatáért, bár nem különösebben érdekli a hölgyet. Kezében úgy szorongatja a pálcát, mint akinek az élete függ ettől, álla alján összegyűlik a víz, ami mostanra úgy esik, mintha dézsából öntenék. Csak ül ott, jelen pillanatban reakcióképtelenül, nagyon várva, hogy az agyának Errort kijelző sarka is újrainduljon.
Kétség sem fér hozzá. Ruben eszelős, agyhalott nevetését senkiével nem lehet összetéveszteni - akárcsak azt se, hogy az adott helyzetet kínosan éli meg, élvezi, fél tőle vagy valami. Egyszerűen csak nevet, mint egy megveszekedett hiéna.
Roxanne vészszivattyúi lassan működésbe lépnek, 10-20 másodpercnyi ücsörgést követően pedig a rendszer újraindítására is sor kerül. Ül ott, mint egy faszent, vagy mint egy kislány, akinek elvették a babáját és jobb ötlet hiányában a földre tottyanva játssza a sértődöttet. Roxanne újra megnézi a levegőben vihogó hiénáját, aztán mintegy csettintésre beugrik neki, hogy mi történhetett: valaki nagyon rá akart ijeszteni, valaki, akinek valamit ártott, valaki, aki tudta, hogy mitől ijed meg alaposan a lány. Ez a valaki egy ismerősét lefizetve százfűléfőzetet adott neki és pénzt ígért a lány megijesztéséért cserébe. Vagy csak egyszerűen saját maga itta meg a bájitalt és akarta a hitéből is kitéríteni a belgát. De az nem lehet, hogy maga Ruben Marceau legyen itt, Magyarországon, épp ezen az istenverte helyen. Az ki van csukva. Előbb vall szerelmet Mihael Davidnek, minthogy ez megtörténjen.. igaz? Na, akkor nincs más hátra, mint kideríteni, hogy ki akart vele ilyen aljas tréfát űzni. De.. nincs még egy olyan tökkelütött, aki pólóba indulna el az esőben..
- Ki küldött? - magához térve feltápászkodik a földről, még mindig görcsösen szorítva a pálcát, amit most maga elé tart. Hirtelen megannyi emlék tör a felszínre, önti el az agyát, tompítja az érzéseit. Ruben Marceau.. Mihael Saint-Venant..

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nem egészen így tervezte az estéjét, bár ez idáig nem lett volna oka panaszkodni. Az eső valamelyest elmosta, eltompította tudatának egy adott részét, ami így nem kattogott feleslegesen a semmiért. Nem érti, mi történik vele, hisz őt soha az életben nem érdekelte, ki áll mellé és ki megy el mellette. Egyszer nagyon csúnyán nyalta fel a padlót, mikor valami valakiben megbízott, azóta nem is követ el ilyen baklövést. Mihael mégis, valahogy egészen más. Tőle elhitte, hogy kapott még egy esélyt az élettől, hogy tán még ő is kellhet valakinek, aki nem grimaszol, amint megtudja a lány furcsa betegségét és múltjának egy-egy részét.
Erre tessék, az a felsőbb irányítás, vagy nevezzük Sorsnak, most bizonyára a medencében úszkál, iszogatja a konyakot a koktélcseresznyével, és röhög a markába, hogy jól kitotlam velük. Bizonyára kíváncsian sasolja a történéseket a legapróbb izomrándulástól egészen a kimondott szavakig.
Ironikus helyzetet teremtettek meg ennek a két szerencsétlennek. Ruben veszett majomként viháncol fellógatva, Roxy a földön igyekszik feldolgozni az agyát ért információrengeteget és rajtuk kívül egy teremtett lélek se bolyong az utcán.
Mikor már függőlegesbe forszírozta magát a lelapult szénabolgya hajú kisoroszlán, a volt társa hangjára összerezzen s magától hátrébb lép egyet. Megfordul a fejébe a hoppanálás lehetősége, ám azonnal el is éri tudatát az egyik, közelmúltbeli emléke, mikor egy poharat vágott a falhoz pont emiatt felindulva (mármint amiatt, hogy ezen a területen nem lehet hoppanálni).
Nem mintha megesett volna a másikon a szíve, inkább csak dühében eresztette el a varázslatot, s így Ruben végre földet érhetett - az már tőle függött, milyen pozitúrában ért talajt. Roxy még mindig a keze előtt tartja a pálcáját, mikor a fiúhoz sétál. Ha már felállt, akkor úgy kever le neki egy jobb sallert, ha viszont még a földön vonaglott és kukacoskodott (cobra dance), akkor leguggolt hozzá és így ajándékozott neki egy jó nagy maflást.
- Ugye most csak viccelsz velem? - van egy olyan sanda, meg nem erősített gyanúja, hogy most valóban az igazi Rubennel áll szemben. Azzal a Rubennel, aki úgy egy-másfél éve se szó, se beszéd, faképnél hagyta. Még csak levelet sem írt vagy bármit, persze a lányéra nem válaszolt. 4 évet az ablakobon dobott ki, és őszintén kimondva: nem igazán volt rá kíváncsi Roxy a továbbiakban. Hú, de szívesen kitekerné a nyakát, akár itt helyben.. Vagy ha más nem, legalább próbáljon magyarázkodni ez a sügér hiéna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Medimágia vizsga. Többnyire fel is volt készülve a hölgy, már amennyire az egyszer átfutotta a szöveget lefedi a némi készülés fogalmát. Abban azért bízott, hogy egy E-t legalább kap, talán átlökdösik a következő évfolyamba, mert aztán a munkahelye nem lesz épp elragadtatva a teljesítményétől. Az is igaz, hogy valahogy egyetlen idegszála sem tudott a medimágia varázslatos tudományára koncentrálni, mikor a férje félig kábán, begyógyszerezve pihente ki odahaza a lakásukban az elmegyógyintézet fáradalmait. Persze, hogy pont ezen a napon kell az egyik szaktársának idegesítenie a lányt, még ha nem is állt okvetlen szándékában. Épp mögötte ült. Eleinte csak dobolt az asztalon, ami már önmagában hergelte a belgát, de mikor a lábával nekiállt rugdosni szénaboglyánk székét, akkor felállt, széke a legközelebb eső padnak esett, franciául káromkodott egy szépet és istenesen Rebecca padjára csapott. Nem hagynád már abba?! Nos, a másik Rellonos hölgyemény nem teljesen úgy viselkedett, mint ahogy azt Roxy elvárta volna: egy radírt hajított az arcába. Belgánk már épp készült volna a padon átvetődve megragadni a másikat a torkánál fogva, mikor Jimnie professzor úr határozottan és tömören beközölte velük, hogy köszöni szépen a részvételt, próbáljuk meg jövőre ismét. Összepakoltak mindketten (az utasításra), majd kiballagtak. Nem voltak messze az erkélytől, és mintegy néma megegyezés alapján abba az irányba nyomultak. Amint becsukódott mögöttük az ajtó, Roxy elhajított mindent a keze ügyéből és indult, hogy egy olyan lekeverjen a másiknak, hogy a parketta adja majd a másikat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Már legalább egy órája csak a Hold tündököl az égen, csillag-háremével körülvéve. Tiszta az égbolt, a víz felszínén hosszúkás árnyként csillan a Hold ezüstös fénye. A tó fenekén békésen szunnyadnak már a halak és társaik, mintha nem is léteznének, csak napfelkeltétől napnyugtáig. Kihalt a környék, csak a tücskök muzsikája töri meg az éteri csendet, néhol egy-egy kutya nyüszítése, madarak riadt röppenése, faágak rezdülése. Görnyedt alak ücsörög a köveken. Piszkos sárga, kötött kardigánja 2 számmal nagyobb, mint az ő mérete, anyaga pedig pókláb hosszúságú ujjaira is rácsúsznak, ahogy egy fényképet tart bennük. Kócos hajával az esti szellő kénye-kedve szerint játszik, de nem foglalkozik vele túl sokat. Ugyanez a szellő megfodrozza az előtte elterülő Velencei-tó felszínét, a nádast meghajlítja, a fülledt levegőt tovarepíti, ám mindebből semmit se lát az ott ülő alak. Nem tudni milyen kifejezés ül az arcán, talán nem is lényeges, de mivel az ember szereti tudni az ilyet: semmitmondó és merengő. A képen, amit zongorista ujjaiban tart, egy fiú meg egy lány látható, minden bizonnyal egy párt alkotnak. Egy teljesen hétköznapi jelenet elevenedik meg rajta és játszódik le újra meg újra, mint egy felvétel. Az ott szereplő lányt már ismerjük hátulról, ő üldögél itt a köveken. A képen is bozontos, göndör, piszkosszőke haja van, amit az erősen fújó szél hol az arcába pakol, hol eltűri onnan. Egy viccet mesél. Nem túl különleges, még csak nem is kifejezetten poénos, de látszik, hogy nekik, kettejüknek igenis, vicces. Lényegtelen a tartalma, hisz ez csak nekik, kettejüknek humoros. A lány itt-ott beleakad, mire a végére ér, ám szemmel láthatóan jól sikerült, mert a férfi társa, egy jó kiállású, feketés hajú, sűrű, hosszú szemöldökű fiatalember, közepesen vékony szájjal és erős járomcsonttal, azonnal elkezdett teli torokból nevetni - melyet bár a kép nem ad vissza. De a vak is látná: tetszett neki, élvezte és átjött neki a poén. Szemei egészen résnyire összeszűkülnek, nevetőráncai megjelennek, ajkait a füléig tolja a mosoly. Átkarolja a lány nyakát, magához húzza és homlokon csókolja. Aztán az elejétől ismétlődik ez a jelenet.
A tó mellett üldögélő egyénünk egy mély sóhaj kíséretében nyakához nyúlt, majd medáljának a láncát összecsippentve előhúzta azt a pólójából. Egy lakatot ábrázol. Egymás mellé teszi ezt a két tárgyat, majd ahelyett, hogy tovább mustrálná őket, elréved a tekintete a távolba. Ha egy mondatban össze lehetne foglalni az őt gyötrő problémát, akkor az a következő lenne: A jövője ajtaján bekopogtatott a múltja. Jobb kezében a fénykép, baljában a már szabadon lengő medál. Mindkét tárgynak egész más a tapintása, egész más érzéseket társít hozzájuk. A nyaklánchoz tartozó személy emléke régóta kíséri és kísérti az életét, majdnem 6 éve. Egy nagyon őszinte és mély érzelmet jelképez, s egyúttal ez a múlt. A fotó egy új keletű érzést takar, a fényt a sötétségben, a levegőt az óceán mélyén, a boldogságot a kínok sűrűjében. Bizalmat és örömet, kötődést és szabadságot, megnyugvást és hiperaktivitást. De hiába a képre siklik többször a pillantása, ha a medál valami nagyon mélyre eltemetett dolgot hoz a felszínre újra és újra, ahogy meglátja.
Percekig, sőt, talán még órákig ücsörgött ott. Többször felemelte a bal kezét, hogy az abban lévő tárgyat a víz bugyraira bízza, ám mégis, valami visszahúzta a kezét, valami nem engedte. Ha a kép széttépése vagy a lánc elégetése között kéne választania, fel se merülne benne a választási lehetőség, hisz azonnal tűzbe vetné az ezüstöt.
De most még nem tudja eldobni a múltat a szebb jövőért. Olyan hirtelen kocogtatta meg a vállát és vigyorgott a képébe a lezáratlan élete, amitől szabályosan megrettent - ezért is jött le a számára is felajánlott házba ide a tó mellé. Kell egy kis magány. Hogy végiggondolhasson pár dolgot. Nem mintha kifejezetten menekült volna e bal kezében tartott tárgy adójától, csak.. nem akarta többé látni. Jobb volt ez így. Jobb volt nem tudni. Jobb volt elfelejteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szépen elkezdték lemeccselni a dominancia-szerepeket, ám nem mentek túl sokra vele, legalábbis Roxy álláspontja még mindig bizonytalan maradt. Hol erőt vett magán (felképelte a fiút), hol egész elengedte magát és megbotlott a saját lábában.
Nem érzi fair play-nek a tényt, hogy ilyen rútul és csúfondárosan kontárkodik bele a sors az ő életébe. Már egyszer elvette tőle a fiút, most miért kecsegteti hiú ábrándokkal, holott pontosan tudja, ez már veszett fejsze nyele?
Düh forrong mindkettejük szemében. Eső mossa a lépteik nyomát, hajukból, ruhájukból egyaránt facsarni lehetne a vizet, akár a narancsot. Mint általában, most is ő az alacsonyabb (hol lenne magas a 165 centijével?), lentről sandít a másik felé. Néha hunyorgatja a szemét, mert belecseppen az égi áldás, de nem tulajdonít ennek túl nagy jelentőséget. Sok, régen bedobozolt és mélyen eltemetett emlékeket ébreszt fel Ruben tengerkék pillantása. S mintha egy csapásra minden.. más lett volna. Ahogy eszébe jutnak a levél-kötegek, amiket legutóbb egy hatalmas zsákba tömött az indulása előtt, a közös nevetések, mikor valami náluk is furcsább ruházatot viselő egyén elszambázott mellettük, a féktelen és élvezetes éjszakák (akár kettesben töltötték, akár tömegnyomorban egy koncerten, akár házibuliban).
Dühét felváltotta valami definiálhatatlan érzés. Elkezdte fürkészni Ruben arcát. Most tűnt csak fel neki, hogy a másik karja tele van tetoválásokkal, de se a tartása, se a szavai, se az az átható tekintete nem változott. Teljesen összezavarodott a madárijesztő módjára elázott gólyafészek-hajú szöszi. Nem tudta, mit tegyen, és nem szokott ő ilyen helyzetbe keveredni. Így aztán valami abszolút váratlannal sikerült előrukkolnia, miután a kilós súlyként ránehezedő kabáttól sikerült könnyes búcsút váltania s a csúszda irányába hajítania.
Pólója testéhez tapadt, melltartójának vonala kirajzolódott elöl és hátul egyaránt. Ülepe tiszta sár és homok, akárcsak nadrágjának 90%-a. Egyik kezével Ruben mellkasát támasztotta meg, másikkal a nyakát ölelte körbe. Felsőik egymásnak tapadtak, Roxy lábujjhegyre pipiskedett, és.. ajkait Ruben ajkaira tapasztotta. Pont így, pont most ez volt a legjobb, amit tehetett. Vagy nem. De neki szüksége volt most erre a.. mire is pontosan?..

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Teljesen érthető és átlátható volt a lány cselekedete az elmúlt percekben. Esés, varázslat, esés, varázslat megszüntetése, pofon és most ez. Egész átkozott életében egyetlen egy dolog volt, amiért harcolt, és amiért akármennyit harcolt volna, ám a sors fintora úgy hozta, hogy harc nélkül kell feladnia. Igaz a mondás: soha ne legyen valaki a mindened, mert ha elveszíted, nem marad semmid. Nem áhítozott ő ezért az egész kapcsolatért, nem lógott rajta, nem akart ő függővé válni, de hát az ember nem azért szokik rá a drogra, mert annyira akarna. Nem is a függőség a legjobb szó erre, hanem ennél valami jóval árnyaltabb. A támasz, de nem a legkifejezőbb, mert bár mindig ott voltak egymásnak, nem abból állt az életük, hogy mindig kérdőre vonják egymást, vagy csak akkor beszélnek, mikor baj van. Lelki társak?.. Valami, amit az ember kínok közt, szenvedések árán szerez meg. Valami, amire az ember büszke, amikor a közelében van, szinte kivirágzik, sugárzik, nevet. Valaki, akinek még az utolsó kis hibáit is csak imádni lehet. Valaki, akitől soha nem akarsz elszakadni, mert úgy érzed, egy világ omlana benned össze. Valaki, aki után nem létezik számodra élet. Aki után csak a kietlen puszta létezik, ahol még a szél se fújdogál, ahol nincs semmi élet, csak a perzselő Nap vagy a csontig hatoló hideg. Mikor a legszebb álmodból felkelsz, körülnézel, és rájössz: üres minden. Mint mikor a színek kifakulnak, mikor az élénkvörösből is csak a szürke egy árnyalata lesz. Üresnek, kizsákmányoltnak érzed magad, és folyton az jár a fejedben: Mi lett volna, ha.. Értelmetlen kérdések tömkelege, melyekre nincs épeszű magyarázat. Miért is lenne? A vonat már nem tér vissza az induló állomásra.
De talán egy másik állomásnál valami sokkal jobb, valami elemileg más vár majd. Akire felfigyelsz, aki rád is felfigyel. Aki leül melléd a vonaton és mosolyt csal az arcodra.
Később, egy következő megállónál, mikor az előbb felszállt egyén épp egy másik ember mellé telepszik le beszélgetni, felállsz a helyedről kinyújtóztatni elgémberedett végtagjaidat, és ki áll ott a megállóban?..
Nem tudta, mi a teendő. Erre nem képezték ki a munkahelyén, erre ösztönből sem tudott mit csinálni. Ez az állomás nem volt betervezve az életében. S hiába a másik ember kedvessége, ha most épp hátat fordít a szénaboglyának, akire pedig a múltja tekintete függött rá. Roxanne, mihelyst valamelyest feldolgozta az iszonyat mennyiségű információt, leküzdötte a nonszensz kérdéseit magában, visszanyelte a szavait, Ruben kezei közé rohant (képletesen szólva). Csókja viszonzásra talált. Rég nem érzett ízek tompították minden létező íz érzékelő receptorát, melyeket egykor oly sokszor ízlelt meg. Kifejezetten új élménnyel szolgál, holott pontosan felkészült rá. Ahogy lassan alábbhagy az érzet és ismét (valamennyire) két különálló emberről beszélgetünk, ázott kis verebünk átölelte a toronymagas fiút, fejét oldalra hajtva mellkasának döntötte azt. Behunyta a szemét. Elmosolyodott, akárcsak régen.
- Te lökött.. - megrohamozták újfent a kérdései, és rövid mérlegelés után azt bökte ki, melynek válaszára a legkíváncsibb volt - miért nem jöttél?
De nem. Ez nem így működik. Ennek nem így kell lennie, igaz? Szőkénk riadt szemekkel engedte el a csurom vizes fiút, hátrálni kezdett. Az ő történetük már véget ért akkor, amikor Ruben 4 évet dobott ki az ablakon szavak és tettek nélkül. Válasz nélkül, kétségek közt hagyva a lányt. Sokkal jobb volt így. Jobb volt nem tudni. Jobb volt elfelejteni...
Megrázta a fejét, s hajából az esőcseppek úgy szóródtak szét, mint konfetti-eső egy jól sikerült előadás után. A kijáratot kereste, mihelyst rátalált, futni kezdett. Az ég dörgött, villámlott - minden egyes zajra összerezzent. Ő, Roxanne Saint-Venant, elfutott valami elől, amit valaha a világon mindennél jobban akart.
...És a legjobb: elhagyatva lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Hosszú, véget nem érő, mélabús gondolatok üldözték a lányt. Ha valami dalt hallgatna most, akkor az bizonyára nagyon lassú lenne. Nem tekerné fel a hangerőt, most biztosan nem. Épp, hogy csak hallaná az alig ringó dallamot, amiben talán csak egy vokál, meg egy.. zongora játszik. Vagy gitár? Nem tudni. Sőt.. hegedű. Alig vánszorgó dal lenne az, mint egy meglőtt farkas utolsó segélykérései, mielőtt a kegyelemlövést megadná neki a vadász.
Soha az életben nem került még ilyen rettenetes helyzetbe. Lehetetlen szituáció, mely egyelőre megoldhatatlannak tűnik. Elnehezült a szíve, napok óta emészti belülről ez az egész, de erről mégis hogy meséljen a tulajdon férjének? Hát inkább nem beszélt róla. Az újabban vigyori Roxanne megint azzá vált, akit Mihael először megpillantott akkor, ott a tetőtéren, miközben rágyújtott. Szemei akkor üresen csillantak a Hold fényében, most viszont szomorkásak.
Hallotta a lépteket. Nem nézett hátra, hisz mire olyan közelségbe ért az illető, hogy az már zavarta volna a magánszféráját, addigra megérezte az illatát. Szíve megdobbant, s mintegy menekülés végett: behunyta a szemét. Röpke pillanatig tartott mindez, és ugyan nem vette észre, mégis.. a fényképet tartó keze erősebben szorította azt a tárgyat. Ezt nem akarja elengedni. Elfogadta a cigarettát az öngyújtóval együtt, s mikor már az apró kis égő rész felvillant a dohánya végén, visszaadta a tüzet párjának. Mondani akar valamit, de azt sem tudja, hol kéne kezdenie a történetet, amiről alig mesélt neki. Persze említette a férjének, hogy volt valaki korábban, aki nagyon csúnyán átejtette, de ennél többet sose mondott az egyénről, aki most, mint egy régen meghalt szellem, felkelt poraiból és megkísérti a belgát. Mélyet sóhajtott. Lehelete a hűs levegőben pont úgy nézett ki, mint a tűzrakás füstje egy fülledt, nyári estén.
Odadőlt Mihaelhez. Akár átölelte a kezével, akár csak egyszerűen hagyta, hogy felmosórongy-fejű felesége hozzá bújjon, most érezte, hogy megnyugodott. Mint mikor egy csatában járt férfi 5 év után hazatér a feleségéhez, s szavak nélkül az ölébe hajtja a fejét. Megnyugvást talált otthon. Mihael a megnyugvás. Mellette nem kell idegeskedni vagy félni, túlteljesítenie vagy alul múlnia magát.
Gyerekes gondolat jutott eszébe. Tudta, hogy ezt most és itt kell megtennie, különben még magával kell cipelnie ezt a terhet nagyon messzire. Fejet hajt a vonatra felszállt egyén előtt, megköszöni a lehetőséget, és az ura ölébe ül, akárkivel is trécsel az éppen. Neki már nem kell az, ami rég elúszott. Már.. már rég nem kell neki. Hogy mióta? Vélhetően ezt még Roxanne sem tudná megmondani. Valahogy a napok alatt a tudatalattija megértette, miért kellett anno Rubennel elszakadniuk egymástól - hisz azzal, amit most nyert, ezerszer többje van, mint amit valaha kapott vagy kaphatott volna Rubentől.
Döntött. Mihael szavai, az a 3 egyszerű szó után tisztán látta, mi a teendő. Elhajolt párjától, kezeit a köveknek támasztva felállt azokon. Egy pillanatra megingott, reflex-szerűen Mihael felé kapott, ám megtalálta az egyensúlyát.
- Gyere. - kezével férje felé nyúlt, s egyértelműen tudatta vele: fogja meg a kezeit. Azokat a hosszú, zongorista ujjait Mihael ujjaiba fonta, picit közelebb lépett hozzá - bár ezeken az ingatag, nagy köveken az is szép teljesítmény volt, hogy mezítláb nem esett el vagy sértette fel a bőrét. Megszorította Mihael kezét, persze mindezt azután, hogy jobb kezéből a képet a farmerzsebébe pakolta és átvette a bal kezében tartott medált - bal keze így felszabadult. - Valamit nekem is le kell zárnom. Most, ebben a pillanatban. - Férjére nézett. Várt valami bíztatást. Valami támogatást tőle, hogy igen, ő most nem engedi el a kezét. Hogy.. hogy révbe ért. Hogy eldobhatja a múltat. Hogy ő lesz a jövő..

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ahogy feltápászkodott némi segítséget igénybe véve, kristálytisztán látta a kézzelfogható, vagy csak alig érzékelhető különbségeket élete két kapcsolata között. Az első és az utolsó között. A holt és az élő között. A külsőségeket figyelmen kívül hagyva kapásból az egyik legmeghatározóbb eltérés: az egyikük ott volt, mikor szüksége volt rá, míg a másik szó nélkül elengedte a kezét. Az egyikük éjszaka nem alszik egy percet sem, ha nem fekszik ott mellette az ágyban, míg a másikkal talán ha hetente egy alkalommal aludtak együtt. Az első mosolyt csal az arcára, a másik könnyeket. Az egyikük.. hagyjuk ezeket a dolgokat. Már nincs jelentőségük. Azóta nincs, hogy az egyikük itt áll mellette.
A köztük húzódó kötelék egy ideje meglazult, először csak az egyikük oldaláról, ám most itt állnak, s mindkettejük kezéből kezd kicsúszni a kötél. Roxanne biztosra vette egy időben, hogy Mihael ereszti el, s most, bár a lány ezt nem tudja, Mihael hiszi azt, hogy ő engedi ki a kezéből.
Már jócskán elmúlt 23 óra. Az egyetlen létező támaszték pillanatnyilag az ő ujjait fonja össze sajátjaival, s némán retteg a következő percektől. Roxanne egész testével a víz felé fordul, a szellő egy szusszanásnyi ideig az arcába fújja haját, majd, mintha meggondolta volna magát, erőteljesen a belga arcába csapva loboncát a háta mögé fújja. Kezébe pihenő láncra tekint, majd a végtelennek tűnő víz fodrozódását kémleli. Már nem sóhajt többé. Halovány mosoly kúszik fel kialvatlan arcára, gyűri meg szeme körül a bőrét, szűkíti szeme rését. A változás szele az, ami most a hűs levegőt fújja az arcukba.
Jobb kezét hátralendítióette, majd íves célzással a vízbe hajította a nyakláncot. Kisebb csobbanással nyelte el az koromsötét víz, miután mintha megnyílt volna a Pokol kapuja, s az abban lakozó kis lények atomjaira bontották az eddig oly sokat jelentő tárgyat. A pár csepp, ami a levegőbe emelkedett, alig hallhatóan visszaolvadt a tó tükrébe, a körkörös gyűrűk a becsapódás helye körül egészen a partig elértek, ahol semmivé váltak és alig fél perccel azután, hogy megszabadult ettől a lelkét fogva tartó tárgytól, emléktől, múlttól.. máris minden mintha egyszerűbb lenne. Egyensúlya picit megingott, mikor a lánc kicsúszott ujjai közül, s mihelyst a tó fenekére ért az eddigi ékszer, Mihaelhez bújt. A férjéhez. Aki addig is fogta a pracliját, tartotta benne a lelket, mikor már ő maga, Mihael sem tudta, mi történik. Talán félt valamitől, mégsem kérdezett vagy kért. Nem akarta befolyásolni.. Nehéz ezt megmagyarázni. Mihael biztosabb ember az életében, mint akármi más eddig. Egyik lábával arra a kőre lépett, ahol a párja állt, és kezeivel a derekát ölelte át, arcát valahova odafúrta, ahova tudta. Teljesen mindegy, mi történik most már, ő, Roxanne Delacroix alig egy perce döntötte el, hogy lelkileg is Saint-Venanttá válik. Köszöni szépen az eddigi lehetőségeket, ő tisztelettel lehorgonyozna. Partot ért. Ez a fiú lett azzá, akit akart, noha nem így indult. Szorosan ölelte magához Mihaelt és valami, számára szinte idegen érzés töltötte el, valami, amit nem érzett eddig és nem is állt szándékában. Ez már nem csupán boldogság. Ez már nem csak egy kósza mosoly. Ez már nem csak egy izgatott szívdobbanás.
Szeretett volna mondani értelmeset, ami ilyen helyzetekben megállja a helyét, ami nem hosszú, de kellően velős. Mégsem jutott eszébe semmi ilyesmi, vagy hasonló mondat, frázis - így csendben maradt. Ha nem tudsz jót szólni, akkor inkább ne mondj semmit, igaz?
Az ő kezét soha nem fogta meg senki, így aztán nem is igényelte sose, hogy pátyolgassák, vezetgessék, mellé álljanak. Kiállt ő saját magáért. Most viszont itt áll valaki mellette. Valaki, akinek ő, Roxanne nyújtotta oda a kezét s kérte némán a segítségét. Valaki, aki megfogta a lány száraz kezét, ujjait a pókláb hosszú ujjakbs fonta és utána jött. Valahogy nem találta a legkifejezőbb szavakat, így csak szuszogott Mihael ruhájába, és életében először szerencsésnek.. a legszerencsésebbnek érezte magát - hogy Mihael az _ő kezét fogta meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Gondolta volna a fene, hogy így felkapja a vizet, sőt, még neki áll feljebb, mikor a szőke már nem tudott koncentrálni, annyira hangosan dobolta a ritmust az évfolyamtársa. Csak percek kérdése volt, hogy kipenderítse őket a tanár a teremből, így hamarosan a folyosón találták magukat, egy egyértelműen elégtelen érdemjeggyel gazdagodva.
Abszolút felkészületlenül érte a másik támadása. Javarészt ő kezdeményezi az ilyesfajta feszültséglevezetést, itt is ő akart nyitni, de megelőzték. Magassarkújának kopogása csak úgy visszhangzott, miután a másik tag ellökte a szőkét, és még mielőtt a falhoz ért volna, megragadta a pólójánál és maga elé rántotta. Roxy köpni-nyelni nem tudott, jóformán csak tátogott volna, ha nem tér magához s ránt egyet Becca haján hátul.
- Kettőnk közül neked van szükséged pirulákra, luvnya. Mintha túl sok energiaitalt toltál volna be.. vagy csak hiányzik valami a két lábad közé? - elegánsan húzza hátra a haját a másiknak, amennyire csak lehetséges, miközben próbál kilépni a magassarkújából. Már az erkély kijáratánál nyomakodnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Micsoda őrület. Hogy lehet ennyire kitolni a diákokkal, sőt, már inkább hallgatókkal, hogy együtt _kötelező elmenniük a halloweeni mizériára?!
Roxanne alig 3-4 napja tért vissza egy meg nem nevezett helyről, ahol az 1 hónapos küldetésén volt, erre tessék, máris mehet valami elmeháborodottak által kiötölt jelmezversenyre, ahol legfeljebb csak akkor tenné tiszteletét, ha haszna, előnye származna belőle. S ha ez nem lenne elég, akkor egy agyat lesokkoló ténnyel kellett szembenéznie a minap, aminek a gondolatát nem hogy elfogadni, de még feldolgozni se volt ideje vagy ereje. Férje már jó fél órája elhagyta a házat valami idétlen hacukában, a biztonság kedvéért pedig még jól össze is veszett vele a hiányos öltözete miatt. Az adott tanár, aki megtalálta még a vizsgák ideje alatt a két hetvenkedő hercegnőt, az előre megadott helyen ácsorgott és várta őket. A gráciáknak, akiknek a haláluk előtti legutolsó pillanatban is az lett volna a gondolatuk, miként tegyék el egymást láb alól, előre meg kellett határozniuk, milyen jelmezt öltenek magukra: és ezen öltözetben fogja őket egymáshoz bilincselni a divatbemutató idejére. Roxanne idegesen kopogtatta fekete karaktercipőjének sarkát a folyosón végighaladva, hogy minél nagyobb hangot adjon elégedettségének - és mire odaért a célhoz, addigra a másik delikvens és az oly' kedves tanár már ott vártak. Nem szólt egy árva szót sem, csak hagyta, hogy a náluk idősebb férfi összekulcsolja a kezeiket, majd rátegye a varázslatot. S ezen bűbájnak a lényege, hogy nem ereszthetik el egymást, míg a halloween véget nem ér - így kell kimenniük füstölni, mosdóba.. egyéb helyre úgy se vinnék el a másikat. A nagyeszű tanár úgy gondolta, hogy ez remek alkalom lesz barátságuk megszilárdítására - aha. Kissé eltévelyedett.
- Táncolunk? - szűrte ki fogai között, mvékonyra préselt szájával pedig mosolyt akart imitálni. A kérdés természetesen a hozzáláncolt hölgynek szólt, hisz aki rájuk tette ezt a felettébb élvezetes varázslatot, épp őket figyelte (elvégre mögöttük lépett be a nagyterembe). Roxy látta a férjét (igen, a félmeztelen Mihaelt, akiről először egy csiga jutott eszébe), Davidet (mint valami eszelős bérgyilkost), a volt párját (aki te jó ég, a Navine házvezetőjét próbálja)... Lassan igazi mosoly terült szét az arcán, tekintetét Rebeccára emelve. Ha már így kitolt velük a sors, hogy órákon át együtt kell lenniük, legalább használják ki. Rellonosok, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Még hogy neki egy ilyen rémséges viperával egy egész estén át! A láncolás tortúrája alatt csak a szemét forgatta, mikor pedig rántott egyet a karján a tehénszemű, franciául hangot adott nemtetszésének, majd pillanatokon belül már fel kellett vennie a formula 1-es bajnokkal. Teljesen véletlenül olyan gyorsan szedte a lábát, hogy a másik alá került, így az megbotlott, szőkénknek pedig ennyire tellett (nagy erőfeszítések árán) - mi van?
A terembe lépve megcsapta az izzadt, áporodott szag, ám alig volt ideje elfintorodni, a barna kistehén már rántott rajta egy újabbat, s már benn is voltak a tömegben, pillanatok alatt. Roxanne kezét nem kellett fogdosni - amúgy is elkapta volna -, tudta magától, hol kell derékon fogni a másikat a tánchoz. Összekötött praclijukat középmagasságba emelte és megindult, ám véletlenül sem révedt el a tekintete a colos táncpartnerére. Már épp lemondott volna azon ötletéről, hogy lesz valami izgalmas is ebben az estében, mikor maga Rebecca hozta fel - nem kis örömére a törpének titulált franciánknak.
Körbehordozta tekintetét, miután bólintott a másiknak. Várffy-Zoller épp egy Eridonost próbál megszabadítani egy Levitástól, Ruben a Navine vezetőjével akar épp kikezdeni. A pucérkodó férje egy csontvázzal meg azzal a pökhendi fráterrel csacsog, a DÖK vezetője egy vérben úszó taggal kacérkodik, a mély tiszteletnek örvendő Ethan pedig két, számára idegen emberrel társalog, és..
És megpillantotta Farkas Kamillát, amint egy ismerősnek tűnő fiúval iszogat a pultnál.
- Ő? - bökött fejével az adott irányba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Nem kell hosszú lére ereszteni a dolgot, de annyit szent, hogy muszáj túljutni ezen a beszélgetésen. Az alapvető etikettet és illemtant betéve tudja, annak ellenére, hogy nem szokta mindig alkalmazni. Ám mégis, olyan mélyen elültették benne ezeket a dolgokat, írott és íratlan szabályokat, hogy rosszul érzi magát, mikor megszegi őket - ezért aztán a kiskapukat szokta keresni, melyeken keresztül ki tudja játszani a törvényeket, át tudja hágni a saját határait.
De nem most. Ez az eset egy ritka kivételt képez. Most nem keres kibúvót, most nem akarja átjátszani a szabályt, most nem kajtatja azt a tökéletes megoldást, amivel bár nem mondd ellent, mégse teljesíti az elvárást. Ez alkalommal levelet írt - ő, Roxanne Megane. Talán a sors fintorának tudható be az is, hogy a legutóbb, mikor pennát ragadott a kezébe s szavakat vetett egy pergamenre üzenet gyanánt, akkor is és most is a címzett ugyanaz a személy volt. Se akkor, se most nem kapott rá választ, de nem is volt rá szüksége: ismerte már Rubent annyira, hogy a jelenlétében bízzon.
Nem kapkodta el a dolgot, noha a rövid találkának az idejét a nagyszünetre tette egy, a diákok által kevésbé zargatott helyen. Tudja jól, ha Rubenről van szó, akkor az idő fogalma megszűnik létezni. Elfolyik, mint a víz, amit a markunkba akarunk zárni. Roxy 3 perc késéssel érkezik meg, s legnagyobb döbbenetére a fiú már ott várja. Nem torpan meg, nem lassít; olybá válik, mint aki teljes mértékben ignorálja a társa jelenlétét - ám mégis a mellkasára teszi tenyerét, majd egy lassú csókot lehel Ruben orcájára. Mindezek után hátrébb lép kettőt, vékony pulóverét a talárjával együtt összehúzza magán, majd botorkálni kezd (feszültség-levezetés).
- Már nem kérdezek semmit. Csak mondanom kell valamit. - a fiú a múltat szimbolizálja. De ő, Roxanne Delacroix, új életet kezdett egy olyasvalaki oldalán, aki a jelent - és most már a jövőt képviseli. No de senki sem fordíthat hátat a saját múltjának, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Benne is még ott motoszkált az ösztön, hogy Rubent a derekánál átkarolja, fejét mellkasának döntse, szemeit lehunyja és csal érezze a másikat. Megnyugodjon egy kicsit. Feloldódnának az agyát ostorozó problémák, s pusztán egy kis időre nem tűnnének olyan fontosnak. Arra az időintervallumra megszűnnének létezni, eltörpülnének a nyugalom, a biztonság.. az otthon melegének érzete mellett.
Hiába minden: ő már döntött, sőt, elkötelezte magát a döntése mellett. Talán Rubennel is lehetett volna boldog, talán vele is összeköltözött volna, talán ébredhetett volna mellette minden áldott reggel. De ő már nem akarja más mellett meglátni a bágyott Nap sugarait, más arcát nézni a kávéja szürcsölgetése közben. Hogy lett volna rá lehetőségük a bagolyház dalánál ácsorgó belgával? Ohóó, igen, sőt! Eltolták? Mint annak a rendje. De ez így van jól. Mostanra annyira eltávolodott kettejük élete, annyira más utakon járnak, más vizeken eveznek, hogy összeegyeztethetetlen lenne a közös jövő. És hiába kapaszkodna valami kis szálkába, kis huzalba, a fonalból kijött egyetlen cérnaszálba, addig nem élhet teljes életet, amíg végleg el nem engedi ezt a kis köteléket.
Ez pedig most történt meg. Azután, hogy Ruben megjelent ott a játszótéren. A lelki válság, a krízishelyzet átgondolása után most először kapta agyától és szívétől ugyanazt a tanácsot: Mihael. Az előbbi résztvevő szavazata a meghatározó, a tanácskozásnál mindig ő dönti el, hogy mi lesz, ám most ez utóbbi kis halk, cincogó fél felemelte a hangját - hogy maximálisan egyetértsen az asztalfőn helyetfoglaló főnökkel.
- Igen-igen, többek közt erről is beszélnünk kell. - na, jön már a fekete leves. - van egy kis problematika. - szívverése ugyanolyan nyugodtnak hatott, mint mikor megjelent, ám a rosszullét elkerülése érdekében egyik kezével megtámaszkodott az egyik ablakpárkányon, másikkal pocakját kezdte simogatni s hol Rubenre, hol a hasára nézett. Kész káosz.