27. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Candyland fesztivál még tart, eredetileg szeptember 15-ig lenne lehetőségetek, de a sok futó játék és érdeklődő miatt arra kérünk titeket, hogy szeptember 30-ig zárjátok majd a játékaitokat!

Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - William Eric Payne összes hozzászólása (174 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Le
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2015. július 14. 17:39 Ugrás a poszthoz

Podmaniczky Anna


Az utolsó nap, sikerült leégnie. Tarkó részen, izzó vörös csík, fáj, ha csak rá gondol. Nem hogy még ruhát is vegyen rá. Éjjel, miután hazatértek, igyekezett pihenni, de nem ment, így ma, jobb ötlet híján meglátogatta a gyengélkedőt, ahol valami tök jól hűsítő, de kicsit fura szagú bigyót rákentek, majd jól lekötözték. A hűsítés persze megmaradt, de sajna a szag is. Persze nem olyan átható, de az biztos, hogy ezt az inget még ma, kézzel ki kell mosnia. A gondolatra elhúzza a száját, miközben a lépcsőkön halad lefelé. Amúgy a kötéstől kicsit púposnak néz ki, de simán tagadja, hogy belőle jönne a szúrós, kesernyés illatkompozíció.
~ Jó újra itt lenni. ~
Felpillant a robusztus belső térre, örömmel konstatálja, hogy hiányoztak neki az ódon falak. Egy valaki van, aki még hiányzik neki, és valahogy Madagaszkáron se futottak össze. Így hát a lépcső alján megállva, leveszi táskáját a válláról, majd leülve az alsó fokok egyikére pergament és sima tollat vesz elő. Egy gyors üzenetet firkant, a lapból levelet formál, ahogy összezárja, elrejtve tartalmát. Végül felírja a címzett nevét, és a biztonság kedvéért a sajátját is a bal felső sarokba. Először csak simán WEP akart lenni vagy W. E. P., de aztán arra gondolt, hogy úgy illendő, ha kiírja az egészet. Így legalább ő is tudni fogja. Végül aztán felpillantva körbenézett, és arcán egy félmosoly bontakozott ki, ahogy megpillantotta a küldöncnek szánt lányt.
- Hé, sellőkornis.
Történt ugyanis, hogy még a szigeten felkapta a lányt, és bevitte a vízbe, aminek ő annyira nem örült, de végül nem is lett olyan rossz vége, és láthatóan rákok sem ették le a haját, vagy ilyesmi, bármitől is félt akkor éppen. Biztos, hogy félt, elvégre elég határozottan fékezett le víz előtt.
- Csá, ismered Lucy Blaket? Ő is navis, kábé veled egy idős. Lenne számára egy levelem, amit oda kéne adnod. Na?
Pillantok rá érdeklődve, úgy elállva az útját, hogy ne tudjon elmenekülni.
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2015. július 15. 18:27 Ugrás a poszthoz

Podmaniczky Anna


A szemöldökét egy pillanatra felvonja, de igyekszik nyugodt arcot vágni. Pedig felhúzták most nagyon. Mégis kérem, ő gentleman. Látszik is. Pedig szíve szerint így: "Hát te most mégis mi a fenét gondolsz, teee?!?!" jelenetet rendezne.
- Milyen kérdés az, hogy "jól vagy te összerakva?" Tök magyartalan.
Attól még, hogy neki nem magyar a neve, az édesanyja az, és élete felét Magyarországon töltötte, így aztán köszöni szépen, tud magyarul, és az egészen biztos, hogy ez nem az. Bár lehet, hogy szleng, fene se tudja. Nem úgy van összerakva, mint aki sokat beszélne, vagy beszélne így. Mindenképpen olyan emberekkel barátkozik, akik csinálják is azt a mi a csodást. Ja igen a csacsogást. Legyen fiú vagy lány, ha csacsog, akkor már jó. Liam nem az a fajta, aki a "hogy vagy?" kérdésre három szónál többel válaszol. Igen, ez volt a rekord. "Köszönöm, egész jól." Az, aki ezt megkapta tőle, szinte a könnyeivel küszködött, olyan csodálatosnak gondolta a helyzetet.
- Mit kérsz érte, okoska?
Azt hitte, egyértelmű, és vitathatatlan az ok. Ő navinés, meg Lucy is, tehát a minimum az, hogy ő adja oda neki. Liamünk ugyanis, nem az a könnyen más házba bejutó arc, így aztán megoldja ilyen szépen. Már ha éppen megtudja.
- Persze reális keretek között.
Ezt muszáj hozzátennie. Igazából ő egy Payne. Ha akarná a lány, még egy csillagot is elnevezhetnek róla, mert el tudja intéztetni. De nem akar ilyen menő dolgokat adni egy lánynak, aki ilyen bunkó. Mert szerinte az volt. Nem kért tőle lehetetlent.
- Amúgy meg nem nézlek postásnak. Nem úgy vagy öltözve. Inkább valami katonai kislánynak.
A kis-t még meg is nyomja, ahogy a lányon végignéz. Alapjáraton hidegen hagyják az ilyen lányok, mert szerinte ha már iskola, akkor öltözzünk fel rendesen, de most annyira felbosszantotta, hogy muszáj volt visszaszólnia.
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
A bál előtt, vacsoraidőben
Írta: 2015. július 20. 18:06
Ugrás a poszthoz

Szépvölgyi Richárd


Ráérősen turkálja a vacsorának szánt rántott sajtot. Van hozzá áfonyaszósz is, azonban se krumpli se rizs, se semmi egyéb nincs a tányérján, valahogy most nem találja azt, hogy mit is enne. Az se biztos, hogy éhes, csak úgy játszik a tányérja tartalmával, amikor levágódik mellé a Szépvölgyi gyerek. Nem is nagyon foglalkozik vele, egészen addig, amíg Richárd el nem kezd úgy falni, mint akit éheztetnek. Mondjuk ahogy kinéz...
Williamünk finoman megemelt szemöldökkel pillant rá. Utoljára akkor látott ilyen pusztítást, amikor Heléna húga neki tetsző születésnapi tortát kapott. A dolog azonban a fél percnyi figyelemnél többet nem érdemel, így aztán visszafordul a saját tányérja felé, tovább játszani az áfonya szósszal.
Nem telik bele három percbe, és újabb szereplők csatlakoznak, akik azonnal a mellette ülőre támadnak, olyan stílusban, ami még az ő zsebében is kinyitja a képzeletbeli bicskát. Richárd azonban szótlanul tűri az alázást, amiért nem tudja, hogy elismerését fejezze-e ki, vagy nyakon vágja, azzal a felkiáltással, hogy vágja szájon őket.
- Ejnye Viktor, hallottad már azt, hogy mindenki magából indul ki?
Teszi fel végül nyugodtan, mégis valami enyhe fenyegetőnek is mondható éllel a hangjában a kérdést, egyenesen a fiú szemébe nézve, aki így kéretlenül, de le kell vegye a tekintetét róla.
- Nem kell szégyellni, hiszen éppen most mondtad te is.
Halvány mosolyra húzódik a szája. Vele nem igazán kötekedhetnek, nem is nagyon tanácsos. A lány pedig szégyellősen elfordul, jobb is. Pontosan tudja Liam, hogy mi a gyenge pontja. Túl sok mindent tud róla. Zavartalanul vág még egy szeletet a sajtból, felszúrja a villájára, ám nem kapja be, előtte inkább a fiúra fordítja a tekintetét.
- Bárkit is hoz, még mindig kevésbé szánalmas, mint te. Mennyit is ajánlottál a lánynak? Öt galleont, ugye? Vagy te voltál a hét galleonos, a csatlósaid meg ötért kuncsorogtak egy-egy másikat? Szomorú.
Még a száját is látványosan lejjebb görbíti, mielőtt a következő falatot a szájába küldi.
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2015. július 20. 20:09 Ugrás a poszthoz

Podmaniczky Anna


- Te tényleg ilyen...gonosz vagy?
Hitetlenkedve néz a lányra, aki még ki is gúnyolja. Pedig biztos volt benne, hogy navinés, de lehet, hogy szólnia kéne a házvezetőjének, hogy menjen rá erre a lányra, vizsgálja felül, és tegye át a rellonba. Bár akkor meg mindig ott lenne. Na nem, az sem lenne jó. Maradjon csak a toronyba, még a végén túlságosan élvezné az életet odalenn. Nem akar olyan életet, ahol mindenhol ott van ez a kis gonosz pukkancs.
Hosszan nézi a lányt, majd látványosan félreáll, és még meg is hajol előle. Menjen csak, de komolyan, neki ehhez az egészhez nincs kedve. Ez egy bolond. És nem feltétlenül jó értelemben. Érzi is, ahogy az idegei pattanásig feszülnek, és ezzel egy időben az erek is megfeszülnek a bőre, na meg persze az inge alatt.
~ Ő egy lány. Ő egy lány. Pofátlan, de lány. ~
Igyekszik nyugtatni magát, így engedi, hogy a lány elmenjen mellette. Hiba volt leszólítani, vagy felajánlani neki bármit is. Láthatta volna, de nem látta. Remélte, hogy rendes lesz, és meg tudnak egyezni egymással. Az ilyenekből is tanul az ember.  
- Menj csak, nem kellesz hozzá.
Azért ezt még odaszúrja, de nem várja meg, amíg a lányka lép, inkább ő húzza ki magát, és látványosan sértődött arccal indul el abba az irányba, ahonnan a lány jött. Elvégre látványosan a másik irányba megy, akkor meg nincs olyan szerencséje, hogy a lány úgy gondolja, mégiscsak arra megy, ahonnan az előbb jött. A táskáját a válláras csapva, a levelet féltő gonddal elrejtve a zsebébe siet el a tett helyszínéről, mint valami gyilkos, aki éppen számba veszi, hogy mindent eltakarított-e. Se lát, se hall.
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2015. október 4. 17:16 Ugrás a poszthoz

I. Payne

Ez az évnyitó most más, mint a többi. Sosem volt itt ilyen korán, de most okkal jött ide szinte elsőként. Az ok pedig a kezében pihenő füzet és golyóstoll. Igyekszik semleges képet vágni, amúgy sincs olyan nagy rajongótábora, mert valljuk be, nem az a "cuki pasi" kategória, és nem is akar az lenni. Pont kényelmes neki ez a jelenlegi, szinte semleges állapot. Aki meg akarja ismerni, meg is ismeri, aki meg nem, a nem. Erről a gondolatról jut eszébe Lucy, így felpillantva próbálja megkeresni a lányt, de még láthatóan nincs itt.
Lucy az egyike azoknak a keveseknek, akik kíváncsiak voltak rá, és akiknek sikerült a semleges arc mögött meglátni az érdeklődő és kíváncsi kisfiút.
- Helló.
Nem nagyon figyel arra, hogy ki köszönti, még csak a névre se figyel fel, csak arra, hogy megérkezik az igazgató. Ezt gyorsan le is jegyzi, mielőtt eljut az agyáig, hogy az a valaki fogja is a vállát. Nyugodt arcán csak egy pillanatra rándul meg a szemöldöke, mielőtt felpillant.
- Travis... mit keresel te itt?
A hangjában nem cseng semmi, ami a túlzott izgalomra utalna. Néha már-már túlságosan is érdektelennek hat a srác, pedig nagyon is érdekli, hogy mi a fenét keres itt a testvére, akinek éppen egy másik iskola évnyitóján kellene ülnie. Közben megkezdődik az igazgató beszéde, és igyekszik gyorsan behozni a lemaradását, miközben a testvérére is odafigyel. Nem igazán szereti, ha kizökkentik a munkája közben.
- Na helyes, kaja.
Szerencsére a pontverseny eredményeit szépen kijegyzetelte, így nem maradt le számottevő információról. Mindenkit megtapsolt valamennyire, most pedig éppen a közelében lévő húslevesből mer magának, sok sárgarépával és hússal.
- De most komolyan. Mit csinálsz itt, és miért nem szóltál?  
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2015. október 14. 21:56 Ugrás a poszthoz

Travis

Ha a fiú kihallaná, mit gondol a másik, jót nevetne. Nem, egyáltalán nem találja a legmenőbbnek, inkább a legbotrányosabbnak. Ennek ellenére persze szereti a testvérét, ez amolyan kötelessége is, meg annak ellenére, hogy mennyire különböznek, mégis vele találja meg legjobban a hangot. Néha el is gondolkozik ezen, hogy vajon mennyire normális az, hogy ő és Travis ilyen jóban vannak, holott ennyire különböznek. Valószínűleg ez olyan, mint a párkapcsolat az ellentétekkel, meg ilyesmikkel.
~Lucy…~
A gondolat csak egy pillanatra villan át az agyán, miközben az igazgató beszél, ám annál jobban résen van, mint, hogy a gondolat után a lányra nézzen. Ki tudja, hogy a mellé telepedő testvére mi mindent tud már, lehet, hogy simán belelát az elméjébe, és valamiért még nem akarja, hogy tudjon a lányról. Ez egy természetes védekezés is lehet éppenséggel. Persze idővel felpillant rá, és amikor találkozik a tekintetük – a lány valószínűleg régebb óta nézi őt -, kacsint egyet.
- Szóval ide jöttél kviddicseskedni? Rellonos lettél?
Nem mintha ne lenne egyértelmű, de azért felteszi a kérdést, miközben a kajája fölé hajolva nézegeti, hogy mit is szedett, és elkezd falatozni. Vele mi van?
~ A helyi újságba publikálok, van egy párkapcsolatom, aki tökéletes, jók az eredményeim.~
- Semmi érdekes. Közelebb vagyok egy évvel a záróvizsgákhoz, de nem tudom, hogy mi akarok lenni.
Még vállát is megvonja kissé két falat között. Ha étel van a közelében, nagyon nehezen képes koncentrálni, azonban illendően beszélget testvérével egészen a vacsora végéig. Azonban az is igaz, hogy fáradt, és alig várja, hogy az ágyába beérjen.  
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2015. november 18. 19:26 Ugrás a poszthoz

Rendrakós összeröffenés

- Azt a bánatos...
A pletykák a folyosón már elértek. Valamit hallottam, de nem nagyon figyeltem. Éppen nagyon le voltam foglalva a kutatásommal, ugyanis egy kis múlt idézős cikket készültem írni, amihez nem kevés háttérmunka szükségeltetik. Meg aztán most ez az élet nevű társasjáték se pont a szerencselapokat dobálja nekem. Ez pedig szörnyen frusztrál is. Szóval amikor megláttam a kupit, akkor eléggé elment a kedvem a maradástól, a lábaim azonban mégiscsak befelé vittek.
Igyekeztem kikerülni mindent, amit csak lehetett, hogy ne essen más cuccában kár, mert naná, hogy az enyémmel kezdem, és naná, hogy az én asztalom van a legbeljebb. Úgy örököltem meg a tanárrá lett Eridonos Podmaniczkytól, aki valamiért szeretett itt hátul üldögélni. Pedig azt gondolná az ember, hogy az ilyen főnixverziók inkább valahol középen helyezkednek el, hogy középpontban legyenek. Mondjuk a rellonosok is ilyenek, azonban nekem határozottan jó ez a hátsó megoldás, csak nem akkor, amikor tényleg mindenki cucca a földön hever. Nem mintha pont erre számítottunk volna.
Sikeresen letudom a távot, elméletileg egy papír sem sérült meg a lábam alatt. Így érkezek meg a saját asztalomhoz, ami körül ott van az egész tartalma. Először egy kép felé nyúlok. Nem igazán vagyok az az érzelgős fajta, de a betört üveg a szőke lány arcán most pont rosszkor talált meg. Válságban már nem vagyunk, leginkább sehogy sem vagyunk, ami miatt az itteni kinézet is jobban bosszant.
- Ez nem is az enyém.
Állapítom meg szórakozottan az első papírt felemelve. Igyekszem kisilabizálni, hogy kinek az írása, és mivel valami Disney-s, ezért úgy tippelem, hogy ez bizony Nina tulajdona. Nem viszem el neki, ahhoz még elég nagy a kupi, és valószínűleg találok itt még olyan lapokat, melyekhez nincs közöm, így felesleges minden alkalommal végigevickélnem a laptengeren.
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. január 4. 01:28 Ugrás a poszthoz

Családi sokaság
Anglia
Egy varázslat által védett birtok


Hihetetlen, hogy egyszer ez a pillanat is eljött, de mégis, le kell írnom. Nem vagyok olyan lelkiállapotban, hogy szívesen töltsem az időmet akár csak egy élő emberrel is. Egyszerűen nem akartam senkit magam köré. Anyám ezt megérti, két vállvonás után hagyta, hogy kiszenvedjem magam kedvemre, majd tudta, hogy úgyis előbújok és elmondom neki, hogy mi bánt. Valóban így lett. Megjelentem nála egyik este, elmeséltem, hogy mi volt Lucyvel, hogy gyakorlatilag egy hülyeség miatt mentünk szét, hogy a kapcsolatunk egyetlen veszekedést sem élt meg, és hiába akarom visszacsinálni, egyszerűen azt se tudom, hogy vissza lehet-e. Az az este más volt, mint eddig bármikor, és komolyan nem hittem, hogy tudunk mi ilyen őszintén beszélni egymással. Mármint mindig őszinték voltunk, de most olyan mély volt a beszélgetésünk, mint eddig soha. Nem is sejtettem, hogy ekkora élmény ezt átélni.
Aztán, amikor már minden kezdett pozitív irányba terelődni, akkor jött az újabb csapás, vagyis, hogy igenis karácsony utolsó napját töltsük együtt mind. Nem igazán akartam menni, sőt, még most is, miközben a bérelt ház felé haladunk, utálom az egészet. Nem szeretnék most nagycsaládi összeröffenést, főleg nem úgy, hogy nem csak mi, gyerekek vagyunk itt, hanem jönnek az anyáink is. A jó öreg Max úgy gondolja, milyen mókás is lesz az, ha majd hat felesége és kilenc gyermeke együtt ül le a vacsoraasztalhoz.
- Menjünk inkább haza.
Dörmögöm az orrom alatt, miközben elhajolok Ariana hógolyója elől. Hihetetlen, hogy nekem ehhez jó képet kell vágnom. Viszont ellenkezni nem ellenkezhetek, főleg mert az anyám már nyitja is az ajtót, amin túl még csak Edith és Milan, meg az anyukájuk integetnek felénk. Hohohó, de sok van még vissza ebből az egész cirkuszból.


A ház
Család
Utoljára módosította:William Eric Payne, 2016. január 6. 17:22
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. január 9. 16:56 Ugrás a poszthoz

Állia

Az éhség érzése borzalmas. Két napja nem találok semmit, amit szívesen ennék, ezért csak néhány szelet lekváros pirtóson, és néhány kanál levesen élek, ami a férfi gyomrának nem egy jó megoldás, mivel az hozzá van szokva a tisztességs étkezéshez. Az enyém is ilyen, így most érzem, hogy az egész szervezetem egy kisebb sokkban van azért, mert nem kap normálisan kaját. Nem tesz jót nekem ez az időszak, és úgy tűnik a szervezetem sem preferálja, hogy rosszba vagyok Lucyvel, talán beszélnem kéne a lánnyal, talán meg kéne békélnünk.
Elvégre szeretem, ez a napnál is világosabb, ahogy az is, hogy nem azért haragszom rá, mert ez nekem kényelmes, hanem mert meg vagyok sértve. El szeretném neki mesélni, hogy rossz volt otthon, hogy ez az új nő, akit apám hazahozott, milyen egy fura szerzet, és hogy mennyivel másabb a korábbi feleségeihez képest, vagy hogy pont annyi idős, mint Travis, vagyis konkrétan abban az évben született, amikor az apám először életében apává vált. Annyi mindent kellene mondanom neki, legelőször is azt, hogy hiányzik.
Mégsem teszem. Ahogy megpillantom, ahogy a tekintetünk találkozik, egyszerűen elpillantok róla. A gyomrom fájdalmasan kordul az illatokra, melyek valóban csodálatosak, és mégis, mintha félnék enni. Engedelmesen követem a lábaimat a Rellon asztalához, és ülök le Állia mellé.
- Hello.
Köszönök neki, valamint a szembe ülő vörös lánynak, akinek ha jól emlékszem Eszter a neve. A mellettem lévő hely még üres, így arra nem is fordulok. Eszter mellé csakhamar megérkezik a barátnője Kata is, így ők élénk beszélgetésbe kezdenek, míg én rápillantok a mellettem ülő tányérjára, majd a saját üres tányéromra, és megint Állia tányérjára.
- Ajánlasz valamit? Nem tudom, hogy mit kéne ennem.
Azt nem vallom be neki, hogy napok óta szinte semmit sem eszek. Kár ezze felvágni, és különben is, hátha csak egy javaslat kell, hogy megoldódjon az evési zavarom.
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. január 10. 13:54 Ugrás a poszthoz

Állia

Megint megkordul a gyomrom, érzem, hogy többen felém fordlnak. Nem csinálhatok úgy, mintha nem belőlem jönne a hang, így csak üveges tekintettel meredek magam elé, majd mikor visszafordulnak, rápillantok Álliára.
- Nem vagyok formában, bocs.
Igen, ez a gyomorkorgás engem is zavar, mert biztos vagyok benne, hogy enni akarok, de abban is, hogy egy falat sem megy le a torkomon. Komolyan ilyen a szerelmi bánat? Az van nekem egyltalán? Vagy valami súlyos? A családi helyzet se kifejezetten jobb, ami otthon van, szóval akár az is ludas lehet a dologban. Igen, egy csomó minden lehet, de én arra is gyengének érzem magam, hogy elkezdjek utána járni, hogy vajon mi emészt ennyire.
- Lehet, de nem tudom, hogy ezzel lehet-e valamit kezdeni.
A tanácsára magam elég veszek pár tekercset, de csak forgatom a villámmal őket, mint macska az egérrel, úgy játszom én is az étellel, pedig anyám annyiszor könyörgött, hogy ne csináljam. Mégis...hallgatok én rá? Komolyan kétséges, hogy normális vagyok-e. Töltök magamnak egy pohár baracklevet, inni azonban nem iszok, hiszen tudom, elég csak egy korty és az üres hasam máris lázadva lép fel ellenem.
- Milyen a mesterképzés?
Fordulok inkább a lány felé, de azért odáig már eljutottam, hogy levágjak egy szeletet, az evés művészetét azonban tartogatom addig, amíg nem válaszol. Akkor inkább rá figyelek, és csak mint egy mellékes, kapo be a falatot. Simán rágok és nyelek, ízlik is. Azt hiszem, az utóbbi napokban mint mindenre, így az evésre is rágörcsöltem, ám úgy néz ki, ha nem foglalkozom vele, akkor sikerül rendesen ennem.

William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. január 10. 14:21 Ugrás a poszthoz

Családi banzáj

Szépen lassan gyűlik a család, mindenkivel váltok egy-két szót, nem igazán állok meg hosszan senkivel. Engedem Edithnek, hogy hozzámbújjon, majd teljesítem a kérését is, hogy körbepörgessem. Jól elvagyok a kölykökkel, de ez mindannyiunkra jellemző. Annak ellenére, hogy csak féltestvérek vagyunk, mégis megtaláljuk egymással a hangot, számíthatunk egymásra, és nem nézzük egymást komplett bolondnak, csak mert máshogy vélekedik valamiről. Ezt szeretem ebben a családban.
A feleségek hamar egy kupacba verődnek, és kezdenek el beszélgetni. Jóban vannak egymással mind, hiszen apánk egyik házassága sem csalással ért véget, és minden következővel csak a válása után ismerkedett meg. Jeannie, Ariana és Helena az asztalnál ülnek, sminkekről és mindenféle lányos dolgokról beszélgetve, amiket úgysem érthetek, Mariana, Edith, Milan és Christian a szőnyegen játszanak egymás anyukáitól kapott játékaikkal, így evidens, hogy Jason és én Travis felé orientálódjunk.
- Szerintetek miért olyan fontos, hogy itt legyünk?
Jason kérdésére csak vállat vonok, nézem, ahogy apánk köszönti a volt feleségeit, majd újra eltűnik, hogy pár perccel később egy szőke lánnyal térjen vissza.
- Na nézd mág Trav, úgy néz ki, apa feleséget hozott neked.
Van már Travisnek egy ilyesféle helyzete, ám úgy néz ki, az előző lány mégsem a megfelelő számára. Kár, pedig bírom, egész normális csaj. Az meg persze megint más, hogy elméletileg mindegyikünknek megvan a maga párja, sőt, Jason már másfél éve jegyben jár Annaval, aki cserediák volt náluk akkoriban. Idén a lány befejezi a tanulmányait, nyáron pedig el is veszi férjül a mi Jasonünket. Úgy tűnik, neki könnyen ment. Vigyorogva nézek az elsőszülöttre, majd apánk felé fordulok, aki megkocogtatja a poharát.
- Köszönöm, hogy eljöttetek mind. Szeretném bemutatni nektek Bridgetet, a menyasszonyomat.
Elképedek, ahogy szinte mindenki, még a kicsik is a szobában. Edith az első, aki megszólal a maga gyermeki ártatlanságában.
- Olyan, mint Barbie.
- Hány éves vagy?
A szőke nő kuncog az összehasonításon, majd Ariana húgom felé fordul, aki a kérdést intézte hozzá.
- Lassan huszonegy leszek.
- Az igen.
Jegyzem meg csendesen, miközben az én édes húgocskám tovább kérdezősködik. Sejtem én, hogy mi lesz ebből, de csak figyelem a jelenetet.
- Melyik hónapban?
- Decemberben.
- Az nem semmi. Apa addigra már apa volt.
Durcásan pillant anyára, nem mintha ő tehetne bármiről is, majd megfordulva a hármasunk felé, és azon belül is Travis felé.
- Kapsz egy hugicát még Trav.

William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. január 24. 14:04 Ugrás a poszthoz

Bius

A mai nap? Unalmas. Kényelmes a fotel, amiben órák óta ülök, de már érzem, hogy kezd fájni a hátam, és lassan a fenekem is zsibbadni kezd. Egy krimit olvasok, nincs már sok vissza, és igazából csak arra vagyok kíváncsi, hogy jól tippeltem-e, és pszichopata-e a barátnő. Valaki csak úgy kinyírja az embereket, akihez a barátnak köze volt a múltba, és a kislány meg pillog és csodálkozik. Tutira nem stimmel vele valami. Három oldallal később le is bukik, így én is végre felkelhetek, jól eső nyújtózkodással.
- Persze, odaadom neki.
Váratlanul toppant elém a harmadéves lány, és kért meg arra, hogy adjak oda jegyzeteket egy navinésnek, mert neki büntetőmunkára kell mennie. Mi sem természetesebb, végül is, éppen ráérek. Hajszál híja volt szerintem, hogy nem a levitába kerültem, mert tök rendes vagyok, meg minden. A jegyzeteket a hónom alá csapva indulok el a folyosón, és így botlok bele a határozott navinés lányba, aki olyan jól rendre utasítja a pofátlan elsősöket. Hihetetlenül irritálóak, csodálom, hogy a tanárok még nem kapták el őket rendesen. Ahogy elkergeti őket, az igazán zseniális, elmenetelükben nekem csak annyi a dolgom, hogy taslit adjak nekik, a jegyzetekkel. Milyen hasznos, ha valaki szorgalmasan jegyzetel, egész szép köteg papírral kapnak hatalmasat a kis taknyosok.
- Remélem egyszer valaki rendesen megveri őket.
Jegyzem meg színtelen hangon, közelebb sétálva a lányhoz. A kinézete alapján ő Bianka, akit a másik lány említett, körülbelül harmadévesnek is néz ki, szóval eléggé beleillik a képbe, amit lefestettek nekem.
- Te vagy Bianka?
Teszem fel a nyilvánvaló kérdést, elvégre nem sok navinés mászkál csak úgy itt. Az az előbbi se önként jött ide, ez egész biztos.
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. január 24. 16:26 Ugrás a poszthoz

Állia

A kérdése elsőre meglep, kicsit ráncolom is a homlokom, de ösztönösen tudom igazából, hogy mi a helyes válasz.
- Valami más.
Felelek kurtán, megvonva a vállam. Nem vagyok az a nagyon beszédes fajta, de most valahogy úgy érzem, hogy minden bajom forrása az, hogy belülről emészt a dolog, a lány pedig még az evést is abbahagyta, így hát én is arrébb tolom a tányérom, és – bár tudom, hogy illetlen dolog – felkönyökölök.
- Néhány hete csúnyán összevesztem Lucyvel. Csak egy hülye félreértés volt, mégsem tudok odamenni hozzá azt mondani, hogy hülye voltam. Egyszerűen nem tudom, hogyan kezdjek neki. Ez olyan férfiúi büszkeség azt hiszem. Azt hittem pár nap alatt lecseng a dolog, hogy csak elsiklunk felette.
Itt az egyik kezemmel az asztallappal párhuzamos mozdulatot teszek, olyat, mint mikor a túllépésről beszélünk.
- De valahogy teltek a napok, a hetek, most meg már olyan kínos lenne bármit is tenni. Meg aztán honnan tudjam, hogy mi az, amit a lányok akarnak.
Az biztos, hogy nem azt, amit a fiúk. Én siklani szerettem volna, ő meg nem is tudom mit vár. Hülyévé nem fogom magam tenni, még az ő kedvéért sem, olyan Isten nincs. Azért van bennem egy ilyen leküzdhetetlen akadálynak tűnő merevség, meg hát nem is vagyok én egy filmhős, hogy tudjam, ilyenkor mit kellene tenni, meg hogyan.
- Szóval ez van.
Zárom le végül a tányéromat visszahúzva magam elé. Szóval ilyen, amikor egy férfinek szerelmi bánata van, most már legalább tudom, hogy mi az, amiről ez alatt beszélnek.
- Munka? Nem is tudtam, hogy dolgozol. Hol?
A faluban, gondolom, de azóta annyi minden nyílt ott lent, mióta ide járok, hogy akármelyiket el tudom képzelni. Bogolyfalva határozottan elkezdte felvenni a versenyt társaival.
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. január 24. 17:14 Ugrás a poszthoz

Bius

- Engem csak anyám pofozott fel, és csak egyszer, de gondolom az apai is hasonló "élmény".
Az utolsó szót megnyomom kissé, hogy érzékelje a lány, mennyire volt kellemes, amikor anyám keze csattant az arcomon. Megérdemeltem, elég rossz korszakomat éltem akkor, és nem voltam tekintettel senkire. Anyám akkoriban már egyedül nevelt minket, apám nem csak egy esküvőn, de már egy váláson is túl volt, és amikor nem tért vissza anyámhoz, haragudtam az egész világra. A szám pedig meggondolatlanul járt el, és volt egy pont, aminél már nem lehetett eltűrni. Mondjuk én már sokkal előbb felpofoztam volna magam, visszagondolva arra a korszakra.
- Büntetőmunkára ment. Nem emlékszem, hogy felgyújtotta vagy szétszabdalta-e a tanára talárját, de a sikeres varázslatot most ledolgozhatja.
Hihetetlen, hogy a tanárok ennyire korlátozzák a fiatalokat, pedig ki is teljesedhetnének. Állítólag a varázslat olyan szép és tökéletes volt, melyet még nem láttak e kastély falai ilyen ifjútól. A harsogók igen drámaian tudnak fogalmazni.
- Oh, igen, tessék.
Nyújtom át neki a paksamétát, amivel az előbb taslit osztottam a pofátlan kölyköknek. Van súlya, remélem fájt nekik. Furcsa gondolkodásuk van egyeseknek, nem is értem, hogy miért lesz nekik jó, ha másokat bántanak. Bár lehet ám az is, hogy ez náluk egy védekező funkció, így legalább nem őket bántják.
- William Eric Payne.
Figyelem a tekintetét, hogy mit vált ki belőle a név. Apám már megint az újságok címlapján, a szőke kislány, akit elvett folyton partizik, és most úgy pózol vele mindenhol, mintha kapuzárási pánikban szenvedne.
- Megkérdezném, hogy kell-e kíséret visszafelé, de tartok tőle, hogy ha valaki beszól, levered.
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. január 24. 22:18 Ugrás a poszthoz

Családi mizéria

A kérdésre, hogy hogyan bír Lucy elviselni, nem válaszolok. Hetek óta leginkább sehogy. Ezek szerint nem terjednek olyan jól a pletykák, én pedig valahogy nem igazán érzem úgy, hogy meg kéne osztanom itt mindenkivel a drámánkat. Hiszen van itt nagyobb dráma is. Például ez a nőci, aki vigyorog meg tekereg. Na vele még tuti lesz problémánk. Jas viszont csak vigyorog.
- Azt pletykálják, hogy Anna menyasszonyi ruhája méregdrága volt. Mivel anyagias, akkor is hozzám jönne, ha gyűlölne.
- És te erre vagy olyan nagyon büszke?
Teszem fel a kérdést, de láthatóan nem érdekli. Mondjuk lehet, hogy én is ilyen lennék, de most semmi kedvem ahhoz, hogy vigyorogjak, meg jó képet vágjak a dologhoz. Nem örülök neki, hogy ennyire hatással van rám a dolog, így inkább a családi drámát nézem. Nem meglepő, hogy az én húgaim azok, akik a legjobban kiakadtak, hiszen velünk volt a legtöbbet az apánk. Minden egyes újabb feleséget nehezen éltünk meg, pedig őket még kedveljük is. A legnehezebb akkor is mind közül Travis anyjának volt, hiszen ez a nő már az ötödik utána, és mindenkivel boldog volt, amíg tartott. Anyámra pillantok, aki csak összeszorítja a száját, majd Estelle-re, az utolsó feleségére, akinek az arcáról le lehet olvasni, hogy kedves volt férjét minimum bolondnak tartja.
- Az akkor is kevésbé gázabb.
Felesel Ariana is közben, majd karba font kezekkel fordul el. Ebből még lesz hiszti, ha jól tippelem nem is kevés. Travis közben remek és jogos kérdést intéz felénk, mire mindketten felhorkanunk, de Jason adja meg a választ.
- Nem fog szülni, amíg nincs rá oka.
Ajánlom neki, hogy ne is legyen, sőt, ez az egész nevetséges, nem hiszem el, hogy komolyan itt vagyunk, és ezt hallgatjuk.
- Aham, mi vagyunk.
Jegyzem meg az érkező Barbie babának, aki bepofátlankodott a kis beszélgetésünkbe. Gyanúsan méregetjük a nőcskét, ám mielőtt bárki megszólalhatna, Jason telefonja teszi, aki elnézést kér, és közli, hogy Anna keresi. Elsuttogok egy árulót, miközben ő vigyorogva elfordul, majd visszapillantok a nőre.
- Na és Bridgit, dolgozol vagy még tanulsz?
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. január 24. 23:54 Ugrás a poszthoz

Állia

- Nem akarok nyuszi lenni.
Ez a szent meggyőződésem, és ehhez tartom magam, de igen, kellett valaki, aki kimondja, hogy ezzel a hozzáállással csak az vagyok. Travishez nem mehettem, hiszen csak kiröhögött volna, és az súlyosan csorbította volna az önbecsülésemet, meg a dologhoz való hozzáállásomat, így mindenképpen olyan ember kellett, aki pártatlan és aki normális. És íme, itt van Állia, aki pártatlan, normális és még arra is rávett, hogy egyek, amiért a gyomrom nagyon hálás, sőt, egyből szebben látom a világot.
- Imádom a cukrászdát. Tök jól néz ki felújítva.
Tereljünk témát. Eleget siránkoztam a saját hibám miatt. Hiszen igaza van, csak beszélgetnünk kéne. Oda is megyek hozzá, és jól meg is fogom neki mondani, hogy beszélnünk kell, mikor és hol. Aztán majd arra meg már csak kitalálok valami okosságot.
- Nem megterhelő? Suli is, munka is.
Sokan dolgoznak a faluban, mindig csodáltam őket. Engem valahogy nem visz rá a lélek. Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy rendesen csináljam. Pedig kéne, tudom, mert így legalább némi erőt veszek magamon, hogy elkezdjem akaratlanul is összerakni az életem, hogy szoruljon belém némi hivatástudat, és ne csak azért kelljek fel a délutáni szundiból, mert közeledik a vacsora idő és nem tesz jót, ha felkelés után egyből enni kezdek. Komoly problémák, tudom.
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. március 21. 21:21 Ugrás a poszthoz

Lillus

Olykor illendő levelet írni. Anyámnak, apámnak, a húgomnak, és a bátyámnak, aki szorgosan készül az esküvőjére. hihetetlen, hogy már csak szűk két hónap, és Anna is beáll a Payne-ek hosszú sorába. Pont valamelyoik nap gondolkoztam el azon, hogy ha apám minden gyerekének csak két gyereke születik, akkor minimum tizennyolc unokája lesz. Persze ehhez még hozzájöhet az igen fiatal és igen termékenynek meg vagyonéhesnek kinéző szőke barbie-ja, aki valószínűleg ha veszélyben érzi a pozícióját, teherbe fog esni. Már most látom a csodás végkifejletet.
Szóval a sok levéllel a kezemben érkezem meg a bűzbarlangba. Nem is értem, hogy miért nincs ez a hely takarítva. Mindig, miután itt járok, még órákig elkísér ez a szag, és ez nagyon nem jó. Van, hogy kénytelen vagyok átöltözni, így bemagyarázva az agyamnak, hogy már nem kell éreznem azt, ami talán már nincs is ott.
- Helló Lilla.
Elhaladok a lány mellett, célirányosan megközelítve unott képű baglyomat. Esküszöm, hogy olyan, mint aki éppen aludni készül, de nem kishaver, most el kell menned egy hosszú útra. A zsebembe csúsztatom a kezem, hogy némi bagolycsemegét adjak neki, és igen, pont ettől leszek gyanús. Szerintem a föld leglustább baglya az enyém, hiszen amikor csak tudja, elkerüli, hogy dolgoznia kelljen. Amikor pedig csemegét kap, tudja, hogy hosszú műszakja lesz. Rákötöm hát a lábára a leveleket, ő pedig egy megvetőnek mondható pillantást követően felrepül. Sajnálom, de hát ezért "fizetem".
- Senkit se láttam még mosolyogni ezen a helyen.
Jegyzem meg grimaszolva, miközben visszasétálok mellé. Remélem, hogy nála se tart sokáig, és rájön, hogy inkább menjünk ki. Különben is, minek olvas el egy fecnit itt bent? Tuti valami titkos szerelmi cucc, amit a lányok mindig olyan véresen komolyan vesznek.
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. március 23. 12:08 Ugrás a poszthoz

Lillus

Átnyújtja a papírt, amit átfutok, és nem tudom megállni, hogy ne vigyorodjak el. Annyira nyálas és fura, és ahogy ír, minden sor élvezet. Még egyszer átfutom, majd köhintve visszanyújtom a papírt.
- Nos, tudományosan megállapítom, hogy ezt egy fiú írta. Hihetetlenül csúnya az írásképe, mely a férfi társadalom közel 90%-ra igaz. Akik szépen írnak, komoly taníttatásban részesültek, vagy Isten, Merlin, az univerzum, de lehet mind együtt olyan tehetséggel ruházták fel, mely kiválasztottá teszi. Vagyis cukormókus habcsókolja aaa… hogy is hívja?
Magam felé fordítom a lány kezét, rápillantva a címzésre. Istenem, komolyan mondom, hogy ez maga egy olyan művészet, amiért érdemes volt ma ezt a bűzt szagolni.
- Cuncimanó. Cuncimanó. Hm. Na jó. Van egy másik elméletem is. Cuncimanó a srác, és cukormókus a lány, csak annyira remeg a keze a habcsókolástól, hogy csúnyán írt. De inkább az előző.
Hogy… én nem is értem, hogy írhat le ilyet egy fiú? Mármint ez a párkapcsolat? Mert akkor nem tudom, hogy mi volt Lucyvel közöttünk, de biztos, hogy nem ez volt. Sosem írtam, mondtam vagy gondoltam ilyeneket, mert akkor esküszöm, én magam ugrottam volna bele egy kitörni készülő vulkánba. Ez annyira férfiatlan.
- De komolyan, ez normális? Mármint a te pasid szokott ilyeneket mondani?
Mielőtt még totál bunkó lennék a sráccal kapcsolatban, akibe nyílván bele van esve, nem árt tudni, hogy most éppen magamra haragítom – e. Még a végén éjjel, álmomban megfojt, ami nem tenne jót a hírnevemnek. Én vagyok a srác, akitől félnek, mert halott szemei vannak és nem beszél. Muhahaha, reszkessetek. Mondjuk nem tudom, hogy miért halottak a szemeim, csak sötétek, de olyan jókat szoktam nevetni az ilyen hírek miatt rémült arcú gólyákon, hogy nagyon. Mármint csórik, ők tényleg elhiszik, hogy rosszarc vagyok. De simán futnak a félbolondok után. Az emberiség egyre kitekertebb kezd lenni.

William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. március 27. 18:29 Ugrás a poszthoz

Lillus

- Tudod, az a gáz Lillám, hogy szerintem ők tényleg beszélgetnek. Mármint ahogy mi. Nem úgy, ahogy gondoljuk. Ez tényleg arról szól, hogy beszélgessünk. Már nem csinálhatsz egy cukormókussal. Férfiatlan.
Persze, megvan ennek a helye, én is tudok romantikus lenni, ha érzem, hogy kell, de ezt soha, senki, semmilyen megvesztegetéssel sem tudja elérni nálam. Ez annyira nonszensz, hogy biztos, hogy nem. Kész, egyszerűen nem térek magamhoz a megdöbbenéstől, hogy ez most komoly. Mármint, ez tényleg komoly, hiszen itt van előttünk, de akkor is hihetetlen.
- Ki kéne találni, hogy kik ezek. Mi lenne, ha néha random elkiabálnánk magunkat, hátha valaki ijedten néz ránk? Te cukormókust, mert hát lány vagy, én meg cuncimanót keresném. Szerintem hirtelen nem jönnének rá, hogy nem a párjuk hangja.
Ez nem szép dolog tőlünk, hiszen a végcél az, hogy kinevessük őket, mégis annyira kíváncsivá tettek, hogy nagyon. Esküszöm, hogy ezzel nem célom nyilvánosan megalázni őket, csak mondjuk elmondom Lillának, vagy ha Lilla találja meg előbb őket, akkor nekem, aztán nevetünk egy jót, majd továbbhaladunk. Gonoszak a gyerekek, de mi már kezdünk idősödni, vagyis egy kicsit kevésbé vagyunk gonoszak, de azért még van hova fejlődnünk.
- Én meg inkább maradok egyedül, mint, hogy ilyeneket kelljen akárcsak gondolnom.
Ez holtbiztos, annyira, mint hogy itt állok, egy amúgy gusztustalan helyen. Miért nincs itt rendes takarító bűbáj vagy alkalmazott, aki felel azért, hogy ne legyen ennyire trágya ez a hely? Szó szerint. Mert ez szó szerint az.
- Öhm, én azt hiszem lassan megyek. Még a végén beleivódik a bőrömbe ez a szag.
Meg persze ott a veszélye annak is, hogy valamelyik madár lepottyant. Na azt már nem, szóval teszek egy lépést a kijárat felé, majd kérdőn visszafordulok Lilla felé.
- Jössz te is?
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. április 1. 10:08 Ugrás a poszthoz

Norina & Ricsi

Végzős vagyok. Hát ide is eljutottam. Kényelmesen, gyorsan és viszonylag fájdalommentesen. Nem tudom azt mondani, hogy semmi sem fájt, mert egyre többször kerülök elő én is, amióta Travis idetévedt. Kicsit még mindig furcsa, hogy itt van. Eddig mindig csak a közös nyaralások és telelések alkalmával találkoztunk, ami határozottan kényelmes volt, de hát változnak az idők. Lassan hozzászokok ehhez is, meg ahhoz is, hogy ki kell találnom, mi legyen velem. Egyelőre azonban minden idilli. Az évnyitó kezdete előtt lepakolom a kézipoggyászom, a többi már megérkezett lentről, majd zsebre dugott kézzel sétálok le, hogy helyet foglaljak az asztalnál.
- Helló.
Köszönök Richárdnak és Norinának is egyszerre. Közéjük sikerül befészkelnem magam. Az előbbi újságot olvas, az utóbbi pedig még mindig szép. Minden olyan túl tökéletes. Sejtem, hogy valami ezt el fogja rontani. Keresem Portnippert az asztalnál, ám végül Merkovszky prof lép elő, hogy köszöntse a diákokat, majd megadja a hidegzuhanyt is. Szinte megfagy a levegő az asztalnál. Engem nem különösebben érint a dolog, de ahogy jobbra is, balra is elpillantok, látom a sok fanyar arcot, majd azt, hogy többen az álldogálók felé pillantanak.
- Milyen kedvesek vagyunk, még csak hellyel se kínáljuk őket. Biztos érzik, mennyire örülünk nekik.
Súgom vigyorogva Norinának. Nekem nincs félnivalóm. Legalábbis magam miatt nem. A családnevem, az anyám szabad stílusa és Travis minden gondolata miatt azonban annál több. Meg vagyok én áldva ezzel a családdal azt hiszem. A „vendégek” elég vegyesen néznek ki. A nőci szimpi, a többi meg elég furcsa. Majd elválik. Nem szeretem, ha korlátozva vagyok, bár annyira nem is jellemző, hogy kihágáscsászárrá akarnék válni. Azt meghagyom a profiknak. Finoman megbököm inkább Ricsit.
- Elkérhetem az újságot? Láttam, hogy anyám írt bele.
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. április 5. 09:44 Ugrás a poszthoz

Norina

Jól megnéztem magamnak az arcokat, bár nem hiszem, hogy sok dolgom lenne velük, ha csak amiatt nem, hogy mondjuk írok róluk esetleg valamit az Edictumba. Igen, az ördögi terv el is kezdett megfogalmazódni a fejembe, így aztán szépen egy mosoly is kiült az arcomra. Úgysem lehet tudni, hogy engem rejt a név, hiszen még csak köze sincs hozzám.
Miután őket letudtam, fordulok ismét a mellettem ülő leányzó felé, aki ajánlatot tesz arra, hogy le is léphetnénk. Vonzó ajánlat, bár eléggé éhes vagyok, hiszen ezek a nagy zabák a kedvenceim az évben. Viszont a tény, hogy esetleg mehetnénk kicsit nyugisabb helyre is vonzó.
- Séta?
Kérdezem vissza szinte némán, végül is, nem kell, hogy a velünk szemben ülők is hallják a tervet. Ha később esetleg elővennének, akkor biztos alibink lenne a dologra, és azt csak úgy tudjuk előadni, ha nem kavar bele senki azzal, hogy esetleg az igazságot is elhinti. Meglépnénk, mert.
- Benne vagyok.
Persze azért még megvárnám, hogy milyen eredmények voltak tavaly, meg, hogy kik az új tanárok, de utána örömmel távoznék. Addig is magamhoz veszem a Ricsitől elkért újságot, és kihajtva átfutom a címlapot.

William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. április 16. 20:39 Ugrás a poszthoz

Claire
Vacsora után


Nem sok kedvem volt egyből a klubhelyiségbe menni, úgyhogy egy jóleső esti séta után a könyvtár felé vettem az időt. Nyolc óra felé jár, vagyis bő két órám van még visszajutni a körletembe. Nem igazán jellemző rám, hogy kapkodó idegbeteg lennék, ha csak valaki fel nem húz, mert olyankor kő kövön nem marad. Viszont köszönöm szépen, kezdek javulni, sőt. A Lucy-vel töltött időre tudok már úgy gondolni, mint életem első nagy szerelmére, és csak a szép dolgokra, és a Biával történtekre is normálisan reagálok már. Azt hiszem, fejlődőképes vagyok.
- Jó estét!
Köszönök a könyvtárosnőnek, aki kedvesen mosolyog felém, mint mindig. Nem indulok el a könyvek felé egyből előbb megérdeklődöm tőle, hogy van - e adósságom, és amikor kiderül, hogy se könyv, se tartozás nincs a "számlámon", sokkal nyugodtabban indulok el hátrafelé, hogy körbenézzek. Idén végzős vagyok, ez komoly feladat, azonban nem akarok idegbeteg lenni, ahogy nem akarok csak a tanulásra koncentrálni. Muszáj kicsit kikapcsolnom. Ebben az évben is csak az Edictumot vállaltam be, semmilyen más körnek nem akarok a tagja lenni. A prefektusi rang megpályázásán ugyan elgondolkoztam körülbelül két pillanatig, de nagyjából ennyi is volt. Nem szeretem túlvállalni magam, így feleslegesen nem akarok se magamnak, se másnak rosszat.
Ezen elmélkedve térek be a szépirodalmi részre, ahol pár diák lézeng. Kellene valami egyszerű olvasmány, ami leköt, de nem gondolkodtat el. Leveszek néhány ígéretes című példányt, oké, körülbelül tizenötöt, és a legközelebbi asztalra halmozom őket. Valahogy már csak le kell őket szűkíteni. Például a hátukon lévő ajánlók elolvasásával.
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. április 18. 22:24 Ugrás a poszthoz

Claire

Az első könyv nem szimpatikus, sőt. Nagyon furcsa elméleteket vet fel, melyeknek tudom, hogy semmi köze ahhoz a nézethez, amit én vallok. Sok tekintetben nyitott vagyok, de van egy határ. Ez pedig nem csak a határon túl akar elvinni kicsivel, hanem egy több száz kilométeres kirándulást is tervez benne. Na nem, biztosan nem.
A következő már sokkal jobb, szimpatikus a borító is és a tartalom is. A következő kettő megint nagyon nem az én világom, azonban a verses kötet nagyon jó. És akkor történik meg. Érzem a tekintetet magamon. Először igyekszem nem foglalkozni vele. Apám miatt, meg a drága bátyám miatt sokan megbámulnak. Először mindig erre gondolok. Majd kinézegeti magát, aztán visszafordul a maga kis világába. Olvasok pár verset, félreteszem a könyvet, de csak nem múlik az érzés, hogy figyelnek. Eleve kényes az egész helyzet, ami most a kastélyban van, így úgy gondolom, jobb megnézni a bámészkodót. Elvégre egy felügyelő is lehet. Borzalmas dolog, hogy nem követtél el semmit, mégis nagyon rosszul érzed magad miatta.
Felpillantok, egy lány az. Ismerős valahonnan, de biztos, hogy nem beszéltünk még. Mielőtt pedig jobban megnézhetném, elpirulva lesüti a szemét. Gyönyörű. Ő bámulhat, de én nem. Hát ez szép. Egy hosszú pillanatig még megpróbálom kicsalni, hogy mégiscsak felemelje a fejét, ám nem teszi, így csak felkelek, és lazán odasétálok, leülve a vele szembe lévő székre. A lábaim hanyagul szétesve a székről kicsit lecsúszva ülök. A magammal hozott könyvet fellapozom. Volt itt az előbb egy ide illő idézet. Oké, nem teljesen ide illő, de úgy gondolom, hogy mégiscsak ideális.  
- "Közelebb lépve hozzám, hosszan rám pillantott, és ez a nézés intimebb volt minden simogatásnál. A bőröm halványan izzani kezdett, mintha lenyeltem volna a holdat, és most a bőröm alatt világítana. Testemen minden szőrszál égnek meredt, a lélegzetem elakadt. És mindez egyetlen pillantástól."
Mikor a végére érek, felpillantok, hogy rám mer-e nézni. Roppant érdekesnek tartom, hogy egy könyvtárban a könyve helyett inkább én kötöttem le a figyelmét. Pont én. Ez roppant mód figyelemre méltó.  
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. április 19. 06:22 Ugrás a poszthoz

Claire

- Ugye, hogy az.
Biccentek én is. Magam se tudom eldönteni, hogy mit is vártam attól, hogy ide ülök hozzá. Nem az a fajta rellonos vagyok, aki szeret embereket melegebb éghajlatra küldeni, sem az a fajta, aki élvezi, ha másokat megalázhat, szóval azt hiszem, a végkövetkeztetés alapján kíváncsi vagyok.
- Tudom, hogy láttalak már...
Pont amikor én beszélek, beszél ő is, egyszerre mondunk ki dolgokat, és még ennek ellenére is tökéletesen értem, hogy mit akar mondani. Lassan záróra van, de Tilda néni jó szokásához híven erre úgyis figyelmezteti a diákokat, így nem értem, hogy annak a valakinek miért kell minket figyelnie.
- valahol.
Fejezem be a mondatot nyugodtan, anélkül, hogy odapillantanék, amerre a lány mutat. Szóval nem ő volt az egyetlen, aki leselkedett, van itt még valaki, aki azt nézi mit csinálunk mi itt. Szentséges Szalamandra, ugyan mit csinálnánk egy könyvtárban! A tekintetem egy pillanatra az ég felé emelem, de közben a taláromba nyúlva apró füzetet és tollat húzok elő. Ez van, ha Edictumos az ember gyereke, hajlamos rá, hogy mindenhova tollal és papírral járjon. A kis jegyzetfüzet közepéhez lapozok, onnan kitépek egy lapot. Az egész akkora, mint a tenyerem, ezért is tudok mindent azonnal feljegyezni, és később az újságba beírni. Most viszont csupán pár firkantást végzek el, mielőtt megemelkednék.
- Egy pillanat.
Az első gondolatom az volt, hogy leütöm, akárki is az, de nem feltétlenül tanácsos ezekben az időkben verekedni. Szóval a második megoldás következett. Odasétáltam hozzá, és a polc résén át odacsúsztattam a papírt, amin az aláírásom van. Új taktika. Viselkedj úgy, mint anno Várrfy Robi. Hidd el magadról, hogy te vagy a világ közepe.
- Általában tíz galleonnál kezdődik egy ilyen, de egye fene, neked ajándékba adom, ha befejezed a bámulást.
Lazán beszélek, még magamat is meglepem, micsoda képességem nem tört felszínre. Úgy néz ki, be kellett volna lépnem a színjátszóba, a legutóbbi tagtoborzásukon. Közben azért megfigyelem az illetőt is. Az biztos, hogy nem Edictumos, és az is, hogy tökéletesen alkalmas arra, hogy kukkoló legyen.
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. április 19. 20:34 Ugrás a poszthoz

Claire

Óóó mondanék én még megannyi mindent ennek a sunyi alaknak, de végül csak ellépek, és visszaülök a lánnyal szembe. Utólag belegondolva talán nem volt helyes megadni a nevem, de hát most már ez van. Kell nekem olyan szépen, olvashatóan írni. Anyám folyton sóhajtozik, hogy orvos már biztos nem lesz belőlem. Na nem mintha a vérrel olyan jó viszonyt ápolnék. A rellonosok mintapéldánya, mi? Igyekszem nem bosszankodni a meglapuló miatt, mert tudom, hogy ha befeszülök, azt itt nem tudom majd levezetni, és akkor már biztos, hogy takarodó után el fognak kapni. A lány kérdez, erre ocsúdok fel először, és el is nevetem magam. Vicces, és egyben ironikus is.
- Az kellene még nekem.
A fejem is megrázom hozzá, persze nem hevesen, csak érzékelhetően.
- Nem, egyáltalán nem vagyok híres, éppen csak úgy alakult, hogy híres szülők gyereke lettem. Nem én akartam így. És ilyet...
Kissé hátrabiccentek a polc felé, ahol fogalmam sincs, hogy ott van-e még a kukkoló, de nem is igazán izgat már innentől. Ha összepisilte magát, akkor elszaladt úgyis, ha meg összeszedi a bátorságát, akkor majd elém áll, és közli a véleményét. Spicli.
-... nem csináltam még sosem. Csak gondoltam meglepem.
Hozzátenném még, hogy jobb, mintha szétvertem volna, de hát úgy ismeretség, nem biztos, hogy azzal kéne kezdeni, hogy kicsit nehezen viselem, ha stresszes vagy dühös vagyok, de amúgy jó gyerek, mert fejek helyett inkább a dobomat püffölöm, szóval ne aggódjon, reményeim szerint nem olyan leszek, aki patyolatfehér asszonyverőben keménykedik majd, mert attól elhiszi, hogy ő a Jani a gáton. Egyszerűbb futóbolond vagyok annál.
- És mi a helyzet veled? Gyakran bámulsz meg embereket?
A kérdés, hogy fizetnie kell-e, hogy itt ülök most vele, inkább csak egy vigyorral elengedem a fülem mellett. Persze, hogy kell, hiszen nem osztogathatok mindent ingyen.
  
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. április 19. 21:40 Ugrás a poszthoz

Claire

- Rossz tulajdonságom, hogy hangoskodom.
Aranyos ez az elpirulás. Szegény az előbb olyan magabiztos volt, hogy az már figyelemre méltó, most meg hirtelen visszaesik. Látszik, hogy még nagyon kezdő ebben, de az előbb az is látszott, hogy ügyesen képes lenne manipulálni.
- Ritka példány vagy, Claire.
Jegyzem meg nyugodtan, miközben egy kicsit előrébb hajolok a széken, a két kezemmel felkönyökölök az asztalra, ujjaimat lazán összekulcsolom, miközben figyelem. Ő már bemutatkozott, én is be fogok, ám előbb még figyelem a reakcióit. Érdekes egy lány.
- Nem sok olyan van a mai lányok között, mint te. Az első barátnőmre, Lucyre emlékeztetsz. Bájos, ártatlan, normális. A legtöbb csaj ma nem ezekről híres, szóval inkább maradj ilyen, plusz egy kicsit több önbizalom.
Nem is szeretem túlságosan azokat, akik nyomulnak, valahogy egyik lány se volt ilyen. Lucyt én kaptam el, Bianka engem kapott el, de azzal, hogy bevallotta, két éve töretlenül szeret. Aztán késő lett már nekünk azt hiszem, mert mostanában fogalmam sincs, hogy mi van vele. A hangomban nem sok érzelem bujkál, ritka az, amikor azonnal el tudom engedni magam, és meg tudom mutatni, milyen is vagyok. Bianka ezért bámult távolról, mert az hitte bunkó vagyok. Pedig csak tartom a távolságot.
- William.
Nyújtom végül felé a kezemet, ha már egyszer bemutatkoztunk, igazán kezet is rázhatunk a dologra, elvégre olyan szép az, amikor két ember új ismeretséget köt egymással, még ha most lassan be is kell fejezni ezt a beszélgetést, ugyanis az órámra pillantva látom, hogy valóban lassan eljön a záróra ideje.
- Azt hiszem, lassan ideje elindulnunk vissza a klubhelyiségeinkbe.
Felkelve az otthagyott könyvek felé lépek, azokat veszem csak magamhoz, amelyek szimpatikusak voltak, és amelyeket nem néztem még át.
- Csak egy ártatlan kérdés. Melyik házba jársz?
Van egy rossz előérzetem, de ha ő is Navinés, hát akkor esküszöm, kifutok a világból.
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. április 28. 08:08 Ugrás a poszthoz

Flóra & Claire

Nem is értem, hogy miért mondják, a rellonosok tele vannak gonoszsággal. Ez nem igaz, határozottan nem, hiszen nem gonoszak, csak tudnak helyezkedni, dörgölőzni, megtalálni a legjobb kiskapukat, és a legtöbb esetben nyereségesen kijönni a helyzetből. Ami pedig mégsem nyereséges, hát arról meg simán nem beszélnek. Teljesen ideális.
Így esett meg, hogy egyszer csak előttem termett az ifjú Egerszegi lányka, aki fogalmam sincs, milyen viszonyban van Ninával. Sok pletyka kering, de vagy a húga, vagy az unokahúga vagy az elltitkolt gyereke, aki diákéveiben született, és biztos, hogy Benjamin Krise az apja. Szegény Benji, már lassan annyi embertől van gyereke, hogy a ténylegeseket is meg lehet kérdőjelezni, vajon igazak-e.
Na de szóval, most mát tényleg nézzük mi történt. Szépen mosolyogva, már majd, hogy nem körüludvarolva engem, megkért, hogy segítsek. Ha ennél kevesebbet tesz, akkor is segítettem volna, így viszont még azt is elérte, hogy elmosolyodjak. Ügyesen csavarja a dolgokat ez a lány, vajon a főnököm – elvégre Nina az Edictumnál az – is ilyen ügyes, ha kell valami? Egyszer ki kéne próbálnom, milyen, ha vele kommunikálok, és nem csak Mr. Kensingtonnal.
Megbeszéltük, hogy mikor, és hol, én pedig azon a napon szépen felnyitottam a ládámat, és kiemeltem minden jegyzetemet, beadandóim piszkozatát, beadandóimat, és gyorsan átfutottam őket. Szeretek precízen pakolni, így minden tantárgyam külön pakk, amiben évfolyamok szerint is el vannak választva a dolgok. Három nővel élek együtt, szóval ragadt rám ilyenből nem is kevés. Elégedetten vettem magamhoz a kupacot, és indultam el Rellonos pulcsimban és fekete nadrágban, hogy átadhassam Flórának.
A tanulószoba azonban más izgalmakat is rejtett. Ott volt ugyanis Claire, az eridonos, aki besérült valamin, amit a mai napig sem értek. Biztos rossz passzban volt, vagy valami. A húgaimnál is van ilyen, anya pedig csak annyit mondott rá, hogy ilyenkor ne is figyeljek oda. A legjobb problémamegoldás. Amúgy komolyan, mert miután valamitől elmúlt a hisztériájuk, olyan volt, mintha mi sem történt volna. Azt hiszem nálunk ez már csak így megy. Egymással szemben ülnek, ez azonban nem tántorít el. Odasétálok, biccentek egyet Clairenek, és megérintem egy pillanatra Flóra vállát, jelezve, hogy megérkeztem.
- Ez minden, amit valaha is a témában lejegyzeteltem. Nem olyan vastag mint a könyved, de nem is olyan száraz. A rajzok kicsit bénák benne, de azt szerintem te jobban meg tudod oldani.
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. május 8. 10:29 Ugrás a poszthoz

Flóra & Claire

Imádom a kislányt, olyan közvetlenül ölelget. Én pedig rendes gyerekként visszaölelem. Sokan azt gondolják rólam, hogy valami borzalmas emberke vagyok, pedig nem. Ráadásul három nővel sikerült szocializálódnom, szóval az ölelés meg a puszi tök hétköznapi számomra, és igen, azt is megtanultam, hogy nem szabad a hajukat összekócolni, mert akkor emberfeletti hangon sikítanak. Mindent egybevetve azonban szeretem a lányokat, így jól tűröm azt, hogy ilyen közvetlen Flóricsek is.
- Na, ennek örülök. Csak komolyan, a rajzok nagyon gázosak. Kivehető, meg érthető. hogy mi van rajta, de ne ezt add be, mert akkor egyből kiderül, hogy segítettek, és az is, hogy én. Ilyen szinten szerintem senki se tud bénán rajzolni.
Tipikus pont, pont, vesszőcske srác vagyok, szóval Flóra tényleg jobban jár, ha inkább rajzol sajátot, vagy lefizet valakit, hogy rajzolja meg neki, mert ha ezt adja be, akkor nem, hogy palacsintát nem kap, de szerintem Nina még plusz házimunkát is ráerőltet, és akkor jaj neki.
- Szia, Will vagyok és tök cuki.
Jegyzem meg nevetve. Tök cuki, na ezt se sűrűn mondják rám, főleg nem a lány, aki velünk szemben ül.
- Ő Claire, aki szerint nem vagyok tök cuki. Jól beolvasott nekem.
Mondjuk szerintem nem jogosan, sőt, elég keményen. Meg is lepődtem, hogy ilyet tud produkálni, hiszen előtte rendellenesen sokat pirult el. Most meg tessék, megkapja egy harmadik féltől, hogy tök cuki vagyok. Háh. Nyertem.
- Tényleg, hogy van Nina? Olyan régen láttam.
Pedig olyan nagyon szép. Hat ám rám a vélamágia, még ha nem is olyan erősen, hogy bármit megtegyek érte, de valahogy azok, akiknek akárcsak egy hangyányi vélavér is van a szervezetükben, egyből nagyon könnyen le tudok nekik engedelmes kisgyerek lenni.
- Én elfogadok egyet, kösz. Van valami mellékhatása?
Kihúzom, aztán bizalmatlanul méregetni kezdem, mert hát a varázsvilágban vagyunk, és itt a legtöbb dolog nem kóser.
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. július 20. 16:49 Ugrás a poszthoz

Norina

Kinézetem


Eljöt hát ez a nap is, felnőttünk, vagy mi a szösz. Gondolom ezen a napon, na meg az évzárón – és persze, amikor az ember meglátja a VAV tételsort – sokkal érzékenyebb, én viszont valahogy el lettem rontva. Kipihenten, már majdnem, hogy vidáman ébredtem, csupán egy bajom volt a reggellel, főleg így dél után nem sokkal, hogy bizony ki kell mászni az ágyból. A mai napot tanáraink és az iskola bölcs vezetősége arra szánta, hogy mi bizony nagyon felkészüljünk arra, hogy este nyitótáncot kell táncolnunk. Ez nekem olyan húsz perc, kényelmesen, kedves páromnak viszont gyanítóm, hogy húsz óra, pedig simán is tetszik a lányzó.
Volt valami ebben a táncpróbában. Amikor még külön – külön gyakoroltunk, akkor is többször néztem őt, igyekeztem hozzá közel férkőzni, persze véletlenül, aztán amióta rávettem magam és elhívtam, azóta pedig a próbák alatt is egyre többször állapíthatom meg, hogy bizony ez a lány különleges, és valahogy hatással van rám. Botladoztunk sokat, majd kevesebbet, tökéletesek viszont sosem lettünk, mert nem készülünk versenytáncosnak, és mert nem is vesszük olyan véresen komolyan. Oké, azt senki sem mondta, hogy nem gyakoroltunk kettesben. Jó volt kicsit magunk lenni, amikor az ostoba kérdéseimet is feltehettem. Például, hogy miért kell nekem egy bizonyos ponton keresztbe tenni a lábam.
- Még a végén kénytelen leszek cipelni téged.
Állapítom meg látványos műsóhaj kíséretében. Ez a mezős téma, na ez nem volt betervezve. Azt mondták a nagyteremben lesz. A nagytermet ismerem, immár ötödik éve napi háromszor étkezem ott tisztességesen. Most azonban olyan, mintha a réten lennénk. Szívem szerint morognék, de nem szabad, nem azért vagyok itt. Ma este jól fogom érezni magam.
- Már most? Gondolod, hogy némi koktéltól a parkett ördöge leszek?
Esélytelen, ha van benne alkohol és mondjuk megszalad, még a végén lejáratom magam, és majmot csinálok magamból. Bírni bírom, egy bizonyos pontig, ám nem sűrűn fogyasztom, és nagyon hamar átcsap a kellemes bódultság lejárató viselkedésbe, én pedig azt nem szeretném elérni.
- Nagyon csinos vagy, azt hittem inkább valami fehéret választasz. Nem tudom miért, csak úgy beugrott.
Ahogy egy fél pillanatra nálam is a gondolat, hogy fehér öltönyben jövök, de aztán rájöttem, hogy az túl merész lenne. Közben persze haladok vele, engedelmesen, kezem a belém kapaszkodó kezén pihentetve. Mint valami idősebb házaspár.
- Hm. Rád bízom mit választasz. Ha gázos leszek tőle, téged égetlek le.
William Eric Payne
Gyógyító, Egyetemi hallgató


Gyógyító Kappa
RPG hsz: 187
Összes hsz: 620
Írta: 2016. augusztus 2. 12:39 Ugrás a poszthoz

Norina

- Szóval, nem úsztam meg, csak eltolódott a dolog.
Félek attól, hogy mit tesz velem az, ha illuminált állapotba kerülök. Apám azt hiszi, hogy anyám valami fura módon nevel, mert hogy ilyesmire nincs ingerem, pedig valahogy szóba se került a dolog, egyszerűen csak mindig volt más, ami jobban lekötött, és szép lassan már elértem abba a korba, amikor még csak az sem lehetett vonzó, hogy tilos. Életem tragédiája, bár itt meg is álla a dolog.
Visszakísérem, és beállunk oda, ahol hetek óta minden egyes alkalommal állunk. A próbákon sokat rontottunk, ami leginkább annak volt köszönhető, hogy beszéltünk, meg hát akkor nem akartuk érezni a nyomást, jót nevettünk a túl precíz társainkon. Most viszont itt a nagy pillanat, és hirtelen minden tagomat ólomsúlyként érzékelem.
- Jézus most a fejét veri egy felhőbe.
Súgom oda a kezdés előtti pillanatban. Épp csak annyi időnk maradt, hogy lepillantsak, és megjegyezzem neki, máris indulnunk kellett. Az elején én is figyelek, és látom, hogy ő is feszeng. Elvégre az egész iskola minket néz, és nagyon gáz lesz, ha elbénázzuk, ám amikor a tekintetünk találkozik, onnantól mintha nem csak a vízen járnánk, de szabályosan szárnyalnánk. Mintha mind a négy elem egyszerre segítene át minket ezen az akadályon. Én pedig boldog vagyok, tényleg boldog, és amikor véget ér a tánc, érzem, hogy csalódott vagyok. Még akarok. Hibátlanul vettünk minden akadályt, és íme, ennyi volt, egy pillanat alatt elszállt. Csillogó tekintettel pillantok Norinára, és ahogy kimondja, hogy jók voltunk, úgy lendülök előre, és nyomok egy puszit az arcára.
- Ez fantasztikus volt.
Suttogom a fülébe, majd felegyenesedve köhintek egyet, és a kezem nyújtom felé.
- Hölgyem? Újra megpróbáljuk azokat az italokat?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - William Eric Payne összes hozzászólása (174 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Fel