AnnaAz esti edzés után nem evett semmit sem, ezért ez a kései falatozás. Nem is tudja, hogyan gondolta azt, hogy reggelig ki fogja bírni étel nélkül. Elvégre, alapból nagyon sokat eszik, és azzal is tisztában volt, hogy hajnalig nem fogja álomra hajtani a fejét. Mindig is rosszul aludt. Nem is rosszul, inkább éberen. Muszáj volt, hiszen unokatestvérei bármikor megrugdoshatták álmában, elvehették a holmiját, és még sorolhatnám, mi mindent tettek volna, hogyha nem tartja szemét a rosszakaró kis társaságon. S mivel mindig megettek előle mindent, ezért mostanra, hogy biztosabb környezetbe került, nagyon szívesen zabálja degeszre magát… bármikor.
A hűtőszekrényt kinyitja, majd egyik lábáról a másikra állva gondolkodik, hogy vajon mi lenne a jó választás. Erre egy manó jelenik meg mellette.
- Boldogulok. - motyogja felé – Kösz. - mondja ezt már hangosabban, sokatmondó tekintetét a kis lény hatalmas szemeibe fúrva.
Nem kell neki segítség. Ebben biztos, hogy nem. Egyébként is allergiás rá, hogyha valaki hozzányúl az ételéhez. Jobb, ha magának készíti el. Kivesz hát egy üveg töklevet, mellé pedig egy tál zöldséget, és egy kisebb sonkát, ami még valószínű, hogy Húsvétról maradt a hűtőben. A sok mindennel a kezében fordul meg, majd leül egy közeli asztalhoz, ahonnan pont a lányra lát. Nézegeti őt egy ideig, majd előszed egy kést, egy tányért, és nekilát a zöldségek darabolásának.
- Batsányi. – mutatkozik be, miközben egy kisebb darab retket kezd csócsálni.