Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Hát kezdődik. Ha még nem is teljesen a tanév, de az Ottani életem biztosan...
A felszállás után nem találom a helyem. A poggyászom valahol a többieké mellett van, így egyedül a kis hátitáskám az, ami velem maradt az állomáson, ahol hivatalosan is magam mögött hagytam a régi életem.
Most a vonaton kóborlok, olyan helyet/fülkét keresve, ahol senki nincs. Tudom, megígértem magamnak, hogy ez most más lesz, de azért ez nem olyan könnyű. Egyelőre kell a magány, hogy egyedül lehessek, aztán majd holnaptól jöhet a menet. Most viszont az elejétől sétálok végig a vagonoknak, hogy megtaláljam a legvége előtt nem sokkal azt a fülkét, amelyben egyetlen árva lélek sincs. Pont nekem való.
Kissé aggódva húzom el az ajtót, lépek be, majd gyors körültekintés után be is csukom azt, hogy egy nagy, megnyugtató levegővétel után ledobjam a táskám az egyik ülésre, és elhelyezkedjek mellette. Alig foglalok több helyet, mint egy átlagos ember, igazából a cuccom is bőven az "én oldalamon" van. És, mivel van még pár órám, mielőtt megérkezünk, így elő is veszem Radnóti műveit tartalmazó kötetem, hogy a versekkel elvonjam figyelmem a rám váró nehézségekről.
A betűket falva pár percen belül ellazulok, a lábaim keresztbe teszem, a könyvet a térdemre, a szemeim pedig folytatják a sorok bekebelezését, remélem egészen addig, míg meg nem érkezünk a sulihoz.
Nyugalom, már csak pár óra...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Az ecloga-k közt elmerülve, melynél pont az a sor jön, hogy "...látni az ablakon át, fegyveres őrszemélyek árnya lépdel...", a sínen eltolódó ajtó hangja igazán illúziórombolóként és olyan "frászthozodrám" hangulatot idéz elő, amire kénytelen vagyok felkapni a fejem, persze miután tisztességesen összerándultam.
Egy ideig szólni sem bírok, az arcom is zavaros, mondhatni ijedt, a szemem viszont reflexből kicsit arrébb fókuszál, mint ahogy azt az ember elvárná. Nem sokkal, csak pár centivel, de elég, hogy felfogjam, ami körülöttem történik.
- Őőőő...
Értelmes szavak. De mi is volt a kérdés? Végül úgy döntök, hogy két olyan válasz van, ami szinte az összes kérdésre maximum csak félig bugyután hangzik válaszként.
- Aha.
Még ki se mondom, de már velem szemben ül. Én meg összehúzom magam. Még jobban, miközben figyelem, mit művel. Ez nekem... túl... aktív... Inkább előveszem a pálcám, és csak egy intésembe kerül (na meg egy ki nem mondott tisztító bűbájba, hogy a szemüvegre ne kerüljön több ujjlenyomat és zsírfolt.
Elteszem az eszközöm, a vonaton úgysem fog semmi történni, amiért még kellhetne. Akkor meg nem mindegy, hol van? A csend megmarad, részemről legalábbis, a mindenféle kontaktust viszont úgy szüntetem meg, ahogy annak az rendje és módja. A könyvem elteszem a táskámba, elvégre tiszteletlenség aközben olvasni, hogy más is ott van. "Nálunk van még hely..."
- Nem.
Vágom rá válaszként, talán kicsit gyorsabban, mint kéne, de hát ilyen a reflex. Meg nem is bánom, mert ennyire azért nem akarok nagy fordulatot venni. A hajtűkanyart sem egy helyben állva veszik be, hanem kisebb vagy nagyobb íven. Na. Nekem a nagy ív teljesen meg fog felelni...
- Úgy értem... Nem, köszönöm. Itt teljesen tökéletes.
Nincsenek emberek, nincs veszély és magam lehetek...
Nézek fel megint, utolsó mondatom közben, amit csak magamban ismételgetek, hogy meggyőzzem magam. Magamra erőltetek valami mosolyfélét, visszatérve a kicsit fura nézésemmel, hogy azért ne a kőkemény bunkó kategóriába legyek elkönyvelve, de csak egy erőltetett grimasz lesz belőle, mint amit a fényképeken látni, amikor az alany nem akar, de muszáj mosolyognia.
Megpróbáltam, amit tudtam, azt megtettem, ha kudarc lesz belőle, akkor ámen, hát maximum egyedül töltöm a vonatút hátralévő részét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Tiszta szemüveg, tiszta látás. Bár talán nem kellett volna...
- Nincs mit.
Elég kínos ez így most, és sokáig egy szó sem hangzik el, ami még többet lendít ezen az állapoton. Egészen addig, amíg meg nem tör a jég...
- Mert túl egyszerű?
Tippelek, bár kissé rosszabbul érzem magam ezután, mert nem a legbarátságosabb és legillendőbb módon folytatom a társalgást. De talán még nem késő...
- Akarom mondani... Szóval sokan nem gondolnak ilyenre, pedig ezért van. Nálam is előfordul, hogy inkább kiteszem száradni a ruháim, ahelyett, hogy gyorsan megszárítanám azokat. Pedig csak egy pálcamozdulat lenne.
A tekintetem még mindig a bőr ülést böngészi, de kezd rossz érzésem lenni. Oké, hogy én nem csinálom, amit nem akarok, de na. Ez így fura. És olyan izé. De még nem küldött el melegebb országba, ami kicsit dob az amúgy elég nyomott és frusztrált gondolataimon. És még meg is mondja a nevét.
Én meg csak meghökkenten nézek előre, mert ilyenkor nem teljesen ezt a reakciót szoktam kapni. Zavarban vagyok, nem is kicsit, de a kezemet én sem nyújtom oda. Valamilyen szinten reflexből, de valamilyen indoknál fogva kukának sem akarok tűnni...
- Én Zoé vagyok. És szintén ezeket az éveket kezdem. Vagy folytatom? Már nem is tudom.
Nem tudom, hogy ezt hogy lehetne jól megfogalmazni. Most elkezdem vagy folytatom? Igazából mindkettő. Már lezavartam egy évet, hasonló szakon, de itt meg ez az első.
Látom, hogy ficereg, ami megint pánikhangulatba sodor. Biztos kényelmetlenül érzi magát. Vagy kellemetlenül? A pánikhangulatom fokozódik, de nem akarom, hogy ez legyen. Ezeknek a vége sosem szokott jó lenni, így kissé lemondóan, lehajtott fejjel mondok le magamról, és első, beilleszkedési kísérletemről.
- Ha szeretnél, menj nyugodtan. A barátaid biztos várnak.
Az első nehézségek, pedig még meg sem érkeztem a suliba. De rámenősnek sem akarok tűnni. Főként nem kétségbeesettnek, így csak lemondóan sóhajtok egyet, becsukom a szemeim, és várom, hogy menjen. De legalább nem nézem végig, ha tényleg megteszi...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Néma csend, és hulla... Hát szag egyelőre nincs. Csak babrálok a kezemmel, a hajammal, a ruhámmal, és azokkal a dolgaimmal, amik épp kéznél vannak, és nem túl kínos azokra összpontosítani. Meg hogy elkerüljem a nagyon kínos pillanatokat, amik pont olyanok, mint a mostaniak.
Kinézek a vonat ablakán, ahol a táj épp most kezd átalakulni. Dombokból hegyek, na jó, ez az országban abszurd, mert azért nem ilyen radikális a kép, de a példa kedvéért tökéletes...
Egy pillanattal később viszont felkapom a fejem, és megint rám tör a rossz érzés. Szinte reflexszerűen tör rám a pánik, így megint kénytelen vagyok a ruhámmal mojolni és lefelé nézni, az ülések alá, mert íriszeimben tökéletesen látszana, mennyire is vagyok szívrohamközeli állapotban.
Az agyam jár, vajon mit kéne erre válaszolni, mert azért azt mégsem mondhatom, hogy "Persze, van bennem különleges, pont ezért jövök ide"...
- Persze, hogy van. Szív, gyomor, izom, ideg, és minden más, ami az emberekben megtalálható.
Nem hiányzik sok hozzá, hogy fussak, messze innen, hiszen magam sem hittem, hogy eddig fog tartani a névtelenségem, viszont tudom, hogy erőt kell vennem magamon. Nem adhatom fel rögtön a próbálkozást, nem vonulhatok el sírni, így maradok a seggemen, akármennyire nehéz is. Na meg egyébként is. A remény hal meg utoljára...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy normális ember számára is érthető legyek, ééééés, ha minden igaz, akkor jó úton haladok efelé. Csak nevetést hallok, meg egy bocsánatkérést.
A görcsös testtartásom is kicsit ellazul, de a megmaradt feszültség miatt inkább grimaszra hasonlít az az arcmimika, amit én valami szelíd izének akartam szánni.
- Ha meg akarnám tenni, már nem lennél itt.
Hogy mitől vagyok benne ennyire biztos? Mert ez tipikusan én vagyok... Csak nézek kifelé, tekintetem ismét az ablak felé fordítva, és ebben a helyzetben is felelek a feltett kérdésre, ami ismételten kezd veszélyes vizekre vinni. De erős leszek, és nem fogok sírni...
- Elviekben, majd, valamikor tanítani szeretnék. A négyből eddig egy éven vagyok túl. Vagyis teljesítettem az első év követelményeit.
Nem hiányzik sok, hogy visszakérdezzek, hogy nála hogy van, de ezt már tudom, szóval csak kifújom a levegőt, amit már befogtam a tüdőmbe. Nem beszélek feleslegesen.
A vonat siklik, és az idő is vészesen fogy a megérkezésünk pillanatáig, amire bizonyíték az idő, a táj, meg minden.
- Azt hiszem, hogy lassan fel kéne öltözni...
Viszont biztos ebben abszolút nem vagyok, szóval inkább kérdezek, ahogy az emberhez méltó, szemtől szembe.
- Vagy ráérünk még?
Kérdem kissé kétségbeesetten, hiszen előbbi mondatomat mégsem nekem kellett volna kiejtenem a számon. Még sosem jártam itt, apa intézett mindent, a vizsgáimat sem itt tettem le...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Nagyon úgy tűnik, hogy megleptem eme információval...
- Én úgy tudom, igen. Vagyis ha úgy vesszük, akkor három plusz egy, de az is négy. A gyógynövényeket és a bűbájokat szeretem, a szüleim is ezekkel ismertettek meg először.
Vagy én nem bírok számolni. Vagy itt másképp van. Vagy én értelmeztem félre azt, amikor elmesélték, hogy mi vár rám. Mindkét eset lehetséges, így inkább hagyom a dolgot, mert ha tévednék, akkor csak beégnék. Ezt pedig nem kéne rögtön az első nap. Vagyis hát még az előtt, hiszen egyelőre még csak utazunk, és ez olyan nulladik napnak felel meg az én értékrendemben.
- Igazán csak arra gondoltam. Hogy a talárt fel kéne venni. Nem szeretek késni.
Mondom határozott hangon, és egyre jobban izgalomba jőve, hiszen nemsokára kezdődik az, ami elkerülhetetlen. Legalábbis most még így érzem.
Amikor magamra akar hagyni, már az ajtónál van, amikor észreveszek valamit.
- Várj! Itt maradt a....
De már sehol sincs. Csak sóhajtok egyet, visszateszem az okulárét a helyére, amíg felveszem a fekete talárt, majd annak zsebébe süllyesztem egy gyors védőbűbáj elvégzése után...
A vonat szinte perceken belül begördül az állomásra, ahol aztán mindent érezve, de szó szerint mindent, ballagok fel a kastélyba, hogy aztán részt vehessünk az évnyitón, ami után majd következik a halálom. A tanév...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ahogy beértem a birtokra, máris hívattak. A zsebemben a szemüveggel kísértek fel hogy megtudjam, hova is fogok tartozni. Kék színnel futtatott talárt kaptam, rajta a címerrel. Kaptam néhány percet, hogy rendbe szedjem magam, tehát magamra öltsem az új egyenruhám, és eligazítsam a dolgaim.
A sima fekete ruhát felvitették a szobámba, engem pedig az évnyitóra küldtek, természetesen ismét kísérettel. El sem igazodtam volna egyedül, így örültem, hogy legalább elkésni nem fogok.
Ez viszont dugába dőlt, mert a gardedámom az egyik lépcsőfordulónál kért tőlem pár percet, mert valamiért el kellett futnia a szobájába. Ebből viszont sok-sok perc lett, így már kezdtem nyugtalankodni és izgatott lenni, hogy mégiscsak késve fogunk leérni.
Nem is tévedtem. Már elhangzottak az első köszöntő szavak, mikor odaértünk, de nem ültem le rögtön. Első feladatom az volt, hogy megkeressem, hova is kell ülnöm. "A társaidat megismered, ugyanolyan kékben lesznek, mint te..." Kaptam utasításba az igazgatónál, ami most nem tűnt olyan egyszerű feladatnak. Persze, a szín maga könnyen felismerhető, hiszen se nem sárga, se nem piros, de még csak zöld sem. Így viszont egyetlen asztal maradt, amit eléggé tartva mindentől és mindenkitől környékeztem meg. Most nem érdekelt, hogy hova nézek, kire vagy mire, egészen addig, amíg nem éreztem minden érintett szemét a hátamon. Megint elszúrtam...
De nem nézhetek le, elvégre meg kell keresnem valakit. Mindez viszont egyenlő volt a kivégzésemmel, hiszen bár nem akartam, mégiscsak sikerült megszereznem sokak bámuló tekintetét.
Csak szedtem a lábaim, keresve az egyetlen arcot, amit ismerek, de mintha évek teltek volna el. Megkönnyebbültem, amikor ráleltem, és ezután már nem lebegett semmi más cél a szemem előtt, minthogy odaadjam a szemüvegét, aztán elhúzzam innen a csíkot. Sok ez így nekem. Túlzottan is.
Lassan odaérek, és már a kezemben a szemüveg...
- Ott hagytad az ülésen a kukkered.
Nyújtom felé, és remélem, hogy hamar elveszi tőlem, mert a pánikroham megint betegesen közel araszol az elmémhez. Toporgok egy helyben, a szívem kalapál, mintha felszállni készülne. Talán pont ezért nem figyelem az asztalnál ülőket, akik vidáman csacsognak mindenről, ami az "itt"-et érinti. Ha hozzám szólnak, akkor természetes, hogy válaszolok, röviden és tömören, ha meg nem, akkor ennyivel is kevesebb teher.
Nézzük, mi sül ki ebből...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A szemüveg visszakerül jogos tulajdonosához, aki láthatóan megkönnyebbül, mikor meglátja azt, és kiszedi a kezemből, amiben odanyújtottam neki.
- Igazán nincs mit. Én úgysem tudnám használni.
Oké, ez most egyszerre volt tapló és viszonylag normális megjegyzés, rajta múlik, melyiket veszi ki belőle. Ezzel most sem energiám, sem kedvem foglalkozni, bár egy másik helyzetben talán ez döntene vissza a gondolkodásba, most csak rontana az amúgy sem jó helyzetemen.
Hümmögök kettőt, hogy hova is kerültem, bár azt nem értem, hogy miért kellett volna a vonaton tudnom erről, ezt pedig meg is említem, kissé furcsálló lejtéssel.
- Mert körülbelül tíz pere tudom én is. Addig fekete talár volt rajtam.
Már nem teszem hozzá, hogy miért nem emlékszik erre, az már tényleg túlmenne nekem is azon a bizonyos határon. Hát még a következő felkérés...
Vacsorázni? Én? Itt?
- Már így is mindenki engem bámul. Nem biztos, hogy jó ötlet lenne nekem most itt maradni. Meg zavarni sem akarok.
Biccentem fejem picit az asztal társasága felé. Láthatóan összeszokott csapattal állok szemben, és nem biztos, hogy most az kéne, hogy még többen hagyják félbe a kajálást. Annak ellenére, hogy nem nézek senkire, tehát senki szemébe. És ez nyugtalanít, mert eddig sosem tapasztaltam ilyen mértékű hatást.
Elindulok kifelé, és azt hiszem, meglesz az első kiadós könnyhullatásom, hacsak valaki vissza nem fog, hogy márpedig üljek le a seggemre, és hallgassam végig ezt az ünnepséget, amikor elvileg ünnepelni kell, kajálni, és jól érezni magunkat...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Még ki sem lépek a nagyteremből, a könnyeim máris száguldozni kezdenek az arcomon, lefelé, ahova a gravitáció húzza őket. Sürgősen keresnem kell egy sarkot, ahol nem szégyenítem meg magam nyilvánosan is. A klubhelyiséget viszont halvány lila gőzöm sincs, merre van, így elindulok az egyik irányba a kettőből, amit már ismerek. Le a lépcsőn, be az egyik szobor mellé, ami pont takar a szemlélődők elől. Hiányzik az apám, az anyám, a nyugalom. Leginkább ezt siratom most, mert kezdek egyre bizonytalanabb lenni benne, hogy ez tényleg jó döntés volt. Az egész iskola, a tanulás, meg minden más.
Hátamat a falnak döntöm, és hagyom lecsorogni az arcomon a cseppeket. Két nagy levegő, és máris jobb valamivel a dolog, de nem annyival, hogy nekem most erőm legyen visszamenni. Ez épp, hogy arra elegendő, hogy ne kezdjek el bömbölni, mint egy kisgyerek.
Ezt azonban egy torokköszörülés töri meg, amiért reflexből nyúlok a szememhez, és az arcomhoz, hogy eltüntessem a nyomait az előbbi pityergésemnek. Még hüppögök kettőt, mielőtt kissé megkönnyebbülten válaszolok.
- Oda mentem volna, de nem tudom, merre kell menni.
Nem bírok többet kinyögni, akárhogy is szeretnék, de az talán kiérezhető, hogy hálás vagyok a gesztusért. Pluszban ez a lehető legjobb megoldás, amit találni lehetne. Persze, ha tudnék bármennyit is enni. Erre viszont nem veszek mérget.
Annyit viszont nyerek a dologból, hogy megjegyzem, merre is kell mennem a szobám felé, aminek közelében még nem jártam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Kétségbeestem. Sok kérdés van, amire nem válaszoltam még a kastélyban, de előbb-utóbb magyarázatot kell rá adnom, főleg azért, mert pont most hurcoltam volna el a fiút, akár erőszakkal is a bálba.
A kis pihenő után, amit az egyezség után tettem, lassan és átgondoltam kezdek beszélni, miközben haladok a falu felé...
- Plusz pont neked. Mert az ismerősi és nem ismerősi körömből egyedül te nem hülyülsz meg, ha véletlen ellibbenek a szemed előtt, ráadásként pedig több szót váltottam veled, mint hogy "szia", ami nagyon kevesekről mondható el.
A ruhám fogja bánni a következő pár percet, mert a gyűrögetés sosem tesz jót, akármilyen anyagról van is szó. Az már más kérdés, hogy lassan elérjük a Fő utcát, de megkönnyebbülés is, mert így legalább közel vagyunk már ahhoz, ahova tartunk, ami nem tudom, hogy hol van, de Quentin tuti tudja, elvégre ő lakik ott, vagy nem tudom. Itt az ideje tehát, hogy a végét is el tudjam mondani annak, amit akartam, bár tudom, hogy csak azt úszom meg, hogy most tárgyaljuk meg. Visszafelé még simán szóba kerülhet, amennyire pedig nekem mázlim van, tuti ez lesz a téma.
- Igen, ez az első. Lett volna lehetőségem rá, de mivel nálunk hetedik végén ballagtak a növendékek, és a hetedik évem a poklok pokla volt, így nem volt ilyenem. Ez pedig remek lehetőség rá, hogy bár nem vagyok középpontban, mégiscsak megélhessem ezt az élményt, mert mire itt végzek, nekünk már nem lesz ilyen.
Már lassan ideje odaérnünk, időzítésem szerint, hiszen a "lakóövezet" környékén vagyunk már, és mielőtt bemenne az otthonába, előtte még azért megsegítem néhány jó tanáccsal, amit még a klubhelyiségben kért.
- Ami kényelmes. Rád van bízva, csak légy bohém, elegáns, és, áh mindegy. Amit jól esik ...
Sóhajtok egyet, meglegyintem a kezem, mintha integetnék, vagy mi a szösz, aztán hagyom bemenni, hogy aztán mehessünk fel.
Miközben fent van, addig pedig van időm egy kicsit belegondolni, hogy mit is takar az, hogy bohém elegancia. Nekem speciel azt, amit választottam, másnak lehet, hogy ez már puccos. De óó, jaj, remélem nem leszek nagyon alul öltözve...
Még jó pár másodperc múlva is ez motoszkál a fejemben, így ellenőrzöm a külsőm, meg mindenem, hogy tényleg meg fogok-e így felelni. Lapos talpú, kényelmes zsinórszandál, a ruhám, ami most egy kicsit ferdén van, hála a ficergésemnek, a rejtett zsebe, amiből gyorsan elveszem a kis tükröm, hogy még a frizurámat is megcsodálhassam, és megigazítsam, majd ha mindezzel megvagyok, süllyedhet vissza a fekete tokos eszköz a "láthatatlan" zsebembe és máris indulhatunk tovább, immáron visszaszerezve az izgalmat, lelkesedést és kedvet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem is tudom, talán tényleg beképzelten hangzik, amit mondtam, de most, kivételesen nem érdekel. Furcsa, nemde? Én, aki eddig nagyjából csak azzal törődtem, hogy mások mire gondolnak, most meg nem számít. Na jó, számít, de cseppet sem annyira, mint a tőlem megszokott.
- Nem. Mert nem akarok nagy bummot csinálni belőle. Csak részt akarok rajta venni, és elég, ha én tudom, hogy ez az enyém. Ne meg most már te is.
Vonvok vállat, mire beérünk a faluba, itt már bárki hallhatna bámit, amit nem kéne.
- Azok engem is rabul tudnak ejteni, hosszú-hosszú időre.
Még nevetni is hallhat, bár ez annyira halk, hogy talán csak én veszem észre, azt is csak azért, mert tudom, mit kell ilyenkor hallani.
Lassan elérünk Quentinhez, és szóbakerül az öltözék is, melynek a bál témájához kell alkalmazkodnia. Vagyis jó, ha ahhoz illeszkedik. Inkább hagyom a fejtegetét ezzel kapcsolatban, elvégre női szemmel talán jóval körülményesebben fogalmazok, mintha csak pár szóban kéne elmondani. Így inkább hagyom is egy kicsit, és legyintés után megvárom, míg elkészül, majd ha megjelenik, csak vigyorgok.
- Igen, kedves uram, mehetünk.
Vigyorgok most már én is, bár inkább nevetésnek mondanám már. Elfogadom a segítőjobbot, és egyáltalán nem tettetett eleganciával vonulok a jobbján.

Sietve lépkedünk fel a lépcsőkön, hogy a nagyterem bejáratához érve elámuljak a helyen. Olyan minden lány álma kinézete van. Egyszerű, de mégis elegáns. Pont ami a téma is. Imádom...
- Éhes vagy?
Fordulok felé hirtelen, mikor a gyomrom akkorát kordul, hogy beleremegek. Csak most veszem észre, az izgalom ellenére, hogy igenis éhes vagyok...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A világ legtermészetesebb dolga az, hogyha olvas az ember...
- Nem igen vagyok válogatós, szóval szinte mindent. Lehet romantikus, lehet akciószerű, lehet tankönyv, mindegy. Még azt is szívesen elolvasnám, amelyik a fekete mágiáról szól, annak gyakorlatáról, mert érdekel. De persze ez nem jelenti azt, hogy alkalmaznám is.
Jó a kiigazítás a félreértések elkerülése érdekében. Na nem mintha a fiúból kinézném, hogy csak a rossz énemet látja meg, sőt. Hát már most észrevehető, hogy ez csacsiság...

Az epertorta illata keveredik a gyömbéres üdítőével, és még sok más édes és kevésbé édes aromával. Isteni, de emlékeztet arra, amikor karácsonykor minden édes illatú volt, pláne a desszertnél.
Összefut a nyál a számban, így rögvest elindulok, remélhetőleg társaságban az egyik asztal felé.
- Íme a puncs. De azt már nem ígérem, hogy alkoholos.
Veszek két poharat, teletöltöm itallal, egyiket átnyújtom Quentinnek, majd veszek néhány szem aprósüteményt, amelyek, ha minden igaz, akkor valami fánk alakú izék. Hát kóstoljuk meg...
Az íze nem rossz, mintha megannyi gyümölcsöt passzíroztak volna össze majd zsugorították volna össze, hogy aztán az ember szájában csak úgy magától elolvadjon. Mennyei.
Tekintetem hirtelen a pódium felé fordítom, ahol egy viszonylag fiatalka leányzó, kb. velem egykorú lép fel és kezdi meg a beszédét, vagyis felhívását inkább. És mindezt csak azért csinálja, hogy engem elkapjon a sárga irigység. Na jó, lehet, hogy nem azért csinálja, de ezt éri el vele.
Csak zabálni fogok, míg véget nem ér a végzősök tánca, elfordulva az asztal felé, olyan "Ne szólj hozzám, mert a szemeimmel foglak szétcincálni és felfalni." tekintettel. Ezt pedig sanszosan sem Quentin, sem a többiek nem díjaznák, így elpuffogok magamban, amikor pedig elhalkul az utolsó akkord is, akkor, mintha semmi sem történt volna, visszafordulok a fiú felé, és tovább próbálok csevegni, vigyorogva, jó kedvűen.
- Van kedved körbesétálni, ha a pocód már tele? Ki tudja, talán vannak még itt jó fej arcok.
Vigyorgok rá, leteszem a süteményem maradékát, felhörpintem a maradék puncsom, amiben én abszolút nem érzek alkoholt, leporolom a kezem, cseppet sem úri hölgy módjára, szóval párszor összetapsikolok, hogy lehulljon róla a morzsa, aztán csak állok és várok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A puncs milyensége ezek szerint csak nekem nem fontos. Én nem bánom, hogy nem erősebb, mint amilyet szeretek, tehát totálisan alkoholmentes, ami egy iskolai rendezvényhez teljes mértékben passzol.
- Bocsi.
Vonok vállat, sajnálom, hogy idő előtt letörtem a lelkesedést, de hát ilyen vagyok. Kíméletlenül megmondom, hogy mit gondolok. Legalábbis most, ebben a szituációban.
Lassan telik az idő, a végzősök felvonulnak, én pedig tömni kezdem a fejem süteménnyel, néhányat szétmorzsolok az ujjaim közt. De valahogy túl kell élni ezt a pár percet.
A végén elmondhatom, hogy sikeres volt a kísérletem, bár megint nem bírok magammal, mehetnékem van, és a lábaim visznek is előre.
- Nézzük meg a levitásokat!
Ajánlom fel, majd megfogom a kezét és elkezdem abba az irányba húzni, amerre meglátom az egyiküket. Nem is tudom, ki lehet az, maximum szerzek még pár ismerőst. Most cseppet sem vagyok annyira "erőszakos", így az, hogy rángatom, erős kifejezés, inkább fogalmaznék úgy, hogy előremegyek, és folyamatosan tartom vele a kontaktust, hogy el ne veszítsem...
Lassan viszont megint felmegy a pódiumra valaki, amire kénytelen vagyok megállni. Figyelmesen hallgatom a szavait, és kiderül, hogy még bálkirályt is választanak, meg mellé királynőt. Egy pillanatra megfagy bennem a vér, aztán fel is olvad, mert én nem vagyok végzős. Végre egy pozitívum...
Megvannak a nyertesek, de valami nem stimmel.
- Wolgast nem végzős, nem?
Nézek tök értetlenül Quentinre, mert elvileg ugye ez a bál nekik van. Meg nekem, de ez most lényegtelen. Erről csak én tudok, meg khm. A partnerem. Ha minden igaz, most neki fognak állni táncikálni, szóval egy kicsit arrébb kéne menni. Legalábbis egyelőre, amíg nem telik meg megint ez a hely, mert akkor már szabadabban lehet sétálgatni.
- Gyere, hagyjuk őket érvényesülni.
Intek a fejemmel, és pár lépéssel máris kint lehetünk a tömegből. Persze nem akarok, sőt maradnék, és ez kiérződik minden kiejtett betűmből. De azért az utasítgatásoknak is megvan a napi limitje, amit én mára bőven túlléptem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Diétázni? Nekem?
- Minek?
Úgy értem, hogy minek kéne? Én nem hízom, ez köztudott. Ezért sem félek attól, hogy tömök, meg most egyébként sem érdekelne. Ahhoz túlságosan nagy a kísértés a rossz felé, ami senkinek sem lenne jó.
Ennek gyorsan vége szakad, és sétálni akarok. Megkeresni még pár ismerős arcot, de úgy látszik, nagyon rossz ötlet. Vagyis nem annyira, csak egy kicsit furán hangozhat, mert most senki nem tudhatja, hogy keverednek az emberek.
- Hát biztos itt vannak valamerre. Tudom, hogy nem könnyen felismerhetők, mármint nem a színeinkben vannak, de...
Nem tudom, minek magyarázkodom, elvégre ő is nagyon jól tudja, hogy mi a helyzet. Viszont az is tuti, hogy mindezt feleslegesen hoztam fel, legalábbis egyelőre, mert valaki megint szót kér. Eredmények, amiket nem értek.
- Hát, lehet, hogy ebben kivételesen nem tesznek a végzősök kedvére.
Vigyorodom el, mert tetszik a dolog. Ez is bizonyítja, hogy nem csak ők tudhatják magukénak a rendezvényt, hanem más is, mint például... Igen, én. Ettől pedig máris vigyorognom kell, a felszabadult állapotomról nem is beszélve. Egyre jobban tetszik a helyzet.
Viszont fel kell fedeznem, hogy megint rossz helyen állok. Pompás...
- Ez most az ő idejük.
Nem cáfolom, de nem is erősítem meg azt, hogy menni akarok. Arany közép, ami mindig jó, néhány esetet leszámítva. Ez most nem olyan. Csak sóhajtok egy nagyot, majd a fejemmel bökök egy kicsit arrébb, hogy néhány másodperccel később néhány lépéssel odaérjek, és onnan nézhessük őket. Vagy lehet, hogy ez itt nem is így szokás, mert a bevezető nyitás az a végzősöké volt, ez meg csak olyan "Kell valami program, így választunk királyi párt" program?
- Gyanítom, hogy a következő úgyis az övék.
Irigykedem. Immáron a parkett széléről. Fura egy érzés, amihez már hozzászoktam, de nem így.  Irigykedni inkább arra szoktam, amikor körülöttem normális emberek vannak, minden csalafintaság nélkül, és így élvezik azt, ami nekik jutott. Én meg közszemlére vagyok téve, mint egy cirkuszi majom, akinek a feladata az, hogy egész álló nap elviselje a tömegek fürkésző tekintetét...
Addig viszont, amíg kiderül, igazam volt-e vagy sem, muszáj valamit csinálnom, hogy ne vonszoljam oda magam, és tépjek szét valakit...
- Hogyhogy nem akartál eljönni?
Fordulok elég gyorsan Quentin felé, és az előbbi féltékeny hangomnak már nyoma sincs. Ebben jó vagyok. Fedjük el a valóságot, és tegyünk úgy, mintha minden rendben volna...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Igen, ez igaz, hogy nőből vagyok, de attól még nem hízok automatikusan a levegőtől is. Aminek meg amúgy nagyon is örülök...
- Nincs konkrétan úgy senki. Csak őket legalább látásból ismerem. Mégiscsak több időt töltök el a közelükben, mint máséban.
Vonok vállat egyszerűen, majd lassú léptekkel indulunk el feléjük. Vagyis ahol sejtem őket. Oda viszont nem érünk, mert megint jön valami beszéd, aminek a végén megint elgondolkodóba esem.
- Nálunk meg 15 év felett. Szóval azok mehettek először ilyen rendezvényekre, akik végzősök voltak. Mondjuk meg is értem.
Átadjuk a helyet a nem rég említetteknek, mi pedig a parkett szélén kötünk ki, nekem köszönhetően.
- Khm. Kérsz még egy puncsot?
Csak mert amellett könnyebben lehet beszélgetni, az idő is jobban telik, és még a torkunk sem marad szárazon. Ha kér, ha nem, odareptetek magamnak egy poharat, ha kér, akkor kettőt, méghozzá megtöltve punccsal.
- És mit szólnál hozzá, ha feldobnánk egy kicsit?
Hatalmas nagy vigyor követi eme kijelentésem, és látszik rajtam, hogy máris van egy tervem. Nem is akármilyen. Bár lehet, hogy csak nekem tűnik izgalmasnak, de... hát.. Próba szerencse, nem?
Csak két pálcaintésembe kerül, hogy az első után feljegesedjen a parkett és a talaj, és egy másikba, hogy mindkettőnk lábán megjelenjen egy korcsolya.
- Jössz? Úgyis olyan meleg volt.
Vigyorgok hátra, még mindig punccsal a kezemben. Valószínű úgyis mindenki le fog vonulni, mert egyelőre senki lábán nincs kori...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Ma elsődleges célom lemenni a tavacskához. Talán az utolsó meleg napunk van, így muszáj kihasználnom a jó időt, és nem bent tespedni a szobában vagy a tantermekben. Ráadásul még szombat is van, amiért már aggódnom sem kell, hogy rosszul cselekszem.
Utam a falun keresztül vezet, és rájövök, hogy sok mindent fent hagytam a szobámban. Kaját, meg hűvös üdítőt. Akkor viszont már egy fagyi is belefér, szóval irány a cukrászda!
Hevesen nyitok be az ajtón, ahol megkönnyebbülve éri el a hideg levegő a tüdőmet. Néhány lélegzet, hogy aztán kissé lehűlve sétáljak a pult elé, ahol mosolygós lányka áll a segítségemre.
- Szia! Kérek szépen két hűtött üveg limonádét, két darab epres-meggyes muffint, meg lesz egy három gombócos málna-bodza-citrom fagyi.
Adom le a rendelésem, hogy gyors kiszolgálás és fizetés után helyet keressek. Nem akarom, hogy elolvadjon a fagyim, mire odaérnék a tavacskához, bár ez marhaság, lévén minden adag mágiával van átitatva, hogy ez ne fordulhasson elő. A normális, emberi viselkedés azonban ezt diktálná, az pedig, hogy elég időt töltöttem muglik között, bőven elég tapasztalatot nyújtott ehhez... Ezen mosolyognom kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Mintha csak egy gyümölcsösben lennék, úgy érzem magam a fagyi fogyasztása közben. A citrom héja enyhén kesernyés íze teszi az ízt teljessé, pont ahogy szeretem. És most már társaságban. Hideg üdítővel.
- Persze, foglalj csak helyet. Én is ugyanezért ültem le.
Rángatok valami mosolyszerűt a kinézetemre, mert ebben a hőségben még az is fájdalmas. Bleh, utálom a 30 foknál melegebb időjárást. Most meg van vagy 40.
- Gondoltál már arra, hogy lemenj a tópartra? Bár strandolni egy cseppet kicsi, de azért hűsölni tökéletes hely.
Csak azért "jut eszembe", mert nekem is ez lesz a célom. Most, hogy kissé lehűltem, a sütik és a hideg üdítő már mehet is a táskámba, ahol a sütemény tuti felmelegedne.
- Megfognád nekem egy percre?
Nyújtom a nő felé a fagyimat, amiből már csak kettő van meg...
Ha segít, akkor nyugalommal, ha nem, akkor csak letéve az asztalra kezdem el babrálni a tatyót, ahova a pálcám rejtettem. Egy-két varázslat, és máris biztosítva van, hogy nem lesz gondja az ételeknek, míg leérek, és ráadásul még hidegek is maradnak. Tökéletes kombináció.
- Hogyhogy szombat délután nem hűsölsz, hanem... hát... szóval érted.
Célzok arra, hogy járkál, és kering a faluban. Nem láttam még a suliban, szóval valószínű, hogy már felnőtt, akkor pedig a hétvége a szabadság ideje. Ahogy nekünk is, de ez egy kicsit más szitu. A felnőtteknek néha mást jelent a pihenés szó, és most van egy olyan érzésem, hogy vele kapcsolatban jó a megérzésem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Eszembe sem jut, hogy a tóparti felhívás egyben meghívóként is üzemelhet, így kissé furcsa, hogy egyszer csak feláll és elindul kifelé. Nekem még szükségem lesz egy kis időre.
- Ha egy pillanatot vársz, máris mehetünk.
Kérek még néhány percet, hogy megduplázzam a süti és üdítőadagot, mert azért mégiscsak jobb úgy kimenni, hogy ezekben nem szenvedünk hiányt. Pluszban én farkaséhes vagyok...
Már kilépünk az utcára, mikor eszembe juttatja, hogy az illem minden fajtáját mellőztem egészen idáig. Nincs szabad kezem, szóval azt most nem nyújtom felé, amiért elnézést kérően nézek rá, de azért a többi még belefér. Simán...
- Én Zoé vagyok. És még az iskolában tanulok. Szeretem a pillangókat.
Igazán lényegtelen, de nekem fontos információ, ha már a bemutatkozásoknál tartunk, még akkor is, ha ezzel megölöm a beszélgetést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Tavacska part. Egész hangulatos kis hely, tele emberekkel, akik közül nem egy fürdik is. Akkor már nincs más hátra, mint valahova a környékére elhelyezkedni, például az egyik fa tövébe, ahol még árnyék is van, de az idő is kitűnő.
Egy pléd, amit kiterítek, az elemózsia, amit aztán az egyik sarokba teszek, a táskám mellé, és már kész is van a pihenőhely. Egy karnyújtásnyira a víz, amibe szinte rögtön belemártom a lábam, miután strandos öltözékemet villantom elő.
- Nincsenek ékszereim. Franciaországban hagytam az összeset. Azt a két pár fülbevalót, meg talán egy ezüst nyakláncot.
Vonom meg vállaim, majd invitálom Evana-t is a plédre. Bár, ha legszívesebben állna, vagy ott ülne egy helyben, minden kényelem nélkül, én azt sem fogom elrontani. De valami hiányzik...
Nem telik sok időbe, két ágacskából hamarosan két darab napszemüveg lesz, amiből az egyik az enyém, másik pedig a nőé. Láthatólag nem strandoláshoz készült, de ha már napfény, meleg, vízpart, akkor tegyünk érte, hogy legalább egy valamije legyen, ami ide passzol.
- Neked mi az ilyen hóbortos valami, amihez kötődsz?
Utalok a saját kis mániámra, amiből mindenkinek van, több vagy kevesebb, de biztos hogy van. A tárgya pedig szintén emberenként változik, és mivel az enyémet kikotyogtam, most ő jön. De persze nem kötelező, maximum találunk más témát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kis görény. Azok nagyon aranyosak tudnak lenni, szinte magam előtt látom, ahogy szaglászik, futkos, és mindent jól megvizsgál. Megmosolyogtató...
- Régen volt egy macskám. Vagyis apáé. Ők is össze voltak nőve, amikor persze apa nem dolgozott.
Szegény pamacs mérgezés áldozata lett, úgy 5-6 évvel ezelőtt. Ahogy jobban belegondolok, akkor én még igazán voltam érte oda. Bár most sem. A macskák az állatvilág franciái. Mondom ezt én, aki gyakorlatilag nevezett országban nőttem fel. Öngól, elég magas szinten...
- És milyen ékszereket szoktál készíteni?
Csak így ömlesztve, ebben minden benne van. És tényleg érdekel. Most, hogy felhoztuk a témát, talán még én is szeretnék újra néhány csecsebecsét, amit aztán kis ékszeres dobozokba tehetek majd, hogy úgy őrizzem őket, mint bármelyik másik lány. Hm. Nem is rossz ötlet.
A lábam közben kezd jobban lehűlni, mint kéne neki, mondhatni, hogy fázom. És az idő is kezd hűvösebb lenni, ami könnyen kerékbe törheti a délutánt. Ezt viszont nem akarom. A végtagjaimat viszont kénytelen vagyok kiemelni a hideg vízből, inkább törökülésbe helyezkedem a nővel szemben, olyan képpel, mint aki egyszerre érdeklődik, de gyanít is valamit. Ez mondjuk nálam csak érdeklődést, és reménykedést fejez ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Mára már régen bezártam, de volt még némi papírmunkám, ami halaszthatatlan. Hivatalos iratok, beszámoló az első hétről, minden, amit megígértem apámnak. Elvégre ez a minimum, hogyha már segítettek ennyivel, hogy elindulhassak valamelyest az életben, elvégre 20 éves leszek lassan, ideje a talpamra állnom. Vagyis szerintük ideje...
Már elmúlik simán hét óra, mire mindennel kész leszek, így elindulhatok végre a kastély, így a szobám felé. Át az utcán, keresztül a téren, legalábbis ezek a terveim.
Egészen addig, amíg valaki, mint egy részeg, fekszik a kút mellett. Még a sapkája is stimmel, ami a vízben van, meg az elázott feje, ami most a kövön pihen. Mit tesz ilyenkor a jó ember lánya? Segít. Naná, én pedig tuti nem leszek kivétel. Megvédeni meg tudom magam, ha viszont kell, akkor állok rendelkezésre.
Sietve teszem meg azt a sokszor néhány lépést míg elérem a kutat, ahol letéve a vállamról a táskám máris az idegent próbálom élesztgetni, egyelőre minden előítélet nélkül, természetesen leguggolva mellé, de nem hozzáérve, arra sokan allergiások.
- Hívjak segítséget?
Szinte már aggódom, de hát én sem találkozom minden nap, hát..., khm..., érdekes kinézetű fickókkal, őt meg még látásból sem ismerem. Mondjuk ezt nem nehéz. De az én jó szívem megint akadékoskodni akar. Én meg ugyan már nem állok az útjába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az utcákon egy árva lélek sincs, rajtunk kívül. Kitől fogok most segítséget kérni? Jó, persze, tudom az alap elsősegélyes izéket, amit apa megtanított, de fogalmam sem volt akkor még, hogy éles helyzetben ennyire nem fogok tudni rá visszaemlékezni. Ezt még gyakorolnom kéne...
Pozitív válaszban reménykedem, nem hiába, azonban meg kell jegyeznem, hogy cseppet sem nyugtat meg. A fiú hangja kissé, vagyis talán túlzottan is nyugodt, bár az tény és való, hogy egy ittas személyiség nem így beszél. De mi van, ha ő csak kivétel a szabály alól, és mégis annyit ivott, hogy belezuhant a kútba. Ezt viszont csak egy módon deríthetem ki, addig meg talán én is megnyugszom kicsit.
- Mi történt?
Már teljesen elfeledkeztem róla, hogy mi is az általános problémám, de most sikerül megint felélesztenie bennem azt a kis ördögöt, hogy nekem már régen valahol messzebb kéne lennem, elvonultan, remeteként. És ez még az arcomra is kiül. Lefagyok, tiszta hófehérré válok, nem most kéne ennek a hülyeségnek előtérbe kerülnie. De ott van, ó, hogy távozna melegebb éghajlatra...
Pf. Gyenge vagyok. Gyengébb, mint gondoltam.
- Yes, but... Ááá, inkább magyarul, jó?
Az angolom nem teljesen azon a szinten van, hogy bármit megértenék, a magyarral többre fogunk menni, és ha jól hallottam, bár kis akcentussal, de megy neki a nyelv. Ha ehhez hozzáadjuk az én franciás akcentusom, akkor már katasztrofálisabb a helyzet, de még mindig nem reménytelen.
- Segítek felülni.
Mármint normális helyzetbe. A kételyeim még mindig megvannak, de erősebb bennem a segítő ösztön, talán a szüleimnek hála. A karom nyújtom felé, hogy ha akarja, elfogadhatja, akkor pedig segítek kicsit stabilabb helyzetbe rendeződni, háttal a kút kávájának, hogy meg tudjon támaszkodni. Ha meg nem fogadja el, akkor is azzal folytatom, hogy kiszedem a sapiját a vízből, gyors bűbájjal megszárítom, és visszaadom neki, de az természetesen már nem jut eszembe, hogy magát az embert is szárazra bűvöljem. Mekkora öngól...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Vigyorognom kell. Vízbeesés történt, de ez eddig is egyértelmű volt. Tovább viszont nincs szívem feszegetni, elvégre ha nem mondta el, hogyan csinálta, akkor rá hagyom. Nem vagyok kihallgatótiszt. Ellenben félig megázott bőregér már igen. De nem érdekel. Megesik, ez van, kész, pont, izé...
- Igazán nincs mit.
Pukedlizem kettőt, mint valami fogalmam sincs, kihez hasonlítsam magam, aztán vigyorogva adom neki még a kalapját is, szép szárazon, mintha most hozta volna ki a boltból.
Egy pillanatra meg is feledkezem magamról, a problémáimról, azt hiszem nem én vagyok a legnagyobb kakiban most. Viszont mivel nem akarom elrontani a következő két hetem, jöhet a szárítkozás, ami mindössze pár pillanatba kerül. Mások előbb, magam a végén elv szerint cselekszem, elvégre nem kerül semmibe sem. A pálcám lassan visszasüllyed a derekamon lévő öv pálcatartó részébe. Mennyi mindenre jó a mágia...
A következő pillanatban csak azt veszem észre, hogy térdre rogyok, mert a kis kacsóm szélsebesen indul meg a föld felé. Ajajj, ezt nem kéne. Na hurrá, megint törődhetek a kellemetlenségemmel. Eléggé ijesztő ez nekem.
- Ne, kérlek, ne...
Szinte sírnék legszívesebben, de, hogy mégse legyek annyira bunkó, azért maradok a kő mellett, csak megtartva a tisztes távolságot. Még így is lehet, hogy kevés lesz ez az elővigyázatosság, de a megérzéseim általában sosem csalnak. Pánik pánik hátán, legalábbis ami a gondolataim illeti, és úgy érzem, ez most nem fog egyhamar lenyugodni. Utálok az lenni, aki vagyok. Csak mentsen már ki valaki. Ez így baromi kellemetlen.
- A vérnarancsos limonádé tökéletes lesz... Most?
Tökre nem bírok figyelni, és sanszosan megint működésbe lép az elmém azon része, ami a hülyeségekért, nem megértésért, félreértésért felelős, mert fogalmam sincs, mit mondott. Már menekülnék, nagyon, nagyon gyorsan, így piszkosul megkönnyebbülnék, ha rábólintana, hogy igen, most. Akkor legalább minimum egy asztal ott lenne, és védene, mert a burkom sajnos nem igazán működik. De így, itt, most... hát elég kényelmetlenül érzem magam. Kezet rázhatnék szerény személyemmel, és átadhatnám neki az év balféke díjat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Semmim nem fáj, de mivel a térdeimet, meg a lábfejemet nézegeti, még meg is mutatom, hogy annak kutyabaja. Ellenben a kis lelkemmel. Azzal nagyon is nagy a gond. Mindeközben persze a fejemet rázom, tényleg nem történt fizikai értelemben baj, csak hát...
- Nem szeretem az emberek közelségét.
Van benne hazugság, nem is kevés, de sokszor sajnos nem magam miatt teszem, és érzem, hogy ez is olyan helyzet. És még ő sajnálja. Pf. This is me.
- Mi miatt? Hogy nem vagyok normális?
Akadnak fent a szemeim, nem is akármennyire, így a félelem mellé most már egyenesen meg is döbbenek. Fura egy érzés. Mintha túl lenne töltve gy akkumulátor, amit, ha nem merítenek le villámgyorsan, az szívás.
Fogalmam sincs, mit kéne tennem, a tenyerem is kezd gyöngyözni, ami sosem jó jel. Én mondjuk szerencsére nem fújok tüzes gömböt, de azért nem akarok kísérletezni. A válaszom is elég... hát... fogalmam sincs, hogy egyáltalán a kérdésre válaszoltam-e, de úgy néz ki, hogy nem lőttem mellé, vagy hát nem tudom.
- Aha. Gyere, a vendégem vagy a cukrászdában.
Próbálok valami grimaszhoz hasonló mosolyt produkálni, de csak előbbi jön össze. Egy ordítóan nagy grimasz. A feszélyezettség pocsék dolog. Nem szeretem, de hát ez van.
És még annyira udvariatlan is voltam, hogy a nevem nem mondtam meg. De egyáltalán kérdezte? Hát ezek szerint igen.
- Óó, ne haragudj. Zoé.
Nyújtom felé a kezem, szinte reflexből, a tenyerem nyitva, az ujjaim összeszorítva, ahogy az jól nevelt gyerekhez illik, de öt másodperccel később már vissza is húzom, és a nyakamra fonom őket, mintha egy palackot akarnék megfogni. Már csak a fojtás hiányzik. Menjünk mááár...
Basszus. Rájött. Azt a büdös manóját. Nem akarom. Ez gyors volt. De ez így most mi?
Megköszörülöm a torkom, és ki is csúszik az a néhány szó...
- Akkor nem zavar, hogy én..., hát..., izé...
Még mielőtt bármit is tudnék csinálni. De legalább a feszültség kézzel tapintható, így rosszabbra már nem fordulhat a helyzet. Most fő a nyugalom és a higgadtság nálam. Vagyis kéne, de csutkára nem megy. Menjünk már limonádézni. De nem akarok előbb lépni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Még a kútnál...
Egy limonádé most tényleg jól esne, akár úgy is, hogy én állom. Bár a jelek szerint ezt nem tehetem meg, de nem is baj.
- Rendben, megadom magam.
Csak mennénk már. És ez még midig látszik az arcomon, talán kissé félreérthetően, de én nem úgy gondolom ám, hanem másképp. Na jó, ez kavarc így. De nem is csoda, mert tényleg én is össze vagyok kuszálódva, azt sem tudom, hogy lány vagyok-e kb. vagy fiú. Na jó, ezt még tudom, mert minden hátsó dologgal együtt csak lány lehetek, de a hangsúly nem ezen van.
Vitatkozhatnék még magammal időtlen időkig ezen, de a pánik nem hagy nyugodni. A szavaiból, cselekedeteiből, abból a kevésből szinte tisztán látom, hogy rájött a titkomra, ami egyébként szerintem már csak előtte titok, mert a kastélyban sok helyről hallottam már vissza, suttogtak a hátam mögött, de szemtől szembe még senki nem jött oda, hogy megkérdezze. Talán ez bosszant inkább, és ezért vagyok ennyire paranoiás is, de most csak az számít, hogy rájött... Valahogy rájött.
- Akkor akarod, hogy elmenjek?
Hajtom le a fejem, és talán megkönnyebbülnék, hogyha nem keseríteném szegény ember életét, de azért mellékesen megjegyezném, hogy jó kicsit kimozdulni, és nem mellesleg semmi bajom nem lesz már, vagyis jóval kevesebb, ha az a fránya asztal ott lesz. Igen, nőből vagyok...
Csak bámulok ki a fejemből, miközben idegpályáim a túlterhelés szélén állnak, szóval felőlem egy bomba is robbanhatna a fülem mellett, nem valószínű, hogy észrevenném. A figyelmet viszont megpróbálom tettetni.
Viszont fel se tűnik, hogy az érzelmekről beszél, az érzésekről, pláne nem az, hogy az irányt kérdezi. Engem csak az érdekelne már végre, hogy így is van-e kedve még beülni limonádéra, kávéra, teára, bánom is én, vagy elhajt melegebb éghajlatra.
A lelkem abban a körülbelül fél percben lerágja magáról a bőrt, amíg ezt ki nem fogja mondani, addig meg van időm nekem is felállni a helyemről. Kicsit leporolom a hosszú felsőmet, aztán most már a pánikból, bűnbánatból, félelemből semmit nem mutatok ki, így várom meg az ítéletemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Valami nem hagy nyugodni az indulásunk óta. Apa a vasúton nagyon furán viselkedett. Folyamatosan egy embert nézett, és azt emlegette, hogy ő tuti nem lehet az. Ha jól értettem a nevet, akkor Gábor volt a keresztneve, de nem tudom. Engem nagyon hirtelen csapott meg a dolog, olyan volt, mintha ismerné. Csak arra nem emlékszem, hogy honnan, pedig kiskoromban nagyon sokat mesélt róla. Eddig nem is látszott fontos információnak, de valószínűleg mégis az. Muszáj lesz megvárnom azt a lányt, hogy utánakérdezzek annak a férfinak, aki kikísérte őt az állomásra.
Az egész úton ezen gondolkoztam. Hogy tudnám megkörnyékezni a barna hajú lányt, hogy ne legyek nagyon ijesztő. Ahhoz viszont, hogy megtaláljam, elsők között kéne leszállnom a vonatról.
Az úton efféle gondolatok jártak a fejemben, amit sikerült is betartanom, így gomolygó ötleteim kíséretében letelepszek az egyik padra. Már visszamehetek egyedül a kastélyba, itt vagyok már hozzá egy ideje, szóval ha egyedül megyek, nem fogok eltévedni. Most viszont első dolgom bevárni az említett személyt.
Tisztára, mint egy magánnyomozó, csak én nem titkolom (olyan jól), hogy kutatok...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Telnek a percek, és a leendő események súlya mázsaként telepszik a vállamra. Mi van, ha hülyét csinálok magamból? Mi van, ha egy az egyben leátkozza a fejem? Tudok magamra vigyázni, de a blokkolási készségem ilyen esetekben kirívó. Már alig szállnak le a vonatról, talán páran vannak már csak. Titokban reménykedem, hogy már rég elment, amikor...
Ott az a rajz. A térdemen. Én meg ledermedek, amikor felnézek. Kell néhány másodperc. Ekkora szerencsém vagy balszerencsém (?) nem lehet.
- Izé. Hát... Khm... Asszem rád. És hát.. Zoé vagyok.
Bököm ki a nevem is, kis integetéssel, mely a jobb kezemből jön. Olyan idiótán érzem magam. De tényleg. Szótlan csendben meg pláne, de látszik a lányon, hogy valamit nagyon akar mondani, úgyhogy talán fellélegezhetek. A jó megérzések mindig jók. Kivéve, ha nem. De most még talán sok is a nekem szegezett kérdés. Hát nézzük egyenként.
- Hát a kedvenc színem. Nem is tudom. Talán a lila, de mindet nagyon szeretem, amelyik élénk, telített. A házamról jó véleménnyel vagyok. Szeretek ott lenni. Olyanok, mint én és nem piszkálnak, mert szeretek olvasni.
Tökre nem erről akarok beszélni, de jó, hogy nem arról kell, amiről én szeretnék. Egy kis egérút. Bár még meggondolhatnám magam, nem teszem, inkább fejest ugrok a mély vízbe egy nagy levegővel, miközben visszaadom a lánynak a rajzot. Senki nem kereste, így gondolom, hogy az övé.
- A te apád Gábor?
Kérdezem olyan halál nyugalommal, mintha minden nap feltenném valakinek ezt a kérdést. A kezeimmel babrálok idegességem leküzdéséhez, mert azért izgulok, hogy mit fog felelni. Ha azt mondja, hogy nem, akkor itt végeztünk is a nehezével, mert nem őt vártam, ellenben, ha igen, hát... Azt még kitalálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő