Rozsos Annamária

Mihály

Nem irigylem a diáktársaimat. Szinte mindenki megvan feszülve a vizsgák miatt, én meg tök lazán tolom, a napjaimat mintha semmi más dolgom nem lenne a heverészésen kívül. Ami igaz is, mert én idén nem szándékoztam elmenni a vizsgáimra. Nem hanyagságból, csak szinte az egész félévet kihagytam egyéb okok miatt ezért alig vannak jegyzeteim, amikből biza nem igazán boldogulnék a vizsgákon. Elkérni másét pedig luxus, hát milyen Rellonos lennék, ha segítséget kéne kérnem valamelyik társamtól? Pedig biztos akadnának páran, akik segítetnének, de na, én már csak azért sem. Még szerencse, hogy a szüleimet már nem kell lenyűgöznöm a tanulmányi eredményeimmel. Nem mintha régebben annyira meg lettek volna feszülve azért, hogy jól tanuljak, hiszen a munkájuk mellett ránk alig figyeltek. Azért a normális családi hangulat megvolt, de ha ki is kapcsolódtunk mondjuk Görögországba ők, akkor se pihentek. Apám zenét ír, anyám, meg amit tudott lefestett. Szóval nem fogtak minket olyan szorosra. Nekik az volt a lényeg, hogy meg tudjunk állni a saját lábainkon a nővéremmel és az öcsémmel egyetemben, ami szerencsére sikerült is. A nővérem most fogházasodni ráadásul Franciaországban és, az öcsém valószínűleg követni fog ide, ami annyit jelent, hogy levegőnek nézzük egymást. Nem igazán vagyunk jóban sajnos.
Mindenesetre a mai napom tökéletes volt. A meghívó az ajándék muffinnal megérkezett már csak a banzáj van hátra. Plusz még egy Anonymussal is megismerkedtem, akinek szerencsére még segíteni is tudtam.
Ezekkel a gondolatokkal ballagtam vissza a szobámba. Ledőltem az ágyamra és azon tűnődtem mit lehetne még csinálni. Valami lazítósra gondoltam, de hirtelen semmi sem jutott eszembe. Aztán egyszer csak felvillant az a bizonyos lámpa a buksim fölött. Egy kis fürdőzés, az biztosan ellazítana. Nagy hévvel pattantam fel a matracomról. Hamar gyorsan összepakoltam a szükséges dolgokat. Aztán gyorsan átfutottam a saját készítésű térképemet. Rögtön ki is szúrta a szememet a tökéletes helyszín. Barlangfürdő. Már a neve is iszonyatosan tetszett. A táskámba dobva a térképet elindultam hát és próbáltam minél feltűnés mentesebb maradni.
A faluba érve elég lassan haladva, hiszen menetközben még egy kávét is benyomtam meg azért néha el kellett gondolkoznom merre is menjek. Végül odaértem. A recepciónál elrendeztem minden dolgomat majd egy pecséttel a kacsómon léptem át a mennyek kapuját. Igen számomra most ez volt a mennyország. Az öltözőbe érve hamar lekaptam magamról mindent majd a bikinimet magamra öltve léptem ki az ajtón.
A medencéhez érve először körbenéztem mennyien is vannak rajtam kívül. Tetszett az arány. A legszimpatikusabb üres placcra lepakoltam a holmimat kiszedtem a fonatot a hajamból és már mentem is a víz felé. Először csak a lábujjamat lógattam bele leellenőrizni a víz hőfokát és mivel elég kellemesnek éreztem ezért pikk pakk leültem a medence szélére majd beleereszkedtem. Nem számított, hogy ott a lépcső, nekem most így tetszett.

Roxy

Ott ültem a teremben majdnem a kellős közepén és a vizsga lapot fixíroztam. Persze csak bambultam egyik kérdésre se tudtam a választ. Valahogy eddig mindig volt jobb dolgom is a tanulásnál. A vizsgára is csak azért ültem be, hogy megmutassam a tanár úrnak, még élek. Nem mintha annyira érdekelné szerintem, de mindegy is.
Már épp feladni készültem az egészet és nagy sóhajtozások közepette leterítettem a papírt a padra, amikor kiszúrtam az utolsó kérdést. Hát én ezt eddig észre se vettem. Rácsaptam homlokomra és ráhajoltam a kérdésekre. Kidugott nyelvvel újra elolvastam a kérdést. A végét már csak futólag olvastam, egyből írni kezdtem. Aztán elakadtam. Leblokkolt az agyam, úgyhogy elkezdtem tök ritmikusan dobolni a tuti nem tömör fapadon. Tá, ti, ti, ti, ti, tám ti tá... és ismételtem. Aztán annyira belejöttem, hogy a lábamat is bevetettem. Fene gondolta volna, hogy az előttem ülő szénaboglya idegbajt kap és a székét fellökve a pofámba kezd kiabálni számomra érthetetlen szavakat. Unottan néztem fel rá, majd gondoltam egyet és a fejéhez vágtam a radíromat.
- Csitulj és ülj le. – mormogom majd újra a papírosra meredtem. Fene se gondolta volna, hogy ezért Jimnie tanár úr kipenderít minket. De még is. A folyosón találtuk magunkat én őt szidtam valószínűleg ő engem és mind a ketten az erkély felé lépdeltünk.
Nem volt kérdés, én is eldobtam a cuccaimat és szintén neki nyomultam. Amint elég közel értem hozzá löktem rajta egyet.
- Legközelebb vedd be vizsga előtt a bogyód és ne dobass ki minket vizsgáról. - dünnyögtem majd megragadtam a felsőjét és közelebb húztam magamhoz. Szemeztem vele egy jót.

A csapaton kívül semmi új nincs a játékban. Seprűre szállunk, mindenki elhelyezkedik és kezdődhet is a meccs. Persze tudom ez csak edzés, de akkor is, na, egy meccs. Magamra húzva a felszerelést, köpenyt mi egy s mást, pályára lépni, oltárian jó érzés fogott el. Régen voltam már játék közelbe. Az utóbbi egy két évben csak nézőként jártam ki ilyen olyan bajnokságokra szurkolni. Bevallom sose jutott eszembe újra csapatba lépni, de hát valahogy még is sikerült, mert most itt állok a többiekkel és a játékvezető végszava után felpattanok a seprűmre, jó erősen megmarkolom az ütőmet majd a kis drágaságomra is rámarkolok, és már repülök is a csapatom után.
Egyértelmű, hogy a hajtóink közelében maradok biztos, ami biztos. Az első gurkót Aiden sikeresen hárította. Én tovább fürkészem a terepet mi a helyzet gurkók terén, de jelenleg csak azt láttam, amivel a társam éppen célba vette Rubent.
Már akkor erősebben fogtam az ütőmet, amikor láttam, hogy Mihael neki indul és beleüt a vasszerkezetbe. Lemaradok Mineáéktól balra 90°-ba elfordulok, pont úgy, hogy kényelmesen eltudjam ütni a vas barátunkat, amint ideér. Kétszer meglengetem az ütőm, ráharapok alsó ajkamra. Minden erőmet és kecsességemet - már amennyi van ebben a játékban- bevetek és szépen visszaküldöm nekik a tömény szörnyeteget. Egyenesen, hogy is hívják, Állia felé. Igen a nevekkel még bajban vagyok.

+1
Ügyes vagy. A gurkó mondhatni kecsesen indul meg Állia felé, hogy leszedje neked a seprűről.

Csuda jó estét mindenkinek. :3 *Dani mellől csápol*  

Itt mindenki előtt cobra dance? Hát nem is tudom.

*körbe puszilja mindenki Ördögét*

Neked más táncot tartogatok.

Dani ha benyomod a zenét akkor mehet.  

Mi éééén? Isten ments, hű asszony vagyok.

Szia

Nyugodjon meg az Uram, látni fogja.   

*karon fogja Ördögöt és ropja vele a tök jó zenére*

Semmi gond a párjaink elnézik. reméljük

*hoz magának egy tál popcornt*

Ne nevetelj, éhes vagyok. :3

A popcornom! *Roxy fejére húzza a tálat* <3

Azok a drága jó hormonok. *sóhajtozik *

Roxy motherf**ker
láss csodát
Jöhet a démon!

Annyit mondok felháborító! Csak lökdösődés volt meg egy két pofon… talán még gáncsolás is és ezért kaptunk egy csuda jó büntetést. Nem kell mondanom, hogy mennyire feldúlt voltam, és vagyok még most is ez miatt. Megalapozza a barátságotokat ez az este… blablabla. Rizsa az egész, egyszerűen kicseszett velünk és kész. Még, hogy mi ketten együtt a halloweeni bálon összekötözve és még érezzük is jól magunkat. Hiszi a piszi. Ez senki sem gondolhatja komolyan, Én és az a széna hajú szőke szép is lenne. Sose leszünk puszi pajtások. Igaz azt mondják, hogy soha nem mondd azt, hogy soha, de én ebbe nem értek egyet. Bármikor kimondhatom és ki is mondom.
- Soha. –morgom a teljes alakos tükörbe.
Bár hozzá kell tennem, hogy elég jó jelmezt találtunk, ki hiszen a ragyogás ikrei baromi ijesztőek voltak 1980-ban is és most is. Brr, még engem is kiráz a hideg.
Lassú tempóban unott pofával szeltem át a folyosókat. Körülöttem mindenki halloweeni lázban égett, én pedig abban a pillanatban eltöröltem volna az egészet. Legszívesebben nem jelentem volna meg, de nagyon nem volt kedvem a továbbiakban is a tanár csacsogását hallgatni az összetartásról, a barátságról és még sok ehhez hasonló dologról. Úgyhogy szépen lenyeltem a békát és tűrtem.
Azért párszor megálltam és újra meg újra elgondolkoztam, hogy miért is nem mondom azt, hogy a fenéket és húzok el jó messzire a fenébe. De aztán az angyalka a jobb vállamon mindig visszaterelt a helyes irányba. Szóval ott voltam, a tanár mellett ácsorogtam és vártam, hogy az a boszorka megjelenjen. Átkoztam magamban, hogy rá kellett várni és nekem hallgatnom kell annak az okosnak a fecsegését, de aztán eljött az áldott pillanat, amikor a kis „törpe” is oda tolta a képét és minket végleg összeláncoltak egész estére. Sóhajtozva rántok egyet a kezemen, az övé is mozdult az enyémmel együtt. Tényleg igaz. Egy szőke, karikás szemű hiszti királynővel lettem összecsatolva. Pikánsan elkáromkodtam magam majd se szó se beszéd követtem a „randi” partneremet.
A teremben már jókora nép összegyűlt mire mi átléptük a küszöböt és jó néhány ismerős arc rögtön felbukkant. Képzeletemben elástam magam jó mélyre. Ha David így meglát… miket fogok én kapni ez miatt.
- Te leszel a pasi. –nem én egyáltalán nem mosolyogtam, szimplán elhadartam neki ki kicsoda lesz és kész. A fene fog még jó pofizni is ehhez az egészhez. Magam után húztam a táncolók közé, vállára tettem a kacsómat, az övét, ha tetszik neki, ha nem a csípőmre és meg se vártam a reakcióját löktem magunkon egyet, hogy beinduljunk aztán rá hagytam az egész vezetősdi mizériát. Egyszer sem néztem rá, végig a tömeget pásztáztam.
- Legalább, hogy élvezzük is az estét, szemeljünk ki magunknak valakit. –egy csöppnyi lelkesedéssel a hangomon vetettem fel neki az ötletet. Tudjátok, kinek van kedve az egész estét unalmasan végig csinálni.

Benedict Ian Lloyd
november 12. (szerda) délután 4-5 óra


A naptáramban egyetlen egy nap van csak bekarikázva és két szó van a kör közepére vésve. A mostanában olyan jól megszokott teli vigyorommal húztam magamra az edző ruhámat. A táskámba bedobáltam pár utólag szükséges holmit, az ütőmet felkaptam és már indultam is a pálya felé. Persze jó öreg barátom a seprű úr se maradt el. Nyelén ragadtam és kellemetlen, vagy sem de húztam magam után. De, hogy ne tűnjek szívtelen seprűgyilkosnak a kastélyon kívül már ő is a vállamon pihent.
Izgatott voltam a közeledő meccsünk miatt. Igaz, hogy már játszottam az összeszokott csapattal, de az csak egy edzőmeccs volt. Ez meg éles lesz, úgyhogy úgy döntök annak ellenére, hogy nem lehet egyedül a pályára menni, hogy gyakorlok egy kicsit. A régi iskolámban nem csináltam ilyen. Mindig halál nyugodtan vagy a kispadon ültem vagy az ütőmmel és a hőn szeretett gurkóval szépítettem a másikon. Most meg, ha arra gondolok, hogy meccs lesz, pillangók repdesnek a gyomromban. Nem mintha olyan rossz lenne, de na. Fogják vissza magukat azok a kis mitugrászok odabent!
A pálya szélén szépen lepakoltam a holmimat majd leguggoltam a táskámhoz és előkerestem a kesztyűmet.
Csak akkor vettem észre az éppen a föld felé igyekvő személyt, amikor arcom elé emeltem kacsómat és ujjaim közül kinéztem. Ha duracel nyuszi lennék, és életemben először látnék ilyen és ehhez hasonló manővert visongva és ugrálva tapsikolnék, de nem. Egyszerűen csak elmormoltam magamban egy szép volt megjegyzést és pár guggolás és hajolgatás után újra megragadtam a seprűmet pár pillarebegtetés alatt már is a levegőben voltam. Még egyszer megigazgattam a kesztyűimet majd a mit sem sejtő –vagy már sejtő- alak felé repülök, hogy felzárkózhassak mellé.

Benedict Ian Lloyd
november 12. (szerda) délután 4-5 óra


Én naiv azt gondoltam simán beérhetem egy köszönés vagy mi fene erejére, de nem. Egy gyors szemkontaktus, pillanatnyi mosoly és elhúz. Naná, hogy kuncogtam egyet, fültől fülig érő mosollyal húztam bele én is. Ha valaki most meglátná, az arcomat tuti debilnek könyvelne el. Ugyan úgy rásimulok a seprűmre, jobban rámarkolok és csak az előttem a karikák felé száguldó srácot figyelem. A vigyor természetesen végig az arcomon virít még akkor is, amikor ő hirtelen jobbra elém farol, nekem meg alig marad időm, hogy reagálhassak. Alsó ajkamba harapva nyelvemet picit kiöltve újra kuncogni kezdek és jobb helyett balra még mielőtt odaérnék, hozzá behúzom drága szerelmemet. Éppen, hogy meglett. De meglett az a lényeg! Annyira még sem rozsdásodtam be.
A felkiáltására nem reagálok olyan hevesen, hacsak a felkacagás nem számít annak. Éppen amennyi időt hagyva nekem én úgy szemlélem meg a „csodajárgányát”, no meg őt is. Nem rossz, viszont most nem ez a lényeg hanem, hogy úgyis elkapom, beérem… vagy nem. Látszik rajta, hogy nem kezdő, ahogy én se, de talán ő még mindig jobb, tapasztaltabb, mint én.
Nem vettem le róla a tekintetem, ahogy mozdult úgy én is. Az íve után én is íveltem. A cikkcakkozás is ugyan úgy ment. De nem mentem vele semmire akárhányszor a nyakán voltam mindig elhúzott. Ami engem meg felhúzott. Úgyhogy abba hagytam a szlalomozást és tök egyenesen totál rásimulva a seprűmre haladtam mögötte. Picit talán a bal oldala felé húzódtam, mint inkább libasorba mögötte és próbáltam kitalálni, hogy is érhetném be. Aztán mivel igazából nem jutott semmise eszembe, maradtam annál a tervemnél, hogy majd oldalról meglátogatom.

Ian
Csi-ni-ben

Jót mosolyogtam Ian elhívásán pár nappal ez előtt. Ma pedig csinibe vágva magam sétáltam ki vele a Rellonból.
Jó húzás volt tőle, hogy a bálozás előtt elmentünk a konyhába habzsi dőzsizni. Mint valami elcseszett romantikus filmben, elegáns öltözetben mind a ketten egy egy hamburgert ettünk. Ha kívülről láttam volna magunkat biztosan nevettem volna a jeleneten, de ez most egy életmentő expedíció volt. Már nagyon éhes voltam és az energiám is kezdett alábbhagyni.
A nagyterem díszítésétől komolyan mondom leesett az állam és csillogó szemekkel néztem végig a termen. Ahogy Ian is mondta hangulatos az egész. A zene a fények a díszek minden tetszett, úgy ahogy volt. Filmekben számomra teljesen máshogy hat az ilyen, olyan sablonosak, átlagosat itt élőben viszont teljesen máshogy hat. Tényleg varázslatos volt.
- Tényleg az. –mosolygok vissza rá miközben arrébb araszoltunk. A szállingózó diákokat látva nem fogott el semmi új, talán egy kicsi lámpaláz a fellépéssel kapcsolatban. Ahogy egyre többen lettünk én úgy lettem egyre izgatottabb. Igaz, hogy hozzá vagyok szokva, hogy néznek az emberek, de az meccs ez meg egy előadás lesz, ami apf szerintem teljesen más. Mindenesetre éppen szólni akartam Ian-nek, hogy foglaljunk el egy asztalt szépen csendben, amikor felcsendül a következő zene és ő nevetésben tör ki. Kuncogtam rajta egyet, hiszen mulatságos volt, hogy így felcsigázta egy muzsika, amit már vagy ezer éve nem is hallottam. Kíváncsi lettem mi játszódott le éppen a fejében, de nem hagyott időt, hogy rákérdezzek. Éppen csak akkor eszméltem fel, amikor jól megpörgetett én meg addig úgy kapaszkodtam, mint egy kis majom. – Jesszus. –motyogom kuncogva miközben meglepett, lefagyott képpel mozogtam arra, amerre éppen vezetett. Vicces látvány lehettem, főleg, amilyen fejet vágtam mellé. De Ian se volt jobb, a vigyor a képén és a tánc a nosztalgikus zenére, még jobban felpezsdíthetjük azok estélyét, akik éppen ránk pillantanak.
- Mondd, csak van, amihez nem értesz? –ezer wattos mosollyal az arcomon néztem Ian-re. Igaz eddig csak játszani láttam és most táncolni is, de bakker van, amihez ez a srác nem ért? De most komolyan.

All I want for Christmas


Egy percig sem gondolkoztam azon, hogy kerülök én közéjük. Már akkor nagyon élveztem, amikor csak az első próbán voltunk túl. Szerencsére nekünk, mikuláslányoknak jól ment minden alkalommal, úgyhogy nem kellett túl próbálnunk semmit sem és a részemről a zenét se utáltam meg. Szóval minden tök királyság. Már csak annyi volt a gond ezzel az egésszel, hogy úgy izgultam, mint még soha. De tényleg, a lépések megvoltak viszont lelkileg elfelejtettem magam felkészíteni. Legszívesebben pár muníciót lehúztam volna előtte.
Amikor megláttam Martint konferálóként, hamar gyorsan felpattantam szemeimmel megkerestem a többieket és még mielőtt elhúztam volna a csíkot Ian mellől…
- Egy pillanat és jövök. - ezer wattos mosolyt villantottam Ian-re és már sprinteltem is a többiekhez. Gyorsan átkaptam a mini mikulás ruhámat kezeimbe vettem a pomponomat és izgatott toporzékolással vártam a mi részünket.
Ahogy felcsendült a zene és Nina végig szambázott, majd az első három párosunk is belépett a képbe, kezdett egyre jobb lenni a hangulat. Jó volt nézni őket, ahogy mosolyogva letáncolták a részüket. Aztán jöttek a többiek, ők is nagyon ügyesek voltak. Ezek után persze mind a hat páros megmutatta magát egyszerre. Amint mindenki kicsörögte magát a képből a mi hatosunk robbant be. Vigyorogva foglaltam el a helyemet. Riszáltam, pompont dobáltam ide oda, ahogy azt betanultuk és a legvégén egyszerre roptuk mindannyian. Aztán jött a meghajlás, meg a boldog karácsonyt kívánás. Csillogó szemekkel léptem le a kis all i want for christmas csapatunkkal. Szaporán vettem a levegőt, hiszen kifulladtam egy kicsit. Eddig azt hittem, hogy jó kondiba vagyok, de akkor ott kifulladtam. De nem volt gond, pihentem pár pillanatnyit, visszavedlettem a koktélruhámba és még egy utolsó szóra ott maradtam majd húztam vissza a belem Ian-hez.
- Hát ez oltári volt skacok! –legszívesebben végig öleltem volna mindenkit, de na azért, mert jött a karácsony még nem estem túlzásokba. Mindenesetre tényleg jó móka volt ez a produkció és még fültől fülig érő mosollyal hagytam ott őket.

Benedict Ian Lloyd
szerda november 12


Pár méterre mögötte haladtam, már alig volt köztünk távolság, majdnem beértem erre ő besatuzott én meg szépen elhúztam mellette. Ezért volt jó ötlet az oldalról beköszönök majd valamikor „taktika”. Nem mentem olyan messze tőle, alig volt köztünk egy méter. Jobbra húztam a seprűmet, tehát nem teljesen háttal lebegtem előtte. Ettől függetlenül még el kellett fordítanom a fejem, hogy lássam, mire készül.
A tökéletesen kivitelezett hurok természetesen rávezetett a céljára. A macska egér játékunkban most én lettem az egér. Különben a fogócska nem mindig a gyerekek játéka, erre most egy tök jó példa a mi helyzetünk is. Én élvezem, ha pedig ő nem élvezné, elhúzná a csíkot. Amúgy meg állítólag én egy nagyra nőt gyerek vagyok. De ez is csak akkor igaz rám, ha jó napom van.
Ajkaim egyenes vonalat alkotva préselődtek össze én meg ránehezedve a seprűm nyelére lefelé irányítottam. Ha már fordult a kocka nem hagyhatom, hogy beérjen vagy tudom is én mit akart. Úgyhogy hagytam úgymond zuhanni a járgányomat közben 4-5 másodpercenként hátralestem, hogy merre és mennyire van mögöttem. Majd amikor úgy ítéltem meg és kellően közel értem a földhöz felhúztam az orrát és egy hajtűkanyar –ez ugyanaz, amit a muglik is szoktak használni szerpentineknél, egy éles kanyar, ami után párhuzamosan halad a két út, csak most nem vízszintesen, hanem függőlegesen-segítségével újra felfelé száguldottam. Ha véletlenül össze találkozna a tekintetünk mutató és középső ujjamat homlokomhoz emelve intettem neki. Mint a katonák csak hanyagabbul és pár ujjal kevesebbel, aztán persze előre néztem és haladtam tovább.

Én is megyek, csak előtte alszok egyet. :"D

Boldog éjfélt. Ethan nevében is.

Misi lemaradt. XD

Olyasmi. :"D

Igen járőröznek.