28. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:
Megjelent az Edictum legújabb száma! Love

Még akadnak nyitott pozíciók a Bogolyfalvi Tanácsban, csekkold a híreknél! Wink
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Péter Fanni összes RPG hozzászólása (170 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Le
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. április 4. 13:21 Ugrás a poszthoz

Andrew
Dísztalár alatt

Április elseje az a dátum, amitől fogva hivatalosan is a Bagolykő Mágustanoda diákja lehetek. Mintha csak tegnap fejeztem volna be az előkészítőt, hamar elszaladt ez a kis szünet a két oktatási intézmény között. Tegnap sikeresen megérkezve erre a csodás helyre éreztem, hogy sok pozitív emléket fogok ezen a helyen gyűjteni. Hamar be is költöztem, majd az évnyitóról tudomást szerezve ki is kerestem báli ruhám, ami egy barack színű földig érő sifon ruha, fekete felsőrésszel. Ezt spagetti pántok és hamis ékkövek díszítik. Hajam felsőrésze fukszia lilából átvált fokozatosan sötét lilává amit oldalra csatoltam és az alját hajvasalóval göndörítettem. Így mire leszállt az est sietve tipegtem a Nagyterem felé, bár a magassarkúmban nem igazán ment a közlekedés, ennek köszönhetően elég lassan haladtam.
Nemár, el fogok késni és leégetem magamat már az első nap! Vagy...-Ekkor megbotlok, ezért valamiben megkapaszkodva megtartom magam.- Huh...-Fújom ki magam megkönnyebbülve, szemeim lecsukva majd felállok, hogy meg tudjam kicsodát, vagy micsodát kaptam el és rántottam kis híján magammal a mélybe.-Andrew!-Felkiáltok kikerekedett szemekkel, látva a fiú meglepettségét a megjelenésem következtében, ezért megigazítva ruhám, kihúzom magam és szemeibe nézek-Megütöttelek, vagyis meg ijesztettelek? -Aggódó tekintetemmel sorozom, de mielőtt válaszolhatott volna ismét megszólalok.- Ugye nem vártál sokáig rám? Nem akartam ám késni, csak hát.... -Azonnal mutatok is le cipőmre zavaromban-
Utoljára módosította:Péter Fanni, 2015. április 4. 13:44
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. április 5. 20:02 Ugrás a poszthoz

Fekete-Bálint Nyuszi. :3

Az első napjaimat a Bagolykőben eddig siker övezi, hisz sikeresen felvettem a tantárgyaimat, sok új embert ismertem meg és ezek mellett amikor megláttam, hogy a DÖK tagfelvételt hirdet azonnal jelentkeztem a DÖK elnöknél. Ám nem én voltam az egyedüli új tag, hanem velem együtt egy fiú is jött, Bálint. Beszélgettünk néhányszor, és már akkor egész jól alakultak a dolgok, persze pont akkor csatlakoztunk amikor megkezdődtek a húsvéti készülődések, programok, feladatok, játékok ötletelése. Így hamar neki is láttunk mind a ketten a munkának. Ennek köszönhetően barátkoztam össze a fiúval.
Bálinttal előző délután megbeszéltük, hogy ma félhétkor találkozunk a Bibircsókos Banya folyosóján ahol kicsit kirúgva a hámból nyuszinak öltözve végig ugrálunk a folyosón akár csak a kis nyuszmókok.
A mai reggel is úgy kezdődött mint az összes, de ez annyiban különbözött, hogy ma nyuszinak öltözöm és esztelenkedni fogunk az új barátommal. Hamar kimászva az ágyból felöltözöm és engedélyt kérve ki is rohanok a faluba, mert nincsenek nyúl kiegészítőim. Így is történt, vettem egy pár tapsi fület, farkat és szemceruzát az arcomat kifesteni. A kastélyba visszaérkezvén fehérbe öltözve, felveszem a nyuszi füleim és farkam egy virágkoszorúval párosítva a tavasz jelképéül. Orromra pici fekete orrocskát rajzolok és kér arcomra 3-3 bajszot, ezek után elindultam a találka helyre.
Nagy rohanásomban majdnem felborítottam társaim, persze időben kitértem a frontális ütközés elől, majd megérkezvén látom, hogy Bálint még nem jött, így előkapva zsebórám megnézem az időt.
-Hmm.. 10 perccel hamarabb ide értem.. Na mind egy, meg várom addig! -mosolyodtam el és arrébb ugráltam, felvéve a szerepem. Nem sokkal később, gyors léptekre leszek figyelmes, olyan, mintha valaki szaladna, oldalra nézve egy fekete valami közelít felém, amint megérkezik látom, hogy Bálint az.
-Szia! -mosolyogva integetek neki, nagy vigyorral párosítva.- Nem késtél!Nyugodj meg!-mosolygom még mindig.-Én jöttem véletlenül 10 perccel korábban!-nevetem el magamat, látszik Bálinton, hogy sietett és kicsit kétségbe esett, hogy megvárakoztatott. A zacskó csörgésére felkapva a fejem nagy szemekkel figyelem tetteit ám, amikor a répát meglátom pupillám is kitágul, mert imádom a répát főleg nyersen.
-Köszönöm, Tapsifüles! -vágok egyből vissza a kis gonoszságára és a zacskóból 2 répát ki is veszek, az egyiket rágcsálni kezdem a másikat pedig a kezemben tartom.
-Játszunk!-jelentem ki mosolyogva majd hirtelen szemeibe nézek.- De előtte.... -nyúlok be az én zsebembe kivéve a szem ceruzámat, letámadom és neki is rajzolok nyuszi orrot és bajuszt- Most már mehetünk! -ismételten elnevetem magam.
Utoljára módosította:Péter Fanni, 2015. április 5. 20:07
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. április 6. 13:00 Ugrás a poszthoz

Fekete-Bálint Nyuszi. :3

Pihegése láttán elmosolyodom, nyúlszerkóját végig mérve meg tapizom a haját kíváncsian és a nyuszi füleit ami a valóságban, egy fekete selyem kendő amibe egy drótot varrtak bele a formázás kedvéért, a cselekvéseim közepette figyelek rá majd válaszolok azonnal elengedve a fülét.-Nem tudom még én sem, hogyan hoztam ezt össze!-próbálok valami normális indokkal elő állni, mert még sem mondhatom azt, hogy vonzom a balszerencsét, aminek hála mindig elkésem mindenhonnan vagy egyéb kellemetlenségek érintenek..Na mindegy.
Kivéve a répácskákat a zacskóból az egyiket el is kezdem rágcsálni, bókja hallatán pont megettem a répát, majd a ruhám két szélét megfogva megemelve pár centiméterrel, pukedlizem.-Köszönöm!-Még mindig fenn van a lemoshatatlan mosoly az arcomon aztán viszonozom kedvességét.-Te is jól nézel ki tetszenek a füleid! -jelentem ki, ezután kihúzom magam.
Mikor épp a répácskákat pakolja el, gondoltam még egy kicsit megspékelem a kinézetét, így előkapva a szemceruzámat, ördögi vigyorral párosítva közelítek felé, láttam rajta, hogy nem igazán repdes az ötlet iránt, emiatt nem is vittem túlzásba az arcfestést, csak pár vonal és egy orrocska az orra hegyére.-Jobb! Most már sokkal de nyuszisabb vagy! -válaszolok neki boldogan, ezek után én is elrakom a ceruzám vissza a helyére. Amikor elhangzott az a bizonyos mondat amiben a "verseny" szó szerepelt, egyből éreztem, hogy van valami ami nem engedte, hogy elherdáljam ezt a tökéletes alkalmat a versenyzésre. Ez a valami volt a büszkeségem. Sunyi mosoly ül ki ismét az arcomra a tét felvetése hallatán.-Tétet szeretnél? Rendben! A vesztes a Fejetlenség Folyosóján fog végig szambázni.. A szambát értsd úgy, hogy végig sétálni, pizsamában! -nyújtom a kezem felé a fogadásunk megpecsételése érdekében, közben szemeibe nézek még mindig. A kézfogás után a képzeletbeli rajtvonalhoz álltunk, amit egy  kis szobor jelképezett. Végig nyaltam alsó ajkamon és közben a cél lebegett a szemeim előtt. A visszaszámlálása után elkezdtem ugrálni páros lábakkal, épp mint egy nyúl, kezeimet a mellkasomhoz emeltem, ökölbe szorítva.-Ugrálj Tapsi' az életedért! Én is ezt teszem!-viccelődök, hisz ez csak egy játék.
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. április 7. 11:52 Ugrás a poszthoz

Fekete-Bálint Nyuszi. :3

Csak nyelve öltöttem rá gyerekesen, amikor rám szólt a füleivel kapcsolatban. Nem nagyon zavart, hisz ő is nevetett, így csak nem lehet nagy baj, ha kicsit meg tapiztam, nem? A rágcsálás után, jött az a dolog amire ő nem számított de még én sem, hogy megteszem, ez volt az arcfestés.
Látván mennyire meglepődött, és nem nagyon volt ínyére az ötlet, de belenyugodott a végzetébe. Érdeklődése nagyon megnőtt az arcára rajzolt apróságok iránt, és kérdéseivel bombázott. -Nyugi! Nagyon jól áll! -teszem a kezem a vállára- Sajnos nincs nálam tükör, de az ablak üvegében, vagy valahol nyugodtan megnézheted!-Biztató mosollyal választ adtam kérdéseire, ezzel nyugtatgatva őt. Nem hiszem, hogy ezelőtt találkozhatott olyannal, akivel épphogy össze haverkodott, de már neki is esik az arcának egy szemceruzával, nyuszi bajszot és orrot rajzolva. Vagy ha igen, akkor lehet én voltam túl erőszakos. Remélem nem. Nem tudom!
Miután letárgyaltuk a téteket, láttam rajta azt  bizonyos magabiztos mosolyt, bízik a képességeiben és ön magában ami egy nagyon jó dolog, mert nem kételkedik. Úgy érzem ez egy kemény mérkőzés lesz, mert én sem hagyom ám magamat. Lehet, hogy fiatalabb és alacsonyabb is vagyok, no meg lány, DE ez nem jelenti azt, hogy esetlen. Még ha a saját lábamba is képes vagyok felesni, amitől nagyon tartok.
Kezet ráztunk, majd a rajtvonalhoz állva a folyosó végére összpontosítok, közben hallgatom, az általa megítélt szabályokat. Egész végig zakatolt az agyam, hogy mi lesz, ha felesek, ha hasra vágódom, vagy egyéb szerencsétlenség történik velem? Nekem még a Fejetlenség folyosójára sem kell betennem a lábamat, hogy ne essek el vagy kerüljek kellemetlen szituációba. Válaszképp bólintok egyet, hogy megértettem, mi a feladat. Ezután elindította a versenyt, az "ugorj" szóra hevesen elkezdtem ugrálni, akár csak egy nyúl. Nem hagyva magamat szorosan ugráltam mellette.- Nem maradok le Tapsi'!-kiáltok ismét neki. A folyosó vége felé ő vezetett,  hosszabb lábaival nagyobbakat ugrik persze ez tény, de nekem rövidebbek, gyorsabban tudok ugrálni, de csak sok aprót. Így a "második" körben a fal érintése után egyre jobban hoztam be a lemaradásomat, míg fej-fej mellett nem haladtunk. Fél szemmel figyeltem folyamatosan, hogy hol jár, de persze hogy előttem pár centiméterrel. Már éreztem, hogy elő kell készítenem a pizsamámat amiben végig fogok szambázni azon a bizonyos folyosón. Ám ekkor kicsit megtáltosodva erőt véve magamon, ismét fej-fej lesz az állás, és már ott ugráltunk a cél előtt pár méterrel. Ekkor bekövetkezett az, amitől egész verseny alatt féltem. A nagy ugrálás közepette, hirtelen elvesztettem az egyensúlyom. -Ajajajjj!!!-kiáltom el magam, vékonyka hangon pihegve majd csak elterülök, akárcsak egy béka az aszfalton, kezeimmel tompítva az esésem, a sérülés elkerülése érdekében, ám a homlokom kicsit megütöttem.-A büszkeségem!-jelentem ki még mindig vékony egér hangon, a padlón hasalva pirosodó homlokkal, mindenki látta aki a folyosón volt, nem beszélve a Bibircsókos Banyáról akiről már oly' sokat hallottam. Ezek után felállva a padlóról leporolom a ruhám. -Jól vagyok! -jelentem ki, kicsit porosan, tisztogatva még magam-
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. április 7. 13:39 Ugrás a poszthoz

Fekete-Bálint Nyuszi. :3

-Ennek örülök! -Mosolygom rá még mindig. Ezek után ahogy letárgyaltuk a szabályokat meg is kezdtük a versenyt. Vadul lóhalálában vagy nyúlhalálában(?) szántottuk fel mind ketten a folyosót, a diákok és festmények, ha végig néztek rajtunk csak azt látták, hogy két nyúl vágtat végig a folyosón, mit sem törődve a többiekkel.
Így folyt a nevetésben gazdag versenyünk. Vicces, hogy a verseny előtt még remegő lábakkal álltam a képzeletbeli rajtvonalnál, aggodalmakkal tele, de mire már versenyezni kezdtünk, teljesen ki is ment a fejemből a félelem. Nagyszerűen szórakoztam a Nyuszi pajtásommal, de ekkor történt meg az mit nem akartam, hogy megtörténjen. Elhasaltam. Nagyot csattantam a padlód, amikor Bálint megfordult azt látta, hogy épp a szeretetemet fejezem ki a folyosó padlója iránt. Már csak a szerelmes vers és a szerenád hiányzott...
Amikor segített összekaparni engem csak egyfolytában azt mondogattam, hogy jól vagyok, mert tényleg jól voltam csak kicsit megijedtem, és fájt icipicit a pirosló homlokom.
A büszkeségemmel kapcsolatos kérdése hallatán válaszoltam is neki azonnal, hogy leplezzem zavaromat.- Felestem!-jelentem ki,grimaszolva- És...-habozok kicsit-ezt mindenki látta!-a grimaszt hamar leváltja a kétségbe eséssel teli tekintet.- Nagyon ciki?-kezdtem el én is faggatózni, tartva kicsit a Banya pletykáitól. Miközben segített leporolni a ruhám, ismét elmosolyodtam, de ez a mosoly már vissza fogottabb volt mint az eddigiek.
Invitálása hallatán arcomra még nagyobb mosoly ült ki, félénken oda nyújtottam a kezem, majd megfogtam az ő kezét- Ugráljunk együtt! -mosolygom rá, így ugrálni kezdtünk mind a ketten, egy tempót tartva, így sokkal mókásabb ugrálni a Nyuszi pajtásommal. A célba érvén nem volt győztes, sem vesztesz, így egyikünknek sem kellett az "életét kockáztatnia" pizsamában. - Végül is... jól sültek el a dolgok, nem? -mosolygom ismételten a fiúra majd megpróbálom elengedni a kezét, hisz, még mindig egymás kezét fogjuk, ami miatt kicsit zavarban vagyok, mert eddig még nem nagyon fogtam egy fiú kezét sem.
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. április 7. 19:10 Ugrás a poszthoz

Fekete-Bálint Nyuszi. :3

Az elhasalásomat követően, ahogy összeszedtem magamat Bálint segítségével, kicsit aggódtam, hogy túl sokan látták azt amit nem kellett volna így aggódó kérdéseimmel bombáztam a fiút, amire pozitív választ kaptam...úgy ahogy pozitív.-Egy hét?!-akadok ki kicsit, aztán gondolkodni kezdek, szinte hallani lehet, ahogyan a fogaskerekek kattognak a fejemben, így ismételten megszólalok.- Hát... végül is, egy hét alatt sok minden történhet és ki tudja, lehet valaki sokkal rosszabbul jár, mint az én padló iránti vonzódásom!-nyugtatom magamat kijelentésemmel. Azt hiszem, kezdem meg szokni a Pannit, vagy a Pannát ,de csak neki van megengedve, hogy így szólítson amit még valahogy a tudtára kell adnom. Valahogy..
Miután elengedte a kezem, hirtelen magamhoz húzom fel a mellkasomhoz a kacsóimat és hallgatom a mondandóját.-Oh... Nem tartottál ám fel, mert é....-Nem tudtam befejezni a mondandómat látván, hogy elővette a kölnis üvegét, már sejtettem, hogy mit szeretne, így magam elé leengedve összekulcsoltam a két kezem mosolyogva, végig hallgattam a versét, de felkacagtam, ahogy a Cosinust és Tangenst meg hallottam, bár lövésem sem volt róla, hogy mi is lehet az, de vicces volt a nevük. A vers végeztével a kulcs mondatra válaszoltam is azonnal.-Meg locsolhatsz!-lehajtott fejjel vártam rá, hogy tegyen annak érdekébe, hogy ne hervadjak el.
Ezután a roppant ünnepi momentum után kihúzom magam.-Bocsáss meg, de nálam nincs semmi sem a locsolásért cserében, az ajándék répát amit adtál meg nincs pofám vissza adni! -kezdek bocsánatot kérni, nem sejtettem, hogy meg locsol és teljesen el is felejtettem, hogy ma van húsvét. Egész nap a mai kis játékunk járt a fejembe. -De biztosítalak arról, hogy nem úszod meg ajándék nélkül! -kezdtem mentegetőzni, amit komolyan is gondoltam. Nem szeretném cserben hagyni, vagy hogy azt érezze, kihasználtam őt! ert nem így van! Ezért csak csendben állok előtte, szemeibe nézve, a válaszra várva-
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. április 7. 20:51 Ugrás a poszthoz

Fekete-Bálint Nyuszi. :3

Érdekes és egyben mókás verse után rábólintottam, hogy meglocsoljon. Ám, amikor közölte velem, hogy csak víz van benne meglepődtem. Viszont örültem neki, hogy nem fogok sokféleképp illatozni, így csak biccentve egyet, lehajtottam a fejem. Sajnos nem volt nálam tojás, sem egyéb ajándék, így elég kényelmetlenül éreztem magam, azonnal bocsánatot is kértem tőle.-Bocsáss meg, de teljesen ki ment a fejemből, hogy ma van húsvét!-mentegetőzöm, de amikor meglátom, hogy elszontyolodott, a szívem majd meg szakadt és hibásnak éreztem magam, amiért nem írtam fel magamnak a kis noteszembe. Épp ismételni akartam bocsánat kérésem, meg amikor meghallom azt a rövid kis locsoló verset amit az orra alatt motyog, majd figyelve tetteit látom, hogy lehajol én miattam és oda tartja felém a félarcát. Zavarba jöttem be vallom, de nem mondom, hogy nem is tetszett ez tette, mert nagyon aranyosnak, hogy ilyen kedves és törődő személyiségű, na meg persze érti a tréfát is. Mondjuk, tényleg nem tréfának szántam, hogy nem hoztam neki semmit. Mindegy már, be fogom pótolni akkor is. Szóval, ahogy odahajolt elmosolyodtam leplezve zavaromat majd én is az arcához hajolva, adtam neki egy puszit az arcára. Ez után ismét kihúztam magam várva a reakcióját lopva tőle egy répát és rágcsálni kezdtem azt.- Ugye tudod, hogy akkor is betartom a szavam? -közlöm vele teli szájjal, répával a kezembe-
Utoljára módosította:Péter Fanni, 2015. április 7. 20:51
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Minden jó, ha a vége jó. :)
Írta: 2015. április 7. 21:59
Ugrás a poszthoz

Fekete-Bálint Nyuszi.:3

A locsolás után, még mindig zavarba voltam, ám ez hamar elszállt. -Persze, hogy sok lány van itt.-mosolyogva válaszoltam neki, de örültem neki, hogy engem ma locsolt meg. Aztán mikor meg súgta, hogy én vagyok az első akit meglocsolt, ismét csak elmosolyodtam kedvesen, mert megtisztelve is éreztem magam. Ki ne érezné magát megtisztelve az én helyzetemben? Szerintem mindenki így érezne.
A répalopást követően, kijelentettem, hogy mik is a szándékaim, amire csak egy óvatos választ kaptam. Sejtettem, hogy valami ilyesmit fog mondani. Erre csak annyit válaszoltam.- Én? Túlzásba? Pfffff..~ -vágok vissza laza magabiztossággal, hisz már elterveltem mindent, az ajándékot, hogy mi is lesz. Ám ekkor meghallottam egy bizonyos csipogást. Az órája volt az. Nem is tudom, hogy miért, biztos dolga volt, amihez nekem nem sok közöm van, így nem is álltam neki faggatni. Ahogy elköszönt elmosolyodtam, aztán én is elköszöntem tőle.- Rendben, szia! Vigyázz magadra! -és most, én kacsintottam rá, vagy csak átvettem a szokását? Nem hiszem. Szimplán csak jópofaságból. Amint elillant a Levitába, én is jó ötletnek tartottam, hogy vissza spurizzak az Eridonba. Így is történt, majd fenn összeírtam egy kis cetlire a tervem megvalósításához szükséges kellékeket, és egy kis levelet is barátnőmnek, Lazriell-nek. A levélben leírtam, hogy miért is van rá szükségem, és a találka helyet is ezt követően a baglyommal elküldtem a levelet.
Másnap délelőtt elhatároztam, hogy lelógom a konyhára ellopni két tojást, hogy kifújhassam és kifesthessem Bálintnak. Így is történt, lelopóztam elkerülve a tanárokat és a festmények incselkedő megszólásait, átléptem a konyha küszöbét ahol az asztalon volt tojás, gyorsan elemeltem kettőt, hogy a manók ne lássák és vissza vágtattam az Eridonba a festékeimért majd elindultam a találka helyre.
A lány már ott várt engem, hál'istennek ő jobban benne van ebben a tojásfestős témában nálam, így nyugodt szívvel bíztam rá a tojásaim. Hamar végezve velük, megköszöntem Lazriell segítségét, így az adósa vagyok, azaz szerintem az vagyok. Hamar felsiettem az Eridonba ahol megírtam a tojásokhoz a kis levelem, egy dobozba összecsomagoltam, egy szalaggal átkötve az egészet. Aztán elküldtem neki a baglyommal. Remélem megkapta.

Ez állt a levélben: "Köszönöm, ezt a tegnapi nyuszis délutánt, nagyon jól szórakoztam! Vicces vagy, örülök, hogy a barátod lehetek!
Ui.: Legközelebb én nyerek!;)
Panna"
Utoljára módosította:Péter Fanni, 2015. április 7. 21:59
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. április 10. 16:15 Ugrás a poszthoz

Zsanii. :3

Napok óta nagy a nyüzsgés az iskolában. Néha úgy érzem, kicsit jó volna pihenni kikapcsolódni. Számtalan helyet kerestem ahol kicsit relaxálhatok, de semmi nem volt tökéletes számomra. Próbáltam az ágyam mindenféle pózban, az ablak párkányt, az erkélyen is jártam már. Klubhelyiségünk foteljeit is magamévá tettem, de nem sok sikerrel jártam. Mind addig ficánkoltam az egyik fotelben, amíg fel nem borultam az egyikkel. A zakózás után összetett kezekkel imádkoztam a fotel lámáért. Szerencsére kegyes velem az isten, mert kutyabaja sem volt, így csak felállítottam és elhagytam a tetthelyet.
Ahogy baktattam a folyosón, elmerülve gondolataimba arra következtettem, hogy felfedezem az kastélyt körülvevő vidéket. Ennek következtében el is indultam kifelé kielégíteni a kíváncsiságomat.
Az iskola kapuján túl megfigyeltem, mekkora is a tőle nem messze fekvő rétet, persze itt már jártam, úgyhogy nincs itt semmi érdekes. Tovább menve láttam a kviddics pályát, nem mentem oda, oda sem. Biztos edzéseket tartanak vagy valami hasonló, nem akarok én zavarni senkit, azzal, hogy ott tétlenkedem és meresztem a fenekem a pálya szélén, ráadásul úgy, hogy nem is vagyok csapattag. Elhagyva a pályakörnyékét eljutok a Vadőrlak-hoz. Takaros kis épület, gondolom magamban. Jobban megfigyelve látom a háznak van egy mellék épülete is. Elindultam a kunyhó felé majd, kezeimmel rátehenkedve a kerítés tetejére nézek befele kíváncsian, kis híján beestem a kerítése belülre, de a lábaimat beakasztottam, így nem történt semmi. Leszállva a kerítésről tovább haladtam, amíg el nem értem egy hatalmas öreg és korhadt fához. Felnézve a fa teteje felé egy faház volt oda építve. Azonnal meg tetszett ez a hely. Tudtam, hogy itt senki és semmi nem fog zavarni. A lépcsőhöz sietve fellépkedtem fokonként.
Felfele menet hallottam a nyikorgást, a recsegést. A csiripelő madarak hangját, és a friss levegőt amit annyira szeretek érezni. Mire a "fedélzetre" felértem a falakon véséseket láttam különböző monogramokat szívecskékbe zárva. Körbenéztem, azonnal rájöttem, nem minden a külső. Hisz kívülről ez a faház, annyira elhagyatottnak tűnik, de a belsőkép nem ezt mutatja. Biztos sokat járnak ide a diákok. Körbenézve látok egy-két diákot ahogy épp beszélgetnek, vagy csak egy könyvet olvasnak. Gondoltam követem a példájukat és egy babzsákfotelben elkényelmesedve nézem a plafont, hosszú lábaimat kinyújtva nem foglalkozva azzal, hogy bárki más feleshet benne. Így   a nyakamban lévő fejhallgatómat a fejemre téve, bekapcsolom egyik kedven dalom és azt hallgatva pihenem ki a mai napot.
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. április 14. 21:10 Ugrás a poszthoz

Mezősi Nyeste Veronika

Miután vége lett az utolsó órámnak, pár Eridonossal baktattam vissza a klubhelyiségünkbe. Kacarászva meséltük egymásnak, a mai nap történéseit, hogy ki hogyan élte meg azt. Nevetve meséltem én is, az első élményeimet a repüléstanról, hogy a seprűmmel testi-kontaktust teremtettem, miután sikerült nagy nehezen a kezembe szólítanom, a "Fel" vezényszóval.
Ahogy haladtunk át a szárnyunkba a tanterem felől, látom, ahogyan egy talán harmadikos esetleg negyedikes diák magához szorítva cipel egy fa ládát, ami teli lehet törékeny üvegtárgyakkal ugyanis hallani lehet a koccanásokat. Sietős léptein látván, nem totojázik, igyekszik a rábízott feladat elvégzésére. Ingatag mozgását figyelve, egyet gondoltam, és a társaságomat otthagyva utána eredem, majd rá kiáltok.
-Had segítsek!-nyögtem ki mosolyogva, persze nem azt gondoltam, hogy az egészet én cibálom el helyette, de ez sajnos így történt... Amikor az egész az ládát a kezembe nyomta, elmagyarázta hova is kell mennem, megszeppenve figyeltem hisz én még arra nem jártam és nem is vagyok biztos abban, hogy eltalálok oda. No de mire válaszolhattam volna, vagy feltehettem volna neki a gyökér kérdéseimet, addigra szőrén-szálán eltűnt. Magamra hagyott, így próbáltam felidézni mindazt amit mondott. Már csak a porfelhőjét láttam, így az orrom alatt morogva útnak indultam. Lassan araszoló léptekkel haladtam, nehogy összetörjem a láda tartalmát. Séta közben egyre jobban felbátorodtam, persze kezdtem fáradni is. Amint a Déli-szárny első emeletére értem meg is kerestem a Szertár nevezetű ajtót ahonnan furcsa hangok szűrődtek ki. Mintha dadogás lenne, véve a bátorságot benyitottam halkan, csak az ajtó nyikorgását lehet hallani. Belépve a szertárba leteszem az asztalra a ládát és megtörölve a homlokom, látok egy vörös hajú lányt, aki épp egy törött ceruza darabjai felett gubbaszt. Épp köszönni akartam neki amikor váratlanul megtörtént a nagy BUMM.
A robbanás következtében nekicsapódtam a falnak, majd a földre estem. Mire felfogtam azzal az idióta agyammal, hogy mi is történt valami nyomást éreztem magamon, mintha alig kapnék levegőt. Egyből kombinálva azt gondoltam, hogy tuti haldoklom és a mennyország kapuja épp most fog előttem megnyílni. Ám a nyomás hamar felszívódik, hisz újra kapok levegőt így felültem, ismét dadogásra leszek figyelmes. Egy fekete-kormos lány próbált folyamatosan bocsánatot kérni tőlem. Végig nézve a lányon csak zoom-olok az arcára, de a fényviszonyoknak és a fekete koromnak hála nem tudok rájönni, hogy ki az. Sőt, életemben nem láttam eddig az iskolában.
-Öhhm... Nyugi, jól vagyok! -szólalok meg, kicsit még kókán, de próbálok ismét helyre rázódni, ezután felálltam a földről és nagyjából leporoltam magam, szemeibe nézve aggódó egyben kíváncsi kérdéseimmel kezdem bombázni- Te ugye jól vagy? Egyébként, mi a francot robbantgatsz itt egyedül? Ha ezt a rumlit egy prefektus meglátja, kinyír bennünket!-mutatok rá a körülöttünk lévő kuplerájra, míg a lányt vártam, hogy válaszoljon, addig gondoltam arra a faládára pillantok ellenőrzés kép, amit az imént hoztam be. Ezt követően egy nagyot sóhajtok, amikor meglátom a lombikok és kéncsövek érintetlenségét.- Haaah.... Nem törtek el!-majd ismételve a lányra pillantok.
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. április 14. 21:42 Ugrás a poszthoz

Zsanii. :3
Ruhácskaa

Ahogy felértem  épp tenném le a popómat egy piros babzsákra. A Fejemen a fekete színű fejhallgatóm van és épp a megbűvölt mp4-emről próbálok kikeresni egy zenét, amikor egy lány hangjára leszek figyelmes. Megüti fülem az akcentusa majd csak furcsa testtartásomat rendbe rakva, kihúzva magam és megfordulok. Egy sötétbarna hajú lány pislog vissza rám. -Oh bocsánat! -kezdek hevesen bele, hisz nem akartam ráülni. Egy lépést hátrálva, kínomban mosolygom rá majd le is vágódom mellé. Akarva, akaratlanul, de oldalra néztem. Láttam, hogy rajzolgat, mosolyogva figyeltem, ahogy bele mélyül tevékenységében. Szeretek másokat figyelni amikor rajzolgat. Ezekkel ugyanúgy tanulhatok színezési technikát, bár annyit nem mintha én csinálnám. De ez is sokat segít, főleg nekem mert vizuális típus vagyok. Majd csak elkapom a fejem. Nem akarom, hogy egy kukkoló idiótának nézzen ha netalán oldalra néz, és azzal találja szembe magát, hogy egy idióta hatalmas kikerekedett szemekkel figyeli ahogy dolgozik. Fogalmam sincs, hogy erre mit is válaszolhatnék, ha ez meg történne. Sajnos túlzottan is kíváncsi típus vagyok, ennek köszönhetően gyakran pórul is járok. Így nem bírtam tovább és ismét oda néztem, Láttam ahogyan a tulipánokat színezte. Végig néztem a fáján, aminek erős törzse és szerkezetet rajzolt. Nem bírtam meg állni, hogy ne közöljem vele azt amit gondolok.-Tetszik a fa, ahogy megrajzoltad olyan... erőteljes! Tetszik! -mosolyogva fejtem ki véleményemet az irányába.
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. április 16. 19:25 Ugrás a poszthoz

Boglár Gréta
~Ruhaa Cipőcskee~

A mai nap is unalmasan illetve szívinfarktussal teli pillanatokkal telt épp mint a többi. Már körülbelül két órája, hogy vége lett az utolsó órámnak, én meg csak az ágyamban hempergek azóta is. Szóval...Ja! Igazán eseménydúsan telt eddig a délutánom. Jó, beszélgettem a többiekkel, mert nem vagyok sem kuka, sem pedig antiszociális. Csak.. kicsit többre vágyom, kicsit... izgalmasabbra! Az ágyamból ki is ugrom, hisz hatalmas ötletem támadt. Elfogok menni a klubhelyiségben, hisz amúgy is ott van mindenki! Így felvéve a cipőmet neki is vágok a nagy utamnak. Amint elértem a célom, hallom, hogy a felsősök épp a Bajkeverők Alagútjáról csacsognak és mesélik az ottani élményeket, vagy a többiektől hallott történeteket. Be kell vallanom, kicsit megijedtem, ahogy szembesültem azzal a ténnyel, hogy miért is ez a neve ennek a helynek. Hisz tudniillik rólam, hogy nem vagyok egy szerencsés fajta. Sőt! De ekkor végigszaladt a gondolataimon, hogy: ~Hey! Te hülye! Épp izgalmakra vágysz, de ettől meghátrálsz? Höööööööööööö...~ Így elhatároztam, hogy neki is vágok az útnak. Sok kétellyel, hogy legalább túlfogom-e élni az alagutat? vagy Nem lesz ott armageddon, ha beteszem oda a lábam? Majd csak egy mély levegővétellel ugyan, de elindultam. Persze, előtte pálcám magamhoz vettem, hisz kitudja nincs-e ott valami ádáz szörnyeteg akit meg kellene félemlíteni.
Egyenesen az Alagútfele véve irányomat remegő léptekkel haladok előre. Az ajtóhoz érkezve, végigmérem az ajtót. Egy hatalmas faajtó áll velem szemben, gyönyörű kovácsolt díszítéssel. Gyönyörűen megmunkált vasdíszek vannak rajta. Ezután lassan kinyitottam azt és az ajtó nyikorgás hallatán a nemlétező szőr is feláll a hátamon. -Nem tetszik ez nekem.... Félek... -nyöszörögtem halkan az orrom alatt és csak befele kukucskálok az ajtón kívülről. Már percek óta csak sasolom a folyosót, szerintem akik itt mentek el mögöttem mint idiótának nézett. Épp amikor beléptem volna egy sikolyt hallok, ennek következtében úgy húzom ki onnan a lábam, mintha nem lenne holnap és rohanok el az ajtótól három méterrel arrébb.-A franc se megy be oda!-pihegem kigubbasztott szemekkel, halálra rémülve. Majd ismét megszólalt egy belső "hang": ~Gyáva! Gyáááávaa! Hahahaaaa!~ A hangok elhallgattatása képp fejbe kólintottam magamat az öklömmel lazán majd megrázva a fejemet és erőt véve magamon elindulok a nyitott ajtó fele. Belépve azon, elindulok egyenesen, percek múlva mikor már messze járok az ajtótól magamban dünnyögöm.: -Hmm, nem is olyan vészes ez a hely. Eddig semmi sem történt! -De bár ne is mondtam volna ezt, hisz amint megtettem ezt a kijelentésem egy pocsolyán megcsúszva hasra vágódtam. -Eskü' többet semmit nem mondok! -nyekergek a földön, vizes mellkassal majd felpattanva indulok tovább amíg a sötétben nem látom a lépcsőt és le nem zúgom rajta, ahogy gurultam lefele a lépcső alján valami puhára estem, mintha csak valakit leterítettem volna. Óvatosan lenézek, látom, hogy egy barna hajú lány hasán ülök, vélhetőleg felfelé igyekezett a lépcsőn, ám én szabotáltam a tervét. Azonnal lemásztam róla és kicsit félénket, mert hát nagyon szégyellem magamat emiatt, aggódó kérdéseimmel soroztam.-Jól vagy? Nagyon megütöttelek? Nem akartam ám! Csak...csak nem láttam a lépcsőt és...! -próbálok mentegetőzni majd nyújtom a kezem, hogy felsegíthessem.
Utoljára módosította:Péter Fanni, 2015. április 16. 21:39
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. április 16. 21:39 Ugrás a poszthoz

Boglár Gréta
~Ruhaa Cipőcskee~

Nagy bocsánatkéréseim közepette, meghallva hangját meglepődöm az első...mondatán(?) Nem. nem a "Háááááá"-n Hanem az utóbbin.
-M...magyar szavak?-nézek vissza az enyhén pörgő csajra. A bamba arckifejezésem mindent elárul rólam és arról amire gondolok. Tehát, meg vagyok döbbenve kicsit és nem is értem, miért mondhatja ezt. Biztos Erdélyi vagy valami más. Közben én is porolom magamat, követve a példáját és hallgatom ahogy bemutatkozik és elmeséli, hogy honnan is jött. Itt már inden világos volt számomra, hogy miért is volt olyan boldog, a szavaim hallatán. De nem akartam bunkónak tűnni, így én is bemutatkoztam a vélhetőleg szintén Eridonos lánynak.-Én Fanni vagyok. Elsős Eridonos! -jelentem ki széles vigyorral, kihúzott testtartással a kezem a homlokomhoz emelve, mintha csak tisztelegnék. Ezek után csak ismét bocsánat kérésbe kezdtem, némi magyarázattal is fűszerezve.-Tényleg nem akartalak letarolni, fent elég sötét van és...hát igen, nem figyeltem a lábam elé mert közben magam mögé dekáztam hátra és oldalra meg mindenhova, hogy semmiféle szörny ne támadhasson rám. Félek a mantikóroktól.-Erőteljesen magyaráztam, a nemlétező szörnyről, emellett karjaimmal kalimpálva mutogattam, majd a mondandóm végét szomorú kutyapofával párosítottam és szipogni kezdtem. Persze, nem igazi szipogás volt, csak hát így jobban előadhatóak a történtek.-Szóval.. Így nem vettem észre a lépcsőt! -jelentettem ki büszkén, beismerve, mekkora rakatszerencsétlenség vagyok. Aztán elkezdtem törni a buksim, aztán csak megkérdeztem, hirtelen letámadva őt a szavaimmal. -Svájcból jöttél? Wooaahh, de király!-csillogó szemekkel tekintek rá majd folytatom a mondandómat, had fárasszam őt magammal.-Én még sosem jártam Magyarországon kívül, csak... Szlovákiában.-hülyén csücsöríteni kezdtem, hisz már régóta szeretném megnézni a nagyvilágot, de mivel hopponálni nem tudok, repülőhöz csóró vagyok, így marad az álmodozás.
Végigmérve a lány tekintetét, tuti azt gondolja róla, hogy túl sok cukrot ettem, és kólát ittam, így csak tovább pattogok nem törődve az ilyn gondolataimmal.- Ki szeretnék innen jutni, pedig csak most jöttem egy 15 perce, de az a baj, hogy szerintem innen nem jutok ki élve, mert ebből a helyből a szerencsétlenségemnek hála egy aknamezőt hozok létre!-idióta vigyorral párosítva megismételve a mondandómat, várva a lány reakcióját.-
Utoljára módosította:Péter Fanni, 2015. április 16. 21:39
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. július 15. 18:08 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia óra, Evillával.


Még csak pár hete jártam az iskolába, amikor egy váratlan nyaraláson találtam magamat áprilisban. Az elején csak azt hittem, hogy a bolondját járatták velünk, de nem. Bizonyos okok folytán ezen a szigeten maradtunk, amíg minden helyre nem jött a tanodában és környékén. Madagaszkáron nagyon jól éreztem magamat, szinte mindennap csináltam valamit. Pörögtem, barátkoztam és felfedeztem a szigetet. Negatív élményeim nem is nagyon volt, talán egy-kettő, de azok jelentéktelennek számítottak.
Most, hogy hazaértünk, olyan furcsa itthon lenni. Ismét azt éreztem, hogy elvesztem ebben a hatalmas kastélyban, a legtöbb folyosót ismét ugyanolyannak tituláltam, mint amikor az első órámra igyekeztem, az első tanítási napon. Reggel valami eszméletlen csoda folytán időben keltem fel, így nyugodtan felöltöztem. Felvettem az iskolai egyenruhámat, a vörös-arany csíkos nyakkendőmet megkötöttem, taláromba belebújtam végül az alvó Himét az ágyamon hagytam aztán elindultam az Elemi Mágia órára, ami nagyon különlegesnek ígérkezett, ugyanis nyíltórának volt meghirdetve. Szépen, nyugodtam kiértem az eridon toronyból, utána a környezetemet pásztáztam végig a szemeimmel. ~ Bár csak tudnám, hogy merre is kellene mennem, semmi sem ugrik be, na jó, azért egy-két helyre még most is eltalálnék... Na, mindegy! Kalandra Fel!~ - gondoltam magamban, aztán tényleg elindultam, mert nem volt húsz percem se, hogy beessek oda.
Amint belekezdtem a kóválygásba, a szemeimmel próbáltam megfigyelni minden olyan dolgot, ami egy adott folyosó különlegességei lehettek. A kastélyban való hosszas bolyongás után, véletlenül a Keleti szárny, második emeletére tévedtem, ahol megpillantottam a tanár urat a nyitott ajtón keresztül. Egy megkönnyebbült sóhaj után beestem a többiek közé.
- Ez az, maradt még két percem! Végre nem késtem el!- örömködtem, csillogó szemekkel az ég felé pillantottam, mintha csak Fortunának róttam volna le hálámat. Az órát Merkovszky tanár úr nyitotta, egy különleges kiegészítővel együtt. ~ Lugosvölgyi Albert tükre, huh? ~ - a tükör vonalait vizsgálgattam, és azt a különleges fekete üvegfelületét.  Továbbá figyelmesen hallgattam végig az instrukciókat, a tükör szemügyre vétele után pedig igyekeztem nem elaludni, az egy helyben ücsörgésben. Amikor át lehetett haladni a tükrön, óvatosan megálltam a bűvös tárgy előtt, amiből egy szőke srác nyújtotta felém a kezét,felbátorodtam és mosolyogva azonnal elkaptam a mancsát, egy ugrással átkerültem a tükör másik oldalára, fiú világába.
- Wuiiiiiii!
Utoljára módosította:Péter Fanni, 2015. július 15. 22:26
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. július 16. 21:51 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia óra, Evillával.


És íme, megérkeztem az én világomba. Az utazás közben, azon gondolkodtam, hogy mikor fogom kidobni a taccsot, ha nem érkezünk meg minél hamarabb. Amíg Berttel barangoltunk a két világ közt nagyon furán éreztem magamat, különféle illatokat, szagokat éreztem, a gyomrom is felfordult, ahogy minden mozgott és kavargott a szemeim előtt, a hangokról nem is beszélve.
Hirtelen minden elkezdett kitisztulni, már esteledett, csak a tűz bocsájtott ki magából némi fényt, és ahogy a gyönyörű lángok táncoltak a hús alatt, épp oly mozgékonyan játszadoztak a gyerekek is, persze csak addig, amíg én be nem estem oda. Ekkor mindenki elhalkult, még az a srác is, aki valami gitárszerű izét nyivákoltatott, mert azt biza nem neveztem volna zenének, esetleg macskanyekergésnek. Még kicsit az utazás hatása alatt voltam, és még mindig forgott valamennyire velem a világ, tényleg azt éreztem, hogy valahol rókáznom kellene. Összegörnyedtem, két tenyeremmel a térdeimre nehezedtem, próbáltam a magam ura lenni. Párperc elteltével jobban éreztem már magamat, és felegyenesedtem.
- Nocsak, miért halkult el mindenki? Talán meghökkentek a Hatalmasságom előtt? - kacagva tettem fel a komolytalan kérdésem, sajnos hamar rá kellett döbbennem, hogy nem igazán vevők a poénjaimra. Így hát körül néztem, a tűz nem igazán égett, és ahogy elnéztem az öreget épp tüzet próbált csiholni. Közelebb léptem pár lépést, amit jól is tettem, mert valaki pont az én helyemre teleportált. Végig néztem az alakon, egy azték mintás ruhát pillantottam meg először, aztán a hosszú barna loboncot. Megkellet dörzsöljem a szemeim, hogy lássam ki is jelent meg mellettem, reméltem, hogy nem egy UFÓ.  Szerencsémre egy baráti arc bukkant fel, örömömben fel is rikkantottam, és a becenevén szólítottam a farkas lányt.
-Evilla! - immár a fülig ért a vigyorom, egy kétkezes integetést zavartam le üdvözlésképpen, mai leginkább csapkodásnak, vagy valami furcsa beazonosíthatatlan mozgásformának volt titulálható. - Még sem leszek egyedül ezzel a sok méregzsákkal!  Szerintem az öregnek nincs ki mind a négy kereke, valami tűz lányáról hablatyolt itt össze-vissza az imént, mielőtt beestél, mond mi szél hozott? - nem biztos, hogy jó néven vették, a kis traccspartinkat, de nem nagyobb foglalkoztatott az, hogy mit gondolkodtak. Ismét a népre tekintettem, láttam néhány muglit, amint a fegyvereikre kaptak, az egyik szemöldökömet felhúztam, és gúnyosan oda vetettem nekik- Ugyan már, azokkal nem sokra mentek ellenünk!- mosolyodtam el immár magabiztosan és a zavaró lilatincseimet a fülem mögé tűrtem.
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. július 16. 23:32 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia óra, Evillával. :3


Az érkezés sem volt olyan zökkenő mentes épp, mint a két világ közti utazás. Amint földet értem, a fejem húzott, mintha totál részeg lettem volna, persze ehhez betársult az émelygés, ami miatt pár kellemetlen percen keresztül a földet bámultam, hogy jobban legyek. Lehet nem kellett volna mindent összefalnom reggelire.
Amint felpillantottam pár nem túl szempatikus ember nézett vissza rám, kölcsönös lehetett a nem kedvelés. Láttam amint tüzet próbáltak csiholni, volt bennem egy olyan érzés, hogy én minden gyújtószerszám nélkül is lángra lobbantottam volna a gallyakat és fahasábokat, ha úgy tartotta volna kedvem, már pedig úgy tartotta. Ugyanis az öreg provokált engem és valami fura Tűzleányának nevezett. Az addig oké volt, hogy a házam címere a főnixmadár, és vörös arany a színünk, de.... áh mindegy volt akkor. Pár lépéssel megközelítettem az előttem álló népet, amikor oda teleportált Evilla is. Annyira megörültem neki, hogy majdnem a nyakába ugrottam. De nem tettem. Persze, a társam sem volt az emberek ínyére, így egy enyhe gúnyolódással letudtam őket, amíg Evilla oda nem hívott magához. Egy ugrással ott termettem azték barátném mellett, a karján ágaskodó pihéket figyeltem.
-Fá.. fázol? Tök meleg va...- Be sem fejezhettem a mondatom, mert egy hatalmas széllöket az összes hajamat az arcomba illetve a számba fújta. Nem bírtam kiszedni az arcomból a sok rakoncátlan tincset, amik a helyükről előre vándoroltak. - Jön a tornádó! - felvisítottam meghökkenve, aztán Lillára pillantottam. Sürgető pillantásait látva összeszedtem magamat, elindultam a nép felé azon belül is a tábortűzhöz hasonlító építményt céloztam be magamnak. Ahogy meg érkeztem, leguggoltam, bal karom a farakás felé nyújtottam, szemeim lehunytam pár pillanat erejéig, aztán kifújtam magmat és hirtelen a szemeim is kipattantak, aztán csak egy hatalmas lángcsóva tört elő a semmiből, pontosabban a kezem irányából. Talán mégis én voltam a Tűz leánya. Mondjuk.... a hús, ami a tüzem útjában volt az feketére színeződött és szénné égett, így ezután nem hallottam túl sok gratulációt.
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. július 17. 22:23 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia óra, Evillával. :3


Amint megközelítettem az öreget és az alig pislákoló tábortüzet, olyan dolgot éreztem magamban, amit azelőtt még soha. Olyan energia pangott bennem, ami arra késztetett, hogy használnom kellett azt ott. Ösztönösen kinyújtottam a bal kezemet, amiből a lángok vadul, fékevesztetten kicsaptak, mindent elpusztítva, ami az útjukba állt, aztán a magasba hágtak. Túl nagy volt számomra ez a hirtelen kapott áldás, nem tudtam irányítani. Jobb kezemből, amit nem a tűz felé mutatott-, azaz a föld felé szegeztem- egy tűzcsóva bukkant elő. Leégetve a körülöttem lévő pázsitot és azt a párszál pitypangot, amik ott nőttek ki.
A lángok nem akartak apadni, sőt egyre inkább csak erősödtek, mire Evilla is beszállt, talán azért, hogy segítsen nekem, vagyis… én úgy fogtam fel.  A lánnyal olyan dolgot hoztunk létre, amit még álmodni sem mertem, egy hatalmas kupolát alkottunk magunk körül tűzből és levegőből. Én adtam a lángokat, amik igazán látványosak voltak külső szemmel, ahogy a vadóc lángnyelvek táncot jártak a holdfényében, Evilla pedig abban segített, hogy megtartsuk a kupola formáját, és hogy egyben maradjon a tűz is. Egyre forróbb volt bent a hangulat. Melegem volt, éreztem, hogy a verejték végig csordult a halántékomtól az államig. Evilla is megjegyezte, hogy melege volt abban a kis szűkös helyen, amit meg is értettem, de sajnos nem igazán tudtam rajta javítani.
- Próbálok hűteni ezen, de nem megy! - erőlködtem, módosítani próbáltam a hőmérsékleten, ám hirtelen minden megszűnt. A tűz, a forgószél, ami körülöttünk volt úgy tűnt el, mint szürke szamár a ködben.
 - Megcsináltam! - vigyorogva felrikkantottam, majd Evillára pillantottam aztán az öregre, aki a tekintetével ölni tudott volna. Kicsit elszégyelltem magamat, talán bele is pirultam. Amint megszólalt, még inkább elpirultam, aztán már a szemeimet is lesütöttem. ~ Elemi mágus vadászok? Azokra is vadásznak, mint az állatokra? ~ - Mi, mi csak...! - nem tudtam mentegetőzni, mert folytatta a mondókáját, aztán csak egy sóhajjal eltakarította a szénné égetett köveket, amiket még nemrég meg akartak volna enni az ott mulatók.
Kétségbeesetten Evillára néztem, fogalmam sem volt arról, hogy most mi lesz velünk. Erősen tartottam attól, hogy a vadászok kezére adnak, vagy elzavarnak minket, ami még elképzelhetőbb volt. Az aggodalmamat igyekeztem eltussolni egy halvány mosollyal.
Az öreg amint visszatért, néhány nyer húst hozott magával, ráadásul megkért, hogy ezeket ne égessem majd oda. Kaptam egy új esélyt. Óvatosan a tábortűzhöz léptem, hogy elég közel legyek a husikhoz, majd a kezeim, most már mindkettőt, tenyerem lapjával a gallyak felé irányítottam. Lehunytam a szemeim, koncentrálni próbáltam, amikor éreztem, hogy képes voltam a tűz kontrollálására, a meleg előtört a kezeimből, ami először pár kisebb lángot idézett elő, utána bukkant fel több és több, persze csak módjával. Sikerült.
- Sikerült! - elvigyorodtam örömben és az öregre pillantottam, majd Evillára.
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. július 19. 18:10 Ugrás a poszthoz

Elemi mágia óra, Evillával. :3


Kaptunk még egy esélyt az öregtől, én azonnal a pislákoló tűzhöz kuporodtam, Evilla pedig mellém. Talán az imént tényleg túlspannoltuk magunkat, ahogy kipróbáltuk azt az erőt, amit erre a kis időre kaptunk. Már nem hallottam a gyerekek kacaját, a fülsiketítő muzsikát. Az emberek csendben voltak, a mosoly és a jókedv olyan hirtelen illant el, mint egy villámcsapás. Ez részben a mi hibánk volt. Majd csak a haldokló tűzre pillantottam, amikor az öreg hozott még nyers húst.
Két kezem a tűz felé nyújtottam, az ujjaim az égbolt felé mutattak. Szépen lassan áramoltatni kezdtem a hőt, a tűz éltetése érdekében, ami egyre jobban kezdett feléledni. Mikor már éreztem, hogy túl magasra hágnak a lángok, kicsit visszább vettem az belőle. Egyre jobban azt éreztem, hogy uraltam a legvadabb elemet, beadta a derekát.
Amikor már úgy gondoltam, hogy a tűzzel nem lesz probléma, az öreg meséjére figyeltem ezután, néha-néha a tűzre pillantva, nehogy az legyen, ami párperccel ezelőtt volt.
- Én sohasem ölnék meg senkit, sem mágust, sem muglit.... - felhúztam mindkét térdem aztán átöleltem azokat, az államat pedig rájuk fektettem, de nem maradhatott ott soká, ugyan is kaptunk teát. Az illata mennyei volt, talán kamillatea lehetett, vagy valami más? Mindjárt a számhoz emeltem a zöld löttyel teli edényt, de a várva várt édes nektár helyett valami kesernyés íz öntötte el az ízlelőbimbóim. Teljesen el felejtettem, hogy nem a jelenben voltunk, hanem pár száz évvel korábbra vitt minket Bert. A teában, amit kaptunk nem volt sem cukor sem citromleve, csak víz és a növények, amiket beletett az agg, nem grimaszolni, na jó, talán egy  fancsali képet bevághattam az első korty után, de utána egyre jobb volt.
Az öreg tovább mesélt.
~ Fegyverek, amikkel ellehet pusztítani az elemi mágusokat? Mi a fenéből készülhettek azok? ~ - gondoltam magamban, viszont nagy némaság uralkodott, az öregen kívül más nem akart beszélgetni velünk, sem mással. Fel szerettem volna tenni a kérdésem, hogy megtudjam miből készült a penge, de valami mocorgás miatt a vadász férfiak egy bokorra összpontosítottak.  Oldalba böktem Evillát, és az orrommal a bokor felé böktem.
- Szerinted ezek azok a szemetek, akikről mesélt nekünk a férfi, vagy csak valami állat? - sajnos sohasem rendelkeztem a mindenlátás képességével úgy, mint a Hyuugák a Naruto című animében, de nem is volt rá szükségem. Jobban szerettem felderíteni a dolgokat. Hirtelen felpattantam, kezemben ott időzött a félig kiivott tálka, aztán az öregre tekintettem, egy komolyabb bólintással próbáltam jelezni, hogy én majd maradok segíteni a vadászoknak. Jóvá akarta tenni azt, hogy elrontottam a bulit a tüzeskedésemmel.
- Lilla, jössz segíteni? - a tekintetemet az öregről a lányra irányítottam, jól jött volna az ő segítsége, mert a levegő, mint elem, az én tüzemmel jó párost alkotott már az idecsöppenésünkkor is.
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. július 22. 22:09 Ugrás a poszthoz

.:Mat-Bál:.
Ruha - Pipőőő


Elmondhattam magamról aznap, hogy igazán kitettem magamért. Déltől segítettem kitakarítani aztán rendbe rakni a nagytermet, hogy minden passzoljon a bulira és még egy rellonos barátomnak -Lucának- is segítettem ruhát választani a bálra.  Reméltem, hogy tényleg eljön, és tudunk majd beszélgetni.
Alig volt másfél óra a kezdésig, én pedig még sehol sem tartottam.  Amint betoppantam az Eridon klubhelyiségébe a szemem elé tárult a puccba vágott diáktömeg. Sosem volt igazán erősségem az alkalmazkodás és az, hogy beálltam a sorba, de most muszáj volt.  Azonnal átfurakodtam a felsősökön és felrohantam az ágyamhoz.
Volt egy hatalmas utazóládám, abból kivettem egy hófehér ruhát, igazán natúr egy textil. Nem volt rajta semmilyen minta, semmilyen fodor, csak annyi extrát véltem felfedezni, hogy a hátam kilátszott belőle, de az is csak a derekamig, onnéttól takart. Elől pedig spagetti pántok díszítettek egy nem túl mély dekoltázst. Amint előkotortam azt a nyamvadt dresszt, végre hasznát vehettem a lebegtető bűbájnak, amit bűbájtanon tanultam. A ruha a levegőben könnyedén libegett, mintha csak egy fogason lógott volna, a szandálomat pedig kikotortam az ágyam alól. Dobozostul. Ezután elsuhantam lecsutakolni magamat, hajat-fogat mostam a hajamat babarózsaszínre befestettem, közben kifestettem a szemeim enyhén, amiatt, hogy minél natúrabbnak tűnjek és ne műnek. Bár a rózsaszínhajam és a septumom nem erről árulkodtak.
Hamar elkészültem, még volt..... mínusz tízpercem. Elkéstem. Mat már biztosan várt engem a találkahelyen, ha csak kínjába el nem indult az Eridon torony felé. Ha nem festettem volna a hajamat talán hamarabb kész lettem volna, de nem. Nekem hajat kellett festenem.
Végül a nagy rohanásban, egy nem túl nőies fékezéssel megérkeztem a páromhoz, akit pár pillanattal ezelőtt szúrtam ki.
-Szijaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa! –visítottam fel, amikor végre bepótoltam a kilométerhiányomat, ami már igencsak hiányzott Madagaszkár óta. – Bocsi, hogy késtem! Nagyon meg várakoztattalak? – felpillantottam a srácra.
Utoljára módosította:Péter Fanni, 2015. július 23. 08:23
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. július 24. 11:11 Ugrás a poszthoz

.:Mat-Bál:.
Ruha - Pipőőő


Késésben voltam. Úgy rohantam a Nagyterem felé, mintha csak az életem múlt volna azon, hogy odaérjek. Amekkora sebbel-lobbal közlekedtem, a ruhám - a sebességem miatt - mögöttem már annyira felemelkedett, hogy vízszintesen szállt a hajammal együtt. Akik pedig az utamba kerültek, azokat fellökhettem, csak amiatt, hogy mihamarább ott legyek a találkahelyen. Mi tagadás, egy mini rózsaszín Hulk voltam.
Amikor megpillantottam a navinés pajtásomat, egy satuféket benyomtam, így már csak a szandálommal csúsztam a kopott márványpadlón, körülbelül úgy nézhettem ki, mint aki snowboardozik. Kiöltözve. Saruban. A márványpadlón.
 Amint megérkeztem, kicsit túl is csúsztam, mint kellett volna, így visszább léptem Mat elé. Azonnal üdvözöltem, a szokásomhoz híven, hatalmas vigyor kúszott az arcomra, a karjaimat kitártam, a hangulat fokozása érdekében. Pár pillanatig csendben álltam előtte, a mosoly az arcomról le nem tudott hervadni, viszont a karjaim leeresztettem, mert már nem éreztem őket. A meglepett fiú, most vagy köpni-nyelni nem tudott, ahogy berobbantam az éterbe, vagy csak összetört benne egy világ, hogy mennyire retardált vagyok. Vártam még egy picit, amikor végre megszólalt.
- Na zsír! - egy megkönnyebbült sóhajjal jeleztem, hogy megnyugodtam.
- Köszi! - jól esett a bókja, még ha nem is voltam teljesen megelégedve magammal. Pici pír is megjelent az arcomon. Még sohasem kaptam bókot senkitől, aki nem az apám. Zavaromban azt a pár kósza hajszálamat hátratűrtem a fülem mögé vissza, oda ahonnan kiszöktek. Talán sikerült lepleznem. Igyekeztem vissza zökkenteni magamat a normális kerékvágásba, így bele karoltam a srác karjába, majdcsak megindultam befelé.
- Hát persze, hogy bemegyünk! Még a végén lemaradunk a végzősök táncáról!- Sikerült. Úgy vonszoltam magam után, mintha csak kötelező lett volna bemennünk.  - Gyere, ne szégyenlősködj! Mutasd meg mennyire is vagy dilibogyó, úgy, mint én! - elengedtem a fiút két levegővétel közt, amíg bátorítottam, majd csak a mutatóujjaimmal a pofimat bökdöstem, csücsörítettem, amit egy bárgyú vigyorral párosítottam.. Csak azért, hogy kicsit nevessen vagy megpróbálja elengedni magát. Viszont a bandzsítást meghagytam későbbre, hátha még jól jön.
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. július 27. 23:12 Ugrás a poszthoz



Huh, hát hazaértünk. Végre. Voltak diákok, akik a pázsitot csókolgatták volna szívük szerint, de nem tették. Meg tudtam őket érteni, hogy miért. Amint kinyíltak az iskola kapui a diáktömeg azonnal megrohamozta a kastélyt, engem pedig nagy csomagjaimmal együtt sodortak befelé az épültbe. Mivel nem sokkal az érkezésem után mentünk kényszernyaralásra, így még nem igazán tudtam mi merre volt. Pár pirosat kiszúrtam magamnak, akik feltehetőleg az Eridon toronyba igyekeztek. Jobb terv híján követtem őket, legrosszabb esetben is csak edzésbe tartottam magamat, a ládám ide-oda cibálása közben.
A tervem bevált, szerencsésen megérkeztem a gólyalakba, ahol eddig is laktam. Ledobtam a ládám a földre a fekhelyem mellé, aztán az utóbbira – ágyamra- vetettem magamat, Hime pedig a hátamra ugrott. Igen, őt is hazahoztam, épp úgy, mint el. Úgy dőltem rá arra a pihe-puha bútorra, mint egy zsák krumpli. Párpercig ott fetrengtünk mind a ketten a pihe-puha ágyban, kellemes felüdülés volt a hálózsák után, ami a táborban volt a sátrakban.
Túl lusta voltam ahhoz, hogy felálljak, és kipakoljak, de sajnos mégis fel kellett tápászkodnom onnét, mert eszembe jutott, hogy szerettem volna kérdezni valamit Lanettától. Hosszas hason fekvés után erőt vettem magamon és felszenvedtem onnét. Kitúrtam a ládámból egy párcipőt, amibe bele is bújtam és elindultam lefelé, Himével a nyomomban. A kis kutya olyan büszkén lépdelt ismét a hazai pályán, mintha csak egy kis hercegnő lett volna.  Azt hiszem, találó nevet adtam a kis dögnek.
Mire leértem a klubhelyiségbe, ahol ott volt a lány is, teljesen elfelejtettem, hogy mit akartam tőle. Akárhogy törtem a fejem, semmi. Legyintettem egyet, azzal az ürüggyel, hogy majd eszembe jut, így ha már úgy is talpon voltam elindultam kifelé, hogy felfrissítsem a memóriámat. Nagy meglepetésemre Laz nézett velem farkasszemet, amikor kiléptem a klubhelyiségből.
Úgy rám hozta a szívbajt, a szemeimet nagyra meresztettem és hátraugrottam, majdnem ráestem Himére.
- Laz' a szívbajt hoztad rám! - kaptam a szívemre, mutatva, hogy majd kiugrott. - Be.. Beteg vagy?  Úgy mosolyogsz, mint én, amikor rá vagyok kattanva valamire. - ijesztően mosolygott, valami nem e világi volt benne, és már az is fura volt, hogy itt volt az eridon toronyban, a festményünk előtt. Ez nem rávallott. Na, mindegy, én örültem neki, hogy itt találkoztunk. - Látom, örülsz, hogy haza jöttünk! - felkacagtam, majd követtem a lányt a vakvilágba.
Addig tekeregtünk hárman a kastélyban, amíg ki nem lyukadtunk az erkélynél. Tökéletes volt a festéshez, és még az időjárás is Lazriellnek kedvezett. Nem tudom, én mindig is jobban szerettem, ha sütött a nap, de ízlések és pofonok.
- Öhm, nem hoztam cuccot. Lusta voltam kipakolni... - szégyelltem magamat, kicsit el is pirultam tán, de amikor egy biztató mosolyt kaptam Laztól, hogy válogassak az ő cuccából, ami kellett azt elvehettem. Az arcomra nagy mosoly húzódott és boldogan vetettem bele magamat a válogatásba. Valami nem stimmelt ezzel a nővel, de nem érdekelt, mindenhogy imádtam. Engem már nem fog magáról levakarni, az már hétszentség!
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. július 28. 00:05 Ugrás a poszthoz



Jó volt látni, ahogy Laz' vigyorgott és jó kedélyű volt. Letelepedtem mellé én is, Hime pedig a lábaimhoz feküdt. Amint a kezembe nyomott a lány egy vázlatfüzetet, fellapoztam azt. Üres volt. Biztos ez volt az a füzet, amit Madagaszkáron mesélt, hogy tele fogja firkálni. - Huhú, én leszek a megrontója a füzetednek! - csillogó szemekkel visszalapoztam, ismét az elejére. Ha már megtisztelt ezzel, hogy én használhattam először, valami nagyon Stepheset kellett bele alkotnom. Így egy örök emléket hozhattam létre Laz' számára.
- Hallod, én annyira bamba voltam, hogy nem sikerült elkapnom a szalmonellát. Nem tudom, hogy csináltam, de amíg a legtöbben a vécét környékezték meg én vidáman bejártam a szigetet, nem is egyszer!- büszkén elvigyorodtam, a teljesítményemen, még ha csak szerencsém is volt, aztán folytattam. - És képzeld, láttam igazi szellemet. Nagyon durva volt és muglikalóz volt, akkor, amikor még élt. Sőt, még a találós kérdéseket is szerette... Láttad volta a fejét, amikor az orrárak kötöttem a megfejtést! –hadartam, majd a dumám végeztével felnevettem hangosan, ahogy visszagondoltam arra a pillanatra. Nem volt semmi az a morcos pofa, amit akkor bevágott.  Mondjuk, tényleg azt hittem, hogy meg fog ölni. - De nagyon is örülök, csak annak nem, hogy mindent elfelejtettem, mi merre is van. Megint azt érzem, hogy egy labirintusban mászkálok. - kidugtam a nyelvem, és rákacsintottam, majd, csak ami jött elkezdtem rajzolni. Én magam sem tudtam, hogy mit, de rajzoltam.
- Mond, benne lennél majd egy kis rosszalkodásban? Vagy csak repkedésben a kviddicspálya felett? Esetleg bemehetnénk majd a faluba is. Azaz… ellóghatnánk! - kacsintottam a lányra, hátha értette, hogy merre is szerettem volna kilyukadni. Hát persze, hogy a játszótérre!
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. augusztus 3. 23:58 Ugrás a poszthoz

.:Mat-Bál:.
Ruha - Pipőőő


Vidáman bevonszoltam a terembe, éreztem, hogy be szeretett volna menni mihamarább épp, mint én. Viszont a partnerem kicsit félénknek tűnt, így feldobtam a hangulatát. Az eredménye az arcán tükröződött, azonnal mosolygott és felbátorodott.
Matbe csimpaszkodva vidáman berobbantunk a Nagyterembe, mi, a MatSteph páros. A szemeim csillogtak, csodálatos volt, főleg, hogy tele volt emberekkel és szólt a zene, no meg már kaja is volt akkorra már.
- Imádom! - csillogó tekintettek kémleltem a helyiséget, majd a fiú hangját hallva rápillantottam.
- Humm? - nagy szemekkel pislogtam rá- Remélem nem, bááááár.... – körbenéztem - tuti lekéstük, a francért kellett nekem annyi bíbelődnöm a hajammal... - morogtam az orrom alatt, akárcsak egy kiskutya. – Na mindegy… - kicsit elszontyolodtam, mert érdekelt volna, hogy ki kivel táncolt.
- Megismerni? Engem? De édi va… - sajnos nem mondhattam tovább, mert közben lejátszásra került az egyik kedvenc dalom, azonnal elkaptam a kézfejét- Gyere, táncoljunk! Ez a kedvenc számom! - makacsul bevonszoltam a táncoló diákok tömkelegébe. Amikor egy enyhén üresebb területre értünk. Ott legalább kaptunk levegőt is, és engem nem kerülgetett az ájulás és a tömegiszonyom sem.
- Bocsi, hogy erőszakosan berángattalak, de nem bírok magammal, csak pörgök és pörgök és pörgök! - felkacagtam, a szemkontaktust megtartva a fiúval. A ritmusra kezdett járni a csípőm és a vállaim. Soha nem voltam valami táncos lábú, sőt, táncolni sem tudtam, így csak a ritmust követve mozogtam. Abban reménykedtem, hogy Mat nem fog kinevetni a béna tánctudományom miatt.
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. augusztus 5. 17:11 Ugrás a poszthoz

Nyeste, Steph & a nagy BUMM.

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy szertárban fogok felrobbanni. Azt hittem mindig is, hogy majd vénszatyi' ként fogok meghalni huszonöt-harminc unokával körül véve egy patentos Bagolyfalvi vityillóban, vagy legalább egy hősi harcban patkolok el. De egy ilyen váratlan és korai elhalálozásról álmodni sem mertem. Itt volt vége ennek a nyomorultul rövid életemnek, persze csak addig hittem benne, amíg a robbanás után ki nem nyitottam a pislogóimat. Éltem. De valami nem stimmelt. Nehezen kaptam levegőt, valami nyomást éreztem a mellkasomon, de ez hamar elillant. Ismét normálisan kaptam levegőt. A teremben úsztunk a füsttől, a szám elé tartottam a bal mancsom, mert éreztem, hogy köhögni fogok. Felültem, és a füstöt próbáltam a jobb kezemmel elhajtani magunk körül.
- Mi a... - amint kitisztult a kép, egy vörös lányt láttam magam előtt, akinek fekete korom díszítette az arcát. Fogalmam sem volt, ki a frász lehetett, életemben nem láttam még egy órán sem. Mondjuk soha nem voltam arról híres, hogy mindenre emlékeztem, csak arra, ami valamilyen úton-módon megfogott.
Nem sokáig bámultuk sokáig egymást, ugyanis azonnal azt kezdtem hajtogatni, hogy „jól vagyok”, utána persze érdeklődtem, hogy a kis robbantgató is jól van-e. Persze amíg vártam a válaszára, ami kicsit nehezen érkezett, így körül néztem. Az a kupleráj, ami a szertárban eszméletlen volt. Minden felborult, pár üveg fiola és lombik, pedig összetört. Remélem nem tartottak itt egy dzsinnt is, mert, ha az kiszabadult, akkor nagy bajban leszünk.
A kis kormos azonnal pakolászni kezdett, nem válaszolt. Szemeimmel követtem, ahogy jobbra-balra cikázott, hogy igyekezett mindent helyre rakni, ekkor jutott az eszembe a dobozom, amit az egyik asztalon hagytam, rápillantottam, de minden rendben volt vele. -hál' istennek- Ő is bele pillantott és egy bánatos kutyapofival bocsánatot kért én pedig elmosolyodtam. - Semmi baj, a lényeg, hogy nem tört el benne semmi sem! De most már áruld már el, hogy miért robbantgatsz a szertárban? - kérdeztem rá ismét. Ám erre már hamarabb kaptam választ, igaz kicsit döcögősen, de válaszolt.
- Áh, értem. De miért pont a szertárba? - valahogy nem tudtam felfogni, hogy miért. De nem firtattam tovább, hisz a lány ismét borult. Ez esetben a székről, a földre. - Vi.. Vigyázz! - nyúltam utána, de nem bírtam elkapni, és a kis vörös már a poros padlón hempergett a vadonatúj talárjában. - Jól vagy? - behajoltam a látóterébe, a lábfejeim előtt volt a buksija, én pedig aggódva néztem le rá. – Gyere, segítek! - azonnal pozíciót váltottam, megkerültem a testét és a kezem nyújtottam feléje, hogy ha szeretné, akkor felsegítem a padlóról.
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. augusztus 10. 19:02 Ugrás a poszthoz

Alízszínü Eper. :3

Ruhaaaaaaa || Zárva vagyunk, gyere vissza holnap. :3

Amikor felvetődött eme csodálatos ötlet a buksimban, hogy nekem a kastélytól  a nem messze fekvő kísértet járta kúriában kell galoppozom, ügyet sem vetettem arra, hogy tényleg előfordulhat egy-két barátságtalan szellem is ott. Tudniillik mindig is rettegtem a szellemektől és a pókoktól, és ahova akkor készültem ott lesz mind két parámból bőven. Igazából úgy voltam vele, ha már Madagaszkárt megjártam, akkor semmi bajom sem eshet majd abban a régi viskóban.
Párpercig azon hezitáltam, hogy kit is kell majd elhívnom magammal, végül arra jutottam, hogy legyen egy random eridonos. Elhatároztam, az első velem szembe jövő háztársamat addig nyaggatom, amíg el nem jön velem szellemeskedni. A klubhelyiségben „elrejtőztem” az egyik fotelben és ott vártam az áldozatomat, amíg be nem sétált a képbe Alíz. A lányra vetettem magamat, leterítettem egy őrült vigyorral és csillogó szempárral. Tuti azt hitte nem voltam százas. Talán még ötvenes se... vagy tízes sem.
Nem sokáig nyekeregtem a harmadikosnak, könnyedén belement. Bevált a tervem. Így hát a földről felsegítettem és letraccsoltuk, hogy mikor és hol találkozunk maaajd. Azután persze spuriztam felfelé a gólyalakba, ahol valami normális göncöt cibáltam magamra, mert azért mackóban mégsem mehettem. Felvettem egy régi Nirvanas fekete pólót, hozzá egy piros-fekete kockás inget, egy fekete rövid gatyát és sötétbarna harisnyát bakanccsal, no meg persze a karkötőket.
Amint elkészültem az órára pillantottam. ~Hoppá idő van!~ Ismét vadul végigvágtattam a folyosón, és kikerültem minden velem szembejövő akadályt.
- Megyeeeeeeeeek! - visítottam, amikor már az erdőnél jártam, és a lányt megpillantottam. Úgy gondoltam, hogy percre pontos voltam, vagy legalábbis nem sokat késtem. Picit pihegtem, mert azért a végig sprintelt ide út nem volt egy laza tesióra. Mire kifújtam magamat, immár szóhoz is tudtam jutni, köszöntöttem az ingén ügyködő leányzót, aztán sovány malac vágtában megindultunk az elhagyatott szellemház felé amperkodni.
Megérkeztünk. Picikét ökölbe szorítottam a kezem, ahogyan végigmértem a hatalmas korhadt ajtókat, persze csak addig, amíg a másik rám nem csimpaszkodott.
- Tutifix, hogy lesznek. De lehet, hogy démonok is vannak, a szellemek mellett, akiket itt ölhettek meg. - gyerekesen elvigyorodtam, így lepleztem a félelmemet és aggodalmamat- Ha lesznek zombik, én tuti elkezdek velük táncolni úgy, mint Michael Jackson a Thriller  klippjében! – felkacagtam, aztán nyomattam pár ismert mozdulatot, amikre még emlékeztem, azért, hogy lássa mennyire is komolyan gondoltam ezt az egészet. Viszont csak amiatt imádkoztam magamban, hogy egy kísértettel se találkozzunk.
- Túl fogjuk, persze csak ha nem találkozunk vérnyulakkal vagy... gyerekszedővel esetleg a jetivel! Mert azok... megesznek.  Nem kicsit, nagyon! Egyébként itt lehet jeti?- értetlenül a lányra is pillantottam, ami közben feltettem ezt a nevetséges kérdésemet. Majd a fejem ismét az ajtó felé fordítottam és lenyomtam a kilincset, ha már én mentem előre. Az ajtó úgy nyikorgott, mint amit még soha a büdös életben nem nyitottak ki, kellett egy kis erő is, hogy egy vékony részt tudjak nyitni magunknak. Amint beléptünk, az előtérben dohos levegő fogadott bennünket. - Itt már vagy háromszáz éve biztos nem volt tavaszi nagytakarítás... - beljebb léptem, hagytam, hogy az eperlány is beszabaduljon mellém. - Ugye.... majd, majd megvédesz pókoktól? - cérnavékony hangon tettem fel a kérdésemet Alíznak, amikor az ajtón beszűrődő fények pont egy termetes dögöt emeltek ki a sötétből. ~Ha az a dög meg mozdul, én tuti ki fogok rohanni ebből a romhalmazból.~
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. augusztus 11. 22:47 Ugrás a poszthoz

A.L.E.X.
Péntek este fél tízkor.


Mivel Madagaszkáron a temetői kitérőm nem igazán úgy sült el, ahogy szerettem volna, így amikor hazaértünk elhatároztam, hogy a helyi temetőbe megyek majd kikapcsolódni. No, igen. Elhiszem, nem tartasz százasnak, se ötvenesnek. Én sem tartottam soha normálisnak magamat, még a varázslóvilágban sem, amit köbö április óta ismerek. Na mindegy.
Amint haza huppant a suli, felvergődtem az Eridon toronyba, mert hát azért le kellett pakolnom meg minden. Akkor terveztem szét nézni a faluban, de Lazriellel találkoztam, így inkább elhúztunk rajzolni és festeni. Halasztottam a tervet. Máig tudtam tolni, halasztani ezt a temetőlátogatást, amíg a ma esti vacsora közben be nem kattant egy ötlet. ~ Mi lenne, ha most vacsi után zúznék el oda? Úgy is péntek van, holnap pedig nincs tanítás, és ha szerencsém lesz, egy prefi-bubus sem fog a falu határánál mászkálni este tíz előtt. Addigra meg igyekszem visszatolni a valagamat a KHba. ~
A vacsi végeztével felcammogtam a toronyba, ahol felvettem a bakancsom, és a megbűvölt fejhallgatómat az mp4em társaságában. Fel voltam szerelkezve, már csak a pálcám hiányzott. Kész. Becsúsztattam a pulcsim ujjába, ami rajtam volt, így ha szükségem lesz rá, elég lesz csak a kezembe csúsztatni. Tökre olyan volt, mint az Assasins Creedben az a rejtett tőr az assasinoknál. Menő voltam. Átvágtam a nyüzsgő klubházon, és lefelé suhantam a bejárathoz, onnan meg a temetőbe.
Az mp4em már javában üzemelt, mire a temetőbe értem. Még soha nem jártam itt, pedig már párhónapja Bagolyfalván tanultam a tanodában, de úgy voltam vele, hogy mindent ki kell próbálni. Egyre beljebb értem a sírkertbe, amikor kiszúrtam magamnak egy üres, jelöletlen sírt. Tökéletes volt arra, hogy elmélkedjek az aznapi vacsoráról, és hogy milyen lehet tündéreket kergetni a víz alatt, esetleg milyen menő lehet szirénnek vagy főnixmadárnak lenni.
Le is dobtam magamat, a fejem követte a dalok ritmusát, lehunyt szemekkel próbáltam elmélkedni az élet nagy kérdésein. A zenén kívül semmit sem hallottam. Csak én voltam, és a zene meg.. a temető.
- A fű, miért fű? Miért nem inkább fú vagy fí?- motyogtam magamban az első kérdésem, ami az eszembe jutott.
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. augusztus 11. 23:30 Ugrás a poszthoz



- Jó' van má', veszek neked másikat, ha túlságosan elcsúfítom. - barátosnémra kacsintottam és huncutul nyelvet öltöttem rá. Megragadtam az egyik rotringot és elkezdtem halványan jobbra-balra tologatni azt a tollszerű micsodát a papíron, egy pár pillanat múlva egy halvány vázlat kezdett kirajzolódni, néhol bele-bele radíroztam, mert egy két vonal nem akart úgy állni, ahogy kellett volna.
Miközben firkáltam, elkezdtem mesélni, Laznak az élményeimről, elhencegtem neki, hogy nem szedtem össze a szalmonellát, és hogy egy őrült kalóz szellemmel szórakoztunk az ősi romoknál a háztársammal. Persze mindezek még a kényszernyaralásunkon történtek.
- Aaaaaa, én nagyon nem vagyok jóban a találós kérdésekkel, olyan egyszerű némelyik megoldása, de én annyira sügér vagyok, hogy egyiket sem tudom megválaszolni. Még jó, hogy nem kerültem a levitába, mert én szerintem valamelyik folyosón aludnék minden éjjel, vagy a nagyobbak közt beslisszolnék a KHba.... Te aludtál már a portré előtt, amiért nem sikerült bejutnod? - kíváncsian vetettem oda lánynak a furcsa kérdésem, mire végre elkészültem végleges vázlattal. A vázlat egy lányt ábrázolt, akinek a haja fel volt kötve két kontyba, és le voltak hunyva a szemei és egy szemgolyós masni volt az egyik kontyában. Nem volt túl művészi, sem túl Stephes. Olyan... egyszerű volt.
- Festék bombákat? AAAAAAAAAAA. Ez jó ötlet! Miért nem mondtad hamarabb? Tudod, mi kell nekem? Vízi lufi. Azt megtölthetném festékkel, amit te finanszíroznál és...- az őzike szempilláimat megrebegtettem a kék arcában egy csábos mosoly társaságában, abban reménykedtem, hogy bele megy az őrültködésbe, amit kitaláltam.. Azaz kitalált-… megdobálnánk pár embert. Lehetne az random emberke, vagy nem szimpi diákok, aztán meg elbújunk és röhögünk. Te, ez az erkély tök jó helynek tűnik! –felpattantam, és körül néztem, kerestem az ideális helyet a bűntény megvalósításához.
Felvetettem még pár együtt lógós ötletet, hogy mit csinálhatnánk majd a közeljövőben, de ő Jó kislány, így valami mást kellett kieszelnem. A repülést.
- Én bármikor repülőképes vagyok, kivéve akkor, amikor alszom, mert akkor nagyon alszom! Mondjuk holnap délután? Az neked jó?- Már rég visszaültem a helyemre, és befejeztem a körvonalat is, így neki állhattam a tónusozásnak.
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. augusztus 12. 00:06 Ugrás a poszthoz

A.L.E.X.
Péntek este fél tízkor.


Már majdnem ott tartottam, hogy a fahangommal kornyikálni kezdtem a dalszöveget. Kinyitottam a pislogóimat, és... mintha valami nem stimmelt volna. A fejem ritmusra mozgatását abba hagytam. Nem elmélkedhettem tovább mindenféle jött-ment hülyeségen ami megfordult a buksimban.
Körbenéztem, több lángocska ott lebegtek a sírok felett, kivéve egy helyen. Ott üres volt. Olyan volt, mintha én körülöttem lebegett volna mind. Kérdőn felhúztam az orromat, szemöldökömet, hogy mégis mi a retek folyt ott. Nem értettem, viszont amikor a lángok már kéken világítottak, tényleg fura volt.
- Mi a szösz...? Most vagy elemi mágus lettem, vagy pedig valaki velem szórakozik. - levettem a fejhallgatót a fejemről, a nyakamba akasztottam, viszont a zenét már lusta voltam kikapcsolni. A lángokra meredtem, próbáltam valami nem oda illőt keresni, de nem láttam semmit.
- Ez a Kész Átverés? Hol a kamera? - felpattantam vigyorogva és elkezdtem galoppozni azon sírok közt, ahol ott pislákoltak az a pici lángocskák. Az egyik lángért már nyújtózkodtam, hogy megérintsem, nem tűnt hétköznapi dolognak.
- Ez nem meleg. De menőőő. Ilyet én is akarok! - pedig tudtam volna ilyen lángokat én is előidézni, hisz ezek ugyan azok a lángok voltak, amiket Bűbájtanon tanultunk. Természetesen szeleburdi fejjel először beszéltem, mint gondolkodtam. A hosszas nyújtózkodást meguntam, felesleges volt ágaskodnom egy buta lángnyaláb után, inkább pattogva elindultam a lánghézag felé, kínácsi voltam, vajon hova akarnak engem vezetni ezek a kis lángocskák.
Utoljára módosította:Péter Fanni, 2015. augusztus 12. 00:08
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. augusztus 12. 14:14 Ugrás a poszthoz

Alízszínü Eper. :3

Ruhaaaaaaa || Zárva vagyunk, gyere vissza holnap. :3


- Nem tudom, hogy micsodák pontosan, csak annyit tudok, hogy olyanok, mint a szellemek, de ezek gonoszak és bántani akarnak minket. - A fejemet vakargattam, megfelelő definíciót próbáltam keresni a démonok megmagyarázására, de mivel én sem voltam valami nagy Paranormál Activity guru, így csak ennyivel tudtam megmagyarázni, hogy "gonosz szellemszerű izék".
- Tudoooooood! Jacko, a pop királya! - Behullámoztam a felső testemmel, mintha csak táncolni próbálgattam volna. - Vagy... nem ismered Jackot? - Na igen, félvérként Michael Jackson neve számomra nem volt ismeretlen, de ugyanezt nem mondhattam el az eperszedő Alízomról. - Majd ha visszaértünk az eridon toronyba, megmutatom neked. Egész véletlenül van az mp4esemen Michael Jacksontól egy-két dal. - Legyintettem egyet mosolyogva, aztán már csak találgattunk, hogy vajon miféle lényekkel találkozhatunk odabenn. Természetesen hoztam a formámat, és jöttem a sületlenségeimmel, amik például ilyenek voltak: gyerekszedő, vérnyúl, medvedisznóember, jeti. Végül is, az eperlánynak is igencsak élénk fantáziája volt, ő sem volt híján az efféle agymenéseknek.
- Három? Na akkor kell valami jeti riasztó bűbáj. Mondjuk..... Jetius disappearus! Vagy... valami ilyesmi! - Mély levegőt vettem, előrébb léptem, megragadtam azt a régi rozsdás kilincset, ami a hatalmas korhadt faajtón díszelgett és megpróbáltam lenyomni. Sikerült, úgy ahogy. Már csak be kellett mennünk. Aha. Az ajtó meg sem akart mozdulni, be kellett lökni, hogy bemehessünk oda. Talán a ház sem akarta, hogy mi bemenjünk. Lehet, hogy félt tőlünk? Az kizárt.
Bent öt méter vastag por állt a padlón és a fehér lepellel letakart foteleken, szekrényeken. Persze ezeket csak Alíz jóvoltából láthattam, mert megvilágította a folyosót a pálcájával.
Az egyik sarokban egy termetes pókszerű dög telepedett meg, már kitudja mióta. Hunyorítva figyeltem, meg ne merészeljen mozdulni. Hosszú másodperceken keresztül figyeltük egymást, ám ezt a romantikus szemezésemet Alíz szakította meg. Majdnem a nyakába ugrottam, amikor felsikkantott, viszont helyette a karjába kapaszkodtam, ablaknagyságú szemekkel sasoltam körbe-körbe.
- Pók? HOL?! - semmit sem láttam, majd csak annyit válaszolt, hogy hozza a haverjait. Nagyon reméltem, hogy az, az ízeltlábú nem volt a haverja, amelyikkel én fél percig szemeztem. A biztonság kedvéért visszapillantottam az említett lényre, hogy a helyén volt-e még. De eltűnt. - Nyhhnn..... - kétségbeesetten nyekeregtem, és most már ténylegesen a lányon csimpaszkodtam.
- Jó, akkor majd én meg... én meg... nem tudom, de viszonozom.. valahogyan. - úgy festhettem, mint egy gyáva kis nyuszi, lényegében az is voltam, mert hát PÓKOK.
Beljebb haladtunk az épületben, én lassacskán elengedtem a lány karját, amiben már elszoríthattam a vérkeringést is. Beértünk – szerintem - a nappaliba, vagy valami ahhoz hasonlóba. - Páncélok! De menőőő! – odarohantam az egyikhez, a mellvértről lesepertem a bal kezemmel a port. - AAAAAAAA... ezt nem akarjuk hazavinni? Olyan jól mutatna a klubhelyiségünkben! - felkacagtam, ahogyan a lányra pillantottam.
Ám valami furcsa kaparászó hangok szűrődtek le a plafon felől és mintha lánccsörgést is hallottam volna fentről. - Ez meg mi a penész volt? - felpillantottam a plafonra, abban a hitben, hogy majd én jól át fogok látni rajta. Haha. Nem sikerült. – Gyere, nézzük meg! - Megindultam felfelé, ez biztos nem pók volt, a pókok soha nem tudtak kaparászni, sem láncokat csörgetni.
Utoljára módosította:Péter Fanni, 2015. augusztus 12. 14:19
Péter Fanni
INAKTÍV


†Lunatic†
RPG hsz: 366
Összes hsz: 3250
Írta: 2015. augusztus 12. 15:05 Ugrás a poszthoz

A.L.E.X.
Péntek este fél tízkor.


Megindultam a lánghézag felé, kíváncsi voltam, vajon mi lehetett arra. Valami sántított, fogalmam sem volt arról, hogy ugyan ki a fene lehetett az, aki megidézte a lángokat.
Mentem, mentem, mendegéltem, amikor már valami már tényleg fura volt. Épp nyitottam volna a szám, hogy kifejezzem a nem tetszésemet, de nem tudtam megszólalni, vagyis, igen, de csak hangokat tudtam kiadni, mást nem. A nyelvem a szájpadlásomhoz tapadt. Ezt már tényleg kiborítónak találtam. Tuti nem voltam egyedül, valaki ott lehetett a sötétben valahol elrejtőzve, mert egy nyelv nem tud csak úgy a szájpadláshoz ragadni.... MAGÁTÓL.
A pumpa elindult felfelé. Jobbra-balra tekintgettem, hogy ugyan hol lehetett az a vicc király, aki belőlem űzött gúnyt. Ám hamar kaptam ismét az áldást. Vagy száz denevér indult meg felém, a fejemre kaptam, és leguggoltam, teljesen a földre kuporodtam, hogy épségben megússzam ezt a szerencsétlen találkozást a kis cukiságokkal. Nagyon cuki állatok a denevérek, de tényleg, csak nem a legjobb időtöltés egy vérdenevér rontást végi szenvedni este a temetőben. A nyelvragasztásom meg egyre inkább kezdett felszívódni.
Fogalmam sem volt mennyi időm lehetett a következő rontásig, így hát a pálcámat a pulcsim ujjából a bal kezembe csusszant aztán az égbe emeltem.
- Lumos! – vége volt a rontásnak, furcsa mód egész hamar, tuti nem egy mestertanonc vagy egy falusi állt a háttérben. Elkiáltottam magamat, mire gyenge fény tört elő a pálcámból. Nem volt elég erős a fénye ahhoz, hogy egy teljes értékű lumos bűbáj legyen, de jelenpillanatban meg voltam magammal elégedve. - Jobban jársz, ha megmutatod magadat, mert, ha én kereslek meg, nem csak a nyelved lesz a szájpadlásodhoz ragasztva! - egy dühös oroszlánhoz lehetett hasonlítani az ordításom. Nekem tényleg sosem volt szerencsém a temetőkben. Ráadásul még hangoskodtam is a temetőben, szép volt, Fanni. Ezért jár a keksz.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Péter Fanni összes RPG hozzászólása (170 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Fel