36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Cornelia R. Knight összes RPG hozzászólása (25 darab)

Oldalak: [1] Le
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2015. március 7. 01:40 Ugrás a poszthoz

Az Áldozat


Olyan más, rettentően furcsa, annyira idegen az új hely számára. Valahogy pár nap alatt csak megrémült a sok furcsán beszélő embertől, mintsem beleszeretett a helybe. Pedig ő maga választotta, ég tetszett is neki a nyüzsgő környezet, most azonban bármennyire sok itt a külföldi diák, iszonyatos egyedüllét fogta el. Se barát, se egy ismerős, se senki. Mindenki jobban járt volna, ha csereprogram helyett elmegy bálnahátvakarónak, vagy krokodilfogmosónak, esetleg hivatásos távolbanézőnek.
Nem feltétlenül az a feladós típus, mégis megfordult már a fejében az évnyitó közeledtével, biztosan jól döntöttek-e a bizottságnál, hogy ő lett az egyik kiválasztott, aki cserediákoskodhat két tanévet, ráadásul magát is meg-megkérdőjelezte abban, hogy miért is a magyar iskola mellett határozta el magát. Nem volt a helynek rossz híre, a szüleivel pedig már leharcolta a dolgot, hiszen számukra sokkal nevesebb iskola lett volna az álom lányuk számára. Túl élhető, csak idő kérdése... ugye?
Elég csendes és nem valami nyitott hozzáállással bandukolt a folyosón maga mellett társával, Ace-szel a huskyval. Egész fiatal egy eb még, nagyon játékos, de legalább annyira szeleburdi is. Azonban jobban aggódik azon, hogy vélhetően eltévedt a kastély rengetegében, mert fogalma sincs hol van és merre menjen. Érzékeli, ahogy nevetve megy el pár nála -gondolja ő- idősebb diák figyelmen kívül hagyva őt. Hát, senki sem kezdhet úgy, hogy egyből szeretik, mint a korábbi iskolájában. Tudja, hogy mindennek oka van, most is így van ez, ha el is tévedt. Lehajtott fejjel megy a kutyus után, aki szaglászva koccan a fejével minden útjába kerülő dolognak, így érkezik egy páncélhoz is, amit addig-addig piszkál, még az borulni nem kezd. Cornelia reflexből kapkod előre, hogy el ne boruljon a robusztus, de nem sikerül megakadályozza. Ez igazán szép volt, mindkettejüktől. Komolyan, díjnyertes bemutatkozás az iskola... valamelyik részén, mert erről még mindig nincs nagy fogalma, hol is van. Egy alkarrész marad a kezében a kapkodásból, azonban a többi része egyenesen borulni kezd az útirányba, ahol még fel se mérte áll-e valaki vagy sem, az eb után kap.
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2015. március 7. 01:44 Ugrás a poszthoz

Az Áldozat


- Ace ne!
Kapkodás, ijedtség és rémület. Nagyon nem jó dolgok történnek a szeme előtt a megérkezésének hibájából. A kutyája által megborított páncél, mint egy nagy paplan takarja be a srácot, aki elterül tőle, de szerencsére nem lesz nagyobb baja. Ő pedig mint egy rakás szerencsétlenség guggol le egyik kezében a páncéldarabbal, másikkal meg a kutyát húzva maga felé, ne tegyen több kárt.
Fejével áldozata felé fordul, egy pillanatra talán a tekintetük is találkozik de a sajátját el is kapja onnan és szomorúan tekint a kutya meg a föld felé. Morcosnak és mogorvának tűnik neki, de ismerősnek is valahonnan. Mintha már találkoztak volna valahol, vagy látta volna, annyira... Amikor hozzászólnak kiesik a gondolataiból, nem értve semmit emeli fel újra a fejét és kezd el hevesen angolul magyarázni.
- Nagyon sajnálom, nem akartam. Elveszem a kutyát. Bocsánat. Fáj valamid, valahol?
Néz rajta végig, sőt egy pillanatra a páncélkéztől megszabadult kezével még felé is nyúl, de megtorpanva visszahúzza. Pedig már az oldalát megérintette. Nem tapogatunk idegeneket, juj, főleg nem így, meg fiúkat. Ez bőven kimerítené a mivel ne ismerkedjünk fogalmát. Csak nem mozdulva térdel le, kutyusát az ölébe húzva és várja, hogy most mit fog tenni a srác, aki egyébként az akcentusból ítélve akár meg is érthette már amit mondott és válaszolhat is neki, ha csak itt nem hagyja. Látszik a kétségbeesés és az elveszettség a hugrás lányon, de úgy tűnik valaki kőszívének ez mit sem jelent.
Közben ismét rátör az ismeretlen ismerős érzése, fogalma sincs miért. Tekintetével az arcát fürkészi, majd mint derült égből a villámcsapás, mondja ki az első gondolatait.
- Claythorn. Terelő.
Nem rémül meg ettől jobban, el sem húzódik, inkább egész halkan, tényként közli a dolgot, miközben a kutyát magához szorítva öleli meg és így néz vissza a másikra, hogy vajon elmozdulnak-e, vagy tényleg nagy bajt csinált.
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2015. március 7. 01:52 Ugrás a poszthoz

Az Áldozat


Ráemeli tekintetét, ahogy megismétli nem éppen kellemes és boldog hangon kutyája nevét, nem is érti pontosan miért, de az biztos, hogy az ölelésében lihegő négylábút nem engedi bosszúra szomjas csúnya nagyfiúk karmai közé. Bár az eb még fogékony az új emberekre és nem morogná meg, fordítva ebben nem biztos annyira így első ránézésre. Vannak kedves fiúk, meg aranyosak. Na ők nem így néznek az emberre.
- Ace. Talán baj?
Bár megerősítést nem kap, el tudja képzelni, hogy nem úgy érzi magát, mintha felhőkön pihengetne, sőt, ez egészen valószínű . Hálát adhat mindennek, hogy tényleg nem egy ájult fiú mellett kell térdeljen és azon gondolkodnia megölte-e szerencsétlent a bénaságával. Szürkésbarna szemeivel azonban a kezdeti rémülethez képest megint rá mert nézni, de inkább csak még jobban zavarba jött attól, amilyen reakciókat kapott, semmint megnyugodott volna, hogy rendben lesz minden. Még a hangszínből se ezt tapasztalta, de ha nem kell segítség, hát nem fogja erőltetni.
- Igyekszem nem csinálni ilyet többet senkivel.
Ha eddig nem tűnt volna fel a kiprovokált zavara, hát a hangja megremegéséből biztosan ki fog, bár tagadhatatlan szép az a mosoly, amit felé villantanak, de inkább azzal foglalkozik, hogy Ace-t letéve, aki szépen lefeküdt így mellé, elkezdi a kisebb darabokat a páncél volt helye felé pakolni, hogy a másik volt roxfortos is fel tudjon kelni, meg más se essen persze hasra. Nem titkolt célja, hogy így nem kell annyiszor ránéznie sem. Kínos egy momentum ez, nem normális csak úgy dolgokat borogatni emberekre random módon.
- Navinés? - Ismétli meg kicsit hitetlenkedve, a processzor még dolgozik a dolgon, de összerakja, hogy igen, ez az új háza és a fiú a Hugrabugos otthonára gondolhat. – Hugrabug. Csak átmenetileg Navine.
Közli félvállról a dolgot, ahogy rápillant két darabka elpakolása közben, aztán közelebb csúszik, hogy segítsen neki letolni a lábairól a további súlyos alkatrészeket. Igazából ezúttal kicsit rajta is ragadnak a tekintetei, sőt, még el is mosolyodik, bár nyilván az első mondatok óta egy érett piros almára hasonlít az arca, de már annyira nem takargatja zavarát.
- Igen, igazán jó újra látni, itt is terrorban tartod az embereket?
Igen, picit talán próbált beszólni kisebb-nagyobb sikerrel, de ebben nem olyan jó, ő túl kedves és aranyos ahhoz, hogy ezeket véresen komolyan gondolja. A látványos arcsimításra megforgatja a szemeit, aztán ahogy a páncél lábát arrébb tolja véletlenül biztos benne, hogy egy hangyányit meg fogja ütni a térdét, de közben bájosan elmosolyodik felé, majd megint csak elkapja tőle a tekintetét. Nem illik kinevetni a másikat, kedves Jeremy.
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
[zárt]
Írta: 2015. március 7. 02:02
Ugrás a poszthoz

Elliotka


Már pár órája zötykölődik egy vonaton és nagyon nem élvezi. Nincs ellene az utazásnak természetesen, de frusztrálja az egész. Talán izgul, igen, ez lehet az oka. Nem sokkal az évnyitó előtt, pontosan két héttel korábban érkezik meg Bogolyfalvára, hogy birtokba vehesse két évre új iskoláját. Hát, meglátjuk mit tartogat neki Magyarország, és mennyire lesz élvezetes ez az időszak. Fél még mindig a nyelvi nehézsége és az ismeretlenek miatt, de ami leszállás után várja, az azért pozitív mindenképpen.
Elliot. Az unokabátyja ugyanis évekkel korábban került át a Roxfortból ide. Ott anno egy év jutott nekik a közös iskolás mókából, de az legalább jó volt, itt azonban most újra lehetőségek tárháza nyílt meg. Cory számára leginkább abban, hogy van egy biztos pontja azért. Lehet, hogy kicsit jobban rágörcsölt az érkezésre, mint kéne, de ahogy a két hordozóban durmoló kutyusra néz elmosolyodik és kifújva a levegőt hátradől, hogy a maradék úton pihenjen még egy kicsit, hiszen hosszú napja lesz még.
Fa, bokor, mező, domb, és kezdődik elölről a felsorolás. Ez a rendkívül változatos vonatkilátás gyönyörködteti, miközben az elsétáló kalauz jó hírrel jön, negyed órán belül befutnak a bogolyfalvi vasútállomásra. Lassan szedelődzködni kezd, az elővett könyvet az útitáskájába csúsztatja, felveszi a kardigánját, majd a kabátját is maga mellé teszi, hogy amint megállnak, felvehesse azt, hiszen március végén is elég hűvös még az időjárás.
Utolsó aggodalmai akkor tetőznek, mikor hangos füttyel besiklanak, és elkezdődik a leszállás, ő meg mint anyakacsát vesztet kicsike totyog az állomás közepén a két hordozóval, az utazóládájával és a kézipoggyászával.
Hol van Elliot?
Igen, megfordult a lányka fejében, hogy elfelejtették, hogy ő a béna és nem ismeri fel, hogy rossz helyen szállt le, de még az is, hogy direkt szívatják, és mindjárt haza kell mennie. Hű. Eddig sose tapasztalta magán ezt a túlaggódást, de most igazán elveszett szürkésbarna bambiszemeket mereszt maga elé, amolyan "elvesztem, valaki vigyen haza" segélykéréssel. Nem igazán akar egyedül nekiindulni, főleg úgy, hogy most is számára ismeretlen nyelven karattyolnak körülötte és még egy férfi is megszólította, de inkább odébb állt tőle.
Utoljára módosította:Cornelia R. Knight, 2015. március 7. 02:06
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2015. március 7. 02:03 Ugrás a poszthoz

Az Áldozat


Jó kis név hát, ezt Cory is pontosan jól tudja, de ettől még pillanatig sem lett nyugodtabb és nem érezte úgy, hogy akár ő, akár a kutyája teljesen rendben lenne a fiú gondolataiban. Lehet, rosszul gondolja, de jó megfigyelőként azért ezeket még ő is kiszúrja, ha mélyebbre nem is tud jutni. Figyeli, még mosolyog is, ahogy a kutya szaglássza, majd pedig nyalogatni kezdi a másik kezét, oda akart nyúlni, hogy elhúzza, hátha harapna az eb, de kicsit lefagyott a lányka így hagyta a dolgot. Lassan dolgozza fel a szerver az információkat, no.
- Nem? Majd csinálok belőle azt. Kérsz esetleg még egyet? Ma akciós, tudod… Egyet fizetsz, kettőt kapsz.
Karba font kézzel tekint rá, majd a kutyára, de inkább azon dolgozik, hogy elkerüljön innen minden és mehessen a dolgára mindenki, kezdi úgy érezni, hogy elég volt neki mára ennyi negativitás, meg amúgy is, ha szerencséje van nem kell többet lássa, és a jelenlegi vörös feje sem tér vissza jó hosszú ideig többet. Egyébként nyilván nem bonyolult őt zavarba hozni, azonban a megszokottnál is jobban és gyorsabban sikerült ez, ami nagyon-nagyon zavarja.
- Bután hangzanak, meg az évfolyamok is. Az emberek meg… egy szót sem értek abból, amit beszélnek hozzám.
Panaszdélutánunk itt zárul nagyjából, hiszen nem tervez nagy lelkizésbe fogni, egyébként se tartozik Jeremyre a maga kis szerencsétlensége, meg az se mi van vele, meg úgy semmi. Otthon se áll le beszélgetni hozzá hasonlóakkal. Jó messzire kerüli, és igyekszik arra koncentrálni, amire kell neki. A nagy igyekezetéből csak az zökkenti ki, mikor szeme sarkából látja mit művel a kutyával a fiú. akkor leülve sarkaira kérdően tekint rá, hogy ez most mire jó?
- Pff… ilyen embereket beengednek ide? Gonosz vagy és rossz.
Azzal eltolta az utolsó darabot is, amit elbírt a sarokba, majd kezeire támaszkodva felállt és összeütve tenyereit leporolta magát is. Odaballagott a rellonoshoz, majd a mellkasához hajolt, közben ránézve még mindig kicsit zavarban és leemelte a kutyáját, közben bárhogy igyekezett nem tudta elkerülni, hogy ne kelljen hozzáérnie, ahogy kezét a kutyus hasa alá csúsztatta. Gyors mozdulattal emelte magához, aztán felegyenesedve nézett le rá, az ebet meg úgy ölelve magához, saját tulajdona ként, mintha tényleg féltené tőle. Bár a kutya láthatóan nem ellenezte az előbbit.
- Biztos ne segítsek?
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2015. március 7. 15:36 Ugrás a poszthoz

Claythorn


Az utóbbi napjai sokkal gyorsabban teltek el, mint várta volna. A berendezkedés és az új helyen eligazodni nyilván nem egyszerű, de a háztársak egész rendesek, tényleg mindenben próbálnak segíteni, sőt sok olyannal is összefutott, akivel még egy-egy szót váltani is tudott. A kezdeti félelemhez és izgalomhoz képest most a higgadt boldogság ül az arcán, ahogy mosolyogva vezeti pórázon Acet végig a Fő utczán maga mellett, miközben a kirakatokat nézegeti, meg a boltokat és az embereket. Furcsa számára, hogy ide mennyire könnyedén lejöhetnek olykor a diákok, és sokkal többször van alkalmuk is rá, mint nekik volt otthon ilyenre.
Furcsa, új, különleges, de jó.
Az első élményei eddig elég vegyesek, Elliotnak nagyon örült, úgy érezte ez kölcsönös is, ráadásul ő is egyből segített a kezdeti elveszettségén. Legalább a házba már nem egy rakás szerencsétlenségként mutatkozott be, aki napok óta az állomáson bolyongott, mire valaki felkísérte. De ilyen is kell az életben, no. Egyébként is, nem Connie lenne, ha nem csinált volna magából már így is hülyét az elmúlt 5 napban. De hamarosan itt az év eleje most már, így nem lesz ezen aggódnivaló, ha majd leköti az iskola rendesen, akkor kevésbé lesz ideje mások előtt bénázni, vagy másokat hozni kellemetlen helyzetbe.
Szóval igen, Claythorn. Mert ugye lánykánk a keresztnevével nincs még tisztában az illetőnek, de mondhatni hatásos belépővel derült fény korábbi ismeretségükre. Tagadhatatlan, hogy belefészkelte magát a gondolataiba, ráadásul ahogy Acere néz, a kutyus szemei is felidézik benne a korábban történteket. Kérem szépen, így van lehetősége arra az embernek, hogy önmagát is zavarba hozza. De Az eb csaholása újra figyelemre készteti őt, le is hajol hozzá, hogy megsimogassa kicsit, a kiskedvenc pedig egyből hátára veti magát és játékosan kapja el mancsaival a lány kezét, aki csak vigyorog rá. Aztán felegyenesedve megáll a cukorkabolt kirakata előtt, ahol ki ne tette volna? Ace tovább hempergett még kicsit a földön, így egyelőre ő se akart tovább állni, hát az üveg felé fordulva ácsorgott ő is kicsit visszatérve még a korábbi mély nyomokat hagyó emlékeihez.
Biztosan kék-zöld foltos szegény srác.
Utoljára módosította:Cornelia R. Knight, 2015. március 7. 15:40
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2015. március 7. 20:53 Ugrás a poszthoz

Claythorn


Egy-egy széllöket söpörte ki, majd vissza arcába a kósza tincseket, miközben látta magát visszatükröződni a kirakatban, de csak pár pillanatig, mert utána már a különböző cukrokat nézte, aztán pedig Ace-t aki a lábához kucorodott aztán heves pattogással jelezte, hogy játszana. A kicsike jóval több odafigyelést igényelt, mint amire számíthatott Cory, mégsem bánta, hogy ilyen kis akaratos, hiszen szívesen foglalkozik vele, bár most a gazdi is hasonlóan izgatott volt az új hely miatt, mint az eb. No meg pontosan olyan volt most ő is, mint Ace a lasztijával, hogy nem tudta kiverni a fejéből. Neki is szöget ütött valami a fejében. Valaki.
Mintha az ördögöt festené ilyenkor a falra. Ijedten rezzen össze, kirázza a hideg is a hangtól, de az ijedtséggel fordítottan arányos érzettel. Fogalma se volt, hova tegye ezt, de nem is volt képes most ezen gondolkodni. Nem oké itt valami, de egyelőre a helyzet kezelése és nem a reakciója leplezése kell, hogy megtörténjen.  Fél lépést arrébb megy, hogy megfordulva lehetőleg szembe kerüljön a rémisztgető illetővel, akiről látva a maguk tükörképét a kirakatban, pontosan tudta kicsoda.
- Te mindenhol ott vagy?
Néz rá fel, na nem magasztalásból, csak éppen nincs nála létra, hogy ezen hátrányát leküzdje. Próbált a helyezkedésével távolságtartó lenni, a múltkori akcióját se díjazta a volt mardekárosnak, sőt, ahogy eszébe jut, már érzi, hogy halvány pír már ott van az arcán, de nem lett még vörös. Bár ez mellette úgy néz ki idő kérdése. Hogy képes valaki így zavarba hozni egy embert? Bosszúsan pillantott fel rá, miközben bal kezével maga előtt megfogta jobb könyökét, mintha csak védeni akarná magát, bár inkább alap reakció volt.
- Fáj még?
Érdeklődött, ha már úgy hozta a sors és ez legalább őszinte volt, ha már a viszontlátás öröme kimaradt a repertoárjából. Bárhonnan nézzük, már Cornelia is tisztában van vele, hogy a másik biztosan élvezi a piszkálását, de naivsága még hagyott benne hitet, hogy nem szándékosan teszi, mert olyat mért tenne bárki? Idilli lenne, ha ez igaz lenne. Leginkább nem túl feltűnően nézett az arcára többször, mintsem állandóan de most nem nagyon van pótcselekvés, mint a folyosón volt a pakolás.
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2015. március 8. 13:40 Ugrás a poszthoz

Jereeeemy


- Hát igazán abbahagyhatnád, mert ijesztő vagy.
Cory meg nagyon őszinte, mert hát minek járná körbe a tényeket jelenleg. Persze van, amiről nyilván nem beszélne, de hazudni nem fog, az nem jó dolog, és így nem is olyan, amit megtenne. A kimondott szavakkal gyakorlatilag nem is ellenezte a társaságot, csak annak megjelenési módját vitatta, így igazából ebből bármit le lehetett szűrni, attól függ ki és mit akart meghallani belőle. Komoly arccal meredt rá, aztán kezdtek visszalágyulni a vonásai, bár a közelség még mindig ellenség volt számára.
- Te sem vagy acélból, nem kell úgy tenni, mintha nem fájna ám. Ugye tudod?
Tekintett rá egy félmosollyal, egy ideig kivételesen még állta is a tekintetét, de aztán jött a szokásos frász és inkább körülnézett az utcán, főleg mert éppen elhaladt mellettük valaki, aki jól meg is nézte őket. Inkább eltűrte a haját és Acere nézett lefelé úgy beszélt tovább, bár a célszemély nem ott volt, ahová nézett.
- Nem is mind jó, de van, ami igen, meg elvileg boldogabb lesz az ember tőle.
Igazából ez egy hatalmas és téves közhely, lánykánk is pontosan tudja, ez maximum pszichikailag van így, hogy jobban érzi magát az ember, ha ilyet fogyaszt, ugyanis, aki kizárólag csokival kívánja jobb kedvre deríteni magát, csúfos kudarcot vallana egy táblától például. Igaz, hogy a szerotoninhoz hasonlóan hat idegrendszerre, mégis több tonnát kellene elfogyasztani, elég rövid időn belül ahhoz, hogy ettől derüljünk fel. De azért z édesség jó dolog. Majdnem annyira, mint egy kiskutya, vagy a repülés, vagy… még biztos sok dolog.
- Azt hittem a keresztneved túl személyes ahhoz, hogy tudják az emberek, legalábbis a futó ismeretségünk alatt se tudtam meg, nem hiányoltam.
Ó, dehogyisnem érdekelte, bár hiányérzete nem volt mihez, ez tény. Közben jobban rákapott a szél is, bár ez őt annyira jelenleg nem zavarta. Náluk amúgy is rengeteget esik, szinte mindig hideg van, elég jól akklimatizálódott itt. Náluk ez elmenne egy korai nyárnak is.
- Miért számít a híred annyira? Annak tudta nélkül is látszik, hogy olyan… olyan vagy, amilyen. És ne vágj ilyen arcot, kérlek.
Pontosan az, akivel szóba sem kéne állnia a két év alatt itt, messziről ki kéne kerülnie és biztosan csak a bajt hozza a fejére, mégis már másodjára sikerül belé botlani. Közben azért némileg sikerült magán újra bátorságot venni és ránéz, nem pirul tovább, de a kezdeti még ott ül azért az arcán.

Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2015. március 8. 23:03 Ugrás a poszthoz

Jereeeemy


Nem válaszol, szinte azonnali némaságot fogadott a témában a kijelentése után, mert pontosan érezte mi fog ebből kijönni. Ennek pedig nem akart a részese lenni, vagyis nem akart rá őszinte választ adni. Ó, rejtegetünk, rejtegetünk? Sosem. A sóhajtáskor ráemeli tekintetét, de az előző témát úgy ahogy volt, végérvényesnek tekintve ugorja át.
- Megbizonyosodni? – kérdezett vissza, már majdnem felháborodva. – Szeretnéd, ha megint rád borítanék valamit? Vagy térdeljek a lábadba?  Vagy nézzem meg kék-zöld vagy-e? Nem, köszönöm.
Rázta meg a fejét is egyértelműen jelezve ellenállását, sőt, még ki is tartotta kezeit maga elé, kicsit hátradőlve. Esze ágában sincs javasasszonykát játszani, főleg nem az utca közepén, nem ilyen okból, nem vele, senkivel leginkább. Már a gondolat is kellemetlenül hangzik számára, aztán még a megjegyzés is, hogy valami a másik szerint nem stimmelt, mikor visszavette a saját állatkáját.
- Furcsa? Mégis mi? Csak visszavettem, ami az enyém, semmi egyéb nem történt.
Ehhez pedig kifejezetten ragaszkodik a saját idilli kis elképzelése szerint, amiben éppen a sárkánnyal alkudozik, hogy kijusson a fogságból és kereshesse tovább a maga sárgaköves útját, hogy aztán majd a tornádóval hazajuthasson. Mesekavalkád egyenesen Cory gondolataiból. Közben persze a kirakatot, meg magát a boltot szemlélte belülről a helyzettől függetlenül egy halvány mosollyal magán, egészen addig, amíg megint az illetlenséget feszegetve a személyes terébe nem került a kedves rellonos. Nem mert felé fordulni, mert ahhoz túl közel volt, még… bele se gondol inkább, a fogai között halkan préseli ki, mosolyogva, mintha a világ legkönnyebb dolga lenne a választ. Holott odabent reszket, remeg és frusztrált is.
- Nem, egyébként a kedvenc nassolnivalóm a sóskeksz, de ha itt kell valamit választani, akkor az a medvecukor, amit éppen a szőke fiú pakolgat.
Nem húzódott el, csak a lehető legkisebbre próbálta magát nem túl feltűnően összehúzni, hogy még a válluk se érjen össze. Nem kedveli, nem szereti, nem tetszik neki ez a helyzet, ő meg tréfát űz belőle, ami nagyon nem kedves Cornelia számára, mégis valami miatt még csak nem adta fel és hagyta faképnél Jeremyt. Biztos túl türelmes. Természetesen. Megrántotta a vállát aztán ránézett és úgy felelt.
- Az lehet, de ez engem nem érdekel. Azt hittem több van benned ennél, Jeremy… Tévedtem, megesik.
Azzal ki is lépett az eddigi ácsorgásból, láthatóan Acenek is mehetnékje volt, de valamiért nem sietett el csak lassú léptekkel indult meg előre, amikor pedig a fiú a háta mögé került mosolyogva hátrapillantott, vajon van-e még valami zavarba ejtő dolga mára, vagy innentől keres más megfigyelhető célpontot, mert nem volt elég érdekes és buta hozzá.
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2015. március 9. 21:08 Ugrás a poszthoz

Jereeeemy


- Azért már bocsánatot kértem, nem volt szándékos, na.
Néz rá bűnbánóan, ismét, pont úgy, mint akkor, ott. Tényleg rosszul érzi magát, vagyis inkább kellemetlenül ettől, ellenben sajnos megtörtént és nem tud ezzel mit kezdeni. Mondjuk legalább történt vele valami, bár azért nem így akart bemutatkozni senki előtt. Nem egy közveszélyes alkat, bár megesik, hogy valamiben bénázik, vagy bizonytalan, esetlegesen menekül előle. Erre a helyzetre mintha az utóbbi lenne igaz valami megmagyarázhatatlan okból. De még Merlin se akarja a kegyeibe fogadni és segíteni neki, mert megint összefutottak, igaz?
- Örülök, hogy tisztáztuk.
Mosolygott rá, és gyakorlatilag szinte láthatóan seperte be gondolatait a szőnyeg alá, pedig ő is tudta, hogy miről van szó, és még azt is tudta, hogy ezt a másik is jól tudja. De bonyolult ez a dolog, ideje lenne, ha nem csak minden második mondatát merné kimondani őszintén. Talán, majd.
- Én is csak a mesék gonoszainál láttam olyan leírást, hogy nem szeretik az édességet.
Vagy éppen belülről keserűek, ha kívül helyesek is, de pontosan érezte azt, hogy ezzel kellőképpen kinevettetné magát és nem amiatt, merthogy a mesékkel van elfoglalva, sokkal inkább azért, mert Jeremy kedves valószínűleg csak annyit tudatosítana ebből, hogy „helyesnek” van titulálva. Amit tulajdonképpen jogosan is vehetne magára, de ez már egy alapgondolattal ellentétes dolog.
A vak is látta, hogy nem azt a papírformát hozta, amit elvártak volna, így sikerült Jeremy rendszerében is zavart kelteni, vagy olyasmit, amitől elégedett ugyan nem lett, de annak örült, hogy nem ragadt a korábbi helyzetben. Fogta Ace pórázát és szépen lassan elindult előre, tovább az eredeti útvonalán begombolva jobban a kabátját.
Nem számított semmire, bár kicsit valahol remélte, ha már annyira követhetnékje volt eddig, hogy vele tart tovább, egyedül még sem lenne olyan jó átszenvedni ezt a két évet, valahol el kell kezdeni az ismerősgyűjtést. Még hátra is pillantott, de aztán csak zsebre dugta kezeit és szépen lépdelt a kutyus után, aki nagyon élvezte az új illatokat, a helyet, minden elé akadó botot. Legalább kettejük közül valakinek egész hamar sikerült kiszúrnia a jó dolgokat is itt, egyelőre Cory nem áll ezzel ilyen jól.
Bár semmi sem biztos, igaz?
Nem is sok ideig maradt magára, mert mire a gondolatokból oldalra pillantott már megint a rellonos beszélt hozzá, de egészen meglepte őt.
- Szerintem lehetünk barátok, nem vagy te olyan rossz ember.
Mosolygott rá aranyosan, majd megemelte a vállait, aztán visszaeresztette. Tényleg így gondolta, rendben, egész sokat hallott már róla és tudott, de leszámítva a stílusát eddig őt tudtával nem bántotta az apró zavarokozáson kívül. A szemeit rajta is felejtette egyébként, a pórázt fogdosó keze pedig el is indult Jeremy keze felé, hogy odaadja neki azt, persze ha visszautasítja sem lesz szomorú. Annyira.
- Olyan jól kijöttök úgy is, ha már baj volt, hogy levettem rólad megszakítva az ismerkedéseteket.
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2015. március 11. 17:04 Ugrás a poszthoz

Jereeeemy


De igen. A mesében nem javulnak csak úgy meg a gonoszok, főleg maguktól nem, és aki valaha csinált már rosszat, bántott másokat, akár csak szavakkal is, az igenis ebbe a kategóriába tartozik. Bár mindig vannak jótündérek, akik segíthetnek jó útra térni, de az alapokon ez nem változtat: van a jó és a rossz, olykor megesik, hogy ez a kettő vonzza egymást. Lehet valami abban az ellentétek összetalálkoznak dologban, ettől még továbbra is fenntartásai vannak és valami zavarja Jeremyben, bár tényleg tagadhatatlan, hogy azért élvezi, hogy itt van vele.
- Akkor nem is gonosz igazán, csak azt mutatja.
Hisz ebben, mert az olyan mesés és aranyos, meg mert egyszer bári megtörténhet, nem? Mármint majd biztos lehull az ilyenekről a lepel, jön a cuki oldal és akkor nem lesz kérdéses az, ki a gonosz, ki pedig nem az. De ez túlmutat minden mesén, hiszen abból nem születik barátság, meg semmi, szóval ideje lesz Corynak összekapnia magát, és bár nem érzékeli még teljesen, hogy a rá kivetett háló szórakoztató célú, jobb óvatosnak lenni, és inkább realistán nézni, nem reményekből várat építeni bármi köré. Mondjuk egy barátság miatt.
Ez annyira rendes dolog, mármint ők alapvetően támogatják egymást, sokat beszélnek, nevetnek együtt, elmennek mondjuk kirándulni a többi barátjukkal, vidámak, mosolyognak egymásra és ennyi talán. A rellonosban is biztos van erre potenciál ha felajánlotta, meg miután otthagyta nem morgott és vonult el ellenkező irányba.
...sőt, még utána is jött. Ez azért érdekes egy dolog, nem nézte ki belőle, valahogy azt várta, még ha belül remélte is az ellenkezőjét, hogy megunva a dolgot elmennek másfelé és ennyi volt a délután fénypontjának. Mert hát lássuk be nem igazán telik még sehogy az ideje eddig itt. Pakol, ismerkedik a hellyel és ebben ki is merül a napi tevékenység egyelőre.
- Az előző tanévben kaptam Őt, szóval annyira még nem vagyunk összeszokva, meg egyből új hely neki is, biztos ő se érzi még túl jól magát.
Mosolygott rá, ő őszinte volt és tényleg szívesen beszélt és hallhatóan sokkal nyugodtabban és zavartságát is leküzdötte valamennyire már. Figyelte, ahogy néha nekilendül Ace és nagyobbat ránt a pórázon, majd megáll és a szokott módon veti magát hanyatt ugatva párat. El is vigyorodott ezen egy pillanatra, de aztán leguggolt hozzá és felvette. Érdekes látvány lehet, ahogy a Jeremy kezében lévő póráz egy lánynál ér véget. Hm.
- Jajj te, elég volt mára? Igen?
Miután kicsit kibeszélgette magát, mint valami óvodás, odagyalogolt a fiúhoz, hogy elkérje a pórázt, vagyis vissza, hogy lassan elindulhassanak vissza a kastélyba, legalábbis a maguk részéről, a rellonosnak nem ismerheti a terveit.
- Talán örültem neked...
Utalt vissza még az első mondataikra mosolyogva, ahogy karjaiban a kutyussal lépkedett.
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2015. március 20. 19:07 Ugrás a poszthoz

JerJer


Conniet teljesen elvesztettük. Szem becsuk, hallás megszűnik, elme kinyílik és csak a felhők, meg a lebegés. Milyen aranyos? Á, ennyire nem lett furcsa még a helyzet, azért még nem lebegett méterekkel a föld felett, bár nagyon is beleégett a mai nap. Olyat élt meg, kapott, ami azért hatalmas löketet adott neki a "meg tudom én ezt a helyet kedvelni" projektben.
Bár voltak aggályai természetesen, amik be-bekúsztak a képbe. Nem érezte magát otthon, idegen volt neki minden, és ellenséges is. Nem tudta kiverni a fejéből a pillanatot, ahogy megnézték mikor leült az itteni háza asztalához és nem tudták őt hová tenni. Ettől is menekült el máshová... Máshol kötött ki.
A szobatársai a gólyalakban nem sok mindent érzékelhettek a lányból azon túl, hogy folyamatosan vigyorgott, néha oktalnul kezdte el szorongatni és ölelgetni a kutyusát és kétségbeesetten pattant föl ebből az állapotból két-három óra után, hogy úr isten, mennyi az idő. De az átöltözés és gondolkodás azon, hogy ez most csak valami találka, vagy több, vagy kevesebb, ha már így alakult, vagy csak ő lát bele túl sokat, esetleg keveset. Végül nem is bonyolította túl felvett egy bézsszínű szoknyát, egy vastagabb sötét harisnyát, magassarkút, mert azt általában hord, tekintve az eddig produkált 162 centije nem ad túl nagy előnyt, fogott egy szövetkabátot meg a sálját, aztán lerobogott a klubhelyiségbe, ahol a ráköszönő társainak zavartan intett vissza. Hát, nem szokása nagyon ilyenkor mászkálni, sőt semmi olyan közelében lenni, ami tiltott lehetne, aztán most nézzük meg ezt a teremtést, éppen mit csinál.
Kilépett a portrén, ahol bevárta a rellonost, hogy aztán mellette lépdelve, eleinte csak csendesen hallgatva őt, torkában dobogó szívvel mosolyogjon. Szerencsére azért hamar megtört a jég, amin maga is meglepődött, de mire leértek már nem érezte magát annyira különösen.
Beérve Jeremy után lépdelt, leült, aztán megszabadulva a kabáttól és a sáltól pillantott a kínálatra.
- Háát... - Forgatta maga előtt kicsit az étlapot, aminek nagyobbik részét el olvasni se tudta, de nem akkora probléma, fő a rögtönzés, nem igaz? - Mondjuk ehetnénk valami kis falatkákat, azok mindig finomak. Mármint, ha nem szereted nem muszáj.
Lépett vissza a már majdnem határozottból a hárítsuk át a döntést másra fázisba, még Jeremyt figyelte meg a helyet szemlélte, miközben elmosolyodott a kérdésen.
- Nincsenek, egyedül vagyok, ár apu szerint jól van ez így. Neked? Valamiért olyannak tűnsz, akinek nem is egy van.
Kérdezett vissza ténymegállapítva, aztán elhallgatott, bár látszólag egyébként belépésük óta motoszkál kérdés a fejében, de kivár még vele kicsit, legalábbis amíg választ kap. Egyébként tényleg érdekli, mert azon túl, hogy a fiú most lett mestertanonc, milyen híre volt otthon, meg hogy volt prefektus, nagyjából tényleg nulla az ismerete.
- Gyakran jársz ide? Mármint... gyakran hozol ide... barátokat?
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2015. március 21. 01:32 Ugrás a poszthoz

JerJer


Egészen sokáig bizonytalankodott magában, jól döntött-e, hogy eljött, aztán jó ruhát választott-e, megfelelően beszél-e, és még számos felvetülő idevágó aggodalom teret próbált nyerni nála. De szerencsére nem hatalmasodott el felette, hanem egészen hamar feloldódott és még nevetni is tudott, határozottan kellemes hangulatban ült le az étteremben.  Jó illatok, meleg színek és nem túl nagy tömeg, tökéletes volt a maga módján.  Talán erre mondják, hogy jó időben van a jó helyen.
- Kérlek. – Kicsit zavartan nézett fel rá és adta fel az ételek kibogarászását is egyúttal. Hát, ötlete volt, de elképzelése sem volt amúgy mit tartalmaz a hely konyhája. – Az nagyon finom! Mármint, szeretem a dínófalatkákat. Ehetnénk azt…
Nem volt az a lány, aki próbálta volna ráerőltetni az akaratát bármire, de ha valamiért oda meg vissza volt, vagy tényleg örült volna neki, az az arcára volt mindig is írva. Most is. Pontosan leolvasható volt, hogy felvillanyozta az ötlet és már ezen kattogott az agya, miközben picit helyezkedett a széken, aztán keresztbe tette a lábait.
- Melyik a kedvenc üdítőd? – Kérdezett rá, ha már egyébként éppen ott tartottak a rendelés és választás tekintetében. Nem titkolt módon lelkesedett fel a gyömbér hallatán, elég népszerű egy ital alapvetően, szóval biztos nem furcsa, hogy azt szereti a legjobban.
- Van itt egy testvéred? Ő is ide jár? Egyébként… Nem minden a hírnév és a pénz. Mármint, szerintem nem olyan fontos információk, hogy valakinek milyen a vére, vagy éppen melyik család leszármazottja. Mármint, persze, jó dolog, meg anyut és aput érdekli, tekintve, hogy elég nagy múltú ősöktől jöttek, de engem annyira nem. Háát, mi fontos még, lássuk csak. Nem szeretek egyke lenni, jobban tetszenek a nagyobb családok. Apa elég makacs és mogorva, próbálja a kis… hobbiját rám és anyára erőltetni, de amúgy minden a szokásos. Szeretet, béke, vacsorák és rokonlátogatás.
Amiből utóbbiakat kifejezetten ellenzi, de muszáj átélni őket. Szépen meséli a dolgokat, miközben kezd rádöbbenni, hogy korábban is mennyi előítéletet kapott csak a háttere miatt. Bár meglehetne mindene, mondjuk, amire szüksége van meg is van, de sosem élt vissza azzal, hogy amit kér, az az övé lehet. Nem tartott egyszarvúkat, nem volt cukorból a szobája és nem koronában mászkált otthon éjjel és nappal. Elmosolyodott, és végig az arcán is maradt ez, miután arról beszélt a rellonos, hogy sokat jelent neki a család. Ezt valami hihetetlen módon aranyosnak tartotta.
- Anyutól örököltem. Ő is jó megfigyelő, mindig figyel másokra és vannak apró és jellegzetes dolgok, amik árulkodnak az emberről. De ez most inkább egy megérzés volt.
Igazság szerint, ahogy felhozta, ami ott volt a gondolataiban és nevetést váltott ki a másikból, csak kínos vigyorba csúszott az addigi kedves mosolya. Nem feltétlenül érezte úgy, hogy rosszat mondott, csak nagyon furcsa volt.
- Mert milyen barát vagyok? – Jó, itt tényleg elgondolkodott rajta, hogy valamit nagyon rosszul csinál, vagy közelített meg, de inkább próbált bízni abban, hogy nem nézi még butábbnak őt Jeremy, bár igen kis naivan állt a dologhoz. – Hogy-hogy nem oda mentünk, ahova a többi barátod viszed, vagyis, randi, szóval többi barátnőd?
Egy percre tényleg komolyan kérdőrevonónak akart tűnni, kevés sikerrel, aztán inkább, hogy leplezze a felettébb tetőző kíváncsiságát felemelte az itallapot, amiből amúgy továbbra se értett semmit, de őt remekül takarta hátradőlve a székben, és prímán ki tudott kukucskálni az exmardekárosra mögüle.
Utoljára módosította:Cornelia R. Knight, 2015. március 21. 01:39
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2015. március 26. 21:23 Ugrás a poszthoz

JerJer


Mosolyogva tudatosult benne, hogy a felvetése tetszést aratott, nem pedig gúnyolódás lett a vége. Nem feltétlenül azt tapasztalja, amire felkészült. Mármint nyilván pozitív a csalódás, de ez önmagában jobban meglepi, mint az, milyen gyorsan került ide, ebbe a helyzetbe az érkezéséhez képest. Valószínűleg ha ezt valaki előre közli vele, kedvesen felnevetve megrázta volna a fejét, megveregette volna az illető vállát és tovább sétált volna. De már más a fekvése a dolognak.
- Szóval ő is a… sárgákhoz tartozott. Jó, ha az embernek vannak testvérei? Mármint, hallottam olyat, hogy sokat nyúzzák egymást, meg idegesítik, vagy, hogy alig beszélnek… – Igen, még mindig akadtak gondjai az új ház berögzülésével, de majd, idővel, biztosan meg fogja tanulni.  A testvér kérdés meg egyke lévén nála elég érdekes. – Hogy hívják? Annyira kis helyes, biztos hódít a játszótéren.
Miközben beszélt, a tekintete járt Jeremy meg a kép között, fogakat villogtató szélességű mosollyal látta ő is azt, amiről beszél, a kisfiú szemecskéjét meg az arcát. Kezeibe vette a poharát, majd picit háttrébb dőlve ivott belőle.  Visszatéve az asztalra se engedte el a poharat, olyan kapaszkodónak jó volt az. Kicsit idegen volt neki ez a randi dolog, főleg mikor tudatosulni kezdett, hogy miért is jöttek kettesben enni. Mert hát van, akinek azért nem elvből egyértelmű ez, ilyen leendő navinés lánykánk is.
- Nem tetszene neki, gondolom, meg nem is örülne, ha tudná… Eddig mondjuk híres aranyvérűvel sem mentem sehová, szóval amúgy se tudom, mit reagálna arra, hogy a lánya vacsorázgat valakivel. Talán nem támogatná annyira a dolgot…
Hadarta végig komolyabb arckifejezéssel, miközben tényleg a fejébe férkőzött a dolog, hogy erre eleve mit lépnének. Picit a szája sarka is megremegett és egy grimaszféle is arcára kúszott. Nem nagyon szeretné ezt lemeccselni az apjával, de nyilván le kell, ha el akar Jeremyvel járkálni bárhová. Majd. Már önmagában a csereprogram és az, hogy kikerült a látókörükből is egy sarkalatos pont volt, hát még akkor, ha tudnák, hogy közel egy hónap alatt hová jutott.
- Eléggé fontos ember a szakterületén a minisztériumban, de vannak nála fontosabbak is, szerintem. A tiéd is minisztériumi esetleg?  – Tartott egy kis szünetet még az étel eléjük került, amit illedelmesen köszönt meg annak, aki kihozta, aztán még az evőeszközöket rendezgette, meg megsózta a krumplit, amik a falatkák mellett voltak, folytatta. - Anyu kereskedő jelenleg, de egyébként pálcakészítőként végzett és abban is tevékenykedik még néha.
Ahogy végignézett a fiún, amint az belekezdett az evésbe elvigyorodva hajtotta le fejét a saját tányérját kémlelve. Óvatosan tolta szét a krumplit a falatoktól, amik idő közben összekeveredtek. Jó, volt egy kis mániákusság ebben, de ha neki így esik jól? Nyilván nem állítja meg ebben senki. Fejében persze azt taglalta éppen, hogy a rellonos milyen aranyos és mennyire olyan ez, mint mikor egyszer együtt ebédelt a fiúval, akinek ő tetszett és éppen valami sült hús volt burgonyakörettel, aztán a fiú gyorsan nekiállt és utána úgy megégette a nyelvét, hogy egy egész vödör víz se lett volna elég. Bár azt nem nevezné randinak, mert 10 éves volt és az apukája ott ült mögöttük, de egészen élte a nosztalgiát azért.
- Valószínűleg a pálcák miatt... - Fordult inkább a tányérja felé, nem volt teljesen biztos benne, hogy találkoznia kéne most a tekintetüknek. – Nem tudom, így még nem barátkoztam. Vagy eddig rosszul csináltam ezek szerint, és el kéne kezdeni, nem?
Reméli. Ez azért megmosolyogtatta elég masszívan, és kicsit el is pirult a dologtól Cornelia. Valahol mélyen megmelengette a szívecskéjét a dolog, de egyelőre azt tudta csak, hogy nagyon tetszik neki a rosszfiú z asztal túloldalán. Csak ez után kérdezett vissza, bár nem tudta, hogy ezzel most mit is akar pontosan, a flörtölés, tudatosan legalábbis, annyira távol állt tőle, mint a fehér a feketétől a színskálán.
- Át szoktad ugrani? – Felnézett egy pillanatra, de nem nagyon hagyva időt tette még hozzá, mielőtt egy újabb falatnak látott neki. – Mármint… nem kérdeztem semmit. Hagyjuk.
Ahogy lenyelte a falatot a pohara után nyúlt, de még nem emelte fel azt, nézegette egy kicsit, aztán elmosolyodott és Jeremyt figyelte.
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2015. április 4. 22:03 Ugrás a poszthoz

Elliotka


Az első komoly nehézséget túlélte, innentől csak könnyebb lehet, talán. Reménykedik leszállván és az állomáson körülnézve, azonban gyomrából a görcs nem szűnik még hiszen a vonat pontosan érkezik, ő meg a legelsők között rángatja le a holmiját és szerencsétlenkedi magát egy jól látható helyre, remélve, hogy ha ő vak is, az egyszemélyes fogadóbizottsága a toppon van.
Fél, legalábbis aggályai nagyon is vannak milyen lesz, mennyire érzi majd az első benyomást hirtelen halálnak, kik és hogyan fogadják, milyen lesz az "új" háza. Félve oldalaz arrébb és rugdos párat az utazóládán, a kutyusokat felemelve kézbe, hogy az éppen felé artikuláló férfit a lehető legkönnyedebben ignorálja, azonban már érkezik is a felmentés Liot személyében. Mély sóhaj hagyja el ajkait, aztán elmosolyodva teszi le az állatkákat, hogy visszaölelhessen felszabadultabban, jól meg is szorongatja a fiút, érződik azért hogy erre mennyire szüksége volt most. Hallja a mellettük elhaladókat, de egy szót sem ért belőlük, ugyan így volt a vonaton utazókkal is. Kezdi aggasztani, nagyot nyelve hátrál ki az ölelésből, de azért még mosolyog.
- Én is téged, de csiripeltek sok szépet a madarak. Semmi baj, ideértél. - Vigyorog egy kört, miközben felhúzza a hátizsákját hátára és Ace hordozóját emeli is fel első körben, kicsit morog, de még csak nem rég keltek így eléggé nyugodt mindkét kutyus. - Kicsit elfáradtam, mert hosszú volt, de túl lehet élni.
A segítséget elfogadva várta meg még indulás készek lettek, majd lépdelt követve és nagyon figyelve unokabátyját. Persze nagyon érdekelte hová, merre és hogyan mennek, meg nagyon figyelt, hiszen minden ismeretlen volt számára. Hamar leszűrte, ha itt egyedül indult volna el, lehet valami rekettyésben találja magát az isten háta mögött záros határidőn belül. Figyelve a rá furán néző szembejövőket a földet bámulta picit elhúzva a száját, aztán Elliotra nézve kicsit összekapta magát és válaszolt is a kérdésre.
- Igen, mindenki rendben van. Apa meg.. Ő ilyen, tudod jól, nagyjából minden iskolát leinformált, ahova beadtam a jelentkezést, kivel tud figyeltetni. akarom mondni segítséget kitől kaphatok.
Nevetett fel, bár inkább kicsit kínjában. Nem volt oda az ilyen intézkedésekért, pluszban meg biztosan mindenhol figyelnek az újakra, nem? Másfelől meg mikor megjelölte elsőnek a Magyarországon lévő iskolát, már számolt Elliot jelenlétével Cory is, és örült volna, hogy újra egy helyen tanulnak. De hát kinek és mi az érdeke.
- És itt, veled mi a helyzet? Meg... Axellel? Remélem jól emlékszem a nevére.
Tette fel kedvesen a kérdést, bár a névnél elbizonytalanodott, persze a család révé tudott a dolgokról, de mégsem erről beszélnek minden ebédnél, meg amúgy is elég rossz a névmemóriája. A kérdés pedig, sejtette hogy Ace tesójának hozzá lehet köze, de nem volt még beavatva.
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2015. április 6. 02:41 Ugrás a poszthoz

Jerci


Jelleméből fakadóan szinte sosem volt képes közönyösen érdeklődni, vagy teljes ridegséggel bújni kérdések mögé, valószínűleg ha próbálná se sikerülne elrejteni kíváncsiságát a rellonos iránt. Azonban így az apróbb találkozások távlatából jóval kevésbé görcsös, mint szokott lenni, magát is meglepve ezzel, de azért még csak feszeng. Nincs tisztában vele mibe csöppent és ez zavarja, de ő próbálkozik. Mosolyogva bólint párat, miközben mesél neki Jeremy, közben azért el tudja képzelni, főleg abból, amik hozzá is elértek, a testvére mi mindenen lépett át érte.
- Azt hiszem ez a feltétel nélküli szeretet. Mármint hogy nem foglalkozik mások véleményeivel, nem támaszt elvárást, nem érdekli az ütközésed a normálissal... vagyis az elvárttal, mármint úgy értem, hogy amit úgy gondolnak kéne, ha azzal ütköznek a tetteid, azért nem ítél el.
Ez az, amit ő maga nem igazán tapasztalt meg soha, mert nem volt kiért ennyire. Mondjuk ő odaadó a barátaival meg a tágabb rokonsággal is, de ez egész különös ahhoz viszonyítva. A mondandójába kicsit belekeveredik, mert próbálta kimagyarázni, hogy nem abnormálisnak tartja az exmardekárost, vagy hasonló, csak vannak társadalmi elméleti etikai elvárások, amikkel sokan szembe is mennek, nem feltétlenül negatívan mondjuk, nem sütne ő senkire ilyen bélyeget. Rá sem, esze ágában sincs, bármiket is halljon róla a barátkozásairól, a lányos ügyeiről, a verekedésekről.
- Noel? Szép neve van, mint a kis pofija. Konkurencia, Jeremy?
Nevette el magát mikor visszakérdezett, őszintén nem tudta elképzelni vicc szintjén se, hogy a hozzá hasonló fiúk bárkiben ezt látnák, vagy akárcsak elismernék, hogy van ilyen számukra. Nem, továbbra sincs előítélete, csak egy kialakított képe, aminek falai azért omladoznak és valami jobbat talál alatta, de óvatos, talán kicsit túlságosan is, hiszen még mindig fenntartásokkal kezeli ezt a vacsorát is, amit fogyasztanak. Nem akar koppanni, de tudja, ha beleélné magát bármibe és elkezdene ehhez viszonyulni egy idő után nagyon fájna, ha tévedne. De nem mindent ő irányít ugyebár... Sőt.
A látványos figyelemre amit kapott sikeres reakcióként nyelt félre és köhögött párat, majd inkább letette a poharat.
- Nem füllentés, a helyzet eddigi példátlanságából fakad, hogy nem tudom. Ha az elvárásai szerint cselekednék és aszerint, ő mit lát jónak, itt lennék most? - Kérdezett vissza egy percig ledermedten figyelve a fiút, látványosan végigjártatta rajta a tekintetét, aztán a tányérja felé pillantva vigyorodott el. - Ühhüm. Semmit.
Cornelia nem ebbe a kategóriába sorolná se a csókot, se a vacsorát, de még a szimpla barátkozást sem, nem mellesleg az a valami, ami ott mocorog a lelkecskéjében, megindult benne, na, azt sem tudná semmisnek tekinteni. De egyelőre ennyivel letudta a dolgot. a továbbiakban inkább válaszolt és hallgatta, milyen új információkkal lesz gazdagabb.
A cikk kapcsán elhúzta a száját, ami inkább a témájának szólt, de alapjaiban érdekes egy dolog.
- Igen, az enyém is tőle van, bár annyira azért nem nagy szám, teljesen átlagos, csak ha közelebbről megnézi valaki, bele van vésve az első keresztnevem kezdőbetűje.
Miért beszél ennyit egy igen helyett? Mert nagyon nem szeretne az utolsóra reagálni, inkább mély hallgatásba burkolózna, és eszik is, ahelyett, hogy különösebben megerőltetné magát. Lassan amúgy is végeznek, a gyomrában pedig kezdi görcsösen érezni az este végét, és nem érti miért is ilyen módon jön ez elő. Félne? Ugyan, csak egyszerűen próbálja helyretenni magában a kirakóst, de hiányoznak a darabok, nem illenek össze, fele hiányzik és valami 1000 darabos minimum.
- Mással nem is... mármint maradok a hagyományos dolgoknál, tudod amikor édességet cserélünk, együtt tanulunk, beszélgetünk, virágot szedünk... Biztosan te is sokszor szedsz virágot.
Bár ez nem igaz, ezt ő is pontosan tudja, de iszonyú kíváncsi lett rá, mit is gondol a barátságról, mert halvány sejtelmei az első perctől vannak, hogy nem egy nyomvonalon jutottak idáig, viszont mintha közelednének.
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2015. augusztus 27. 01:37 Ugrás a poszthoz

Emma


Közeleg itteni pályafutása alatt az első éles vizsgaidőszaka és mivel nem sokkal jutott előrébb az "igen" és "nem" magyar szavaknál, úgy érzi lesz bőven nehézsége egyik-másik vizsgánál. Az igazgatóság biztosította róla, hogy vannak tanárok, akik a vizsgát idegen nyelven adják ki, ez némileg megnyugtatta, mégis ideges járt-kelt. Fenébe mindennel, ez valahogy nem az ő hónapja, pedig amúgy...
Boldog, nagyon, de tényleg. Jeremy, ennél jobbat nem kívánhatott volna szülinapi ajándéknak, minthogy már az ő oldalán tartózkodik a nagy iskolai nyaraláson. Bár hozzá kell tenni attól nem volt boldog. azt a meleget, azt a sok vizet nem neki találták ki. Belegondolva még mindig a hideg rázza az úszástól, de egészen sokra jutott Kornéllal. Meglepő módon jobban áll ezzel, mint a magyar nyelvvel, pedig azt hány éve veri belé szavanként háztársa? Mindegy is.
Kis nyugalomra van szüksége, no meg arra, hogy kicsit szorgalmaskodjon. Két LLG könyv pihen a kezében, pár jegyzet, n meg egy füzet, amiben egy halom magyar kifejezés van, de egyet se tanult még meg. Egy ideig bóklászik, mire sikerül benyitnia egy szobába, aminek a közepén már valaki olvas. Nagy szemekkel bámul és most hirtelen azt sem tudja mit csináljon, angolul kezd bele végül.
- Elnézést. Zavar ha leülök én is készülni?
Reménykedik benne, hogy pozitív választ kap, mindenesetre közelebb lép és addig is a cuccait az ablak alatti kanapérészhez viszi majd a párkányba pakolja. Ezután teljesen természetesen folytatja, még mindig angolul a társalgást, bele se gondolva, hogy a másik ebből esetleg alig ért valamit. Kornél azt mondta sok itt a külföldi, mért ne abba futott volna?
- Mit olvasol ennyire?
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2015. október 19. 12:31 Ugrás a poszthoz



Ősz van, színes és haldokló természettel teli. Egyszerre szép, de szomorú az egész, ráadásul azzal sincs az ember kisegítve, ahogy egyre hűvösebb lesz és elindulnak az esőzések. Vagyis ezt mondhatnánk általánosan, azonban Cory közel sem így érez. A meleg után felüdülésnek érzi ezt, kifejezetten otthonos, már majdnem igazi és utánozhatatlan Anglia. Minderre persze azért eszmél, mert megint elérte azt a pontot, hogy vágyódik az otthona után. Egészen megkedvelte a helyet meg az embereket, mégsem az igazi úgy, hogy vajmi kevés van itt abból, ami neki számít. Akadnak új barátai, pár régi ismerősbe is belefutott, na meg itt van Jeremy és örülnie kéne, mégsem tud.
Ütemes koppanások hallatszanak lépései nyomán, ahogy beér a valami okból egészen csendes folyosóra. Nem sokat volt kint, éppen csak sétált egyet odakint, szüksége volt friss levegőre. Ace pihen, ő pedig még nem kívánkozik vissza a Navinébe. Otthonos, kedvesek, de valahogy most semmi kedve az egészhez, pedig még a szobatársát is egészen kedveli, mégsem illik teljesen közéjük úgy érzi. A nyelvi problémák mellett az sem utolsó, hogy egyik-másik navinés neki túl... túl sok. Már-már eridonosok. Talán tényleg csak túl nagy a vágyódása, hogy mindezek megfordulnak benne. A padlót bámulva, majd kifelé nézve halad végül egy mély sóhaj után az első adandó helyiségnél megáll. Lenyomja a kilincset, kinyitva ezzel az ajtót és belép a kellemesen meleg, de elég üresnek tűnő társalgóba. Vagyis annak tűnt, de amint becsukta az ajtót egy lányt látott hátulról, köszönni akart, viszont, ahogy beljebb ért és meglátta oldalról olyan... ismerős volt neki, nem is akárhogyan. ajkai széles mosolyra húzódtak még megvált a sáljától. Eléggé meglepődött, viszont úgy vágott az angol szavakba, mintha évek óta nem használhatta volna.
- Netty? Te mit keresel itt?
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2015. december 22. 02:13 Ugrás a poszthoz

NagyMatty ♡
ruhaaa


Lehetne mondani, hogy az emberek túlértékelik az olyan eseményeket, mint a gólyabál,  végzősbál, vagy a diplomaosztó. Viszont az biztos, hogy mindenki számára másnak a végét és másnak az elejét jelentik ezek. Tagadhatatlanul nem egyformák, és Cory is több szempontból kilóg az átlagos sorból. Neki ez az esemény nem attól lett ilyen fontos, mert az alapképzésének utolsó éve, sokkal inkább a ténytől, hogy az utolsó éve itt, Magyarországon. Gombóc ül a torkában most már több napja és nem is igazán beszél vagy találkozik senkivel. Elliot néha ránéz, őt be is engedi, hogy él-e még. De a lelkiismeretét nem tudja helyretenni. Csak ugyan azt szajkózhatja neki újra és újra: ő megmondta hogy ne bonyolódjon nagyon semmibe. Most viszont nagyjából a szíve kezdene megszakadni. Azonban erőt vett magán, és ha már házon kívülre nem is igen ment, Matt volt az, akivel így is képes volt bármikor csacsogni. Bár leginkább olyankor ő beszél csak a másik meg hallgat, de ez most a szokottnál is kevesebb rizsával járt. De betudhatta annak a nagyfiú, hogy izgult A bál miatt.
- Ha továbbra is ilyen savanyúan nézel, kénytelenek leszünk bejáratot váltani, a konyhába menni és muszáj leszlek leönteni egy vödör cukorral.
Mondja miközben rávigyorog, majd még magassarkúban is nyújtózkodik felfelé, hogy megigazíthassa az elcsúszott nyakkendőt. Igazából nem gondolta, hogy mennyire kényelmetlen is lehet ez az egész, mert ő sosem tekintett másként Mattre, mint egy barátra, egy tök átlagos fiúra. Jó, na,ő is tudja, hogy van néhány... extrája.
- Nagyon csinos vagy, meg cuki, mint egy pandaaaa.
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2015. december 27. 01:40 Ugrás a poszthoz

NagyMatty ♡
ruhaaa


Persze a cukrosat nem rossz szándékból mondta, bárhogy is hangzott. Örült, nagyon, hogy az egyik legeslegjobb barátja kíséretében érkezhetett és egyáltalán nem érezte furának vagy kellemetlennek. Pedig pontosan tudta, Matt fejében mi járhat, mikor néha beszédesebb a fiú, számtalanszor felmerült már, mennyire nem érzi magát beilleszkedésre képesnek, és hogy úgy véli, ezt mások is nehezen viselik. Cory viszont… Hát most na, kicsit nagyobb tenyér, több simogatással is jár! Kicsit magasabb testalkat, naaa jobb a kilátás meg frissebb a levegő! Meg bárhol észreveszi őt. Szóval csak pozitívan, mint mindig.
- Jók leszünk együtt, hidd el.
A tánc már más kérdés volt egyébként nála is, Cory tudott, bár nem volt a kedvence a keringő. Most mégis magabiztosnak kellett tűnni, Matt is hihessen. A hagyományok híve azonban, ezért is vannak most itt, állnak fel és kezdenek bele sok társukkal együtt ebbe a táncba. Minden látszólagos akadály ellenére olyan könnyedén alkalmazkodik, amennyire csak tud, és vigyorogva szorítja meg Matt kezét az utolsófordulás előtt, hogy igen: mindjárt vége. A taps és a levonulás alatt pedig belékarolva húzódik félre. A jövő produkciókra annyira nem is sikerül koncentrálni, de ezt egy percig se bánja. Aztán inkább felé fordul, egész közel hajol, mert hangosan szól itt minden. Majd a kérdésnél bambi szemeit mereszti rá. Ha már ráerőltette, legalább megérdeklődi mizu.
- Keressünk valami innivalót. Nagyon kényelmetlen a ruha?
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2016. március 29. 23:52 Ugrás a poszthoz

Matthew ♡
még egy svédországi muri vége


Hideg, brr. Borzongató, libabőrös érzés, ami végigszalad az ember egész testén, apró borsódzást eredményezve a karokon, lábakon. Kellemetlen is lehetne, de egyáltalán nem ezt tudja róla például hősnőnk mondani. Kedveli, jó, friss és hazai a hőmérséklet. Anglia is hűvös meg szeles, ami közelebb van a szívéhez, így két tanévnyi magyarkodás után is. Van, ami nem változik. Ha eddig nagy szemekkel bámult, akkor most majd ki esik rajtuk keresztül. Hatalmas pislogások, még nyel is mellé, ahogy elképed Matten. Nem tudja mi történt, és bár hihetetlenül meg van lepve tetszik neki a dolog. Nevetgél is, hiába az adok-kapok, egy pillanatra se sértődik meg ténylegesen, vagy tudna haragudni. Sőt, inkább csak játszik, mert az jó. Így ül rá háztársára és próbál rá mérgesen nézni, amikor viszont Matt nevet, ő is.
A következő mozdulatokon már nem is tudja meg kéne-e lepődnie vagy sem, csak sodródik az árral és a felette, nagyon közel helyezkedő Mattre pislog.
- Ühm...hümühm... - Látványos hümmögésbe kezd, miközben vigyorog, felszabadítja kezeit és a nagyfiú nyaka köré fonja őket. - Rád tapadok, mint a rágó. Nem lesz egy perc nyugtod se! Aztán majd még kitalálom...
Vagyis fogalma sincs, de nem akar vesztes lenni a csatában. Kedvesen simogatja közben a fiú tarkóját, ahogy várja, hogy na mégis mit tartogat nekik a helyzet. Az határozottan különös, de úgy...jó is.
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2016. március 29. 23:57 Ugrás a poszthoz

Matthew ♡


Az évek alatt, amióta Matty a barátja lett, kiismerte már annyira, hogy ha nem is beszél, a rezdüléseiből legalább kiolvassa a válaszokat. Most is ezzel próbálkozik, bár leginkább azért mert fel sem tett kérdésekre keres magyarázatot. Furcsa ez, nagyon. Ahogy itt vannak egymástól milliméterekre, tiszta libabőrös lesz, érzi, ahogy ez végigszalad az egész testén. Igazából ráfoghatná, hogy kezd átázni és átfagyni, de egyáltalán nem a hó, a nedvesség teszi. Egészen más kelti benne ezeket, mégpedig a nagyfiú.
- Sőt! Nem tudsz majd szabadulni se, le se tudnál lőni úgy fogom folyamatosan jártatni a szám és így csipcsipcsirip... majd mondom tovább a magamét. Még rá nem jövök, mivel fogom ezt visszaadni. Lehet majd egy tál tejszínnel az arcodba ébredsz! Igen... biztos. De ahj, ezt most elárultam...
Elneveti magát a saját eszmefuttatásán, igazság szerint közel egyértelmű jele lenne ez annak, hogy picit zavarba jött, ha jobban ismerné őt ilyen helyzetben a másik. Viszont ez nem mondható el, így szimplán csak a szokásos szómenésnek tűnhet. Ezután azonban egy pillanatra se akarja megtörni azt a hallgatást, ami közéjük állt. Kellemes bizsergés járja át, ahogy pedig szép lassan lecsökkent a távolság köztük, hagyta magát sodródni az árral. A csók közben összekulcsolta kezeit Matt tarkójánál, úgy vonta magához még inkább. Pedig egyáltalán nem akart követelőző lenni, vagy rosszat, vagy... fogalma sincs igazából olyan természetes mozdulat volt, olyan könnyű, semmi mesterkéltség. És hát... a fejében inkább nem kavarogtak idegen gondolatok. Vagyis nem idegenek, egyszerűen semmibe nem akart és nem is tudott most belegondolni. Annyi szomorkodás után ezt most hirtelen mindennél jobbnak élte meg. Talán majdnem olyan jónak, mintha kapott volna egy pandát. Csak itt volt, csak magukon forogtak a fogaskerekek.
Ahogy a csók elcsendesült, és ajkaik elváltak egymástól, csak a kellemes bizsergés maradt. Beharapta ajkát úgy figyelte Mattet, de nem engedte el túl távolra. Hát, az biztos, hogy most belefojtották a szót.
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2016. március 30. 00:12 Ugrás a poszthoz

Matty ♡


Szóval kapni egy pandát, mi? Nem, nem cserélné ezt el arra sem, ami azért hatalmas szó a mániás lánykától. Lassan engedi ki ajkait, nem rágcsálja tovább, ahogy végignéz a fölé magasodó fiún. Elakadt benne minden szó és gondolat, a gyomra, ahogy összeakadt a tekintetük ugrott egy nagyot, és mintha kis pillangók szálldosnának, de ezek a fejét is ellepték, mert értelmes dolog ott bizony nincs. Érzi, ahogy meghűl a háta és teljesen a hóba süllyed lassan. De valahogy egy percig se aggódik a hideg, a felfázás, vagy elázás miatt, mintha kizárta volna mindazt, ami körülöttük van. Nem igazán sikerült semmi értelmes reakció, így zavarodottan és elnézést kérően vigyorodott el a kis megakadása után, viszont csak engedett a szorításon Matt nyaka körül a kérdéskor. Hatalmas szemeit meresztette rá, a száját már nyitotta volna szóra, de úgy maradt pár pillanatra. Erre azok, amik az eszébe jutottak nemigazán minősülnek válasznak.
- Mi? Hogy...?
Értetlenkedik picit, de aztán mosolyogva kezdi értelmezni, hogy a kérdéssorból bebootholt a rendszere: ez bizony ismeretlen terep a másik számára, nem mintha ő szakértő lenne, de az elsőről a második lépésre már elbattyogott egyszer, meg a harmadikra... be lehet ezt hozni, hamar. Igazság szerint őt nem zavarta ez a kis csend, ami beállt a kérdés után, csak nézett Matt szemeibe, fürkészte az arcát, rávigyorgott, aztán lehúzva magához adott egy puszit az orrára, majd visszasüllyedve a hóba elnézett két oldalra, és vissza fel Rá.
- Mondjuk menjünk be valami meleg helyre, mert megfázunk, aztán...aztán folytathatjuk. - Hogy mit, az számára is rejtély, de egyelőre ez tűnt logikusnak és helyesnek. Az biztos, hogy elég egyértelműen nem lett mérges, vagy nem akart elhátrálni, sőt kifejezetten mosolygós volt és alig eresztette el Mattet.
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2016. szeptember 4. 22:56 Ugrás a poszthoz



Nem volt tisztában azzal igazából, hogy mi lesz, mi is fog következni. Minden vonzatát vállalta a döntéseinek természetesen, de ő sem hitte volna, hogy erre fognak jutni. Volt segítsége, viszont hónapok kellettek, hogy rászánja magát erre, határozottan fellépjen és átverje a saját apját. Nehezére esett-e? Természetesen rettenetesen, megtörve, védtelennek és egy roncsnak érezte magát. Minden nap csak az csalt kicsit mosolyt az arcára, hogy végre elhitethette magával, hogy van szabadság a család láncain túl. Szüksége volt erre, és arra is, hogy ő szakítsa ezt át. De megtette. Elérte a végzős kort, sikeresen zárta tanulmányait és hazatért. Ezután egy ígéret után, melyet írásban kellett tegyen, fel is vehette az örökségét, melyet az édesanyja részéről egyedüli leszármazottként kapott. Azonban a szíve és az esze erős összhangja okán tökéletes kitételekkel sikerült ezt megtennie. Félt, sőt reszketett, de visszaélt a bizalommal. Számítónak bélyegezték és csalódásként aposztrofálták őt, azonban életében először úgy érezte helyesen cselekedett, hogy kilépett az elvárások alól és önálló életbe fogott. Bár nem kevés új dolgot vágtak a fejéhez, ami a lelkébe tiport…
Most itt áll egy év után az új élet közepén. Határozott, tudja, mit szeretne, tudja, kik azok, akikben bízhat, és azt is, mit akar tisztázni. Mindezek azonban olyan szépen rejtve maradtak a sajnos csak egy-kettőre szűkült találkozóik alatt Matt-tel, hogy most több mindent kell majd ráborítson, mint várta. Ez az egyetlen, ami miatt mosoly nélkül, kifejezéstelen arccal száll le a vonatról és indul meg a megfelelő irányba kikötve kabátját. Meglepő módon Angliában még esett, mikor elindult.
Hosszú lépteit magas sarkainak koppanása jelzi, miközben körülnéz, de egyelőre a leszálló tömegek között nem nagyon lát ki. Érzi, tudja, talán várja is, hogy valaki ott legyen és üdvözölje őt. Tudni akarja, érezni, hogy jó döntést hozott, még akkor is, ha olyanná vált ez idő alatt, amilyenné talán nem várta volna, hogy valaha is fog.
Utoljára módosította:Cornelia R. Knight, 2016. szeptember 4. 22:57
Cornelia R. Knight
INAKTÍV



RPG hsz: 78
Összes hsz: 577
Írta: 2016. szeptember 10. 14:24 Ugrás a poszthoz



A nők furcsák és ebben Cornelia sem tér el a nemétől. Egyesek fodrászhoz mennek, új frizurát csináltatnak, kicserélik a ruhatárukat, esetleg lecserélik a barátaikat; sőt mi több, van, aki ne adj isten csak bólintva beletörődik a sorsába. ÉS van a harmadik, a menekülő. Pontosan ezt csinálja a volt hugrabugos lány is jelenleg, bár nem igazán tudta még megfogalmazni magában, ezzel most akár neki, akár a környezetének mit is kéne kezdeni. Sóhajtva tűri el a tincset, ami a szemei elé szaladt, aztán megszaporázza kicsit lépteit. Nem kifejezetten élvezi, hogy beleveszik ebbe az emberrengetegbe. Ahogy körbenéz felrémlik neki az első alkalom, halvány mosoly kúszik az arcára, mikor Elliot megjelent előtte nagy boldogan, ő pedig még a két kölyök kutyussal boldogan vágott bele. Most legalább annyi düh van benne, mint akkor izgalom. Talán mondhatnánk, hogy a sors fintora, de már túl sok lesz ebből. A hely, az elvei, a magánélete. Ezt a káoszt minél előbb szeretné legalább élhetővé tenni. Két tanév, ennyi ideje maradt, amíg kihúzhatja távol az otthonától. Se több, se kevesebb, és kicsit olyan ez már, amit elfogadott és amihez alkalmazkodik, pedig nem szeretne, nem akarja magát ilyen könnyen megadni annak, ami elvárás.
A mosoly elhalványul, kitér a peron oldalára, ekkor veszi észre a felé haladó, kimagasló fiút. Mély levegőt vett, majd csak hagyta, hogy jöjjön, lásson, cselekedjen, ő pedig sután vette a boldogságrohamot. Az elmúlt alkalmakkal is pontosan ilyen volt vele, nem tudta mit mondjon, mit tegyen, inkább csak hagyta, hogy Matt kénye és kedve szerint hallgassanak, vagy csak legyenek. És most sem érzi késznek magát, hogy mindent elmondjon, de meg kell tenni.
- Sajnálom. - Kezdene bele, de még mielőtt itt helyben kéne ennek nagy feneket kerítenie még kimenti magát. Mosolyogva teszi hozzá a végét, miközben átöleli. - ...hogy késtem.
Csak ekkor szúrja ki a nyuszit, ami miatt nem mosoly, hanem egyenesen vigyor költözik az ajkaira és nehezen, de elfojtja még a nevetést. Jár a tekintete Matt arca és Alvin között.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Cornelia R. Knight összes RPG hozzászólása (25 darab)

Oldalak: [1] Fel