Állia
~ Kora délutáni órák || Ruha


El sem akarom hinni, hogy tényleg itt vagyok. Pár hónapja, még a legmerészebb álmaimban sem képzeltem volna, hogy varázsló vagyok, és varázslósuliba kell járnom. Ez az egész olyan fantasztikus, és hihetetlen, hogy hű... Szavakat sem találok. A vonaton szinte öt percenként, ha nem sűrűbben csípkedtem magam, hogy biztos legyek benne, ez a valóság, és nem csak egy fura álom. De nem az. Még mindig itt vagyok, és a csípések is eléggé fájtak, szóval tuti, hogy nem álom. Kicsit izgulok, mert ez mégis csak egy új, ismeretlen hely a számomra, teljesen ismeretlen emberekkel, ami azért valljuk be, elég ijesztő dolog. Vagy csak nekem az?
Olyan kis cuki, és elbűvölő Bogolyfalva is, legalábbis az a rész, amit láttam belőle a vasútállomástól ide vezető úton, alig várom már, hogy felfedezhessem. Persze előtte még be kéne rendezkednem a kastélyban, és ott kéne kiismernem magam, mert biztos hatalmas, tele mindenféle titkos átjáróval, meg mindennel. Mint egy naaaagy labirintus. Remélem lesz majd valaki olyan kis cukika, hogy megmondja merre találom a Le... Levita házat. Asszem Levita.
Most viszont csak itt állok a kapu előtt, és csak nézem a hatalmas kastélyt. Még mindig nem tudom elképzelni, hogy én tényleg itt fogok az elkövetkezendő néhány évben tanulni. Igazság szerint félek tovább menni, mert mi van, ha ez csak egy illúzió, egy álom, és amint belépek a kapun, minden szertefoszlik, és felébredek...?

Hahó^^

ne legyen hó ő.ő hisz ooolyan szép most az idő

Jancsika :3

szia régi lány^^

Üdv^^ Erm... semmi különös És ott?

hát az úgy tényleg vicces XD

A Levitában Dettinek hívnak DE hallgatok másra is^^

Milyen ragasztó az, amelyik nem ragad?!? ő.ő

hajrá

papírragasztó... és papírt ragasztok vele XD mindegy, elcsórtam a bátyámtól az övét... neki úgysem kell

igen, az működik
olyan celluxunk nekünk is van

Állia



Nagyon örülök, hogy végre itt vagyok, de kicsit félek is ettől az egésztől, kételyeim is vannak afelől, hogy ez jó lesz, mert én azért annyira nem illek be a Levitába, hisz ők biztos nagyon okosak. Legalábbis azt olvastam róluk a levélben, amit kaptam. Először persze azt hittük, ez valami fura vicc, csak a nagyi mondta, hogy ez az igazság, mert hogy az ő anyja elvileg varázsló volt. Persze ezt a nagyon sokadik levél után kénytelenek voltunk elhinni, de anyuék akkor sem voltak hajlandók elengedni. Ezért a nagyi segítségével elszöktem. Most biztos nagyon haragszanak rám, és ezt nem is csodálom. De a kíváncsiság mindig is nagy volt bennem, emiatt jöttem mégis ide.
És most nem merek tovább menni, csak várok a csodára, hátha valami kedves, és aranyos teremtés megszán, és megadja a kezdőlökést, és esetleg megmondja merre találom a Levita házat. És ekkor látok valakit jönni a kastélyból, és én már kezdek reménykedni, hátha segít rajtam, de nem. Csak köszön, és már tovább is áll. Visszaköszönök, de olyan halkan, hogy nem is biztos, hogy hallja. Naa... Gyerünk már Detti! Szólítsd már le, különben sosem jutsz be!
- Öööö.. V-várj egy picit! Légyszi..! Se-segítenél? Még elég új vagyok itt... - Szólok utána, már valamivel hangosabban, hogy ezt meg is hallja. Amint megfordul még egy kis bénácska mosolyt is küldök felé, aztán tekintetem a kastélyra téved, majd megint vissza a lányra. Jaj... Nagyon remélem, hogy segíteni fog, és esetleg még el is kísér, mert nagyon nem akarok egyedül bóklászni ebben a hatalmas épületben. Amilyen szerencsém van, és amennyire ismerem magam, még pontos utasítások mellett is eltevednék.

Annamária


Egyszerűen imádom az itteni kosztot. Nem tudom, hogy kik, vagy mik készítik el minden nap a reggelit, ebédet, és vacsorát, de egy nagy gratula, vállveregetés, eeesetleg egy ölelés kijárna nekik. Legalább! Biztos évek óta látják már el élelemmel a sok diákot, akik itt tanulnak. Ja, meg a tanárokat is. Azért egyszer majd megkeresem a konyhát, bár nem nagyon szeretnék láb alatt lenni, és a konyhában dolgozók tuti egész nap dolgoznak. Ergo, én csak zavarnám őket. Most is, mint az elmúlt néhány alkalommal egy kisebb Levitás csapatot követek, de nem csatlakozom hozzájuk, nem akarom őket megzavarni, hisz látszik rajtuk, hogy ők úgy együtt olyan jól megvannak, nem áll szándékomban bepofátlankodni közéjük.
Itt, a Levita asztalnál is a szélén, a többiektől viszonylag távol ülök, már csak megszokásból is. A mugli suliban is általában egyedül ettem a menzán. Heh, mugli... De fura ezt így kimondani. Pár hete még én is abban a tudatban éltem, hogy én is egy vagyok közülük, hogy én is olyan átlagos, normális ember vagyok, mint mindenki más, akivel együtt éltem. De nem... Mondjuk valahol melyen mindig is éreztem, hogy nem vagyok teljesen normális.
Épp megpakolok egy tálat különféle, csokisabbnál csokisabb, és extrakrémes süteményekkel, mikor egy másik asztalnál meglátok egy lányt, aki - noha ott van körülötte a sok sütemény - csak ül, és bámul ki a fejéből. Nem hogy enne valamit. Az édességtől felbátorodva felállok, és a csokis csodákkal megpakolt tállal a kezemben odabattyogok a lányhoz.
- Szia! Ugye nem zavarok? - kérdezem mosolyogva, de meg sem várom a válaszát, letelepedem a mellette lévő székre.

szeressük ezt a számot *-*
Hahó^^

Andrew Bob Thomson - 2015.03.07. 15:02


és a hangsúly a "MÉG" szócskán van

halihó^^

Állia



Na, gyerünk már Benny! Csak nem lehetsz ilyen béna! Hisz ez csak egy nagy kastély, egy iskola, nem kell tőle félni. Biztos lesz sok ember, háztárs, akik segíteni fognak. Csak el kéne indulnom, csak néhány lépés, és már bent is lennék. De neeem... Egyszerűen nem vagyok képes arra, hogy tovább menjek. Ahh... Gyáva nyuszi...
Ha nem jött volna ez a lány, akár még órákig itt áldogáltam volna, vagy legalábbis addig, míg valaki más nem jött volna. És még Őt alig merem megszólítani. De hát na, sosem volt a véremben ez az egész barátkozás, vagy épp idegen emberek leszólítása. De ha egyszer muszáj, akkor nagy nehezen, de megteszem. Még végül jól is elsülhet a dolog, és segíteni fog, én pedig eljutok a Levita házig, épségben.
- Kicsit félek... és egy "kezdőlökés" jól jönne... Persze nem szó szerint... És a Levita... A Levita házat nem tudod véletlenül, hogy merre van? - kérdezem tőle, és egy kis mosolyt is próbálok az arcomra erőltetni, több kevesebb sikerrel. Csak reménykedni tudok, hogy nem fog azonnal kinevetni, és itt hagyni, mert az eléggé ciki lenne. A remény hal meg utoljára.
- A... Fe-festmények..?!? De az-azok? Hogy? - teljesen kikerekednek a szemeim döbbenetemben. Még hogy a festmények segítőkészek? Aztán azt mégis hogy? Ezt úgymondta, mintha beszélni tudnának azok a festett emberek. De az lehetetlen... el sem tudom képzelni, hogy lehet olyan festményeket készíteni amik beszélnek. Én a hiszem, ha látom elvet követem, szóval valószínűleg úgyis nemsokára meglátom, hogy mennyire segítőkészek azok a képek...

Sziasziaszia *-*

Fáradtan, már lassan ott tartok, hogy szétszedem a tv-t, mert anyuék képesek olyan hangosan nézni(hallgatni), hogy még úgy is hallom, hogy a zene max hangerőn szól (@.@)
és te?

Álmosvölgyi Asztrid Szira - 2015.03.07. 20:09


áá.. úgyis visszahangosítanák XD


gumicuki *-* én túl türelmetlen vagyok ahhoz, hogy játszam velük XD

XDDDDD a te fantáziád aztán elég élénk XD

XD
kannibalizmus? ő.ő szegény gumicukik XD

uuuh igen *-*

Wolgi *-* <3
Sááááárgaaa *___*

Annamária



Hát ilyen mogorva embert se sokat láttam még. Már messziről érzem rajta, hogy nincs vele minden rendben, de ahogy közelebb érek hozzá, már nyilvánvalóvá válik, hogy elég goromba hangulatban van. Igazából nem is tudom, miért jöttem mégis ide, egy ilyen mogorvának látszó lány mellé nem hiszem hogy sokan leülnének beszélgetni, nem hogy én, aki még a teljesen normálisan kinéző embereket is alig meri megszólítani. Csakhogy az édességtől nem csak boldogság, hanem bátorsághormonjaim is lesznek, egy kis ideig legalábbis. Emellé pedig egy csipetnyi, na jó egy egész zsáknyi kíváncsiság is társul, hogy vajon miért tűnik ilyen rosszkedvűnek az a lány, és miért nem eszik, és egyáltalán miért van itt, ha nem is akar enni. Ez a túlzott kíváncsiság fog egyszer a sírba vinni, de komolyan...
Hallgatás beleegyezés, tehát maradok. Miután letelepedek, már veszem is el az egyik triplacsokis sütit a tálamról, és be is falom, mikor eszembe jut, hogy lehet meg kéne kérdezni, akar-e venni. Azonban ezt az ötletet egyből el is vetem, lévén, ha szeretne enni, már vett volna valahonnan máshonnan, szóval inkább csak rendben fogyasztom el sorban a süteményeket. Végül csak feláll a mellettem ülő is, s egy palacsintával tér vissza, de csodálkozva veszem észre, hogy egy falat után már le is teszi.
- Nem ízlik..? Vaaagy... Rosszul vagy? Nem szeretnél elmenni a Gyengélkedőre? Elkísérhetlek, ha gondolod. - És még egy bájos vigyort is villantok a mondandóm végén. Láthatóan nincs minden rendben vele, mert olyan nincs, hogy ez a koszt valakinek ne tetszene.

'napot^^

sziaszia :3 *-* ilyet se mondanak sűrűn...

mondd *-* és akkor boldog leszek :3

A szemeimbe? *-* szerinted is szép? *-* //és nagyon kék *-* XD//

igen *-* a tied is nagyon szép

Dióka *-*

Bálint XD

Dorian
Öltözet


Eltévedtem. De úúúgy eltévedtem, hogy nagyon. Ezen a rémes helyen ma, vagyis most délután, az elmúlt két órában legalább négyszer elmentem már. Igen, jól hallottad, már két órája próbálok visszajutni a Levita Házba, de egyszerűen nem megy. Néha elgondolkodom azon, miért áldott meg az ég ilyen szörnyű tájékozódó képességgel. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem téveszteném össze állandóan a bal, és jobb oldalt... Akkor talán nem lennék ennyire elveszve ebben a kastélyban. Meg máshol sem.
Ez volt az első, és utolsó alkalom, hogy én felfedező körútra indultam ebben a kastélyban, de komolyan. Úgyis ott lesz szinte az egész szünet, mert terveim szerint nem fogok hazalátogatni, max a nagyihoz. Kicsit félek anyuéktól, hisz ők nem engedtek el, a nagyi segített, hogy eljussak ide, és azóta nem is írtam nekik. Tuti nagyon pipák rám, és ezt nem is csodálom.
Na de most inkább arra koncentrálnék, hogy minél hamarabb visszataláljak a Levitáig, és ez a kis gondolatfoszlány miatt kevésbé tudok koncentrálni... és igen már megint itt vagyok, ezen a rémes helyen. Még mindig kiráz a hideg már csak a tudatától is, hogy ezek az izék itt beszélnek. Hát még mikor tényleg meg is szólalnak... Van egy olyan érzésem, hogy ezt egyhamar nem fogom megszokni. Leszegett fejjel próbálok minél gyorsabban kijutni innen, amikoris valaki hozzámszól, s én azonnal fordulok is a hang irányába. Nagy kő esik le a szívemről, mikor megpillantom azt a húsvér, élő embert, aki feltehetőleg hozzám szólt, nem pedig egy olyan izé, amit az itteniek festménynek neveznek.
- Hát... Ezt szerintem rossz embertől kérdezed, ugyanis nekem itt szinte minden elég szokatlan, Főleg azok az izék a falon. - Mutatok az egyik festményre, mellé még grimaszolok is, majd a srácra nézve egy kis vigyor is megjelenik az arcomon. - Pontosan miféle "szokatlan" dolgot is kéne látnom?

Állia, Eris és Isidor


Elég jó a megfigyelőképességem ahhoz, hogy lássam, épp egy türelmetlen lányt sikerült leszólítanom. Na szép... Úgy látszik vele se megyek sokra. És még hogy beszélő, segítőkész képek, na ne már... A nagyi ilyenről semmit nem mondott. Bár igaz, hogy nagy valószínűséggel ő sem tudhat sok mindent, hisz ő is csak az anyukájától hallott dolgokat, meg a nagy részüket tuti elfelejtette már, amilyen feledékeny az öreg. Meg abban a kis tájékoztatóban, sem volt erről semmi írva. Persze, ez egy varázslósuli, és mióta kiderült, hogy én is az vagyok, már kezdek kicsit hinni az ilyen dolgokban, talán az a sok dolog, amiről gyerekként álmodoztam, azok lehet, hogy nem csak álom, és tényleg létezik. Ki tudja...? Végülis lesz rá néhány évem, hogy kiderítsem, és ennek a kastélynak biztos jó nagy könyvtára is van, ahol majd gyarapíthatom a tudásom.
- Hogy... Hogy... Hogy miii?!? - kérdezek vissza, mintha nem hallottam volna jól, amit mondott, pedig tisztán értettem. Hogy halálos veszély? Na viszlát...! Én ide be nem teszem a lábam, az már biztos. Kellett nekem ide jönni... Érzem, hogy kiszalad a vér az arcomból, és teljesen elsápadok, nem is tudom, mit mondhatnék erre.
és ekkor betársul hozzánk még valaki. Biztos hallotta a rövid... Hát beszélgetésnek nem igazán nevezhető szóváltásunk, és... és fogalmam sincs, hogy mit akar.
- Szia! Hááát annak nagyon örülnék. Kö-köszi... Deee.. I-igaz amit mondott? - Nézek fel a srácra nagy, csillogó szememmel, reménykedve, hogy megcáfolja a lány előbbi kijelentését.
És akkor a hab a tortán egy újabb alak megjelenése, aki láthatóan nincs jó kedvében, és már bűntetőmunkára akar küldeni. De hisz még meg se érkeztem...! A mondata hallatán szinte rögvest arrébb ugrok, pontosabban a háztársam háta mögé, onnan nézem a másik két lányt.
- Elég ijesztő ez a csaj... - mondom, lehetőleg olyan halkan, hogy csak a Levitás hallja. - Ugye ide nem csak ilyen emberek járnak?

sziaa^^

én írtam ma két hsz-t is *-* *totál büszke magára*
és veled?

Az avialany az emo volt asszem... nem vagyok benne biztos XD de a karakter inkább a rock/goth irányban húz^^