Csak pár hónap telt el azóta, hogy beiratkoztam a Bagolykőbe, de ez is elég gyorsan elszáguldott mellettem. Hogy miért is? Azért, mert a legtöbb időt nem töltöttem itt, csak beruccantam órákra, mikor a kedvem úgy tartotta. Nem igazán volt a kedvemre való a nyelv, bármennyire is akartam szeretni... Na nem mint ha akartam volna, de ez így elsőre jól hangzott. Szóval a lényeg az, hogy inkább bolyongtam az országban, semmint, hogy bent lettem volna az új iskolámban. A mai nap viszont kivételes reggelre virradt, mert a Bagolykő Mágustanoda falai közt keltem. Első benyomás: Utálom, hogy ennyire világos van. Függöny luxus? A fejembe nyomtam a párnát, majd mély sóhajjal vártam egy kis időt. Nehéz lett volna belátni, hogy függönyre telik, csak én voltam olyan hülye, hogy nem húztam be. Felkelni viszont muszáj volt, tehát választás híján hunyorogva kigecmeregtem a takaró alól, odébb rúgva pár felesleges könyvet, meg ilyesmiket, amik szanaszét hevertek az ágyam körül. Látszott a környezetemen, hogy nehezen viselem, ha magolnom kell. Még szerencse, hogy nem lettem Levitás, belehalnék! Szóval a tükör előtt rendbe tettem a kócomat, ami alatt annyit kell érteni, hogy beletúrtam, majd magamra tépáztam egy farmert, meg a fehér trikóm, nyakamba akasztottam a dögcédulámat és harcba indultam a pulóveremért, a szekrény ellen. Heves csatározás után megszereztem, majd belebújtam a bakancsomba, kalap-kabát aztán cső. Azaz szereztem magamnak egy képregényt és csak aztán cső. Ott hagytam a szobám, ahogy volt. Akinek nem tetszik a káosz, tegyen rendet... persze csak fővesztés terhe mellett, ha be mer lépni a lakrészembe úgy, hogy nem vagyok ott! Semmi hangulatom nem volt most a kisdiákokhoz, az agyamra mentek volna az állandó nyüzsgésükkel, szóval jobb választás híján elindultam a kastélyon kívülre. Azaz a közeli kis településre, Bogolyfalvára, annak reményébe, hogy semmi halálvágyó lény nem jön a közelembe, mert isten bizony, megátkozom, ha zargatni mer. Az odaút nem volt annyira hosszú, mint amilyenre emlékeztem, de bőven több volt így is, mint amennyire vágytam volna jelen helyzetben. A fél falun átbaktattam, de nem találtam meg a nekem való helyet, mindenhol volt valaki, akiről már előre tudtam, hogy ellehetetleníti a helyzetemet. Úgy tudtam! Pár másodpercig hezitáltam, merre is induljak, de végül döntésre jutottam, s elfordultam egy kevésbé nagy népsűrűségű út felé. Miután végigbandukoltam rajta, mit láttak szemeim? Egy játszótéren kötöttem ki. Egy istenverte játszótéren! Már épp azon voltam, hogy elkezdem a fejemet verni a falba, de aztán rájöttem, hogy valószínűleg az időnek hála, megfelelően néptelen ahhoz, hogy nyugtom lehessen. Erre a gondolatra széles vigyor terült el az arcomon, majd felültem az egyik mászóka tetejére, az egyik lábammal bebiztosítva magamat, a másikat két fok közt lelógatva a levegőbe. Kicsit ívesen feküdtem így, de nem volt vele problémám, amúgy is be volt már merevedve a gerincem. Az egyik könyökömmel támaszkodtam, majd fellapoztam a képregényemet, s elmerültem benne, hogy legalább egy időre kikapcsoljam az agyamat. Ezért nem olvastam most épp regényt. Nem voltam olyan hangulatomban, hogy összetett szövegeket bújjak, keresve a rejtett szálat, ami majd a csavaros végkifejlethez vezet... meg ugye ebben vannak tök jó képek, amiket le lehet rajzolni. Ez az, amit most tutira nem kezdek el csinálni!

Épp csak hogy elmerültem volna a Marvel világában és olvastam volna Amerika Kapitány legújabb frappáns, hazafias szövegét, mikor meg kellett dermednem egy pillanatra. És még azt terveztem, hogy ez a hely nyugis lesz... Benézted, Dorian. Mélyet sóhajtottam, elvégre másodpercek sem teltek bele, de már biztos voltam benne, hogy valaki közeledett errefelé. Próbáltam nem sok figyelmet szentelni neki, mert nem voltam egy barátkozós kedvemben, de aztán mégiscsak muszáj volt kisandítanom a füzetecske mögül. Nem nagyon, de ahhoz épp eléggé lejjebb tartottam az olvasmányomat, hogy láthassam, ahogy a kis vöröske átvág a játszótéren, eléggé a gondolataiba merülve, majd leült az egyik hintába, lehelyezve maga mellé a táskáját. Azaz azt hiszem, inkább azt kéne mondanom, hogy berobbant a hintába és levágta a táskát, mintha legalábbis azt kívánná, hogy szabjon lyukat a talajba és tűnjön el a pokol legmélyebb bugyraiban. Ezen persze muszáj volt elvigyorodnom, de mikor a kislány volt szíves felfedezni engem, visszamerültem a képregénybe, mint aki teljesen érdektelen a világ dolgaival kapcsolatban és ezen egy kis vörös nem változtathatna semmit. Pedig kifejezetten csinos kis ravaszdi. Mikor épp nem rajtam legeltette a fürkésző pillantását, még vetettem rá egy kósza figyelő tekintetet, megfigyelve az öltözködési stílusát, ami amúgy nem is volt rossz, mármint kedvemre valónak bizonyult. Lehet, hogy mégis figyelnem kéne rá rendesen? Az ötletet elvetettem kis fejrázással, majd visszamerültem a füzetkém biztonságába, a továbbiakban tudomást sem véve a leányzóról. Alsóbb éves, sokkal, de sokkal fiatalabb nálam, nem játszok pedo-macit. Igaz, hogy valamelyest sikerült elterelnem róla a gondolataimat, de azért a perifériás látásomat még mindig bezavarta a csajszit, akkor is láttam a szemem sarkából, és erre még képes volt és megszólalt. Hogy én? Leesni? Bah! Abszurdum. Dühös szusszanással fújtam ki a levegőt, majd a képregényt elhúzva az arcom elől, lejjebb hajtottam a buksim, immár teljesen elnyúlva a mászókán. Fél kézzel a kalapomat fogtam, a lábamat meg kapaszkodásra hasznosítottam, átdobva a másikon. Így némelyest leginkább fejjel lefelé látott engem a hölgyike.
- Parancsolsz? - kérdeztem szórakozott mosollyal, majd tovább figyeltem őt, most már leplezetlenül. - Már megtettem volna, ha csak nem szándékozol lelökni, csajszi, akkor attól tartok, nem lesz szerencséd látni engem leesni innen.
A végére a szórakozottság sokkal inkább pimasz vagy öntelt mosollyá vált, továbbra is kényelmesen elnyúlva a mászókán, a képregényt egy kecses mozdulattal a földre ejtettem. Nem volt már rá szükségem, megvolt az elfoglaltságom egy kis időre.
- Miért, te mégis hol feküdnél el, ha már ennyire bölcs vagy, vöröske? - kérdeztem végül, de nem másztam le, most olyan testhelyzetet találtam, ami a kalap tartásától eltekintve kifejezetten jól esett. Az az egy momentum annyira nem volt kedvemre. - Vagy csak a figyelmem szeretted volna felvonni? Arra jobb módot keresve se találhattál volna
Kaján vigyorral a képemen meredtem a vöröskére, mivel most az egyszer őszinte voltam. Ha köszönt volna, valószínűleg letudom egy szimpla hellóval, majd tovább olvasok, de így egész érdekes szituációba keverte magát. No, erre kíváncsi leszek.

A kiscsaj kifejezetten elégedettnek tűnt magával, amiért sikerült felvonnia a figyelmemet, amit szívem szerint egy rosszalló fejrázással díjaztam volna, de akkor már egész biztosan a földön landolt volna szegény fejfedőm, így hát nem tettem. Annyit nem ér meg az egész.
- Nem kértél semmit, annyit mondtál, le fogok esni - kuncogtam fel derűsen, nyújtózkodva egyet, majd tovább figyeltem őt érdeklődve. Nem igazán ment neki ez a semleges fej dolog, de azért megpróbálta, amin vigyorognom kellett. Színésznőként nem lesz nagy karrierje. A lelökéses megjegyzésem asszem bejött neki, mert erre vette az útját, kifejezetten magabiztosan. Nekem már megszületett a fejemben az elhatározás, hogy ha le mer lökni, mérget vehet rá, hogy megszívatom, de végül inkább a képregényemért nyúlt, mire halványan elvigyorodtam. Okos döntés, kicsi lány. Immáron lefelé sandítottam rá, a szemem sarkából, de még mindig kaján vigyorral az arcomon.
- Mondasz vele valamit, de nekem elég nehéz úgy a közelembe férkőzni, hogy ne vegyem észre. Már a játszótér másik feléről hallottam a dübörgésedet - tornásztam át magam hasra fekvésbe és lustán lefelé lógattam az egyik karom, a másikat az állam alá tettem, hogy ne a kemény vason kelljen nyugtatnom. Így egész jó rálátásom nyílt a leánykára. A padok felé biccentett, mire én felvontam a szemöldökömet, immáron pókerarccal és megvártam a mondandója végét. Kissé úgy tűnt, szórakoztatta a saját okfejtése, amit én nem igazán kommentáltam, de ismerős volt a helyzet.
- Bármennyire is gondolsz tudományosnak, a meleg levegőnek semmi köze a helyválasztásomhoz. Tudod, minden közönséges ember oda feküdne, de egyrészt ez jobb érzés a hátamnak, másrészt pedig tudod... szeretek eltérni az átlagtól, kislány - ráncoltam az orrom, kissé hunyorítva, de vigyort vágva hozzá. Olyasmi, mint mikor a kiskutyának az orrára vágnak, én hasonlóan aranyos voltam. A megállapításomra a kiscsaj pimaszul visszavágott, mire én színpadiasan meglepett arccal, leesett állal meredtem rá. How dare you? Felnevettem, majd összeszedtem magam és elvigyorodva figyeltem.
- Ezt most sürgősen vond vissza, nem vagyok annyira kövér, hogy összeszakadjon alattam ez a vacak - néztem egy vasrúdra szúrósan, majd vissza a csajra, de a szám szegletében azért megpihent egy lusta mosoly, láthatta, hogy annyira nem vettem a lelkemre a dolgot, mint amennyire az alakításom azt mutatja. A képregényemet tanulmányozó vöröske végül mély sóhajjal konstatálta, hogy mit is olvastam, amit nem tudtam teljesen hova tenni, de azt hiszem nem is érdekelt annyira, hogy rákérdezzek. A kérdését elintéztem egy vállrándítással, nem volt kedvem és energiám rá, hogy kifejtsem neki, hogyan is viszonyulok a műfajhoz, meg a kiadóhoz, inkább annyiban maradtam, hogy néztem, ahogy hátrébb lép. Szóval Catherine... Hm. Érdekes név... Nem, annyira nem. A kommentje miatt viszont kitört belőlem a röhögés, és az alkaromra döntöttem a homlokom vihorászva egy sort. Miután normalizáltam a légzésemet, meg nem visítottam, mint egy kerge zebra, felültem és leugrottam a mászókáról, így már teljes életnagyságomban ácsorogva a leányzó előtt.
- Nos, Catherine, a mászókalakó becsületes neve Dorian Reeves Green - mértem végig, lepillantva rá és zsebre vágtam a kezemet. A képregény jelen pillanatban még a legkevésbé sem tudott foglalkoztatni.

Muszáj volt egy halk kuncogást megengednem magamnak a beszólása nyomán, miszerint nem vagyok egy jótündér alkat. Nem is szeretnék az lenni, még ha fizetnének sem, de az adandó alkalmat nem hagyhattam ki.
- Tudod, a munkaruha nem kötelező, most éppen mosásban van, a csillámos pálcámra meg hát... nem vették vissza garanciával, miután az első eső lemosta róla a csillivillit. Pedig én próbálkoztam - vágtam fancsali képet, felmutatva a fekete ébenfa pálcámat, a mutatóujjamon egyensúlyozva vele. Persze boldogabb nem is lehettem volna más pálcával, ez gyönyörű és elegáns volt a maga nemében, odavoltam érte... már ha én képes vagyok efféle megnyilvánulásokra, amit erősen kétlek. A kisasszony persze nem tudta hova tenni a szívózásomat, ami kifejezetten a kedvemre volt, szórakoztatóan nézett ki a beszólásom után az arckifejezése. Mindezek után képes volt dühösnek lenni és egy hatalmasat dobbantani, mire én színpadiasan a buksimhoz kaptam. Egyelőre nem tettem semmi fizikai cselekvést, egész egyszerűen figyeltem őt, ahogy mondja a magáét, meg dühösen toporzékol, hogy ő egyáltalán nem kövér, mert csak 50 kiló vasággyal. Erre pimaszul elvigyorodtam és felvontam a szemöldökömet.
- Arra azért kíváncsi lennék... - kuncogtam fel halkan, majd tovább figyeltem őt. - Amúgy sem azt mondta, hogy nehéz vagy, hanem azt, hogy dübörögsz. Pont mint az előbb. Bármennyire is igyekezte hamar elkapni rólam a pillantását, nem tette meg elég korán, már így is elég feltűnően tette, innen is tudtam, hogy bejövök neki. Na persze ezzel nem kívántam kezdeni semmit, csak felírtam a képzeletbeli "ezek a csajok már lecsekkoltak engem" - listámra, legalábbis annyit, hogy vöröske. Az okfejtésemet, hogy miért is terülök most itt el, mint egy jóllakott tigris, nem igazán kommentálta, vagy nem tudott belekötni, vagy nem tudott mit hozzáfűzni, nem igazán tudtam, de nem érdekelt annyira, hogy hosszas gondolatmenetet szenteljek neki. Inkább átvonultam fejben a dolog fölött. A kislány miatt kaptam egy bosszús arckifejezést, amit egy pár pillanatos, harminckét fogat kivillantó, ragyogó mosollyal díjaztam, de aztán rendbe szedtem az arckifejezésemet, úgy tettem, mintha mi sem történt volna. Azt hiszem, végre találtam valakit, akit még érdemes is szívatni, mert szórakoztató volt. Azt mondta, ha szépen kérem, talán még bele is megy a dologba, mire egy ragyogó mosollyal mutattam fel neki a középső ujjamat.
- Légy oly kedves, cicavirág, tedd meg a kedvemért - mondtam lágy hangon. Azt, hogy ezt most a bocsánatkérésre értem, vagy az iménti kézmozdulatommal táviratozott üzenetemre, eldöntheti akár ő maga is. Mindenesetre a csaj humora egész szórakoztató volt, megért nekem annyit, hogy lemásszak az eddigi kényelmes fekvőhelyemről és bemutatkozzak neki. Macska... vajon ez tudatos volt, vagy csak pocsékul tud angolul? Mindenesetre a mosolya aranyos volt, olyan rágcsálni való ajkai voltak, a gondolatra pedig muszáj volt elvigyorodnom még szélesebben. A bemutatkozásom egy kicsit minta ledöbbentette volna, mire szórakozottan elmosolyodtam. Hajj, Grace megelőzött volna? A kérdése, meg a sunyi arckifejezése ebben persze megerősített, kicsit fel is nevettem a dolgon.
- Grace? Nem tudom. Nem találkoztam vele pár éve - vontam vállat, majd elmosolyodtam halványan. - Te valószínűleg többet tudsz róla, mint én. Rajtad landolt? Csak nem kviddicsezik? Fura
Lebiggyesztettem az alsó ajkam, kissé oldalra biccentett fejjel tanulmányozva a lányt, majd elmosolyodtam. Úgy pattant ki a fejemből az ötlet, mint az álom, muszáj volt lepleznem a sanda vigyoromat és közelebb léptem a kiscsajhoz.
- Van valami a hátadon - közöltem furcsálló pillantással mögé lépve, majd elkezdtem porolgatni a hátát, mintha le akarnám söpörni... majd a kezem előrecsúszott és a derekát elkapva megemeltem kis nevetéssel. - Tényleg nem vagy sokkal több mint ötven... de a vaságyadról lehazudtál pár kilót...
Pimasz vigyorral bámultam a pofijába, letéve, de még mindig nem vettem el a kezét. Kíváncsi voltam, hogy reagál. Érik a pofon, Dorian...

A leányzó, annak ellenére, hogy az elején igencsak megpróbált szívózni velem, egész hamar beadta a derekát és röhögcsélt egy sort azon, hogy produkáltam magam neki. Nem gyakran szoktam lányokat hajkurászni, legalábbis az újabb időben, itt, Magyarországon nem, leginkább azért, mert nem beszéltem túl jól a nyelvet. Pontosítsunk: Beszéltem,csak nem úgy, ahogy én akartam volna tenni azt. Ennek ellenére ez a kis vörös most kifejezetten a kedvemre való volt, így a fejemet oldalra billentve figyeltem őt, ahogy felmutatta a pálcáját. Nem volt csúnya darab, olyan egyszerű és elegáns volt a maga módján. Közölte, hogy nem nagyon szokott varázsolni órán kívül, mire felszaladt a szemöldököm, körülbelül a homlokom közepéig. Nem néztem volna ki belőle, hogy ennyire... vagány csaj és erre képtelen varázsolni. Mély sóhajjal néztem rá, majd elvigyorodtam.
- Hát... ha gondolod, lehet róla szó, hogy korrepetáljalak. Bár én nem csak olyan... hétköznapi varázslatokat használok... tanultam ezt azt. De ettől még nem állapot, hogy varázsló vagy és nem varázsolsz. - közöltem kis grimasszal, oldalra döntve a fejemet. Mindezek ellenére, azt hiszem, hogy túlságosan is úgy tűnt, levett a lábamról, muszáj volt kiegyenlítenem a mérleget, tehát beszóltam neki a dübörgést illetően. Erre felhúzta az orrát, nekem pedig muszáj volt rosszallóan ráznom a fejemet. Nők, csak a baj van velük... Aztán jött az elefántos megjegyzése, nekem pedig muszáj volt felnevetnem.
- Te tudod... Sok szerencsét az elefántokhoz, csajszi... - mondtam elbűvölő mosollyal, aztán utána a mérlegről esett szó, hogy ugye az nincs nála, majd nyelvet öltött, amit én voltam kedves elkapni. Persze nem úgy hogy fájjon neki, de azért hé, kiscsaj, tudja, hol a helye. - Csak óvatosan az efféle gesztusokkal, mert harapok.
Persze elengedtem, édes mosollyal, majd a gatyámba töröltem a kezemet, mintha mi sem történt volna. Azt hiszem, hogy amúgy elgondolkozott, mert aztán megrázta a buksiját, mint aki egy gondolatot próbál elhessegetni. Ezen csak szórakoztam egy sort. Mikor viszont közölte, hogy majd akkor szívja vissza, mikor szépen megkérem, tettem egy elég obszcén kézmozdulatot, lesokkolva ezzel a kisasszonyt. Azt hiszem, hogy az utána lévő édes kis megjegyzésemet még véletlenül sem a bocsánatkérésre értette. Okos a lányka. Persze grimaszolt, meg bosszankodott, nem igazán akarta érteni a poént. Ami azt illeti, lehet, hogy nem is annyira annak értettem... Végeredményben abban állapodott meg, hogy ha még egyszer ezt teszem, akkor eltöri az ujjamat, én pedig röhögésben törtem ki a helyzet abszurditását nézve. Aha, persze, majd pont egy ilyen kis nádszál-kisasszony fogja eltörni a kezem. Azért meg amúgy is mérges lennék, mert tönkre vágná a gitáros karrieremet. Amikor Graceről kérdezett, semmilyen konkrét infót nem nagyon tudtam mondani, mivel mióta idejöttem, nem volt még hozzá elég lelkierőm, hogy beállítsak hozzá. Elég cinkes lett volna, amolyan "Szia, Erin, az öcsikéd vagyok, akit évek óta letojsz. Minden okés?" A terelő dolog pedig kifejezetten meglepett, mert anno nem akart kviddicsezni, sőt, még azért is kifejezetten pipa volt, ha arról beszéltem. Hm, ilyen az élet, az emberek változnak... A leporolást persze komolyan vette, meg is borzongott, látszott abból, hogy a pihék felborzolódtak a tarkóján. Kicsit elvigyorodtam, aztán aljas módon megemeltem és kommentáltam a vaságyát, mire nevetni kezdett. Még a könnye is eleredt, mire egy elégedett vigyorral nyugtáztam. Utána viszont elkezdett mutogatni és magyarázni, hogy még egyszer meg ne próbáljam, mire csalódott sóhajjal elkezdtem csóválni a fejemet.
- Hm... ezt most kár volt mondanod, Katya... - nevettem fel, majd felkaptam a derekánál fogva és immár két kézzel, feltettem a mászókára, vigyorogva. Mindezek után a buksijába nyomtam a kalapomat és elvigyorodtam. - Egész dögös vagy odafent... Tudod... valamikor el akarok menni meginni valamit... És tudod sz*r egyedül iszogatni, mi lenne, ha csatlakoznál?

Kijelentette a hölgyike, hogy ha korrepetálnám, akkor valószínűleg felrobbantana valamit, vagy felgyújtaná a hajamat, mire én felvihogtam, de a kezem a hajamra kaptam. Mondjuk amilyen elvetemült kis vörös, ki is néztem volna belőle. A vörös csajok mind bolondok kicsit...
- Arról le lehet kattanni, nem adom, csak az enyém - szorongattam a hajam hülye fejet vágva, az orrom ráncolva, de vigyorogtam. Ennél azért sokkal több kellett volna ahhoz, hogy eltántorítson az ajánlatomtól. - Challenge accepted, baby! Mikor és hol?
Az ajkamba harapva elvigyorodtam, majd összefontam a karom elvigyorodva. Persze az elefántos megjegyzésére nem pont úgy reagáltam, mint hogy várta volna, legalábbis azt hiszem. Nem baj, én tök jól éreztem magam, pláne, mikor láttam, hogy nézi a vigyoromat. Mikor nyelvet öltött rám, voltam szíves elkapni azt, amiért utólagosan volt szíves nagyon szúrósan nézni rám. Mély sóhajjal néztem rá, aztán csak rosszalló vigyorral megráztam a fejemet. Én aztán ilyenekért nem fogok hisztizni, meg patáliázni, bocsánatot kérni meg aztán pláne nem! Nem az ő keze lett nyálas... Kijelentettem, hogy még egy veszélyes kijelentés és harapok, mire megkérdezte, be vagyok-e oltva veszettség ellen. Szórakozott vigyorral vállat vontam, hadd őrlődjön a kérdésen, engem bizony nem zavar.
- Na, tüntesd el gyorsan azt az ártatlan vigyort, mert ha jobb is vagy, mint én, azért te sem vagy éppen egy földre szállt angyal - mosolyogtam rá rosszfiúsan, aztán csak a hajamba túrtam, hogy elrendezzem azt. Azt hiszem, a hölgyike kezdett rám beduzzogni, amiért kinevettem őt, de nem különösebben zavart, mert ha ismert volna eléggé, tudhatta volna, hogy nem azért nevettem, mert annyira röhejes, hanem azért, mert egészen szimpatikus volt. Nők... csak a baj van velük! Persze tetszett, hogy folyton fenyegetőzik, meglepően cuki volt tőle, úgy értem elszórakoztam rajta. Az viszont, hogy felpakoltam a mászókára, azt hiszem meglepte. Mondjuk engem is... A fejébe nyomtam a kalapomat, majd oldalra döntöttem a fejemet és úgy tanulmányoztam őt. Végül úgy döntöttem, tetszik az összkép, maradhat rajta.
- Nem lesz bajom, annyira nem vagyok tápos, kicsilány... Ami meg a szóhasználatomat illeti... nem kérheted, hogy térdre borulva esedezzem azért, hogy igyál meg velem valamit. A forrócsoki jó - néztem, ahogy lemászott onnan, kérdőn, mivel először nem nagyon értettem mit akart, de végül persze leesett, hogy a képregényem... leesett.
- Nem sok dolog van, amit féltek... A kalapomat viszont igen, szóval csak tessék vigyázni rá, mert VV lesz - mondtam, majd néztem, ahogy elvonult a táskájáért. Erre persze cukkolni kezdett, ismételten. Leesett állal meredtem rá fél pillanatig, majd kijelentettem, hogy ő egy pimasz nőszemély és a csuklóját elkapva húztam magam után a fél falun át.
- Gyere már, gyere, gyere, gyere, nem akarok egész nap itt állni, gyere... - mantráztam az úton szinte végig, majd belöktem a cukrászda ajtaját kis mosollyal. Voltam már itt párszor. Nem volt a kedvencem dekorációra, valahogy a régi összejövetelekre emlékeztetett gyerekkoromból. Ettől függetlenül szép volt. Szóval itt voltam szíves elengedni a hölgyikét és ránéztem. Egy asztalhoz séta, majd leültem és színpadias mozdulattal, pimasz mosollyal a szemben lévő szék felé intettem.
- Leülsz, vagy egész nap ott fogsz ácsorogni, Reenie? - kérdeztem hátradőlve kis vigyorral.

Rocker csibe
London; Linkin Park és Fall Out Boy kezdése előtt nem sokkal

Azt hiszem, ha azt mondom, hogy senkit nem lepne meg, ha én egyik percről a másikra eltűnnék az iskolából, akkor bizony még el is túloztam a dolgokat. Nem voltam túlságosan sokat a Bagolykő terültén, főleg nem akkor, akkor, ha máshol már koncertek voltak, Európa területén belül. Nem mintha máshol gondot okozott volna a közlekedés vagy a kommunikáció, egyszerűen ez volt a konfort-zónám területe. Ez már így volt jó pár éve, szóval bátran kijelenthetem, hogy van pár ismerősöm koncertekről. Voltak akiket jobban kedveltem és voltak, akiket kevésbé, de Shayleen Black azok közé a kivételes egyének közé tartozott, akiket egészen kedvelek. Így történt tehát, hogy mikor összetalálkoztam vele valamelyik nap a kastélyban, rögtön a karomba kaptam és majdhogynem a szuszt is kiölelgettem a rég nem látott bulizó-társamból. Nem, az ilyesmi nem nagyon volt szokásom, de kivételesen jó kedvem volt és a dolog csak úgy magától jött, mindenféle előzmény nélkül. Nem mondom, hogy öribarik voltunk, de azért néha gondoltam rá, hogy írok neki egy levelet... Mégsem tettem, egyrészt azért, mert nem voltam az a fajta, másrészt meg azért, mert azt sem tudtam, hova kéne küldenem. De mikor végre sikerült egy olyan egyént találnom, akiről tudtam, hogy nem mondana nemet egy ilyen ajánlatra, rögtön kaptam az alkalmon, hogy felajánljam neki a másik koncertjegyemet. Magányos farkas voltam egy jó ideje, de azért a koncert mégiscsak társaságban a legkellemesebb élmény. Bár lehet, hogy ez csupán egyéni véleményem, mások pedig nem osztják ezt a nézetet. Ő legnagyobb lelkesedésemre belement, sőt még az utat is megszervezte, így nem győztem köszönni a dolgot. Mármint gondolatban, mert az az Isten még nem született meg, aki rákényszerít engem, hogy bármit is megköszönjek. Talán még kicsit túl jó is volt a szervezése, mert kerek két óránk maradt a kapunyitásig, az pedig nekem egy helyben állással bizony egy halálos örökkévalóság.
- Nekem mondod, Shay? Két hétbe kis híján belehalok, a két hónap, amit kihagytam a suli miatt pedig maga a kínhalál - mondtam kissé túldramatizálva, ettől függetlenül tényleg úgy gondoltam, hogy ez az idő túl sok nekem. Amikor felajánlotta, hogy menjünk be egy CD boltba, lelkesen csillogó szemekkel meredtem rá, mint valami kiskutya, akit kihoztak a menhelyről.
- A lelkembe látsz, csajszi, a lelkembe! - nevettem a szívemhez kapva a kezem, mivel ismertem azt a boltot és a csuklóját fogva mentem vele arrafelé. Mihelyst odaértünk, megnéztem a nyitvatartást és látva, hogy a bolt még minimum három órán át nyitva van, belöktem az ajtót egy csilingeléssel.
- Van valami, amit keresel, vagy csak körbenézünk? - kérdeztem a rock lemezekhez lépve és elkezdtem lapozgatni a tokokat.

Rockercsibe
London; Linkin Park és Fall Out Boy kezdése előtt nem sokkal

Nem, azt hiszem, nem sok olyan ember volt, akivel olyan szintű barátságom lett volna, hogy jajj, most odamegyek, felkapom és megpörgetem, mert ezer éve nem láttam és nagyon örülök. Cat persze kivételt jelentett, annak ellenére is, hogy ő Navinés volt, én meg Rellonos. Vannak olyan kapcsolatok, amikbe egyszerűen nem engedhetem belefolyni a sulis dolgokat, még akkor sem, ha alap esetben megtenném - mert biz isten, megtenném én -, és ez pedig egy ilyen volt. Jóval azelőtt megismertem már, hogy ide kezdtem volna el járni, szóval ettől egész egyszerűen csak elvonatkoztattam. Ha hallotta volna bárki is, hogy elhívtam koncertre, egész biztosan elkezdte volna, hogy mert jaj én csak fel akarom szedni és hogy ez mennyire átlátszó, de nem lett volna igazuk, mert bár ragaszkodtam a pajtimhoz, mégsem olyan szinten, hogy juj megölöm azt, aki ránéz. Egyszerűen csak tudtam, hogy nem járt jó ideje koncerteken - elvégre én jártam ott, de nem láttam - szóval kaptam az alkalmon és úgy döntöttem, sokkal jobb lesz, ha baráttal megyek, mintha szólóban. Aranyos és vicces volt a reakciója, mulattatott. Éppen ecseteltem volna neki, hogy mennyire rossz, hogy már legalább két hónapja nem voltam koncerten, ami nekem körülbelül olyan, mint másnak tíz év, mikor a csajszi közölte, hogy ő már több éve nem volt koncerten. Na erre viszont muszáj volt eljátszanom a hattyú halálát, rögtön a fejemhez kaptam, aztán az ő homlokához, mintha a lázát mérném. Nem voltam egy túlreagálós alkat, legalábbis azt hiszem, hogy nem voltam az, de ez kiverte a biztosítékot. Éveket, koncert nélkül?! Nem, nem én előbb kötöm fel magam, minthogy éveket bírjak ki a szeretett bulijaim nélkül. Szerencsétlen, rokonlélek volt velem, szóval képzeltem, milyen lehetett úgy ülni otthon, hogy tudod, hogy valahol éppen elkezdődik egy Linkin Park koncert, vagy egy Nickelback, Skillet Three Days Grace vagy... ne adj isten Fall Out Boys? Nekem már a gondolattól is előjött az érvagdosó kedvem. Tutira kivetettem volna magam az ablakon, mármint szökési célzattal, ha bármi ilyen történt volna. Kijelentette, hogy ugyanolyan fanatikus vagyok, mint ő, szóval muszáj volt felnevetnem. Nekem azért voltak durva eseteim, amikről jobb volt, ha nem tud. Örültem neki, hogy nevetni láttam, mert manapság nem tűnt már olyan vidámnak, mint anno, mikor megismerkedtem vele. Persze a CD-boltra nem mondhattam nemet, elvégre a lemez olyasmi volt nekem, mint másnak a drog. Egyszerűen csak függtem a zenéktől, még akkor is, ha muglik, kifejezetten bálványoztam őket, amiért ilyen szintre fejlesztették az előadásmódot. Szóval bent egyből a Rock-polchoz lavíroztam és elkezdtem kutatni olyan lemez után, ami esetleg még nincsen meg. Korábban Cat címét beleírtam a zsebemben tárolt FOB lemez szövegkönyvébe, szóval reméltem, hogy nagyon megbecsüli magát, mert ilyet nem gyakran csináltam.
- Újdonság? Én is valami hiányzó láncszemre vadászom, de van, akinek már elég nehéz újat mutatni... - néztem rá sunyi mosollyal, kicsit a homlokomra húzva a kalapom. Kifejezetten régi-divatosan öltöztem ma. Bőrkabát, fekete FOB-póló, fekete farmer, bakancs díszelgett a lábamon az esetleges törések elkerülése érdekében, szögecses karpánt, mert azért mindenki rajong, ha a képébe vágják. Csak a megszokott koncertes szerkóm volt, enyhe extrával, mégpedig azzal, hogy most nem csak a hajamba túrtam felkelés után, hanem még ki is vasaltam. Na erre varrj gombot!
- Toad? Nem igazán ismerem őket, de majd belehallgatok még pár számukba. Az Angel például nem volt rossz tőlük- hümmögtem eltűnődött arccal, majd kikaptam egy Linkin Park lemezt, amivel még nem futottam össze, és érdeklődve tanulmányozni kezdtem, mintha a világ minden tudása lenne a vonalkód fölött. Néha úgy is éreztem és nekem ez a tudás pont elég is volt. Catre néztem halvány mosollyal, immár le sem téve az imént szerzett zsákmányt. Ettől még kerestem tovább, persze, csak ezt már úgy szerzik vissza tőlem, ha a hulla-merev,  jeges szorításomból feszítik ki.
- Mesélj valamit, Cat, ezer éve nem láttalak már. Hogy vagy? Sietsz haza? Reggel indulunk is, vagy maradunk valahol egy-két órát hibernálni? Mit gondolsz? - kérdezgettem, de úgy tettem, mint akit nem különösebben érdekel a válasz. Persze érdekelt, csak egyszerűen el voltam kalandozva, egy CD-boltban a maximális figyelmemre legfeljebb Pete Wentz számíthat.

Még nem volt ötletem, hol is fogom korrepetálni a kiscsajt, de könyörgöm, nagy a világ, meg fogom oldani valahol, ezen ne múljon a boszi jövője. Nem hiszem, hogy ezen múlna, de attól még nem árt, ha tud varázsolni... Gyanítom a helyszínen töprengett, de aztán egyszer csak felhagyott vele, gondolom végül nem akadt rá semmi ötlete, ahogy még nekem sem, de erre még
vissza fogok térni, erre mérget vehet.
- Még nincs ötletem, de elhiheted, hogy ki fogok, ettől nem kell tartanod - vigyorogtam rá szélesen, oldalra biccentve a fejemet. Sokszor csináltam ezt, legalábbis már párszor a fejemhez vágták a szüleim, hogy Gracetől loptam és azonnal fejezzem be, mert olyan vagyok mint egy lány, vaaagy éppen kóborkutya. Nem értem mi bajuk a kóbor kutyákkal...
Azt hiszem, pár dologgal egészen sikerült meglepnem a vöröskét, de ez mindig mindenkivel így volt, nem csak vele. Szerettem különleges és egyedi lenni, a magam módján persze. Nem voltam egy mesebeli herceg, egyesekkel ellentétben, de hát nem születtem szőkének, hogy az legyek. Még csak az hiányzik! Nem, nem és nem. Megfenyegettem játékosan a kalapom fizikai épségével kapcsolatban, persze nem értette, sok más emberrel egyetemben. Elvigyorodtam, majd ránéztem a szemem sarkából, apró mosollyal.
- VV az nem Való Világ, hanem Vad Vérengzés. Persze, ha van jobb ötleted rá, szívesen meghallgatom - vontam vállat, majd odakommandóztam hozzá, közöltem, hogy pimasz, amire csak vállat vont. A csuklóját elkapva cibáltam végig a fél falun, igazából nem nagyon törődve vele, hogy ő kisebbeket lép.
- Miért kellett volna könyörögni? Nagyon szórakoztató, ahogy mellettem kocogsz, szerintem vicces - nevettem fel halkan, de azért lassítottam egy kicsit. Nem nagyon, mert nem szerettem a csiga-expresszt, de azért mégis, ne kelljen már futnia. Szegény Reenie. A küszöbben majdnem orra bukott, mire felvont szemöldökkel pillantottam rá és megtartottam, mielőtt még összetöri magát nekem.
- Megmaradsz azért? Ennyire nem vagyok ám fárasztó, túlspilázod, kedves - túrtam a hajamba a másik kezemmel és rendbe tettem kicsit. Ki kellett volna vasalnom, ez így nem fun... Na majd legközelebb... Én nem zavartattam magam azon, hogy ő nézelődik, egész nyugodtan ledobtam magamat az egyik asztalhoz és elkényelmesedve vizslattam őt. Persze beszólt, hogy el vagyok kényelmesedve, mint valami főúr, mire csak felnevettem és az ajkamba harapva összeszedtem magam, majd az egyik bőrszíjjal babráltam a csuklómon. Nem is tudtam, hirtelen mit is mondjak neki erre.
- Szerintem jobban jársz, ha leülsz, onnét is pont ilyen jól lehet látni engem - mondtam végül szórakozottan, de persze leült, még ha hatalmas sóhajt is hallatott előtte, mintha ő tenne ezzel szívességet. Ch. Nőőők... Rém gyengén nyomta a pókerarcot, de már eléggé kihúztam a gyufát eddig is, szóval ezt most nem vágtam a pofijába, csak hasonló arckifejezéssel bámultam rá. Valamin eltöprengett ismét, majd engem kezdett méregetni, mire felvontam a szemöldökömet. Érdekes egy lány volt, annyi már biztos... Aztán meghökkentem, kissé még hátra is hőköltem, mikor közölte, hogy egész jó társaság vagyok. A fejem kezdtem rázni tiltakozva, de azért vigyorogtam és eltűrtem egy tincset az arcomból.
- Lehet, hogy szerény személyem immár kalaptalan, de a vádja, hölgyem, alaptalan - dőltem hátra, vigyorogva és elkezdtem filozofálni, mit is kéne innom. Tudtam, hogy valami hasonló megnyilvánulást vár tőlem, de azt lesheti, nem vagyok egy selyemfiú, aki nyalizik, azért, hogy a csaj ne hagyja ott az asztalnál.
- Azt hiszem, hogy én tejcsokis forrócsokit iszom. Te mit kérsz? - kérdeztem elvéve a pincérhölgytől az étlapot s elrejtőztem mögé, afféle álcának pont megtette. Igazából nem volt ez a műfajom, de tetszett a leányzó, így próbáltam normálisan viselkedni magamhoz képest. Elsőre tuti hülyeséget vágtam volna rá a mondandójára. Nagy sóhajjal letettem az étlapot, majd rápillantottam komoly arccal, az ujjaimmal dobolva lassan az asztalon. Megköszörültem a torkomat, majd a pillantását kerestem az enyémmel.
- Érdekel én mit gondolok rólad? Azt, hogy furcsa lány vagy... Megszólítottál egy láthatóan nem teljesen komplett fiút és szinte szó nélkül eljöttél vele inni valamit, amit ő nyilvánvalóan randinak vesz, annak ellenére, hogy nem vagy jól. Nem fizikailag, hanem inkább lelkileg. Látszik a szemedben, ha éppen nem mondok valami orbitális baromságot - simítottam meg a kézfejét, de nem szakítottam el pillantásomat az övétől, ha nem nézett másfelé. - Furcsa vagy... Valami elképesztő módon, ami vonzza bajt. Vonz engem. A helyedben vigyáznék azzal, hogy kivel töltöm az időm - kaptam el a kezem és a pillantásomat egy időben, majd ismét az étlap mögé rejtőztem, hogy ismét ugyanaz a komolytalan valaki lehessek, aki egész eddig voltam.

A korrepetálással kapcsolatban azt beszéltük meg, hogy majd megbeszéljük még, írok neki egy levelet a sárkányfészekbe, ha kitaláltam valamit. Persze törni fogom majd ezen a fejemet, de most jobb dolgom is van, mint azon agyalni, hogy hol lehet ilyesféle "órát" tartani, elvégre még itt van velem. Rábólintottam, majd inkább elvonultunk forrócsokizni, ha már ilyen aranyosan felajánlotta, az ajánlatomra válaszul. Megtárgyaltuk a VV ügyét, de mivel nem akadt jobb ötlete rá, a Vad Vérengzés mellett maradtunk, pont mint ahogy a kalapom a buksiján a kedvesnek. Miközben végigvonszoltam a falun, azt mondta, hogy lehet, mégiscsak térden állva kellett volna könyörögjek, mire kivigyorogtam és rákérdeztem, mire lett volna jó az neki.
- Mint te most? Áh, értem - nevettem fel, de azért egy icipicit lassítottam, hogy ne haljon meg nekem itt út közben. Azon voltam, hogy ha legközelebb is ilyen lassan csoszog, biztosan cipelem inkább, aztán elborzadt arcot vágtam a saját gondolataimtól. Legközelebb?! Mi van veled, Reeve? Mikor majdnem elhasalt, utána kaptam aggódva, még pont időben, de azért ki nem mutattam volna az istenért sem, hogy egy pillanatra megijesztett. Még magamnak is elég nehezen láttam be, szóval inkább nem hoztam szóba, csak piszkálódtam kicsit, mire ő visszapiszkált. A kis vakmerő!
- Azért nem vagyok annyira csontváz és kétballábas, hogy a negyven kilóddal elránts... talán ha a vaságyadat is hoztad volna, de amúgy nem hiszem... - ráztam a fejem grimaszolva, majd míg ő nézelődött én kényelembe helyeztem magamat. Miután ő is lecsücsült, közölte, hogy hiányzik neki a kalap, meg hogy majd szerez nekem koronát, mire legyintettem vigyorogva.
- Hagyd csak, otthon még van tíz, tizenöt darab... Mindenkinek kell egy hobbi, tudod - vigyorogtam, majd vállat vontam. Ezek után ő a cukrászdát figyelte, majd közölte, hogy nem is vagyok annyira vészes személyiség, amin én csak a fejemet ráztam, mint anno az Ír szetterünk, Rőtszakáll. Szerettem azt a kutyát, mert aranyos volt, de sosem bírtam, hogy mindig rám rázta a vizet. A megjegyzésemtől persze rögtön nevetésben tört ki, aminek örültem, de aztán úgy néztem, mintha minimum sárkánnyá változott volna. Persze csak a vicc kedvéért.
- Nem, nem Jézus! Dorian! - javítottam ki, de aztán én is vele nevettem, mert egyszerűen csak muszáj volt. A pincérnő engem sem különösebben zavart meg, elvettem tőle az étlapot, majd elrejtőztem mögé, hogy tűnődjek egy sort, de nem tartott olyan sokáig. Legalábbis azt hiszem, hogy nem. Közben eldöntöttem, hogy almás pitét kérek és forrócsokit. Egész hosszú kis beszéd lett belőle, annak ellenére is, hogy nem akartam, szóval végül vele egyetemben elkaptam a pillantásomat és azon morfondíroztam, most ez mire is volt jó... Nem vagy normális, Reeve... Ideges lett, az ajtó felé pillantgatott, már azon gondolkoztam, hogyan ugorjak fel és kapjam el, mielőtt kiér az ajtón, de meglepő módon itt maradt és tovább morfondírozott, valamin, valószínűleg azon, amit az előbb mondtam neki. Mikor megszólalt, még engem is meglepett, hogy mennyire higgadt maradt. Kisregényt adott elő nekem arról, hogy ő mennyire furcsa, meg hogy kétballábas és kétbalkezes, én pedig felvont szemöldökkel néztem rá.
- Egyáltalán nem úgy értettem, hogy változnod kéne... Nem hiszem, hogy ezzel bármi gond lenne - mondtam rápillantva ismét és azon gondolkoztam, hogy felé nyúlok ismét, de meggondoltam magam és inkább a combomra tettem a kezemet, hogy nehogy hülyeséget csináljak. Ezt megcsináltad, dorcsi... Zengett rólam egy rövidebb ódát, amin muszáj volt mosolyognom, de aztán baljós előérzetem támadt attól, hogy előhozta a randi témát. Amint meghallottam, hogy "van egy fiú", a hajamba markolva sóhajtottam és hátradőltem. Majdnem a falat kezdtem fejelni, de sajnos nem volt a közelben semmiféle fal, ez pedig jelentősen megnehezítette a dolgomat. Hogy én ezt miért nem gondoltam előre...? Az efféle csajoknak mindig van valakije. Már éppen azon voltam, hogy kifizetek neki egy forrócsokit, aztán felkelek és kivonulok innen, mikor megláttam, hogy mennyire ki van idegileg és azonnal meggondoltam magamat.
- Értem, szóval akkor nem... igazán vagy vevő a randi dologra... Ehm... ciki, tisztázhattuk volna korábban - sóhajtottam, aztán megláttam a könnyet az arcán és rögtön nekem is előtört a jobbik felem. Felpattantam és az ingem ujját a kezemre húzva megtöröltem az arcát. - Ne sírj, Catherine, semmi baj nincs... Ha tényleg így van, akkor nem érdemelt meg téged...
Megsimogattam az arcát majd mellé húztam a székemet és leülve rá az ölembe húzva átkaroltam és a haját cirógattam.
- Semmi baj, Cat... Csak... ne sírj, jó? - nyomtam puszit a homlokára, aztán tovább simogattam az arcát. Nem akartam, hogy rossz kedve legyen, mikor egész eddig olyan jó volt a hangulata. Legközelebb csöndben maradok.

Rocker csibe
London; Linkin Park és Fall Out Boy kezdése előtt nem sokkal

A koncert előtti Cd kutatás, bakancsos barátnőmtől igazán nagyszerű ötlet volt, nekem legalábbis nagyon tetszett maga az elképzelés, szóval szerintem fel is tűnt neki már jó előre, hogy imádom. Még viccelődni is elkezdett, ami igazából kissé felvidított, mert azt mutatta, hogy minden rendben vele és semmi tragikus nem történt az utóbbi kétezer évben, míg nem találkoztunk. Holott persze tudtam, hogy vannak gondok, mert szegény leányzó olyan vastag volt kb, mint egy ropi, az meg nem éppen aranyos bók, mit ne mondjak.
- Újabban nekem sem olyan széleskörű ám a tájékozottságom - nevettem fel halkan, majd tovább kutattam a lemezek között. Nem nagyon volt semmi érdekfeszítő újdonság, mert a One Direction új lemezeit szívem szerint tűzre vetettem volna, más meg nem nagyon volt, tehát mély sóhajjal szorongattam az imént megszerzett albumot. Ezt már a hullamerev ujjaim közül kell kifeszegetni, annyi biztos, hogy nem adom senkinek oda... Felsorolt pár számot, ebből kettőt ismertem, a harmadik nem rémlett, de próbáltam azért felidézni, csak nehezen ment. Mély sóhajjal néztem rá.
- A Hurricane tipikus lazítós szám, a By The Way pedig egész jó hangulatot csinál, de a Blow-t még nem hallottam... majd ezt is pótolnom kell, rémesen műveletlennek érzem magam hirtelen - ráztam a fejem rosszallóan, majd a bakancsomra sandítottam, mintegy ellenőrzésképpen, hogy minden okés-e. Nem vágom, hogy hogyan jut ilyesmi az eszembe, de egyszerű reflex volt ez nálam. Ha a lábam a helyén, még tudok táncolni, akkor meg nem lehet gond! Persze ezután elkezdtem faggatni arról, hogy van mostanság, meg hasonlókról, de csitítgatni kezdett, hogy ne siessek sehova, mert a kérdéseim felére már nem is emlékszik. Nevetve a hajamba túrtam, majd ránéztem kis vigyorral.
- Bocs, tudod, izgulok, elvégre óriási koncert-élmény van kilátásban - nevetem fel, majd visszatoltam pár tokot a helyére. - Amúgy ez családi hobbi, mármint, hogy eldöntik helyetted, hogy vagy, nálam is szokták.
Közölte, hogy szerzett szállást egy régi ismerősénél, aki éppen nincsen itthon, mire szélesen elvigyorodtam. Nem tudtam, hogy most beszóljak, mert nélkülem intézkedett, megöleljem, mert ennyire előrelátó, vagy csak vigyorogjak sunyin, mindkettő alternatívát helyettesítve ezzel. Mikor közölte, hogy holnap délután vissza kell repülnünk, helyeslően bólogattam. Egyet kellett értenem, mert kezdtem vészesen sokat távol lenni a sulitól, látszott, hogy közeledik a koncert-időszak.
- Persze, én is pont így gondoltam. Pár óra alvás szerű kóma nekem bőven megteszi- bólintottam helyeslően, majd az órára néztem és vissza rá. - Találtál valami jót?
A saját lemezemmel elvonultam a kassza felé, majd visszapillantottam rá a vállam felett, mikor kis túlzással közölte, hogy ezer éve nem hallott már rólam.
- Nos, velem nem történik soha semmi, szóval hiába is kérdezel, leányzó. Tetszik egy csaj, de ezen kívül semmi... - ráztam meg a fejemet, fintorogva, majd reklamálón néztem rá. - Most, hogy egy iskolába járunk, legalább már néha eldughatnád a buksidat felém, nem foghatod arra, hogy nem tudod, hol vagyok!
Mindezt persze csak viccből mondtam, nem akartam én őt piszkálgatni... Ugyan.

Evilla
/március 14, szombat, délután 4 óra körül/

Jelen pillanatban egy élmény volt ott állni Evillával és készülődni, miközben a tömeg egyre gyülekezett és várták, mi sül ki ebből a mai napból. Nos, mi ketten Lillával már jól tudtuk, már reggel úgy keltem fel, hogy kinyitottam a szememet és elkezdtem nevetni, elvégre ki az, aki normális és kitalálja, hogy ő aznap kimegy a főutcára és előadást ad? Igen, mi ilyenek voltunk Evillával, hiszen miután Felagund professzor csapdába ejtett minket, elkezdtünk beszélgetni és abban egyeztünk ki, hogy el kell mennünk a MásVilág koncert-sorozatra, mert egyszerűen fenomenális együttesek lesznek ott. Ha nem mehetek, belehalok, de amúgy lenne pénz rá, hogy elmenjek, de Lillának nem, szóval kifizettem volna a jegyét, de akkor kezdene túl jó hírem lenni. Ennyit nem ér meg... Amúgy sem jönne össze, hogy kihagyjak egy ekkora bulit, mint az előadás. Típusom az őrültség. Miután felöltözködtem, zsebre vágtam a laposüvegemet, aztán ledzsesszeltem a faluba. Nem volt egy gatyarohasztó meleg, de én ennek ellenére is csak egy rövid-gatyát vettem fel, mellé egy piros pólót, ami szintén rövid-ujjú volt. Mindehhez felvettem egy öregemberesebb kalapomat, azt a nagyon gáz, retro szemcsimet, amit egy mozdulattal napszemcsivé alakíthatok és ledobtam magam az  ágy szélére. Felrángattam a hosszúszárú zoknimat, meg mellé egy sportcipőt és elindultam le a faluba. Nem, mondom, vonzottam a tekinteteket, nem tudták hova tenni ezt az ízlésficamot. Lilla már ott volt, bár be kell, hogy valljam, elsőre nem ismertem meg, pont úgy  nézett ki, mint a nagyanyám. Bár én is eladhattam volna magam nagyapónak, mert olyan hatvanas-évek frizkót csináltam magamnak, lenyaltam hátra zselével. Kis vigyorral odabotorkáltam, öreges járással és megbökdöstem a vállát.
- Hölgyem, nekem itt egy kisasszonnyal lenne találkozóm, azt hiszem rossz helyen van! - mondtam reszketeg hangon, megfogva az álbajuszom. Miután tisztáztuk, hogy ő Lilla, én meg Dorian, előpakoltuk a cuccokat, ő kirakta a mesterművünket, míg én előszedtem a gramofont. Mikor nem figyelt oda, azért párszor meghúztam azt a fránya laposüveget, mert lehet, hogy van már fellépési-tapasztalatom, de ettől még nem ártott egy kis önbizalom.  Szemrevételeztem a közös plakátunkat, majd egy jót vigyorogtam a feliratot nézve, de én jelen pillanatban öreget játszom, szóval nem lehetek annyira laza... F*ck...
- Becsüld meg magad, nem sokszor ajánlok ám fel kalapot! - mondtam aztán kissé meglepetten átkaroltam a vállát, mikor hozzám bújt. Háááát oké... Kissé sután húztam magamhoz, aztán lenéztem rá és elvigyorodtam.
- Sokan? Uggggyan már, ne parázz be, Evilla. Megy ez nekünk - nevettem fel és a gramofonhoz lépve a tűt a lemezre illesztettem. A szemembe húztam a kalapom kicsit, majd elvigyorodtam és a csajra sandítottam a szemem sarkából.
- Showtime, baby - vigyorodtam el, mindez naggyon eltúlzott angol akcentussal és rákacsintottam, majd indultam befelé.

Evilla
/március 14, szombat, délután 4 óra körül/
Produkáljunk!

Mikor megérkeztem, Evilla enyhén nyűgösnek tűnt, úgy értem,  lehetséges, hogy azt hitte, nem fogok eljönni és itt hagyom őt a csávában. Ha olyan helyzetben lettünk volna, mikor megismerkedtünk, így is tettem volna, elvégre ez lett volna a jellememhez illő, de akkor nem öregembernek öltöztem volna... Pf! Persze, jó fiú voltam, szóval görnyedt háttal, vékony, reszketeg hangon szólítottam meg Lilla nénit, bemászva a személyes terébe. Azt hiszem, hogy majdnem a képembe röhögött, de az érzés kölcsönös volt, nem csak ő így érezte a késztetést rá. Én is méregettem, majd felhajtottam a napellenző lencsét a szemüvegemről. A sötét parasztos megjegyzésén nevetésben törtem ki, nem bírtam tovább, egyszerűen muszáj volt, de aztán amilyen gyorsan csak tudtam, komolyságot erőltettem magamra, hiszen egy öreg tata nem visít elmebeteg módjára és nem üti a térdét közben. Naná, hogy nem, a reumája mellé nem hiányzik még pár zúzódás is! Még mit nem!
- Köszönöm szépen a javaslatot, hölgyem, majd utánajárok, de attól félek, hogy a pozíciót már betöltötték helyettem - bólogattam és majdnem lerepült a szemüvegem, szóval gyorsan utána kaptam, mire páran felröhögtem. Nem is értem ezeket a mai embereket, mit kell a szerencsétlenkedésen nevetni... Elhelyeztem a kalapomat, meg a gramofont, mindkettőt a létező legnagyobb óvatossággal, elvégre mégiscsak az ÉN kalapomról volt szó és egy olyan eszközről, ami képes zenét lejátszani. Már ha a rúnázott cd-lejátszómat nem számítjuk, de azt ide nem hoznám ki, ha fizetnének sem. Az üvegemet húztam meg éppen, mikor Lilla hátranézett rám segélykérőn, szóval nem tudtam azonnal beszélni. Felmutattam a mutatóujjam, hogy várjon míg lenyelem és már mondom is, kb úgy néztem ki, mint egy hörcsög, de csak nem várta meg a nőci! Leküldtem az italom, de erre már rávágta, hogy 40 galleon, mire többnyire egyetértve billegtettem a fejemet jobbra-balra.
- Igen, ez az összegmeghatározás egész pontos, Lilla néni - bólogattam végül odasétálva hozzá, meg a megbotránkozott kismamához. - Volt már maga a MásVilágon?! Na ugye, hogy nem! Akkor meg ne szörnyülködjön, nem tudja, mit hagyott ki!
Legyintettem, mintha lemondtam volna róla, hogy egy hitetlent isten útjára térítsek, bár nem pont erről volt szó, de neki gyereke lesz, őt már ott nem éri hajnal, ebben biztos voltam. Én rátettem a tűt a lemezre, a gramofonhoz guggolva, majd a lányra néztem, aki időközben ismét angolul igyekezett lelket önteni belém. Egyetértően bólogattam, időközben elhaladva már elcsigázott lépésekkel az oszlophoz, csak hogy félig lehajtott fejjel nekitámaszkodhassak. A szemem sarkából oldalra sandítva láthattam, hogy Lilla már a helyére állt és vele egy időben én is megvakargattam a combomat, miközben a zene már indult is. Most ne hisztizz be Dorian, ez se sokkal másabb, mint az, mikor fellépsz! Mééély levegő! Vele egy időben kettőt tipegtem oldalra és már kezdődhetett a kissé összetettebb rész. A kézmozdulatok nem voltak nehezek így az elején, lényegében csak arra kellett figyelnem, hogy ne nagyon hajlítsam a könyökömet. A fortély főleg az időzítésekben és az apró szökkenésekben rejlett, én pedig egy helyben, a lábamat váltogatva, kissé görnyedten táncoltam, míg Schlett kisasszony tett egy fordulatot. Eddig minden okés.

Benedikta

Voltam már ebben az iskolában elég bizarr helyeken, be kell valljam, mint a Páncéllovagok Folyosója vagy a Jóslástan terem, amibe beszorultunk Evillával, de azt hiszem, hogy mind közül a legvészesebb az a Fejetlenség folyosója volt. Mikor legutóbb erre jártam, káosz volt és ordibálás, az egyik festmény szereplője, egy loknis hölgy átrohant társához, hogy szerinte igazságtalan, ami történt, mert hogy a barátnője őt kibeszéli a Bibircsókos Banyának, ez pedig árulás. Mondanom sem kell, imádom a bunyókat, az pedig ritkaság számba megy, ha két festmény esik egymásnak. Szóval ma délután, mikor kijöttem órákról, úgy döntöttem, egy kis csatangolás nem tenne rosszat. Szóval mit volt mit tenni, az utamat az imént említett helyszín felé vettem egy jó csatangolás reményében, időközben elgondolkozva rajta, hogy sürgősen meg kell látogatnom a rejtekhelyemet, mert nem hiszem, hogy sokáig bírom már a malborom nélkül. Egy-két akadályt egész sikeresen vettem, névlegesen például átugrottam egy pocsolyát, ami fogalmam sincs, hogy került oda, majd elszlalomoztam egy gyanúsnak tűnő repedés mellett. Látszólag minden rendben volt, ez pedig nekem felettébb különös volt a számomra. Ahogy haladtam tovább, pont sikerült kikerülnöm egy fekete hajú leányzót, aki az utamban volt. Megfordulva hátra sandítottam rá, mintha a földből bukkant volna elém, egyszerűen nem tudtam hova tenni.
- Hé, kicsi lány, nem láttál véletlenül errefelé valami szokatlant? Ez a folyosó többnyire izgi, most mégis gyanúsan nyugodt... - közöltem elhúzva a szám, mert tényleg nem értettem, honnan ered ez a békés atmoszféra. Lehet, hogy ez afféle vihar előtti csend. A leányzó bőven alacsonyabb volt nálam, szóval a kalapomat megigazítva és a napszemüvegemet kissé lejjebb tolva pillantottam le rá. A hátamon lógó gitár éppen nyugtalanul ingadozott a hirtelen fordulat miatt, szóval hátranyúlva megállítottam, a másik kezemmel a hevedert kapva el. Reméltem, hogy ő észrevett valamit, amit én nem, rémes lenne, ha a mai nap is uncsi lenne.

Ditta

Hiába jöttem el a Fejetlenség folyosója felé, semmi különlegeset nem láttam, se egy tömegbunyó, sem egy füstölgő fal. Uuuuncsi... Azt hiszem, hogy a mai napon nem nagyon fogok találni ezen a helyen kalandot, viszont találtam helyette egy egészen elveszettnek tűnő Levitás leányzót, akitől megkérdezhettem, látotte- valami furcsát. Tetszett a stílusa, főleg a pólóját értékeltem, meg a fülbevalóját, de nem hoztam szóba, csak elvigyorodtam, mikor végigmértem. Nem stílusom a bókolás, egészen meg kellett erőltetnem magamat hozzá és ez nem az a nap volt, szóval nem. Egészen óriásnak éreztem magamat mellette, ez szokatlan érzés volt, bár megesett néha... Hm... Azonnal felém fordult én pedig az arcát tanulmányoztam, enyhén előrehajolva.
- Áh, szóval nemrég jöttél? - kérdeztem érdeklődve, bár ez nekem nagyon furcsa volt, mert ugye én világ életemben a varázsvilágban nőttem fel, szóval nehéz lett volna átélni a helyzetet. Nem nagyon tudtam hova tenni, hogy a folyosó meglehetősen nyugodtnak tűnt.
- Nem tudom, itt rémes dolgok szoktak történni. Verekszenek  a festmények, meg ilyesmik... - vontam vállat és a másik irányba pillantottam, hogy most arra menjek és tűnjek el, vagy inkább maradjak és infózzam meg a lányt, hogy mi van vele, mit keres itt, ilyesmiket. Az elmenetel nagyon lelombozóan hangzott, szóval visszafordultam a lányhoz és halványan elvigyorodtam.
- Dorian vagyok - közöltem, lazán zsebre vágva a kezemet és ismét körbepillantottam, mintha valami nagyon érdekes lenne a környéken, pedig csak kutattam valami szokatlan után. - És te?

Mesélő~ nyú

Az utóbbi pár napom kissé döcögős volt, de nem igazán törődtem vele, tanultam, meg ilyesmik, bár már ekkor tudtam, hogy a vizsgáimon meg fogok bukni. Mármint ez nem az a negatív hozzáállás, ami az emberek hatvan százalékát elfogja, ez egy szimpla felismerés, vagy inkább megállapítás volt. Hogy miért? Erre a kérdésre a válasz kérlek, nagyon, de nagyon egyszerű. Azért, mert abban a pár napban nem leszek az iskola területén, hiszen ebben az időszakban lesz egy rock-fesztivál Londonban. Tehát nekem még akkor is aligha lenne maradásom, ha fizetnének nekem a vizsgámon, vagy adnának nekem egy gitárt, ha mindet megírom K-ra. Ennek ellenére azért szándékoztam tanulni valamennyit, szóval a  tételeimet felmarkolva elindultam, hogy kikapcsolódjak egy kicsit. Az út az elég hamar elment, mármint, szinte még út közben is végig olvasgattam a tanulnivalóimat, mert kezdtek érdekelni. Azt hiszem, hogy valami nem teljesen volt okés velem, elvégre normális esetben nem éreztem volna ingert arra, hogy tanuljak, még akkor sem, ha kerget valaki, átkozódva. Odaérve sikeresen nekimentem az ajtónak, ekkor már leeresztettem az orrom elől a lapokat és belöktem az ajtót. Szóval, mintegy alapozásként, beültem a Mátra Máguscsárdába, egy eldugott asztalhoz, hogy lazítsak egy sort, bár rémesen unatkoztam. Már persze rendeltem magamnak inni, szóval nem sokkal később, kezemben egy vajsörrel körbepillantottam a csárdában. Nem volt a legszebb hely, úgy értem, a kifejezetten barátságtalan helyek közé tartozott, de nem voltak rosszak az árak és senki nem keresett volna itt elsőre. Legalábbis a legtöbb ember nem. Másrészt meg legalább a kis taknyos alsósok nem járnak ide, mert tartanak tőle, hogy elkapja őket a felsőbb bíróság és el lesznek ítélve. Az unalom viszont borzasztó volt, szóval csak remélhettem, hogy hamarosan történik valami, vagy jön valaki és megment ettől.

Evilla
/március 14, szombat, délután 4 óra körül/
Produkáljunk!

Egyszerűen már a találkozásunkkor is bolondok voltunk, tehát nem igazán lepődtem meg azon sem, mikor enyhe alkohol illat csapta meg az orromat a kisasszony felől. Ezen muszáj volt elvigyorodnom, mármint azon a tényen, hogy a hölgyemény enyhén kapatos, valószínűleg azért, hogy ne kezdjen el hisztizni és ne meneküljön el. Bár nem voltam biztos benne, hogy elmenekülne-e vagy sem. Ki tudja, a nők új hobbija, hogy meglepjenek engem. Közölte, hogy a tudja, merre jelentkezhetnék sötét parasztnak, mire elvigyorodtam szélesen.
- Na ezt még meggondolom, kisasszony... - közöltem, aztán nem sokkal később elkezdtem bólogatni,  a napszemüvegem pedig majdnem leesett a fejemről, mire elkezdtek röhögni, én pedig szúrós tekintettel néztem rájuk, nem csak a nézőkre, de Lillára is. Nem sokkal később jött egy kismama, informálódni a gázsiról, én viszont éppen elfoglalt voltam, szóval nem tudtam válaszolni. Mutogattam, hogy "várj, várj, várj, várj egy pillanatot, mondom én, mondom én!" De persze Lilla már válaszolt, szóval legyintettem, hogy oké, mindegy, lényegtelen, válaszolj te. Felé nyújtottam kérdő pillantással a flaskát, aztán nem sokkal később beüzemeltem a zenét és elvonultam a tatás járásommal a helyem felé. Az alkohol segített, vagy a szent lélek, nem tudom az is szimplán lehet, hogy csak megtanultam azokat a nyomorult lépéseket az idők során, a lényeg mégis az volt, hogy nem bizonyult nehéznek az amúgy viszonylag összetettnek mondható koreográfia. A lényeg úgyis az volt, hogy a magunk módján fejezzük ki a hülyeségünket és ne ragaszkodjunk már annyira a normális dolgokhoz. Nagy részben csak ide-oda tipegés volt, pár összetett karmozdulattal és egy-két láb-, meg kézfej lehajtással. Aztán jött a szökdécselés egy helyben, amit személy szerint imádtam csinálni, alig bírtam visszafojtani a feltörő vigyoromat. Nagy nehezen a szerepben sikerült maradnom, míg Lilla engem keresett, aztán hirtelen rám lelt, én pedig vele együtt kihúztam magamat. Ez a mozdulatsor volt az, amit az elején sehogy sem akartam megérteni, hogyan is van, meg miért van úgy, de aztán nagy nehezen lejutott a tudatomig és most már egészen jól ment. Kis mosollyal néztem az arcát, de nem sokáig, elvégre tennem kellett, amit a koreo diktált nekem. A kezeim a combjaimra támasztva mászkáltam előre pár lépést, persze most már nem láttam a társamat, majd jött az afféle tükör-gyakorlat, elvégre most az egyszer mindketten szinte ugyanazt csináltuk, aztán jött a forgás. Majdnem nevetésben tört ki, láttam ám rajta, bár nem volt egyedül vele, nekem is ki kellett préselnem az oxigént a tüdőmből, hogy ne nevessem el magam. A kezeim össze voltak kulcsolva a hátam mögött. A váll "forgatós" rész után a magasba emeltem a kezem, ő pedig felnyújtózva megfogta azt, én pedig a nyakam köré kulcsoltam, egy fél fordulatot téve. Tett egy váltást, így ezt a kezét fogtam meg a hátam mögött, a másik pedig a nyakam köré, majd jött az a kissé tehetetlen öregapó-figura. Elengedett, mintha nem lenne biztos benne, hogy megállok a lábamon, én pedig majdnem hanyatt borultam, remélve, hogy majd elkap. Ha nem teszi meg, biztos, hogy nevetésben török ki.

Szira

Ahogy közeledtek a vizsgák, egyre inkább úgy voltam vele, hogy nem igazán akarom én ezt az egészet. Egy szó, mint száz egyszerűen csak akármilyen ürügy elég volt hozzá, hogy felálljak az asztalomtól és abbahagyjam a tanulást, már ha azt, hogy a lábamat feldobom az asztalra és hintázok a székkel, egy papírra meredve, annak lehet nevezni. Még órára is bejártam, ott legalább lehetett tisztességesen semmit tenni. Így sikerült összefutnom az Eridonos kiscsajjal, Szirával, akivel már amúgy is elvoltam, persze haveri szinten. Itt nem nagyon voltak barátaim, azt hiszem, hogy ezt senkiről nem nagyon tudnám elmondani, maximum Evilláról, de áh... Magam sem értem néha a helyzetet. Igazából eldumáltunk, de nem túl sokáig és abban egyeztünk ki, hogy valamelyik este le kéne menni Bogolyfalvára, a Máguscsárdába, mert az jó kikapcsolódás és ha szerencsénk van még tanárok sem zargatnak.
A szombat este hipp-hopp itt volt a nyakamon, szinte fel sem tűnt, hogy milyen hamar eltelt az a pár nap, szóval csak arra kaptam észbe, hogy már indulnom kellene. Megigazítottam az ingem, gyors bekötöttem a bakancsomat, meg a fejembe nyomtam a kalapomat és már úton is voltam a bejárati csarnokba. Pár perccel a lány előtt értem oda, szóval szerencsémre tehettem úgy, mint aki már ezer éve várakozik.  
A csárdáig való út hamar eltelt, elvégre végig beszélgettünk, szóval mire észbe kaphattam volna, már lent voltunk a Vip részlegben, én pedig kissé felvont szemöldökkel pillantottam Szirára.
- Elkérted a kulcsot? - kérdeztem enyhe meglepettséggel, majd belépve körbepillantottam, tekintve, hogy erre még nem jártam. Személy szerint a szoba a legkevésbé sem érdekelt, inkább az italozó részleget vettem jobban szemügyre.
- Egész pofás, nem gondolod? - néztem a csajra szórakozott vigyorral, majd ledobtam magamat, hisz így mégiscsak kényelmesebb volt.

Szira
Hetekkel ezelőtt

- Vagy úgy... Jó döntés volt! - bólogattam elgondolkozva, aztán igazából csak vigyorogtam magam elé. Nekem eszembe sem jutott volna, elvégre nem igazán jártam ide, csak ha nem volt jobb ötletem, vagy valaki hívott. Most például hívtak. Azonban az ide való beugrásaim száma növekvő tendenciát mutatott. Még a végén valami törzsvendég szerű leszek...
Feltápászkodtam, majd én is levettem a kabátomat és egy hanyag mozdulattal Sziráé mellé dobtam, gondolván, az ott majd tökéletes helyen lesz. Persze ezek után semmi kedvem nem volt már leülni, hiszen az előbb keltem fel, szóval egy nyújtózkodást követően tettem pár lépést a helyiségben. Igazából a lánnyal szemben kötöttem ki és érdeklődve tanulmányoztam, ahogy italt tölt nekünk, majd elmosolyodtam a kijelentésén.
- Ismersz, tudod, hogy utálom, ha valaki megmondja, mit tegyek és mit ne. Ha lenne is itt valaki, és megpróbálna dirigálni, azt hiszem, rövid úton plasztikáznám a képét... Bár ki tudja, van akitől eltűrőm... - azt, hogy mire jutott végül velem kapcsolatban, nem tudtam, de nem is különösebben zavart. Imádtam bunyózni, annak ellenére is, hogy ezt sok ember nem tudta rólam... hogy ő mit hallott, vagy mit sem, azt már inkább ráhagytam. n sem értettem őt sokszor, akkor minek könnyítsem meg a dolgát?
-Dartsozni? Miféle kérdés ez? Aki már legalább egyszer unatkozott koncert után, a kocsmában töltve az időt, míg nincs hazafelé vonat, az tud dartsozni. Én ezt sokszor tettem. Miért, te tudsz? - nevettem fel, majd a táblát néztem nem messze a falon. Volt már hozzá szerencsém párszor és egész jól is ment, szóval nem nagyon akadt volna vele most sem gondom, ha azzal akar foglalkozni.
A poharat kis vigyorral átvettem, majd jómagam is beleittam. Igazából jót tett, már vagy három napja nem ittam, ez pedig aggasztóan hangzott.
- Add át köszönetemet a felszolgáló-lánynak - vigyorogtam, majd átslasszéztam a helyiségen és felkaptam az angol zászlós darts-nyilacskákat. Léptem hátra annyit, amennyi szabályos volt, majd a poharamba ittam és kis méricskélés után dobtam is. A nyilacska akaratom szerint a középső karikába fúródott, én pedig elvigyorodtam.
- Ön jön, hölgyem.
 

Szira
Hetekkel ezelőtt

Elgondolkozott, bár nem igazán tudtam, hogy min, de nem is nagyon izgatott, inkább én is más irányba filozofáltam, ha már egyszer ez így jött ki. Vajon az itteni csajok szoktak verekedni? I don't think so! Mikor megszólalt, felé kaptam a pillantásomat és elvigyorodtam halványan.
- Igen, én is pont így gondoltam - közöltem végül bokor arccal, aztán elindultam,hogy felfedezzem a helyiséget. Nemvolt olyan nagy, de a fa bútorok otthonossá tették, eltalálták a tónust is, tehát pont az a szép és barátságos szín volt, ami uralta a szobát Végighúztam a mutatóujjam az asztal sarkán és bólintottam elgondolkozva. Valami ilyesmire gondoltam, igen.
Mindezek után persze az italommal elvonultam a darts-táblához, ha már egyszer annyira szerettem ezt régen, akkor most miért ne tenném? Egy korty után dobtam egyet, ami természetesen tökéletes volt. Elgondolkozva bólintottam egyet, hiszen kicsit meglepő volt, hogy ennyi idő kihagyás után sem rozsdáltam be különösebben.
Mikor közölte, hogy nem tud dartsozni, igazából kétkedve pillantottam rá és elléptem egyet hátrébb, míg ő a dobáshoz készülődött. Alapban nem csinálta rosszul, mármint olyan... mondhatni profinak tűnt első ránézésre, szóval felhorkantam.
- Dartsozni Mindenki tud, Szira... - mondtam, rosszalló fejcsóválás keretében, aztán meghökkenve néztem, ahogy a tüske a falba fúródik. Tücsökciripelés, magamra öltöttem a bokor arcomat, majd vállba veregettem kis bólogatással. - Lehet, hogy tévedtem. Persze, mikor közölte, hogy figyeljem a mestert, nevetésben törtem ki és inkább elvonultam egy italért. Az üveget felkapva visszajöttem, megfogtam a poharát és öntöttem még bele, majd vigyorogva oldalra döntöttem a fejemet.
- Miért pont velem akartad elhülyülni a szombat estét Szira? Őszintén - kérdeztem lazán a falnak döntve a hátamat.

Szira
hetekkel ezelőtt

Nem beszólásnak szántam a dartsos dolgot, egész egyszerűen tényleg így hittem, többé-kevésbé tévesen, szóval enyhén bocsánatkérő vigyorral néztem a csajra. Elgondolkozva néztem a falba fúródott nyilacskát, majd az ajkamat beharapva ránéztem elgondolkozva. A poharat szorongató kezem mutatóujját felemeltem és felé fordultam, majd vissza a tábla felé.
- Nézzük a jó oldalát! Legalább nem történt fizikai sérülés! - próbálom elviccelni a helyzetet, de ő már ezek előtt is nevetett egyet a dolgon, szóval nem volt túlzottan szükséges. Azért jobb biztosra menni, ha már kivettük ezt a termet, nem hiszem, hogy pont most kéne megsértenem, még a végén egy óvatlan pillanatban elvágja a torkomat és soha senki nem tudja meg, mi lett velem. Mindeközben én elvonultam persze innivalóért, mert ha már ezért jöttünk ide, esetleg egy kis pia sem ártana. Öntöttem neki, majd magamnak is és letettem az üveget egy félreeső helyre, hogy ne álljon fent a felrúgás veszélye. Szórakozott vigyorral vágtam az ingem felső zsebébe a darts-tüskéket, egyet tartva csak a kezemben és ismét dobtam, de ezúttal nem a közepébe. Egyrészt mert nem volt kedvem méricskélni, másrészt azért, mert akkor hol lenne a szórakozás?
Egész értelmesen kifejtett magyarázatot kaptam arra, hogy miért velem akart piálni, miközben feldobta magát a pultra, én meg érdeklődve figyeltem őt, ahogy a fejének nyomja a poharat. Tény, ami tény, istentelen meleg van... Lejjebb gomboltam az ingem a szokásosnál, kettővel, majd felpillantottam rá, ahogy a magyarázata végére ért.
- Nem, egy szóval sem mondtam, hogy baj, csak érdekelt - vontam vállat széles mosollyal, majd csak megráztam a fejemet majdnem nevetve. - Nem szira, nem gondoltam, hogy ördögi terveid vannak velem, egész egyszerűen meglepődtem, ennyi.
Az ő lába járni kezdett, én pedig érdeklődve dermedtem le és füleltem, próbálva kisilabizálni, hogy a dalnak van-e szövege, és ha van milyen.
- Eddig fel sem tűnt, hogy van zene - dünnyögtem, majd ismét tettem pár lépést a darts-tábla felé és dobtam még egyet, ha már nálam voltak azok a kis bigyók.

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † Hívatlan vendég †

Az igazat megvallva nem igazán búsultam a bukásom okán, leginkább jó kedvem volt, elvégre az anyagot tudtam, anyámékat úgysem érdekli már egy ideje, és legalább körmölés helyett buliztam egy oltárit. Egy szó, mint száz a nyarat a magam nemében egyedien és tök jó kedvvel nyitottam. Azonban akadt egy kis problémám, azaz az, hogy egy vörös leányzó nem akart kimenni a fejemből, amikor meg mégis, akkor iszonyatosan unatkoztam. Igazából nem tartott sokáig kinyomozni, hogy merre lakik, mert ugyebár ha az ember akar valamit, azt rövid úton belül meg is kapja. Így történt tehát az is, hogy mindenféle előzetes bejelentés nélkül, egy gyönyörű, napos szerda délután csak úgy bekopogtam Rawenékhez, mint a kósza tavaszi szél. Azaz senki nem számított a jöttömre, leginkább egy bizonyos, macsekos, pizsamás, kócos vörös kisasszony nem. Az ajtófélfának dőlve elvigyorodtam és végigmértem a legkevésbé sem leplezetten.
- Tetszik az új szerkód, Katja - közöltem, majd a dühösen elrohanó macska után néztem. Hát ő már nem fog szeretni engem, ennyi szent... Hirtelen egy éles női hang ütötte meg a fülemet, majd Cat válasza, mire rögtön a fülemhez kaptam a kezemet, de csak diszkréten. Lehet, hogy a nők félig denevérek... Rögtön vallatni kezdett, elég kínosan éreztem magamat. Komolyan, olyan kérdéseket tett fel, hogy "Mi a neved?", "Hol laksz?", "Melyik házba jársz?", "Van barátnőd?", "Mit gondolsz a lányomról", illetve a "Mit szeretnél enni ebédre?" is a listán szerepelt, én pedig igyekeztem mindre a lehető legsemlegesebb és legjófiúsabb választ adni, de a homlokomról már kb folyt a víz. Merlinre...A csajszi persze felszívódott és már én is azon voltam, hogy valami rémes kifogással meglépek, de aztán majdnem levágódott a macskás hölgy a lépcsőn, mikor a kedves mama épp egy gyerekkori sztori ecsetelésébe kezdett Catről meg valami gyíkról. Kitalálták, hogy menjünk a társalgóba, mire felvont szemöldökkel, megugrottam arra hogy a nő tapsolt. A fene egye meg, nagyon megijedtem hirtelen... Minek a társalgóba menni? Pont akkor, mikor a sztori kezd érdekelni? Odabent nem szándékoztam leülni, állva hallgattam tovább a nő ódáit, amit arról zengett, hogy Catnek mennyire tetszik ez a suli. Nagy nehezen, mikor szóhoz engedett végre jutni a legaranyosabb hangomat, és a legcukibb kiskutya fejemet vettem elő, hogy elkérjem tőle a csajszit a nyárra. Legnagyobb meglepetésemre a nő nem ellenkezett, sőt! Azt hiszem még örült is neki, hogy a csajszi végre kimozdul egy kicsit. Tehát míg ő bambult, mi eltárgyaltuk, hogy pontosan mikor hozzam vissza, hogy hova megyünk meg mennyi időre, ilyesmiket. Igazából tök jó fej volt a nőci, egy szó, mint száz, elkértem a csajt.
- Most mire vársz cicám? Nem fog alattad kinőni a fű! Hopp, hopp, nyomás csomagolni, Cat! - tapsikoltam kettőt, majd az idő hátralevő részében meghallgattam a gyíkos sztori felvezetését. Mindezek után vonattal mentünk el Boomba, ahol a világ egyik legjobb bulisorozatára készülődtek a rendezők. Nem tartott tovább az út pár óránál és végül ott álltunk a helyszínen, én pedig már most boldogabb voltam ezerszer, mint az elmúlt egy év bármely napján.
- Meglepni? Mégis mivel? - kérdeztem felvont szemöldökkel, miközben átadtam két jegyet és hagytam, hogy beváltsák két UV-s pecsétre, meg karszalagra, biztos ami biztos. Gondoltam, hogy műveletlen a szentem, de hogy ennyire. A kérdésére grimasszal válaszoltam, majd egy óriásplakátra mutattam, amin a több, mint 20 fellépő fel volt sorolva.
- Ezt a pár napot, cicám, garantáltan nem fogod elfelejteni... de előtte halljam, mi volt azzal a gyíkkal? - nevettem fel rápillantva, miközben beljebb húztam.

Ditta

Hiába jöttem el ma erre, balhét nem találtam, csak egy Levitás leányzót, aki azt hiszem, hogy azért volt itt, mert eltévedt. Legalábbis az arckifejezéséből, meg abból, hogy itt lézengett egymaga, miközben nem szereti a festményeket, nekem ez jött le. Lehet, hogy tévedek, de nem túl valószínű. Majd még eldől, ha eldumálok egy kicsit a leányzóval. Megszólítottam, hátha ő látott valamit, de nem voltam benne biztos, mert azért nem volt itt annyi ideje, azt hiszem. Ő közölte, hogy igazam volt, mivel csak nemrégen érkezett ide az iskolába. Gondolom elsős lehetett, ami viszont azt jelentette, hogy minimum hat év előnyöm volt velem szemben. Kicsit elvigyorodtam, majd kihúztam magamat, és oldalra biccentett fejjel szemléltem őt. Közölte, hogy ezt a helyet kerülni fogja, én pedig bólogattam, hogy megértem.
- Hogy-hogy? Nem kedveled a zűrös helyeket? - érdeklődtem kis mosollyal, de aztán csak vállat vontam, elvégre mindenki saját maga válogatja meg, hogy a kastélyon belül merre akar menni vagy merre sem. Közben elég bizalmatlanul az egyik festményt kezdte el vizslatni, aztán meg is bökdöste, mire az káromkodni kezdett. Előtte viszont  gyanúsan csöndben volt, gyanítom hallgatózott, szóval odasétáltam úgy, hogy ne lássa és csettintettem egyet a kép előtt.
- Takarodó! Tudom, hogy nem ennek a keretnek a lakója vagy. Nem olyan stílusban vagy megfestve, mint Lady Blackwell, ráadásul őt ismerem is. Szedd a lábad, tűnés innen, hess hess! - zavartam el.
- Nos örvendek Benedikta... hívhatlak Dittának? ez olyan hosszú és az angol Benedict jut eszembe róla. Így hívják az egyik haverom - grimaszoltam egy aprót, majd elvigyorodva hallgattam a kérdését. Mikor megemlítette a Keleti szárnyat, a fejemet ingatni kezdtem, mint azok a mugli kutyák a kocsik ablakában.
- Aligha, kedves, ez a Déli szárny, rossz helyen jársz... de ha gondolod elkísérlek a Levitáig, mert gondolom oda indultál - vontam vállat kis mosollyal. Úgysem volt most jobb dolgom.

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † Hívatlan vendég †

Ahogy reméltem is, elég hamar elkészült a pakolással, meg úgy mindennel, szóval nem kellett megismerkednem a család többi tagjával. Nem volt velük bajom, de nem éreztem különösebb ingert rá, hogy édesapukával kelljen csevejt folytatnom arról, hogy mit is szabad nekem a leányka közelében, meg mit nem. Egy szó, mint száz, meghallgattam a gyíkos sztori elejét, majd rövid búcsúzkodás utána a leánykával egyetemben elhagytam a helyszínt. A vonatút egész szórakoztató volt, főleg, hogy egy  csomószor feltűnt, hogy bámul rám, de persze ezt nem tettem szóvá, miért is tettem volna? Ha annyira akarja, folytassa csak, nekem nem kopik tőle a kinézetem, ha bámul, akkor meg? Hát csak tessék. Persze elég hamar meg is érkeztünk a városba, de innét még el kellett menni arra a helyre, ahol a koncertek voltak, tehát szó mi szó, még volt kis út előttünk. Ez is hamar elszáguldott. Amint odaértünk, persze a kis vörösnek megeredt a nyelve, komolyan már számoltam vissza fejben, hogy mikor is fog megszólalni, igazából mikor háromnál tartottam, hallottam a hangját. Kis kuncogással kérdeztem vissza, hogy mégis mi lepte meg, mire a kérdésemre kérdéssel is felelt.
- Hogy honnan tudom, hogy hol laksz? Egyrészt drágám, van pénzem, másrészt meg kapcsolataim. Ennyi volt - csettintettem a nózija előtt kis mosollyal, majd intéztem a jegyek kérdését. Eközben ő elmondta, hogy az lepte meg, hogy az anyukája csak úgy elengedte őt, mire hátranéztem rá.
- Mi olyan meglepő ezen? Fiú vagyok, helyes és jól nevelten viselkedtem vele, valamint csak úgy beállítottam, hogy Rawen kisasszonyhoz jöttem. Neked mi lett volna az első következtetésed? Hogy takarítani jöttem? - kuncogtam fel, majd tartottam a kezemet. Nagyon reméltem, hogy nem ragasztják félre a karszalag végét, mert egy jó kis gyantázáshoz nem sok kedvem akadt. Megkérdezte, hogy kik fognak fellépni, mire a plakátra mutattam, hogy ez a sok-sok ember, mire ő odavonult és tanácstalanul böngészni kezdte őket. Mögé lépve a vállára tettem a kezem és a füléhez hajoltam kis mosollyal.
- Neki jó zenéje van, főleg szöveg nélküliek, de jók. Ő népszerű slágereket dolgoz fel, pl a Lana del Rey remixét imádom, meg ő is jó, sőt ő is... az ő zenéje kicsit elvont, de tűrhető - mutattam neki egyenként az előadókat, akik érdekeltek engem. Persze ezután elléptem tőle és meginformáltam, hogy mi is volt azzal a gyíkkal, közben pedig az ajkát néztem. Ne harapdáld... ne harapdáld... Ne harapdáld! Azon voltam, hogy rászólok, de végre abbahagyta, szóval mély sóhajjal kifújtam a levegőt és felengedtek kicsit az izmaim is. Miközben előadta a kis sztorit, az ajakamat rágtam, nehogy véletlenül elvigyorodjak, mert ugye az most nem lett volna jó, szerintem megsértődött volna rajta, ha esetlegesen kinevetem a leányzót. Végül mivel úgy láttam, hogy kissé kínosan érzi magát a dolog miatt, kis mosollyal megsimogattam a hátát és puszit nyomtam a hajába.
- Jajj, ne izélj ezen, Cat. Szerintem aranyos sztori - közöltem, majd az ő hátizsákját is lenyúlva indulás.
- Fel kéne állítani a sátrat a kijelölt helyünkön, elvégre nem két percre jöttünk, kedves - mondtam, majd elindultam abba az irányba, a másik kezemmel az övét megfogva.

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † Hívatlan vendég †

Eléggé rosszallóan nézett azért, mert úgy derítettem ki a címét, hogy fizettem érte, mire én csak vállat vontam. Ilyen az élet, nem lehet mindig a könnyebb utat választani, mert akkor halálra unod magadat.
- Ha baglyot küldök nem lett volna meglepetés, na meg ahhoz a címedet is tudnom kellett volna. Evidens, ha tudom a címedet, nem küldök baglyot, hogy megkérdezzem - néztem rá elég hülye fejet vágva, amolyan "logikus, nem?" arckifejezéssel.
Belekezdett a mondókájába, de azt hiszem, sikerült elgondolkoztatnom az antiszociálisságát illetően, amit utólag a szavai meg is erősítettek. Háhhá! Mindezek után inkább az érkezőket figyelte, én pedig hasonlóan tettem. Hát, mit ne mondjak, voltak bizarr emberek is köztük. Van, aki nem tudja, hogy mikor kell elkezdeni a bulit. Ő például tutira nem. Rosszallóan ráztam a fejem, miután az egyik csaj rám füttyentett. Méltatlankodva mutattam a szőke csajra.
- Látod? Ő szerintem határozottan azt hiszi, hogy a kocsi húzza a lovat - fontam össze a karomat kissé duzzogón. Megköszönt valamit, nem tette hozzá, hogy mit, de végeredményben arra jutottam, hogy az elcipelésre kell ezt értenem. Csak vállat vontam, kimotyogva egy nincs mit-et. Tartottam neki egy rövid útmutatást, amiből fogalmam sincs, hogy mennyi jutott el a tudatáig, mert kissé lefagyottnak tűnt, de nem mondhatja, hogy én nem próbálkoztam minden erőmmel!
Persze nem állhattam meg, hogy fel ne hozzam a gyíkos sztorit, amit elmesélt félig az anyja és miután ő befejezte a mondókáját, meg kellett állapítanom, hogy szerintem aranyos sztori volt. Bár nem gondoltam volna, hogy ennyire meg tud ijedni valamitől.
A puszim miatt elvigyorodott, aztán míg nem figyelt, felkaptam a hátitáskáját. Ez utólag persze szemet szúrt neki és megpróbálta visszaszerezni, sikertelenül, mert szóba hoztam a sátor témát.
- Vajon? Három napra - közöltem, majd olyan helyre igyekeztem, ahol nem volt ember. Persze fogtam a kezét, mivel még a végén elhagytam volna a csajt.
- Oh, tényleg? Sehol? Azt hittem, hogy ha már volt pasid, legalább elvitt valamerre. Úgy tűnik már ez sem a régi - nevettem fel és egy tökéletesen muglimentes helyen kidobtam a táskából a sátrat. Egészen felderült, miközben visszaszerezte a táskáját, szóval én is csak vigyorogni tudtam.
- A becenévért még később harapdállak meg, most pedig vedd elő a pálcád, mielőtt előkerülne egy rakás mugli, mert én ezt nem fogom neked kézzel összerakni - nevettem majd elmagyaráztam neki, hogy lebegtető bűbájt kell használnia.

Ditta

A lányka arra jutott, hogy nem a zűrös helyek vonzzák őt, ő vonzza a zűrös helyeket, mire derűsen felnevettem. Aranyos hozzáállás volt, ha úgy vesszük, meg ha éppen emberbarát hangulatomban voltam, a legtöbb esettel ellentétben. Tényleg csak nagyon kevésszer volt olyan, hogy volt kedvem pesztrálni egy fiatal csajszit.
Aztán összeakasztotta a bajszát azzal a rémes, hallgatózós portréval, mire a fejemet rázva néztem őket rosszallóan. Nem igazán kedveltem ezt az alakot, elég nagy barátságban volt a Bibircsókos Banyával, nekem meg semmi szükségem nem volt rá, hogy pletykáljanak rólam, meg esetleg erről az újonc csajsziról. Ő eléggé meg volt szeppenve azon, hogyan megmondtam a magamét a portrénak, szerintem ő nem gyakran csinált efféléket.
- Ha meg akarod úszni ezt a hét évet úgy, hogy ne legyen rossz híred, akkor bizony meg kell tanulnod, hogyan érdemes bánni egy efféle portréval - mondtam végül, kis vigyorral nézve rá.
Persze megdumáltam vele, hogy lehetőleg ne kelljen Benediktának neveznem, mert arról a haverom, Ben ugrik be, vele meg elég lesz kibírnom a nyarat is, nem kell a női alteregója! Megnyugtatott, hogy hívhatom Dittának, mire elvigyorodtam.
- Köszönöm, leköteleztél - nevettem fel, majd hátba veregettem finoman.
Szentem, azt hitte, hogy a Keleti szárnyba van, de fel kellett homályosítanom, hogy közel sem. Kis vigyorral felajánlottam, hogy hát jó, akkor legyen, majd én elkísérem. Tehát ő halál lelkes lett hirtelen. Már kezdtem azt hinni, hogy mindjárt a nyakamba ugrik.
- Nincs mit, Ditta... nos... Erre gyere - mosolyogtam rá és mutattam neki az utat, hogy merre jöjjön. - Mi járatban voltál erre?

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † Hívatlan vendég †

Legyintettem, mintegy jelezve, hogy ugyan már, mit érdekel engem, ha butaságot mond. A butaság emberi dolog, a létünk egyik tényezője, így nem különösebben akadtam fent rajta, hogy benne is lakozik egy kevés. Kiben nem? Viszont azon, hogy a csaj rám füttyentett, én meg kiakadtam rajta, elég érdekesen nézett. Erre persze én is felvontam a szemöldökömet.
- Nem is értem, miről beszélsz, Cat. Furcsákat mondani? Csak nem szeretem, mikor úgy kezelnek, mint egy nőt. Nálam ez nem szokás, rám ne füttyögjön. Ha érdekelt volna, akkor megtettem volna ez a gesztust én. Megtettem? Nem. Ennyi - vontam vállat mély sóhajjal, aztán persze magyaráztam neki, mindenről, még arrólis, hogy hány napig maradunk, amin nem meglepő módon ledöbbent. Mondjuk nem értem miért, én koncert sorozatokra soha nem megyek egy napra. Az olyan, mint kérni három gombóc fagyit, hogy egyet megegyünk, a másik kettőt meg kidobjuk.
Eléggé kiakadt, szóval oldalra billentett fejjel néztem rá, felvonva a szemöldökömet és összefontam a karjaim a mellkasom előtt, az egyik kezembe még mindig fogva a táskáját.
- Talán gond? Még meggondolhatod magad, ha gondolod, hazaviszlek. Visszaérek, mielőtt még elkezdődnének a kedvenceim, szóval nekem nem gond. - közöltem, majd tovább sétáltam kissé immár szórakozottabban.  - Vagy úgy. Akkor nem érzem magamat kihagyva
Azzal ledobtam a táskámat és kissé érdekesen nézett ki, mint egy kiscsaj egy plüssel. Halkan felnevettem, aztán persze rövid csipkelődés után úgy döntött, hogy ő bizony tűzcsapnak készül felnőtt korában.
- Mi az, még sosem mondtak neked ilyet? Amúgy lehet, hogy megsütött, míg dekkoltam az ajtótok előtt - mosolyodtam el halványan, majd közelebb léptem hozzá és a derekánál fogva magamhoz rántottam, pimasz vigyorral.  - Amúgy meg mit izélsz... Talán zavarna?
Utána persze elengedtem és megpróbáltuk felállítani a sátrat, ami végül rajtam landolt. Az eget bámultam a földön fekve, majd elgondolkozott arcot vágtam.
- Hát igen, nem vagy egy Morgana, de sebaj, majd csak kikupálódsz... Segíts, nem akarok itt maradni... - nevettem el magamat, aztán mikor végre leszedte rólam a sátrat, nagyot nyújtózkodtam. -Látod? Megy ez neked, csak akarni kell.
Ami azt illeti, nem fájt semmim, csak nem szerettem sátrak alatt tölteni az időmet, egyszerűen nem volt az én műfajom. Max akkor, ha fel van állítva. Nagy nehezen feltápászkodtam, majd félszeg mosollyal megigazítottam az öltözetemet. Az ölelés igazából váratlanul ért, de sután átkaroltam, majd halvány mosollyal megcirógattam az arcát és megcsókoltam. Igen volt hozzá képem.
- Úgy nézek én ki, mint aki haragszik? Ugyan! Akkor nem ilyen arcot vágok - közöltem, majd elengedve hagytam, hogy felvegye a pálcáját és én is felkaptam az enyémet. Másodikra végül sikerült felállítani a sátrat, én pedig bemásztam, bevonszolva a táskámat is.

Celeste

Azóta, hogy leléptem Madagaszkárról, többnyire csak levélben értesítettek az itteni eseményekről, ugyanis muszáj volt otthon maradnom, hát most ez van. Nem lehet úgy európai turnéra menni, hogy nem is vagy ott, bármennyire is szeretném, ezzz nem így működik. Szóval a mai napom kész őrület volt, kezdjük ott, hogy ezek a nagyon ökrök, akiket én a haverjaimnak nevezek, kitalálták, mekkora mulatság lenne, ha nem hopp-porral, vagy egyéb mágikus úton közlekednénk, hanem felülnék egy repcsire velük. Kemény két órán át hallgattam őket vernyogni, szóval Pesten szó szerint menekültem le a gépről.
Nagy nehezen elkeveredtünk a koncert helyszínére, ahol hangoltunk, meg készültünk. Nagyobb volt a tömeg, mint vártam és ez kicsit megijesztett, de végül csak végignyomtuk. Egészen el is lazultam, de arra végképp nem számítottam, hogy ja bocs, lesz V.I.P.- jeggyel rendelkező részleg is, akik majd sorban állnak szignóért.
A szívem majd kiugrott a helyéről, bár lehet, hogy ez azért volt, mert meleg volt, gitároztam, mászkáltam és énekeltem, meg így az egész élmény egyben... de attól még így volt. Megtöröltem a homlokom a pólóm szélével, miután aláfirkantottam egy csajszi CD-jét, majd a soron következő lányra néztem. Halványan elvigyorodtam a kérdésére, majd az alkoholosfilcemet a kezembe kapva figyeltem az arcát.
- Yeah, of course. It would be my pleasure. - bólintottam, hogy aztán felvont szemöldökkel, kissé csodálkozva tanulmányozzam az arcát, amint aláfirkantottam neki. - Wait a minute, babe... I think I know you... No... you can't be... Oh, my God, you are Celeste Santacruz, aren't you?


Meaning
- Ja, persze. Részemről lenne megtiszteltetés.
- Várj egy pillanatot, babe(baby..) Azt hiszem, ismerlek... Nem... Te nem lehetsz... Oh, te jó ég, te Celeste Santacruz vagy, igaz?

Celeste

Nos, ha azt mondom, hogy nem vártam, hogy pont itt fogok összefutni a kisasszonnyal, akkor még finoman is fogalmaztam. Igazából anno megbeszéltük, hogy majd néha levelezünk, vagy ilyesmi, de erre nem került sor, így lassan ki is ment a fejemből az egész. Erre megjelent a koncertemen, az első normálison, hogy aláírást kérjen. Fura, fura, fura... Úgy tűnt, kissé zavarban volt, ez pedig nem volt rá jellemző, de nem zavartattam magam. Csibészes vigyorral döntöttem oldalra a fejemet.
- Well, you know, it was my concert, so I had to be here. But you! What are you doing here, beauty? - nevettem fel, majd a mögötte álló csajokra sandítottam. Ahj, miért vannak ezek most itt? Komolyan...
Éppen felajánlottam volna neki, hogy esetleg később meghívom egy kávéra, vagy valami erősebbre, mikor megkérdezte, hogy nincs-e esetleg időm rá, ha itt végeztem. Egy pillanatig néztem rá kissé döbbent fejjel, de aztán megráztam a fejem és elnevettem magam.
- Of course I do. - mosolyodtam el, majd a hajamba túrtam. - Look, now I have to be with my fans, but if you want, you can stay here with me. I mean... - átugrottam a kettőnket elválasztó asztalt lazán, majd a kezem nyújtottam neki és ha hagyta átsegítettem az én felemre. Aztán persze visszamenekültem, mivel néhány lány nem ismerte a "privát szféra" fogalmát.
- What's up, baby-girl? I haven't seen you for ages! - öleltem meg a leányzót lazán, majd aláírtam egy csajszi homlokát. Oké, ez már nekem is egy pöppet freak... Hátrapillantottam rá a vállam felett, felvont szemöldökkel.

Meaning
-  Nos, tudod, ez az én koncertem, szóval itt kellett lennem. De te! Mit csinálsz itt, szépségem?
- De, persze, hogy ráérek.
- Nézd, most a rajongóimmal kell lennem, de ha akarsz, itt maradhatsz velem, Úgy értem...
- Mizujság, kicsilány? Nem láttalak már vagy ezer éve!

Cel

A kijelentésére felnevettem, majd vállat vontam, mivelhogy tényleg nehéz lehet felismerni. Pláne, ha életedben egyszer láttál és akkor se annyira az volt a lényeg, hogy ki hogyan néz ki... pf. Szóval csak lazán legyintettem neki, jelezve, hogy nem ügy, felejtsük is el, fordított helyzetben lehet, hogy én sem ismertem volna rá.
Meghívott, hogy esetleg lógjunk együtt, ha lesz némi időmez után az őrület után, mire közöltem, hogy persze, hogy ráérek, majd az asztalon átugorva átsegítettem. Az egyik csaj majdnem elájult, mire csak felkuncogtam, hogy aztán átsegítsem Celt az én oldalamra. Mintha valami istenverte szappanoperában lettünk volna, a csajok mögötte felhörrentek, én meg kis vigyorral néztem a csajszi hátsóját, míg le nem huppant a talajra. Utána én is menekülőre fogtam, tekintve, hogy az egyik csaj már azon volt, hogy letépi a felsőt rólam... Legalábbis az, hogy az említett ruhadarabomat szorongatta, nagyon ezt sugallta. Még az utolsó pillanatban megléptem, majd átkaroltam lazán a rég nem látott leányzót. Igazából nagyon jól esett, hogy viszonozta az ölelést, sőt, igazból még a többi is jó volt, pedig az emberek többségétől nem vettem jó néven ha hozzámérnek. Aztán ő a székem háttámlájára támaszkodott,míg én szignóztam. Aztán jött a csaj a Wilde könyvvel, én pedig egy pillanatra a kezembe temettem az arcom. Iszonyat. Imádom ezt a könyvet, de azért ez túlzás... hát, ha kell, leszek a Grey-e.
- Seriously? - kérdeztem Celre pillantva, de közben aláfirkáltam gyorsan a könyvet, hogy a csajszi ne tartsa fel a sort. - And which one will be your school?
Kissé kiakadtan néztem Benedictre, majd pókerarccal húztam a fejébe a kalapját.
- Sure. I have no better things to do - forgattam a szemeim és rosszallóan megráztam a buksim, hogy aztán ismét a kisasszony felé sandítsak. - I don't know, but if it takes more than thirty minutes, I'll go away with you.

Meaning
- komolyan?
- És melyik lesz a te sulid?
- Persze. Jobb dolgom sincs.
- Nem tudom, de ha tovább tart 30 percnél, lelépek veled.